Székely Kalendárium 2016

Page 242

Székely Kalendárium – 2016

Esküvő az ég alatt Annyi mindent beszélnek az emberek, aztán aki kíváncsi, az járhat az igazság nyomában. Mert ha van igazság, az mindenképpen hagy nyomot. Ha nem másutt, hát az emberi lélekben. Valahogy így magyarázta a sepsibükszádi kántortanító a Szent Anna-tó történetét is hittanórán a gyermekeknek. – Mert ugyebár Jókai Mór okos ember volt ám, le is jegyezte a tó történetét, hogy a gőgös úr tizenkét gyönyörű lányt tereltetett össze a székely falvakból, hintó elé fogatta őket, vélük akarta húzatni a maga dicsőségére. Ostorral vágott a legelső lányra a hámban, annak hátán kiserkent a vér, ajkán ki az átok is. Aztán kápolnát építtetett a tó partján, ott imádkozott az ő népéért minden áldott nap. Rácz Erzsikének a szívében fészket rakott a történet, serdülő korában megesküdött magában, hogy az ő esküvője pedig ott, fenn a Csomád-hegy tetején, abban a kápolnában lesz ám, sehol másutt. Ami azt illeti, sokat nem kellett várakoznia, mert az idő szalad, a szekér halad. Negyedéves egyetemista volt már, 22

éves, rettenetes nagy és legendás szerelemben Istvánffy Elek bükszádi fiatal orvossal. Az pedig Újtusnádon született, nőtt fel. Egy alkalommal, tova három esztendővel azelőtt ismerkedtek meg odafenn a tónál. Vitatták azt is, melyik falué a tó. Azon a helyen nem számított, ki orvos, ki teológus, ki tanító, egyenlőség volt ott a sátorozók között. Egyetlen törvény létezett, a jó tisztesség. És ha csók égetett bévül, hát volt ott rengeteg fenyves árnyék, hova elillanni egy olyan szóra. – Én itt megyek férjhez – mondta akkor egyszer Erzsike, amikor visszakapta a lélegzetét. – Itt építenénk? – nevetett csodálkozva a fiatalságában ragyogó, akkor ugyanvalóst csókban ragyogó orvos. – Már van egy kis kápolna, benne feszület, minden felszentelve... Nem elég? Olyankor a fiatalok hamar értenek szóból, csókból. – Az esküvőd? Igen? Szép lenne. A vőlegény helyében én minden fenyőfára gyertyát gyújtanék. Annyi itt a jó barát egész nyáron, segítenének ám. Ősz a Szent Anna-tónál

Fotó: Varga Terézia (SzSz)

242


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.