Közélet
Gazdaság
Oktatás
Egészség
Kultúra
Helytörténet
SZINKRONÚSZÁS
ANNA A VÁLOGATOTTBAN Natalia Tarasova szövetségi kapitány február elején, az utánpótlás válogatón nyújtott teljesítmények alapján állította össze az utánpótlás válogatottba behívandó sportolók listáját, melyben a Budaörsi SC versenyzője, Almási Anna (képünkön) is helyet kapott.
Paragrafus
Sport
ZÁMBORI BENCE
MEGY KAZANYBA Kilenc-kilenc férfi és női cselgáncsozó képviseli a magyar színeket Kazanyban az április 21-én kezdődő olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság egyéni küzdelmeiben, köztük a budaörsi Zámbori Bence. Nagy András, a szövetség szakágvezetője sajtótájékoztatón elmondta, hogy az
ÚTON RIÓ FELÉ:
Az Orka Kupán járt márciusban szinkronúszó csapatunk, melynek eredményeiről eddig ritkán számoltunk be. Most pótoljuk! Március 19-20-án Székesfehérváron járt BSC szinkronúszó csapata, megméretni magukat az Orka Kupa nemzetközi szikronúszó versenyen, ahol a gyakorlott élversenyzőik mellett a kezdők is vízbe ugorhattak. Harminc delegáció és több száz versenyző vett részt. „Szinkronúszó csapatunk 2011 márciusa óta van jelen a budaörsi városi uszodában.
Először a Budaörsi ÚVVSE-hez tartoztunk – mondta lapunknak Kusztor-Jurenka Krisztina edző -, majd a Budaörsi Sport Club vett minket szárnyai alá 2015 elejétől. A munkát én kezdtem el (a gyerekek toborzásától kezdve az edzések megtartásáig), és három éve csatlakozott hozzám (Szimandl Orsolya után) Zlinszky Anett (a képen Majoros Annával, aki a legsikeresebben szerepelt az Orka Kupán), akivel jelenleg is több csoportot viszünk. Rangos hazai és alkalomadtán külföldi versenyekre is készítünk fel lányokat, a válogatottba való bekerülésre, de megtalálják nálunk a számításaikat azok is, akik csak rekreáció szintjén űznék a sportágat.
Minden témáról bõvebben is olvashatnak a
Szabó Attila a BSC atlétika szakosztályának legeredményesebb versenyzője nagy fölénnyel és biztató eredménnyel nyerte a fedett pályás összetett Országos Bajnokságot! Több számban egyéni csúcsot, vagy azt megközelítő eredményt ért el, ami a Riói Olimpiain kvóta szerzés fényében igazán jó útnak bizonyul. Az egyéni országos Bajnokságon Attila ezüst érmet szerzett egyéni csúcs beállítással eredménye 4.60 További eredmények: Sier Zsófi 60 gát 8.97 5. Jankovics Dániel magasugrás 200 cm. 6. Kiss Dianna 60 gát 9.03 6.
www.budaorsinaplo.hu oldalon!
elnökség jóváhagyta az előterjesztett névsort, így a BSC versenyzője is indulhat a tatár fővárosba. Zámbori egyéni és csapatversenyben is szerepel.
27