Univpecs 2018 1 magyar web

Page 28

ahogy ők látták MIT JELENT SZÁMODRA FELSŐOKTATÁSBAN TANULNI? Kovács Bettina: Felsőoktatásban tanulni teljesen más, mint egy gimnáziumban. Sokkal szabadabb, mint a középiskola, illetve a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Itt teljessé válik az ember, tudja, mit akar, és azt is, hogy mekkora árat kell érte fizetni. Akármit választ az ember a felsőoktatásban, egy diploma megszerzése nem kis munkába kerül. Mégis úgy gondolom, nem becsülik kellőképpen Magyarországon a diplomás dolgozókat. Illés Zsófia: A felsőoktatásban való részvétel elsősorban egyfajta hovatartozást jelent számomra. Legfőképpen az a fajta kiváltság tetszik, hogy az egyetemen, főiskolán a hallgatók, tanulók azoknak a tárgyaknak az oktatásain vesznek részt, amelyek a szívéhez és kompetenciáihoz a legközelebb állnak. Az itt érzékelhető szabadságnak azonban nem csak előnyei vannak, könnyen elképzelhető, hogy a hallgató ellustul a szorgalmi időszakban, ez pedig hatással lehet a tanulmányaira a későbbiek során. Ugyanakkor a felsőoktatás az új kapcsolatok kialakítására, meglévők erősítésére egy kifejezetten alkalmas színtér. Összességében jó ehhez a nem is annyira kis létszámú közösséghez tartozni, jó dolog magunkról elmondani, hogy egyetemisták vagyunk. 26 — U N I V P É C S

Azt mondják, hogy az egyetemi évek a fiatalok számára egy meghatározó és feledhetetlen időszak. Semmiképp se hasonlítható a középiskolai oktatáshoz. Örök barátságok, sikerek, kudarcok, kalandok. De vajon az elsőéves egyetemisták is így gondolják? Vajon számukra mit jelent az egyetemi élet? Két elsős egyetemista, két külön szak. Kovács Bettina (ETK) és Illés Zsófia (MIK) adott interjút az UnivPécsnek saját tapasztalataikról, sikereikről, eddigi PTE-s élményeikről.

HA AZT MONDOM, „EGYETEMI ÉLET” – MI JUT ESZEDBE RÓLA? Kovács Bettina: A szó hallatán rengeteg pozitív dolog jut eszembe. Elsőként az, hogy ezek az évek az ember legszebb évei. Itt már mindenki a maga ura és az embernek meg kell tanulnia, hogy hogyan is viselkedik egy felnőtt, mert bizony ez már a nagybetűs Élet. Muszáj önállósodnia és megkomolyodnia. Sokkal több az elvárás, kihívás, mint eddig bárhol máshol az életben, de minden percét maximálisan élvezem. Rengeteg program, lehetőség adott az egyetem keretein belül. Itt gondolok főleg szakestekre, sítáborokra, gólyabálra, egyetemi bulikra. Az egyetemi élet pedig az egyik legnagyszerűbb dolog egy ember életében. Illés Zsófia: Az „egyetemi élet” kifejezés kapcsán elsősorban a pezsgésre asszociálok. Hiszen amellett, hogy a legmagasabb kvalitású képzéseken vehetünk részt – ahol nem árt eredményesen teljesíteni – számtalan jó program és buli kerül megrendezésre. Habár nem vagyok állandó látogatója az effajta rendezvényeknek, a pozitív visszhang és elégedettség érzékelhető a környezetemben. Természetesen ezek azért is szükségesek, hogy egyfajta kikapcsolódást szolgáltassanak számunkra, személy szerint fontosnak tartom például, hogy egy sikeres (esetleg sikertelen) ZH, vizsga után kiengedjen az ember, és a szaktársaival, barátaival szórakozhasson egy kicsit. MILYEN ÉLMÉNYEKKEL, TAPASZTALATOKKAL GAZDAGODTÁL AZ ELSŐ SZEMESZTERBEN? Kovács Bettina: Már a gólyatáborban rávilágítottak arra, hogy az egyetemi évek nagyon szép diákévek. Rengeteg tapasztalattal, élménnyel gazdagodtam a karnak köszönhetően. Voltam olyan szerencsés, hogy HÖK-tagnak illetve évfolyamfelelősnek választottak a 2017/18-as tanévben, így lehetőségem nyílik a színfalak mögé is belátni. Az egyetem által már jártam Debrecenben, a következő nagyobb utazásom pedig egy frankfurti tanulmányi út lesz. Illés Zsófia: Az első szemeszter során új ismertségekre tettem szert, jobban átlátom a magyar felsőoktatási rendszer működését, tisztában vagyok a lehetséges jövőképpel, továbbá megta-


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.