APOSTOL MAGAZIN | 2022. NOVEMBER

ÜZENET Pályafutás

November hónap a halottak hónapja. Különös ragaszkodással gondolunk ilyenkor elhunyt szeretteinkre. Az elmúlásra figyelmeztető őszi időszak hatással van kedélyállapotunkra és gondolatainkra is. Nem csak az emlékezés jár a fejünkben, hanem saját éltünk és örök célunk kérdései is. Lelkipásztorként eszembe jutnak olyan elgondolkodtató írások, amelyek segítenek megtalálni a végső dolgok értelmét. Ilyen, egy számomra kedves világirodalmi remekmű, egy Puskin novella. Többször is érdeklődéssel olvastam A koporsókészítő című elbeszélést. A főhős, Adrian Prohorov, új helyre költözik üzletével. Kikerül a kapura a cégtábla is: „Egyszerű és festett koporsók eladása és bevonása, úgyszintén javítása és bérbeadása” felirattal. Prohorov rövid jellemzéseként a szerző elmondja, hogy „koporsókészítőnk kedélye teljes összhangban volt komor foglalkozásával”. Hamarosan felkeresi őt új lakóhelyén a szemközt lakó szomszéd, a cipész. Ezüstlakodalma alkalmából a látogató meghívja másnapra baráti ebédre a koporsókészítőt, két lányával együtt. Ez örömmel elfogadja a meghívást, és a jelzett időpontban a vendégek pontosan megjelennek a kedves szomszédnál. A szűk lakás már tele van vendégekkel, különféle iparosokkal. Az ebéd jó hangulatban telik, a sör patakokban folyik, majd eldördülnek a pezsgősüvegek is, hogy a vendégek az ünnepeltekre és a jelenlévőkre buzgón emelhessék poharaikat, isznak is minden vendég, minden szakmabeli, és ügyfeleik egészségére. A köszöntgetés közben valaki Prohorovhoz fordul: – Igyál, bátyuska, a halottaid egészségére. A társaság nevet, de a koporsókészítő megsértődik és elkomorodik. Magában háborogva felteszi a költői kérdést: Hát az én mesterségem nem olyan becsületes, mint a többi? A koporsócsináló talán bizony a hóhér öccse… talán bohóc? Eredeti szándéka szerint ő is szívesen viszontlátná vendégül házszentelőre a többi mesterség képviselőjét, cipész szomszédjával az élen. Sértődöttségében azonban így gondolkodik magában: Nem hívom meg őket! Majd azokat hívom meg, akiknek dolgozom: az igazhitű halottakat. A főhős ezután nyugovóra tér, majd a történet szerint arra ébred, hogy ismét hivatását kell teljesítenie. Mivel egy öregasszony meghalt, jön az újabb megrendelés, majd az ügyintézéséből hazatérve látja, hogy sorra érkeznek a meghívott „vendégek”, mindazok akiknek temetését Adrian intézte. A találkozások előbb szívélyesek, majd egyre nyomasztóbbá válnak. A néhai ügyfelek megelevenedett lelkiismeretként állnak a koporsókészítő elé. Végül egy kis csontváz furakodik át a tömegen, az első koporsó „vevője”, akit Adrian sajnálatosan becsapott, tölgyfa

koporsó helyett csak fenyőfa koporsót adott el neki. E kínos találkozás dulakodássá fajul, ebbe a vendégek is bekapcsolódnak, halott társuk védelmére kelnek. Végül a házigazda elájul, földre zuhan, és ekkor felébred. Mert mindezt a nyomasztó kavargást ittas állapotában csak álmodta. A nap biztatóan süt rá ágyára… Halottak napi történet ez. Több kérdést is felvet. Az a nyomasztó „másvilág” valóban egy másik világ? Csak egy rossz álom, vagy valóság? Félve gondolunk erre a másik világra. Az ott lévők vajon csak lelkiismeretünket nyugtalanítják? Amennyiben a Halottak napja csak az elmúlás szorongó érzését kelti fel bennünk, akkor mindez nyomasztó. Ha Mindenszentek ünnepének fényébe helyezzük a „másvilágot”, akkor azt mondhatjuk, hogy az „odaát” mégsem másik világ. Ugyanaz a világ, amelyben most élünk, csak a létezés lehetőségében teljesebb. Hiszen, akik odaát vannak, továbbra is velünk vannak. A szeretetben, a közösségben egyek és együtt vagyunk. Arra a világra gondolni nem szorongató érzés. Nem rémálom, amelyből jobb mielőbb felébredni erre az életre, amelyben most vagyunk. Az, hogy lelkiismeretünknek van oka elmarasztalni bennünket az odaátiak miatt, mulasztásainkért vagy szeretetlenségünkért, az valóban jogos fájdalom. De ugyanakkor ösztönzést is jelent, hogy a korlátozott földi időben a jóra való lehetőségeinket minél jobban kihasználjuk. Fontos tetteink és mulasztásaink számonkérése saját magunktól, és számot kell adnunk egymásnak is. Milyen a kapcsolatom Istennel, a másik emberrel, önmagammal, a világgal? Életünket igazán csak Isten értékelheti. Arra kell törekednünk, hogy Ő ismerjen el magáénak minket. Megteszek-e mindent, amit Isten rám bízott? Teljes-e az életem? Végig futom-e pályámat? Életünk dolgainak elrendezésére addig van lehetőségünk, amíg földi életpályánk tart. Azon is érdemes eltűnődnünk, hogy földi utunk célba érkezését a „különítélet” követi. Így tanít erről a Katekizmus: A halál véget vet az ember életének, mint olyan időnek, amely lehetőséget adott a Krisztusban megnyilvánult isteni kegyelem elfogadására vagy elutasítására. Az Újszövetség az ítéletről elsősorban a Krisztussal a második eljövetelekor való végső találkozás távlatában beszél, de többször állítja azt is, hogy minden egyes ember a halála után közvetlenül megkapja cselekedeteinek és hitének jutalmát. A szegény Lázár példabeszéde, Krisztus szava a kereszten a jobb latorhoz, valamint az Újszövetség más szövegei beszélnek a lélek végső sorsáról, ami az egyes emberek számára különböző lehet. (KEK 2021) Az egyes emberek haláluktól kezdve megkapják örök fizetségüket halhatatlan

lelkükben az életüket Krisztushoz mérő különítéletben, hogy tisztulás által vagy közvetlenül bemenjen a mennyei boldogságra, illetve közvetlenül örökre elkárhoztassa magát. „Életed estéjén a szeretet alapján leszel megítélve.”

(KEK 1022)

Gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy valaki teljes életet él. Mit jelent teljes életet élni? Ez a kérdés különböző életkorokban vetődik fel, és különösen akkor, amikor azon tűnődünk, hogy kinek mennyi esztendő jut ebben a földi életében, és hogyan járja végig valaki ennek a földi életnek az útját. Különösen fiatalok esetében szoktuk megemlíteni, amikor valaki idejekorán távozik el a földi életből, hogy vajon tudott e teljes életet élni? Gondoljunk csak a fiatalként boldoggá vagy szentté avatott testvéreinkre, példaképeinkre, akik gyermekkorukban vagy ifjúkorukban már életszentséget hordoztak magukban. Képes az ember fiatalon is teljes életet élni. A teljes élet fogalmára talán a Bölcses ség könyve világít rá: „7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része.  8 Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától.  9 Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor.  10 Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete.  11 Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét.  12 Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket.  13 Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg.” (Bölcs 4) A teljes élet tehát azon múlik, hogy ki mennyire kerül közel Istenhez, ki tud hűséges maradni az Úrhoz. Szent Pál apostol a teljes életet abban látja, ha végig futhatja a pályát. „ 17 Milétuszból üzent Efezusba, és magához kérette az egyház presbitereit. 18 Amikor megérkeztek, így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától kezdve minden időmet köztetek töltöttem,  19 és szolgáltam az Úrnak, teljes alázatosságban, mindenfelől szorongattatva, könnyek és megpróbáltatások közepette is…  22 Most Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi lesz ott velem,  23 csak azt adta tudtomra a Szentlélek városról városra, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám.  24 De szóra sem tartom érdemesnek életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk, Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.” (ApCsel 20) Küldetése teljességéről ír kedves tanítványának, Timóteusnak is: „ 6 Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van.  7A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutot-

tam, hitemet megtartottam.  8 Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.” (2Tim 4)

Pál az isteni Mestert követi, aki főpapi imájában öszszefoglalja küldetését: „Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged.  2Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon.  3 Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.  4Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. 5Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.” (Jn 17) Jézus tanítványai, akik a világban maradnak, folytatják ezt a küldetést, megdicsőítik majd Őt, az Ő dicsősége nyilvánvaló lesz követői által is. Ez tehát a teljes élet lehetősége, a pálya végig futása: megdicsőíteni Istent életünkben, küldetésünket maradéktalanul teljesíteni. Ha a világ elutasítja a keresztény ember tanúságtételét, akkor is a kitartás az üdvösség útja: „ 22 Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 10) Azt nem tudjuk, hogy a pályánk meddig tart, és az is különböző, hogy életpályáján kitől mit kíván Isten. De mindenki felismerheti, hogy mire rendelte őt az Úr. A mi feladatunk nem a pálya elemzése, annak a minősítése, hogy milyen életsors jut nekünk, vagy milyen nehézségekkel kell megbirkóznunk, vagy milyen hosszú ez a pálya, hanem az, hogy végig fussuk a nekünk rendelt pályát. Tegyük ezt Pál apostol példája szerint aggodalmaskodás nélkül. Aki fél, vagy retteg valamitől, vagy szorongással járja az életútját, abban nem tökéletes a szeretet. Nem szabad a nehézségektől megtorpannunk, nem a holnaputáni kérdéseket kell felvetnünk, hogy hogyan tovább, vagy mi lesz velünk. Mindig tovább kell lépnünk, haladnunk kell végső célunk felé életutunkon. Istennek való megfelelősségünket kell szem előtt tartanunk, hogy az egész pályát és annak szakaszait is mindig hűséggel járjuk végig. Ez a Mennybe vezető út. Az Úr Jézus elmondta magáról, hogy Ő az út, aki elvezet Atyánk házába, ahol nekünk helyet készít. Csak az juthat el Jézus által az Atyához, aki ezt az utat, amit Jézus velünk jár és ránk bíz, hűséggel végig járja, pályáját befutja.

Dr. Szederkényi Károly Miklós esperes-plébános, az Apostol Televízió műsorigazgatója

PÁL ÉS JÉZUS

Szent Pál apostol ősélménye Jézussal a damaszkuszi úton való találkozása (ApCsel 9,1-9). Mivel Pál valószínűleg nem ismerte Jézust földi életében, ezért vele kapcsolatban csak a feltámadt Krisztusról való találkozásról beszélhetünk. Bizonyos ismeretei azonban lehettek a názáreti Jézusról, akiről még hallhatott is, hiszen Jézus híre mindenhova elterjedt. Tudjuk, hogy politikai síkon is számon tartották, elsősorban Heródes Antipás, aki Galilea negyedes fejedelme volt, és éppen Jézus elfogatása napján, amikor Pilátus elküldte hozzá, „nagyon megörült, ugyanis régóta szerette volna látni, mert sokat hallott felőle, s remélte, hogy valami csodát tesz a jelenlétében” (Lk 23,8). Természetesen Pilátus is tudatában volt annak, hogy egy Jézus nevű vándorpróféta tömegeket vonz magához, amiről felesége is tájékoztatta, és üzenetet küldött férjének: „Ne legyen közöd annak az igaz embernek a dolgához. Az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta” (Mt 27,19). Jézus elítélésének

okát is Pilátus íratta fel egy táblára, mégpedig héberül, latinul és görögül: „Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősíttette: a názáreti Jézus a zsidók királya” (Jn 19,19). Mivel a főpapok ennek megváltoztatására akarták rábírni a helytartót, ő ezért ki is mondta: „Amit írtam, azt megírtam” (Jn 19,22).

A legmagasabb helyeken, de nyilván a nép vénei, a főpapok és az írástudók körében is ismert volt Jézus, akiről így a tarzuszi Saul is tudomást szerzett. Az ifjú farizeus az egyház számszerű növekedésének kezdetén jelen volt István diakónus elfogásánál, akit a főtanács elé állítottak, hogy elítéljék. Saját fülével hallotta hosszú beszédét, mely az üdvösség történetét Jézus feltámadása szempontjából tekintette végig, mely rá mint a mózesi törvény jó ismerőjére bizonyára erősen hatott. Saul hallotta az István elleni, minden alapot nélkülöző rágalmakat, hogy „káromló szavakkal illette Mózest és az Istent, – majd – a hamis tanúk állítását:

KRÁNITZ MIHÁLY: SZENT PÁL NYOMÁBAN – 11. RÉSZ

ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél” (ApCsel 6,11.13).

Itt újfent elhangzott a már sokszorosan ismételt vád, hogy „a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet, és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat” (ApCsel 6,14). Saul tehát ismételten hallja Jézus nevét az ő származási helyével megjelölve. Ezzel és a törvényt veszélyeztető kijelentésekkel szemben nem lehetett közömbös. Ráadásul István diakónus beszédét ő is magára vonatkoztatta, aki nyíltan szembesítette kivégzőit bűnös cselekedetükkel: „Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai” (ApCsel 7,51–52). Jézus neve és Istvánnak ezek a szavai nagyon felháborították, s „ezért Saul helyeselte meggyilkolását” (ApCsel 8,1).

Maga is látta, hogy István diakónus arca olyan volt, mint egy angyalé. Saját fülével hallotta az első vértanú fohászát: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet” (ApCsel 7,59). Az elhangzott nevet Saul bizonyára megjegyezte, de előítélete és tudatlansága megakadályozta, hogy Jézus nevében személyes megváltóját ismerje fel. Mivel Istvánhoz vértanúhalálakor fizikailag is közel állt – őrizve a megkövezők ruháit –, tisztán hallotta, amint István „hangosan felkiáltott: Uram, ne ródd fel nekik bűnül” (ApCsel 7,50). Jól tudjuk, hogy amikor Jeruzsálemben beszéli el a zsidóknak a feltámadt Jézussal való találkozása történetét, akkor ezt is megemlíti: „Amikor Istvánnak vére kiomlott, ott voltam, helyeseltem, s őriztem a gyilkosok ruháját” (ApCsel 22,20).

Fontos azt is tudni, hogy Pál vallásosságában nem a nullpontról indul el, nem kell elfordulnia korábbi vallásától vagy attól, hogy ő Izrael fia, hanem a Jé zus Krisztusban kinyilvánított Istent kell felismer nie. A damaszkuszi úton, amikor nagy fényesség vette körül, és megkérdezi: „Ki vagy, Uram?” hallja: „A názáreti Jézus vagyok, akit te üldözöl” (ApCsel 22,8). Itt már nem mástól hallja az Úr nevét; nem Heródes, Pilátus vagy a főta nács világosítja fel, hanem maga a Feltáma dott mutatkozik be, aki Pál számára ettől kezdve „Jézus Krisztus, az Úr” (Fil 2,11).

Ekkor válik ő is apostollá, a Feltámadott tanújává. Jézus korábban maga kérdezte meg övéitől: „Ti mit mondtok, ki vagyok? ”, s erre a többiek nevében Péter válaszol: „Te vagy a Krisztus – azaz a Messiás – az élő Isten Fia! ” (Mt 16,15-16). Pál tapasztalata, hogy Jézus őt személyesen megszólította és kiválasztotta mélyen a lelkébe vésődött. Megrendülve szól erről: „ Mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem mél tó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok,

s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan” (1Kor 15,8-10).

Pál élete a legszorosabban összekapcsolódott az Isten Fiával, Jézus Krisztussal. Mégis földi életére csak elvétve utal, hogy „ő test szerint Dávid nemzetségéből született” (Róm 1,3), és „amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született” (Gal 4,4), azonban számára a legfontosabb Jézus istenfiúi volta, vagyis hogy „ő mint Isten az Istennel egyenlő” (Fil 2,6).

A damaszkuszi kinyilatkoztatás után Krisztus keresztje lesz számára Isten ereje (1Kor 1,18), és önmagát átadva a Szentlélek hatásának, élete végéig bátran hirdeti, hogy „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban” (Fil 2,10). A keresztény misztika legszebb mondatát írja le Pál a Galatalevélben, mely kifejezi a legbensőségesebb kapcsolatát a világ egyetlen Megváltójával: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.” (Gal 2,20). Kránitz Mihály

Látogatás

Dr. Bábel Balázs érsek úrnál

„Nem a kommunizmus ellen voltam, hanem Isten országáért.”

LÁTOGATÁS DR. BÁBEL BALÁZS ÉRSEK ÚRNÁL

Hogyan lehet egy kommunista rendszerben is sziklaszilárd hitünk? Miért fontos az ökumené? Miként tekintsünk jövőnkre? Többek között ezekre a kérdésekre adott választ Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, aki ebben az évben ünnepelte pappá szentelésének 46. évfordulóját.

A „puszta püspökének” nevezi magát. Miért?

Igen, mondhatni kissé el vagyunk szigetelve. Aki ide szeretne jönni hazánk egyik legrégebbi egyházmegyéjébe Kalocsára, tapasztalja, hogy vonattal sem tud utazni, a Dunán nem igen lehet elhajózni ide, így hát egyetlen megoldás van, amit elég döcögősen lehet megtenni autóval.

Huszonnégy éve Kalocsa püspöke és érseke, ám a hosszú idő során sokfelé járt és tevékenykedett. Honnan indult, hogyan kezdődött ez az egész életre szóló hivatás?

A papi hivatás számomra egy meghívás volt. Nem olyan módon, mint Szent Pálnál, nem következett be csodálatos esemény az életemben. Láttam magam előtt példákat, valamint vallásos környezetben nevelődtem, éltem. Mindez motivált és vezetett a papi hivatás útjára, amit én az Isten kegyelmének érzek. A kortársaimmal nem céltalanul mentünk a szemináriumba, azért mentünk, hogy papok legyünk. Véletlenül sem szeretném a mai fiatalokat degradálni, de tény, hogy nagy az elbizonytalanodás a pályaválasztás területén, sokkal kevesebben mernek belevágni a házasságba is, vagy papi hivatás útjára lépni.

Történelmileg és politikailag kényes időszakról beszélünk, ha az 1900-as évek második felére gondolunk. Milyen megpróbáltatások érték az atyát?

Úgy mentünk, hogy tudtuk: papok vannak börtönben, akiket ismertünk. Reális lehetőség volt, hogy az ember szemben találja magát az akkori idők ideológiájával és rendszerével, ha az evangélium értékei mellett keményen kiállt, és nem elégedett meg azzal, hogy a négy fal közé behúzódva, a hagyományos dolgoknak szigorúan és csendesen eleget téve élt.

Fiatalon vonultam be Egerbe szemináriumba, aztán két hónap után besoroztak katonának. Számítottam erre, mert akkoriban elvitték a papnövendékeket is. Én Bajára, egy harckocsizó alakulathoz kerültem, egyedül társaim közül. Sokakat Bajára vagy Nagyatádra vittek csoportosan laktanyába. Általában lövésszázadokba gyalogosoknak képezték ki őket, engem fizikum, termet és alkat alapján vittek a tankokhoz, a harckocsizó osztagba.

Mit tapasztalt, mikor friss szeminaristaként, egyedül belecsöppent egy más világba, szabályrendszerbe?

Hitemben nem bizonytalanodtam el sosem. Még ha egyedül is voltam papnövendékként a katonák között, amikor volt egy kis kimenőm, kimentem a plébániákra, próbáltam megismerkedni az akkori atyákkal, plébánosokkal Baja környékén. Kapcsolatba kerültem velük, és hála ennek, az 50 évvel ezelőtti bajai atyákra is emlékszem, akikre a fiatalok most már egyáltalán nem. Most már úgy tekintek vissza erre az időszakra, hogy ez is gondviselés szerű volt, hiszen annak az egymázmegyének vagyok az érseke, ahol Baja van.

Mi történt a katonaság évei után?

Katonaság után visszamentem az egri szemináriumba, majd két évvel később felkerültem Pestre. Néhányunkat a papnövendékek közül kiválogattak a vidéki szemináriumból, hogy magasabb színvonalon, szigorúbb egyetemi keretek között tanuljunk. Ekkortájt, bár a rendszer szemléletével ütközött, megszerveztük, hogy kivigyünk Erdélybe részben vallásos-, részben irodalmi témájú könyveket. Amikor ez valahogyan kitudódott, ki akartak tenni engem a szemináriumból, a rendőrség eljárás alá vont engem. Ekkor fogalmazott a kihallgatáson egy rendőrtiszt úgy, hogy: „Maga a rendszer ellensége.” Ezután évekig jártak hozzám állami megbízatott tisztek, mindig ellenőriztek és beleszóltak ebbe-abba. Később is voltak jelentések rólam, hogy illegális vallási csoportosulást és vezetést szervezek.

Az atya határon belül is aktívan tevékenykedett, családokat látogatott, programokat szervezett, valamint 1981-től a Regnum Marianum papi közösség tagjává vált. Hogyan csatlakozott a közösséghez?

Pesti Káplánkoromban, először vidéken voltam. Felkerestek, hogy Sajgó Szabolcs atya disszidált Nyugatra, neki pedig volt egy regnumi csoportja. Kérték tőlem, hogy vegyem át a fiatal egyetemistákból álló csoport vezetését. Fontos tudni, hogy ez szintén nem egy legális dolog volt, mert egymáshoz mentünk át, beszélgettünk, imádkoztunk. Rendszeresen mentünk táborokba, találkoztunk. Ezzel a regnum csoportommal még mindig tartom a kapcsolatot. Sajnos nagy a messzeség, de néha meglátogatnak engem. Valamint, most nyáron három regnumi atyának is én voltam a szónoka. Akkoriban a nagy regnumba is csatlakoztam, a közös ünnepeket együtt ünnepeltük és a vezetőkkel is sokszor találkoztunk.

A papi, majd a később ebből formált püspöki jelmondata így szól: „Pro Regno Dei – Az Isten országáért.” Miért éppen erre esett a választása?

Engem 1976-ban szenteltek pappá, akkoriban ez nem volt egyszerű, mert az általunk választott jelmondatot be kellett adni az államegyházügyi hivatalba, hogy megvizsgálják: sérti-e a rendszer ideológiáját? Amikor

én beadtam, nem tudtam, hogy el fogják-e fogadni? Abban az időben sokat foglalkoztam a hegyi beszéddel. Máté evangéliumában van egy mondat: „Keressétek elsősorban Isten országát és az ő igazságát.” Ezt választottam papként, majd aztán püspökként kiemeltem, hogy Pro Regno Dei, azaz Isten országáért. Hogy ez mit jelent? Én nem azt vallom, hogy a kommunizmus ellen voltam, hanem Isten országáért tettem mindent. Ez a jelmondat végigkísér papszentelésem óta engem.

1999-ben nyerte el a püspökké szentelés kegyelmét, Kalocsán, majd ugyanezen évtől a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke lett. Miben más ez a szolgálat, mit is jelent püspöknek, érseknek lenni?

Amikor kérdezik tőlem: „hogy vagyok?”, mindig azt felelem, hogy jobban, mint megérdemelném, rosszabbul, mint szeretném. (nevet) Azt láthatjuk, hogy más egy szerzetes vagy egy egyházvezető pozícióban álló ember élete. Érsekként annyi ügyes-bajos dolog veszi ki az időnket. Számos teendő, lelkipásztori feladatok, harmincegy iskolánk pályázata, az óvodák iratai, adminisztratív munkák, felújítások. Továbbá vannak az emberek egyéni problémái. Őszintén megvallom, nehéz most még az energiaválság közepén is, sok időt elvesz mindez.

Igyekszem időt szakítani a lelki életemre is zsolozsmával, misével. Az a szerencsém, hogy közel van a kápolna hozzám, gyakran átmegyek, még éjszaka is.

Az püspökatya lelkipásztori munkájához szorosan hozzátartozott tartozik a tanítás, a hittanórák. Jelenleg is tart hittanórákat?

Életem során sokaknak tartottam már hittant. Voltam tanulmányi felügyelő, prefektus, váci szemináriumban az érettségiző, papi hivatáson gondolkodó fiataloknak tartottam tisztázó, rákészülő alkalmakat, tanítottam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán is, és a Piaristáknál is. Jelenleg csütörtökönként úgynevezett felnőtt hittant tartok már hosszú évek óta. Egy téma most különösen foglalkoztat, szeretnék pár előadást arra szentelni, hogy az Egyházról beszélek. Fontos, hogy ne csak bejelöljük a népszámláláson, hogy milyen vallásúak vagyunk, hanem, hogy legyen egy képünk az Egyházról.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ökumenikus Bizottságának elnöke. Milyen elszántságból foglalkozik a vallási megosztottság orvoslásával?

Régebben is foglalkoztam vele. Családomban az őseim között apai részről református, anyai részről pedig evangélikus felmenőim voltak. Januárban van az ökumené hete, amikor protestáns professzorokat hívnak meg, Kránitz Mihály professzorral együtt részt

veszünk majd rajta. De, ami külön érdekesség, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karán nyílni fog egy ökumenikus szak, egy kutató csoport lesz, akik az ökomenikus kérdéssel fognak foglalkozni.

Továbbá, azért érzem szívügyemnek az ökumenét, mert én igazából a keresztények egységéért fáradozom. Azonban ez nem az én egyéni elképzelésem. Jézus azt mondja az utolsó vacsorán, hogy ő azért imádkozik, hogy a benne hívők egyek legyenek, gondolva azokra, akik elfogadják Jézus Krisztus Istenségét, és a Szentháromságos Istent. Ez Jézus végrendelete.

Sokat beszéltünk az atya múltjáról, jelenéről. Hogyan vélekedik a jövőről?

Azt látom, hogy sokan nem fogadják el a sorsukat: majd, ha ez, vagy az lesz… A bölcs mondás szerint elég a napnak a maga baja. El kell fogadnunk, ami van, és meglátni, hogy mit tudunk kihozni a bizonyos helyzetekből. Mindennapjaimhoz, jövőmhöz két szót tűznék: realitás és jóindulat. Sokan kérdezik tőlem, hogy milyennek látom az Egyház jövőjét – nem esek kétségbe, de reálisan látom. Nem kell megijednünk, hiszen Máté evangéliumában Jézus azt ígérte: „Én veletek vagyok a világ végezetéig.” Látom a vidéki falvak leépülését, ahol a plébános csak azért van, hogy misézzen és temessen. Látom a fiatalokat, a valamilyen függőségtől szenvedőket. Az energiaválságot. Nem lehet légvárakat építeni. Meg kell néznünk, hogy mit tudunk tenni, látni a jelenlegi helyzetet, és megmaradva a realitás talaján megoldást találni és azt, mint védőügyvéd, jóindulattal elfogadni.

Az interjút készítette: Rajkai Eszter Fotók: Szőnyi Erik

LÁTOGATÁS DR. BÁBEL BALÁZS ÉRSEK ÚRNÁL

A HOLTAK FELTÁMADÁSA

Himnusz halottak napjára

Idők előtt te élsz, Urunk, létforrás vagy egymagad; nézd, minket bűnök terhe nyom, halálra szánt sereg vagyunk.

Atyánk, az ember vétkezett, s elhangzott szent ítéleted, hogy porba visszatér a por, s így engeszteljen tégedet.

De adtál néki gondosan oly éltető leheletet, mely testen túl is fennmarad s öröklétünknek magva lesz.

Vigasztalás ez és remény, hogy újra felvirulhatunk, s ki elsőként feltámadott, felvisz tehozzád Krisztusunk.

Benned meghalt testvéreink élvezzék házad életét, kiket keresztvíz öntözött s fölkent teremtő Lelked is.

Készíts nekünk is szent hazát, ha földedről már távozunk, hogy áldjunk mindörökkön át, célunk, teremtő Istenünk. Ámen.

A halottak feltámadása és az Úr eljövetele

Testvéreim! Kérdezhetné valaki, hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elő? Ostoba!

Amit elvetsz, nem hajt csírát, hacsak el nem rothad. Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlődik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb.

Isten testet ad neki tetszése szerint, minden magnak neki megfelelő testet. Nem minden test egyforma, hanem más az emberé, más az állaté, más a madáré,

más a halé. S van égi test meg földi test, de másként ragyog az égi, másként a földi. Más a nap ragyogása, más a hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól. Ilyen a halottak feltámadása is.

Romlásra vetik el – romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el – dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el – erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el –szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is. Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi.

Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való, mennyei. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is.

Ezért ahogy a földi ember alakját magunkon hordozzuk, a mennyeinek az alakját is magunkon fogjuk hordozni. Azt még hozzáfűzöm, testvérek, hogy a test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság a romolhatatlanságot.

Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra, amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk. Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: „A győzelem elnyelte a halált. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?” A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket Jézus Krisztus, a mi Urunk által.

(1 Kor 15, 35-57)

Haljunk meg Krisztussal, hogy vele éljünk!

Látjuk, hogy egyrészt a halál nyereség, másrészt pedig az élet büntetés. Ezért mondja Pál is: Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség (Fil 1, 21). Kicsoda Krisztus, ha nem a test halála és a lélek élete? Ezért haljunk meg vele, hogy vele együtt éljünk! Akarjunk

mindennap így meghalni, és tényleg haljunk is meg így, hogy lelkünk a halál által el tudjon szakadni a testi vágyaktól, és a halál képét öltse magára oly magasságokba emelkedve, ahová már nem érhetnek fel a földi szenvedélyek, és nem is tudják már a lelket beszenynyezni. A test törvénye ugyanis a lélek törvénye ellen tusakodik, és bűnbe is viszi a lelket. De mi erre az orvosság? Ki vált meg e halálra szánt testtől? Az Isten kegyelme Jézus Krisztus, a mi Urunk által (Róm 7, 24).

Van tehát orvosunk, használjuk is az orvosságát. A mi orvosságunk Krisztus kegyelme, és a mi testünk ez a halálra szánt test. Tehát szakadjunk el a testtől, de ne szakadjunk el Krisztustól. Bár testben élünk, mégse kövessük a test kívánságait, ne mondjunk le a természet jogairól, de becsüljük többre a kegyelmi adományokat.

Mi többre van még szükség? Egynek a halála megváltotta az egész világot. Krisztus nem halhatott volna meg, ha ő nem akarja. Ám ő nem akart a haláltól menekülni, és minket sem tudott volna semmi mással jobban megmenteni, mint éppen halálával, így tehát az ő halála mindenki élete lett. Halála jegyét hordozzuk magunkon, halálát hirdetjük imádságunkban, azt magasztaljuk áldozatbemutatásunkban. Az ő halála győzelem, az ő halála szentség, az ő halála minden évben a világ főünnepe.

Mit mondjunk még a halálról, amikor isteni példa mutatja nekünk, hogy csak a halál szerezte meg a halhatatlanságot, és csak a halál váltott meg minket a haláltól? Nem kell tehát gyászolnunk azt a halált, amely mindnyájunk üdvösségét hozta. Nem kell menekülnünk attól a haláltól, amelyet Isten Fia sem tartott magához méltatlannak, és nem is került el.

A halál nem tartozott hozzá természetünkhöz, hanem a természet ellen van. Isten nem rendelte el kezdettől fogva a halált, hanem gyógyszerül adta. Az embert kötelességszegése miatt sújtotta a mindennapi fáradságos munka büntetése, és a kibírhatatlan fájdalom kezdte szerencsétlenné tenni életét. Úgy kellett véget vetnie e bajoknak, hogy a halál állítsa helyre, amit az élet elveszített. Ha a kegyelem nem segítene, a halhatatlanság inkább teher lenne, mint előny.

A léleknek ezért már kötelessége elkerülni a görbe életutat, a földi test szennyét, és a mennyei kincsre kell törekednie, bár csak a szenteknek osztályrésze, hogy Isten színe elé jussanak, és mintegy hárfaszó mellett dicsérjék őt, amint a prófétai szóból tudjuk: Nagy és csodálatos minden műved, mindenható Urunk, Istenünk. Igazságosak és igazak útjaid, nemzetek Királya! Ki ne félne-tisztelne téged, Urunk, ki ne dicsérné nevedet? Egyedül csak te vagy a Szent, eljön minden nemzet, és színed elé borul (Jel 15, 3-4), hogy lássa a te menyegződet is, ó, Jézus, amikor a mindenség öröméneke közben a földről az égbe vezetik a menyasszonyt, aki már nem a világ lekötelezettje, hanem teljesen a léleké, hiszen hozzád jut el minden ember (vö. Zsolt 64, 3). Szent Dávid is mindennél jobban kívánta, hogy

ezt megláthassa és szemlélhesse. Ezért mondja: Csak egyet kérek az Úrtól, egy a vágyam: hogy az Úr házában lakjam életem minden napján, hogy az Úr gyönyörűségét láthassam (Zsolt 26, 4).

(Szent Ambrus püspök könyvéből, amelyet testvérének, Satyrusnak haláláról írt)

Hiszem az örök életet

A keresztény, aki halálát Jézuséval egyesíti, úgy nézi a halált, mint Hozzá érkezést és belépést az örök életbe. Amikor az Egyház Krisztus feloldozásának bűnbocsátó szavait utoljára elmondta a haldokló keresztény fölött, utoljára megjelölte és szent kenettel megerősítette és megadta neki a viatikumban (szent útravaló) Krisztust mint táplálékot a nagy útra, így szól hozzá szelíd bizonyossággal:

„Indulj, keresztény lélek, ebből a világból a mindenható Atyaisten nevében, aki téged megteremtett; az élő Isten Fia, Jézus Krisztus nevében, aki érted kínhalált szenvedett; a Szentlélek Úristen nevében, aki kiáradt reád! Még ma legyen részed az Úr békéjében, és legyen lakásod Istennél, az ő szent városában Nagyasszonyunkkal, Szűz Máriával, Istennek Szent Anyjával, Szent Józseffel és Isten összes angyalaival és szentjeivel együtt! (...) Térj vissza Teremtődhöz, aki a föld porából alkotott téged. Amikor ebből az életből kilépsz, örvendezve siessen eléd Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária, az angyalok serege és Isten minden szentje. (...) Lásd meg szemtől-szembe Megváltódat, és tegyen boldoggá Isten látása örökkön örökké.” (a Betegellátó szertartáskönyvből).

ÖRÖK ÉJ AZ ERDŐ MÉLYÉN

Volt egyszer egy rengeteg erdő. Olyan sötét volt, hogy a napfény nem tudott beáramlani az ágak és a levelek között, és ezért lent, a fák alatti világot mindenestől örök éjszaka borította. De azért éltek élőlények, állatkák ebben az erdőben. Élt sok-sok rovar, röpködtek a fák között. Éltek apróbb rágcsálók, egerek, pockok, ürgék, sőt, még néhány nyúl család is.

Élt valami titokzatos ellenség is az erdő sötétjében, a fák között: különös ragadozók, melyek a védtelenebb lényekre vadásztak.

A többiek nem értették, hogy lehet, hogy ebben a sötétben ezek a veszélyes ellenségek rájuk találnak. Pedig egyszerű volt a megoldás: ezek a ragadozók baglyok voltak, akik nagyon jól látnak a sötét éjszakában is, és denevérek, akik pedig másképpen látnak. És bizony ezek a baglyok és denevérek egy kicsit gonoszak is voltak. Nem csak akkor vadásztak, amikor éhesek voltak, hogy elverjék az éhüket, és jóllakjanak, hanem puszta kedvtelésből is. És az erdő földjén élő kicsi állatok, mind a bogarak, mind pedig a pockok, egerek, sőt még a nagyobb nyulak is nagyon féltek tőlük. A nyulak különösen a bagolytól féltek, a denevértől nem annyira.

És volt nekik egy ígéretük. Az ígéret úgy szólt, hogy valamikor érkezik majd egy ember, aki a világosságot hozza, és kivezeti őket, mindegyiküket egy napsütötte tisztásra, hogy ne kelljen többé sötétben élniük.

A pici állatok várták ezt. Hétről-hétre, hónaprólhónapra várták, mikor jön már az ember a világossággal, mert eddig csak hallottak arról, hogy létezik napsütötte tisztás, fény, világosság; hú de jó volna ott élni. Viszont a baglyok meg a denevérek nem várták. Sőt, magukban azt hitték, hogy ez biztos csak mese. Jól van ez így, ahogy van, egész az idők végezetéig.

Aztán egyszer egy nap valahol az ösvény messzeségében földerengett egy kis fény. Fölkapta a fejét mindenki: a katicabogár is fölkapta a fejét, a hangya is fölkapta a fejét, a pocok meg az ürge is, a hörcsög is kinézett a lyukból: jön a világosság? És a denevérek is odasandítottak az ultrahangjaikkal, meg a baglyok is lopva odavetettek egy pillantást.

Ajjaj! Lehet, hogy mégis teljesülni fog az ígéret?

Erősödött a fény, és mintha léptek zaját is hallották volna. Az egyik kanyarból egyszer csak kibukkant egy ember, akinek égő fáklya volt a kezében. Gyantás ágat tartott, az égett. Lobogott a láng, és egyszeriben világosság lett mindenütt.

Na, a pici állatok összegyűltek, mindegyik elhozta az úti holmiját, kis batyu lógott a vállukon. – Megyünk a napsütötte tisztásra!

A denevérek meg a baglyok pedig meghúzódtak a fák magasabb ágain, ahol félhomály uralkodott, a fáklya fénye nem ért el odáig, és haditanácsot tartottak.

– Mit tegyünk?

A szíve mélyén mindegyik félt. A denevérek is meg a baglyok is attól féltek, hogy ha leszállnak, és a fáklya fénye mindent világosságba von, akkor a kis állatok meglátják őket:

Ők voltak a mi vadászaink, a mi ragadozóink!

Mindnyájan azt érezték, hogy nem tudnának a többiek elébe állni nyugodt lelkiismerettel. Se az egereknek, se a rovaroknak. Rossz érzés motoszkált bennük, de ezt nem mondták el sem maguknak, sem egymásnak, ehelyett a baglyok így érveltek:

– Kell is nekünk ez a fáklyás ember! Mi különben is, amikor közeleg a világosság, akkor elálmosodunk. Nem jó ez nekünk! Inkább elvonulunk valami zugba, odúba, alszunk egy nagyot. Úgysem fognak ezek sem elmenni sehova! A fáklyás ember majd továbbmegy, ők itt maradnak, és mi továbbra is vadászunk rájuk.

A denevérek helyeseltek:

Jó, mi is alszunk egyet addig, amíg itt van ez a fáklyás ember, mi sem szeretjük ezt a nagy világosságot! Majd ha továbbmegy, akkor fölébredünk, és folytatódik a vadászat.

Eközben a fáklyás ember odaért, ahol összegyűltek a kis állatok. Végignézett rajtuk, az úti csomagjaikon, mosolygott, és megkérdezte:

– No, készen álltok elindulni a tisztás felé?

Ők buzgón bólogattak:

– Készen vagyunk, indulhatunk!

Nincs még itt valaki az erdőben rajtatok kívül? Nehogy véletlenül itt hagyjunk bárkit is – és körbevilágított a fáklyával. De a baglyok behúzódtak az odvaikba, úgy hogy nem lehetett őket látni. A denevérek pedig mint egy kis csomag lógtak a fák ágain.

Nézte a fáklyás ember:

Hát ezek meg mik lehetnek?

Nézték a kis állatok is:

– Jé, tényleg, mik lehetnek? Biztos valami toboz, vagy ilyesmi.

A denevérek a világ minden kincséért sem mozdultak volna, nehogy kiderüljön, hogy ők is élőlények, aztán megkérdezzék őket, hogy akarnak-e a napsütötte tisztásra menni.

Az ember egy ideig nézte őket:

– Mozognak, nem mozognak? Nem mozognak. Na jó, induljunk!

Ezzel az egész csapat fölkerekedett. Néhány nap múlva megérkeztek a tisztásra, és ott elkezdődött számukra egy egészen új, félelem nélküli és napfényben töltött élet. Alighogy a világosság megszűnt, előjöttek a baglyok az odvaikból, a denevérek is cikázni kezdtek, röpködtek jobbra-balra.

– Jól átvertük őket! – mondogatták egymásnak.

– Átvertük őket, bizony! Minket ugyan nem vittek ki a tisztásra!

– De nem ám!

– No, akkor folytassuk a vadászatot!

– Folytassuk!

– Na jó, de hát kire vadásszunk? Elment az összes élőlény. Még az utolsó szúnyog is elszállt a tisztásra.

Rájöttek arra, hogy hoppá, itt most baj van. A préda elment. És akkor elkezdtek görbe szemmel nézni egymásra a baglyok és a denevérek.

– Ti mondtátok azt, hogy itt maradjunk!

– Nem is így volt! Ti mondtátok először!

Ettől a naptól kezdve meggyűlölték egymást, és akik eddig vadásztársak voltak, most ellenségek lettek, hiszen nem tudtak másból megélni, csak egymásból. A baglyok elkezdtek a denevérekre vadászni. Mivel a denevérek kicsik voltak, és egyedül nem tudták fölvenni velük a harcot, sokan összegyűltek, és néha ők ejtettek zsákmányul egy-egy baglyot. Így harcolnak azóta is, talán az idők végezetéig.

MI A BÚCSÚ?

„A búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó, ideigtartó büntetések elengedése, melyet a keresztény hívő, aki megfelelően fölkészült és teljesítette a kiszabott föltételeket, elnyer az Egyház segítségével, amely mint a megváltás szolgálója Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli és abban részesít.” (VI. Pál pápa: Indulgentiarum doctrina)

„A búcsú részleges vagy teljes, attól függően, hogy a bűnökért járó ideigtartó büntetéstől részlegesen vagy teljesen szabadít-e meg.” (VI. Pál pápa: Indulgentiarum doctrina) „Minden hívő nyerhet búcsúkat (...) önmaga számára vagy az elhunytak javára.” (CIC 994)

Mivel a tisztulás útján lévő elhunyt hívők tagjai a szentek ugyanazon közösségének, segíteni tudunk rajtuk többek között azzal is, hogy búcsúkat nyerünk számukra úgy, hogy a bűneikért járó ideigtartó büntetés elengedést nyerjen. (KEK 1479)

Az Egyház az első időktől kezdve tisztelte a halottak emlékét, könyörgéseket ajánlott föl értük, különösen pedig az eucharisztikus áldozatot, hogy megtisztulva eljussanak Isten boldogító színelátására. Az Egyház ajánlja az alamizsnát, a búcsúkat és a vezeklést is az elhunytakért. „Segítsük őket és emlékezzünk meg róluk. Ha ugyanis Jób fiai megtisztultak atyjuk áldozata által:  (vö. Jób 1,5)  miért kételkedel abban, hogy a mi áldozati adományaink vigasztalást nyújtanak az elhunytaknak? (...) Ne késlekedjünk tehát segíteni azoknak, akik eltávoztak, és fölajánlani imádságainkat értük.” (Aranyszájú Szent János) – (KEK 1032)

BÚCSÚ-NYERÉS A HALOTTAKÉRT

Aki a temetőt ájtatos lélekkel látogatja, és legalább lélekben imádkozik a megholtakért, november 1-8-ig minden nap teljes búcsút nyerhet.

Feltételek: szentgyónás, szentáldozás, imádság a pápa szándékára.

Az év többi napján részleges búcsút lehet nyerni a temető meglátogatásakor. Akik Halottak-napján (vagyis az azt megelőző nap delétől a Halottak-napját követő éjfélig) meglátogatnak egy templomot vagy nyilvános kápolnát, teljes búcsút nyerhetnek a szokásos feltételekkel.

A látogatáskor egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet kell elimádkozni. Ez a búcsú elnyerhető a megelőző vagy következő vasárnapon és Mindenszentek ünnepén is.

NOVEMBERI MISÉK

November hónapban, Gazdagréten, a Szent Angyaloktemplomban minden nap halottainkért ajánljuk fel a szentmiséket. 30 napos szentmise sorozatot végzünk elhunyt szeretteinkért. Szeretném felkínálni Testvéremnek is ezt a lehetőséget, hogy szeretteiért imádkozzunk ezeken a szentmiséken. Ezért mellékeljük a kitölthető mise cédulát, amelyre az elhunytak nevét fel lehet írni. Ha ezt visszaküldi részünkre, akkor a szentmiséinken ezt is elhelyezzük az oltáron, és így

Média Apostolaink halottairól is megemlékezünk. Arra is van lehetőség, hogy telefonon vagy emailben jelezze a szentmisébe foglalandó neveket, és akkor itt jegyezzük fel azokat. (Elérhetőségünk: 06-1-707-3333; miseszandek@apostoltv.hu). Novemberben legyen tehát közös apostoli feladatunk, hogy imádsággal segítjük a szenvedő lelkeket. Ők pedig Isten színe elé jutva biztosan közbenjáró imáikkal fognak rólunk megemlékezni. Így élő kapcsolatban, tevékeny szeretetben maradhatunk azokkal, akik a testi halálban az örök élet oldalára költöztek. Legyen ez mindnyájunk vigasztalására. Károly atya

VASÁRNAP

0.00 Szentmise (ism.), Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin

Sebastian atyával 7.40 Életvezetés – A nevelés az élet szolgálata – Uzsalyné Dr. Pécsi Rita előadása 9.30 Imaszándékfogadás – élő – 06-1-704-4444 10.00

Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 11.30 Zsolozsma 12.00 Ferenc pápa üzenete Rómából 12.20 Budai hét 12.35 Imamaraton – Rózsafüzér

13.25 Szentségimádás 14.00 Lélekemelő

Károly atyával 15.00 Irgalmasság órája

15.30 Gyereksarok 16.00 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.) 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 18.30 Zsolozsma 19.00 Le(g)ó mesék 19.15 Életvezetés – Beszéljük meg – Somogyi Krisztina, Kézdy Anikó és Papp Miklós előadása (ism.) 20.30 Dr. Pákozdi István: Élő liturgia (ism.)/Szeretetláng 20.45 Budai hét

21.00 Mária köszöntő 21.30 Párbeszéd/ Tömördi Viktor atya előadásai (ism.)

22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei/Szeretetláng 23.30 Képújság

HÉTFŐ

0.00 Szentmise (ism.), Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma – Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Katekézis 9.50 Életvezetés –A nevelés az élet szolgálata – Uzsalyné

Dr. Pécsi Rita előadása 11.30 Montserrat jezsuita beszélgetések Nagy Bálint SJ atyával lelkiségről, hivatásról 12.00 Imamaraton – Rózsafüzér 12.45 Hírek 13.00

Szentségimádás 14.00 Lélekemelő Károly atyával 15.00 Irgalmasság órája

15.30 Képújság 16.00 Párbeszéd az emberért – Platthy Iván műsora 17.00 Szentmise Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 17.45 Rózsafüzér 18.20 Gyereksarok

18.50 Homília 19.05 Életvezetés – A nevelés az élet szolgálata – Uzsalyné Dr. Pécsi

Rita előadása 20.30 Budai híradó 20.45

Mária köszöntő 21.30 Párbeszéd – Örömhíreink Dió-héjban/Apostol (ism.) 22.30

Zsolozsma 22.45 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.) 23.35 Képújság

KEDD

0.00 Szentmise (ism.), Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma – Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban – Válogatás a Szent István Televízió műsorából 10.20 Párbeszéd – Apostol/Örömhíreink Dióhéjban – Diószegi László műsora 11.15 Ferenc pápa üzenete Rómából 11.30 Nyitott szemmel – Pécsi szabadegyetem 12.00 Imamaraton – Rózsafüzér 12.45 Hírek 13.00 Szentségimádás 14.00 Igeforrás

– Bábel Balázs atya műsora 15.00 Irgalmasság órája 15.30 Képújság 16.00 Párbeszéd – Örömhíreink Dió-héjban/Apostol (ism.) 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 17.45 Rózsafüzér 18.20 Gyereksarok 18.50 Homília 19.05 Élet az egyházban (ism.) 20.00 Nyitott szemmel – Pécsi szabadegyetem (ism.) 20.30 Budai híradó 20.45 Mária köszöntő 21:30 Párbeszéd – Tükörkép/ Mottó/Női kincsek/Hívtál uram/egy kávé mellett 22.30 Zsolozsma 22.45 Élet az egyházban (ism.) 23.35 Képújság

SZERDA

0.00 Szentmise (ism.), Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma –Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Belső világunk szépségei 9.45 Ferenc pápa üzenete Rómából (ism.) 10.10 Párbeszéd – Párbeszéd az emberért – Platthy Iván műsora 11.05 Ferencesek – Szerdahelyi Csongor műsora 11.35 Apostolok fóruma – élő 12.00 Imamaraton – Rózsafüzér 12.45 Hírek 13.00 Szentségimádás 14.00 Lélekemelő Károly atyával 15.00 Irgalmasság órája 15.30 Képújság 16.00 Imaszándékfogadás – élő – 06-1-704-4444 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 17.45 Rózsafüzér 18.20 Apostolok fóruma (ism.) 18.50 Dr. Pákozdi István: Élő liturgia 19.05 Belső világunk szépségei (ism.) 19.30 Montserrat jezsuita beszélgetések (ism.) 20.00 Összhang – Kulturális magazin (ism.) 20.30 Budai híradó 20.45 Mária köszöntő 21.30 Párbeszéd/Tömördi Viktor atya előadásai (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Belső világunk szépségei/Szeretetláng

23.35 Képújság

CSÜTÖRTÖK

0.00 Szentmise (ism.), Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma –Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Életvezetés – Beszéljük meg – Somogyi Krisztina, Kézdy Anikó és Papp Miklós előadása 10.30 Katekézis 11.00 Apostolok fóruma (ism.) 11.30

Kultúrpont 12.00 Imamaraton – Rózsafüzér 12.45 Hírek 13.00 Szentségimádás

14.00 Igeforrás – Bábel Balázs műsora

15.00 Irgalmasság órája 15.30 Képújság

16.00 Kultúrpont (ism.) 16.30 Katekézis (ism.) 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 17.45 Rózsafüzér 18.20 Gyereksarok 18.50 Homília

19.05 Életvezetés – Beszéljük meg – Somogyi Krisztina, Kézdy Anikó és Papp Miklós előadása (ism.) 20.15 Kultúrpont (ism.) 20.45 Budai híradó 21.00 Mária

köszöntő 21.30 Párbeszéd – Örömhíreink Dió-héjban/Apostol (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Élet az egyházban –Eucharisztikus kongresszus – NEK 2020 (ism.) 23.35 Képújság

PÉNTEK

0.00 Szentmise (ism.), Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma – Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Keresztút 9.20 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából 10.10 Dr. Pákozdi István: Élő liturgia 10.30 Párbeszéd/Tömördi Viktor atya előadásai 11.15 Szeretetláng (ism.) 11.30 Nyitott szemmel – Jeles napok/Verbiták Magyarországon 12.00 Imamaraton – Rózsafüzér 12.45 Hírek 13.00 Szentségimádás 14.00 Lélekemelő Károly atyával 15.00 Keresztút 15.40 Ferenc pápa üzenete Rómából 16.00 Párbeszéd/Tömördi Viktor atya előadásai (ism.) 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 17.45 Keresztút 18.20 Gyereksarok 18.50 Homília 19.05 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.) 20.00 Nyitott szemmel – Jeles napok/Verbiták Magyarországon (ism.) 20.30 Budai híradó 20.45 Mária köszöntő 21.30 Párbeszéd – Párbeszéd az emberért (ism.) 22.30 Zsolozsma 22.45 Élet az egyházban – Általános kihallgatás Rómából (ism.) 23.35 Képújság

SZOMBAT

0.00 Szentmise (ism.), Ismétlések, Képújság 7.20 Belső Gerinctorna – Benvin Sebastian atyával 7.32 Zsolozsma –Reggeli dicséret 8.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 8.45 Rózsafüzér 9.20 Élet az egyházban –Eucharisztikus kongresszus – NEK 2020

10.15 Le(g)ó mesék (ism.) 10.30 Párbeszéd – Tükörkép/Mottó/Női kincsek/ Hívtál uram/Egy kávé mellett 11.30 Katekézis (ism.) 12.00 Imamaraton – Rózsafüzér 12.45 Hírek 13.00 Szentségimádás

14.00 Igeforrás – Bábel Balázs műsora

15.00 Irgalmasság órája 15.30 Képújság

16.00 Összhang – Kulturális magazin

16.30 Ferencesek – Szerdahelyi Csongor műsora (ism.) 17.00 Szentmise – Gazdagrét, Szent Angyalok-templom 17.45 Rózsafüzér 18.20 Gyereksarok 18.50

Szeretetláng 19.05 Élet az egyházban –Eucharisztikus kongresszus – NEK 2020 (ism.) 20.15 Montserrat jezsuita beszélgetések (ism.) 20.45 Budai hét 21.00 Áhítat Rómából 21.30 Párbeszéd – Tükörkép/Mottó/Női kincsek/Hívtál uram/ Egy kávé mellett (ism.) 22.30 Zsolozsma

22.45 Élet az egyházban – Válogatás a Szent István Televízió műsorából (ism.) 23.35 Képújság

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

APOSTOL TELEVÍZIÓ

ADATKEZELÉS

Kedves Nézőink (Média Apostolaink) elérhetőségi adatait (név, lakcím, e-mail cím, telefon), amelyeket kapcsolattartásunkhoz megadtak, a televíziót működtető Apostolmédia Közhasznú Alapítvány a hatályos uniós GDPR jogszabályoknak megfelelően kezeli. Adatkezelési Szabályzatunk megismerhető az Alapítvány weboldalán (www.apostolmedia.hu)

és az Apostol Televízió honlapján (www.apostoltv.hu ).

MAGAZIN RENDELÉS

Az Apostol Magazin, televíziónk ingyenes kiadványa megrendelhető szerkesztőségünknél levélben, E-mailben vagy telefonon.

KIADVÁNYUNK:

ISSN 2786-3549

Kiadja: Apostolmédia Közhasznú Alapítvány

1118 Budapest, Rahó utca 24/B

Felelős kiadó: Dr. Szederkényi Károly Miklós

Tipográfia, nyomdai előkészítés: Gregor László

Nyomda: Pharma Press Nyomdaipari Kft.

ADOMÁNYOZÁS

Alapítványunk anyagi támogatásának lehetőségei:

1. POSTAI UTALVÁNNYAL (kérhető a szerkesztőségen telefonon), illetve az Apostol Magazinnal megküldjük

2. BANKI ÁTUTALÁSSAL Apostolmédia Közhasznú Alapítvány

Bankszámlaszám: 11712004-20338211

ELÉRHETŐSÉGEINK:

Postacím: 1112 Budapest, Gazdagréti út 14.

Telefon: 1/707-3333

Mobil: 30/533-0363

E-mail: info@apostoltv.hu

Honlap: www.apostoltv.hu

Facebook: www.facebook.com/apostoltv

LEFEDETTSÉGÜNK: Az Apostol TV magyar katolikus hitéleti televízió elérhető a Magyar Telekom és a DIGI országos hálózatán, valamint a Vodafone szolgáltatónál Budapesten, a XI. kerületben és a www.apostoltv.hu honlapon.