Csak POZITÍVAN Magazin 21/10

Page 39

RÓNAI KATALIN

Kezek szerelme Viszonylag korán megjelentek a kézfejemen a májfoltok. Anyu azt mondta, örököltem, és mivel még az ötven évemet sem értem el, ez nem volt megnyugtató. Irigyen figyeltem az idősebb hölgyek kezét a járműveken, ha nem volt rajtuk egy folt sem. Ugyanakkor rendkívül megdöbbentem, amikor a szeptemberi tankönyvárusítás kapcsán iskolánkba kilátogató RTV híradó adását látva anyu a televízió képernyőjén keresztül felismerte a kezeimet, holott az arcom nem látszott. Ettől függetlenül a kezeim mindig nagyon fontos testrészeim voltak, s nemcsak azért, mert 22 évig általános iskolai technikatanár voltam, emellett kézműves alkotó. Sokszor elcsodálkoztam, mi mindenre képesek a kezeim, néha magam sem értettem, hogyan valósultak meg általuk a fejemben megszületett ötleteim. Lám, most is, ahogy ezt a cikket írom, rácsodálkozom az ujjaimra, milyen rugalmasak, milyen frissek, milyen tudatosak, ahogy a billentyűkön megtalálják a helyüket, mintha szemük lenne, „tornáznak” a klaviatúrán, s közben szavak kerekednek a monitoron, alkotják azokat a mondatokat, amelyek tegnap este óta zakatolnak bennem. Ez pedig a kezek szerelme. Volt egy fiatal fiú az ismerőseim közt, – még alig múltam húsz éves, amikor egy buliban találkoztunk, – aki megismerkedésünk „hajnalán” kifejtette, kezei alapján ítéli meg a lányokat, és ha elhanyagoltak a körmeik, akkor a továbbiakban nem kapcsolódik velük. Hát bizony sikerült bennem kisebbségi érzést keltenie, mert a körmeimet édesapám körmei formájára alkotta a természet, és sosem tudtam olyan szép nőies körmöket növeszteni, mint sokan az ismerőseim közül. Igaz, a kezeket tényleg szebbé teszi a szép köröm, de a természet ezt adta nekem, hát ezzel élek. Sőt, a viszonylag lágy, kön�nyen törő és formátlan körmeimre rátettem még egy lapáttal, amikor a kilógó csavarokat látni nem bírván a körmeimmel próbáltam őket becsavarni, hogy bizonyos helyiségek kilincsei le ne essenek. Ezután a műköröm látszott az egyetlen megoldásnak, de a testemnek nem tetszett, előbb leugráltak, majd gombás lett az eredeti körmöm a műkörmök alatt. A testem azt üzente, fogadd el, ez van, ilyen a kezed, májfoltos, ilyen a körmöd, formátlan, de csodákra képes, olyanokra, amelyekre csak te vagy predesztinálva. Ezért már máshogy nézek a kezeimre. Látom bennük azt, hogy valami csoda minden porcikájuk, minden alkatrészük, minden, ami látható, és minden, ami belül mindezt irányítja, mozgatja, lazává, bársonyossá teszi az érintést, keménnyé az ütést, erőssé a fogást. CsPM 39


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Csak POZITÍVAN Magazin 21/10 by csakpozitivanmagazin - Issuu