
5 minute read
A legjobb marketing számodra: Az elégedett ügyfél
Petkovics Alexandra
A legjobb marketing számodra: Az elégedett ügyfél
Egy dologban úgy hiszem rögtön az elején megegyezhetünk: A legjobb marketing eszköz számodra az elégedett ügyfél véleménye. Saját magamból és a környezetemből kiindulva mindennek utánanézek az interneten. Például, felmerül, hogy menjünk el egy étterembe, máris néznem melyiknek van a legjobb értékelése, és persze azért a kommentekbe is beleolvasok, hogy biztos meggyőződjek arról, hogy az adott hely nem fog csalódást okozni. Ha elutazunk a hétvégén kikapcsolódni, már olvasom is a véleményeket a különböző szállás opciókról, hogy segítsen dönteni hova foglaljak szobát.
Gyakorlatilag mások megélt tapasztalataira hagyatkozva billen a mérleg nyelve valamilyen irányba, azaz az olvasottak alapján hozunk döntést. Ha a mindennapokban így megy, miért gondolnánk azt, hogy az üzleti életben ez másként működik?
Régen, megkérdeztük az ismerősünket, barátunkat, hogy ismer-e jó fogorvost, IT szakértőt, építkezési vállalkozót, pénzügyi tanácsadót stb. Ma vagy megtesszük ugyanezt, vagy felcsapva az internetet elolvassuk mások véleményét egy-egy szolgáltatásról, termékről. Egyszóval, az ajánlások a mai napig nagyon fontos szerepet játszanak az életünkben.
Lássuk, hogyan is működik az ajánlás, illetve az ajánláskérés az online térben.

Miért fontos az ajánláskérés?
Ahhoz, hogy megértsük, miért fontosak az ajánlások egy vállalkozás számára, nagyon fontos megérteni azt a döntő tényezőt, amely meghatározza a vállalat sikerét: ez pedig nem más, mint a szóbeszéd. Egyre többen ismerik fel annak a tényét, hogy az ajánlások a marketing „szent gráljává” váltak. A fogyasztók több, mint 92%-a állítja, hogy a szájról szájra adott ajánlások késztették őket arra, hogy egy bizonyos terméket vagy szolgáltatást megvásároljanak – tette közzé a Social Media Monthly.
Bizalom megerősítése
A BrightLocal szerint, az emberek 72%-a azt állítja, hogy online, egy helyi vállalkozásról szóló pozitív véleményeket olvasva jobban megbíznak az adott cégben. Azzal, hogy a válaszadók ilyen magas százalékban állítják, hogy a pozitív vélemények segítik őket abban, hogy megbízzanak a termékben, szolgáltatásban, egyértelmű, hogy mennyire fontosak az ajánlások egy vállalkozás sikerességéhez.
Bevétel növelése
Az ajánlásokat nem csak a bizalom megszerzésének eszközeként használják. Ez egy nagyon hatékony stratégia a forgalom növelésére is. Az ajánlások 26%-al növelhetik a vállalkozások bevételét.
A legjobb marketing
Ha azt vesszük, anyagi szempontból sem utolsó megkérni ügyfeleinket arra, hogy írjanak ajánlást például a LinkedIn profilunkra, ugyanis sokkal költséghatékonyabb, mint indítani egy fizetett hirdetési kampányt. Ha olyan stratégiát hozol létre, amely az ügyfélszolgálatban, az üzleti szolgáltatások nyújtásában és összességében mindenben a kiválóságra összpontosít, a vállalat garantáltan profitál a folyamatból. A vállalkozás nagymértékben növelheti a szájról szájra kapott ajánlások számát. Ez növeli a forgalmat, az eladásokat és bevételeket – anélkül, hogy további hirdetéseket kell beütemezni

Milyen a jó ajánlás?
Vegyünk egy olyan példát, ahol a kollégánkat ajánljuk, mert éppen munkahelyet vált és szüksége van ajánlásokra a pozitív benyomás érdekében.
Erős kezdés
A jó ajánlás már az első mondatával lebilincsel. Megragadja az olvasó figyelmét egy erős kezdősorral, amely biztosan tovább olvasásra csábít majd. Nem érdemes túlzásba esni a szuperlatívuszokkal. A legek helyett más módon is kifejezhető az ajánlott személy milyensége, amely meggyőződést közvetít a túlzások helyett.
Mutatok néhány példát:

„Péter kiemelkedő vezető a maga területén.”
„Öröm, amikor olyan szakemberrel dolgozhatok együtt, aki egyben a mentorom és a barátom is.”
„Ádám egy igazán tehetséges projectmenedzser, aki érti, hogyan lehet a legjobbat kihozni az emberekből.
Szükség van egy sztorira
Részletekre és kontextusra van szükségünk. Viszont regényre, na arra semmi szükség. Rövidnek, frappánsnak kell lennie az ajánlásnak. És az alábbi kérdésekre válaszoljon: Honnan ismered ezt az embert? Min dolgoztatok közösen? Meddig tartott a kapcsolatotok?
Ennek a lépésnek az a célja, hogy igazoljuk az olvasó számára, hogy valóban van az adott illetővel közös élményünk, ezért kompetensek vagyunk abban, hogy ajánlást írjunk róla.
Mutatok néhány példát:
„Gergővel két évig dolgoztunk együtt egy nagyszabású projekten.”
„Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az XYZ cégnél együtt dolgozhattam számos projecten Bélával.”

Mi az illető szuperképessége?
Magyarul: Mi az erőssége, mi az a tulajdonsága, amely könnyebbé tette a közös munkát vagy az üzletkötést. Feltételezem abban az esetben, ha ajánlást kérünk, de fordítva is, amikor ajánlást adunk, az amiatt van, mert igen magasra értékeljük egymást. Mit értek ez alatt? Olyan tulajdonságot hangsúlyozzunk ki, ami kiemeli a tömegből az illetőt, azaz, ahogy az elején is említettem, ami az illető erőssége.

Mutatok egy példát:
„Anita legnagyobb erőssége az, hogy képes higgadtan kezelni minden helyzetet, ami vele szembe jön. Soha nem veszíti el a hidegvérét.
Összességében ezekre a pillérekre építsük az ajánlást. Abban az esetben, ha mi adunk, akkor ezeket a lépéseket követve érdemes megfogalmazni gondolatainkat. Ha pedig ajánlást kérünk, feltétlen érdemes átbeszélni az ajánlóval, hogy milyen szempontok alapján várjuk tőle az értékelést. Ez nem ciki, sőt, inkább sokszor segítség és megkönnyítjük egymás helyzetét.
Éljünk az ajánlások erejével, mert az elégedett vásárló a legjobb reklám a cég számára. Ha már valaki megbízott bennem, a szolgáltatásomban, a termékemben, akkor más is könnyebben megbízik bennem, ha olvassa az őszinte, és nem izzadságszagú ajánlását.
Abban az esetben, ha még inkább tökéletesíteni szeretnéd az üzleti kommunikációd a partnereid felé és ki szeretnéd aknázni a benne rejlő lehetőségeket, akkor várom megkeresésed a petkovics.alexandra@cspm.hu címen.