Mediáció mint varázs(latos) eszköz?

Udvar Melinda

Mediáció mint varázs(latos) eszköz?

- interjú Dr. Fellegi Borbálával és dr. Vajna Virággal 3. rész

Rendszeresen jelennek meg cikkek, illetve a közösségi média felületein bejegyzések, amelyek elmesélik, hogy egy kisebb-nagyobb közösség összefogásával és együttműködésével segítséget kap a közösség egy tagja, vagy akár egy ismeretlen személy.

Szívet melengető ilyen történeteket olvasni, hiszen napjaink társadalma alapvetően az egyéni érdekeket hangsúlyozza a közösségi érdekkel szemben.

Egy afrikai közmondás röviden és velősen fogalmazza meg, hogy mit adhat az egyénnek a közösség ereje: „Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül, ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal.”

A különböző értékrend és szocializáció miatt a közösségekben nemcsak lehetőségek, hanem nehézségek is adódhatnak, hiszen normális esetben a közösségeken belül mindennaposak a vélemény- és érdekütközések.

Ahány ember, annyi vélemény – tartja a mondás, és ez napjaink modern társadalmában többszörösen igaz. A másik véleményének meghallgatása, megértése és elfogadása már nem mindenkinek megy könnyen, így a vélemények különbözősége számos esetben konfliktushoz is vezethet.

A közösségi konfliktusok azonban sohasem csak közvetlen és személyes érdekellentétekből adódnak. Az ilyen típusú konfliktusok mögötti okként megjelenhet az is, hogy ki milyen (családi, múltbéli stb.) mintát hoz magával, milyen személyiséggel rendelkezik, valamint milyen korábbi tapasztalatai vannak a konfliktusok kezelése terén.

Előfordul, hogy a közösség tagjai között egy vitás helyzet kapcsán megakad a kommunikáció, így a konfliktusok jellegétől, intenzitásától függően sokszor segítséget jelenthet egy semleges, harmadik fél (a mediátor/facilitátor) behívása abból a célból, hogy a közösségben újra meginduljon az egymás iránti érdeklődés, nyitottság, a kreatív együttműködés.

A közösségi mediációval kapcsolatos érdekességekről ismét a Mediátoroktatás.hu trénereivel: dr. Fellegi Borbálával és dr. Vajna Virággal beszélgettem.

A mediátor képzés második felében kaptunk áttekintést a közösségi mediációról, valamint a resztoratív (helyreállító szemléletű) mediációról is. Hogyan is lehet ezeket a fogalmakat (és az eszközeiket) egymástól elhatárolni, van-e közös bennük? Egyáltalán, mit értünk közösségi mediáció alatt?

Borcsa: Közösségi mediáció alatt az esetek azon részét értjük, ahol kettőnél több résztvevő is érintett, akik egyfajta közösséget is alkotnak egymással. A mediációs folyamatban részvételükkel így nem csupán egyéni szempontjaik, hanem a közösségükre gyakorolt hatások is megjelennek témaként. Ilyenkor több emberrel ülünk le akár egy településen, egy iskolában vagy akár egy családban.

A resztoratív mediáció fogalma ugyanakkor inkább a büntetőjoghoz és a szabályok megsértéséhez kapcsolódik. E módszert leginkább akkor alkalmazzuk, amikor úgy érezzük, hogy a megtárgyalandó esetben az emberi kapcsolatok sérülése áll a fókuszban. E folyamatokban – függetlenül az érintettek számától – célunk, hogy a múlt történéseit az érintettek át tudják beszélni egymással, és a sérült kapcsolatokat – amennyire lehetséges –helyrehozzák, így a mediáció valamennyi érintett számára egyfajta megnyugvást eredményezzen.

Magyarországon elsőként a 2000-es évek elején (dr. Herczog Mária gyermekvédelmi szakember kezdeményezésére) volt lehetőségünk amerikai kollégáktól tanulni a resztoratív módszerekről. Az elmúlt 20 év során aztán lehetőségünk nyílt számos resztoratív gyakorlat (pl. az ún. konferencia-modellek, körmodellek, családi döntéshozó csoport stb.) megismerésére és magyarországi adaptálására különböző élethelyzetekben. Ezek mentén részben kialakult, részben pedig mind a mai napig alakul, hogy mely esetekben mely módszert és milyen formában tartjuk hatékonynak. Eseteink arra is rávilágítottak, hogy ezek az eszközök nem csak büntetőügyekben, hanem „sérelem nélküli” helyzetekben is jól tudnak működni, amikor például egy jövőbeni célt kell kitűzni egy közösség tagjaival együtt, vagy a közösségi kötelékek megerősítése az elsődleges cél. A resztoratív folyamatok tehát nem csak „reaktív” (múltbéli sérelemre reagáló), hanem „proaktív” (jövőtervezést fókuszba helyező) módon is jól alkalmazhatóak bármilyen közösségben, vagy akár a családban is.

A közösségi mediációs folyamatokban az érintettek érdekeit és szükségleteit igyekszünk összehangolni, és – bár valamelyest érintjük a múltbéli történéseket – a beszélgetések elsődleges célja nem a múlt feldolgozása, hanem az érintettek jövőre vonatkozó szempontjainak megismerése, összehangolása és együttműködésük elősegítése. Resztoratív módszereket használunk például, egy iskolai konfliktus feloldása során az érintettekkel, míg közösségi mediációt alkalmazunk, ha egy település jövőbeni tervezése a téma (pl. hogyan alakuljon át a városi park?), és ha lehetőségünk van az érintett lakosok, az önkormányzat, ill. szakmai és civil szervezetek képviselőinek a bevonására.

Most tartottátok meg az első továbbképzést is ebben a témában.

Virág: Egyre több helyen jelenik meg közösségi mediáció iránti igény, nemcsak településeken, hanem munkahelyeken, iskolákban, így ezért gondoltuk, hogy erre a többszereplős helyzetre ránézve egy továbbképzés során adjuk át a tapasztalatainkat azoknak a mediátoroknak, akik a mediációnak ezzel az ágazatával akarnak foglalkozni.Az alapképzésen megemlítjük a főbb jellemzőket ebben a témában, ismertetünk eseteket,de nincs lehetőség kibontani azt, a részletekbe nem megyünk bele.

Kb. 10-15 éve kezdtünk el foglalkozni közösségi mediációval. Persze a kezdetekkor tapasztalatlanok voltunk, de éreztük, hogy a mediációs módszertan átültethető közösségi színtérre.Aztán eltelt az idő, elég sok tapasztalatunk összegyűlt, és én például egyre több időt töltök közösségi mediációval, mint a klasszikus - mondjuk párkapcsolati - mediációval. Ennek az is az oka,hogy szívügyemmé vált, másrészt azt látom, habár milyen ok kapcsán leül egy közösség, akkor ennek nagyon pozitív hatásai lehetnek akár a közösségmegerősítése vagy a közösség teremtése terén. Erre - főleg az utóbbi 4-5 évben - nem csak egyre nagyobb szükség, hanem egyre nagyobb igény is van.Ezen a továbbképzésen a három nap során részletesen beszélgetünk arról, hogy miben más, mint a kétszereplős párkapcsolati vagy üzleti mediáció, hogyan alakul az előkészítés, az ülés levezetése, a forgatókönyv kérdése, milyen mediációs eszközöket alkalmazunk, használunk– itt értve a resztoratív mediációs technikákat,kérdéseket, a kör modellt. Tulajdonképpen egy kicsit elmélyülünk a közösségi mediáció alkalmazási területeiben.

Borcsa: Ezzel a továbbképzéssel nem csak régi vágyunk vált valóra, de egyben szívünk egyik csücske ölt most formát. Régóta éreztük, hogy a közösségi mediációnak éppúgy helye lenne a továbbképzéseink sorában, mint a szakmai irányba való kitekintéseknek (üzleti vagy válási mediáció). Az utolsó lökést végül az adta meg, hogy egyöntetűen úgy éreztük: a minket körülvevő világ változik abba az irányba, amely egyre növeli az igényt a közösségi konfliktusok megértésére és hatékony kezelésére.Egyre több az iskolai környezetből jövő (diákok közötti, tanárok közötti vagy épp a szülők közötti) konfliktus, de rendszeresen kapunk hallgatóinktól segítségkérést, vagy épp közvetlen telefonhívást azzal, hogy egy munkahelyi közösségben,egy baráti társaságban, vagy épp egy színházi társulatban adódik probléma. És sajnos úgy tűnik, ezeknek a konfliktusoknak nemcsak a megoldását, de a folyamat felelősét, a szervezés és a kezdeti lépések megtételének felvállalóját,az ügy gazdáját is keresni kell.A gyakorlatban, amikor minket megkeresnek,akkor azt szoktuk megnézni, hogy mi a megrendelőcélja: a múltat helyrehozni, ránézni, kimondani és lezárni dolgokat, hogy mehessenek tovább,avagy ránézni arra, hogy kik vagyunk most,mit szeretnénk, milyen elvárásaink vannak a jövővel kapcsolatban?

Be lehet azonosítani ezeket a mediációs módszereket,vagy van az elmélet, a gyakorlat pedig megy a maga útján?

Virág: Elmosódnak a határok, a gyakorlatban nincs olyan, hogy ezt vagy azt a módszert használjuk. Ami biztos, hogy a közösségi mediáción – akár településen, akár cégnél, akár iskolában alkalmazzuk – a kör módszer mindig megjelenik. A közösségi mediáció a mi felfogásunk szerint klasszikusan egy nyitókörrel indul, és egy zárókörrel zárul, amelyekben a résztvevők hogylétére kérdezünk rá.

Borcsa: A „kör” az őslakos indián törzsek máig meglévő gyakorlatára épül, ahol sokszor a törzsfőnök vállalja fel a facilitátori szerepet, átadva ezzel döntési hatalmát az érintett közösségnek. Gyakorlati munkánkat segítette, hogy közvetlenül olyan indián facilitátoroktól tanulhattunk a módszer szellemiségéről és technikáiról, akik maguk is ilyen köröket vezetnek, mind a mai napig. A körök erejét használva beszélhetünk visszajelző, tisztázó, befogadó, visszafogadó, problémamegoldó, értékelő, tervező és számos egyéb témájú beszélgetésekről. Valamennyi körtípus esetében közös pont az, hogy a – mediációban megszokott – párbeszéd helyett, egy beszélő tárgy segítségével a kérdés és a szó körben halad. Ez lehetővé teszi, hogy valamennyi érintett megfogalmazhassa érzéseit, gondolatait, a hallgatók részéről pedig a probléma és egymás mélyebb megértését teszi lehetővé, amely elengedhetetlen a közös megoldások kidolgozásához.

Virág: A közösségi mediációban kisebb körökben is beszélgetnek az emberek – ez nyilván a résztvevők számától is függ – hiszen mondjuk már 30 főt egy körben tartani 3 órán keresztül nem biztos, hogy jó, és a kijelölt célt támogatja.

Megjelenhetnek a mediáció klasszikus szakaszai is, ha van egy olyan helyzet a közösségben, hogy mely témákról kell beszélni, akkor ezek a témák bekerülnek, és az összes érintett résztvevő az adott téma kapcsán kifejtheti a véleményét, elképzeléseit. A resztoratív technikák, kérdések is előkerülhetnek, hiszen felbukkanhat a mediáció során egy közösségben rejtőző, kibeszéletlen történet, amely miatt egy pillanatra meg kell állni, és fel kell tenni a szükséges kérdéseket: mi történt, ki mit gondolt, mit érzett stb. Ezek ilyenkor segítenek abban, hogy a helyzet, a feszültség feloldódjon, és tudjunk fókuszálni az eredeti témákra.

A közösségi mediációt településeken is alkalmazzák, különböző témák kapcsán. Ebben is vannak tapasztalataitok?

Virág: Önkormányzatoknál településfejlesztési terv készítése kötelező a jogszabály szerint, és ez az önkormányzati feladat klasszikusan úgy valósul meg, hogy a tervező iroda, a szakemberek elkészítik a koncepciót, az önkormányzat ezt kifüggeszti, esetleg lakossági fórumot tartanak ebben a témában, ahol jellemzően az a szabály, hogy nincs szabály. Pedig a lakossági fórumot is lehet mediációs eszközökkel tartani, nekünk volt erre is lehetőségünk. A mediáció segítségével egy lakossági fórum is nagyobb eséllyel éri el azt a célját, amiért tulajdonképpen összehívták.

Erről sokat beszélgettünk, hogy mit lehetne másként és máshogyan csinálni, és kitaláltuk a településfejlesztési koncepció kapcsán, hogy úgy legyen a folyamat, hogy az irányokat a koncepció kapcsán a lakosok adják meg, hiszen ők élnek ott, ők ennek a témának a legnagyobb szakértői.

Az első ilyen mintatelepülés, ahol ezt megvalósítottuk, 2013-ban Tihany volt, ahol a lakosok a tervezőkkel együtt a jövőre vonatkozó célokat határozták meg, elmondták, hogy hogyan szeretnék látni Tihanyt 20-30-40 év múlva. Ugyanakkor a tervezők határozták meg, képviselték a szakmai szempontokat, a jogszabály által meghatározott elvárásokat.

A résztvevők – kevés kivételtől eltekintve - természetesen Tihanyban sem tanultak mediációt, és egyéb alternatív vitarendezési technikákat sem. A kiindulópont ugyanaz, mint máshol: állampolgárként megszoktuk, hogy a döntéseket általában valakik meghozzák, mások – a többség - pedig általában betartja ezeket.

Mind Tihanyban, mind a többi településen azt tapasztaltuk, hogy az emberek pontosan látják és értik környezetük problémáit, valamint a jövő feladatait, a mediációnak mint demokratikus vitakultúrának az elemeit pedig könnyen alkalmazzák.

Borcsa: Ha településfejlesztési koncepció a lakosság bevonása nélkül készül, akkor várhatóan kevesebb konfliktus kerül felszínre, ugyanakkor nem is érhető el az a cél, hogy a település jövőképét, az ahhoz szükséges feladatokat a közösség együtt határozza meg.

A közösségi mediáció legfontosabb alapelvei sokat segítenek abban, hogy bármely téma megbeszélése eredményes legyen. A legfontosabbak ezek közül: a résztvevők partneri viszonyban állnak, nincsenek hierarchikus viszonyok; részvételük mindvégig önkéntes, mindenkinek a véleménye számít; a minősítés-mentes beszéd és az egymás iránti kölcsönös tisztelet megtartása pedig elsődleges keretszabályok. Mindezeket nagyban segíti, hogy a megbeszélések elején abban is megállapodunk, hogy „ér egymással egyet nem érteni”.

Ha a település vezetője, vagy vezetői partneri viszonyba kívánják meghívni a lakosokat, akkor erre a közösségi nyitott fórum a legalkalmasabb forma. A települési nyitott fórumra meghívott szereplők mind máshonnan jönnek, másféle tudással, motivációval rendelkeznek. Elkerülhetetlen, hogy másképp látják a település fejlődésének útját, máshová helyezik a hangsúlyokat. Konfliktuskezelésre akkor van szükség, amikor az eltérő nézetek felszínre és megvitatásra kerülnek. A konfliktus fokozódásának megelőzéséhez, és az energiák konszenzuskeresés felé való becsatornázásához van szükség arra, hogy képzett és tapasztalt mediátor kísérje a folyamatot. A konfliktus tehát lehet pozitív is, ha jól kezeljük a folyamatot, s konszenzus a vége.

Virág: A tapasztalat az, hogy a közösségi mediáció sokkal jobb módszer, mint egy lakossági fórum. Nyilvánvaló, hogy a többség mindkét helyen ugyanazt fogja elmondani, ugyanazokkal a történetekkel, érvekkel, de itt a polgármester nem egy díszes asztal mögött, pulpituson ül, és senkit sem fog csendre inteni, hiszen mindenki egyenrangú. A résztvevők körben ülnek, elmondják a gondolataikat, és minden vélemény bekerül a közösbe. Az emberek érzik, hogy számít a véleményük, mert bizalmi légkör alakul ki. Lehet, hogy a koncepcióba ugyanaz kerül, mintha egyeztetés nélkül írták volna meg, de így az emberek sokkal inkább magukénak fogják érezni azt.

Az egyik legfontosabb kérdés egy ilyenfajta mediációs ülés előkészítése kapcsán, hogy ki legyen az a 25-30 ember, aki részt vehet a beszélgetéseken. Általában az intézményvezetők, a civil szervezetek vezetői, önkormányzati emberek és vállalkozók vannak köztük, de fontos a helyi véleményvezérek jelenléte is. A lényeg, hogy minél többféle vélemény megjelenjen.

Ahhoz természetesen szakértelem kell, hogy pontosan hogyan újítsák fel a főteret, de ahhoz nem, hogy milyen irányvonalat kövessen a település. Ezért a közösségi fórumokon nem konkrétumokról döntenek, hanem például arról vitatkoznak, hogy luxusüdülőket építsenek, vagy inkább zárkózzanak el a turisták elől. Abban persze egyetértenek, hogy a falunak fejlődnie kell, de a fejlődés irányáról nem mindenki gondolja ugyanazt.

Tihanyban négy ülést tartottunk, és a sorozat végére összegyűjtöttük a legfontosabb célokat. Amit fontosnak tartok kiemelni, hogy a közösségi mediáció csak akkor eredményes, ha a polgármesterek önként vállalják és támogatják ezt a fajta kommunikációt a közösségen belül. Volt olyan eset is, hogy próbáltuk felajánlani a segítségünket, például egy nagyobb, környezeti katasztrófa idején, de az érintett település vezetése akkor nem reagált erre. Előfordul az is, hogy egy polgármester eleinte tépelődik, hogy mennyire merje ezt az egész folyamatot bevállalni, és fél attól, hogy esetleg elszabadulnak majd az indulatok.

Tihany 2014-ben elnyerte az ausztriai (St. Pölten) székhelyű Európai Vidékfejlesztési és Falumegújítási Munkaközösség (ARGE) Európai Falumegújítási Díját. A pályázat mottója volt „jobban élni” („besser leben”) és azokra az európai településekre szerette volna felhívni a figyelmet, amelyek „környezetük és a kor kihívásaira alulról építkezve válaszolnak, és hosszú távon is fenntartható projektjeikkel biztosítják a fejlődést”.

Tihany után egy másik kistelepülésre is elhívtak bennünket, ott is közösségi mediációval készült el a településfejlesztési koncepció. Itt azonban a választásokat követően az új polgármester és testületi tagok – mivel nem vettek részt a folyamatban – nem érezték magukénak a koncepciót, így nem is fogadták el. Ez szintén egy nagy tanulság volt számunkra, és megerősített minket abban, hogy csak ott tud ez a fajta újszerű közösség tagjait bevonó megoldás működni, ahol a település vezetői is nyitottak, hisznek a módszerben, elhivatottak, és ahol meg tudják szólítani a településen élőket.

Más közösségben is vannak mediációs tapasztalataitok?

Borcsa: Igen, más témában is tudunk példákat hozni, pl. vallási felekezetek közötti közösségi mediáció is létezik. Amikor például a 2000-es évek elején Londonban, Párizsban és más nyugat-európai városokban voltak robbantások, akkor számos egyházi vezető együttesen dolgozott azon, hogy kidolgozzák: ki mit tud tenni a saját közösségében a hasonló erőszak megelőzése érdekében.

Gyakorlatilag bármilyen közösségi egyeztetés közösségi mediációnak tekinthető, amely az érdekek, szükségletek, álláspontok mentén történik, és ahol van egy facilitátor, vagy mediátor, aki külső személy, akinek nem jelenik meg a saját érdeke a vitában, és akinek az elsődleges feladata, hogy valamennyi véleményt becsatornázzon. Maga a módszer, hogy milyen módon, milyen eszközökkel történik a vélemények begyűjtése, ez sok mindentől függ.

A közösségi mediáció kapcsán még nagyon fontos a nézőpont kérdése. Egy korábbi esetünkben egy település focicsapatában erősödtek a feszültségek a romák és nem romák között, idővel ellehetetlenítve a roma lakosok csatlakozását.

Érdekes volt látnunk, hogy ha resztoratív fókusszal kezdünk el dolgozni velük, és elsődlegesen azt kérdezzük, hogy mi történt a múltban, kinek mi hogyan esett, akkor ez egy zsákutca lenne, és sokan elzárkóznának a nyílt párbeszédtől. Ha azonban azt a kérdést tesszük fel az érintetteknek, hogy milyen focicsapatot szeretnétek az adott településen látni a jövőben, milyen eredményeket szeretnétek látni a csapattól, tehát jövőfókusszal beszélünk a település focicsapatáról, akkor nagyobb valószínűséggel jönnek el és beszélgetnek egymással az érintettek.

Meghallani a másik oldalt. Ennek hátterében az is áll, hogy sokat sérültünk a múltban, a rosszul kezelt konfliktusaink során.

Ez az eset is példa arra, hogy egyre több helyzetben azt látjuk, hogy eredményesebbek vagyunk, ha nem arra fókuszálunk, hogy mi történt ekkor meg akkor, és azt ki hogyan élte meg, hanem arra figyelünk, hogy itt van ez az erőforrásokkal teli település vagy szervezet, gyertek el és segítünk nektek arról beszélni, hogy együtt mit akartok létrehozni, vagy milyen célokat szeretnétek kitűzni és elérni. Természetesen az ehhez hasonló, jövő-fókuszú mediációknál is felmerülhet a múlt szerepe. Ha egy korábbi esemény kibeszélése többek igénye a körben, akkor különböző módszereink vannak arra, hogy erre is lehetőséget biztosítsunk nekik, és ezzel is segítsük feszültségeik feloldását.

Virág: Borcsával 2018-ban Detroitban voltunk egy közösségi mediációs konferencián, ahová nagyon sok országból jöttek résztvevők. Mi a településfejlesztés és a mediáció kapcsán végzett munkáinkról és tapasztalatainkról beszéltünk, workshop-ot tartottunk.

Érdekessége az egésznek, hogy azért volt Detroitban ez a konferencia, mert 2008-as válságot Detorit nagyon megszenvedte. Detroit egy ipari nagyváros, a járműipar fellegvára volt évtizedekig, azonban 2008. után nagyot zuhant gazdasági szempontból: sok üzem, gyár bezárt, rengeteg ember lett munkanélküli, és a városnak egyes részei igazi szellemvárossá váltak.

Volt ott, illetve jelenleg is ott él egy lelkész, aki ismerte, tanulta a resztoratív- mediációs technikákat. Ez a lelkész a válság kialakulását követően azt mondta a híveinek, hogy senki nem fogja Detroitot megmenteni, mint várost, nem fogja senki élhetővé tenni újra. Kezdjük el mi, akik itt lakunk, beszélgessünk arról, hogy hogyan lehet ezt a várost elindítani újra a fejlődés útján. Elkezdtek un. „beszélő köröket” szervezni a városban, a templomban, a középiskolában és nagyobb közösségekben. Tulajdonképpen ezért lett Detroit ennek a konferenciának a helyszíne, mert meg akarták mutatni, hogy egy hatalmas város, - ahol rengeteg ember él, nagyon nehéz történelmi- gazdasági helyzetben - hogyan kezdett el lépésről lépésre visszakapaszkodni a fejlődés útjára a mediációs technikák segítségével. Az egész konferencia nagy élmény volt, csodálatos volt egyrészt meghallgatni, másrészt látni ebben a lépéseknek, a mediációs módszereknek az eredményeit, amelyből kiderült, hogy már 5-6 év alatt értek el mérhető eredményeket Detroitban.

Volt olyan előadó is, aki kosárlabda edzőként arról beszélt, hogy hogyan alkalmazta a mediációt, és ezáltal hogyan növelte a csapata eredményességét.

Tulajdonképpen a legjobb ebben az egészben az, hogy bármilyen közösségre adaptálható ez a módszer, ahol a közösség a saját erőforrásait újra meg akarja találni és újra akarja használni, vagy el akar kezdeni arról beszélni, hogy ha Ő ott van ebben a közösségben, akkor ez mit jelent számára.

A tapasztalat az, hogy egy közösséget mindig kb. a tíz százalék tagság mozgatja, így mediátorként mindig azokkal beszélünk, akik ott vannak a mediációs ülésen, vagy akár a munkacsoportokban egy estét eltöltenek, és elmondják, hogy milyennek szeretnék látni az adott települést, vagy hogyan szeretnék, ha működne az adott közösség…

A jelenlegi XXI. század társadalmában élő emberek eléggé zárkózottak, saját buborékban élnek, azt gondoljuk ez akár egy ki- vagy felszabadulás lehet számukra, amikor lehetőséget kapnak arra, hogy nyissanak a másik ember felé.

Napjainkban nem feltétlenül természetes mindenkinek az a nézőpont, hogy van tér közös gondolkodásra, elmondhatom, hogy mi is szeretnénk, hiszen a modern társadalmakban mindennek van szakértője, sokkal összetettebb viszonyok között éljük a napjainkat, mint évszázadokkal ezelőtt.

Tapasztalataim szerint viszont nem feltétlenül az a lényeg az embereknek, hogy az és olyan módon valósuljon meg mindenképpen, amiket ők elmondtak, megfogalmaztak, hanem az a legfontosabb számukra, hogy meghallgassák őket, és hogy tudjanak egymáshoz kapcsolódni.

Tulajdonképpen egy mediációs ülésen, de akár egy jó beszélgetés alkalmával lehetőséget kap az ember egy másfajta megélésre: a közösség tagjai között megláthatja saját magát, egyúttal a mediáció megtanít nyitottá és elfogadóbbá tenni bennünket.