A sebek gyógyulása

Heinemann Ildikó

A sebek gyógyulása

Bizonyára alig van olyan felnőtt, akinek nincs valamilyen forradása, műtéti hege, sebhelye, ami egy gyerekkori sérülés következményeként került a testére. Nekem is van a homlokomon egy ilyen heg, de a szám széle is össze van varrva, bár ezek olyan aprók, hogy csak én veszem észre őket.

Ám vannak olyan sebeink vagy sebhelyeink, amik nem láthatóak. Nem kicsiségük miatt, hanem azért, mert ezek lelki sérülések, és mégis hordozzuk őket, élünk velük, esetleg megpróbálunk róluk elfeledkezni, vagy hozzájuk szoktunk, nem foglalkozunk velük.

Aztán van, amiket naponta szerzünk, és így-úgy megpróbáljuk őket feldolgozni.

Sebeket, lelki sebeket többféle módon is szerezhetünk, illetve adhatunk egymásnak.

Magunknak okozzuk azokat.

Például, amikor túlzottan kritikusak vagyunk magunkkal szemben, ami lelki sebeket okozhat. Ha folyamatosan negatívan ítélkezünk saját teljesítményünk felett, akkor alááshatjuk önbizalmunkat és önértékelésünket. Vagy amikor túlságosan hajlamosak vagyunk sajnálni magunkat, könnyen magunkba zuhanhatunk, és nehéz lehet kilábalni ebből a ciklusból.

Mások okozzák nekünk.

Ha túl sokat várnak el tőlünk mások, ez lelki sebeket okozhat, mivel folyamatosan próbálunk megfelelni ezeknek az elvárásoknak anélkül, hogy figyelembe vennénk saját igényeinket és határainkat. Az is lehet, hogy folyamatosan piszkálnak minket, kritikával illetnek, állandóan elégedetlenek velünk. Csúnyán, tiszteletlenül, lekezelően beszélnek velünk, azok mind-mind megviselnek bennünket.

Az élet adja nekünk

Az életnek vannak olyan sebei, amik az élettel járnak. Elveszítjük szerettünket, gyászolunk, valamilyen betegséget kapunk, elveszítjük a munkahelyünket, a barátainkat, az otthonunkat. Tudom, hogy vannak olyan nézetek, amik arról szólnak, hogy ezekről is mi tehetünk, de éppen, hogy nem okoznék senkinek túlzott lelkifurdalást azzal, hogy felelőssé tegyem családtagja haláláért, mert így is minden gyászoló megküzd azzal a nehézséggel, hogy úgy érzi, hogy nem tett eleget az elhunyt szerettéért.

Sebek, amiket másoknak okozunk

Ide azokat a sebeket sorolom, amikor tisztában vagyunk azzal, hogy mi mit követtünk el a másik ellen, milyen sérüléseket, sebeket okoztunk valakinek, akit szeretünk. Természetesen vannak olyan sebek, amiket akarattal okozunk, dühből, bosszúvágyból, sértettségből, félelemből, kimerültségből. Amikor rájövünk arra, hogy mit tettünk, akkor ezen sokat tudunk rágódni, főleg, ha nem tudunk rajta változtatni, vagy nem tudunk bocsánatot kérni, mert azt érezzük, hogy a bocsánatkéréssel nincs megoldva a dolog. Egy kisgyermekeket nevelő édesanya számolt be arról, hogy milyen nehéz neki, hogy többször kijön a sodrából és kiabál a gyerekeivel, még akkor is, ha tudja, hogy ezzel semmit sem ér el, sőt nem használ a gyerekeknek sem vele, és még magával is kárt tesz.

A Föld sebei

Ha kicsit körülnézünk, és nemcsak a saját jó létünkkel törődünk, akkor azt is láthatjuk, hogy nemcsak mi, személy szerint vagyunk sebzettek, hanem maga a Föld is sebzett. A növények, az állatok, a természet magán hordozza azokat a sebeket, amiket az ember okozott neki. Ma már erről annyi cikk és híradás jelenik meg, hogy nem is sorolom fel, mennyire kizsigereltük a Földet.

Társadalmi sebek

Ha körülnézünk az emberi társadalomban, akkor is számtalan problémával találkozunk: éhínség, nincstelenség, járványok, igazságtalanságok, a természeti javak egyenlőtlen elosztása, erőszak, zsarnokság, háború, migráció, faji megkülönböztetés…

Ezer sebből vérzünk. De mi a megoldás?

Bele se szeretek gondolni, mert megrémiszt, hogy mennyi problémával nézünk szembe.

Mi keresztények azt látjuk, hogy az emberiség képtelen megoldani mindazt a problémát, ami körülveszi, amit jórészt magának okozott. Olyan szomorú ez. Megoldások helyett egymásra mutogatunk vagy bűnbakot keresünk. A bűnbak keresés egy régóta bevált módszerünk.

Jézus Isten szeretetét akarta megmutatni a világnak és azt akarta, hogy az életünk az Istenhez való ragaszkodás és hit miatt más legyen, másképp gondolkozzunk, másképp éljünk, feladjuk önös érdekeinket és visszahelyezzük Istent arra a helyre, ami őt megilleti. De az ember nem tudta ezt megtenni. Ragaszkodott az általuk jónak tartott elvekhez, istenképhez és valláshoz. Ezért Jézust kikiáltották bűnbaknak és ítélték halálra.

Ugyanakkor azt sem vették észre, hogy Jézus az, akiről a próféták beszéltek, ő a Messiás, ő az, akit Isten megígért, hogy megszabadítsa az embert töredezettségéből, békétlenségétől, sebzettségére gyógyulást hozzon. Ő az, aki azért jött, hogy megváltsa a világot, akiről a próféta azt írja: “Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” Ézs 53, 4-5

Mi azt hisszük, hogy képesek vagyunk magunkat megváltani, megszabadítani, majd kihúzzuk magunkat a csávából. De én azt látom, hogy nekünk ez nem megy. Hiába minden igyekezetünk, a sebek egyre nagyobbak lesznek.

A keresztény embernek, nekem is, a legnagyobb ünnepem a Nagypéntek, és húsvét. Jézus halála és a feltámadása. Hiszem azt, hogy valóban csak Jézus sebei által gyógyulhatunk meg, csak benne és általa van szabadulásunk.

Caravaggio egyik festménye hitetlen Tamást ábrázolja, amint Jézus mellkasán lévő sebébe mélyeszti az ujját. Jézus segít neki, hogy be tudjon nyúlni a sebbe. Úgy tűnik, hogy ez a seb nem gyógyult be, nyílt még a feltámadás után 8 nappal is, amikor Tamás elé áll Jézus, és felszólítja arra, hogy nézze meg és érjen a sebeihez. Caravaggio nagyon érzékletesen ábrázolja ezt a jelenetet. Szinte megelevenedik előttünk Tamás, amint a sebbe nyúl és a két másik tanítvány, akik ugyanúgy ott állnak, és nézik mi történik, meglepetten, kíváncsian szemlélik Jézus nyílt sebét és az azt megérintő Tamás kezét.

Sokatmondó számomra ez a festmény. Még nyilvánvalóbb számomra, hogy Jézus sebei nem maguktól keletkeztek, hanem mi adtuk neki, és olyan sebek, amik sosem múlnak el, de amiket Jézus önként, miattunk, tőlünk kapott. Ezek a sebek értünk vannak, aki hisz Jézusban, azoknak gyógyulást hoznak, és békességet adnak, a megbocsátás és a szeretet útját jelölik ki számunkra.

Elhiszem, hogy könnyebb karácsonyt ünnepelni, mert egy kicsi baba születésében könnyű meglátni az örömöt. Azonban a halál és szenvedés érthetetlen, és az is, hogy Isten útja pont a szenvedésen keresztül vezet. Azzal is nehéz szembesülni, hogy az ember odáig ment el a mocskosságában, hogy Isten fiát keresztre feszítette.

Tudom, hogy az is könnyebb, ha általánosságban az akkori emberről beszélünk. De ma se lenne másképp, mi sem vagyunk különbek. A kereszt sajnos arról is szól, hogy aki Jézus útján jár, az keresztúton jár, vállalva a mások miatt, másokért elszenvedett büntetést, fájdalmat.

Viszont húsvétot, feltámadást nem lehet másképp ünnepelni, csak úgy, hogy Nagypénteket, a szenvedést és a halált is ünnepeljük, mert ezek a keresztény hit alapkövei, és hitem szerint ezek a mi üdvösségünk, boldogságunk forrásai is.