HAJNAL EVELIN
Csak szeretni kell, ennyi az egész Egy különlegesen bájos, de nagyon bánatos kis tündérlány állt a tanterem ajtajában az első tanítási napján édesanyja ölelő karjaiban; nekem a 11. évi szeptember megkezdése volt; hivatásom, szeretem. Sírt, félt, szorongott, anya nélkül kell tölteni a napot; és ekkor megláttuk egymást. Leguggoltam, kérdezgettem mindenféléről, megsimogattam, azonnal megszerettük egymást; ,,kézen fogva jártunk onnantól az iskolában’’. Nem az osztályomba járó angyal volt, de hogy nem véletlen találkoztunk, kötöttünk őszinte, tiszta barátságot, az bizonyosságot nyert. Minden nap ölelt, s öleltem. Április volt, iskolából rohanás haza, zuhanyzás; de ohhh… a jobb mellemnél pici gombóc. (Ez idő alatt lett egy cicám, teljesen véletlen Gombóc névre hallgat.) Sok orvosi vizsgálaton túl, foglalkozni sem akartam már vele. Akkor még férjem ragaszkodott hozzá, hogy nézessem meg. Köszönöm. Elmentem, összeráncolt szemöldök árulkodott arról, hogy valami nincs rendben. Mire feleszméltem, már az onkológián vették a szövettant. Rosszindulatú mellelváltozás- mondta az onkológusom. Sokk… akkor egyszer sírtam, de nem magam miatt, hanem hogy a fiam, a családom… A főnökömnek elmondtam, hogy nem tudom, mi lesz, mi jön. Erre rám néz és közli, hogy az egyik apuka még szeptemberben felajánlotta onkológiai segítségét, ha szükség lenne, és volt. Nekem ajánlotta fel már akkor. Ebédeltettem az osztályom, és a tündérlány is ebédelt éppen, amikoris a főnököm rámutat… AZ Ő Apukája a SEGÌTŐM. Isten keze… Azonnal intézte a tanító néni megmentését. Azonnali műtéttel eltávolították, onkoplasztikával halvány emlékeztető íve van csupán. Szenzációs 104 CsPM
baráti, orvosi team dolgozott rajtam, mentette meg az életem, mérhetetlen szaktudással, emberséggel. Én köszönöm a helyzetet a sorsnak, Istennek; hálás vagyok, hiszen nagyszerű EMBEREKET kaptam maga mellé társnak, segítőnek, gyógyítónak, támogatónak. Hála a feltétel nélkül szerető családnak, barátoknak, a dokiknak, és annak a tündérlánynak és szüleinek, akivel ös�szehozott a gondviselés, hogy bebizonyíthassuk a világnak, csakis a feltétel nélküli szeretet számít, semmi más. Öt héten át vártam a szövettant, az ítéletet, kell-e majd kemoterápia vagy sem. Az élet térdre kényszerített, a szó legszorosabb értelmében térdre rogyva imádkoztam minden nap. Mert, hogy mondom el a fiamnak, hogy nem lesz hajam?, és lehet, én se többé, az Ő lelkét féltettem a legjobban.
