AZ ELÉGEDETLENSÉG, MINT „NÉPBETEGSÉG”

Landgraf Arnold

AZ ELÉGEDETLENSÉG, MINT „NÉPBETEGSÉG”

A legkülönbözőbb életterületeken szembesülünk ezzel az érzéssel. Vannak, akik az anyagi helyzetükkel, a párkapcsolatukkal, a szüleikkel, vagy a gyerekeikkel, vannak, akik a munkájukkal, a szomszédaikkal, a politikai helyzettel, az árakkal és vannak olyanok is, akik az egész életükkel elégedetlenek. Úgy gondolom, hogy a listát a végtelenségig lehetne sorolni. Azonban az elégedetlenség önmagában akár még jó is lehet, mert lehet egyfajta motiváló ereje. De én most arról az elégedetlenségről beszélek, ami negatív, romboló (destruktív) és áthatja életünk minden területét, mert mély társadalmi gyökerei vannak.

Sokan vannak, akik a több, mint ezeréves elnyomásban látják ennek gyökereit és vannak, akik a mértéke és kiterjedtsége miatt, ezt „népbetegségnek” tartják. Az azonban tény, hogy valóban társadalmi mérteket ölt ez a lelkiállapot.

Csakhogy lelkiállapotunk a gondolkodásmódunkból fakad, amit jelenleg hagyunk, hogy a körülmények formáljanak. Ez pedig ott gyökerezik, hogy átadtuk a hatalmat, az irányítást saját magunk felett, mert nem vagyunk képesek a szerzésvágyunk, az érzékek kielégítése és a hatalmi játszmáink ördögi köréből kilépni.

De nézzük ezt egy kicsit részletesebben.

A fogyasztói társadalom az egyik mozgatórugója ennek az elégedetlenséget tápláló, soha véget nem érő szerzésvágynak Egyrészt azért, mert az állandó fogyasztásra késztetés révén elménk folyton a hiányra koncentrál, ami miatt szinte állandósul bennünk az elégedetlenség, hiszen folyton az az érzésünk, hogy valamire még szükségünk van ahhoz, hogy boldogok lehessünk. Ez azonban egy ördögi kör, mert soha nem fogjuk tudni kívülről pótolni azt, ami valójában belülről hiányzik. Másrészt, ami elromlott, ami nem válik be számunkra, hamar lecseréljük, ahelyett, hogy megpróbálnánk megjavítani. Tudom, hogy ehhez hozzájárulnak a magas alkatrész és szerviz árak is, valamint az, hogy sokkal kevésbé tartósak a használati eszközök és gépek, mint akár csak 20 évvel ezelőtt. Viszont sokszor cseréljük le azért a készülékeinket, mert megjelent egy újabb, szebb, jobb, gyorsabb, csicsásabb készülék és azt muszáj megszereznünk. Sőt ez még párosul a türelmetlenséggel, mert mindezeket a dolgokat azonnal akarjuk. A szerzésvágy az 1-es vagy gyökércsakra életterületéhez tartozik.

A szerzésvágyat táplálja még a sikerorientáltság, aminek az alapja az a versengés, ami szintén az egész életünket áthatja. Kinek van nagyobb, jobb, modernebb, újabb, szebb, ki ügyesebb, erősebb, okosabb és a végtelenségig lehetne sorolni. Ráadásul mindenhonnan azt sugallják nekünk, hogy sikeresnek kell lenni, mert ha nem, akkor nem vagy elég jó, nem vagy elég szép, nem elég jó az alakod, nem vagy elég rátermett, nem vagy elég önkifejező, NEM VAGY ELÉG … Nem csoda, ha elégedetlenek vagyunk magunkkal és az életünkkel. De, ha ez nem lenne elég, még ott van az állandó siker és anyagi javak hajhászásának eredményeként az is, hogy nincs elég időnk se. Ami tovább növeli bennünk az elégedetlenséget.

Az állandó szerzésvágy mellet azonban megjelenik az érzékek kielégítésének a vágya is, ami a ma emberének egy újabb óriási kihívás, hiszen az érzékszerveinkre folyamatosan ható, szándékosan keltett ingereket nehéz legyőzni. Itt nem csak az érzéki (szexuális) kielégítésre gondolok, ugyanis az összes érzékszervünket (látás, hallás, ízlelés, szaglás, tapintás) folyamatosan érik „támadások” a külvilág felől. Bárhova megyünk mindenhol információk, képek, hangok, illatok vesznek körül, így érzékszerveink állandó ingerlésnek vannak kitéve. De ezeken túl, még mi magunk is az érzékek kielégítését keressük, amikor az okos telefonunkon lógunk, vagy otthon a számítógép előtt az interneten szörfözünk és próbáljuk elménk telhetetlen kíváncsiságát kielégíteni, mert azt hisszük lemaradunk valamiről. Ez az információ hajhászás azonban mára oda vezetett, hogy érzékszerveink ingerküszöbe az egekbe emelkedett és a környezetünkben „ordítania” kell annak, aki fel akarja hívni magára a figyelmet. Ez megint csak az elégedetlenséget táplálja bennünk. Sőt az internet világában a különböző „közösségi” felületek egyrészt további információ cunamit árasztanak ránk, másrészt tovább erősítik bennünk az elégedetlenséget azáltal, hogy nagyon intenzíven szembesülünk azzal, hogy mások mennyivel előrébb tartanak. Ami a legtöbbször hamis összehasonlításon alapul. Egyrészt azért, mert elég sokan vannak olyanok, akik megtévesztő képeket és információkat tesznek fel magukról, másrészt azért, mert a másokkal való összehasonlításkor – a legtöbb esetben – egy beszűkült tudatállapotban, csak egy-egy dologra koncentrálva hasonlítjuk össze magunkat a másikkal. Pedig személyiségünket sokkal több minden határozza meg, amikben viszont sok esetben mi vagyunk jobbak a másiknál. Az érzékek kielégítése a 2-es vagy szexcsakra életterületéhez tartozik.

A hatalom és annak megszerzésére irányuló vágyunk, vagyis a hatalmi játszmák a következő terület, ahol elégedetlenségünk tovább nő. Ugyanis, ha már sikerült kielégítenünk a szerzésvágyunkat és az érzékeinket, akkor a következő lépes az az, hogy uralkodni akarunk a másik emberen. Ami nem meglepő, mert az elménk így működik, ego szinten. Ugyanis az ego csak az alá-fölé rendelt viszonyt ismeri. Vagyis vagy uralkodnak rajtunk, vagy mi uralkodunk másokon. És ha rajtunk uralkodnak – márpedig a legtöbb ember ezt éli meg –, akkor az elégedetlenség ebben az esetben is megjelenik, ami tovább növeli az amúgy is jócskán magas elégedetlenségünket. A hatalomvágyunk és a hatalmi játszmáink a 3-as vagy napfonatcsakra életterületéhez tartozik.

Ezen a ponton azonban szükséges szót ejteni arról is, hogy a szerzésvágynál, de főleg az érzékek kielégítésénél kialakuló függőségek ugyan nagyon komoly nehézségeket okoznak az egyes embernek, viszont érdemes tudni, hogy a hatalomnál erősebb függőségi viszonyt semmi sem hoz létre, mert az olyan mámorítóan erős drog, aminek a hatása alól mentesíteni magunkat, még a legfegyelmezettebb elmének is komoly kihívást jelent. Sőt a hatalomittas ember szerzésvágya és érzékeinek (érzéki) kielégítése meghatványozódik. Így még nehezebben válik meg a hatalomtól. Ráadásul ebben az ördögi körben elveszíti azokat a lelki és szellemi értékeit, amiket addig összeszedett. Ezért az ilyen embernek ebből az ördögi körből kikerülni szinte lehetetlen.

Ugyanakkor az elégedetlenség alapvetően belőlünk, belülről fakad. Egyrészt azért, mert a szabadságot tévesen értelmezzük, tetteinkért nem vállalunk felelősséget és fel sem mérjük azok következményeit. Így az eredménnyel rendszerint elégedetlenek vagyunk. Másrészt elégedetlenségünk abból is fakad, hogy teljes lényünknek csak az anyagi oldalát éljük, így a lelki/ szellemi oldalon egy állandó kielégítetlen érzés van bennünk. Harmadrészt kiadtuk a kezünkből a hatalomgyakorlást, ugyanis legtöbbünk nem tudatos és nem gyakorol hatalmat önmaga fölött. Nem vagyunk képesek megtartóztatni magunkat a saját életünket veszélyeztető tevékenységektől, mert erősebb bennünk a szerzésvágy, az érzékek kielégítésének vágya és a hatalomvágy, mint az élet megismerése és tisztelete. Nem vagyunk képesek a saját hatalmunkat gyakorolni az étkezésünk fölött, a tetteink fölött, az érzelmeink fölött, a beszédünk fölött, a gondolataink fölött. Ezek után ne csodálkozzunk, ha nem vagyunk elégedettek az életünkkel.

De akkor ki lehet jutni egyáltalán ebből? És ha igen, akkor hogyan?

A jó hír, hogy ki lehet jutni.

Persze tudom, hogy a pénzre, az anyagi biztonságra, az élet szépségeire, annak élvezetére és természetesen a tiszteletre igénye van mindenkinek. És igen, ezekre mind szükségünk is van itt a Földön és ezek mind kellenek az élethez, hiszen a szépség, a gyönyör és az egyéb igen kellemes érzékszervi ingerek elengedhetetlenül szükségesek az élet minőségi oldalának megtapasztalásához. Csak hát ugye nagyon könnyű ebbe belefeledkezni. Sőt terapeutaként és mentorként azt is tudom, hogy mennyire fontos az embereknek (a ma emberének meg főleg) az elismerés és a tisztelet. Ha azonban ezt a hatalommal kényszerítjük ki másokból, akkor azzal csak kárt okozunk másokban és ámítjuk önmagunkat.

A fent leírt ördögi körből többek között úgy tudunk kijutni, hogy megtanuljuk az elég fogalmát és nem feledkezünk bele a szerzésvágyba, az érzékek kielégítésébe és a hatalmi játszmákba. Vagyis megkeressük az arany középutat és mindent mértékkel tapasztalunk meg. Fel kell ismernünk és meg kell tanulnunk, hogy hol és mikor elég. Ugyanis, ha nem ismerjük az elég fogalmát, elménket könnyen megtéveszti a semmi nem elég érzése és természetes módon alakul ki bennünk az elégedetlenség érzése.

Az elég fogalmának megismerésén és annak megtapasztalásán túl elégedetlenségünket azzal is csökkenthetjük, ha megtanulunk hálásnak lenni azért, amink van. Így nem a hiányra fogunk figyelni. Sajnos ma nem magától értetődő a hála érzése, ráadásul ez egy érzelem, amit hasonlóképpen a többi érzelemhez, korunkban azt tanultuk meg, hogy hogyan nyomjuk el, nem pedig azt, hogy hogyan érezzük. A hálának nemcsak az elégedetlenségre van nagyon jótékony hatása, hanem a lelki egyensúlyunk helyreállítására, a pozitív gondolkodás kialakítására és az emberi kapcsolatainkra is. Ezért érdemes megtanulnunk hálásnak lenni. Sőt, ha megtanultunk valaki vagy valami iránt hálát érezni, meg kell tanulnunk azt ki is mondani. Osszuk meg másokkal ezt a csodálatos, belső érzelmi állapotot.

Ahhoz, hogy elérjük az elégedettség állapotát nagyon fontos az is, hogy minél tudatosabbak legyünk. A tudatosságot mára egyre többen említik, ami nem véletlen, hiszen az emberiség jelenleg is a tudatosság evolúcióját éli. Ahogy egyre tudatosabbak leszünk a gondolatainkra, a beszédünkre és a cselekedeteinkre, úgy fogunk egyre több felismerést tenni önmagunkkal és a külvilággal kapcsolatban és úgy fog nőni bennünk a felelősség is. Ehhez azonban meg kell tanulnunk elcsendesíteni az elménket és időt kell adni magunknak arra, hogy egyedül lehessünk magunkkal. Vagyis biztosítani kell magunknak az ún. „Énidőt”.

Tudom, hogy ez a mai élethelyzetekben rendkívül nehéznek tűnik, de hadd világítsak rá valamire ezzel kapcsolatban. És most nem politizálok és nem a fennálló politikai hatalom ellen akarok beszélni, csak rá szeretnék mutatni néhány összefüggésre. A gazdasági hatalomnak és a hozzá fűződő mindenkor regnáló politikai hatalomnak az az érdeke, hogy benne tartson bennünket az alsó három csakrához tartozó szerzésvágy, érzékek kielégítése és a hatalmi játszmák ördögi körében, hogy még csak fel se merüljön bennünk annak lehetősége, hogy ebből ki lehet lépni. Ezért tudatosan olyan problémákat generálnak, amik a megélhetéssel (eladósodás), a szexualitással (Gender elmélet, transzszexualitás, nemek különbségének az összemosása) és a hatalmi játszmákkal (pozícióharc a jól fizető állásokért) kapcsolatosak. Ha ezt nem tennék, akkor az emberiség viszonylag hamar ráébredne arra, hogy mekkora ERŐ-vel rendelkezik, amit felelősen képes lesz használni és elveszítenék a hatalmukat felettünk.

A tudatosság fejlesztésére éppen azért van szükségünk, hogy képesek legyünk felismerni, hogy ki lehet lépni ebből az ördögi körből.

A hála érzésén és a tudatosság növelésén túl van egy harmadik lehetőség is a kezünkben, hogy felszabadítsuk magunkat ebből a béklyóból. Erre a kiútra viszonylag könnyű rátalálni, mert az ide nyíló ajtóhoz a kulcs is bennünk van.

Nem véletlenül tettem említést írásomban az alsó három csakráról, ugyanis a kulcs, ami bennünk van, az a 4. csakra, vagyis a szívcsakra. A szívcsakra – az együttérzés, a könyörület, a szeretet energiaközpontja. Azonban oda kell figyelnünk, hogy ne naivan és szentimentálisan vagy egyfajta majomszeretettel szeressünk.

Vagyis ne gyermeteg, hiszékeny módon (naivan) és ne érzelgősen, szenvelegve, az érzelmek szabadságát hirdető módon (szentimentálisan) szeressünk, mert ez a fajta szeretet nem hozza meg azt a mindenki számára felszabadító érzését, amit amúgy a szeretet képes megadni, hanem csak újabb fájdalmat és szenvedést fogunk hozni egymás életébe. Ehhez azonban őszintének kell lennünk önmagunkhoz és másokhoz is és meg kell tanulnunk tisztán és asszertíven kommunikálni arról, ami bennünk van. Valamint nyitottnak és elfogadónak kell lennünk a másik emberrel kapcsolatban.

Így a belső csenddel, a tudatosággal, a hálával és a szeretettel együtt eljuthatunk az ún. ok nélküli elégedettség állapotába is, amikor a középpontunkban vagyunk, amikor tartással és egy belső erővel rendelkezünk és már nem minősítünk, nem ítélkezünk és nem hasonlítunk össze. Nem az elvárások és megfelelési kényszer mentén cselekszünk. Így pedig már nem reagálni fogunk az élet kihívásaira, az érzelmeink mentén, hanem valódi válaszokat adunk ezekre a kihívásokra és visszavesszük a hatalmat saját magunk és életünk irányítása felett.

A cikkben szereplő (vastag dőlt betűvel kiemelt) kifejezéseket Pálvölgyi Gábor TikTok csatornáján közzétett videókból