Pécs és a kortárs képzőművészet

Serfőző György

Pécs és a kortárs képzőművészet

Kiállítási élmények

Baranya megyeszékhelye az ország több jelentős kulturális hagyatékával is büszkélkedhet, s nem hiába nyerte el 2010-ben– Isztambullal és Essennel egyetemben - az Európa kulturális fővárosa címet. Az ókori Római és kora keresztény leletektől a középkoron át az új és a legújabb korig találunk jeles képviselőket a letűnt idő építészeti és kulturális sajátosságaira és népművészeti emlékeire. A Dzsámi, a Székesegyház –vagy még inkább annak kőtára -, a Zsolnay Kulturális Negyed és megannyi múzeuma per pillanat is kiváló művelődési célponttá teszi Pécset.

Továbbá, egyetemváros lévén gyakoriak a kortárs kiállítások is, amiket a város számos galériája fogad gyakori és színvonalas rendezvényeken keresztül. Mivel pedig a fiatal alkotók gyakran élnek ezen intézmények nyújtotta megjelenés lehetőségével, a magyar kortárs képzőművészet zsengéjére enged páratlan betekintést, többek között, ugyanis idősebb neves kiállítókból sincs hiány. Az elmúlt hónapok kiállításélményeiből hoztam ezúttal pár példát, ami betekintést enged a helyi kulturális életbe. Teszem mindezt az Olvasók figyelmének felkeltése érdekében, egyszer s mind bátorítva őket kiállításmegnyitók gyakoribb látogatására. A művészet fogyasztása ugyanis szellemi tevékenység és szórakozás, a művek elemzésének, megértésének gyakorlata pedig közelebb viszi az embert egy olyan nyers és aktuális kulturális gócponthoz, melynek sajátosságai, rég várt paradigmaváltásai meglepően jelentősek lehetnek a hétköznapjainkat illetően. A magam kevésbé laikus, ám kissé sajátos szemszögéből kísérem most el az Olvasót ezen eseményekre.

2024.09.26.

Ehető legjobb - Horváth Tibor

Centrálisan elhelyezett 69 fotót olyan gyümölcsökről, zöldségekről, csonthéjasokról, amiken apró, vagy egészen jelentős, néha pedig semmilyen átalakítást nem eszközölt a fotók elkészülte előtt. Uborkába széket, narancsba arcot faragott stb. Intermédiai tanulmányokkal a háta mögött az alkotó nagy lázadónak volt kikiáltva, egy autonóm szókimondó képzőművésznek, de ebből ez a sorozata semmit sem bizonyított. Sőt annyira az árral szemben úszik, hogy már a folyás irányába evez. De persze az objekt nehezen is tudna az ellenállás példájaként érvényesülni, mert ugyan mi a nagyobb rock and roll? Majmokat faragni egy banánból, ízlésesen befotózni, egyen keretbe tenni, elrendezni egy szép kompozícióban, vagy aláírni egy banánt és kitenni pőrén egy posztamensre? No és aki tudja, itt mire gondoltam, az gondoljon bele, hogy a galériának nem számított, mindkét verzió népszerű lett. A gond itt és most az, hogy azt állítják, ez a kettő egy kategória.

A kiállítás még inkább elvesztette jóindulatom, mikor a fotósorozat premisszáját a művészet mibenlétében fejezték ki. A ,,mi a művészet?” előkelő helyen áll a közhely szótárban, hisz amilyen gyakran használják, oly kevésszer felelnek rá. A megnyitó konklúziója szerint a művészet nem egy jó válasz, hanem egy jó kérdésben határozták meg. Micsoda frázis, habár igaz is, nem tévedhet, aki nem állít semmit.

A fotók egy irányú megvilágítása a sötét térben, valamint nagy számuk tette őket műalkotássá, ha valaki megvesz egyet – annak szemérmetlenül alacsony árán – és hazaviszi, aligha lesz több mint képkeret egy apró humoros grátisz fotóval. Hovatovább meglehet, rossz szájízemhez a túl pátoszos, közéleti gegekkel és nagyzoló frázisokkal fűszerezett megnyitóbeszéd okozta. De hogy nem laktam jól azt nem tudom mással magyarázni, mint annak feszítő tényével, hogy a Pop-art sovány húsú eleség, bármennyit és bárhogyan is tálalják.

2024.10.17.

Grafikai kisdiploma kiállítás

Nagy vállalás volna részemről grafikai munkákat elemezni vagy értékelni. Nincs ugyanis különösebben jelentős ismeretanyagom a területen, s történetiségét is homály takarja. Ám a kiállítás nem pusztán materiális konkrétumokból áll össze, fontos eleme ugyanis a hatásgyakorlás, mely hatásos egyénileg megnyilvánuló érzetek, képzetek összessége, objektíven vizsgálhatatlannak gondolom. Tehát itt sajátos benyomásaimra kívánok szorítkozni a látottak nyomán.

Egy más világ tárult elém a szó kevésbé misztikus értelmében, melyre a “szakterületemtől” meglehetősen távol álló gondolat és formavilág nyitott kaput. A plakátok, sárkány típusok illusztrációi, kódexet utánzó könyv, stop-motion rövidfilm, egyedi grafikájú tarot pakli, és egyedi divatirányzat bemutató ruhák és rajzok annyira távol állnak egymástól, amennyire csak lehet. Ezek a sokrétű színes munkák tobzódtak egy viszonylag szűkös galériában, együttes hatásuk egy úton szórakoztatott, zavart össze és nyűgözött le. A kisdiploma kiállítás megnyitója még egy bájosan rövid divatbemutatóval is megörvendeztetett, aminek a végén és a kiállítás elemeinek megtekintését követően kétségtelenné vált a résztvevők jeles érdemjegyének megérdemelt bekövetkezte.

2024.11.14.

Máltai Adél kiállítása

Sokféleképp lehet egy festmény szürrealista, papírként meggyűrt térrel, groteszk vagy épp idegen figurákkal, elborult nyakatekert témákkal stb. Itt, ezen lehetőségek majd mindegyike helyet kapott a vásznakon. Bár a témák mindegyike köznapi eseményt örökít meg, azok az előbbi eszközökkel elmés összhatással állnak elénk. Minden kép dús, figurákkal teli, akik a torzult térrendszerekbe organikusan, annak a kis világ fizikájának megfelelően foglalnak helyet. Külön hangsúlyt kaptak a megnyitó beszédben az antropomorfizált állatok és a társadalomkritika. Ez a kettő nyerő párosítás, vagyis nehezen lehetne hatástalan. Az antropomorfizált állatok a kedvenceim, kortól, kidolgozottságtól, és témától függetlenül. E rajongás mellett is kénytelen vagyok arra a következtetésre jutni, hogy a társadalomkritika nem a köznapi szituációkba beszerkesztett állatokon keresztül érvényesül, hanem a behelyettesítés tényével. Látom a szituációt, és a groteszk karaktereket, de nem tudom mi a kritika tárgya, mi van a fókuszban. Ezzel szemben Adél egyéb munkái, ahol a társadalomkritikai felhang csekélyebb, jóval hatásosabbak és emberközelibbek. Mert nagy kérdés eme emberiesített állatoknál, aligha nem, hogy az ember regresszióját mutatja-e az állat felé, vagy az állat felnemesedésenetán szintúgy a hanyatlása - az ember felé. Ennek asszociációs határmezsgyéjét igen-igen szűkösre szabta a szubjektivitás ollója, csak egy kellően karakán kontextus teheti egyértelművé.

2024.11.19.

DLA kiállítás

A Nádor galéria mindig meg tud lepni. Nem is maga a galéria, vagy a kiállításai, mint inkább a megnyitói. Az élő zene és ének, azon a mély bariton hangon, csaknem karácsonyi hangulatba hozott. A mesteriskola zenei programja így képviseltette magát. Maga a kiállítás sokszínű volt oly értelemben, hogy egységes tematikát csupán szellemiségben szegezett le. A művészeti oktatás volt ez a keret, lehet-e tanítani képzőművészetet úgy egyáltalán, legalábbis a megnyitó beszéd szerint. Ebben ki is tértek erre, majd miután kijelentették, hogy nem is erről van szó, hanem a kiállított tárgyakról és az alkotókról. Vagyis a kérdést, mely nem mellesleg igenis érdekes volna, feldobták, de nem csupán hagyták leesni, zuhanása közben megfogták és gyorsan zsebre vágták. Az egyetlen dolog, ami a műveket összeköti, a megnyitóbeszédben is elhangzott és maximálisan igaz, a galériatér. Ez pedig feleleveníti azt a

hármas rendszert, ami a tárgyból gyakorlati értelemben műtárgyat varázsol. Ezek a személy, a tárgy, és a hely. Ezekből legfontosabb a hely, mely egyértelmű bizonyíték arra, hogy amit nézünk az nem csupán hétköznapi tárgy. A majdnem záró gondolat a művészet szükségszerűségét taglalta. Mindebből következően hiába elemezném a kiállított munkák egyikét vagy egészét, az eredmény kusza és hibás, esetlen és összeszedetlen lenne, de ez itt így van rendjén. A zene, ha nem is karakteresebb, de egységesebb művészeti hatást keltett, mint bármi más.

Mindez csupán csak apró szelete, pár hónapja, nüánsznyi betekintés a város kulturális eseményeibe, amikről nem informálnak tv reklámok vagy óriásplakátok. Több mint érdemes figyelemmel követni az ilyen rendezvényeket, s megfejteni, értelmezni, értékelni, kritizálni őket.