9 minute read
AZ ÉRINTÉS EREJE ÉS FONTOSSÁGA 1. RÉSZ
Landgraf Arnold
AZ ÉRINTÉS EREJE ÉS FONTOSSÁGA 1. RÉSZ
Tudom, hogy sokan írtak és beszéltek már erről a témáról. Azonban a mai viszonyok között –amikor már ennyire elidegenednek egymástól az emberek –, nem lehet elégszer felvetni az érintés erejét és fontosságát.
Az érintést bőrünkön keresztül, a tapintás által érzékeljük. Bőrünk pedig már a magzati kor korai szakaszában kifejlődik, az ún. ektodermából. Így az egyik legősibb szervünk. Sőt, nemcsak ősi, de a legnagyobb szervünk is, méretére és súlyára nézve is. Bőrünk minden őt érő hatásra reagál, mert millió érzékelőn és idegi kapcsolaton keresztül összeköttetésben van idegrendszerünkkel, vagyis az agyunkkal és a gerincvelővel. De fordítva is igaz ez, mert a belső (lelki, idegi, biokémiai) állapotunk is megjelenik bőrünkön. Hiszen, ha zavarban vagyunk elpirulunk, ha idegesek vagyunk viszketünk, ha rossz az emésztésünk kiütések jelennek meg rajtunk.
Ugyanakkor az érintés az első és az utolsó kommunikációs eszközünk az életünkben, amikor szavak nélkül tudunk csak a másikkal kapcsolatot teremteni. Hiszen a tudomány már régen kiderítette, hogy egy alig 2 hónapos magzat is már képes érzékelni, amikor édesanyja kívülről megérinti a hasát. És aki már ült egy haldokló ágya mellett tapasztalhatta, mennyire érezhető, hogy amikor az egyébként már magatehetetlen, elmenni készülő kezét megfogta, akkor az milyen megnyugvást jelentett annak az embernek, mert megnyugtatta az a szeretet, ami belőlünk áradt.
Azonban, amikor az érintésről beszélünk, akkor érdemes tudatosítani, hogy olyankor nemcsak két test találkozik egymással, hanem két ember is, akiknek a lelkében és a testében az érintéssel kapcsolatban a legkülönbözőbb emlékek és lenyomatok őrződnek. És ahogy megérintjük egymást, abban nemcsak a fizikai kontaktus van benne, hanem mindazok az érzelmi emlékek és lenyomatok is, amit egy adott érintés jelent az egyik és a másik ember számára. És mindegy, hogy ki érint meg kit, ugyanis amikor mi megérintünk valakit, akkor bennünk is ugyanúgy megjelennek ezek az emlékek és lenyomatok, melyek sokszor nem is tudatosultak bennünk. Hiszen az első érintéseket csak közvetve éltük át, amikor édesanyánk megérintette a pocakját, amibe mi is már ott voltunk. Azonban nem tudhatjuk, hogy ezekben az érintésekben mi minden volt benne. Mennyi félelem, aggodalom, kétségbeesés vagy éppen öröm, várakozás, kíváncsiság. Vártak-e minket, örültek-e az érkezésünknek vagy épp ellenkezőleg. És így tovább.
Ezeken az élményeken keresztül viszont kialakul bennünk egy érzet azzal kapcsolatban, hogy milyen környezetbe születünk meg. Majd megszületésünkkor szintén érnek bennünket hatások a bőrünkön keresztül, amit szintén elraktároz a testünk. Ezt követően pedig felnövekedésünk alatt rengeteg fizikai és érzelmi élmény ér bennünket a bőrünkön keresztül, akár valamilyen anyaggal, akár egy-egy emberrel kerülünk fizikai kontaktusba. Ezen élmények összessége pedig megőrződik testünkben és megjelennek bennünk minden érintés alkalmával. Ezért nem értjük sokszor, hogy miért is idegenkedünk egy adott érintéstől.
Ha egy-egy érintéshez (öleléshez) pozitív élményt kötünk, akkor annak hatására testünkben megemelkedik az oxitocin szint és több endorfin is termelődik. Ezeknek fájdalomcsillapító és szorongásoldó hatása van. Az oxitocin egyébként a kötődés hormonja is, mert nemcsak a születésnél van jelen, hanem az idegrendszer működését is befolyásolja. Mindazok mellett, hogy szorongás és fájdalomcsillapító, segíti a fogékonyságot és visszaszorítja az antiszociális viselkedést. Sőt érzelmeink kezelésében is nagy segítséget nyújt. Ha azonban egy adott érintéshez negatív élményt és érzelmet kötünk, mert gyermekkorunkban abúzusban volt részünk, vagy vertek bennünket, vagy lelki terrorban tartottak minket, akkor testünkben ellenállás fog megjelenni és nem leszünk képesek befogadni egy szeretetteljes érintést vagy ölelést.
Az azonban nem kérdéses, hogy az érintés hozzájárul a mentális jóllétünkhöz, viszont lehet, hogy ezt felnőttként kell megtanulnia jónéhányunknak. De ez nem lehetetlen, mert ha hiányt is szenvedtünk a pozitív érintésekből vagy rossz emlékeket őrzünk magunkban, felnőtt korunkban még mindig megtanulhatunk figyelni és ráhangolódni a testünkre, hogy megismerve igényeinket el tudjuk fogadni a szeretetteljes érintést és ölelést. A feladat nem könnyű, mert az érintés és főleg az ölelés valójában azt jelenti, hogy kinyílok és védtelenül beengedem a másikat az intim szférámba. Ez pedig egy érzelmileg és sokszor fizikailag is sérült embernek nagy kihívás. Mindezek mellett, még ha egyébként nem is utasítjuk vissza az érintést, lehetnek olyan élethelyzetek, amikor egyáltalán nem akarjuk vagy nem úgy akarjuk, hogy hozzánk érjenek, ahogy azt a másik tenni akarja. Ezt mindenképpen érdemes tiszteletbe tartanunk, illetve kommunikálnunk a környezet felé. Főleg egy párkapcsolatban.
Ha már szóba került a párkapcsolat, akkor mindenképpen érdemes megemlíteni néhány dolgot az érintés kapcsán ezzel az életterületünkkel kapcsolatban is.
Terapeutaként és mentorként, de magánemberként is azt vettem észre, hogy nagyon sokan ki vannak éhezve az érintésre. Annak ellenére (vagy éppen azért?), hogy egy mesterségesen gerjesztett és felfokozott szexualitás van jelen az életünkben, az emberek nagy része áhítozik a szeretetteli érintésekre. Egy simogatásra az arcon, egy érintésre a karon vagy a vállon, egy puszira a homlokon vagy egy szavak nélküli ölelésre. De alig vagy egyáltalán nem adjuk meg egymásnak. Sőt még csak nem is szólunk a másiknak, hogy tegye meg, nem kérjük el, vagy nem is ajánljuk fel, hogy mi szívesen megtennénk. Pedig az intimitásnak erről is kéne szólnia. Sajnos azt lehet észrevenni a párkapcsolati intimitásban, hogy itt is, mint annyi más életterületen, a végletek emberei vagyunk. Vagy semmi, vagy minden, lehetőleg egyszerre és azonnal. Lefordítva ezt a párkapcsolatra, van az érintés és ölelés nélküli egymás mellett élés és van az aktus, közte meg semmi. Aztán csodálkozunk, hogy annyi a kielégítetlen nő és merevedési zavarokkal küszködő, hamar a végére érő férfi. És nem értjük, hogy miért olyan depressziósak meg frusztráltak az emberek a párkapcsolatokban. Persze tudom, hogy nemcsak ez az oka a depressziónak és a frusztráltságnak, de érdemes erre is odafigyelni.
Az érintés nemcsak a fizikai testünk kellemes érzete tud lenni, hanem feltárja az érintésben rejlő végtelen lehetőségeket is. Azt, hogy az érintésre vágyó ember egyszerre akar és tud adni és elfogadni, megérinteni és megérintődni. Vagyis az érintés a lelki életünk egyik elengedhetetlen része, mert így szavak nélkül is vagy a szavak megerősítéseként, hihetetlen gazdagsággal vagyunk képesek kifejezni a másik iránti szeretetünket. Mert megérinteni valakit nagyon sokféleképpen lehet, attól függően, hogy milyen maga a mozdulat, milyen erősségű, mennyi ideig tart és persze milyen érzés van olyankor bennünk. Mert ezek információk a testnek és a léleknek egyaránt. Így a másik ember testén kívül a lelkét is meg tudjuk érinteni, ami segít abban is, hogy képesek legyünk közeledni egymás felé, hiszen az intim együttlétek valójában a lélekérintések és a lelki intimitás gyümölcsei kéne, hogy legyenek. Nem csupán egy olyan testi együttlét, ahol mindössze a testi vágyak kielégítésére törekszünk. És ha eljutunk társunk lelkéhez, akkor a másik képes lesz megmutatni valódi önmagát, mert le tudja vetkőzni gátlásait és azt is képes lesz elmondani, hogy mikor, mi és milyen módon esik jól neki és mi az, amit nem szeretne. Így az intim együttléteink olyan élményt adhatnak, amit a test vágyainak kielégítése soha nem tud megadni.
Azonban, ha a párunk lelkére nem vagyunk kíváncsiak, akkor igazából teljesen mindegy ki van mellettünk az ágyban. Éppen ezért, ha a társunkat valóban szeretni akarjuk, akkor elsősorban ne a másik testének érintését, hanem a szeretett ember lelkével való találkozást tanuljuk meg és azt gyakoroljuk. Különben 15-20 év múlva arra ébredünk, hogy fogalmunk sincs kivel élünk együtt.
A szeretetteljes érintéshez még az is hozzátartozik, hogy merjünk a másik szemébe nézni. És amikor a másik ember szemébe nézünk, akkor egyben a lelkébe is bepillantást nyerhetünk. Először csak egy-egy pillanatra, majd egy idő után kinyílik a másik lelkének kapuja és örökre nyitva marad előttünk. Mindeközben azonban fontos, hogy ilyenkor mi is merjük kinyitni a szívünket, vagyis merjük megmutatni a saját lelkünket. Ekkor találkozhat lélek a lélekkel és létre jön egy olyan kegyelmi állapot, ahol már nem kell félnünk attól, hogy a másik megaláz vagy hátba támad minket.
A fent leírtakat, ha végig gondoljuk rájöhetünk, hogy az érintésnek mennyire erős lélektani hatása van. Valójában egy egészen kis érintés is egy olyan különleges érzelmi élményt nyújt, aminek a következtében megnyílunk a másik ember felé és közlékenyebbek, elfogadóbbak leszünk, ami megmagyarázhatatlannak tűnik.
Azonban, ahogy erről fentebb is írtam, már a méhen belül, magzati korunkban is kialakulnak ún. érintésérzékeny területek a testünkön. Ilyenek az arcunk, az ajkaink, a talpaink, a tenyereink és a nemiszervünk. Sőt ezeknek az érintésével képesek vagyunk az immunrendszerünket is stimulálni. Nem véletlenül használják az alternatív gyógyászatban (pl. talp és kézreflexológia) ezeket a területeket állapotfelmérésre és állapotjavításra. De csak gondoljon arra Kedves Olvasó, hogy édesanyánk gyermekkorunkban hányszor simogatta meg vagy adott puszit a fájó testrészünkre, amitől aztán enyhültek, sőt meg is szűntek a fájdalmaink.
De szeretném újra felhívni arra a figyelmet, hogy egy érintésnél vagy ölelésnél – függetlenül attól, hogy az melyik testrészt érinti –, annak is jó, aki kapja és annak is, aki adja.
Mindezeken túl, fejlődésünkbe is nagy szerepe van az érintésnek. Ugyanis azon agysejtek finom differenciálódásánál, melyek lehetővé teszik a finom mozgásokat és az érzelmi sokféleséget, óriási szerepe van annak, hogy a csecsemő (sőt már a magzat is), majd később a gyermek kap-e érintést vagy annak a lehetőségét, hogy ő érintsen. Vagyis a meg nem adott vagy elmaradt érintések nagymértékben csökkentik a kifinomultabb idegrendszer kifejlődését, ami érzelem szegénységhez vezethet.
Eric Berne kanadai származású amerikai pszichológus azt mondta az érintéssel kapcsolatban, hogy annyira fontos az érintés, hogy ha nem kapjuk meg, akkor elpusztulunk. Még annak árán is, hogy ha az nem simogatás, hanem verés, mert a lényeg, hogy legyen valaki, aki megérint.
De Eric Berne arról is beszél, hogy a szociális érintkezés is érintés, amikor egymással beszélgetünk. Hiszen a szavainkkal is tudunk simogatni és bántani, akárcsak a kezünkkel. Sőt a tekintetünkkel is tudunk simogatni és neheztelően nézni a másikra. A lényeg azonban az, hogy az érintésre (érintkezésre) így vagy úgy, de óriási szükségünk van.
Végül elmondhatjuk, hogy az érintés és ezzel együtt az ölelés szó szerint életmentő lehet. Ezért Kedves Olvasó azt javaslom, hogy merje megölelni azt, akit szeret.
