Csak Te kellesz karácsonyra!

Blogi

Csak Te kellesz karácsonyra!

Idén lesz hatodik éve, hogy újra itthon karácsonyozom, végleg magam mögött hagyva az osztrák téli síszezonok különleges, ugyanakkor számomra kicsit mégis mindig szívszorító hangulatát. Mikor bár örömmel töltött el, hogy mások ünnepét tehetem szebbé és mosolygósabbá, valahogy mindvégig bennem volt, hogy lassan már nekem is jár valami több és jobb, mint 25 év után is végig melózni karácsonyt-szilvesztert-újévet-húsvétot-miegymást.

Nem mondom, hogy könnyű volt meghozni a döntést, hogy a jól fizető külföldi munkahelyet újra egy jóval bizonytalanabb kilátásokat ígérő hazai életre cseréljem. Otthagyva a kis tiroli ékszerdobozt, ami 10 év alatt úgy a szívemhez nőtt, hogy joggal hívtam második otthonomnak. Ahova tényleg szinte hazajártam, a kiutazás előtt már kb. két héttel számolva a napokat, mint a katonaságnál vágták anno a pasik a centit, vagy gyerekként írtuk a táblára, hogy ó-ió-ció-áció…

Feladni egy olyan életet, melynek mesebeli díszletei között a magam módján akkoriban azért sokszor boldog voltam – hát volt már egyszerűbb feladatom is, ezt határozottan állíthatom. Mert olyan főnökeim voltak, akikre minden külföldi vendégmunkás vágyik. Mert meseszép helyen dolgoztam, olyan fizetésért, amiről sokan álmodni sem mernek. Mert számos olyan embert ismertem meg, akikkel biztosra vettem, hogy bár valamilyen formában megmarad a kapcsolat, de a távolság miatt az már nem lesz ugyanaz. Hiszen pontosan tudtam, hogy még egy viber csevegés sem olyan, mint mikor együtt beülünk egy közös szabadnapon egy forralt boros vacsorára a kedvenc éttermünkbe és órákon át beszélgetünk mielőtt elindulunk az éjszakába és hajnalig bulizunk. Aztán kialvatlanul dolgozva, a fejünkből alig kilátva várjuk a következő szabadnapot, amikor mindezt újra megismételhetjük.

Ugyanakkor a szívem mélyén egyre inkább azt éreztem: ideje lépnem, ha nem akarok végleg beleragadni abba a bizonyos díszletbe, mely káprázatosan irigylésre méltónak tűnhet a kívülállók számára, de hosszú éveken át benne élve, a kezdeti lelkesedés csillogása évről-évre egyre inkább fakult bennem. Mert egyre inkább belefáradt a testem, a lelkem, az agyam...

Így hát az elhatározást tett követte, s 2017 tavaszán utoljára kibújva a munkaruhaként 10 évig hordott tiroli népviseletből, búcsút intettem Ausztriának és hazafelé vettem az irányt.

S bár már jó ideje nem csikorog bokáig érő frissen hullott hó a talpam alatt decemberben, de nekem ennél sokkal többet jelent, hogy nem is kell egyetlen ünnepet sem munkával töltenem. Hanem együtt lehetek azokkal, akik a legkedvesebbek a szívemnek és igazi ajándékot jelentenek nekem, nemcsak december 24-én, hanem az év minden egyes napján.

Mióta először láttam az Igazából szerelem című filmet, azóta nálam Kevin helyett ez a karácsonyi „kötelező”. Mindegy hányadszor nézem újra, minden egyes alkalommal ismét elvarázsol a több szálon futó, sok szeretettel átszőtt cselekmény ünnepre készülődő hangulata. Az „i”-re a pontot pedig az iskolai rendezvényen a gyerekek és tanárok által előadott Mariah Carey szám teszi fel számomra. Arról énekelve, amit én sem fogalmazhattam volna meg jobban:

„Nem kell sok minden Karácsonyra Csak egy dolog kéne, de nagyon Nem érdekel a fa alatt lévő Ajándék halom Csak az kell, hogy az enyém légy Jobban, mint hinnéd Teljesítsd a kívánságom Csak Te kellesz Karácsonyra”

Tavaly decemberben pedig elérkezett, amire mindig is vágytam a szívem mélyén, de sokáig nem mertem elhinni, hogy megvalósulhat.

S azóta tudom, mennyire igaz a mondás: mindenütt jó, de legjobb otthon. Itthon. Az év minden egyes napján, de karácsonykor különösen. Vele, mellette.

Szívből kívánok minden kedves Olvasónak meghitt, békés ünnepet Szerettei körében és sikerekben gazdag, boldog 2023-as évet.