Erőszakmentes ellenállás

Page 1

Erőszakmentes ellenállás Képes olvasókönyv Tudás Alapítvány Hódmezővásárhely 2021

1


Tartalom Szabadság-szobor, Arad.............................................................................................................................3 Deák Ferenc (1803-1876)...........................................................................................................................4 Arthur Griffith (1871-1922)......................................................................................................................6 Mahátma Gandhi (1869-1948)..................................................................................................................8 Martin Luther King (1929-1968)............................................................................................................12 Aldo Capitini (1899-1968).......................................................................................................................14 Nyiszli Miklós (1901-1956)......................................................................................................................16 Kertész Imre (1929-2016)........................................................................................................................24 Raoul Gustaf Wallenberg (1912-1947)..................................................................................................28 Bibó István (1911-1979)..........................................................................................................................32 Jan Palach (1948-1969).............................................................................................................................38 Bauer Sándor (1952-1969).......................................................................................................................40 Lech Wałęsa (1943)...................................................................................................................................42 Palazzo Pucci, Firenze..............................................................................................................................46 Le Murate, Firenze....................................................................................................................................47 Non Mollare, Firenze...............................................................................................................................48 Sant’Anna di Stazzema.............................................................................................................................50 Cimitero di Trespiano, Firenze...............................................................................................................54 Villa Triste, Firenze...................................................................................................................................55 Cappella Pazzi, Firenze............................................................................................................................56 Memoriale Italiano di Auschwitz, Firenze............................................................................................57 Erőszakmentes ellenállás Európában (nEUres project)......................................................................60

© Tudás Alapítvány, 2021 A kiadvány a „Nonviolent European Resistance (nEUres)” című, 609034-CITIZ-1-2019-1-CITIZ-REMEM számú „Europe for Citizens” projekt támogatásával készült Szerkesztette Palotás János Közreműködők Simon Ferenc, Simonné Bereczki Sára, Bánfi Bazázs, Baranyi Vanda, Czirok Krisztofer, Ferenczi Szabolcs, Forgó Lili, Joó Bálint, Kenéz Katica, Kovács Anna Zsófi, Krám Zsombor, Lengyel Levente, Nagy Nóra, Pálfi Alexa, Petróczi Botond, Somogyi Viktória, Vecseri Márk 2


« Szabadság-szobor Arad 3


4

« Deák Ferenc (1803-1876)


Deák Ferenc (1803-1876)1 Magyar politikus, jogász, táblabíró, államférfi, országgyűlési képviselő és a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A reformkorban és a dualizmusban is meghatározó államférfi „a haza bölcse” titulust kapta. Passzív ellenállás2 Passzív ellenállásnak a történetírás szűkebb értelemben a Magyarországon az 1848–1849-es szabadságharc leverése után, 1849 és 1867 között kialakult, leginkább Deák Ferenc nevéhez köthető politikai mozgalmat nevezi. A birtokos nemesség és értelmiség 1849 előtt a közéletben is szerepet vállaló, majd a szabadságharc és az áprilisi törvények politikai-társadalmi eszméit továbbra is valló tagjai ebben az önkényuralmi, neoabszolutista időszakban önmaguk „belső emigrációba” kényszerítésével, a kormány- és hatósági rendeletek végre nem hajtásával, a politikai-közéleti feladatvállalástól elzárkózva fejezték ki álláspontjukat. Kerülték ugyan a nyílt konfliktust a fennálló államszervezettel és az uralkodóval, de számos módot találtak az államgépezet kijátszására, illetve semmibe vételére: adófizetési kötelezettségüket halogatták, a közmunkákra kirendelt járműveiket visszatartották, az állami monopóliumokat és jövedéki adókat (pl. dohánymonopólium, fogyasztási adó) megkerülték, a törvény elől menekülő honvédokat bújtatták, minden lehetséges fórumon ragaszkodtak a magyar nyelv használatához stb. Deák Ferenc és a passzív rezisztencia3 A kiegyezés Deák életműve, az életmű pedig a passzív rezisztencia stratégiájában gyökeredzik. Nem figyelmen kívül hagyva - az itt nem elemzett, de nagy fontossággal bíró - külpolitikai és gazdasági körülményeket, a passzív rezisztencia harcmodora volt az, amely nyomán újabb kölcsönös erőszak alkalmazása nélkül, kompromisszummal lehetett lezárni egy feszült, állandó szembenállással és kölcsönös erőszakos fellépéssel terhelt történelmi időszakot. A kiegyezés vitatott megállapodás volt már akkor is, amit hűen tükröz az is, hogy 1867 után sem fejeződött be a passzív rezisztencia Magyarországon. Ez már elsősorban lokális (vármegyei) szinten zajlott és Deák nélkül, sőt Deák akarata ellenére. A passzív rezisztencia győzedelmes nagy korszakának valódi és annak tartott vezére azonban Deák maradt. Deák mitológiai hőssé vált, és a magyar folklór része lett. Deák, „a haza bölcse”, élvezte a magyar pártok és a császár bizalmát, továbbá a nemzet nagyrabecsülését, de kiegyezés alkalmával felkínált miniszterelnöki státuszt nem fogadta el (1867. február 7.). Maga helyett a forradalom miniszterét, az emigrációból hazatérő Andrássy Gyulát ajánlotta. A császártól kapott ajándékot visszaküldte, és a császár magyar királlyá koronázási ünnepségén nem jelent meg (1867. június 8.). A véleményét kikérő Ferenc Józsefnek azt ajánlotta, hogy a koronázási ajándékokat a szabadságharc honvéd özvegyei, árvái és rokkantjai kapják. A koronázás alkalmával kihirdetett amnesztia alkalmával a politikai elítéltek visszanyerték szabadságukat, az emigránsok pedig hazatérhettek. Deák folytatta politikai pályafutását, és élte tovább a szatjágraha mozgalom tagjaihoz hasonlatos életét. Deák Ferencnek a magyar történelemben betöltött szerepe Gandhinak India történetében betöltött szerepéhez hasonlatos. A Gandhit legalább fél évszázaddal megelőző passzív rezisztenciája pedig éppolyan fontos és eredményes harcmodornak bizonyult, mint Gandhinak - az igazságtalan törvények elutasítására irányuló és a passzív rezisztenciát is magában foglaló - szatjágraha mozgalma. [...] Nem állt ugyan az elvi erőszakmentesség talaján, elfogadta ugyan az önvédelmi háborút, de annak csak jogi megalapozásán dolgozott. (Ellenezte a forradalmat, és maga sohasem fogott fegyvert.) Kizárólag a jog fegyverével tudott és akart küzdeni, mindvégig a törvényesség híve maradt. [...] A társadalmi igazságtalanságok ellen jogász-ügyvédként, képviselőként, majd igazságügyi miniszterként, illetve nemesként, gazdaként egyaránt kategorikusan fellépett. A sajtó-, továbbá a szólásszabadság, valamint a vallás- és lelkiismereti szabadság kérdésében teljes egészében, a sorkötelezettség, a börtönügy és a halálbüntetés vonatkozásában pedig közel állt - ma úgy mondanánk, hogy - az emberi jogi megközelítéshez. Politikai és anyagi értelemben egyaránt megvesztegethetetlen, morális és szellemi tekintély volt itthon és az udvar szemében egyaránt, miközben a - minden oldalon kínálkozó, sőt felajánlott - vezető szerepet elutasította. Deák életének összefoglalója lehetne az igazsághoz való ragaszkodás, az igazság hatalmának megteremtésére irányuló törekvés és az igazságtalan törvények elutasítása. Olyan életminőséget és magas emberi normát képviselt, hogy a nevével fémjelzett passzív rezisztencia évtizedében a mindenkori szatjágraha mozgalom szellemiségéhez is közel állt. (1) Deák Ferenc (Wikipédia) (2) Passzív ellenállás (Wikipédia) (3) Csapody Tamás: Deák Ferenc és a passzív rezisztencia 5


6

« Arthur Griffith (1871-1922)


Arthur Griffith (1971-1922)1 Ír újságíró és nemzeti politikus, a Sinn Féin („egyedül vagyunk”) mozgalom alapítója, valamint a Dáil Éireann (ír parlament) megbízott elnöke (1919-20) és elnöke 1922. január 10-től haláláig (1922. augusztus 12.) Ír, magyar, két jó barát2 1848-ban, majd 1867-ben hazájuk önállóságáért keltek fel az írek, de minduntalan bebizonyosodott, hogy Írország teljes függetlensége csupán illúzió. Annál reálisabbnak látszott, hogy az Egyesült Királyságon belül autonómiát kapjon Írország. Ezt az ügyet karolta fel Charles Stewart Parnell, aki 1882-ben került a londoni parlament ír frakciójának élére, s elődeihez képest jóval vehemensebben követelte az ír önkormányzat, vagyis a Home Rule bevezetését. Parnell és társai olyan külföldi példákat kerestek, amelyek saját viszonyaikra is alkalmazhatók voltak, így került a látóterükbe Magyarország, amely – az írekéhez hasonló – kilátástalan küzdelmek után 1867-ben kiegyezett a Habsburgokkal, s a dualista államon belül széleskörű autonómiára tett szert. Parnellék gyakran hivatkoztak Magyarországra, miközben obstrukcióval igyekeztek akadályozni a kormány munkáját, hogy az végül beadja a derekát. 1886-ban a liberális brit miniszterelnök a további huzavonát elkerülendő Parnellék mellé állt és a képviselőház elé terjesztette első Home Rule törvényjavaslatát, amelyet az ír–magyar analógiával igyekezett megtámogatni, mondván: ha a britek meg akarják őrizni birodalmuk egységét, s nem szeretnének búcsút inteni a forrongó Írországnak, akkor a legjobb, ha osztrák–magyar mintára kiegyeznek az írekkel. A javaslat hosszú viták után nem élte túl a szavazást. Gladstone 1892-ben újból nekidurálta magát, de másodízben is elbukott. A Home Rule évtizedeken át meghatározta a brit politikát, végül 1914-ben sikerült törvénybe iktatni, de az első világháború kitörése miatt bevezetését elnapolták. Parnell 1891-ben bekövetkezett halálával nem volt olyan vezetője a nemzeti mozgalomnak, aki érvényesíteni tudta volna érdekeit. 1905-ben Arthur Griffith és társai életet leheltek egy új szervezetbe, amelyet Sinn Féinnek neveztek. Griffith egy évvel korábban jelentette meg „Magyarország feltámadása” című politikai krédóját, amely a Sinn Féin pártprogramjává vált. Deák Ferenc és a passzív rezisztencia volt számukra a követendő példa. 1849 után Magyarországon beköszöntött a neoabszolutizmus, Deákék pedig a békés lázadás, vagyis az államhatalom tökéletes semmibevételének taktikáját választották. Arthur Griffith olvasatában ez a politika vezetett az 1867-es kiegyezéshez, amely a korábbi ellenfelek [...] kapcsolatába a „boldog békeidőket” hozta el. Deáktól tanulva a Sinn Féin is arra buzdította az íreket, hogy tagadják meg az adófizetést, dacoljanak az angol nyelvvel és kerüljék a nyílt konfrontációt a brit karhatalmi erőkkel. Bíztak abban, hogy idővel a londoni politikusok is belátják, a békés ellenállással szemben nincsenek megfelelő eszközök, ezért ki kell egyezniük az írekkel. Létrejöhetett volna az Osztrák-Magyar Monarchiához hasonló dualista állam, amelynek keretein belül Írország saját parlamenttel és felelős kormánnyal rendelkezhet. Arthur Griffith: Magyarország feltámadása (1904) - Előszó3 Vessünk egy pillantást Magyarországra a világtérképen. Szép és kies országot fogunk látni, amit tettre kész, bátor és okos emberek népesítenek be. Csak hatvan esztendővel ezelőtt még elnyomott, leigázott nép volt a magyar, csakúgy, mint most Írország. Ma azonban szabad és virágzó nemzetként Európa vezető államai közé küzdötte fel magát, egy nem is túlságosan hosszú emberöltő leforgása alatt. Az osztrák sas csak kevéssel ezelőtt magyar vérben fürdött és győzedelmesen szárnyalt a leigázott ország felett. Írország a nagy éhínség végén - amit mesterséges eszközökkel robbantottak ki-, nem volt olyan reménytelenül elesett állapotban, mint Magyarország 1849-ben, megközelítően ugyanabban az időpontban. Írország Aughrim utáni helyzete közelebbi párhuzamként kínálkozik. Ezért ha most Írországból kitekintünk, Magyarország ugyanolyan szabad, virágzó, erős és nagy hírű nemzetnek tűnik, mint maga Ausztria, ami hetven évvel ezelőtt kitörölte Magyarország nevét a térképről. Akármilyen hitetlenkedve is dörgöljük a szemünket, még az is eszünkbe kell hogy jusson; Magyarország soha nem küldött magának képviselő pártot Bécsbe azért, hogy a „parlament padlóján küzdjön a hazai jogokért”. A magyarok egyetlen egyszer sem ismerték el Ausztria jogát országuk kormányzásához, és soha nem színlelték, hogy hűek ahhoz a hatalomhoz, amely megbéklyózta őket. Ellenkezőleg, kitartó küzdelemmel térdre kényszerítették Ausztriát és kicsavarták kezéből a szabad alkotmányt, bármilyen vonakodva is adta. Ez az alkotmány tette lehetővé, hogy a mai virágzó Magyarország létrejöhessen. (1) Arthur Griffith, president of Ireland (2) Ambrus Máté: Ír, magyar, két jó barát: szabadságharcaink Gandhinak is ihletet adtak (3) Arthur Griffith: The resurrection of Hungary: a parallel for Ireland 7


8

« Mahátma Gandhi (1869-1948)


Mohandász Karamcsand Gandhi (1869-1948)1 Indiai jogász, politikai és spirituális vezető, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja. Későbbi nevét híveitől kapta; a Mahátma szanszkrit szó, jelentése: „Nagy Lélek”. Ezen a néven ismeri őt az egész világ, s vált a békés ellenállás jelképévé. Erőszakmentesség Gandhi látva, hogy a Dél-Afrikában élő több tízezernyi honfitársával szemben a fajüldöző kormányzat milyen politikát folytat, elhatározta, hogy küzdeni fog értük. Kidolgozta az erőszakmentes harc taktikáját. Ez nem passzivitás, hanem a legnagyobb fokú aktivitás, de nélkülözi az agressziót. Egyik része, hogy meg kell szegni az igazságtalan törvényeket, vállalva az ezért járó büntetést. Személyes példamutatása, erkölcsi ereje, emberi tisztasága egyre több embert nyert meg az elvnek. „Küzdelmünk célja - mondta Gandhi még mozgalma elején - barátság az egész világgal. A erőszakmentesség eljött az emberek közé... Előhírnöke a világ békéjének.” Az erőszakmentesség az, amikor azokat szeretjük, akik minket gyűlölnek. Ha csak azokat szeretjük, akik minket is szeretnek, az nem erőszakmentesség. Az élet harcában a gyűlölet legyőzhető szeretettel, a szeretet nagyobb a gyűlöletnél. „Nacionalistának vallom magam, de az én nacionalizmusom olyan tágas, akár a világmindenség. Engem az egész Föld boldogulása foglalkoztat. Nem szeretném, ha az én Indiám más népek hamvain emelkedne fel. Ha kell időtlen időkig várok, de nem óhajtom véres eszközökkel keresni hazám szabadságát.” „Nincs egyéb fegyverem, egyedül csak az erőszak-nélküliség.” Az erkölcsi erőt a brutális erő fölé emelte. Ellenzett mindenféle erőszakot, mert „ha úgy tűnik is, hogy hasznos, a haszon csak átmeneti, de a szörnyűség, amit okoz, maradandó.” Az ember mondjon le az erőszak minden formájáról, és ragaszkodjék az igazsághoz, ne engedelmeskedjen igazságtalan törvényeknek. „Annál, aki gyávaságból, meghunyászkodásból nem fog gyilkos fegyvert az elnyomó ellen, ezerszerte többre becsülöm azt, aki a szabadságért fegyvert ragad és öl; - de mindennél nagyobb az, aki fegyvertelenül, bátran, önfeláldozóan áll a gyűlölet fegyvere elé, nem öl, de kész meghalni az igazságért.” 1927-ben egy európai újságírónak mondta a következőket, aki felkereste őt indiai ásramában: „Önök ott Nyugaton, a keresztény országokban, azt hiszik, hogy csak erőszakkal és háborúval lehet győzni. Az erőszak és háború még sohasem hódított végérvényesen. A keresztény egyház is csak tömeges polgári engedetlenséggel tudta meghódítani a római birodalmat. A régi keresztény misszionáriusok fegyver nélkül hódítottak az önök Krisztusa számára. Mi, indusok, jobban hiszünk az első századokbeli kereszténységben, mint önök. Az apostolok tanításait mi hűebben tolmácsoljuk, mint a mai keresztények.” Az Igazság (szatja) követése nem engedi meg az erőszak alkalmazását az ellenféllel szemben. Az ellenfelet inkább türelemmel és szeretettel kell megnyernünk, mert „ami nekünk talán igazságnak tűnik, az ellenfél előtt a szenvedés vállalásával egyértelmű.” A második világháború végén a Japánban felrobbantott atombombák után arról beszélt, hogy az egyre nagyobb bomba nem lehet válasz semmire, hiszen az erőszak erőszakot szül. „Ha rátámadunk egy másik emberre, az olyan, mintha saját magunkra támadnánk, mivel mindannyian a Teremtés megnyilvánulásai vagyunk”. Az erőszakmentes politikai harc Gandhi által kidolgozott módszere olyan humanista gondolkodókat, művészeket, politikusokat hódított meg, mint Einstein, Romain Rolland, Upton Sinclair, Arnold Zweig, vagy éppen Martin Luther King, akinek pályáján Gandhi példája meghatározónak bizonyult. Szatjágraha A Szatjágraha a Gandhi által vezetett, erőszakmentességet valló, passzív ellenállás mozgalma volt. A szatjá igazságot jelent, a kifejezés pedig az igazsághoz való ragaszkodást, az igazság hatalmát. „Az igazság kizárja az erőszak alkalmazását, miután az ember nem képes felismerni az abszolút igazságot, ezért ahhoz sincs joga, hogy büntessen.” A szatjágrahában összefonódik egymással a tapasznak tulajdonított erő és az ahimsza hagyománya. A követője inkább börtönbe vonult, mint igazságtalan törvényeknek engedelmeskedjen. A Szatjágraha követőinek a fogadalma volt, amelyet maga Gandhi is gyakorolt: • erőszakmentesség (ahimsza), • igazságszeretet (szatja), 9


• önmegtartóztatás (brahmacsarja), • birtoklásmentesség (aparigraha), • fizikai munka, • a tulajdon tisztelete – a lopás tiltása (asztéja), • az étvágy féken tartása, a nyalánkság megzabolázása • szvadésí – külföldi iparcikkek mellőzése, házilag készült termékek használata • minden vallás egyenértékű tisztelete, • félelemnélküliség – aki fél, nem képes a többi elv betartására, ezért meg kell szabadulni minden félelemtől, • az érinthetetlenség intézményétől (kasztok) való távolságtartás; Gandhi az érinthetetleneket haridzsanoknak, „Isten gyermekei”-nek nevezte el és ugyanezen címmel hetilapot is indított. Idézetek Gandhitól • „A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.” • „Magad legyél a változás, amit a világban látni akarsz.” • „A gyengék nem tudnak megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága.” • „Sokkal nehezebb legyőzni a láthatatlan szenvedélyeket, mint fegyverrel meghódítani a látható világot.” • „Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.” • „A szemet szemért elv vakítja meg az egész világot.” • „Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét.” • „Kétféle hatalom létezik. Az egyik a büntetéstől való félelemmel éri el a célját, a másik szeretetteljes cselekedetekkel. A szereteten alapuló hatalom százszorta hatékonyabb és maradandóbb.” • „Élj úgy, mintha holnap meghalnál, de tanulj úgy, mintha örökké élhetnél.” Deák Ferenc - Arthur Griffith - Mahátma Gandi2 Közismert hogy Gandhi gondolatrendszere elsősorban az indiai hagyományból táplálkozott. Azt viszont kevesebben tudják, hogy ő és az indiai erőszakmentességi mozgalom további vezetői ismerték Griffith könyvét - mint angol nyelvterületen a magyar erőszakmentesség bemutatását. Gyakorlati, sikeres példaként így előttük is Magyarország állhatott. „...Mahatma Gandhi és az indiai függetlenségi mozgalom történetében a »Magyarország feltámadása« az egyik legfontosabb politikai alapműnek számít. India későbbi miniszterelnöke, Nehru, cambridge-i egyetemistaként 1907ben Dublinba látogatott, és testközelből ismerkedett meg a magyar példával. A »Magyarország feltámadása« több indiai nyelven is megjelent, hallatlan könyvsikernek számított a távoli országban. A Sinn Féin és az Indiai Nemzeti Kongresszus közötti szervezeti kapcsolatnak köszönhetően Gandhi és harcostársai kétségkívül jól ismerték a könyvet, amit az angolok elleni békés ellenállás, a deáki passzív rezisztencia indiai alkalmazása is bizonyít.” A „Magyarország feltámadása” tehát az indiaiak számára is ösztönzést adott: győzni lehet az erőszak elvetésével. Náluk szintén a felszabadítási mozgalom erőszakmentes szárnya vált meghatározóvá, és türelemmel, magabiztos nyugalommal el is érték céljukat: India ugyancsak függetlenné vált. Gandhi (1982) Rendezte: Richard Attenborough Főszereplők: Ben Kingsley, Candice Bergen, Edward Fox A filmeposz 56 évet ölel fel a 79 évesen merénylet áldozatává lett, legendás indiai vezető, Mohandász Karamcsand Gandhi életéből. 1893-ban pár hónapra Dél-Afrikába érkezik az Angliában végzett, 24 éves családos indiai ügyvéd, Gandhi. A személyes méltóságát és igazságérzetét egyaránt sértő faji megkülönböztetés olyannyira megdöbbenti, hogy úgy érzi, tennie kell valamit. 21 év fáradságos küzdelme után az indiaiak és a színes bőrűek egyenlőségéért indított erőszakmentes küzdelem, a Szatjágraha ideológusává és vezérévé érett. Ekkor kapta a „Mahátma” nevet, amely Indiában „nagy lelket” jelent. A film itt tekinthető meg (1) Mohandász Karamcsand Gandhi (Wikipédia) (2) Szigethy István: Az élő Deák hazai és nemzetközi utóélete 10


11


12

« Martin Luher King (1929-1968)


Martin Luther King (1929-1968)1 Amerikai baptista tiszteletes, polgárjogi harcos és politikai aktivista, az afroamerikai polgárjogi mozgalom egyik kiemelkedő vezető személyisége. Célja a fehérek és afroamerikaiak jogi egyenlőtlenségének, az afroamerikaiak hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése volt. Beszédeiben, nyilatkozataiban és tetteiben mindig az erőszakmentességet hirdette, céljai eléréséért a polgári engedetlenség módszerét is alkalmazta. Martin Luther King 1968. április 4-én Memphisben (Tennessee) merénylet áldozata lett, lelőtték. Világnézetére Howard Thurman polgárjogi aktivista és teológus, Mahátma Gandhi India politikai és spirituális vezetője, illetve Bayard Rustin polgárjogi aktivista volt nagy hatással. [...] 1959-ben találkozott Gandhi családjával amikor az amerikai kvéker mozgalom, az American Friends Service Committee és Thurman segítségével Indiában járhatott. Tanulmányozta Gandhi erőszakmentes tiltakozási módszereit, amit később maga is sikeresen alkalmazott. Az emberi jogok bajnoka2 Martin Luther King volt a 20. század egyik legismertebb személyisége, aki az erőszakmentes társadalmi változást hirdette. Az Atlantában született King szónoki képessége és személyes bátorsága révén először 1955-ben vonta magára az USA figyelmét, amikor más polgárjogi aktivistákkal együtt letartóztatták, miután bojkottot vezetett az alabamai Montgomery város egyik tömegközlekedési cége ellen, amelynek előírásai megkövetelték, hogy a színes bőrűek adják át a helyüket a fehéreknek, és a busz végében álljanak vagy üljenek. Az ezt követő tíz évben King írt, szónokolt, valamint erőszakmentes tiltakozó megmozdulásokat és tömegdemonstrációkat szervezett azért, hogy felhívja a figyelmet a faji megkülönböztetésre, és polgárjogi törvényeket követeljen az afroamerikaiak jogainak védelme érdekében. 1963-ban az alabamai Birminghamben King békés tömegdemonstrációkat vezetett, amelyekkel a fehér rendőrség rendőrkutyákkal és tűzoltófecskendőkkel szállt szembe; ez az eset nagy közfelháborodást váltott ki, és világszerte az újságok címoldalára került. Ezt számos helyen követték tömegdemonstrációk. Ezek csúcspontja egy olyan tiltakozó felvonulás volt Washingtonban, amelyen több mint 250 ezer ember vett részt. Itt King megtartotta a híres „Van egy álmom” beszédét, amelyben egy olyan világot írt le, ahol az embereket többé nem osztják meg a faji különbségek. A King által inspirált mozgalom olyan jelentőssé vált, hogy az amerikai Kongresszus 1964ben elfogadta a Polgárjogi Törvényt; ugyanebben az évben Kinget Nobel-békedíjjal tüntették ki. King, aki halála után a Szabadság Elnöki Medálját is elnyerte, a polgárjogi mozgalom jelképévé vált. Élete és munkássága jelképezi a harcot az egyenlőségért és a diszkriminációtól mentes életért, amely minden ember álma. Van egy álmom (1963. augusztus 28.)3 Ma azt mondom nektek, barátaim, hogy a jelen pillanat nehézségei és csalódásai ellenére van egy álmom. Olyan álom ez, amely mélyen gyökerezik az amerikai álomba. Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: „Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve.” Van egy álmom: egy napon Georgia vöröslő dombjain a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé. Van egy álmom: hogy egy napon még Mississippi állam is, amely ma az igazságtalanság és az elnyomás forróságától szenvedő sivatag, a szabadság és a jog oázisává fog változni. Van egy álmom: négy kicsi gyermekem egy napon olyan országban fog élni, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján fogják megítélni őket. Van egy álmom. Van egy álmom: hogy egy napon Alabama államban, ahol a kormányzó ma szünet nélkül csak a beavatkozásról és a hatálytalanításról beszél, megváltozik a helyzet, de úgy, hogy fekete kisfiúk és fekete kislányok testvérként, kézen fogva járhatnak a fehér kisfiúkkal és kislányokkal. Van egy álmom. Van egy álmom: egy napon minden völgy fölemelkedik, minden hegy és halom lesüllyed, az egyenetlen egyenessé lesz és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember. Ez a mi reménységünk. Ezzel a hittel térek vissza Délre. Ezzel a hittel képesek leszünk kifaragni a kétségbeesés hegyéből a reménység kövét, ezzel a hittel gyönyörű szimfóniává változtatjuk nemzetünk fülsértően hamis hangjait. (1) Martin Luther King (Wikipédia) (2) Az emberi jogok bajnokai, Martin Luther King (1929-1968) (3) „Van egy álmom” - a teljes beszéd 13


« Aldo Capitini (1899-1968) 14


Aldo Capitini (1899-1968)1 Olasz filozófus, politikus, antifasiszta, költő és pedagógus, aki az elsők között azonosult Olaszországban Mahátma Gandhi erőszakmentes gondolatával, ezért is nevezik őt „olasz Gandhinak”. A Perugia-Assisi békemenet által használt Pace-Béke feliratú szivárványos zászló a II. világháború után született az erőszakmentes, háborúellenes gondolat jegyében, és eredetileg nem kötődött sem nemzethez vagy politikai párthoz. Olaszországban először a balliberális pártok sajátították ki, majd a hetvenes évektől a homoszexuálisok tűzték zászlórúdjaikra, és főként az ezredforduló után a – Pace-Béke felirat nélkül –, szinte már kizárólagosan az LGBT mozgalom azonosító jele lett. Lényeges különbség az eredeti pacifista szivárványos Pace feliratú zászló esetében, hogy a józan-hideg kék színeket felülről indítja, és a színsávok hetes száma is különbözik az LGBT hatsávos zászlójától. Élete az erőszakmentesség jegyében2-3 Capitini 1919-ben műszaki végzettséget szerez, majd 1924-ben beiratkozik a Scuola Normale Superiore di Pisába. 1928-ban fejezi be a filozófiai mesterképzést. 1929-ben keményen kritizálta a katolikus egyház és a fasiszta olasz állam által aláírt konkordátumot. Egyik könyvében odáig jut, hogy „...ha valamivel tartozunk a fasiszta időszaknak, akkor örökre világossá kell tennünk, hogy a vallás más, mint az intézmény”. 1930-ban a Scuola Normale Superiore di Pisa titkárává nevezik ki. 1933-ban az iskola igazgatója, a filzófus és fasiszta értelmiségi Giovanni Gentile felkéri, hogy csatlakozzon a fasiszta párthoz. Az ajánlat visszautasítása miatt el kell hagynia az intézményt. 1933 és 1943 között Perugiában személyes kötelezettségvállalásként fogja fel az antifasizmus propagálását. Szoros kapcsolatot tart fenn hasonló gondolkozású fiatalok csoportjaival, különösen Közép-Olaszországban. Közben három filozófiai és vallási könyv kiadásával támogatta felvilágosító tevékenységét. A könyvek ki tudták játszani a fasiszta cenzúrát, mert címük kétértelmű volt, és vallási témákra utaltak. Kiadásukat Benedetto Croce liberális filozófus támogatta, aki bár nem értett egyet a fasiszta rezsimmel, nemzetközi hírneve miatt mégis bizonyos fokú szabadságot élvezett. Capitinit antifasiszta tevékenységéért kétszer öt hónapra a La Murate börtönbe (Firenze) zárták 1942 és 1943 között. 1944 júliusában Emma Thomasszal Capitini megalapította a Társadalmi Tájékozódás Központját (Centro di Orientamento Sociale). A központ Perugiában kezdte meg tevékenységét mindenki számára nyitott, ingyenes vitákkal a helyi kérdésekről, valamint a nemzeti és nemzetközi politikai és gazdasági problémákról. A háború után Capitini antifasiszta törekvései ellenére sem akart része lenni a világ hidegháborús felosztásának, főleg azért, mert nem osztotta e két világnézet sok aspektusát. Ezért elszigetelt maradt, és nem tudott intézményi szerepet betölteni a születőben lévő Olasz Köztársaságban. Ennek ellenére a második világháború végétől haláláig számos fontos vallási, polgári, társadalmi és politikai területen vett részt a közéletben. Ő lett az erőszakmentesség legfontosabb képviselője Olaszországban. Egyesületek, csoportok, folyóiratok, országos rendezvények, nyilvános találkozók, szemináriumok és konferenciák szervezésében vett részt. 1956-ban a Cagliari Egyetem pedagógiai professzora lett, 1965-től élete végéig a Perugiai Egyetemen oktatott. 1961-ben 24 kilométeres menetet hirdetett a békéért és a népek testvériségéért Perugia és Assisi között. A békemenet célkitűzése az volt, hogy „a béke a béke idején készüljön fel”, továbbá hogy felébressze és tudatossá tegye ezt vágyat a közvéleményben. Az 1961 szeptemberben megrendezett rendezvényen több ezer ember vett részt A siker meggyőzte a támogatókat a béke iránti elkötelezettség folyamatos hirdetésének szükségességéről. A felvonulást 1961 óta sokszor megismételték, a legutóbbit 2021-ben, 60 évvel az első után, amit Ferenc pápa levélben üdvözölt. Az erőszakmentes ellenállás híveinek támogatásával 1962-ben létrehozta az Erőszakmentes Mozgalom a Békéért (Movimento nonviolento per la Pace) elnevezésű szervezetet, melynek titkára lett, és amely mind a mai napig aktívan tevékenykedik az alapító szellemi útmutatását követve. Ő volt az erőszakmentesség legbefolyásosabb szószólója a 20. századi Olaszországban. Új perspektívát nyitott az erőszakmentesség értelmezésére, a személyből indult ki mint nyitott központból, amely képes a társadalmi beilleszkedésre. Az erőszakmentesség vallások általi elfogadása megteremtette azt a lehetőséget, amit Capitini „nyílt vallásnak” nevezett, ami a gondolatok és a cselekvések egysége, amely előkészíti az egyének nyitottságát. Ez magában foglalja a vallás meggyőződéses cselekvésként való értelmezését, amely a hitre (a szükségszerűség és a kegyetlenség elutasítása), valamint a megértésre (kapcsolat mindenkivel értékes cselekedetek révén) épül. (1) P. Vértesaljai László: Ferenc pápa üzenete a Perugia-Assisi békemenethez: Járjunk a gondoskodás útján! (2) Aldo Capitini (Wikipedia) (3) Aldo Capitini - Italian Gandhi - A life devoted to Non-Violence 15


« Nyiszli Miklós (1901-1956) 16


Nyiszli Miklós (1901-1956)1-2 1901. június 17-én született Szilágysomlyón. Kolozsvári, kieli és breslaui tanulmányai után Nagyváradon dolgozott törvényszéki és általános orvosként. 1944. május végén feleségével és 15 éves lányával az aknaszlatinai gettóból Auschwitz-Birkenauba deportálták. Rövid birkenaui tartózkodás után az A-8450-es számú tetoválást kapta, majd a monowitzi (Auschwitz III. – más néven Buna) kényszermunkatáborba, egy betonozó munkacsapatba osztották be. Körülbelül két héttel később valamennyi orvosvégzettségű foglyot a tábor SS főorvosához rendeltek, aki Németországban végzett patológust keresett. Egy francia társával együtt a több évig Németországban praktizáló Nyiszli megfelelt a követelményeknek. Az Auschwitz-Birkenaui rabkórházba került, ahol dr. Josef Mengele beosztottjaként a II. krematórium boncolási részlegében fogták munkára. Nyiszli és csapata túlélte a Sonderkommando utolsó szelekcióit, majd 1945 januárjában a tábor evakuációja során sikerült elvegyülnie az egyik gyalogmenet foglyai között. Plaszówon keresztül Mauthausenbe, majd a melki és az ebenseei koncentrációs táborba került, innen szabadították fel az amerikaiak. Előbb a Világ című napilap közölte részletekben memoárját, majd 1946-ban könyv alakban is megjelent a „Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban” (ennek alapján forgatták „A szürke zóna” című amerikai filmet 2002-ben). 1947-ben tanúként megjelent a Nürnbergi-perben. 1956. május 5-én hunyt el Nagyváradon. A nemzetiszocialista háborús bűnösök ellen folyó nemzetközi per során Nürnbergben az I. G. Farbenindustrie vétkes vezetőivel szembesítették (17 tárgyaláson volt jelen), s erről a szerepéről 1948-ban „Tanú voltam Nürnbergben” című cikksorozatában számolt be, ugyancsak a Világban. 1964-ben és 1968-ban „Orvos voltam Auschwitzban” címmel megjelent könyvének újabb, posztumusz magyar kiadásaiban és az 1965-ös és 1971-es román fordításban kiegészítésképpen megjelentek Nürnbergben tett tanúságtételének részletei is. A háborús bűnöket leleplező munka mint a láger- és börtönirodalom nagy érdeklődést kiváltó alkotása nemzetközi pályát futott be. A német és francia sajtó részleteket közölt belőle, majd hamarosan a könyv is megjelent New Yorkban angolul, ahol három kiadást ért meg. • 1975-ben lengyelre és franciára fordították le, • 1975-ben Rio de Janeiróban spanyolul, • 1982-ben Londonban ugyancsak angolul, • 1982-ben szerbhorvát nyelven, • 1988-ban Tel-Avivban héberül, • 1988-ban németül Kölnben adták ki. Orvos voltam Auschwitzben - könyvismeretés3 „Nem szanatórium, ahova viszem, de egész tűrhető helyzete lesz” – szólt hátra a kocsiban dr. Mengele. Szövevényes drótkerítések között, szigorúan őrzött kapukon át vezetett az út, el a zsidórámpa mellett, egészen egy vaskapuig. Odabent tágas, zöld pázsittal borított udvar, homokos utak, zöld fenyők és egy hatalmas, tűzokádó kémény fogadták az A-8450 számú KZ-, azaz koncentrációstábor-foglyot. „Készen van a szoba?” – vetette oda az őröknek Mengele, aki Nyiszli Miklóst nem kivégezni, hanem boncolni vitte az épületbe. Nem sokkal korábban ő is a rámpánál szállt ki a vagonból, orvoskollégáival, szülőkkel, gyerekekkel együtt. A gótbetűs Auschwitz-felirat, amit kilesve megláttak, akkor még nem mondott semmit. Az őrök azt mondták, a rend kedvéért visznek mindenkit fürödni, utána újra összekerülnek a családok. Korrigáltam a sorsot Nyiszli az érkezés után rövid ideig Monowitzban (Auschwitz III) dolgozott. [...] Mengele látóterébe akkor került, amikor az SS-tiszt olyan német egyetemen végzett orvost keresett a foglyok közt, aki ért a törvényszéki orvostanhoz. [...] Kilépett a sorból, bemondta a nevét. Mengele kikérdezte, félrevonta, és személyesen vitte el a táborirodába. Nyiszli azt remélte, egy hadbavonult német törvényszéki orvosnak keresnek helyettest valahol – ehelyett lett Mengele boncolóorvosa a birkenaui krematóriumban. A megsemmisítőtábor működésének hétköznapjaiba egy civilben bankrabló barakkfelügyelő avatta be. „Azok után, amiket tőle hallottam, elégedettség tölt el, hogy volt bátorságom a sorsot korrigálnom. Vállaltam a dr. Mengele által kívánt feladatot. Orvosi pozícióba kerültem” – emlékezett vissza. Auschwitz-Birkenauban Sonderkommandónak (azaz a különleges osztagnak) a krematóriumok személyzetét nevezték. Az osztag szinte kizárólag zsidókból állt, 17


tagjai jó ellátást és civil ruhát kaptak, cserébe borzalmas munkát végezték, ők égették el a gázkamrákban meggyilkoltak hulláit. „A krematórium területét nem hagyhatják el, s négyhavonként, midőn már sok titoknak ismerőivé válnak, likvidálják őket. Eddig így járt minden Sonderkommando, amióta a KZ fennáll. Nem is került ki senki e borzalmas épületekből, aki a világnak hírt adott volna arról, ami az épületek falain belül már évek óta történik” – írta Nyiszli, aki miután SS-orvosok előtt sikeresen elvégzett több próbaboncolást, orvosként maga is tagja lett a Sonderkommandónak. Szállást a II. számú krematóriumban kapott. Törpék, ikrek és az uralkodásra hivatott faj A szoba, amit Mengele kért, készen volt. Nyiszli szavaival felüdülés volt a bársonyterítő, a szép szőnyegek, a fenyőfaágy és szekrény. Mellette modern boncterem, három mikroszkóp, legújabb kiadású szakkönyvek. A kórbonctani laboratóriumban, mely Mengele kezdeményezésére létesült, a hullaanyag sehol máshol elő nem forduló bőségben állt rendelkezésre. Az SS-orvosszázadost különösen a törpenövésűek és az ikrek érdekelték, legtöbb kísérleti alanya magyar zsidó volt. Az ikervizsgálatok célja az uralkodásra hivatott felsőbbrendű faj szaporodásának segítése volt: minél több német nő szüljön a jövőben ikreket, benépesítve az alsóbbrendű fajok országait – ehhez az élve elvégzett vizsgálatok után kiemelten fontos volt az egyszerre megölt ikrek kórbonctani összehasonlítása. A nyomorékok és törpék jól preparált csontvázai népek kipusztításának szükségességét lettek volna hivatva igazolni. A kísérletek túlélői a mai napig feltűnnek holokausztperek tanúiként, ép ésszel felfoghatatlan kínzásokról számolva be. Nyiszlitől Mengele mindenben aprólékos és precíz munkát várt, de a halál okát következetesen meg kellett hamisítania. Az eredményeket és a mintákat a neves berlini Antropológiai, Örökléstani és Eugenikai Intézetbe továbbították. Nem voltam alázatos fogoly a boncteremben [...] Nyiszli a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság előtti első beszámolójával ellentétben könyvében [...] nem ír a Buna-gyárban töltött időről. Visszaemlékezésében viszont részletesen ismerteti a Birkenauban zajló tömeggyilkosságot, a könyvben leírtakat számtalan más forrás megerősíti – még akkor is, ha például a krematóriumok föld alatti vetkőzői nem 200, hanem 50 méter hosszúak voltak. Nem is várhatunk tőle tökéletes pontosságot, fogoly volt, nem méricskélhetett kedvére egy collstokkal. Az nem kérdés, hogy Nyiszli a Sonderkommandóban privilegizált helyzetben volt. Orvosként viszonylag szabadon mozoghatott a négy krematórium között, pótolhatatlan tudású munkaerőnek számított. „A boncteremben és a krematóriumban nem az alázatos KZ-fogoly szerepében, hanem akárcsak egy orvosi konzíliumon, mint egy teljesen egyenrangú orvos magyaráztam és védtem saját álláspontomat, vagy cáfoltam meg kifejtett nézeteit” – írta Nyiszli Mengeléhez fűződő viszonyáról. Szerinte kimért, határozott fellépésének köszönhette, hogy egy szakmai vita során Mengele még cigarettával is megkínálta. Sőt, gúnyverset szavalt neki az epekőről, és horribile dictu egyszer köszönt is. De ami a legfontosabb: három hónap után engedélyezte, hogy megkeresse a családját, akiknek a tömeggyilkosságról egy szót sem szólhatott. Egy krematóriumi SS segítségével, akit korábban kigyógyított a tüdőgyulladásból, meleg ruhát és ételt csempészett feleségének és 15 éves lányának. Amikor közeledett a szelekció, száz cigarettáért azt is elintézte, hogy beosszák őket egy hadiüzembe menő transzportba, így menekültek meg a gázkamrától. Sonderkommandós volt, mégis kívülálló Nyiszli könyve először 1946-ban, alig egy évvel a háború után jelent meg. „Azért egyedi, mert elsőként számolt be szemtanúként a holokauszt lényegéről. Néhány túlélőtársa lengyel és orosz hatóságok előtt tett tanúvallomását leszámítva évtizedekig ez volt az egyetlen hiteles forrás a Sonderkommandókról. Az ott szolgálókat sokan még a zsidó közösségen belül is kollaboránsnak tekintették. Egy csoport görög zsidó megtagadta a hullák égetését. Azonnal lelőtték őket. Mások öngyilkosok lettek. A többség igyekezett életben maradni, de az életösztön, nem bűn.” Nyiszli azért mert kiállni a nyilvánosság elé, mert kívülállónak számított: társaival ellentétben nem vett részt a hullák elégetésében [...]. A sonderkommandósok, mint Nyiszli is leírja, foglyok százait segítették önzetlenül élelemmel és gyógyszerrel. Folyamatosan tájékoztatták a tömeggyilkosságról a tábori ellenállási mozgalmat. Titokban lefényképezték a hullák égetését, többen naplót vezettek, visszaemlékezéseket írtak, amit elástak a krematóriumok közelében. [...] Nyiszli könyvének egyik kulcsmomentuma a gázkamrát csodával határos módon túlélő 16 éves erdélyi zsidó lány történe18


te, melyet más források is megerősítenek. Néhány injekció, egy vastag kabát és egy kis húsleves hatására magához tért. Azért maradhatott életben, mert az embertömeg alján az arca a nedves padlóhoz nyomódott, így nem tudta a gáz megfojtani. De Nyiszli hiába érvelt, Muhsfeldt SS-törzsőrmester, a II. krematórium parancsnoka attól tartott, a lány túl fiatal ahhoz, hogy ne fecsegje ki a gázkamrák titkát. Negyedórán belül tarkón lőtték a kazánterem előcsarnokában. Életben hagyták a felkelés után „Bizonyosat nem tudtunk, de szinte tapinthatóan éreztük a halál közelségét” – írja Nyiszli azokról a napokról, amikor a Sonderkommando az egész Auschwitzra kiterjedő felkelésre készült. Az egyik hadiüzemből zsidó női foglyok segítségével lőszert csempésztek. Azt tervezték, hogy a Visztulán átkelve csatlakoznak a partizánokhoz. Végül 1944. október 7-én, egy szelekció alkalmával a Sonderkommando fellázadt. Baltákkal, kövekkel, barkácsolt Molotov-koktélokkal támadtak az SS-ekre. Hármat megöltek, tucatnyit megsebesítettek, az egyik krematóriumot felgyújtották, több százan kitörtek a szögesdrótot átvágva. A túlerő hamar felülkerekedett, az SS aznap 451 sonderkommandóst ölt meg. Az orvosokat Mengele emelte ki a tarkólövésre váró sonderesek közül: „Menjen, mossa le magát és dolgozzon tovább!” – mondta Nyiszlinek. Majd amíg a túlélők elégették elesett rabtársaikat, Nyiszli elsősegélyben részesített két SS-altisztet, akik pár órával korábban még puskaaggyal ütötték a földön. „Mein Freund! Es geht immer weiter, immer weiter!” Barátom, ez így megy tovább, egyre tovább – mondta Mengele, amikor Nyiszli arról kérdezte, meddig tartanak a megsemmisítések. Néhány hét múlva, egy újabb szelekció idején újra Mengele vetette ki az orvosokat a halálraítéltek közül. Hullák százait nyitottam fel egy lángeszű, egyben csendesen őrjöngő orvos parancsára, hogy hamis teóriákra épített tudomány profitáljon a gáz- és máglyahalálba küldött milliók tömegéből. „Nyomorékok és törpék hulláit dugtam klórmeszes fürdőkbe, vagy főztem napokig, hogy tiszta csontvázak kerüljenek a III. Birodalom múzeumaiba” – írta Nyiszli visszatekintve. Erőltetett menet Ahogy a front közeledett, Mengele is elmenekült. Megkezdődött Auschwitz kiürítése, a zűrzavarban az SS megfeledkezett a Sonderkommando kivégzéséről. Az utolsó kilencven-száz sonderes, köztük Nyiszli, elvegyült az egyik halálmenet foglyai között. Étlen-szomjan gyalogoltak napokon át a hóban. A németek később észbe kaptak, és Mauthausenben kilépésre szólították a birkenaui Sonderkommando tagjait – a legsötétebb titkok tudóit. Senki sem mozdult. Nyiszli innen Melkbe, majd az ebensee-i lágerbe került, ami 1945 májusában szabadult fel, feleségét és lányát Bergen-Belsenben érte a felszabadulás. Könyve végén azt írta: orvosi hivatását folytatja, de nem boncol soha többé. A nürnbergi perben is megszólalt, mint tanú, mielőtt visszaemlékezéseit könyvben kiadta. Üzemi, majd kórházi orvosként dolgozott haláláig, 1956ig. Talán magának is szólt az a pár sor, amivel a borzalmakba szó szerint beleőrülő kollégájáról, a szombathelyi dr. Görög Dénesről emlékezett meg: „Szegény barátom! Te törékeny testű, halk szavú, finom lelkű, nagy tudású orvos, ki betegek gyógyítása helyett a Halál szolgálatába zuhantál, és lakója vagy birodalmának.” Olyan tragédiáknak és borzalmaknak vagy hosszú hónapok óta szemtanúja, miket emberi agy nem foghat fel és nem él ember, ki elhiszi. A könyv ihlette műalkotások Sütő András: Álomkommandó (1986)4-5 „Az álomkommandó” 1986 szeptemberében készült el, októberben pedig a Gyulai Várszínház már a műsorára is tűzte. Így 1987. július 21-én a gyulai várjátékok keretében a Vígszínház társulatával közösen, Sík Ferenc rendezésében mutatták be a színművet. 1987 szeptemberétől a Vígszínházba került át az előadás [...] Sütő András drámája az elmúlt évtizedek magyar irodalmának egyik legeredetibb, felelősségteli írása, mely egy nehéz történelmi helyzetben vall a színház szerepéről és a művészet erejéről, hivatásról és erkölcsről. Őszinte tisztasággal beszél a hatalommal való szembenállás lehetőségeiről. Színházi próba zajlik a színpadon. A darab az auschwitzi Mengele-laboratóriumban játszódik, a Sonderkommandó lázadásának idején. A darabbeli színház igazgatója játssza Mengelét, a dráma írója és rendezője pedig Manót, a laboratóriumi szolgát, aki ikergyerekei életéért harcol, és az álmaikat meséli Mengelének, hogy kísérleteihez pszichológiai anyagot szolgáltasson, s így ne kelljen meghalniuk. Amikor kiderül, hogy a fiát mégis megölette Mengele, a gyilkossal is alkut kötő kisember egy pillanatra hőssé próbál válni, s pisztolyt fog Mengelére, de elsütni nem tudja. 19


A próbált darab belső színházi valósága egybefonódik a kor külső valóságával. A színpadon játszódó darab szerző-rendezőjének a fiát ugyanis államellenes összeesküvés miatt börtönbe akarják zárni. A fiú a színházban próbál elbújni a belügyesek elől, s az apja segítségét kéri, aki azt tanácsolja neki, hogy öltözzön be Sonderkommandósnak, de lebuknak. A próbát mégis folytatják, mert az előadást meg kell tartani, de folyamatos ellenőrzés és megfigyelés alatt kell tovább dolgozniuk... A szürke zóna (2001) Dr. Nyiszli Miklós, az auchwitzi koncentrációs tábor 12. Sonderkommandójának orvosaként szemtanúja volt a táborban történteknek. A film az általa írt dokumentumregény felhasználásával készült, megtörtént események nyomán. Film a „szürke zónáról”, egy zárt világról, ahonnan nem tért vissza senki. A 12. Sonnerkommandó mindennapjainak rettenetes története egy magyar túlélő tapasztalatai alapján. Rendezte: Tim Blake Nelson Főszereplők: David Arquette , Daniel Benzali , Steve Buscemi Eredeti cím: The Grey Zone A film itt tekinthető meg Saul fia (2015)6 Rendező: Nemes Jeles László; forgatókönyv: Nemes Jeles László, Clara Royer; operatőr: Erdély Mátyás; főszereplők: Röhrig Géza, Cservák Zoltán, Molnár Levente, Orbán Levente, Jakab Juli, Takátsy Péter; 107 perc Saul (Röhrig Géza) sonderkommandós Auschwitzban. Feladata, hogy segítse a halálgyár zavartalan működését: beterelje társait a gázkamrába, szelektálja hátrahagyott ruháikat, értékeiket, hullákat temessen, hamut lapátoljon. Egy nap felismerni véli a fiát egy halott gyermekben. Elhatározza, hogy eltemeti. Még akkor is, ha ezzel akadályozza a táborban szerveződő lázadást. A holokauszt ábrázolhatóságáról régóta kiélezett viták zajlanak. Ezek egyik alaptézise, hogy a szisztematikus népirtást, ami a haláltáborokban zajlott, nem lehet megmutatni. A holokauszt felfoghatatlan borzalom, amit a hagyományos filmes ábrázolásmód banálissá tesz. A Saul fia erre az erkölcsi és esztétikai problémára ad választ, amikor a kamerát a főszereplőre tapasztja, és Sault követi munkája során, a hátteret pedig elmossa. A holokauszt iszonyatát csak sejteti, de nem mutatja meg, a népirtás a néző képzeletében bontakozik ki. A film a koncentrációs tábort mint halálgyárat mutatja meg, és azzal döbbent meg, hogy az emberölés fárasztó rutinját hangsúlyozza. Ahogy stílusa, úgy hőse sem hagyományos. Saul igyekezete, hogy mindenáron eltemesse a fiút, őrületnek tűnik, hiszen a túlélésért küzdő lázadók életét is veszélyezteti. Saul valójában nem a fizikai, hanem a szellemi túlélésért küzd, és azért tűnik tébolyultnak, mert ott akarja betartatni a civilizáció normáit, ahol megszűnt mindenféle civilizáció. Azért szeretné megadni a végtisztességet a fiúnak, hogy az embereket az identitásuktól megfosztó Auschwitzban legalább halálában nevet, személyiséget és így életet adjon neki. Ezzel pedig szimbolikusan visszafordítsa a zsidók kiirtásának folyamatát. Túlzás nélkül filmtörténeti jelentőségű alkotás, amely újragondolta a holokausztfilm műfaját. Sajátos esztétikája az egész világ filmművészetére hatott. Ha a filmszakmai díjakat nézzük, a Saul fia minden idők legsikeresebb magyar filmje, amely a cannes-i filmfesztivál nagydíja mellett a legjobb külföldi filmnek járó Oscart és Golden Globe-ot is elnyerte. A Saul fia sikere a magyar filmgyártás új aranykorát is jelezte [...] A film kezdőjelenetében már sűrítve megjelenik a Saul fia sajátos kifejezésmódja. Az életlen kép hirtelen fókuszálttá válik, és az erdei idillről hamar kiderül, hogy valójában csak a halálgyár pár percnyi szünetét láthattuk. Saul a többi sonderkommandóssal tereli az új transzportot a krematóriumba. A kamera rátapad az arcára, az arca pedig a földre: Saul sosem néz az áldozatokra. Munkáját csak úgy tudja elvégezni, ha nem néz szembe az ipari szintű emberirtással, a film esztétikája, a korlátozott látótér alkalmazása így az ő lelkiállapotát is tökéletesen írja le. A film itt tekinthető meg (1) Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban (2) Nyiszli Miklós (Wikipédia) (3) Halmos Máté: Ahonnan élve nem került ki senki (4) Sütő András: Álomkommandó. Oktatás segédanyag. Budapest, 2013, Vígszínház (5) Az álomkommandó. Dráma, 2013 (6) Saul fia 20


21


22


23


« Kertész Imre (1929-2016) 24


Kertész Imre (1929-2016)1-2 Nobel- és Kossuth-díjas magyar író, műfordító. Önéletrajzi ihletésű, a holokausztról és az önkényuralomról szóló műveiért 2002-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A Magyar Szent István-rend kitüntetettje. 1929. november 9-én született Budapesten [...]. Tizennégy évesen, 1944-ben Auschwitzba deportálják, ahonnan a buchenwaldi, majd a zeitzi munkatáborba kerül. A táborok felszabadítását követően, 1945-ben tér vissza Budapestre, ahol a gimnázium befejezésével újságíróként és gyári munkásként is dolgozik, illetve katonai szolgálatatot teljesít. [...] Az ötvenes évek közepén találja meg hivatását és határozza el, hogy regényíró lesz. Ekkortól változtat életmódján is és kezdi meg „belső emigrációját”, amelynek során igyekszik minden idejét az írásra fordítani és kivonni magát a pártállami hétköznapok alól. 1963-ig még megélhetési okokból zenés vígjátékok szövegkönyvének írójaként keresi kenyerét (Csacsifogat, Bekopog a szerelem, Doktorkisasszony, Cyrano házassága), ám naplói tanúsága szerint állandó lelkiismeret-furdalást érzett amiatt, hogy a komolytalannak és felületesnek érzett munka nem hagyott elég időt a prózaírásra, amelyet valódi feladatának tekintett. Az ötvenes évek második felétől több regényterv is foglalkoztatja. Ezek közül a Szodomai magányos, illetve az Én, a hóhér című tervezeteknek maradtak fent a legrészletesebb kidolgozásai. Ezekhez a regénytervekhez élete végéig visszanyúl; előbbi egy kései változata A végső kocsma című napló, utóbbi egy átirata A kudarc című regény fejezeteként jelent meg. A különböző verziók magukban hordozzák a későbbi, befejezett művek fontos jellemzőit: a hatalmi működéseknek kiszolgáltatott, ezzel a kiszolgáltatottsággal szembeszegülő, vagy arra az írás médiumán keresztül reflektáló figurák a későbbi Kertész-hősöket előlegezik. Alkotói működését már ekkortól magában foglalja munkanaplói gondos vezetése. Ezekből a naplókból tudható többek között, hogy 1960. március 18-án fogalmazódott meg benne a kezdetben Vakáció a táborban, majd Muzulmán munkacímű, végül Sorstalanság címen 1975-ben megjelenő, önéletrajzi ihletésű regényének tervezete: „Most azonban hirtelen – bár nem teljesen váratlanul – mégis úgy határoztam, hogy most félreteszem az egész »Én a hóhér«-komplexumot és helyette megírom a saját mitológiámat – a deportálásom történetét.” A Sorstalanság körülbelül 13 évnyi munkálatai a folyamatos újrakezdés, a lelkesültség és a kiábrándulás váltakozásának az időszaka, ahogyan arról a munkanaplóiból válogató, utólagosan átszerkesztett Gályanapló című könyvből (1992) is értesülhetünk. Hosszú évek munkái eredményeképpen jön létre a megrázó erejű alkotás, amely egy olyan, saját irodalmi nyelvet hoz létre, amely egyszerre képes közvetíteni a Holokauszt eseményeinek hétköznapiságát és mellbevágó abszurditását. A regényre jellemző stiláris következetesség részletes társadalom- és művészetelméleti koncepcióval párosul, amelyre nagy hatással volt Albert Camus Közöny című regényének Gyergyai Albert-féle fordítása. Ez az irodalmi hatás már a Sorstalanság híres kezdőmondatában is érzékelhető („Ma nem mentem iskolába”), amely Camus regényének nem kevésbé híres nyitósorát idézheti („Ma halt meg anyám”). Kertész az ehhez kapcsolódó, a társadalom működésére és az irodalom céljára vonatkozó elképzeléseit 1963 decemberében Az első vázlat a funkcionális ember portréjához című, a kéziratos hagyatékban fennmaradt esszéjében rögzíti. Ebben a francia egzisztencializmus gondolatvilágát idéző szövegben dolgozza ki a funkcionális ember, azaz a modern társadalmakban saját személyiségét elvesztő, a társadalmi működések logikájához a végletekig alkalmazkodó ember koncepcióját. Az irodalom célját ennek az alkalmazkodásnak a színrevitelében, egyszersmind felszámolásában jelöli ki. Ez a koncepció egész életművét meghatározza: „az egész munkásságom a huszadik század elidegenedett, funkcionális emberéről szólt” – nyilatkozta 2013-ban a német Die Zeitnak. Ennek megfelelően a Sorstalanság elbeszélőjét, Köves Györgyöt is az motiválja története elmesélésekor, hogy személyiségét visszaszerezze az őt a puszta dolog szintjére degradálni akaró hatalmi erőktől. Ennek érdekében utasítja el az utólagos, szükségképpen tárgyiasító nézőpontokat és az azok által felkínált újabb szerepeket (pl. az ártatlan áldozat szerepét), ehelyett inkább sajátjaként vállalja a korábbi szerepekhez való alkalmazkodásának történetét, és bemutatja, hogy miként igyekezett ő maga is „jó rab” lenni a megsemmisítésére irányuló folyamat során. Ahhoz, hogy történetét az utólagosság távlata nélkül legyen képes elmondani, Kertész a Közönyből megismert, szenvtelen, a külvilágot affirmáló és ezáltal az olvasóból megütközést kiváltó megfogalmazásmódot dolgoz ki. Ennek leginkább szembetűnő jellegzetességei a gyakran használt, hitelesítő funkciójú diskurzusjelölők pl.: „természetesen”, „hogy úgy mondjam”, „bizonyára”. A több, mint egy évtizedig készülő regényt 1973-ban visszautasítja a Magvető Kiadó és csak 1975-ben jelenik meg a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. A könyv, ugyan születnek róla elismerő kritikák is, komolyabb visszhang nélkül marad. Ekkor szembesül Kertész azzal, hogy az irodalmi tevékenység nem csupán a személyiség „vis�szahódításának” és a rákényszerített szerepek alól való kibújásnak a lehetősége, hanem egy egyszerű könyvtárgy és a benne szereplő fiktív karakterek létrehozásának, valamint az irodalmi nyilvánosságban résztvevő szerző-szerep 25


megteremtésének ellenirányú folyamata is. Többek között ezt a tapasztalatot dolgozza fel második regénye, A kudarc (1988). Ebben az írói működés ellentmondásos és lezárhatatlan tevékenységként jelenik meg, megidézve Camus Sziszüphosz mítosza című esszéjének címszereplőjét: ahogyan Sziszüphosz is a kudarc tudatával, de mindig újra nekiveselkedik a szikla görgetésének, úgy kezd A kudarc író-alteregója is új regényeibe. Az irodalmi sikert Kertész számára a rendszerváltást követő időszak hozza el. Ennek oka egyrészt, hogy az ekkor megjelent művei (Kaddis a meg nem született gyermekért, Az angol lobogó, Jegyzőkönyv, Gályanapló) élénkebb reakciót váltottak ki a szakmai és a tágabb olvasóközönség részéről is. Ekkori szövegeinek legfontosabb előképe Thomas Bernhard osztrák író prózapoétikája. A Kaddis… hosszú monológja a gyermekvállalás elutasításából kiindulva a fennálló rend radikális elutasításáig jut el, elbeszélője és főszereplője ezúttal is író. Regényeinek sikere másrészt annak köszönhető, hogy a kilencvenes évektől kezdődik meg műveinek fordítása és külföldi kiadása – ezek közül is kiemelkedik németországi recepciója, amelynek hatására Európa-szerte ismert és elismert íróvá válik. A Kaddis 1992-es, valamint a Sorstalanság 1996-os német nyelvű megjelenése a Rowohlt kiadónál egyaránt nagy sikert arat. 1995-ben a Brandenburgi Irodalmi Díjban, 1996-ban Márai Sándor-díjban, 1997-ben Kossuth-díjban és a lipcsei könyvvásár nagydíjában, 2000-ben Herder-díjban és a Die Welt irodalmi díjában részesül. Az irodalmi siker és az azzal járó anyagi támogatások idősebb korára alapjaiban változtatják meg életét, hiszen a Kádár-rendszer „belső emigrációja” a nélkülözés évtizedeit jelentették számára. 1995-ben meghal első felesége, Albina; 1996-ban házasodik össze Sas Magdával, akivel 2003-ban együtt költöznek Berlinbe. 2002 október 10-én első magyar íróként irodalmi Nobel-díjjal tüntetik ki Sorstalanság című regényéért. A Svéd Akadémia nyilatkozata szerint „Kertész álláspontjának hajthatatlansága világosan felismerhető stílusában, amely olyan, mint a szépnövésű galagonya sövény: tömör és tüskés a könnyelmű látogató előtt. Ezzel azonban feloldja az olvasót a kötelező érzelmek terhe alól, és egy különleges gondolati szabadságra csábít.” Sikerét nehezen éli meg, újabb rá kényszerített szerepet lát a világhírű író funkciójában: „Nem győzöm követni a Kertész-márkanévvel jelzett írói vállalkozás állandó futólépést követelő működési iramát” – olvasható a Mentés másként című, 2001 és 2003 között keletkezett feljegyzéseit tartalmazó könyvében. Habár a rendszerváltással életmódja jelentősen átalakul és nemzetközi hírű író lesz, mégsem jellemzi másképpen ezt az időszakot szövegeiben, mint a korábbiakat. Jegyzőkönyv című elbeszélése egy sikertelen bécsi utazás történetét meséli el, amely során az elbeszélőt leszállítják az országot elhagyó vonatról – aki ebben az eseményben látja annak visszavonhatatlan bizonyítékát, hogy csak látszólag változott meg körülötte a világ, az azt működtető logika továbbra is érvényben maradt: a múltat nem fogjuk magunk mögött hagyni. Regényei tulajdonképpen a társadalom hasonló működését tárják fel különböző történeti helyzetekben: a Sorstalanság a Holokauszt, A kudarc az ötvenes évek, Az angol lobogó 1956, a Kaddis… a Kádár-korszak, a Jegyzőkönyv és a Felszámolás a rendszerváltás és az azt követő időszak kontextusában számol be erről a működésről. A német recepció ezért is kezelhette először trilógiaként Kertész első három regényét (Sorstalanság – A kudarc – Kaddis…), amely konstrukció a Felszámolás megjelenését (2003) követően tetralógiává bővül ki. Elsősorban regényíróként ismert, de más műfajokban is jelentős teljesítményt mutatott fel. A 90-es évektől kezdve több előadást tart, valamint esszéket is ír a Holokauszt jegyében szemlélt európai kultúráról. Úgy véli, hogy a totalitarianizmus tapasztalatai továbbra is érvényesnek a világ működésének leírásakor, és az emberi szabadság csak az elnyomó mechanizmusok ellenében vívható ki. Az ezekben megfogalmazott társadalom- és kultúrkritikáját az európai 20. századra vonatkozó fontos elemzések között tarthatjuk számon. [...] 2005-ben kerül bemutatásra a Sorstalanság filmadaptációja Koltai Lajos rendezésében, amelynek forgatókönyvírójaként dolgozott. Sorstalanság (2005) Színes magyar játékfilm, 2005, 140 perc Rendező: Koltai Lajos; író, forgatókönyvíró: Kertész Imre Szereplők: Harkányi Endre, Haumann Péter, Benedek Miklós, Zsótér Sándor, Koós Olga, Máté Gábor Koltai Lajos hűen követi a regény cselekményét. Az egymás mellé helyezett epizódok látványvilágát tudatosan elemeli a valóságtól. Az aprólékosan kidolgozott képeket a főhős szándékoltan monoton belső monológjai ellenpontozzák. A film itt tekinthető meg (1) Kertész Imre, író (Wikipédia) (2) Kertész Imre - Életrajz 26


27


28

« Raoul Gustaf Wallenberg (1912-1947)


Raoul Gustaf Wallenberg (1912-1947)1 A második világháború éveiben Magyarországon zsidók ezreit mentette meg a deportálástól. (Halála időpontja felől 2010-ben előkerült újabb dokumentumok kapcsán kérdések merültek fel, így elképzelhető, hogy az említettnél jóval később hunyt el.) Raoul Wallenberg az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb svéd nagytőkés családba született. Apja halála miatt neveltetését nagyapja, Gustaf Wallenberg kereskedő és diplomata irányította. Mivel átfogó, nemzetközi szellemű neveltetésre törekedett, az ifjú Wallenberg sok időt töltött külföldön, és több nyelvet is megtanult. A nagyapa fő célja az volt, hogy Raoul „tapasztalt és jó emberismerő” legyen közvetlen gyakorlati célként azt készítette elő, hogy Raoul átvehesse egy külföldön működő kereskedelmi bank vezetését. Magyarországon először 1942 februárjában járt (három hétig), majd 1943 szeptemberétől október 13-ig. Később Wallenberget követségi titkárrá nevezték ki, így 1944. július 9-én Magyarországra utazott. Az ő szempontjából ez a feladat hatalmas lépést jelentett az addigi pályafutásában. Diplomáciai megbízatást kapott. Raoul Wallenberg közvetlen feladata az volt, hogy támogassa a zsidómentő tevékenységet Budapesten. Ez a munka már folyt, amikor Wallenberg Budapestre érkezett, úgy a svéd követségen, mind a nunciatúrán vagy a svájci követségen. A svéd követségen Wallenberg érkezése után kialakult kedvező körülmények között a kiadott védődokumentumok men�nyisége valóban megemelkedett, de Wallenberg vezető szerepe a védő- és az ideiglenes útlevelek kiadási feltételeinek a megszigorítását is magával hozta. A védőútlevelek számának megnövekedése nagy valószínűséggel a svájci gyakorlat példáját követte, mert a svájciak minden Palesztina-igazolványt családi dokumentumnak tekintettek, és így tízezer számra adhattak ki védleveleket. Ennek nyomán Wallenberg is azt állította, hogy minden svéd beutazási vízum családi vízum és ezt a magyar hatóságok „elhitték” neki. 1944 augusztusában 4500 védőútlevél kibocsátására adtak engedélyt. Az, hogy Wallenberg mögött az amerikai WRB (War Refugee Board / Háborús Menekültek Bizottsága) és hatalmas pénzügyi támogatók állnak, hamarosan ismertté vált Budapesten, bizonyos körökben. Ezt elsősorban az bizonyítja, hogy mennyire könnyen szerzett hiteleket budapesti tevékenysége számára. Itt mindkét részről különösen előnyös üzletekről volt szó. A hitelező előnyösen tudta a már sok esetben elveszettnek hitt pénz vagy árutőkéjét elhelyezni, Wallenberg pedig azonnal és valószínűleg olcsón hozzájutott ahhoz, amire szüksége volt. A hitelezők Svájcban, valutában kapták volna vissza a Wallenbergnek adott hitel megfelelőjét. Wallenberg befolyása ezen körökben valószínűleg a háta mögött sejtett hatalomnak tulajdonítható. Wallenberg svéd diplomataként, a svéd külügyminisztérium beosztottjaként működött Budapesten, de utasításait a WRB-től kapta, és végső soron a WRB-nek tartozott felelősséggel is. A svéd követség által kiadott okmányok hitelesítése azonban – például a védőútlevelek – nem az ő felelősségkörébe tartoztak. Ezeket magának a követnek kellett aláírnia ahhoz, hogy elismertté váljanak. A WRB első utasításai szerint Wallenbergnek az volt a feladata, hogy kapcsolatba lépjen egy sor személlyel, támogassa őket egy széles zsidómentő hálózat kiépítésében, amelynek – többek között – menekülési útvonalakat kellett volna szerveznie Magyarországról Románia vagy Jugoszlávia felé. Raoul Wallenberg kapcsolatba lépett e személyek egy részével, de később semmi jele sincs annak, hogy a menekülési útvonalak megszervezésével, vagy hogy az összes budapesti mentőakció összehangolásával foglalkozott volna. Az ellenállással való együttműködésére vagy ennek a támogatására sincs semmilyen bizonyíték. Inkább fordítva: úgy tűnik, hogy Wallenberg kapott támogatást a svéd védett házak és saját biztonsága védelmére. A Budapesten 1944 nyarán és kora őszén domináló hatalmi struktúra kedvező volt a svéd mentőakciók sikeres folytatására. Azt lehet állítani, hogy Raoul Wallenberg ezen hatalmi szerkezet részeként, és nem az ellenfeleként működött. A svéd védelem biztosítása és a védőútlevelek kiosztása, a kiosztás körüli adminisztrációs gondokon kívül, nem ütközött különösebb akadályokba. Ezeket az adminisztrációs gondokat pedig elsősorban a Wallenberg által kinevezett zsidó bizottságok oldották meg. Azok az eredmények és engedmények, amelyeket a svéd követség és Raoul Wallenberg ebben az enyhe időszakban a magyar kormánynál elért, azonban döntő fontosságúaknak bizonyultak később, amikor a budapesti hatalmi helyzet 1944. október 15-én kedvezőtlenné vált. De a kedvező hatalmi helyzet sem szűnt meg teljesen. A Szálasi-kormány furcsa, de állhatatos igyekezete arra, hogy a semleges államok Magyarország törvényes kormányának ismerjék el, kedvező lehetőséget adott a további tárgyalásokra. Ezek során a Szálasi kormány ígéretet tett arra, hogy az előző kormány által elismert védőokmányokat ő is elismerje, azzal a feltétellel, hogy a kölcsönösség elvén, az illető semleges államok az új magyar kormányt ismerjék el. A svéd követség helyzete december elején különösen nehézzé vált, amikor a nyilas kormány rájött, hogy semmi esetre sem számíthat a svéd kormány elismerésére. A Svéd Vöröskereszt tevékenységét a nyilas kormány betiltotta, 29


készleteit elkobozták, anélkül, hogy a svéd követség tiltakozásával törődtek volna. A követség helyzete különösen meggyengült, miután a nyilas kormány elhagyta Budapestet, és a svéd követségi személyzetet is megpróbálta magával vinni. A követség épületének megszállása után annak ellenére, hogy a nyilasok néhány nap múlva elhagyták az épületet és a védettek visszamehettek, a svéd követség megszűnt a saját épületében működni, és a diplomaták más követségeken vagy titkos lakhelyeken tartózkodtak. Így lehetetlenné vált a svéd védőútlevelesek kivételezése, sőt megmentése a legdurvább nyilas garázdálkodásoktól. Az 1944 karácsonya utáni időszakban Wallenberg már fenyegetve érezte magát és állandóan lakhelyet változtatott. [...] Tanúvallomások szerint már december 26-án szeretett volna átmenni (menekülni?) az oroszokhoz, majd január 10-én újrakezdte a készülődést, hogy a már a város keleti részébe mélyen behatolt orosz csapatokhoz menjen. A svéd követségi másodtitkár január 11-én a Nemzetközi Vöröskereszt Benczúr utca 16. sz. alatti irodájában próbált menedéket találni. A következő nap Krausz Miklóshoz ment, és onnan elhozta pénzét és otthagyott iratait. Wallenberg közölte Krausszal: Debrecenbe készül, hogy meggyőzze Malinovszkij tábornagyot, hogy minél hamarabb foglalja el a zsidó gettókat. Január 13-án az oroszok elfoglalták a Benczúr utcát. A Nemzetközi Vöröskereszt irodáját egy orosz őrnagy által vezetett katonák foglalták el, akinek Wallenberg bemutatkozott, és az orosz őrnagy nagyon udvariasan magával vitte. A szemtanúk szerint Wallenberg saját akaratából követte. A január 13-i szabad akaratból történt kapcsolatfelvételt megerősíti a Vörös Hadsereg 30-as hadtestének parancsnoksági jelentése is. Talán Wallenberg naivitására utal, hogy teljesen megbízott a szovjetekben. Ezt az is alátámasztja, hogy Wallenberg, aki ekkor a 151-es gyalogsági hadtestnél tartózkodott, átadott egy Stockholmba szóló táviratot, amit azonban az oroszok sohase küldtek el. Másnap, egy bizonyos Kuprijanov által aláírt parancs szerint, Wallenberg minden kapcsolatát meg kellett szüntetni a külvilággal, és őt tovább kellett adni Afonyin tábornoknak. A parancsot tartalmazó táviraton kézzel írott széljegyzetként az áll, hogy Wallenberg saját állítása szerint azért nem hagyta el a frontot, mert a város keleti részében 7000 svéd állampolgár van a felelősségére és védelmére bízva. Ettől kezdve Wallenberg tehát a szovjet hadsereg foglya volt. Ezt Bulganyin hadügyminiszter-helyettes január 17én Malinovszkijnak küldött táviratparancsa is megerősíti. Eszerint Wallenberget le kellett tartóztatni, és Moszkvába kellett küldeni. Az elhárítás erre megkapta a megfelelő utasításokat – áll a táviratban. Ezzel Wallenberg sorsa megpecsételődött. Egyes szemtanúk szerint Moszkvában az NKVD tartotta fogva, majd követségi munkatársával, Langfelderrel együtt a Lubjankába került. 1945. március 8-án szovjet nyomásra a Magyar Rádió bemondta, hogy Wallenberget a Debrecenbe vezető úton a nyilasok vagy a Gestapo ügynökei meggyilkolták. 1957-ben aztán azt állították, hogy 10 évvel korábban a Lubjanka börtönben halt meg. Halálának pontos helye és ideje ismeretlen. Van aki 1945-re, más 1947-re teszi, de élnek feltételezések arról is, hogy évekkel később halt meg valamelyik szovjet börtönben. A hírhedt ún. Szmolcov orvosi jelentést Wallenberg haláláról, amely 1947. július 17-re helyezi Wallenberg halálának dátumát, több svéd történész is hitelesnek találta, legalábbis a halál dátumát illetően. Wallenberg halálával kapcsolatos koncepciós pert terveztek 1953 elején Budapesten. A koncepció: Wallenberg gyilkosai az 1944-es Zsidó Tanács tagjai közt, Budapesten keresendők, nem a Szovjetunióban. Dr. Benedek László, Stöckler Lajos, Domonkos Miksa, Szalai Pál és Szabó Károly kerültek fogságba. Gerő Ernő Rákosihoz írott feljegyzése: „A kihallgatások anyagából világos, hogy a két világháború közti Zsidó Tanács tagjai valamennyien Gestapo ügynökök voltak. (…) A tárgyaláson majd ki fog derülni, hogy nem antiszemitizmusért tartóztattuk le őket, hanem mert Gestapo ügynökként a szegény zsidók gyilkosai és amerikai imperialista kémek.” Gerő elgondolásából eredt az a fantazmagória is, hogy (a szovjetek által 1945-ben elhurcolt) Wallenberg gyilkosai az 1944-es Zsidó Tanács tagjai közt keresendők. Sztálin halálát követően több hónap késéssel, csak Berija kivégzése után állították le a titkos pert, a kirakatperben fogvatartott személyeket elengedték, az iratokat titkosították, Domonkos Miksa nem élte túl, szabadlábon belehalt az elszenvedett kínzásokba. Wallenberg: egy hős története (1985) Rendezte: Lamont Johnson; írta: Gerald Green Főszereplők: Richard Chamberlain , Alice Krige , Kenneth Colley Eredeti cím: Wallenberg: A Hero’s Story A film itt tekinthető meg (1) Raoul Wallenberg (Wikipédia) 30


31


32

« Bibó István (1911-1979)


Bibó István (1911-1979)1 Széchenyi-díjas (posztumusz, 1990), jogi doktor, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Nemzetközileg kimagasló, hazai viszonylatban pedig a 20. században a legnagyobb demokrata politikai gondolkodó. 1956. október 30-án részt vett a Nemzeti Parasztpárt majd november 1-jétől új nevén a Petőfi Párt újjászervezésében. A párt november 2-án Farkas Ferenccel együtt miniszternek jelölte az új, harmadik Nagy Imre-kormányba, és így november 3-án államminiszterré nevezték ki. De e minőségében a miniszterelnökkel már nem tudott találkozni. November 4-én megindult a katonai invázió. Nagy Imre miniszterelnök az Országházból drámai hangú rádióbeszédben jelentette be: „Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt.” Majd munkatársaival és családtagjaikkal együtt a jugoszláv követségen kért menedéket. Bibó ezután érkezett meg az érte küldött autóval a Parlamentbe. Ott tárgyalt Tildy Zoltánnal és másokkal, majd mint az egyedüli törvényes magyar kormány képviselője felhívást intézett a magyarokhoz és a világhoz. Egyfelől felszólította a magyar népet, hogy „a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyvereivel éljen”. Másfelől kérte a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését a leigázott magyarság szabadsága érdekében. Bibó István kiáltványa2 Magyarok! Nagy Imre miniszterelnök a hajnali szovjet tárgyaláskor a szovjet követségre ment a tárgyalások folytatására, és onnan visszatérni nem tudott. A reggel összehívott minisztertanácson a Parlament épületében tartózkodó Tildy Zoltánon kívül már csak B. Szabó István és Bibó István államminiszter tudott megjelenni. Mikor a Parlamentet a szovjet csapatok körülfogták, Tildy államminiszter a vérontás elkerülése végett megállapodást kötött velük, mely szerint ők megszállják az épületet, a benne levő polgári személyek pedig szabadon távozhatnak. Ő, a megállapodáshoz tartva magát, eltávozott. Az Országgyűlés épületében egyedül alulírott Bibó István államminiszter maradtam, mint az egyedül törvényes magyar kormány egyetlen képviselője. Ebben a helyzetben a következőket nyilatkozom: Magyarországnak nincs szándékában szovjetellenes politikát folytatni, sőt teljes mértékben benn akar élni a kelet-európai népek ama közösségében, kik életüket a szabadság, igazságosság és kizsákmányolásmentes társadalom jegyében akarják berendezni. A világ színe előtt visszautasítom azt a rágalmat is, miszerint a dicsőséges magyar forradalmat fasiszta vagy antiszemita kilengések szennyezték volna be. A harcban osztály- és felekezeti különbség nélkül részt vett az egész magyar nép, s megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és megkülönböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hatalom és a honi hóhérkülönítményesek ellen fordult. A néhány napirenden volt utcai igazságtételt, valamint ókonzervatív erőknek minden fegyveres erőszak nélkül való jelentkezését a kormány rövid úton megszüntethette volna. Az az állítás, hogy evégből óriási idegen hadsereget kell az országba behívni, illetőleg visszahívni: komolytalan és cinikus. Éppen ellenkezőleg, e hadsereg jelenléte a nyugtalanság és a zavargások legfőbb forrása. A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget, vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen - kivéve azokat, melyek Budapest közellátását és közműveit érintenék. Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módomban: egy napja kapcsolódtam be a kormány munkájába, a katonai helyzetről tájékoztatva nem vagyok, felelőtlenség volna tehát tőlem a magyar ifjúság drága vérével rendelkezni. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az ENSZ alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az ENSZ bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem érdekében. Megállapítom egyúttal, hogy Magyarország egyetlen törvényes külföldi képviselője és külképviseleteinek törvényes feje Kéthly Anna államminiszter. Isten óvja Magyarországot! Budapest, 1956. november 4. (1) Bibó István, politikus (Wikipédia) (2) Bibó István kiáltványa, 1956. november 4. 33


34


35


Márai Sándor (1900-1989) Mennyből az angyal MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol nem csillog a karácsony. Nincsen aranydió a fákon, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. Szólj hangosan az éjszakából: Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol, Néz, mint Krisztus a keresztfáról. Különös ez a karácsonyfa, Ördög hozta, vagy Angyal hozta – Kik köntösére kockát vetnek, Nem tudják, mit is cselekesznek, Csak orrontják, nyínak, gyanítják Ennek az éjszakának a titkát, Mert ez nagyon furcsa karácsony: A magyar nép lóg most a fákon.

Csattogtasd szaporán a szárnyad, Repülj, suhogj, mert nagyon várnak. Ne beszélj nekik a világról, Ahol most gyertyafény világol, Meleg házakban terül asztal, A pap ékes szóval vigasztal, Selyempapír zizeg, ajándék, Bölcs szó fontolgat, okos szándék. Csillagszóró villog a fákról: Angyal, te beszélj a csodáról.

És a világ beszél csodáról, Papok papolnak bátorságról. Az államférfi parentálja, Megáldja a szentséges pápa. És minden rendű népek, rendek Kérdik, hogy ez mivégre kellett. Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

Mondd el, mert ez világ csodája: Egy szegény nép karácsonyfája A Csendes Éjben égni kezdett – És sokan vetnek most keresztet. Földrészek népe nézi, nézi, Egyik érti, másik nem érti. Fejük csóválják, sok ez, soknak. Imádkoznak vagy iszonyodnak, Mert más lóg a fán, nem cukorkák: Népek Krisztusa, Magyarország.

Nem érti ezt az a sok ember, Mi áradt itt meg, mint a tenger? Miért remegtek világrendek? Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik: mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt? És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik – Ők, akik örökségbe kapták –: Ilyen nagy dolog a Szabadság?

És elmegy sok ember előtte: A Katona, ki szíven döfte, A Farizeus, ki eladta, Aki háromszor megtagadta. Vele mártott kezet a tálba, Harminc ezüstpénzért kínálta S amíg gyalázta, verte, szidta: Testét ette és vérét itta – Most áll és bámul a sok ember, De szólni Hozzá senki nem mer.

Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből. Találkoztak ők már néhányszor – A költő, a szamár, s a pásztor – Az alomban, a jászol mellett, Ha az Élet elevent ellett, A Csodát most is ők vigyázzák, Leheletükkel állnak strázsát, Mert Csillag ég, hasad a hajnal, Mondd meg nekik, – mennyből az angyal New York, 1956

A másik ember (1988) Rendező: Kósa Ferenc; Szereplők: Bessenyei Ferenc, Eperjes Károly, Ráckevei Anna, Varga Zoltán, Balogh József A film itt nézhető meg: 1. rész (1944) - 2. rész (1956) 36


37


38

« Jan Palach (1948-1969)


Jan Palach (1948-1969)1 Cseh egyetemista, aki 1969. január 16-án – tiltakozásul a Varsói Szerződés megszálló csapatainak bevonulása, a prágai tavasz eltiprása ellen – felgyújtotta magát a prágai Vencel téren, az ország védőszentjének, Szent Vencelnek a szobránál. A középiskola után Jan Palach a Károly Egyetemen szeretett volna történelmet tanulni, de csak a közgazdaságtudományi egyetemre iratkozhatott be, ahol agrárgazdaságot tanult. A prágai tavasz komoly fordulatot hozott életében, sok vitában, találkozón vett részt. Segített megalapítani az egyetem hallgatóinak tanácsát. A rendelkezésre álló források szerint Palach már 1969 elején fontolgatta valamilyen radikális akció elkövetését, amely felrázná a közvéleményt. Ezek között szerepelt a csehszlovák rádió elfoglalása és egy általános sztrájkfelhívás beolvasása. Végül az önégetés mellett döntött, amelyet számos hasonló tett követett Csehszlovákiában. Tette után még három napig küzdöttek életéért az orvosok. Temetésén több mint 750 ezer ember vett részt. Jan Palach önégetésének számos szemtanúja volt, akit a rendőrség később kihallgatott. Az ő vallomásaik alapján lehet rekonstruálni az 1969. január 16-án, a Vencel tér felső végén történteket. Abban az időben a nemzeti múzeum szerves része volt a Vencel térnek, nem haladt el előtte a mai főút. A téren számos villamosvonal ment át, egyikük megállója éppen a Vencel-szobornál volt. A térre érkező Palach levette a kabátját a szökőkút közelében, majd elővett a táskájából egy éter feliratú üveget. Egy késsel kinyitotta, és megszagolta. Ezután a folyadékot magára öntötte, majd meggyújtotta. Átugrott a korláton, és a parkoló autók között a szobor felé futott. Eközben majdnem elütötte egy villamos. Egy élelmiszerbolt előtt összeesett, és néhány járókelő a kabátjával elkezdte oltani a lángokat. Palach kérésére kivették és elolvasták a táskájában hagyott levelét. Kevéssel ezután megállt a helyszínen a belügyminisztérium mentőautója. Az összeégett fiatalember ekkor még eszméleténél volt. Először a Károly téren található kórházba vitték, onnan viszont a Legerova utcába irányították, ahol a Vinohrady-kórház plasztikai sebészete és égési osztálya működött. Délután 2 óra 45 perckor vették fel. Amikor a szobájába vitték, tudatta a nővérekkel, hogy nem öngyilkosságot követett el, hanem tiltakozásként meggyújtotta magát, akár a déliek ellen tiltakozó buddhista szerzetesek Vietnámban. Palach tettének helyszínén nagy tömeg gyűlt össze. Tűzoltók, majd nyomozók érkeztek, akik kihallgatták a szemtanúkat és fényképeket készítettek. A szökőkút közelében két papírlapot találtak, amelyre egy szemtanú azt írta: Itt egy 20 éves diák feláldozta magát. A rendőrök elkobozták Palach személyes tárgyait, köztük a levelet, amelyben elmagyarázta tettét. A csehszlovák hírügynökség Palach halála után két órával számolt be egy rövid hírben a történtekről. Jan Palachot csak kezdőbetűkkel nevezték meg. Bauer Sándor (1952-1969) Délután egy óra körül, 1969. január 20-án egy 16 éves autószerelő-tanonc leszállt a villamosról a Kálvin téren, bebattyogott a Nemzeti Múzeum kertjébe, táskájából elővette a benzines palackot, leöntötte magát, aztán gyufát vett elő. Nem vesztette el a lélekjelenlétét. Arra is volt ereje, hogy a magával hozott két kis nemzeti színű zászlót lobogtassa. Akkor a teste már lángolt. Bauer Sándornak hívták. A Magyar Nemzet [...] így írt szerdán, két nappal az eset után: „Bauer Sándor 17 éves budapesti ipari tanuló hétfőn a Nemzeti Múzeum kertjében ruháját leöntötte benzinnel, majd meggyújtotta, s ily módon öngyilkosságot kísérelt meg. Súlyos égési sebekkel szállították kórházba. Állapota válságos.” Aki tudott olvasni a sorok között, ennyiből is rájöhetett, mi történt és miért történt. A Nemzeti Múzeum kertje – Bauer Sándor a helyszínválasztással gondoskodott arról, hogy egyértelmű legyen: tette nem magánügy, nem pillanatnyi elmezavar következménye. Sejtette talán azt is, hogy a hírszerkesztés alapszabályait az újságok még a kommunizmusért sem írják felül, tehát a „hol?” kérdésre megadják a választ mégoly nyúlfarknyi beszámolójukban is. Aztán: önégetés – csupán néhány nappal az után, hogy Prágában Jan Palach felgyújtotta magát a szovjet megszállás és a kommunista uralom elleni tiltakozásképpen. Bauer Sándor az ő példáját követte, a múzeumkertben köré gyűlő, érdeklődő tömegnek is azt válaszolta: hazaszeretetből gyújtotta fel magát, tiltakozásból az orosz megszállók ellen, illetve mert „a cseh testvér is megtette”. (1) Jan Palach (Wikipédia) (2) Rólunk a szégyent − Bauer Sándor emlékezete 39


Jan Palach (2018) Rendező: Robert Sedláček Forgatókönyvíró: Eva Kantůrková Szereplők: Viktor Zavadil, Zuzana Bydžovská, Denisa Barešová, Kristína Kanátová, Michal Balcar A film itt nézhető meg

«

40


41


42

« Lech Walesa (1943)


Lech Wałęsa (1943)1 Nobel-békedíjas lengyel politikus, a Szolidaritás (lengyelül Solidarność) szakszervezeti mozgalom egyik alapítója, volt lengyel államfő (1990-1995). Egy ács fiaként született. Az elemi és az ipari iskola elvégzése után 1967-ben a Gdański Lenin Hajógyárban kezdett dolgozni villanyszerelőként. Két évvel később elvette feleségül Danuta Gołośt, házasságukból nyolc gyermek született. A Szolidaritás élén 1970-ben a hajógyárban tagja lett az illegális sztrájkbizottságnak. A sztrájk véres, 80 munkás megölésével járó elfojtása után Wałęsa a szocialista rend ellen elkövetett bűncselekmény vádjával egyéves börtönbüntetést kapott. 1976-ban elvesztette hajógyári állását, mert aláírásokat gyűjtött egy a meggyilkolt munkások emlékművéről szóló petícióra. Mivel ezután szerepelt a feketelistákon, nem kaphatott állást, barátok támogatásaiból élt. 1978-ban Wałęsa, Andrzej Gwiazda és Aleksander Hall illegalitásban megszervezték a Wolne Związki Zawodowe Wybrzeża (Tengerparti Szabad Szakszervezetek) nevű szabad szakszervezetüket, a következő évben többször őrizetbe vették államellenes tevékenység vádjával, ám felmentették. 1980. augusztus 14-én a hajógyári munkásság sztrájkolni kezdett, Wałęsa lett a vezetőjük. A megmozdulást az egész országban követték hasonlók. Néhány nappal később Wałęsa meggyőzte a gyárukat elhagyni kívánó gdański munkásokat, hogy hozzanak létre az egész Lengyelországban meginduló általános sztrájkot irányító bizottságot (Międzyzakładowy Komitet Strajkowy) . Végül augusztus 31-én aláírták a gdański megállapodást a kormány képviselőivel. A megállapodás első pontja lehetővé tette a szabad szakszervezetek alakítását. Szeptember folyamán az üzemi sztrájkbizottságok alapítóbizottságokká alakultak át, majd a mozgalom felvette a Szolidaritás nevet, amelynek Wałęsa lett az elnöke. 1981. december 13-án Wojciech Jaruzelski tábornok kihirdette a hadiállapotot és Lech Wałęsát letartóztatták, majd tizenegy hónapra a szovjet határ közelébe, Délkelet-Lengyelországba internálták, 1982. november 14-én szabadult. 1983-ban villanyszerelőnek jelentkezett korábbi gdański munkahelyére. Hivatalosan egyszerű munkásnak tekintették, de 1987-ig gyakorlatilag háziőrizetben volt. 1983-ban Nobel-békedíjat kapott, amit nem mert személyesen átvenni, mert félt, hogy a hatóságok nem engedik vissza. Felesége vette át helyette, a díjjal járó pénzt pedig a Szolidaritás ideiglenes vezetőségének adományozták, amely ekkor Brüsszelben székelt. 1987 és 1990 között szervezte és vezette a félillegális Szolidaritás Ideiglenes Végrehajtó Bizottságát. 1988-ban újra sztrájkot szervezett, ezúttal a Szolidaritás újbóli engedélyezéséért. Nyolc nap után a kormány beleegyezett a kerekasztal-tárgyalások szeptemberi megkezdésébe, ahol Wałęsa a kormánnyal tárgyalók informális vezetőjeként vett részt. Elérték a Szolidaritás engedélyezését és egy legalább részben szabad parlamenti választás megtartását. 1989-ben megszervezte és vezette a Szolidaritás Szabad Szakszervezet Állampolgári Bizottságát, amely hivatalosan tanácsadó testület volt, ám valójában pártként működött, és az az évi parlamenti választásokon győzött. (Az ellenzék megszerezte a Szejm és az újjáalapított szenátus összes szabadonválasztott helyét, ám a kerekasztal-megállapodások szerint a kommunisták és a szövetségeseik megtarthatták a helyek 64%-át.) Miközben hivatalosan csak a szakszervezet elnöke volt, vezető szerepet játszott a lengyel politikai életben. 1989 végén rábírta a kommunistákkal szövetséges pártok vezetőit egy koalíció megalakítására, amely a keleti blokk első nem kommunista kormánya lett. Megegyezésük után a kommunisták meglepetésére a parlament Tadeusz Mazowieckit választotta meg miniszterelnöknek. Lengyelország formálisan tagja maradt a blokknak, de elindultak a kapitalista gazdasági változások. 1990-1995 között a Lengyel Köztársaság elnöke. Visszavonulása óta külföldi egyetemeken közép-európai politikát és történelmet ad elő. II. János Pál: Ne féljetek! „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat! Nyissátok meg az Ő üdvözítő hatalma előtt az államhatárokat, a gazdasági és politikai rendszerek határait, a kultúra, a fejlődés és a civilizáció széles mezőinek korlátait. Ne féljetek! Krisztus tudja, hogy »mi lakik az emberben«. De egyedül Ő tudja ezt!”2 Sokak szerint a lengyel pápa nélkül nem lett volt Szolidaritás mozgalom, nélküle nem lett volna vértelen az átmenet az államszocialista rendszerekből a parlamentáris demokráciákba. Bizonyosan túlzás az efféle megállapítás, ahogy Andrzej Friszke, lengyel történészprofesszor egy interjújában hangsúlyozta, nem a pápa hozta létre a Szolidaritást, de kétségtelenül óriási hatása volt rá. A hitet, az összetartozás érzését erősítette meg az emberekben. A legitimitását vesztett hatalommal szemben a lengyel társadalom maga mögött tudhatta a világ egyik legjelentősebb tekintélyét. Számolnia kellett ezzel nem csak a lengyel, hanem a szovjet kommunista vezetőknek is.3 43


Szolidaritás Független Szakszervezet5 Székhely: Gdańsk Tagság: 500-700 ezer fő (1981-ben kb. 10 millió fő volt) A Szolidaritás lengyel szakszervezeti föderáció, amelyet 1980 augusztusában alapítottak a Gdański Lenin Hajógyárban. 1989-ig a legnagyobb tömegmozgalmi csoportot alkotta a fennálló szocialista rendszerrel szemben. A rendszerváltás után a Szolidaritás bázisán létrejött pártcsoportok szintén nagy szerepet játszottak a lengyel politikai életben. 1997-ben az e csoportok egyesüléséből létrejött Szolidaritás Választási Akció nyerte a parlamenti választást, és vált 2001-ig a fő kormányzó erővé. A 2001-es választás elvesztése után az Akció szétesett. A jelenlegi két legnagyobb parlamenti is a Szolidaritás mozgalomból nőtt ki. Wałęsa - A remény embere (2013) Lengyel életrajzi dráma, 127 perc Rendezte: Andrzej Wajda; írta: Janusz Glowacki Szereplők: Robert Wieckiewicz, Agnieszka Grochowska, Iwona Bielska A film itt nézhető meg Wajda [...] nem csupán fontos politikai-történelmi személyiségről, hanem személyes barátjáról (Wałęsa annak idején még szerepet is kapott – önmagát alakítva – a rendező legendás Vasemberében) készített grandiózus opust. Wajda következetesen végigveszi hősének életrajzát a fontosabb pontok mentén, a 70-es évek eleji, gdanski felkelésben résztvevő hajógyári munkás letartóztatásától a 80-as évek mozgalmas eseményein keresztül – melyek során Lech Wałęsa világszerte jelentős politikai személyiséggé vált –, a béke Nobel-díjig, majd a rendszerváltozásig. A fő hangsúlyt természetesen a – Wajda által a korábban már említett Vasemberben részletesen tárgyalt – 1980-as történések, a hosszú sztrájksorozat és a Szolidaritás megalakulása kapják, melyek mind a címszereplő, mind Lengyelország és a szocialista tömb életében döntő jelentőségűnek bizonyultak. A több mint kétórás cselekmény végig viszonylag lassan halad előre. [...] Szerencsére helyenként pozitívnak ható, érdekes epizódok, közjátékok (például a csecsemő szoptatása a rendőrségen, miközben apját épp letartóztatják „agitáló” röpiratok terjesztéséért) színesítik a sokszor monotonnak ható eseményláncot, ezek azonban inkább elenyészőek. Wajda továbbá magától értetődőnek veszi, hogy filmjének nézői mindenestül tisztában vannak a 80-as évek lengyelországi eseményeivel, így a szüzsé leginkább azok számára élvezhető és érthető teljesen, akik ténylegesen jól ismerik a közelmúlt ezen szeletét. A rendező és a forgatókönyvíró azzal igyekeznek ellensúlyozni hősük túlságosan egysíkú, kizárólag történelmi szerepében, nemzeti hősként ábrázolt mivoltát, hogy megmutatják Wałęsa emberi oldalát is. Lessünk be a nagy személyiség közéleti imázsa mögé, lássuk milyen hétköznapi emberként a politikai ikon. Ezen célból végig jelen van a háttérben Wałęsa felesége, a férje mellett a nehézségek ellenére is végig kitartó Danuta és népes családjuk (a házaspárnak összesen nyolc gyermeke született), akik személyes szálként funkcionálnak a politikai csatározások közepette. A fentebb említett epizódok mellett ezen részek a film igazi erősségei, mivel itt valóban drámát – sőt, helyenként üdítő humort – kapunk. Egy másik hasonló eszköz a főhős emberközelibb megvilágításba helyezésére a „bicegő óriás” esetének helyenkénti előhozása azáltal, hogy Wajda próbálja megmutatni hősének gyengeségeit, személyiségének hibáit is. A tanulatlan munkásemberből lett népvezér például az olasz zsurnalizmus nagyasszonyával, Oriella Fallaccival készült interjúja (mely a film cselekményének keretét alkotja) során megjegyzi: „Ha nem tiltanák be nálunk, szívesen elolvasnám a könyvét. Ez lenne az első könyv, amit olvastam.” [...] A szereposztásra nem lehet panasz. Robert Wieczkiewicz, az egyik legjelentősebb kortárs lengyel színész ölti magára Wałęsa legendás bajszát [...] és jellegzetes manírjait, nem okozva csalódást. Wieczkiewicz végig hiteles marad szerepében, de az igazán nagy érdem mégis Agnieszka Grochowkáé, aki kellő empátiával és beleéléssel teremti meg a hős mögött megbúvó asszony figuráját. (1) Lech Wałęsa (Wikipédia) (2) Ne féljetek! – Szent II. János Pál pápa öröksége (3) II. János Pál pápa és a lengyel Szolidaritás (4) Rudolf Dániel: Bajszos történelemóra – Andrzej Wajda: Wałęsa – A remény embere (5) Szolidaritás Független Szakszervezet (Wikipédia) 44


45


«

Palazzo Pucci A Via dei Pucci 4. szám alatt található Firenze központjában. A jelenlegi épületet 1748 körül Paolo Falconieri építész tervezte. A palota központi és legrégebbi részét a 16. században Lorenzo Pucci bíboros rendelte meg. Tetőteraszán pompás biokert található, ahonnan festői kilátás nyílik a városra. Bővebb információ Giannozzo Pucci (1944) A firenzei kulturális élet meghatározó alakja, a környezetvédelem és a nukleáris ellenes mozgalom kulcsszereplője. Az ökológiai gazdálkodás szószólója, egyesületet hozott létre a kisgazdálkodók, a kézművesek és a hagyományos termékelőállítók érdekében. 1990 és 1996 között a városrendezési bizottság elnöke volt. Publicistaként, íróként az erőszakmentes ellenállás híveként Gandhi követője. Nagy hatással volt rá Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikája, mely a La Rivoluzione Integrale c. műve megírására inspirálta.. Bővebb információ Libreria Editrice Fiorentina 1902-ben alapították mint katolikus kiadót és könyvesboltot. 2004-től Giannozza Pucci irányítása alatt működik, akinek ökológiai szemlélete meghatározó a kiadói profil meghatározásában. Bővebb információ 46

A film itt tekinthető meg


«

Giovanni Battista Mazzarisi (1891-1964) Selva di Fasanóban (Bari) született 1891. július 8-án. 1909-ben érettségizett, majd a jogi karra járt Pármában és Modenában, 1920-ban diplomázott. Közben 1915 és 1918 között harcolt az I. világháborúban. Börtönigazgatóként dolgozott Procidában, Capraiában, Fossombronében és Anconában. 1941-től Firenzében irányította a Murate, a Santa Teresa és a Santa Verdiana börtönöket. A német megszállás idején kapcsolatba lépett az ellenállási mozgalommal, és aktívan dolgozott azon, hogy megszabadítsa a politikai foglyokat és a zsidó állampolgárokat a náci-fasiszta üldözéstől, súlyosan veszélyeztetve ezzel saját és családja biztonságát. Bővebb információ Altiero Spinelli (1907–1986) Olasz kommunista, aki egy évtizedet töltött a fasiszta rezsim börtönében, majd Mussolini politikai foglyaként élt egy szigeten, ahol másokkal együtt megfogalmazta az európai föderalizmus alapdokumentumát. Elsőként javasolta, hogy közvetlenül válasszák az Európai Parlamentet, amelynek később tíz éven át volt tagja. Kommunistaként kezdte, később mégis az európai föderáció harcos híve lett, s ma az Európai Unió alapító atyái közé sorolják. „Egy szabad és egyesült Európa felé” címen közzétett kiáltványában fogalmazta meg 1941-ben, tehát a háború kellős közepén: a fasiszta hatalmak feletti győzelem mit sem ér, ha a régi nemzetállami Európát állítják vissza, mert az csak újabb világháborúhoz vezethet. Bővebb információ Ventotenei Kiáltvány (1941) A kiáltvány szerint a „probléma, amelyet legelőször kell megoldani, és amely nélkül minden további lépés csak látszatintézkedés lenne, Európa szuverén államokra való felosztásának végleges megszüntetése. A kontinens legtöbb államának a német gőzhenger miatt bekövetkezett összeomlása egyenlővé tette az európai nemzetek sorsát, hiszen vagy Hitler uralma alá kerülnek, vagy Hitler bukása után mindegyiknél forradalmi válság fog fellépni, amelynek során a szolid, jól megkülönböztethető állami struktúrák összeomlanak. A gondolkodók minden eddiginél nyitottabbak Európa föderális újrarendezésére. Az elmúlt évtized kemény tapasztalatai azoknak is felnyitotta a szemét, akik nem akartak látni, és sok olyan körülmény jelent meg, amelyek kedvezőek eszméink számára. Bővebb információ A film itt tekinthető meg

47


«

Carlo Albert Rosselli (1899-1937) Sabatino Enrico „Nello” Rosselli (1900-1937) A Rosselli fivérek Rómában születtek, majd a család Firenzébe költözött. Az I. világháború után mindketten a szocialista eszmék hívévé váltak. Szoros kapcsolatba kerültek Gaetano Salveminivel, akivel közösen megalapították a Non Mollare c. folyóiratot. Carlót 1927-ben a fasiszta hatóságok elfogták és Lipari-szigetén tartották fogva. Itt kezdte el írni élete fő művét, a Liberális szocializmust (Socialismo liberale). Nem fogadta el a marxi elképzelést és a szovjet gyakorlatot: „Mindannyian világosan kell hogy lássuk a Szovjetunióról – a bürokrácia elefantiázisát, a mindent elöntő államot, minden egyéni szabadság és autonómia elpusztítását, hogy csakis a vezetőket stimulálják, a végrehajtók hátrányára. Hogy a boldogságról ne is beszéljünk.” 1936-ban csatlakozott a spanyol polgárháborúhoz, az anarchisták oldalán harcolt. Betegsége miatt visszatért Franciországba. Nello meglátogatta Bagnoles De L’Ornében, ahol 1937. június 9-én a fasiszták mindkettőjüket megölték. Bővebb információ Non Mollare (1925-1961) Titkos antifasiszta folyóirat Firenzében 1925 januárja és októbere között. A 22. szám megjelenése után megszűnt. 1945 és 1961 között ugyanezen a címen folyóiratként jelent meg. Bővebb információ 48

A film itt tekinthető meg


49


«

1944. augusztus 12-én a 16. SS páncélosgránát-osztag négy egysége indult az olaszországi Sant’Anna di Stazzema nevű falu felé. A lakosság a jelzőrakéták fényére és zajára riadt fel. A férfiak, attól tartva, hogy összefogdossák és munkatáborokba hurcolják őket, elmenekültek a környező hegyekbe, így a településen főként idősek, gyerekek és nők maradtak.Az SS katonái Sant’Annában és a környező településeken brutális módszerekkel mészárolták le az embereket. Vaccarecciában kézigránátokat dobtak az összeterelt emberekre, majd pisztolyokkal lőni kezdtek rájuk. Sant’Annában két gépfegyverből nyitottak tüzet a templom előtti téren összeterelt 120-140 emberre. A település minden házát felgyújtották, szinte csak az elmenekült férfiak élték túl az órákon keresztül tartó mészárlást. A meggyilkoltak pontos száma a mai napig ismeretlen, 400 és 560 közé teszik az olasz civil lakosság ellen elkövetett második legnagyobb mészárlás áldozatainak számát. A szóban forgó SS osztag összesen 250 falut dúlt fel Középés Észak-Olaszországban, aminek mintegy kétezer civil lakos esett áldozatul. A Sant’Anna-ihoz hasonló, főként Kelet-Európában elkövetett mészárlások legtöbbjét a mai napig nem derítették fel, és a bűnösöket sem vonták felelősségre. A Sant’Anna-i ügyben azonban történtek kísérletek. 1994-ig főként a NATO-partneri kapcsolat miatt a római ügyészség tartotta vissza a szövetségesek által összegyűjtött aktákat. Áttanulmányozásuk után 2004-ben megindult az akkor még nyolc élő felelős elleni per. A tárgyalást a vádlottak távollétében tartották meg, mivel valamennyien Németországban éltek. 2005. június 22-én a bíróság mind a tíz vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, és kártérítés megfizetésére kötelezte. Ez volt az első alkalom, amikor néven neveztek néhány elkövetőt, és kimondták, hogy nem a partizánokkal szembeni védekezésről – amellyel a németek érveltek – volt szó, hanem szándékos gyilkosságról. Ennek ellenére az ítélet semmilyen következménnyel nem járt, mivel annak németországi érvényességét nem ismerik el, ezért ott nem büntetik meg őket, és nem is adják ki a tetteseket Olaszországnak. Németországban 2002-ben indított eljárást a stuttgarti ügyészség, de vádemelésig sem jutott az ügy. A tíz évig tartó eljárást nemrég megszüntették, mivel az elkövetők egyéni felelősségét nem tudták bebizonyítani. Az eredeti cikk itt olvasható A film itt tekinthető meg

50


51


Genny Bibolotti Marsili (1914-1944) Hatéves fiával, Marióval, szüleivel és két testvérével menekült a harcok elől Sant’Anna di Stazzemába. Amikor a németek megszállták a falut, egy istállóban bújt el kisfiával együtt. A lakosság lemészárlása után egy katona visszatért, hogy ellenőrizze, mindenki meghalt-e. Genny a lábán lévő facipőt vágta hozzá, így terelve el a figyelmét attól, hogy jobban körülnézzen a helyiségben. Életét áldozva mentette meg fiát, akire ugyan rágyújtották az istállót, de - súlyos égési sérülésekkel - túlélte az esetet. Carlo Azeglio Ciampi köztársasági elnök 2003-ban, a felszabadulás 58. évfordulója alkalmából, Genny Bibolotti Marsilinek a polgári vitézségért járó aranyérmet adományozta, melyet hősi áldozatvállalásával érdemelt ki. Bővebb információ Miracle at St. Anna (2008) Amerikai-olasz háborús film Spike Lee rendezésében James McBride azonos című regénye alapján. Olaszországban negatív kritikával fogadták az alkotást, mert nem a történelmi hűség szerint ábrázolta a történteket. A film itt tekinthető meg

52


53


«

ANED - Associazione Nazionale Ex Deportati Nei Campi Nazisti Az ANED a náci koncentrációs táborok deportáltjainak nemzeti szövetsége. A náci népirtás túlélőiből és a táborok áldozatainak családjából áll. Az egyesület a túlélők és barátok önkéntes támogatásával működik, negyedéves folyóiratot ad ki „Triangolo Rosso” (Vörös Háromszög) címen. Emellett tudományos kutatásokat végez, publikációkat ad közre, kiállításokat szervez a deportálások történetéről. Bővebb információ ANEI - Associazione Nazionale Ex Internati Az ANEI-t a náci koncentrációs táborokba internált katonai veteránok hozták létre. Az internáltak a második világháború olasz foglyai közül azok, akiket 1943. szeptember 8. után deportáltak, mert nem voltak hajlandóak együttműködni a Wehrmacht és az SS alakulataival, majd az újjáéledt fasiszta állammal. Számuk hatszáz- és hétszázezer közé tehető. Bővebb információ Pietro Pinna (1927-2016) A Szardínián született. Ferrarában élt, amikor 1948 végén behívták katonának. A háború borzalmainak átélése után erősen antimilitaristává vált, ezért (elsőként Olaszországban) úgy döntött, hogy lelkiismereti okokból megtagadja a katonai szolgálatot, amivel történelmi tettet hajtott végre. Bővebb információ 54

A film itt tekinthető meg


« Villa Triste A „Szomorúság Háza” nevet adták a II. világháború idején azoknak a helyeknek, ahol a nácik bebörtönözték, kihallgatták és megkínozták áldozataikat. A firenzei az egyik leghírhedtebb ezek közül, de voltak hasonlók Triesztben, Rómában, Biellában, Milánóban és Genovában is. A via Bolognese 67. először az SS, majd a Nemzetbiztonsági Önkéntes Milícia 92. légiójának politikai székhelye lett Mario Carità vezetésével. Bővebb információ Anna Maria Enriques Agnoletti (1907-1944) Partizán volt, aki a kínzások ellenére sem árulta el a CORA illegális rádiót működtető társait, és akit ezért kivégeztek. A háború után, az olasz partizánmozgalom támogatásáért, a katonai vitézség aranyérmével tüntették ki. Bővebb információ Bruno Fanciullacci (1919-1944) Giovanni Gentile meggyilkolása (1944. ápr. 15.) miatt fogták el, a Villa Tristébe szállították és kegyetlenül megkínozták. Megszökött, de újból elfogták. A kínzások szünetében kivetette magát a második emeletről (1944. júl. 17.) Bővebb információ A film itt tekinthető meg

55


«

Cappella Pazzi A Pazzi-kápolna (Capella Pazzi), a Pazzi-család sírbolttemploma, Filippo Brunelleschi alkotása, amely a Santa Croce templom udvarában áll Firenze szívében. Eredetileg a ferences templom káptalanterméül is szolgált. A kápolna megépítésére Andrea de’ Pazzi adott megrendelést Brunelleschinek 1429-ben, és a 15. század második felére készült el. A Pazzi-kápolna példamutató szerkezetű építmény, melyet több nagy alkotó is mintául vett, például Bramante a Szent Péter-bazilika kupolájának építésekor. Bővebb információ Alexander Langer (1946-1995) Újságíró, békeaktivista, politikus, fordító és tanár. A hetvenes évek elején a Lotta Continua nevű baloldali politikai szervezetben tevékenykedett. Később belépett a Dél-Tiroli Zöld Pártba, és 1978-ban tagja lett a Dél-Tiroli Regionális Tanácsnak. A nyolcvanas években a Zöld Párt soraiban politizált, először nemzeti szinten, majd Európában, végül az Európai Parlament tagja, és 1989-ben a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoport elnöke lett. Később bekapcsolódott az európai és a közel-keleti békekezdeményezésekbe, valamint az alternatív baloldali pártok, a radikálisok, a baloldali keresztények és más európai szintű békepárti, környezetvédő és perembeli politikai csoportok közötti párbeszéd előmozdításába. Tevékenyen részt vett a békeért folytatott kampányban a volt Jugoszláviában. Bővebb információ 56

A film itt tekinthető meg


«

Auschwitzi olasz emlékmű Az auschwitzi 21. sz. barakkban 1980. április 13-án nyitották meg az olasz deportáltak emlékére készített művészi installációt. A műalkotás létrehozását az ANED támogatta, és neves művészek közreműködésével készült el. Az alkotók elképzelései szerint az installáció egy spirális alagútban elhelyezett huszonhárom vászonkép segítségével idézi fel a náci-fasiszta Olaszország történelmét a ’20-as évektől 1945-ig, a háború végéig. A néző a spirál belsejében elhelyezett ösvényen végighaladva tanulmányozhatja az álomszerű képeken megjelenő történelmet. A hangulathoz illő kísérőzenét Luigi Nono komponálta. 2008-ban Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum igazgatósága kérte az olasz kormánytól a műalkotás elszállítását és egy történeti-dokumentarista jellegű kiállítás létrehozását. A nem hivatalosan megfogalmazott vélemények szerint az installáció elleni kifogások között szerepelt az is, hogy a képeken megjelenik a sarló és a kalapács, illetve egyes kommunista politikusok arcképe, ami arra utal, hogy a keleti és nyugati tömb országaiban másként ítélik meg ugyanazon történelmi eseményeket. Az ANED, valamint az olasz kulturális és politikai élet jeles képviselőinek tiltakozása ellenére a 21-es barakkot 2011. június 30-án végleg bezárták. Az ANED és az olasz kormány döntése alapján a műalkotást szétszerelték, restaurálták, és 2019. május 8-án új helyén, a firenzei EX3 kiállítóhelyen avatták fel. Az ANED tiltakozó nyilatkozata Bővebb információ A film itt tekinthető meg

57


58


59


«

Erőszakmentes ellenállás Európában (nEUres projekt)

A nEUres projekt (Erőszakmentes ellenállás Európában) 2019 októberében indult a Movimento Nonviolento (Verona, Olaszország) civil szervezet koordinálásával. Célja, hogy információkat nyújtson a fiatalok számára az európai náci-fasizmussal szembeni erőszakmentes ellenállás történetéről, a civil társadalommal kapcsolatos gondolatok kiindulópontjaként. A közhiedelemmel ellentétben az erőszakmentes ellenállás nemcsak pacifizmust jelent, hanem napi proaktivitást bizonyos törvények vagy kormányzati igények betartásának megtagadásával, a jogszabályok vagy a kormány politikájának befolyásolása érdekében. Az elutasítást és az ellenkezést olyan erőszakmentes technikák jellemzik, mint a bojkott, a pikettezés, az adófizetés elmulasztása, valamint az együttműködés mellőzése vagy megtagadása. Hat országban (Olaszországban, Ausztriában, Magyarországon, Észak-Macedóniában, Romániában és Spanyolországban) került sor ismeretek átadására és nemzetközi példák összehasonlítására a náci-fasizmus elleni szervezett és nem szervezett erőszakmentes ellenállás formáiról. Az ismeretek közvetítéséért felelős oktatókat – a három tervezett modul közül – az első során képezték ki. A projekt – ideális esetben – egy torinói nemzetközi konferenciával zárul. Annak ellenére, hogy a járvány arra kényszerítette a nEUres-partnereket, hogy mind a workshopok, mind a 72 órás tanfolyam lebonyolításának hibrid és/vagy online módszereihez folyamodjanak, a partnerszervezetek megvalósították a képzési célkitűzéseket. A fiatal generációk számára szervezett foglalkozások az erőszakmentes ellenállás eszközeinek ismertetésére, a velük való azonosulásra összpontosítottak: történelmi ismeretek átadása az erőszakmentes ellenállás 20. századi eseteiről, az eseményekkel kapcsolatos kritikai megközelítés elsajátíttatása, a történelmi események megértése az erőszakmentes ellenállás szempontjából, a konfliktusok, a hatalmi dinamika és a vezetés elemzésének fejlesztése az erőszakmentes alapelvek és technikák alkalmazásának megkönnyítése érdekében. A nEUres Gandhi tanításaira épít, a satyagraha (az igazság ereje) révén, megkülönböztetve azon passzív erőszakmentes mozgalmaktól, melyek inkább nem avatkoznak közbe, és követi Martin Luther King erőszakmentességének hat alapelvét. De a nEUres értékei a szabadságról, a békéről, az igazságosságról, a demokráciáról és az együttélésről mélyen európaiak. Ezeket az értékeket azon férfiak és nők cselekedeteiben látjuk, akik megalapozták a kortárs Európa alapjait. Ezen örökség főszereplőinek ma európai útlevelük lenne. Példák ezekre: Jan Palach, cseh egyetemi hallgató, aki tiltakozásul az 1968-as prágai tavasz szovjet eltiprása ellen felgyújtotta magát; Hannah Arendt Németországból, aki írásaiban beszámolt a náci üldöztetésekről; a lengyel Marek Edelman, aktivista és politikus, aki részt vett a varsói gettófelkelésben, majd később a Szolidaritás szakszervezet aktivistája lett; Celeste Caeiro, portugál munkás, aki az 1974-es forradalom idején szegfűket osztogatott és helyezett a puskák csöveibe. Ez csak néhány példa az alapító anyákról és apákról, akik az európai remény és béke projektjének gondolatát testesítik meg. Mit jelent erőszakmentesség ma Európában? Ma az erőszakmentes küzdelem minden ember életének, méltóságának és jogainak védelmét jelenti. A békéért folytatott cselekvés egyúttal egy fenntarthatóbb és szolidaritáson alapuló jövőért, illetve az éghajlatváltozás elleni küzdelem is. Ez utóbbi Alexander Langerrel indult el, aki az elsők között vetette fel az ökológiai problémák kezelésének szükségességét Európában. Ma az erőszakmentesség a fiatalok pénteki sztrájkjait jelenti a jövőért. Ez egy globális mozgalom az éghajlati és a környezeti változások kezelése érdekében, melyet fiatal európaiak irányítanak. Greta Thunberg a svéd parlament előtt ült iskolai órákban, ez az „iskolai sztrájk a klímáért” elsőként mutatott példát, elsőként hívta fel a figyelmet a cselekvés szükségességére. Az erőszakmentesség napjainkban a kizsákmányolás ellenzését jelenti is, amint erre Irene emlékeztetett bennünket az olasz workshopon: „az erőszakmentes ellenállás példái manapság azok a munkások, akik a tisztességes munkakörülményekért küzdenek”. Az erőszakmentesség ma a szuverenista és populista logikákkal való szembenállást jelenti a szolidáris és a befogadó Európa érdekében. 60


Ez „a migránsok mindennapi küzdelme az idegengyűlölet ellen” – mondja Muscas magyar társainak. A méltóság és az egyenlőség a kulcsszavak. Az erőszakmentes ellenállás tehát a háborúval és az erőszakkal, a rasszizmussal, valamint az üldözés, a kizsákmányolás és az elnyomás minden formájával szembeni ellenállás is. Alapvető elvárás a fegyverekkel és fegyveres szervezetekkel való szembenézés, és feltétlenül az igazság útját kell választani a béke elérése érdekében. A nEUres tevékenysége során arra törekszik, hogy életben tartsa a múlt emlékét annak érdekében, hogy világosabb képet nyújtson a jövőnek, és hogy legyen ereje fellépni a jelen erőszakával szemben. A projekt alapvetései Aldo Capitininek, az erőszakmentes mozgalom alapítójának gondolataira vezethetők vissza, aki 1940-ben kijelentette, hogy „a liberális és szociális Európáért kell dolgozni, konzervativizmus és partikulizmus nélkül [...] holnapra (eredménytől függetlenül) ennek kell lennie a nemzetek feletti gazdasági és kulturális közösség alapelvének”. 1940-ben Európa a világháború közepette volt. Elképzelhetetlen volt a békéről és még kevésbé az államok uniójáról beszélni. Mégis, Ventotenétől Brüsszelig Európa az emberiség legnagyobb békeprojektje, és több mint 70 éves békével büszkélkedhet az egyik legfeldaraboltabb és legveszélyesebb kontinensen. Ma az Európai Uniónak minden eddiginél demokratikusabbnak, föderalistabbnak, a zöld és digitális átmenet irányítójának kell lennie. A 2008-as pénzügyi összeomlás, a 2015 és 2016 közötti migrációs válság, a nemzeti populizmus előretörése, a 2016-os Brexit-népszavazás, a Covid-19-járvány vagy az éghajlatváltozás paradigmaváltást követel az Unió fennmaradása érdekében, a nemzeti önzés helyett az Altiero Spinelli- és Ernesto Rossi-projekt felélesztésére van szükség, akik egy ilyen keserű ízű tavasszal, mint ez, megírták a ventotenei kiáltványt. A kiáltványt ezután néhány munkatársuk, köztük Ursula Hirschmann és Ada Rossi, elterjesztette a kontinensen. Ez egy előretekintő manifesztum, mely 81 évvel első kiadása után is érvényes, és nagy érdeme, hogy három nagy filozófus, Kant, Robbins és Lord Lothian gondolatait összegzi, új politikát javasol, amelyeknek eredményeként megszületett az Európai Föderalista Mozgalom. Olyan mozgalom ez, mely nem hatalmas palotákban született, hanem egy kis sziget hideg házának falain belül, ahové a fasiszta rezsim több tucat ellenfelét küldte száműzetésbe. Egy közös lelkiismeretből született az elgondolás, olyan fiatalok részéről, akik életüket arra szánták, hogy egy olyan ideát fogalmazzanak meg, melynek megvalósítása ma a mi kezünkbe van letéve, és a mi felelősségünk megvédeni: a Szabad és Egyesült Európa gondolatát.

Verona 2019. november 29.61


62