VÁROSI SÉTA

Kazincbarcika, a színes város

Írta: Szigeti Ferenc Albert Fotók: Pálvölgyi Krisztina Messziről nézve a szürke, kockaházakkal telerakott, szocialista iparváros mintaképe elevenedik meg sokunkban. Közelről nézve: Kolorcity, a fák városa, a szobrok városa, egy élő skanzen, egy élhető város. Barcika, ahogy sokan nevezik, ráadásul nemcsak egy teljesen unikális városi élményt nyújt, hanem egyben számos elsőrangú túracélpont közelében fekszik.

A

mai Kazincbarcika két ősi település, Sajókazinc és Barcika öszszeolvadásával jött létre 1947-ben. Hogy a környék régóta lakott, arra számos bizonyíték létezik: Felső-Barcika református templomának felújításakor egy 12. századi ablakot találtak, amely egy körtemplom része volt. A városi kórház építésekor több ezer éves leletanyag került elő, illetve lett sajnos a gyors urbanizáció áldozata. A település határában pár évtizede az ország eddig ismert legrégebbi (Árpád-kori) vasolvasztóját ásták ki a föld alól. Sajókazinc református templomának helyén már évszázadok óta áll istenháza, amely jóval később arról lett nevezetes, hogy itt keresztelték meg Galambos Benjámint, akit ma Egressy Béniként ismerünk. A református melletti katolikus templom viszont jóval később, 1910-ben épült, a herbolyai bányászok szorgalmazására.

A sajókazinci templomok előtti Eötvös téren egy pontba sűrűsödik a „Barcika-kép”, főleg akkor, ha egy olyan lelkes lokálpatrióta, mint a helytörténész Kismarton Zsolt, a Barcikai Históriás Helytörténeti Alapítvány kuratóriumi tagja festi azt meg. Egyik oldalon Sajókazinc kedves falusi házai, a másikon az 1986-ban épült körpanel blokkjai, fantasztikus játszótérrel a középen, a tér fölött pedig sült tészta illata lebeg a közeli cukrászüzemnek köszönhetően. És a legfurcsább, hogy a gyár nem látszik, pedig alig egy kilométerre van ide légvonalban, de egy markáns hegyvonulat teljesen lezárja a képet. Ha nem tudnám, hogy a Megy a gőzös című filmhez készült médiahack volt csupán a barcikai ősanya legendája, esküszöm, elhinném… Azt viszont innen üzenem a város vezetőinek, hogy Kazincbarcika bőven megérne pár, mostanában amúgy is divatos városi sétát, főleg akkor, ha a vezető személye is adott (Európa falfestményeiről talán leghíresebb helyén, Gdańsk Zaspa negyedének panelépületei között lelkes önkéntesek kalauzolják el a díszletek mögé pillantani vágyó látogatókat).

Egy „átlagos” játszótér (Eötvös tér): Barcikán akár játszótérfelfedező túrákat is szervezhetünk

A 12. századi ablakot rejtő református templom (balra) és egy régi lakóház (jobbra) FelsőBarcikán

Fotó: Fortepan / Mészáros Zoltán

Kazincbarcika, a véletlen városa Köztudott, hogy a Sajó völgye szénbányászata miatt lett az ország egyik nehézipari fellegvára. A Tardona-patak mellett található, a város részét képező Herbolyán 1894-ben nyitották meg az első szénbányát. Aztán beindult az ipar. „Nemsokára 50-60 barnaszénbánya működött a város tágabb környékén, köztük az ország egyik leghosszabb bányajárata, a Terv-táró. A bányászat fénykorára azonban ma már csak pár kolóniaépület és az 1922-ből származó egykori kultúrház emlékeztet, no és az idők viharait álló bolt, ahol sört mindig lehetett kapni” – meséli Zsolt érezhető nosztalgiával a hangjában az 1955 és 1957 között működött külszíni bánya helyén található tavaknál. Kazincbarcikán üzemelt hazánk legnagyobb szénosztályozó állomása, Lyukóbányáról például kötélpályán érkezett a szén. Ezért aztán az sem különleges, hogy a meddőből egész hegyeket hordtak össze a herbolyai tavak felett (amelyek mára beerdősültek).

Aztán jött a város létrejöttét és életét a mai napig meghatározó nagy elképzelés: a Sajó révén van víz, van kokszolható szén, legyen hát itt egy óriási műtrágyagyár. Talán nem árt feleleveníteni: a bányászott szén egy ritka fajtájából a levegő kizárásával és hevítéssel kivonják a gázokat, s a visszamaradó, tiszta szenet nevezik koksznak, amelyet nagy hőfejlesztő képessége miatt a fémkohászatban használnak, a kinyert gázok pedig a vegyipart támogatják. Igen ám, de „miközben nagy erőkkel épülni kezdett Sajókazinc és Barcika határában az új város, kiderült, hogy az itteni szén nem kokszolható, a műtrágyagyártás ezáltal nincs megalapozva. Ezért aztán 1963-ban az akkori Leninvárosból hozták a gázt, ahogy azóta is vezetéken érkezik”. De mindez persze a tévedhetetlen államszocializmusban nem okozott gondot, simán felépült az ország egyik legnagyobb vegyipari központja, a mai BorsodChem, amelynek létesítményrengetegéről kilométereken át le sem tudjuk venni a szemünket Sajószentpétertől Kazincbarcika felé utazva. A vegyipar azóta is dübörög, a BorsodChem ma is az ország egyik meghatározó iparvállalata. „Itt fejlesztették ki vagy gyártották hazánkban először a pétisót, a folpakot és a műanyag ablakot” – sorolja Zsolt a helytörténet egyedi relikviáit.

Fotó: Fortepan / Kotnyek Antal

Herbolya 1960-ban (balra) és a Borsodi Vegyi Kombinát (ma BorsodChem) 1955-ben (jobbra)

Herbolyán ma már a csend honol, kevesen tudják, hogy a tó feletti „hegy” igazából egy meddőhányó

Kazincbarcika, az élhető skanzen A város híres képzőművészéről elnevezett Mezey István Művészeti Központ ikonikus épülete előtt állunk Zsolttal, innen fedezzük fel a szocializmusban épült Újvárost. 1954-ben egyébként ebben az épületben alakult meg a városi tanács (Berente hozzácsatolásával ekkor emelték városi rangra a települést). Kazincbarcika belvárosában sétálva szembetűnő, hogy érdemes volna újragondolni a korszak építészetéről alkotott esetlegesen teljesen negatív véleményünket. A zömében felújított Sztálin-barokk házak között persze óhatatlanul szembejön a retró hangulat, de hát Barcika kiemelt város volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy City Grill Budapesten kívül

A főutca (Egressy Béni út) egy jellegzetes szakasza (lent) és a Kolorcity pár szimbóluma (fent)

csak itt működött az országban. Meg az, ami láthatatlan: egészen az 1970-es évekig minden ház alatt légópince is épült, ezért a város tele van lezárt bunkerekkel is.

A forgalomcsillapított főutcán egyik hangulatos teresedés nyílik a másikból, mindenhol egy látványos, terebélyes fa (még gyümölcsfákat is láthatunk) és egy szobor található a városképileg védett épületek előtt. Magyarországon a helyi lakosok számához viszonyítva itt van a legtöbb – zömében egyáltalán nem szocreál – köztéri szobor és műalkotás. Tényleg olyan, mint az 1950-es évek városi ideáljában sétálni, a szocreál túlontúl sematikus, a hatalmat kiszolgálni vágyó dogmatikussága nélkül.

Kazincbarcikát nyugodtan hívhatnánk a fák vagy éppen a köztéri szobrok városának is. Nem véletlen tehát, hogy a város a dinamikus és természeti környezettel, zöldfelületekkel való harmonikus fejlődése kapcsán 1982-ben Hild János-díjban részesült. Feltűnőek a belváros rendezett épületein látható különleges ablakkeretek és erkélydíszek is (ez utóbbiak, ha halványan is, de a proletárforradalom eszméjét hirdetik). Ám hívhatjuk nyugodtan a játszóterek városának is: nagyon sok és nagyon menő játszótér található Kazincbarcikán, köztük a Völgy Park interaktív játékokat is tartalmazó, minden korosztályt megcélzó óriási létesítménye közvetlenül a Mezey István Művészeti Központ mellett.

A hagyományt feldolgozó szocreál és a szocialista modernizmus

A szocialista realizmus alapvetően nem egy stílusirányzat, hanem a marxizmus–leninizmus világnézetén alapuló, a szocializmus (kommunizmus) építésének ideologikus ábrázolását célul tűző alkotó módszer, amely az 1950-es években nagyon gyorsan dogmatikus, a diktatúra érdekeit szolgáló irányzattá silányult, így kapta pejoratív szocreál megnevezését is. A történelmi kor ikonikus alakjainak, a munkásosztály tagjainak heroikus munkáját dicsőítette realista módon. Így szaporodtak el az egész országban a munkások, a parasztok, a dolgozó nők, a szovjet katonák és a forradalmárok alakjai szobrokban, domborműveken megtestesülve, avagy éppen festményeken. A szocializmus épületei sok helyütt meghatározzák a településképet, és a mai napig heves viták tárgyát képezik. Igaz, meglehetősen ambivalens módon: leginkább akkor, amikor demonstratív jelleggel történelmi épületek mellé kerültek, illetve egyes épülettípusok, jellegzetesen a panelépületek verik ki a biztosítékot. Furcsa módon az 1950-es években épült téglaépületeket, az úgynevezett Sztálin-barokkot jóval kevesebb kritika éri. A megnevezés onnan származik, hogy Sztálin Nagy Péter cárt tartotta egyik előképének, ezért a szocialista realizmus mintája Szentpétervár lett, a barokk építészet stílusjegyei pedig megjelentek az akkoriban épült szovjet házakon. Érdekes dolog ez amúgy. A magyar kommunisták forradalmi hevületük előképét a reformkorban találták meg, így a magyar szocreál építészetben a klaszszicizmus formakincse köszön vissza, a krakkói Nowa Huta épületein a reneszánsz stílushegyei, míg Szlovákia szocreál épületein a szepességi városoknak sgraffitókkal és faragott kőoromzattal díszített polgárházai.

Somogyi József Anyaság című szobra (lent) és szoboráthallások a Villámvölgy játszótéren (fent)

A múlt és a jelen találkozása Kazincbarcika belvárosában A Villámvölgy játszótér látványa annyira váratlan, hogy le is ülünk egy kávéra a művészeti központ teraszán. Csodálkozásunkra egyből reflektál Zsolt: „Ligetes várost képzeltek el a tervezők, akik között sok olyan építész is volt, akik nem feltétlenül a szocreál szellemében alkottak. Barcika védett település volt, nem akárki jöhetett ide lakni, s talán ezért is kerültek előtérbe a minőségi szempontok, annak ellenére, hogy állandó lakhatási problémával küzdött a település.” A gyártól direkt odébb tervezett, szántóföldből kinőtt város lakossága 3000 főről gyorsan 20 ezer főre ugrott (a rendszerváltás előtt lakták legtöbben, mintegy 42 ezren a várost, a lakosság száma ma körülbelül 25 ezer), s volt idő, amikor a gyárban 5500 ember dolgozott (ma megközelítőleg ezer fő). „Akárhogyan nézzük, amit itt próbáltak megvalósítani, kilógott az 1950-es évek gondolkodásából, s talán ennek meg persze az elmúlt évek fejlődésének a lenyomata az, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ugyan Tiszaújváros ingatlanárai a legmagasabbak, de második helyen Kazincbarcika Miskolccal van versenyben.”

Kazincbarcika úgynevezett szomszédsági egységenként épült fel, ahol a koncepció az volt, hogy minden egyes „kerületben” minden alapszolgáltatás elérhető legyen. Nyolc egységből állt a korabeli város, a házak Tatabánya épüle-

Fotó: Fortepan / Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ

teiről lettek mintázva, és betűjeleket kaptak az ábécé szerint. „Tévhit az, hogy az egész várost hadifoglyok építették fel, de az A és B épületet valóban az 1951 és 1953 között itt működött hadifogolytábor elsősorban német származású foglyai emelték, ahogy a gyár alapjait is” – említi Zsolt a város történetének sötétebb epizódját. Talán az 1950-es évek hagyományaira is alapozva Kazincbarcika később egyfajta építészeti kísérlet terep lett. Az ismert, hogy a második világháborút követő iparosítás történelmi léptékkel is hatalmas méretű társadalmi változásokat indított be, a városokba özönlő tömegek lakhatási igényeinek kiszolgálására pedig az

A Völgy Park hazánk első, interaktív elemeket is tartalmazó játszótere

egyébként Nyugat-Európában akkor már régóta ismert házgyári technológia alkalmazása jelentette a leghatékonyabb választ az egész szocialista blokkban. Kazincbarcikán egyébként annyira nagy volt a lakásigény akkoriban, hogy a városközpont csak később épült meg. De a panelek elterjedése előtt, a hagyományos építési technológiával épített szocreál lakóépületek után több kísérlet is zajlott előregyártott elemekkel. Kazincbarcikán használták a körülbelül négytéglányi – kohósalakból készült – középblokkot, az eredetileg külföldi nagyblokk-technológia pedig hazánkban itt honosodott meg először (hozzávetőleg 8 tégla nagyságú könnyűbeton elem). Sőt kertes házakat és iskolát is itt építettek először panelből az országban.

Barcika élhetőnek tűnő belvárosa tényleg anynyira meglepő, hogy bőven megér egy városi sétát, amelyhez egyébként a szocializmus korszakának első nagy városmonográfiáját is felhasználhatjuk. S az élhető város képéhez az is mindenképpen hozzátartozik, hogy a fenséges Bükköt a buszállomásról induló jelzéseken közvetlenül bevehetjük, de karnyúj-

A Szüret című szoborkút a belvárosban

tásnyira találjuk az ország legjobb túraterepeit is: az Upponyi-hegységet, az Aggteleki-karsztot, a Rudabányai-hegységet vagy éppen a Vajdavár-vidéket.

Kazincbarcika, a színes város A város legmegdöbbentőbb látványossága azonban mindenképpen a mintegy 40 darab, óriási művészi falfestmény. Bár szinte mindegyik festmény erősen elgondolkodtató, a legsokatmondóbb kép a Jószerencsét út és az Iskola utca körforgalmában bontakozik ki. A körforgalomban a város egyik jelképének, az oroszlánnak a szobra áll, az első épületen a régi, Sztálin-barokk Barcikát idézi meg a kép fekete-fehérben, miközben a színes emberalakok a szintén színes felirattal a művészet révén egy új holnapot hirdetnek. És kissé odébb korunk mementója is lehetne a fát locsoló kislány. Ahhoz azonban, hogy megértsük Kazincbarcika színes várossá való változását, ugorjunk vissza az időben!

Nehézipari központként a város valóban a rendszerváltás egyik nagy vesztese volt, s a helyzet később sem sokat javult. Az új, jelentősebb zöldmezős beruházások elkerülték a térséget, a 2008-ban kezdődő gazdasági válság pedig foglalkoztatási szempontból érzékenyen érintette a helyi gazdaság meghatározó vállalatát, a BorsodChemet is. Ebben a szorongatott helyzetben Kazincbarcika városvezetése gondolt egy merészet, és elindított egy új gazdaságfejlesztési és települési arculatváltási programot. Az együttműködő szakemberek az elejétől fogva bevonták a helyi közösséget, amelynek tetszését végül a „színes város” koncepció nyerte el, amelynek az is az alapja, hogy a város a maga idejében a modern építészet jeles hazai képviselője volt.

A város „kiszínezése” 2013-ban indult el egy nyilvános ötletpályázattal. Helyi és nemzetközi művészek pályáztak ötleteikkel, hogy azok a városi arculatot meghatározó panelházak homlokzatainak kreatív megjelenést kölcsönözzenek. A látványos, színes házfalakat követően megjelentek a street art alkotások is,

A Robot unikornis című festmény

Barcika akár a megváltozott európai örökségfelfogás szimbóluma is lehetne. „A mi örökségünk: ahol a múlt a jövővel találkozik” (alsó képek)

hiszen Barcika a szobrok városa volt mindig is. Így jött létre a város másik címerállatát megidézve Szőke Gábor Miklós színes unikornisa, amely újszerűsége ellenére a helyiek nagy büszkesége lett, de több alkalommal megjárta már a Sziget Fesztivált is.

Időközben a „színes város” koncepció a Kolorcity márkanévben öltött testet. És itt jön a lényeg, ugyanis a Kolorcity nemcsak új városi arculatot hozott, hanem egy alapos belső változást is, amelynek az egész város részese lett. Ennek egyik leglátványosabb megjelenési formája, hogy a Kolorcity szimbólumai viszszatérő motívumok a gyermekek lakóhelyükkel kapcsolatos alkotásaiban. Ma már a társasházak azon versenyeznek, hogy a saját épületükön is megjelenjen egy új, színes alkotás. A város átalakulását nemcsak a helyi lakosság, hanem a szakmai közönség is elismerte, a Kolorcity

Somodi-Hornyák Szilárd Rákóczi téri háza (lent) és Augusztin Nándor Kolorszifon (fent) című alkotása

több hazai, illetve nemzetközi PR-, reklám- és városfejlesztési díjat is elnyert.

„Pár korabeli falfestmény még ma is látható a városban, a Kolorcity-történet tehát valóban megalapozott volt. És sikeres, mert az emberek tényleg megszokták és szeretik az alkotásokat. Nem függetlenül a BorsodChem, a Svájci Hozzájárulás és az EU-s pályázatok sikerességétől, a város annyira gyorsan fejlődött az elmúlt években, hogy az elszármazottak rendre nem ismernek rá” – mondja Zsolt a város elmúlt években történt átalakulásáról.

A Kolorcity pedig dübörög. Hogy csak a legfontosabbakat említsük: 2013-ban kezdődött a KolorFesztivál; a város második, 1955-ben épült iskolájában 2014-től a KolorLab inkubátorház működik, nem mellesleg 90%-os kihasználtsággal. Sok egyéb mellett 2016-ban először rendezték meg a KolorFutást; 2017-ben a közel 5000 futót megmozgató, közép-európai vonzáskörzetű Spartan Race-t fogadta be a város. Kazincbarcika többszörös házigazdája lett a legnagyobb magyarországi kerékpárversenynek, a Tour de Hongrie-nak. 2018-ban elindult a város lakosai számára ingyenesen elérhető, Fitt Barcika nevű program, illetve a Nemzeti Ovi-Sport Program keretein belül egy projekt, hogy az óvodások mozgáskultúrája minőségi környezetben fejlődhessen. Mindettől nem függetlenül a város a turizmust is szeretné a jövőben fejleszteni. Az egykor szürke Kazincbarcikát remélhetőleg a természetjárók is felfedezik hamarosan... 

A Csónakázótó mellett a természetjárást ösztönző, komplex mozgásfejlesztő park jön létre

Völgypark

Herbolya városrész

0 500 m Térkép: Bába Imre