TUDAT, TUDATALATTI, TUDATOSSÁG

Búza Judit

TUDAT, TUDATALATTI, TUDATOSSÁG

A tudatosság mai napság a spiritualitás újrafelfedezésével és terjedésével egyfajta hívószó lett.

Hallok ilyet: kétféle embertípus létezik, a tudatos és a tudattalan, és elválik a búza az ocsútól.

Valóban felpörgött minden, mint egy centrifugában és valóban megmérettetünk, de nem így és nem ezért.

Nézzünk rá pár gondolat erejéig, mit mond erről a témáról a hivatalossá tett területi képviselő, a pszichológia.

„A tudattalan pszichológiai fogalom; több jelentésben használatos. Leggyakoribb hétköznapi jelentése olyan automatikus, reflexszerűen végrehajtott cselekvés, amely nem juthatott még el a tudatig, például egy védekező mozdulat, vagy olyan állapot, amikor a tudat természetes vagy mesterséges úton ki van kapcsolva (például álom, hipnózis, alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság, holdkórosság).” - Filozófiai kislexikon

„A tudattalan második jelentése egybeesik a tudatalattival, azaz olyan aktív pszichikus folyamatokat jelöl, amelyeket az adott pillanatban az adott személy, szubjektum még nem tudatosított magában, azaz nincsenek tudatos tevékenysége középpontjában, azonban mégis hatnak arra. Sigmund Freud foglalkozott mélyebben ezzel a jelenséggel munkásságában.” - Wikipédia

Én hozzátenném még nem titkolt iróniával, hogy amikor hétköznapi gépies mókuskeréktaposás közben, néha meglepetten kapjuk fel a fejünk, miért is tettem, mondtam ki ezt vagy azt? Miért ismétlek, lépek ugyanabba a gödörbe? Honnan jött ez? Nos, onnan, a tudattalanunkból.

Mi is ez a hely?

Egyszerűen fogalmazva a lelkünk árnyékos, tudatunktól rejtett felének, oldalának nevezhetjük, amire a rendszerező elmével nem látok rá, ezért nem is értem, de mégis befolyásol a gondolataimban, tetteimben, reagálásaimban.

És az álmok világa, amin keresztül a lélek üzen és a misztikumé, az istenségeké, az angyaloké is az egész részeié, mint jómagunk is.

Aki csak valaha egyetlen lépést is tett azért, hogy felfedezze, mi mindent hordoz magával, magában, már a tudatosság irányába mozdult el.

És nem kell ehhez pszichiátriai kóresetnek lennie, elég a kíváncsiság, hogy mi miért működik úgy, ahogy, vagy nehezebb esetben megelégelte a zsákutcáit, a szenvedéseit bizonyos helyzetekben.

A jungi pszichológia egynek tekinti a tudatalattit és a tudattalant, utóbbit kétféle módon különbözteti meg a személyes egyéni tudattalant és a kollektív tudattalant, ahol mindenki tapasztalatai, programként jelen vannak és hatnak, mindenkire.

Carl Gustav Jung, S. Freud tanítványa, követője volt, majd nyitottsága, tapasztalatai révén egy ponton túl lépett, meghaladta Freud tanításait.

Az alábbi sorait 107 évvel ezelőtt(!) írta:

„A most folyó háborút kísérő pszichológiai jelenségek - mindenekelőtt az általános ítélőképesség hihetetlen elvakultsága, a kölcsönös rágalmazási hadjárat, az elképzelhetetlen pusztítási düh, a hazudozás gáttalan árja, s az ember képtelensége arra, hogy a véres démont megállítsa útjában - mindennél alkalmasabbak, hogy a rendezett tudatvilág alatt nyugtalanul szunnyadó kaotikus tudattalant a gondolkodó ember számára szembeszökővé tegyék. Ez a háború kegyetlenül megmutatta minden kultúrembernek, hogy

alapjában véve még barbár, s egyszersmind azt is, hogy mily kegyetlen fenyítés vár rá, ha még egyszer eszébe jutna saját rossz tulajdonságaiért szomszédját tenni felelőssé.

Mert az egyes ember pszichológiája azonos a népek lélektanával. Amit a nemzetek tesznek, azt teszi az egyes ember is, s amíg az egyes ember megteszi, meg fogja tenni az egész nemzet is. Csak az egyes emberek beállítottságváltozása lehet a kezdete a népek lelki átalakulásának. Az emberiség nagy problémáit sohasem általános törvények, hanem mindig az egyes ember beállítottságának megújhodása oldotta meg. Ha volt idő, amikor az önmagunkon való elmélkedés volt a szükséges és egyedül helyes út, akkor mai, szerencsétlen korszakunk feltétlenül az.

Aki azonban önmaga felett elmélkedik, beleütközik annak a tudattalannak a korlátaiba, amely éppen azt tartalmazza, amit a legszükségesebb lenne tudnunk.”

- írta ezt1916-ban(!) a Bevezetés a tudattalan pszichológiájába című könyve első kiadásának előszavában.

„Csak az egyes emberek beállítottságváltozása lehet a kezdete a népek lelki átalakulásának.”

idézem ismét, ami nem más, mint a tudatosság útjára lépés.

És mi a tudat?

Sok forrást idézhetnék, ám a legtöbb meghatározás az elme magasabb rendű működéseként írja le, de ezen túl ahány elmélet, annyiféle a magyarázat is.

Leegyszerűsítve hajlok arra, hogy azt gondoljam, a tudat bennem a forrás része, a csendben figyelő, a mindent tudó részem.

Mit tart erről a holisztikus, a tág szemléletmódot hordozó, a nagy egészre tekintő spirituális megközelítés, amelyben minden és mindenki az egység alkotórésze, s ami, aki nélkül nem lehetne teljes?

A régi mítoszokban találhatunk a válaszokra.

Én az Enneagram mítoszában is megtaláltam, ami egy ősrégi rendszer és használható tervrajz ma is az embernek az emlékezésre, megértésre, önfelismerésre.

„Hol volt, hol nem volt egyszer egy iskola, ahol isteneket és istennőket neveltek.

Ahogy egy-egy lélek a tapasztalások során érettebbé vált, úgy léphetett tovább más galaxisok és bolygók iskoláiba.

Néhányan gyorsan fejlődtek, haladtak, néhányan azonban lassabban, nehézkesebben, mivel jobban kötődtek a formához. Ezért számukra egy kisegítő iskolát állítottak fel, egy parányi bolygón, ahol a maguk ütemében tanulhattak, távol, sokmillió fényévnyire a világmindenség központjától, ahol zavart kelthettek volna.

Az ő kisegítő iskolájukban, minden egyszerűsített volt, hogy a leckéiket jól elsajátíthassák, ezért kilenc lehetséges változat között választhattak, amelyben megtestesülhettek.

Amikor egy lélek testet ölteni készült, az istenek körének közepén állva, elnézett egyenként mind a kilenc irányba. Múltbeli cselekedeteinek, gondolatainak, érzéseinek hullámai pörgették körbe - körbe, a cselekedeteik és azok visszahatásai, a karma szerint.

Mindegyik szerepből felvett magába valamit. Végül kiválasztotta a jelen létéletére, a tapasztalatok alapján a legmegfelelőbbet.

A régi cselekedeteinek hullámai még forgásban tartották, így még mélyebb álomba zuhanva, választott szerepéről is megfeledkezett, álmodni kezdett.

Így történt, hogy amikor megszületett, azt álmodta, ébren van és ezzel a tévedésével megváltoztatta szerepe tulajdonságait.”

Vagy a Lélekutazás, vagy ismertebb nevén a regressziós utazásé, ami azt mondja a lélek a leszületése előtt pontosan megtervezi az életét, kiválasztva a szülőpárt, akikhez érkezik, a dátumot, a csillagállásokat, a földrajzi helyet, s minden mást is, ami az életterve beteljesítéséhez szükséges.

Az asztrológia, ami mindezeket a születési dátum alapján képes „visszaolvasni” és ha a Maya Szinkronáriumban, ami egy ősibb rendszer, mint az asztrológia kutakodom a születési dátumom alapján, más szavakkal ugyan de ugyanazt a leírást találom, nincs ellentmondás, megegyezések vannak.

Számomra ez azt jelenti hogy az életem, általam tudatosan megtervezett, mint mindenkié és ennyit a „szabad akarat”-ról.

Akkor és ott a tiszta tudat birtokában döntöttünk, itt és most legfeljebb a hogyan-t választjuk szabadon. A tiszta tudatosságra, pedig ahogyan ébredezünk, kezdünk visszaemlékezni.

A kettősség és az ellentétek dinamikája is feloldódik, talán.

De most ebből a kettősségből fakad a kérdés. Aki nem tudatos, ő tudattalan?

Nos, a hírem az, hogy leginkább azok vagyunk, ha helyt adunk annak a megállapításnak, hogy döntéseink és cselekedeteink 98%-ban a tudattalanunkban megbúvó programjaink eredménye.

És hogy mik ezek a programok?

Karmikus, előző életekből hozott tapasztalatok és következmények, s nem csak a sajátunk, hanem társul hozzá a családi-, és az éppen akkor élt élet közösségi-nemzeti karmája is. Mindehhez még hozzáadódnak az elfojtások, a traumák, amik ez életben érnek.

Van mit megdolgozni, feloldani, transzformálni, hogy letegyük ezeket a terheket egyéniben és így a kollektívban is, és ez az idő most ezt szolgálja…

Ezért a centrifuga, s nem a különválasztásért.

A tudatosság kiteljesedése bennünk folyamat, életről-életre, évről-évre, napról-napra, óráról-órára, percről-percre…

fejlődés, evolúció…

nem az enyém és nem a tiéd, hanem az egész emberiségé.

És vagy együtt, vagy sehogy.

Viszont minden változás belül, az egy-énben kezdődik, bennem, benned és mindenki másban, és ez a mi közös felelősségünk. Mert senki nem üdvözülhet, és nem is fog, senki helyett.

Kívánok őszintén ehhez mindenkinek, jómagamnak is, jó utat!