Issuu on Google+

Alapismeretek, juhfajtรกk

1


2

Alapismeretek, juhfajtรกk


JUHTENYÉSZTÉSI ALAPISMERETEK

I. KÖTET

ALAPISMERETEK, JUHFAJTÁK

ÍRTA

MUCSI IMRE

TUDÁS ALAPÍTVÁNY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2010 Alapismeretek, juhfajták

1


© Mucsi Imre, Tudás Alapítvány, 2010

A kiadvány a „Curricilum and Training for European Sheep Farmers (SHEEPSKILLS)” című, 2009–1–IS1–LEO05–00261 számú Leonardo da Vinci projekt támogatásával jelent meg

Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez Ez a kiadvány (közlemény) a szerzők nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelõssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásáért

LEKTORÁLTA PALOTÁS JÁNOS AZ ELSŐ BORÍTÓN LÉVŐ KÉP FORRÁSA: http://farm4.static.flickr.com/3212/3020714772_c5bbe64691_b.jpg A HÁTSÓ BORÍTÓN LÉVŐ KÉP FORRÁSA: http://jomagyararu.hu/hungarikum-magyar-elelmiszer/allat/ magyar_racka-juh

FELELÕS KIADÓ SIMON FERENC TUDÁS ALAPÍTVÁNY

KOMPLETT KIVITELEZÉS INFOPRESS REKLÁMSTÚDIÓ FELELÕS VEZETÕ SZABÓ CSABA ISBN 978 963 89188 0 2

2

Alapismeretek, juhfajták


Tartalom Alapismeretek a juhtenyésztés gyakorlatához .................... 5 Származása, domesztikációja ........................................................... 5 Külleme ................................................................................................... 6 Az életkor megállapítása.................................................................... 9 Elnevezés ivar és kor szerint ..........................................................10 Testméret-felvétel ..............................................................................10 Viselkedési és biológiai sajátosságok..........................................11 Fajták ...........................................................................................................13 Magyar merinó ....................................................................................14 Ausztrál merinó ..................................................................................15 Booroola merinó ................................................................................16 Szapora merinó ...................................................................................17 Corriedale .............................................................................................19 Romney ..................................................................................................20 Német húsmerinó..............................................................................21 Bábolnai szapora ................................................................................22 Ile de france .........................................................................................23 Német feketefejű húsjuh.................................................................24 Suffolk ....................................................................................................24 Texel .......................................................................................................25 Awassi .....................................................................................................26 Brit tejelő...............................................................................................27 Keletfríz .................................................................................................28 Lacaune ..................................................................................................28 Racka.......................................................................................................29 Cigája ......................................................................................................31 Cikta ........................................................................................................32 Gyimesi racka ......................................................................................33

Alapismeretek, juhfajták

3


4

Alapismeretek, juhfajtรกk


Alapismeretek a juhtenyésztés gyakorlatához Származása, domesztikációja A juh háziasítása a történelem előtti időszakban folyt le, így nincsenek írásos feljegyzések, hogy milyen vadjuhfajok megszelídítése útján jutott el az ember a házi juh birtokába. Feltételezik, hogy a vadjuh mintegy 30 változata közül öt a meghatározó szerepű: a muflon (Ovis musimon), az arkal (Ovis ammon arkal), az argali (Ovis ammon argali), a hójuh vagy nivicola (Ovis ammon nivicola) és a kanadai vadjuh (Ovis ammon canadiensis). A háziasítás egyidejű a növénytermesztés kezdetével. A vadon élő juhok törzse rövid, a lábaik hosszúak, izomzatuk szilárd, csontozatuk finom. A háziasított juh törzse megnyúlt, mellkasa dongásodott, izomzata és csontozata veszített szilárdságából, de tömegesebb lett. Zsigeri szerveik megnagyobbodtak, így hasuk terjedelmesebbé, lábaik rövidebbekké váltak. A kultúrfajták takarmányhasznosítása sokkal kedvezőbb, mint vadon élő őseinek. Az eredetileg felszőrökből és pehelyszálakból álló szőrköntös fajtánként jelentősen módosult. A félkörívben hátra és oldalt irányuló szarvak a háziasított fajtáknál csigás, pödrött, lant alakú és sarlós formát öltöttek. Előfordulnak négyszarvú (jakob) és egyik vagy mindkét ivarban szarvatlan fajták is. A tenyésztés során a specializáció szükségessége hús-, gyapjúés tejtípusú fajtákat hozott létre. A szaporodási hajlam egyes fajtáknál szigorúan időszakhoz kötött, másoknál egész évre kiterjed. Az anyajuh átmenetet képez az egyet- és az ikerellők között, így 1—4 életképes bárányt ellhet. A háziasított fajták kosainak heréi nagyobbak őseiénél, így egy tenyészidőszakban akár 40—60 anyával is képesek eredményesen párosodni.

Alapismeretek, juhfajták

5


Külleme A testtájak külső alakulása mind a tenyészállatok kiválasztásánál, mind a hús- illetve gyapjú- és tejtermelés céljából tartott juhok bírálatánál szigorú követelményeknek kell, hogy megfeleljen. A küllem alapján következtethetünk a hús-, gyapjú- vagy a tejtermelés valószínű nagyságára, a fejlődés gyorsaságára, az állat járóképességére, továbbá szervezetének szilárdságára és ellenálló képességére. A fej bírálatakor alapvető szempont, hogy — a fajtán és termelési típuson belül — a törzshöz viszonyított arányosságát egyértelműen

1. ábra. A juh testtájai 1. orrhát, 2. homlok, 3. fejtető, 4. nyak, 5. mar, 6. hát, 7. ágyék, 8. far, 9. lapocka, 10. vállszöglet, 11. felkar, 12. könyök, 13. alkar, 14. lábtő, 15. elülső lábszár, 16. csüd, 17. párta, 18. köröm, 19. szügy, 20. mellkas oldala, 21. hasoldal, 22. has, 23. csípőizület (nagy forgatótáj), 24. felcomb, 25. térd, 26. alcomb, 27. csánk, 28. hátulsó lábszár

mutassa, az ivarjelleg hű kifejezője legyen. A kos fejének arci része aránylag rövid, széles, a koponya széles, durvább küllemű. Az orrhát domború, az orron átfutó harántráncok jól láthatóak, a szemszögleti faggyúmirigyek fejlettek. Az anyajuh feje összességében finomabb, keskenyebb és hosszabb, a fej élvonala többnyire egyenes.

6

Alapismeretek, juhfajták


2. ábra. A juh csontváza A: koponya, B: nyakcsigolyák (7 db), C: hátcsigolyák (13 db), D: ágyékcsigolyák (7 db), E: keresztcsont, F: farokcsigolyák, 1. lapocka, 2. felkarcsont, 3. alkarcsont, 4. lábtő, 5. elülső Iábközép (szár), 6. ujjpercek (csüdcsont, pártacsont, köröm), 7. szegycsont, 8. bordák, 9. bordaporcok, 10. medencecsont, 11. combcsont, 12. ülőcsont, 13. alcombcsont, 14. csánk, 15. hátulsó lábközép (szár), 16. ujjpercek, 17. térdízület, 18. térdkalács, 19. könyök

A fülek nagysága és állása a fajtával, vastagsága a szervezet minőségével van összefüggésben. A vékony, áttetsző, kopaszodásra hajló fülkagyló túltenyésztett szervezetre utal, hordozója csökkent tenyészértékű, igényes állat. A homlok széles és kissé domború, a szemek élénkek, nagyok és épek legyenek. Nem kívánatosak sem a túl finom, sem a túl durva ajkak. Húsfajtáknál a szélesebb ajkak előnyt jelentenek, mert a takarmányfelvétel így gyorsabb. A fej megítélésekor figyelemmel kell lenni arra, hogy a pontyszájú vagy nyúlszájú (az állkapocs rövidebb, mint a felső állcsont, a metszőfogak a szájpadláshoz tolódnak) egyedeket a tenyésztésből kizárjuk. Egyes fajtákban a hímekre, más fajtákban mindkét nemre jellemzõ lehet a szarv képződmény (csigás, pörge, kecskeszarv). A hímek szarva általában erősebb és kifejezettebb. A szarvaltság egyes fajtákban csak esztétikai jelenség. A formalista nézetek a fajtára kevésbé jellemző szarvalakulású egyedeket kizárják a tenyésztésből. A szűk állásokban, verekedésnél stb. a szarv jelenléte hátrányossá is válhat. Alapismeretek, juhfajták

7


A törzs bírálatakor a termelési (hús, gyapjú, tej, szaporaság) irányok igényeinek megfelelően ítélkezzünk. A húshasznú fajtákban a széles, hosszú és mély törzs a kívánalom. A fejet a törzshöz fűző nyak telt izomzatú legyen, a bőr közepes lazaságot mutasson. A gyapjútermelő fajtákban elfogadható a hosszabb, kevésbé izmok és mérsékelten ráncok bőrű nyak, a mérsékelten széles mar. Az éles mar izomszegénységre utal, és a rajta megnyíló bunda beszennyeződik. A süppedt mar a gyenge szervezet jele. A hát akkor megfelelő, ha széles, izmos, egyenes és hosszú. Az izmoltság a jóltápláltság, az egészséges szervezet jele, a hát egyenes volta a szervezet szívósságának velejárója. Hibás az izomszegény, éles hát, amelyen megnyílik a bunda. Az éles hát a lassan fejlődő, gyenge takarmányértékesítő egyedek jellemzője. Kedvezőtlen még a puha vagy hajlott hát, illetve a pontyhát, valamint a nyergelt vagy előremélyedt hát. Az ágyék, mint az értékes húsrészek hordozója, legyen mérsékelten hosszú, széles és izmos, egyenes. A széles ágyék a hasűri szervek fejlettségére vall, ami különösen a húsfajtáknál fontos. Hibás az éles, a ponty- és a süppedt vagy horpadt ágyék. A far egyenes, hosszú, széles és izmolt legyen. Kedvezőtlen az éles, lejtős és elhegyesedő faralakulás. A széles, mély, hosszú és dongás mellkas a gyorsan fejlődő, jó takarmányértékesítő szervezet jellemzője. A mellkas mélysége és dongássága fordított viszonyban áll a gyapjú finomságával. A fűzött mellkasú állat rossz takarmányértékesítő. A szügy széles és mély, a has kissé kiszélesedő, elég mély és henger formájú legyen. Kedvezőtlen az agárhas (az étvágytalanság jele) és a csüngő has (a petyhüdtség jele). A kosoknál a has hengeres legyen, más esetben ugrási-fedezési nehézséget okozhat. A tőgy fejlettsége mellett kívánalom, hogy a tőgyszövetben ne forduljanak elő csomók és daganatok. Mindegyik tőgybimbó ép legyen. A leellett, laktáló anyajuhoknál elvárás, hogy a tőgy a combok között szélesen, mélyen elhelyezkedő és a has irányában erősen előreterjedő legyen, ami bizonyos mértékig a tejtermelés mértékére is utal. A növendék és tenyészkosok heréi és mellékheréi rugalmasak, fejlettek, csomómentesek legyenek. A herezacskó bőre sima, tapintható gyapjúval enyhén fedett legyen. A végtagok. A hústípusú juhokban fontos a combok és a lapockák telt formát mutató izmoltsága. A combok közötti hasíték rövid

8

Alapismeretek, juhfajták


legyen, a combizomzat hátrafelé és oldalt domborodjék ki. A tömör, széles combizomzat rendszerint rövid combcsonttal párosul. Hibás a nyurga comb. A lábtő, valamint a csánk alatti csontok tömörsége és az inak erőssége egészséges, szilárd szervezetre utal. Hibás a nyakalt lábtő. A lábállás (lábszerkezet) akkor szabályos, ha az elülső vállszöglet közepétől bocsátott függőleges egybeesik a lábtengellyel és a csülökhasítékon éri a talajt, illetve a lapocka forgási pontjából bocsátott függőleges a láb középtengelyében haladva közvetlenül a sarokvánkosok mögött éri a talajt. A hátulsó végtagon oldalról nézve a csípőizületről bocsátott függőleges egyenes a csülök hegyét érinti, az ülőgumóról bocsátott függőleges egyenes a sarokdudor érintésével a sarokvánkosok mögött éri a talajt. A szabálytalan lábállásokat (térdben szűk, térdesség, puha csüd, kardállás, gacsos vagy tehénállás, hordó- vagy dongaállás) mutató állatok járás közben gyorsabban fáradnak, ezek egyes esetekben a szûk törzsalakulás velejárói. A testtájak alakulásának és főleg hibáinak jó része öröklődő jellegű, de több esetben felnevelési, sőt tartási hiányosságra is utal.

Az életkor megállapítása A fogó tejmetszőfogak 1—3 napos, a külső középfogak 2—7 napos, a belső középfogak 1—2 hetes, a szegletfogak 2—4 hetes korban törik a fogínyt fedő nyálkahártyát. A legtöbb egyedben a tejmetszőfogak közül a fogófogak 11/4, a belső középfogak 2, a külső középfogak 23/4, a szegletfogak 31/2 éves korban váltódnak. A kiváltott metszőfogak a kor előrehaladtával kopnak, ezért a rágólapok elkeskenyednek, a fogtengelyek a vízszinteshez közelednek. Később a fogak medrükben meglazulnak, egyesek ki is hullanak. A rágólapok kb. 6 éves korban négyzet, 7—8 éves korban kör alakúak. A lazulás 7—8 éves korban szokott megindulni. A juhok életkorának megállapítása 31/2 éves korig a fogak alapján pontosan elvégezhető, később a rágólapok változása és a fogak lazulása elég jelentős eltéréseket mutat. A lazulás ideje esetenként eléggé kitolódik. A juh 3—4 éves korára fejlődik ki teljesen. Gazdasági okokból a legtöbb már 6—8 éves korában vágóhídra kerül. Tudomásunk van 20—25 éves kort megélt állatokról is! Alapismeretek, juhfajták

9


Elnevezés ivar és kor szerint Kos: a hímivarú juh. Anya: a kifejlődött nőivarú juh. Ürü: az ivartalanított kos (bárány). Bárány: szopós növendék juh, ivar szerint kos-, jerke-, ürübárány. Választott bárány: növendék juh a választástól 12 hónapos korig. Toklyó vagy tok: 13 — 24 hónapos korú növendék juh, ivar szerint kos-, jerke-, ürütoklyó. Egyes helyeken a jerketoklyó helyett a szűz vagy diszke elnevezést használják. Harmadfüves juh: 24 — 36 hónapos növendék juh. Kétfogú, négyfogú, hatfogú a növendék a kiváltódott metszőfogainak számai szerint, azaz kb. 1, 2, 3 éves korában. Előhasi anya: az első vemhesség és a szoptatás idején. Próbakos: kötényes, átültetett hímvesszőjű vagy vazektomizált (folytonosságában megszakított ondóvezeték), ivarzó állatot felkereső kos.

Testméret-felvétel A törzskönyvezésre kerülő vagy kiállításon bemutatott juhokon marmagassági, törzshosszúsági, dongássági, mellkasmélységi és II. farszélességi méreteket kell felvenni. E méretek éppen olyan jól tájékoztatnak a felnevelési hibákról, mint típusváltás esetén vagy keresztezési célok megvalósulása során az új testarányok alakulásáról.

3. ábra. Méretek felvétele juhon a—bmarmagasság,c—dtörzsmagasság,e—fmellkasmélység,g—hmellkasszélesség,i—j.I.farszélesség, k—l II. farszélesség, m—n III. farszélesség

10

Alapismeretek, juhfajták


A marmagassági és törzshosszúsági méretek felvételéhez a Lydtinbot kisebb (max. 1,5 m felvételére alkalmas) változatát használjuk, a dongásság, a mellkasmélység és a II. farszélesség ívkörzővel mérhető a legjobban. Az övméret és a szárkörméret csak szalaggal állapítható meg.

Viselkedési és biológiai sajátosságok A viselkedés a juh külső és belső ingerekre adott reakcióinak összessége, amely az életjelenségek együttes megnyilvánulása. A fontosabb életjelenségek közé tartozik a járás, állás, fekvés, alvás, a legelés, evés, kérődzés, ivás, a párzás és ellés során tapasztalt cselekvés, az anya-bárány kapcsolat kialakulása, a figyelés, jelzés, verekedés, játék, valamint a bélsár-ürítés, vizelés. A juh mozgékony, könnyen kel és fekszik. A jóllakást követően inni kíván, majd árnyas, száraz helyet keres pihenésre. A fekvő állat elülső lábait maga alá hajlítja és hol egyik, hol másik oldalán pihen. Alváskor a fejét lábaira hajtja. A kosok és a vemhes juhok nyújtott lábakkal, oldalukon fekve szeretnek pihenni. Csapadék és hideg szél esetén az anyajuh a szélnek háttal fordulva bárányát az elülső lábaira fekteti, nyakával és fejével betakarja, óvja a megfázástól. Enyhe időben a juh szívesen legel széllel szemben. A juhok könnyedén járnak naponta 4—5 km-t is legelés közben. A stresszmentesen tartott nyáj szétterül, nem fél a kutyától, a hirtelen zajra nem reagál riadtan, nem szalad egy csoportba. A juh kis csoportokban érzi jól magát, többnyire 2—6 állat marad együtt, máskor egyedül legelészik. Az állatok napközben nem, de pirkadatkor és alkonyatkor annál szívesebben legelnek. A napi 4—6 legelési, majd ivási, pihenési és kérődzési szakasz biztosítása fontos a juh számára. A kérődzés során az állatok félálomban 80—100 rágómozgást végeznek percenként. A kérődzés naponta 6—12 órát is igénybe vehet, mely csak csöndben és nyugalomban valósulhat meg. A száraz és szálas takarmány fogyasztásakor a kérődzésre fordított idő növekszik. A tűző napon deleltetett állatok védekezésül egymás hátulsó lábai közé dugják fejüket. A juhok és jerkék ivarzásának külső jelei kevésbé feltűnőek, mint más állatfajokéi. A vadpároztatás során a kosok megkeresik az Alapismeretek, juhfajták

11


ivarzó anyajuhokat, illetve az ivarzó anyajuhok követik a kosokat, igyekeznek gyakori vizeléssel, a kosokhoz dörzsölőzve felhívni magukra a figyelmet. Az ellések döntő többsége a kora hajnali órákban, kisebb része reggel és délelőtt zajlik. Szabad tartásban az elléshez készülődő anyajuh nyugtalanul viselkedik, kel, fekszik, megfelelő helyet keres, félrevonul a nyájtól, és csak akkor tér vissza, amikor báránya(i)val alaposan összeismerkedett. Istállózás esetén az elléshez készülő állatot fogadtatóba kell helyezni. Az ellés folyamatába akkor ajánlatos beavatkozni, ha a vajúdás kezdetétől eltelt két óra múlva sem kezdődött meg az ellés. A tisztán tartott fogadtatóban az anyajuh gyakran elfogyasztja magzatburkát. A juhok között a szociális rangsor nem olyan kifejezett, mint más fajok esetében. A növendékek és az anyajuhok között is adódhat vita, ilyenkor az állatok összekoccantják fejüket. A növendék és tenyészkosok között gyakoribb — különösen pároztatási időszakban — a verekedés. Ilyenkor először eltávolodnak egymástól, majd egymásnak iramodva összecsapják homlokukat, szarvukat. Koponyacsonttörés és agyrázkódás miatt sok egyed esett már áldozatul a verekedésnek. A juhok naponta 6—8 alkalommal ürítenek bélsarat, és 8—10 alkalommal vizelnek. A beteg állatokat etetés közben vehetjük észre a legjobban; kezelésükről vagy elkülönítésükről gondoskodjunk!

12

Alapismeretek, juhfajták


Fajták

A juh háziasítása mintegy 12 000 éve kezdődött. A domesztikáció hatására és a tudatos tenyésztői munka következtében az alaptulajdonságok jelentősen megváltoztak, így napjainkban mintegy 500 juhfajta mutat rendkívüli változatosságot külső testalakulásában, és termelési eredményeiben is. A juhfajták több szempont szerint csoportosíthatók, így lehetséges eredet vagy származási hely, a farok vagy a far alakulása, a gyapjú típusa, illetve a hasznosítás alapján csoportokba sorolni. Az előbbiek alapján megkülönböztetünk földrész, ország szerinti, rövid-, hosszú-, illetve zsírfarkú és zsírfarú, finom-, durva-, kevert gyapjas, gyapjú-, hús-, tej-, prémtermelő, valamint szapora fajtákat. Ezúttal önkényesen csak azokat a fajtákat ismertetjük, amelyek napjainkban Magyarországon államilag elismertek. A merinó fajtacsoport eredete még ma is vitatott. Spanyolországban tenyésztették ki, és a XVIII. századot követően onnan terjedt el az egész világon. Létszámnövekedéséhez a szövőipar kialakulása jelentősen hozzájárult. Magyarországra először a negretti vonalból származó posztógyapjas merinó került, az 1770-es években. A magyar fésűsmerinó kiinduló alapját nagyobbrészt ez, kisebb részben a racka és a durva-ritkagyapjas német parlagi juh képezte. A fésűsgyapjas típus csak 1940 körül alakult ki keresztezés és tudatos nemesítői munka eredményeként. Jelenlegi állományunk létrehozásában nagy jelentőségű volt a francia rambuillet és merinó precoce, valamint a szovjet finomgyapjas merinó fajták (aszkániai, kaukázusi, sztavropoli és a grozneni). A fajtát az 1970-es évektől NDK és NSZK húsmerinóval, bolgár, illetve szovjet aszkániai fajtákkal, később ausztrál merinóval nemesítették. Ennek hatására tömegesebb és heterogénebb lett. E fajtacsoportot, amely az ország juhállományának 96—98%-át adja, hasznosítása szerint többféle névvel illették, ma a magyar merinó elnevezést használjuk. Alapismeretek, juhfajták

13


Magyar merinó A magyar merinó vegyes (kettős, illetve hármas) hasznosítású fajta. Korábban a tenyésztése és törzskönyvezése két típusban (fésûs-, illetve húsmerinó) folyt, jelenleg csak a külön szabályzatban elõírt tenyésztettségű merinó alfajtákat tartjuk nyilván külön fajtatörzskönyvben. A többi merinóegyed a magyar merinó törzskönyvbe kerül. A többnyire gyapjú-hús és hús-gyapjú hasznosítási típusú állományokban elsősorban a szaporaság és a báránynevelő képesség javítása a cél. A jövőben várhatóan a hús jellege érvényesül inkább. A fentiek ellenére, ki kell zárni a tenyésztésből azokat az egyedeket, amelyek 26 μm-nél durvább gyapjút növesztenek. Az anyák feje középhosszú, a kosoké durvább, szélesebb. A homlok széles és kissé domború. A fej a szem vonaláig gyapjúval benőtt. Az anyák többsége szarvatlan, néhány állat gomb vagy sarló alakú szarvat visel, amely nem kívánatos. A kosok szarvatlanok vagy szabályos csigaszarvat viselnek. A szarvak és a csülök szaruja viaszsárga, pigmenttől mentes. Az anyák orrháta egyenes, a kosoké enyhén domború. A szemek nagyok, a tekintet élénk, a fülek közepes nagyságúak. A nyak mérsékelten izmolt, középhosszú, a bőrráncoltság inkább a kosokra jellemző. A váll kötött, a mar, a hát és az ágyék közepes hosszúságú és izmoltságú. A fajta jellemzője a mérsékelt dongásság, a közepes mélységű szügy. A kosok hasa hengeres, az anyáké terjedelmesebb. A tőgy arányos és közepes fejlettségű. A far közepesen széles, rövid és enyhén lejtős. A végtagok közepesen hosszúak és mérsékelten izmoltak. A combok közepesen teltek. Az anyák csontozata tömör és finomabb, a kosoké erőteljesebb és durvább. A bőr tömött, rugalmas, pigment nélküli, de a szemhéjakon, ajkakon és füleken kisebb, élesen határolt foltok előfordulhatnak. A bunda fürtös szerkezetű, a fedőszőrők és a gyapjúszálak fehér színûek. A benőttség a homlok és a rágóizmok tájékán, a végtagokon a lábtőn, illetve a csánkon fejeződik be. A gyapjúszál általában 16—26 μm vastagságú. Az állatok törzskönyvbe kerülését kizárja, ha általános, küllemi és gyapjúhibákkal rendelkeznek, a fej bármely részén vagy a lábszárakon, illetve a bundában elszíneződés található vagy egyéb értékmérő tulajdonságokban nem felelnek meg.

14

Alapismeretek, juhfajták


1. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

27

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

220

260

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

40

55

Gyapjúnyírótömeg, minimum (kg)

4,0

6,0

Tisztagyapjútömeg éves korban, minimum (kg)

1,8

3,0

Gyapjúfürtmagasság éves korban, minimum (cm)

6,5

8,0

Gyapjúszál finomság, maximum (μm)

26

26

Ausztrál merinó Az Európán kívüli merinótenyésztésben évtizedek óta Ausztráliának jutott a vezető szerep. Az ausztrál merinó három fő típusba sorolható, a finom-, a középfinom és a durvagyapjas típusba. Az utóbbi a legnagyobb testtömegű és a középfinom gyapjas, nem ráncolt változat képezte a booroola merinó kialakításának alapját. Mindhárom típus gyapja fehér, kevesebb és könnyebben kimosható gyapjúzsírt tartalmaz, mint az egyéb merinófajtáké. Hazánkba embrió és tenyészállat formájában Ausztráliából és Új-Zélandból a finomgyapjas típus került be. Az import célja a hazai merinóállomány gyapjútermelésének javítása (szín, fürthosszúság, finomság, kiegyenlítettség, tisztaság) volt. A tisztavérű állomány fenntartása vonaltenyésztéssel és alkalmankénti import (sperma, embrió) igénybevételével történik. Az anyajuh fejének koponyai része széles, arcorri része finoman elkeskenyedő. A kosok feje szélesebb, arci részük kevésbé elkeskenyedő. Az anyák szarvatlanok, a kosok hasonlóan, vagy csigás szarvat viselnek. A szarvtalan egyedek között gyakori a gyenge másodlagos nemi jellegű egyed. Mindkét nem egyedein az orrhát egyenes, a fülek közepesen hosszúak, nem vastagok. A szemek viszonylag nagyok, környéküket és az orrhát tájékát rövid, fehér felszőrzet borítja. E testtájak gyapjúval való benőttsége nem kívánatos. A homlokon és a pofákon éles határral ér véget a színgyapjú. Az állatok igen élénk tekintetűek. A nyak középhosszú, enyhén ráncolt, mérsékelten izmolt. Az anyák nyakának alsó élvonalában előforduló ún. gallér nem kíváAlapismeretek, juhfajták

15


natos, de jelenléte a tenyésztésből nem kizáró ok. A kosoknál gyakoribb a ráncoltság és a gallér megjelenése. A mar, hát és ágyék vízszintes felső vonalat képez, kellően izmolt. A szügy és mellkas mérsékelten keskeny, de lapos, mély. A has terjedelmes, feszes és hengeres. Kívánatos a has gyapjúbenőttsége és éles határral végződése a tőgy előtt. A lapocka, felkar, alkar, illetve felcomb és alcomb mérsékelten izmolt. A far széles, kissé lejtős, a comb nyurga. A lábtőtől illetve csánktól lefelé a végtagok erősek és szárazak. E testtáj gyapjúval való benőttsége nem kívánatos. A szabályos lábszerkezet szilárd szervezetre utal. Az ausztrál merinó gyapjúja fehér színű, ezüst fényű, finomsága 16—24 μm. Törzskönyvi ellenőrzésbe kerülését kizárják a küllemi és a gyapjúhibák, az eltérő gyapjúszálfinomság, a durva, túlfinomult, illetve laza szervezet, a testen (fartájékon) előforduló erős ráncoltság, a bőrön és a csülökszarun előforduló pigmentáltság. 2. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

27

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

170

200

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

35

50

Gyapjúnyírótömeg, minimum (kg)

4,0

5,0

Tisztagyapjútömeg éves korban, minimum (kg)

2,5

3,0

Gyapjúfürtmagasság éves korban, minimum (cm)

8,0

10,0

Gyapjúszál finomság, maximum (μm)

24

24

Booroola merinó Ausztrália New South Wales tartományában két testvér Booroola nevű farmjukon középfinom gyapjas merinótípusba tartozó juhállományát 1943-tól kezdve szaporaságra szelektálta. A farmerek elhunyta után a CSIRO felvásárolta az állományt, és azóta is tovább nemesíti. A fajtából 1974-ben Új-Zélandra exportáltak, és néhány éve került Magyarországra. Hazai célunk olyan tisztavérű merinóállomány kialakítása, amelynek minden egyede FECB génhordozó, gyapjúja ausztrál merinó karakterű. A hazai merinóállományban keresztező part-

16

Alapismeretek, juhfajták


ner szerepet tölt be, javítva annak szaporaságát és báránynevelő képességét. A booroola merinó a magyar merinónál kisebb testtömegű, lassúbb fejlődésű, bőven tejelő, igen szapora fajta (hazájában 200 vagy afölötti bárányozási százalékkal). A fej arci része és a lábvégek gyapjúval való benőttsége rájuk nem jellemző. Az anyák szarvatlanok, bár gyakori a csökevényes és a sarló alakú szarv. A kosok csigás típusú szarvat növesztenek, ritkán szarvatlanok vagy csökevényes szarvúak. Az állatok mellkasa mély, a hasuk terjedelmes, gyakori hibájuk a rövid törzs, a csapott faralakulás és a hibás lábállás. A tőgy mirigyes és terjedelmes. A bunda általában zárt, finom és hosszúfürtű, szabályos fürtszerkezetű, kevés és jól oldódó gyapjúzsírt tartalmaz. A gyapjú szálfinomsága 18—26 μm. A törzskönyvi ellenőrzésbe kerülést kizárja, ha az állat küllemi (kivéve az „x” lábállás) vagy gyapjúhibával (eltérő gyapjúszál finomság, színes foltok a gyapjúban, tűzdeltség, sárga gyapjúzsír stb.) rendelkezik, az anyákon fattyú tőgybimbó található, valamint egyéb értékmérő tulajdonságaiban a fajtastandardtól elmarad. 3. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

28

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

140

180

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

35

45

Gyapjúnyírótömeg, minimum (kg)

3,5

4,5

Tisztagyapjútömeg éves korban, minimum (kg)

1,8

2,2

Gyapjúfürtmagasság éves korban, minimum (cm)

6,5

7,0

Gyapjúszál finomság, maximum (μm)

26

26

Szapora merinó A fajtát a booroola és a magyar merinó felhasználásával tenyésztették ki. Cél a magyar merinónál kisebb tömegű, szaporább, lassúbb fejlődési erélyű merinótípusú, FECB génhordozó egyedek tenyésztése volt, amely saját vonalában vagy keresztezési partnerként szaporítva gazdaságosan tartható. A jerkék másfél-két éves korban Alapismeretek, juhfajták

17


tenyészérettek. Az anyák 7—9 havonként újra ellethetők, szaporulatuk általában két bárány (ritkán egyes vagy hármas alomlétszám is előfordul), és a negyedik-ötödik ellés idején érik el kifejlettkori testtömegüket. A kosok egy-másfél éves korban vehetők tenyésztésbe, és négy-öt éves korban érik el végleges testtömegüket. A fej arci része és a lábvégek gyapjúval való benőttsége nem jellemző. A fej arci része viszonylag megnyúlt, az egyedek finom csontozatúak. Az anyák általában szarvatlanok, de előfordul csökevényes és sarlós szarvalakulás is. A kosok többnyire csigás szarvat hordanak, ritkán a szarv csökevényes vagy szarvtalanság tapasztalható. A mellkas mély, a hát gyakran rövid, előremélyedt. A bőr a testen apró ráncokat, a nyakon redőket képez. Gyakori a rövid törzs, a csapott far és a hibás, „x” lábállás. Az arci részen, a lábvégeken és a csülökszarun pigmentáltság is előfordulhat. A tőgy fejlett, mirigyes tapintású, a tőgybimbók közepes méretűek, szabályos illesztésűek. A bunda zárt, hosszú fürtű, finom, kiegyenlített, kevés és jól oldódó gyapjúzsírt tartalmaz, fehér színű, A gyapjú szálfinomsága 16—26 μm. Az állatok törzskönyvbe kerülését kizárja, ha általános küllemi („x” lábállás kivételével) és gyapjúhibával (színes foltok a gyapjúban, tűzöttség, rövid szálhosszúság, sárga gyapjúzsír) rendelkeznek, egyéb értékmérő tulajdonságok a fajtastandardtól elmaradnak. 4. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

27

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

180

220

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

35

45

Gyapjúnyírótömeg, minimum (kg)

3,0

4,0

Tisztagyapjútömeg éves korban, minimum (kg)

1,5

2,0

Gyapjúfürtmagasság éves korban, minimum (cm)

7,0

8,0

Gyapjúszál finomság, maximum (μm)

26

26

18

Alapismeretek, juhfajták


Magyar fésűs merinó kos

(fotó: Hajba Nándor)

Ausztrál merinó kos

(fotó: Hajba Nándor)

Alapismeretek, juhfajták

19


Magyar húsmerinó

(fotó: Hajba Nándor)

Német húsmerinó

(fotó: Hajba Nándor)

20

Alapismeretek, juhfajták


Német feketefejű húsjuh

(fotó: Hajba Nándor)

Suffolk

(fotó: Hajba Nándor)

Alapismeretek, juhfajták

21


Texel

(fotรณ: Hajba Nรกndor)

Corriedale

22

Alapismeretek, juhfajtรกk

(fotรณ: Tรณth Imre)


Ile de france

Awassi kos

(fotรณ: Tรณth Imre)

(fotรณ: Hajba Nรกndor)

Alapismeretek, juhfajtรกk

23


Keletfríz kos

(fotó: Hajba Nándor)

Lacaune kos

(fotó: Hajba Nándor)

24

Alapismeretek, juhfajták


Cigája anyajuhok

(fotó: Hajba Nándor)

Booroola merinó

(fotó: Hajba Nándor)

Alapismeretek, juhfajták

25


Fehér racka kos

(fotó: Hajba Nándor)

Cikta törzsnyáj Nagydorogon

(fotó: Hajba Nándor)

26

Alapismeretek, juhfajták


Corriedale Ausztráliában 1950 óta nemzetközileg elfogadott standard szerint tenyésztik. A corriedale a merinó és a hosszúgyapjas fajtacsoport kedvező tulajdonságait egyesíti. A fajta hazai tenyésztési célja a tiszta vérvonalban való fenntartáson túl a kizárólag legelőre alapozott, kis eszköz- és munkaerőigényű hústermelő juhászatokban való tenyésztése megfelelő terminál kos használatával. A corriedale fejére jellemző a széles homlok, a középhosszú, egyenes profilú arc, amely a szem vonaláig gyapjúval benőtt. Mindkét nem szarvatlan. A fülek kicsinyek, vízszintesen állók, rajta, valamint a nyálkahártyákon fekete vagy sötétkék pettyek lehetnek. A szutyak szürke vagy fekete. A palaszürke színű orrlyukak szélesek és nyitottak. Az állatok csontozata tömör, jó felépítésű. A nyak rövid, széles és erős. A hát középhosszú, egyenes, a mellkas mély. A törzs henger alakú, az ágyék széles, a combok fejlettek. A lábak mérsékelten hosszúak, csánkig, lábtőig gyapjúval fedettek, jól izmoltak, szabályos állásúak. A csülökszaru sötétszürke színű, anyaga kemény tapintású, a büdössántaságra kevésbé fogékony. A test gyapjúval egyenletesen fedett, a has tájéka is jól benőtt. A gyapjúmentes arci és lábvégi részen fényes, fehér szőr nő. A fajta egyedei fehér színű crossbred gyapjút termelnek, gyapjúszálfinomságuk 26—36 μm. 5. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

36

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

220

240

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

40

55

Gyapjúnyírótömeg, minimum (kg)

3,5

5,0

Gyapjúfürtmagasság éves korban, minimum (cm)

9,0

12,0

Gyapjúszál finomság, maximum (μm)

36

36

Az állatok törzskönyvbe kerülését kizárja, ha általános küllemi és gyapjúhibával, szarvval vagy szarvkezdeménnyel, fehér szutyakkal, Alapismeretek, juhfajták

19


viaszsárga csülökszaruval, testükön vagy a gyapjún színes folttal rendelkeznek, illetve az egyéb értékmérő tulajdonságok értékei elmaradnak a fajtastandardtól.

Romney Angliában mintegy 700 éve kialakult, hosszúgyapjas, jó hústermelő fajta. A romney világszerte elterjedt, a kontinentális éghajlathoz is jól alkalmazkodik, kiváló ellenálló képességgel rendelkezik. A hazai klimatikus viszonyokat jól tűri, a legeltetésre alapozott szabad tartású technológiát kedveli. A kettős hasznosítású fajta egyedei közepes testtömegűek, fehér pofájúak, jól izmolt külleműek. A fej tiszta profilú, gyapjúval közepesen benőtt. Mindkét nem szarvtalan. A szemek jól láthatóak, a szutyak és a csülök szénfekete vagy palaszürke színű. A nyak rövid, jól izmolt, a lapocka feszes, a hát egyenes és hosszú, a mellkas széles és mély. Az ágyék széles és vízszintesen barázdált. A combok jól izmoltak, a lábak viszonylag rövidek, gyapjúval közepesen benőttek. A gyapjúmentes arci részen és a lábvégeken fényes, fehér szőr nő. A bőrön lévő kisszámú pigmentfolt nem számít hibának. A gyapjú fehérszínű, lüszter fényű, szálfinomsága 30—40 μm. Az állatok törzskönyvbe kerülését kizárja, ha általános küllemi és gyapjú hibákkal, szarvval vagy szarvkezdeménnyel, a fajta standardtól eltérő gyapjújelleggel, a fekete vagy palaszürkétől eltérő színű szutyakkal és csülökkel, a test bármely részén színes gyapjúval rendelkeznek, illetve az egyéb értékmérő tulajdonságok értékei elmaradnak a fajtastandardtól. 6. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

36

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

180

220

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

35

50

Gyapjúnyírótömeg, minimum (kg)

2,5

4,0

Gyapjúfürtmagasság éves korban, minimum (cm)

12,0

14,0

20

Alapismeretek, juhfajták


Német húsmerinó A német fésűsmerinót a múlt század elején kezdték el tudatosan a hústípus irányába is szelektálni. A szelekció mellett merinó precoce és leicester fajtákkal javító keresztezést folytattak. A II. világháború után a húsformák megőrzése mellett az NDK változatnál a gyapjútermelés, az NSZK változatnál a hústermelő képesség növelésére törekedtek. Hazai tenyésztési célunk, hogy tovább javítsuk az állatok szaporodó- és testtömeg-gyarapodási képességét, feladatunk, hogy a fajta egyedei 28 μm-nél durvább gyapjút utódaikra ne örökítsenek. A német húsmerinó alkalmas a magyar merinó hústermelő képességének javítására, bármely fajtával jó minősítésű hízóbárány végtermék előállítására. A fajta egyedei a magyar merinónál durvább csontozatúak, robusztusabb küllemet mutatók. Az anyák és kosok egyaránt szarvatlanok. A fej középnagy és széles, a fülek nagyok és elállóak. A fej arci része és a lábvégek gyapjúmentesek. Az orron levő bőr feszes, a kosoknál az orrháton a bőrránc megengedett. A nyak rövid, jól izmolt, ráncmentes, és szélesen illeszkedik a törzshöz. A mellkas széles, mély és hengeres alakú, a hát egyenes és végig egyenletesen széles. A far vízszintes, széles és jól izmolt. A combok teltek, a végtagok szabályosan szélesen állóak. A hátulsó lábak enyhén dongásak. A gyapjú merinó jellegű, közepesen hosszú fürtű, megfelelő szilárdságú és íveltségű, fehér színű, az állaton zárt bundát képez. A gyapjúzsír fehér és könnyen kimosható. A gyapjúszál 20—28 μm vastagságú.

7. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

27

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

250

280

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

45

60

Gyapjúnyírótömeg, minimum (kg)

2,5

4,5

Gyapjúfürtmagasság éves korban, minimum (cm)

6,0

8,0

Gyapjúszál finomság, maximum (μm)

28

28

Alapismeretek, juhfajták

21


Az állatok törzskönyvbe kerülését kizárja, ha általános küllemi és gyapjúhibákkal, a standardtól eltérő gyapjúszálfinomsággal, túlzottan dongaláb állással, szarvval vagy szarvkezdeménnyel, túlzottan rövid törzzsel, színes folttal a gyapjúban és a testen rendelkeznek, illetve az egyéb értékmérő tulajdonságok értékei elmaradnak a fajtastandardtól.

Bábolnai szapora A fajta kialakításának célja olyan állatok előállítása volt, amelyek az év minden időszakában ivarzók és szaporodók, ellésenként átlagosan 1,7 bárányt hoznak világra. A bábolnai szapora tisztavérben és keresztezési partnerként is gazdaságosan tenyészthető. A keresztezés során az anyai vonalban nagymértékű szaporaságot és jó báránynevelő képességet örökít. A fajtatiszta egyedek feje közepes nagyságú egyenes orrháttal. Mindkét nemben az egyedek szarvatlanok. A nyak közepesen hosszú, a törzs hosszú és hengeres. A mellkas közepesen mély és dongás, a has térfogata terjedelmes. A hát közepesen izmolt, a comb hasonlóan. A fejet, füleket és lábvégeket fehér fedőszőrök fedik, a szőr színeződött lehet. A farok rövid (18—25 cm), a tőgy jól fejlett és szabályosan függesztett, a tőgybimbók hasonlóan. Az állatok finom csontozatúak. A bunda felszőrökkel enyhén átszőtt, egységesen fehér színű. A gyapjú szálfinomsága 22—36 μm. A követelmény, hogy az anyák két ellés során legalább 3 bárányt elljenek, a három alkalommal egy-egy bárányt ellett állatot selejtezni kell. 8. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

27

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

160

200

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

35

50

Az állatok törzskönyvbe kerülését kizárja, ha általános küllemi hibákkal, durva fejjel és széles orrháttal, szarvval vagy szarvkezde-

22

Alapismeretek, juhfajták


ménnyel, merinó jellegű fejjel, ráncolt nyakkal, színes gyapjúval rendelkeznek, illetve az egyéb értékmérő tulajdonságok értékei elmaradnak a fajtastandardtól.

Ile de france Ezt a nevet 1922-ben kapta a rambouillet merinó és a leicester keresztezéséből származó állomány, amely az első crossbred fajtának tekinthető. A fajta húsformái kiválóak, különösen a hátulsó combok izmoltsága jó. Hazai tenyészcélunk, hogy az ile de france keresztezéssel fokozzuk az egyedi hústermelő képességet, kiváló minősítésű végterméket állítsunk elő. A fajta egyedei széles fejűek és szarvatlanok. A fülek közepesen nagyok és vízszintesen állnak. A nyak rövid és erősen izmolt. A mellkas mély, dongás, a hát és ágyék vízszintesen egyenes, hosszú és széles. A far hasonlóan, a hosszú, telt combok minden irányból nézve domborodók. A lábak szabályos állásúak. Szembetűnő a kiváló szilárdságú csontozat. A homlokon a szemöldök vonaláig, a végtagokon a lábtőig, illetve a csánkig terjedő gyapjú fehér színű és élénk fényű. A gyapjú szálfinomsága 24—32 μm. A bőr hússzínű, a csülökszaru viaszsárga, és a nyálkahártyákon, füleken pigmentfoltok előfordulhatnak. Az állatok törzskönyvbe kerülését kizárja, ha általános küllemi és gyapjúhibákkal, a fajtastandardtól eltérő gyapjújelleggel, szarvval vagy szarvkezdeménnyel, színes folttal a testen és gyapjúban rendelkeznek, illetve az egyéb értékmérő tulajdonságok értékei elmaradnak a kívánatostól. 9. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

27

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

220

250

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

40

55

Alapismeretek, juhfajták

23


Német feketefejű húsjuh Németország jelentős húsfajtája, amelynek egyedei közepesen nagy testűek és kiváló húsformákat mutatnak. Hazai tenyésztésének célja, hogy terminál apai partnerként használva a végtermék hízóbárányok vágási értékét javítsa. Erős-robusztus csontozattal rendelkezik. Az állatok feje közepesen széles, kissé durva, homlokig benőtt, matt fekete színű. A koponya széles és lapos, mindkét nemnél szarvatlan. A fülek hosszúak, erősek és vízszintesen állók. A lábak középhosszúak, szabályos állásúak, lábtőig, csánkig gyapjúval benőttek. A nyak hosszú, széles és izmolt. A törzs hengeres (széles és mély), hosszú és egyenes, a hát feszes tartású. Az ágyék széles, jólizmolt, a far hasonló alakulású. A hátulsó végtagra jellemző a terjedelmes (külső és belső) comb. Az állatok crossbred gyapja közepes hosszúságú, fehér színű, a bunda az állatok hasa kivételével egyenletesen fedi a testet. A gyapjú szálfinomsága 30—38 μm. Az állatok törzskönyvbe kerülését kizárja, ha általános küllemi és gyapjúhibákkal, eltérő gyapjújelleggel, szarvval vagy szarvkezdeménnyel, tűzdelt gyapjúval, fehér folttal a fejen vagy lábon rendelkeznek, illetve az egyéb értékmérő tulajdonságok értékei elmaradnak a kívánatostól. 10. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

27

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

280

310

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

50

70

Suffolk Végtermék-előállító apai partnerként a világon a legelterjedtebben használt húsfajta. A nagytestű, élénk vérmérsékletű állatot kiváló húsforma jellemzi. Az egyhasznú húsfajta hazai tenyésztésének fő célja terminál kosok előállítása. A fajta egyedei nagynövésűek, erős csontozatúak. A fej lekerekített, szembetűnő a fejlett, széles száj. Az anyák és kosok szar-

24

Alapismeretek, juhfajták


vatlanok. A fejet, a végtagokat (a lábtőtől, illetve a csánktól) finom, fényes fekete szőr fedi. A homlok széles, az orrhát domború, a fülek nagyok és kissé lelógóak. A lábak középhosszúak, általában szabályos állásúak. A törzs igen mély, dongás, hosszú és jól izmolt. A nyak középhosszú, jól illesztett a törzshöz, és a bőr ránc nélküli. A mar széles, előreugró, a vállak zártak és jól izmoltak. A hát egyenes és széles. A combok jól fejlettek és teltek. A zárt gyapjúbunda jól fedi az egész testet, a gyapjú fehér, rövid és tömött (az előforduló színes szálak nem minősülnek hibának). A gyapjú szálfinomsága 28—38 μm. Az állatok törzskönyvbe vezetését kizárja, ha szarvaltság, általános küllemi és gyapjúhibák, eltérő gyapjúszálfinomság, fejre növő gyapjú, egérszürke, sárgásbarna vagy barnásfekete színeződés a fejen vagy lábon, fekete, illetve barna tűzdeltség, folt a bundában fordul elő. Kizáró ok, ha az egyéb értékmérő tulajdonságok értékei elmaradnak a fajtastandardtól. 11. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

27

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

280

320

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

50

70

Texel A fajtát Hollandiában, Texel szigetén tenyésztették ki. Az egyedek kitűnő húsformákat mutatnak, különösen jól izmoltak az elülső végtagok (négysonkásság). Húskitermelése az egyik legjobb (60% körüli) a világon, húsa kevésbé faggyús. Apai partnerként kiváló végterméket ad. A fajta egyedei közepesen nagy testűek, erőteljes csontozatúak. A fej középhosszú, széles, a homlok négyszögletes. Az anyák és kosok szarvatlanok. A fülek közepes nagyságúak, oldalt elállóak. Az orr, a szem, a száj és a nyálkahártya palaszürke vagy fekete színű. A nyak jól izmolt, középhosszú. A mellkas széles és dongás. A mar széles, kissé előreugró ívelésű. A hát, a felkar és a comb tájéka igen jól izmolt. A fej és a lábak kivételével (amelyek fehér Alapismeretek, juhfajták

25


fedőszőrrel fedettek) a test fehér színű gyapjúval fedett. A gyapjú szálfinomsága 36—38 μm. Az állatok törzskönyvbe vezetését kizárja, ha általános küllemi hibákkal, szarvaltsággal, a gyapjúban színes folttal rendelkeznek, illetve az egyéb tulajdonságok értékei elmaradnak a kívánatostól. 12. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

27

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

280

320

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

45

60

Awassi Mintegy 50 éve kezdődött Izraelben az awassi nemesítése. Hazájában a juhászatok jövedelmezősége meghaladja az ugyancsak világszínvonalon álló tejelőtehén-tartás nyereségi szintjét. Hazai tenyésztési célja fajtatisztán történő fenntartása intenzíven tejelő juhászatok számára. Tipikusan tejelő fajta. Egyedei nagy testtömegűek, erős csontozatúak. A fej és a lábvégek sárgás vagy kávébarna színűek, a bunda fehér színű, tűzdelt, ritkábban színes. A fej finom vonalú, a szemek nagyok, a tekintet élénk. Az orrhát domború, jellemzője az ún. „ramzesz orr”. A fülek hosszúak. Az anyák szarvtalanok vagy csökevényes szarvat hordanak. A kosok csigás szarvalakulásúak. A nyak meglehetősen hosszú és vékony. A törzs mély és széles, a hát hosszú és egyenes. A far viszonylag széles és erősen lejt a zsírfarok felé. A fajta legfeltűnőbb része a zsírfarok, amely széles és viszonylag rövid. Bundája kevert gyapjút tartalmaz, a gyapjúszál átmérője 30 μm körüli. Az állatok törzskönyvbe vételét kizárja, ha általános küllemi hibákkal, eltérő gyapjújelleggel, rövid-kicsi füllel, kosok esetében szarvatlansággal vagy csökevényes szarvval, fehér-, valamint feketefejűséggel rendelkeznek, illetve ha az egyéb tulajdonságok értékei elmaradnak a fajtastandardtól.

26

Alapismeretek, juhfajták


13. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

27

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

200

220

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

40

50

Tejtermelés az első laktációban, minimum (kg)

100

Brit tejelő A brit tejelő Nagy-Britannia legfiatalabb tejelő típusú fajtája. A fajtában a jó tej- és hústermelő képesség kiváló szaporasággal párosul. Hazai tenyésztési célunk a vonaltenyésztésen túl jó keresztező partnerként való felhasználása. A fajta egyedei középhosszú fejjel rendelkeznek, orrhátuk egyenes vagy domború, homlokuk széles. Mindkét nem egyedei szarvtalanok. A fülek hosszúak és oldalt felállók. A nyak közepesen hosszú, jól izmolt. A törzs széles, hengeres. A mellkas széles, izmolt, a vastag lapockák miatt néha fűzöttnek látszik. A hát széles, az ágyék és a far közepesen hosszú, jól izmolt. A csülök, az arc és a nyálkahártyák gyengén - gyakran foltosan - pigmentáltak. A fej és a lábak gyapjúmentesek, de a has benőttsége is csak közepes. A tőgy nagyméretű, jól illesztett, gépi fejésre alkalmas. A törzskönyvbe kerülést kizárják a küllemi hibák, a szarvaltság előfordulása és az egyéb tulajdonságok értékeinek elmaradása a kívánatostól. 14. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

27

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

250

300

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

42

50

Tejtermelés az első laktációban, minimum (kg)

100

Alapismeretek, juhfajták

27


Keletfríz A keletfríz fajta az Északi-tenger és a La Manche-csatorna közötti gazdag füvű tengerparti legelőkön alakult ki. Tisztavérben tenyésztve vagy keresztezési partnerként felhasználva a fajta alkalmas intenzíven tejtermelő állományok előállítására a szaporaság és a növekedési erély egyidejű javítása mellett. Tipikusan tejelő fajta. Az egyedek robusztus benyomást keltve nagytestűek, élénk tekintetűek. A fej finom vonalú, az orrhát egyenes vagy domború, az áttetszően finom fülek nagyok és oldalt állóak. Az anyák és a kosok szarvatlanok. A törzs és a hát hosszú, a mellkas mély, lapos. A far aránylag rövid és széles. A végtagok hosszúak, szikárak (izomszegények). Az arcorri rész, a végtagok és a has, valamint a kb. 30 cm hosszú farok gyapjúmentes. A tőgy jól fejlett, jó felfüggesztésű és arányos méretű. A fajta egyedei lüszterfényű, tág ívelésű gyapjút növesztenek, felszőr nélkül. A gyapjúszál átlagos finomsága 32—42 μm. A fajta fehér színváltozatában a gyapjúval és fedőszőrökkel fedett testrészek fehérek (a testen és gyapjúban található színes foltok hibának számítanak). A fekete színváltozatban a fedett testrészek feketék. A törzskönyvbe kerülést kizárja, ha az egyedei általános küllemi hibával, eltérő gyapjújelleggel, szarvval vagy szarvkezdeménnyel, gyapjúval fedett fejjel, lábbal és farokkal, rövid, kicsi füllel rendelkeznek, és az egyéb tulajdonságok értékei elmaradnak a kívánatostól. 15. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

27

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

200

250

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

40

50

Tejtermelés az első laktációban, minimum (kg)

100

Lacaune A lacaune Franciaország legelterjedtebb tejelő fajtája. Tejéből készül a híres roquefort sajt. A fajta tej- és hústermelő képessége ideális módon egyesül, így felhasználásával intenzív tej-hús hasz-

28

Alapismeretek, juhfajták


nosítású állományok előállítása lehetséges, illetve partnerként egyéb fajták, fajtakonstrukciók tejelőképességének javítására alkalmas a bárány küllemének rontása nélkül. A állat fajtajellege szerint finom, keskeny fejjel, élénk tekintettel rendelkezik. A nagy szemek fölötti fülek hasonlóan nagyok és lelógóak. Az arcot ezüstfehér szőr fedi. Az anyák és kosok egyaránt szarvatlanok. A nyak hengeres, bőre ráncmentes. A mellkas mély és lapos, a hát hosszú, a far felé kissé trapézszerű. A finom csontozatú testen a bőr vékony és rugalmas. A végtagok hosszúak, szilárdak és szabályos állásúak. A törzs felcsupaszodó, a fej, a lábak combközéptől lefelé fedőszőrrel borítottak. A gyapjú rövid szálú, finomsága 28—38 μm. Az állatok törzskönyvbe kerülését kizárja, ha általános küllemi hibák, szarv vagy szarvkezdemények, gyapjúval fedett fej, has, láb, színes gyapjú vagy fedőszőr fordul elő, illetve az egyéb tulajdonságok értékei elmaradnak a kívánatostól. 16. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

27

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

220

250

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

35

45

Tejtermelés az első laktációban, minimum (kg)

80

Racka A fekete és fehér színváltozatban előforduló, Magyarországon őshonos racka juh tenyésztési célja, hogy megőrizzük a fajta genetikai képességét, eredeti genetikai varianciáját fenntartsuk. Fajtajellegében a fej a törzshöz viszonyítva közepes nagyságú, a fejtető enyhe átmenetet képez a homlok és a nyakél között. A koponya elég széles, az arci rész elkeskenyedő. A fülkagylók nyugalomban vízszintesen és oldalt tartott helyzetben vannak, figyeléskor kissé felfelé irányulóak. A szarvak dugóhúzószerűen pödröttek, az anyáknál rövidebbek és keskenyebbek, a kosoknál hosszabbak, és durvábbak. Az anyajuhok szarvai „V” alakban felfelé állóak, a kosoké tágabb terpesztésű. A szarvak hossza az anyáknál 30 cm, a kosoknál 50 cm körüli. Az ajkak finomak, a szemek közepes Alapismeretek, juhfajták

29


nagyságúak, élénk tekintetűek. A fejtartás és a nyakállás együttesen tetszetős, bátorságot, éberséget árul el. A nyak közepesen izmolt, bőre ráncmentes. A törzs parlagi jellegű, a hát éles és keskeny, a mellkas mély, de kissé lapos. A far enyhén lejtős, közepes szélességű, hosszúságú és izmoltságú. A has a kosoknál hengeres, az anyáknál tetjedelmesebb. A tőgy jól fejlett, gyapjú- és szőrmentes. A lábak vékonyak, az inak acélosak, a csülkök szilárdak, a csontozat erőteljes. Külleme alapján farban némi túlnőttség tapasztalható. Az állatok vérmérséklete élénk, kissé ideges, ebből következően bizalmatlan. A test felépítése szabályos és tetszetős. A fajta egyedei harmonikusan ügyes és gyors mozgásúak. Bundájuk durva, a gyapjúszálfinomsága 120—200 μm közötti. A tincses szerkezetű, „kevert gyapjús” bunda csak a nyakat és a törzset fedi, a fej és a lábak rövid, fényes fedőszőrökkel borítottak. A has rendszerint csupasz. A bunda színe fehér vagy fekete. Az anyák testtömege 35—45 kg, a kosoké 55—75 kg. Az anyák általában tél végén, kora tavasszal ellenek. Ikerellés csak 5—15%ban fordul elő. A rackajuh viszonylag jó tejtermelő, a bárányok választása után tőlük még kb. 60 liter tej kifejhető. A fehér színváltozatban a pofát és a lábakat fedő szőrök fényes barna színűek, a gyapjú sárgásfehér. A bőr pigmentet tartalmaz. A szarvak viaszsárgák, a csülökszaru sötétebb árnyalatú. A hullámos lefutású, tincses szerkezetű gyapjú tavasszal 30—35 cm hosszúságú. Az újszülött bárányok elülső testfele és lába barnássárga színű, a többi testtáj sárgásfehér (ritkán az egész test barna színű). A fekete színváltozatban a pofát és a lábakat fedő szőrök rövidek és fényes fekete színűek. A gyapjú ugyancsak fekete. A bárányok újszülöttként fényes fekete színűek, a rövid gyapjú göndör csomókat alkot (szépségében hasonlatos a karakulhoz). A gyapjúszálak végei nyáron a nap hatására kivörösödnek, idősebb korban őszülés (dancsodás) következik be, amely a bundának szürke árnyalatot ad. A szarvak és a csülökszaru palaszürke vagy fekete. A gyapjú tincses szerkezetű, tágan ívelt, hossza nem éri el a fehér színváltozatét. Az állatok törzskönyvbe kerülését kizárja, ha az egyéb tulajdonságok értékei a limit alatt maradnak, általános küllemi és gyapjú hibákkal rendelkeznek. Kizáró ok, ha a színváltozatokban ellentétes foltok jelennek meg vagy szarvatlanság illetve hibás szarvalakulás fordul elő.

30

Alapismeretek, juhfajták


17. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

36

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

180

200

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

28

35

Gyapjúnyírótömeg éves korban, minimum (kg)

2,0

3,0

Gyapjúfürtmagasság éves korban, minimum (cm)

15

20

Cigája Kis-Ázsiából származó őshonos cigája juhot hazánkban főleg a déli országrészen tenyésztik. A tenyésztés célja a fajta genetikai képességének megőrzése, illetve genetikai varianciájának fenntartása, a tejelő változatnál a tejtermelés a szaporaság és a báránynevelő képesség javítása, a félintenzív tartási, takarmányozási feltételeknek megfelelő típus kialakítása, fenntartása. Fajtajellegében a fej középnagy, a homlok és az orrhát domború. Az anyák szarvatlanok, vagy sarló alakú szarvat viselnek, a kosok egy része szarvatlan, másik része másfél körívet leíró csigás szarvat visel. A szarv és a csülökszaru szürke színű. A fejtető enyhe átmenetet képez a homlok és a nyakél között. Az ajkak közepes finomságúak, a sötét színű, nagy szemek igen élénk tekintetűek. A fülek nagyok, hosszúak és kissé lefelé irányulóak. A nyak közepesen izmolt, bőre ráncmentes, a vállak jó kötésűek, a mar közepesen széles és izmolt. A hát és ágyék egyenes, aránylag hosszú és közepesen izmolt. A törzs — a jól táplált egyedeknél — hosszú, mély és dongás. A has a kosoknál hengeres, az anyáknál terjedelmesebb. A far enyhén lejtős, közepes hosszúságú, szélességű és izmoltságú, sokszor csapott. Az állatok csontozata erőteljes. A tőgy jól fejlett. A végtagok hosszúak és mérsékelten izmoltak. A fej, a lábak fekete, sötétbarna vagy barna színűek. A bőr tömör, rugalmas, enyhén pigmentált vagy hússzínű. A száj nyálkahártyája és a nyelv palaszürke. A bunda fehér színű, fürtös szerkezetű, sok egyedben fekete szálakkal tűzdelt. Az újszülött bárányok homokszürke, sárgás vagy sötétbarna színűek, de később kifehérednek. Alapismeretek, juhfajták

31


A bunda csak a nyakat és a törzset fedi, az elülső végtagon a lábtőig, a hátulsó végtagon a csánkig terjed. A fejet és a gyapjúmentes végtagot barna, barnásfekete, illetve fekete szőrzet fedi. A kosok gyapjúnyírótömege 5—6 kg, az anyáké 3—4 kg 8—15 cm fürthosszúsággal. A gyapjú szálfinomsága 16—40 μm. Az állatok törzskönyvbe kerülését kizárja, ha az egyéb tulajdonságok értékei elmaradnak a kívánatostól, általános küllemi és gyapjúhibákkal, világos vagy tarka fejjel és lábakkal, sok durva felszőrrel és foltossággal a bundában, illetve bőrben erőteljes pigmentséggel rendelkeznek. 18. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

36

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

200

230

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

35

50

A tejelő változatnál tejtermelés az első laktációban (kg)

100

Cikta A cikta, a Tolna és Baranya megyébe betelepített németek magukkal hozott juhainak a leszármazottja. Tenyésztésének célja az őshonos fajta genetikai képességének megőrzése, eredeti genetikai varianciájuk fenntartása. Tenyésztésük génmegőrzés miatt fontos. Fajtajellegében a fej aránylag kicsi, a homlok lapos és keskeny, az orrhát az anyáknál egyenes, a kosoknál domború. A fülek tölcsérszerűen sodrottak, keskeny, hegyes, vízszintesen álló kagyló formájúak. Az anyák mindig, a kosok felerészben szarvatlanok. A szarvval rendelkező egyedek csigás szarvalakulásúak. Az állatok csontozata túl finom, a lábszárak feltűnően vékonyak. A farok (csonkolás nélkül) csánkig ér. Az egyedek marmagassága átlagosan 58—60 cm. Az anyák testtömege 25—45 kg, a kosoké 45—55 kg között változik. A fej és a végtagok fehér színű rövid szőrrel borítottak, a szarvak és csülkök viaszsárgák, a bőr pigmentmentes. A testet tincsekben alácsüngő gyapjú fedi. A gyapjú fehér színű, a tincsek hossza 20—24 cm, minősítése B/C és C/D finomságú. Az átlagos

32

Alapismeretek, juhfajták


gyapjú szálfinomság 27—35 μm (előforduló 16—20 μm is). Az anyák kifejlettkori gyapjúnyírótömege 1,5—2 kg, a kosoké 2,5—3,5 kg. A gyapjú rendement értéke 65—70%. Az állatok törzskönyvi ellenőrzésbe kerülését kizárja, ha az egyéb tulajdonságok értékei a kívánatos alatt maradnak, általános küllemi és gyapjúhibákkal, eltérő gyapjújelleggel, a standardtól eltérő (foltos vagy tűzött) gyapjúval, túl finom szervezettel rendelkeznek. 19. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

36

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

150

170

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

25

35

Gyapjúfürtmagasság éves korban, minimum (cm)

15

20

Gyimesi racka Az őshonos gyimesi racka tenyésztésének célja a génmegőrzés, eredeti genetikai varianciájának fenntartása. Bundájának színe fehér, de igen gyakori a fejen és a lábakon a fekete elszíneződés. A bárányok születéskor fehér színűek, a fejen és a lábakon a fekete fürtök már ekkor láthatók. A fej közepes nagyságú, a koponya széles, az arci rész elkeskenyedő. Az anyák egy része szarvatlan, más részük sarló vagy kistülkös alakulású szarvat visel. A kosok laza ívelésű, csigás szarvat hordanak. A fülkagylók közepes nagyságúak, kissé vastagok és felállók. A szemek élénkek, közepes nagyságúak. A nyak közepes hosszúságú és izmoltságú. A törzs mély és dongás. A has a kosoknál hengeres, az anyáknál terjedelmesebb. A far csapott, de hosszú, széles és jól izmolt. A csontozat erőteljes, a végtagok hosszúak és mérsékelten izmosak. A farok hosszú, a tőgy jól fejlett és csupasz. Az arányos testfelépítésű állatok tetszetősek, gyors mozgásúak és közepesen élénk vérmérsékletűek. Az anyajuhok testtömege 45—50 kg, a kosoké 80—90 kg. A gyimesi racka bundája kevert gyapjú, felszőrökből (30—40 cm) és pehelyszálakból (14—18 cm) áll, puha tapintatú. Alapismeretek, juhfajták

33


A törzskönyvi ellenőrzést kizárja, ha az állat egyéb tulajdonságainak értéke a kívánatostól elmarad, általános küllemi és gyapjúhibákkal, heterogén alkattal, merinó jellegű gyapjúval rendelkezik, a kosok szarvatlanok. 20. táblázat. A törzskönyvbe kerülés feltételei Nőivar

Hímivar

Első elléskori életkor, maximum (hó)

36

1 napra jutó báránykori testtömeg-gyarapodás, minimum (g/nap)

200

220

1. éves kori testtömeg, minimum (kg)

25

45

Gyapjúnyírótömeg éves korban, minimum (kg)

3,5

5,0

Gyapjúfürtmagasság éves korban, minimum (cm)

12,0

14,0

34

Alapismeretek, juhfajták


36

Alapismeretek, juhfajtรกk


Alapismeretek, juhfajtรกk

35


Szaporodรกs

1


JUHTENYÉSZTÉSI ALAPISMERETEK

II. KÖTET

Szaporodás

ÍRTA

MUCSI IMRE

TUDÁS ALAPÍTVÁNY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2010

2

Szaporodás

Szaporodás

1


JUHTENYÉSZTÉSI ALAPISMERETEK

II. KÖTET

Szaporodás

ÍRTA

MUCSI IMRE

TUDÁS ALAPÍTVÁNY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2010

2

Szaporodás

Szaporodás

1


© Mucsi Imre, Tudás Alapítvány, 2010 A kiadvány a „Curricilum and Training for European Sheep Farmers (SHEEPSKILLS)” című, 2009–1–IS1–LEO05–00261 számú Leonardo da Vinci projekt támogatásával jelent meg Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez Ez a kiadvány (közlemény) a szerzők nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelõssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásáért

Lektorálta Palotás János AZ ELSŐ BORÍTÓN LÉVŐ KÉP FORRÁSA: http://farm4.static.flickr.com/3212/3020714772_c5bbe64691_b.jpg A HÁTSÓ BORÍTÓN LÉVŐ KÉP FORRÁSA: http://jomagyararu.hu/hungarikum-magyar-elelmiszer/allat/ magyar_racka-juh

Tartalom Szaporodás.................................................................................................. 5 A nemi szervek anatómiája és élettana......................................... 5 Anyajuhok................................................................................................ 5 Kosok......................................................................................................... 6 A juh vemhesítése.................................................................................13 Pároztatás...............................................................................................13 Kosok tartása és használata (mesterséges termékenyítés)....20 Az anyajuhok inszeminálása...........................................................30 Vemhesség, ellés..................................................................................35 A juhok viselkedése..................................................................................36 Tenyészjuhok kiválasztása, a szaporulat növelése........................39 Az anyajuhok kiválasztása......................................................................40 A szaporulatnövelés lehetőségei.........................................................42 A szaporodás mértékét jelző mérőszámok......................................45 A tenyészkosok kiválasztása..................................................................47 A tenyészkosok tartása............................................................................48

Felelõs kiadó Simon Ferenc Tudás Alapítvány

Komplett kivitelezés InfoPress Reklámstúdió Felelõs vezetõ Szabó Csaba ISBN 978 963 89188 1 9

2

Szaporodás

Szaporodás

3


© Mucsi Imre, Tudás Alapítvány, 2010 A kiadvány a „Curricilum and Training for European Sheep Farmers (SHEEPSKILLS)” című, 2009–1–IS1–LEO05–00261 számú Leonardo da Vinci projekt támogatásával jelent meg Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez Ez a kiadvány (közlemény) a szerzők nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelõssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásáért

Lektorálta Palotás János AZ ELSŐ BORÍTÓN LÉVŐ KÉP FORRÁSA: http://farm4.static.flickr.com/3212/3020714772_c5bbe64691_b.jpg A HÁTSÓ BORÍTÓN LÉVŐ KÉP FORRÁSA: http://jomagyararu.hu/hungarikum-magyar-elelmiszer/allat/ magyar_racka-juh

Tartalom Szaporodás.................................................................................................. 5 A nemi szervek anatómiája és élettana......................................... 5 Anyajuhok................................................................................................ 5 Kosok......................................................................................................... 6 A juh vemhesítése.................................................................................13 Pároztatás...............................................................................................13 Kosok tartása és használata (mesterséges termékenyítés)....20 Az anyajuhok inszeminálása...........................................................30 Vemhesség, ellés..................................................................................35 A juhok viselkedése..................................................................................36 Tenyészjuhok kiválasztása, a szaporulat növelése........................39 Az anyajuhok kiválasztása......................................................................40 A szaporulatnövelés lehetőségei.........................................................42 A szaporodás mértékét jelző mérőszámok......................................45 A tenyészkosok kiválasztása..................................................................47 A tenyészkosok tartása............................................................................48

Felelõs kiadó Simon Ferenc Tudás Alapítvány

Komplett kivitelezés InfoPress Reklámstúdió Felelõs vezetõ Szabó Csaba ISBN 978 963 89188 1 9

2

Szaporodás

Szaporodás

3


Szaporodás A nemi szervek anatómiája és élettana Anyajuhok Az anyajuhok nemi szervei a petesejtek termelésére, a párzásra, a termékenyülésre és a magzatfejlődésre szolgálnak. A petefészek a hasüregben, az ágyéktájék alatt, a vese mögött, a medenceüreg bejáratának fele magasságában helyezkedik el. Felületének nagyobb részét csírahám (ovulációs felület), kisebb részét savóshártya borítja. A petefészek páros szerv, általában szilvamagmandula nagyságú és alakú, tömötten rugalmas, szürkésvörös képlet. Kéregállományában foglal(nak) helyet a tüsző(k), sárgatest(ek) és esetlegesen a cisztá(k). Az ovulálandó tüsző(k) eléri(k) az 1 cm átmérőt is. A kb. 1,2 cm átmérőjű sárgatest(ek) sárgás színe a karotinellátás szerint alakul.

1. ábra. Az anyajuhok nemi szerve (Salamon, 1987)

4

Szaporodás

Szaporodás

5


Szaporodás A nemi szervek anatómiája és élettana Anyajuhok Az anyajuhok nemi szervei a petesejtek termelésére, a párzásra, a termékenyülésre és a magzatfejlődésre szolgálnak. A petefészek a hasüregben, az ágyéktájék alatt, a vese mögött, a medenceüreg bejáratának fele magasságában helyezkedik el. Felületének nagyobb részét csírahám (ovulációs felület), kisebb részét savóshártya borítja. A petefészek páros szerv, általában szilvamagmandula nagyságú és alakú, tömötten rugalmas, szürkésvörös képlet. Kéregállományában foglal(nak) helyet a tüsző(k), sárgatest(ek) és esetlegesen a cisztá(k). Az ovulálandó tüsző(k) eléri(k) az 1 cm átmérőt is. A kb. 1,2 cm átmérőjű sárgatest(ek) sárgás színe a karotinellátás szerint alakul.

1. ábra. Az anyajuhok nemi szerve (Salamon, 1987)

4

Szaporodás

Szaporodás

5


A juh petevezetője 12—16 cm hosszú, szűk lumenű, kanyargós lefutású, izmos falú cső. A méh üres állapotban nagyobbrészt a medenceüregben fekszik, kétszarvú, testének üregét a középen lefutó sövény majdnem teljesen két részre osztja. A méhszarvak 12—18 cm hosszúak, többnyire kosszarvú vagy csigaházszerű csavarulatban találhatók. A méh nyálkahártyáján a méh testében rendezetlenül, a méhszarvakban 4 sorba rendezetten található a 70—90 db méhgomb, melyen keresztül valósul meg a kapcsolat az anya és magzata között. A méh teste az izmos méhnyakkal kapcsolódik a hüvelyhez. A méhnyak közepén fut végig a nyakcsatorna, melynek nyálkahártyáján a külső méhszáj felé irányuló „V” alakú ránckiemelkedések találhatók. A méhnyak a méh felé a belső méhszájjal, a hüvely felé a külső méhszájjal nyílik. A külső méhszáj a hüvelybe un. porció formájában (ivarzáskor gömbszerűen) beemelkedik. A juh hüvelye 10—12 cm hosszú, cső alakú közösülőszerv. A húgycső kettéosztásában a méh felőli rész a valódi hüvely, a péra felé eső rész a hüvelyelőcsarnok vagy a hüvely tornác. A hüvelytornác a pérában végződik. A pérát az ajkak, a pérarés és a felcső, valamint az alsó ereszték adja. Az alsó ereszték és a hüvelytornác tájékán található a csikló, mely merevedőteste azonos a kosok hímvesszőjének merevedőtestével.

Az egészséges állatok ejakulátumában 10—20% elhalt, 3—l 5%-os kóros, deformált, és 2—8% plazmacseppes, éretlen spermium található.

Kosok

Az ivarérés, tenyészérés: a jerkékben az első spontán ovulációk a 30—50. élethét között fordulnak elő. A juhokhan az ivarérés a tenyészidényben következik be. Így a tavasszal született bárányok ivarérése korábbi, mint az ősszel születetteké. Az ivarérés tehát a téli—tavaszi bárányokban már a 7—8. hónapos korban beállhat, amikorra az állatok elérik a felnőttkori testtömeg 50—60%-át. Ezeknek az állatoknak a 80—90%-a már a tenyészidény előtt ovulál, de szezonjuk többnyire egészen rövid. A toklyókban is rövidebb a tenyészidény, mint az anyákban (5—6 ciklus, szemben a 8—9-cel). A szaporodás jellemzői: a juhfajták tenyészidejének tartama fajtajellegként, másrészt a tenyészterület klimatikus viszonyai szerint meglehetősen változó, a monoösztruszos formától az évi mintegy 20 ivarzásig terjedhet. Kedvező adottságok esetén egyes fajták nemi ciklusa majdnem egész éven át folyamatos (poliösztruszos). A tenyészidényben az ivari funkciók fokozatosan erősödnek, majd gyengülnek. Az

A kos herezacskója erősen nyakalt, gyapjúval fedett, a combok között foglal helyet és mélyen lelóg. A here hossza 10 cm, vastagsága 4—7 cm, a tömege átlagosan 250 g. Az ondóvezető rövid, kb. 15 cm hosszú. A kos ondóhólyagja tömör, 3—5 cm hosszú. A prosztata kicsi, a húgycső felső falába van beágyazva. A Cowpermirigy 2 cm átmérőjű, mogyoró nagyságú. A húgycső a kosban 3—4 cm hosszú nyúlvány alakjában a hímvesszőn túlterjed. A hímvessző vékony, hengeres, 30 cm hosszú. A makk kevésbé fejlett, sisak alakú. A kosban a spermatogenezis tartama 49 nap, az ondósejtek 11—14 nap alatt haladnak végig a mellékherén. Ondósejtje 70—80 μm hosszú, amiből a fej hossza 8,2 μm. Egy ejakulációval 0,5—2 ml, tejszínszerű és konzisztenciájú spermát ad.

6

Szaporodás

2. ábra. A kos nemi szerve (Salamon, 1987)

Szaporodás

7


A juh petevezetője 12—16 cm hosszú, szűk lumenű, kanyargós lefutású, izmos falú cső. A méh üres állapotban nagyobbrészt a medenceüregben fekszik, kétszarvú, testének üregét a középen lefutó sövény majdnem teljesen két részre osztja. A méhszarvak 12—18 cm hosszúak, többnyire kosszarvú vagy csigaházszerű csavarulatban találhatók. A méh nyálkahártyáján a méh testében rendezetlenül, a méhszarvakban 4 sorba rendezetten található a 70—90 db méhgomb, melyen keresztül valósul meg a kapcsolat az anya és magzata között. A méh teste az izmos méhnyakkal kapcsolódik a hüvelyhez. A méhnyak közepén fut végig a nyakcsatorna, melynek nyálkahártyáján a külső méhszáj felé irányuló „V” alakú ránckiemelkedések találhatók. A méhnyak a méh felé a belső méhszájjal, a hüvely felé a külső méhszájjal nyílik. A külső méhszáj a hüvelybe un. porció formájában (ivarzáskor gömbszerűen) beemelkedik. A juh hüvelye 10—12 cm hosszú, cső alakú közösülőszerv. A húgycső kettéosztásában a méh felőli rész a valódi hüvely, a péra felé eső rész a hüvelyelőcsarnok vagy a hüvely tornác. A hüvelytornác a pérában végződik. A pérát az ajkak, a pérarés és a felcső, valamint az alsó ereszték adja. Az alsó ereszték és a hüvelytornác tájékán található a csikló, mely merevedőteste azonos a kosok hímvesszőjének merevedőtestével.

Az egészséges állatok ejakulátumában 10—20% elhalt, 3—l 5%-os kóros, deformált, és 2—8% plazmacseppes, éretlen spermium található.

Kosok

Az ivarérés, tenyészérés: a jerkékben az első spontán ovulációk a 30—50. élethét között fordulnak elő. A juhokhan az ivarérés a tenyészidényben következik be. Így a tavasszal született bárányok ivarérése korábbi, mint az ősszel születetteké. Az ivarérés tehát a téli—tavaszi bárányokban már a 7—8. hónapos korban beállhat, amikorra az állatok elérik a felnőttkori testtömeg 50—60%-át. Ezeknek az állatoknak a 80—90%-a már a tenyészidény előtt ovulál, de szezonjuk többnyire egészen rövid. A toklyókban is rövidebb a tenyészidény, mint az anyákban (5—6 ciklus, szemben a 8—9-cel). A szaporodás jellemzői: a juhfajták tenyészidejének tartama fajtajellegként, másrészt a tenyészterület klimatikus viszonyai szerint meglehetősen változó, a monoösztruszos formától az évi mintegy 20 ivarzásig terjedhet. Kedvező adottságok esetén egyes fajták nemi ciklusa majdnem egész éven át folyamatos (poliösztruszos). A tenyészidényben az ivari funkciók fokozatosan erősödnek, majd gyengülnek. Az

A kos herezacskója erősen nyakalt, gyapjúval fedett, a combok között foglal helyet és mélyen lelóg. A here hossza 10 cm, vastagsága 4—7 cm, a tömege átlagosan 250 g. Az ondóvezető rövid, kb. 15 cm hosszú. A kos ondóhólyagja tömör, 3—5 cm hosszú. A prosztata kicsi, a húgycső felső falába van beágyazva. A Cowpermirigy 2 cm átmérőjű, mogyoró nagyságú. A húgycső a kosban 3—4 cm hosszú nyúlvány alakjában a hímvesszőn túlterjed. A hímvessző vékony, hengeres, 30 cm hosszú. A makk kevésbé fejlett, sisak alakú. A kosban a spermatogenezis tartama 49 nap, az ondósejtek 11—14 nap alatt haladnak végig a mellékherén. Ondósejtje 70—80 μm hosszú, amiből a fej hossza 8,2 μm. Egy ejakulációval 0,5—2 ml, tejszínszerű és konzisztenciájú spermát ad.

6

Szaporodás

2. ábra. A kos nemi szerve (Salamon, 1987)

Szaporodás

7


ovulációs szám is változik az idény folyamán, annak derekán a legnagyobb. Ennek megfelelően a szezonátmenetekben ivarzás nélküli ovulációk fordulhatnak elő. Az ivarzás kimaradásával a petefészekműködés nem áll meg, az anösztrusz hosszabb-rövidebb szakaszában is fejlődnek ciklusosan tüszők. Ezek a tüszők tekintélyes nagyságuk ellenére sem ovulálnak, s ha véletlenül mégis, nem kíséri őket ivarzási tünet. Ahogy a tenyészidény tartama, úgy az anösztrusz mélysége, vagyis a gonadotrop funkciók gyengülése is részben fajtajellegtől függően, részben a környezet hatása folytán rendkívül változó. Végső soron a juh szaporodását idényszerűen poliösztruszosnak határozhatjuk meg. A környezet hatása a szaporodásra: a juhon a jó vagy javuló tápláltsági állapot az agyfüggelék működésének erősödésével, egyidejűleg a gonadotrop-funkció élénkülésével jár. A jobb takarmányozás (flushingolás) a tenyészidény előtt és alatt emeli az iker(többes) ellések számát. A javuló tápláltsági állapot előbbre hozza a tenyészidényt, sőt meg is hosszabbítja azt. Az anya tápláltsági állapota hatással van a magzat fejlődésére is. A vemhesség alatti optimális takarmányozás (különösen a vemhesség 4., 5. hónapjában) fajták szerinti eltéréssel nagyobb súlyú bárányokat eredményez. A hiányos takarmányozás viszont a magzatelhalás kiváltásában játszik szerepet. A fehérjeellátás hiányossága az újszülöttek 25 %-os (ikermagzatoknál 33%-os) testtömegcsökkenését is okozhatja. A kosok jelenléte feromonhatás útján stimuláló az anyajuhok szexuálfunkciójára. A stimuláló hatás az anyák LH-értékeinek emelkedésében, majd a született bárányok számában nyilvánul meg. A kosok által kiváltott taktilis ingerek (lökdösés, hajtás stb.) az ivarzókban aktívabb méh—petevezető—perisztaltikát eredményeznek, javítják az ondószállítást. A juh szervezetének nincs jó hőkiegyenlítő képessége, főleg a meleggel szemben védtelen. A magas környezeti hőmérséklet késlelteti a tenyészidényt, rontja a ciklusfunciókat, növeli a tünetmentes ovulációk számát, esetleg az ovuláció nélküli ivarzást is kiválthatja. A meleg időjárás a fogamzást és a vemhességet is károsan befolyásolja. A 21—32°C hőmérséklet már káros az embrióra, növeli az implantáció előtti embrióelhalást, majd később a magzatburkok túlnövekedése miatt a magzat fejlődése visszamarad. A nagy magzatburkok túlzottan terhelik a magzati szívműködést. Az éjszakai lehűlések bizonyos mértékben közömbösíthetik a nappali felmelegedések ártalmát.

8

Szaporodás

A magas hőmérséklettel szemben az alacsonyabb környezeti hőmérséklet stimuláló. Az ezzel együttjáró relatív páratartalom pozitív hatásával szemben a meleg és különösen a száraz, meleg időjárás kedvezőtlenül hat a tenyészidény megindulására. A gonadotropfunkció intenzitásának idényszerű változását a juhon elsősorban a fényhatás (fotoperiodus) szabályozza. A juhra nem a rövid vagy hosszú fotoperiódusok a stimulálóak, hanem az a körülmény, hogy a fotoperiódusok a napforduló után ellenkező irányban változnak. A cigája és a racka fajtának évi 2—3 ivarzással rövidebb a tenyészideje, a kultúrfajtáknak általában hosszabb, ez azonban nem a háziasítás fokával áll közvetlen összefüggésben, hanem azokkal a környezeti viszonyokkal, ahol a kérdéses fajta kialakult. A tenyészidény karakterét a fajtán és a földrajzi környezeten túl meghatározza a genetikai adottság is. A nemi működés idényszerűsége: a petefészek működése a tenyészidény előtt néhány ovuláció nélküli vagy ovulációval, de csak rövid ideig működő sárgatestképződéssel járó tünetmentes (ivarzás nélküli) ciklussal éled fel. Az első ovulációs és teljes luteinfázisos ciklusok is ivarzási tünet nélküliek, mert a gonadotrop funkció fokozatosan indul be. A tenyészidény kezdetén a nemi működés kiteljesedik, az ivarzási tünetek ciklusosan követik egymást. Az ovulációs szám az idény elején és végén alacsonyabb, mint a derekán. Hasonlóan alakul az ivarzás tartama is: a szezon elején és végén rövidebbek, a szezon közepén hosszabbak. A nyáj egészére vonatkoztatott termékenység akkor kedvező, ha az idény elején nagy, mert az még emelkedik is. A szezon közepe után már csökken a fertilitás. A hazai fésűsmerinó fajta tenyészidénye két részre oszlik, egyrészt a késő nyári—őszi főidényre, másrészt a tavaszi járulékos idényre. Május végétől hanyatlik az ivari működés. A nyári hónapokban a legkisebb a petefészek tömege és a tüszők mérete. Egyes hazai tenyészetekben, az előzőektől eltérően, más évszakban is jelentkeznek ivari ciklust mutató állatok, ez azonban csak egyes évekre jellemző, előre kiszámíthatatlanul következik be. Az implantáció és a vemhesség teljes értékű hipotalamuszműködést igényel, így az embriók életbenmaradására legkedvezőbb az őszi idény. A tenyészidényen kívüli vemhesítések során már eleve csökkent vagy hanyatló tendenciájú hipotalamuszműködéssel kell számolnunk. Szaporodás

9


ovulációs szám is változik az idény folyamán, annak derekán a legnagyobb. Ennek megfelelően a szezonátmenetekben ivarzás nélküli ovulációk fordulhatnak elő. Az ivarzás kimaradásával a petefészekműködés nem áll meg, az anösztrusz hosszabb-rövidebb szakaszában is fejlődnek ciklusosan tüszők. Ezek a tüszők tekintélyes nagyságuk ellenére sem ovulálnak, s ha véletlenül mégis, nem kíséri őket ivarzási tünet. Ahogy a tenyészidény tartama, úgy az anösztrusz mélysége, vagyis a gonadotrop funkciók gyengülése is részben fajtajellegtől függően, részben a környezet hatása folytán rendkívül változó. Végső soron a juh szaporodását idényszerűen poliösztruszosnak határozhatjuk meg. A környezet hatása a szaporodásra: a juhon a jó vagy javuló tápláltsági állapot az agyfüggelék működésének erősödésével, egyidejűleg a gonadotrop-funkció élénkülésével jár. A jobb takarmányozás (flushingolás) a tenyészidény előtt és alatt emeli az iker(többes) ellések számát. A javuló tápláltsági állapot előbbre hozza a tenyészidényt, sőt meg is hosszabbítja azt. Az anya tápláltsági állapota hatással van a magzat fejlődésére is. A vemhesség alatti optimális takarmányozás (különösen a vemhesség 4., 5. hónapjában) fajták szerinti eltéréssel nagyobb súlyú bárányokat eredményez. A hiányos takarmányozás viszont a magzatelhalás kiváltásában játszik szerepet. A fehérjeellátás hiányossága az újszülöttek 25 %-os (ikermagzatoknál 33%-os) testtömegcsökkenését is okozhatja. A kosok jelenléte feromonhatás útján stimuláló az anyajuhok szexuálfunkciójára. A stimuláló hatás az anyák LH-értékeinek emelkedésében, majd a született bárányok számában nyilvánul meg. A kosok által kiváltott taktilis ingerek (lökdösés, hajtás stb.) az ivarzókban aktívabb méh—petevezető—perisztaltikát eredményeznek, javítják az ondószállítást. A juh szervezetének nincs jó hőkiegyenlítő képessége, főleg a meleggel szemben védtelen. A magas környezeti hőmérséklet késlelteti a tenyészidényt, rontja a ciklusfunciókat, növeli a tünetmentes ovulációk számát, esetleg az ovuláció nélküli ivarzást is kiválthatja. A meleg időjárás a fogamzást és a vemhességet is károsan befolyásolja. A 21—32°C hőmérséklet már káros az embrióra, növeli az implantáció előtti embrióelhalást, majd később a magzatburkok túlnövekedése miatt a magzat fejlődése visszamarad. A nagy magzatburkok túlzottan terhelik a magzati szívműködést. Az éjszakai lehűlések bizonyos mértékben közömbösíthetik a nappali felmelegedések ártalmát.

8

Szaporodás

A magas hőmérséklettel szemben az alacsonyabb környezeti hőmérséklet stimuláló. Az ezzel együttjáró relatív páratartalom pozitív hatásával szemben a meleg és különösen a száraz, meleg időjárás kedvezőtlenül hat a tenyészidény megindulására. A gonadotropfunkció intenzitásának idényszerű változását a juhon elsősorban a fényhatás (fotoperiodus) szabályozza. A juhra nem a rövid vagy hosszú fotoperiódusok a stimulálóak, hanem az a körülmény, hogy a fotoperiódusok a napforduló után ellenkező irányban változnak. A cigája és a racka fajtának évi 2—3 ivarzással rövidebb a tenyészideje, a kultúrfajtáknak általában hosszabb, ez azonban nem a háziasítás fokával áll közvetlen összefüggésben, hanem azokkal a környezeti viszonyokkal, ahol a kérdéses fajta kialakult. A tenyészidény karakterét a fajtán és a földrajzi környezeten túl meghatározza a genetikai adottság is. A nemi működés idényszerűsége: a petefészek működése a tenyészidény előtt néhány ovuláció nélküli vagy ovulációval, de csak rövid ideig működő sárgatestképződéssel járó tünetmentes (ivarzás nélküli) ciklussal éled fel. Az első ovulációs és teljes luteinfázisos ciklusok is ivarzási tünet nélküliek, mert a gonadotrop funkció fokozatosan indul be. A tenyészidény kezdetén a nemi működés kiteljesedik, az ivarzási tünetek ciklusosan követik egymást. Az ovulációs szám az idény elején és végén alacsonyabb, mint a derekán. Hasonlóan alakul az ivarzás tartama is: a szezon elején és végén rövidebbek, a szezon közepén hosszabbak. A nyáj egészére vonatkoztatott termékenység akkor kedvező, ha az idény elején nagy, mert az még emelkedik is. A szezon közepe után már csökken a fertilitás. A hazai fésűsmerinó fajta tenyészidénye két részre oszlik, egyrészt a késő nyári—őszi főidényre, másrészt a tavaszi járulékos idényre. Május végétől hanyatlik az ivari működés. A nyári hónapokban a legkisebb a petefészek tömege és a tüszők mérete. Egyes hazai tenyészetekben, az előzőektől eltérően, más évszakban is jelentkeznek ivari ciklust mutató állatok, ez azonban csak egyes évekre jellemző, előre kiszámíthatatlanul következik be. Az implantáció és a vemhesség teljes értékű hipotalamuszműködést igényel, így az embriók életbenmaradására legkedvezőbb az őszi idény. A tenyészidényen kívüli vemhesítések során már eleve csökkent vagy hanyatló tendenciájú hipotalamuszműködéssel kell számolnunk. Szaporodás

9


A tenyészidény eleji ovulációk azért nem járnak ivarzással, mert hiányzik a megelőző luteinfázis progeszteronjának alapozó hatása. Ennek egyik oka, hogy az idény eleji ciklusokban a még viszonylag gyenge gonadotrop hatás miatt vagy intrafollikuláris luteinizáció következik be, vagy szabályos ovulációval is csak sárgatestek keletkeznek, amelyek egészen rövid ideig (3—4 napig) és a szabályos értéknél jóval kevesebb progeszteront termelnek, így az ivarzási tünetek megalapozására nem alkalmasak. A másik ok az erotizáló centrum ösztrogénérzékenységének késői erősödése, ennek következtében az ovulációs ösztrogénszintek az ivarzáshoz szükséges ingerküszöböt még nem érik el. A hipotalamusz ösztrogénérzékenységével függ össze az is, hogy az idény elején és végén rövidebb az ivarzás tünetének ideje, mint a szezon teljében. Az ivarzás a tenyészidény végén az ösztrogén-ingerküszöb emelkedése miatt szűnik meg. Az utolsó ivarzást még 1—2 tünetmentes ovuláció követi, amikor az ösztrogén már nem tud ivarzási tünetet kiváltani. Az ivari ciklus: az ivari ciklus tartama a juhon jellegzetesen állandó, általában 16—17 napos, szélső értékei 14—19 nap. Következésképpen a ciklusfázisok tartama is állandó. A luteinfázis alatt valamennyi nagyobb méretre fejlődött tüsző atretizál (kötőszövettel átszövődik). Csak azok fognak ovulálni, amelyek legkorábban a luteolizis idején vagy közvetlenül az ivarzás előtt kezdenek fejlődni. A tüszőnek 2 napra van szüksége ahhoz, hogy 2 mm-es nagyságról az ovulációhoz szükséges méretre növekedjék. A juh follikulusai ösztrogént és androgént termelnek. Az ösztrogének közül a 17β-ösztradiol a domináló, az ösztron az összes ösztrogénnek csupán a 10%-át adja. Az ösztrogén- és az androgéntermelés összefügg az LH érték ingadozásával. Az LH hullámait az ösztrogénandrogén szint emelkedése 5 perc alatt követi. A juhban nincs megállapítható proösztrusz. Az anya hüvelyváladéka azonban már az ivarzás beállta előtt hat a kosra. Maga az ivarzás is tünetszegény. A legjellemzőbb tünet, hogy az ivarzó állat feltűnően izgatottá, mozgékonnyá válik, farkát a vízszintesig emeli és élénken mozgatja, miközben nyugtalanul keresi, s ha rátalál, provokálja a kost. Az ivarzás viszonylag nagy intenzitással kezdődik, az élénk tünetek 8—12 óra hosszat tartanak, később lanyhulnak, az ivarzás végén fokozatosan szűnnek meg. A hosszabbodó nappalok idején a reggeli és délelőtti órákban kezdődnek az ivarzások, a rövidülő nappalok során az ivarzások jelentkezése

10

Szaporodás

egyenletesen oszlik el a világos napszak alatt. A sötét napszakban még világításban is ritkán jelentkezik új ivarzó. Az ivarzás tartama 24—36 órára tehető, az indukált ivarzások 36—48 órásak. A toklyók ivarzása rövidebb, az idősebb anyáké hosszabb. Az ivarzási tünetek megszűnte után az anyák még rövid ideig vonzóak a kosra, de már nem fogadják el azt (metösztrusz). Az ovuláció általában az ivarzási tünetek vége előtti 12. órától a befejezés utáni 8. óráig tart. Átlagos ideje az ivarzás befejezése utáni 1 óra körúti időben van. A kos az ivarzókat kifejezetten a feromon útján ismeri fel. A kezdeményezés azonban inkább a nőivarúaktól indul ki. A fedezésre váró állat a kos mellett állva, fejét a kos válla fölé nyújtva álldogál. A felugrás előtt a kos az egyik elülső lábát átveti az ivarzó hátán, majd a felugrás következik a törzs fedezőmozgásával, de még a hímvessző bevezetése nélkül. A hímvessző bevezetése csak a következő felugráskor jön létre, amikor néhány villámgyors, alig látható dörzsölő mozgás után, erős törzshajlítás mellett megtörténik az ejakuláció. A kossperma a hüvelybe jut, az ondósejtek aktív mozgással haladnak át a nyakcsatorna nyálkáján. A nyakcsatorna egyben spermarezervoárt képez. A spermiumok életképességét a nemi traktusban 24 órára teszik. A tüsző luteinizációja már az ovuláció előtt elkezdődik. A folyamat az ovuláció után erősödik. A sárgatest teljes nagyságát az 5. napra éri el, és ezt megtartja 10 napon át. A 14—16. napon gyorsan visszaalakul, de véglegesen csak a későbbi ciklusok alatt tűnik el. A progeszterontermelés is az ovuláció előtt indul meg. A juh sárgatestét is hormonhatás (LH és prolaktin) tartja fenn a ciklusnyi időre. A luteinfázisnak a luteolízis vet véget. A luteolízist a 12. naptól a 15. napig folyamatosan működő litikus hatás (PGF2α) idézi elő. Az ondó gyors, kb. 15 perc alatti feljutását a méhperisztaltika segíti. Az ondósejtek kapacitációjához 1,5 óra szükséges. Egyes vemhesség esetén általában nincs méhen belüli vándorlás, kettős vehemnél az egyik blasztociszta rendszerint az ellenkező oldali méhszarvba vándorol. Az embrió első megtapadása, a méhepithel és a magzati trofoblaszt közötti szoros kapcsolat a 15. napon létesül. A vemhességi sárgatest az egész vemhesség folyamán fennáll és működik. A vemhesség 50. napja után a sárgatest mellett a fetoplacentáris egység is jelentős mennyiségű progeszteront termel. Szaporodás

11


A tenyészidény eleji ovulációk azért nem járnak ivarzással, mert hiányzik a megelőző luteinfázis progeszteronjának alapozó hatása. Ennek egyik oka, hogy az idény eleji ciklusokban a még viszonylag gyenge gonadotrop hatás miatt vagy intrafollikuláris luteinizáció következik be, vagy szabályos ovulációval is csak sárgatestek keletkeznek, amelyek egészen rövid ideig (3—4 napig) és a szabályos értéknél jóval kevesebb progeszteront termelnek, így az ivarzási tünetek megalapozására nem alkalmasak. A másik ok az erotizáló centrum ösztrogénérzékenységének késői erősödése, ennek következtében az ovulációs ösztrogénszintek az ivarzáshoz szükséges ingerküszöböt még nem érik el. A hipotalamusz ösztrogénérzékenységével függ össze az is, hogy az idény elején és végén rövidebb az ivarzás tünetének ideje, mint a szezon teljében. Az ivarzás a tenyészidény végén az ösztrogén-ingerküszöb emelkedése miatt szűnik meg. Az utolsó ivarzást még 1—2 tünetmentes ovuláció követi, amikor az ösztrogén már nem tud ivarzási tünetet kiváltani. Az ivari ciklus: az ivari ciklus tartama a juhon jellegzetesen állandó, általában 16—17 napos, szélső értékei 14—19 nap. Következésképpen a ciklusfázisok tartama is állandó. A luteinfázis alatt valamennyi nagyobb méretre fejlődött tüsző atretizál (kötőszövettel átszövődik). Csak azok fognak ovulálni, amelyek legkorábban a luteolizis idején vagy közvetlenül az ivarzás előtt kezdenek fejlődni. A tüszőnek 2 napra van szüksége ahhoz, hogy 2 mm-es nagyságról az ovulációhoz szükséges méretre növekedjék. A juh follikulusai ösztrogént és androgént termelnek. Az ösztrogének közül a 17β-ösztradiol a domináló, az ösztron az összes ösztrogénnek csupán a 10%-át adja. Az ösztrogén- és az androgéntermelés összefügg az LH érték ingadozásával. Az LH hullámait az ösztrogénandrogén szint emelkedése 5 perc alatt követi. A juhban nincs megállapítható proösztrusz. Az anya hüvelyváladéka azonban már az ivarzás beállta előtt hat a kosra. Maga az ivarzás is tünetszegény. A legjellemzőbb tünet, hogy az ivarzó állat feltűnően izgatottá, mozgékonnyá válik, farkát a vízszintesig emeli és élénken mozgatja, miközben nyugtalanul keresi, s ha rátalál, provokálja a kost. Az ivarzás viszonylag nagy intenzitással kezdődik, az élénk tünetek 8—12 óra hosszat tartanak, később lanyhulnak, az ivarzás végén fokozatosan szűnnek meg. A hosszabbodó nappalok idején a reggeli és délelőtti órákban kezdődnek az ivarzások, a rövidülő nappalok során az ivarzások jelentkezése

10

Szaporodás

egyenletesen oszlik el a világos napszak alatt. A sötét napszakban még világításban is ritkán jelentkezik új ivarzó. Az ivarzás tartama 24—36 órára tehető, az indukált ivarzások 36—48 órásak. A toklyók ivarzása rövidebb, az idősebb anyáké hosszabb. Az ivarzási tünetek megszűnte után az anyák még rövid ideig vonzóak a kosra, de már nem fogadják el azt (metösztrusz). Az ovuláció általában az ivarzási tünetek vége előtti 12. órától a befejezés utáni 8. óráig tart. Átlagos ideje az ivarzás befejezése utáni 1 óra körúti időben van. A kos az ivarzókat kifejezetten a feromon útján ismeri fel. A kezdeményezés azonban inkább a nőivarúaktól indul ki. A fedezésre váró állat a kos mellett állva, fejét a kos válla fölé nyújtva álldogál. A felugrás előtt a kos az egyik elülső lábát átveti az ivarzó hátán, majd a felugrás következik a törzs fedezőmozgásával, de még a hímvessző bevezetése nélkül. A hímvessző bevezetése csak a következő felugráskor jön létre, amikor néhány villámgyors, alig látható dörzsölő mozgás után, erős törzshajlítás mellett megtörténik az ejakuláció. A kossperma a hüvelybe jut, az ondósejtek aktív mozgással haladnak át a nyakcsatorna nyálkáján. A nyakcsatorna egyben spermarezervoárt képez. A spermiumok életképességét a nemi traktusban 24 órára teszik. A tüsző luteinizációja már az ovuláció előtt elkezdődik. A folyamat az ovuláció után erősödik. A sárgatest teljes nagyságát az 5. napra éri el, és ezt megtartja 10 napon át. A 14—16. napon gyorsan visszaalakul, de véglegesen csak a későbbi ciklusok alatt tűnik el. A progeszterontermelés is az ovuláció előtt indul meg. A juh sárgatestét is hormonhatás (LH és prolaktin) tartja fenn a ciklusnyi időre. A luteinfázisnak a luteolízis vet véget. A luteolízist a 12. naptól a 15. napig folyamatosan működő litikus hatás (PGF2α) idézi elő. Az ondó gyors, kb. 15 perc alatti feljutását a méhperisztaltika segíti. Az ondósejtek kapacitációjához 1,5 óra szükséges. Egyes vemhesség esetén általában nincs méhen belüli vándorlás, kettős vehemnél az egyik blasztociszta rendszerint az ellenkező oldali méhszarvba vándorol. Az embrió első megtapadása, a méhepithel és a magzati trofoblaszt közötti szoros kapcsolat a 15. napon létesül. A vemhességi sárgatest az egész vemhesség folyamán fennáll és működik. A vemhesség 50. napja után a sárgatest mellett a fetoplacentáris egység is jelentős mennyiségű progeszteront termel. Szaporodás

11


Az embrióelhalás részben endokrin zavarok, részben az involúciós rendellenességek és környezeti tényezők (hőstressz, takarmányozási hiányosságok, nyírás, parazitaellenes kezelések stb.) miatt fordul elő. A magzatkori veszteség normális esetben 2—4%, de előfordul 10—40%-os is, ha kedvezőtlenek a tartási, takarmányozási körülmények. Ellés és involúció: a progeszteronszint lassú csökkenése az ellés előtt 30 órával felgyorsul és 3 órával az ellés előtt be is fejeződik. Az ösztrogén és androgén mennyisége, azonos időben a progeszteronnal, ellentétesen növekszik. A PG-szintemelkedés az ellés előtt 40 órával kezdődik. A PG egyrészt az oxitocin iránt teszi érzékennyé a méhet, másrészt önmagában is először tónusos, később ritmusos összehúzódásokat vált ki. A nyitófájások az ösztrogén erős szintemelkedése idején indulnak meg. A nyitó- és tolófájás tartama összesen 10—18 óra. A nemi szervek az ellés után gyorsan involválódnak. Az ellés utáni 10. napra visszaalakul a péra és a hüvely, a 20—25. napra befejeződik az egyébként is csekély lochiafolyás, bezárul a méhszáj, melyet nyálkadugó véd. A méh makroszkóposan észlelhető visszaalakulása az ellés utáni 25. napra befejeződik. A méhnyálkahártya funkcionális visszaalakulása normális esetben a 33. napra megtörténik. A petefészek működése az involúció alatt a téli és tavaszi ellések idején csak tüszőnövekedésre szorítkozik. Az ősszel ellett juhok petefészkében az ellés utáni 25. napon már sárgatest is található. A legkedvezőbb elletési időszak a hagyományosan elterjedt téli, ilyenkor ugyanis a tavaszi járulékos tenyészidőszakban az állatok újravemhesíthetők. A tavaszi hónapokban történő elletés után a nyári hónapokban nem, csak az őszi fő (tenyész) időszakban tudjuk anyajuhainkat újra tenyésztésbe venni. Az őszi hónapokban ellett állatok a téli hónapokban már újravemhesíthetők. A téli és őszi hónapokban bárányozott anyák jól beilleszthetők a kétévenkénti háromszori elletés technológiájába, mert az elléstől számított kb. 60 nap múlva az egész állomány természetes vagy provokált ivarzási tünetek idején újravemhesíthető. A tavaszi hónapokban elletteknél a nyári hónapokban többnyire „reprodukciós szünet”-et kell tartani. A merinó juhok 7—8 havonkénti újraellethetősége szabályos involúció, pihentetés és jól tervezett újravemhesítési rotáció esetén élettani adottság.

12

Szaporodás

Az ikerellés: a juh átmenetet képez az egyet és többet ellő fajok között. Az ikerellések számát erősen befolyásolja a tápláltság, az anya kora és az ikerellésre történt genotípus szerinti szelekció mértéke. A megfelelő testtömeggel született ikerbárányok perinatális mortalitása (születés utáni elhullása) alig valamivel nagyobb, mint az egyeseké. A lehetséges utódszámot három anyai tulajdonság határozza meg: a gonadotrop rendszer alkalmassága a többes ovulációra, a megfelelő progeszteronszint és a méh kapacitása több magzat kihordására. Az egyedi ovulációs potenciált a hipotalamusz feed-back ingerküszöbe határozza meg. A többes ovulációk nagyobb számmal a szezon közepén vannak. Mind a korai, mind a későbbi vemhességben erős összefüggés mutatkozik a progeszteronszint és a tápláltsági állapot között: a jól táplált juhokban kevésbé változik a sárgatestek és a magzatok száma, mint a gyenge kondíciójú állatokban. A juh méhe különösebb adaptáció nélkül is legalább két magzat befogadására alkalmas. Négy ovulációig emelkedik a kihordott magzatok száma annak ellenére, hogy három ovuláció felett már gyakoribb a magzatelhalás. Az ovulációk számának további emelkedésével erősebben szaporodik az embrióelhalás, ugyanis a méhben korlátozott az implantációra alkalmas terület, valamint a méh túlterhelése folytán a magzatok közel kerülnek egymáshoz, a magzatburkok összenőnek, amiből vérkeringési és táplálkozási zavarok állnak elő. A többes vemhesség a kihordás idejét nem hosszabbítja meg.

A juh vemhesítése Pároztatás A juhtenyésztésben az összes pároztatási módszer alkalmazásával találkozunk. Vad pároztatást végzünk, amikor az egész anyanyájba az összes kost betereljük. Ebben az esetben sok kos kell, a megfelelő „párosítás” a genetikai előrehaladás érdekében kivitelezhetetlen, az apai származás ismeretlen. Előnye, hogy kevesebb munkával jár, természetszerű módszer, mely után alig marad meddő anya. Szaporodás

13


Az embrióelhalás részben endokrin zavarok, részben az involúciós rendellenességek és környezeti tényezők (hőstressz, takarmányozási hiányosságok, nyírás, parazitaellenes kezelések stb.) miatt fordul elő. A magzatkori veszteség normális esetben 2—4%, de előfordul 10—40%-os is, ha kedvezőtlenek a tartási, takarmányozási körülmények. Ellés és involúció: a progeszteronszint lassú csökkenése az ellés előtt 30 órával felgyorsul és 3 órával az ellés előtt be is fejeződik. Az ösztrogén és androgén mennyisége, azonos időben a progeszteronnal, ellentétesen növekszik. A PG-szintemelkedés az ellés előtt 40 órával kezdődik. A PG egyrészt az oxitocin iránt teszi érzékennyé a méhet, másrészt önmagában is először tónusos, később ritmusos összehúzódásokat vált ki. A nyitófájások az ösztrogén erős szintemelkedése idején indulnak meg. A nyitó- és tolófájás tartama összesen 10—18 óra. A nemi szervek az ellés után gyorsan involválódnak. Az ellés utáni 10. napra visszaalakul a péra és a hüvely, a 20—25. napra befejeződik az egyébként is csekély lochiafolyás, bezárul a méhszáj, melyet nyálkadugó véd. A méh makroszkóposan észlelhető visszaalakulása az ellés utáni 25. napra befejeződik. A méhnyálkahártya funkcionális visszaalakulása normális esetben a 33. napra megtörténik. A petefészek működése az involúció alatt a téli és tavaszi ellések idején csak tüszőnövekedésre szorítkozik. Az ősszel ellett juhok petefészkében az ellés utáni 25. napon már sárgatest is található. A legkedvezőbb elletési időszak a hagyományosan elterjedt téli, ilyenkor ugyanis a tavaszi járulékos tenyészidőszakban az állatok újravemhesíthetők. A tavaszi hónapokban történő elletés után a nyári hónapokban nem, csak az őszi fő (tenyész) időszakban tudjuk anyajuhainkat újra tenyésztésbe venni. Az őszi hónapokban ellett állatok a téli hónapokban már újravemhesíthetők. A téli és őszi hónapokban bárányozott anyák jól beilleszthetők a kétévenkénti háromszori elletés technológiájába, mert az elléstől számított kb. 60 nap múlva az egész állomány természetes vagy provokált ivarzási tünetek idején újravemhesíthető. A tavaszi hónapokban elletteknél a nyári hónapokban többnyire „reprodukciós szünet”-et kell tartani. A merinó juhok 7—8 havonkénti újraellethetősége szabályos involúció, pihentetés és jól tervezett újravemhesítési rotáció esetén élettani adottság.

12

Szaporodás

Az ikerellés: a juh átmenetet képez az egyet és többet ellő fajok között. Az ikerellések számát erősen befolyásolja a tápláltság, az anya kora és az ikerellésre történt genotípus szerinti szelekció mértéke. A megfelelő testtömeggel született ikerbárányok perinatális mortalitása (születés utáni elhullása) alig valamivel nagyobb, mint az egyeseké. A lehetséges utódszámot három anyai tulajdonság határozza meg: a gonadotrop rendszer alkalmassága a többes ovulációra, a megfelelő progeszteronszint és a méh kapacitása több magzat kihordására. Az egyedi ovulációs potenciált a hipotalamusz feed-back ingerküszöbe határozza meg. A többes ovulációk nagyobb számmal a szezon közepén vannak. Mind a korai, mind a későbbi vemhességben erős összefüggés mutatkozik a progeszteronszint és a tápláltsági állapot között: a jól táplált juhokban kevésbé változik a sárgatestek és a magzatok száma, mint a gyenge kondíciójú állatokban. A juh méhe különösebb adaptáció nélkül is legalább két magzat befogadására alkalmas. Négy ovulációig emelkedik a kihordott magzatok száma annak ellenére, hogy három ovuláció felett már gyakoribb a magzatelhalás. Az ovulációk számának további emelkedésével erősebben szaporodik az embrióelhalás, ugyanis a méhben korlátozott az implantációra alkalmas terület, valamint a méh túlterhelése folytán a magzatok közel kerülnek egymáshoz, a magzatburkok összenőnek, amiből vérkeringési és táplálkozási zavarok állnak elő. A többes vemhesség a kihordás idejét nem hosszabbítja meg.

A juh vemhesítése Pároztatás A juhtenyésztésben az összes pároztatási módszer alkalmazásával találkozunk. Vad pároztatást végzünk, amikor az egész anyanyájba az összes kost betereljük. Ebben az esetben sok kos kell, a megfelelő „párosítás” a genetikai előrehaladás érdekében kivitelezhetetlen, az apai származás ismeretlen. Előnye, hogy kevesebb munkával jár, természetszerű módszer, mely után alig marad meddő anya. Szaporodás

13


Megfelelően alkalmazható ott, ahol a tömegtermelés a cél, nem állítanak elő tenyészutánpótlást és a kosok jó minőségű spermát szolgáltatnak. A csoportos pároztatásnál az anyákat bonitálás alapján csoportokba osztják, s minden csoportba több, de olyan kos kerül, mely az anyák fogyatékosságait az utódokban remélhetően kijavítja. Előfordul, hogy egy anyát a kosok többször meghágnak (a kosok nemi ereje fölöslegesen pazarlódik), s az apai származás bizonytalan. Sok csoportot nem célszerű szervezni, mert elkülönített legeltetésük, gondozásuk stb. munkatöbbletet okoz. A vad és a csoportos pároztatásnál helyes a kosokat két részre osztani, s egy-egy csoportot felváltva 3—7 napig az anyák közt tartani, 3—7 napig pedig ezektől elkülönítve pihentetni vagy az egyik csoportot délelőtt, a másikat délután engedni az anyák közé. A hárembeli pároztatásnál minden koshoz 20—50 anyát osztanak be, s a kos vagy állandóan a csoportban tartózkodik, vagy reggel és este egy-egy órára engedik közéjük, míg az ivarzókat meghágja. Az apai származás e módszernél már ismert. A kos libidójának megőrzése miatt elegendő, ha reggel vagy este 3 anyával párosodik. A kézből való pároztatás során az anyák egy meghatározott koshoz kerülnek beosztásra. A reggeli és/vagy esti kerestetést követően a berregő anya a párosítási tervben szereplő kossal párosodik. A párosodás történhet a kos ketrecében vagy más erre kijelölt helyen is. A kereső próbakosnak és a tenyészkosnak egyaránt kiváló libidóval kell rendelkeznie. A megfelelő vemhességi eredmény elérése érdekében a kézből pároztatás szezonjának befejezését követően a visszaivarzó anyákat vadpároztatási módszerrel próbálják vemhesíteni. 1. táblázat. A 6—8 hetes vemhesítési idő alatt az alábbi számú anyát lehet párosítani kosonként Középkorú

Éves vagy öreg

Bárány

70–80

40–50

20–30

40–50

30–40

10–15

kosra Kézbõl Egyéb

14

pároztatási módszernél

Szaporodás

A szaporulat növelését szolgáló beavatkozások: — ivarzásindukcíót végzünk, ha ivarzást és ovulációt váltunk ki szezonon kívüli időben, illetve ellés után minél korábban, — ivarzásszinkronizálást alkalmazunk, ha a ciklusban levő álla tok ivarzását hozzuk össze, tömörítjük a tenyészidényben. Az ivarzásindukáló és -szinkronizáló szerek használatának gaz dasági jelentősége: 1. az anyák két ellés közti ideje csökkenthető (szerviz periódus + vemhességi idő), 2. rövidebb az ellési periódus, könnyebb a felügyelet munka szervezése, 3. a bárányok közel azonos életkorúak és testtömegűek, 4. a hasonló korú báránycsoportokat egyszerre (a fejlődési erély törése nélkül) választhatjuk, hizlalhatjuk, kezelhetjük (védőol tások, parazita ellenes kezelések, vitamin- és ásványianyag pótlás stb.), 5. a piaci lehetőségek figyelembe vételével az azonos báránycso portokat a legmagasabb áron értékesíthetjük, 6. az állomány árbevétele jelentősen növelhető. Az ivarzások irányításának, befolyásolásának több előfeltétele van, amelyek az eredményeket jelentősen befolyásolják. Ilyenek pl. a beavatkozást végző személye, szakértelme, az állomány egészségi, tápláltsági állapota, a juhtartás szervezettsége, a technológiai fegyelem betartása stb. Az indukáló- és szinkronizálóanyagok használhatóságának kritériuma, hogy a szernek emberre, állatra egyaránt veszélytelennek kell lenni, és használatával legalább az állományok több éves szaporulati átlagát kell elérni. Az eddig használt hatóanyagok a következők: — gesztagén anyagok (progeszteron és vele rokon szintetikus pro gesztagén vegyületek), — prosztaglandinok és azok analógjai, — a nemi működésre ható gonadotrop hormon (FSH, LH, PMSG, HCG), — a gonadotrop hormonok képződését, a vérkeringésbe bo csátását irányító LH—RH (Gn—RH). A szintetikus progesztatívok a természetes progeszteronhoz hasonlóan fékezik az LH—RH hipofízisbe kerülését, így a hatás idején nem jöhet létre „LH—csúcs”, nincs érett tüsző. A kezelés hirtelen Szaporodás

15


Megfelelően alkalmazható ott, ahol a tömegtermelés a cél, nem állítanak elő tenyészutánpótlást és a kosok jó minőségű spermát szolgáltatnak. A csoportos pároztatásnál az anyákat bonitálás alapján csoportokba osztják, s minden csoportba több, de olyan kos kerül, mely az anyák fogyatékosságait az utódokban remélhetően kijavítja. Előfordul, hogy egy anyát a kosok többször meghágnak (a kosok nemi ereje fölöslegesen pazarlódik), s az apai származás bizonytalan. Sok csoportot nem célszerű szervezni, mert elkülönített legeltetésük, gondozásuk stb. munkatöbbletet okoz. A vad és a csoportos pároztatásnál helyes a kosokat két részre osztani, s egy-egy csoportot felváltva 3—7 napig az anyák közt tartani, 3—7 napig pedig ezektől elkülönítve pihentetni vagy az egyik csoportot délelőtt, a másikat délután engedni az anyák közé. A hárembeli pároztatásnál minden koshoz 20—50 anyát osztanak be, s a kos vagy állandóan a csoportban tartózkodik, vagy reggel és este egy-egy órára engedik közéjük, míg az ivarzókat meghágja. Az apai származás e módszernél már ismert. A kos libidójának megőrzése miatt elegendő, ha reggel vagy este 3 anyával párosodik. A kézből való pároztatás során az anyák egy meghatározott koshoz kerülnek beosztásra. A reggeli és/vagy esti kerestetést követően a berregő anya a párosítási tervben szereplő kossal párosodik. A párosodás történhet a kos ketrecében vagy más erre kijelölt helyen is. A kereső próbakosnak és a tenyészkosnak egyaránt kiváló libidóval kell rendelkeznie. A megfelelő vemhességi eredmény elérése érdekében a kézből pároztatás szezonjának befejezését követően a visszaivarzó anyákat vadpároztatási módszerrel próbálják vemhesíteni. 1. táblázat. A 6—8 hetes vemhesítési idő alatt az alábbi számú anyát lehet párosítani kosonként Középkorú

Éves vagy öreg

Bárány

70–80

40–50

20–30

40–50

30–40

10–15

kosra Kézbõl Egyéb

14

pároztatási módszernél

Szaporodás

A szaporulat növelését szolgáló beavatkozások: — ivarzásindukcíót végzünk, ha ivarzást és ovulációt váltunk ki szezonon kívüli időben, illetve ellés után minél korábban, — ivarzásszinkronizálást alkalmazunk, ha a ciklusban levő álla tok ivarzását hozzuk össze, tömörítjük a tenyészidényben. Az ivarzásindukáló és -szinkronizáló szerek használatának gaz dasági jelentősége: 1. az anyák két ellés közti ideje csökkenthető (szerviz periódus + vemhességi idő), 2. rövidebb az ellési periódus, könnyebb a felügyelet munka szervezése, 3. a bárányok közel azonos életkorúak és testtömegűek, 4. a hasonló korú báránycsoportokat egyszerre (a fejlődési erély törése nélkül) választhatjuk, hizlalhatjuk, kezelhetjük (védőol tások, parazita ellenes kezelések, vitamin- és ásványianyag pótlás stb.), 5. a piaci lehetőségek figyelembe vételével az azonos báránycso portokat a legmagasabb áron értékesíthetjük, 6. az állomány árbevétele jelentősen növelhető. Az ivarzások irányításának, befolyásolásának több előfeltétele van, amelyek az eredményeket jelentősen befolyásolják. Ilyenek pl. a beavatkozást végző személye, szakértelme, az állomány egészségi, tápláltsági állapota, a juhtartás szervezettsége, a technológiai fegyelem betartása stb. Az indukáló- és szinkronizálóanyagok használhatóságának kritériuma, hogy a szernek emberre, állatra egyaránt veszélytelennek kell lenni, és használatával legalább az állományok több éves szaporulati átlagát kell elérni. Az eddig használt hatóanyagok a következők: — gesztagén anyagok (progeszteron és vele rokon szintetikus pro gesztagén vegyületek), — prosztaglandinok és azok analógjai, — a nemi működésre ható gonadotrop hormon (FSH, LH, PMSG, HCG), — a gonadotrop hormonok képződését, a vérkeringésbe bo csátását irányító LH—RH (Gn—RH). A szintetikus progesztatívok a természetes progeszteronhoz hasonlóan fékezik az LH—RH hipofízisbe kerülését, így a hatás idején nem jöhet létre „LH—csúcs”, nincs érett tüsző. A kezelés hirtelen Szaporodás

15


megszűnésével a felgyülemlett, illetve képződő FSH és (főként) LH elárasztja a petefészkeket, ami gyors tüszőéréshez, fertilis ivarzáshoz, majd ovulációhoz vezet. A progeszteron és vele rokon (szintetikus) progesztagéneket injekció, peros (szájon át takarmányban és ivóvízben), pouron (bőrre kenve), implantátum (bőr alá ültethető szilikon gumi vagy hüvelytampon/szivacs) segítségével juttatjuk a szervezetbe. A felsorolt lehetőségek közül leginkább az implantátumok (pl. SilEstrus) és a hüvelytamponok használata terjedt el. A hüvelytamponos eljárást Robinson vezette be a gyakorlatba 1965-ben. Jelenleg főleg a Chrono-gest és a Veramix plus elnevezésű import hüvelytamponokat használhatjuk a juhok ivarzásindukálására, illetve szinkronizálására. A „Chrono-gest” hüvelytampon alkalmazása. Anyák: a kezelés előtt 1 héttel meg kell kezdeni és a termékenyítést követő 3. hétig folytatni a kiegészítő abrak adagolását (flushing). A szivacs behelyezése előtt legalább 1 héttel be kell fejezni, illetve elvégezni a szükséges vakcinázásokat, parazitaellenes kezelést, nyírást, fürösztést, csülökápolást, -kezelést, selejtezést, falkásítást, gondozó- és hodálycserét stb. A feromonhatás kedvezőbb érvényesülése érdekében az anyákat a tenyészkosok közelében kell tartani. A kezelés idején, majd a termékenyítést követő 4 hétig az állományt ne érje stresszhatás (előzőleg felsorolt munkafolyamatok, mozgatás, szállítás, takarmányváltoztatás, kutyáztatás stb.), mert a termékenyülést zavarja, a szaporaságot csökkenti és fokozza a korai embrióelhalást. Az ellés és a hüvelytampon behelyezése közötti időköz szezonon kívül (minimum) 75, főszezonban 60 nap legyen. Ellenjavalt a Chrono-gest alkalmazása állománymeddőség esetén, hüvelykifolyást mutató és vetélt (még nem gyógyult fertőzõ) állatoknál. Kosok: a tenyészkosok flushingolása a várható termékenyítés, pároztatás előtt 2 hónappal kezdődjön. Ekkor történjenek meg a szükséges állat-egészségügyi beavatkozások is. A mesterséges termékenyítésre használt tenyészkosokat a technológiában leírt módon készítsük elő a rövid tartamú, intenzív igénybevételre. Természetes párosítás alkalmazása esetén is végezzük el a kosok spermavizsgálatát, majd ezután állítsuk össze a párosítási tervet.

16

Szaporodás

A feltételek megteremtésével a Chrono-gest alkalmazása lehetővé teszi az állomány fertilis ivarzásának, ellésidőpontjának megválasztását, időzítését, rövid időtartamra való összpontosítását (könnyebb munkaszervezés, azonos korú bárányok előállítása, egy időben történő értékesítés stb.). A genotípustól és az adagolt PMSG injekció mennyiségétől függően megfelelő előkészítés után növelhető a többes ovulációk és az ikerellések száma. A mesterséges termékenyítés technológiai feltételeit könnyebb biztosítani ilyen rövid időre, majd a visszaivarzók kézből párosítása is hamarabb befejeződik. A Chrono-gest hüvelytampon (szivacs) kétféle méretben és hatóanyag-tartalommal készül. Az anyák részére (szürke színű) főszezonban 40 mg, szezonon kívül 30 mg, a jerketoklyók részére (fehér színű) a 40 mg cronolontartalmú szivacs alkalmazása ajánlott. Hatásmechanizmus: hüvelybe helyezett, poliuretánhabból készült szivacsba ágyazott és a nyálkahártyán folyamatosan felszívódó cronolon (fluorgeszton-acetát) a fertilis ivarzás feltételeként ismert ciklikus sárgatest fázisnak megfelelő állapotot hoz létre az anyajuhok és a jerketoklyók nemi működésében. A szivacs eltávolításakor a tüszőfázis azonos időben történő megindulását az injekciókban adagolt PMSG (szérum gonadotropin, FSH : LH = 60 : 40) irányítja. Eredményeként a tüszőérés, ivarzási tünet és ovuláció közel egy időben következik be. Mindez lehetőséget nyújt tetszőleges létszámú állatcsoport egyszerre történő vemhesítésére.

3. ábra. Hüvelyszivacs behelyező készülék (Salamon, 1987) a) mandrin, b) hüvely, c) szivaccsal feltöltött készülék

A Chrono-gest hüvelytampon alkalmazása: a hüvelyszivacsot speciális hüvelytükör és mandrin (minden kiszerelés tartalmazza) segítségével helyezzük (mélyen) a hüvelyboltozat tájékára. A műszert minden használat előtt „Plastiseptan” (fertőtlenítős) oldatba mártjuk, előtöltjük, kívülről antibiotikum tartalmú sprayvel befújjuk. A hüvelybe vezetés előtt a pérát fertőtlenítős oldatba márSzaporodás

17


megszűnésével a felgyülemlett, illetve képződő FSH és (főként) LH elárasztja a petefészkeket, ami gyors tüszőéréshez, fertilis ivarzáshoz, majd ovulációhoz vezet. A progeszteron és vele rokon (szintetikus) progesztagéneket injekció, peros (szájon át takarmányban és ivóvízben), pouron (bőrre kenve), implantátum (bőr alá ültethető szilikon gumi vagy hüvelytampon/szivacs) segítségével juttatjuk a szervezetbe. A felsorolt lehetőségek közül leginkább az implantátumok (pl. SilEstrus) és a hüvelytamponok használata terjedt el. A hüvelytamponos eljárást Robinson vezette be a gyakorlatba 1965-ben. Jelenleg főleg a Chrono-gest és a Veramix plus elnevezésű import hüvelytamponokat használhatjuk a juhok ivarzásindukálására, illetve szinkronizálására. A „Chrono-gest” hüvelytampon alkalmazása. Anyák: a kezelés előtt 1 héttel meg kell kezdeni és a termékenyítést követő 3. hétig folytatni a kiegészítő abrak adagolását (flushing). A szivacs behelyezése előtt legalább 1 héttel be kell fejezni, illetve elvégezni a szükséges vakcinázásokat, parazitaellenes kezelést, nyírást, fürösztést, csülökápolást, -kezelést, selejtezést, falkásítást, gondozó- és hodálycserét stb. A feromonhatás kedvezőbb érvényesülése érdekében az anyákat a tenyészkosok közelében kell tartani. A kezelés idején, majd a termékenyítést követő 4 hétig az állományt ne érje stresszhatás (előzőleg felsorolt munkafolyamatok, mozgatás, szállítás, takarmányváltoztatás, kutyáztatás stb.), mert a termékenyülést zavarja, a szaporaságot csökkenti és fokozza a korai embrióelhalást. Az ellés és a hüvelytampon behelyezése közötti időköz szezonon kívül (minimum) 75, főszezonban 60 nap legyen. Ellenjavalt a Chrono-gest alkalmazása állománymeddőség esetén, hüvelykifolyást mutató és vetélt (még nem gyógyult fertőzõ) állatoknál. Kosok: a tenyészkosok flushingolása a várható termékenyítés, pároztatás előtt 2 hónappal kezdődjön. Ekkor történjenek meg a szükséges állat-egészségügyi beavatkozások is. A mesterséges termékenyítésre használt tenyészkosokat a technológiában leírt módon készítsük elő a rövid tartamú, intenzív igénybevételre. Természetes párosítás alkalmazása esetén is végezzük el a kosok spermavizsgálatát, majd ezután állítsuk össze a párosítási tervet.

16

Szaporodás

A feltételek megteremtésével a Chrono-gest alkalmazása lehetővé teszi az állomány fertilis ivarzásának, ellésidőpontjának megválasztását, időzítését, rövid időtartamra való összpontosítását (könnyebb munkaszervezés, azonos korú bárányok előállítása, egy időben történő értékesítés stb.). A genotípustól és az adagolt PMSG injekció mennyiségétől függően megfelelő előkészítés után növelhető a többes ovulációk és az ikerellések száma. A mesterséges termékenyítés technológiai feltételeit könnyebb biztosítani ilyen rövid időre, majd a visszaivarzók kézből párosítása is hamarabb befejeződik. A Chrono-gest hüvelytampon (szivacs) kétféle méretben és hatóanyag-tartalommal készül. Az anyák részére (szürke színű) főszezonban 40 mg, szezonon kívül 30 mg, a jerketoklyók részére (fehér színű) a 40 mg cronolontartalmú szivacs alkalmazása ajánlott. Hatásmechanizmus: hüvelybe helyezett, poliuretánhabból készült szivacsba ágyazott és a nyálkahártyán folyamatosan felszívódó cronolon (fluorgeszton-acetát) a fertilis ivarzás feltételeként ismert ciklikus sárgatest fázisnak megfelelő állapotot hoz létre az anyajuhok és a jerketoklyók nemi működésében. A szivacs eltávolításakor a tüszőfázis azonos időben történő megindulását az injekciókban adagolt PMSG (szérum gonadotropin, FSH : LH = 60 : 40) irányítja. Eredményeként a tüszőérés, ivarzási tünet és ovuláció közel egy időben következik be. Mindez lehetőséget nyújt tetszőleges létszámú állatcsoport egyszerre történő vemhesítésére.

3. ábra. Hüvelyszivacs behelyező készülék (Salamon, 1987) a) mandrin, b) hüvely, c) szivaccsal feltöltött készülék

A Chrono-gest hüvelytampon alkalmazása: a hüvelyszivacsot speciális hüvelytükör és mandrin (minden kiszerelés tartalmazza) segítségével helyezzük (mélyen) a hüvelyboltozat tájékára. A műszert minden használat előtt „Plastiseptan” (fertőtlenítős) oldatba mártjuk, előtöltjük, kívülről antibiotikum tartalmú sprayvel befújjuk. A hüvelybe vezetés előtt a pérát fertőtlenítős oldatba márSzaporodás

17


tott vattával letisztítjuk. A műszer hüvelyboltozat tájékára történő vezetése után a mandrin előretolásakor a szivacs elfoglalja ideiglenes helyét, majd a hüvelytükör eltávolítása után a szivacshoz erősített fonal vége a pérarésen túl (szabadon) található, hogy a későbbi eltávolítást elősegítse.

4. ábra. A hüvelyszivacs behelyezése és eltávolitása (Salamon, 1987) 1. a szivaccsal feltöltött készülék bevezetése a hüvelybe, 2. a behelyező hüvely hátrahúzása mialatt a mandrinnal a szivacsot helyben tartjuk, 3. a szivacs önálló helyeződése a hüvelyben, 4: a szivacs húzással történő eltávolítása

Az előkészület és a behelyezés megfelelő szervezés esetén állatonként 30 másodpercig tart. A hüvelyszivacs főszezonban 14, azonkívül 12 napig marad a hüvelyben. Eltávolításkor kell adni a PMSG-injekciót (400—500 NE/állat). Az adag függ a szezon idejétől, a juh fajtájától és testtömegétől. Vemhesítés: Természetes pároztatás esetén 1 tenyészkosra a főszezonban 8—10, szezonon kívül 4—5 nőivarú ivarzó állat számít-

18

Szaporodás

ható. A kézből való pároztatást a hüvelyszivacs eltávolítását követő 48. és 60. órában végeztessük el. Kiscsoportos (háremszerű) pároztatás (20—40 anyajuh, illetve jerketoklyó) esetén a megfelelő számú kost a 48. órában kell beengedni és 2 napig együtt tartani az állatokat. Mesterséges termékenyítés: a szivacs eltávolítása után kerestetés nélkül (vakon) végezzük a 48. és 56—59. órában. Mindkét esetben növelhetjük a vemhesülési százalékot, ha a vemhesítést követő 14—25. nap között kosokkal utókerestetést, pároztatást végzünk. A jerketoklyók első vemhesítésére inkább ajánlott a természetes pároztatás. Az anyajuhoknál mindkét módszer alkalmazható, bár a tenyészcél mielőbbi elérése érdekében a mesterséges termékenyítés a célszerűbb. Kevesebb, de jobb küllemű, genotípusú kos rövidebb idő alatt eredményt ér el és kisebb a lehetősége a rokonegyedek találkozásának. A „Veramix-plus” hüvelyszivacs alkalmazása. Az anyáknál történő alkalmazás és a kosok előkészítésének feltételei megegyeznek a Chrono-gestnél leírtakkal. A Veramix-plus hüvelyszivacs használata fertilis ivarzást képes kiváltani a tenyészszezonban, tenyészidényen kívül a PMSG injekció együttes adagolásával. Alkalmazása mintegy 6 héttel képes megnövelni a természetes tenyészidényt, így a hüvelyszivacs legkorábbi berakási ideje július 1. A 60 mg medroxyprogesteron-acetát-tartalmú, szürke színű hüvelyszivacs 24 db-os kiszerelésben kerül forgalomba. Csomagolása tartalmazza még az applikátort, centrimidintartalmú antiszeptikus krémet és PMSG injekcióadagot (750 NE). A felhasználás előtt minden hüvelyszivacsot, az applikátorba helyezése után annak felületét is antiszeptikus krémmel kell bevonni. A péra külső tisztogatása után az applikátort az anyajuh hüvelyébe vezetjük, és a szivacsot a mandrin segítségével a hüvelyboltozat tájékára nyomjuk. Akkor végeztünk jó munkát, ha az applikátor eltávolítása után a szivacshoz erősített műanyag fonál végei a pérarésen kilógnak. A hüvelyszivacsot 13 nap múlva kell a kilógó fonalak segítségével óvatos húzással eltávolítani. Amennyiben a fonalak az eltávolítást nem teszik lehetővé, úgy azt egy hosszú nyelű fogóval végezzük el. Szaporodás

19


tott vattával letisztítjuk. A műszer hüvelyboltozat tájékára történő vezetése után a mandrin előretolásakor a szivacs elfoglalja ideiglenes helyét, majd a hüvelytükör eltávolítása után a szivacshoz erősített fonal vége a pérarésen túl (szabadon) található, hogy a későbbi eltávolítást elősegítse.

4. ábra. A hüvelyszivacs behelyezése és eltávolitása (Salamon, 1987) 1. a szivaccsal feltöltött készülék bevezetése a hüvelybe, 2. a behelyező hüvely hátrahúzása mialatt a mandrinnal a szivacsot helyben tartjuk, 3. a szivacs önálló helyeződése a hüvelyben, 4: a szivacs húzással történő eltávolítása

Az előkészület és a behelyezés megfelelő szervezés esetén állatonként 30 másodpercig tart. A hüvelyszivacs főszezonban 14, azonkívül 12 napig marad a hüvelyben. Eltávolításkor kell adni a PMSG-injekciót (400—500 NE/állat). Az adag függ a szezon idejétől, a juh fajtájától és testtömegétől. Vemhesítés: Természetes pároztatás esetén 1 tenyészkosra a főszezonban 8—10, szezonon kívül 4—5 nőivarú ivarzó állat számít-

18

Szaporodás

ható. A kézből való pároztatást a hüvelyszivacs eltávolítását követő 48. és 60. órában végeztessük el. Kiscsoportos (háremszerű) pároztatás (20—40 anyajuh, illetve jerketoklyó) esetén a megfelelő számú kost a 48. órában kell beengedni és 2 napig együtt tartani az állatokat. Mesterséges termékenyítés: a szivacs eltávolítása után kerestetés nélkül (vakon) végezzük a 48. és 56—59. órában. Mindkét esetben növelhetjük a vemhesülési százalékot, ha a vemhesítést követő 14—25. nap között kosokkal utókerestetést, pároztatást végzünk. A jerketoklyók első vemhesítésére inkább ajánlott a természetes pároztatás. Az anyajuhoknál mindkét módszer alkalmazható, bár a tenyészcél mielőbbi elérése érdekében a mesterséges termékenyítés a célszerűbb. Kevesebb, de jobb küllemű, genotípusú kos rövidebb idő alatt eredményt ér el és kisebb a lehetősége a rokonegyedek találkozásának. A „Veramix-plus” hüvelyszivacs alkalmazása. Az anyáknál történő alkalmazás és a kosok előkészítésének feltételei megegyeznek a Chrono-gestnél leírtakkal. A Veramix-plus hüvelyszivacs használata fertilis ivarzást képes kiváltani a tenyészszezonban, tenyészidényen kívül a PMSG injekció együttes adagolásával. Alkalmazása mintegy 6 héttel képes megnövelni a természetes tenyészidényt, így a hüvelyszivacs legkorábbi berakási ideje július 1. A 60 mg medroxyprogesteron-acetát-tartalmú, szürke színű hüvelyszivacs 24 db-os kiszerelésben kerül forgalomba. Csomagolása tartalmazza még az applikátort, centrimidintartalmú antiszeptikus krémet és PMSG injekcióadagot (750 NE). A felhasználás előtt minden hüvelyszivacsot, az applikátorba helyezése után annak felületét is antiszeptikus krémmel kell bevonni. A péra külső tisztogatása után az applikátort az anyajuh hüvelyébe vezetjük, és a szivacsot a mandrin segítségével a hüvelyboltozat tájékára nyomjuk. Akkor végeztünk jó munkát, ha az applikátor eltávolítása után a szivacshoz erősített műanyag fonál végei a pérarésen kilógnak. A hüvelyszivacsot 13 nap múlva kell a kilógó fonalak segítségével óvatos húzással eltávolítani. Amennyiben a fonalak az eltávolítást nem teszik lehetővé, úgy azt egy hosszú nyelű fogóval végezzük el. Szaporodás

19


A kezelés időtartama alatt a juhokat kíméletesen kell mozgatni, hogy a hüvelyszivacsot el ne veszítsék. A kezelés 11. napján (szezonon kívüli időben, de szezonban is) ajánlatos 750 NE PMSG injekciót (5 ml) adagolni minden állatnak subcutan (a liofilizált PMSG-t a mellékelt oldószerrel egyesítjük). Vemhesítés: PMSG injekció alkalmazásának mellőzésekor (szezonban) a szinkronizált anyákat 25—25-ös csoportokra bontjuk, és a hüvelyszivacs eltávolítását követően 48 órával „párnás” (jelölő) kereső kosokat ergedünk közéjük. Az ivarzó állatokat kézből párosítjuk. Az álivarzott vagy üresen maradt állatok felderítésére újra kereső kosokat alkalmazunk, majd termékenyítünk. A PMSG injekcióval kiegészített szinkronizálás után vakon termékenyítést is végezhetünk kosokkal, illetve inszeminálás útján. Egy tenyészkosra 8—10 anyajuhot számítunk. A mesterséges termékenyítést a szivacsszedést követő 48. és 56. órában végezzük. A visszaivarzókat újból kerestetjük és termékenyítjük. A két ciklusban történt vemhesítés együttesen 70—80%-os ellést eredményez. A Veramix-plus és a Chrono-gest nem ajánlható és alkalmazható állománymeddőség, betegség kezelésére, tartási és takarmányozási hibák kiküszöbölése helyett a produktivitás javítására.

Kosok tartása és használata (mesterséges termékenyítés) A pároztatásra és mesterséges termékenyítésre használt kosok — egyedi elbírálás alapján — kiváló tenyészértékkel és élénk libidóval rendelkezzenek. Tenyészkosként csak ép és normális fejlettségű nemi szervvel rendelkező állatot szabad tartani, és csak külső és belső parazitáktól, fertőző betegségektől (Br. abortus, ovis, mellitenzis, Chlamydia, Leptospira, Salmonella abortus ovis) mentes egyedektől szabad ondót venni. Az állatok egészségügyi állapotát ajánlatos félévenként ellenőrizni. A tenyészállatokat komfortos, nyugodt és csendes környezetben kell tartani. Kerüljük az ondóvevő vagy ápoló személyekben bekövetkező változásokat. A kosoknál a környezet-, a takarmányozási és a személyi változásokat a tenyészidény beindulása

20

Szaporodás

előtt 1 hónappal kell végrehajtani, időt adva az alkalmazkodáshoz. Az állatokat világos, száraz, enyhe légmozgású, 15—20°C hőmérsékletű helyiségben tartsuk, egyedenként legalább 2 m2 alapterületen. A vízellátás önitatóból vagy vályúból, 15—18°C hőmérsékletű, emberi fogyasztásra is alkalmas vízzel történjék. A kosokat csoportonként naponta 1/2—1 órát aktívan mozgatni vagy a reggeli és délutáni órákban legeltetni, fás-árnyas helyen pihentetni kell. A csülökszabályozást tavasszal és ősszel, a csülökkezelést szükség szerint végezzük el. A kosok nyírását úgy kell ütemezni, hogy a nyári melegben 3 hónaposnál idősebb bundát ne hordjanak. A tasak nyílását és környékét a gyapjútól, valamint egyéb, spermát szennyező anyagoktól rendszeresen tisztítsuk meg. Nyáron gondoskodjunk a legyek rendszeres irtásáról. Takarmányozás: a kosok spermatermelésre való előkészítését a szezon előtt 4 héttel kell megkezdeni és folytatni a szezonban. Javasolt takarmányadag — kondíciótól függően — 1,0—1,2 kg abrakkeverék (50% zab, 30% rozs, 20% egyéb gazdasági abrak), valamint 1—1,5 kg jó minőségű (pillangós-) széna. Az abrakot ásványi anyaggal, vitaminpremix-szel és sóval kell kiegészíteni. A libidó és a sperma minőségének javítása érdekében célszerű 1—2 nyers tojást is adni naponta. A termékenységi időszakon kívül a kosok takarmányával szemben támasztott követelmény a kondíció megtartása. A kosondó vételére szolgáló felszerelések: műhüvely és tartozékok. A műhüvely külső része vastag, merev falú gumihenger, oldalán nyílással és szeleppel. A hüvelybelső vékonyfalú, rugalmas gumicső. Ondóvételre a duplafalú — oldalán 0,5 ml-es beosztású — pohár felel meg. Egyéb tartozékok még a 80°C-ig mérő bothőmérő, 2 dl-es merőkanál, műanyag tölcsér, alkohol, vatta, üvegbot, fogó (pean), steril parafinolaj vagy vazelin.

5. ábra. Mesterséges hüvely ondóvételhez (jobb oldalon használatra kész szerelésben). (Salamon, 1987) Szaporodás

21


A kezelés időtartama alatt a juhokat kíméletesen kell mozgatni, hogy a hüvelyszivacsot el ne veszítsék. A kezelés 11. napján (szezonon kívüli időben, de szezonban is) ajánlatos 750 NE PMSG injekciót (5 ml) adagolni minden állatnak subcutan (a liofilizált PMSG-t a mellékelt oldószerrel egyesítjük). Vemhesítés: PMSG injekció alkalmazásának mellőzésekor (szezonban) a szinkronizált anyákat 25—25-ös csoportokra bontjuk, és a hüvelyszivacs eltávolítását követően 48 órával „párnás” (jelölő) kereső kosokat ergedünk közéjük. Az ivarzó állatokat kézből párosítjuk. Az álivarzott vagy üresen maradt állatok felderítésére újra kereső kosokat alkalmazunk, majd termékenyítünk. A PMSG injekcióval kiegészített szinkronizálás után vakon termékenyítést is végezhetünk kosokkal, illetve inszeminálás útján. Egy tenyészkosra 8—10 anyajuhot számítunk. A mesterséges termékenyítést a szivacsszedést követő 48. és 56. órában végezzük. A visszaivarzókat újból kerestetjük és termékenyítjük. A két ciklusban történt vemhesítés együttesen 70—80%-os ellést eredményez. A Veramix-plus és a Chrono-gest nem ajánlható és alkalmazható állománymeddőség, betegség kezelésére, tartási és takarmányozási hibák kiküszöbölése helyett a produktivitás javítására.

Kosok tartása és használata (mesterséges termékenyítés) A pároztatásra és mesterséges termékenyítésre használt kosok — egyedi elbírálás alapján — kiváló tenyészértékkel és élénk libidóval rendelkezzenek. Tenyészkosként csak ép és normális fejlettségű nemi szervvel rendelkező állatot szabad tartani, és csak külső és belső parazitáktól, fertőző betegségektől (Br. abortus, ovis, mellitenzis, Chlamydia, Leptospira, Salmonella abortus ovis) mentes egyedektől szabad ondót venni. Az állatok egészségügyi állapotát ajánlatos félévenként ellenőrizni. A tenyészállatokat komfortos, nyugodt és csendes környezetben kell tartani. Kerüljük az ondóvevő vagy ápoló személyekben bekövetkező változásokat. A kosoknál a környezet-, a takarmányozási és a személyi változásokat a tenyészidény beindulása

20

Szaporodás

előtt 1 hónappal kell végrehajtani, időt adva az alkalmazkodáshoz. Az állatokat világos, száraz, enyhe légmozgású, 15—20°C hőmérsékletű helyiségben tartsuk, egyedenként legalább 2 m2 alapterületen. A vízellátás önitatóból vagy vályúból, 15—18°C hőmérsékletű, emberi fogyasztásra is alkalmas vízzel történjék. A kosokat csoportonként naponta 1/2—1 órát aktívan mozgatni vagy a reggeli és délutáni órákban legeltetni, fás-árnyas helyen pihentetni kell. A csülökszabályozást tavasszal és ősszel, a csülökkezelést szükség szerint végezzük el. A kosok nyírását úgy kell ütemezni, hogy a nyári melegben 3 hónaposnál idősebb bundát ne hordjanak. A tasak nyílását és környékét a gyapjútól, valamint egyéb, spermát szennyező anyagoktól rendszeresen tisztítsuk meg. Nyáron gondoskodjunk a legyek rendszeres irtásáról. Takarmányozás: a kosok spermatermelésre való előkészítését a szezon előtt 4 héttel kell megkezdeni és folytatni a szezonban. Javasolt takarmányadag — kondíciótól függően — 1,0—1,2 kg abrakkeverék (50% zab, 30% rozs, 20% egyéb gazdasági abrak), valamint 1—1,5 kg jó minőségű (pillangós-) széna. Az abrakot ásványi anyaggal, vitaminpremix-szel és sóval kell kiegészíteni. A libidó és a sperma minőségének javítása érdekében célszerű 1—2 nyers tojást is adni naponta. A termékenységi időszakon kívül a kosok takarmányával szemben támasztott követelmény a kondíció megtartása. A kosondó vételére szolgáló felszerelések: műhüvely és tartozékok. A műhüvely külső része vastag, merev falú gumihenger, oldalán nyílással és szeleppel. A hüvelybelső vékonyfalú, rugalmas gumicső. Ondóvételre a duplafalú — oldalán 0,5 ml-es beosztású — pohár felel meg. Egyéb tartozékok még a 80°C-ig mérő bothőmérő, 2 dl-es merőkanál, műanyag tölcsér, alkohol, vatta, üvegbot, fogó (pean), steril parafinolaj vagy vazelin.

5. ábra. Mesterséges hüvely ondóvételhez (jobb oldalon használatra kész szerelésben). (Salamon, 1987) Szaporodás

21


A műhüvely előkészítése és összeszerelése: A hüvelykülsőt használatbavétel előtt, majd hetenként legalább egyszer 1 órás főzéssel fertőtleníteni kell. Az új hüvelybelsőt használatbavétel előtt 2%-os szódaoldatban történő néhány órás áztatás után 1 órás főzéssel csírátlanítani és puhítani szükséges, majd külső hüvelybe húzni és a két végén úgy rögzíteni, hogy a gumifal ráncai a hüvely hossztengelyével párhuzamosan fussanak.

6. ábra. A mesterséges hüvely előkészítése ondóvételhez (Salamon, 1987) 1. a műhüvely részei, 2. alkoholos sterilizálás, 3. a hüvely melegvizes feltöltése, 4. a vízszint ellenőrzése, 5. az ondógyűjtő pohár behelyezése, a hüvely ellenoldali nyílásának sikamlóssá tétele vazelinnel, 6. levegővel felfújt, ondóvételre kész felszerelés

22

Szaporodás

Az újonnan összeszerelt vagy már használt és előzőleg tisztára mosott, kiszárított műhüvely belső felületét alkoholba mártott vattával (fogó segítségével) át kell törölni, majd a maradék alkoholt meggyújtva az égés megszűnéséig a hüvelyt lassan mozgatni kell. Ezután a műhüvely két fala közé a töltőnyíláson keresztül olyan hőmérsékletű vizet öntünk (60—70°C), hogy az átmelegedjen, majd belső hőmérsékletét 40—42°C-on tartsa az ejakuláció bekövetkeztéig. A vízhőmérsékletet bothőmérővel többször ellenőrizni kell. A duplafalú ondóvevő pohár falai közé 38°C hőmérsékletű vizet öntünk és a hüvely egyik végébe illesztjük. A pohár beillesztése után a töltőnyílás szelepén annyi levegőt kell befújni, hogy a műhüvely belső fala kissé kifeszüljön érintkezzen. A pohár illesztéssel ellentétes műhüvely-bemenetet üvegbot segítségével vékony rétegben steril parafinolajjal, vazelinnel vagy ondó hígításra használt anyaggal sikamlóssá kell tenni. Ondóvétel: 1000 anyára 4 ugró kost kell számítani. A gyakorlott spermatermelő kosokat egy héttel, a betanulókat 1 hónappal a termékenyítés kezdete előtt a végleges helyen 2 naponként rendszeresen ugratni kell a kora reggeli vagy délelőtti órákban. Az előkészített kosokat a szezonban 2 naponta, naponként 1—2 alkalommal ugratjuk. A spermavételt mindig azonos személy végezze. Az ugratás élő fantomra, így ivarzó anyára, nem ivarzó anyára vagy kosra történhet. Azok az állatok használhatók hosszú ideig ondóvételre, amelyek zavar nélkül ejakulálnak, megfelelő menynyiségű és minőségű spermát adnak, 10—15 perc múlva erőltetés nélkül kifogástalanul megismétlik a lemagzást. A külső szexuális ingerek hatására a hímvessző merevedik, kis idő múlva a húgycsőből néhány csepp vízszerű váladék ürül (húgycsői mirigyek, esetleg Cowper-féle mirigy váladéka), melynek feladata a húgycső átmosása. Célszerű az első, második felugrás után leszállásra bírni a kost a jobb minőségű és nagyobb menynyiségű sperma érdekében. A felugráskor kiváltódik a kereső majd a bevezetési reflex, melyet néhány dörzsölő mozgás kísér, és a folyamat az ejakulációval fejeződik be. A kereső reflex idején a hímvesszőre nem szabad ráhúzni a műhüvelyt, az erekció fokozása érdekében tilos a hímvessző hegyét dörzsölni. Az ejakulációra alkalmas felugrás alkalmával a tasakon keresztül a hímvesszőt kb. 25°-os szögben, a fantom fartájékánál tartott műhüvelybe kell irányítani úgy, hogy az kereső mozgással találjon bele. Az ejakuláSzaporodás

23


A műhüvely előkészítése és összeszerelése: A hüvelykülsőt használatbavétel előtt, majd hetenként legalább egyszer 1 órás főzéssel fertőtleníteni kell. Az új hüvelybelsőt használatbavétel előtt 2%-os szódaoldatban történő néhány órás áztatás után 1 órás főzéssel csírátlanítani és puhítani szükséges, majd külső hüvelybe húzni és a két végén úgy rögzíteni, hogy a gumifal ráncai a hüvely hossztengelyével párhuzamosan fussanak.

6. ábra. A mesterséges hüvely előkészítése ondóvételhez (Salamon, 1987) 1. a műhüvely részei, 2. alkoholos sterilizálás, 3. a hüvely melegvizes feltöltése, 4. a vízszint ellenőrzése, 5. az ondógyűjtő pohár behelyezése, a hüvely ellenoldali nyílásának sikamlóssá tétele vazelinnel, 6. levegővel felfújt, ondóvételre kész felszerelés

22

Szaporodás

Az újonnan összeszerelt vagy már használt és előzőleg tisztára mosott, kiszárított műhüvely belső felületét alkoholba mártott vattával (fogó segítségével) át kell törölni, majd a maradék alkoholt meggyújtva az égés megszűnéséig a hüvelyt lassan mozgatni kell. Ezután a műhüvely két fala közé a töltőnyíláson keresztül olyan hőmérsékletű vizet öntünk (60—70°C), hogy az átmelegedjen, majd belső hőmérsékletét 40—42°C-on tartsa az ejakuláció bekövetkeztéig. A vízhőmérsékletet bothőmérővel többször ellenőrizni kell. A duplafalú ondóvevő pohár falai közé 38°C hőmérsékletű vizet öntünk és a hüvely egyik végébe illesztjük. A pohár beillesztése után a töltőnyílás szelepén annyi levegőt kell befújni, hogy a műhüvely belső fala kissé kifeszüljön érintkezzen. A pohár illesztéssel ellentétes műhüvely-bemenetet üvegbot segítségével vékony rétegben steril parafinolajjal, vazelinnel vagy ondó hígításra használt anyaggal sikamlóssá kell tenni. Ondóvétel: 1000 anyára 4 ugró kost kell számítani. A gyakorlott spermatermelő kosokat egy héttel, a betanulókat 1 hónappal a termékenyítés kezdete előtt a végleges helyen 2 naponként rendszeresen ugratni kell a kora reggeli vagy délelőtti órákban. Az előkészített kosokat a szezonban 2 naponta, naponként 1—2 alkalommal ugratjuk. A spermavételt mindig azonos személy végezze. Az ugratás élő fantomra, így ivarzó anyára, nem ivarzó anyára vagy kosra történhet. Azok az állatok használhatók hosszú ideig ondóvételre, amelyek zavar nélkül ejakulálnak, megfelelő menynyiségű és minőségű spermát adnak, 10—15 perc múlva erőltetés nélkül kifogástalanul megismétlik a lemagzást. A külső szexuális ingerek hatására a hímvessző merevedik, kis idő múlva a húgycsőből néhány csepp vízszerű váladék ürül (húgycsői mirigyek, esetleg Cowper-féle mirigy váladéka), melynek feladata a húgycső átmosása. Célszerű az első, második felugrás után leszállásra bírni a kost a jobb minőségű és nagyobb menynyiségű sperma érdekében. A felugráskor kiváltódik a kereső majd a bevezetési reflex, melyet néhány dörzsölő mozgás kísér, és a folyamat az ejakulációval fejeződik be. A kereső reflex idején a hímvesszőre nem szabad ráhúzni a műhüvelyt, az erekció fokozása érdekében tilos a hímvessző hegyét dörzsölni. Az ejakulációra alkalmas felugrás alkalmával a tasakon keresztül a hímvesszőt kb. 25°-os szögben, a fantom fartájékánál tartott műhüvelybe kell irányítani úgy, hogy az kereső mozgással találjon bele. Az ejakuláSzaporodás

23


ciót követően a hímvesszőt a műhüvellyel követni kell a kos leszállásáig és a hímvessző tasakba húzódásáig. Ezután a műhüvelyt függőlegesen tartjuk, hogy az ejakulátum a gyűjtőpohárba kerüljön, majd a levegő kiengedésével az ondóvételi poharat leválasztjuk, és a nyílást alufóliával fedjük, s laboratóriumba adjuk. Ismételt spermavételkor újabb műhüvelyt kell használni. Az ejakulátumot a levegőtől, a hirtelen hőmérséklet-változástól és a közvetlen napfénytől óvni kell!

7. ábra. A mesterséges hüvely szakszerű tartása (Salamon, 1987)

8. ábra. Ondóvétel: a medence gyors mozgása valószûnüsíti az ejakulációt. (Salamon, 1987)

24

Szaporodás

A sperma vizsgálata, bírálata: az ejakulátumot tartalmazó ondóvételi poharat 38°C hőmérsékletű vízfürdőben kell tartani a makroszkópos és mikroszkópos vizsgálat ideje alatt. A sperma makroszkópos jellemzői: mennyisége (0,5—2 ml), színe (szürkésfehér vagy sárgásfehér), konzisztenciája pelyhes, tejszínszerű, savós, pH (átl. 6,8), szaga (neutrális fehérje), tömegmozgás (felületén és belsejében erős áramlás, örvénylés). A tömegmozgás értékelése: igen jól látható (5), jól látható (4), látható (3), alig látható (2), nem látható (1). A sperma mikroszkopikus vizsgálata: egy csepp ejakulátumot 36—38°C hőmérsékletre előmelegített tárgylemezre helyezzünk, fedőlemezzel fedjük és azonos hőmérsékletű mikroszkóp tárgyasztalon bíráljuk először 40—60-szoros nagyítással a tömegmozgást. Minősítése: 90% feletti élősejtmozgás (5), 80—90%-ban mozgó (4), legalább 70%-ban mozgó (3), 50%-ban mozgó (2), 50% alatti mozgás (1). Termékenyítésre csak 5—3 értékelésű spermát szabad felhasználni! Az egyedi mozgást kb. 300-szoros nagyítással vizsgáljuk. Kívánatos, hogy az ondósejtek legalább 70%-a élénk, villanó, előrehaladó mozgást végezzen, gyorsan elhagyják a látóteret. A rendellenes morfológiával rendelkező sejtek ne haladják meg a 30%-ot. A tömegmozgást, az élő és jól mozgó ondósejtek százalékos arányát a hígítás közben és utánna is ellenőrizni szükséges. Az ondó konzerválása: az ondósejtek a mozgásukhoz szükséges energiát a környezetükből felvett táplálóanyagok lebontásából nyerik. Ha a táplálóanyag-készletüket elfogyasztják vagy ha anyagcseretermékeik (pl. tejsav) felhalmozódnak, az az ondósejtek pusztulását okozza. Szobahőmérsékleten néhány óra múlva a spermiumok mozgása lelassul, 5—6 órán belül pedig megszűnik. Az ondósejtek egyrészt hígítóoldatokkal, másrészt hűtéssel tarthatók hosszabb ideig életben. A jó ondóhígító izotóniás és izoozmotikus, jó pufferkapacitású, azaz kiegyenlítőképességű legyen. Tartalmazzon tápláló- (cukor, lipoproteidek stb.) és védőanyagokat (antibiotikumok), amelyek gátolják a szennyező csírák elszaporodását, valamint az ondóval azonos hőmérsékletű és kémhatású legyen. A kos ondója felforralt, fölözött tejjel, illetve nátriumcitrát tojássárgája hígítóval is hígítható. Az ondót 1 :2(—5) arányban 39 °C-on, 15 perc alatt hígítják. A hígított ondót 120 perc alatt hűtik le +4 °C-ra. A kos ondósejtjei rendkívül érzékenyek a levegő oxigénjével szemben, mert lipidjeikben sok a telítetlen zsírsav (oxigénnel perSzaporodás

25


ciót követően a hímvesszőt a műhüvellyel követni kell a kos leszállásáig és a hímvessző tasakba húzódásáig. Ezután a műhüvelyt függőlegesen tartjuk, hogy az ejakulátum a gyűjtőpohárba kerüljön, majd a levegő kiengedésével az ondóvételi poharat leválasztjuk, és a nyílást alufóliával fedjük, s laboratóriumba adjuk. Ismételt spermavételkor újabb műhüvelyt kell használni. Az ejakulátumot a levegőtől, a hirtelen hőmérséklet-változástól és a közvetlen napfénytől óvni kell!

7. ábra. A mesterséges hüvely szakszerű tartása (Salamon, 1987)

8. ábra. Ondóvétel: a medence gyors mozgása valószûnüsíti az ejakulációt. (Salamon, 1987)

24

Szaporodás

A sperma vizsgálata, bírálata: az ejakulátumot tartalmazó ondóvételi poharat 38°C hőmérsékletű vízfürdőben kell tartani a makroszkópos és mikroszkópos vizsgálat ideje alatt. A sperma makroszkópos jellemzői: mennyisége (0,5—2 ml), színe (szürkésfehér vagy sárgásfehér), konzisztenciája pelyhes, tejszínszerű, savós, pH (átl. 6,8), szaga (neutrális fehérje), tömegmozgás (felületén és belsejében erős áramlás, örvénylés). A tömegmozgás értékelése: igen jól látható (5), jól látható (4), látható (3), alig látható (2), nem látható (1). A sperma mikroszkopikus vizsgálata: egy csepp ejakulátumot 36—38°C hőmérsékletre előmelegített tárgylemezre helyezzünk, fedőlemezzel fedjük és azonos hőmérsékletű mikroszkóp tárgyasztalon bíráljuk először 40—60-szoros nagyítással a tömegmozgást. Minősítése: 90% feletti élősejtmozgás (5), 80—90%-ban mozgó (4), legalább 70%-ban mozgó (3), 50%-ban mozgó (2), 50% alatti mozgás (1). Termékenyítésre csak 5—3 értékelésű spermát szabad felhasználni! Az egyedi mozgást kb. 300-szoros nagyítással vizsgáljuk. Kívánatos, hogy az ondósejtek legalább 70%-a élénk, villanó, előrehaladó mozgást végezzen, gyorsan elhagyják a látóteret. A rendellenes morfológiával rendelkező sejtek ne haladják meg a 30%-ot. A tömegmozgást, az élő és jól mozgó ondósejtek százalékos arányát a hígítás közben és utánna is ellenőrizni szükséges. Az ondó konzerválása: az ondósejtek a mozgásukhoz szükséges energiát a környezetükből felvett táplálóanyagok lebontásából nyerik. Ha a táplálóanyag-készletüket elfogyasztják vagy ha anyagcseretermékeik (pl. tejsav) felhalmozódnak, az az ondósejtek pusztulását okozza. Szobahőmérsékleten néhány óra múlva a spermiumok mozgása lelassul, 5—6 órán belül pedig megszűnik. Az ondósejtek egyrészt hígítóoldatokkal, másrészt hűtéssel tarthatók hosszabb ideig életben. A jó ondóhígító izotóniás és izoozmotikus, jó pufferkapacitású, azaz kiegyenlítőképességű legyen. Tartalmazzon tápláló- (cukor, lipoproteidek stb.) és védőanyagokat (antibiotikumok), amelyek gátolják a szennyező csírák elszaporodását, valamint az ondóval azonos hőmérsékletű és kémhatású legyen. A kos ondója felforralt, fölözött tejjel, illetve nátriumcitrát tojássárgája hígítóval is hígítható. Az ondót 1 :2(—5) arányban 39 °C-on, 15 perc alatt hígítják. A hígított ondót 120 perc alatt hűtik le +4 °C-ra. A kos ondósejtjei rendkívül érzékenyek a levegő oxigénjével szemben, mert lipidjeikben sok a telítetlen zsírsav (oxigénnel perSzaporodás

25


oxid kötés jön létre, ami a sejtmembrán sérülését okozza). A levegő oxigénje hatására a kosondó prosztaglandinjai is könnyen oxidálódnak, elvesztik specifikus élettani hatásukat (méhnyak tágítása). Az előbb említett károsodás elkerülése érdekében egyesek antioxidánsokat (pl. E-vitamin), mások nemesgázokat (hidrogén, argon, hélium) vagy szén-dioxidot alkalmazva létesítettek anaerob körülményeket.

9. ábra. Szabályos és néhány rendellenesen fejlődött ondósejtféleség (Salamon, 1987)

26

Szaporodás

A sperma hígítása: a hígítást csak az ondóval azonos hőmérsékletű hígítóval szabad elvégezni. A vízfürdőből kiemelt ondót tartalmazó pohár és a hígító hőmérséklete kb. 1/2 óra alatt kell, hogy a szobahőmérsékletre (20°C) csökkenjen, mely idő alatt a hígítást el kell végezni. A hígítót cseppenként kell a pohár oldalán lefolyatni az ondóhoz és enyhe keverő mozgással homogenizálni. A hígítást 1:1—3 értékig szabad végezni; a mértéket a vizsgálati adatok alapján kell meghatározni. Hígítók: 1. Frissen fejt vagy tejporból készült tejet 80—90°C-ra hevítjük, az ondó hőmérsékletére hűtjük, és a folyadék állományának közepéről vett részt használjuk föl. 2. Na-citrátos tojássárgás hígító összetétele: 2,8 g Tri-Na-citrát, 0,8 g vízmentes glükóz, 10,0 ml friss tojás sárgája, ad 100,0 ml bidesztillált víz, antibiotikum. 3. Módosított Na-citrátos hígító: 2,52 g Na-citrát (x 2H20), 0,64 g vízmentes glükóz, 20,0 ml friss tojás sárgája, ad 100,0 ml bidesztillált víz, antibiotikum. 4. Szeregyin féle hígító összetétele: 1,52 g Na-citrát, 2,30 g D-glükóz, 0,34 g magnézium-szulfát (kristályos), 0,10 g Na-hidrokarbonát, 0,10 g citromsav, 0,035 g Na-dihidrofoszfát, ad 100,00 g bidesztillált víz, antibiotikum, 30 γB12-vitamin, 20 ml tojás sárgája. A hígított ondót a duplafalú pohárból vagy 2—5 ml-es, száraz papírvattába csavart üvegcsövekből használjuk föl termékenyítésre test- (36—38°C) vagy szobahőmérsékleten (20°C). A hűtött (2—4°C) ondót 2—5 ml-es üvegcsövekbe kell tölteni, a dugót parafinnal vagy Szaporodás

27


oxid kötés jön létre, ami a sejtmembrán sérülését okozza). A levegő oxigénje hatására a kosondó prosztaglandinjai is könnyen oxidálódnak, elvesztik specifikus élettani hatásukat (méhnyak tágítása). Az előbb említett károsodás elkerülése érdekében egyesek antioxidánsokat (pl. E-vitamin), mások nemesgázokat (hidrogén, argon, hélium) vagy szén-dioxidot alkalmazva létesítettek anaerob körülményeket.

9. ábra. Szabályos és néhány rendellenesen fejlődött ondósejtféleség (Salamon, 1987)

26

Szaporodás

A sperma hígítása: a hígítást csak az ondóval azonos hőmérsékletű hígítóval szabad elvégezni. A vízfürdőből kiemelt ondót tartalmazó pohár és a hígító hőmérséklete kb. 1/2 óra alatt kell, hogy a szobahőmérsékletre (20°C) csökkenjen, mely idő alatt a hígítást el kell végezni. A hígítót cseppenként kell a pohár oldalán lefolyatni az ondóhoz és enyhe keverő mozgással homogenizálni. A hígítást 1:1—3 értékig szabad végezni; a mértéket a vizsgálati adatok alapján kell meghatározni. Hígítók: 1. Frissen fejt vagy tejporból készült tejet 80—90°C-ra hevítjük, az ondó hőmérsékletére hűtjük, és a folyadék állományának közepéről vett részt használjuk föl. 2. Na-citrátos tojássárgás hígító összetétele: 2,8 g Tri-Na-citrát, 0,8 g vízmentes glükóz, 10,0 ml friss tojás sárgája, ad 100,0 ml bidesztillált víz, antibiotikum. 3. Módosított Na-citrátos hígító: 2,52 g Na-citrát (x 2H20), 0,64 g vízmentes glükóz, 20,0 ml friss tojás sárgája, ad 100,0 ml bidesztillált víz, antibiotikum. 4. Szeregyin féle hígító összetétele: 1,52 g Na-citrát, 2,30 g D-glükóz, 0,34 g magnézium-szulfát (kristályos), 0,10 g Na-hidrokarbonát, 0,10 g citromsav, 0,035 g Na-dihidrofoszfát, ad 100,00 g bidesztillált víz, antibiotikum, 30 γB12-vitamin, 20 ml tojás sárgája. A hígított ondót a duplafalú pohárból vagy 2—5 ml-es, száraz papírvattába csavart üvegcsövekből használjuk föl termékenyítésre test- (36—38°C) vagy szobahőmérsékleten (20°C). A hűtött (2—4°C) ondót 2—5 ml-es üvegcsövekbe kell tölteni, a dugót parafinnal vagy Szaporodás

27


faggyúval lezárni, száraz papírvattába és műanyag zacskóba helyezni, gumigyűrűvel vízhatlanul csomagolni, majd széles szájú ételtermoszba jég közé helyezni és ledugaszolni. A felhasználás ideje: a hígítatlan ondót 1 órán belül, a hígított, testhőmérsékleten tároltat 1—2 órán belül, a szobahőmérsékleten tároltat 4—5 órán belül használjuk föl. A hűtött ondóval 24 óráig végezhetünk termékenyítést. A felszerelési tárgyak tisztítása, sterilezése: a használt műhüvelyből a vizet kiengedjük, belső felületét meleg vízzel, szagtalan mosószerrel üvegmosó kefével alaposan átmossuk, először folyó vízzel, majd bidesztillált vízzel öblítjük, majd megszárítjuk. Az üvegedényeket és -felszereléseket mosószerrel átmossuk, csapvízzel, utána bidesztillált vízzel öblítjük és szárítjuk. A sterilezés előtt selyempapírba csomagoljuk és hőlégsterilizátorba, pl. sütőbe helyezzük 1 óra hosszára (míg a selyempapír barnára színeződik). A tisztítás, sterilizálás után az eszközöket pormentes, zárható helyen kell tartani. Az üvegeszközök barnás elszíneződését sósavval eltávolíthatjuk. Ezután gondos és alapos öblítés szükséges. A vazelint, paraffinolajat tartalmazó edényt 3 naponként 1/2 óráig forró vízfürdőben sterilizáljuk. A kossperma mélyhűtése: a kossperma nagyon érzékeny a mélyhűtésre. Az érzékenységben a jelentős egyedi különbségeken túl a szezon is szerepet játszik. Az ősszel vett és mélyhűtött sperma után kb. 10%-kal kedvezőbb vemhesülési eredmény érhető el, mint a tavaszi időszakban nyert után. A sperma mélyhűtése előtt az előzőekben leírt vizsgálatokat még szigorúbb minősítési feltételekkel kell elvégezni. Mélyhűtés előtt a spermát speciális hígítóval szükséges hígítani. A hígítónak olyan anyagot is tartalmaznia kell, amely megvédi az ondósejteket az alacsony hőmérséklet káros hatásaitól. A spermiumoknak meghatározott időre van szükségük ahhoz, hogy a hígítóhoz és a 0—5°C hőmérséklethez alkalmazkodjanak. Ezt a folyamatot a sperma ekvilibrációjának nevezzük. A spermát ampullában vagy műszalmában mélyhűthetik. A műszalmás megoldás az elterjedtebb. A hűtés általában kétütemű, először 3—10 percig folyékony nitrogéngőzben hűtik az ondót, majd a cseppfolyós nitrogénbe merítve veszi át a végleges hőmér-

28

Szaporodás

sékletet (—196°C párolgási hőmérséklet). A mélyhűtés után 24 órával célszerû vizsgálatot végezni a sperma minőségének megállapítására. A felhasználás során az ondó felolvasztásának gyors ütemben kell történnie. Ezt 37—39°C hőmérsékletű vízfürdőbe merítéssel érhetjük el. A termékenyítő anyag 1 perc alatt folyékony halmazállapotúvá és inszeminálásra alkalmassá válik.

10. ábra. Termékenyítés laparaszkóppal. Az operátor bevezeti a katétert a méhszarvba, majd a segédkező beömleszti a spermát. (Salamon, 1987) Szaporodás

29


faggyúval lezárni, száraz papírvattába és műanyag zacskóba helyezni, gumigyűrűvel vízhatlanul csomagolni, majd széles szájú ételtermoszba jég közé helyezni és ledugaszolni. A felhasználás ideje: a hígítatlan ondót 1 órán belül, a hígított, testhőmérsékleten tároltat 1—2 órán belül, a szobahőmérsékleten tároltat 4—5 órán belül használjuk föl. A hűtött ondóval 24 óráig végezhetünk termékenyítést. A felszerelési tárgyak tisztítása, sterilezése: a használt műhüvelyből a vizet kiengedjük, belső felületét meleg vízzel, szagtalan mosószerrel üvegmosó kefével alaposan átmossuk, először folyó vízzel, majd bidesztillált vízzel öblítjük, majd megszárítjuk. Az üvegedényeket és -felszereléseket mosószerrel átmossuk, csapvízzel, utána bidesztillált vízzel öblítjük és szárítjuk. A sterilezés előtt selyempapírba csomagoljuk és hőlégsterilizátorba, pl. sütőbe helyezzük 1 óra hosszára (míg a selyempapír barnára színeződik). A tisztítás, sterilizálás után az eszközöket pormentes, zárható helyen kell tartani. Az üvegeszközök barnás elszíneződését sósavval eltávolíthatjuk. Ezután gondos és alapos öblítés szükséges. A vazelint, paraffinolajat tartalmazó edényt 3 naponként 1/2 óráig forró vízfürdőben sterilizáljuk. A kossperma mélyhűtése: a kossperma nagyon érzékeny a mélyhűtésre. Az érzékenységben a jelentős egyedi különbségeken túl a szezon is szerepet játszik. Az ősszel vett és mélyhűtött sperma után kb. 10%-kal kedvezőbb vemhesülési eredmény érhető el, mint a tavaszi időszakban nyert után. A sperma mélyhűtése előtt az előzőekben leírt vizsgálatokat még szigorúbb minősítési feltételekkel kell elvégezni. Mélyhűtés előtt a spermát speciális hígítóval szükséges hígítani. A hígítónak olyan anyagot is tartalmaznia kell, amely megvédi az ondósejteket az alacsony hőmérséklet káros hatásaitól. A spermiumoknak meghatározott időre van szükségük ahhoz, hogy a hígítóhoz és a 0—5°C hőmérséklethez alkalmazkodjanak. Ezt a folyamatot a sperma ekvilibrációjának nevezzük. A spermát ampullában vagy műszalmában mélyhűthetik. A műszalmás megoldás az elterjedtebb. A hűtés általában kétütemű, először 3—10 percig folyékony nitrogéngőzben hűtik az ondót, majd a cseppfolyós nitrogénbe merítve veszi át a végleges hőmér-

28

Szaporodás

sékletet (—196°C párolgási hőmérséklet). A mélyhűtés után 24 órával célszerû vizsgálatot végezni a sperma minőségének megállapítására. A felhasználás során az ondó felolvasztásának gyors ütemben kell történnie. Ezt 37—39°C hőmérsékletű vízfürdőbe merítéssel érhetjük el. A termékenyítő anyag 1 perc alatt folyékony halmazállapotúvá és inszeminálásra alkalmassá válik.

10. ábra. Termékenyítés laparaszkóppal. Az operátor bevezeti a katétert a méhszarvba, majd a segédkező beömleszti a spermát. (Salamon, 1987) Szaporodás

29


A mélyhűtésből olvasztott spermát a nőivarú állat méhnyakcsatornájába (mélycervikális), vagy a méhébe (laparoszkópos termékenyítés) helyezhetjük el.

Az anyajuhok inszeminálása Az anyajuhok elhelyezése, tartása: az állományt éjjel és a komfortzónától eltérő időjárás esetén hodályban kell tartani. Kedvező időjáráskor árnyas-fás legelőn tartsuk. Zárt helyen anyánként 1,5—2 m2-es alapterületet kell biztosítani. A termékenyítés kezdete előtt 4 héttel el kell végezni az állományban a falkásítást, a selejtezést, a parazitaellenes kezelést, a csülökkezelést, a vakcinázást, a nyírást, a fürösztést, a legelő- és hodályváltoztatást, a gondozócserét, a takarmányváltoztatást, a szokatlan mozgatást és mindent, ami az állományra stresszhatást gyakorol. Takarmányozás: a javuló kondíció állapota serkentőleg hat a nemi működésre és a fogamzásra. Az átlagkondíciótól függően az előkészítő takarmányozást 1—4, általában 2 héttel korábban meg kell kezdeni (flushing). Túlkondícióban levő állományban nem szabad előkészítést alkalmazni. Az előkészítésnél 1—2 kg jó minőségű lucernaszéna, 40—50 dkg zab, rozs, árpa összetételű vegyes abrak adagolása mellett gondoskodjunk a nyalósó, ásványi anyag és vitaminpremix kiegészítésről is. A juhok ivarzása: az ivarzó anyajuh keresi a kos közelségét, követi, felugrását tűri. Hüvelyéből nyálkás kifolyás észlelhető. A péra kissé megduzzad, kipirul. Az élénk farokrázás különösen feltűnő, ha az állat hátára-ágyékára nyomást gyakorolunk. Az ivarzás „belső” tünetei csak hüvelytükör használatával állapíthatók meg. A hüvely nyálkahártyája a rózsaszíntől sötétvörösig színeződik. A külső méhszáj és tájéka (portio) duzzadt, élénkvörösen kipirult, a hüvelybe emelkedik, a nyakcsatorna nyílása láthatóvá válik. A hüvelyben több-kevesebb tiszta ivarzási nyálka található, amelyben léghólyag képződhet. A hüvely nyálkahártyája sikamlóssá válik. Az ivarzó anyák kiválogatása: próbakosokkal történik. A próbakosok élénk libidóval rendelkezzenek, jó kondícióban legyenek, keressenek és stimuláló szerepüket töltsék be. A kerestetés céljára legjobban az erős ivari szaggal (feromon) rendelkező,

30

Szaporodás

idősebb kosok felelnek meg. Állat-egészségügyi felügyeletük és tartásuk, takarmányozásuk azonos a fedező, illetve ugratásra használt kosokéval. 50 anyára számítsunk egy kereső kost, és egyszerre 100-nál nagyobb létszámú állományban ne kerestessünk. A kerestetésnél 2 gondozó legyen jelen; az egyik figyeli a felfedezett ivarzókat, a másik eltávolítja azokat. Legeredményesebb a reggel 5—7 és a délután 17—20 óra közötti kerestetés. A naponta egyszeri kerestetést a reggeli órákban végezzük. A kerestetés ideje minden alkalommal és csoportnál minimum 1 óra ideig tartson. A próbakosnak megálló anyát az első felugrás után különítsük el. Az inszeminálandó állomány hodályában rekeszeket kell kialakítani: az egyikbe kerülnek az újonnan kiválogatottak, a másikba a már egyszer, a harmadikba a már kétszer termékenyített állatok. Harmadszor csak akkor inszemináljunk, ha a próbakos még ivarzónak jelzi az állatot. A már nem ivarzókat visszahelyezzük a nyájba. A próbakosnál használatos, fedezést akadályozó módszerek: a) kötény használata — a próbakosokat a lágyéktól a szegycsont tájékáig műbőr vagy gumilepedő borítja, amelyet a 4 sarkába helyezett, gyűrűbe (ringli) erősített zsineg az ágyék-, illetve martájékon rögzít; a kötényeket minden használat után szagta lan mosószerrel le kell mosni, tiszta vízzel öblíteni és szárazra törölni, b) hím vessző átültetés — műtéti megoldással a hímvessző kiölté sekor kb. 45°-os szögben eltér a gerincoszlop vonalától, c) vazektomizált kosok — az ondóvezetőből műtéti úton 3—5 cm-es szakaszt eltávolítanak (libidójuk 1—2 év múlva csökken). A válogatás eredményét javítja, ha a kötényeket vagy a szegycsonttájékot pecsétfestékkel kenik be és a felugrás után a kos az ivarzó anya farán nyomot hagy. Az inszeminálás időpontja: naponta egyszeri kerestetés után (reggel) a kerestetést követő délelőtt, délután és a hosszan ivarzókat másnap délelőtt termékenyítsük. A naponta kétszeri kerestetés esetén a reggeli ivarzókat délután és másnap délelőtt, a délutáni ivarzókat másnap délelőtt és délután inszemináljuk. A beondózás optimális időpontja az ivarzás kezdetét követő 12—24 óra között van. Rögzítési módszerek az inszemináláshoz: kézzel történő rögzítés esetén egy dolgozó az ivarzó anya nyakát lábai közé Szaporodás

31


A mélyhűtésből olvasztott spermát a nőivarú állat méhnyakcsatornájába (mélycervikális), vagy a méhébe (laparoszkópos termékenyítés) helyezhetjük el.

Az anyajuhok inszeminálása Az anyajuhok elhelyezése, tartása: az állományt éjjel és a komfortzónától eltérő időjárás esetén hodályban kell tartani. Kedvező időjáráskor árnyas-fás legelőn tartsuk. Zárt helyen anyánként 1,5—2 m2-es alapterületet kell biztosítani. A termékenyítés kezdete előtt 4 héttel el kell végezni az állományban a falkásítást, a selejtezést, a parazitaellenes kezelést, a csülökkezelést, a vakcinázást, a nyírást, a fürösztést, a legelő- és hodályváltoztatást, a gondozócserét, a takarmányváltoztatást, a szokatlan mozgatást és mindent, ami az állományra stresszhatást gyakorol. Takarmányozás: a javuló kondíció állapota serkentőleg hat a nemi működésre és a fogamzásra. Az átlagkondíciótól függően az előkészítő takarmányozást 1—4, általában 2 héttel korábban meg kell kezdeni (flushing). Túlkondícióban levő állományban nem szabad előkészítést alkalmazni. Az előkészítésnél 1—2 kg jó minőségű lucernaszéna, 40—50 dkg zab, rozs, árpa összetételű vegyes abrak adagolása mellett gondoskodjunk a nyalósó, ásványi anyag és vitaminpremix kiegészítésről is. A juhok ivarzása: az ivarzó anyajuh keresi a kos közelségét, követi, felugrását tűri. Hüvelyéből nyálkás kifolyás észlelhető. A péra kissé megduzzad, kipirul. Az élénk farokrázás különösen feltűnő, ha az állat hátára-ágyékára nyomást gyakorolunk. Az ivarzás „belső” tünetei csak hüvelytükör használatával állapíthatók meg. A hüvely nyálkahártyája a rózsaszíntől sötétvörösig színeződik. A külső méhszáj és tájéka (portio) duzzadt, élénkvörösen kipirult, a hüvelybe emelkedik, a nyakcsatorna nyílása láthatóvá válik. A hüvelyben több-kevesebb tiszta ivarzási nyálka található, amelyben léghólyag képződhet. A hüvely nyálkahártyája sikamlóssá válik. Az ivarzó anyák kiválogatása: próbakosokkal történik. A próbakosok élénk libidóval rendelkezzenek, jó kondícióban legyenek, keressenek és stimuláló szerepüket töltsék be. A kerestetés céljára legjobban az erős ivari szaggal (feromon) rendelkező,

30

Szaporodás

idősebb kosok felelnek meg. Állat-egészségügyi felügyeletük és tartásuk, takarmányozásuk azonos a fedező, illetve ugratásra használt kosokéval. 50 anyára számítsunk egy kereső kost, és egyszerre 100-nál nagyobb létszámú állományban ne kerestessünk. A kerestetésnél 2 gondozó legyen jelen; az egyik figyeli a felfedezett ivarzókat, a másik eltávolítja azokat. Legeredményesebb a reggel 5—7 és a délután 17—20 óra közötti kerestetés. A naponta egyszeri kerestetést a reggeli órákban végezzük. A kerestetés ideje minden alkalommal és csoportnál minimum 1 óra ideig tartson. A próbakosnak megálló anyát az első felugrás után különítsük el. Az inszeminálandó állomány hodályában rekeszeket kell kialakítani: az egyikbe kerülnek az újonnan kiválogatottak, a másikba a már egyszer, a harmadikba a már kétszer termékenyített állatok. Harmadszor csak akkor inszemináljunk, ha a próbakos még ivarzónak jelzi az állatot. A már nem ivarzókat visszahelyezzük a nyájba. A próbakosnál használatos, fedezést akadályozó módszerek: a) kötény használata — a próbakosokat a lágyéktól a szegycsont tájékáig műbőr vagy gumilepedő borítja, amelyet a 4 sarkába helyezett, gyűrűbe (ringli) erősített zsineg az ágyék-, illetve martájékon rögzít; a kötényeket minden használat után szagta lan mosószerrel le kell mosni, tiszta vízzel öblíteni és szárazra törölni, b) hím vessző átültetés — műtéti megoldással a hímvessző kiölté sekor kb. 45°-os szögben eltér a gerincoszlop vonalától, c) vazektomizált kosok — az ondóvezetőből műtéti úton 3—5 cm-es szakaszt eltávolítanak (libidójuk 1—2 év múlva csökken). A válogatás eredményét javítja, ha a kötényeket vagy a szegycsonttájékot pecsétfestékkel kenik be és a felugrás után a kos az ivarzó anya farán nyomot hagy. Az inszeminálás időpontja: naponta egyszeri kerestetés után (reggel) a kerestetést követő délelőtt, délután és a hosszan ivarzókat másnap délelőtt termékenyítsük. A naponta kétszeri kerestetés esetén a reggeli ivarzókat délután és másnap délelőtt, a délutáni ivarzókat másnap délelőtt és délután inszemináljuk. A beondózás optimális időpontja az ivarzás kezdetét követő 12—24 óra között van. Rögzítési módszerek az inszemináláshoz: kézzel történő rögzítés esetén egy dolgozó az ivarzó anya nyakát lábai közé Szaporodás

31


fogja, majd a hátulsó végtagot a csánkizület alatt átmarkolja, az állatot felemeli és falhoz, ajtóhoz vagy drankához támaszkodik. Az inszeminálóbak használata esetén a fűrészbakhoz hasonló, egyoldalú felsőrésszel rendelkező állványra az ivarzó anya hátulsó testfelét fel kell húzni és rögzíteni. Használatos lehet még mobil és stabil egyedi, illetve több férőhelyes termékenyítő álláskaloda, de a gyakorlatban kevés helyen alkalmazzák. Ebben az esetben a juhok fartájéka az inszeminálóállásban mintegy 35 cmrel magasabb legyen, mint a feji rész, a fejet rögzíteni kell, és az anyák hüvelyének síkja az inszeminátor szemmagasságában legyen. Minden módszer alkalmazásakor szükség van egy kisegítőre, aki az inszeminálóhelyhez, illetve onnan tereli az állatokat. Az inszeminálás tárgyi feltételei: a huzatmentes hodályrészen kialakított termékenyítő-helyen egy asztalt szükséges elhelyezni, amelyet letakarunk frissen vasalt terítővel, és ráhelyezzük az eszközöket. Egy tálcán letakarva legyenek a steril, szemcsepegtető gumival felszerelt inszeminálópipetták, másik tálcán a tiszta műanyag hüvelytükrök. A száraz papírvattába csavart (hígított) ondót tartalmazó edényt (pohár, üvegcső) függőlegesen vájt parafadugóba állítjuk, nyílását alufóliával vagy dugóval zárjuk. A parafinolajba mártott vattát, amellyel a műanyag hüvelytükröket tesszük sikamlóssá, külön tálcán helyezzük el. A péra törlésére a papírvattát adagolva, egyszer használjuk. Külön fertőtlenítőoldatos vödör szükséges a használt pipettáknak és a műanyag hüvelytükröknek. A módosított fejű zseblámpákból legalább 2 db-ot tartsunk az asztalon. (Kellő világítást biztosító szárazelemekrõl időben gondoskodjunk.) Kézmosásra tiszta vízzel telt lavór és tiszta, száraz törülköző mindig álljon rendelkezésre. Az intracervikális inszeminálás munkafolyamatai a következők: az ivarzó anyajuh rögzítése, az azonosítási (krotália-) szám felírása, a párosításra szánt sperma kiválasztása, a péra megtisztítása száraz vattával a szennyeződéstől, a sikamlóssá tett hüvelytükör bevezetése az ivarzás ellenőrzésére, az ivarzási tünetek elbírálása, az inszemináló adag felszívása a pipettába, a pipetta nyakcsatornába vezetése, az ondó elhelyezése a gumisapka lassú összenyomásával, az összenyomott gumisapkájú pipetta lassú kihúzása a nyakcsatornából, a pipetta vizsgálata a teljes kiürülésre a kivétel után, a hüvelytükör óvatos eltávolítása

32

Szaporodás

a hüvelyből a szívóhatás elkerülésével, enyhe csiklómasszázs végzése, a használt pipetta és hüvelytükör külön vödörbe helyezése, az állat talajra helyezése, az inszeminált anya megjelölése, az adminisztrációs munka elvégzése.

11. ábra. A juh mesterséges termékenyítése (Veress és munkatársai, 1982) A hüvelytágító „kacsacsőr” használatakor azt oldalhelyzetben tartva, kíméletesen kell a hüvelybe tolni, majd a fogantyúját magunk felé fordítani és ujjainkkal lezárni. Igy a két szára szétnyílik, és a hüvely hátulsó része a külső méhszáj tájékával láthatóvá válik. A láthatóság érdekében természetes vagy mesterséges fényről kell gondoskodni áteső fénysugárral, illetve homloktükör, zseblámpa segítségével. A gumisapkával ellátott pipettával a hígítatlan ondóból 0,1 ml-t, a hígítottból 0,2 ml-t kell felszívni, ami kb. 1, illetve 2 cm folyadékoszlopnak felel meg. (Legalább 100 millió élő és termékenyítőképes ondósejtet tartalmaz.) A pipettát 2—2,5 cm mélyen kell a nyakcsatornába vezetni, majd 1—2 mm-t visszahúzva a beondózást Szaporodás

33


fogja, majd a hátulsó végtagot a csánkizület alatt átmarkolja, az állatot felemeli és falhoz, ajtóhoz vagy drankához támaszkodik. Az inszeminálóbak használata esetén a fűrészbakhoz hasonló, egyoldalú felsőrésszel rendelkező állványra az ivarzó anya hátulsó testfelét fel kell húzni és rögzíteni. Használatos lehet még mobil és stabil egyedi, illetve több férőhelyes termékenyítő álláskaloda, de a gyakorlatban kevés helyen alkalmazzák. Ebben az esetben a juhok fartájéka az inszeminálóállásban mintegy 35 cmrel magasabb legyen, mint a feji rész, a fejet rögzíteni kell, és az anyák hüvelyének síkja az inszeminátor szemmagasságában legyen. Minden módszer alkalmazásakor szükség van egy kisegítőre, aki az inszeminálóhelyhez, illetve onnan tereli az állatokat. Az inszeminálás tárgyi feltételei: a huzatmentes hodályrészen kialakított termékenyítő-helyen egy asztalt szükséges elhelyezni, amelyet letakarunk frissen vasalt terítővel, és ráhelyezzük az eszközöket. Egy tálcán letakarva legyenek a steril, szemcsepegtető gumival felszerelt inszeminálópipetták, másik tálcán a tiszta műanyag hüvelytükrök. A száraz papírvattába csavart (hígított) ondót tartalmazó edényt (pohár, üvegcső) függőlegesen vájt parafadugóba állítjuk, nyílását alufóliával vagy dugóval zárjuk. A parafinolajba mártott vattát, amellyel a műanyag hüvelytükröket tesszük sikamlóssá, külön tálcán helyezzük el. A péra törlésére a papírvattát adagolva, egyszer használjuk. Külön fertőtlenítőoldatos vödör szükséges a használt pipettáknak és a műanyag hüvelytükröknek. A módosított fejű zseblámpákból legalább 2 db-ot tartsunk az asztalon. (Kellő világítást biztosító szárazelemekrõl időben gondoskodjunk.) Kézmosásra tiszta vízzel telt lavór és tiszta, száraz törülköző mindig álljon rendelkezésre. Az intracervikális inszeminálás munkafolyamatai a következők: az ivarzó anyajuh rögzítése, az azonosítási (krotália-) szám felírása, a párosításra szánt sperma kiválasztása, a péra megtisztítása száraz vattával a szennyeződéstől, a sikamlóssá tett hüvelytükör bevezetése az ivarzás ellenőrzésére, az ivarzási tünetek elbírálása, az inszemináló adag felszívása a pipettába, a pipetta nyakcsatornába vezetése, az ondó elhelyezése a gumisapka lassú összenyomásával, az összenyomott gumisapkájú pipetta lassú kihúzása a nyakcsatornából, a pipetta vizsgálata a teljes kiürülésre a kivétel után, a hüvelytükör óvatos eltávolítása

32

Szaporodás

a hüvelyből a szívóhatás elkerülésével, enyhe csiklómasszázs végzése, a használt pipetta és hüvelytükör külön vödörbe helyezése, az állat talajra helyezése, az inszeminált anya megjelölése, az adminisztrációs munka elvégzése.

11. ábra. A juh mesterséges termékenyítése (Veress és munkatársai, 1982) A hüvelytágító „kacsacsőr” használatakor azt oldalhelyzetben tartva, kíméletesen kell a hüvelybe tolni, majd a fogantyúját magunk felé fordítani és ujjainkkal lezárni. Igy a két szára szétnyílik, és a hüvely hátulsó része a külső méhszáj tájékával láthatóvá válik. A láthatóság érdekében természetes vagy mesterséges fényről kell gondoskodni áteső fénysugárral, illetve homloktükör, zseblámpa segítségével. A gumisapkával ellátott pipettával a hígítatlan ondóból 0,1 ml-t, a hígítottból 0,2 ml-t kell felszívni, ami kb. 1, illetve 2 cm folyadékoszlopnak felel meg. (Legalább 100 millió élő és termékenyítőképes ondósejtet tartalmaz.) A pipettát 2—2,5 cm mélyen kell a nyakcsatornába vezetni, majd 1—2 mm-t visszahúzva a beondózást Szaporodás

33


lassan elvégezni. A nem megfelelő mélységben és gyorsan adagolt ondó visszacsoroghat! Az inszeminálást követően ne legyen látható az ondó a külső méhszájon! Minden anyához külön hüvelytükröt és pipettát kell használni. Az eredményes munka egyik feltétele, hogy az inszeminálás higiénikus körülmények között történjen. A kézzel történő rögzítésnél az anyát óvatosan, lassan szabad a talajra helyezni. A juhokat inszeminálás után kb. 10 cm nagyságú, juhjelző festékbe mártott számokkal kell megjelölni, úgy, hogy az ágyék tájékára az inszeminálás napja kerüljön. A visszaivarzás alkalmával végzett termékenyítésnél az ismételt inszeminálás napját jelző számot az előző számra merőlegesen helyezzük el. A termékenyített anyákat a zavartalan fogamzás érdekében legalább 1 hónapig nyugodt környezetben kell tartani. Az inszeminálás adminisztrációja: a termékenyített anyák adatait a termékenyítési naplóban kell nyilvántartani az alábbi adatokkal: sorszám, dátum, a kos krotália száma, az ondó termelési száma, a termékenyített anyák krotáliaszáma, megjegyzés. Visszaivarzáskor az anya első inszeminálásának dátumát és az ismételt inszeminálás adatait színessel be kell karikázni. A használati tárgyak tisztítása és sterilizálása: a fertőtlenítőoldatos vödörből kiemelt műanyag hüvelytükröket mosószeres vízzel zsírtalanítjuk, folyó vízzel alaposan átöblítjük, majd desztillált vízben 1/2 óráig fazékban fedő alatt kifőzzük. Az inszeminálópipettákat folyó vízzel átmossuk, bidesztillált vízzel alaposan átöblítjük, kirázzuk és papírvattával szárazra töröljük, kötegben selyempapírba csomagoljuk, és hőlégsterilizátorban (Nova sütő) 1 óráig hevítjük (a selyempapír megbarnul). A hüvelytágítót minden állat után fertőtlenítős oldatba mártjuk, vattával szárazra törölve használjuk ismét. A munka végeztével elmossuk és kifőzzük. A módosított fejű zseblámpákat a használat után fertőtlenítőoldatos vattával megtisztítjuk. Az asztalterítőt, takaróruhákat, törölközőt kimossuk, és vasalás után újra használatba vesszük. A tisztítás, sterilezés után az eszközöket, anyagokat pormentes helyen tároljuk.

34

Szaporodás

Vemhesség, ellés A juhok vemhességvizsgálata az utóbbi években gyakorivá vált. A vemhesség minél korábbi megállapítása szükséges az évi egyszeri elletésnél is, ugyanis külön kell választani a vemheseket az üresektől a szaporodásbiológiai állapotnak megfelelő takarmányozás érdekében. A sűrített elletési mód pedig elképzelhetetlen vemhességvizsgálat nélkül, mert az üres állatok így a következő rotációs csoportba kerülve még produktívakká tehetők. A vemhességvizsgálat első feltétele az állomány egyedi ellenőrzési számmal való ellátása és a tenyésztési napló, a computerprogram lelkiismeretes vezetése. A korai vemhességvizsgálatnak két módja terjedt el. Az egyik a vér vagy a tej progeszterontartalmának mérése a RIA vagy EIA módszerekkel. Ezekkel az eljárásokkal a vemhességet már 3—4 hetes korban megállapíthatjuk. A másik mód az ultrahangos vemhességvizsgálat. Az ultrahanggal működő vemhességvizsgáló készülékek típusa, elnevezése egyre szélesebb skálájú, működési mechanizmusuk azonban megegyezik. A készülékekkel legeredményesebb a vizsgálat a vemhesség 40—90. napja között. A gyakorlott szakember 95—98%-os biztonsággal állapítja meg a vemhességet, a nem vemhesnek talált egyedek üres állapota azonban bizonytalan. A műszer ultrahang-kibocsátó és -felfogó részét a tőgy és a haskorc közötti, szennyeződésektől megtisztított bőrre kell helyezni, olajtartalmú kontakt anyaggal. A műszer fény-, hangjelzéssel vagy oszcillográfos képernyőn hullámvonalak megjelenésével jelzi a mérési eredményt. A vemhes anyákat szakszerűen készítsük elő az ellésre. Ennek érdekében az ellés előtt álló anyákat soron kívül csülökápolni, szükség esetén 2—3 naponta csülökkezelni szükséges. A vemhességi ketózis veszélye miatt a 4—5. hónapos vemhes anyajuhok takarmányozását nem szabad hirtelen sem mennyiségileg, sem minőségileg változtatni. Kerülni kell az energia- (szénhidrát-)szegény takarmányok etetését. Az ellés közeledtével a has leereszkedik, a horpaszok üresek, a far besüppedt, a péra duzzadt, a tőgy telt. Amikor a hüvelyből nyálka távozik s az anya izgatottan keres helyet, felkel-lefekszik, akkor az előkészítő fájdalmak megkezdődtek. Szaporodás

35


lassan elvégezni. A nem megfelelő mélységben és gyorsan adagolt ondó visszacsoroghat! Az inszeminálást követően ne legyen látható az ondó a külső méhszájon! Minden anyához külön hüvelytükröt és pipettát kell használni. Az eredményes munka egyik feltétele, hogy az inszeminálás higiénikus körülmények között történjen. A kézzel történő rögzítésnél az anyát óvatosan, lassan szabad a talajra helyezni. A juhokat inszeminálás után kb. 10 cm nagyságú, juhjelző festékbe mártott számokkal kell megjelölni, úgy, hogy az ágyék tájékára az inszeminálás napja kerüljön. A visszaivarzás alkalmával végzett termékenyítésnél az ismételt inszeminálás napját jelző számot az előző számra merőlegesen helyezzük el. A termékenyített anyákat a zavartalan fogamzás érdekében legalább 1 hónapig nyugodt környezetben kell tartani. Az inszeminálás adminisztrációja: a termékenyített anyák adatait a termékenyítési naplóban kell nyilvántartani az alábbi adatokkal: sorszám, dátum, a kos krotália száma, az ondó termelési száma, a termékenyített anyák krotáliaszáma, megjegyzés. Visszaivarzáskor az anya első inszeminálásának dátumát és az ismételt inszeminálás adatait színessel be kell karikázni. A használati tárgyak tisztítása és sterilizálása: a fertőtlenítőoldatos vödörből kiemelt műanyag hüvelytükröket mosószeres vízzel zsírtalanítjuk, folyó vízzel alaposan átöblítjük, majd desztillált vízben 1/2 óráig fazékban fedő alatt kifőzzük. Az inszeminálópipettákat folyó vízzel átmossuk, bidesztillált vízzel alaposan átöblítjük, kirázzuk és papírvattával szárazra töröljük, kötegben selyempapírba csomagoljuk, és hőlégsterilizátorban (Nova sütő) 1 óráig hevítjük (a selyempapír megbarnul). A hüvelytágítót minden állat után fertőtlenítős oldatba mártjuk, vattával szárazra törölve használjuk ismét. A munka végeztével elmossuk és kifőzzük. A módosított fejű zseblámpákat a használat után fertőtlenítőoldatos vattával megtisztítjuk. Az asztalterítőt, takaróruhákat, törölközőt kimossuk, és vasalás után újra használatba vesszük. A tisztítás, sterilezés után az eszközöket, anyagokat pormentes helyen tároljuk.

34

Szaporodás

Vemhesség, ellés A juhok vemhességvizsgálata az utóbbi években gyakorivá vált. A vemhesség minél korábbi megállapítása szükséges az évi egyszeri elletésnél is, ugyanis külön kell választani a vemheseket az üresektől a szaporodásbiológiai állapotnak megfelelő takarmányozás érdekében. A sűrített elletési mód pedig elképzelhetetlen vemhességvizsgálat nélkül, mert az üres állatok így a következő rotációs csoportba kerülve még produktívakká tehetők. A vemhességvizsgálat első feltétele az állomány egyedi ellenőrzési számmal való ellátása és a tenyésztési napló, a computerprogram lelkiismeretes vezetése. A korai vemhességvizsgálatnak két módja terjedt el. Az egyik a vér vagy a tej progeszterontartalmának mérése a RIA vagy EIA módszerekkel. Ezekkel az eljárásokkal a vemhességet már 3—4 hetes korban megállapíthatjuk. A másik mód az ultrahangos vemhességvizsgálat. Az ultrahanggal működő vemhességvizsgáló készülékek típusa, elnevezése egyre szélesebb skálájú, működési mechanizmusuk azonban megegyezik. A készülékekkel legeredményesebb a vizsgálat a vemhesség 40—90. napja között. A gyakorlott szakember 95—98%-os biztonsággal állapítja meg a vemhességet, a nem vemhesnek talált egyedek üres állapota azonban bizonytalan. A műszer ultrahang-kibocsátó és -felfogó részét a tőgy és a haskorc közötti, szennyeződésektől megtisztított bőrre kell helyezni, olajtartalmú kontakt anyaggal. A műszer fény-, hangjelzéssel vagy oszcillográfos képernyőn hullámvonalak megjelenésével jelzi a mérési eredményt. A vemhes anyákat szakszerűen készítsük elő az ellésre. Ennek érdekében az ellés előtt álló anyákat soron kívül csülökápolni, szükség esetén 2—3 naponta csülökkezelni szükséges. A vemhességi ketózis veszélye miatt a 4—5. hónapos vemhes anyajuhok takarmányozását nem szabad hirtelen sem mennyiségileg, sem minőségileg változtatni. Kerülni kell az energia- (szénhidrát-)szegény takarmányok etetését. Az ellés közeledtével a has leereszkedik, a horpaszok üresek, a far besüppedt, a péra duzzadt, a tőgy telt. Amikor a hüvelyből nyálka távozik s az anya izgatottan keres helyet, felkel-lefekszik, akkor az előkészítő fájdalmak megkezdődtek. Szaporodás

35


A bárányozás idején az elletőben éjjel-nappali szolgálatot kell tartani a perinatális mortalitás minimumra csökkentése érdekében. Az ellés idején az anyát nem szabad zavarni. Ha az ellés szabályosan folyik le, a juhász ne avatkozzon be, mert fertőzi a lágy szülőutat. Szülészeti rendellenesség esetén állatorvosi segítséget kell igénybe venni. A köldökzsinór általában magától elszakad. Ha nem szakad el, néhány cm hosszúra kell zúzással-szakítással hagyni és fertőtlenítő oldatba mártani. A magzatburkok rendszerint az ellés után 1,5—3 óra múlva maguktól eltávoznak, a távozást húzással nem szabad siettetni. Gyűjtése műanyag kukaedénybe történjen. Az újszülött egyedeket le kell mérni és születésük sorrendjében sorszámozni. Az újszülött bárányokat a felnyalás/szárazra törlés után azonnal meg kell szoptatni, ebben a juhász segítse az állatot. Ha bármilyen okból nem szophat eleget a bárány, dajkaságba kell adni és segíteni a dajka állat megszopásában. A tenyésztésre szánt 2—4 hetes bárányokat farkalják. A kosbárányokon legalább 2, a jerkebárányokon 3 farokcsigolya maradjon. A csonkoláshoz kést, csonkolófogót (emaszkulátor) vagy gumigyűrűt használunk. A fogóval végzett csonkoláskor a farkat vérveszteség nélkül csípik le. A gumigyűrűs csonkoláskor a farkat elkötik, a gumigyűrű alatti rész kb. 1 hét múlva leesik. A jerkebárányokat érdemes születés után azonnal farkalni, mert kisebb fájdalommal és kevesebb vérveszteséggel jár. A kosbárányok szarvatlanítására is sor kerülhet a jobb hizodalmasság vagy a tenyésztés során a gyapjúkárosodás és balesetveszély elkerülése érdekében. A szarvkezdemény cc.NaOH vagy KOH-os oldattal való bedörzsölésével a szarvatlanítás fájdalommentes.

A juhok viselkedése Térbeli elhelyezkedés: a fiatal bárányok a nyájban mindig az anyjuk alatti szociális rangsorbeli helyet foglalják el. Azok a bárányok, amelyek a választást követő intenzív takarmányozási időszakot követően visszakerülnek a nyájhoz, újra csatlakoznak az anyák által kialakított rangsorhoz.

36

Szaporodás

Egy-egy nyáj keveredésekor az új szociális rangsor a keveredést követően 12 napon belül kialakul. A rangsor kialakulása gyakran gátolható védekező dobbantással vagy kutyatámadással. Ha új állat (anya, bárány) kerül a csoportba, az gyakran kerül a nyáj szélére. Legelési viselkedés: a juh szelektíve legeli a növényeket és kerüli a felmerülő rendellenességeket. Normálisan két legelési periódust mutat naponta, a napfelkelte és napnyugta időszakát. Télen a legelés egész nap folyamatossá válik. A juh azokat a takarmányféleségeket választja ki, amelyek jobban emészthetők. A száraz és zöldtakarmány közül a zöld fogyasztását kedveli jobban. Ha a legelőt túllegeltetjük, az előzőleg elkerült, buja zöld helyeket is legelni kezdi, ami később esetleg ekcémás elváltozást is okozhat az arc bőrén. A vemhes vagy laktáló juhok többet fogyasztanak, mint az üresek. A sovány juhok többet esznek, mint a kövérek, és a nyírás utáni alacsony környezeti hőmérséklet is növeli a fogyasztást. Ha a legelő juhot kiegészítő takarmánnyal is ellátjuk, az állatok egymás közötti küzdelme az előnyökért mérséklődik. A legelés összideje nem különbözik az itatott és nem itatott állatoknál, de a nem itatottak lehetőségük szerint nyalják a reggeli harmatot. Takarmányozás zárt tartás mellett: a juhok néhány takarmányt visszautasítanak annak szaga és íze miatt. A szecskázott zöld tömegtakarmány felvételének ideje csökken a növények érettségi fokával, míg a kérődzés ideje nő. A rövidre szecskázott silótakarmány a takarmányfelvétel és a kérődzési idő növekedését vonja maga után. Az anyajuhok szexuális viselkedése: az anyák ösztruszciklusára hatással van a kos jelenléte, az anösztruszos juhok korábban ciklusba kerülnek és a tenyészszezon megnyúlik. A felnőtt ivarzó anyák jobban érdeklődnek a kos iránt, párzás után is követik őket, míg a jerketoklyók elkóborolnak mind a párzás előtt, mind az után. A kosok kipányvázásakor vagy szűkebb mozgási területre való korlátozásakor a fiatal ivarzó állatoknak csak fele, az idősebbeknek 73%-a keresi fel a kost és párosodik vele. A kos keresése, taszigálása a nyáj juhai között az anyák alacsony ösztrogénszintjét bizonyítja. Azok az anyák, amelyek farokrázás, lökdösés közben keresik a kost, a felugrását, párzását tűrik, azokSzaporodás

37


A bárányozás idején az elletőben éjjel-nappali szolgálatot kell tartani a perinatális mortalitás minimumra csökkentése érdekében. Az ellés idején az anyát nem szabad zavarni. Ha az ellés szabályosan folyik le, a juhász ne avatkozzon be, mert fertőzi a lágy szülőutat. Szülészeti rendellenesség esetén állatorvosi segítséget kell igénybe venni. A köldökzsinór általában magától elszakad. Ha nem szakad el, néhány cm hosszúra kell zúzással-szakítással hagyni és fertőtlenítő oldatba mártani. A magzatburkok rendszerint az ellés után 1,5—3 óra múlva maguktól eltávoznak, a távozást húzással nem szabad siettetni. Gyűjtése műanyag kukaedénybe történjen. Az újszülött egyedeket le kell mérni és születésük sorrendjében sorszámozni. Az újszülött bárányokat a felnyalás/szárazra törlés után azonnal meg kell szoptatni, ebben a juhász segítse az állatot. Ha bármilyen okból nem szophat eleget a bárány, dajkaságba kell adni és segíteni a dajka állat megszopásában. A tenyésztésre szánt 2—4 hetes bárányokat farkalják. A kosbárányokon legalább 2, a jerkebárányokon 3 farokcsigolya maradjon. A csonkoláshoz kést, csonkolófogót (emaszkulátor) vagy gumigyűrűt használunk. A fogóval végzett csonkoláskor a farkat vérveszteség nélkül csípik le. A gumigyűrűs csonkoláskor a farkat elkötik, a gumigyűrű alatti rész kb. 1 hét múlva leesik. A jerkebárányokat érdemes születés után azonnal farkalni, mert kisebb fájdalommal és kevesebb vérveszteséggel jár. A kosbárányok szarvatlanítására is sor kerülhet a jobb hizodalmasság vagy a tenyésztés során a gyapjúkárosodás és balesetveszély elkerülése érdekében. A szarvkezdemény cc.NaOH vagy KOH-os oldattal való bedörzsölésével a szarvatlanítás fájdalommentes.

A juhok viselkedése Térbeli elhelyezkedés: a fiatal bárányok a nyájban mindig az anyjuk alatti szociális rangsorbeli helyet foglalják el. Azok a bárányok, amelyek a választást követő intenzív takarmányozási időszakot követően visszakerülnek a nyájhoz, újra csatlakoznak az anyák által kialakított rangsorhoz.

36

Szaporodás

Egy-egy nyáj keveredésekor az új szociális rangsor a keveredést követően 12 napon belül kialakul. A rangsor kialakulása gyakran gátolható védekező dobbantással vagy kutyatámadással. Ha új állat (anya, bárány) kerül a csoportba, az gyakran kerül a nyáj szélére. Legelési viselkedés: a juh szelektíve legeli a növényeket és kerüli a felmerülő rendellenességeket. Normálisan két legelési periódust mutat naponta, a napfelkelte és napnyugta időszakát. Télen a legelés egész nap folyamatossá válik. A juh azokat a takarmányféleségeket választja ki, amelyek jobban emészthetők. A száraz és zöldtakarmány közül a zöld fogyasztását kedveli jobban. Ha a legelőt túllegeltetjük, az előzőleg elkerült, buja zöld helyeket is legelni kezdi, ami később esetleg ekcémás elváltozást is okozhat az arc bőrén. A vemhes vagy laktáló juhok többet fogyasztanak, mint az üresek. A sovány juhok többet esznek, mint a kövérek, és a nyírás utáni alacsony környezeti hőmérséklet is növeli a fogyasztást. Ha a legelő juhot kiegészítő takarmánnyal is ellátjuk, az állatok egymás közötti küzdelme az előnyökért mérséklődik. A legelés összideje nem különbözik az itatott és nem itatott állatoknál, de a nem itatottak lehetőségük szerint nyalják a reggeli harmatot. Takarmányozás zárt tartás mellett: a juhok néhány takarmányt visszautasítanak annak szaga és íze miatt. A szecskázott zöld tömegtakarmány felvételének ideje csökken a növények érettségi fokával, míg a kérődzés ideje nő. A rövidre szecskázott silótakarmány a takarmányfelvétel és a kérődzési idő növekedését vonja maga után. Az anyajuhok szexuális viselkedése: az anyák ösztruszciklusára hatással van a kos jelenléte, az anösztruszos juhok korábban ciklusba kerülnek és a tenyészszezon megnyúlik. A felnőtt ivarzó anyák jobban érdeklődnek a kos iránt, párzás után is követik őket, míg a jerketoklyók elkóborolnak mind a párzás előtt, mind az után. A kosok kipányvázásakor vagy szűkebb mozgási területre való korlátozásakor a fiatal ivarzó állatoknak csak fele, az idősebbeknek 73%-a keresi fel a kost és párosodik vele. A kos keresése, taszigálása a nyáj juhai között az anyák alacsony ösztrogénszintjét bizonyítja. Azok az anyák, amelyek farokrázás, lökdösés közben keresik a kost, a felugrását, párzását tűrik, azokSzaporodás

37


nak magas az ösztrogénszintjük. A (legelőn) takarmányban található fitoösztrogének is létrehoznak (ál)ivarzási tünetet, de ezeket ovuláció nem kíséri. A hímek szexuális viselkedése: a kosok szaglásának, hallásának elvesztése nem befolyásolja a szexuális viselkedést, míg a megvakult kos hágási képessége korlátozódik. A ciklusban levő anya jelenléte hatással van a kosra. A kos heréje megnövekszik, tesztoszteronszintje megemelkedik, ha hosszabb ideig ivarzó állatok között tartjuk. Az anyákkal együtt tartott kos gyakrabban ejakutál, mint az elkülönítetten élő. A hímek közötti szociális rangsor a nyájban nagyon fontos meghatározó tényezője a szexuális viselkedésnek. Az alárendelt kosoknál gátolt a párzás és az ejakuláció, ha a domináns kos jelen van. A domináns kos azonban jól hág az alárendelt kosok jelenlétében is. A több apaállattal rendelkező nyájakban a domináns kos mindig gyakrabban hág, mint az alárendelt. A domináns és az alárendelt kos közötti különbség csökken, ha több anya van jelen vagy a nyáj jobban szétoszlik. Az anyák szinkronizálása az anya : kos arány csökkentését eredményezi. Ivarzó anyákkal összehozott kos egyeseket előnyben részesít, de öt anyánál többel naponta általában nem hajlandó párosodni. Így nagyobb létszámú csoportnál egyes egyedek fedezetlenek maradnak. Az anya és az újszülött kapcsolata: a bárányozás előtt az anyák gyakran keresik az elkülönülés lehetőségét úgy, hogy szorosan a nyáj közelében maradjanak. Ez az elkülönülés a védelem keresését jelenti. A fedett elletőterületet az anyák többnyire éjjel veszik igénybe, és gyakrabban a nyírt, mint a nem nyírt anyák. A szél elleni védelem az egyes bárányok túlélési esélyét 10%-kal, az ikrekét 32%-kal növeli. Az anya újszülöttjével ahhoz a helyhez kötődik, ahol a magzatvíz először kiömlött. Az ellés után az anya és a báránya hangadása gyakori, a nyalás addig, amíg a bárány fel nem áll, a fej felé irányul, majd hátra. A nyalási inger gyorsan csökken, az első 15 percben 75%-ot tesz ki, míg 4 órával később csak 10%-ot. Néhány juh nem fordít figyelmet a másodikként vagy harmadikként született bárányra, míg az elsőt nyalogatja. A nyalogatás csökkent mértékű a később született bárányoknál. A bárányok

38

Szaporodás

szökése különösen a fiatal anyáknál fordul elő. Az ikrek egyik felének elvesztése gyakoribb, mint az egyes bárányoké. A bárány felismerése és elfogadása az ellés után először a szag alapján történik, majd a testforma és a hallás is szerepet játszik. A bárányok és az anyák szorosan együttmaradnak az első néhány héten, nagy távolság az anya és báránya között csak akkor figyelhető meg, ha az anya legel, a bárány játszadozik. A szopást általában a bárány kezdeményezi és az anya fejezteti be. Az ikrek kevésbé gyakran szopnak, mint az egyes bárányok, és a hármasikrek kevesebbet szopnak, mint a kettesek. Az anya és a bárány viselkedése jelzi a választás kezdetét, ami akkor kezdődik, amikor az anya tejtermelése napi 1000 ml alá csökken. A magas fehérjetartalmú takarmánnyal etetett anyák bárányai általában 140 napos korig szophatnak, míg az alacsony fehérjetartalmú takarmányon tartott anyák ekkorra már elválasztják bárányaik többségét.

Tenyészjuhok kiválasztása, a szaporulat növelése Mint minden állattenyésztési ágazatnál, a juhtenyésztésnél is a tenyésztési munka sikere főleg az anyajuhok és a tenyészkosok minőségétől függ. A juhászatok egy része napjainkban többek között azért sem szolgáltat kellő jövedelmet, mert hiányzik a rendszeres és az egyediséget értékelő tenyészkiválasztás. Bármely „értékmérő” tulajdonság alapján vizsgáljuk állományaink egyedeit, meglepően nagy változatosságot észlelünk. Az apróbbak mellett másfélszeres tömegűek, az azonos korú bárányok között 2—3-szoros fejlettségűek, a kis nyírótömegű anyák mellett 5—6 kg-os bundát különböző szálfinomságban növesztők, 20 literes anyák között 80—100 literes laktációjúak stb. élnek ugyanabban a nyájban. Ez a nagy változatosság az oka annak, hogy a termelési állomány-átlagok alacsonyak. A helyzet megváltoztatásának módszere önként adódik. Az egyöntetű és jövedelmezően termelő állományok kialakítása érdekében az állomány egyedeit kell külön bírálat tárgyává tenni, amennyire csak lehetséges, róluk számszerű adatokat gyűjteni. Az értékmérő tulajdonságok egybevetéséből kiderül, hogy bizonyos egyedek csekély tenyész- vagy haszonértéket képviselnek, ezeket mielőbb ki kell selejtezni. A populáció értéke és tartáSzaporodás

39


nak magas az ösztrogénszintjük. A (legelőn) takarmányban található fitoösztrogének is létrehoznak (ál)ivarzási tünetet, de ezeket ovuláció nem kíséri. A hímek szexuális viselkedése: a kosok szaglásának, hallásának elvesztése nem befolyásolja a szexuális viselkedést, míg a megvakult kos hágási képessége korlátozódik. A ciklusban levő anya jelenléte hatással van a kosra. A kos heréje megnövekszik, tesztoszteronszintje megemelkedik, ha hosszabb ideig ivarzó állatok között tartjuk. Az anyákkal együtt tartott kos gyakrabban ejakutál, mint az elkülönítetten élő. A hímek közötti szociális rangsor a nyájban nagyon fontos meghatározó tényezője a szexuális viselkedésnek. Az alárendelt kosokn��l gátolt a párzás és az ejakuláció, ha a domináns kos jelen van. A domináns kos azonban jól hág az alárendelt kosok jelenlétében is. A több apaállattal rendelkező nyájakban a domináns kos mindig gyakrabban hág, mint az alárendelt. A domináns és az alárendelt kos közötti különbség csökken, ha több anya van jelen vagy a nyáj jobban szétoszlik. Az anyák szinkronizálása az anya : kos arány csökkentését eredményezi. Ivarzó anyákkal összehozott kos egyeseket előnyben részesít, de öt anyánál többel naponta általában nem hajlandó párosodni. Így nagyobb létszámú csoportnál egyes egyedek fedezetlenek maradnak. Az anya és az újszülött kapcsolata: a bárányozás előtt az anyák gyakran keresik az elkülönülés lehetőségét úgy, hogy szorosan a nyáj közelében maradjanak. Ez az elkülönülés a védelem keresését jelenti. A fedett elletőterületet az anyák többnyire éjjel veszik igénybe, és gyakrabban a nyírt, mint a nem nyírt anyák. A szél elleni védelem az egyes bárányok túlélési esélyét 10%-kal, az ikrekét 32%-kal növeli. Az anya újszülöttjével ahhoz a helyhez kötődik, ahol a magzatvíz először kiömlött. Az ellés után az anya és a báránya hangadása gyakori, a nyalás addig, amíg a bárány fel nem áll, a fej felé irányul, majd hátra. A nyalási inger gyorsan csökken, az első 15 percben 75%-ot tesz ki, míg 4 órával később csak 10%-ot. Néhány juh nem fordít figyelmet a másodikként vagy harmadikként született bárányra, míg az elsőt nyalogatja. A nyalogatás csökkent mértékű a később született bárányoknál. A bárányok

38

Szaporodás

szökése különösen a fiatal anyáknál fordul elő. Az ikrek egyik felének elvesztése gyakoribb, mint az egyes bárányoké. A bárány felismerése és elfogadása az ellés után először a szag alapján történik, majd a testforma és a hallás is szerepet játszik. A bárányok és az anyák szorosan együttmaradnak az első néhány héten, nagy távolság az anya és báránya között csak akkor figyelhető meg, ha az anya legel, a bárány játszadozik. A szopást általában a bárány kezdeményezi és az anya fejezteti be. Az ikrek kevésbé gyakran szopnak, mint az egyes bárányok, és a hármasikrek kevesebbet szopnak, mint a kettesek. Az anya és a bárány viselkedése jelzi a választás kezdetét, ami akkor kezdődik, amikor az anya tejtermelése napi 1000 ml alá csökken. A magas fehérjetartalmú takarmánnyal etetett anyák bárányai általában 140 napos korig szophatnak, míg az alacsony fehérjetartalmú takarmányon tartott anyák ekkorra már elválasztják bárányaik többségét.

Tenyészjuhok kiválasztása, a szaporulat növelése Mint minden állattenyésztési ágazatnál, a juhtenyésztésnél is a tenyésztési munka sikere főleg az anyajuhok és a tenyészkosok minőségétől függ. A juhászatok egy része napjainkban többek között azért sem szolgáltat kellő jövedelmet, mert hiányzik a rendszeres és az egyediséget értékelő tenyészkiválasztás. Bármely „értékmérő” tulajdonság alapján vizsgáljuk állományaink egyedeit, meglepően nagy változatosságot észlelünk. Az apróbbak mellett másfélszeres tömegűek, az azonos korú bárányok között 2—3-szoros fejlettségűek, a kis nyírótömegű anyák mellett 5—6 kg-os bundát különböző szálfinomságban növesztők, 20 literes anyák között 80—100 literes laktációjúak stb. élnek ugyanabban a nyájban. Ez a nagy változatosság az oka annak, hogy a termelési állomány-átlagok alacsonyak. A helyzet megváltoztatásának módszere önként adódik. Az egyöntetű és jövedelmezően termelő állományok kialakítása érdekében az állomány egyedeit kell külön bírálat tárgyává tenni, amennyire csak lehetséges, róluk számszerű adatokat gyűjteni. Az értékmérő tulajdonságok egybevetéséből kiderül, hogy bizonyos egyedek csekély tenyész- vagy haszonértéket képviselnek, ezeket mielőbb ki kell selejtezni. A populáció értéke és tartáSzaporodás

39


sának jövedelmezősége fokozatosan tovább nő, ha a legjobbnak talált egyedek utódait tenyészállatként neveljük fel, így néhány év múlva a legjobb vérvonalak alkotják a nyájat, azok párosítására nyílik alkalom.

Az anyajuhok kiválasztása Termékenység és nevelőképesség: kizárandó a tenyészállatok közül az az egyed, amely hormontermelési, belső elválasztású mirigy(ek) működési zavara következtében nem ivarzik, szervi elváltozások miatt nem fogamzik, ismételten elvetél vagy életképtelen magzato(ka)t nevel. Tenyésztésre alkalmatlan az az állat, amelyik két vemhesítési időszakban üresen maradt, illetve nem nevelt életképes bárány(oka)t. Figyelmet érdemel a tőgy és a tőgybimbók fejlettsége, állapota is. Vizsgálni kell, előfordul-e heg a tőgy bőrén, csomó a tőgy állományában, átjárható-e a bimbócsatorna. A szopást nem szívesen tűrő állatot ne tartsuk tenyésztésben. Az ikerellés örökletes családi tulajdonság. Ezért indokolt az ikerellésből származó és ikerellő anyákat a tenyészkiválasztásnál előnyben részesíteni! Egészségi állapot, szervezeti szilárdság: minél szilárdabb az alkat, annál nagyobb a szervezet ellenálló képessége. A gyógyítható és nyom nélkül gyógyuló betegségben szenvedő anya a gyógyulást követően a legjobb tenyészállatok egyike maradhat. Nem megfelelő tenyészállatnak az olyan anya, amely minden csekély kórok következtében megbetegszik, a tartásra és takarmányozásra nagyon igényes. Kerüljük a túltenyésztettséget! A túltenyésztett anyák koponyai része feltűnően domború, arci része pedig hosszú, elkeskenyedő, a fülek vékonyak, áttetszők, a fülek, szemek és szeméremtájak környéke kopaszodó, a gyapjas és fedőszőrös mezők határa nem éles, a bőr feszes, nehezen ráncolható, a csontok vékonyak, az ízületek duzzadtak. A hegedűnyak, az éles gerinc, az elhegyesedő far, a szűk és sekély vagy fűzött mellkas, a viszonylag hosszú láb, a térdes vagy gacsos állás, a puha csüd stb. a betegségre való hajlamosságra, rossz takarmányértékesítő képességre utal. Testtömeg: a húshasznú fajtájú állományokban a gyorsan fejlődő és nagy testtömegű juhok tartása a célszerű. A gyapjú- és tejter-

40

Szaporodás

melésre tartott állományokban a könnyebb, közepes testtömegű fajták tenyésztése a gazdaságosabb. A juh táplálóanyag-igénye a testtömeggel nő, így a nagyobb tömegű merinó fajta a gyapjútermelésben rosszabb takarmányértékesítő. A tejelőképesség független a testtömegtől. Hazai viszonyok között leggazdaságosabb a 45—50 kg testtömegű, merinó fajtájú állatokat tenyészteni. Az 50 kg feletti állatok tenyésztése csak igen jó talaj- illetve takarmányviszonyok esetén gazdaságos. Kor: a jerke 5—9 hónapos korban válik ivaréretté. Ahol a bárányok jó—közepes takarmányozásban részesülnek és 7 hónapos korukra 32—35 (40) kg testtömeget elérnek, ott a jerkebárányok e korban és fejlettségben kos alá bocsáthatók anélkül, hogy a korai vemhesülés további fejlődésüket megakasztaná. A jó tenyészanyák akkor kerüljenek selejtezésre, amikor jobbat állíthatunk helyükbe! Selejtezzük ki viszont azt a fiatal állatot, amelyik meddőség miatt vagy csekély gyapjú- és tejtermelésével 2 éven belül nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Súlyos vétséget követnek el azok a tenyésztők, akik minden megfontolás nélkül vágóhídra küldik 5—7 éves anyajuhaikat, ha ezek még jobb termelők, mint a fiatalabbak. Ezzel az átlagosnál kisebb értékű anyák ivadékait s tenyésztésbe kell venni, és a tenyészkiválasztás folytatására nem lesz lehetőségük. A korai selejtezéssel kiirtjuk állományunkból a legértékesebb, a hosszú és magas életteljesítményt garantáló, legegészségesebb, legellenállóbb vérvonalak képviselőit. Az állománypótlást az 5—7 éves, jól szaporodó, jól nevelő, egészséges anyajuhok utódai közül végezzük. Azok az anyajuhok, melyek egyenletes, jó teljesítményt nyújtanak, akár 12—13 éves korukig is tenyésztésben tarthatók. Termelőképesség: a gyapjútermelés nem nő arányosan az életfenntartás tápanyag-szükségletével, azaz a nagytömegű juhok igényesebbek a takarmányuk mennyiségére és minőségére. Azok a jó gyapjútermelők, amelyeknél a bundát alkotó fürtök hosszúak, a bunda sűrű, a fürttető zárt, nyitva zsírosan fehér színű. Minél nagyobb erőt igényel szétnyitása, minél keskenyebb bőrsáv látható az egyes fürtök között, annál sűrűbb a bunda. A gyapjú minőségének értékelésekor a színre, a finomságra, a belszerkezetre és a bunda kiegyenlítettségére legyünk figyelemSzaporodás

41


sának jövedelmezősége fokozatosan tovább nő, ha a legjobbnak talált egyedek utódait tenyészállatként neveljük fel, így néhány év múlva a legjobb vérvonalak alkotják a nyájat, azok párosítására nyílik alkalom.

Az anyajuhok kiválasztása Termékenység és nevelőképesség: kizárandó a tenyészállatok közül az az egyed, amely hormontermelési, belső elválasztású mirigy(ek) működési zavara következtében nem ivarzik, szervi elváltozások miatt nem fogamzik, ismételten elvetél vagy életképtelen magzato(ka)t nevel. Tenyésztésre alkalmatlan az az állat, amelyik két vemhesítési időszakban üresen maradt, illetve nem nevelt életképes bárány(oka)t. Figyelmet érdemel a tőgy és a tőgybimbók fejlettsége, állapota is. Vizsgálni kell, előfordul-e heg a tőgy bőrén, csomó a tőgy állományában, átjárható-e a bimbócsatorna. A szopást nem szívesen tűrő állatot ne tartsuk tenyésztésben. Az ikerellés örökletes családi tulajdonság. Ezért indokolt az ikerellésből származó és ikerellő anyákat a tenyészkiválasztásnál előnyben részesíteni! Egészségi állapot, szervezeti szilárdság: minél szilárdabb az alkat, annál nagyobb a szervezet ellenálló képessége. A gyógyítható és nyom nélkül gyógyuló betegségben szenvedő anya a gyógyulást követően a legjobb tenyészállatok egyike maradhat. Nem megfelelő tenyészállatnak az olyan anya, amely minden csekély kórok következtében megbetegszik, a tartásra és takarmányozásra nagyon igényes. Kerüljük a túltenyésztettséget! A túltenyésztett anyák koponyai része feltűnően domború, arci része pedig hosszú, elkeskenyedő, a fülek vékonyak, áttetszők, a fülek, szemek és szeméremtájak környéke kopaszodó, a gyapjas és fedőszőrös mezők határa nem éles, a bőr feszes, nehezen ráncolható, a csontok vékonyak, az ízületek duzzadtak. A hegedűnyak, az éles gerinc, az elhegyesedő far, a szűk és sekély vagy fűzött mellkas, a viszonylag hosszú láb, a térdes vagy gacsos állás, a puha csüd stb. a betegségre való hajlamosságra, rossz takarmányértékesítő képességre utal. Testtömeg: a húshasznú fajtájú állományokban a gyorsan fejlődő és nagy testtömegű juhok tartása a célszerű. A gyapjú- és tejter-

40

Szaporodás

melésre tartott állományokban a könnyebb, közepes testtömegű fajták tenyésztése a gazdaságosabb. A juh táplálóanyag-igénye a testtömeggel nő, így a nagyobb tömegű merinó fajta a gyapjútermelésben rosszabb takarmányértékesítő. A tejelőképesség független a testtömegtől. Hazai viszonyok között leggazdaságosabb a 45—50 kg testtömegű, merinó fajtájú állatokat tenyészteni. Az 50 kg feletti állatok tenyésztése csak igen jó talaj- illetve takarmányviszonyok esetén gazdaságos. Kor: a jerke 5—9 hónapos korban válik ivaréretté. Ahol a bárányok jó—közepes takarmányozásban részesülnek és 7 hónapos korukra 32—35 (40) kg testtömeget elérnek, ott a jerkebárányok e korban és fejlettségben kos alá bocsáthatók anélkül, hogy a korai vemhesülés további fejlődésüket megakasztaná. A jó tenyészanyák akkor kerüljenek selejtezésre, amikor jobbat állíthatunk helyükbe! Selejtezzük ki viszont azt a fiatal állatot, amelyik meddőség miatt vagy csekély gyapjú- és tejtermelésével 2 éven belül nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Súlyos vétséget követnek el azok a tenyésztők, akik minden megfontolás nélkül vágóhídra küldik 5—7 éves anyajuhaikat, ha ezek még jobb termelők, mint a fiatalabbak. Ezzel az átlagosnál kisebb értékű anyák ivadékait s tenyésztésbe kell venni, és a tenyészkiválasztás folytatására nem lesz lehetőségük. A korai selejtezéssel kiirtjuk állományunkból a legértékesebb, a hosszú és magas életteljesítményt garantáló, legegészségesebb, legellenállóbb vérvonalak képviselőit. Az állománypótlást az 5—7 éves, jól szaporodó, jól nevelő, egészséges anyajuhok utódai közül végezzük. Azok az anyajuhok, melyek egyenletes, jó teljesítményt nyújtanak, akár 12—13 éves korukig is tenyésztésben tarthatók. Termelőképesség: a gyapjútermelés nem nő arányosan az életfenntartás tápanyag-szükségletével, azaz a nagytömegű juhok igényesebbek a takarmányuk mennyiségére és minőségére. Azok a jó gyapjútermelők, amelyeknél a bundát alkotó fürtök hosszúak, a bunda sűrű, a fürttető zárt, nyitva zsírosan fehér színű. Minél nagyobb erőt igényel szétnyitása, minél keskenyebb bőrsáv látható az egyes fürtök között, annál sűrűbb a bunda. A gyapjú minőségének értékelésekor a színre, a finomságra, a belszerkezetre és a bunda kiegyenlítettségére legyünk figyelemSzaporodás

41


mel. Kevésbé jó a homályos, mótringos és cérnás belszerkezet. A kétnövésűség gyapjúhiba ugyan, de a juh tenyészértékét nem csökkenti, mert külső okokra vezethető vissza. A bundát a martól kezdve hátra és lefelé vizsgáljuk át, ha a durvulás már a mar közelében mutatkozik vagy nagyfokú, akkor kiegyenlítetlen volta miatt az állat továbbtenyésztésre alkalmatlan. A tejtermelőképesség vizsgálatánál külső „tejjelek” alapján nem, csak a próbafejések adataiból tájékozódhatunk. Ugyanazon tartási és takarmányozási körülmények között az egyik állat már a bárány(ok) szoptatási idejében elapad, a másik állat még a bárány választása után is termel 30—120 l tejet. Azok a jó hústermelő egyedek, amelyeknél a bőr puha és könnyen ráncolható, a fej rövid, a nyak telt, kúpidomú, a törzs hosszú, mély, dongás, kerekded, jól izmok, a végtagok rövidek, felül izomdúsak, a lábtő és a csánk alatt finom csontozatúak. Lényeges a szélesen izmolt hát és a combok telt alakulása. Igénytelenség, élelmesség, átörökítőképesség: előnyben vannak azok az állatok, amelyek ügyesebbek, élelmesebbek, fürgébbek, valamint értékesebbek azok, melyek az elégtelen takarmányozás átmeneti idejében is megőrzik életerejüket és termelőképességüket. Az átörökítőképességre vonatkozóan támpontokat nyújt az ősök és az ősök testvéreinek megismerése. Ennek érdekében is szükséges az állatok egyedi jelölése, a tenyésztési és törzskönyvi napló vezetése, az egyedi tenyésztési lap felvétele vagy számítógépes adatfeldolgozás végzése.

A szaporulatnövelés lehetőségei A vemhesség ideje: a vemhesség többletenergia-igénye az első három hónapban nem számottevő. A 4. és 5. hónapban a vemhes állat energiaigénye meredeken emelkedik. Attól függően, hogy az állat egy vagy két (három) magzatot hord, a többlet energiaigény 20—40%-kal, illetve 40—80%-kal emelkedik a 4. hónaptól az ellésig. A vemhesség előrehaladott szakaszában a szűkös energiaellátás vagy a hirtelen takarmányváltoztatás ketózist válthat ki és elhullást okozhat (lásd a Takarmányozás c. fejezetrészt).

42

Szaporodás

Az elletés: az elletés körülménye az a tényező, amely eldöntheti egyrészt az anya további tenyésztésben tarthatóságát, másrészt a b��rányok perinatális mortalitása (ellés körüli elhullása) miatt a hasznosítható szaporulat számát. A vemhes anyák ellésre való előkészítésénél az ellés előtt le kell nyírni a gyapjút a péra tájékáról, a tőgyről és környékéről (a bárány ne szophassa a gyapjút), a szemek körül (az anya láthassa a bárányát). A várandós anya végbél-, péra- és tőgytájékát le kell takarítani, fertőtlenítős oldattal lemosni. Az előkészített anyát az ellés előtt friss alomra kell helyezni (fogadtató vagy ellető-rekesz). A segélynyújtást nem igénylő ellésnél az anyát nem szabad zavarni. A segélynyújtást igénylő esetben a beavatkozó juhász tartsa be a higiéniai követelményeket és rendelkezzen a szükséges szaktudással. Az újszülött köldökcsonkját és köldöktájékát 5%-os alkoholos pyoktaninnal kezeljük, majd az anya tőgyének tisztítása, a tej első sugarainak kifejése után a bárányt megszoptatjuk. A magzatburkot és a fertőzött, szennyezett alomrészeket ellés után távolítsuk el. Szükség esetén időben dajkásítsunk. Az elletési higiénia be nem tartása gyakran okozza a nemi szervek fertőződését és a szubklinikai vagy klinikai tünetekben megnyilvánuló méhhurutot, -gyulladást. Ezek a betegségek zavarják az involúció menetét, majd később a termékenyítést követően korai embrióelhalást idézhetnek elő. Az újszülött bárányok különösen azokban az állományokban tarthatók nehezen életben, ahol az előkészítő takarmányozás elmarad, gyenge az anyák kondíciója, alacsony a bárányok születési testtömege, kevés és gyenge minőségű az anyák kolosztrumtermelése, alacsony az istálló/hodály hőmérséklete és magas a páratartalma, hiányzik a fogadtató és a gondos kezelés. Az újszülött bárányok alacsony energiatartalékkal jönnek a világra és ha nem jutnak időben kellő mennyiségű föcstejhez, akkor eléhezés (hypoglikémia) miatt akár 20—30%-os elhullás is lehet. Az anyajuhok előkészítése az újravemhesítésre: a jó vemhesülés a jó management és az optimális takarmányozás eredménye. A vemhesítés előtt végezzük el a nyírást, fürösztést, csülökápolást és -kezelést, selejtezést, falkásítást, gondozó- és hodálycserét, vakcinázásokat, parazitaellenes kezeléseket stb. Szaporodás

43


mel. Kevésbé jó a homályos, mótringos és cérnás belszerkezet. A kétnövésűség gyapjúhiba ugyan, de a juh tenyészértékét nem csökkenti, mert külső okokra vezethető vissza. A bundát a martól kezdve hátra és lefelé vizsgáljuk át, ha a durvulás már a mar közelében mutatkozik vagy nagyfokú, akkor kiegyenlítetlen volta miatt az állat továbbtenyésztésre alkalmatlan. A tejtermelőképesség vizsgálatánál külső „tejjelek” alapján nem, csak a próbafejések adataiból tájékozódhatunk. Ugyanazon tartási és takarmányozási körülmények között az egyik állat már a bárány(ok) szoptatási idejében elapad, a másik állat még a bárány választása után is termel 30—120 l tejet. Azok a jó hústermelő egyedek, amelyeknél a bőr puha és könnyen ráncolható, a fej rövid, a nyak telt, kúpidomú, a törzs hosszú, mély, dongás, kerekded, jól izmok, a végtagok rövidek, felül izomdúsak, a lábtő és a csánk alatt finom csontozatúak. Lényeges a szélesen izmolt hát és a combok telt alakulása. Igénytelenség, élelmesség, átörökítőképesség: előnyben vannak azok az állatok, amelyek ügyesebbek, élelmesebbek, fürgébbek, valamint értékesebbek azok, melyek az elégtelen takarmányozás átmeneti idejében is megőrzik életerejüket és termelőképességüket. Az átörökítőképességre vonatkozóan támpontokat nyújt az ősök és az ősök testvéreinek megismerése. Ennek érdekében is szükséges az állatok egyedi jelölése, a tenyésztési és törzskönyvi napló vezetése, az egyedi tenyésztési lap felvétele vagy számítógépes adatfeldolgozás végzése.

A szaporulatnövelés lehetőségei A vemhesség ideje: a vemhesség többletenergia-igénye az első három hónapban nem számottevő. A 4. és 5. hónapban a vemhes állat energiaigénye meredeken emelkedik. Attól függően, hogy az állat egy vagy két (három) magzatot hord, a többlet energiaigény 20—40%-kal, illetve 40—80%-kal emelkedik a 4. hónaptól az ellésig. A vemhesség előrehaladott szakaszában a szűkös energiaellátás vagy a hirtelen takarmányváltoztatás ketózist válthat ki és elhullást okozhat (lásd a Takarmányozás c. fejezetrészt).

42

Szaporodás

Az elletés: az elletés körülménye az a tényező, amely eldöntheti egyrészt az anya további tenyésztésben tarthatóságát, másrészt a bárányok perinatális mortalitása (ellés körüli elhullása) miatt a hasznosítható szaporulat számát. A vemhes anyák ellésre való előkészítésénél az ellés előtt le kell nyírni a gyapjút a péra tájékáról, a tőgyről és környékéről (a bárány ne szophassa a gyapjút), a szemek körül (az anya láthassa a bárányát). A várandós anya végbél-, péra- és tőgytájékát le kell takarítani, fertőtlenítős oldattal lemosni. Az előkészített anyát az ellés előtt friss alomra kell helyezni (fogadtató vagy ellető-rekesz). A segélynyújtást nem igénylő ellésnél az anyát nem szabad zavarni. A segélynyújtást igénylő esetben a beavatkozó juhász tartsa be a higiéniai követelményeket és rendelkezzen a szükséges szaktudással. Az újszülött köldökcsonkját és köldöktájékát 5%-os alkoholos pyoktaninnal kezeljük, majd az anya tőgyének tisztítása, a tej első sugarainak kifejése után a bárányt megszoptatjuk. A magzatburkot és a fertőzött, szennyezett alomrészeket ellés után távolítsuk el. Szükség esetén időben dajkásítsunk. Az elletési higiénia be nem tartása gyakran okozza a nemi szervek fertőződését és a szubklinikai vagy klinikai tünetekben megnyilvánuló méhhurutot, -gyulladást. Ezek a betegségek zavarják az involúció menetét, majd később a termékenyítést követően korai embrióelhalást idézhetnek elő. Az újszülött bárányok különösen azokban az állományokban tarthatók nehezen életben, ahol az előkészítő takarmányozás elmarad, gyenge az anyák kondíciója, alacsony a bárányok születési testtömege, kevés és gyenge minőségű az anyák kolosztrumtermelése, alacsony az istálló/hodály hőmérséklete és magas a páratartalma, hiányzik a fogadtató és a gondos kezelés. Az újszülött bárányok alacsony energiatartalékkal jönnek a világra és ha nem jutnak időben kellő mennyiségű föcstejhez, akkor eléhezés (hypoglikémia) miatt akár 20—30%-os elhullás is lehet. Az anyajuhok előkészítése az újravemhesítésre: a jó vemhesülés a jó management és az optimális takarmányozás eredménye. A vemhesítés előtt végezzük el a nyírást, fürösztést, csülökápolást és -kezelést, selejtezést, falkásítást, gondozó- és hodálycserét, vakcinázásokat, parazitaellenes kezeléseket stb. Szaporodás

43


A takarmányozásban érvényesüljön a flushing hatása. Az 1—2 kg jó minőségű lucernaszéna, 400—500 g zab, rozs, árpa összetételű vegyes abrak adagolásán túl gondoskodjunk a nyalósó, ásványi anyag és vitamin premix kiegészítésről is. Kielégítő flushing hatás csak akkor érhető el, ha az anyaállomány takarmányozási szintjét a vemhesítés előtt már 3—6 héttel kezdődően és az alatt is emeljük. A kívánatos testtömeggyarapodás napi 143 g legyen. A kis testtömegű anyák fogamzása kedvezőbben alakul a testtömeggyarapodás esetén, mint a nagytömegűeké. A javuló kondícióban levő anyajuhokban sokkal magasabb az ovulációs ráta, mint a kondíciót tartó vagy csökkentő nagy testtömegű juhokban. A testtömeg csökkenése károsabb a kistestű anyák esetében mint a már eredetileg is jó kondícióban levőknél. A juhok ovulációs arányát befolyásoló tényezők: — genetikai variációk: az ovulációs szám általában 1—2 között van; egyes fajtákban nem ritkaság a 3 és 5 ovuláció (romanov, finn landrace) sem; mindezek mellett az egyedi varianciát is figyelembe kell venni, — takarmányozás: a juhok testtömege a pároztatás idején és a testtömeg relatív változása a termékenyítés előtt szoros kap csolatban van a többes ovulációk jelentkezésével; minden kg testtömeggyarapodásnál 2—2,5%-os ovulációs arány-növeke déssel számolhatunk, — évszak: késő nyáron és ősszel magasabb az ovulációs arány mint télen és tavasszal; az ovulációs arány akkor éri el a mini mumot, amikor a juhok az anösztrusz állapotba kerülnek, — szexuális stimulus: ha az anyajuhok közé kost eresztünk, növekszik az ovulációk száma és meghosszabbodik a tenyész időszak (koshatás), — kor: a jerkék első tenyészidőszakában alacsonyabb az ovulá ciós ráta mint a következőkben; az 5—7 éves anyák ellik a legtöbb ikerbárányt, — exogén hormonok: GnRH-k vagy gonadotropinok adagolása az ivarzás idején, — szteroid antitestek: az ösztrogén és az androgének elleni aktív immunizáció növelheti a juhok ovulációs arányát, — endogén inhibin: az inhibin a tüsző granuloza sejtjei által ter melt, részben meghatározott peptid, amely nagy koncentrá-

44

Szaporodás

cióban található a tüszőfolyadékban; az inhibin ellen immunizált juhokban növekszik az ovulációs arány; a booroola juhokban a többi fajtához viszonyítva alacsonyabb a petefészek inhibin tartalma, — a nagyobb szaporaságú juhfajtákban a tüszők korábban érnek, mint a kisebb szaporaságú fajtákban, így hamarabb válnak érzékennyé az LH-ra, kevesebb bennük a granulóza sejt és ovuláció után kisebb méretű sárgatest fejlődik belőlük, a Graaf-féle tüszők korai érése tehát magasabb ovulációs arányt okozhat. A vemhesség korai felismerése: a kosok anyák közötti tartása a legbiztosabb segítője az üres és ivarzó juhok újravemhesítésének. A gyakorlatban széles körben elterjedt az ultrahang kibocsátásán és felfogásán alapuló vemhességvizsgáló módszer. Különböző ultrahang-előállító műszerek egyaránt a Dopplereffektus alapján működnek. A műszerek a legbiztosabb eredményt a vemhesség 60—90. napja között szolgáltatják. Az üresnek talált egyedeket ajánlatos 10—14 nap múlva újra vizsgálni. A végbélen keresztül történő vemhességvizsgálat elméletileg már a vemhesség 25. napján végezhető 91%-os pontosságú diagnosztikai értékkel, azonban a szűk végbél-átmérő miatt, csak nagyon kis kézfejátmérővel rendelkező személyek alkalmasak a műveletre. A vizsgálat csak finom tapintással végezhető. A laboratóriumi próbák általában nem terjedtek el (cervicalis nyálka vizsgálata, hüvelybiopsziás próba), a közeljövőben viszont jelentősége lehet a vérplazmában lévő progeszterontartalom megállapításának. A vizsgálatok alapján ha a vemhesülést követő 30. napon a progeszteronszint az anyajuhoknál 11,4—13,3 nmol/l, a jerketoklyóknál 7,2—8,5 nmol/l közé esik, akkor várhatóan 95% valószínűséggel vemhes az állat. A vérplazma progeszterontartalmának vizsgálatához hasonlóan jelentősége lehet a közeljövőben a tej szexuálszteroidtartalma vizsgálatának is.

A szaporodás mértékét jelző mérőszámok Ivarzási arány: termékenyített anyák száma anyalétszám Szaporodás

45


A takarmányozásban érvényesüljön a flushing hatása. Az 1—2 kg jó minőségű lucernaszéna, 400—500 g zab, rozs, árpa összetételű vegyes abrak adagolásán túl gondoskodjunk a nyalósó, ásványi anyag és vitamin premix kiegészítésről is. Kielégítő flushing hatás csak akkor érhető el, ha az anyaállomány takarmányozási szintjét a vemhesítés előtt már 3—6 héttel kezdődően és az alatt is emeljük. A kívánatos testtömeggyarapodás napi 143 g legyen. A kis testtömegű anyák fogamzása kedvezőbben alakul a testtömeggyarapodás esetén, mint a nagytömegűeké. A javuló kondícióban levő anyajuhokban sokkal magasabb az ovulációs ráta, mint a kondíciót tartó vagy csökkentő nagy testtömegű juhokban. A testtömeg csökkenése károsabb a kistestű anyák esetében mint a már eredetileg is jó kondícióban levőknél. A juhok ovulációs arányát befolyásoló tényezők: — genetikai variációk: az ovulációs szám általában 1—2 között van; egyes fajtákban nem ritkaság a 3 és 5 ovuláció (romanov, finn landrace) sem; mindezek mellett az egyedi varianciát is figyelembe kell venni, — takarmányozás: a juhok testtömege a pároztatás idején és a testtömeg relatív változása a termékenyítés előtt szoros kap csolatban van a többes ovulációk jelentkezésével; minden kg testtömeggyarapodásnál 2—2,5%-os ovulációs arány-növeke déssel számolhatunk, — évszak: késő nyáron és ősszel magasabb az ovulációs arány mint télen és tavasszal; az ovulációs arány akkor éri el a mini mumot, amikor a juhok az anösztrusz állapotba kerülnek, — szexuális stimulus: ha az anyajuhok közé kost eresztünk, növekszik az ovulációk száma és meghosszabbodik a tenyész időszak (koshatás), — kor: a jerkék első tenyészidőszakában alacsonyabb az ovulá ciós ráta mint a következőkben; az 5—7 éves anyák ellik a legtöbb ikerbárányt, — exogén hormonok: GnRH-k vagy gonadotropinok adagolása az ivarzás idején, — szteroid antitestek: az ösztrogén és az androgének elleni aktív immunizáció növelheti a juhok ovulációs arányát, — endogén inhibin: az inhibin a tüsző granuloza sejtjei által ter melt, részben meghatározott peptid, amely nagy koncentrá-

44

Szaporodás

cióban található a tüszőfolyadékban; az inhibin ellen immunizált juhokban növekszik az ovulációs arány; a booroola juhokban a többi fajtához viszonyítva alacsonyabb a petefészek inhibin tartalma, — a nagyobb szaporaságú juhfajtákban a tüszők korábban érnek, mint a kisebb szaporaságú fajtákban, így hamarabb válnak érzékennyé az LH-ra, kevesebb bennük a granulóza sejt és ovuláció után kisebb méretű sárgatest fejlődik belőlük, a Graaf-féle tüszők korai érése tehát magasabb ovulációs arányt okozhat. A vemhesség korai felismerése: a kosok anyák közötti tartása a legbiztosabb segítője az üres és ivarzó juhok újravemhesítésének. A gyakorlatban széles körben elterjedt az ultrahang kibocsátásán és felfogásán alapuló vemhességvizsgáló módszer. Különböző ultrahang-előállító műszerek egyaránt a Dopplereffektus alapján működnek. A műszerek a legbiztosabb eredményt a vemhesség 60—90. napja között szolgáltatják. Az üresnek talált egyedeket ajánlatos 10—14 nap múlva újra vizsgálni. A végbélen keresztül történő vemhességvizsgálat elméletileg már a vemhesség 25. napján végezhető 91%-os pontosságú diagnosztikai értékkel, azonban a szűk végbél-átmérő miatt, csak nagyon kis kézfejátmérővel rendelkező személyek alkalmasak a műveletre. A vizsgálat csak finom tapintással végezhető. A laboratóriumi próbák általában nem terjedtek el (cervicalis nyálka vizsgálata, hüvelybiopsziás próba), a közeljövőben viszont jelentősége lehet a vérplazmában lévő progeszterontartalom megállapításának. A vizsgálatok alapján ha a vemhesülést követő 30. napon a progeszteronszint az anyajuhoknál 11,4—13,3 nmol/l, a jerketoklyóknál 7,2—8,5 nmol/l közé esik, akkor várhatóan 95% valószínűséggel vemhes az állat. A vérplazma progeszterontartalmának vizsgálatához hasonlóan jelentősége lehet a közeljövőben a tej szexuálszteroidtartalma vizsgálatának is.

A szaporodás mértékét jelző mérőszámok Ivarzási arány: termékenyített anyák száma anyalétszám Szaporodás

45


Fogamzási arány: vetélt + ellett anyák száma termékenyített anyák száma

— bruttó bárányszaporulat: 85—90%, — nettó bárányszaporulat: 74—76%, — felnevelési arány: 94—96%.

Ellési arány: ellett anyák száma termékenyített anyák száma

A tenyészkosok kiválasztása

Szaporulati arány: született bárányok száma ellett anyák száma Bruttó bárányszaporulati arány: született bárányok száma anyalétszám Nettó bárányszaporulati arány: felnevelt bárányok száma anyalétszám Felnevelési arány: leválasztott bárányok száma született bárányok száma

Szerviz periódus: az ellés és az újravemhesülés között eltelt idő napokban kifejezve (optimális esetben 50—70 nap). Két ellés közötti időtartam: a két ellés közötti idő napokban kifejezve (optimális esetben 210—240 nap). Ellésforgó: egy anyajuhra jutó évenkénti átlagellés. Anyánkénti éves bárányszaporulat: szaporulati arány × ellésforgó bruttó, illetve nettó bárányszaporulat alapján. A mérőszámok minimum értékeinek a következők ajánlottak: — ivarzási arány: 94—96%, — fogamzási arány: 75—80%, — ellési arány: 70—72%, — szaporulati arány: 110—120%,

46

Szaporodás

A tenyészkosok kiválasztását sokkal gondosabban és szigorúbban kell végezni, mint az anyákét, mert a kos évente akár több száz utódban is érvényesíti javító vagy rontó hatását aszerint, hogy a populációátlagnál nagyobb vagy ennél kisebb az értéke. Termékenység: nem megfelelő tenyészállat az olyan kos, melynek heréi a hasüregben vannak, illetve kicsik vagy helyenként a herék a herezacskó falához vannak nőve, rajtuk dudorok, a herezacskón hegek vannak. A hegeket és dudorokat mutató herék súlyos gyulladás nyomait viselik magukon, aminek következtében többnyire nem termelnek élet- (termékenyítő-) képes ondósejteket. Nem termékenyítőképes az a kos sem, amelynek a mellékheréi vagy ondóvezetékei kóros okból elzáródtak. A tenyészkos herezacskójának körmérete haladja meg a 30 cm-t. Kifejezett a koson a másodlagos hímivarjelleg, ha a szervezet durvább, a fej rövid és széles, a domború orrháton erős bőrráncok, a belső szemszögletben feltűnő faggyúmirigyek helyezkednek el, a törzs eleje széles és mély, a fellépés határozott és bátor. Átmenetileg elveszti libidóját az a kos, amelyik száj- és körömfájásban, büdössántaságban, tasakgyulladásban szenved vagy fekélyes tasaknyílással rendelkezik. A „hajtatva” nevelt kosok eleinte gyenge libidójúak és terméketlenek lehetnek. Az importált kosok időszakosan elveszthetik libidójukat és fertilitásukat. Egészségi állapot: a tenyészkosoknál a senyvességre vezető vagy baktériumok, gombák, vírusok, férgek, rovarok okozta fertőzésekből eredő betegségek, valamint a nyomtalanul nem múló kóros elváltozások kizáró okként szerepelnek. Testtömeg: a kos 20—50%-kal nagyobb testtömeget képviseljen, mint ami az anyáktól kívánatos. A kisebb kosok az utódok testtömegének csökkenésére, a nagyobbak pedig a túlságos tömegesítésre vezetnek (ami az igényességet is növeli). Szaporodás

47


Fogamzási arány: vetélt + ellett anyák száma termékenyített anyák száma

— bruttó bárányszaporulat: 85—90%, — nettó bárányszaporulat: 74—76%, — felnevelési arány: 94—96%.

Ellési arány: ellett anyák száma termékenyített anyák száma

A tenyészkosok kiválasztása

Szaporulati arány: született bárányok száma ellett anyák száma Bruttó bárányszaporulati arány: született bárányok száma anyalétszám Nettó bárányszaporulati arány: felnevelt bárányok száma anyalétszám Felnevelési arány: leválasztott bárányok száma született bárányok száma

Szerviz periódus: az ellés és az újravemhesülés között eltelt idő napokban kifejezve (optimális esetben 50—70 nap). Két ellés közötti időtartam: a két ellés közötti idő napokban kifejezve (optimális esetben 210—240 nap). Ellésforgó: egy anyajuhra jutó évenkénti átlagellés. Anyánkénti éves bárányszaporulat: szaporulati arány × ellésforgó bruttó, illetve nettó bárányszaporulat alapján. A mérőszámok minimum értékeinek a következők ajánlottak: — ivarzási arány: 94—96%, — fogamzási arány: 75—80%, — ellési arány: 70—72%, — szaporulati arány: 110—120%,

46

Szaporodás

A tenyészkosok kiválasztását sokkal gondosabban és szigorúbban kell végezni, mint az anyákét, mert a kos évente akár több száz utódban is érvényesíti javító vagy rontó hatását aszerint, hogy a populációátlagnál nagyobb vagy ennél kisebb az értéke. Termékenység: nem megfelelő tenyészállat az olyan kos, melynek heréi a hasüregben vannak, illetve kicsik vagy helyenként a herék a herezacskó falához vannak nőve, rajtuk dudorok, a herezacskón hegek vannak. A hegeket és dudorokat mutató herék súlyos gyulladás nyomait viselik magukon, aminek következtében többnyire nem termelnek élet- (termékenyítő-) képes ondósejteket. Nem termékenyítőképes az a kos sem, amelynek a mellékheréi vagy ondóvezetékei kóros okból elzáródtak. A tenyészkos herezacskójának körmérete haladja meg a 30 cm-t. Kifejezett a koson a másodlagos hímivarjelleg, ha a szervezet durvább, a fej rövid és széles, a domború orrháton erős bőrráncok, a belső szemszögletben feltűnő faggyúmirigyek helyezkednek el, a törzs eleje széles és mély, a fellépés határozott és bátor. Átmenetileg elveszti libidóját az a kos, amelyik száj- és körömfájásban, büdössántaságban, tasakgyulladásban szenved vagy fekélyes tasaknyílással rendelkezik. A „hajtatva” nevelt kosok eleinte gyenge libidójúak és terméketlenek lehetnek. Az importált kosok időszakosan elveszthetik libidójukat és fertilitásukat. Egészségi állapot: a tenyészkosoknál a senyvességre vezető vagy baktériumok, gombák, vírusok, férgek, rovarok okozta fertőzésekből eredő betegségek, valamint a nyomtalanul nem múló kóros elváltozások kizáró okként szerepelnek. Testtömeg: a kos 20—50%-kal nagyobb testtömeget képviseljen, mint ami az anyáktól kívánatos. A kisebb kosok az utódok testtömegének csökkenésére, a nagyobbak pedig a túlságos tömegesítésre vezetnek (ami az igényességet is növeli). Szaporodás

47


Edzettség, ellenálló képesség: az ellenálló képesség és a másodlagos ivari jelleg érdekében indokolt, hogy a kosnál a durvább szerve-zetet részesítjük előnyben. A szervezet durvasága csak olyan mér-tékű lehet, ami az utódokban még kedvező hatású. Kor: a 7 hónapos, 40 kg testtömegnél fejlettebb kosbárányok már tenyésztésbe vonhatók. A fiatalabb kosok után több az ikerellés és kevesebb a meddő anya, mint az idősebb kosok használatakor. A kosbárányokat a nemi élet nem viseli meg, de fejlődésük időszakosan megállhat. A fiatal kosok utódai az idősebb kosok ivadékaival azonos vitalitásúak és fejlődési erélyűek. A báránykosok használatakor a nyájban időben tesztelhetjük az utódokat, mint örökítőképességük élő bizonyítékait. A kosok általában 5—6, legkésőbb 7—8 éves korukban kerülnek selejtezésre. Az idősebb kosok használatakor a párosításnál ügyeljünk a rokontenyésztés elkerülésére, hogy ne kerüljenek leányaikra. Az általános korhatárok mellett az egyediség is szem előtt tartandó. A több anyát meddőn hagyó vagy értéktelen utódokat nemző kost azonnal selejtezzük, fertilissel pótoljuk. A különösen értékes kosok mindaddig tenyésztésben tartandók, amíg jól termékenyítenek. Termelőképesség: a gyapjú-, illetve hústermelő képesség az anyáknál leírtakkal azonos. A kos ivarjellegénél fogva valamivel durvább gyapjút növeszt, mint amilyen az ő nőivarú utódaié lesz. Tejtermelő iránynál fontos, hogy a kos bőven tejelő és zsíros tejet termelő ősök utóda legyen. Átörökítőképesség: ha a jóminőségű kos ivadékaiban az apa kiválóságának jeleit nem fedezzük fel, vagy bennük olyan kedvezőtlen tulajdonságok is mutatkoznak, amiknek a kitűnő fenotípusú kosban nyoma sem volt, akkor a kosnak nincs tenyészértéke.

A tenyészkosok tartása A tenyészidőszak utáni hónapban: egyedileg vizsgáljuk meg a kosok általános egészségi állapotát és kimerültségét. A betegség jeleit mutató állatokat különítsük el és szükség szerint gyógykezeljük. A here- és mellékhere-gyulladásos egyedeket selejtezzük

48

Szaporodás

ki. A sánta állatokat kezeljük, a túlnőtt csülökszarut ápoljuk. A gyenge kondíciójú egyedek kiegészítő takarmányozásban részesüljenek amíg visszanyerik kondíciójukat. A tenyészidőszak utáni 2—6 hónapban: a kondíciójukban feljavult kosok közül adjuk el azokat, amelyek a továbbiakban nem felelnek meg tenyészpárosítás követelményeinek. A takarmányozás szintje mérsékelt kondíciót tartson fenn. A kosbárányok és éves növendékek a fejlődésüknek, koruknak megfelelő takarmányozásban, kezelésben részesüljenek. Végezzünk parazitaellenes kezelést. Szükség szerint végezzünk vizsgálatokat a fertőző betegségek előfordulásának felfedezésére, igény és lehetőség alapján vakcinázzunk. A csülökápolást rendszeresen, a kezelést szükség szerint végezzük. A tenyészidőszak előtti hónapban: a takarmányozást igazítsuk a tenyészidőszakhoz. Végezzünk egyedi vizsgálatot a kosok általános állapotára. A nemi szervek épségét tapintással ellenőrizzük, alkalmazzunk spermavizsgálatot. A tenyésztési feltételeknek meg nem felelőket selejtezzük. Végezzünk parazitaellenes kezelést. A hosszú gyapjúbundával rendelkező kosokat nyírjuk meg. A tenyészidőszakban: szükség szerint alakítsunk ki rotációt a kosok között, a fáradtakat pihentessük, kondíciójukat állítsuk helyre. A használatbavételnek megfelelően etessünk kiegészítő takarmányokat. Magas környezeti hőmérséklet esetén a kosoknak (és anyáknak) alakítsunk ki árnyas-szellős pihenőhelyet. Figyeljük a kosok libidóját és szociális rangsorát. A pároztatásra használt kosok lehetőleg viseljenek pecsétet, hogy az üzekedésből kimaradt állatok elkülönüljenek az ivarzott és párzott anyáktól. A kézből történő párosításnál és a mesterséges termékenyítés végzésénél kereső kosokat alkalmazzunk. A kereső kosoknak a kötényes, a hímvessző-átültetett és a vazektomizált változatait használhatjuk. A kedvezőbb vemhesülési eredmények elérése érdekében ajánlatos minden 70—100 anyára egy-egy vazektomizált kost beosztani a fedező tenyészkosokon túl. A vazektomizált kosok jelenléte és tevékenysége a termékenyülés akár + 15—20%-os eredmény javulását is okozhatja. Szaporodás

49


Edzettség, ellenálló képesség: az ellenálló képesség és a másodlagos ivari jelleg érdekében indokolt, hogy a kosnál a durvább szerve-zetet részesítjük előnyben. A szervezet durvasága csak olyan mér-tékű lehet, ami az utódokban még kedvező hatású. Kor: a 7 hónapos, 40 kg testtömegnél fejlettebb kosbárányok már tenyésztésbe vonhatók. A fiatalabb kosok után több az ikerellés és kevesebb a meddő anya, mint az idősebb kosok használatakor. A kosbárányokat a nemi élet nem viseli meg, de fejlődésük időszakosan megállhat. A fiatal kosok utódai az idősebb kosok ivadékaival azonos vitalitásúak és fejlődési erélyűek. A báránykosok használatakor a nyájban időben tesztelhetjük az utódokat, mint örökítőképességük élő bizonyítékait. A kosok általában 5—6, legkésőbb 7—8 éves korukban kerülnek selejtezésre. Az idősebb kosok használatakor a párosításnál ügyeljünk a rokontenyésztés elkerülésére, hogy ne kerüljenek leányaikra. Az általános korhatárok mellett az egyediség is szem előtt tartandó. A több anyát meddőn hagyó vagy értéktelen utódokat nemző kost azonnal selejtezzük, fertilissel pótoljuk. A különösen értékes kosok mindaddig tenyésztésben tartandók, amíg jól termékenyítenek. Termelőképesség: a gyapjú-, illetve hústermelő képesség az anyáknál leírtakkal azonos. A kos ivarjellegénél fogva valamivel durvább gyapjút növeszt, mint amilyen az ő nőivarú utódaié lesz. Tejtermelő iránynál fontos, hogy a kos bőven tejelő és zsíros tejet termelő ősök utóda legyen. Átörökítőképesség: ha a jóminőségű kos ivadékaiban az apa kiválóságának jeleit nem fedezzük fel, vagy bennük olyan kedvezőtlen tulajdonságok is mutatkoznak, amiknek a kitűnő fenotípusú kosban nyoma sem volt, akkor a kosnak nincs tenyészértéke.

A tenyészkosok tartása A tenyészidőszak utáni hónapban: egyedileg vizsgáljuk meg a kosok általános egészségi állapotát és kimerültségét. A betegség jeleit mutató állatokat különítsük el és szükség szerint gyógykezeljük. A here- és mellékhere-gyulladásos egyedeket selejtezzük

48

Szaporodás

ki. A sánta állatokat kezeljük, a túlnőtt csülökszarut ápoljuk. A gyenge kondíciójú egyedek kiegészítő takarmányozásban részesüljenek amíg visszanyerik kondíciójukat. A tenyészidőszak utáni 2—6 hónapban: a kondíciójukban feljavult kosok közül adjuk el azokat, amelyek a továbbiakban nem felelnek meg tenyészpárosítás követelményeinek. A takarmányozás szintje mérsékelt kondíciót tartson fenn. A kosbárányok és éves növendékek a fejlődésüknek, koruknak megfelelő takarmányozásban, kezelésben részesüljenek. Végezzünk parazitaellenes kezelést. Szükség szerint végezzünk vizsgálatokat a fertőző betegségek előfordulásának felfedezésére, igény és lehetőség alapján vakcinázzunk. A csülökápolást rendszeresen, a kezelést szükség szerint végezzük. A tenyészidőszak előtti hónapban: a takarmányozást igazítsuk a tenyészidőszakhoz. Végezzünk egyedi vizsgálatot a kosok általános állapotára. A nemi szervek épségét tapintással ellenőrizzük, alkalmazzunk spermavizsgálatot. A tenyésztési feltételeknek meg nem felelőket selejtezzük. Végezzünk parazitaellenes kezelést. A hosszú gyapjúbundával rendelkező kosokat nyírjuk meg. A tenyészidőszakban: szükség szerint alakítsunk ki rotációt a kosok között, a fáradtakat pihentessük, kondíciójukat állítsuk helyre. A használatbavételnek megfelelően etessünk kiegészítő takarmányokat. Magas környezeti hőmérséklet esetén a kosoknak (és anyáknak) alakítsunk ki árnyas-szellős pihenőhelyet. Figyeljük a kosok libidóját és szociális rangsorát. A pároztatásra használt kosok lehetőleg viseljenek pecsétet, hogy az üzekedésből kimaradt állatok elkülönüljenek az ivarzott és párzott anyáktól. A kézből történő párosításnál és a mesterséges termékenyítés végzésénél kereső kosokat alkalmazzunk. A kereső kosoknak a kötényes, a hímvessző-átültetett és a vazektomizált változatait használhatjuk. A kedvezőbb vemhesülési eredmények elérése érdekében ajánlatos minden 70—100 anyára egy-egy vazektomizált kost beosztani a fedező tenyészkosokon túl. A vazektomizált kosok jelenléte és tevékenysége a termékenyülés akár + 15—20%-os eredmény javulását is okozhatja. Szaporodás

49


50

Szaporodรกs

Szaporodรกs

51


JuhbetegsĂŠgek

1


JUHTENYÉSZTÉSI ALAPISMERETEK

III. KÖTET

Juhbetegségek

ÍRTA

MUCSI IMRE

TUDÁS ALAPÍTVÁNY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2010

2

Juhbetegségek

Juhbetegségek

1


JUHTENYÉSZTÉSI ALAPISMERETEK

III. KÖTET

Juhbetegségek

ÍRTA

MUCSI IMRE

TUDÁS ALAPÍTVÁNY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2010

2

Juhbetegségek

Juhbetegségek

1


© Mucsi Imre, Tudás Alapítvány, 2010 A kiadvány a „Curricilum and Training for European Sheep Farmers (SHEEPSKILLS)” című, 2009–1–IS1–LEO05–00261 számú Leonardo da Vinci projekt támogatásával jelent meg Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez Ez a kiadvány (közlemény) a szerzők nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelõssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásáért

Lektorálta Palotás János AZ ELSŐ BORÍTÓN LÉVŐ KÉP FORRÁSA: http://farm4.static.flickr.com/3212/3020714772_c5bbe64691_b.jpg

Tartalom Juhbetegségek........................................................................................... 5 Baktériumos eredetű betegségek......................................................... 5 Klosztridium (CL) baktérium okozta betegségek.................... 6 Brucellózis (Br.) néven szereplő betegségek...........................12 A tenyészkosok fertőző eredetű mellékhere és heregyulladásai...............................................................................13 Vírusos eredetű betegségek..................................................................20 Komplex kóroktanú betegségek.........................................................28 Parazitás eredetű betegségek...............................................................29 Gombatoxin okozta betegségek..........................................................35 Anyagforgalmi és hiánybetegségek....................................................35 Belgyógyászati betegségek....................................................................40 Mérgezések..................................................................................................44 A nemi szervek betegségei....................................................................47 Gyógyszerbeadási módszerek..............................................................53

A HÁTSÓ BORÍTÓN LÉVŐ KÉP FORRÁSA: http://jomagyararu.hu/hungarikum-magyar-elelmiszer/allat/ magyar_racka-juh

Felelõs kiadó Simon Ferenc Tudás Alapítvány

Komplett kivitelezés InfoPress Reklámstúdió Felelõs vezetõ Szabó Csaba ISBN 978 963 89188 2 6

2

Juhbetegségek

Juhbetegségek

3


© Mucsi Imre, Tudás Alapítvány, 2010 A kiadvány a „Curricilum and Training for European Sheep Farmers (SHEEPSKILLS)” című, 2009–1–IS1–LEO05–00261 számú Leonardo da Vinci projekt támogatásával jelent meg Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez Ez a kiadvány (közlemény) a szerzők nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelõssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásáért

Lektorálta Palotás János AZ ELSŐ BORÍTÓN LÉVŐ KÉP FORRÁSA: http://farm4.static.flickr.com/3212/3020714772_c5bbe64691_b.jpg

Tartalom Juhbetegségek........................................................................................... 5 Baktériumos eredetű betegségek......................................................... 5 Klosztridium (CL) baktérium okozta betegségek.................... 6 Brucellózis (Br.) néven szereplő betegségek...........................12 A tenyészkosok fertőző eredetű mellékhere és heregyulladásai...............................................................................13 Vírusos eredetű betegségek..................................................................20 Komplex kóroktanú betegségek.........................................................28 Parazitás eredetű betegségek...............................................................29 Gombatoxin okozta betegségek..........................................................35 Anyagforgalmi és hiánybetegségek....................................................35 Belgyógyászati betegségek....................................................................40 Mérgezések..................................................................................................44 A nemi szervek betegségei....................................................................47 Gyógyszerbeadási módszerek..............................................................53

A HÁTSÓ BORÍTÓN LÉVŐ KÉP FORRÁSA: http://jomagyararu.hu/hungarikum-magyar-elelmiszer/allat/ magyar_racka-juh

Felelõs kiadó Simon Ferenc Tudás Alapítvány

Komplett kivitelezés InfoPress Reklámstúdió Felelõs vezetõ Szabó Csaba ISBN 978 963 89188 2 6

2

Juhbetegségek

Juhbetegségek

3


Juhbetegségek

Baktériumos eredetű betegségek A lépfene (anthrax) okozója a spóraképzésre hajlamos Bacillus anthracis. Az Ascoli-féle termopretipitációs próbával még az elhullott állatok szerveiből is kimutatható. A juhok legelőn, istállóban leggyakrabban lépfenespórákat tartalmazó takarmány vagy ivóvíz révén, ritkán bőr- és nyálkahártya-sérüléseken, esetleg belélegzés útján fertőződnek. A betegség állatról-állatra közvetlenül nem terjed. Lappangási ideje 1—3 nap, és többnyire peracut (túlheveny) formában zajlik le, bódulat, rángatózás látható, és a természetes testnyílásokból vér ürül ki. A lassabban (1—2 nap) lezajló esetekben (acut forma) lázas hőemelkedés, nyugtalanság, remegés, fokozott szívműködés, nehezített légzés és a testnyílásokból vér szivárgása figyelhető meg, A hullákban legtöbbször fulladásos halálra utaló elváltozások, máskor a kötőés laza szövetekben kisebb-nagyobb véres, kocsonyás beszűrődéseket találunk. Az emésztőcsatornán át fertőződött állat bélnyálkahártyájában és az alatta lévő szövetekben többnyire kiemelkedő, kocsonyásan rezgő savós-véres beszűrődések (ún. carbunculusok) láthatók. A lép általában megnagyobbodott, pulpája cseresznyepiros és folyékony. A savós- és nyálkahártyák, valamint a carbunculus körüli nyirokcsomók vérzésekkel tarkítottak. A betegség megállapítására vizsgálati anyagot kell küldeni az állat-egészségügyi laboratóriumba. A még élő és beteg állatokat lépfene elleni szérummal és antibiotikummal szükséges kezelni. A klinikai tüneteket nem mutató de a fertőzés veszélyének kitett állományt évente egyszer (kétszer) vakcinázzuk. A lépfenében elhullott állatokat, azok szerv- és részmaradványait el kell égetni vagy mészporral való fertőtlenítés után legalább 2 m mélyen elásni. A lépfene bejelentési kötelezettség alá, tartozó fertőző betegség (zoonózis).

4

Juhbetegségek

Juhbetegségek

5


Juhbetegségek

Baktériumos eredetű betegségek A lépfene (anthrax) okozója a spóraképzésre hajlamos Bacillus anthracis. Az Ascoli-féle termopretipitációs próbával még az elhullott állatok szerveiből is kimutatható. A juhok legelőn, istállóban leggyakrabban lépfenespórákat tartalmazó takarmány vagy ivóvíz révén, ritkán bőr- és nyálkahártya-sérüléseken, esetleg belélegzés útján fertőződnek. A betegség állatról-állatra közvetlenül nem terjed. Lappangási ideje 1—3 nap, és többnyire peracut (túlheveny) formában zajlik le, bódulat, rángatózás látható, és a természetes testnyílásokból vér ürül ki. A lassabban (1—2 nap) lezajló esetekben (acut forma) lázas hőemelkedés, nyugtalanság, remegés, fokozott szívműködés, nehezített légzés és a testnyílásokból vér szivárgása figyelhető meg, A hullákban legtöbbször fulladásos halálra utaló elváltozások, máskor a kötőés laza szövetekben kisebb-nagyobb véres, kocsonyás beszűrődéseket találunk. Az emésztőcsatornán át fertőződött állat bélnyálkahártyájában és az alatta lévő szövetekben többnyire kiemelkedő, kocsonyásan rezgő savós-véres beszűrődések (ún. carbunculusok) láthatók. A lép általában megnagyobbodott, pulpája cseresznyepiros és folyékony. A savós- és nyálkahártyák, valamint a carbunculus körüli nyirokcsomók vérzésekkel tarkítottak. A betegség megállapítására vizsgálati anyagot kell küldeni az állat-egészségügyi laboratóriumba. A még élő és beteg állatokat lépfene elleni szérummal és antibiotikummal szükséges kezelni. A klinikai tüneteket nem mutató de a fertőzés veszélyének kitett állományt évente egyszer (kétszer) vakcinázzuk. A lépfenében elhullott állatokat, azok szerv- és részmaradványait el kell égetni vagy mészporral való fertőtlenítés után legalább 2 m mélyen elásni. A lépfene bejelentési kötelezettség alá, tartozó fertőző betegség (zoonózis).

4

Juhbetegségek

Juhbetegségek

5


Klosztridium (Cl.) baktériumok okozta betegségek A rosszindulatú vizenyő (oedema malignum) többnyire sebfertőzésekhez (nyírás, farokcsonkítás, fülcsipkézés, ivartalanítás, harapás, ellés, oltás, szúrás) társultan, ritkán szájon át való fertőződés következményeként jelentkezik. Okozóként a Cl. septicum, a Cl. novyi és ritkán a Cl. hystolyticum játszik szerepet. A fertőzést követően a lázas állapot kialakulása mellett a fertőzés helyén, az izomzatokban, a bőr alatti kötőszövetekben sercegő tapintatú, vizenyős, fájdalmas duzzanatok keletkeznek, amelyek mozgászavart idéznek elő. A nemi utak fertőződésekor a péra, a gát és a fartájék is megduzzad. A duzzanatok megnyitásakor gázhólyagokkal kevert, avas vajra emlékeztető szagú, vörhenyes savó szivárog. A betegség gyorsan, de elhúzódó esetekben is egy-két nap alatt elhullásra vezet. A sercegő üszök (gangraena emphysematosa) előfordulása tájkóros jellegű. Okozója a Cl. Chauvoei, amely sebfertőzés útján kerül a juhok szervezetébe. Klinikai és kórbonctani tünete megegyezik a rosszindulatú vizenyőnél leírtakkal. Mindkét betegség gyógykezelésére alkalmas lehet a legtöbb antibiotikum, azonban a gyors lefolyás miatt többnyire képtelenek hatásukat kifejteni. A megelőzésük a szakszerű sebészi ellátásból, az aszeptikus sebkezelés megtartásából áll. A sercegő üszök ellen csapadékos vakcina is rendelkezésre áll, amelyet a legelőre hajtás előtt ajánlatos alkalmazni. A Cl. perfringens D típus okozta enterotoxaemia kórokozója mindenütt megtalálható, így takarmánnyal és ivóvízzel juthat hozzá az állat. A Cl. perf. D baktérium a bélcsatornában tömegesen elszaporodik és méreganyagokat (toxint) termel. Az elszaporodást a bélperisztaltika renyhülése vagy leállása segíti. A bélperisztaltika károsodása többnyire a takarmányváltoztatás vagy túletetés következtében alakul ki. Így hajlamosító tényező a túl nagy adag abrak, gyök-, gumós takarmány, a mozgáshiány (hízóbárány), a koncentrált takarmányok ad libitum etetése, valamint a hirtelen nagymenynyiségű zöldtakarmány, az egyoldalú fehérjedús, rostban szegény takarmányozás, az átmenet nélküli takarmányváltoztatás stb. A megbetegedett állatokon görcsös állapot és fogcsikorgatás tünetei észlelhetők, majd 3—6 óra múlva elhullás következik be. Az

6

Juhbetegségek

enterotoxaemia gyógyíthatatlan betegség. A kórhatározásban a klinikai tünetek, a betegség jelentkezésének körülményei és lefolyása, valamint a kórbonctani elváltozások segítenek. A kórbonctani elváltozásokra a heveny oltógyomor- és bélhurut, a tüdővizenyő, izzadmány a szívburokban, elhalásos gócok az agyvelőben és a vesék kenőcsszerű ellágyulása a jellemző. Az első elhullás után át kell térni a magas rosttartalmú takarmányok etetésére. A betegség megelőzése érdekében a téli takarmányozásról folyamatosan kell áttérni a zöldtakarmányozásra. A legeltetések kezdetben rövid ideig tartsanak, az állatoknak a kihajtás előtt rostdús szénát/szalmát adjunk. Szükség esetén a felnőtt állományt vakcinás védőoltásban kell részesíteni, amely nemcsak az anyaállatoknak, hanem a szopósbárányoknak is védelmet nyújt 3—4 hetes korig. Ha a kolosztrális védelem gyengül a bárányokat is lehet vakcinázni. A bárányok két alkalommal történő védőoltása többnyire megóvja az állatokat a megbetegedéstől a hizlalás során. A Cl. perfringens C típus okozta enterotoxaemia a legelőre járó 1—2 éves juhok vérömléses bélgyulladás tünetében jelentkező betegsége. E Cl.-típus is a bélcsatornában szaporodik el és toxinjával váltja ki a megbetegedést. A megbetegedett állatok mozgása kötötté válik, hasuk enyhén felpuffad, majd fejüket lehorgasztva hirtelen megállnak, társaiktól elmaradnak, elfekszenek és rövid időn belül elhullanak. A boncolás során egyrészt az oltógyomor nyálkahártyája kipirult, duzzadt, másrészt a vékonybelek nyálkahártyáján vérzések, fibrinlerakódással fedett fekélyek lehetnek. A béltartalom hígan folyó, borvörös színű, a bélfodri nyirokcsomók duzzadtak, élénkvörösek, metszéslapjukon vörhenyes folyadék jelentkezik, a hasüregben nagy mennyiségű, levegőn megalvadó, szalmasárga izzadmány található. Másokban az emésztőcsatorna elváltozása helyett a máj, a vese, a tüdő, ritkán a szív és egyes vázizomcsoportok állományában szürkéssárga-sárgásbarna, kölesnyiborsónyi, éles határú gócokat lehet megfigyelni. A betegség előfordulása esetén a malacok fertőző elhalásos bélgyulladása elleni vakcina kétszeri alkalmazásával védekezhetünk. A bárányvérhas az újszülött bárányok vérömléses és fekélyes bélgyulladásával és nagyszámú elhullásával járó betegsége. Többnyire a Cl. perfringens B, esetenként C típusa idézi elő. A betegség iránt az Juhbetegségek

7


Klosztridium (Cl.) baktériumok okozta betegségek A rosszindulatú vizenyő (oedema malignum) többnyire sebfertőzésekhez (nyírás, farokcsonkítás, fülcsipkézés, ivartalanítás, harapás, ellés, oltás, szúrás) társultan, ritkán szájon át való fertőződés következményeként jelentkezik. Okozóként a Cl. septicum, a Cl. novyi és ritkán a Cl. hystolyticum játszik szerepet. A fertőzést követően a lázas állapot kialakulása mellett a fertőzés helyén, az izomzatokban, a bőr alatti kötőszövetekben sercegő tapintatú, vizenyős, fájdalmas duzzanatok keletkeznek, amelyek mozgászavart idéznek elő. A nemi utak fertőződésekor a péra, a gát és a fartájék is megduzzad. A duzzanatok megnyitásakor gázhólyagokkal kevert, avas vajra emlékeztető szagú, vörhenyes savó szivárog. A betegség gyorsan, de elhúzódó esetekben is egy-két nap alatt elhullásra vezet. A sercegő üszök (gangraena emphysematosa) előfordulása tájkóros jellegű. Okozója a Cl. Chauvoei, amely sebfertőzés útján kerül a juhok szervezetébe. Klinikai és kórbonctani tünete megegyezik a rosszindulatú vizenyőnél leírtakkal. Mindkét betegség gyógykezelésére alkalmas lehet a legtöbb antibiotikum, azonban a gyors lefolyás miatt többnyire képtelenek hatásukat kifejteni. A megelőzésük a szakszerű sebészi ellátásból, az aszeptikus sebkezelés megtartásából áll. A sercegő üszök ellen csapadékos vakcina is rendelkezésre áll, amelyet a legelőre hajtás előtt ajánlatos alkalmazni. A Cl. perfringens D típus okozta enterotoxaemia kórokozója mindenütt megtalálható, így takarmánnyal és ivóvízzel juthat hozzá az állat. A Cl. perf. D baktérium a bélcsatornában tömegesen elszaporodik és méreganyagokat (toxint) termel. Az elszaporodást a bélperisztaltika renyhülése vagy leállása segíti. A bélperisztaltika károsodása többnyire a takarmányváltoztatás vagy túletetés következtében alakul ki. Így hajlamosító tényező a túl nagy adag abrak, gyök-, gumós takarmány, a mozgáshiány (hízóbárány), a koncentrált takarmányok ad libitum etetése, valamint a hirtelen nagymenynyiségű zöldtakarmány, az egyoldalú fehérjedús, rostban szegény takarmányozás, az átmenet nélküli takarmányváltoztatás stb. A megbetegedett állatokon görcsös állapot és fogcsikorgatás tünetei észlelhetők, majd 3—6 óra múlva elhullás következik be. Az

6

Juhbetegségek

enterotoxaemia gyógyíthatatlan betegség. A kórhatározásban a klinikai tünetek, a betegség jelentkezésének körülményei és lefolyása, valamint a kórbonctani elváltozások segítenek. A kórbonctani elváltozásokra a heveny oltógyomor- és bélhurut, a tüdővizenyő, izzadmány a szívburokban, elhalásos gócok az agyvelőben és a vesék kenőcsszerű ellágyulása a jellemző. Az első elhullás után át kell térni a magas rosttartalmú takarmányok etetésére. A betegség megelőzése érdekében a téli takarmányozásról folyamatosan kell áttérni a zöldtakarmányozásra. A legeltetések kezdetben rövid ideig tartsanak, az állatoknak a kihajtás előtt rostdús szénát/szalmát adjunk. Szükség esetén a felnőtt állományt vakcinás védőoltásban kell részesíteni, amely nemcsak az anyaállatoknak, hanem a szopósbárányoknak is védelmet nyújt 3—4 hetes korig. Ha a kolosztrális védelem gyengül a bárányokat is lehet vakcinázni. A bárányok két alkalommal történő védőoltása többnyire megóvja az állatokat a megbetegedéstől a hizlalás során. A Cl. perfringens C típus okozta enterotoxaemia a legelőre járó 1—2 éves juhok vérömléses bélgyulladás tünetében jelentkező betegsége. E Cl.-típus is a bélcsatornában szaporodik el és toxinjával váltja ki a megbetegedést. A megbetegedett állatok mozgása kötötté válik, hasuk enyhén felpuffad, majd fejüket lehorgasztva hirtelen megállnak, társaiktól elmaradnak, elfekszenek és rövid időn belül elhullanak. A boncolás során egyrészt az oltógyomor nyálkahártyája kipirult, duzzadt, másrészt a vékonybelek nyálkahártyáján vérzések, fibrinlerakódással fedett fekélyek lehetnek. A béltartalom hígan folyó, borvörös színű, a bélfodri nyirokcsomók duzzadtak, élénkvörösek, metszéslapjukon vörhenyes folyadék jelentkezik, a hasüregben nagy mennyiségű, levegőn megalvadó, szalmasárga izzadmány található. Másokban az emésztőcsatorna elváltozása helyett a máj, a vese, a tüdő, ritkán a szív és egyes vázizomcsoportok állományában szürkéssárga-sárgásbarna, kölesnyiborsónyi, éles határú gócokat lehet megfigyelni. A betegség előfordulása esetén a malacok fertőző elhalásos bélgyulladása elleni vakcina kétszeri alkalmazásával védekezhetünk. A bárányvérhas az újszülött bárányok vérömléses és fekélyes bélgyulladásával és nagyszámú elhullásával járó betegsége. Többnyire a Cl. perfringens B, esetenként C típusa idézi elő. A betegség iránt az Juhbetegségek

7


újszülött bárányok életük első 3 napján a legérzékenyebbek, a kor előrehaladtával a fogékonyság csökken, a 14 napnál idősebb bárányok már nem betegszenek meg. A kórokozó megtalálható a felnőtt állomány bélcsatornájában és az állatok környezetében is. Az újszülött bárányok nyalogatással (szalma, alom, tőgy), szájon át fertőződnek. A betegség egy állományon belül fertőző jelleget is ölthet. A megbetegedett bárányokon szennyesbarna színű, habos, bűzös, vércsíkos jellegű hasmenés tapasztalható, és a klinikai tünetek megjelenése után 2—3 nappal elhullanak. Gyógyulás csak kivételesen fordul elő. A boncolás során a vékonybelek rövidebb-hosszabb szakaszán a nyálkahártya kipirult, duzzadt, esetleg vérömléses jellegű, elhalt, kifekélyesedett vagy vérzéseket találunk rajta. A béltartalom szürkéssárga, szennyesvörös színű, ritkán véres szövettörmelék tartalommal. A betegség megelőzése érdekében, ha B típusú Cl. perfringens törzsből készült vakcina nem áll rendelkezésre, akkor C és D típus kevert vakcinájával vagy C típusú vakcinával is eredményesen védekezhetünk. Az előrehaladottan vemhes állatok kétszeri oltásával a bárányok passzív immunitásra tesznek szert, ennek hiányában az újszülöttek C típus elleni antitoxikus savóval is megvédhetők. A Cl. perfringens egyes típusai az embert is megbetegíthetik! A tetanusz (merevgörcs), mint sebfertőzéssel összefüggő intoxikáció, a juhok minden korosztályában előfordul. Okozója a Cl. tetani. Gyakran előfordulhat a szakszerűtlen köldökfertőtlenítés, farokcsonkolás, ivartalanítás és nyírás után. Az anaerob körülmények közé került baktérium vagy spórája szaporodásnak indul és toxint termel, amely a központi idegrendszerre kifejtett hatása révén létrehozza a test merevgörcsös állapotát. A fertőződés és az első klinikai tünetek megjelenése között rendszerint eltelik néhány hét. Felnőtt juhokon nyelési nehézségekkel és felfúvódással kezdődik a betegség. A bárányokon legtipikusabb tünet a szájzár, a fülek merevsége és mozdulatlansága, a törzsizmok merevgörcse, a merev faroktartás, valamint a fűrészbakszerû állás. A klinikai tünetek kialakulását követően az állatok néhány nap múlva elhullanak. A kialakult betegség gyógyíthatatlan. A megelőzés szempontjából rendkívül fontos a sérülések szakszerű ellátása. Előfordulására számítva igénybe vehető az anti- és anatoxin megelőző adása a passzív, illetve az aktív immunitás kialakítása érdekében. Sebfertőzés után az ember is megbetegszik.

8

Juhbetegségek

A liszteriózis előfordulása szezonális jellegű. Okozója a Listeria monocitogenes, melynek négy szerotípusa és több variánsa ismert. A baktérium ellenálló képessége igen nagy, és az állat környezetében mindenütt megtalálható. A betegség elsősorban a téli takarmányozási viszonyok között, zárt tartásban jelentkezik, amikor vitaminokban és ásványi anyagokban szűkösebb az ellátás, a legeltetési időszakban csak ritkán fordul elő. A téli tartási és takarmányozási viszonyokon túlmenően nagy szerepe van kialakulásában a földdel szennyezett szilázsnak is. A szilázs egyrészt liszteriákkal fertőzött lehet, másrészt (főként a rossz minőségű) A-vitaminban szegény, ugyanakkor a kívánatosnál több ecet- és vajsavat tartalmaz vagy penészgombákkal fertőzött, ennek révén csökkenti a szervezet ellenálló képességét és hajlamosít a betegség kialakulására. A betegség egyéb földdel szennyezett takarmányok (sárgarépa, répafej, burgonya stb.) etetése során is kialakulhat. A szilázs etetésének kezdetét követő második-harmadik héttől jelentkezhet a betegség. A liszteriózisban minden korú állat megbetegedhet, a vemhes anyajuhok és az újszülött, szopós bárányok azonban különösen érzékenyek. A betegség a leggyakrabban a központi idegrendszer megbetegedésében megnyilvánuló, ritkán vérfertőzéssel és sporadikus esetekben, vemhes állatokban, elhalásos méhgyulladással, vetéléssel járó kórforma. A központi idegrendszer megbetegedése esetén étvágytalanságot, savós orrfolyást, bódulatot, izgatottságot, tarkómerevséget, majd görcsöket, kényszermozgásokat észlelünk, és 3—5 nap alatt bekövetkezik az elhullás. A központi idegrendszer megbetegedése csaknem mindig elhullással jár. A vérfertőzéses kórforma inkább a 10 napnál fiatalabb bárányokon alakul ki, hőemelkedésben nyilvánul meg, és egy-két napig tartó betegeskedés után elhulláshoz vezet. A vemhes anyajuhokon egyedüli tünetként jelentkezhet a vetélés is, melyhez ritkán méhgyulladás társul, de elhullás nem szokott előfordulni. A központi idegrendszeri tünetekben elhullott állatoknál az agyvelő különböző részeiben súlyos idegsejt-károsodás, többé-kevésbé gennyes jellegű agyvelő- és agyhártyagyulladás figyelhető meg. A vérfertőzésben elhullott bárányok különböző szerveiben apró, szürkés rózsaszínű, gyulladásos, elhalásos gócok lehetnek. Annak ellenére, hogy a lisztériák a hazánkban beszerezhető antibiotikumok és szulfonamidok iránt érzékenyek, mégis csupán a Juhbetegségek

9


újszülött bárányok életük első 3 napján a legérzékenyebbek, a kor előrehaladtával a fogékonyság csökken, a 14 napnál idősebb bárányok már nem betegszenek meg. A kórokozó megtalálható a felnőtt állomány bélcsatornájában és az állatok környezetében is. Az újszülött bárányok nyalogatással (szalma, alom, tőgy), szájon át fertőződnek. A betegség egy állományon belül fertőző jelleget is ölthet. A megbetegedett bárányokon szennyesbarna színű, habos, bűzös, vércsíkos jellegű hasmenés tapasztalható, és a klinikai tünetek megjelenése után 2—3 nappal elhullanak. Gyógyulás csak kivételesen fordul elő. A boncolás során a vékonybelek rövidebb-hosszabb szakaszán a nyálkahártya kipirult, duzzadt, esetleg vérömléses jellegű, elhalt, kifekélyesedett vagy vérzéseket találunk rajta. A béltartalom szürkéssárga, szennyesvörös színű, ritkán véres szövettörmelék tartalommal. A betegség megelőzése érdekében, ha B típusú Cl. perfringens törzsből készült vakcina nem áll rendelkezésre, akkor C és D típus kevert vakcinájával vagy C típusú vakcinával is eredményesen védekezhetünk. Az előrehaladottan vemhes állatok kétszeri oltásával a bárányok passzív immunitásra tesznek szert, ennek hiányában az újszülöttek C típus elleni antitoxikus savóval is megvédhetők. A Cl. perfringens egyes típusai az embert is megbetegíthetik! A tetanusz (merevgörcs), mint sebfertőzéssel összefüggő intoxikáció, a juhok minden korosztályában előfordul. Okozója a Cl. tetani. Gyakran előfordulhat a szakszerűtlen köldökfertőtlenítés, farokcsonkolás, ivartalanítás és nyírás után. Az anaerob körülmények közé került baktérium vagy spórája szaporodásnak indul és toxint termel, amely a központi idegrendszerre kifejtett hatása révén létrehozza a test merevgörcsös állapotát. A fertőződés és az első klinikai tünetek megjelenése között rendszerint eltelik néhány hét. Felnőtt juhokon nyelési nehézségekkel és felfúvódással kezdődik a betegség. A bárányokon legtipikusabb tünet a szájzár, a fülek merevsége és mozdulatlansága, a törzsizmok merevgörcse, a merev faroktartás, valamint a fűrészbakszerû állás. A klinikai tünetek kialakulását követően az állatok néhány nap múlva elhullanak. A kialakult betegség gyógyíthatatlan. A megelőzés szempontjából rendkívül fontos a sérülések szakszerű ellátása. Előfordulására számítva igénybe vehető az anti- és anatoxin megelőző adása a passzív, illetve az aktív immunitás kialakítása érdekében. Sebfertőzés után az ember is megbetegszik.

8

Juhbetegségek

A liszteriózis előfordulása szezonális jellegű. Okozója a Listeria monocitogenes, melynek négy szerotípusa és több variánsa ismert. A baktérium ellenálló képessége igen nagy, és az állat környezetében mindenütt megtalálható. A betegség elsősorban a téli takarmányozási viszonyok között, zárt tartásban jelentkezik, amikor vitaminokban és ásványi anyagokban szűkösebb az ellátás, a legeltetési időszakban csak ritkán fordul elő. A téli tartási és takarmányozási viszonyokon túlmenően nagy szerepe van kialakulásában a földdel szennyezett szilázsnak is. A szilázs egyrészt liszteriákkal fertőzött lehet, másrészt (főként a rossz minőségű) A-vitaminban szegény, ugyanakkor a kívánatosnál több ecet- és vajsavat tartalmaz vagy penészgombákkal fertőzött, ennek révén csökkenti a szervezet ellenálló képességét és hajlamosít a betegség kialakulására. A betegség egyéb földdel szennyezett takarmányok (sárgarépa, répafej, burgonya stb.) etetése során is kialakulhat. A szilázs etetésének kezdetét követő második-harmadik héttől jelentkezhet a betegség. A liszteriózisban minden korú állat megbetegedhet, a vemhes anyajuhok és az újszülött, szopós bárányok azonban különösen érzékenyek. A betegség a leggyakrabban a központi idegrendszer megbetegedésében megnyilvánuló, ritkán vérfertőzéssel és sporadikus esetekben, vemhes állatokban, elhalásos méhgyulladással, vetéléssel járó kórforma. A központi idegrendszer megbetegedése esetén étvágytalanságot, savós orrfolyást, bódulatot, izgatottságot, tarkómerevséget, majd görcsöket, kényszermozgásokat észlelünk, és 3—5 nap alatt bekövetkezik az elhullás. A központi idegrendszer megbetegedése csaknem mindig elhullással jár. A vérfertőzéses kórforma inkább a 10 napnál fiatalabb bárányokon alakul ki, hőemelkedésben nyilvánul meg, és egy-két napig tartó betegeskedés után elhulláshoz vezet. A vemhes anyajuhokon egyedüli tünetként jelentkezhet a vetélés is, melyhez ritkán méhgyulladás társul, de elhullás nem szokott előfordulni. A központi idegrendszeri tünetekben elhullott állatoknál az agyvelő különböző részeiben súlyos idegsejt-károsodás, többé-kevésbé gennyes jellegű agyvelő- és agyhártyagyulladás figyelhető meg. A vérfertőzésben elhullott bárányok különböző szerveiben apró, szürkés rózsaszínű, gyulladásos, elhalásos gócok lehetnek. Annak ellenére, hogy a lisztériák a hazánkban beszerezhető antibiotikumok és szulfonamidok iránt érzékenyek, mégis csupán a Juhbetegségek

9


kezdeti, elsősorban a vérfertőzéses és méhgyulladásos formák kezelése lehet eredményes. A központi idegrendszer károsodása esetén a gyógykezelés kilátástalan. A betegség jelentkezésekor hatásos a szilázs teljes vagy nagymértékű megvonása, helyettesítése jó minőségű szálas takarmánynyal, azon túl a jártatás megkezdése vagy legelőre hajtás. Ugyancsak kedvező hatású az állatok környezetének alapos takarítása és fertőtlenítése. Az aktív immunitás is elérhető a forgalomban levő, csökkentett ellenálló képességű baktériumot tartalmazó vakcinával. A védőoltás ideje az őszi hónapokra esik, amikor két-háromhetes időközzel, két ízben végezzük. A liszteriózis jelenléte és a vakcinázás egyaránt veszélyt jelent az ott dolgozó személyekre, tehát közegészségügyi szempontból is aggályos. A pasztörellózis előfordulásában a kórokozó mellett nagy szerepe van a szervezet ellenálló képessége valamilyen okból történő gyengülésének is. A betegség különösen választott bárányokban és nemritkán felnőtt állatokban is érzékeny veszteségeket okozhat. A pasztörellózis kórokozója a Pasteurella multocida vagy a P. haemolytica baktérium. A pasztörellák fakultatív kórokozók, ugyanis tünetmentesen az állatok légutainak lakói. Az állatok ellenálló képességének gyengülése (hideg, nedves, huzatos hodály, zsúfolt elhelyezés, rossz minőségű, penészes, A-vitamin-hiányos takarmányozás, az ivóvízellátás zavara stb.), a fárasztó lábon hajtás és szállítás, a nyírás, a hirtelen környezetváltoztatás stb. kiválthatja a megbetegedést. A megbetegedés két formában jelentkezhet. A vérfertőzéses kórforma esetén magas láz (41°C) és étvágytalanság tapasztalható. A tüdőgyulladásos kórforma étvágytalanságban, magas lázban és nehezített légzésben, köhögésben, savós-gennyes orrfolyásban, a nyak- és mellkasi szövetek vizenyős beszűrődésében nyilvánul meg. A boncolás során testszerte vérzéseket (különösen a savós- és nyálkahártyákon), a mellkasban fibrines mellhártyagyulladást, kruppos tüdőgyulladást találunk. A betegség gyógykezelését gyorsan felszívódó és a vérben magas szintet elérő antibiotikumokkal és szulfonamidokkal kísérelhetjük meg. Megelőzésként az ellenálló képesség csökkentésére hajlamosító tényezőket küszöböljük ki.

10

Juhbetegségek

A szalmonellózis okozója a Salmonella typhi murium és a S. dublin lehet. A megbetegedés csak elhanyagolt higiéniás körülmények között jelentkezik, elsősorban a bárányokon, ritkán a felnőtt állományban. A szalmonellózis hőemelkedés, hasmenés, ritkán ízület- és tüdőgyulladás, vetélés tünetében tapasztalható. Az elhullott állatban lépduzzanat, a savós- és nyálkahártyákon vérzés, a májban gombostűfejnyi szürkéssárga gócok, esetleg fibrines ízületgyulladás és hurutos tüdőgyulladás látható. A megbetegedett állatok gyógykezelése csak célzott és nagy adagú antibiotikum adagolása során lehet eredményes. A salmonella abortus ovis fert��zés vetélésekben, halva ellésekben, életképtelen bárányok születésében és a vetélésekhez társuló szövődményekre utaló tünetekben megnyilvánuló, nagy gazdasági kárt okozó betegséget idézhet elő. A kórokozó igen ellenálló baktérium (száraz helyen 1—2 évig is életben marad), de a szokásos fertőtlenítőszerek perceken belül elpusztítják. A szalmonellózis a Brucella ovis vagy a klamidia társfertőzéseként is jelentkezhet. A fertőzés forrásai általában a fertőzött, párosításra használt kosok, amelyek a fedeztetéskor fertőzik az anyajuhokat. Járványos esetben a vemhes anyaállománynak minimum 10—20%-a vetél el a vemhesség harmadik harmadában. Nem ritka a macerált magzat vetélése sem. A vetélést bágyadtság és étvágytalanság előzi meg, majd gyakori a magzatburkok visszamaradása és a hetekig tartó bűzös-gennyes hüvelykifolyás. A fertőzött állományokban született bárányok egy része egészségesnek látszó, más része fejletlen, csökkent és gyenge ellenálló képességű. A kórbonctani vizsgálat során a magzatburkokon nem, a magzatokon elváltozás tapasztalható. Igy a magzatok bőr alatti kötőszövete savósan, kocsonyásan beivódott, a savósüregek izzadmányt tartalmaznak. A savóshártyán vérzések, a májon mákszemnyi, kölesnyi, szürkésrózsaszínű vagy szürkéssárga, éles határú gócocskák figyelhetők meg. A S. abortus ovis okozta megbetegedés megállapítása esetén első feladat a járvány kialakulásának, terjedésének megakadályozása. Mindezek szigorú higiéniás rendszabályok betartásával (fertőtlenített fogadtatók használata, elvetélt magzatok, magzatburkok megsemmisítése, elvetélt állatok elkülönítése stb.) megvalósíthatók. A mentes állomány kialakítása érdekében feltétlen szükséges az állatok szerológiai vizsgálata, a pozitív egyedek kiemelése és selejJuhbetegségek

11


kezdeti, elsősorban a vérfertőzéses és méhgyulladásos formák kezelése lehet eredményes. A központi idegrendszer károsodása esetén a gyógykezelés kilátástalan. A betegség jelentkezésekor hatásos a szilázs teljes vagy nagymértékű megvonása, helyettesítése jó minőségű szálas takarmánynyal, azon túl a jártatás megkezdése vagy legelőre hajtás. Ugyancsak kedvező hatású az állatok környezetének alapos takarítása és fertőtlenítése. Az aktív immunitás is elérhető a forgalomban levő, csökkentett ellenálló képességű baktériumot tartalmazó vakcinával. A védőoltás ideje az őszi hónapokra esik, amikor két-háromhetes időközzel, két ízben végezzük. A liszteriózis jelenléte és a vakcinázás egyaránt veszélyt jelent az ott dolgozó személyekre, tehát közegészségügyi szempontból is aggályos. A pasztörellózis előfordulásában a kórokozó mellett nagy szerepe van a szervezet ellenálló képessége valamilyen okból történő gyengülésének is. A betegség különösen választott bárányokban és nemritkán felnőtt állatokban is érzékeny veszteségeket okozhat. A pasztörellózis kórokozója a Pasteurella multocida vagy a P. haemolytica baktérium. A pasztörellák fakultatív kórokozók, ugyanis tünetmentesen az állatok légutainak lakói. Az állatok ellenálló képességének gyengülése (hideg, nedves, huzatos hodály, zsúfolt elhelyezés, rossz minőségű, penészes, A-vitamin-hiányos takarmányozás, az ivóvízellátás zavara stb.), a fárasztó lábon hajtás és szállítás, a nyírás, a hirtelen környezetváltoztatás stb. kiválthatja a megbetegedést. A megbetegedés két formában jelentkezhet. A vérfertőzéses kórforma esetén magas láz (41°C) és étvágytalanság tapasztalható. A tüdőgyulladásos kórforma étvágytalanságban, magas lázban és nehezített légzésben, köhögésben, savós-gennyes orrfolyásban, a nyak- és mellkasi szövetek vizenyős beszűrődésében nyilvánul meg. A boncolás során testszerte vérzéseket (különösen a savós- és nyálkahártyákon), a mellkasban fibrines mellhártyagyulladást, kruppos tüdőgyulladást találunk. A betegség gyógykezelését gyorsan felszívódó és a vérben magas szintet elérő antibiotikumokkal és szulfonamidokkal kísérelhetjük meg. Megelőzésként az ellenálló képesség csökkentésére hajlamosító tényezőket küszöböljük ki.

10

Juhbetegségek

A szalmonellózis okozója a Salmonella typhi murium és a S. dublin lehet. A megbetegedés csak elhanyagolt higiéniás körülmények között jelentkezik, elsősorban a bárányokon, ritkán a felnőtt állományban. A szalmonellózis hőemelkedés, hasmenés, ritkán ízület- és tüdőgyulladás, vetélés tünetében tapasztalható. Az elhullott állatban lépduzzanat, a savós- és nyálkahártyákon vérzés, a májban gombostűfejnyi szürkéssárga gócok, esetleg fibrines ízületgyulladás és hurutos tüdőgyulladás látható. A megbetegedett állatok gyógykezelése csak célzott és nagy adagú antibiotikum adagolása során lehet eredményes. A salmonella abortus ovis fertőzés vetélésekben, halva ellésekben, életképtelen bárányok születésében és a vetélésekhez társuló szövődményekre utaló tünetekben megnyilvánuló, nagy gazdasági kárt okozó betegséget idézhet elő. A kórokozó igen ellenálló baktérium (száraz helyen 1—2 évig is életben marad), de a szokásos fertőtlenítőszerek perceken belül elpusztítják. A szalmonellózis a Brucella ovis vagy a klamidia társfertőzéseként is jelentkezhet. A fertőzés forrásai általában a fertőzött, párosításra használt kosok, amelyek a fedeztetéskor fertőzik az anyajuhokat. Járványos esetben a vemhes anyaállománynak minimum 10—20%-a vetél el a vemhesség harmadik harmadában. Nem ritka a macerált magzat vetélése sem. A vetélést bágyadtság és étvágytalanság előzi meg, majd gyakori a magzatburkok visszamaradása és a hetekig tartó bűzös-gennyes hüvelykifolyás. A fertőzött állományokban született bárányok egy része egészségesnek látszó, más része fejletlen, csökkent és gyenge ellenálló képességű. A kórbonctani vizsgálat során a magzatburkokon nem, a magzatokon elváltozás tapasztalható. Igy a magzatok bőr alatti kötőszövete savósan, kocsonyásan beivódott, a savósüregek izzadmányt tartalmaznak. A savóshártyán vérzések, a májon mákszemnyi, kölesnyi, szürkésrózsaszínű vagy szürkéssárga, éles határú gócocskák figyelhetők meg. A S. abortus ovis okozta megbetegedés megállapítása esetén első feladat a járvány kialakulásának, terjedésének megakadályozása. Mindezek szigorú higiéniás rendszabályok betartásával (fertőtlenített fogadtatók használata, elvetélt magzatok, magzatburkok megsemmisítése, elvetélt állatok elkülönítése stb.) megvalósíthatók. A mentes állomány kialakítása érdekében feltétlen szükséges az állatok szerológiai vizsgálata, a pozitív egyedek kiemelése és selejJuhbetegségek

11


tezése (kos, anya). Állománypótlást csak mentes (saját vagy idegen) állományból végezzünk! A megbetegedett állatok gyógykezelése célzott terápiával (antibiotikumok, szulfonamidok, furazolidon) történhet, de a vetélések számát csak akkor lehet csökkenteni, ha egy-egy állatnál a vérszintet legalább 5 napig tudjuk biztosítani.

Brucellózis (Br.) néven szereplő betegségek A Br. melitensis emberben a máltai láz elnevezésű betegséget okozza. Kórokozója ezen kívül a házi és vadon élő kérődzőknek is. A fertőzés forrása a fertőzött állat. A Földközi-tenger menti országokban, Ázsiában és Amerikában járványos formában is előfordul. Magyarországon még nem került megállapításra. Amennyiben a betegség alapos gyanúja igazolást nyer, úgy a telepen élő összes állatot (fajra való tekintet nélkül) le kell öletni, az épületeket, környékét és a felszerelési tárgyakat szigorított fertőtlenítésben kell részesíteni. Egyúttal a rágcsálóirtásról is gondoskodni kell. A Br. abortus fertőzés iránt a juhok is fogékonyak, de klinikai kórkép nem, vagy csak elvétve fordul elő. A fertőzött juhok általában nem szerepelnek további fertőző forrásként. A Br. ovis (a kosok fertőző mellékhere- és heregyulladása) iránt csak a juh fogékony. A kórokozó biokémiai viselkedésében hasonlít a Br. melitensishez. A kórokozó iránt különösen a kosok fogékonyak, ugyanis a baktérium legszívesebben a herék és mellékherék hámsejtjeiben telepszik meg, ahol részben elfajulást, részben szövetburjánzást okoz. Ennek következménye a herecsatornák elzáródása, ami ondópangást és a spermiogenezis tartós zavarát vonja maga után. A sperma nagy mennyiségben tartalmazhatja a kórokozót. A fertőzött kosok vizeletükkel fertőzhetik társaikat, ondójukkal az anyajuhokat. A megbetegedett kosok lázasak, étvágytalanok. A hereborékjuk kitágult, többszörösére duzzadt, kipirosodott, igen fájdalmas. Az elváltozás többnyire egyoldali. Az anyajuhok megbetegedése ritka. Ebben az esetben a vemhes állatok elvetélnek vagy életképtelen bárányokat ellenek. Az életképtelen magzat távozása után bőséges váladék ürül.

12

Juhbetegségek

A fertőzött kosok mellékheréjében és heréjében először súlyos vizenyő tapasztalható, majd idült esetben fibrózis, heresorvadás, burokvastagodás és összenövés jön létre. A mellékherékben és herékben kisebb-nagyobb gennyes gócok is kialakulnak. Biztos orvosi diagnózist a sperma, a herék, a mellékherék és a magzat laboratóriumi, a vér szerológiai vizsgálata után lehet felállítani. A betegség gyógyíthatatlan, a klinikai tüneteket antibiotikummal csökkenteni lehet. A beteg kosokat, vetélt anyákat selejtezni kell, majd az állományon szerológiai vizsgálatokat szükséges végezni mindaddig, míg pozitív egyed található. Az állománypótlásra szánt egyedeket Br. ovis fertőzöttségtől mentes állományból szerezzük be.

A tenyészkosok fertőző eredetű mellékhere- és heregyulladásai Az előbb említett Br. ovis mellett más kórokozók is jelentkezhetnek. A histophilus ovis kórokozóval fertőzött kosok herezacskói 2—3-szor nagyobbak, duzzadtak, „bőrlabda”-szerűek, feszesen hullámzó tapintatúak. Metszéslapjukon nagy mennyiségű, hígan folyó, piszkos krémszínű, illetve zöldesszürke színű törmelékes, gennyes izzadmány ürül. A herék és mellékherék állományában diónyityúktojásnyi, sűrű, sárgásszürke vagy zöldesszürke gennyes anyagot tartalmazó tályogok találhatók. A betegséggel főként 4—18 hónapos korú kosok között kell számolni. Az Actinobacillus seminis kórokozó által megbetegített állatokban a mellékhere környezetével összetapadt, az összetapadt részek megvastagodtak. A beteg oldali here megkisebbedett, a mellékhere farki vége viszont kb. négyszeresére nagyobbodott és feszesen tömött tapintatúvá vált. Az elváltozott mellékhererész metszéslapján kb. diónyi nagyságú tályog alakul ki majonézszerű és -színű tartalommal. A Corynebacterium pyogenes tályogképző baktérium. A megbetegedés egy- vagy kétoldali súlyos fokú tályogképződéssel jár a Juhbetegségek

13


tezése (kos, anya). Állománypótlást csak mentes (saját vagy idegen) állományból végezzünk! A megbetegedett állatok gyógykezelése célzott terápiával (antibiotikumok, szulfonamidok, furazolidon) történhet, de a vetélések számát csak akkor lehet csökkenteni, ha egy-egy állatnál a vérszintet legalább 5 napig tudjuk biztosítani.

Brucellózis (Br.) néven szereplő betegségek A Br. melitensis emberben a máltai láz elnevezésű betegséget okozza. Kórokozója ezen kívül a házi és vadon élő kérődzőknek is. A fertőzés forrása a fertőzött állat. A Földközi-tenger menti országokban, Ázsiában és Amerikában járványos formában is előfordul. Magyarországon még nem került megállapításra. Amennyiben a betegség alapos gyanúja igazolást nyer, úgy a telepen élő összes állatot (fajra való tekintet nélkül) le kell öletni, az épületeket, környékét és a felszerelési tárgyakat szigorított fertőtlenítésben kell részesíteni. Egyúttal a rágcsálóirtásról is gondoskodni kell. A Br. abortus fertőzés iránt a juhok is fogékonyak, de klinikai kórkép nem, vagy csak elvétve fordul elő. A fertőzött juhok általában nem szerepelnek további fertőző forrásként. A Br. ovis (a kosok fertőző mellékhere- és heregyulladása) iránt csak a juh fogékony. A kórokozó biokémiai viselkedésében hasonlít a Br. melitensishez. A kórokozó iránt különösen a kosok fogékonyak, ugyanis a baktérium legszívesebben a herék és mellékherék hámsejtjeiben telepszik meg, ahol részben elfajulást, részben szövetburjánzást okoz. Ennek következménye a herecsatornák elzáródása, ami ondópangást és a spermiogenezis tartós zavarát vonja maga után. A sperma nagy mennyiségben tartalmazhatja a kórokozót. A fertőzött kosok vizeletükkel fertőzhetik társaikat, ondójukkal az anyajuhokat. A megbetegedett kosok lázasak, étvágytalanok. A hereborékjuk kitágult, többszörösére duzzadt, kipirosodott, igen fájdalmas. Az elváltozás többnyire egyoldali. Az anyajuhok megbetegedése ritka. Ebben az esetben a vemhes állatok elvetélnek vagy életképtelen bárányokat ellenek. Az életképtelen magzat távozása után bőséges váladék ürül.

12

Juhbetegségek

A fertőzött kosok mellékheréjében és heréjében először súlyos vizenyő tapasztalható, majd idült esetben fibrózis, heresorvadás, burokvastagodás és összenövés jön létre. A mellékherékben és herékben kisebb-nagyobb gennyes gócok is kialakulnak. Biztos orvosi diagnózist a sperma, a herék, a mellékherék és a magzat laboratóriumi, a vér szerológiai vizsgálata után lehet felállítani. A betegség gyógyíthatatlan, a klinikai tüneteket antibiotikummal csökkenteni lehet. A beteg kosokat, vetélt anyákat selejtezni kell, majd az állományon szerológiai vizsgálatokat szükséges végezni mindaddig, míg pozitív egyed található. Az állománypótlásra szánt egyedeket Br. ovis fertőzöttségtől mentes állományból szerezzük be.

A tenyészkosok fertőző eredetű mellékhere- és heregyulladásai Az előbb említett Br. ovis mellett más kórokozók is jelentkezhetnek. A histophilus ovis kórokozóval fertőzött kosok herezacskói 2—3-szor nagyobbak, duzzadtak, „bőrlabda”-szerűek, feszesen hullámzó tapintatúak. Metszéslapjukon nagy mennyiségű, hígan folyó, piszkos krémszínű, illetve zöldesszürke színű törmelékes, gennyes izzadmány ürül. A herék és mellékherék állományában diónyityúktojásnyi, sűrű, sárgásszürke vagy zöldesszürke gennyes anyagot tartalmazó tályogok találhatók. A betegséggel főként 4—18 hónapos korú kosok között kell számolni. Az Actinobacillus seminis kórokozó által megbetegített állatokban a mellékhere környezetével összetapadt, az összetapadt részek megvastagodtak. A beteg oldali here megkisebbedett, a mellékhere farki vége viszont kb. négyszeresére nagyobbodott és feszesen tömött tapintatúvá vált. Az elváltozott mellékhererész metszéslapján kb. diónyi nagyságú tályog alakul ki majonézszerű és -színű tartalommal. A Corynebacterium pyogenes tályogképző baktérium. A megbetegedés egy- vagy kétoldali súlyos fokú tályogképződéssel jár a Juhbetegségek

13


(herében) mellékherében és az ondózsinórban. Súlyosabb esetekben a herezacskó kb. 3—4-szeresére nagyobbodik, bőre feszesen kisimul. A here, mellékhere és egyéb képletek a herezacskó falához tapadnak. A C. pyogenes vetélést és halvaszületést is okozhat a juhállományokban. A paratuberkulózis okozója a Mycobacterium paratuberculosis. A kórokozóval fertőzött szarvasmarha megbetegítheti a juhokat is. A világon elterjedt, de Magyarországon még nem fordult elő. A betegség lappangási ideje 3 hónap vagy hosszabb idő. A klinikai tünet bágyadtsággal és gyakori fekvéssel kezdődik, később a gyapjú szárazzá és törékennyé válik, a nyálkahártyák vértelenek, a fej szövetei ödémásak. Elhúzódó esetekben súlyos hasmenés és kondícióromlás jelentkezik. Az állatok elsenyvednek és csaknem mindig elhullanak. Az elhullott állatok vékonybeleinek nyálkahártyája többszörösére vastagodott, felülete agytekervényre emlékeztet. A bélfodri nyirokcsomók duzzadtak, tarkázottak. A klinikai kórbonctani tünetek mellett a betegek biztos diagnózisa csak bakteriológiai vizsgálattal érhető el (Ziehl—Neelsenfestési eljárás). Az állományok fertőzöttsége intradermális próbákkal tisztázható (madártuberkulin vagy „johnin” antigén). A betegség nem gyógyítható, és a fertőzöttség felderítése és megszüntetése is rendkívül nehéz. Azokból az országokból, ahol a paratuberkulózis honos, a tenyészállat importra különös állategészségügyi figyelmet kell fordítani. A tőgygyulladások (mastitis) okozói a különféle fakultatív kórokozó baktériumok és gombák. A kórokozók vagy a tejutak lakói, vagy a külvilágról kerülnek be és szaporodnak el a tőgy szöveteiben, súlyos gyulladásos folyamatokat elindítva. A szórványos megbetegedések gazdasági jelentősége csekély, de a járványos formában jelentkező nagyszámú állatmegbetegedés gazdasági kára óriási. A gépi fejés különösen kedvez a tőgygyulladás terjedésének akkor, ha a fejés nem higiénikus. A gyulladásos tőgy gyógykezelésének sikere azon múlik, hogy időben kapta-e az állat a célzott antibiotikumot. A későn kezdett és a nem a mesterség szabályai szerint végzett kezelés általában sikertelen. Jobb esetben a tőgyfél süketté válása, rosszabb esetben

14

Juhbetegségek

elhalásos jellegű tőgygyulladás és a tőgyfél leválása a következmény, de gyakran a kényszervágás is elkerülhetetlen. Állományainkban a Staphylococcus pyogenes aureus és a Pasteurella haemolytica okozta tőgygyulladás a leggyakoribb. Mindkét baktériumtípus megtalálható az állat környezetében. Megbetegedést csak akkor képesek kiváltani, ha a tőgy bőre és bimbója sérül vagy a tejmirigy fokozott igénybevételnek (pl. nagy tejelő egyedekben, idegen bárányok zaklatása következtében stb.) van kitéve. A penészes, nedves, szennyezett alom és a romlott takarmány szintén kedvez a tőgygyulladás kialakulásának. A mastitisben beteg anyajuhok lázasak, bágyadtak, tompultak, étvágytalanok és igen sok folyadékot fogyasztanak. Az érverésük szapora, légzésük felületes és gyors. Súlyosabb esetben izomremegés is tapasztalható. A tőgy (-fél) duzzadt, többszörösére megnagyobbodott lehet, bőre kékes, liláspiros, állománya tömött vagy tésztás tapintatú, meleg és rendkívül fájdalmas. A tőgybimbóból sárgás pelyhekkel, nyálkacafatokkal kevert, zavaros, többnyire híg, savószerű, súlyosabb esetekben vörhenyes váladék fejhető ki. A tőgy (-fél) megnagyobbodása és fájdalmassága sántaságot és jellegzetes, terpesztett lábakkal való mozgást okoz. A sztafilokokkuszok rendszerint mindkét, a pasztörellák általában csak az egyik tőgyfelet betegítik meg. A pasztörellák okozta mastitis esetében a tőgyfél állományában dió-alma nagyságú kemény vagy hullámzó tapintatú csomók (tályogok) találhatók. A sztafilokokkuszok okozta tőgygyulladás időben kezdett penicillinkészítményekkel végzett kezelésekkel meggyógyítható. A pasztörellák okozta tőgygyulladásoknál a streptomycintől és szulfonamid készítményektől várhatunk eredményt. A gyógykezelés mindkét típusú fertőzésnél kielégítő hatást adhat, ha mindkét tőgyfelet kezeljük. A tőgygyulladásban beteg állatok tejét külön edénybe fejjük és azután semmisítsük meg. A tőgybe ezután szabad csak gyógyszert bejuttatni, és a tejmedencéből kíméletesen a mirigyrendszer közelébe masszálni. Kedvezőbb a kórjóslat, ha egy időben parenterális kezelést is végzünk. A megbetegedett állatokat (és bárányaikat) elkülönítve tartjuk a gyógyulásig, mert a bárányok tejrablásukkal fertőzik a többi anyajuhot is, és járványt okozhatnak. A gyulladásos tőgyet és a fejő kezét fertőtlenítő oldattal szükséges lemosni. A gépi fejésnél próbacsészét kell használni, a tőgy tisztántartására pedig a mélyalomra naponta tiszta szalmaréteget terítsünk. Juhbetegségek

15


(herében) mellékherében és az ondózsinórban. Súlyosabb esetekben a herezacskó kb. 3—4-szeresére nagyobbodik, bőre feszesen kisimul. A here, mellékhere és egyéb képletek a herezacskó falához tapadnak. A C. pyogenes vetélést és halvaszületést is okozhat a juhállományokban. A paratuberkulózis okozója a Mycobacterium paratuberculosis. A kórokozóval fertőzött szarvasmarha megbetegítheti a juhokat is. A világon elterjedt, de Magyarországon még nem fordult elő. A betegség lappangási ideje 3 hónap vagy hosszabb idő. A klinikai tünet bágyadtsággal és gyakori fekvéssel kezdődik, később a gyapjú szárazzá és törékennyé válik, a nyálkahártyák vértelenek, a fej szövetei ödémásak. Elhúzódó esetekben súlyos hasmenés és kondícióromlás jelentkezik. Az állatok elsenyvednek és csaknem mindig elhullanak. Az elhullott állatok vékonybeleinek nyálkahártyája többszörösére vastagodott, felülete agytekervényre emlékeztet. A bélfodri nyirokcsomók duzzadtak, tarkázottak. A klinikai kórbonctani tünetek mellett a betegek biztos diagnózisa csak bakteriológiai vizsgálattal érhető el (Ziehl—Neelsenfestési eljárás). Az állományok fertőzöttsége intradermális próbákkal tisztázható (madártuberkulin vagy „johnin” antigén). A betegség nem gyógyítható, és a fertőzöttség felderítése és megszüntetése is rendkívül nehéz. Azokból az országokból, ahol a paratuberkulózis honos, a tenyészállat importra különös állategészségügyi figyelmet kell fordítani. A tőgygyulladások (mastitis) okozói a különféle fakultatív kórokozó baktériumok és gombák. A kórokozók vagy a tejutak lakói, vagy a külvilágról kerülnek be és szaporodnak el a tőgy szöveteiben, súlyos gyulladásos folyamatokat elindítva. A szórványos megbetegedések gazdasági jelentősége csekély, de a járványos formában jelentkező nagyszámú állatmegbetegedés gazdasági kára óriási. A gépi fejés különösen kedvez a tőgygyulladás terjedésének akkor, ha a fejés nem higiénikus. A gyulladásos tőgy gyógykezelésének sikere azon múlik, hogy időben kapta-e az állat a célzott antibiotikumot. A későn kezdett és a nem a mesterség szabályai szerint végzett kezelés általában sikertelen. Jobb esetben a tőgyfél süketté válása, rosszabb esetben

14

Juhbetegségek

elhalásos jellegű tőgygyulladás és a tőgyfél leválása a következmény, de gyakran a kényszervágás is elkerülhetetlen. Állományainkban a Staphylococcus pyogenes aureus és a Pasteurella haemolytica okozta tőgygyulladás a leggyakoribb. Mindkét baktériumtípus megtalálható az állat környezetében. Megbetegedést csak akkor képesek kiváltani, ha a tőgy bőre és bimbója sérül vagy a tejmirigy fokozott igénybevételnek (pl. nagy tejelő egyedekben, idegen bárányok zaklatása következtében stb.) van kitéve. A penészes, nedves, szennyezett alom és a romlott takarmány szintén kedvez a tőgygyulladás kialakulásának. A mastitisben beteg anyajuhok lázasak, bágyadtak, tompultak, étvágytalanok és igen sok folyadékot fogyasztanak. Az érverésük szapora, légzésük felületes és gyors. Súlyosabb esetben izomremegés is tapasztalható. A tőgy (-fél) duzzadt, többszörösére megnagyobbodott lehet, bőre kékes, liláspiros, állománya tömött vagy tésztás tapintatú, meleg és rendkívül fájdalmas. A tőgybimbóból sárgás pelyhekkel, nyálkacafatokkal kevert, zavaros, többnyire híg, savószerű, súlyosabb esetekben vörhenyes váladék fejhető ki. A tőgy (-fél) megnagyobbodása és fájdalmassága sántaságot és jellegzetes, terpesztett lábakkal való mozgást okoz. A sztafilokokkuszok rendszerint mindkét, a pasztörellák általában csak az egyik tőgyfelet betegítik meg. A pasztörellák okozta mastitis esetében a tőgyfél állományában dió-alma nagyságú kemény vagy hullámzó tapintatú csomók (tályogok) találhatók. A sztafilokokkuszok okozta tőgygyulladás időben kezdett penicillinkészítményekkel végzett kezelésekkel meggyógyítható. A pasztörellák okozta tőgygyulladásoknál a streptomycintől és szulfonamid készítményektől várhatunk eredményt. A gyógykezelés mindkét típusú fertőzésnél kielégítő hatást adhat, ha mindkét tőgyfelet kezeljük. A tőgygyulladásban beteg állatok tejét külön edénybe fejjük és azután semmisítsük meg. A tőgybe ezután szabad csak gyógyszert bejuttatni, és a tejmedencéből kíméletesen a mirigyrendszer közelébe masszálni. Kedvezőbb a kórjóslat, ha egy időben parenterális kezelést is végzünk. A megbetegedett állatokat (és bárányaikat) elkülönítve tartjuk a gyógyulásig, mert a bárányok tejrablásukkal fertőzik a többi anyajuhot is, és járványt okozhatnak. A gyulladásos tőgyet és a fejő kezét fertőtlenítő oldattal szükséges lemosni. A gépi fejésnél próbacsészét kell használni, a tőgy tisztántartására pedig a mélyalomra naponta tiszta szalmaréteget terítsünk. Juhbetegségek

15


A mastitis különleges (egyes esetekben gyakori) formája a Cl. perfringens A típus okozta elhalásos tejmirigygyulladás. A Cl. perfringens A is a tejutakon átjut be és alakít ki néhány óra alatt súlyos tüneteket. Ebben az esetben a tőgy állománya meleg, fájdalmas, sercegő tapintatú, és a tőgybimbókból bűzös, véres váladék ürül. A tőgygyulladásból 12—14 óra alatt vérfertőzés alakul ki, és súlyos általános tünetek kíséretében hullik el az állat. A Cl. perfringens A okozta tőgygyulladás kórjóslata igen rossz, az időben adagolt antibiotikumkészítmények az állat életét megmenthetik, de a megbetegedett és elhalt tőgyszövetet nem lehet pótolni. Az újszülött bárányok vérfertőzése olyan, többnyire fakultatív kórokozó baktériumok által kiváltott vérfertőzéses megbetegedés, amely az újszülött és több hetes bárányok szervi elváltozásaiban mutatkozik meg. A betegség oktanában az állatok környezetében is előforduló gennyesztő és egyéb baktériumok (Corynebacterium pyogenes, Sphaerophorus necrophorus, sztreptokokkuszok, sztafilokokkuszok, Eryspelothryx rhusiopatiae stb.) szerepelnek. A liszteria, szalmonella, pasztörella baktériumok okozta megbetegedések is hasonló tüneteket okoznak, de azok egyúttal a felnőtt állatoknál is rendellenességeket idéznek elő. Előfordulhat, hogy a bárányok már a méhben fertőződnek, de gyakrabban a születés után, amikor a fertőzés bemeneti kapuja a köldökcsonk, a csonkított farok nyílt sebfelülete vagy az emésztőcsatorna nyálkahártyája. A baktériumok a bemeneti kapuban szaporodnak el, és onnan törnek a véráramba. Hatásukra súlyos vérfertőzés, toxémia alakul ki, és az állatok rövid időn belül elpusztulnak. A betegség kezdeti stádiumában gyógyítható. Idült alakja is ismeretes, amikor a baktériumok átmeneti vérfertőzés után különféle szervekben (ízületek, máj, tüdő, agy stb.) telepednek meg, szaporodnak el és gyulladásos, gennyes, elhalásos folyamatokat idéznek elő. Ezek az idült elváltozások általában 2—3 hét alatt alakulnak ki. Először rendszerint a csökkent ellenálló képességgel született bárányok betegszenek meg, és váladékaikkal nagy tömegben juttatják a környezetükbe a kórokozókat. Ily módon a hodályban feldúsul a kóros baktériumflóra és később járványszerűen megbetegedhetnek a már megfelelő ellenálló képességgel született, illetve életerős, de fogékony bárányok is.

16

Juhbetegségek

A betegség lázzal, súlyos klinikai tünetekkel jár és hasmenéssel jelentkezik. Az idült kórforma az állatok helyétől függő tünetekkel mutatkozik. Pl. fájdalmas ízületduzzanat, mozgászavar, „báránybénulás”; szapora és nehezített légzés, enyhébb-súlyosabb idegrendszeri tünetek stb. A betegség kezdeti szakaszában az elhullott állatokban lépmegnagyobbodás, a savós- és nyálkahártyákon vérzés, savós-fibrines gyulladás, a parenchimás szervekben különböző nagyságú elhalásos gócok láthatók. Az áttétképződéssel járó idült esetekben az ízületek fibrines, gennyes gyulladását, az ízületek környéki szövet savós, gennyes beivódását, hurutos, gennyes tüdőés mellhártyagyulladást, fibrines, gennyes agyhártyagyulladást lehet megállapítani. Általában minden hullában megtalálható a fertőzés bemeneti kapuja, ahol gennyes váladék felhalmozódása figyelhető meg. A kórboncolásnál található elváltozásokból nem, csak baktériumtenyésztéssel állapíthatjuk meg a fertőző ágens faját. Egyedül a Spherophorus necrophorus okozta megbetegedés és elhullás bonctani képe jellegzetes. Ebben az esetben a fertőzés bemeneti kapujában és az áttétek helyén (száj nyálkahártyája, nyelvizomzat, máj, rekeszizom, tüdő, szívizom) szabályosan kerek, különböző nagyságú, szürkéssárga, radírgumira emlékeztető, száraz, morzsalékos állományú gócok találhatók. A szteptokokkuszok, sztafilokokkuszok és korinebaktériumok okozta heveny megbetegedés szűk sprektumú antibiotikumkészítményekkel a korai stádiumban gyógyítható. A többi, baktériumokkal való fertőzés esetében széles hatósávú antibiotikumokat használjunk! Az idült kórformák gyógyíthatatlanok. A betegség előfordulását a hajlamosító tényezők kiküszöbölésével meg is előzhetjük. A megelőzést a vemhes juhok szakszerű tartásával és takarmányozásával kezdjük a megfelelő ellenálló képességgel születendő bárányok érdekében. Nélkülözhetetlen a fogadtatókban történő higiénikus elletés és tartás (legalább 48 órán át), a szakszerű köldökápolás, farokcsonkítás, majd kis létszámú csoportok kialakítása. A vetélések fertőző és nem fertőző (mechanikai behatások, rendellenes takarmányozás, anyagcserezavarok stb.) okokra vezethetők vissza. A vetélés a vemhes anyajuhok valamely általános tünetekkel járó betegségének kísérőjelensége is lehet. Általában a vetélt magzatok több mint 50%-ában lehet fertőző okot kimutatni. Juhbetegségek

17


A mastitis különleges (egyes esetekben gyakori) formája a Cl. perfringens A típus okozta elhalásos tejmirigygyulladás. A Cl. perfringens A is a tejutakon átjut be és alakít ki néhány óra alatt súlyos tüneteket. Ebben az esetben a tőgy állománya meleg, fájdalmas, sercegő tapintatú, és a tőgybimbókból bűzös, véres váladék ürül. A tőgygyulladásból 12—14 óra alatt vérfertőzés alakul ki, és súlyos általános tünetek kíséretében hullik el az állat. A Cl. perfringens A okozta tőgygyulladás kórjóslata igen rossz, az időben adagolt antibiotikumkészítmények az állat életét megmenthetik, de a megbetegedett és elhalt tőgyszövetet nem lehet pótolni. Az újszülött bárányok vérfertőzése olyan, többnyire fakultatív kórokozó baktériumok által kiváltott vérfertőzéses megbetegedés, amely az újszülött és több hetes bárányok szervi elváltozásaiban mutatkozik meg. A betegség oktanában az állatok környezetében is előforduló gennyesztő és egyéb baktériumok (Corynebacterium pyogenes, Sphaerophorus necrophorus, sztreptokokkuszok, sztafilokokkuszok, Eryspelothryx rhusiopatiae stb.) szerepelnek. A liszteria, szalmonella, pasztörella baktériumok okozta megbetegedések is hasonló tüneteket okoznak, de azok egyúttal a felnőtt állatoknál is rendellenességeket idéznek elő. Előfordulhat, hogy a bárányok már a méhben fertőződnek, de gyakrabban a születés után, amikor a fertőzés bemeneti kapuja a köldökcsonk, a csonkított farok nyílt sebfelülete vagy az emésztőcsatorna nyálkahártyája. A baktériumok a bemeneti kapuban szaporodnak el, és onnan törnek a véráramba. Hatásukra súlyos vérfertőzés, toxémia alakul ki, és az állatok rövid időn belül elpusztulnak. A betegség kezdeti stádiumában gyógyítható. Idült alakja is ismeretes, amikor a baktériumok átmeneti vérfertőzés után különféle szervekben (ízületek, máj, tüdő, agy stb.) telepednek meg, szaporodnak el és gyulladásos, gennyes, elhalásos folyamatokat idéznek elő. Ezek az idült elváltozások általában 2—3 hét alatt alakulnak ki. Először rendszerint a csökkent ellenálló képességgel született bárányok betegszenek meg, és váladékaikkal nagy tömegben juttatják a környezetükbe a kórokozókat. Ily módon a hodályban feldúsul a kóros baktériumflóra és később járványszerűen megbetegedhetnek a már megfelelő ellenálló képességgel született, illetve életerős, de fogékony bárányok is.

16

Juhbetegségek

A betegség lázzal, súlyos klinikai tünetekkel jár és hasmenéssel jelentkezik. Az idült kórforma az állatok helyétől függő tünetekkel mutatkozik. Pl. fájdalmas ízületduzzanat, mozgászavar, „báránybénulás”; szapora és nehezített légzés, enyhébb-súlyosabb idegrendszeri tünetek stb. A betegség kezdeti szakaszában az elhullott állatokban lépmegnagyobbodás, a savós- és nyálkahártyákon vérzés, savós-fibrines gyulladás, a parenchimás szervekben különböző nagyságú elhalásos gócok láthatók. Az áttétképződéssel járó idült esetekben az ízületek fibrines, gennyes gyulladását, az ízületek környéki szövet savós, gennyes beivódását, hurutos, gennyes tüdőés mellhártyagyulladást, fibrines, gennyes agyhártyagyulladást lehet megállapítani. Általában minden hullában megtalálható a fertőzés bemeneti kapuja, ahol gennyes váladék felhalmozódása figyelhető meg. A kórboncolásnál található elváltozásokból nem, csak baktériumtenyésztéssel állapíthatjuk meg a fertőző ágens faját. Egyedül a Spherophorus necrophorus okozta megbetegedés és elhullás bonctani képe jellegzetes. Ebben az esetben a fertőzés bemeneti kapujában és az áttétek helyén (száj nyálkahártyája, nyelvizomzat, máj, rekeszizom, tüdő, szívizom) szabályosan kerek, különböző nagyságú, szürkéssárga, radírgumira emlékeztető, száraz, morzsalékos állományú gócok találhatók. A szteptokokkuszok, sztafilokokkuszok és korinebaktériumok okozta heveny megbetegedés szűk sprektumú antibiotikumkészítményekkel a korai stádiumban gyógyítható. A többi, baktériumokkal való fertőzés esetében széles hatósávú antibiotikumokat használjunk! Az idült kórformák gyógyíthatatlanok. A betegség előfordulását a hajlamosító tényezők kiküszöbölésével meg is előzhetjük. A megelőzést a vemhes juhok szakszerű tartásával és takarmányozásával kezdjük a megfelelő ellenálló képességgel születendő bárányok érdekében. Nélkülözhetetlen a fogadtatókban történő higiénikus elletés és tartás (legalább 48 órán át), a szakszerű köldökápolás, farokcsonkítás, majd kis létszámú csoportok kialakítása. A vetélések fertőző és nem fertőző (mechanikai behatások, rendellenes takarmányozás, anyagcserezavarok stb.) okokra vezethetők vissza. A vetélés a vemhes anyajuhok valamely általános tünetekkel járó betegségének kísérőjelensége is lehet. Általában a vetélt magzatok több mint 50%-ában lehet fertőző okot kimutatni. Juhbetegségek

17


A már tárgyalt Salmonella abortus ovis, Brucella ovis, Listeria monocytogeneseken túl vetélést okozhatnak a következő kórokozók is: Campylobacter (vibrio) foetus, korinebaktériumok, pasztörellák, leptospirák, toxoplazmák, rickettsiák stb. A leggyakoribb a klamidiák okozta fertőzés. A vetélt magzatokból alkalmanként kimutathatók a sztreptokokkuszok, sztafilokokkuszok, kólibaktériumok stb., de általában nem kiváltói a vetélésnek, csak másodlagos szerepük van. A patogén baktériumok friss behurcolásakor az előhasi és fogékony állományokban a vetélés rendszerint tömeges méretű. A tapasztalat szerint az egymást követő években a vetélések alakulásában periodicitás tapasztalható, mert a vetélések után immunitás alakul ki, és mindaddig szünetel a kártétel, amíg az időközben felnevelt bárányok is vemhesülnek. Többnyire az egyedüli tünet a vetélés és az azt követő hüvelykifolyás. Ritkán előfordulhat gennyes méhgyulladás, vérfertőzés és elhullás is. A vetélt magzatburkokon és magzatokon található elváltozások többnyire specifikusak. Így a magzatburkok szennyes vörösbarna elszíneződése, fibrines gyulladása a klamidiák, a magzatok májában található elhalásos gócok a vibriók, a gyulladásos-elhalásos gócok a szalmonellák, a gennyes gócok a korinebaktériumok, a sárgaság és a foltos vese a leptospirák okozta vetélésre jellemző. A biztos kórjelzés a magzatburkok és magzatok laboratóriumi vizsgálatára alapozódik. Az elvetélt juhok vérének szerológiai vizsgálata ugyancsak fontos diagnosztikai értékű. A vetélés okozta kártétel csökkentése és megszüntetése érdekében legfontosabb az állat-egészségügyi rendszabályok betartása. Ezért az újonnan vásárolt állatokat karanténban, megfigyelés alatt kell tartani, az elvetélt és hüvelykifolyásos, valamint a vetélni készülő állatokat el kell különíteni. A vetélt magzatburkokat és magzatokat — ha nem kerülnek laboratóriumi vizsgálatra — meg kell semmisíteni. Kerülni kell a felesleges falkásításokat, idős és fiatal egyedek egy csoportban való tartását. A lehetőségek szerint egyes gyakran előforduló, vetélést okozó kórokozók ellen specifikus védekezést is folytassunk. A juhok vetélését hazánkban a leggyakrabban a klamidia okozza. A kórokozó nedves környezetben gyenge ellenálló képességű, beszáradt állapotban azonban több hétig is megtartja élet- és fertőzőképességét. A fertőzés iránt a juhok korra és nemre való tekin-

18

Juhbetegségek

tet nélkül fogékonyak. Az elvetélt állatokban évekig (életük végéig) tartó immunitás alakul ki. A juhoktól fertőződhetnek a kecskék is, amelyek közül a vemhesek szintén elvetélnek. A fertőzés szájon át történik, és a kórokozók aktivizálódása csak a vemhes állatokban következik be, amikor a klamidiák a magzatburkokon megtelepszenek, elszaporodnak. A fertőzött állatok a klamidiákat a vetélés és az ellés közben a magzatokkal, magzatburokkal, a magzatvízzel, majd a hüvelyváladékkal másfél hónapig is üríthetik. A betegség terjesztésében a kosok szerepe alárendelt jelentőségű, fontosabbak a mentes állományba kerülő fertőzött jerketoklyók és idősebb anyajuhok. A fertőzött állat(ok) bekerülése és a vetélési járvány között több hónap vagy év telhet el. A vetélés a várható ellés előtt 2—3 (esetleg 6) héttel következik be. A vetélt magzatok a vemhességi kornak megfelelő fejlettségűek. Heveny vetélési járvány lezajlása után még évekig előfordul, hogy bár a bárányok a szokásos vemhességi idő elteltével élve születnek, de gyenge ellenálló képességűek, alkati gyengék és az első napokban már elhullanak. Az újonnan fertőződött állományokban a vetélési arány elérheti 20—30 (40)%-ot, a régebben fertőződött nyájakban a vetélés és az életképtelen bárányok száma általában 5% alatt marad. A vetélt állatok méhében a méhgombok bővérűek, vizenyősen beszűrődöttek, fibrinfelrakódásokkal fedettek, szigetekben vagy teljes terjedelmükben szürkésbarna, sárgásbarna anyaggá alakulnak át. A klamidiákat az elváltozott magzatburkokból a legkönynyebb kimutatni, szerológiai vizsgálattal pedig a vetélést követő 3—4 hét elteltével kapunk pozitív eredményt. Szerencsére a klamidiák érzékenyek a szulfonamid- és a legtöbb antibiotikumtartalmú készítményre. A klamidiák okozta kártétel megszüntetésére specifikus vakcina áll rendelkezésre. A veszélyeztetett vagy fertőzött állományokat az űzetési idő előtt és a vemhesítés után (4—6 hetes időközzel) szükséges védőoltani. A már előző évben kétszer vakcinázott állatokat elegendő a berregtetés előtt adott egyszeri emlékeztető oltásban részesíteni. A zárt állománnyá alakult, fertőzött, de immunis nyájak kezelését néhány év múlva meg lehet szüntetni. A klamidia okozta interstitialis tüdőgyulladás a klamidia okozta vetéléses állományok fiatal bárányaiban fordul elő. A megbetegedett bárányoknál mindössze enyhe fokú hőemelkedés és Juhbetegségek

19


A már tárgyalt Salmonella abortus ovis, Brucella ovis, Listeria monocytogeneseken túl vetélést okozhatnak a következő kórokozók is: Campylobacter (vibrio) foetus, korinebaktériumok, pasztörellák, leptospirák, toxoplazmák, rickettsiák stb. A leggyakoribb a klamidiák okozta fertőzés. A vetélt magzatokból alkalmanként kimutathatók a sztreptokokkuszok, sztafilokokkuszok, kólibaktériumok stb., de általában nem kiváltói a vetélésnek, csak másodlagos szerepük van. A patogén baktériumok friss behurcolásakor az előhasi és fogékony állományokban a vetélés rendszerint tömeges méretű. A tapasztalat szerint az egymást követő években a vetélések alakulásában periodicitás tapasztalható, mert a vetélések után immunitás alakul ki, és mindaddig szünetel a kártétel, amíg az időközben felnevelt bárányok is vemhesülnek. Többnyire az egyedüli tünet a vetélés és az azt követő hüvelykifolyás. Ritkán előfordulhat gennyes méhgyulladás, vérfertőzés és elhullás is. A vetélt magzatburkokon és magzatokon található elváltozások többnyire specifikusak. Így a magzatburkok szennyes vörösbarna elszíneződése, fibrines gyulladása a klamidiák, a magzatok májában található elhalásos gócok a vibriók, a gyulladásos-elhalásos gócok a szalmonellák, a gennyes gócok a korinebaktériumok, a sárgaság és a foltos vese a leptospirák okozta vetélésre jellemző. A biztos kórjelzés a magzatburkok és magzatok laboratóriumi vizsgálatára alapozódik. Az elvetélt juhok vérének szerológiai vizsgálata ugyancsak fontos diagnosztikai értékű. A vetélés okozta kártétel csökkentése és megszüntetése érdekében legfontosabb az állat-egészségügyi rendszabályok betartása. Ezért az újonnan vásárolt állatokat karanténban, megfigyelés alatt kell tartani, az elvetélt és hüvelykifolyásos, valamint a vetélni készülő állatokat el kell különíteni. A vetélt magzatburkokat és magzatokat — ha nem kerülnek laboratóriumi vizsgálatra — meg kell semmisíteni. Kerülni kell a felesleges falkásításokat, idős és fiatal egyedek egy csoportban való tartását. A lehetőségek szerint egyes gyakran előforduló, vetélést okozó kórokozók ellen specifikus védekezést is folytassunk. A juhok vetélését hazánkban a leggyakrabban a klamidia okozza. A kórokozó nedves környezetben gyenge ellenálló képességű, beszáradt állapotban azonban több hétig is megtartja élet- és fertőzőképességét. A fertőzés iránt a juhok korra és nemre való tekin-

18

Juhbetegségek

tet nélkül fogékonyak. Az elvetélt állatokban évekig (életük végéig) tartó immunitás alakul ki. A juhoktól fertőződhetnek a kecskék is, amelyek közül a vemhesek szintén elvetélnek. A fertőzés szájon át történik, és a kórokozók aktivizálódása csak a vemhes állatokban következik be, amikor a klamidiák a magzatburkokon megtelepszenek, elszaporodnak. A fertőzött állatok a klamidiákat a vetélés és az ellés közben a magzatokkal, magzatburokkal, a magzatvízzel, majd a hüvelyváladékkal másfél hónapig is üríthetik. A betegség terjesztésében a kosok szerepe alárendelt jelentőségű, fontosabbak a mentes állományba kerülő fertőzött jerketoklyók és idősebb anyajuhok. A fertőzött állat(ok) bekerülése és a vetélési járvány között több hónap vagy év telhet el. A vetélés a várható ellés előtt 2—3 (esetleg 6) héttel következik be. A vetélt magzatok a vemhességi kornak megfelelő fejlettségűek. Heveny vetélési járvány lezajlása után még évekig előfordul, hogy bár a bárányok a szokásos vemhességi idő elteltével élve születnek, de gyenge ellenálló képességűek, alkati gyengék és az első napokban már elhullanak. Az újonnan fertőződött állományokban a vetélési arány elérheti 20—30 (40)%-ot, a régebben fertőződött nyájakban a vetélés és az életképtelen bárányok száma általában 5% alatt marad. A vetélt állatok méhében a méhgombok bővérűek, vizenyősen beszűrődöttek, fibrinfelrakódásokkal fedettek, szigetekben vagy teljes terjedelmükben szürkésbarna, sárgásbarna anyaggá alakulnak át. A klamidiákat az elváltozott magzatburkokból a legkönynyebb kimutatni, szerológiai vizsgálattal pedig a vetélést követő 3—4 hét elteltével kapunk pozitív eredményt. Szerencsére a klamidiák érzékenyek a szulfonamid- és a legtöbb antibiotikumtartalmú készítményre. A klamidiák okozta kártétel megszüntetésére specifikus vakcina áll rendelkezésre. A veszélyeztetett vagy fertőzött állományokat az űzetési idő előtt és a vemhesítés után (4—6 hetes időközzel) szükséges védőoltani. A már előző évben kétszer vakcinázott állatokat elegendő a berregtetés előtt adott egyszeri emlékeztető oltásban részesíteni. A zárt állománnyá alakult, fertőzött, de immunis nyájak kezelését néhány év múlva meg lehet szüntetni. A klamidia okozta interstitialis tüdőgyulladás a klamidia okozta vetéléses állományok fiatal bárányaiban fordul elő. A megbetegedett bárányoknál mindössze enyhe fokú hőemelkedés és Juhbetegségek

19


nehezített légzés tapasztalható. Az elhullás csak más baktérium okozta társfertőzésekkel együtt fordul elő. A Morel-féle betegség 1982 óta fordul elő Magyarországon. A kórokozó a Micrococcus abscendens ovis nevű baktérium. A megbetegedés az áll alatti, nyaki, lapocka előtti, haskorci, esetenként valamelyik másik nyirokcsomó tyúktojás, férfiököl nagyságú megnagyobbodásából áll. A megnagyobbodott nyirokcsomók kezdetben tömörek, feszesek, majd tályogképződés folytán hullámzóvá válnak. A tályogok sebészi beavatkozás nélkül, a bőr beolvasztása útján a külvilág felé kiürülnek. Az ürülő genny sárgás színű és tejfel sűrűségű. A tályognyitást követő anyaghiányt sarjadzó szövet tölti ki, majd hegképződéssel gyógyul a folyamat. A kórlefolyás lassú, a nyirokcsomó-duzzanattól a tályog feltöréséig néha több hét is eltelik. Hasonló jellegű tályogok a bőr alatti kötőszövetekben is képződhetnek. A betegség iránt minden korú juh fogékony. A betegség következtében elhullás csak kivételesen fordul elő, a betegség jellege azonban olyan, hogy a bárányhús-értékesítést csaknem lehetetlenné teszi, és aggályos lehet a tejértékesítés is. A fertőzést követően lassan ugyan, de kialakul egy gyenge immunitás, aminek hatására a fertőzött felnőtt állományban fokozatosan megszűnik a járvány, de a szopós és növendék állatok körében tovább tart. Antibiotikum kezeléssel a betegséget nem lehet kedvezően befolyásolni. A Morel-féle betegség megelőzésének legfontosabb szempontja a fertőző anyag behurcolásának megakadályozása. A betegség megjelenésekor a leggazdaságosabb megoldás a fertőzött állomány(rész) levágása.

Vírusos eredetű betegségek A ragadós száj- és körömfájás az élő állatok és állati eredetű termékek országok-világrészek közötti kereskedelme miatt állandó veszélyt jelent valamennyi ország állatállományára. A betegség okozója a Picorna víruscsoportba tartozik. A beteg állatok a vírust a hólyagok felfakadása esetén a hólyagtartalommal ezenkívül nyálukkal, tejükkel, bélsarukkal és vizeletükkel ürítik. A

20

Juhbetegségek

vírus állatról állatra közvetlenül, ragályfogó tárgyakkal közvetve és a betegség iránt fogékony állatok közvetítésével terjed. A lappangási idő 2—7 nap. A beteg állatok ajkain, szájnyálkahártyáján, nyelvén, csülökhasadékaiban hólyagok keletkeznek, és ezek szétesése helyén lapos fekélyek alakulnak ki. A hólyagok és fekélyek gyakran annyira kicsik, hogy alig láthatók. A nyáj többségén hirtelen jelentkező étvágytalanság, nyálzás és sántaság láz kíséretében a száj- és körömfájás gyanúját kell, hogy felkeltse. Az újszülött bárányokban a hólyagképződés többnyire teljesen elmarad, mégis az állatok hirtelen és tömegesen hullanak el a szívizom károsodása következtében. A betegség és gyanúja esetén a nyájat a legelőn vagy hodályban úgy kell elkülöníteni, hogy azonos és más fajú állatokkal ne érintkezhessen. A betegség gyanúja is bejelentési kötelezettségű. A megbetegedés és veszélye esetén az FM illetékes főosztálya meghatározott körzetekben védővakcinázást rendel(het) el. Az Aujeszky-féle betegség (álveszettség) alkalmanként a juhállományokban is előfordul. A betegséget okozó vírus a Herpes csoportba tartozik. A vírus természetes rezervoárja a sertés. A juhok a sertésektől fertőződnek közvetlen vagy közvetett úton. A betegség lappangási ideje 3—6 nap. A lappangási időn túl a juhokon súlyos klinikai tünetek jelentkeznek: láz, kezdetben izgalmi, majd bénulásos állapot, vakaródzás (ajkukat, fejüket véresre vakarják, a váll mögötti testtájon a gyapjút rágják, kitépik), garatbénulás miatti nyálcsorgás, hirtelen elgyengülés. A klinikai tünetek általában nem tartanak 24 óránál tovább. A betegség juhról juhra nem terjed. A beteg állatok gyógykezelése kilátástalan. A megbetegedés megelőzésének legbiztosabb módja a juhok és sertések külön telepen, legelőn tartása. Ha a fertőzés lehetőségét nem lehet kizárni, akkor a sertéseknél használatos védővakcina a juhoknál is alkalmazható. A juhhimlő több földrészen (Ázsia és Afrika) elterjedt betegség, hazánkban évtizedek óta nem fordult elő. A juhhimlő vírusa 6—8 napi lappangási idő elteltével lázas hőemelkedést, étvágytalanságot, bágyadtságot, a nyálkahártyákon hurutos jelenségeket alakít ki. A beteg állatok kötőhártyája kipirosodik, savós-nyálkás váladéJuhbetegségek

21


nehezített légzés tapasztalható. Az elhullás csak más baktérium okozta társfertőzésekkel együtt fordul elő. A Morel-féle betegség 1982 óta fordul elő Magyarországon. A kórokozó a Micrococcus abscendens ovis nevű baktérium. A megbetegedés az áll alatti, nyaki, lapocka előtti, haskorci, esetenként valamelyik másik nyirokcsomó tyúktojás, férfiököl nagyságú megnagyobbodásából áll. A megnagyobbodott nyirokcsomók kezdetben tömörek, feszesek, majd tályogképződés folytán hullámzóvá válnak. A tályogok sebészi beavatkozás nélkül, a bőr beolvasztása útján a külvilág felé kiürülnek. Az ürülő genny sárgás színű és tejfel sűrűségű. A tályognyitást követő anyaghiányt sarjadzó szövet tölti ki, majd hegképződéssel gyógyul a folyamat. A kórlefolyás lassú, a nyirokcsomó-duzzanattól a tályog feltöréséig néha több hét is eltelik. Hasonló jellegű tályogok a bőr alatti kötőszövetekben is képződhetnek. A betegség iránt minden korú juh fogékony. A betegség következtében elhullás csak kivételesen fordul elő, a betegség jellege azonban olyan, hogy a bárányhús-értékesítést csaknem lehetetlenné teszi, és aggályos lehet a tejértékesítés is. A fertőzést követően lassan ugyan, de kialakul egy gyenge immunitás, aminek hatására a fertőzött felnőtt állományban fokozatosan megszűnik a járvány, de a szopós és növendék állatok körében tovább tart. Antibiotikum kezeléssel a betegséget nem lehet kedvezően befolyásolni. A Morel-féle betegség megelőzésének legfontosabb szempontja a fertőző anyag behurcolásának megakadályozása. A betegség megjelenésekor a leggazdaságosabb megoldás a fertőzött állomány(rész) levágása.

Vírusos eredetű betegségek A ragadós száj- és körömfájás az élő állatok és állati eredetű termékek országok-világrészek közötti kereskedelme miatt állandó veszélyt jelent valamennyi ország állatállományára. A betegség okozója a Picorna víruscsoportba tartozik. A beteg állatok a vírust a hólyagok felfakadása esetén a hólyagtartalommal ezenkívül nyálukkal, tejükkel, bélsarukkal és vizeletükkel ürítik. A

20

Juhbetegségek

vírus állatról állatra közvetlenül, ragályfogó tárgyakkal közvetve és a betegség iránt fogékony állatok közvetítésével terjed. A lappangási idő 2—7 nap. A beteg állatok ajkain, szájnyálkahártyáján, nyelvén, csülökhasadékaiban hólyagok keletkeznek, és ezek szétesése helyén lapos fekélyek alakulnak ki. A hólyagok és fekélyek gyakran annyira kicsik, hogy alig láthatók. A nyáj többségén hirtelen jelentkező étvágytalanság, nyálzás és sántaság láz kíséretében a száj- és körömfájás gyanúját kell, hogy felkeltse. Az újszülött bárányokban a hólyagképződés többnyire teljesen elmarad, mégis az állatok hirtelen és tömegesen hullanak el a szívizom károsodása következtében. A betegség és gyanúja esetén a nyájat a legelőn vagy hodályban úgy kell elkülöníteni, hogy azonos és más fajú állatokkal ne érintkezhessen. A betegség gyanúja is bejelentési kötelezettségű. A megbetegedés és veszélye esetén az FM illetékes főosztálya meghatározott körzetekben védővakcinázást rendel(het) el. Az Aujeszky-féle betegség (álveszettség) alkalmanként a juhállományokban is előfordul. A betegséget okozó vírus a Herpes csoportba tartozik. A vírus természetes rezervoárja a sertés. A juhok a sertésektől fertőződnek közvetlen vagy közvetett úton. A betegség lappangási ideje 3—6 nap. A lappangási időn túl a juhokon súlyos klinikai tünetek jelentkeznek: láz, kezdetben izgalmi, majd bénulásos állapot, vakaródzás (ajkukat, fejüket véresre vakarják, a váll mögötti testtájon a gyapjút rágják, kitépik), garatbénulás miatti nyálcsorgás, hirtelen elgyengülés. A klinikai tünetek általában nem tartanak 24 óránál tovább. A betegség juhról juhra nem terjed. A beteg állatok gyógykezelése kilátástalan. A megbetegedés megelőzésének legbiztosabb módja a juhok és sertések külön telepen, legelőn tartása. Ha a fertőzés lehetőségét nem lehet kizárni, akkor a sertéseknél használatos védővakcina a juhoknál is alkalmazható. A juhhimlő több földrészen (Ázsia és Afrika) elterjedt betegség, hazánkban évtizedek óta nem fordult elő. A juhhimlő vírusa 6—8 napi lappangási idő elteltével lázas hőemelkedést, étvágytalanságot, bágyadtságot, a nyálkahártyákon hurutos jelenségeket alakít ki. A beteg állatok kötőhártyája kipirosodik, savós-nyálkás váladéJuhbetegségek

21


kot termel. Az orrból hasonló váladék szivárog, gyakorivá válik a köhögés, majd 1—2 nap múlva a bőrön kiütések jelentkeznek. A kiütések úgy alakulnak ki, hogy a bőrön először piros, kerek foltok jelentkeznek, majd közepükön már másnap apró, kölesszemnyi, félgömb alakú, rózsaszín göböcskék jelennek meg, melyek megnagyobbodva filléres nagyságú, laposan elterülő, tömött képletté alakulnak át. Az esetek nagyobb részében a göbök néhány nap alatt csökevényes hólyaggá alakulnak át, amikor puhább tapintatúak lesznek és nedvező felületűekké válnak. A betegek 3—5%-án igazi himlőhólyagok keletkeznek. Ezek 5—6 mm átmérőjűek, közepükön köldökszerű behúzódással. Tiszta nyiroktartalmuk 2—3 nap múlva gennyessé alakul, környezetük savós beivódása és kipirultsága igen erőssé válik. A hólyagok néhány nap múlva beszáradnak és pörkké alakulnak át, melyek alatt megindul a hámosodás folyamata. A betegség akár 20%-os elhullással is járhat. A járvány lassú terjedésű, egy állományban hónapokig is eltarthat. Az elhullott állatokban a klinikai tünetekben látott kiütéseken túl hasonló elváltozások láthatók a légutakban és az oltógyomor nyálkahártyáján is. Azontúl a limfómához hasonló csomók találhatók a tüdőben, a mellhártya alatt és a vesében. A juhhimlő elleni védekezés vészmentes országokban a behozatalra kerülő juhok gondos ellenőrzéséből, a fertőzött országokban pedig a fertőző anyag távoltartásából áll. A veszettség vírusa a Rhabdo vírusok csoportjába tartozik. A juhok rendszerint a legelőkön fertőződnek veszett rókáktól, esetleg veszett kutyák, macskák marása révén. A veszettség lappangási ideje 2—10 hét vagy ennél hosszabb. A beteg juhok először ingerlékenyek, támadó magatartásúak. Párzási ösztönük természetellenesen fokozódik (vemhes anyák is ugrálják társaikat). Néhány nap múlva bénulásos jelenségek mutatkoznak, ami teljes bénulásra és állandó fekvésre vezet. Újabb néhány nap, de legkésőbb 2 hét múlva általában valamennyi beteg állat elhullik. A beteg juhok nem fertőzik egymást. A veszettség a klinikai tünetek és az agyvelő laboratóriumi vizsgálatával állapítható meg. A veszettségben beteg állatok gyógykezelése és kényszervágása tilos! A vizsgálatra küldendő fejet csak kesztyűs kézzel szabad előkészíteni és csomagolni!

22

Juhbetegségek

A veszélyeztetett állományoktól távol kell tartani, illetve kizárni a vírust hordozó rókát, húsevőket. Egyes esetekben indokolt lehet a juhállomány veszettség elleni védőoltása is. A veszettség az emberre is igen veszélyes betegség. A varas szájfájás vagy hólyagos bőrgyulladás betegség a juhok bármely korosztályában előfordul, mégis leggyakrabban a fiatal bárányok betegszenek meg. A beteg állatoktól az ember is fertőződhet. A betegséget az Aynaud vírus okozza. A vírus közvetlenül (hólyagtartalom, pörk, váladék) átvihető egyik állatról a másikra. A szoptatós anyajuhok fertőzött tőgyéről a vírus szopáskor kerül át a bárányokra, és a beteg bárányok is fertőzhetik az egészséges anyajuhokat. A fertőzés bemeneti kapuja a száj, a nemi utak nyálkahártyája és a lábvégek bőre. A vírus a hámsejtekben szaporodik el, és súlyos elfajulást idéz elő (hólyagok kialakulása). A hólyagok tartalma gennyesedik, és fibrinkiválás következtében göbök, pörkök keletkeznek. A száj (ajkak), nemi utak nyálkahártyáján, a lábvégek bőrén kezdetben piros foltok, majd göbök, hólyagok, gennyes hólyagok, barnásszürke, jól tapadó pörkök figyelhetők meg. A pörkök lassan leszáradnak és kb. 2 hét múlva ellökődnek. Másodlagosan különféle baktériumok súlyosbítják a betegség lefolyását. Amennyiben a nyálkahártyák megbetegedésével együtt vagy attól függetlenül a csülök bőrén (pártaszél, csülökhasadék) is képződnek elváltozások és a károsult szövetekben baktériumok szaporodnak el, büdössántaság is kialakulhat. A betegség lefolyása általában kedvező, elhullásokra csak szövődményes esetekben kerülhet sor. A szájban (ajkakon kialakult elváltozások) olyan súlyosak lehetnek, hogy rágási és nyelési nehézségek miatt az állatok nagymértékben lesoványodnak és elhullanak. A pörköket, eltávolításuk után pedig a fekélyes területeket jódglicerinnel vagy 5%-os alkoholos pioktaninoldattal szükséges naponta kezelni. A beteg állatokat csak puha és pépes takarmánnyal tápláljuk. Szövődményes esetekben parenteralisan széles hatósávú antibiotikumot is adagoljunk, büdössántaság előfordulásakor csülökkezelést végezzünk. A fertőzött vagy fertőzésnek kitett állományokat a fülkagylón vagy a comb belső felületén élő vírust tartalmazó vakcinával skarifikálni szükséges. A skarifikálást gumikesztyűs kézzel végezzük. Juhbetegségek

23


kot termel. Az orrból hasonló váladék szivárog, gyakorivá válik a köhögés, majd 1—2 nap múlva a bőrön kiütések jelentkeznek. A kiütések úgy alakulnak ki, hogy a bőrön először piros, kerek foltok jelentkeznek, majd közepükön már másnap apró, kölesszemnyi, félgömb alakú, rózsaszín göböcskék jelennek meg, melyek megnagyobbodva filléres nagyságú, laposan elterülő, tömött képletté alakulnak át. Az esetek nagyobb részében a göbök néhány nap alatt csökevényes hólyaggá alakulnak át, amikor puhább tapintatúak lesznek és nedvező felületűekké válnak. A betegek 3—5%-án igazi himlőhólyagok keletkeznek. Ezek 5—6 mm átmérőjűek, közepükön köldökszerű behúzódással. Tiszta nyiroktartalmuk 2—3 nap múlva gennyessé alakul, környezetük savós beivódása és kipirultsága igen erőssé válik. A hólyagok néhány nap múlva beszáradnak és pörkké alakulnak át, melyek alatt megindul a hámosodás folyamata. A betegség akár 20%-os elhullással is járhat. A járvány lassú terjedésű, egy állományban hónapokig is eltarthat. Az elhullott állatokban a klinikai tünetekben látott kiütéseken túl hasonló elváltozások láthatók a légutakban és az oltógyomor nyálkahártyáján is. Azontúl a limfómához hasonló csomók találhatók a tüdőben, a mellhártya alatt és a vesében. A juhhimlő elleni védekezés vészmentes országokban a behozatalra kerülő juhok gondos ellenőrzéséből, a fertőzött országokban pedig a fertőző anyag távoltartásából áll. A veszettség vírusa a Rhabdo vírusok csoportjába tartozik. A juhok rendszerint a legelőkön fertőződnek veszett rókáktól, esetleg veszett kutyák, macskák marása révén. A veszettség lappangási ideje 2—10 hét vagy ennél hosszabb. A beteg juhok először ingerlékenyek, támadó magatartásúak. Párzási ösztönük természetellenesen fokozódik (vemhes anyák is ugrálják társaikat). Néhány nap múlva bénulásos jelenségek mutatkoznak, ami teljes bénulásra és állandó fekvésre vezet. Újabb néhány nap, de legkésőbb 2 hét múlva általában valamennyi beteg állat elhullik. A beteg juhok nem fertőzik egymást. A veszettség a klinikai tünetek és az agyvelő laboratóriumi vizsgálatával állapítható meg. A veszettségben beteg állatok gyógykezelése és kényszervágása tilos! A vizsgálatra küldendő fejet csak kesztyűs kézzel szabad előkészíteni és csomagolni!

22

Juhbetegségek

A veszélyeztetett állományoktól távol kell tartani, illetve kizárni a vírust hordozó rókát, húsevőket. Egyes esetekben indokolt lehet a juhállomány veszettség elleni védőoltása is. A veszettség az emberre is igen veszélyes betegség. A varas szájfájás vagy hólyagos bőrgyulladás betegség a juhok bármely korosztályában előfordul, mégis leggyakrabban a fiatal bárányok betegszenek meg. A beteg állatoktól az ember is fertőződhet. A betegséget az Aynaud vírus okozza. A vírus közvetlenül (hólyagtartalom, pörk, váladék) átvihető egyik állatról a másikra. A szoptatós anyajuhok fertőzött tőgyéről a vírus szopáskor kerül át a bárányokra, és a beteg bárányok is fertőzhetik az egészséges anyajuhokat. A fertőzés bemeneti kapuja a száj, a nemi utak nyálkahártyája és a lábvégek bőre. A vírus a hámsejtekben szaporodik el, és súlyos elfajulást idéz elő (hólyagok kialakulása). A hólyagok tartalma gennyesedik, és fibrinkiválás következtében göbök, pörkök keletkeznek. A száj (ajkak), nemi utak nyálkahártyáján, a lábvégek bőrén kezdetben piros foltok, majd göbök, hólyagok, gennyes hólyagok, barnásszürke, jól tapadó pörkök figyelhetők meg. A pörkök lassan leszáradnak és kb. 2 hét múlva ellökődnek. Másodlagosan különféle baktériumok súlyosbítják a betegség lefolyását. Amennyiben a nyálkahártyák megbetegedésével együtt vagy attól függetlenül a csülök bőrén (pártaszél, csülökhasadék) is képződnek elváltozások és a károsult szövetekben baktériumok szaporodnak el, büdössántaság is kialakulhat. A betegség lefolyása általában kedvező, elhullásokra csak szövődményes esetekben kerülhet sor. A szájban (ajkakon kialakult elváltozások) olyan súlyosak lehetnek, hogy rágási és nyelési nehézségek miatt az állatok nagymértékben lesoványodnak és elhullanak. A pörköket, eltávolításuk után pedig a fekélyes területeket jódglicerinnel vagy 5%-os alkoholos pioktaninoldattal szükséges naponta kezelni. A beteg állatokat csak puha és pépes takarmánnyal tápláljuk. Szövődményes esetekben parenteralisan széles hatósávú antibiotikumot is adagoljunk, büdössántaság előfordulásakor csülökkezelést végezzünk. A fertőzött vagy fertőzésnek kitett állományokat a fülkagylón vagy a comb belső felületén élő vírust tartalmazó vakcinával skarifikálni szükséges. A skarifikálást gumikesztyűs kézzel végezzük. Juhbetegségek

23


A bárányok vírusos tüdő- és bélgyulladása elsősorban olyan bárányhizlaldákban fordul elő, ahol immunológiai tekintetben nem egyöntetű állatcsoportokat tartanak együtt. A betegség oktanában elsősorban adenovírusok, másrészt parainfluenza—3, esetleg rota-, illetve reo- és más, ma még nem meghatározott vírusok játszanak szerepet. A klinikai tünetek általában keverten, légző- és emésztőszervi rendellenességben nyilvánulnak meg. A hizlaldákban összegyűjtött bárányok 8—10 nappal a beállítás után tüsszögnek, savós orrfolyásuk van, nehezítetten lélegeznek, és hasmenés is mutatkozik. Az alapbántalomhoz általában másodlagosan baktériumok (pasztörellák, korinebaktériumok) is társulnak, ilyenkor az orrfolyás genynyessé válik, a lélegzés súlyosbodik és a hasmenés fokozódik. Ha a súlyos kórformához még kedvezőtlen tartási-takarmányozási viszonyok is csatlakoznak (pl. a párás-hideg környezet, A-vitaminvagy szelénhiányos állapot, húgykövesség stb.), akkor jelentős számú az elhullás, az életben maradó beteg bárányok pedig fejlődésükben visszamaradnak. A heveny szakaszban elhullott állatokban gócos hurutos tüdőgyulladás, testszerte nyirokcsomók savós duzzanata, az emésztőcsatorna-nyálkahártya vérzéses gyulladása, gócos szövetközi vesegyulladása állapítható meg. Szövődményes esetekben még kiterjedtebb hurutos vagy kruppos-gennyes tüdőgyulladást és fibrines mellhártyagyulladást találunk. A megbetegedés pontos kórjelzése csak laboratóriumi vírus- és baktériumizolálással lehetséges. A vírusos alapbántalom eredményesen nem gyógyítható, csak a szövődményt okozó elváltozás kezelhető célzott antibiotikumterápiával. A gyógykezeléssel egyidőben kell megszüntetni a tartásitakarmányozási rendellenességeket is. Az adenovírus fertőzés kártételének (elhullás, fejlődésben való lemaradás, többlet-takarmányfogyasztás, húgykövesség stb.) megelőzésére értékes védekezési mód a vakcinázás. A vakcinás védőoltás akkor a legeredményesebb, ha az első oltás a hizlaldába kerülés előtt, a második a telepítés után megtörténik. A kéknyelv betegség (bluetonque) az afrikai kontinensről terjedt el, napjainkban különösen a kultúrfajtájú, de a honos parlagi fajtájú juhok körében is számolni kell előfordulásával. A betegséget okozó vírus ízeltlábúak, elsősorban vérszívó szúnyogok közvetí-

24

Juhbetegségek

tésével terjed. A lappangási idő 2—7 nap. Először lázas hőemelkedés, elesettség és aluszékonyság vagy étvágytalanság, a fej nyálkahártyáinak bővérűsége, gyulladás figyelhető meg. Eközben a nyelv megduzzad, cianotikussá válik és a szájüregből kilóg. A szájés orrüregből bűzös váladék ürül. Nehezített légzés és (véres) hasmenés is jelentkezhet. A vemhes állatok elvetélnek vagy torz magzatokat ellenek. A betegség a frissen fertőzött állományokban rendkívül kedvezőtlen lefolyású. Az elhullás az első klinikai tüneteket követő héten szokott bekövetkezni. A hullákban a száj (nyelv) és a felső légutak nyálkahártyájának elhalását, az emésztőcsatorna vérzéses gyulladását, a savóshártyák alatt és az epehólyag falában vérzéseket, a tüdőben (szövődményt okozó baktériumok hatására) különböző jellegű és kiterjedésű gyulladást lehet megfigyelni. A vírus a friss hulla több szervéből izolálható. A betegség elleni védekezés igen lényeges eleme a kórokozó behurcolásának megakadályozása (import és vásárolt állatok, szúnyogok). Endémiásan fertőzött területeken a betegség ellen polivalens vakcinával védekeznek. A Bornai-betegség hazánkban még nem fordult elő, de Németország egyes területein már megállapították. Elsősorban február és június között betegszenek meg a 6 hónaposnál idősebb juhok. A kórokozó vírus igen ellenálló, de a szokásos fertőtlenítőszerek hatástalanítják. A fertőződés vagy közvetlen érintkezés alkalmával a fertőzött váladékokkal vagy a beszáradt vírus belégzésével történik. A betegség lappangási ideje 2—3 hónap. A vírus jellegzetes agy- és gerincvelő-gyulladást alakít ki. Kezdetben a megbetegedett juhok topognak, botorkálnak, bizonytalanul lépkednek, tétovázva, céltalanul futnak, akadály előtt állva maradnak. Végül lefekszenek, a fej rángatózása és úszó mozgás kíséretében elhullanak. Az első klinikai tünet és az elhullás között 1—20 (átlagosan 4) nap telik el. A hullák laboratóriumi vizsgálatánál a központi idegrendszer kóros elváltozása állapítható meg. A beteg állatokat leghelyesebb levágni és húsra értékesíteni. A fertőzött vidékeken a juhokat december hónapban védőoltással immunizálják. Az ugróbetegség (louping ill) hazánkban még nem, de a környező országokban már megállapítást nyert. Juhbetegségek

25


A bárányok vírusos tüdő- és bélgyulladása elsősorban olyan bárányhizlaldákban fordul elő, ahol immunológiai tekintetben nem egyöntetű állatcsoportokat tartanak együtt. A betegség oktanában elsősorban adenovírusok, másrészt parainfluenza—3, esetleg rota-, illetve reo- és más, ma még nem meghatározott vírusok játszanak szerepet. A klinikai tünetek általában keverten, légző- és emésztőszervi rendellenességben nyilvánulnak meg. A hizlaldákban összegyűjtött bárányok 8—10 nappal a beállítás után tüsszögnek, savós orrfolyásuk van, nehezítetten lélegeznek, és hasmenés is mutatkozik. Az alapbántalomhoz általában másodlagosan baktériumok (pasztörellák, korinebaktériumok) is társulnak, ilyenkor az orrfolyás genynyessé válik, a lélegzés súlyosbodik és a hasmenés fokozódik. Ha a súlyos kórformához még kedvezőtlen tartási-takarmányozási viszonyok is csatlakoznak (pl. a párás-hideg környezet, A-vitaminvagy szelénhiányos állapot, húgykövesség stb.), akkor jelentős számú az elhullás, az életben maradó beteg bárányok pedig fejlődésükben visszamaradnak. A heveny szakaszban elhullott állatokban gócos hurutos tüdőgyulladás, testszerte nyirokcsomók savós duzzanata, az emésztőcsatorna-nyálkahártya vérzéses gyulladása, gócos szövetközi vesegyulladása állapítható meg. Szövődményes esetekben még kiterjedtebb hurutos vagy kruppos-gennyes tüdőgyulladást és fibrines mellhártyagyulladást találunk. A megbetegedés pontos kórjelzése csak laboratóriumi vírus- és baktériumizolálással lehetséges. A vírusos alapbántalom eredményesen nem gyógyítható, csak a szövődményt okozó elváltozás kezelhető célzott antibiotikumterápiával. A gyógykezeléssel egyidőben kell megszüntetni a tartásitakarmányozási rendellenességeket is. Az adenovírus fertőzés kártételének (elhullás, fejlődésben való lemaradás, többlet-takarmányfogyasztás, húgykövesség stb.) megelőzésére értékes védekezési mód a vakcinázás. A vakcinás védőoltás akkor a legeredményesebb, ha az első oltás a hizlaldába kerülés előtt, a második a telepítés után megtörténik. A kéknyelv betegség (bluetonque) az afrikai kontinensről terjedt el, napjainkban különösen a kultúrfajtájú, de a honos parlagi fajtájú juhok körében is számolni kell előfordulásával. A betegséget okozó vírus ízeltlábúak, elsősorban vérszívó szúnyogok közvetí-

24

Juhbetegségek

tésével terjed. A lappangási idő 2—7 nap. Először lázas hőemelkedés, elesettség és aluszékonyság vagy étvágytalanság, a fej nyálkahártyáinak bővérűsége, gyulladás figyelhető meg. Eközben a nyelv megduzzad, cianotikussá válik és a szájüregből kilóg. A szájés orrüregből bűzös váladék ürül. Nehezített légzés és (véres) hasmenés is jelentkezhet. A vemhes állatok elvetélnek vagy torz magzatokat ellenek. A betegség a frissen fertőzött állományokban rendkívül kedvezőtlen lefolyású. Az elhullás az első klinikai tüneteket követő héten szokott bekövetkezni. A hullákban a száj (nyelv) és a felső légutak nyálkahártyájának elhalását, az emésztőcsatorna vérzéses gyulladását, a savóshártyák alatt és az epehólyag falában vérzéseket, a tüdőben (szövődményt okozó baktériumok hatására) különböző jellegű és kiterjedésű gyulladást lehet megfigyelni. A vírus a friss hulla több szervéből izolálható. A betegség elleni védekezés igen lényeges eleme a kórokozó behurcolásának megakadályozása (import és vásárolt állatok, szúnyogok). Endémiásan fertőzött területeken a betegség ellen polivalens vakcinával védekeznek. A Bornai-betegség hazánkban még nem fordult elő, de Németország egyes területein már megállapították. Elsősorban február és június között betegszenek meg a 6 hónaposnál idősebb juhok. A kórokozó vírus igen ellenálló, de a szokásos fertőtlenítőszerek hatástalanítják. A fertőződés vagy közvetlen érintkezés alkalmával a fertőzött váladékokkal vagy a beszáradt vírus belégzésével történik. A betegség lappangási ideje 2—3 hónap. A vírus jellegzetes agy- és gerincvelő-gyulladást alakít ki. Kezdetben a megbetegedett juhok topognak, botorkálnak, bizonytalanul lépkednek, tétovázva, céltalanul futnak, akadály előtt állva maradnak. Végül lefekszenek, a fej rángatózása és úszó mozgás kíséretében elhullanak. Az első klinikai tünet és az elhullás között 1—20 (átlagosan 4) nap telik el. A hullák laboratóriumi vizsgálatánál a központi idegrendszer kóros elváltozása állapítható meg. A beteg állatokat leghelyesebb levágni és húsra értékesíteni. A fertőzött vidékeken a juhokat december hónapban védőoltással immunizálják. Az ugróbetegség (louping ill) hazánkban még nem, de a környező országokban már megállapítást nyert. Juhbetegségek

25


A kórokozó egyes kullancsfajokban szaporodik el, és a kullancsok különböző fejlődési alakjai viszik át egyik állatról a másikra. A betegség lappangási ideje 1—18 nap. A klinikai tünetek az esetek egy részében 3—4 napig tartó lázas állapottal be is fejeződnek. Más esetekben a lázas állapotot láztalan, majd újabb lázas állapot követi, miközben rángógörcsök, végtagbénulás, izomremegés lép fel. Az idegrendszeri tünetekben beteg juhok egy része nyomtalanul gyógyulhat, más része részleges bénulásban szenved élete végéig. A hullákban kóros szervi elváltozás nem tapasztalható. A kórszövettani vizsgálattal a központi idegrendszerben, főleg a kisagyban fedezhető fel nem gennyes jellegű gyulladásos folyamat. A védekezés a kórokozó behurcolásának megakadályozásából és a rendszeres kullancsirtásból áll. Endémiás területen különböző eljárásokkal készített vakcinák is rendelkezésre állnak. A lassú (slow) vírusok okozta betegségekre jellemző a hónapokig, esetenként az évekig tartó lappangási idő, valamint az, hogy a fertőzés egy fajra, egy szervre vagy szövetrendszerre vonatkozik. A surlókor (scrapie) vírusa (illetve prion) iránt csak a juhok és a kecskék fogékonyak. Lappangási ideje 6—32 hónap. A betegség azzal kezdődik, hogy az állat társaitól elmarad, a nyáj végén legelget, legelés közben fejét hirtelen fel-fel kapja, és füleit hegyezve tekinget társai után. Később a beteg állatok vakaródznak, nyakukat, oldalukat, hátukat, ágyékukat és a farukat a falhoz, kerítéshez dörzsölik. A viszkető érzés és vakaródzás alábbhagyásával jelentkeznek a mozgászavarok. A mozgászavar bizonytalan járással, szétterpesztett lábakkal való állással jár. A beteg állat az elülső végtagjaival csaknem egyszerre és hosszúakat lép, ami a mozgásnak vágtató jelleget kölcsönöz. A mozgászavar súlyosbodásával az állat csaknem állandóan fekszik, és fekvő helyzetéből segítséggel is csak nehezen állítható lábra. A betegek egy része igen nagy mennyiségű vizet fogyaszt és a külső ingerekre vizeléssel reagál. A betegség alatt mindvégig tartó kifogástalan étvágy mellett nagyfokú a kondícióromlás, és 3—8 hétig tartó betegeskedés után minden beteg egyed elhullik. A hullákban a senyvességen és kórszövettani vizsgálattal a központi idegrendszerben az idegsejtek elfajulásán túl más elváltozást nem találunk. A betegség megállapítását követően leghelyesebb az állományt húsra értékesíteni.

26

Juhbetegségek

A maedi/visna kártétele elsősorban vertikálisan, generációról generációra terjed. Zsúfoltan tartott állományban (váladék, nyál útján) horizontálisan is terjedhet. A betegség terjesztésében a tenyészkosoknak jelentős szerepük van. A lappangási idő 2—3 év is lehet, a bántalom csak 2—3 évnél idősebb egyedekben jár klinikai tünetekkel. Az első klinikai tünet a fokozatosan kialakuló nehezített légzés. Az állatok fejüket kinyújtva, orrnyilásukat tágra nyitva lélegeznek. A szapora és nehezített légzéshez később ismétlődő, száraz köhögés is társul. A súlyosan beteg állatok elmaradnak a nyájtól, elerőtlenednek és összeesnek. Lázas hőemelkedés csak baktériumos szövődmény esetén tapasztalható. A normális étvágy ellenére a beteg juhok lesoványodnak, vérfogyottá válnak, majd kivétel nélkül elhullanak. Az első klinikai tünet és az elhullás között 2—6 hónap telik el. A boncolás során a tüdőkben kisebbnagyobb területeken szürkésvörös, gumiszerűen rugalmas tapintatú, légtelen, ezeken a területeken belül elszórtan halvány rózsaszínű, kölesnyi-lencsényi gócok találhatók. A hosszabb ideig tartó betegeskedés után a tüdő szinte egész terjedelmében légtelen és megnagyobbodott. A maedi vírusa a központi idegrendszerhez is adaptálódhat, amikor a régebben visna betegségeknek nevezett kórkép alakul ki. A klinikai tünetek lassú és hosszan tartó agyvelőfolyamatokban nyilvánulnak meg (fej oldalra tartása, ajkak rángatózása, bénulások). Az elhullott állatok központi idegrendszerében nem gennyes gyulladásos elváltozások tapasztalhatók. A betegség biztos felismerése laboratóriumi vizsgálatokhoz kötött. A fertőzés tovaterjedése szempontjából a klinikai tünetekben beteg állatok rendkívüli veszélyt jelentenek. A fertőzött és a betegségtől klinikailag mentesnek látszó állatcsoportokat nem szabad összekeverni. A fertőzött állatokat mielőbb le kell vágni és húsra értékesíteni. A bántalom megelőzése szempontjából előnyben kell részesíteni a mesterséges termékenyítést, a kosok, anyajuhok és tenyésznövendék állatok elkülönített légtérben való tartását, a 7—8 évesnél idősebb egyedek selejtezését és fiatal állatokkal való pótlását. A tüdőadenomatózis okozója a herpeszek közé tartozó vírus. A betegség lappangási ideje 3—7 hónap. Járványtani és klinikai tünetei hasonlítanak a maedinél tapasztaltakéhoz. Lényeges küJuhbetegségek

27


A kórokozó egyes kullancsfajokban szaporodik el, és a kullancsok különböző fejlődési alakjai viszik át egyik állatról a másikra. A betegség lappangási ideje 1—18 nap. A klinikai tünetek az esetek egy részében 3—4 napig tartó lázas állapottal be is fejeződnek. Más esetekben a lázas állapotot láztalan, majd újabb lázas állapot követi, miközben rángógörcsök, végtagbénulás, izomremegés lép fel. Az idegrendszeri tünetekben beteg juhok egy része nyomtalanul gyógyulhat, más része részleges bénulásban szenved élete végéig. A hullákban kóros szervi elváltozás nem tapasztalható. A kórszövettani vizsgálattal a központi idegrendszerben, főleg a kisagyban fedezhető fel nem gennyes jellegű gyulladásos folyamat. A védekezés a kórokozó behurcolásának megakadályozásából és a rendszeres kullancsirtásból áll. Endémiás területen különböző eljárásokkal készített vakcinák is rendelkezésre állnak. A lassú (slow) vírusok okozta betegségekre jellemző a hónapokig, esetenként az évekig tartó lappangási idő, valamint az, hogy a fertőzés egy fajra, egy szervre vagy szövetrendszerre vonatkozik. A surlókor (scrapie) vírusa (illetve prion) iránt csak a juhok és a kecskék fogékonyak. Lappangási ideje 6—32 hónap. A betegség azzal kezdődik, hogy az állat társaitól elmarad, a nyáj végén legelget, legelés közben fejét hirtelen fel-fel kapja, és füleit hegyezve tekinget társai után. Később a beteg állatok vakaródznak, nyakukat, oldalukat, hátukat, ágyékukat és a farukat a falhoz, kerítéshez dörzsölik. A viszkető érzés és vakaródzás alábbhagyásával jelentkeznek a mozgászavarok. A mozgászavar bizonytalan járással, szétterpesztett lábakkal való állással jár. A beteg állat az elülső végtagjaival csaknem egyszerre és hosszúakat lép, ami a mozgásnak vágtató jelleget kölcsönöz. A mozgászavar súlyosbodásával az állat csaknem állandóan fekszik, és fekvő helyzetéből segítséggel is csak nehezen állítható lábra. A betegek egy része igen nagy mennyiségű vizet fogyaszt és a külső ingerekre vizeléssel reagál. A betegség alatt mindvégig tartó kifogástalan étvágy mellett nagyfokú a kondícióromlás, és 3—8 hétig tartó betegeskedés után minden beteg egyed elhullik. A hullákban a senyvességen és kórszövettani vizsgálattal a központi idegrendszerben az idegsejtek elfajulásán túl más elváltozást nem találunk. A betegség megállapítását követően leghelyesebb az állományt húsra értékesíteni.

26

Juhbetegségek

A maedi/visna kártétele elsősorban vertikálisan, generációról generációra terjed. Zsúfoltan tartott állományban (váladék, nyál útján) horizontálisan is terjedhet. A betegség terjesztésében a tenyészkosoknak jelentős szerepük van. A lappangási idő 2—3 év is lehet, a bántalom csak 2—3 évnél idősebb egyedekben jár klinikai tünetekkel. Az első klinikai tünet a fokozatosan kialakuló nehezített légzés. Az állatok fejüket kinyújtva, orrnyilásukat tágra nyitva lélegeznek. A szapora és nehezített légzéshez később ismétlődő, száraz köhögés is társul. A súlyosan beteg állatok elmaradnak a nyájtól, elerőtlenednek és összeesnek. Lázas hőemelkedés csak baktériumos szövődmény esetén tapasztalható. A normális étvágy ellenére a beteg juhok lesoványodnak, vérfogyottá válnak, majd kivétel nélkül elhullanak. Az első klinikai tünet és az elhullás között 2—6 hónap telik el. A boncolás során a tüdőkben kisebbnagyobb területeken szürkésvörös, gumiszerűen rugalmas tapintatú, légtelen, ezeken a területeken belül elszórtan halvány rózsaszínű, kölesnyi-lencsényi gócok találhatók. A hosszabb ideig tartó betegeskedés után a tüdő szinte egész terjedelmében légtelen és megnagyobbodott. A maedi vírusa a központi idegrendszerhez is adaptálódhat, amikor a régebben visna betegségeknek nevezett kórkép alakul ki. A klinikai tünetek lassú és hosszan tartó agyvelőfolyamatokban nyilvánulnak meg (fej oldalra tartása, ajkak rángatózása, bénulások). Az elhullott állatok központi idegrendszerében nem gennyes gyulladásos elváltozások tapasztalhatók. A betegség biztos felismerése laboratóriumi vizsgálatokhoz kötött. A fertőzés tovaterjedése szempontjából a klinikai tünetekben beteg állatok rendkívüli veszélyt jelentenek. A fertőzött és a betegségtől klinikailag mentesnek látszó állatcsoportokat nem szabad összekeverni. A fertőzött állatokat mielőbb le kell vágni és húsra értékesíteni. A bántalom megelőzése szempontjából előnyben kell részesíteni a mesterséges termékenyítést, a kosok, anyajuhok és tenyésznövendék állatok elkülönített légtérben való tartását, a 7—8 évesnél idősebb egyedek selejtezését és fiatal állatokkal való pótlását. A tüdőadenomatózis okozója a herpeszek közé tartozó vírus. A betegség lappangási ideje 3—7 hónap. Járványtani és klinikai tünetei hasonlítanak a maedinél tapasztaltakéhoz. Lényeges küJuhbetegségek

27


lönbség viszont az, hogy a köhögés nem száraz, hanem nedves, és az orrnyílásokból sűrű, zavaros, nyálkás váladék szivárog. A váladékfolyás az állat fejének leszegésével fokozható. A hullák tüdejében kisebb-nagyobb különálló vagy összefolyó, szalonnára emlékeztető színű és állományú gócokat találunk. Elmosódott határú gócok a hörgőkörüli nyirokcsomókban is lehetnek. A betegség behurcolásának megakadályozására és kártételének csökkentésére vonatkozó szabályok a maedinél leírtakkal azonosak.

A betegség terjesztésében a vándorló juhnyájaknak különleges jelentőségük van. Az ilyen nyájakban többnyire egy időben nagyszámú állat betegszik meg, és váladékaikkal nagy kiterjedésű, földrajzilag nemegyszer távol eső területeket képesek fertőzni. A Q-láz elleni védekezésben célszerű a fertőzött állatok, illetve állományok felderítése és vágása. Különös gondot kell fordítani az állat-egészségügyi (higiéniai) rendszabályok betartására és a kullancs irtásra. Egyes országokban már bevezették a Q-láz elleni vakcinázást is.

Komplex kóroktanú betegségek

Parazitás eredetű betegségek

A fertőző keratoconjunctivitis (pinkeye) akut fertőző betegség, amely a szemgolyó körüli szövetek duzzanattal és bőséges váladékképződéssel járó megbetegedését jelenti. A beteg állatok kerülik a napfényt, keresik az árnyékot vagy a sötét sarkot. A szemgolyó szaruhártyája opaleszkálóvá, füstszerűen elhomályosodottá válik, ritka esetekben kifekélyesedik vagy felreped. A betegség juhról juhra a fertőzött szem váladékával közvetlenül vagy rovarok közvetítésével terjed. A betegség minden korú juhon előfordulhat, mégis gyakrabban a bárányokon és hízóállatokon tapasztalható. A kórokozó számos baktérium mellett a rickettsia. A fertőzött szem kezelésére alkalmasak a széles hatósávú antibiotikumok, bár a legtöbb állat kezelés nélkül is gyógyul. A fertőzés terjedésének legegyszerűbb megakadályozási módja a legyek folyamatos irtása.

A kokcidiózis károsító hatásával elsősorban a bárányhizlalásnál kell számolni. A juhokban kb. 7 Eimeria faj fordul elő, legjelentősebb az E. arlongi. A fiatal állatok fertőződése az anyaállatoktól ered, ugyanis a felnőtt állatok folyamatosan ürítik a fertőzésre alkalmas oocystakat. Az oocysták a vékonybél hámsejtjeiben indulnak szaporodásnak, ami a nyálkahártya nagyarányú pusztulásával jár együtt. A nyálkahártya bővérűségének következtében megvastagodik, és az apró vérerek megrepedhetnek. A heveny szakaszban a betegség legfontosabb klinikai tünete a hasmenés (híg, véres, nyálkacafatokat tartalmazó bélsár), amely a 2—6 hetes korú bárányokat érinti. A beteg állatok étvágytalanná, vérfogyottá válnak, testtömegük lecsökken. A heveny szakaszban az elhullás nagymértékű lehet. Később a parazita önkorlátozó hatása és a kialakuló immunitás következtében klinikai tünet nélkül él a gazdaszervezetben, folyamatos oocystaürítéssel fertőzve a még fogékony állatokat. A fertőzés megelőzésére figyelemmel kell kísérni az anyaállatok oocystaürítését. Szükség esetén az oocystát ürítő anyákat az ellés előtt 20—30. nap között kell kezelni. Az elletés, illetve az elletőrekeszek higiéniai állapotát javítani kell (gyakori alomcsere stb.). A monenzin-nátrium tartalmú báránytáp a hízó bárányok fertőzöttségi szintjét hatékonyan mérsékli.

A Q-láz kórokozója a Coxiella burneti, amely ízeltlábúak nélkül is terjedhet állatról állatra vagy emberre. A fertőzési lánc fenntartásában kulcsszerepük van a kullancsoknak. A kórokozó által kiváltott általános klinikai tünetek (hőemelkedés, bágyadtság, orrfolyás, a látható nyálkahártyák kipirulása) többnyire észrevétlenek maradnak. A szeptikémiát követően a coxiellák főleg a vemhes méhben (elvetélés!), valamint a tőgyben telepszenek meg, és a magzatburokkal, magzatvízzel, tejjel nagy mennyiségben ürülnek.

28

Juhbetegségek

A lándzsásmétely-kór (dicrocoeliosis) a száraz legelőn tartott állományok gyakori parazitózisa. A parazita a juhok kisebb epeeJuhbetegségek

29


lönbség viszont az, hogy a köhögés nem száraz, hanem nedves, és az orrnyílásokból sűrű, zavaros, nyálkás váladék szivárog. A váladékfolyás az állat fejének leszegésével fokozható. A hullák tüdejében kisebb-nagyobb különálló vagy összefolyó, szalonnára emlékeztető színű és állományú gócokat találunk. Elmosódott határú gócok a hörgőkörüli nyirokcsomókban is lehetnek. A betegség behurcolásának megakadályozására és kártételének csökkentésére vonatkozó szabályok a maedinél leírtakkal azonosak.

A betegség terjesztésében a vándorló juhnyájaknak különleges jelentőségük van. Az ilyen nyájakban többnyire egy időben nagyszámú állat betegszik meg, és váladékaikkal nagy kiterjedésű, földrajzilag nemegyszer távol eső területeket képesek fertőzni. A Q-láz elleni védekezésben célszerű a fertőzött állatok, illetve állományok felderítése és vágása. Különös gondot kell fordítani az állat-egészségügyi (higiéniai) rendszabályok betartására és a kullancs irtásra. Egyes országokban már bevezették a Q-láz elleni vakcinázást is.

Komplex kóroktanú betegségek

Parazitás eredetű betegségek

A fertőző keratoconjunctivitis (pinkeye) akut fertőző betegség, amely a szemgolyó körüli szövetek duzzanattal és bőséges váladékképződéssel járó megbetegedését jelenti. A beteg állatok kerülik a napfényt, keresik az árnyékot vagy a sötét sarkot. A szemgolyó szaruhártyája opaleszkálóvá, füstszerűen elhomályosodottá válik, ritka esetekben kifekélyesedik vagy felreped. A betegség juhról juhra a fertőzött szem váladékával közvetlenül vagy rovarok közvetítésével terjed. A betegség minden korú juhon előfordulhat, mégis gyakrabban a bárányokon és hízóállatokon tapasztalható. A kórokozó számos baktérium mellett a rickettsia. A fertőzött szem kezelésére alkalmasak a széles hatósávú antibiotikumok, bár a legtöbb állat kezelés nélkül is gyógyul. A fertőzés terjedésének legegyszerűbb megakadályozási módja a legyek folyamatos irtása.

A kokcidiózis károsító hatásával elsősorban a bárányhizlalásnál kell számolni. A juhokban kb. 7 Eimeria faj fordul elő, legjelentősebb az E. arlongi. A fiatal állatok fertőződése az anyaállatoktól ered, ugyanis a felnőtt állatok folyamatosan ürítik a fertőzésre alkalmas oocystakat. Az oocysták a vékonybél hámsejtjeiben indulnak szaporodásnak, ami a nyálkahártya nagyarányú pusztulásával jár együtt. A nyálkahártya bővérűségének következtében megvastagodik, és az apró vérerek megrepedhetnek. A heveny szakaszban a betegség legfontosabb klinikai tünete a hasmenés (híg, véres, nyálkacafatokat tartalmazó bélsár), amely a 2—6 hetes korú bárányokat érinti. A beteg állatok étvágytalanná, vérfogyottá válnak, testtömegük lecsökken. A heveny szakaszban az elhullás nagymértékű lehet. Később a parazita önkorlátozó hatása és a kialakuló immunitás következtében klinikai tünet nélkül él a gazdaszervezetben, folyamatos oocystaürítéssel fertőzve a még fogékony állatokat. A fertőzés megelőzésére figyelemmel kell kísérni az anyaállatok oocystaürítését. Szükség esetén az oocystát ürítő anyákat az ellés előtt 20—30. nap között kell kezelni. Az elletés, illetve az elletőrekeszek higiéniai állapotát javítani kell (gyakori alomcsere stb.). A monenzin-nátrium tartalmú báránytáp a hízó bárányok fertőzöttségi szintjét hatékonyan mérsékli.

A Q-láz kórokozója a Coxiella burneti, amely ízeltlábúak nélkül is terjedhet állatról állatra vagy emberre. A fertőzési lánc fenntartásában kulcsszerepük van a kullancsoknak. A kórokozó által kiváltott általános klinikai tünetek (hőemelkedés, bágyadtság, orrfolyás, a látható nyálkahártyák kipirulása) többnyire észrevétlenek maradnak. A szeptikémiát követően a coxiellák főleg a vemhes méhben (elvetélés!), valamint a tőgyben telepszenek meg, és a magzatburokkal, magzatvízzel, tejjel nagy mennyiségben ürülnek.

28

Juhbetegségek

A lándzsásmétely-kór (dicrocoeliosis) a száraz legelőn tartott állományok gyakori parazitózisa. A parazita a juhok kisebb epeeJuhbetegségek

29


reiben élősködik. Többnyire a viszonylag nagy számú parazita jelenléte sem jár jellemző klinikai tünetekkel. Ennek ellenére nem elhanyagolható a folyamatos májkárosító és termeléscsökkentő hatásuk. A parazita fejlődési ciklusához köztigazdát (csiga és hangya) igényel. A fertőzöttséget a bélsárban található peték kimutatásával állapítjuk meg. A legelő petékkel történő szennyezését a fertőző állatok gyógykezelésével előzhetjük meg. A májmételykór (fasciolosis) okozója a Fasciola hepatica, amely a gazdaszervezet nagyobb epeereiben élősködik. A parazita az epeerek hámjának állandó izgatásával tartós gyulladást okoz. A fertőzött állatok fejlődési erélye csökken, gyapjútermelése visszaesik, általános ellenálló képessége leromlik. A májmétely fejlődésében egy csiga köztigazdaként szerepel, amely életfeltételeit nedves, víz közeli környezetben találja meg. A parazita fejlődési ciklusából következik, hogy a legelő állatok az időjárástól függően általában augusztus—szeptember--október hónapban fertőződnek nagyobb mértékben. Ennek megfelelően a heveny fasciolosis október hónapban észlelhető. A heveny májmételykór klinikai tünete a bágyadtság, a has megnagyobbodása és nyomásérzékenysége. A hullákban a máj megnagyobbodott, felületén a fiatal lárvák és mételyek vándorlásuk során létrehozott, véres törmeléket tartalmazó, zegzugos vonalak, járatok láthatók. A frissen felmetszett májból fiatal, apró mételyek nyomhatók ki. A hasüregben vérfestéket tartalmazó folyadék halmozódik fel. A fasciolosis idült formája januártól áprilisig jelentkezik. Az idült forma tünete a lesoványodás, a vérfogyottság a változó konzistenciájú (hol híg, hol túl száraz) bélsár, amelyben a mételypeték megtalálhatók. Igen jellemző tünet még a juhok áll alatti területének vizenyős beszűrődése (szakáll). A mételykór-fertőzöttség jelen lehet az állományban a klinikai tünetek megjelenése nélkül is. Ebben az esetben a gazdaállatban élő néhány féreg lassan, folyamatosan károsítja az állatot, és annak meggyengült szervezete az egyéb károsító hatásokat, kórokozókat csak részben vagy egyáltalán nem tudja tolerálni. Ezzel együtt a folyamatos peteürítés révén szennyezi a legelőt, fertőzi a nyájtársait. A májmételykór elleni gyógykezelésnél igen fontos a kezelendő állat testtömegének pontos megállapítása.

30

Juhbetegségek

A parazitózis megelőzésének legfontosabb tétele, hogy a petéket ürítő, fertőzött állat ne kerüljön ki a legelőre. Ezt úgy érhetjük el, hogy a téli bélsárvizsgálat eredménye alapján (esetleg többször is) gyógykezeljük a fertőző állatokat és állománytársaikat. Ugyancsak lényeges feladat a legelők mély fekvésű területeinek feltöltése vagy vízlevezetése. A legeltetés módja is előre tervezett legyen (legelőváltás), ugyanis a fertőzött legelőről augusztus hónapban át kell hajtani az állatokat olyan legelőre, ahol az első félévben kérődző állatot nem legeltettek. A nem legeltetett terület füvét használjuk fel szenázs készítésére, a kaszált területen végezzünk csigairtást (mész, réz-szulfát). A juhok galandférgességét (monieziosis) a juhok bélcsatornájában élősködő M. benedeni és a M. expanse okozza. A paraziták kártétele elsősorban az először legelőre kerülő bárányok között jelentkezik. A fiatal állatok fertőződése az idősebb, fertőzött állatoktól ered, amelyek klinikai tünet nélkül petéket ürítenek a legelőn. A Moniezia fajok köztigazdái a talajlakó atkák. Ezek az atkák 3—4 évig életben maradnak, így rendszeresen védekezni kell ellenük. A fertőzött bárányok tömegesen ürítik a galandféregízeket, romlik a kondíciójuk, és gyengül az általános ellenálló képességük. Egyes esetekben elhullás is bekövetkezhet. Látszatra kezelés nélkül is gyógyulhatnak az állatok, de továbbra is nagy tömegben ürítik a petéket a legelőn. Ez a további generációk fertőződésforrása, valamint a szervezet ellenálló képességének tartós gyengülését vonja maga után. A juhok galandférgességének megelőzése érdekében a fertőzött állomány anyáit a legelőre hajtás előtt féregtelenítsük. A fertőzött legelőn élő fiatal bárányokat június hónapban célszerű kezelni. Ezt a módszert 4—5 éven át kell végezni. Lárvális galandférgességről akkor beszélünk, ha a juh egy másik állatfaj galandférgeinek köztigazdájaként szerepel (a két állatfaj között táplálkozási lánckapcsolat áll fenn). A fertőzöttség ténye többnyire vágás vagy egyéb ok miatt történt elhullást követő boncolás során derül ki. A juhok többnyire a pásztorkutyák galandférgeinek (Echinococcus granulosus, Taenia hydatigena, Taenia ovis, Taenia multiceps) köztigazdái. Juhbetegségek

31


reiben élősködik. Többnyire a viszonylag nagy számú parazita jelenléte sem jár jellemző klinikai tünetekkel. Ennek ellenére nem elhanyagolható a folyamatos májkárosító és termeléscsökkentő hatásuk. A parazita fejlődési ciklusához köztigazdát (csiga és hangya) igényel. A fertőzöttséget a bélsárban található peték kimutatásával állapítjuk meg. A legelő petékkel történő szennyezését a fertőző állatok gyógykezelésével előzhetjük meg. A májmételykór (fasciolosis) okozója a Fasciola hepatica, amely a gazdaszervezet nagyobb epeereiben élősködik. A parazita az epeerek hámjának állandó izgatásával tartós gyulladást okoz. A fertőzött állatok fejlődési erélye csökken, gyapjútermelése visszaesik, általános ellenálló képessége leromlik. A májmétely fejlődésében egy csiga köztigazdaként szerepel, amely életfeltételeit nedves, víz közeli környezetben találja meg. A parazita fejlődési ciklusából következik, hogy a legelő állatok az időjárástól függően általában augusztus—szeptember--október hónapban fertőződnek nagyobb mértékben. Ennek megfelelően a heveny fasciolosis október hónapban észlelhető. A heveny májmételykór klinikai tünete a bágyadtság, a has megnagyobbodása és nyomásérzékenysége. A hullákban a máj megnagyobbodott, felületén a fiatal lárvák és mételyek vándorlásuk során létrehozott, véres törmeléket tartalmazó, zegzugos vonalak, járatok láthatók. A frissen felmetszett májból fiatal, apró mételyek nyomhatók ki. A hasüregben vérfestéket tartalmazó folyadék halmozódik fel. A fasciolosis idült formája januártól áprilisig jelentkezik. Az idült forma tünete a lesoványodás, a vérfogyottság a változó konzistenciájú (hol híg, hol túl száraz) bélsár, amelyben a mételypeték megtalálhatók. Igen jellemző tünet még a juhok áll alatti területének vizenyős beszűrődése (szakáll). A mételykór-fertőzöttség jelen lehet az állományban a klinikai tünetek megjelenése nélkül is. Ebben az esetben a gazdaállatban élő néhány féreg lassan, folyamatosan károsítja az állatot, és annak meggyengült szervezete az egyéb károsító hatásokat, kórokozókat csak részben vagy egyáltalán nem tudja tolerálni. Ezzel együtt a folyamatos peteürítés révén szennyezi a legelőt, fertőzi a nyájtársait. A májmételykór elleni gyógykezelésnél igen fontos a kezelendő állat testtömegének pontos megállapítása.

30

Juhbetegségek

A parazitózis megelőzésének legfontosabb tétele, hogy a petéket ürítő, fertőzött állat ne kerüljön ki a legelőre. Ezt úgy érhetjük el, hogy a téli bélsárvizsgálat eredménye alapján (esetleg többször is) gyógykezeljük a fertőző állatokat és állománytársaikat. Ugyancsak lényeges feladat a legelők mély fekvésű területeinek feltöltése vagy vízlevezetése. A legeltetés módja is előre tervezett legyen (legelőváltás), ugyanis a fertőzött legelőről augusztus hónapban át kell hajtani az állatokat olyan legelőre, ahol az első félévben kérődző állatot nem legeltettek. A nem legeltetett terület füvét használjuk fel szenázs készítésére, a kaszált területen végezzünk csigairtást (mész, réz-szulfát). A juhok galandférgességét (monieziosis) a juhok bélcsatornájában élősködő M. benedeni és a M. expanse okozza. A paraziták kártétele elsősorban az először legelőre kerülő bárányok között jelentkezik. A fiatal állatok fertőződése az idősebb, fertőzött állatoktól ered, amelyek klinikai tünet nélkül petéket ürítenek a legelőn. A Moniezia fajok köztigazdái a talajlakó atkák. Ezek az atkák 3—4 évig életben maradnak, így rendszeresen védekezni kell ellenük. A fertőzött bárányok tömegesen ürítik a galandféregízeket, romlik a kondíciójuk, és gyengül az általános ellenálló képességük. Egyes esetekben elhullás is bekövetkezhet. Látszatra kezelés nélkül is gyógyulhatnak az állatok, de továbbra is nagy tömegben ürítik a petéket a legelőn. Ez a további generációk fertőződésforrása, valamint a szervezet ellenálló képességének tartós gyengülését vonja maga után. A juhok galandférgességének megelőzése érdekében a fertőzött állomány anyáit a legelőre hajtás előtt féregtelenítsük. A fertőzött legelőn élő fiatal bárányokat június hónapban célszerű kezelni. Ezt a módszert 4—5 éven át kell végezni. Lárvális galandférgességről akkor beszélünk, ha a juh egy másik állatfaj galandférgeinek köztigazdájaként szerepel (a két állatfaj között táplálkozási lánckapcsolat áll fenn). A fertőzöttség ténye többnyire vágás vagy egyéb ok miatt történt elhullást követő boncolás során derül ki. A juhok többnyire a pásztorkutyák galandférgeinek (Echinococcus granulosus, Taenia hydatigena, Taenia ovis, Taenia multiceps) köztigazdái. Juhbetegségek

31


A juhok kergekórját (coenurosis) a Coenurus cerebralis nevű hólyagféreg, a kutya egyik galandférgének (Taenia multiceps) a fejlődési alakja okozza. A kutya bélsara útján mind a legelőn, mind a hodályban fertőzheti a juhokat. A fertőzéstől számított 2—3 hét múlva a juhokon súlyos idegrendszeri tünetek jelentkeznek (izgatottság, fogcsikorgatás, inkordinált mozgás stb.). A betegek egy része ekkor agyvelőgyulladás miatt el is pusztulhat. Ilyenkor az agyhártyán és az agyvelő állományában kölesnyi-kendermagnyi hólyagocskákat találunk. Az állatok más része látszólag gyógyul, majd a fertőzés után 3—4 hónap múlva, a hólyag(ok) növekedésével párhuzamosan, egyre súlyosbodó görcsök, kényszermozgások, körmozgások jelentkeznek (kerge birka). Az elhullott vagy kényszervágott állatok agyvelőjében, a felpuhult koponyacsont közelében dió-tyúktojás nagyságú hólyagféreg ismerhető fel. A fertőzött juhok gyógykezelésére jelenleg nincs lehetőség, de a kutya—juh—kutya fertőzési lánc a pásztorkutyák évente történő féregellenes kezelésével megszakítható. Ugyancsak lényeges, hogy a juhok vágásakor, a hullák boncolásakor a fertőzött (hólyagokat tartalmazó) szerveket ne adjuk a kutyáknak, hanem zárt kobzóedénybe helyezzük vagy helyben földeljük el. Ajánlatos elvégezni a pásztorkutyák kezelés utáni bélsárvizsgálatát és a még fertőzöttnek talált egyedeket újból kezelni. A juhok gyomor-bél férgessége a legjelentősebb, és legelterjedtebb parazitózis az ún. elmaradt gazdasági haszon lényeges részét képezheti. Gyakorlatilag valamennyi juhállományban megtalálható Nematoda fajok okozzák. Enyhe fertőzöttségnél az állatok nem mutatnak jellegzetes klinikai tünetet (kisebb tömeggyarapodás), és fertőzéses immunitásra tesznek szert, ami megvédi őket egy erősebb klinikai tünetekben megnyilvánuló fertőződéstől. Ha ez az immunitás a szervezet általános ellenálló képességének csökkenését okozó más fertőző betegség, helytelen tartás-takarmányozás, kondícióromlás stb. miatt gyengül, úgy lehetőség nyílik súlyos exogén újrafertőződésre vagy endogén invázióra és a klinikai tünetek megjelenésére. A beteg állatok takarmányértékesítése romlik, hasmenés jelentkezik, vérfogyottság, senyvesség tapasztalható. Ugyanakkor a bélsárral ürített peték mennyisége jelentősen megnőhet. Az idősebb állatoknál a betegség csak a gyengítő körülményeket követően jelentkezik. A fiatal, legelőre vagy hizlaldába ke-

32

Juhbetegségek

rülő állatoknál gyakrabban jelentkezik a parazitózis klinikai formája, amíg a védettség ki nem alakul. A juhok gyomor-bél férgessége ellen jelenleg több, (megfelelő) hatékonyságú szert alkalmazhatunk. Az invázió kártételének csökkentésére mindenkor legjelentősebb a fertőző anyagot ürítő állatok évente akár többszöri kezelése. A paraziták számának gyérítésére jó megoldásnak ígérkezik a nyalósóban adagolt gyógyszer is. A mindenkori megfelelő takarmányellátás nélkülözhetetlen a kártétel mérséklésében. A fertőződés azáltal is mérsékelhető, hogy harmattól, esőtől nedves füvet egyáltalán nem, egy-egy legelőszakaszt pedig 5—6 napnál tovább nem legeltetünk. Az itatóvályúk olyan magasan álljanak, hogy az állatok ne tudjanak belelépni, beleüríteni. A légcsőférgességet a Dictyocaulus filaria faj okozza, amely a juhok hörgőiben, légcsövében élősködik. A fejlődés köztigazdát nem igényel. A súlyosan fertőzött állatok először szárazon, később hurutosan, elnyújtottan köhögnek, orrfolyásuk van, nehezítetten lélegeznek. A fertőzöttségnek kondícióromlás a következménye. A féreginvázió általában csapadékos években, nyáron és beteleltetés után jelentkezik a rosszul táplált állományban. Az alkalmazható gyógyszerek és a védekezés módja megegyezik a gyomor-bél férgességnél leírtakkal. A gócos tüdőférgességet a Protostrongylus fajok okozzák. A paraziták a tüdő bronchiolusaiban élősködnek, tehát a tüdő szöveteiben tartózkodnak. Életciklusukhoz köztigazda (szárazföldi csiga) szükséges. A fertőzött állatok tüdejében a férgek tömegéből jellegzetes féregcsomók alakulnak ki, amelyek a tüdő légzőfelületét csökkentik, és lehetőséget teremtenek más kórokozók megtelepedésére is. A megtelepedett férgek mind táplálkozásukkal, mind anyagcseretermékükkel rontják a gazdaállat egészségi állapotát. A súlyosan fertőzött, beteg állatok köhögnek, nehezítetten lélegeznek, orrfolyástól szenvednek. A betegség klinikai tünete hasonló a légcsőférgességnél tapasztaltakhoz, a pontos diagnózis csak kórboncolással vagy bélsárvizsgálattal állítható fel. A gyógykezelés, védekezés megegyezik a gyomor-bél férgességnél leírtakkal. Juhbetegségek

33


A juhok kergekórját (coenurosis) a Coenurus cerebralis nevű hólyagféreg, a kutya egyik galandférgének (Taenia multiceps) a fejlődési alakja okozza. A kutya bélsara útján mind a legelőn, mind a hodályban fertőzheti a juhokat. A fertőzéstől számított 2—3 hét múlva a juhokon súlyos idegrendszeri tünetek jelentkeznek (izgatottság, fogcsikorgatás, inkordinált mozgás stb.). A betegek egy része ekkor agyvelőgyulladás miatt el is pusztulhat. Ilyenkor az agyhártyán és az agyvelő állományában kölesnyi-kendermagnyi hólyagocskákat találunk. Az állatok más része látszólag gyógyul, majd a fertőzés után 3—4 hónap múlva, a hólyag(ok) növekedésével párhuzamosan, egyre súlyosbodó görcsök, kényszermozgások, körmozgások jelentkeznek (kerge birka). Az elhullott vagy kényszervágott állatok agyvelőjében, a felpuhult koponyacsont közelében dió-tyúktojás nagyságú hólyagféreg ismerhető fel. A fertőzött juhok gyógykezelésére jelenleg nincs lehetőség, de a kutya—juh—kutya fertőzési lánc a pásztorkutyák évente történő féregellenes kezelésével megszakítható. Ugyancsak lényeges, hogy a juhok vágásakor, a hullák boncolásakor a fertőzött (hólyagokat tartalmazó) szerveket ne adjuk a kutyáknak, hanem zárt kobzóedénybe helyezzük vagy helyben földeljük el. Ajánlatos elvégezni a pásztorkutyák kezelés utáni bélsárvizsgálatát és a még fertőzöttnek talált egyedeket újból kezelni. A juhok gyomor-bél férgessége a legjelentősebb, és legelterjedtebb parazitózis az ún. elmaradt gazdasági haszon lényeges részét képezheti. Gyakorlatilag valamennyi juhállományban megtalálható Nematoda fajok okozzák. Enyhe fertőzöttségnél az állatok nem mutatnak jellegzetes klinikai tünetet (kisebb tömeggyarapodás), és fertőzéses immunitásra tesznek szert, ami megvédi őket egy erősebb klinikai tünetekben megnyilvánuló fertőződéstől. Ha ez az immunitás a szervezet általános ellenálló képességének csökkenését okozó más fertőző betegség, helytelen tartás-takarmányozás, kondícióromlás stb. miatt gyengül, úgy lehetőség nyílik súlyos exogén újrafertőződésre vagy endogén invázióra és a klinikai tünetek megjelenésére. A beteg állatok takarmányértékesítése romlik, hasmenés jelentkezik, vérfogyottság, senyvesség tapasztalható. Ugyanakkor a bélsárral ürített peték mennyisége jelentősen megnőhet. Az idősebb állatoknál a betegség csak a gyengítő körülményeket követően jelentkezik. A fiatal, legelőre vagy hizlaldába ke-

32

Juhbetegségek

rülő állatoknál gyakrabban jelentkezik a parazitózis klinikai formája, amíg a védettség ki nem alakul. A juhok gyomor-bél férgessége ellen jelenleg több, (megfelelő) hatékonyságú szert alkalmazhatunk. Az invázió kártételének csökkentésére mindenkor legjelentősebb a fertőző anyagot ürítő állatok évente akár többszöri kezelése. A paraziták számának gyérítésére jó megoldásnak ígérkezik a nyalósóban adagolt gyógyszer is. A mindenkori megfelelő takarmányellátás nélkülözhetetlen a kártétel mérséklésében. A fertőződés azáltal is mérsékelhető, hogy harmattól, esőtől nedves füvet egyáltalán nem, egy-egy legelőszakaszt pedig 5—6 napnál tovább nem legeltetünk. Az itatóvályúk olyan magasan álljanak, hogy az állatok ne tudjanak belelépni, beleüríteni. A légcsőférgességet a Dictyocaulus filaria faj okozza, amely a juhok hörgőiben, légcsövében élősködik. A fejlődés köztigazdát nem igényel. A súlyosan fertőzött állatok először szárazon, később hurutosan, elnyújtottan köhögnek, orrfolyásuk van, nehezítetten lélegeznek. A fertőzöttségnek kondícióromlás a következménye. A féreginvázió általában csapadékos években, nyáron és beteleltetés után jelentkezik a rosszul táplált állományban. Az alkalmazható gyógyszerek és a védekezés módja megegyezik a gyomor-bél férgességnél leírtakkal. A gócos tüdőférgességet a Protostrongylus fajok okozzák. A paraziták a tüdő bronchiolusaiban élősködnek, tehát a tüdő szöveteiben tartózkodnak. Életciklusukhoz köztigazda (szárazföldi csiga) szükséges. A fertőzött állatok tüdejében a férgek tömegéből jellegzetes féregcsomók alakulnak ki, amelyek a tüdő légzőfelületét csökkentik, és lehetőséget teremtenek más kórokozók megtelepedésére is. A megtelepedett férgek mind táplálkozásukkal, mind anyagcseretermékükkel rontják a gazdaállat egészségi állapotát. A súlyosan fertőzött, beteg állatok köhögnek, nehezítetten lélegeznek, orrfolyástól szenvednek. A betegség klinikai tünete hasonló a légcsőférgességnél tapasztaltakhoz, a pontos diagnózis csak kórboncolással vagy bélsárvizsgálattal állítható fel. A gyógykezelés, védekezés megegyezik a gyomor-bél férgességnél leírtakkal. Juhbetegségek

33


A rühösség a rühatkák által okozott ekcéma és bőrgyulladás. A juhokban egyaránt előfordulhat a Sarcoptes, a Chorioptes és a Psoroptes rühatka, mégis a nyájbetegséget általában a Psoroptes faj idézi elő. A rühösség az utóbbi időben újra gyakori parazitózis. A rühatkák a sűrűn fedett testrészeken, így a háton és a kereszttájékon telepszenek meg. Szúrásuk helyén gombostűfejnyi piros göbök, majd savóval telt hólyagocskák és a kiszivárgó savó beszáradásával apró pörkök keletkeznek. A fertőzött bőrterületet a juhok nyalják, rágják és a gyapjú nyálassá, kuszálttá válik. Az előrehaladottabb esetekben a gyapjú nagyobb területen kihullik, a bőr a pörkösödés miatt megvastagodik és ráncolttá válik. Súlyos esetekben a gyapjú nagyobb területeken hiányzik, az állat kondíciója rohamosan romlik és rövidesen jelentkezik a senyvesség. A rühösség nyáron, nyírás után és jó takarmányozás mellett csak enyhe tünetekben mutatkozik, sőt látszólag önmagától gyógyul. A latensen fertőzött állatok azonban a rühösség terjesztői maradnak, és a téli tartásmódban (hodályban) az atkák inváziója nyomán járványszerűen jelentkezik a betegség. A rühösség megállapítását a klinikai tüneteken túl megkönnyíti a bőrkaparék mikroszkópos vizsgálata, az atkák jelenléte. Legeredményesebb kezelési módja a juhok fürösztése rühellenes folyadékban. A betegség megállapítása esetén azonnal, preventíve a nyírás után 10—14 nappal célszerű a juhokat füröszteni. A fürösztő/permetező kezelést követően az állatok húsát csak 14 nap múlva, tejét 2 nap múlva szabad emberi fogyasztásra engedélyezni. A fürösztés során előforduló emberi és állati mérgezéses balesetek ellenszere az atropin-szulfát. Az orrbagócs betegség (oestrosis) okozója a juhbagócs légy. A juhbagócs légy elevenszülő, álcáit a juh orrnyílása közelében rakja le. Az álcák az orrüregbe, az agykoponya alapi részébe vándorolnak. Erős fertőzés esetén orrfolyás, tüsszögés, idegrendszeri tünetek (álkergekór) észlelhetők. Gyógykezelése megkísérelhető, megelőzése rendszeres, főként a rajzás időszakában, történő légyirtással oldható meg. A juhpaklincs (Melophagus ovinus) szabad szemmel látható, lapos testű, vérrel táplálkozó rovar. A juh bőrfelületén a gyapjúszálak között élősködik. Kártétele az állatok vérvesztésében, vala-

34

Juhbetegségek

mint a szúrás során fellépő viszkető érzésben van. Szúrása helyén az állatok a bőrt vakarják, harapdálják, így a parazita állandó nyugtalanságot okoz. A juhpaklincsok a juh fürösztésénél használatos idegmérgekre érzékenyek, de számuk a gyapjúnyírással is csökkenthető.

Gombatoxin okozta betegségek Az F—2 fuzariotoxikózist a gabonaféléken és hosszú tenyészidejű kukoricán megtelepedő Fusarium graminearum gombatoxin váltja ki. A gombafertőzött takarmány folyamatos etetése a jerkéken ösztrogénszindrómát (péraduzzanat, ivarszervi nyálkahártyák kipirosodása, lilás elszíneződése, a szövetek vizenyős beszűrődése, majd hüvelyelőesés stb.), a vemhes anyajuhokban vetélést és a kosokban terméketlenséget (herék csírahámjának elfajulása, spermatermelési zavarok, csökkent értékű sperma stb.) okozhat. A betegség enyhébb tünetei a fertőzött takarmány etetésének megszüntetésével nyomtalanul eltűnhetnek (ösztrogénszindróma), súlyosabb esetekben az állat tenyésztésre alkalmatlanná válhat. A stachibotriotoxikózis kiváltója a szálas takarmányokon fekete bevonatot képező Stachybotrys alternans penészgomba toxinja. A fertőzött takarmány vagy alomszalma okozta megbetegedés szórványos formában mutatkozik. A beteg állatok elesettek, sokat fekszenek, a száj és az orr nyálkahártyáján (elhalással járó) gyulladásos területek találhatók. Az orrból savós, ritkán véres váladék szivárog, és (néha véres jellegű) hasmenés is tapasztalható. A juhok az első klinikai tünetek megjelenését követő 3 napon belül elhullanak. Gyakran baktériumok okozta szövődmények is súlyosbítják a betegség lefolyását. A hullák boncolásakor testszerte mutatkozó vérzéseket találunk.

Anyagforgalmi és hiánybetegségek Az angolkór a fiatalkori csontszövet fejlődésének és átépítésének zavara. A zavar miatt a csont szilárdsága csökken. A betegség a választást követően elsősorban istállózott állatokon fordul elő. Az Juhbetegségek

35


A rühösség a rühatkák által okozott ekcéma és bőrgyulladás. A juhokban egyaránt előfordulhat a Sarcoptes, a Chorioptes és a Psoroptes rühatka, mégis a nyájbetegséget általában a Psoroptes faj idézi elő. A rühösség az utóbbi időben újra gyakori parazitózis. A rühatkák a sűrűn fedett testrészeken, így a háton és a kereszttájékon telepszenek meg. Szúrásuk helyén gombostűfejnyi piros göbök, majd savóval telt hólyagocskák és a kiszivárgó savó beszáradásával apró pörkök keletkeznek. A fertőzött bőrterületet a juhok nyalják, rágják és a gyapjú nyálassá, kuszálttá válik. Az előrehaladottabb esetekben a gyapjú nagyobb területen kihullik, a bőr a pörkösödés miatt megvastagodik és ráncolttá válik. Súlyos esetekben a gyapjú nagyobb területeken hiányzik, az állat kondíciója rohamosan romlik és rövidesen jelentkezik a senyvesség. A rühösség nyáron, nyírás után és jó takarmányozás mellett csak enyhe tünetekben mutatkozik, sőt látszólag önmagától gyógyul. A latensen fertőzött állatok azonban a rühösség terjesztői maradnak, és a téli tartásmódban (hodályban) az atkák inváziója nyomán járványszerűen jelentkezik a betegség. A rühösség megállapítását a klinikai tüneteken túl megkönnyíti a bőrkaparék mikroszkópos vizsgálata, az atkák jelenléte. Legeredményesebb kezelési módja a juhok fürösztése rühellenes folyadékban. A betegség megállapítása esetén azonnal, preventíve a nyírás után 10—14 nappal célszerű a juhokat füröszteni. A fürösztő/permetező kezelést követően az állatok húsát csak 14 nap múlva, tejét 2 nap múlva szabad emberi fogyasztásra engedélyezni. A fürösztés során előforduló emberi és állati mérgezéses balesetek ellenszere az atropin-szulfát. Az orrbagócs betegség (oestrosis) okozója a juhbagócs légy. A juhbagócs légy elevenszülő, álcáit a juh orrnyílása közelében rakja le. Az álcák az orrüregbe, az agykoponya alapi részébe vándorolnak. Erős fertőzés esetén orrfolyás, tüsszögés, idegrendszeri tünetek (álkergekór) észlelhetők. Gyógykezelése megkísérelhető, megelőzése rendszeres, főként a rajzás időszakában, történő légyirtással oldható meg. A juhpaklincs (Melophagus ovinus) szabad szemmel látható, lapos testű, vérrel táplálkozó rovar. A juh bőrfelületén a gyapjúszálak között élősködik. Kártétele az állatok vérvesztésében, vala-

34

Juhbetegségek

mint a szúrás során fellépő viszkető érzésben van. Szúrása helyén az állatok a bőrt vakarják, harapdálják, így a parazita állandó nyugtalanságot okoz. A juhpaklincsok a juh fürösztésénél használatos idegmérgekre érzékenyek, de számuk a gyapjúnyírással is csökkenthető.

Gombatoxin okozta betegségek Az F—2 fuzariotoxikózist a gabonaféléken és hosszú tenyészidejű kukoricán megtelepedő Fusarium graminearum gombatoxin váltja ki. A gombafertőzött takarmány folyamatos etetése a jerkéken ösztrogénszindrómát (péraduzzanat, ivarszervi nyálkahártyák kipirosodása, lilás elszíneződése, a szövetek vizenyős beszűrődése, majd hüvelyelőesés stb.), a vemhes anyajuhokban vetélést és a kosokban terméketlenséget (herék csírahámjának elfajulása, spermatermelési zavarok, csökkent értékű sperma stb.) okozhat. A betegség enyhébb tünetei a fertőzött takarmány etetésének megszüntetésével nyomtalanul eltűnhetnek (ösztrogénszindróma), súlyosabb esetekben az állat tenyésztésre alkalmatlanná válhat. A stachibotriotoxikózis kiváltója a szálas takarmányokon fekete bevonatot képező Stachybotrys alternans penészgomba toxinja. A fertőzött takarmány vagy alomszalma okozta megbetegedés szórványos formában mutatkozik. A beteg állatok elesettek, sokat fekszenek, a száj és az orr nyálkahártyáján (elhalással járó) gyulladásos területek találhatók. Az orrból savós, ritkán véres váladék szivárog, és (néha véres jellegű) hasmenés is tapasztalható. A juhok az első klinikai tünetek megjelenését követő 3 napon belül elhullanak. Gyakran baktériumok okozta szövődmények is súlyosbítják a betegség lefolyását. A hullák boncolásakor testszerte mutatkozó vérzéseket találunk.

Anyagforgalmi és hiánybetegségek Az angolkór a fiatalkori csontszövet fejlődésének és átépítésének zavara. A zavar miatt a csont szilárdsága csökken. A betegség a választást követően elsősorban istállózott állatokon fordul elő. Az Juhbetegségek

35


elegendő fehérje- és energiaellátás mellett hiányos kalcium- vagy foszforbevitel és/vagy a takarmány helytelen Ca : P aránya, illetve D-vitamin-elégtelenség következtében alakul ki. A gyors testtömeg-gyarapodás hajlamosító tényező. A (hízó) bárányok angolkórja legtöbbször foszforhiányos alapon fejlődik ki. A beteg állatok sokat fekszenek, nehezen késztethetők mozgásra, felállva gyakran az elülső lábtövükön „térdelnek”. A csontok ízületi végei bunkószerűen megvastagodnak. Az angolkóros állatokon a reflex ingerlékenység fokozódik, a görcskészség nő, a fehérje rossz hasznosulása miatt az állatok soványodnak. A betegség előfordulásakor vagy megelőzése érdekében vizsgáltassuk meg a takarmány kálcium-foszfor össztartalmát, arányát, adagoljunk D3 vitamint. A csontlágyulás a vemhes és a szoptatós anyajuhok angolkórhoz hasonló, de kórfejlődésileg attól némileg eltérő betegsége. Gyakran foszforban szegény, kalciumban gazdag tömegtakarmányok etetése után tapasztaljuk. A rossz minőségű szénával és kevés abrakkal együtt etetett cukorgyári, szeszgyári melléktermékek (cefre, törköly, melasz, répaszelet stb.), valamint a takarmányrépa és a szilázs különösen hajlamosít a csontlágyulásra. A klinikai tünetek általános egészségromlásban, mozgászavarokban mutatkoznak (a termékenyülés zavara, a rossz vemhesülés, a véres, csendes, elmaradó ivarzás, renyhe méhinvolúció stb.). Feltűnő a társak, az istállóberendezések, falak nyalogatása, az alomevés. A csontlágyulásos állat nehezen késztethető mozgásra. A betegség megelőzése, illetve gyógykezelése érdekében az állat kálcium- és foszforszükségletét ki kell elégíteni. Első teendő a foszforellátás gyors javítása (juh phylafor korpa adagolása). Ketózis következtében a juhok a vemhesség utolsó hónapjában, rendszerint a téli hónapokban betegszenek meg. A kettős vagy hármas ikervemhet hordozó anyák különösen hajlamosak a ketózisos megbetegedésekre. Kiváltója a takarmányok szénhidrátokban való szegénysége vagy a szervezet szénhidrát-tartalékainak hiánya. Előfordulhat szórványosan és tömegesen is (hirtelen takarmányváltoztatás, fejadagcsökkentés stb.). A juhok takarmányának fehérjetartalma is befolyással van a betegség kialakulására. A kialakuló klinikai tünetek részint az acidózis, részint az acetecetsav toxikus hatásá-

36

Juhbetegségek

nak a következményei. A beteg vemhes juhok étvágytalanok, ugyanakkor a falat, az almot nyalogatják, légzésük szapora, a kilégzett levegő acetonszagú, szívverésük gyenge, bendőműködésük renyhe, a bélsaruk kemény és nyálkával fedett. Gyakran vizelnek, vizeletük világossárga és acetonszagú. Súlyosbodik a klinikai tünet, ha bágyadtakká válnak, szédelegve, kötötten járnak. Egyes esetekben bágyadtság helyett izgatottsági tünetek jelentkeznek, ilyenkor nyugtalanság, üres rágó, harapó kényszermozgások és látási zavarok tapasztalhatók. A beteg állatok csak ellés vagy vetélés után gyógyulnak meg, egyébként a megbetegedést követően 2—8. nap között elhullanak. A hullák boncolásakor zsíros máj- és veseelfajulást, a méhben pedig két vagy három magzatot találunk. Gyógykezelésül vagy megelőzésül is jó hatással van a melasz etetése/itatása a vemhesség utolsó hónapjában. A szénhidrát-hiányos állapot megszüntethető a bőr alá vagy vénába adagolt 20—40%-os szőlőcukoroldattal is. Jó hatású a kortizonkészítmények alkalmazása, a kalcium-karbonát és szódabikarbonát etetése. A májkárosodás csökkentésére A-, D-, E-vitamin adagolása ajánlatos. A húgykövesség többnyire az istállózott hízó és növendék kosok betegsége. A húgykövek a húgyhólyagban, ritkán a vesékben képződnek, és a húgyutak anatómiai (fiziológiás) szűkületeiben (S alakú görbület, húgycső nyúlványa) fennakadnak. Következményük a húgycső elzáródása. A húgykövesség leggyakoribb kiváltó oka a takarmány szűk kálcium-foszfor aránya (foszfor-túladagolás). A szervezet számára a felesleges foszfor kalcium hiányában a vesén keresztül ürül ki, s a lúgos vizeletben könnyen kicsapódhat. A foszfor tartalmú húgykőképződésre hajlamosít a hiányos A-vitamin-ellátás, a rostban szegény takarmányozás, az ivóvízhiány, tartási és takarmányozási stresszhatások, valamint az adenovírusos fertőzöttséggel járó megbetegedés is. A beteg állatok fokozott szívműködés és légzésszám mellett étvágytalanná válnak, bendőműködésük megszűnik. Gyakori, majd állandó vizelési inger alakul ki, de a húgycsőből a vizelet csak cseppekben ürül. A tasak és a hasfal szövetei vizenyősen beszűrődnek. A betegség végső szakaszában húgyvérűség alakul ki, amikor kilélegzett levegő is vizeletszagú, az állat tompult, aluszékony és végül elhullik. Juhbetegségek

37


elegendő fehérje- és energiaellátás mellett hiányos kalcium- vagy foszforbevitel és/vagy a takarmány helytelen Ca : P aránya, illetve D-vitamin-elégtelenség következtében alakul ki. A gyors testtömeg-gyarapodás hajlamosító tényező. A (hízó) bárányok angolkórja legtöbbször foszforhiányos alapon fejlődik ki. A beteg állatok sokat fekszenek, nehezen késztethetők mozgásra, felállva gyakran az elülső lábtövükön „térdelnek”. A csontok ízületi végei bunkószerűen megvastagodnak. Az angolkóros állatokon a reflex ingerlékenység fokozódik, a görcskészség nő, a fehérje rossz hasznosulása miatt az állatok soványodnak. A betegség előfordulásakor vagy megelőzése érdekében vizsgáltassuk meg a takarmány kálcium-foszfor össztartalmát, arányát, adagoljunk D3 vitamint. A csontlágyulás a vemhes és a szoptatós anyajuhok angolkórhoz hasonló, de kórfejlődésileg attól némileg eltérő betegsége. Gyakran foszforban szegény, kalciumban gazdag tömegtakarmányok etetése után tapasztaljuk. A rossz minőségű szénával és kevés abrakkal együtt etetett cukorgyári, szeszgyári melléktermékek (cefre, törköly, melasz, répaszelet stb.), valamint a takarmányrépa és a szilázs különösen hajlamosít a csontlágyulásra. A klinikai tünetek általános egészségromlásban, mozgászavarokban mutatkoznak (a termékenyülés zavara, a rossz vemhesülés, a véres, csendes, elmaradó ivarzás, renyhe méhinvolúció stb.). Feltűnő a társak, az istállóberendezések, falak nyalogatása, az alomevés. A csontlágyulásos állat nehezen késztethető mozgásra. A betegség megelőzése, illetve gyógykezelése érdekében az állat kálcium- és foszforszükségletét ki kell elégíteni. Első teendő a foszforellátás gyors javítása (juh phylafor korpa adagolása). Ketózis következtében a juhok a vemhesség utolsó hónapjában, rendszerint a téli hónapokban betegszenek meg. A kettős vagy hármas ikervemhet hordozó anyák különösen hajlamosak a ketózisos megbetegedésekre. Kiváltója a takarmányok szénhidrátokban való szegénysége vagy a szervezet szénhidrát-tartalékainak hiánya. Előfordulhat szórványosan és tömegesen is (hirtelen takarmányváltoztatás, fejadagcsökkentés stb.). A juhok takarmányának fehérjetartalma is befolyással van a betegség kialakulására. A kialakuló klinikai tünetek részint az acidózis, részint az acetecetsav toxikus hatásá-

36

Juhbetegségek

nak a következményei. A beteg vemhes juhok étvágytalanok, ugyanakkor a falat, az almot nyalogatják, légzésük szapora, a kilégzett levegő acetonszagú, szívverésük gyenge, bendőműködésük renyhe, a bélsaruk kemény és nyálkával fedett. Gyakran vizelnek, vizeletük világossárga és acetonszagú. Súlyosbodik a klinikai tünet, ha bágyadtakká válnak, szédelegve, kötötten járnak. Egyes esetekben bágyadtság helyett izgatottsági tünetek jelentkeznek, ilyenkor nyugtalanság, üres rágó, harapó kényszermozgások és látási zavarok tapasztalhatók. A beteg állatok csak ellés vagy vetélés után gyógyulnak meg, egyébként a megbetegedést követően 2—8. nap között elhullanak. A hullák boncolásakor zsíros máj- és veseelfajulást, a méhben pedig két vagy három magzatot találunk. Gyógykezelésül vagy megelőzésül is jó hatással van a melasz etetése/itatása a vemhesség utolsó hónapjában. A szénhidrát-hiányos állapot megszüntethető a bőr alá vagy vénába adagolt 20—40%-os szőlőcukoroldattal is. Jó hatású a kortizonkészítmények alkalmazása, a kalcium-karbonát és szódabikarbonát etetése. A májkárosodás csökkentésére A-, D-, E-vitamin adagolása ajánlatos. A húgykövesség többnyire az istállózott hízó és növendék kosok betegsége. A húgykövek a húgyhólyagban, ritkán a vesékben képződnek, és a húgyutak anatómiai (fiziológiás) szűkületeiben (S alakú görbület, húgycső nyúlványa) fennakadnak. Következményük a húgycső elzáródása. A húgykövesség leggyakoribb kiváltó oka a takarmány szűk kálcium-foszfor aránya (foszfor-túladagolás). A szervezet számára a felesleges foszfor kalcium hiányában a vesén keresztül ürül ki, s a lúgos vizeletben könnyen kicsapódhat. A foszfor tartalmú húgykőképződésre hajlamosít a hiányos A-vitamin-ellátás, a rostban szegény takarmányozás, az ivóvízhiány, tartási és takarmányozási stresszhatások, valamint az adenovírusos fertőzöttséggel járó megbetegedés is. A beteg állatok fokozott szívműködés és légzésszám mellett étvágytalanná válnak, bendőműködésük megszűnik. Gyakori, majd állandó vizelési inger alakul ki, de a húgycsőből a vizelet csak cseppekben ürül. A tasak és a hasfal szövetei vizenyősen beszűrődnek. A betegség végső szakaszában húgyvérűség alakul ki, amikor kilélegzett levegő is vizeletszagú, az állat tompult, aluszékony és végül elhullik. Juhbetegségek

37


A hullák boncolásakor a húgyhólyagban és a húgyutakban több kisebb-nagyobb követ találunk, vagy a húgyút homokkal kitöltött. A húgyutak nyálkahártyája gyulladásos, körülírt területeken elhalt. Esetenként hólyagrepedés és a hasüregben vizelet is előfordulhat. Műtéti gyógykezelést legfeljebb a tenyészkosoknál érdemes végezni. A kényszervágott állatok húsát csak alapos vizsgálat (érzékszervi és főzőpróba) után szabad közfogyasztásra adni. A húgykövesség megelőzhető az abrak 2 : 1 vagy tágabb Ca : P arányával. Az abrak foszfor-feleslegét a jó minőségű lucernaszéna magas Ca tartalmával ellensúlyozhatjuk. Az ad libitum mennyiségű, tiszta, megfelelő hőmérsékletű ivóvíz gátolja a kőképződést a vizelet sókoncentrációjának csökkentése révén. Az 5—7 g/nap mennyiségű ammónium-klorid adagolása ugyancsak kedvező hatású. A tenyészkosok jártatása, legeltetése, jó A-vitamin-ellátottsága szintén csökkenti a húgykövek képződésének lehetőségét. A szív- és vázizom-elfajulás világszerte előforduló és nagy gazdasági kárt okozó juhbetegség. Ritkábban már a vetélt magzatokon, a felnőtt állatokon is előfordul, gyakrabban mégis a 3—6 hetes korú bárányokon tapasztalható. Az ország minden részén előfordul, mert az agrokémiai eljárások miatt takarmánynövényeink eleve szelénhiányosak. A szív- és vázizom-elfajulás, oktanában egyértelműen az E-vitamin- és/vagy szelénhiányos takarmányok játszanak szerepet. Az E-vitamin- vagy szelénhiányos takarmányok súlyos anyagcserezavart okoznak, aminek az egyes izmokban elhalásos folyamat lesz a következménye. A betegség tünete aszerint változik, hogy melyik izomcsoport betegszik meg. A pusztán szívizom megbetegedésre általában a hirtelen elhullások hívják fel a figyelmet. A végtagizmok megbetegedésekor a mozgás kötötté, merevvé válik, majd mozgásképtelenség alakul ki. A bordaközi izmok elfajulása esetében nehezített (hasi) légzés látható. A végtagizmok megbetegedésekor hosszantartó lesoványodás után következik be az elhullás. A latens formában beteg állatok érzékenyen reagálnak egyéb kórokozókra (Listeria monocytogenes, klosztridiumok stb.), és súlyosabb kimenetelű, rosszabb kórjóslatú tünetek alakulnak ki. A vérsavó biokémiai, valamint a takarmány E-vitamin- vagy szelén-tartalom-vizsgálatából következtethetünk a szubklinikai hiánybetegségekre is.

38

Juhbetegségek

A hullák boncolásakor az elfajult, elhalt izmok metszéslapja világos szürkésfehér vagy ilyen foltokkal tarkított, tompa fényű és száraz felületű. A beteg állatok a klinikai tünetek kezdetén Soluselén injekció vagy E-vitamin-injekcióval gyógykezelhetők. Kiegészítésül C-vitamin is adagolható. Megelőzésül búzacsíra etetése ajánlott mind a felnőtt anyajuhokkal, mind a kritikus korban lévő bárányokkal. Ugyancsak megelőző hatású a szájon át adagolt Myoselen takarmánykiegészítő vagy a már említett Soluselén injekció. A Myoselent a vemhesség utolsó hónapjában és a szoptatás alatt folyamatosan kell adagolni. A Soluselen injekciót a vemhesség utolsó két hónapjában 4 hetes időközzel, 7—8 ml mennyiségben az anyák bőre alá fecskendezzük, a bárányoknak 1—2 ml-es adagban adjuk. Nyomelemhiányok. A juh számos ásványi anyagot igényel nagyon kis mennyiségben (jód, kobalt, réz stb.). Ezeknek a nyomelemeknek a többsége a szokásos takarmányokban elegendő mennyiségben van jelen, azonban néhány tájegység talajából hiányozhat vagy hiányos mennyiségben fordul elő, esetleg a talajviszonyok nem teszik lehetővé, hogy a növények elegendő mennyiséget vegyenek fel belőlük. A jódhiány a bárányok golyváját idézi elő. A hiánytünetek nem jelennek meg a felnőtt állatokon, de bárányaik megbetegszenek. Az újszülött bárányok gyengék, halva születnek vagy közvetlenül a születés után elpusztulnak. A bárányok gyapja szőrszerű, a torokjáratukban lévő pajzsmirigy megnagyobbodott. A bárányok a jódot anyjuk tejéből veszik fel. A takarmány jódellátása változó, függ a talaj jódtartalmától. A megfelelő ellátás érdekében a jódhiányos tájkörzetekben jódozott sót vagy olyan ásványianyag-keveréket kell etetni, amelyik jódot is tartalmaz. Egyes területeken kobalthiány is előfordulhat. A fű a talajadottságtól függően nagy mennyiségben vagy hiányosan tartalmaz kobaltot. A lucerna általában több kobaltot tartalmaz, mint a fű. Kobalthiány esetén a juhok legyengülnek, lesoványodnak, vérszegénnyé válnak és végül elpusztulnak. A kevésbé súlyos hiány csak fejlődésbeli lemaradásban nyilvánul meg. Az ásványianyag-keverékek általában kobalt kiegészítést is tartalmaznak. Rézhiányban inkább a bárányok betegszenek meg, mint a felnőtt juhok. Rézhiányos takarmányozáskor az egy hónaposnál fiataJuhbetegségek

39


A hullák boncolásakor a húgyhólyagban és a húgyutakban több kisebb-nagyobb követ találunk, vagy a húgyút homokkal kitöltött. A húgyutak nyálkahártyája gyulladásos, körülírt területeken elhalt. Esetenként hólyagrepedés és a hasüregben vizelet is előfordulhat. Műtéti gyógykezelést legfeljebb a tenyészkosoknál érdemes végezni. A kényszervágott állatok húsát csak alapos vizsgálat (érzékszervi és főzőpróba) után szabad közfogyasztásra adni. A húgykövesség megelőzhető az abrak 2 : 1 vagy tágabb Ca : P arányával. Az abrak foszfor-feleslegét a jó minőségű lucernaszéna magas Ca tartalmával ellensúlyozhatjuk. Az ad libitum mennyiségű, tiszta, megfelelő hőmérsékletű ivóvíz gátolja a kőképződést a vizelet sókoncentrációjának csökkentése révén. Az 5—7 g/nap mennyiségű ammónium-klorid adagolása ugyancsak kedvező hatású. A tenyészkosok jártatása, legeltetése, jó A-vitamin-ellátottsága szintén csökkenti a húgykövek képződésének lehetőségét. A szív- és vázizom-elfajulás világszerte előforduló és nagy gazdasági kárt okozó juhbetegség. Ritkábban már a vetélt magzatokon, a felnőtt állatokon is előfordul, gyakrabban mégis a 3—6 hetes korú bárányokon tapasztalható. Az ország minden részén előfordul, mert az agrokémiai eljárások miatt takarmánynövényeink eleve szelénhiányosak. A szív- és vázizom-elfajulás, oktanában egyértelműen az E-vitamin- és/vagy szelénhiányos takarmányok játszanak szerepet. Az E-vitamin- vagy szelénhiányos takarmányok súlyos anyagcserezavart okoznak, aminek az egyes izmokban elhalásos folyamat lesz a következménye. A betegség tünete aszerint változik, hogy melyik izomcsoport betegszik meg. A pusztán szívizom megbetegedésre általában a hirtelen elhullások hívják fel a figyelmet. A végtagizmok megbetegedésekor a mozgás kötötté, merevvé válik, majd mozgásképtelenség alakul ki. A bordaközi izmok elfajulása esetében nehezített (hasi) légzés látható. A végtagizmok megbetegedésekor hosszantartó lesoványodás után következik be az elhullás. A latens formában beteg állatok érzékenyen reagálnak egyéb kórokozókra (Listeria monocytogenes, klosztridiumok stb.), és súlyosabb kimenetelű, rosszabb kórjóslatú tünetek alakulnak ki. A vérsavó biokémiai, valamint a takarmány E-vitamin- vagy szelén-tartalom-vizsgálatából következtethetünk a szubklinikai hiánybetegségekre is.

38

Juhbetegségek

A hullák boncolásakor az elfajult, elhalt izmok metszéslapja világos szürkésfehér vagy ilyen foltokkal tarkított, tompa fényű és száraz felületű. A beteg állatok a klinikai tünetek kezdetén Soluselén injekció vagy E-vitamin-injekcióval gyógykezelhetők. Kiegészítésül C-vitamin is adagolható. Megelőzésül búzacsíra etetése ajánlott mind a felnőtt anyajuhokkal, mind a kritikus korban lévő bárányokkal. Ugyancsak megelőző hatású a szájon át adagolt Myoselen takarmánykiegészítő vagy a már említett Soluselén injekció. A Myoselent a vemhesség utolsó hónapjában és a szoptatás alatt folyamatosan kell adagolni. A Soluselen injekciót a vemhesség utolsó két hónapjában 4 hetes időközzel, 7—8 ml mennyiségben az anyák bőre alá fecskendezzük, a bárányoknak 1—2 ml-es adagban adjuk. Nyomelemhiányok. A juh számos ásványi anyagot igényel nagyon kis mennyiségben (jód, kobalt, réz stb.). Ezeknek a nyomelemeknek a többsége a szokásos takarmányokban elegendő mennyiségben van jelen, azonban néhány tájegység talajából hiányozhat vagy hiányos mennyiségben fordul elő, esetleg a talajviszonyok nem teszik lehetővé, hogy a növények elegendő mennyiséget vegyenek fel belőlük. A jódhiány a bárányok golyváját idézi elő. A hiánytünetek nem jelennek meg a felnőtt állatokon, de bárányaik megbetegszenek. Az újszülött bárányok gyengék, halva születnek vagy közvetlenül a születés után elpusztulnak. A bárányok gyapja szőrszerű, a torokjáratukban lévő pajzsmirigy megnagyobbodott. A bárányok a jódot anyjuk tejéből veszik fel. A takarmány jódellátása változó, függ a talaj jódtartalmától. A megfelelő ellátás érdekében a jódhiányos tájkörzetekben jódozott sót vagy olyan ásványianyag-keveréket kell etetni, amelyik jódot is tartalmaz. Egyes területeken kobalthiány is előfordulhat. A fű a talajadottságtól függően nagy mennyiségben vagy hiányosan tartalmaz kobaltot. A lucerna általában több kobaltot tartalmaz, mint a fű. Kobalthiány esetén a juhok legyengülnek, lesoványodnak, vérszegénnyé válnak és végül elpusztulnak. A kevésbé súlyos hiány csak fejlődésbeli lemaradásban nyilvánul meg. Az ásványianyag-keverékek általában kobalt kiegészítést is tartalmaznak. Rézhiányban inkább a bárányok betegszenek meg, mint a felnőtt juhok. Rézhiányos takarmányozáskor az egy hónaposnál fiataJuhbetegségek

39


labb bárányok csontozata igen törékeny. Az 1—4 hónapos, beteg bárányokon dülöngélő járásmód figyelhető meg, néha a bénulás különböző fokozatai is láthatók a hátulsó testfélen. A merinóknál és félvéreknél gyakran megfigyelhető az egyenes, „acélos” gyapjú, amikor a gyapjúszálak elvesztik göndörségüket. A fekete gyapjas juhokon a gyapjúpigment hiánya érzékenyen jelzi a rézhiányt. A szálas takarmány rézanalízise nem mindig pontosan jelzi a juhok szervezetének rézszintjét, mivel antagonista kapcsolat van a réz, a molibdén és szulfát felszívódása között.

Belgyógyászati betegségek A gyapjúrágás rendellenes étvágyként jelentkezik a juhállományokban. A felnőtt és hízóállatok egymást, a szopós bárányok anyjuk gyapját rágják. Az egyoldalú takarmányozás, a szilázs, az ipari melléktermékek premix kiegészítés nélküli etetése stb. hozhat létre anyagcserezavarokat és hiányállapotokat. További okként szerepelhet még a juhok hosszan tartó szállítása, éhezése. A mesterséges báránynevelés során az itatástechnológiai hiányosságok, paraziták okozta fertőzöttség stb. gyakori okai a gyapjúrágásnak. A rágott területeken a gyapjú egyenlőtlenül rövidebb, mint másutt, azontúl színeltérést is mutat. A gyapjúrágás leggyakoribb helye felnőtt állatokon a mellkas és a has oldala. A bárányok általában a farok, a végbél környékét, a tőgy szomszédságát rágják. A gyapjúrágott területen a bőr ép és nem viszket. Mivel a kórkép előfordulásáért a takarmány beltartalmi hibái, ásványi anyagok, vitaminok hiánya stb. a felelős, gondoskodjunk azok megszüntetéséről, kedvező arányban és mennyiségben való etetésükről. A fogak betegségei tömegesen jelentkezhetnek, ha a bárányok fogváltása idején azok elégtelen mennyiségű ásványi sót, főleg kálciumot kapnak. A flourban szegény talajú területen élő juhok fogainak szilárdsága csökkent értékű, gyorsan kopik. A takarmányok szúrós képletei ugyancsak fognövekedési rendellenességet, illetve az íny nyálkahártyájába fúródva tályogokat okozhatnak. A homokkal szennyezett takarmány etetése szintén okozhat fogbetegségeket.

40

Juhbetegségek

A fogak, fogíny bármilyen eredetű megbetegedései lassú, nehezített rágást, nyálzást, a pofaüregben takarmányfelhalmozódást (,‚bagózást”), kondícióromlást okoznak. A tartósan megmaradó rendellenesség átterjedhet az arckoponya csontjaira is. Gyógykezelésül javasolt az idegen tárgy eltávolítása, a sérült terület fertőtlenítős ecsetelése stb. Súlyosabb esetben állatorvosi beavatkozást vegyünk igénybe. Az 5—6 évesnél idősebb juhok fogelváltozása selejtezési okként szerepel a bárányválasztást követően. A nyelőcső-eltömődés fel nem ismert eseteiből adódó elhullás nem ritka eset. A burgonya, az alma vagy annak darabjai, a répa-, főleg a cukorrépa részek, a szilázsban lévő kukoricacső-, esetleg répa-, tökdarabok stb. mind a juhok nyelőcsövének eltömődését okozhatják. Az éhes, mohó takarmány-felvételű, felületesen rágó, vagy rágás nélkül nyelő állatoknál az eltömődés gyakrabban fordul elő. A nyelőcső rendszerint a mellkas bejárata előtt, máskor a mellüregben tömődik el. Az utóbbi esetben nehezen észlelhető. A rendellenesség előfordulásakor az állat nyugtalan, esetleg köhög, öklendez, általában bőségesen nyálzik és felfúvódik. A felfúvódott állat nehezen lélegzik, majd megfullad. A mellkas bejáratáig elakadt tárgyat a garatba, szájüregbe visszamasszálhatjuk. A mélyebben fekvő eltömődés esetén nyelőcsőszonda segíthet a tárgy bendőbe történő távolításában. Jó hatású, ha a beavatkozás előtt görcsoldó szert adagolunk. A beavatkozás során a felmasszált tárgyat az állat félrenyelheti, aminek gyógyulásra nem hajlamos gennyes-üszkös tüdőgyulladás lehet a következménye. A bendő heveny felfúvódása a gázok gyors felszaporodását és távozásának akadályát jelenti. A bendő habos-erjedéses felfúvódása a juhok egyik legveszélyesebb, rövid idő alatt kialakuló, gyakran tömeges elhullást előidéző betegsége lehet. A habos-erjedéses felfúvódás főleg kora tavasszal, késő ősszel, illetve száraz nyarat követő csapadékos időben fordul elő. Okozhatja a virágzás előtti fejlődési szakaszban levő, buján nőtt zöldtakarmány, gyorsan növő (szaponintartalmú) pillangósok, alacsony rosttartalmú növények, legeltetése, illetve darák etetése. Juhbetegségek

41


labb bárányok csontozata igen törékeny. Az 1—4 hónapos, beteg bárányokon dülöngélő járásmód figyelhető meg, néha a bénulás különböző fokozatai is láthatók a hátulsó testfélen. A merinóknál és félvéreknél gyakran megfigyelhető az egyenes, „acélos” gyapjú, amikor a gyapjúszálak elvesztik göndörségüket. A fekete gyapjas juhokon a gyapjúpigment hiánya érzékenyen jelzi a rézhiányt. A szálas takarmány rézanalízise nem mindig pontosan jelzi a juhok szervezetének rézszintjét, mivel antagonista kapcsolat van a réz, a molibdén és szulfát felszívódása között.

Belgyógyászati betegségek A gyapjúrágás rendellenes étvágyként jelentkezik a juhállományokban. A felnőtt és hízóállatok egymást, a szopós bárányok anyjuk gyapját rágják. Az egyoldalú takarmányozás, a szilázs, az ipari melléktermékek premix kiegészítés nélküli etetése stb. hozhat létre anyagcserezavarokat és hiányállapotokat. További okként szerepelhet még a juhok hosszan tartó szállítása, éhezése. A mesterséges báránynevelés során az itatástechnológiai hiányosságok, paraziták okozta fertőzöttség stb. gyakori okai a gyapjúrágásnak. A rágott területeken a gyapjú egyenlőtlenül rövidebb, mint másutt, azontúl színeltérést is mutat. A gyapjúrágás leggyakoribb helye felnőtt állatokon a mellkas és a has oldala. A bárányok általában a farok, a végbél környékét, a tőgy szomszédságát rágják. A gyapjúrágott területen a bőr ép és nem viszket. Mivel a kórkép előfordulásáért a takarmány beltartalmi hibái, ásványi anyagok, vitaminok hiánya stb. a felelős, gondoskodjunk azok megszüntetéséről, kedvező arányban és mennyiségben való etetésükről. A fogak betegségei tömegesen jelentkezhetnek, ha a bárányok fogváltása idején azok elégtelen mennyiségű ásványi sót, főleg kálciumot kapnak. A flourban szegény talajú területen élő juhok fogainak szilárdsága csökkent értékű, gyorsan kopik. A takarmányok szúrós képletei ugyancsak fognövekedési rendellenességet, illetve az íny nyálkahártyájába fúródva tályogokat okozhatnak. A homokkal szennyezett takarmány etetése szintén okozhat fogbetegségeket.

40

Juhbetegségek

A fogak, fogíny bármilyen eredetű megbetegedései lassú, nehezített rágást, nyálzást, a pofaüregben takarmányfelhalmozódást (,‚bagózást”), kondícióromlást okoznak. A tartósan megmaradó rendellenesség átterjedhet az arckoponya csontjaira is. Gyógykezelésül javasolt az idegen tárgy eltávolítása, a sérült terület fertőtlenítős ecsetelése stb. Súlyosabb esetben állatorvosi beavatkozást vegyünk igénybe. Az 5—6 évesnél idősebb juhok fogelváltozása selejtezési okként szerepel a bárányválasztást követően. A nyelőcső-eltömődés fel nem ismert eseteiből adódó elhullás nem ritka eset. A burgonya, az alma vagy annak darabjai, a répa-, főleg a cukorrépa részek, a szilázsban lévő kukoricacső-, esetleg répa-, tökdarabok stb. mind a juhok nyelőcsövének eltömődését okozhatják. Az éhes, mohó takarmány-felvételű, felületesen rágó, vagy rágás nélkül nyelő állatoknál az eltömődés gyakrabban fordul elő. A nyelőcső rendszerint a mellkas bejárata előtt, máskor a mellüregben tömődik el. Az utóbbi esetben nehezen észlelhető. A rendellenesség előfordulásakor az állat nyugtalan, esetleg köhög, öklendez, általában bőségesen nyálzik és felfúvódik. A felfúvódott állat nehezen lélegzik, majd megfullad. A mellkas bejáratáig elakadt tárgyat a garatba, szájüregbe visszamasszálhatjuk. A mélyebben fekvő eltömődés esetén nyelőcsőszonda segíthet a tárgy bendőbe történő távolításában. Jó hatású, ha a beavatkozás előtt görcsoldó szert adagolunk. A beavatkozás során a felmasszált tárgyat az állat félrenyelheti, aminek gyógyulásra nem hajlamos gennyes-üszkös tüdőgyulladás lehet a következménye. A bendő heveny felfúvódása a gázok gyors felszaporodását és távozásának akadályát jelenti. A bendő habos-erjedéses felfúvódása a juhok egyik legveszélyesebb, rövid idő alatt kialakuló, gyakran tömeges elhullást előidéző betegsége lehet. A habos-erjedéses felfúvódás főleg kora tavasszal, késő ősszel, illetve száraz nyarat követő csapadékos időben fordul elő. Okozhatja a virágzás előtti fejlődési szakaszban levő, buján nőtt zöldtakarmány, gyorsan növő (szaponintartalmú) pillangósok, alacsony rosttartalmú növények, legeltetése, illetve darák etetése. Juhbetegségek

41


A felfúvódás kezdetén a bendőmozgás és a böfögés gyakoribb, erőteljesebb, a has teltsége inkább a has két oldalán szembetűnő. A felfúvódás súlyosbodásával a has feltűnően kitágul, az állatok csoportosan, szétvetett lábakkal, ijedt tekintettel, fejüket előrenyújtva, hátukat felpúposítva állnak. Egyesek (kólikás fájdalomra utalóan) hátulsó lábaikkal hasuk felé rúgnak, farkukkal csapdosnak. Gyakran tapasztalható vizelés és bélsárürítés, jellegzetes a kilégzéssel kapcsolatos szűkülési zörej. A betegek nagy része üresen rág, nyálzik, nyelvét előredugva öklendezik. A bendő-összehúzódások a felfúvódás erősödésével ritkulnak és gyengülnek, majd megszűnnek. A légzés, illetve pulzus egyre felületesebb és szaporább. A felfúvódás végső stádiumában lévő állat elvágódik és fulladásos görcsök között elpusztul. A kezelést megelőző elsősegélynyújtás során a felfúvódott állat elülső testfelét magasabbra állítjuk, esetleg az állatot leültetjük. Ezzel egyidejűleg habromboló hatású szert kell a bendőbe juttatni. A szert a félrenyelés elkerülése miatt hosszú nyakú üvegből nyeletjük le. Jó hatású habrombolók közé tartoznak a növényi vagy paraffinolajok alkoholos elegyei és az Atympan nevű gyári készítmény. Súlyos felfúvódás esetén a bendőt szúrcsapoljuk, majd a műszer hüvelyén keresztül közvetlenül adagoljuk a habrombolókat. Szúrcsapolásra a vékony, kis átmérőjű trokárt használjuk. A szúrcsapolás helye az utolsó borda és a külső csípőszögletet összekötő egyenes felezőpontja (a horpasz legkiemelkedőbb pontja). A felfúvódás(ok) megelőzése érdekében ajánlatos a legeltetés előtt szénát etetni vagy szakaszosan legeltetni. A hajtva legeltetés veszélyes, mert az állatok a növények legfelső, csak gyenge hajtásait csipegetik le. Kerüljük a meleg esőzések után buján nőtt vagy dércsípte növényzet legeltetését. A bendőalkalózis olyankor fordul elő, ha fehérjében gazdag (lucerna, szójadara) takarmányokat könnyen erjedő, szénhidrátokban szegény takarmányokkal együtt etetünk, valamint ha a nitrogéntartalmú takarmánykiegészítőket (NPN anyagokat: karbamidat, ammónium-karbonátot) szoktatás nélkül vagy túl nagy mennyiségben etetjük, esetleg elégtelenül keverjük el. A mérlegelések előtt fehérjében a gazdag takarmányok bőséges etetése gyakran vezet bendőalkolózis előfordulásához.

42

Juhbetegségek

A megbetegedett állatok étvágya csökken, a kérődzés, a bendőmozgások ritkák, renyhék és az enyhe fokú felfúvódás is gyakori. A betegek egy része hasmenéses. Az állatok feltűnően kevés vizet isznak. Az esetleges böfögés vagy a kinyert bendőtartalom ammónia szagú, lúgos kémhatású. A bendőalkalózis megszüntetésének első teendője savanyító hatású anyagok juttatása az előgyomrokba. Erre a célra igen alkalmas pl. 50 ml háztartási ecet vízzel 1—2 l-re hígítva, vagy 5—10 ml tejsav hasonlóan alkalmazva. A propionsav tartalmú Ruminogén pulv. 2 × 10—20 g-os napi adagja 1/2 1 vízben, 3—4 napon keresztül adva elősegíti a bendőpH kedvező alakulását. Súlyosabb esetekben állatorvosi segélynyújtás szükséges. A bendőrothadás a földdel szennyezett, rothadt, befülledt takarmány (szilázs, répafej, abrak, rosszul kezelt szálas takarmány stb.) etetését vagy földdel szennyezett ivóvíz itatását követően szokott előfordulni. A megbetegedett állatokon rendszerint súlyos bendőrenyheség, ismétlődő felfúvódás, egyeseken hasmenés, vérkeringési zavarok mutatkoznak. Előrehaladott esetekben ízületgyulladás, ekcéma, rángógörcsök, majd bénulás is előfordul. A bendőtartalom sötétbarna, vízszerű, igen bűzös, habos konzistenciájú, ülepedésre nem hajlamos, erősen lúgos kémhatású. A bendőrothadás gyógyításában az első teendő a szájon át adagolt, széles hatósávú antibiotikum(ok) bejuttatása a rothasztó baktériumok elpusztítására. A kezelést és a kiegészítő tevékenységet bízzuk állatorvosra. Az oltógyomor-felfúvódás a mesterséges tejpótlókkal való báránynevelés során szokott előfordulni. Gyakoribb az előfordulás, ha higiéniai hiányosságok tapasztalhatók, ha túléhezett állatok rövid idő alatt túl sok tejpótlót fogyasztanak és jelentős mennyiségű levegő is kerül az oltógyomorba. Rendszerint a legjobban fejlődő egyedeken fordul elő a betegség, főként a mesterséges báránynevelés 20—40. napja között. A megbetegedett egyedeken az éhgödör mindkét oldalon eltűnik, nyugtalanság tapasztalható, majd az elfekvést követően hátrafordított fejtartással, rángógörcsök között elpusztulnak. Leghatékonyabb a gyógykezelés, ha a felfúvódott egyedekből a gázokat hosszú tűvel leengedjük. Megelőzésként minden 3 bárányJuhbetegségek

43


A felfúvódás kezdetén a bendőmozgás és a böfögés gyakoribb, erőteljesebb, a has teltsége inkább a has két oldalán szembetűnő. A felfúvódás súlyosbodásával a has feltűnően kitágul, az állatok csoportosan, szétvetett lábakkal, ijedt tekintettel, fejüket előrenyújtva, hátukat felpúposítva állnak. Egyesek (kólikás fájdalomra utalóan) hátulsó lábaikkal hasuk felé rúgnak, farkukkal csapdosnak. Gyakran tapasztalható vizelés és bélsárürítés, jellegzetes a kilégzéssel kapcsolatos szűkülési zörej. A betegek nagy része üresen rág, nyálzik, nyelvét előredugva öklendezik. A bendő-összehúzódások a felfúvódás erősödésével ritkulnak és gyengülnek, majd megszűnnek. A légzés, illetve pulzus egyre felületesebb és szaporább. A felfúvódás végső stádiumában lévő állat elvágódik és fulladásos görcsök között elpusztul. A kezelést megelőző elsősegélynyújtás során a felfúvódott állat elülső testfelét magasabbra állítjuk, esetleg az állatot leültetjük. Ezzel egyidejűleg habromboló hatású szert kell a bendőbe juttatni. A szert a félrenyelés elkerülése miatt hosszú nyakú üvegből nyeletjük le. Jó hatású habrombolók közé tartoznak a növényi vagy paraffinolajok alkoholos elegyei és az Atympan nevű gyári készítmény. Súlyos felfúvódás esetén a bendőt szúrcsapoljuk, majd a műszer hüvelyén keresztül közvetlenül adagoljuk a habrombolókat. Szúrcsapolásra a vékony, kis átmérőjű trokárt használjuk. A szúrcsapolás helye az utolsó borda és a külső csípőszögletet összekötő egyenes felezőpontja (a horpasz legkiemelkedőbb pontja). A felfúvódás(ok) megelőzése érdekében ajánlatos a legeltetés előtt szénát etetni vagy szakaszosan legeltetni. A hajtva legeltetés veszélyes, mert az állatok a növények legfelső, csak gyenge hajtásait csipegetik le. Kerüljük a meleg esőzések után buján nőtt vagy dércsípte növényzet legeltetését. A bendőalkalózis olyankor fordul elő, ha fehérjében gazdag (lucerna, szójadara) takarmányokat könnyen erjedő, szénhidrátokban szegény takarmányokkal együtt etetünk, valamint ha a nitrogéntartalmú takarmánykiegészítőket (NPN anyagokat: karbamidat, ammónium-karbonátot) szoktatás nélkül vagy túl nagy mennyiségben etetjük, esetleg elégtelenül keverjük el. A mérlegelések előtt fehérjében a gazdag takarmányok bőséges etetése gyakran vezet bendőalkolózis előfordulásához.

42

Juhbetegségek

A megbetegedett állatok étvágya csökken, a kérődzés, a bendőmozgások ritkák, renyhék és az enyhe fokú felfúvódás is gyakori. A betegek egy része hasmenéses. Az állatok feltűnően kevés vizet isznak. Az esetleges böfögés vagy a kinyert bendőtartalom ammónia szagú, lúgos kémhatású. A bendőalkalózis megszüntetésének első teendője savanyító hatású anyagok juttatása az előgyomrokba. Erre a célra igen alkalmas pl. 50 ml háztartási ecet vízzel 1—2 l-re hígítva, vagy 5—10 ml tejsav hasonlóan alkalmazva. A propionsav tartalmú Ruminogén pulv. 2 × 10—20 g-os napi adagja 1/2 1 vízben, 3—4 napon keresztül adva elősegíti a bendőpH kedvező alakulását. Súlyosabb esetekben állatorvosi segélynyújtás szükséges. A bendőrothadás a földdel szennyezett, rothadt, befülledt takarmány (szilázs, répafej, abrak, rosszul kezelt szálas takarmány stb.) etetését vagy földdel szennyezett ivóvíz itatását követően szokott előfordulni. A megbetegedett állatokon rendszerint súlyos bendőrenyheség, ismétlődő felfúvódás, egyeseken hasmenés, vérkeringési zavarok mutatkoznak. Előrehaladott esetekben ízületgyulladás, ekcéma, rángógörcsök, majd bénulás is előfordul. A bendőtartalom sötétbarna, vízszerű, igen bűzös, habos konzistenciájú, ülepedésre nem hajlamos, erősen lúgos kémhatású. A bendőrothadás gyógyításában az első teendő a szájon át adagolt, széles hatósávú antibiotikum(ok) bejuttatása a rothasztó baktériumok elpusztítására. A kezelést és a kiegészítő tevékenységet bízzuk állatorvosra. Az oltógyomor-felfúvódás a mesterséges tejpótlókkal való báránynevelés során szokott előfordulni. Gyakoribb az előfordulás, ha higiéniai hiányosságok tapasztalhatók, ha túléhezett állatok rövid idő alatt túl sok tejpótlót fogyasztanak és jelentős mennyiségű levegő is kerül az oltógyomorba. Rendszerint a legjobban fejlődő egyedeken fordul elő a betegség, főként a mesterséges báránynevelés 20—40. napja között. A megbetegedett egyedeken az éhgödör mindkét oldalon eltűnik, nyugtalanság tapasztalható, majd az elfekvést követően hátrafordított fejtartással, rángógörcsök között elpusztulnak. Leghatékonyabb a gyógykezelés, ha a felfúvódott egyedekből a gázokat hosszú tűvel leengedjük. Megelőzésként minden 3 bárányJuhbetegségek

43


ra jusson egy gumiszopóka, valamint ajánlatos minden liter tejpótlóhoz 1 ml formalinoldatot keverni. A juhok tüdőgyulladása főleg a fiatal bárányokban, de egyes esetekben felnőtt állatok között is előfordul. Kóroktanában szerepet játszanak a vírusok, klamidiák, mycoplasmák, tüdőférgek és különféle baktériumok. Első tünete a betegségnek, hogy az állatok elmaradoznak a nyájtól, lázasak, majd a nehezített légzés még nyugalomban is feltűnik, mozgatás után pedig súlyosbodik. A spontán köhögés nedves vagy száraz, fájdalmas és ismétlődő. A nyálkás, gennyes orrfolyás a baktériumos szövődmény jele. A megbetegedett állatok gyógyítása előtt mérlegelni kell a kezelés gazdaságosságát vagy a kényszervágás alkalmazását. A kezelésre kerülő állatoknál az antibiotikumos kezelés mellett gondoskodjunk a belső paraziták pusztításáról is. Esetenként az állomány vakcinázására és folyamatos állatorvosi felügyeletre van szükség.

Mérgezések A tejsavmérgezés (lactacidaemia) általában a legeltetési időszakban előforduló, takarmányozási eredetű, bendőemésztési rendellenesség. Tejsavmérgezés akkor alakul ki, ha az előgyomrokba rövid időn belül nagy mennyiségű, könnyen erjedő, szénhidrátdús takarmány kerül (abrak, gabonaszemek, nyers zöldtakarmányok, cukorrépa, takarmányrépa, burgonya, csöves kukorica stb.). Ilyenkor a szénhidrátokból rendellenesen nagy mennyiségben képződik tejsav, amely bendőgyulladást, általános tünetekben mutatkozó mérgezést okoz. Tejsavmérgezés kialakulására leggyakrabban akkor kerül sor, ha a juhok abrakadagját hirtelen növelik, az állatokkal gabona- vagy kukoricatarlókat legeltetnek. A hirtelen, átmenet nélküli takarmányváltoztatás, az itatás elmaradása is elősegítheti a tejsavmérgezés kialakulását. A betegségért felelős takarmányok fogyasztását követő 3—6 óra múlva már megfigyelhetők a mérgezés tünetei: a beteg juhok elesettek, légzésük nehezített és a szívveréssel együtt nagyon szapora. A mérgezett állatok egy részén felfúvódás tünete is tapasztalható. A bendőműködés renyhe, az állatok néha savanyú szagú bendőtartalmat böfögnek fel, és kialakulhat a hasmenés is. A

44

Juhbetegségek

beteg állatok kedvetlenül, feszesen mozognak, sokat isznak. A tejsavmérgezett állatok 25—30%-a elhullhat a légzőcentrum bénulása miatt. A hullák boncolásakor a bendőben vérömléses gyulladást, az előgyomrokban savanyú szagú tartalmat, a tüdő és a légutak feltűnő bővérűségét és az izmokban, a savós- és nyálkahártyák alatt kisebb-nagyobb vérzéseket, vérömlenyeket találunk. A bendőtartalom 3,8—4,2 pH mellett nagy mennyiségű tejsavképző baktériumot tartalmaz. Az enyhébb klinikai tünettel rendelkező állatok gyógykezelését megkísérelhetjük itatással, a vénába adagolt izotóniás sóoldattal, de a leghatékonyabb megoldás a bendőtartalom szondán keresztül való eltávolítása, és jó minőségű lucernaszéna adagolása. A tejsavmérgezés megelőzhető a kihajtás előtti rostdús takarmányok etetésével, itatással és a szoktatva legeltetéssel. Az ammóniamérgezés oktanában a karbamid- és fehérjedús takarmányok nagy mennyiségben való felvétele játszik szerepet. Különösen elősegíti a mérgezés kialakulását a takarmányok átmenet nélküli, egyoldalú etetése. A klinikai tünetek a takarmányok elfogyasztása után 2—4 óra múlva jelentkeznek: nehezített, szapora légzés, fokozott szívműködés, bendőatonia, végtaggyengeség, izomrángások, nyálzás, elesettség. A hullák boncolásakor a bendőben ammóniára emlékeztető, szúrós szagú tartalmat találunk, valamint súlyos esetben bendőgyulladás, májelfajulás tapasztalható. A bendőtartalom lúgos (8,0 körüli pH) az emelkedett ammóniakoncentráció miatt. A beteg állatok ecettel gyógykezelhetők. A megelőzés a karbamidés fehérjedús takarmányokhoz való szoktatásból, valamint a velük együtt adagolt, könnyen emészthető szénhidráttartalmú étrendből áll. A rézmérgezés a juhoknál gyakran előfordul. Heveny és idült formája ismeretes. A heveny mérgezés réztartalmú gyógyszerek, parazitaellenes szerek túladagolása következtében fordul elő, és vérömléses bélgyulladást okoz. Idült rézmérgezés előfordulására számíthatunk, ha tartósan kis adagú rézvegyülethez jutnak az állatok. A réz a szervezetben főként a májban raktározódik. Amikor a máj tárolóképessége kimerül, a réz a vérkeringésbe jut és a vörös vértestek feloldódnak. A máj tárolóképessége általában a szerveJuhbetegségek

45


ra jusson egy gumiszopóka, valamint ajánlatos minden liter tejpótlóhoz 1 ml formalinoldatot keverni. A juhok tüdőgyulladása főleg a fiatal bárányokban, de egyes esetekben felnőtt állatok között is előfordul. Kóroktanában szerepet játszanak a vírusok, klamidiák, mycoplasmák, tüdőférgek és különféle baktériumok. Első tünete a betegségnek, hogy az állatok elmaradoznak a nyájtól, lázasak, majd a nehezített légzés még nyugalomban is feltűnik, mozgatás után pedig súlyosbodik. A spontán köhögés nedves vagy száraz, fájdalmas és ismétlődő. A nyálkás, gennyes orrfolyás a baktériumos szövődmény jele. A megbetegedett állatok gyógyítása előtt mérlegelni kell a kezelés gazdaságosságát vagy a kényszervágás alkalmazását. A kezelésre kerülő állatoknál az antibiotikumos kezelés mellett gondoskodjunk a belső paraziták pusztításáról is. Esetenként az állomány vakcinázására és folyamatos állatorvosi felügyeletre van szükség.

Mérgezések A tejsavmérgezés (lactacidaemia) általában a legeltetési időszakban előforduló, takarmányozási eredetű, bendőemésztési rendellenesség. Tejsavmérgezés akkor alakul ki, ha az előgyomrokba rövid időn belül nagy mennyiségű, könnyen erjedő, szénhidrátdús takarmány kerül (abrak, gabonaszemek, nyers zöldtakarmányok, cukorrépa, takarmányrépa, burgonya, csöves kukorica stb.). Ilyenkor a szénhidrátokból rendellenesen nagy mennyiségben képződik tejsav, amely bendőgyulladást, általános tünetekben mutatkozó mérgezést okoz. Tejsavmérgezés kialakulására leggyakrabban akkor kerül sor, ha a juhok abrakadagját hirtelen növelik, az állatokkal gabona- vagy kukoricatarlókat legeltetnek. A hirtelen, átmenet nélküli takarmányváltoztatás, az itatás elmaradása is elősegítheti a tejsavmérgezés kialakulását. A betegségért felelős takarmányok fogyasztását követő 3—6 óra múlva már megfigyelhetők a mérgezés tünetei: a beteg juhok elesettek, légzésük nehezített és a szívveréssel együtt nagyon szapora. A mérgezett állatok egy részén felfúvódás tünete is tapasztalható. A bendőműködés renyhe, az állatok néha savanyú szagú bendőtartalmat böfögnek fel, és kialakulhat a hasmenés is. A

44

Juhbetegségek

beteg állatok kedvetlenül, feszesen mozognak, sokat isznak. A tejsavmérgezett állatok 25—30%-a elhullhat a légzőcentrum bénulása miatt. A hullák boncolásakor a bendőben vérömléses gyulladást, az előgyomrokban savanyú szagú tartalmat, a tüdő és a légutak feltűnő bővérűségét és az izmokban, a savós- és nyálkahártyák alatt kisebb-nagyobb vérzéseket, vérömlenyeket találunk. A bendőtartalom 3,8—4,2 pH mellett nagy mennyiségű tejsavképző baktériumot tartalmaz. Az enyhébb klinikai tünettel rendelkező állatok gyógykezelését megkísérelhetjük itatással, a vénába adagolt izotóniás sóoldattal, de a leghatékonyabb megoldás a bendőtartalom szondán keresztül való eltávolítása, és jó minőségű lucernaszéna adagolása. A tejsavmérgezés megelőzhető a kihajtás előtti rostdús takarmányok etetésével, itatással és a szoktatva legeltetéssel. Az ammóniamérgezés oktanában a karbamid- és fehérjedús takarmányok nagy mennyiségben való felvétele játszik szerepet. Különösen elősegíti a mérgezés kialakulását a takarmányok átmenet nélküli, egyoldalú etetése. A klinikai tünetek a takarmányok elfogyasztása után 2—4 óra múlva jelentkeznek: nehezített, szapora légzés, fokozott szívműködés, bendőatonia, végtaggyengeség, izomrángások, nyálzás, elesettség. A hullák boncolásakor a bendőben ammóniára emlékeztető, szúrós szagú tartalmat találunk, valamint súlyos esetben bendőgyulladás, májelfajulás tapasztalható. A bendőtartalom lúgos (8,0 körüli pH) az emelkedett ammóniakoncentráció miatt. A beteg állatok ecettel gyógykezelhetők. A megelőzés a karbamidés fehérjedús takarmányokhoz való szoktatásból, valamint a velük együtt adagolt, könnyen emészthető szénhidráttartalmú étrendből áll. A rézmérgezés a juhoknál gyakran előfordul. Heveny és idült formája ismeretes. A heveny mérgezés réztartalmú gyógyszerek, parazitaellenes szerek túladagolása következtében fordul elő, és vérömléses bélgyulladást okoz. Idült rézmérgezés előfordulására számíthatunk, ha tartósan kis adagú rézvegyülethez jutnak az állatok. A réz a szervezetben főként a májban raktározódik. Amikor a máj tárolóképessége kimerül, a réz a vérkeringésbe jut és a vörös vértestek feloldódnak. A máj tárolóképessége általában a szerveJuhbetegségek

45


zetet érő külső vagy belső ellenállást csökkentő faktorok hatására mérséklődik (hirtelen takarmányváltoztatás, romlott, penészes takarmány etetése, éhezés, nyírás, szállítás stb.). A megbetegedett állatok fáradékonyak, nehezítetten lélegeznek, nyálkahártyájuk sárgás, sárgásbarna elszíneződésű. A vizeletük vöröses vagy kávébarna színű, bélsaruk híg, zöldes árnyalatú. Valamennyi klinikai tünetben beteg juh elhullik. A hullákban a sárgaság tünete mellett a vér csokoládébarna, a vizelet borvörös színű, a máj okkersárga, a vesék sötétvörösek. A rézmérgezés megelőzhető, ha rézsókkal permetezett helyeken nem legeltetünk, és más állatfajok számára rendszeresített premixeket, tápokat nem etetünk juhokkal. Konyhasómérgezésre akkor adódhat lehetőség, ha az állatok hosszabb ideig nem jutnak sóhoz, és „éhségüket” hirtelen kielégíthetik. A mérgezés kialakulását a hiányos ivóvízellátás is elősegítheti. A sómérgezett juhokon fokozott szomjúságérzet, majd nyálzás, gyakori vizelés, kólikás görcsök, igen súlyos hasmenés, összerendezetlen mozgás, izomremegés és végül komatózus állapot figyelhető meg. A beteg állatok 8—48 órán belül elhullanak. A hullákban súlyos oltógyomor- és bélgyulladás, a vese és a húgyutak bővérűsége, a vér feltűnően világos színe állapítható meg. A gyógykezelés gyakori, kismennyiségű ivóvízellátásból áll, mely kiegészíthető vénásan adott kalcium-glukonát-oldattal. A beteg juhok ad libitum vízfogyasztását kisagyödéma kialakulása miatt kerülni kell. A nitrimérgezés kialakulásának alapja a nagy nitráttartalmú kémiai anyagok, takarmányok vagy ivóvíz fogyasztása (túlműtrágyázott talajon termett takarmányok fogyasztása, ásott kutak vizének ivása stb.). A mérgezés tünetei nitrit felvétele esetén hamarabb, nitrátok után valamivel később jelentkeznek. A betegség izomgyengeségben, mozgászavarban, imbolygó járásban, ritkán tetániás görcsökben és a nyálkahártyák kékeslila elszíneződésében nyilvánul meg. Szapora szívverés és nehezített légzés kíséretében az állatok 10—14 órán belül elhullanak. A hullákban az emésztőcsatorna heveny gyulladását, a vérerek feltűnő kitágulását és a vér csokoládébarna elszíneződését látjuk. A nitritmérgezett állatok legfontosabb gyógyszere a vénába adott 1%-os metilénkékoldat, melynek hatása C-vitaminnal fokozható.

46

Juhbetegségek

Egyéb (kémiai) mérgezéseket okozhatnak a szerves és szervetlen anyagok. Az ólom gyakran idéz elő mérgezést a telepen tartott állatoknál. A mérgezés a felvett dózistól és a gyakoriságtól függően lehet heveny és idült. A hevenyen mérgezett állatok étvágytalanok, gyengék, botladozó járásúak, székrekedés, majd sötét színű, bűzös hasmenés váltogatja egymást. Az idült forma általában bárányokon fordul elő, amely sántaságban, a hátulsó testrész bénulásában nyilvánul meg. Az arzén által okozott mérgezés ma már ritkábban fordul elő. Heveny mérgezéskor súlyos gyomor- és bélgyulladás alakul ki, ami hasi fájdalomban, nyálzásban, nyögésben, elesettségben, bágyadtságban mutatkozik meg. Az idült arzénmérgezéses bárányok mozgása rendezetlen, és vakság is tapasztalható. A mérgezett állatok gyorsan kimerülnek és néhány órán belül elpusztulnak. A klórozott szénhidrogének (DDT, lindan, toxafén stb.) nemcsak mérgezést idézhetnek elő, hanem fel is halmozódnak a szervezetben. A toxikus dózistól nyálzás, dülöngélő járás, izomremegés, görcsök alakulnak ki. Az izgatottsági tünetek depresszióra váltanak át. A tünetek súlyossága nem feltétlen jelzője a mérgezés kimenetelének. Néhány állat egy-egy görcsös roham után elpusztulhat, míg a másik számos után is meggyógyulhat. A szerves foszforsavészterek okozta mérgezés tünetei hasonlóak a klórozott szénhidrogének okozta mérgezéshez. Tünetei a méreggel való találkozás után már 5 perc múlva is kialakulhatnak, de mindez több nap múlva is létrejöhet. Az atropinnal vagy 2—PAMmal végzett gyógykezelés gyakran hatékony a szervesfoszforsavészter-mérgezésben szenvedő állaton.

A nemi szervek betegségei Praeputiumgyulladás (tasakgyulladás). A megbetegedés a bőrre, a nyílásra, a nyálkahártyákra, valamint a hímvessző végére is kiterjedhet. A kórok az ammónia, amely az ureáztermelő baktériumok hatására elbomló vizeletből keletkezik, és a tasak környékén gyulladásos elváltozásokat hoz létre. A betegség a tasak kismértékű duzzanatával, a bőrredők és a belső lemezek kipirulásával, a nyirokcsomók megnagyobbodásával kezdődik. Később a taJuhbetegségek

47


zetet érő külső vagy belső ellenállást csökkentő faktorok hatására mérséklődik (hirtelen takarmányváltoztatás, romlott, penészes takarmány etetése, éhezés, nyírás, szállítás stb.). A megbetegedett állatok fáradékonyak, nehezítetten lélegeznek, nyálkahártyájuk sárgás, sárgásbarna elszíneződésű. A vizeletük vöröses vagy kávébarna színű, bélsaruk híg, zöldes árnyalatú. Valamennyi klinikai tünetben beteg juh elhullik. A hullákban a sárgaság tünete mellett a vér csokoládébarna, a vizelet borvörös színű, a máj okkersárga, a vesék sötétvörösek. A rézmérgezés megelőzhető, ha rézsókkal permetezett helyeken nem legeltetünk, és más állatfajok számára rendszeresített premixeket, tápokat nem etetünk juhokkal. Konyhasómérgezésre akkor adódhat lehetőség, ha az állatok hosszabb ideig nem jutnak sóhoz, és „éhségüket” hirtelen kielégíthetik. A mérgezés kialakulását a hiányos ivóvízellátás is elősegítheti. A sómérgezett juhokon fokozott szomjúságérzet, majd nyálzás, gyakori vizelés, kólikás görcsök, igen súlyos hasmenés, összerendezetlen mozgás, izomremegés és végül komatózus állapot figyelhető meg. A beteg állatok 8—48 órán belül elhullanak. A hullákban súlyos oltógyomor- és bélgyulladás, a vese és a húgyutak bővérűsége, a vér feltűnően világos színe állapítható meg. A gyógykezelés gyakori, kismennyiségű ivóvízellátásból áll, mely kiegészíthető vénásan adott kalcium-glukonát-oldattal. A beteg juhok ad libitum vízfogyasztását kisagyödéma kialakulása miatt kerülni kell. A nitrimérgezés kialakulásának alapja a nagy nitráttartalmú kémiai anyagok, takarmányok vagy ivóvíz fogyasztása (túlműtrágyázott talajon termett takarmányok fogyasztása, ásott kutak vizének ivása stb.). A mérgezés tünetei nitrit felvétele esetén hamarabb, nitrátok után valamivel később jelentkeznek. A betegség izomgyengeségben, mozgászavarban, imbolygó járásban, ritkán tetániás görcsökben és a nyálkahártyák kékeslila elszíneződésében nyilvánul meg. Szapora szívverés és nehezített légzés kíséretében az állatok 10—14 órán belül elhullanak. A hullákban az emésztőcsatorna heveny gyulladását, a vérerek feltűnő kitágulását és a vér csokoládébarna elszíneződését látjuk. A nitritmérgezett állatok legfontosabb gyógyszere a vénába adott 1%-os metilénkékoldat, melynek hatása C-vitaminnal fokozható.

46

Juhbetegségek

Egyéb (kémiai) mérgezéseket okozhatnak a szerves és szervetlen anyagok. Az ólom gyakran idéz elő mérgezést a telepen tartott állatoknál. A mérgezés a felvett dózistól és a gyakoriságtól függően lehet heveny és idült. A hevenyen mérgezett állatok étvágytalanok, gyengék, botladozó járásúak, székrekedés, majd sötét színű, bűzös hasmenés váltogatja egymást. Az idült forma általában bárányokon fordul elő, amely sántaságban, a hátulsó testrész bénulásában nyilvánul meg. Az arzén által okozott mérgezés ma már ritkábban fordul elő. Heveny mérgezéskor súlyos gyomor- és bélgyulladás alakul ki, ami hasi fájdalomban, nyálzásban, nyögésben, elesettségben, bágyadtságban mutatkozik meg. Az idült arzénmérgezéses bárányok mozgása rendezetlen, és vakság is tapasztalható. A mérgezett állatok gyorsan kimerülnek és néhány órán belül elpusztulnak. A klórozott szénhidrogének (DDT, lindan, toxafén stb.) nemcsak mérgezést idézhetnek elő, hanem fel is halmozódnak a szervezetben. A toxikus dózistól nyálzás, dülöngélő járás, izomremegés, görcsök alakulnak ki. Az izgatottsági tünetek depresszióra váltanak át. A tünetek súlyossága nem feltétlen jelzője a mérgezés kimenetelének. Néhány állat egy-egy görcsös roham után elpusztulhat, míg a másik számos után is meggyógyulhat. A szerves foszforsavészterek okozta mérgezés tünetei hasonlóak a klórozott szénhidrogének okozta mérgezéshez. Tünetei a méreggel való találkozás után már 5 perc múlva is kialakulhatnak, de mindez több nap múlva is létrejöhet. Az atropinnal vagy 2—PAMmal végzett gyógykezelés gyakran hatékony a szervesfoszforsavészter-mérgezésben szenvedő állaton.

A nemi szervek betegségei Praeputiumgyulladás (tasakgyulladás). A megbetegedés a bőrre, a nyílásra, a nyálkahártyákra, valamint a hímvessző végére is kiterjedhet. A kórok az ammónia, amely az ureáztermelő baktériumok hatására elbomló vizeletből keletkezik, és a tasak környékén gyulladásos elváltozásokat hoz létre. A betegség a tasak kismértékű duzzanatával, a bőrredők és a belső lemezek kipirulásával, a nyirokcsomók megnagyobbodásával kezdődik. Később a taJuhbetegségek

47


sak fájdalmasan megduzzad, a bőrredők és a nyílás területén pörkökkel fedett, könnyen vérző, fekélyes elváltozások, nyálkás-gennyes kifolyás, a tasakban a vizelet felgyülemlése tapasztalható étvágycsökkenés mellett. Súlyos esetben a vizeletürítés akadályozott vagy meg is szűnhet a tasak szűkülete-elzáródása miatt. A praeputiumzsákot a bűzös vizeletből és gyulladásos folyamatokból származó anyag tölti ki. Az állatok sokat fekszenek, és merev a mozgásuk. A vizelet visszatartása miatt urémia és hólyagrepedés is előfordulhat, halálos kimenetellel. A betegség gyógykezelhető a takarmány fehérjetartalmának csökkentésével vagy a legelő megváltoztatásával. Recidiva lehetséges. A bőrredő elváltozásait jódtinktúrával vagy antibiotikumtartalmú sprayvel, kenőccsel, illetve hintőporral helyileg kell kezelni. A tasak belső falának kezeléséhez először el kell távolítani a felgyülemlett anyagot 5%-os réz-szulfátoldattal vagy enyhe fertőtlenítőszerrel, és ott is antibiotikumtartalmú kenőcsöt kell alkalmazni. A kezelést néhány napos időközzel egészen a gyógyulásig meg kell ismételni. A hímvessző erekciós görbülete a legtöbb esetben a frenulum perzistensre vezethető vissza. A bántalom egy ollómetszéssel megszüntethető. A hímvessző elhajlása a viharos párosodás következtében a duzzadótest sérülésére vezethető vissza. A meglévő libidó esetén a penis alsó részén kimarad az erekció. Amennyiben több hetes pihentetés után sem következik be javulás, akkor ajánlatos a kost selejtezni. Erekciós vérzések a nyálkahártya hajszálereinek szakadása vagy sérülése miatt fordulnak elő. A rendellenesség az erekciót követő behatolás, dörzsölés idején fordulhat elő vagy daganatféleségekre vezethető vissza. A sérülések az utóbbi ok kivételével gyógyulhatnak, ha a kosokat több hónapig nem pároztatják. Erekciós zavar keletkezik, ha a kosok többször megugorják az ivarzó juhokat, és kereső mozgást mutatnak, de mégsem párosodnak. E hirtelen fellépő betegség okai az erekciós központ zavarai, traumák az ülőcsont vagy a flexura sigmoidea területén, vagy burjánzások a praeputium nyálkahártyáján. Ha a több hetes pihentetés sem hoz javulást, akkor a kost selejtezni kell.

48

Juhbetegségek

A heresorvadás okai közül elsődleges sorvadást idézhet elő a here hőmérsékletének emelkedése, traumás behatások, az ondóutak vezetékeinek szűkülete, elzáródása, heveny vagy idült általános betegségek, takarmányozási hibák, A- és E-vitamin-hiány, cinkhiány, hormonális zavarok stb. Az elsődleges sorvadások reverzíbilisek lehetnek. A másodlagos sorvadások a kötőszövet gyulladásos folyamatainak a következményei, például a gyulladásos herefibrózis. A másodlagos sorvadás irreverzíbilis. A heresorvadás egy- és kétoldalú lehet. A sorvadásos herékben a feszültség (turgor) csökken, a herék puha-rugalmas, puha vagy petyhüdt tapintatúak. Előrehaladott sorvadás esetén a herék jelentősen megkisebbednek és feltűnően lágyak, puhák. A kötőszövetes elváltozásnál a herék feszesebbek és keményebbek. A potenciális okok kiiktatásával, valamint több hónapos pároztatási szünettel kezdjük a gyógykezelést. A nagyfokú hereelváltozásokat gyógyíthatatlannak kell tekinteni. A megelőzés a kosok teljes értékű takarmányozásából és a károsító környezeti tényezők kiiktatásából áll. Hüvelyelőesés a világon mindenütt, minden fajtában előfordulhat. A hüvelyelőesés legtöbbször az előrehaladottan vemhes juhokon fordul elő, amelyek jó kondícióban vannak, és főleg a második vemhességtől kezdődően, különösen a több báránymagzatot hordozóknál. További esetek a bárányozás alatt és azután fordulnak elő. A betegség két legfontosabb oka a hüvely petyhüdtsége, illetve gyengesége, amely együtt jár a medenceszalag meghosszabbodásával és a gát területén a szövetek ellágyulásával. A szövetek gyengesége a bárányozás után is fennmarad, és ez magyarázza azt, hogy a következő vemhesség idején a hüvelyelőesés ismét jelentkezik. A szövetek gyengeségéért az ösztrogén-, a kálciumhiány és az öröklődő hajlam a felelős. Az ellés alatti hüvelyelőesés többnyire a nyakcsatorna hiányos megnyílásának a következménye. A hüvelybetüremkedés külsőleg láthatatlan. A hüvelyelőesésnél a hüvelyfal az előesés mértékétől függően többé-kevésbé kidudorodik a pérán keresztül. A részleges előesést csak fekvő állaton lehet látni, ez az újra felálláskor visszahúzódik. A teljes előesésnél a méhnyak is láthatóvá válik, és az álló állaton is megállapítható. A nyálkahártya, különösen a hosszabb ideje fennálló előeséskor, kipirult, károsodott, földdel, bélsárral, fűvel vagy szalmával szenynyezett. Az ennek következményeként keletkező fertőzés gyulJuhbetegségek

49


sak fájdalmasan megduzzad, a bőrredők és a nyílás területén pörkökkel fedett, könnyen vérző, fekélyes elváltozások, nyálkás-gennyes kifolyás, a tasakban a vizelet felgyülemlése tapasztalható étvágycsökkenés mellett. Súlyos esetben a vizeletürítés akadályozott vagy meg is szűnhet a tasak szűkülete-elzáródása miatt. A praeputiumzsákot a bűzös vizeletből és gyulladásos folyamatokból származó anyag tölti ki. Az állatok sokat fekszenek, és merev a mozgásuk. A vizelet visszatartása miatt urémia és hólyagrepedés is előfordulhat, halálos kimenetellel. A betegség gyógykezelhető a takarmány fehérjetartalmának csökkentésével vagy a legelő megváltoztatásával. Recidiva lehetséges. A bőrredő elváltozásait jódtinktúrával vagy antibiotikumtartalmú sprayvel, kenőccsel, illetve hintőporral helyileg kell kezelni. A tasak belső falának kezeléséhez először el kell távolítani a felgyülemlett anyagot 5%-os réz-szulfátoldattal vagy enyhe fertőtlenítőszerrel, és ott is antibiotikumtartalmú kenőcsöt kell alkalmazni. A kezelést néhány napos időközzel egészen a gyógyulásig meg kell ismételni. A hímvessző erekciós görbülete a legtöbb esetben a frenulum perzistensre vezethető vissza. A bántalom egy ollómetszéssel megszüntethető. A hímvessző elhajlása a viharos párosodás következtében a duzzadótest sérülésére vezethető vissza. A meglévő libidó esetén a penis alsó részén kimarad az erekció. Amennyiben több hetes pihentetés után sem következik be javulás, akkor ajánlatos a kost selejtezni. Erekciós vérzések a nyálkahártya hajszálereinek szakadása vagy sérülése miatt fordulnak elő. A rendellenesség az erekciót követő behatolás, dörzsölés idején fordulhat elő vagy daganatféleségekre vezethető vissza. A sérülések az utóbbi ok kivételével gyógyulhatnak, ha a kosokat több hónapig nem pároztatják. Erekciós zavar keletkezik, ha a kosok többször megugorják az ivarzó juhokat, és kereső mozgást mutatnak, de mégsem párosodnak. E hirtelen fellépő betegség okai az erekciós központ zavarai, traumák az ülőcsont vagy a flexura sigmoidea területén, vagy burjánzások a praeputium nyálkahártyáján. Ha a több hetes pihentetés sem hoz javulást, akkor a kost selejtezni kell.

48

Juhbetegségek

A heresorvadás okai közül elsődleges sorvadást idézhet elő a here hőmérsékletének emelkedése, traumás behatások, az ondóutak vezetékeinek szűkülete, elzáródása, heveny vagy idült általános betegségek, takarmányozási hibák, A- és E-vitamin-hiány, cinkhiány, hormonális zavarok stb. Az elsődleges sorvadások reverzíbilisek lehetnek. A másodlagos sorvadások a kötőszövet gyulladásos folyamatainak a következményei, például a gyulladásos herefibrózis. A másodlagos sorvadás irreverzíbilis. A heresorvadás egy- és kétoldalú lehet. A sorvadásos herékben a feszültség (turgor) csökken, a herék puha-rugalmas, puha vagy petyhüdt tapintatúak. Előrehaladott sorvadás esetén a herék jelentősen megkisebbednek és feltűnően lágyak, puhák. A kötőszövetes elváltozásnál a herék feszesebbek és keményebbek. A potenciális okok kiiktatásával, valamint több hónapos pároztatási szünettel kezdjük a gyógykezelést. A nagyfokú hereelváltozásokat gyógyíthatatlannak kell tekinteni. A megelőzés a kosok teljes értékű takarmányozásából és a károsító környezeti tényezők kiiktatásából áll. Hüvelyelőesés a világon mindenütt, minden fajtában előfordulhat. A hüvelyelőesés legtöbbször az előrehaladottan vemhes juhokon fordul elő, amelyek jó kondícióban vannak, és főleg a második vemhességtől kezdődően, különösen a több báránymagzatot hordozóknál. További esetek a bárányozás alatt és azután fordulnak elő. A betegség két legfontosabb oka a hüvely petyhüdtsége, illetve gyengesége, amely együtt jár a medenceszalag meghosszabbodásával és a gát területén a szövetek ellágyulásával. A szövetek gyengesége a bárányozás után is fennmarad, és ez magyarázza azt, hogy a következő vemhesség idején a hüvelyelőesés ismét jelentkezik. A szövetek gyengeségéért az ösztrogén-, a kálciumhiány és az öröklődő hajlam a felelős. Az ellés alatti hüvelyelőesés többnyire a nyakcsatorna hiányos megnyílásának a következménye. A hüvelybetüremkedés külsőleg láthatatlan. A hüvelyelőesésnél a hüvelyfal az előesés mértékétől függően többé-kevésbé kidudorodik a pérán keresztül. A részleges előesést csak fekvő állaton lehet látni, ez az újra felálláskor visszahúzódik. A teljes előesésnél a méhnyak is láthatóvá válik, és az álló állaton is megállapítható. A nyálkahártya, különösen a hosszabb ideje fennálló előeséskor, kipirult, károsodott, földdel, bélsárral, fűvel vagy szalmával szenynyezett. Az ennek következményeként keletkező fertőzés gyulJuhbetegségek

49


ladást okoz, amely vagy elhulláshoz vagy idő előtti kényszervágáshoz vezet. További komplikációt jelent még a vizeletürítés nehézsége, a nehéz ellés, a halva született bárányok a méhnyak hiányos kinyílása miatt, a húgyhólyag és a hüvely falának megrepedése bél- és méhelőeséssel. Az előesett hüvely visszahelyezésére, a péra zárására állatorvosi segítséget kell igénybe venni. Védekezés- és megelőzésképpen abba kell hagyni az olyan takarmány (répaszelet) etetését, amely kedvez a hüvelyelőesésnek. A hüvely-előeséses juhokat (és utódaikat) a további tenyésztésből ki kell zárni. Méhelőesés rendszerint az elléshez csatlakozik. A méhelőesés okai az erős utófájások a méhszáj megnyílása után, a méhatónia, a ligamentum latum nagymértékű kitágulása, az ún. diagphragma pelvis elpetyhüdése. Az előesett méh az álló juhon egészen a csánkig lóg le. A vérereknek a medence kijáratánál történő összeszorítása miatt vénás bővérűség keletkezik, mely a méhfal megvastagodásával és elszíneződésével jár. A méh szennyeződésének és sérülésének a veszélye az előesés időtartamával növekszik. A méhfal kedvezőtlen körülmények között megrepedhet. Az előesett méh visszahelyezése állatorvosi feladat. A méhfal súlyos sérülése, repedése vagy elhalása esetén a méh amputálása vagy a juh kényszervágása indokolt. A nyakcsatorna hiányos megnyílása elsődleges ellési komplikáció. A hiányos megnyílás a fájásgyengeség, hüvelyelőesés, túlságosan későn felismert és megszüntetett tartási hiba stb. következménye. A rendellenesség a többes ellések esetén, valamint az egyes, de kosbárány ellésekor gyakoribb. A tartós, erőteljes fájási tevékenység ellenére a megnyílási stádium nem fejeződik be. A magzatburok előretüremkedik, de érintetlen. A bárány még él vagy már elpusztult. A kézzel történő vizsgálatkor a méhnyak feszesnek és keménynek tapintható, a méhszáj csak kis mértékben nyitott. Erős nyomófájások esetén a méhnyak annyira hátul helyeződik, hogy hüvelyelőesés következik be. A nyakcsatorna hiányos megnyílását állatorvosnak kell jelenteni, aki gyógyszeres kezeléssel, manuális segítséggel olyan tágasságúra növeli, hogy a magzat akadálytalanul átjusson rajta. Az olyan nyá-

50

Juhbetegségek

jakban, amelyekben a méhnyak hiányos tágulása gyakori, ott ajánlatos 200 —400 ezer NE D3-vitamint izomba fecskendezni. A kosok terméketlensége: a libidóhiány mindenekelőtt fiatal, egyes esetekben öreg kosokban is előfordulhat. Oka lehet az infantilizmus, a herehipoplázia, a pszichoneurális reflexek kimaradása, a feminin alkat, az alultápláltság, a túltápláltság, az akklimatizációs nehézség, az idült betegségek miatti legyengülés, a túl korai tenyésztésbevétel, a fokozott igénybevétel, az elöregedés stb. A libidóhiány a kosok hiányzó vagy gyenge érdeklődését jelenti az ivarzó juhok iránt. A gyógykezelés a kórokként felismert környezeti tényezők kiküszöböléséből áll. Az erotizáló szerek használatától el kell tekinteni, ezzel szemben a vitaminokat és ásványi anyagokat fel lehet használni. Az állandó libidóhiányban levő kosokat selejtezni kell. A libidóhiány előfordulását megelőzhetjük a kosok kielégítő, teljes értékű takarmányozásával a tenyészidőszak előtt, alatt és után. A tenyészkosokat nem szabad túlságosan kihasználni. Impotencia coeundi okai a következők lehetnek: a hímvessző fejletlen volta, a hímvessző és a fityma fájdalmas gyulladásai és sérülései, az erekció mechanikus akadályoztatása, a hímvessző mögötti izom működésének hiánya, hímvesszőgörbület, hímvesszőmegtörés, hímvesszőfekélyek, traumás behatások az ülőcsont tájékán vagy az S alakú kanyarulatban, az erekciós központ elváltozásai, a hátulsó végtag megbetegedései stb. A betegség jellemző tünete, hogy a kosok kedvet mutatnak a párosodásra, azonban azt nem hajtják végre teljesen. Az itt észlelhető különböző magatartások a különböző alapokra vezethetők vissza. A gyógykezelés a megállapított kóroktól függ; ha az előforduló elváltozások gyógyíthatatlanok, a kosokat selejtezni kell. Impotentia generandi a termékenyítőképesség hiányát jelenti. A betegség a következő okokra vezethető vissza: kétoldali rejtett heréjűség, herehipoplázia, heresorvadás, a here és a mellékhere betegségei, heretályogok, a hereborék gyulladása, A-vitamin-hiány, takarmányozási hibák, a testhőmérséklet, túlzott igénybevétel, veleszületett vagy átmeneti ondósejt-termelési zavarok a pároztatás hosszabb kimaradása után. Juhbetegségek

51


ladást okoz, amely vagy elhulláshoz vagy idő előtti kényszervágáshoz vezet. További komplikációt jelent még a vizeletürítés nehézsége, a nehéz ellés, a halva született bárányok a méhnyak hiányos kinyílása miatt, a húgyhólyag és a hüvely falának megrepedése bél- és méhelőeséssel. Az előesett hüvely visszahelyezésére, a péra zárására állatorvosi segítséget kell igénybe venni. Védekezés- és megelőzésképpen abba kell hagyni az olyan takarmány (répaszelet) etetését, amely kedvez a hüvelyelőesésnek. A hüvely-előeséses juhokat (és utódaikat) a további tenyésztésből ki kell zárni. Méhelőesés rendszerint az elléshez csatlakozik. A méhelőesés okai az erős utófájások a méhszáj megnyílása után, a méhatónia, a ligamentum latum nagymértékű kitágulása, az ún. diagphragma pelvis elpetyhüdése. Az előesett méh az álló juhon egészen a csánkig lóg le. A vérereknek a medence kijáratánál történő összeszorítása miatt vénás bővérűség keletkezik, mely a méhfal megvastagodásával és elszíneződésével jár. A méh szennyeződésének és sérülésének a veszélye az előesés időtartamával növekszik. A méhfal kedvezőtlen körülmények között megrepedhet. Az előesett méh visszahelyezése állatorvosi feladat. A méhfal súlyos sérülése, repedése vagy elhalása esetén a méh amputálása vagy a juh kényszervágása indokolt. A nyakcsatorna hiányos megnyílása elsődleges ellési komplikáció. A hiányos megnyílás a fájásgyengeség, hüvelyelőesés, túlságosan későn felismert és megszüntetett tartási hiba stb. következménye. A rendellenesség a többes ellések esetén, valamint az egyes, de kosbárány ellésekor gyakoribb. A tartós, erőteljes fájási tevékenység ellenére a megnyílási stádium nem fejeződik be. A magzatburok előretüremkedik, de érintetlen. A bárány még él vagy már elpusztult. A kézzel történő vizsgálatkor a méhnyak feszesnek és keménynek tapintható, a méhszáj csak kis mértékben nyitott. Erős nyomófájások esetén a méhnyak annyira hátul helyeződik, hogy hüvelyelőesés következik be. A nyakcsatorna hiányos megnyílását állatorvosnak kell jelenteni, aki gyógyszeres kezeléssel, manuális segítséggel olyan tágasságúra növeli, hogy a magzat akadálytalanul átjusson rajta. Az olyan nyá-

50

Juhbetegségek

jakban, amelyekben a méhnyak hiányos tágulása gyakori, ott ajánlatos 200 —400 ezer NE D3-vitamint izomba fecskendezni. A kosok terméketlensége: a libidóhiány mindenekelőtt fiatal, egyes esetekben öreg kosokban is előfordulhat. Oka lehet az infantilizmus, a herehipoplázia, a pszichoneurális reflexek kimaradása, a feminin alkat, az alultápláltság, a túltápláltság, az akklimatizációs nehézség, az idült betegségek miatti legyengülés, a túl korai tenyésztésbevétel, a fokozott igénybevétel, az elöregedés stb. A libidóhiány a kosok hiányzó vagy gyenge érdeklődését jelenti az ivarzó juhok iránt. A gyógykezelés a kórokként felismert környezeti tényezők kiküszöböléséből áll. Az erotizáló szerek használatától el kell tekinteni, ezzel szemben a vitaminokat és ásványi anyagokat fel lehet használni. Az állandó libidóhiányban levő kosokat selejtezni kell. A libidóhiány előfordulását megelőzhetjük a kosok kielégítő, teljes értékű takarmányozásával a tenyészidőszak előtt, alatt és után. A tenyészkosokat nem szabad túlságosan kihasználni. Impotencia coeundi okai a következők lehetnek: a hímvessző fejletlen volta, a hímvessző és a fityma fájdalmas gyulladásai és sérülései, az erekció mechanikus akadályoztatása, a hímvessző mögötti izom működésének hiánya, hímvesszőgörbület, hímvesszőmegtörés, hímvesszőfekélyek, traumás behatások az ülőcsont tájékán vagy az S alakú kanyarulatban, az erekciós központ elváltozásai, a hátulsó végtag megbetegedései stb. A betegség jellemző tünete, hogy a kosok kedvet mutatnak a párosodásra, azonban azt nem hajtják végre teljesen. Az itt észlelhető különböző magatartások a különböző alapokra vezethetők vissza. A gyógykezelés a megállapított kóroktól függ; ha az előforduló elváltozások gyógyíthatatlanok, a kosokat selejtezni kell. Impotentia generandi a termékenyítőképesség hiányát jelenti. A betegség a következő okokra vezethető vissza: kétoldali rejtett heréjűség, herehipoplázia, heresorvadás, a here és a mellékhere betegségei, heretályogok, a hereborék gyulladása, A-vitamin-hiány, takarmányozási hibák, a testhőmérséklet, túlzott igénybevétel, veleszületett vagy átmeneti ondósejt-termelési zavarok a pároztatás hosszabb kimaradása után. Juhbetegségek

51


A betegség bizonyító tünete, hogy az összes vagy a pároztatott juhok nagy része visszaivarzik. A biztos diagnózis spermatológiai vizsgálattal állítható fel. A gyógykezelés a kórokok szerint változik. Megelőzéseként a kosokat teljes értékű takarmányozásban kell részesíteni a felnevelési időszakban, valamint a tenyészidény előtt, alatt és után. Nem szabad a kosokat túlzott igénybevételnek kitenni. A tenyésztési időszak és magas külső hőmérséklet kezdete előtt meg kell nyírni őket, és a fedeztetési idő előtt próbaugratásokat szükséges végezni. Az anyajuhok terméketlensége: ivarzásnélküliség, az ivarzás teljesen elmarad (anösztrusz) vagy csak gyengült formában jelentkezik (csendes ivarzás, ivarzási gyengeség). Az anösztruszt és az ivarzásgyengeséget a következők okozhatják: fénybehatás a szezonálisan ivarzó fajtáknál, laktáció, túltáplálás, illetve hiányos táplálás, általános betegségek, parazitózisok, akklimatizációs nehézségek. A juhok semmiféle, a kos által felismerhető és azt nemi tevékenységre késztető ivarzási tünetet nem mutatnak. Az évszaktól függő és a laktációs anösztrusz hormonális kezelését csak akkor lehet elkezdeni, ha az egyéb kórokok kizárásra kerültek. A visszaivarzás a kossal történt pároztatás után az ivarzás újra jelentkezése hasonló vagy különböző hosszúságú időközökben. Az azonos időközökben történő visszaivarzás a kos termékenyítőképességének a hiányát, a fedeztetés nem megfelelő időpontját, a termékenyített juhok kutyák által való zaklatását és a fitoösztrogének nagy mértékben történő fogyasztását jelzi. Ehhez járulnak a hüvely, a méh és a petevezető gyulladásai és egyéb elváltozásai. A különböző időközökben történő visszaivarzás okai az embrió korai elhalása magas környezeti hőmérséklet esetén, nyíratlan juhokon, a magzatfelszívódás és a korai vetélés. A visszaivarzás tünete, hogy a juhok azonos vagy különböző időközökben ivarzanak és hagyják magukat meghágni. A tömeges visszaivarzás esetén, különösen, ha szabályszerű visszaivarzásról van szó, nemcsak az anyákat kell megvizsgálni, hanem a kosokat is. A visszaivarzások megelőzése: a meleg hónapokra eső ivarzási időszak előtt az anyajuhokat meg kell nyírni. A pároztatás után az

52

Juhbetegségek

anyákat néhány napig nem szabad magas környezeti hőmérsékletnek és az első hetekben nagyobb megterhelésnek (nyírás, szállítás, féregellenes kezelés, takarmányváltoztatás stb.) kitenni. Nagyobb mennyiségű fitoösztrogén elfogyasztásának gyanúja esetén legelő-, illetve takarmányváltoztatás indokolt.

Gyógyszerbeadási módszerek A takarmánnyal és ivóvízzel történő gyógyszerbeadás különösen nagyszámú állat kezelése esetén előnyös. Feltétele az állatok jó étvágya és az, hogy ne legyen a szernek erős szaga vagy kellemetlen íze. A gyógyszert előbb kevés, majd több takarmánnyal keverjük össze. Az egész takarmánymennyiség elfogyasztását úgy érhetjük el, hogy előtte az állatokat koplaltatjuk (egy etetést kihagyunk). Vízben oldható, nem nagyon rossz ízű, a száj nyálkahártyáját nem ingerlő anyagok az ivóvízben is beadhatók, sokszor azonban csak előzetes szomjaztatás után. A juhnak folyékony gyógyszert a legegyszerűbben hosszú nyakú üvegből vagy szondán át lehet beadni. A művelet során egy segédkező az állatot megfogja, majd a bal kezével a fejet mérsékelten megemeli, a jobb kezével a szájszögletnél az üvegnyak nyílását vagy a szonda végét a juh szájába dugja, és a szükséges mennyiséget beömleszti. Mindez még gyorsabban sikerül (automata) beadópisztoly segítségével. Az injekcióval történő gyógyszerbeadás során a bőr alá fecskendezést a juhon a comb belső felületén vagy a farokredőn végezzük. A gyűjtőérbe (vénába) történő fecskendezést álló vagy (jobb) oldalt fektetett állaton végezhetjük el. A művelet helyén a gyapjút gondosan lenyírjuk, az eret (csánkvéna) kézzel vagy gumicsővel leszorítjuk, a duzzadt érbe hegyes szögben szúrunk. A nyaki vénát (v. jugullaris) a nyak zsineggel vagy keskeny szíjjal történő szorítása utján tapinthatjuk ki. A szorítást akkor szüntetjük meg, amikor a vér megjelenik a tű végén. Az izomba fecskendezés a kiduzzasztott combizomzatba (combélbe) történik. A beszúrás előtt elhúzzuk a megfelelően előkészített bőrt, hogy a szúrási csatorna a bőrben és az izomban ne essen Juhbetegségek

53


A betegség bizonyító tünete, hogy az összes vagy a pároztatott juhok nagy része visszaivarzik. A biztos diagnózis spermatológiai vizsgálattal állítható fel. A gyógykezelés a kórokok szerint változik. Megelőzéseként a kosokat teljes értékű takarmányozásban kell részesíteni a felnevelési időszakban, valamint a tenyészidény előtt, alatt és után. Nem szabad a kosokat túlzott igénybevételnek kitenni. A tenyésztési időszak és magas külső hőmérséklet kezdete előtt meg kell nyírni őket, és a fedeztetési idő előtt próbaugratásokat szükséges végezni. Az anyajuhok terméketlensége: ivarzásnélküliség, az ivarzás teljesen elmarad (anösztrusz) vagy csak gyengült formában jelentkezik (csendes ivarzás, ivarzási gyengeség). Az anösztruszt és az ivarzásgyengeséget a következők okozhatják: fénybehatás a szezonálisan ivarzó fajtáknál, laktáció, túltáplálás, illetve hiányos táplálás, általános betegségek, parazitózisok, akklimatizációs nehézségek. A juhok semmiféle, a kos által felismerhető és azt nemi tevékenységre késztető ivarzási tünetet nem mutatnak. Az évszaktól függő és a laktációs anösztrusz hormonális kezelését csak akkor lehet elkezdeni, ha az egyéb kórokok kizárásra kerültek. A visszaivarzás a kossal történt pároztatás után az ivarzás újra jelentkezése hasonló vagy különböző hosszúságú időközökben. Az azonos időközökben történő visszaivarzás a kos termékenyítőképességének a hiányát, a fedeztetés nem megfelelő időpontját, a termékenyített juhok kutyák által való zaklatását és a fitoösztrogének nagy mértékben történő fogyasztását jelzi. Ehhez járulnak a hüvely, a méh és a petevezető gyulladásai és egyéb elváltozásai. A különböző időközökben történő visszaivarzás okai az embrió korai elhalása magas környezeti hőmérséklet esetén, nyíratlan juhokon, a magzatfelszívódás és a korai vetélés. A visszaivarzás tünete, hogy a juhok azonos vagy különböző időközökben ivarzanak és hagyják magukat meghágni. A tömeges visszaivarzás esetén, különösen, ha szabályszerű visszaivarzásról van szó, nemcsak az anyákat kell megvizsgálni, hanem a kosokat is. A visszaivarzások megelőzése: a meleg hónapokra eső ivarzási időszak előtt az anyajuhokat meg kell nyírni. A pároztatás után az

52

Juhbetegségek

anyákat néhány napig nem szabad magas környezeti hőmérsékletnek és az első hetekben nagyobb megterhelésnek (nyírás, szállítás, féregellenes kezelés, takarmányváltoztatás stb.) kitenni. Nagyobb mennyiségű fitoösztrogén elfogyasztásának gyanúja esetén legelő-, illetve takarmányváltoztatás indokolt.

Gyógyszerbeadási módszerek A takarmánnyal és ivóvízzel történő gyógyszerbeadás különösen nagyszámú állat kezelése esetén előnyös. Feltétele az állatok jó étvágya és az, hogy ne legyen a szernek erős szaga vagy kellemetlen íze. A gyógyszert előbb kevés, majd több takarmánnyal keverjük össze. Az egész takarmánymennyiség elfogyasztását úgy érhetjük el, hogy előtte az állatokat koplaltatjuk (egy etetést kihagyunk). Vízben oldható, nem nagyon rossz ízű, a száj nyálkahártyáját nem ingerlő anyagok az ivóvízben is beadhatók, sokszor azonban csak előzetes szomjaztatás után. A juhnak folyékony gyógyszert a legegyszerűbben hosszú nyakú üvegből vagy szondán át lehet beadni. A művelet során egy segédkező az állatot megfogja, majd a bal kezével a fejet mérsékelten megemeli, a jobb kezével a szájszögletnél az üvegnyak nyílását vagy a szonda végét a juh szájába dugja, és a szükséges mennyiséget beömleszti. Mindez még gyorsabban sikerül (automata) beadópisztoly segítségével. Az injekcióval történő gyógyszerbeadás során a bőr alá fecskendezést a juhon a comb belső felületén vagy a farokredőn végezzük. A gyűjtőérbe (vénába) történő fecskendezést álló vagy (jobb) oldalt fektetett állaton végezhetjük el. A művelet helyén a gyapjút gondosan lenyírjuk, az eret (csánkvéna) kézzel vagy gumicsővel leszorítjuk, a duzzadt érbe hegyes szögben szúrunk. A nyaki vénát (v. jugullaris) a nyak zsineggel vagy keskeny szíjjal történő szorítása utján tapinthatjuk ki. A szorítást akkor szüntetjük meg, amikor a vér megjelenik a tű végén. Az izomba fecskendezés a kiduzzasztott combizomzatba (combélbe) történik. A beszúrás előtt elhúzzuk a megfelelően előkészített bőrt, hogy a szúrási csatorna a bőrben és az izomban ne essen Juhbetegségek

53


egybe, majd a tűt merőlegesen, lehetőleg mélyen az izomzatba szúrjuk. A tû kónuszát a fecskendõbe illesztjük, és a befecskendezés előtt kissé visszaszívjuk a fecskendőt, meggyőződve arról, hogy nem került-e a tű érbe. Ha nem jutott vér a fecskendőbe, a gyógyszert lassan befecskendezzük.

54

Juhbetegségek

Juhbetegségek

55


egybe, majd a tűt merőlegesen, lehetőleg mélyen az izomzatba szúrjuk. A tû kónuszát a fecskendõbe illesztjük, és a befecskendezés előtt kissé visszaszívjuk a fecskendőt, meggyőződve arról, hogy nem került-e a tű érbe. Ha nem jutott vér a fecskendőbe, a gyógyszert lassan befecskendezzük.

54

Juhbetegségek

Juhbetegségek

55


56

Juhbetegségek

Juhbetegségek

57


56

Juhbetegségek

Juhbetegségek

57


58

JuhbetegsĂŠgek


Juhtenyésztési alapismeretek