16 minute read
Köves Tamás a rendezvényszervezés "Atyja"!
Pető Csilla
Köves Tamás a rendezvényszervezés "Atyja"!
- interjú Köves Tamás címzetes főiskolai docenssel
Köves Tamás számomra a nagy betűs ember, minden tekintetben. Közel 25 éves barátság fűz hozzá. Első találkozásunkat sosem fogom elfelejteni, egy nemzetközi rendezvényszervezői képzésen vettem részt, ahol ő tanította nekünk a rendezvényszervezést. Bejött a terembe, körbe nézett és közölte velünk, remélem önök közül nem mindenki lesz rendezvényszervező. Döbbent csend követte ezt a mondatát. Majd mesélni kezdett magáról és kiderült, hogy hatalmas szakmai tudása van, kedves és elkötelezett ember. Akkor eldöntöttem, hogy mi barátok leszünk, aztán így is lett. Most pedig ő mesél, a 48 évnyi rendezvényszervezői múlttal a háta mögött, milyen izgalmas élete volt. Egyenes, őszinte, szókimondó ember, akit nagyon sokan szeretnek. Büszke vagyok rá, hogy a barátja vagyok.
Mindig rendezvényszervező akartál lenni?
Nem, sosem akartam rendezvényszervezéssel foglalkozni. Én gyerekkoromtól fogva színházi rendező szerettem volna lenni. Először a filmgyárba kerültem, és akkor azt hittem, így majd a színházi rendezés még egyszerűbb lesz. 19 évesen elmentem felvételizni a Színház és Filmművészeti Főiskolára. A 2. rosta vizsgán - ami akkor sokkal zűrösebb volt, mint mostanában - kivágtak. Hogy is történt ez? 3 rosta vizsga volt. Az elsőn simán túljutottam, a 2. rostavizsgára forgatókönyvet kellett írni. Abban az időben az volt a mániám, hogy a komoly zenét úgy lehet megszerettetni a szegény fáradt munkásosztállyal, hogy ha valamilyen képeket, filmet kapcsolunk hozzá. Például filmet csinálunk Beethoven szimfóniájára. Ezeket meg is próbáltam, és ebből az egyik ötletemet adtam be forgatókönyvként a 2. rostára. A bizottság egyik tagja Keleti Márton volt, aki akkor nagyon híres filmvígjáték rendező volt. Elég furán viselkedett, mint bizottsági tag. Elfeküdt egy fotelban, szájában lógott egy szivar, és miután ismertettem a forgatókönyvet, közölte velem, hogy ez egy nagy marhaság. Akkoriban azt hittem, hogy mindenre reagálni kell és közöltem, hogy nekem pont ugyanez a véleményem az ő filmjeiről. Ez a reakcióm el is nyerte méltó jutalmát és simán kirúgtak. Később kiderült, hogy ez a „tragédia” nem csak velem történt meg, mert abban az időben 6 főt vettek fel rendezői szakra és több százan jelentkeztek. A nagyobb baj, hogy később kiderült, hogy az a 6 fő már jó előre el volt döntve. Én akkor megsértődtem egy életre, és ezzel jól kicsesztem az egész világgal, mert úgy döntöttem, hogy többé nem jelentkezem csak akkor, ha biztosan rajta leszek a listán.
Én több, mint 2500 rendezvényt csináltam életemben, de bátran állíthatom, hogy a kétezer rendezvény után is ugyanúgy izgultam, mint az elsőnél.
Ezt követően elmentem Egerbe népművelés-pedagógia szakra és azt elvégeztem.
Az egész életem szerencsék sorozata volt. A munkáim során folyamatosan szerencsém volt, mert én sosem változtattam munkahelyet, mindig a munkahely hozott változást az életembe.
1969-ben a filmgyárban kezdtem dolgozni mikrofonosként, de az akkori kultúrpolitika úgy döntött, hogy 1975-ben hoz egy közművelődési törvényt. Ami azt jelentette, hogy minden 2000 főt foglalkoztató cégnek, gyárnak független (főállású) közművelődési vezetőt kellett kinevezni, akit önálló státuszba kellett tenni és szerveznie kellett az oktatásokat, művészeti programokat. 2400 fő dolgozott akkor a filmgyárban. Mivel nekem volt népművelő diplomám 1975-től a Közművelődési Bizottság vezetője lettem a filmgyárnak. Tulajdonképpen itt volt a rendezvényszervezéseimnek az első állomása, hogy 1975. február 18-án a Gellértben egy 800 fős MAFILM bált kellett szerveznem. Azután kerültem a Művészeti Szakszervezetek Szövetségéhez, ahol zenészekkel dolgoztam, majd 1983-ban az épülő Budapest Kongresszusi Központ művészeti és rendezvényigazgatója lettem.
1985. február 20-án nyitottuk meg a Kongresszusi Központot, ami nagy eseménye volt Magyarországnak. A megnyitó után 2 hónappal volt egy koncert, amit a Petőfi rádió élőben közvetített. Ennek a koncertnek a szünetében a rádió csinált velem egy élő beszélgetést. A riporternőnek az volt az első kérdése: - Hogy lesz valaki rendezvényszervező? Erre a kérdésre nem lehet válaszolni. Ebben az időben nem létezett még a rendezvényszervező szakma. A rendezvényeket népművelők szervezték. Tehát erre a kérdésre nagyon nehéz volt normális választ adni. De mivel élő műsor volt, úgy éreztem, hogy erre nekem valami „jópofit” kell mondanom, nekem szimpatikusnak és aranyosnak kell lennem. Én hülye elmeséltem az első élményem, ami a MAFILM bálon történt!
Komoly feszültséget jelentett egy ekkora bált megszervezni, még profiknak is, hát még akkor nekem, akinek az első rendezvénye volt. A táncdalfesztiválon szerepelt egy énekesnő, aki nagyon szép alakú, szép mellű hölgy volt, aki sztár lett, így őt hívtam a MAFILM bál sztár vendégének. Igen ám, de a „művésznő” késett. Én lent rohangáltam a Gellért halljában, de csak nem érkezett meg, és már vagy 15 perce színpadon kellett volna lennie. Teljesen ki voltam borulva, hogy mi lesz, ha nem jön. Ráadásul a Gellértben nincsenek öltözők, így bérelnem kellett a 2. emeleten egy szobát és azt használtuk öltözőnek. 20 perces késéssel megérkezett a művésznő. Én akkor 24 éves voltam, lihegtem, hogy hát művésznő, már 15 perce színpadon kellene lennie, hát siessünk, mert még át is kellene öltöznie. Egy farmerben és pólóban volt. Felrohantam vele a 2. emeletre a szobához, kinyitom a szobát neki és abban a pillanatban, ahogy kinyitottam az ajtót, a művésznő lerántotta magáról a pólót, és menetközben a szobában levetette a nadrágot is. 1975-ben más volt az erkölcs és más volt, amit a nőkből láthattunk. Mi meztelen nőt fiatal korunkban soha nem láttunk, a legnagyobb szexuális kép, az egy töltőtoll volt, amit, ha megfordítottunk, a tinta lecsúszott és egy bikinis nő volt a tollon. Én ebben a világban nőttem fel, és egyszer csak ott állt előttem a Magyarországon híres művésznő meztelenül. Fogalmam nem volt, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Behunyni a szemem, megfordulni vagy kimenni. Én, mint a bálám szamara álltam, megkövülve. Ő felhúzta az estélyi ruháját, megfordult, és közölte velem, hogy mehetünk.
Amikor én ezt elmeséltem a rádióban élőben, mint a kongresszusi központ igazgatója, ez olyan jópofának tűnt, mert azzal fejeztem be, hogy: Ezért lettem rendezvényszervező, mert azt gondoltam, hogy ilyeneket fogok látni minden rendezvényen. El kell most árulnom, hogy soha többször nem történt velem ilyen.
Ezért nagyon fontos, hogy minél hamarabb kialakuljon egy olyan stáb az ember körül, akiben bízik. Éppen ezért a rendezvényszervezőnek akármilyen léha a magánéletében, hűségesnek kell lenni. Nem a feleségéhez, nem a szeretőjéhez, nem a nőihez, hanem a szolgáltatóihoz.
A rendezvényszervezést, meg lehet -e tanulni?
Meg lehet tanulni, de csak az elméleti alapokat és azokat a tapasztalatokat, amiket egy gyakorlott rendezvényszervező elmesél. Igazán a gyakorlatban lehet megtanulni, miután megtanulta valaki elméletben, beleveti magát a munkába és belebukik egy - két rendezvényébe.
Több, mint 2500 rendezvényt csináltam életemben, de bátran állíthatom, hogy a kétezer rendezvény után is ugyanúgy izgultam, mint az elsőnél. Nem lehet kiszámítani a zűröket, mert azok prompt, és akkor jelentkeznek, amikor a rendezvényt csinálod. Ha tisztességesen előkészíted, ha van tisztességes forgatókönyved, ha minden a helyén van, ha mindenki, akivel dolgozol segítőkész és tisztességes, akkor esélyed van arra, hogy nagyobb balhé nélkül megúszod. Olyan, hogy egy kisebb porszem se kerüljön a gépezetbe, az nagyon ritkán fordul elő.
Mit jelent az, hogy a rendezvénynek van egy forgatókönyve?
A forgatókönyv az én teóriám szerint a legfontosabb része a rendezvényszervezésnek. A lényeg az, hogy átlátható legyen, hogy mindenki, aki a produkcióban dolgozik, a művésztől a technikusokon keresztül a segédszemélyzetig, a takarítónőig, ebből a forgatókönyvből pontosan tudja, hogy mi a feladata. Amikor én forgatókönyvet írok, akkor az nem érdekes, hogy milyen hosszú, csak az érdekes, hogy minden megtalálható legyen benne. Nekem az volt a gyakorlatom az életemben, most már 48 év alatt, hogy az első pillanattól kezdve, amikor a helyszínt bejártam, akkor már a forgatókönyv vázlatát írtam, tehát amit én láttam a helyszínen, hogy meg kell csinálni, vagy ki kell javítani, vagy szólni kell a tulajdonosoknak, hogy ez nem jó így, mert a vécé koszos, mert le van törve ez vagy az, akkor az bekerült a forgatókönyvbe. És én egy hónap múlva, vagy két hónap múlva, amikor már rég elfelejtettem volna, mert még három-négy rendezvényt csináltam, akkor ez alapján pontosan tudtam, hogy mit kell intézni és mit kell megcsinálni. A rendezvényen pedig mindenki, aki részt vett benne, kapott belőle. Ez tulajdonképpen olyan, mint egy vallásos ember számára a Biblia. Ha bármi problémája van, akkor előveszi a Bibliát, megkeresi az arra vonatkozó részt, és választ kap az ő problémájára. A rendezvényen is mindenkinek a forgatókönyvből választ kell kapni a kérdéseire. Tehát akkor jó egy forgatókönyv, és akkor jó egy rendezvény, hogyha választ kapsz minden kérdésre, ami felmerül.
Hol tanítasz?
Most a Budapesti Metropolitan Egyetemen és a Kőbányai Zenegimnáziumban. Mert... a többit már leadtam. Öregszem.
Bár ezt nem látni Tamáson, szellemileg friss, tele van izgalmas történetekkel, tanít, unokázik, színházba jár. Kicsit sem úgy él, mint aki nagyon öregszik. Én pedig tovább faggattam őt.
Vannak-e olyan személyiségjegyek szerinted, amik fontosak, hogyha valaki szeretne rendezvényszervezéssel foglalkozni?
Hát vannak. Határozottnak kell lennie. Mindenképpen nagyon-nagyon döntésképesnek kell lenni. Ha rosszul is dönt, de döntenie kell. A rendezvényszervezőnek nincs lehetősége arra, hogy órákig vacilláljon azon, hogy most erre vagy arra döntsön, neki döntenie kell az adott helyzetben. Az később kiderül, hogy jól döntött vagy rosszul döntött. De határozottan kell dönteni. A másik pedig, hogy egyszerűen kell rendelkeznie egy olyan beszélőkével, hogy meg tudjon embereket győzni a saját igazáról vagy a saját ötletéről. Borzalmasan sok emberrel dolgozunk.
Ezért nagyon fontos, hogy minél hamarabb kialakuljon egy olyan stáb az ember körül, akiben bízik. Éppen ezért a rendezvényszervezőnek akármilyen léha a magánéletében, hűségesnek kell lenni. Nem a feleségéhez, nem a szeretőjéhez, nem a nőihez, hanem a szolgáltatóihoz. Mert ha talál valaki egy szolgáltatót, aki jól dolgozik, aki odafigyel a munkájára, aki jól él belőle, akkor azt nagyon meg kell becsülni. Ugyanis, ha sokat dolgozol valakivel, ha sok pénzt juttatsz valakinek, akkor az nagyon vigyáz rád. És mi mindig ki vagyunk szolgáltatva a megrendelőnek és a szolgáltatónak. Mi a kettő között állunk, mindenki minket üt.
Tehát, hogyha én meg tudok bízni a stábomban és tudom, hogy ő tudja, hogy én mit szeretnék, és tudja, hogy én miket szeretek és mik azok, amiket nem, akkor én tudom, hogy ő azt fogja csinálni. A vendéglátásnál ez halálosan fontos. Tehát ha az ember talál végre egy jó vendéglátóst, aki a partiszervizekben vagy mindenben azt csinálja, amit szeretünk, megtartjuk. Ugyanis nem azonosak az érdekeink. Egy vendéglátós tulajdonosnak nem ugyanaz az érdeke, mint egy rendezvényszervezőnek, mert a rendezvényszervezőnek az érdeke: maximálisan kell képviselni a megbízóját. A szolgáltatónak, a vendéglátósnak meg maximálisan képviselnie kell a saját érdekeit. Ez nagyon sok helyen ütközik. Ha találunk valakit, aki végre meg tud győzni arról, hogy csak akkor tudunk együttműködni, ha elfogadja az én feltételeimet, akkor azt meg kell tartani, mert annál nagyobb kincs nincs. Mert ezek a feltételek ráadásul sokszor neki anyagi hátrányt jelentenek. Mondok egy példát.
Óriási vita van minden szolgáltatónál mindig azon, mondjuk a desszertnél, hogy a somlói galuskát egy nagy húszas tálban tálalja, mert az neki az egyszerűbb. Nem vesz drága kis kelyheket, amiben egyszemélyes adagokat lehet tálalni. Nálam nem létezik ilyen. Nálam minden desszertet a gyümölcsrizstől a somlói galuskáig egyszemélyes pohárkákba kell rakni. Miért? Azért, mert a világon két embertípus létezik a somlói galuskánál. Az egyik embertípus szereti a mazsolát, a másik embertípus nem szereti a mazsolát. Na most, amikor egy húszas tálból egy fogadáson mindenki saját magának vesz, ha olyan megy először oda, aki nem szereti a mazsolát, akkor összekavarja az egészet, kitúrja belőle a mazsolát. Ha olyan megy oda, aki szereti a mazsolát, akkor az megint csak összekavarja az egészet, mert kiszedi belőle a mazsolát. Aki később megy, az már egy összekavart somlói galuskával találkozik.
Jó, volt egy néhány vendéglátó, ahol az áthúzott kutya mellett ott volt az én képem is áthúzva, tehát hogy ne, ne engedjenek engem sem be! Életem egyik legnagyobb dicsősége: körülbelül 5-6 évvel ezelőtt találkoztam egy hölggyel, aki nálam végzett még a Corvinuson rendezvényszervezőként, és aki egy nagy rendezvényszervező cégben dolgozik, mikor találkozott velem, akkor azt mondta: Tanár úr, nagyon nagy dolog történt. Végre én is kikerültem a kutya mellé. (mosolygok) Mondom, akkor biztos, hogy tökéletesen végzi a munkáját. Szóval ez az elismerés igazából.
A kreativitás mennyire fontos, hogy egy rendezvényszervező kreatív?
A kreativitás mindenképpen nagyon fontos, de a kreativitás azért nem elsődleges, mert általában a cég csapata csinálja most már. Egy cégen belül 4-5 ember dolgozik a csapatban, és általában úgynevezett brainstormingokat csinálnak. Amikor kaptunk egy új megrendelést, vagy kaptunk egy új ajánlatkérést, akkor nálam nyolc ember dolgozott, az a nyolc ember leült és akármilyen hülyeséget el lehetett mondani. A hülyeségből fejlesztettünk ki valami újat, valami olyat, ami megvalósítható. Tehát a brainstorming-nak az a lényege, hogy sose lehet lehülyézni azt, aki valami őrültséget mond, mert a legnagyobb őrültségből lehet a legnagyobb ötlet.
Barátai mondták róla:
Mostanság a korrektség, jóhiszeműség, plusz profizmus mind a hülyeség szinonimái. Tomikám, te tényleg hülye vagy! (Heilig Gábor előadóművész-zeneszerző)
Aki ebben a szakmában nem tőle tanult, azt onnan lehet felismerni, hogy már rég nincs a szakmában. (Straub Dezső)
Köves Tamás rendezvényigazgatóság néven olyan szervezeti struktúrát hozott létre, mely példaértékűen szolgálja a kongresszusi turizmust és a kultúrát. A BKK a szellemi lét reprezentatív helye lett, mely négy évtized távlatában is betölti rendeltetését.
A rendezvényszervezés után milyen volt oktatni? Mi volt jobb, oktatni a rendezvényszervezést vagy csinálni?
Természetesen csinálni. Az vitathatatlan, hogy egy ember, aki mondjuk 35-40 évig csinál valamit, minden nap egy rendezvény, annak az oktatás az más. Nekem azért volt valószínűleg jó az oktatás, mert szívesen átadtam és átadom a tudásomat, már 25 éve tanítok egyetemeken, főiskolákon, mert én nem vagyok irigy.
Rengeteg történetet mesélek el, és a történeten keresztül egy csomó olyan szakmai titkot adok át, ami megmaradt. Én nem félek attól és nem féltem soha, húsz évvel ezelőtt sem féltem attól, hogy ha én elmondom, hogy hogyan kell csinálni egy rendezvényt - és ha valaki nagyon tehetséges, és majd két év múlva, három év múlva rendezvényszervező lesz -, akkor nekem nem lesz munkám. Mert ez nem valószínű.
Bár tündéri volt, vagy tizenöt évvel ezelőtt fordult elő, hogy egy kongresszusi pályázatnál a három bennmaradó cég képviselőjéből az egyik én voltam, a másik kettő a tanítványom. Baromi jó érzés volt. Tulajdonképpen akkor úgy éreztem, hogy tök mindegy, hogy melyik nyer, mert az is az én dicsőségem, hogyha a tanítványaim közül valamelyik nyer. Jó, ott még én nyertem. Biztos, hogy nem izgatott volna, ha nem nyerek. Büszke voltam, hogy ők voltak ott pályázóként mellettem. Szóval az oktatást csak annak szabad csinálni, aki nem irigy.
Most jelent meg a rendezvényszervezés csodálatos világa a könyvhéten.
A könyvhéten igen. Nagyon fontos, hogy a „csodálatos” az idézőjelben van. Mert nem olyan csodálatos.
Te voltál az első, aki rendezvényszervezésről írt könyvet.
Igen.
Miért nem írtak könyvet előtted erről?
Hát mert nem értek rá, biztos.
Nehéz volt megírni ezeket a könyveket?
Borzalmas. Az első könyvemet két évig írtam, a másodikat a kongresszus szervezéséről négy évig írtam. Ezt most három hónap alatt. A határidő az nagy motivációs erő. Ezt nem akartam megírni.
Kepes Andrással volt egy riport és megkérdezték tőle, hogy mi az, ami motiválja? A legnagyobb múzsa a határidő és az előleg.
Ez így van, így van. Én előleget nem kaptam, az engem nem motivált.
A határidő múzsa neked is megvolt?
Igen. Az igazság az, hogy borzalmasan utálok időre írni. Én ezt a könyvet nem nagyon akartam. Megírtam a rendezvényszervezést, tehát a művészeti rendezvények területét és utána kongresszusi rendezvényeket, azt kimondottan szakkönyvként.
Az mit jelent, hogy szakkönyvként?
Azt, hogy ezt tanulni lehet. Tehát ez oktatási anyag is. És ez a legutóbbi könyv nem. Ez a könyv most már tele van mesével, tele van az életem különböző történéseivel. Ebben van 47 történet külön szedve, tehát kékkel szedve, hogy ha valaki nem akar szakmai dolgokat elolvasni, akkor csak a történeteket kell elolvasnia.
Ez tulajdonképpen valahol a hattyúdalom megírva. Tehát az, amit éltem, amit átéltem, amivel egyetértettem vagy nem értettem egyet, belemászom egy kicsit kultúrpolitikai kérdésekbe, abból azért, amit lehetett… szóval azért kihúztam.
De nagyon jó lett, nagyon jó volt a szerkesztő, borzalmas szerencse volt, hogy egy olyan ember rakta végül is össze a könyvet, aki nagyon ért hozzá. Ő is egyetemi professzor, tehát ráadásul a gondolkodásunk is nagyon sokban hasonlít, és egy nagyon rendes ember. Amivel én nem értettem egyet, hogy ő kihúzza vagy átírja, azt megvitattuk, és ő is hajlandó volt elfogadni néhány érvet, és én is. Márpedig ilyen idősen már könnyebb kompromisszumot kötni, mint 20 éves vagy 25 éves korban.
Mesélj el egy történetet a Csak Pozitívan Magazin olvasóinak! Lehet kedves, vagy poénos!
Hirtelen annyi minden jut eszembe, azt sem tudom melyiket mondjam, no de megvan!
Hát akkor a legnagyobb bukásomat mondom.
Figyelek!
A legnagyobb bukásom nem rendezvényszervezési hiányosság miatt volt, hanem amiatt, hogy az általános iskolában link voltam.
És hát elég sokat lógtam fizika, kémia és matematika órákról. Ezek nem tartoztak az életem legszebb tantárgyai közé. Hülye vagyok a reál tárgyakhoz.
De nem gondoltam, hogy valaha ez fogja megbosszulni a rendezvényszervező életemet.
2006-ban felkérést kaptam az M6-os autópálya alapkőletételére, amit a kormány akkor mindenképpen a választások előtt meg akart csinálni. Akkor májusban voltak a választások és februárban az az építőipari cég, aki magát az egész autópályát megnyerte, felkért, hogy csináljak egy alapkőletételt. Az eredeti helyen, ahonnan indul majd az M6-os az érdi tetőn. Februárban súlyos fagyok voltak.
Én már akkor mondtam az első tárgyaláson, hogy ehhez egy abszolút elmebeteget kéne fölkérni, és én csak félig vagyok elmebeteg.
Egyszerűen olyan infrastruktúrát igényel, olyan szervezést igényel, egy teljesen infrastruktúra nélküli dombtetőn 300 főnek csinálni egy protokolláris eseményt, az se normális, aki kitalálta, nemhogy az, aki megcsinálja.
De volt az a motiváció, amit az autópálya cég tudott biztosítani ahhoz, hogy ők a világon mindent megcsinálnak és csak határozzam meg, hogy mi kell, hova kell út, hol kell lemurvázni az egész területet, mindent mondjak meg, és ők megoldják.
És tényleg megoldották. Dolgoztunk rajta hónapokig, és tényleg, február 3-án iszonyat hidegben, de kész volt. Egy hatalmas nagy, 300 négyzetméteres fehér sátrat állítottunk föl és repülőgép motorokkal és iszonyatos fűtéssel, hogy elviselhető legyen, fölfűtöttük, mert három miniszter, két miniszterelnök, az öreganyám hátsója is jelen volt ezen az autópálya alapkőletételen. Mert mondom, a választások nagyon közel voltak, tehát reprezentálni kellett.
Kinn nagyon hideg volt, benn pedig nagyon meleg, így olyan mennyiségű pára keletkezett, mintha esőben tartottuk volna az ünnepséget. Utolsó pillanatban szereztem egy csomó esernyőt, aki nem akart csúnyán elázni, az tartogatta maga fölött. Egy biztos, ezt a rendezvényt soha senki nem fogja elfelejteni.
Ez a riport a Csak Pozitívan Magazin olvasóinak készült! Mi a véleményed arról, hogy van egy olyan online platform, ahol a pozitív életszemléletet, a pozitív gondolkodást helyezzük a fókuszba, és igyekszünk erre hangolni az olvasóinkat!
Fontos a pozitív szemlélet, de én nem vagyok jó ebben. Mindig látom a dolgok másik oldalát is. Örülök neki, hogy elindult egy ilyen folyamat, de sokkal fontosabbnak tartom azt, hogyan viselkednek az emberek! Gondolkodhat valaki pesszimistán, ha tisztességes.
Közel 25 éves barátság fűz Tamáshoz. Néha morog, mindig kimondja, amit gondol, de egy csupaszív ember.
Mit jelent neked a barátság?
Ugye nekünk elég különleges kapcsolatunk van, már lassan 25 éve vagyunk barátok. Nagyon fontosak a barátaim, főleg akkor, ha ez kölcsönös. Fontos, hogy támogassuk egymást, de elmondhassuk egymásnak őszintén, amit egymásról gondolunk. Ragaszkodom a barátaimhoz, és nehéz, ha elveszítem őket. Koromnál fogva, sajnos egyre több fiatalkori barátomat. Ezt nehezen élem meg.
Mi legyen az az egy gondolat, amivel egy ilyen platformon el lehet köszönni?
Én még ÉLEK!
