A rajongás lélektanának nyomában - Mindenkinek azt, ami jár

Páli Patrícia

Dare to be the best! Építsd tudatosan önmagadat! Építsd tudatosan pályafutásodat! –

A rajongás lélektanának nyomában - Mindenkinek azt, ami jár - celeb státuszom mellé világsztár társaság jár

Viggo Mortensennel - alias Aragorn - autókáztam el Milford Soundra és Orlando Bloomal elmélkedtem közösen azon, hogy a tevék után szabadon hogyan juthatunk mi emberek át a sivatagon.

Festői volt az egész hangulat.

Queenstownban dübörgött a síszezon és az utcákat finom leheletű hó borította.

Friss hó volt amerre csak néztem és minden sarkon arra vártam, hogy hol bukkan fel egy karácsonyfa és érzem a mézeskalács illatot!

Hogy mikor jön velem szembe egy ginger bread man dekoráció vagy egy rénszarvas ihlette design szösszenet, vagy csendül fel valami ünnepi zene benne a karácsony ihlette romantikával az elkövetkező év minden új kezdetébe zárt kívánságával.

Tél volt és űrmintás dzsekimben tényleg egy másik világban jártam, miközben kezem között a jéghideg hó formás gömbbé gombolyodott.

Július volt! Igen július kellős közepe, távol minden karácsonyi varázslattól, de benne mégis egy ünnepi várakozásban, hiszen hó volt a kezem között! Friss és roppanósan fehér, ott Queenstown közepén, ahol dübörgött a síszezon július közepén!

Nekem már ez is maga a csoda volt, de a világ 8. csodájának számító Milford Sound is kézzel fogható távolságra volt! A júliusi tél közepén nem lehetett nem oda utazni!

Híres legenda a Gyűrűk ura forgatásról, hogy mikor Samu Zsákos Frodóra néz ott a szikla szirteken, két pillantás között évek teltek el - mert a forgatás már csak ilyen.

A Hobbitok legendája és emléke élénken él Queenstownban.

A forgatási helyszínek örök emléket állítanak a gyűrű útjának.

Nos igen! Új - Zéland és elképesztően valószínűtlen tájai adtak otthont a Gyűrűk Ura forgatásának, ami a rajongók számára igazi zarándokhellyé tette ezen vidékeket.

Milford Soundra több órás út vezet Queenstownból, ami elég sok idő, egyedül unatkozva utazni, de pont elég jó társaságban rengeteg izgalmas történetet feleleveníteni.

Én nem szeretek unatkozni, így az utóbbi variáció mellett döntöttem és ha már Zsákos Frodó szelleme lengte körbe az egész helyet, olyan útitársat kellett, hogy válasszak, aki autentikus tudója a Gyűrűk Ura minden kulisszatitkának, a forgatások titkos világának!

Viggo Mortensen, azaz Aragorn - bizony, bizony ő személyesen - lett az én mitfárerem!

Aki önmaga is belső körből jön, annak megadatik, hogy belső körökből jövő társasága legyen - ennyire egyszerű a válaszom erre a valószínűleg mindenkiben felmerülő: ”Na de tényleg?” - kétkedő kérdésre!

Szóval vissza a júliusi téli idillbe és közös utamra oda a világ nyolcadik csodájához, oldalamon Viggo Mortensennel.

Vele hús - vér valóban, ami nagy szerencse ahhoz képest, hogy önmagát hátrahagyva az ikonikus alkotásban sok jelenetben őt nyomokban sem tartalmazta néhány vagy még több snitt, mert hogy bizony helikopterre felülni nem volt hajlandó! És hát a hegyek ritkán hajlanak meg és költöznek le az égből a földre, bármekkora csillag is az ember! Így a stábnak nem volt más választása, mint hogy kaszkadőrt fogadva valaki mással eljátszatva a hegyi jeleneteket pótolják a sztár hiányát! Hogy kapucnik és egyéb jól beállított vágások fedjék el a titkot, hogy akit mi annak hiszünk az valójában egy földi halandó, s nem az imádott sztár!

De hát neki ez a privilégium jár! Greenboxba rejtett kis hazugság!

S a tél közben nyárra váltott és az elképesztő páratartalomban olvadtam! 100-as naptej és 50-es UV szűrős hosszú ujjú póló védte naptól óvott bőrömet a végzetes leégés rémétől, miközben víz után epedező ajkam poharam szélén pihent a megváltást remélve!

Mert tikkadt mindenki a melegtől és hűs partra vágyott az ember a megérdemelt nyári pihenés délibábját kergetve!

S közben díszesen feldíszített karácsonyfák képe úszott be a horizontra és white christmast hirdető dallamok, mint szirének hangja sejlett fel a távolban…

S nem, ez nem napszúrás volt, hanem december dubai kiadásban, hőségbe csomagolt karácsony tűző napos kiadásban!

S ott a hét csillagos vitorla árnyékában, ahol egy korty víz, egy hűs leheletű hörpintés többet ért, mint bármilyen más luxuscikk, gondolataink is valami kis furcsa oázisba keveredtek!

Na mert, hogy a teve meg a Beduinok, hogy azok hogyan is jutottak át a sivatagon és hogyan élték át a tikkasztó hőséget és osztották be a vizüket!

Orlando Bloom ült mellettem ott a kánikulai karácsonyi idill pillanatában és hálát adva minden korty vízért kezdtünk túlélési tervet készíteni egy nagy sivatagi átkelés esetére!

Valaki mesélte nekem, hogy hallotta valakitől, hogy mesélt valaki egy történetet arról, hogy a Beduinok hogyan keltek át a sivatagon.

A sivatagon, ahol a hőség hatalmas, a víz viszont csekély.

A kedves kis történet szerint pont mint torna órán az inga futás során, haladtak előre a szorgalmas Beduinok.

Azaz elindultak egy nagy adag vízzel - gondosan kiszámolva, hogy mennyi időre lesz elég - elmentek a sivatagban az első pontig - ameddig a víz arányos része kitartott - ott elástak egy adag vizet és visszaindultak.

Felvettek egy újabb adag vizet. Visszaindultak a sivatagba, ahol az elásott vizet, mint dokkoló állomást használva felvették azt a vizet és tovább tudtak menni, hogy létrehozzák a következő kicsit távolabbi víztározó pontot.

És így ment ez oda - vissza, kicsit távolabb oda - vissza, még távolabb oda – vissza, egészen addig míg el nem érték a vágyott végcélt!

Na de persze kérdés, hogy hogyan találták meg egy folyamatosan mozgó világban az elásott vizet és hogy hogyan számították ki a kellő vízmennyiséget önmaguk és tevéik számára…

Ááá sok megválaszolatlan kérdés maradt! Így inkább úgy döntöttünk, hogy mi maradunk a biztonságos vitorla árnyéka alatt, ahol gondoskodtak mások a mi megfelelő hidratáltságunkról és

nem nekünk kellett azon aggódni, hogy hogyan vegyük be a sivatagot, mint trójai faló a célul kitűzött objektumot!

Ott kalandoztunk a nyári nem karácsonyban és a téli antikarácsony hangulatban a nagy és ünnepelt sztárokkal, kikért emberek tömegei rajongtak és akik alakításáért egy halom ember oda volt!

Rajongtak értük és legendás szerepeikért!

És pont annyira volt hamis ez a pillanat, mint a kikiáltott celeb státusz!

Mert Viggo Mortensen és Orlando Bloom csak egy jelmez volt ezeknek a kaszkadőröknek, akik valójában ott ültek mellettem!

Egy bőr volt, amibe belebújtak és alteregót cseréltek néhány filmkocka erejéig!

Mert tudjuk valójában, hogy kiért rajongunk? Ismerjük a rajongásunk tárgyául kiválasztott embert annyira, hogy tényleg annyira oda legyünk érte?

Tudjuk, hogy hol válik el a fikció a valóságtól? Hogy hol a valódi önmaguk vagy csak egy dublőr által helyettesített csere emberek?

Tudjuk, hogy kiért rajongunk valójában? Hogy kit rendelünk magunk fölé és kiért epekedünk, hogy akár csak egy röpke pillanat erejéig lássuk, ahogy elvonul előttünk? Hogy ki az, akinek érintéséért ádáz harcot folytatunk áttaposva minden ott lévő emberen?

Hogy ki az, akinek kedves plüss figurát viszünk, hogy átnyújthassuk és végignézhessük, ahogy a személyi asszisztencia gyors mozdulattal elmarja és adja tovább egy random senkinek?

Valójában hús - vér emberért rajongunk vagy csak egy fikcióért?

Diana hercegnőnek volt állítólag egy rá megszólalásig hasonlító dublőre - egy “civilben”, amikor nem Diana-t helyettesítő szerepben tetszelgő állapotban volt, szóval “civilben” virágárus nő - aki sok protokoll eseményen vett részt Diana helyett, Diana bőrébe bújva és ezáltal megélve mindazon privilégiumot és rajongást, amit “valójában” Dianának szántak, de ő kapta, hiszen őt mindenki Dianának gondolta!

Ha tudták volna, hogy egy kedves virágárus vonul el előttük, akkor rajongtak volna érte úgy, mint tették azt Dianáért?

Akkor a “civil Dianának” megadták volna azokat a kiváltságokat, amit a “valódi Diana” társadalmi hovatartozásának köszönhetően megkapott és ami járt neki?

Kiért is rajongunk valójában?

Vagy tegyem fel úgy a kérdést, hogy: ”Leülnél karácsonykor egy asztalhoz a rajongásod tárgyául kiválasztott emberrel, ha tudnád, hogy ki is ő valójában?”

Tél van. Hideg van. December van. Karácsony van. Minden olyan igazi, ahogy megszoktam! Valódi emberek vesznek körül ebben a pillanatban, akikért valóban rajonghatok és szeretetemet nekik ajándékozhatom, mert tudom, hogy ők pont azok, akiknek én őket gondolom.

Fikció vagy valóság?

Az égboltra rajzolt hologram figura mi fényesen csillog odafönt – ennyi a rajongás lényege.

Egy makacs hit, hogy van egy ember, aki szebbé teszi a mi világunkat, akinek fénye, ha beragyog minket, mi is a kiváltságosok közé emelkedünk ezekben az ihletett pillanatokban.

Mert túl szürke és rideg a valóság, amiben élnünk kellene, kis buborékba zárt világot álmodunk maguknak, ahol rajonghatunk egy tökéletes illúzióért…