Nincs instant megváltás

Búza Judit

Nincs instant megváltás

Szélsőséges világot élünk és teljesen rendben is van, - a nagytakarítás kosszal jár, a kupleráj meg a rend előszobája - mondogatta nagyanyám időről időre -, meg azt is, ne ezt lásd, hanem képzeld el milyen lesz a végére – és ez inspiráló módon hatott rám is. Bennem azért kialakult az igény, szeretem nagyjából megőrizni a rendet, igyekszem egyensúlyt tartani, nem kedvelem a szélsőségeket, szóval most nincs könnyű dolgom. Ebből adódóan nem nézek tv-t sok éve, hagyományos újságokat se olvasok. Tagja vagyok a közösségi médiának, elengedhetetlen a munkámhoz, no meg sok fontos emberrel tudok kapcsolatban maradni általa és persze látom a napi történéseket, de választhatok, mit engedek be a saját szférámba ezekből és mik azok, amik szükségtelenek. A megértésre törekszem, hogy a dolgokat ne a felszínen, hanem összefüggéseiben lássam és ehhez bónuszom az egyéni érzékenységem, a ráérzésem, ami különválasztja a valóst az álságostól, vagy legalábbis jelzésként foghatom fel a „valami nem stimmel” érzetét, ami az elmúlt években egyre kifinomultabbá vált.

Sokféle forrásból kapom az információkat és minden tiszteletem mellett azt érzem, van valami, ami nagyon félre ment és amit nem tudok szó nélkül hagyni.

A hivatásom okán, nyilván olyan emberekkel találkozom, akik valamilyen módon kapcsolódnak az emberek gyógyuláshoz segítésében, legyen az testi-lelki, vagy szellemi vonatkozású kibillenés, az útra segítés a szándékuk.

Van közöttük több terapeuta, asztrológus, asztrozófus, tanító és spirituális vezető, akik nagyszámú közösségük gondolkodásmódját hivatottak segíteni átformálni. Ők mind nagy felelősséget vettek magukra és nem túlzás azt mondani, hittel teszik és komolyan is gondolják, a legjobb szándéktól vezettetve igyekeznek tenni.

Azonban vannak köztük páran, akik külső erőktől várják a vágyott változások megtörténtét, mint a bolygóállások energiái, magasabb tudással bíró más bolygókról érkezők beavatkozása, mindenki meg ölbetett kézzel várhatja, hogy egyszer csak felébred, meggyógyul és egy új szép világban találja magát.

A rossz hír az, hogy nem így működik.

Elképzelhetjük a rommá lett lakásunk közepén állva, hogy a tengernyi mosatlan edény, a kibugygyanó szennyeskosár, meg a teli szemetes tartalma, az udvarról behordott föld a padlón, a levegővel érkezett por a polcokon egy varázsütésre eltűnik és minden ragyog a tisztaságtól, de ennek van realitása? Segítségül hívhatjuk a madarakat, a mókusokat, az őzeket, mint Hófehérke, de ha rendet és tisztaságot akarunk, csak mozgósítani kell a testi erőnket, meg a két kezünket is hozzá.

Teremtés… hallgatom a magasabb szférákból csatornázott üzeneteket, hiteles, meg kevésbé hiteles médiumoktól, tanítóktól, közösségek vezetőitől, még sosem volt ekkora kínálat, igaz, kereslet se… Sosem hallom - vagy kevésszer és az már hiteles - egyértelműen, hogy „ dobd ki a szemetet”.

https://youtu.be/AKC_JczIMBU?si=1Yc5dCdL1FEZ-z0V

Részlet a Békés Harcos útja című filmből, amit ajánlok szeretettel, ha még nem láttad, mert sok megértés forrása lehet.

Igen, dobd ki a szemetet, de ne csak a fejedből, hanem a tudatalattidból is, ami napi szinten a reagálásaink, döntéseink, vagy nem döntéseink 95%(!) –át irányítják. Honnan származik az erő, amivel teremtünk? Belőlünk. A teremtéseinket is pont ennyire határozzák meg. Ezért nem működnek a Titok című könyv, film útmutatásai és sok más ehhez hasonló elmélet sem.

A traumáink, az ezekből fakadó tapasztalataink információi, a tévhiteink az erősebbek.

Kell az információ, kell a bolygóállások rezonanciája, a schumann rezonanciák, a fénykódok, a magasabb szférák segítő útmutatásai, a tanítások, de ez mind csak segítség, helyettünk senki nem végzi el a munkát és nem fog megváltani sem.

Vannak módszerek, technikák, ezek mind a személyes részvételünket követelik, hogy felébresszük azt a hatalmas potenciált, ami bennünk rejlik.

És vannak technológiák mára, amiknek valóban és kizárólag bennünket kellene segíteniük, nem segítségnek álcázott módon helyettünk végezni a munkát, erősítve a tunyaságot és kiszolgáltatottságunkat, gondolok itt az AI, a mesterséges intelligencia térhódítására, ami óriási csapda.

Ezért nagyon résen kell lennünk és tennünk is magunkért és a közösségünkért, ami fenntart. Ez a sejtek bölcs törvénye, az arány 50-50% és sem az arány, sem a sorrend nem cserélhető fel, mert a következménye diszharmónia és leépülés.

A hajszálgyökér nem húzódik vissza, ha sziklára tapint, hanem rést keres és repeszt; a földbe vetett mag áttöri a rögöt; az akadály elé jutott hangya megkísérli a százszoros súlyt félretenni, s ha nem sikerül, kerülővel folytatja az útját célja felé. S ha élni akarunk, mi is csak ezt a példát követhetjük.-Márton Áron

Egy régi idős barátnőm mondta mindig – miért kell neked mindig a nehezebb utat választani?

Én pedig mindig azt válaszoltam – nem tudom, valahogy így vagyok összerakva...

Nem tudom mennyi még a magammal hozott és mennyi a rám rakódott, tudatalattimban rejlő program, ami még felfedezésre és feloldásra vár, amitől azután megkönnyebbülve és szívből tudnám kimondani, amit jó ideje csak ízlelgetek, hogy „az élet könnyedén és örömmel áramlik felém és én könnyen és örömtelien elfogadom”. Mert még nem tartok ott, csak bízom benne, megtörténik.

Egy biztos, a mag példájából kiindulva az élet a maga egyszerűségében minden nehézségen keresztül a cél felé, a fény felé törekszik, nincs csalás meg önámítás, ezt csak az ember nem ismeri fel és hagyja magát magától megvezetni és a külvilágtól megvezettetni.

Az egyszerű és valódi válaszok a mélyben vannak és nem ússzuk meg, hogy ki kelljen ásni azokat. Igen, munkás dolog és fájdalmas is, de az ellenállás legalább annyira és csak energiapazarlás akkor, ha „így is-úgy is”, legalább értelme legyen.

Akkor is, ha különcnek bélyegeznek, idegesítőnek, mert kilógsz a sorból, mert más vagy. Drámaibb olvasatban talán még el is hiszed hosszú idő után, hogy te vagy az idióta, több vagy mint furcsa és veled van a baj, szilánk vagy a fogaskerekek közt, meg kevés és érdemtelen is.

Ha nem akarunk tehetetlenül sodródni, álljunk meg, kapaszkodjunk meg, hozzuk meg a döntést, hogy tiszta lappal lépjünk tovább és álljunk bele a feladatainkba. Csak a szívből jövő döntés kell hozzá és „ha a tanítvány kész, megjelenik a Mester”, érkeznek hozzá társak is.

Önmunka, nagytakarítás kell a tudatalattink szintjén, így lehet belépni és felépíteni egy új világot.

Mert

Az információ már kevés, transzformáció kell - Szentes Róbert

A korábbi idézetben említett hangyáról eszembe jutott egy régi történetem, szeretném ezt megosztani veletek, amolyan feloldásként.

„Verőfényes nyári nap volt. A szellő sem rezdült. Egy ötéves forma kislány guggolt az elhagyatott országút porában és elmélyült odaadással figyelt.

Barna napsütötte bőrén fehéren világított a fodros vállas köténye, amelynek szoknyácskáját a térdei közé gyűrte, arcát keretező fehérszőke haja ragyogott a fényben.

Nagy dióbarna szemét egy szénfekete hangyán tartotta óvón, mégis kíváncsian.

Még a lélegzetét is kissé visszafogta, ne zavarja meg az álmos, forró délután csendjét.

És a hangyát.

A hangya kitartóan magával cibált valami óriási, nálánál sokkalta nagyobb terhet.

Számukra mintha megszűnt volna az idő. A fény aranyló sárgából lassan parázsló vörösre változott, ahogy a nap lebukni készült a domboldal mögött.

A levegőt, az országutat szegélyező alacsony cserjék balzsamos, szúrós aromájú illata töltötte meg, ahogy a nap forrósága megizzasztotta őket, s a kicsi lány orrlyukaiba áradtak, hogy örökre rögzítsék az emlékezetében a pillanatot.

Még mindig csak ők ketten mozdultak, a hangya állhatatos küzdéssel, a kislány guggolva, óvatos, lassú oldalazó mozdulással kísérve őt.

Szinte eggyé váltan, tökéletes harmóniában mindennel, ami látszólagosan keretbe foglalta a képet.

És a kislány mindent érzett és értett, az őt körülvevő világ összes csodáját és a helyét ebben a világban. Ő volt minden. A hangya és a hangya ő, az országút meleg bársonypuha pora, amit a talpa alatt érzett, a teher, amit a hangya cipelt, a domboldalban guggoló olajzöld bokrok aromát izzadó levélkéi, ágai és gyökerei, amivel a földbe kapaszkodtak, a simogató meleg levegő és a fény, minddel egy.

És már csak egy talpalatnyi messzeség hiányzott, hogy a hangya nehéz terhével célhoz érjen.

Kiáltás hasított a csendbe panaszos, fenyegetőn:

- Sááááraa! Már megint merre csavarogsz reggel óta? Megállj…

A kicsi lány nem emelte el a tekintetét a hangyáról és nem is mozdult tovább.

Egy idős, fáradt mozgású nő bukkant elő az út kanyarulatából. Meglátta a kislányt és néhány lépéssel mellé is ért.

A kislány csak a kezét emelte a nagyanyja felé, kérő mozdulattal, csak kicsit várj még…

Azután guggoltában az arcát is felé fordította egy pillanatra, szinte hangtalanul suttogta:

- Mindjárt…- tekintetével újra a hangya felé készült fordulni és akkor látta meg, hogy ők ketten, a hangya és ő szinte nyílegyenes vonalban szelték ketté a számára szélesnek tűnő országutat, a hangya a terhével vont barázdát az aranyló porban, míg ő az óvatosan guggoltában aprókat moccanó kicsiny talpaival rajzolt csodás sormintát. Elmosolyodott és csillogó tekintetét ismét az idős asszony felé fordította:

- Sikerült neki, áthozta…

Az arcán földöntúli ragyogással fénylett a mosoly és még valami megmagyarázhatatlan, amitől az idős asszonyban bennrekedt a szidás.

Szótlanul nyújtotta a kezét Sárának, aki engedelmesen a kezébe csúsztatta kicsiny tenyerét, és mintha tudná, a guggolásban elgémberedett lábacskák úgysem tartanák meg a törékeny testet, felemelte és mindkét karjával magához ölelte.

S mintha megújult volna. A meggörbült hát kiegyenesedett, fáradt járása ringóvá lett, mintha így is dajkálni akarná a karjában tartott gyermeket, s megindult vele a házuk felé.„

„Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.” mondta a Tanító több mint kétezer éve, tudva azt is a gyermeki eredendő tisztaságra sok év teszi majd rá a terheit, amiktől komoly erőfeszítések árán lehet majd megszabadulni, de nem lehetetlen.

Hitem szerint mindannyian eredendően jók vagyunk, csak kicsit megfeledkeztünk magunkról.

Azt gondolom ez a korszak az, amikor elkezdhetünk emlékezni, letenni a terheket, amik már nem szolgálnak anélkül, hogy bárkit és magunkat hibáztatnánk, mert minden jó okkal történt velünk, még a traumáinkat okozó dolgok is.

Csak vállaljuk fel, kezdjünk hozzá és legyünk éberek.

A hit és a hiszékenység között az a különbség, hogy a hit belülről fakad, erőt sugároz, míg a hiszékenység az önmagáért a felelősséget vállalni nem akaró emberek sajátja, de ez a könnyebb út.

Kívánok mindenkinek jó önmunkát, jó segítőtársakat hozzá és jó egészséget!