APOSTOL MAGAZIN | 2023. MÁJUS

Page 1

(6–9. oldal)

„El kell kezdenünk hálát adni mindenért, hogy bemelegedjen a szívünk, és ezáltal megtapasztaljuk Isten hatalmas szeretetét, ami átformál bennünket.”

AZ
TELEVÍZIÓ INGYENES
APOSTOL
KIADVÁNYA
2023. május
MAGAZIN Vendégünk volt SZABÓ JÓZSEF atya, diósgyőri plébános

ÜZENET A Kegyelmek Anyja

A gazdagréti Szent Angyalok-templom szentmiséinek végén Szent Pio atya buzdítására így szólítjuk Égi Édesanyánkat: Szűz Mária, Kegyelmek Anyja. Pio atya San Giovanni Rotondo-i kolostorának temploma – a régi és az új is – ezt a nevet viseli: Santa Maria delle Grazie. Hogyan kell értenünk ezt a megszólítást? Hiszen a kegyelem hitünk szerint Isten ingyenes ajándéka. Talán a Szűzanya osztja a kegyelmeket? Szeghy Ernő kármelita atya a következő elmélkedéssel ad választ a kérdésre: „Mit értünk tehát kegyelem alatt az Anyaszentegyház nyelvén? Általában véve Istennek minden meg nem érdemelhető, teljesen és kizárólagosan az ő jóindulatából adott támogatását az örök élet útján. Mindaz, ami bennünket ezen az úton elősegít, s amit saját erőnkkel nem szerezhetünk meg, az kegyelem. Kegyelem tehát már az is, hogy bennünket megteremtett, éspedig az örök, természetfölötti életre való képesítéssel. Kegyelem, éspedig a legnagyobb valamennyi kegyelem között az, hogy minket megváltott. Tehát maga az édes Jézus, akit az Atya odaajándékozott nekünk, a legeslegnagyobb kegyelem, mert hiszen nélküle szó sem lehetne számunkra örök életről, mennyei boldogságról. S ezt a kegyelmet a Szűzanya hozta világra. Ő annak Anyja… A Golgota keresztjéről árad a kegyelemnek éltető- és szépítőszere. Az Isten Fia szerezte azt vissza az emberiség számára, amikor kínos halálával eleget tett az eredeti bűnért és megszerezte minden bűn számára a bocsánatot. De vajon kire bízta annak kiosztását? Ki másra bízhatta volna, mint az ő Szűzanyjára? Hiszen a kereszten édesanyánkká tette őt, márpedig Ő nem szokott üres címeket osztogatni, hanem mindegyikkel megadja a vele járó hivatalt. A Boldogságos Szüzet édesanyánkul rendelte, tehát fel is ruházta mindazzal a hatalommal és képességgel, amelynek alapján Ő tényleg édesanyánk. Amint tehát földi édesanyánktól vettük a természetes életet, s az ő anyatején és később a tőle vett egyéb táplálékon növekedtünk: úgy vesszük a Szűzanyától a természetfölötti életet, tudniillik a megszentelő kegyelmet, s azután azt a folytatólagos kegyelmi táplálékot, amely ezt az életet bennünk fenntartja és növeli. Őreá bízta ugyanis isteni Fia a kegyelmek kiosztását. Ő a kegyelmek közvetítője, olyannyira, hogy nincs kegyelem, amely ne az Ő szent kezén menne keresztül, még ha olyan ember kapná is, aki Őt egyáltalán nem ismeri.”

Nagy öröm volt az idei húsvét nyolcada utáni héten zarándokútra kelni az itáliai San Giovanni Rotondóba, Szent Pio atyához. Csoportunkkal az első napon a régi Kegyelmek Anyja-templomban misézhettünk, annál az oltárnál, ahol Pio atya is hosszú éveken át misézett. Ennél az oltárnál láthatjuk a Szűzanya csodálatos kegyképét. Ott kérhettük az Ő égi pártfogását. Mária azért is lehetett kegyelem közvetítő, mert a kegyelem hordozója

volt. Hiteles kegyelem forrás. Gábor főangyal szólította így a Szűzanyát: Kegyelemmel teljes. A Szűzanya egyszerű barlang lakásában fogadta Názáretben Gábor angyal köszöntését. Igent mondott Isten akaratára, így előre jelezte Jézus küldetésének jellegét, azt, hogy ő majd kiüresíti magát amikor emberré lesz, hogy engedelmeskedjen, hogy megtegye az Atya akaratát, és értünk majd áldozatot hozzon, meghaljon a mi életünkért, újjászületésünkért, örök boldogságunkért. Abban a válaszban, amelyben Mária kimondja, hogy ő az Úr szolgálóleánya, abban előképpé, előfutárrá válik. Más értelemben, mint Keresztelő Szent János. A lelkületben, a szolgálatban, az Istennek való engedelmességben ott van a Szűzanyának az alázata, az a magatartás, amit Jézus tanúsít majd, –ahogyan a Filippiekhez írt levél himnusza mondja – Jézus kiüresítette magát, az Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez, mint zsákmányhoz kellene ragaszkodnia, hanem felvette a szolgai lét állapotát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. A Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén felfigyeltem az angyali üdvözlet szavaira, hogy mit mond a leendő gyermekről Gábor angyal Szűz Máriának és hogyan mutatja be őt. Mert azt mondja: „ 32Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, 33és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” (Lk 1) Vagyis amikor a megtestesülés történik, akkor a dicsőség Királyát, a végeredményt, a végső győzelmet tárja a Szűzanya elé Gábor angyal. Nem azt, amit a Szűzanya éppen tanúsít, hogy „én az Úr szolgálóleánya vagyok”, tehát nem az alázatról, a szenvedésről, az önkiüresítésről beszél az angyal, hanem a dicsőségről, amely a legvégső következménye Jézus megtestesülésének, amelyben már mi is részesülünk. Arra irányul a figyelmünk, hogy Jézus megdicsőíti az emberi természetet, megdicsőíti az emberi testet, megszenteli, örökkévalóvá és istenivé teszi a mi emberi életünket. A dicsőségről beszél, holott ezt megelőzően Jézusnak vállalnia kell az emberi lét törékenységét, az elutasítást, a kudarcokat, teljesítenie kell az engedelmesség küldetését. Erre utal a 39. zsoltár is: Íme, eljövök Uram, hogy megtegyem a te akaratodat. Amikor

2 APOSTOL MAGAZIN 2023. MÁJUS

a Jézus a szamariai asszonnyal beszélget (Jn 4), tanítványai elmennek a közeli településre, hogy ennivalót hozzanak. Mikor visszaérkeznek, megkínálják Jézust azzal az ennivalóval, amit beszereztek, de Jézus közli velük, ott, a Jákob kútjánál, hogy neki van más eledele, amiről tanítványai nem tudnak. Talán hoztak valami ételt Jézusnak? Más is járt arra? Nem, Jézus kinyilvánítja: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott.” (Jn 4,34) Benne van ebben a szándékban ez a zsoltáros, imádságos felajándékozás: Íme, eljövök Uram, hogy megtegyem azt, amit kívánsz. Fontos egybeesés, hogy amikor Jézus fogantatását ünnepeljük tavasszal, akkor ez mindig a nagyböjti időre esik, a szenvedés és keresztáldozat felidézésének időszakára. Ilyenkor kicsit keverednek az érzelmeink, Gyümölcsoltó ünnepe a tavaszról, az élet fogantatásáról szól. Ez az ünnep az emberi létnek is egy fontos üzenetét hordozza, mégpedig azt, hogy már a fogantatásunk pillanatában emberként élhetünk. Amikor a természet rendje szerint egy emberi élet megfogan, az már emberi lét, és a fogantatás pillanatában az Úristen lelket teremt, a magzati létet ezáltal emberré teszi. Annak a szeretetkapcsolatnak a gyümölcsét, amit a szülők vállalnak és elfogadnak, megszenteli. Az ember léte reménységet hordoz, bár megpróbáltatások várnak bennünket életünkben, mégis létünk kiteljesedésére készülünk. Jézus szándéka az volt, hogy megdicsőítse az Atyát. Küldetésének végső kimenetele az, amit Gábor angyal előre jelez: nagy lesz Ő. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját és uralkodni fog Jákob házán mindörökre. Meghatóan összegzi küldetését Jézus a főpapi imájában a Mennyei Atyának: „4Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. 5Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.” (Jn 17) Jézus megdicsőítette az Atyát, amikor a 39. zsoltárnak a szándékát a tetteiben is valóra váltotta, „íme, eljövök Uram, eljövök Atyám, hogy megtegyem azt, amit te kívánsz tőlem.” Az engedelmesség az, ami az ember részéről az Istent megdicsőíti.

Jézus magára vállalta emberségünket, hogy a mi emberi természetünket megdicsőítse, hiszen ezért lett Ő,

az Ige testté. Bár nekünk, mint Isten képmására alkotott teremtményeknek, halhatatlan lelkünk van, de a testünk halandó. Amikor Jézus feltámadt a sírból, akkor megdicsőült az Ő emberi teste, győzedelmes lett az ő küldetése. Ekkor vált valóra az angyal szava, hogy nagy lesz Ő, és uralkodni fog Jákob házán mindörökké. Megdicsőülésében az Isten Fia minket is megdicsőített. Jézus emberi küldetésében az engedelmességével dicsőítette a Mennyei Atyát. Amikor föltámadt, azáltal dicsőíti meg a Mennyei Atyát, hogy részt kap az életadásban, mások feltámasztásában, és az őt követőket hasonlóképpen dicsőségessé teszi. A megdicsőülés lényege, hogy valóra válik Isten életadó szeretete, az örökkévalóság ajándéka. Mi is feltámadhatunk, ahogy a Filippi levelében hirdeti Szent Pál apostol: „ 20A mi hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust.21Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.” (Fil 3) Ezt teszi majd Jézus velünk is, az Őt követőkkel, akik igent mondtunk rá és a küldetésére, akkor dicsőíti meg ő is az Atyát azáltal, hogy a hűségeseket bevezeti az isteni életbe, az isteni dicsőségbe.

A Szűzanya, Jézus Anyja, a mi megdicsőülésünknek, isteni életünknek is közvetítője. A Katekizmus tanítása rávilágít arra, hogy Mária kegyelemközvetítő kiváltsága abban áll, hogy Jézushoz hasonlóan mindenben teljesítette Isten akaratát. Ő a mi Anyánk a kegyelem rendjében: „Szűz Mária, mert az Atya akaratához, Fia megváltó művéhez és a Szentlélek minden indításához teljesen hozzásimult, az Egyház számára a hit és a szeretet példaképe. Ezért ő „az Egyház kiemelkedő és páratlan tagja”, „példaszerű megvalósulása” és az Egyház „előképe” is. Szerepe az Egyházzal és az egész emberiséggel kapcsolatban még ennél is több. „Engedelmességével, hitével, reményével és lángoló szeretetével – egyedülálló módon együttműködött az Üdvözítő művével a lelkek természetfölötti életének helyreállítására. Éppen ezért a kegyelem rendjében anyánk.” „Máriának ez az anyasága a kegyelem rendjében szüntelenül megmarad az angyali üdvözletkor hittel adott beleegyezésétől kezdve – melyben a kereszt alatt is vonakodás nélkül kitartott – egészen az összes választott örök beteljesedéséig. Mert ezt az üdvösséges feladatot a mennybevételekor sem tette le, hanem szüntelen közbenjárásával kieszközli nekünk az örök üdvösség ajándékait. (...) Ezért nevezik a Boldogságos Szüzet az Egyházban Szószólónak, Segítőnek, Oltalmazónak, Közvetítőnek.” (KEK 967-969)

A Szűzanya tavaszi hónapjában, májusban, fontoljuk meg Égi Édesanyánk krisztuskövető jó példáját, és bízzunk kegyelmeközvetítő jóságában. Alázatunk által léphetünk a dicsőség útjára, ami nem emberi elismerést jelent, hanem isteni jutalmat. Az Úr bevezeti a hűségeseket a mennyei dicsőségbe. Kívánom Média Apostol Testvéreimnek ennek reménységét!

Lelkipásztori szeretettel:

Dr. Szederkényi Károly Miklós esperes-plébános, az Apostol Televízió műsorigazgatója

www.apostoltv.hu 3 ÜZENET

PÁL ÉS A FELTÁMADÁS

Jézus feltámadásáról és magáról a test feltámadásáról időrendben leírt tanítás formájában először Pál apostol leveleiben találkozunk. Amiről az Ószövetség csak rejtetten beszél, arról az Újszövetség már teljes nyíltsággal szól. Ha elolvassuk Péter apostol pünkösdi beszédét (ApCsel 2,14-36), akkor az nem más, mint az ószövetségi helyek alkalmazása Jézus feltámadására. Érvelésében mindig utal arra, amit a próféták megírtak, és miután kijelenti, hogy Isten feltámasztotta Jézust a halálból, hozzáteszi, hogy „ennek mi mind tanúi vagyunk” (ApCsel 2,32). Ez az apostoli igehirdetés, a kérügma központi gondolata, ezen alapszik a Krisztusba vetett hit, amely meghatározza a hívő ember cselekvését és az egész egyház létét: „Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit keresztfára feszítve megöltetek” (ApCsel 5,30). A szemtanúság adja a bizonyosságot az apostoloknak: „Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20).

A Jeruzsálemben történt események híre – Jézus kereszthalála és feltámadása – bizonyára Pál apostolhoz is eljutott, hiszen akkor mindenki erről beszélt. Az emmauszi tanítványok éppen Jézust kérdezik: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” (Lk 24,18). A főtanácsnak is voltak már ismeretei, ezért le is tartóztatták Pétert és Jánost, utasítva őket, „hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében” (ApCsel 4,18). Máskor meg is vesszőztették őket ezért (vö. ApCsel 5,40).

István diakónus hatalmas beszédében, melyet szintén ószövetségi messiási helyekkel támaszt alá, bátran kijelenti vádlóinak: „Ti lettetek az Igaz árulói és gyilkosai” (ApCsel 7,52), és megkövezése során mondja: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján” (ApCsel 7,56). Érdekes megjegyzést olvashatunk ezután: „A megkövezők ordítani kezdtek, és befogták fülüket” (ApCsel 7,57). Saul, aki a kövezők ruháit őrizte, hallotta ezt a tanúságtételt. Később maga írja le, hogy jeruzsálemi látogatásain megismerkedett Péterrel, Jakabbal és Jánossal. Innen vehette tehát Pál a biztos tanítását (Gal 1,18; 2,9). A korintusiaktól pedig csodálkozva kérdezi: „Nem láttam Urunkat, Jézust?” (1Kor 9,1). És természetesen a megtérésekor a Feltámadott be is mutatkozik neki: „Jézus vagyok, akit te üldözöl” (ApCsel 9,5).

4 APOSTOL MAGAZIN 2023. MÁJUS
KRÁNITZ MIHÁLY

KRÁNITZ MIHÁLY: SZENT PÁL NYOMÁBAN – 17. RÉSZ

Mivel Pál görög nyelven hirdette az evangéliumot és leveleit is görög nyelven írta, meg kellett találnia azokat az alkalmas fogalmakat és hasonlatokat, amelyek kifejezték a feltámadás titkát. A damaszkuszi úton a Feltámadottal való találkozása minden levelében jelen van, teljesen átjárja gondolkodását és érvrendszerét.

Pál, miután örököse az apostoli igehirdetésnek, a Szentlélek segítségével képes volt megfogalmazni és érthetővé tenni a gondolkodó hit számára is Krisztus feltámadását és a holtak feltámadását is. Az első korintusi levél 15. fejezetében egy terjedelmes magyarázatot találunk a feltámadásról, amelyet korábban egyesek kételkedve fogadtak: „Ha hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás?” (1Kor 15,12). Tanítása összegzését egy olyan rövid hitvallásból veszi, amelyet ő maga is kapott: „Krisztus meghalt bűneinkért az írás szerint, eltemették, és harmadnap feltámadt ismét az írás szerint” (1Kor 15,3–4). Ez az a rövid credo, amelyet az első keresztények megvallottak és egymásnak és a kívülállóknak is továbbadtak. Pál apostol ennek alátámasztására kijelenti, hogy „Isten feltámasztotta Jézust a halálból, s ő több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galile-

ából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt” (ApCsel 13,30–31). Amikor a korintusiaknak felsorolja, hogy kik is azok, akiknek Krisztus megjelent, hozzáteszi, hogy „megjelent nekem is” (1Kor 15,8).

Pálnak a feltámadt Jézussal való találkozása rendkívül meghatározó volt, mely felbátorította őt, hogy tanúságát közvetlenül az apostolok és más tanúk után helyezze. E tapasztalat nélkül nem is lehet megérteni a népek apostolát. Ő nemcsak egy alkalmi vándorprédikátor, hanem magától a Feltámadottól kapta küldetését: „Azért jelentem meg neked, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál, és amit majd ezután fogsz látni” (ApCsel 26,16).

Pál apostolnak ez a tapasztalata nem egyszerűen egy „fizikai” látás, hanem egy „krisztofánia”: egy titok kifejeződése, Isten váratlan, hatalommal teljes tevékenysége, objektív, előre nem látható tapasztalat, amely a tanú elé tárul és a legmélyéig érinti, mert ez egy globális tapasztalat (az értelem, a szív és az akarat hozzájárulásával), amely átalakítja az életét. Pál tudatában van annak, hogy azzal találkozott, akit keresztre feszítettek és most feltámadt. Ez a találkozás olyannyira intenzív tapasztalat, hogy „az apostolok nem tudnak nem beszélni” (ApCsel 4,20) arról, amit láttak. A Feltámadottal való találkozás bizonyossága nem fantazma, képzelődés, és Pál egész missziós tevékenységét erre a megingathatatlan tényre építi.

Többek között Pál apostolnak is köszönhetjük, hogy a feltámadásról teljes és átfogó tanítást kaptunk, amelyet természetes módon alapoz meg magának Jézus Krisztusnak a tanítása és igehirdetése. Az apostolok ezt vették át, ezt közvetítették az őket követő nemzedékeknek és Pál apostol ennek a lelkipásztori feladatnak egyik fő megvalósítója. Személyes hitét és meggyőződését vallja meg, amikor felidézi a Filippi levélben az úgynevezett Kereszt-himnuszt, kijelentve hogy Isten felmagasztalt a Fiát hatalmas nevet adott neki, előtte minden térd meghajol, mert valóban „Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,11).

5
www.facebook.com/apostoltv

„El kell kezdenünk hálát adni mindenért, hogy bemelegedjen a szívünk, és ezáltal megtapasztaljuk Isten hatalmas szeretetét, ami átformál bennünket.”

Vendégünk volt SZABÓ JÓZSEF atya, diósgyőri plébános

VENDÉGÜNK VOLT SZABÓ JÓZSEF ATYA, DIÓSGYŐRI PLÉBÁNOS

Szabó József, Miskolc-Diósgyőri plébánossal beszélgettünk, aki 16 évig spirituálisként a kispapok lelki vezetője és teológia tanár volt az egri szemináriumban. József atya szeretettel emlékezett vissza hivatásának kezdetére, mesélt a Szűz Mária Szent Neve templom életéről, és arról, hogy milyen fontos ápolnunk a kapcsolatunkat a Jóistennel.

Hogyan hívta meg József atyát a Jóisten a papi hivatásra?

Vallásos családban nevelkedtem, mindig jártam szentmisére, negyedikes koromtól pedig ministráltam. A hívást azonban később hallottam meg, mert korábban más terveim voltak. Mindenképpen a családalapítás vágya, valamint számos terület érdekelt: szerettem a mezőgazdaságot, ezért az agrármérnöki, de a rendőrnyomozói pálya is vonzott. Fiatalon tévészerelő lettem, majd rádióműszerész, Visontán dolgoztam. Egy este egyik barátommal ott Visontán elsétáltunk a falu határában lévő kis dombhoz – Honvédhalmának hívják, az 1949-es kápolnai csatáról kapta a nevét –és imádkozni kezdtük a rózsafüzért. Ahogyan imádkoztunk, akkor éreztem, hogy egyfajta nagyon belső és mély, erős gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy pap legyek. Ez egy nagyon erős belső hang volt, amit sohasem fogok elfelejteni. Abban a pillanatban nem igazán tudtam vele mit kezdeni. Utána lett egy új műszerész-munkahelyem, de elindult bennem egy lelki késztetés is. Késztetés arra, hogy imádkozzak: elkezdtem olvasni a Szentírást, rózsafüzért imádkozni, a buszon is imádkoztam, majd szentmisére hétköznap is elmentem. Valami megindult bennem, persze úgy, hogy én belül tiltakoztam: úgy éreztem, hogy nekem ez nem fog menni. Tiszteltem a papokat, de hogy én beszéljek másoknak és közösségszervező legyek, az lehetetlennek tűnt számomra. Így telt el két év, nem is mondtam senkinek, míg végül tudtam dönteni, persze sok-sok kétséggel magammal szemben.

Milyen feladatokat lát el az Atya első plébánosi helyén?

Plébánosi közösségeket a vezetek, ebben első helyen mindenképpen benne van a lelki vezetés, de különböző közösségek is. Ebben segítenek jó munkatársak, tehát nem magányos harcosként kell megszerveznem a programokat, alkalmakat. Előttem már voltak itt a plébánián nagyon jó atyák, célunk építeni a közösséget. Elkezdtük most a Szentlélek szemináriumot, de szeretnénk ősszel az Alfa-kurzust is azoknak, akik a Jóistent keresik. Egyre több emberrel találkozom, aki valamilyen szinten érdeklődik Isten iránt. Az egyházat pedig a közösségek viszik tovább. Közösségeinken kívül a plébánia szerves részét al-

kotják a liturgikus cselekmények, a szentmisék, a temetések, a házasságra való felkészítés, a szentségek. Amit fontosnak tartok, hogy tudatosítsam: én teszem a dolgomat, de a nagy részt úgyis az Úr formálja, és bízom benne, hogy utána ennek valamikor majd szép gyümölcsei lesznek.

Persze európai szinten a templomba járók száma csökken. Mégis jó tapasztalni, hogy sokan jönnek beszélgetni, mindenképpen van egy erős igény, mind az Istennel való kapcsolatban, mind pedig a lelki segítségben. Sokan csak nem tudják, hogy „hol kezdjék.” Ha nem hívővel beszélek, az esetben nagyon fontosnak tartom az elfogadás nyelvét, és a bizalom légkörének megteremtését. Meg akarom próbálni „megkínálni” a másikat, türelemmel. Ezért hatalmas ajándéknak tartom, hogyha valaki az állandó húsvéti hittel rendelkezik.

Egri Főegyházmegye családreferense is. Milyen feladatokat von ez maga után?

Elsősorban feladatunk egyházmegyei szinten segíteni a család-pasztorációs munkát. Mindez a váci püspök koordinálásával történik. Már a plébánián, és Egerben is van családos Mécs közösség, lesz most júliusban egy országos Mécs találkozó is, ezek mellett házasközösség is működik plébániánkon. Gyakran jönnek előadók, vannak különböző találkozók, különböző tréningek. Fontosnak tartom a családokkal, házasokkal való foglalkozást és azt, hogy ők is közösségben legyenek.

József atya lelkipásztori munkájának nagy részét lelkigyakorlatok is gazdagítják. Miért tartja fontosnak ezeket az alkalmakat?

Ha magát a szót vizsgáljuk, benne van a jelentése: lelki – gyakorlatok. Nem csak egyszerű elméletről van szó, tanításról is, ami tulajdonképpen evangéliumból kiindulva az egyháznak a tanítása, de az első, hogy megismerjük az igazságot, és az igazság átformálja a gondolkodásmódunkat. Továbbá, eszerint helyre tegyük a szívünkben a dolgainkat, életünket. Ilyen például, amikor valaki rádöbben arra, hogy nem harmadosztályú valaki, hanem az Istennek szeretett gyermeke.

Egy lelkigyakorlat mindenképpen tud segíteni abban, hogy ráébredjek dolgokra, és azokat később beépítsem az életembe. Ilyen akár egy téves istenkép, értékrend.

Továbbá, a lelkigyakorlatok segítenek a személyes imádság elmélyítésében is. Itt nem a „kérő-imára” gondolok. Az Istennel való szeretetkapcsolatom elmélyítését segíti. Jézus gondolkodásmódjához kell az enyémet hozzáalakítani, és fontos, hogy Isten szemével nézzem magamat az imádságban, aki gyönyörködik bennem, és aki nagyon mély, intim szeretetkapcsolatra hív engem. Az imádságra pedig, hogy kapcsolatba kerüljünk az Úrral számos lehetőség van.

info@apostoltv.hu 7

VENDÉGÜNK VOLT SZABÓ JÓZSEF ATYA, DIÓSGYŐRI PLÉBÁNOS

Mit gondol, melyik az az imádságforma, amelyikben leginkább kapcsolódni tudunk a Jóistennel?

Számomra a szentmise mindenképpen az első, a zsolozsma, de nagyon szeretem a hálaadást, a dicsőítést, szentségimádás. Ezekben az imaformákban fontos a csendes hallgatás, szeretek „unatkozni” az Oltáriszentség előtt, ugyanakkor tudatában lenni, hogy Jézus belül átformál engem. Bár az érzelmeim változnak, a szívem legmélyén átalakulok.

Nagyon szeretem a zsoltárokat, mert abban minden lelkiállapot benne van. És ami közös bennük, hogy mindent az Istennek mondanak el. Akár hálaadás, dicsőítés, akár az Atyához intézett segélykiáltás… Mintha az egésznek lenne egy gyönyörű íve.

Az Apostol Tv­ben tartott előadásai közül beszélt Jézus Krisztus megkísértéséről, a szellemi harcról a mai világban. Hogyan küzdhetünk ez ellen?

Az első a pozitív hozzáállás. Nem a sok küzdelmen van a hangsúly, hanem hogy az Isten felé nézzünk, és a kapcsolatunk erős legyen Vele. Mert mindig lesznek kísértések, de a fontos, hogy Isten felé menjünk. Nem úgy kell küzdenünk a gonosz kísértései ellen, hogy egyhelyben ülünk a középszerűségben, a langyosságban, és kérdezzük, hogy mit csináljunk?

Fontos, hogy az ő parancsai szerint, az evangélium megélése által éljünk.

Ha a világra tekintünk, sokféle kísértés van, sokan ezek miatt is hagyják ott hivatásukat. Sokszor azt látom, hogy az emberek olyan könnyen hitetlenek, nem merik rábízni magukat a Jóisten kegyelmére, és ezzel a hivatásuknak mondanak nemet. Nem hisznek abban, hogy az Isten áldását adta arra, amit életszentségüknek választottak, nem hisznek abban, hogy az Isten nem elhagyta őket, hanem ebben az életállapotban akarja megszentelni őket. Jézus a Sátánt a hazugság atyjának nevezi, hiszen angyali természete van, intelligensen kísért bennünket, a gyenge pontjainkat támadja, becsap bennünket.

Nagyon fontosnak tartom egy lelki vezető szerepét, hiszen a lelki vezető kívülről rálát az életünkre, és máshogy vizsgálja azt, tud minket terelgetni, könnyebben felismerjük vele nehézségeinket, kísértéseinket.

Egyik lelkigyakorlatának mondata így szólt: „Isten szeretetének megtapasztalása kell, hogy erősödjön bennünk.” Erre hogyan törekedhetünk?

Igazából tudatosítani tudjuk, nem is erősíteni, mert az erősséget azt az Atya adja. Mindez egy önreflexió kell, hogy legyen, először íztelennek és értelmetlennek tűnhet, mert annyira természetes. El kell kezdenünk hálát adni mindenért, hogy bemelegedjen a szívünk,

8 APOSTOL MAGAZIN 2023. MÁJUS

VENDÉGÜNK VOLT SZABÓ JÓZSEF ATYA, DIÓSGYŐRI PLÉBÁNOS

és ezáltal megtapasztaljuk Isten hatalmas szeretetét. Elkezdhetünk hálát adni teljesen evidens dolgokért: azért, hogy élünk, egészségesek vagyunk, van hivatásunk, a virágzó fákért, a minket körülvevő, szerető emberekért, vagy a hitünkért, amit én a világ legnagyobb ajándékának tekintek. És rádöbbenünk, hogy mennyi ajándékot kapunk, amire nem is figyelünk. Olyanok vagyunk, mint az elkényeztetett kisgyermek, aki a sok játéka miatt nem tudja már becsukni szobája ajtaját, és sír, hogy nincsen még több játéka. Völgyi Tamás – már elhunyt – jezsuita atya mondta sokszor azt a képet, hogy a „sajtban sem a lyuk a lényeg.”

A hálaadáshoz visszatérve, Szent Pál is így fogalmaz: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek.” (Fil. 4:4) Az Úrban való öröm, mint egy lelki feladat számunkra, amelyet építenünk kell önmagunkban. És Az Úr annyi mindennel eláraszt: hálás lelkületet, belső derűt, reményt ad.

Hatalmas ajándéknak tartom, ha valaki az állandó húsvéti hittel és örömmel rendelkezik.

A jelenlegi válság­háború helyzetben József atya szerint hogyan kapaszkodhatunk a Jóistenbe?

Én azt hiszem, hogy másba nem is nagyon tudunk kapaszkodni. Azt gondolom, hogy a dolgokat más oldalról megközelítve is meg kell vizsgálnunk. Ilyenkor nem csak arra kell gondolnunk, hogy most boldogok

leszünk vagy nem. Fel kell tennünk a kérdést, hogy a mi hitünk, vallásunk hogyan alakul, mert ez az egész a társadalmat és az emberek üdvösségét meghatározó dolog. Látnunk kell negatív oldalról is, hogy itt ellenség is van, aki most egyre erősebben tombol, és hogy nekünk ezzel dolgunk van. Nem szabad úgy hozzáállnunk, hogy csupán a saját boldogságunkat keressük. Törekednünk kell arra, hogy az evangélium megerősítsen mindannyiunkat. Hiszen Szent Pál is azt mondja, hogy minél több seb van egy testben, az egészséges tagok is annál jobban szenvednek. Figyelmeztetnünk kell önmagunkat, hogy ez egy komoly lelki harc önmagunkban és a világban egyaránt. Napjainkban különösen fontos, hogy imádkozzunk, és minél többen találják meg a bizalmat és reményt Istenben.

Az interjút készítette: Rajkai Eszter Fotók: Szőnyi Erik

telefon: (1) 707-3333 • mobil: (30) 533-0363 9

Mária útja – hallgatás, döntés, cselekvés

Május a Szűzanya hónapja. Ebből az alkalomból Ferenc pápa Szűzanyáról szóló tanításai közül felidézzük azt a beszédét, amelyet pápasága első évében, 2013. május 31-én mondott a Szent Péter téren:

Kedves Testvéreim, Ma este együtt imádkoztunk a szent rózsafüzért; ismét végigjártuk Jézus útjának, megváltásunknak néhány eseményét, és ezt azzal a személlyel együtt tettük, aki a mi anyánk, Mária; vele, aki biztos kézzel vezet minket Fiához, Jézushoz. Mária mindig Jézushoz vezet minket. Ma ünnepeljük a Boldogságos Szűz Mária látogatását rokonánál, Erzsébetnél. Veletek együtt szeretnék elmélkedni erről a titokról, amely azt mutatja meg nekünk, hogy Mária hogyan néz szembe életének útjával, nagy realitással, emberséggel, konkrétan.

Három szóban lehet összefoglalni Mária hozzáállását: hallgatás, döntés, cselekvés. Ezek a szavak utat mutatnak számunkra is ahhoz, amit az Úr kér tőlünk az életben. Hallgatás, döntés, cselekvés.

1. Hallgatás. Honnan születik Máriának ez a gesztusa, hogy elmegy rokonához, Erzsébethez? Isten angyalának szavából születik: „Rokonod, Erzsébet is fiat fogant öregségében…” (Lk 1,36). Mária tud Istenre hallgatni. De figyelem: ez nem egyszerű hallás, nem felületes hallás, hanem olyan meghallás, amely abból származik, hogy Istenre figyel, befogadja őt és rendelkezésére áll. Nem olyan szórakozottan, ahogyan mi olykor-olykor az Úr vagy mások felé fordulunk: meghalljuk a szavakat, de igazán nem hallgatjuk meg azokat. Mária figyelmes Istenre, hallgat Istenre.

De Mária a tényeket is meghallgatja, olvas életének eseményeiben, figyelmes a konkrét valóságra, és nem áll meg a felszínen, hanem a mélyre hatol, hogy megragadja értelmét. Rokona, Erzsébet, aki idős már, fiúgyermeket vár: ez tény. De Mária figyelmes ennek a jelentésére is, meg tudja azt ragadni: «Istennél semmi sem lehetetlen» (Lk 1,37).

Ez érvényes a mi életünkre is: meghallani Istent, aki szól hozzánk, de meghallani a mindennapi valóságot is, figyelmesnek lenni az emberekre, a tényekre, mert az Úr életünk ajtajában áll, és sokféle módon kopogtat, utunkba jeleket helyez, megadja nekünk a képességet, hogy meglássuk azokat. Mária a hallgatás anyja, figyelmesen hallgatja Istent, és az élet eseményeit is ugyanilyen figyelmesen hallgatja.

2. A második szó: a döntés. Mária nem sietve éli az

életét, hanem, ahogy azt Szent Lukács kiemeli, „szívébe véste ezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk” (vö. Lk 2,19.51). És az angyali üdvözlet döntő pillanatában megkérdezi: „Hogyan történik mindez?” (Lk 1,34). De nem áll meg egy pillanatra sem a gondolkodásnál; egy lépést tesz előre: dönt. Nem sietve él, de akkor, amikor szükséges, „siet”. Mária nem hagyja, hogy az események magukkal sodorják, nem kerüli ki a döntés okozta fáradságot. És ez megtörténik mind abban az alapvető döntésben, amely megváltoztatja életét: „Az Úr szolgálóleánya vagyok…” (vö. Lk 1,38), mind azokban a döntésekben, amelyek mindennapiak ugyan, de jelentéssel teljesek. A kánai menyegző története jut eszembe (vö. Jn 2,1-11),: itt is látható Mária realizmusa, embersége, valósága, hogy figyelmes a tényekre, a problémákra, látja és megérti annak a két fiatal házasnak a nehézségét, akiknek hiányzik az ünnepi bor, azt tükrözi és tudja, hogy Jézus tud valamit csinálni, és úgy dönt, hogy Fiához fordul, hogy lépjen közbe: „Nincs több boruk.” (vö. v. 3). Dönt.

Az életben nehéz döntéseket hozni, gyakran hajlamosak vagyunk arra, hogy elodázzuk őket, hogy mások döntsenek helyettünk, gyakran inkább azt választjuk, hogy az események sodorjanak minket, követjük a pillanat divatját; olykor tudjuk, hogy mit kell tennünk, de nincs hozzá bátorságunk, vagy számunkra túlságosan nehéznek tűnik, mert azt jelenti, hogy árral szemben kell haladnunk. Mária az angyali üdvözletkor, Erzsébetnél tett látogatásakor, a kánai menyegzőn árral szemben halad; Mária árral szemben halad; Istent hallgatja, a valóságot tükrözi és megpróbálja megérteni, és úgy dönt, hogy teljesen Istenre bízza magát, úgy dönt, hogy noha gyermeket vár, meglátogatja idős rokonát, úgy dönt, hogy Fiára bízza magát, sürgetve a menyegző örömének megmentését.

3. A harmadik szó: a cselekvés. „Mária sietve útnak indult”. (vö. Lk 1,39). Múlt vasárnap hangsúlyoztam, hogyan cselekszik Mária: a nehézségek, a kritikák ellenére, amelyet azon döntése miatt fog kapni, hogy elutazott, Máriát semmi sem állítja meg. Az imádságban, amikor Isten előtt áll, aki szól hozzá, amikor életének eseményein gondolkodik és elmélkedik, Mária nem siet, nem engedi, hogy a pillanat irányítsa, nem engedi, hogy sodorják az események. De amikor világossá válik, hogy Isten mit kér tőle, hogy mit kell tennie, nem habozik, nem késlekedik, hanem „megy sietve”. Szent Ambrus azt mondja: „a Szentlélek kegyelme nem tűri a lassúságot” (Expos. Evang. sec. Lucam, II, 19: PL 15,1560). Mária cselekvése az angyal szava

10 APOSTOL MAGAZIN 2023. MÁJUS

iránti engedelmesség következménye, méghozzá szeretetben: elmegy Erzsébethez, hogy hasznossá tegye magát, ehhez kilép a házából, kilép önmagából és szeretetből elviszi a számára legdrágábbat, Jézust, elviszi a Fiát.

Olykor mi is megállunk, hogy hallgassunk, hogy elgondolkodjunk azon, amit tennünk kell, talán a döntés is világos, amelyet meg kell hoznunk, de nem lépünk a tettek mezejére. És főleg nem hozzuk mozgásba magunkat, hogy „sietve” mások felé haladjunk, hogy elvigyük nekik segítségünket, megértésünket, szeretetünket; hogy mi is, Máriához hasonlóan, elvigyük azt, aki nekünk a legdrágább, és akit kaptunk, Jézust és az ő evangéliumát, szavakkal, és főként cselekedeteink konkrét tanúságtételével. Mária a hallgatás, a döntés, a cselekvés asszonya.

Mária, a hallgatás asszonya, nyisd meg a fülünket, add, hogy meg tudjuk hallani Fiad, Jézus igéjét a világ ezer és ezer más szava közül; add, hogy tudjuk meghallgatni a valóságot, amelyben élünk, minden embert, akivel találkozunk, de különösen azokat, akik szegények, szükséget szenvednek, nehézségekkel küzdenek.

Mária, a döntés asszonya, világosítsd meg elménket és szívünket, hogy habozás nélkül tudjunk engedelmeskedni Fiad Igéjének; adj bátorságot a döntéshez, hogy ne hagyjuk magunkat sodródni, hogy mások irányítsák életünket.

Mária, a cselekvés asszonya, add, hogy kezünk és lábunk „sietve” induljon mások megsegítésére, hogy elvigye Fiad, Jézus szeretetét, hogy miként te, elvigyük a világnak az Evangélium világosságát.

www.apostoltv.hu 11 FERENC PÁPA BESZÉDE

EGY ÁLDOTT HELY MESÉJE

Sok-sok évvel ezelőtt, valahol Európában egy vándorló család poroszkált az utakon. Keletről jöttek, mindnyájan bőrruhákban, zömök lovak hátán utaztak. Magyarok voltak. Ebben az időben még olyan népként ismerték őket, akik törzsekben élnek és sámánok dalaira táncolnak. Így élt ez a család is, melynek legifjabb tagja egy Bors nevű kisfiú volt. Azért hívták így, mert kicsi volt, de merész. Utóbbi miatt gyakran bajba keveredett. Egy este magas hegyek között táborozott le a család. Bors apja, a sámán, nap közben előre ment az úton. Most morcos tekintettel nézett a tűzbe.

– Lovagokat láttam. Jobb lesz elkerülni őket, de ehhez egy veszélyesebb utat kell választanunk. – morogta.

– Miért kell kerülnünk őket? – kérdezte a fiú.

Ők az ellenségeink, elég, ha ennyit tudsz. – dörmögte bajusza alatt.

Nem hisznek az isteneinkben és el akarnak kergetni minket a régi hitünkkel együtt. – Egészítette ki a választ Bors bátyja.

– Akkor ők miben hisznek? – érdeklődött Bors.

Egy láthatatlan istenben… Kerüld hát el a lovagokat, mert vagy megtéríteni akarnak téged, vagy megtámadni. A harchoz pedig kicsi vagy még.

Másnap hajnalban útra keltek. Keskeny, hegyi úton, csobogó kis patak mellett halad tak. Csúszós volt az ösvény, Bors apja megpa rancsolta, hogy mindenki lassan, libasorban haladjon. De kis hősünk hírhedt bajkeverő volt, úgy gondolta, ő nem az úton fog ha ladni. Mivel a sor végén ment, nem is tűnt fel senkinek, hogy a fiú elkóri cált a meredek hegyoldalon. Egy szer csak a kis lovas körbenézett: Sehol senki! Eltévedt. Gondolta, belefúj a kürtjébe, hátha az apja meghallja és segítségére siet, de hamar eszébe jutott: Lo vagok vannak a közelben.

Hirtelen reccsenést hallott. Gyorsan kezébe vette íját és egy nyílvesszőt. Körbenézett. Sehol semmi. Majd a következő pillanatban fényesség árasztotta el az erdőt: Egy bokor mögül gyönyörű női alak lépett elő. Egyenesen Borsra

nézett és kedvesen mosolygott. A fiú nem jutott szavakhoz. Végül a nő szólította meg:

Nem kell félned, Bors, én segítek neked visszatalálni a családodhoz! – szólalt meg kedvesen. A fiú elcsodálkozott azon, hogy a hölgy tudja a nevét, hiszen eddig soha nem találkozott vele.

Ki vagy te? – kérdezte a fiú.

Máriának hívnak.

Te a lovagokkal vagy? – szólalt meg Bors reszkető hangon.

Nekem nem számít, hogy ki kivel van. Nem esik bántódásod, ha velem jössz, vigyázok rád.

Bors kezet nyújtott és felhúzta fakó lovára Máriát. Így már ketten ügettek a hegyoldalon. Már esteledett, mikor farkasüvöltés rázta meg az erdő békéjét. Gyorsítottak a tempón, de ahogy haladtak, egyszer csak dübörgést, nagy lovak patáit hallották meg, valamint idegen nyelvű kurjongatásokat. A lovagok! Egyik irányból a farkasok üldözték őket, másikból az idegen harcosok. A kérdés az, ki ér oda hozzájuk hamarabb. Csak egy pillanatra álltak meg és farkasok szépen, lassan bújtak elő a bokrok mögül, vicsorgó fehér fogaik felcsillantak a sötétben. Mária viszont nem félt. Felemelte a kezét. Ekkor a ló patanyomai kéken fénylő ösvénnyé változtak. A lovagok dübörgése egyre csak hangosabb lett, míg nem egyszer csak egy hatalmas csatamén hátán páncélba öltözött vitéz ugrott közéjük fáklyát suhogtatva, melynek tüzétől a farkasok nyüszítve húzódtak vissza az erdő sötétségébe. Miután az ordasok elmenekültek, a lovag lepattant a nyeregből és térdre borult Mária előtt. Közben társai is megérkeztek és körben mind letérdeltek a földre.

Királynőm! Nagyasszonyom! – szóltak áhítattal mindenféle nyelven. Ekkor az elsőként a farkasok közé rontó vezér felállt.

– Magyarok Nagyasszonya! Templomot emelünk neked e helyen!

– Magyarok Nagyasszonya? Te vagy a lovagok istene? Hiszen a lovagok istene láthatatlan!

Igaz, láthatatlan Ő,

12 APOSTOL MAGAZIN 2023. MÁJUS
CSERI KLAUDIA KATALIN

de ha bajban vagy, segítséget küld neked. – Válaszolt Mária. – Most pedig segítek neked visszatalálni a családodhoz.

Kiderült a lovagok németek voltak ugyan, de a vezetőjük, akit Vajknak hívtak, magyar fejedelem. Így Mária és a fiú díszkíséretet kaptak. A vitézek nem Bors családját üldözték, hanem a besenyő haramiákat, akik betörtek az országba. Hajnalban érték utol a családot. Bors apja egy kidőlt fán ült és a fejét fogta. Ahogy világosodni kezdett, keletre nézett: A felkelő nap sugarában ekkor megjelent Mária, kezében a fiút és a lovat vezetve. A férfi odarohant a fiúhoz, magához ölelte, majd hálás szemekkel nézett Máriára.

– Ki vagy te? Mivel hálálhatom meg, hogy visszahoztad? – ekkor vette észre az ájtatos tekintetű lovagokat.

Engem az küldött, akit te láthatatlannak és hamisnak neveztél. De nem kell félnetek tőlem, marad-

jatok az országban és én vigyázni fogok rátok. Lesznek nehéz évek, de veletek leszek majd és mindig küldök valakit, aki segít. – A férfi vállához ért.

Most már hiszek benned. – szólt csillogó szemekkel.

– És én is hiszek mindnyájatokban! – szólt, majd ahogy a Nap felkelt, elhalványodott a reggeli fényben és eltűnt a ködben.

Ezután a kis család megkapta Vajk vitéztől a földet, ahol Mária megjelent. Ott tanyát építettek, mely az évek során faluvá gyarapodott, a lovagok pedig templomot emeltek ott, ahol Máriát megpillantották. Ez a földdarab áldott volt: A magyarok szomorú ezer éve alatt sosem érte baj, aki ide jött, otthonra lelt. Mégis eltelt ezer év. Így már hiába keresnénk e helyet a térképen. Elnyelte az idő. A templom és a házak falai már csak emlékek. Nem tudni, hol van ez a hely. De, aki odaköltözik egyszer, annak az élete áldásokban gazdag lesz és elkerüli a baj.

Cseri Klaudia Katalin

Viharban

Egyszer éjjel két barátra

Rárontott egy nagy, vad vihar, Az egyik félt, de rettegett!

Társa csak ennyit szólt: Ihaj!

A megriadt fiatalabb

Így nem tudott elaludni, De a társa őt megszánta, Tudta, el nem tudnak futni,

S míg a nagy villámok csapta Fényben társa megremegni látszott, Az idősebb karjaiba Fonta az ijedt kis barátot.

Plüss oroszlán, béka, s medve Vigyázta hűn, bátran őket, Nagy dörgések közepedte, Éj közepén ott őrködtek.

Így vészelték át a vihart, Szó nélküli ölelésben, Néha-néha megremegtek A rengető mennydörgésben.

És azóta a kis barát Nem fél már a nagy viharban, Inkább a társára gondol, Aki vele volt a bajban.

Tudja jól, hogy nem is lesz már Soha többet csak egyedül, Mindig lesz vele valaki, Kinek szárnya alá kerül.

Most bevallom, én voltam az, Az ifjabbik kicsi barát, Hálás vagyok, hogy ő ott volt, S bármi történt, reám talált.

www.apostoltv.hu 13 MESE

Ferenc pápa imája a Szűzanyához

Szeplőtlen Anyánk, … eléd hozom minden, közeli és távoli gyermeked háláját és kérését. Te a Mennyből, ahová Isten befogadott, sokkal jobban látod a földi dolgokat, mint mi; de Anyaként meghallgatod kéréseinket, hogy Fiad elé terjeszd őket, az ő irgalommal teli szíve elé.

Mindenekelőtt számtalan – nem csak keresztény –férfi és nő gyermeki szeretetét hozom eléd, akik a legnagyobb hálával szemlélik szépségedet, mely csupa kegyelem és alázat: mert a megannyi sötét felhő közepette te a remény és a vigasztalás jele vagy. A gyermekek mosolyát hozom eléd, akik szentképed előtt tanulják meg nevedet, édesanyjuk és nagyanyjuk ölében, és kezdik felismerni, hogy mennyei Édesanyjuk is van.

És amikor az életben megtörténik, hogy ezek a mosolyok könnyeknek adják át helyüket, milyen fontos, hogy megismertek téged, hogy ajándékba kapták a te anyaságodat!

Az idősek háláját hozom eléd: azt a köszönetet, amely egy az életükkel, emlékekből, örömökből, bánatokból és olyan eredményekből van szőve, amelyekről ők jól tudják, hogy a te segítségeddel érték el, kezüket kezedbe téve.

A családok, apák és anyák aggodalmait hozom eléd, akik gyakran sokat küzdenek azért, hogy meg tudjanak élni, és nap mint nap kisebb-nagyobb kihívásokkal néznek szembe, hogy boldogulni tudjanak.

Különösen a fiatal házasokat bízom rád, hogy rád és Szent Józsefre tekintve bátran nézzenek szembe az élettel, és bízzanak Isten gondviselésében.

A fiatalok álmait és aggodalmait hozom eléd, akik nyitottak a jövőre, de akiket visszahúz

egy dolgokban gazdag, de értékekben szegény, információkkal teli, de nevelésben hiányos, a megtévesztésben meggyőző és a megcsalásban kíméletlen kultúra…

Valójában mindannyian tudjuk,

hogy te velük és minden szenvedővel együtt vagy, ahogyan Fiad keresztjénél is ott voltál. Köszönjük, Édesanyánk!

Rád tekintve, aki bűntelen vagy, továbbra is hihetjük és remélhetjük, hogy a gyűlölet felett győzedelmeskedik a szeretet, a hazugság felett győz az igazság, a támadás felett győz a megbocsátás, a háború felett győz a béke.

14 APOSTOL MAGAZIN 2023. MÁJUS
Úgy legyen!
(Róma, 2022. december 8.)

VASÁRNAP

0.00 Szentmise (ism.), Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin

Sebastian atyával 7.40 Életvezetés – A nevelés az élet szolgálata – Uzsalyné Dr. Pécsi Rita előadása (ism.) 9.30

Imaszándék-fogadás Tariné Murányi

Erikával – élő – 06-1-704-4444 10.00

Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 11.30 Zsolozsma 12.00

Ferenc pápa üzenete Rómából 12.20

Budai hét 12.35 Imamaraton – Rózsafüzér 13.25 Szentségimádás 14.00 Lélekemelő Károly atyával 15.00 Irgal-

masság órája 15.30 Gyereksarok 16.00

Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.) 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 18.30 Zsolozsma 19.00 777 Offline

(ism.) 20.30 Szeretetláng 20.45 Budai

hét 21.00 Mária köszöntő 21.30 Lelkesít-Ő (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45

Montserrat jezsuita beszélgetések (ism.)/Szeretetláng 23.30 Képújság

HÉTFŐ

0.00 Szentmise (ism.), Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma – Reggeli dicséret 8.00 Szentmise –Gazdagrét, Szent Angyalok-templom

8.45 Rózsafüzér 9.20 Katekézis 9.50 Életvezetés – A nevelés az élet szolgálata – Uzsalyné Dr. Pécsi Rita előadása

11.30 Montserrat jezsuita beszélgetések Nagy Bálint SJ atyával lelkiségről, hivatásról 12.00 Imamaraton – Rózsafüzér 12.45 Hírek 13.00 Szentségimádás 14.00 Lélekemelő Károly atyával

15.00 Irgalmasság órája 15.30 Képújság

16.00 Párbeszéd az emberért – Platthy

Iván műsora 17.00 Szentmise Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 17.45 Rózsafüzér 18.20 Gyereksarok 18.50 Homília 19.05 Életvezetés – A nevelés az élet szolgálata – Uzsalyné Dr. Pécsi Rita előadása (ism.) 20.30 Budai híradó 20.45 Mária köszöntő 21.30 Párbeszéd – Örömhíreink Dió-héjban/Apostol (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.) 23.35 Képújság

KEDD 0.00 Szentmise (ism.), Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma – Reggeli dicséret 8.00 Szentmise –Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Válogatás a Szent István Televízió műsorából 10.20 Párbeszéd – Apostol/Örömhíreink Dió-héjban – Diószegi

László műsora 11.20 Nyitott szemmel

– Pécsi szabadegyetem 12.00 Imamaraton – Rózsafüzér 12.45 Hírek 13.00

Szentségimádás 14.00 Igeforrás – Bá-

bel Balázs atya műsora 15.00 Irgalmasság órája 15.30 Képújság 16.00 Párbeszéd – Örömhíreink Dió-héjban/Apostol (ism.) 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 17.45 Rózsafüzér 18.20 Gyereksarok 18.50 Homília 19.05 Élet az egyházban (ism.) 20.00 Nyitott szemmel – Pécsi szabadegyetem (ism.) 20.30 Budai híradó 20.45 Mária köszöntő 21.30 Párbeszéd – Tükörkép/Mottó/Női kincsek/Hívtál uram 22.30 Zsolozsma 22.45 Élet az egyházban (ism.) 23.35 Képújság

SZERDA

0.00 Szentmise (ism.), Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma – Reggeli dicséret 8.00 Szentmise –Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Montserrat jezsuita beszélgetések (ism.) 9.45 Ferenc pápa üzenete Rómából (ism.) 10.10 Párbeszéd – Párbeszéd az emberért –Platthy Iván műsora 11.05 Ferencesek – Szerdahelyi Csongor műsora 11.35 Apostolok fóruma Károly atyával – élő – 06-1-704-4444 12.00 Imamaraton

– Rózsafüzér 12.45 Hírek 13.00 Szentségimádás 14.00 Lélekemelő Károly atyával 15.00 Irgalmasság órája 15.30 Képújság 16.00 Imaszándék-fogadás Tariné Murányi Erikával – élő – 06-1704-4444 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 17.45 Rózsafüzér 18.20 Apostolok fóruma (ism.) 18.50 Homília 19.05 Ferencesek – Szerdahelyi Csongor műsora (ism.) 19.30 Montserrat jezsuita beszélgetések (ism.) 20.00 Összhang – Kulturális magazin – Tariné Murányi Erika műsora (ism.) 20.30 Budai híradó 20.45 Mária köszöntő 21.30 Lelkesít-Ő (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Ferencesek – Szerdahelyi Csongor műsora (ism.)/Szeretetláng 23.35 Képújság

CSÜTÖRTÖK

0.00 Szentmise (ism.), Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma –Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45

Rózsafüzér 9.20 777 Offline 10.30 Katekézis 11.00 Apostolok fóruma (ism.)

11.30 Kultúrpont 12.00 Imamaraton –Rózsafüzér 12.45 Hírek 13.00 Szentségimádás 14.00 Igeforrás – Bábel Balázs műsora 15.00 Irgalmasság órája 15.30

Képújság 16.00 Kultúrpont (ism.) 16.30 Katekézis (ism.) 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 17.45

Rózsafüzér 18.20 Gyereksarok 18.50

Homília 19.05 777 Offline (ism.) 20.15

Kultúrpont (ism.) 20.45 Budai híradó

21.00 Mária köszöntő 21.30 Párbeszéd – Örömhíreink Dió-héjban/Apostol (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Élet az egyházban – Eucharisztikus kongreszszus – NEK 2020 (ism.) 23.35 Képújság

PÉNTEK

0.00 Szentmise (ism.), Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma –Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából 10.15 Szeretetláng 10.30 Lelkesít-Ő (ism.)

11.30 Nyitott szemmel – Jeles napok/ Verbiták Magyarországon 12.00 Imamaraton – Rózsafüzér 12.45 Hírek 13.00 Szentségimádás 14.00 Lélekemelő Károly atyával 15.00 Keresztút 15.40 Ferenc pápa üzenete Rómából 16.00 Lelkesít-Ő (ism.) 17.00 Szentmise –Gazdagrét, Szent Angyalok-templom

17.45 Rózsafüzér 18.20 Gyereksarok

18.50 Homília 19.05 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.)

20.00 Nyitott szemmel – Jeles napok/ Verbiták Magyarországon (ism.) 20.30 Budai híradó 20.45 Mária köszöntő 21.30 Párbeszéd – Párbeszéd az emberért (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.) 23.35 Képújság

SZOMBAT

0.00 Szentmise (ism.), Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma –Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Eucharisztikus kongresszus – NEK 2020 10.15 Szeretetláng 10.30 Párbeszéd – Tükörkép/Mottó/Női kincsek/ Hívtál uram 11.30 Katekézis (ism.) 12.00 Imamaraton – Rózsafüzér 12.45 Hírek 13.00 Szentségimádás 14.00 Igeforrás – Bábel Balázs műsora 15.00 Irgalmasság órája 15.30 Képújság 16.00 Összhang – Kulturális magazin – Tariné Murányi Erika műsora 16.30 Ferencesek – Szerdahelyi Csongor műsora (ism.)

17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 17.45 Rózsafüzér

18.20 Gyereksarok 18.50 Szeretetláng

19.05 Élet az egyházban – Eucharisztikus kongresszus – NEK 2020 (ism.)

20.15 Montserrat jezsuita beszélgetések (ism.) 20.45 Budai hét 21.00 Áhítat Rómából 21.30 Párbeszéd – Tükörkép/ Mottó/Női kincsek/Hívtál uram (ism.)

22.30 Zsolozsma 22.45 Élet az egyházban – Válogatás a Szent István Televízió műsorából (ism.) 23.35 Képújság

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

www.apostoltv.hu • info@apostoltv.hu 15 MŰSORÁTTEKINTÉS APOSTOL TELEVÍZIÓ

MAGAZIN RENDELÉS

Az Apostol Magazin, televíziónk ingyenes kiadványa megrendelhető szerkesztőségünknél levélben, E-mailben vagy telefonon.

LEFEDETTSÉGÜNK:

Az Apostol TV magyar katolikus hitéleti televízió elérhető a Magyar Telekom és a DIGI országos hálózatán, valamint a Vodafone szolgáltatónál Budapesten, a XI. kerületben és a www.apostoltv.hu honlapon.

KIADVÁNYUNK:

ISSN 2786-3549

Kiadja: Apostolmédia Közhasznú Alapítvány

1118 Budapest, Rahó utca 24/B

Felelős kiadó: Dr. Szederkényi Károly Miklós

Tipográfia, nyomdai előkészítés: Gregor László

Nyomda: Pharma Press Nyomdaipari Kft.

APOSTOL TELEVÍZIÓ

ADOMÁNYOZÁS

Alapítványunk anyagi támogatásának lehetőségei:

1. POSTAI UTALVÁNNYAL (kérhető a szerkesztőségen telefonon), illetve az Apostol Magazinnal megküldjük

2. BANKI ÁTUTALÁSSAL Apostolmédia Közhasznú Alapítvány

Bankszámlaszám: 11712004-20338211

ELÉRHETŐSÉGEINK:

Postacím: 1112 Budapest, Gazdagréti út 14.

Telefon: 1/707-3333

Mobil: 30/533-0363

E-mail: info@apostoltv.hu

Honlap: www.apostoltv.hu

Facebook: www.facebook.com/apostoltv

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.