Csak POZITÍVAN Magazin 21/10

Page 88

RÓNAI KATALIN

Mások segítése engem is tölt Beszélgetés Horváth Enikő veszteségspecialistával Az elmúlt több mint másfél év világszerte veszteségeink tükrében láttatta meg a változtatások szükségességét. A világ már sosem lehet olyan, mint amilyen volt, megkaptuk az esélyt, hogy újraírjuk történeteinket. Veszteségeink, amelyek sokfélék lehettek; halálesetek, munkahelyek elvesztése, csődbe menés, válások, a félelmek extra megéléséből adódó elszigetelődés, a kapcsolódások, az érintések hiányából eredő depresszióba süllyedés, és az egyéb anomáliákban csúcsosodtak ki, a már-már feladatként megjelenő, változtatásra serkentő történések teljesen felkavarták a posványost. Nehéz hónapok állnak mögöttünk, és nagyon valószínű, hogy a folyamat nem fejeződött be. Horváth Enikő mentálhigiénés szakemberrel, veszteségspecialistával azért ültem le beszélgetni, hogy valamennyire betekintést nyerhessek, vajon egy veszteségekkel foglalkozó szakember hogyan tud segíteni. Enikőnek ugyanis ez a hivatása. Elképesztő elhivatottsággal segítséget nyújt haldoklóknak, hozzátartozóknak halálesetek után, valamint támogatást, lelki támaszt ad hétköznapi veszteségek feldolgozásában, segítséget a továbblépésben. Mindenszentek és Halottak napja közeledtével pedig az ünnepkörre jellemző szokásokra kérdeztem rá, amelyek hagyományként a világ számos országában évről évre ismétlődnek. Természetesen képtelenség lett volna lefedni a teljes témát, de igyekeztünk valamennyire betekintést nyújtani e nagyon nagy és mély témába.

– Mindenkinek van egy saját története. Nem tudom megmondani, mi volt az a momentum, ami ebbe az irányba vitt engem, hogy mi volt az a pont, melyik volt az a nap, ami elindított, de fiatal felnőttként egy nap egyszer csak a Hospice házban önkéntes lettem. A szakemberré válás ekkor már elindult bennem. Ez nem „munka”. Egy haldokló mellett ülni vagy egy gyászoló családot mentálisan segíteni sokkal több annál, mint amit mi általában „munkának” hívunk. Szokták kérdezni, hogy ez nem nehéz-e, nem rossz-e. Hogyhogy nem vagyok szomorú egész nap? Ez közel sem arról szól, hogy mindig haldoklók mellett ülök, nem minden folyamat ilyen nehéz, dolgozom vállalkozókkal is, akik nehézséget éltek meg. Nem arról szól az 88 CsPM

életem, hogy napi 8 órában nagyon-nagyon nehéz történeteket hallgatok. – Valóban, a belőled áradó szerető kedvességet és az ezt támogató energiát figyelve elgondolkodtam, hogyan tudod ezt a hangulatot megtartani. – Ebben a munkában vannak könnyedebb témák is, – még akkor is, ha az adott személynek az nagy probléma, – én mindig ott vagyok teljes figyelmemmel és energiámmal, így tudok nekik segíteni, s ez nekem is élmény. Néha elég egy mondat, hogy a kliens túllendüljön a fájdalmán, veszteségén. Sokan jeleznek vissza pár nap múlva, hogy milyen jó volt a konzultáció,


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.