Őszinteség –lehetőség vagy csapda?

Pető Csilla

Őszinteség –lehetőség vagy csapda?

Tekints az őszinteségre lehetőségként, és olyan emberi kapcsolatokat építhetsz, amik valódi értékeket képviselnek az életedben.

Hol is kezdődik az őszinteség? Gyermekkorban még gondolkodás nélkül kimondjuk az érzéseinket és gondolatainkat, és az erre kapott reakciók befolyásolják azt, hogy később mennyire leszünk képesek újra megnyitni magunkat. Egy példával szeretném szemléltetni ezt: azt mindenki átélte gyerekként, hogy rossz jegyet kapott az iskolában. Otthon elmondta a szüleinek. Ha a szülő jól tudta kezelni a rossz jegy hírét, és megbeszélte gyermekével, akkor számíthat rá, hogy bármikor ilyen van, a gyerek gondolkodás nélkül újra el fogja mondani, ha hasonló helyzetbe kerül. No, de mi a helyzet, ha a szülő rosszul reagál?

A gyerek esetleg büntetést kap, kiabálnak vele. Megszégyenülve érzi magát, és félni fog. A tudatalattiban elraktározódik ez az emlék, és hasonló helyzetben aktiválódik. Már hazafelé menet látja a gyermek, hogy ha elmondja az újabb rossz jegyet, jön a büntetés, vagy kiabálás, és ezt szeretné elkerülni, ezért vagy nem mondja el, vagy húzza – halogatja, hogy átadja az információt.

Felnőttként, más helyzetekkel kapcsolatban is megélhetünk hasonló kellemetlenségeket, és nagyon tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy ki tudjunk „mászni” a régi sérelmeink, sebeink által szőtt hálónk csapdájából.

A legnagyobb veszély, hogy gyakran még saját magunk előtt is bezárkózunk. Mit tehetünk meg és mit nem? Vajon kinek / kiknek szeretnénk megfelelni? Milyen elvárásoknak? A saját magunk által felállított mérce a legfontosabb! A belső értékrendünk!

Az első lépést mindig önmagunkkal szemben kell megtennünk. Őszintének lenni saját magunkkal kendőzetlenül. Amíg ezt nem tudjuk megtenni, hogyan lehetnénk mással azok. Hogyan várhatnánk azt, hogy velünk az legyen bárki.

Mit kockáztatunk azzal, ha hazudunk? A hitelességünket. Nagy árat kell fizetnünk, ha mégis így cselekszünk. Az igazságra legtöbbször fény derül. Ha szavaink és cselekedeteink nincsenek összhangban, akkor előbb vagy utóbb, de lehull a lepel és szembesülnek a valósággal. Egyszerűbb és elegánsabb őszintének lenni, mint a hazugság zsákutcájában bennrekedni.

A kapcsolatainkban, legyen szó bármilyen kapcsolatról, baráti, párkapcsolat, sőt bármilyen emberi kapcsolatról, azt várjuk, hogy őszinte legyen. Őszintén megnyílni egymás felé, ami mindig, minden helyzetben közelebb visz két embert egymáshoz. Igazi, mély, bensőséges kapcsolatokat így építhetünk. Levetkőzve, lelkileg csupaszon állni egymás előtt, játszmák, „sminkek”nélkül, tisztán, ez az igazi őszinteség. Ez a fajta megnyílás lehetőség arra, hogy egy nagyon erős alapokon nyugvó szövetséget építsünk, vagy akár megélhetjük ezt csapdaként is, ha félünk megnyílni a másik ember előtt.

Ha lehetőségként tekintünk arra, hogy őszintén, önmagunkat adva álljunk a másik ember előtt, akkor a kapcsolat mindig képes magasabb szintre lépni, ha csapdaként tekintünk rá, akkor minden helyzetben támadásként fogjuk megélni a másik ember őszinteségét.

Mindenki őszinte az Ő szintjén. Vajon mit lehet és mit tudunk kezdeni olyan emberekkel, akik „másik szinten” állnak, mint mi, azokkal, akik nem tudnak mit kezdeni azzal, ha mi egyenesen elmondjuk, amit gondolunk, amit érzünk. Talán velük nincs is dolgunk. Nem mindenkihez kell és tudunk kapcsolódni, és ez pont így jó.

„Eric Berne, az Emberi játszmák szerzője munkássága jelentős részét annak szentelte, milyen hatást gyakorolhat kapcsolatainkra az őszinteség hiánya. Játszmáink bár segíthetnek minket abban, hogy kapcsolatot ápoljunk környezetünkkel, valójában nélkülözik az őszinteséget és így magát az intimitást is, melyre igazából szükségünk volna. Az így fenntartott kapcsolataink azonban nagyrészt előre meghatározott forgatókönyvek szerint folynak le, és csupán akadályozzák a tényleges odafigyelést, meghittséget. Az ördögi kört úgy tudjuk megszakítani, hogyha tudatosítjuk, majd őszintén és nyíltan felvállaljuk igényeinket és szükségleteinket a másik előtt is. Így tehetünk szert valódi, bensőséges kapcsolódásra – tűnjön ez akár félelmetesnek is első hallásra.” (soulwell –az őszinteség lélektana)

Ál – arc nélkül

„Olyan világban élsz, ahol a legtöbb ember nem képes megmutatni, ki is ő valójában.

A környezet és a társadalmi elvárások miatt megtanulsz viselkedni, és elfelejted a valódi önmagad, azt az éned, aki akkor voltál még, amikor nem akartál megfelelni senkinek. Amikor csak az akartál lenni, aki vagy. Így egyszerűen. Mázak nélkül.

Felveszel begyakorolt pózokat, erősnek látszol minden helyzetben, talán néha azt a luxust megengeded magadnak, hogy otthon összeomlassz, és lesírod a mázad magadról. Ilyenkor vagy a legszebb, de sajnos ezt senki nem látja. Nem engeded, mert akkor sérül a rólad kialakult kép.

Meglátnák az emberek azt, hogy néha gyenge vagy, hiszen emberből vagy te is.

Miért is ne lehetne bárki életében olyan momentum, amikor elgyengül, megsemmisül, aztán magasabb szinten újjá rendeződik. Ez a fejlődés.

Mindenki életében vannak rosszabb periódusok, amikor nem tud mosolyogni, és ez éppen így van jól. Egyszer fenn, egyszer lenn, a kerék forog.

Nem baj, ha néha a padlóra kerülsz, de nem mindegy milyen hosszan időzöl ott, a sebeidet nyalogatva. Állj fel méltósággal, és menj tovább!

A születésedtől a halálod pillanatáig van lehetőséged, hogy kendőzetlenül élj.

Mutasd meg a világnak, milyen gyönyörű a lelked, és vállald magad minden körülmények között!”

(Pető Csilla – Csillámpor című könyvéből)