Örökbefogadás – Örökre együtt, avagy mi van a „mindig után”

Rémán Izabella

Örökbefogadás – Örökre együtt, avagy mi van a „mindig után”

Még gyermekkoromban kaptam egy útravaló gondolatot egy számomra fontos felnőttől: amikor két ember úgy dönt, hogy életüket összekötik, akkor a két egyénnek el kell engednie korábbi egyedülálló önmagát, hogy megszülethessen kettejük új egysége. Amikor megszületik az első gyermekük, akkor ezt a kettejükből álló egységet kell elengedniük, hogy megszülethessen egy újabb egység, amelyet a két felnőtt és a megszületett gyermek alkotnak – és így tovább minden gyermek születésével. Ez a gondolat új értelmet nyert bennem akkor, amikor kislányom hazaérkezett, és attól a naptól kezdve ketten alkotunk egy családot.

Cikksorozatom előző részeiben szóltam az örökbefogadási folyamat egyes lépéseiről, legutolsó cikkemben (Hazaérkezés – a biztos kikötő) a hazaérkezés meghatározó élményét néztük meg. Egy sikeres örökbefogadás után az örökbefogadó szülő(k), ha vannak, a vér szerinti és/vagy korábban örökbe fogadott gyermekek és a hazatérő gyermek(ek) egy új családot alkotnak. Egy új egységet, amely – akár tudatosan vagyunk jelen a folyamatban, akár kevésbé tudatosan sodródunk az eseményekkel – mindig a korábbi egység felbomlását, és egy új, eddig ismeretlen egység születését jelenti.

A hazaérkezés lehet idilli esemény, de lehet egy borzasztóan nehéz fordulópont is. Egy valamennyi szereplő számára érzelmileg mindenképpen, de gyakran fizikailag is megterhelő időszak után bekövetkezik a várva várt esemény. Ideális esetben lezárulnak a jogi lépések, megszűnik minden külső bizonytalansági tényező. A megelőző stressz mértékétől, az egyéni rezilienciától, a tudatos vagy tudattalan megküzdési gyakorlatoktól függően eltérő testi és lelki reakciók lehetségesek, amelyek az eufórikus örömtől, a rövidebb vagy hosszabb ideig tartó és kezelhető mértékű kétségbeesésen át, egészen a súlyos depresszióig, kritikus (pár)kapcsolati válságig, idegösszeomlásig vagy súlyos lefolyású testi betegségig terjedő skálán megtalálhatók – az örökbefogadást kísérő szakemberek praxisában mindezekre volt már példa.

Az alábbiakban néhány szempontot osztok meg, a teljességre törekvés igénye nélkül, hiszen ahány gyermek, és ahány család, annyiféle élettörténet.

- Kevesebb külső, több belső élményt – maga az ismerkedési folyamat és a hazatérés olyan mértékű ingertúlterhelés a gyermek (és gyakran a felnőttek) számára, hogy azzal tesszük a legjobbat, ha a hazatérést követő hetekben, de akár hónapokban tudatosan kevés további külső ingernek tesszük ki éppen kialakuló családi egységünket, és ezt is a fokozatosság elvét szem előtt tartva. Nagy a csábítás, hogy hazaérkezett gyermekünknek sok mindent megmutassunk, vele közös élményeket szerezzünk, bemutassuk őt a számunkra fontos embereknek. Vagy éppen menekülésként használjuk a túlcsorduló külső élményeket a valós – nehézséget okozó – belső megélések elől. A mértékletesség és fokozatosság jó stratégia, ennek ellenkezője nagyon gyorsan, akár pár napon belül csúnyán visszaüthet: olyan egyre eszkalálódó eseménysorozatok és viselkedési problémák vehetik kezdetüket, amelyeket később egyre nehezebb felgöngyölíteni és kezelni. Megjegyzendő, hogy ezek teljesen természetes válaszreakciók a gyermek idegrendszeri és lelki működése szempontjából, ám szülőként általában kevés tudással és tényleges megértéssel felvértezve találjuk magunkat az események sodrásában. Maradjunk minél inkább tudatosak az események mozgatórugóira, és tartsunk egészséges egyensúlyt a külső élmények és a belső megélések között.

- Kevesebb terápiát, több öngyógyítást – hagyjunk időt, hogy a gyermek fizikai megérkezése után a lelke is megérkezhessen új otthonába, új családjába. Hagyjunk elegendő időt arra, hogy a gyász folyamata kibontakozhasson és kifuthasson benne, és még több időt arra, hogy „elhiggye”, ő valóban örökre ide tartozik. Kisgyermekek esetén ez a folyamat nem irányítható tudatosan, ellenben a gyermekek csodálatos öngyógyító képességekkel rendelkeznek, és ezeket ösztönösen jól használják, amennyiben erre időt, teret és lehetőséget kapnak. Idősebb gyermekek esetén több tudatosítás és egyéb technikák is használhatók ebben a folyamatban, ugyanakkor nekik vélhetően sokkal több a múlttal kapcsolatos traumát és a jövővel kapcsolatos félelmet kell feldolgozniuk. Szükség esetén keressünk megfelelő segítő szakembert. Ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy jellemzően túl sok és siettetett a diagnosztizálás és terápiázás, és szinte alig marad tér a gyermek öngyógyító képességeinek és folyamatainak. Gyógyulása és kibontakozása szempontjából a gyermeknek az alapérzés a legfontosabb, hogy szülei valóban (!) elfogadják és szeretik – úgy, ahogy van és azért, amilyen – minden pillanatban. Ezt az érzést egyetlen terapeuta sem tudja elültetni és táplálni a gyermekben, ez csakis a szülő(k) lehetősége és felelőssége. Mit üzen ellenben a gyermeknek – legtöbbször minden résztvevő részéről tudattalanul – a diagnózisok, terápiák, fejlesztő foglalkozások szűnni nem akaró sora és nyomása?

- Legyünk együttérző tanúi szülővé válásunk folyamatának – bármennyire hosszan és/vagy tudatosan készültünk, az Élet egészen biztosan tartogat meglepetéseket: a velünk immár örökre összekapcsolódott gyermek biztosan nem tud megfelelni előzetes elképzeléseinknek (elvárásainknak); mi magunk pedig a hétköznapok gyakorlatában nem olyan szülők vagyunk, ahogyan elképzeltük magunkat a várakozás hosszú évei alatt. Szeretnénk azt hinni, hogy nincsenek a gyermekkel és/vagy önmagunkkal szemben megalkotott előzetes elképzeléseink, elvárásaink – de mindig vannak.

A szülővé válás – ahogy a fizikai szülés, úgy örökbefogadás esetén is – intenzív, és olykor egész váratlan emlékeket, érzéseket, traumákat hozhat felszínre bennünk. Gyermekünk olyan nyomógombokat találhat rajtunk, amelyeknek a létezéséről sejtelmünk sem volt, vagy azt hittük, azt a problémát már régen feldolgoztuk. Nehéz ébernek lenni egy minden más szempontból is kihívásokkal teli időszakban, de nem érdemes ezeket a folyamatokat szőnyeg alá söpörni. Többnyire nincs lehetőségünk azonnal foglalkozni a bennünk szülőként megjelent kérdésekkel, érzésekkel, traumákkal. Csak jegyezzük le őket minél kendőzetlenebb formában, és kerítsünk időt, ha szükséges baráti vagy szakember segítséget a későbbiekben, ám mindenképpen belátható időn belül, hogy ezekre tudatosan is reflektáljunk.

- Együtt növekedni – az új családi egység formálása most már a mi kezünkben van, és ez egy soha véget nem érő folyamat. Egy örökbefogadó édesanya mondta nekem saját történetünk korai időszakában: „Az első évben az volt fontos, hogy neki jó legyen, a másodikban az, hogy nekünk együtt jó legyen, a harmadikban az, hogy nekem is jó legyen.” Harmadik évfordulónk előtt pár héttel megerősíthetem ezt az időbeli ívet. Családi egységünk igényei és lehetőségei természetes módon átalakulnak egy gyermek növekedésével. Örökbefogadás esetén ennek lehet a „szokványostól” eltérő dinamikája és időbelisége, de alapcélját tekintve nem lehet más, mint a megszülető családi egységünk életben tartása és kibontakozása.

Anya, szeretlek.”

“Én is szeretlek téged.”

“Hogy?”

“Nagyon.”

“Mindig vigyázol rám?”

“Mindig.”

“Okés. Akkor utána én vigyázok rád.”

(Naplórészlet, hazatérés utáni 3. hónap)

Történetem megosztását követően sok, nagyon személyes és megindító levelet kaptam ismerősöktől és ismeretlenektől, akik beszámoltak saját, életkoruknál fogva már elmulasztottnak gondolt, vagy még megvalósításra váró vállalásaikról örökbefogadás, vagy gyermekekről való gondoskodás számos más formájának témakörében. Ha Önnek is van ezzel kapcsolatban személyes története, amit megosztana, írja meg nekünk – névvel vagy név nélkül –, hogy másoknak is inspirációval szolgálhasson. Hiszem, hogy minden gyermek személyes életfeladattal, és ennek megfelelő képességekkel és kísérőkkel születik – legyen minden találkozás egy lépés a beteljesülés felé.

E-mail: hello@cspm.hu

A szerzőről: egyedülálló örökbefogadó anya. Szívügyei, amelyeket fordítóként, szerkesztőként, könyvkiadóként könyvek, kiadványok és előadások formájában képvisel: egyszerű gyermekkor (szelíd születés, örökbefogadás, kötődő nevelés, szabad tanulás, szabad játék), zero waste – hulladékcsökkentés, vegán szemlélet- és életmód, alternatív társadalmi modellek.