
4 minute read
Európai Fenntartható Energia Díjat nyert a GreenDependent Intézet
Európai Fenntartható Energia Díjat nyert


Lapzártánk után kaptuk a hírt, hogy a Csak POZITÍVAN Magazin sajtópartnerségével támogatott Greendependent Intézet és az E.ON Energiaközösségek programja Európai Fenntartható Energia Díjat nyert! Az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások terén elért innovatív megoldásokat, a témában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket és projekteket ismerték el a rangos nemzetközi díjjal.
Az EnergiaKözösségek program - mely 2011ben indult Európai Uniós támogatással, majd egyedülállóan 2013 óta az E.ON Hungária Csoport támogatásával valósul meg - immár tizedik éve ösztönzi energiatakarékosságra, háztartásuk zöldítésére a környezetükért tenni akaró embereket. A több hónapon át tartó, komplex versenyen a résztvevők kis közösségekbe szerveződve, anyagi beruházás nélkül, viselkedésük megváltoztatásával csökkenthetik energiafogyasztásukat, és így karbon-lábnyomukat. Az évről évre nagy sikerrel zajló EnergiaKözösségek program az Európai Fenntartható Energia Díj (EUSEW Award) átadóján a „Bevonás-Szerepvállalás” (Engagement) kategória díját nyerte el.
A díjazottakat az év legsikeresebb, tiszta, biztonságos és hatékony energiával kapcsolatos projektjei közül választotta ki a neves szakértői zsűri. Az Engagement kategóriában azt a tevékenységeket jutalmazták, amelyik a leghatékonyabban ösztönzi és motiválja a polgárokat arra, hogy változtassanak energiafelhasználási szokásaikon. Az EnergiaKözösségek kategóriája mellett még négy kategóriában osztottak díjakat: Innováció (Innovation), Nők az energiaiparban (Woman in Energy), Ifjú energiabajnokok (Young Energy Trailblazer) és Közönségdíj (Citizen’s Award). A GreenDependent Intézet tizedik éve zajló EnergiaKözösségek programja 5-10 családból álló kis közösségek számára tűzte ki célul, hogy
legalább 9 százalékos energiamegtakarítást érjenek el bárki számára teljesíthető, egyszerű módszerekkel. A résztvevők tippek, képzések, kihívások és szakmai anyagok segítségével útmutatást kapnak ahhoz, hogy mit tehetnek különösebb befektetés nélkül saját otthonaikban úgy, hogy közben megszokott életszínvonaluk se változzon. A lezárt 9 évad tapasztalata alapján az EnergiaKözösségek versenyében résztvevők átlagos energiamegtakarítása 7-10 % között mozgott, de az igazán elkötelezettek 15-30 %-ot is csökkenteni tudtak előző évi fogyasztásukhoz képest.
„Ennek a programnak az ereje igazán a közösségekben, az összefogásban rejlik. Saját magunkon is tapasztalhatjuk az élet számos területén, hogy ha összefogunk, együtt sokkal könnyebb változást elérnünk, vagy egy hosszú távú életmódváltást elindítanunk. Nagy örömmel figyelem évről évre ezt a versenyt, és látom azt, hogy elkötelezett kis közösségek, csapatok mennyire tudják egymást lelkesíteni, inspirálni, erősíteni a közös munka során. A „mi együtt” ereje adja meg a program sava-borsát, a tartós eredmények elérésének kulcsát, ezért is támogatjuk immár nyolcadik éve ezt

„Segítjük az embereket életmódjuk megváltoztatásában, az energiával való takarékoskodásban és karbon-lábnyomuk csökkentésében, ezáltal csökkentve az éghajlatváltozásban játszott szerepüket. Az elmúlt 10 évben több mint 5000 emberhez és 1000 háztartáshoz jutottunk el Magyarországon. Több mint 230 személyt képeztünk ki arra, hogy úgynevezett klímakoordinátorként együttműködjenek kis közösségekkel” – mondta Vadovics Edina, a GreenDependent Intézet szakmai vezetője.
A program nemcsak egyéni előnyökkel jár az energiaszámlákkal kapcsolatos megtakarítások és a zöldebb életmódból származó egyéb előnyök révén. Az ország végső energiafogyasztásának egyharmadáért felelős magyar háztartások jelentős szerepet kaphatnak az ország karbon-lábnyomának csökkentésében és az éghajlatpolitikai célok elérésében is. A GreenDependent Intézet képviselői a virtuális díjátadón. A díjat Seamus Hoyne, a szakmai zsűri képviselője adta át. (kép: Antal Orsolya, GreenDependent)
a kiváló kezdeményezést” – mondta Pál Norbert, az E.ON Hungária Csoport gazdasági igazgatója.
A program idei évada már elindult, jelenleg az önkéntes klímakoordinátorok képzése zajlik, majd még idén, decemberben elkezdődik az energiamegtakarítási verseny a csapatok között.
Az E.ON EnergiaKözösségek program védnöke Dr. Ürge-Vorsatz Diána, a CEU professzora, az IPCC Mérséklési Munkacsoportjának alelnöke és Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója.
Mire figyel leginkább egy környezetkímélő háztartás?
A szelektív hulladékgyűjtés és az energiatakarékos égők használata számít a leginkább elterjedt otthoni környezetkímélő szokásnak - közölte az LG Magyarország.
A magyar fogyasztók energiatakarékossági szokásait vizsgáló kutatás rámutatott arra is, hogy az idősebb korosztály figyel leginkább az energiatakarékosságra.
Kiderült az is, hogy hűtővásárlásnál 10-ből 9-en figyelnek arra, hogy energiatakarékos modellt válasszanak, ugyanakkor a laptopok, monitorok, légtisztítók beszerzésekor gyakorlatilag egyáltalán nem szempont ez.
A magyar háztartásokban megtalálható hűtők, mosógépek mintegy fele már energiatakarékosnak számít, részben a háztartásinagygép-csereprogramoknak köszönhetően, ugyanakkor ezen gépek környezettudatos használata terén még bőven van fejlődési lehetőség.
A magyarok 80 százaléka - ezen belül a 6069 éves korosztály megközelítően 90 százaléka - csak akkor cseréli le régi elektronikai eszközét, háztartási gépét, ha az javíthatatlanul elromlott, vagy már nem éri meg javíttatni. Körülbelül a megkérdezettek harmada - ezen belül a 18-29 évesek mintegy fele - akkor dönt a csere mellett, ha a régi készülék nem teljesít megfelelően, illetve ha már nem felel meg az igényeknek.
Bogáth Zita, az LG háztartási elektronikáért felelős marketingmenedzsere a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a háztartás ökológiai lábnyomát nem csak az határozza meg, hogy mennyire energiahatékony eszközökkel rendel-

kezik, hanem az is, hogy fenntartható módon használják-e azokat a mindennapokban.
Példaként említik, a mosogatógéppel rendelkező háztartások harmadában azzal növelik feleslegesen a vízfogyasztást, és ezzel a rezsiköltséget, hogy a gépbe helyezés előtt elöblítik az edényeket. Ezzel szemben a mosásnál jellemzőbb a tudatosság, a magyar háztartások körében az egyik legkedveltebb mosógépprogramnak az energiatakarékos számít, viszont leginkább csak a legfiatalabbak fogadják el azt, hogy akár 30 fokon is megfelelő eredményt nyújt a készülékük.
Fenntarthatósági szempontból kedvező, hogy utazás előtt a válaszadók kétharmada áramtalanítja az elektronikai eszközöket, elkerülve a készenléti (standby) üzemmód áramfogyasztását, de a fűtést csak 10-ből 4-en veszik vissza alacsonyabb fokozatra. Szintén lehetne javítani azon az arányon, hogy a légkondicionálót a válaszadók kevesebb mint fele használja úgy - hallgatva a szakértői tanácsokra -, hogy a külső hőmérséklethez igazítja a beállított hőfokot .


