7 minute read
Ugyanott, de mégis nagyon máshol
Páli Patrícia
Ugyanott, de mégis nagyon máshol
A Dubai expo2020 minden részletében nagyon kitalált hely volt, ahol maximálisan figyeltek a látogatók kényelmére és jól szervezett eljutására magára az expo területére.
Ahogy leparkolt az ember a parkolóban bár látni lehetett a bejáratot, mégis jól kialakított buszjáratok - szerintem számszerűen 5 - állt sorban, hogy a parkoló megadott helyéről egyenesen a bejáratig fuvarozza a látogatókat ahonnan egy gigantikus kapun keresztül lehetett egészen a bejáratig sétálni.
Onnan pedig indulhatott a felfedezés a tematikus szektorokba osztott pavilonok felé.
Talán az egyik legtávolabbi csücsökben volt Új-Zéland, de nekem nem volt más kívánságom, hogy először menjünk arra, mert sürgős shooting késztetés van rajtam.
A pavilonok illata még új volt és volt hely, ahol még várták, hogy az utolsó kiállítási tárgyak megérkezzenek - mert akkor még annyira friss volt a nyitás élménye.
De ha már ott voltam meg kellett keresni az én antipodesomat!
Antipodes - a hely, ahol ugyan ott vagyok, mégis egy világ választ el tőle.
Ez a földrajzi fogalom nem takar mást, mint, hogy ha a Föld adott pontján elkezdenénk ásni, akkor hova lyukadnánk ki a Föld másik oldalán –azaz, adott hely ellenpontja.
Budapest antipodes-a a Csendes - óceán, ahonnan csak egy picit kellene úszni, hogy Új Zélandra jusson az ember.
Szóval Budapest antipodes-a Új - Zéland - az én fejemben.
És nos igen! Mennyire más világ!
Meg kell szokni, hogy a zebrán lelépve először nem balra, hanem jobbra néz az ember és, hogy a hullámjelző nem viccel!
Ha azt mondja, hogy csendes lesz az óceán, akkor tényleg úgy is lesz, de ha heves hullámokat mutat a kis piktogram akkor bizony jobb lesz kapaszkodni, mert ott a semmi közepén nem olyan nagy biztonság vízbe esni, mert hát ki tudja mikor érnek oda az emberért!
Én már csak tudom milyen rémület ez!
Paihia - Hole in the rock túra.
Az egész kaland úgy indult, hogy a túrát megelőző nap megvettük a jegyet erre a mesés élményt ígérő hajó túrára.
A kijelző aznap csendes óceánt mutatott és az előrejelzés másnapra is több mint optimális volt -nyugodt, hullámoktól mentes vizet és elképesztő látványt ígértek!
Kellett ennél több?
Nem kellett volna, de végül mégis sokkal “többet” kaptunk bár ne így lett volna!
Reggel, amikor megérkeztünk a személyzet kedvesen közölte, hogy a tegnapi előrejelzéssel ellentétben mégis viharos az óceán, szóval, ha úgy döntünk visszafizetik a jegy árát!
Menni vagy nem menni? Ez volt a nagy kérdés! Tudtuk, hogy ez az utolsó napunk ott, szóval, ha most nemet mondunk erre a túrára, akkor ki tudja mikor fogunk újra oda visszatérni!
Szóval menni kellett! Főleg azért is, mert ahogy az óceánra néztünk olyan nyugodtnak tűnt, amerre a szem ellátott!
És pont ilyen békés is volt ahogy elindultunk. Disney klasszikus képbe illő volt, ahogy a delfinek kisebb nagyobb csoportja úszott és vidáman ugrált kis hajónk körül.
Úgy volt ideje az ember lelkének megnyugodni és az előre beharangozott “veszélyt” olyan távolinak és valószínűtlennek érzékelni.
Elandalított a festői látvány és az a feledhetetlen élmény, amit a delfinek vidám csoportja okozott.
Távolinak tűnt minden baj és vihar…
Egészen addig a pillanatig, amíg a kapitány aki egy igen belevaló hölgy volt - meg nem állította ott a semmi közepén a hajót és be nem jelentette, hogy most mindenki szépen leül a hajó jobb oldalára és az elkövetkező fél órában feszes vigyázzban ülve meg sem moccan!
Elértük a viharos óceán szélét, amin keresztülvitt az utunk, ki a Hole in the rock-hoz!
“Tényleg kell ez nekünk?
Tényleg akarjuk mi azt a lyukat látni?
Nem volt elég a delfinek lenyűgöző és vidám tánca?” - szerintem ehhez hasonló gondolatok kezdtek el megfogalmazódni bennem.
Mert hát a hajónk végzetesen pici volt és az emlék pedig túl élénk arról, hogy milyen videót néztünk végig a Csendes - óceán hisztis arcáról, különös tekintettel a 8 órásra nyúló Cook - szoros átkelésről.
Szóval láttam már, hogy esélyünk sincs ezzel a pici lélekvesztővel akkora hullámokkal szemben!
De a kapitány nekiindult a fél órás útnak a szikla felé!
Ott voltunk a semmi közepén!
Magányosan árválkodó szigetek és sziklák között mentünk…vergődtünk.
Mert, hogy egy pillanat alatt ott voltunk a hullámok szeszélyesen vonagló karjai között és pici csónakunk esett egyik hullámról a másikra.
Na jó én sikítottam…hát valamit legalább tenni kellett, ha már amúgy kiszolgáltatott voltam!
Mindenki kapaszkodott és rimánkodott.
Közben a kapitány rendíthetetlenül állt és koncentrált - ja ezt előre be is jelentette, hogy neki nagyon koncentrálnia kell ezért ne nagyon zavarjuk, mert ez amolyan közös érdek!
És az egyik hullám felkapott minket és a másik visszacsapott és az idő valahogy végtelenre nyúlt…
És közben nyilván jöttek az armageddon elméletek, hogy milyen lenne itt vízbe esni, különös tekintettel a túlélési esélyekre…
Aztán szerintem már gondolkodni sem volt kedvem, mert tenni érdemben úgysem tudtam volna…
Csak úgy eltelt az idő és ott volt a szikla benne a lyukkal! Na de akkor már kit érdekelt, hogy milyen csodához értünk…
Nem volt több, mint egy mérföldkő a túlélésünk hosszú útján…
Csak tovább akartam haladni, hogy menjünk és haladjunk, mert hát ott vár ránk a visszaút és annak már előre ismert borzalma…
De nem mentünk, mert a feladat az feladat!
Ha benne van a program leírásban, hogy a hajóval átmegyünk a lyukon, akkor át kell menni azon a lyukon…
Mint szülőcsatornán a szülést megkínlódó gyermek, úgy vergődtünk át a kis hajóval a lyukon, minden egyes méterrel megkockáztatva a sziklafalra való végzetes felcsapódás rémületét…
De átmentünk és ahogy átértünk a lyukon a másik oldalon egy egészen más világ fogadott minket!
Az óceán kezdett csendesebbé válni és egy egészen nyugodt út vezetett egy szigethez, ahol végre kikötöttünk!
Szárazföldnek a lábam alatt ennyire még nem örültem!
Közben a kapitány asszonyság nagy kedélyesen mesélte, hogy ő ennél veszélyesebb útra és nagyobb és hevesebb hullámokra számított…
Hogy tessék?! Ennél nagyobb veszélynek is kitett volna! Hát ennél értékesebb az én életem…
De a tervet végül teljesítettük!
És valahányszor visszagondolok erre a kalandra, hallom a sikolyt, amit az éterbe rivalltam, de leginkább a delfinek táncára ugranak vissza gondolataim és arra a szummázatra, hogy semmi pénzért ki nem hagytam volna ezen tervünk sikeres abszolválását!
Volt még egy csodás reggelünk ott! És miközben a csendben fürdő utcákon sétáltunk, hogy
reggelit vegyünk és egyben búcsút ettől a helytől, csak az óceánt néztem, ahogy a felkelő nap fénye játszott a vízen és fénnyel borította be a győzelemre vitt tervünket!
A tervek megvalósításával az ember felfedezi a benne élő antipodesot egy Paihia style úton keresztül.
Ezért indítottam el ezt az egy évet felölelő tematikus terv-megvalósítós cikksorozatomat, hogy antipodes útra bátorítsak minden útnak indulót, de a cikkeim által, mint kapitányunk a viharos óceán vérmes hullámai közepette, segítő kezet nyújtsak a tervmegvalósítós út krízisei és hullámai közepette.
Nem tudom ki tartott velem?!
Nem tudom ki utazott velem ebben az egy évben?!
Nem tudom adott-e támaszt bármely segítségnek szánt gondolatom?! De én most lehorgonyozok…
Te milyen utat jártál be?
https://vm.tiktok.com/ZMF9pKeQb/
Elindultál terved megvalósításának az útján, vagy még ott állsz a rajtkövön? https://vm.tiktok.com/ZMF9qogBn/
Milyen motiváció indított el terved megvalósításának útján?
https://vm.tiktok.com/ZMF9gcYnG/ https://vm.tiktok.com/ZMF9gwc1D/ https://vm.tiktok.com/ZMF9gsUwY/
Mi tartotta fenn a motivációdat a nehézségek közepette?
https://vm.tiktok.com/ZMF9pRV9N/ https://vm.tiktok.com/ZMF9py3M2/ https://vm.tiktok.com/ZMF9pUDD8/ https://vm.tiktok.com/ZMF9p2UbR/ https://vm.tiktok.com/ZMF9pydgh/ https://vm.tiktok.com/ZMF9sJ3UJ/
Miért pont amellett a terv mellett köteleződtél el?
Soft skilljeid hogyan támogatták ennek a tervnek a megvalósítását?
Környezeted hogyan viszonyult tervedhez és annak megvalósításához?
Építettél csapatot magad köré? https://vm.tiktok.com/ZMF9pwNBU/
Meddig jutottál el terved megvalósításában?
Merre haladsz tovább jövőre?
