PIARISTÁK MA - 4/2012 (Winter)

piaristáK

A magyar piaristák lapja | II. évfolyam IV. szám | 2012. december

Őszi forgatag

Patrocínium országszerte

a n e vel és által e van geliz álu n k

Adventi gondolatok

József Attila Karácsony Legalább húsz fok hideg van, szelek és emberek énekelnek, a lombok meghaltak, de született egy ember, meleg magvető hitünkről komolyan gondolkodnak a földek, az uccák biztos szerelemmel siető szíveket vezetnek, csak a szomorú szeretet latolgatja, hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot, fa nélkül is befűl az emberektől de hová teszik majd a muskátlikat?

Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég s az újszülött rügyező ágakkal lángot rak a fázó homlokok mögé.

TÜRELMES BIZALOM Az Ószövetséget lapozgatva, teljesen világossá válik, hogy Izrael népének története a nekilendülés, hűtlenség, megtérés ciklikusan ismétlődő sora. S mindezt felöleli Isten kitartó jóindulata: újra és újra Ő maga segíti át szeretett népét az elbizonytalanodás lesújtó időszakain. Újra és újra Ő maga ad erőt meghívottjainak, hogy „megerősítsék ellankadt térdeiket”, „szárnyra keljenek” és az ő útján járjanak. Ha a választott nép tagjai csak magukra tekintettek volna, minden bizonnyal mélységes depresszióba hullottak volna: „képtelenek vagyunk mi már mindenre, de leginkább a hűségre”.

De a Szentírás nem elsősorban az embert, hanem az ember és Isten párbeszédét, kapcsolatukat állítja figyelme középpontjába: nem az emberi esetlenség és elesettség, sokkal inkább Isten hűsége és bizalma érdekli.

Isten pedig türelmesen, kitartóan bizalmával ajándékozta meg népét, ajándékozta meg az embert. A próféták voltak ennek szószólói, a vigasztalás üzenetét hirdetve. S végül, „az idők teljességében” Isten emberként jött el közénk, hogy immár felülmúlhatatlan módon mutassa meg bizalmát irántunk. Isten nem tud, s nem is akar mást, mint bízni az emberben. S tudjuk – tapasztalatból is –, hogy aki bízik, az valójában önmagával ajándékozza meg a másikat, vállalva annak kockázatát is, a csalódás sebezhetőségét is; de teszi

mindezt azért, mert tudja, így segíti igazából a másikat, hogy megjelenjék benne mindaz a jó, mindaz az érték, ami már benne van, de amit talán még ő maga sem hisz el, s így nem is tudna magától „világra hozni”.

Karácsonykor Isten emberré lett, bizalmával ajándékozva meg minket. S ezáltal arra is hív, hogy mi is a bizalom kultúráját építsük saját világunkban, emberi környezetünkben. Oly nagy szükség van erre bizalomhiányos kis magyar világunkban! Az egymás iránti bizalom segíti a személy fejlődését, erős kapcsolati hálót sző, élhetővé, emberibbé teszi a világot.

Karácsony meghitt ünnepe, a köztünk megjelenő Gyermek kiszolgáltatottságával, erősítse bennünk annak tudatát, hogy Isten újra és újra dönt mellettünk; s kérjük Őt, hogy kapcsolatainkban adjon erőt a bizalom ajándékozásához, s ha szükséges, a megrendült bizalom helyreállításához. Áldott, szép Karácsonyt kívánok minden kedves Olvasónak:

Labancz Zsolt SP tartományfőnök

L! ÁST AZ ÚJSÁG MEGRENDELÉSÉVE TÁMOGASSA A PIARISTA OK TAT

Kedves Öregdiákok, Szülők és Támogatók!

A Piarista Rend Magyar Tartománya országszerte 11 oktatási intézményben csaknem 3800 tanuló oktatásáról és iskolai neveléséről gondoskodik. Célunk, hogy segítsük diákjainkat tehetségük, képességeik kibontakoztatásában, amely által szűkebb közösségeik és a magyar társadalom teljes értékű, felelősségteljes, felnőtt tagjaivá válhatnak.

A negyedévente megjelenő PIARISTÁK MA újság megrendelésével most Ön is támogathatja a magyar piaristák oktatási, nevelési tevékenységét. A támogatás minimális összege 4000 Ft/év, amely magába foglalja az előállítási és postaköltséget.

Támogatói szándékukat az ujsag@piaristak.hu e-mail címen vagy a +36 30 217 7129-es telefonszámon várjuk!

Támogatásukat, bizalmukat ezúton is köszönjük!

piaristák

3

piarhírvilág Piarista ifjúsági találkozó Lengyelországban

„Isten, veled álmodom” – ez volt a hivatás évéhez kapcsolódó mottója az október 12–14. között megrendezett piarista ifjúsági találkozónak Krakkóban, ahová Lengyelországból, Fehéroroszországból, Csehországból és Magyarországról több mint hétszáz fiatal érkezett. A résztvevők kiscsoportos beszélgetések keretében a hivatásról és az ember jövőt érintő álmairól osztották meg gondolataikat egymással. Az egyes napok középpontja mindig az eucharisztia megünneplése volt. A fiatalok a várost járva bepillantást nyerhettek különböző szerzetesközösségek életébe, és tanúságtételeket hallhattak a Kalazanciushoz kapcsolódó személyes tapasztalatokról.

Első nemzetközi Kalazancius-találkozó a gyerekek és a fiatalok megsegítéséről

Október 17-20. között a gyerekek és fiatalok nevelése és megsegítése céljából találkozót tartottak Veracruzban a piaristák, ahová Észak- és Dél-Amerika országaiból több mint 250 résztvevő érkezett. A fórumon a résztvevő rendtagok, világi pedagógusok és más érdeklődők megosztották egymással gyermekvédelmi és oktatási tapasztalataikat. A találkozó egyben helyet adott a gyerekek szellemi, lelki és fizikai fejlődését érintő „best practice-eken” túl társadalmi helyzetük interdiszciplináris megközelítésére is. A rendezvény lényegében arra nyújtott alkalmat, hogy a Kalazancius Obszervatórium – Pedro Aguado generális atya kérésére, a veracruzi piarista egyetem vezetésével – megkezdhesse működését.

Megszületett a Názáret provincia

2012. november 27-én a kolumbiai rendtartomány és az ecuadori vikariátus egyesülésével megszületett a Názáret provincia, mint a piarista rend legújabb demarkációja.

A „születésnapot” a Monte Marión együtt ünnepelték a kint élő rendtársak (köztük Czeglédi Zsolt) a generális atyával és az egyik tartományi asszisztenssel, Diego Bernallal. Szegedi „rendi brandyvel” koccintottak az új tartomány egészségére.

Megemlékezés Antonio M. Perrone piarista atyáról

November 9-én, harminc nappal halálát követően tartottak rendtársai és a hozzá kötődő hívők a római San Pantaleo-rendház dísztermében közös megemlékezést Antonio M. Perrone piarista atyáról. Perrone atya ókori nyelveket tanított, majd igazgatóként működött több gimnáziumban is. 1982 és 2006 között a FIDAE (Katolikus Oktatási Intézmények Szervezete) elnöki posztját töltötte be. Tagja volt az Olasz Katolikus Iskolák Nemzeti Tanácsának (CNSC-CEI), a brüsszeli székhelyű Katolikus Oktatás Európai Bizottságának (CEEC) és képviselője volt a Szentszéknél a Katolikus Oktatás Nemzetközi Szervezetének (OIEC), valamint konzultora volt a Szentszék Katolikus Nevelési Kongregációjának. Meghatározó alakja volt a katolikus iskolák egyenjogúságáért folytatott harcnak az olasz oktatási rendszeren belül. „Határozott, de az újdonságra nyitott, derűs, rendkívül művelt emberként, hűséges és engedelmes szerzetesként ismertük.” – jellemezte Angelo Vincenzo Zani, a Katolikus Nevelési Kongregáció titkára. A megemlékezést követő gyászmise főcelebránsa Pedro Aguado piarista generális volt.

piaristák

Impresszum: Piaristák MA - A magyar piaristák lapja ∙ www.piarista.hu Kiadja: Piarista Rend Magyar Tartománya ∙ A szerkesztőség címe: 1052 Budapest, Piarista köz 1.

E-mail: ujsag@piarista.hu ∙ Felelős kiadó: Labancz Zsolt SP ∙ Főszerkesztő: Turcsik István Szerkesztő: Szathmáry Melinda ∙ Arculat, layout: www.estercom.hu ∙ Fotók: Turcsik István, Piarista Archívum ∙ ISSN: 2062-817X ∙ Lapengedély szám: 163/2520/1/2011.

hírek a magyar tartományból

Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki Jelenits Istvánt Átadták a díszpolgári címeket és más kitüntetéseket a főváros napja alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen 2012. november 16-án.

Tarlós István főpolgármester beszédében hangsúlyozta: a példaképválasztás pszichikai igény. Manapság lassan hiánycikk, így még inkább felértékelődik. A példakép fogalma támaszt, kapaszkodót, mintát jelent számunkra.

Pro Urbe Budapest díjat vehetett át dr. Jelenits István piarista szerzetes, teológus, dr. Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagyboldogasszony-templom plébánosa, dr. Szerencsés Károly egyetemi docens, a történelemtudomány kandidátusa, Várhidi Pál labdarúgó, edző, Fatér Károly labdarúgó, olimpiai bajnok kapus, valamint az első magyar műhold, a Masat-1 fejlesztői csoportja.

Pályázati aktualitás 2012. november 21-én megtörtént „A Tevékeny Szeretet Iskolája program megvalósítása a Piarista Rend közoktatási intézményeiben” (TÁMOP3.2.1.A-11/1-2012-0018) pályázat értékelése. Várhatóan karácsonyig megérkezik a számunkra kedvező döntés is. A pályázatban 6 intézményünk TESZI programjának működési költségeire pályáztunk 29 602 893,-Ft értékben.

PAD-blog Vácott A váci piar diákújságjának szerkesztősége a PAD-dal (PiaristA Diákönkormányzat) együttműködve elindított egy blogot, mely a vacipiar. blog.hu címen, valamint az iskola honlapjának (vpg.sulinet.hu) Diákújság menüpontjából érhető el. A rendszeresen frissülő oldalon érdekes cikkekkel, aktualitásokkal, képekkel és videókkal lehet találkozni.

Vezetői csapatok találkozója Évente három alkalommal találkoznak a magyarországi piarista intézmények vezetői csapatai Budapesten, a Duna-parti Piarista Központban. A november 15-én tartott egész napos programon a beiskolázási időszakot érintő gyakorlati tapasztalataikat, kommunikációs stratégiájukat osztották meg egymással az egyes iskolák. Labancz Zsolt tartományfőnök közös munkára hívta az egybegyűlteket annak megvizsgálására, hogy miképp tudja a piarista iskola hatékonyan betöltetni napjainkban is legfőbb feladatát, az evangelizációs küldetést.

Piarista Vacsora Kecskeméten Az idei Piarista Vacsorát immár harminckettedik alkalommal szervezték meg Kecskeméten. A november 24-én tartott rendezvényen közel 500 öregdiákot látott vendégül a Piarista Diákszövetség Kecskeméti Tagozata. A találkozóhoz kapcsolódó szentmisét Dr. Bábel Balázs kalocsakecskeméti érsek koncelebrálta. Az öregdiák találkozót a házigazda, Laczkó János, a Piarista Diákszövetség Kecskeméti Tagozatának elnöke nyitotta meg, majd Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tartott előadást, az intézmény egyik neves öregdiákjaként.

Nagy Attila SP igazgató röviden beszámolt az iskola utóbbi években lezajlott fontosabb változásairól, jelen helyzetéről és a közeljövő kilátásairól.

szathmáry Melinda

piaristák

5

kisablak a múltra a rendtartomány gyűjteményei, a könyvtár, a levéltár és a múzeum olyan nyomtatott, írott és

tárgyi emlékeket őriznek, amelyek kaput nyitnak magyarország és a piarista iskolák múltjába. néha azonban a kisablakon is be lehet kukucskálni.

koltai andrás

A Halley-üstökös Magyarországról

A Szepességben először pásztorok vették észre 1682. augusztus 27-én este, hogy az égen egy üstökös fénylik, amelynek feje nyugatra, farka pedig keletre nyúlik. A podolini piarista gimnázium tanára, Mösch Lukács (Lucas a S. Edmundo) augusztus 31-én este 8 órától figyelte meg először, de a felhők miatt megmérni és megvizsgálni nem tudta. A következő napokban azonban tovább folytatta megfigyeléseit, és megállapította, hogy az üstökös nem magasra emelkedett felhő, nem eltévedt csillag vagy több csillag egyesülése, viszont kétségtelenül „az éterben vagy hold fölötti térben” található.

Megfigyeléseit 1684-ben összeállított kéziratos tanári kézikönyvébe (Bibliotheca mathematica) is bemásolta, sőt egy színes rajzot is mellékelt hozzá, amelyet azonban nem ő készített. A rajzon olvasható magyarázat szerint ugyanis az üstököst a galgóci hegyek fölött látták, feje Morvaország felé, farka pedig Érsekújvár irányába mutatott. A rajzolónak tehát Alsó-Magyarországon (talán Nagyszombaton vagy Nyitrán) kellett tartózkodnia.

Az 1682. évi üstököst szerte a világon látták. Mösch Lukáccsal egy időben például Edmond Halley (ejtsd ‘heli’) angol csillagász a London melletti Islingtonból figyelte. Ő volt az, aki néhány évvel később kiszámolta, hogy az égitest ellipszis alakú pályán mozog, és 76 évenként ismételten visszatér a Nap és a Föld közelébe. Ezért az üstökös ma az ő nevét viseli.

(Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, Manuscripta, For. 05/23, tom. II, p. 128.)

6

piaristák

A 19. században a piarista gimnáziumokhoz nem tartoztak szervezett diákotthonok (konviktusok), de a rendházakba szívesen befogadtak több-kevesebb diákot. A szegényebb fiúk „kredenciálisok” lehettek, akik a kisebb szolgálatokat végeztek a ház körül, a gazdagabbak ellátásáért pedig szüleik fizettek. Az ilyen konviktorok egyegy piarista tanár szoros felügyelete alatt éltek. „Bizonyos családias otthont alkotott ő azon 10–12 serdülő korban levő ifjúval, amennyien rendszerint gondjaira voltak bízva” – írták például Lengyel Józsefről, akik az 1850 és 1880 között működött Pesten. „Velök imádkozott, velök tanult, velök szórakozott. Innen azon föltétlen bizalom, mellyel a szülők legnagyobb kincsöket, gyermekeiket reá bízták, mert benne a szerető atya gyöngédségét s a lelkiismeretes pap vallásos komolyságát egyaránt tisztelték.”

A pesti rendház 1863-tól fogadott nagyobb számban konviktorokat, miután fölépült a gimnázium új szárnya. „Szerényebb szervezete és igénytelen berendezése dacára is kedvelt nevelőintézete volt nemcsak az előkelőbb nemesség, hanem a főrangúak sarjadékainak is.” – írta a konviktusról 1890-ben Fekete Endre rendfőnöki titkár. A képen az 1899/1900-as tanév pesti konviktorait láthatjuk, a gimnázium udvarán. Prefektusaik közül Tomozy Endre (balra) és dr. Prónai Antal (jobbra) piaristák voltak.

(Piarista Múzeum, Fényképgyűjtemény, Simonidesgyűjtemény, XXVI, 22.)

1899

1682

A pesti piarista rendház konviktorai

0 0 1 r á v s e Tem m és a u i z á n a gim

nete é t r ö om t templ

idén  esztendeje annak, hogy glattfelder gyula egyházmegyei püspök a szent

kereszt tiszteletére felszentelte a város piarista templomát. rövid történeti összeállí-

tásunkkal a temesvári piarista mérföldkövekre emlékezünk.

1750. okt. 23. Bibics Jakab, Arad megye bolgár származású alispánja alapítványt hozott létre a piarista rend számára abból a célból, hogy kisgimnáziumot nyissanak az Arad megyei Szentannán.

1751. nov. 5. A piaristák birtokba vették szentannai házukat és megindították az iskola alsóbb, grammatikai osztályait.

1772. november Megnyíltak a gimnázium felsőbb, poétikai és retorikai osztályai.

1778–1784 Bibicsné Tomeján Margit alapítványából nemesi konviktus (diákotthon) működött Szentannán, amelyet II. József császár szüntetett meg.

1790 II. József császár két évvel korábban kibocsátott rendelete alapján a szentannai piarista rendház és gimnázium Temesvárra, a ferencesek megszüntetett kolostorába költözött, majd fokozatosan a Bánság legjelentősebb, és a piarista rend egyik legnépesebb iskolájává vált.

1848/1849 A császárhű katonai parancsokság alatt álló Temesváron akadozott, majd megszűnt a gimnáziumi tanítás, és a honvédsereg ostroma következtében a piaristák épülete is súlyos károkat szenvedett.

1850. nov. 8. A gimnázium ismét megnyílt, hét osztállyal, német tanítási nyelvvel.

1852. jún. 31. Megtartották az első érettségit.

1908. márc. 28. Ünnepélyesen letették az új piarista épület alapkövét.

1909. szept. 21. Megkezdődött a tanítás a gimnázium új épületében, amelyet a rendházzal és a templommal együtt Székely László (1877–1934), a város első főépítésze tervezett szecessziós stílusban.

1912. jan. 20. Glattfelder Gyula, a csanádi egyházmegye püspöke fölszentelte a piarista templomot a Szent Kereszt tiszteletére.

1918 Temesvár a Román Királyság határain belülre került.

1921 Miután 1918-tól Temesvár három másik piarista rendházzal Románia határain belülre került, létrejött a rend romániai viceprovinciája (1925-től provincia) 1923. okt. 17. Alexandru Pteanu minisztériumi felügyelő utasítására a gimnázium I. osztályában románul kezdtek tanítani.

1920–1929 Az iskola diákja volt (megszakításokkal) Bogdánffy Szilárd, későbbi nagyváradi püspök és vértanú, akit 2010-ben avattak boldoggá.

1948. augusztus A kommunista kormány a gimnáziumot államosította, és az épületet a Műszaki Egyetem (Politehnica) foglalta el, a templom kivételével, ahol Erdély István piarista templomigazgatóként megmaradhatott.

1981 Erdély István templomigazgató nyugdíjba vonulása után munkáját rendtársa, Való Ferenc folytatta.

1999 A román kormány átadta a piarista épületet a római katolikus egyházmegyének, így azt fokozatosan a Gerhardinum Katolikus Líceum (román és magyar osztályokkal) foglalta el.

2005 Meghalt Való Ferenc, a templom utolsó piarista lelkésze.

2006 A piarista rend visszakapta épületét, és 50 évre bérbe adta az egyházmegyének, így azt továbbra is a Gerhardinum használhatja, amely 2010-től általános iskolai osztályokkal, 2012-től pedig óvodai csoportokkal bővült.

2010 A piarista rend generálisi kongregációja és a Gerhardinum szerződést ír alá az együttműködésről és a piarista szellem közös megőrzéséről.

piaristák

7

hivatás

Amerikából jöttem…

Beszélgetés Futó Bélával, a váci Piarista Gimnázium igazgatójával a lelki, szellemi és az ehhez gyakran kapcsolódó fizikai megújulást segíti

elő az ún. „sabbat év”, amely a világban egyre inkább elterjedő gyakorlat.

a munkaévek közé beiktatott legalább három, legfeljebb tizenkét hónapos

szabadság ötletének szülőhazája az egyesült államok. ezen szabad és sokszínű földre érkezett . szeptember-október fordulóján futó béla

atya, aki háromnegyed évet töltött a new york-beli piarista közösségben. kinti élményeiről, tapasztalatairól és benyomásairól kérdeztük őt vácott.

– Bizonyára sokakat érdekel a háttér: mi késztette arra, hogy közel egy esztendőre az USA-ba menjen?

A gondolat először komolyan a 2011-es, áprilisi káptalanon fogalmazódott meg bennem. A személyes jövőmmel is próbáltam szembenézni ekkor. Közel három évtizede tanítok, amely időszak számos szép, de egyben küzdelmes esztendőt is jelent. Épp két ciklusnyi asszisztensi szolgálatom végéhez értem Urbán József tartományfőnök mellett, osztályom ballagás előtt állt, úgy éreztem, szükségem van a változásra, feltöltődésre. Régi, még egyetemista évekbeli terv volt, hogy Devonba megyek majd az ott élő piaristákhoz tanulni és tanítani, amely segíti az angol nyelv magas szintű elsajátítását is egyben.

– Hogyan készült az útra? Nem jelentett nehézséget ebben a korban kezdő szintről indulni egy idegen nyelv megtanulásában?

Amikor áprilisban megkaptam a tartományfőnök engedélyét, azonnal beiratkoztam a Katedra nyelviskola intenzív kurzusára, majd magántanárhoz is jártam napi rendszerességgel. A nyelviskolában megéltem azt, hogy újra diák vagyok, ráadásul egy olyan csoportban, ahol szinte mindenki előbbre jár nálam a szövegértés és a beszéd terén.

Idővel azért egyre bátrabban mertem kommunikálni.

– Mint sokan tudják, New York viszonylag szegényebb negyedében, Manhattanben élt az ottani 6-8 fős piarista közösségben. Hogyan telt egy átlagos napja? Milyen lelkiségi élményekben volt része?

A nyelvi nehézségek miatt nem volt lehetőségem lelkigyakorlaton részt venni, így a szerzetes közösség és a plébánia életébe tudtam bekapcsolódni. A szobám mellett volt a kápolna, szinte ugyanúgy éltem, mint kispap koromban. Hatkor keltem, háromnegyed hétkor

8

piaristák

volt a közös imádság, fél nyolckor szentmise, nyolckor reggeli, majd egy kis készülődés az angol órámra következett. Az American Language Communication Centerbe jártam, ahová intenzív, eredetileg 24 hetes angol nyelvi kurzusra iratkoztam be. Csoporttársaim Kínából, Kamerunból, Japánból, Guadelupe-ból, Bosznia-Hercegovinából és Szlovákiából érkeztek. Hamar rájöttem, hogy a városban legmegfelelőbb közlekedési eszköz a bicikli, amellyel kerek 40 perc alatt az iskolában voltam a Central Parkon keresztül vagy a Hudson partján haladva.

Délután 1-ig tartott a tanítás, amelyet követően gyakran hazamentem, majd készültem másnapi óráimra, ezután pedig bekapcsolódtam az esti imádságba. A vacsorák igen hosszúra nyúltak, ezek voltak a közösségi élet fő színterei a miséken túl. Esténként a rendtársak közül valakivel átvettem a másnapi evangéliumot, ugyanis megtisztelő és egyben komoly kihívást jelentő feladatot kaptam: a reggeli, angol nyelvű misék főcelebránsa lettem, a közösségbe később érkező kameruni atyával felváltva.

Programjaimat nagyrészt magam szerveztem, bevonva időnként rendtársakat, csoporttársakat és magyarországi látogatóimat ezekbe. Ilyen emlékezetes, általam szervezett csoportos esemény volt a 911 Memorial Park meglátogatása. Néha délutánonként bent maradtam a városban, elmentem pl. koreai, japán és olasz éttermekbe vagy matiné előadásokra. A Broadway-en olyan ismert darabokat láttunk, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, a Ghost vagy az Operaház fantomja.

– Merre járt kint tartózkodása során, mik azok az állomások, amelyeket feltétlenül megemlítene?

Február végén volt első utam; három hétre elmentem Puerto Ricóba és Floridába megismerni az ott élő piarista közösségeket és e különleges, merőben más karakterű helyeket.

Puerto Rico fontos piarista bázis a szigeten két rendházzal: az egyik a Colegio Ponceno nevű jó hírű iskola mellett van, itt négy atya él. A másik a Playa Ponce névre hallgató ház plébániával, ki-

sebb iskolával és növendékházzal. Ponce városa a sziget déli oldalán található kb. 200 000 lakossal, jellegzetesen alacsony épületekkel. A rendházban 8 kispap lakik, nagyrészt mexikóiak, akik civil szakot végeznek és filozófiát hallgatnak az itteni katolikus egyetemen, majd teológiát fognak tanulni New Yorkban vagy Mexikóban. Az épület különlegesnek mondható: a nyitott folyosók miatt a pálmafák, a csillagos ég, a dús növényzet és az egyes állatok a szobából kilépve közvetlenül láthatóak-tapinthatóak voltak. San Juan, a főváros, a maga közel félmillió lakosával, hatalmas méretével, nyüzsgésével megint egy másik világot képviselt.

Floridában szintén két helyen van piarista rendház: Miamiban és a szomszédos Fort Lauderdale-ben.

Miamiban egy érdekes, South East Pastoral Institute (SEPI) néven ismert intézményt vezetnek a rendtársak, amely a különféle egyházmegyék pasztorális tevékenységét segíti. Lelkigyakorlatokat szerveznek, csoportokat mozgatnak, segédanyagokkal látják el az érdeklődőket, vendégszobákat tartanak fent a látogatók számára. Ehhez tartozik egy rendház is, ebben 6 prenovícius van (5 mexikói és egy puerto ricói), és itt lakik Alberto atya, a házfőnök, egykori generálisi asszisztens, aki növendéknevelő Kolumbiában és Rómában. A város alapvetően tiszta, rendkívüli gazdagsággal megáldott, kiterjedése hatalmas. A belvárost leszámítva földszintes-kertes épületeket láthatunk a legtöbb helyen, és szinte mindenki autóval közlekedik, ezért a forgalom óriási. Fort Laudardale-ben három piarista lakik a Cardinal Gibbons Highschool szomszédságában, amely a püspökség tulajdonában lévő, nagyon jó hírű, elit amerikai iskola 1100 tanulóval.

– Különbözik-e a kint élő piaristák rendszere a magyar rendtársakétól, és ha igen, miben?

Ez eléggé összetett kérdés. Az iskolák az amerikai rendtartományban nagyon erős pozícióban vannak, ahogy Magyarországon is az oktatási intézmények palettáján igen előkelő helyet töltenek be. Ami nagy különbség, hogy az iskolák nem feltétlenül piarista tulajdonban lévő intézmények. Például a New York-i templom és iskola és a Miamiban lévő intézmények egyházmegyei tulajdonúak, míg a

Devoban és San Juanban működők piarista tulajdonban vannak, de olyan eset is előfordul, hogy egy alapítvány a tulajdonos.

Számomra nagy élményt jelentett a magyar gyökerek érzékelése. Mikor a magyar piaristák által alapított devoni iskolába beléptem, az az érzésem támadt, hogy a Mikszáth Kálmán téri iskolába toppantam be. Hatosztályos fiúgimnázium volt, egyetemi tanulmányokra felkészítő iskola. Ma már csak egy piarista él itt, a nyolcvan éven felüli Pázmány Géza atya.

Az ’56-os generációnak köszönhetően Passaic-ben új iskolát építettek a magyar gyermekek magas számára való tekintettel az 1960-as években, New Brunswick-ban pedig magyar óvoda működik, amelyet Gorondi János és felesége, Enikő saját otthonuk földszintjén indított el.

Ami talán még említendő különbség, hogy a templom a nemzeti tudat megőrzésének az egyik és legfontosabb színhelye. Mintha a nemzethez tartozás meghatározóbb élmény lenne, mint a valláshoz tartozás. Ezt jól mutatja az, hogy a harlemi piarista templomban Karácsonykor lényegesen kevesebben voltak a spanyol nyelvű misén, mint a mexikói nemzeti ünnepen. A lelkigyakorlatos beszélgetések során New Brunswick-ban valaki megvallotta, hogy igazán imádkozni, az Istent megszólítani az anyanyelvén tudja. Ekkor értettem meg azokat a mondatokat, amiket a hívektől oly gyakran hallottam: olyan jó volt magyar misén részt venni. A valláshoz tartozás és a nyelv őrzése kölcsönösen segítik egymást…

– Mi az a néhány, ámde annál fontosabb dolog, amit hazahozott?

Bár rengeteg látnivalóval szolgált az út, számomra mégsem az épületek vagy az egyes városok megismerése jelentette az igazi élményt, hanem a különféle emberekkel való találkozások: rendtársaimmal, nyelviskolai csoporttársaimmal, magyar vendéglátóimmal. Az, hogy pl. egy 66 éves koreai ékszerész ismerősöm elhívott koncelebrálni egy igazi koreai misére, ahol egyedül én nem voltam koreai. Emellett a táj is csodálatos volt: az óceán, a trópusi környezet. A növendékekkel való találkozások során pedig megértettem a növendéknevelés itteni fő gondjait, de lehetőségeit is.

– A váci iskola folyosóján látható „Amerikából jöttem” c. fotókiállítása. Mestersége címere?

Amerika után is ízig-vérig matematika-fizika tanárnak érzem magam. Hálás vagyok, hogy 12 éven keresztül tehetséges diákokat taníthattam a pesti iskolánkban, akik ragyogó OKTV-eredményeket értek „Tényleg járt ezeken a hel el. Alázatra nevelt az, hogy nagyon yeken?” Kérdezheti, aki eln ézegeti ezeket a képeket. Valóban sok olyan diákkal találkoztam, aki jártam ott, amikről a képek beszélnek: New Yorkban éltem, für tehetségesebb volt nálam matemaödtem a Miami Beachen feb ruárban, voltam a Capitolumb tikából, fizikából vagy más területen. an Washington DC-ben, ah onnan az Alkotmány és a Függet Viszont az is nagy örömet okoz, ha lenségi Nyilatkozat másol atát hoztam, voltam Cape Canaver valakinek egy kicsit könnyebbé tual-ben az Űrközpontban, no jó a Holdon nem … dom tenni a matekot vagy a fizikát, Milyen Amerika? Jó volt? és felsóhajt: „ahá” vagy „tényleg, ez Mostanában Tamási Áro n Ábel Amerikában c. könyvét érthető…”. Mint a múlt héten többolvasgattam. Ráismertem belőle New York-ra. Tényleg oly ször a 11/C-ben. an, amilyennek ez a kicsit hetyke székely legény látta majd 100 éve. Ahogy én éltem át, azt a Szathmáry Melinda futoamerikaban.blogspo t.com c. blogomban fol yamatosan leírtam az elmúlt évb en. A kint töltött utolsó hó napok eseményeit hamarosan felt eszem. piaristák 9 Futó Bél a

Advent „A réteken már nincs virág, s esténként könnyes lesz az ablak.”

(Fáy Ferenc) Advent... várakozás Korán sötétedik. Lelkünkre telepszik ez a ködből szőtt magány. A természet lassan mozdulatlanná dermed, csak néha töri meg a csendet egy-egy elkésett vadlúd kétségbeesett segélykiáltása. A szívünk éhesen vágyik valami csodára. Cserépkályha melegére áhítozunk, amit fahasábok pattogása tesz emberibbé, meghittebbé. Várunk. Talán mindig is ezt tettük. Megtört arcú öregeket látok, botjukra támaszkodókat, múló perceket számolókat, akik a lelkük mélyén tudják, ők már semmit, soha nem várhatnak. Mégis, valami ősi ösztöntől vezérelve, testnél erősebb hittel esdekelnek egy tenyérnyi simogatást, együttérző mosolyt, gyógyszerként ható biztatást.

A világ éhes a csodára. Kisgyermeki bizakodással tekint minden szépre, ami sorsa jobbra fordulásának ígéretét sejteti. Dédelgessük hát magunkban kicsit ezt az érzést!

A templomokban és a családok legtöbbjében nemsoká’ – előbb reszketve, majd egyre diadalmasabban – lángra kap a Nagy Hír üzenetét hordozó gyertya: Készüljetek! A régtől várt megszületett!

A keresztény ember évszázadok óta legszebb, legbensőségesebb ünnepeként éli meg a karácsonyt, Megváltónk világra jöttének eseményét. Ajándékot, az ő gazdagságát kapjuk, ami pedig nem ezüst, nem is arany, hanem örök igazság, szentség, dicsőség és véghetetlen boldogság.

S mi az ember válasza, köszönete? A készülődés, a lelkek odairányítása a nyomorúságos istálló felé, szívünk ünneplő ruhába öltöztetése. Ne mondjunk le arról a csodálatos talentumról, hogy adhatunk! Hogy ingyen, kéretlenül tehetünk. Tekintsünk kissé mélyebbre lelkünk otthonába, bizton találunk gyomlálgatni valót. Megtettünk-e mindent, hogy a környezetünk belőlünk erőt, hitet merítsen, hogy a gondoktól terhes arcokról legalább egy ráncot lesimíthassunk? Csitítottuk-e a háborgást, csendet teremtettünk-e magunkban, hogy ez a béke társainkat is nyugalommal töltse el? Alig megfogható „mozdulatok” ezek, mégis mennyi energiával tölthetnek fel bennünket! Mindenki, a legkisebb gyermek is tehet valamit a kis Jézus jászolához. Használjatok ki minden percet, amikor jót tehettek, amikor lemondhattok vala-

10

piaristák

miről, amiről azt hittétek, igen fontos számotokra. Talán elég olykor egy szelet csoki, egy vágyott játék (amiből több tucat van már otthon) is.

Nézzetek jobban körül! Mennyi ember él körülöttetek, akinek nagy ajándék lehet egy apró szívesség, kedves, érdeklődő szó. Nagyszüleitekre gondoljatok, akikhez a látogatást mindig halogatjátok…! Tegyétek most félre az annyira fontos elfoglaltságot, örvendeztessétek meg őket! Nem kell hozzá nagy gazdagság, csak a szívetek melege.

A keresztény embernek van egy csodálatos „eszköze”, hogy tegyen. Az imádkozás, ami hálaadást, magasztalást, de kérést is jelent. Imádkozzunk hát azokért, akikért – esetleg – senki nem mond egy fohászt, az elesettekért, azokért, akik egyedül kell hogy töltsék az ünnepeket, a betegekért és az elkeseredettekért, akik már nem hisznek az ima erejében sem!

Higgyünk abban mindannyian, gyerekek és felnőttek egyaránt, hogy a betlehemi istálló melege dermedt szívünket új örömmel járja át, s a fenyőillattal terhes szent éjen kézzelfoghatóvá válik a szeretet.

Rónay György így vall erről az érzésről:

„Meg akartál rajtam teremni, rossz fán, Nem voltál rest naponta jönni hozzám.

Ajtóm bezártam. Ágam levetett. Éjszakámból feléd fordítom orcám: boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!

Szüless meg a szívemben, Szeretet!”

Kertészné Tóth Éva

Mindketten decemberiek Jézus is, én is – mindketten decemberiek vagyunk. Saját születésnapomra nem szoktam készülni, de az övére igen, az évente visszatérő adventi időszak figyelmeztet, hogy a megváltást, melyet ő hozott, őt magát (hiszen a megváltás éppen maga a Megváltó) ismételten be kell fogadnom. Kettőnk születésnapja között azonban van egy nagy különbség: az én születésnapomon én kapok ajándékot, az ő születésnapján pedig nem ő, hanem szintén én kapok ajándékot. Vajon mit adhatnék én neki? Egyáltalán adhatok neki valamit? Azt hiszem, az a legfőbb, sőt egyetlen dolog, aminek igazán örül, ha elfogadom az ő ingyenes ajándékát, ha engedem magam megajándékozni, ha engedem magam szeretni, és örülök – őneki, ővele. Így mindketten, decemberiek, megajándékozottak leszünk.

Tőzsér Endre SP

Advent: a várakozás, az öröm és a bűnbánat ideje Adventben december 16-ig Krisztus második eljövetelét várjuk, majd december 17. és 24. között Jézus Krisztus születésének ünnepét. Kit várunk valójában? Várunk-e bármit is Istentől? Mi magunk felkészülünk-e Isten közeledésére? Vagy csak úgy eltelnek ezek a hetek és mi megmaradunk a szokások szintjén? Majd karácsony estéjén azzal szembesülünk, hogy nem történt semmi.

Hogyan lehetséges, hogy mások arról tesznek tanúságot, hogy várakozás, öröm és bűnbánat egyszerre van jelen az adventjükben? Mi lehet az ő örömük és mi az, ami bűnbánatra indítja őket? Örömük, hogy átélik megváltottságukat, ami a Megtestesüléssel kezdődött. Jézus születésére úgy tekintenek, mint Isten szeretetének bizonyítékára (vö. Jn 3,16). Az első lépés Istené volt, ő már kimondta az éltető szót Jézuson keresztül: Szeretlek! Adventben befogadhatjuk ezt az igét, és viszontszerethetjük Istent. Ez lehet örömünk forrása.

Az advent bűnbánati jellege Jézus Krisztus második eljövetelének várásából fakad. Készület arra a pillanatra, amikor a felebaráti szeretetünk alapján ítélnek majd meg bennünket. Az első keresztények azonban nem félelemmel várták az Urat, hanem ujjongással. Tudták, hogy azzal a Királlyal fognak találkozni, aki szeretetből megtestesült, meghalt és feltámadt értük.

Mit kell tennünk, hogy velünk is „történjen valami” adventben? Olvashatjuk a Szentírást, jobban odafigyelhetünk a szentmise szövegeire. Kereshetünk néhány csendes percet a napunkban, hogy Istennel beszélgessünk. Megkérdezhetjük Őt, hogy tetszik-e neki, ahogyan élünk. Nem nagy dolgokat vár tőlünk, hiszen ismeri minden gyengeségünket és az emberi lét korlátait. Ő is emberré lett.

Kérjük a Szentlelket, hogy a mi személyes adventünk is várakozással, örömmel és igaz bűnbánattal teli legyen!

Mikovics Krisztina nővér cb a Nyolc Boldogság Közösség tagja

piaristák

11

Ofőnek lenni a pesti piárban

BUDAPEST

Körkép

Az Igazgató Úr előző számban megjelent riportja után arra gondoltunk, hogy most az iskola egyik „frontcsapatát” mutatjuk be és a diákok számára szinte meg- és kikerülhetetlen osztályfőnökök közül kérdezünk meg néhányat arról, hogy milyen is a pesti piárban ofőnek lenni?

Hogy mindenkinek legyen helye a világban

Izgalmas és felelősségteljes, sok energiát igénylő és sok örömet adó hivatás osztályfőnöknek lenni mindenhol, de ebben az iskolában talán különösen is. Már a kezdetektől izgalmas, mert ismeretlenül kerülünk össze, hogy közös sorsunk legyen hat évig és persze valamilyen szinten utána is. Hogy kibontakoztassuk a tehetségeket, hogy egymásra érzékenyek legyünk, hogy segítsük egymást a nehézségeinkben, hogy ne csak a tanulásról szóljon az élet, hogy mindenkinek legyen helye az osztályban és majd a világban egyaránt.

Felelősségteljes feladat a felnőtté váló, fejlődő, útkereső, gyermekséget nehezen elhagyó fiúkat segíteni, irányítani. Sok energiát igényel, mert a rendszeres kapcsolattartás akár szünetekben, akár egyéni beszélgetésekkor, akár családlátogatáskor nagy figyelmet kíván. Örömteli is: jó látni a változást, a sikereket, a megszülető értékeket, jó együtt lenni egy túrán vagy lelkigyakorlaton, épülni akár egy osztályfőnöki órán.

A felnőtt világ képviselője

A diákok kísérése mellett fontos a környezetüket is szemmel tartani, így kapcsolatot tartani az őket tanító kollégákkal, segíteni az esetleges problémák megoldásában, a fiúk szempontjait figyelembe véve képviselni a felnőtt, tanár világot.

12

piaristák

alapítva: 1717 honlap: www.gimn.piar.hu

Együtt a szülőkkel

Nem hagyható figyelmen kívül a szülőkkel való törődés sem, hiszen egy hajóban evezünk: az életben a helyüket meglelő fiúkat szeretnénk nevelni. Kamaszodó gyerekekkel a szülőknek sem könnyű, ezért fontos fórumot teremteni a közös tanulásra, megosztásra. Az osztályomban a hagyományos „fehér asztalos” találkozó és a fogadóórákon kívül diákmisével egybekötött pikniket tartunk évente (az évfolyam másik osztályával közösen), emellett vannak családos hétvégék, diákmise utáni programok, családlátogatások. Tavaly tartottunk egy kamaszkorral foglalkozó tréning napot is szülők számára, ahol az előadás után kiscsoportos keretek között foglalkozhattak a leginkább őket érintő kérdésekkel. Idén ennek is lesz folytatása.

Székely Zoltán, a 9/b osztályfőnöke

Osztályfőnök, akinek van párja

Egyszer az egyik piarista atya azt mondta egy jutalomosztás alkalmával: „Minden jó osztályfőnök mellett egy jó ofő-feleség van!” Mosolyogtunk rajta, de azért mindketten éreztük, hogy nagyon így van.

Nem tudom, mennyire tudják a diákjaim, vagy akár a kollégáim, hogy az én életemben tényleg mennyire így van!

Nemcsak azért, mert ő van otthon kis gyermekeinkkel, amíg én hivatásomnak élhetek. Nemcsak azért, mert a feleségem az, aki segít kitalálni egy-egy tanítási vagy „ofő” óra módszertani újdonságait, szórakoztató feladatait. Nemcsak azért, mert a legjobb osztálykirándulások, vagy lelkigyakorlatos ötletek mögött ő áll. És nemcsak azért, mert amikor „hazaviszem a munkám” akkor ő az, aki mindig meghallgat, és segít eligazodni akár még a nevelési ügyek szövevényes és sokrétű hálójában is.

Hanem azért is, mert ő az, aki segít fejlődni. Neki köszönhetem, hogy az életemmel tudok nevelni, példát adni.

Az osztályfőnökség egyik legjellemzőbb vonása ugyanis az, hogy nagyon összetett, teljes személyiséget igénylő, kívánó feladat. Nem a tananyag átadása a kihívás, hanem, hogy folyamatosan fejlődő, nyitott, továbblépni képes ember tudjak maradni. Például már csak azért is, mert egyre nagyobb a korkülönbség köztem és az

PIARISTA ISKOLA Budapest sehova sem jutok, ha nem foglalkozom a diákok személyes világával: hogyan is gondolkodik egy mai kamasz? Hát, tényleg sokat tanultam. Arra is rájöttem, hogy nekem sem úgy volt fontos a felnőttek véleménye 17 éves koromban, mint amit én elvártam tőlük. Talán a jelenlét a legfontosabb.

De örülök, ha kíváncsiak a véleményemre, sokszor jókat tudunk beszélgetni, még közös témák is előfordulnak. A legjobb, ha ők maguk a közös téma.

Úgy kötözködnek, mint az ofőjük

osztályom között, egyre kevésbé értem az újabb és újabb generációkat.

Ha nincs, aki támaszom legyen, aki napról-napra tükröt tartson, szembesítsen, fejlődésre sarkalljon, akkor nem lehet sokáig bírni az ofőséget. De van, aki ébren tartja bennem a lelkesedést, van, aki nem hagyja, hogy kiégett tanár/ofő legyek. Köszönöm!

Pehartz Tamás, a 9/a osztályfőnöke

Elvárások

Nem tudom, máshol hogy van ez, de a budapesti piárban elég nagy elvárásokkal kell szembenéznie egy osztályfőnöknek. Ez néha nehéz, de nagyon pozitív is, hiszen azt mutatja, hogy a szülők és a diákok is motiváltak: azt szeretnék, hogy jó osztályközösségekbe járhassanak. Ez különösen is fontos lehet, ha belegondolunk, hogy fiúiskoláról van szó, így ha már lányok nincsenek, a felnövekvő férfiak közössége nem lehet akármilyen. De ami egyik szempontból hátrány, az a másikból előny, ebben a közegben az elvárás egyszerre nagy lehetőség is az ofőknek.

Sokkal többet látok már a szülők kínlódásaiból és örömeiből is. Nem egyszerű kamasz fiúk szülőjének lenni. Sok bizonytalansággal, kockázattal jár. Néha olyan mintha a saját mulasztásaink köszönnének vissza gyermekünkben, kijavítani pedig már majdnem lehetetlen, a fiúk önálló életre kezdenek lépni.

De ezt ofőként is érzem. Amikor a diákjaim fegyelmezetlenek, néha észreveszem, hogy én mulasztottam el valamit a nevelésükben. Még érdekesebb, amikor azt látom, hogy pl. ugyanolyan kötözködően tudnak viselkedni, mint amilyen én szoktam lenni velük szemben. Szülőkkel beszélgetni azért jó, mert ugyanarról a fiúról osztjuk meg az élményeinket, szinte biztatjuk egymást, hogy kibírjuk a nehéz időszakokat is, fejlődik az a gyerek, nagy lehetőségek vannak benne.

„Jutalom a nap végén…”

Az osztályfőnökség egyvalamit biztosan igényel, de azt sokat és sokszor: időt, időt és időt. De szerencsére nagyon élménygazdag világ. Ha beszélgetek az osztályommal, ha együtt evezünk, túrázunk, vagy csak egy tea mellett diskurálunk, az pihentet is. Van, amikor egyszerűen csak üldögélek és nézem, hogy a diákjaim örömmel vannak együtt.

Szakál Ádám, a 12/a osztályfőnöke

Van mit tanulnom

Az osztályommal lassan végére érünk egy hat éves folyamatnak.

Az biztos, hogy a fiúk sokat változtak ezalatt, de közben én is sokat tanultam. A 11. évfolyam különösen érdekes volt, mert már voltak annyira idősek, hogy reflektáltabb véleményük legyen, de azért konfliktusra is bőven akadt még alkalom. Ezekkel foglalatoskodva, persze egymásnak is feszülve, rájöttem, hogy

piaristák

13

Őszi életképek Kecskemétről

kecskemét

tevékenyen, lendületben TESZI-nyitónap

Szeptember 26-án nyitónappal vette kezdetét 10. évfolyamos diákjaink számára a TESZI (=Tevékeny Szeretet Iskolája) projektéve. Előadásokat hallottunk az önkéntes munkáról, a hajléktalanok életéről és az értelmi fogyatékos gyermekek világáról. Csány Endre és Agócs Andrea TESZI-koordinátorok ismertették az éves TESZIprogramot, majd megalakultak a diákcsoportok, valamint találkoztak a fogadóintézmények képviselőivel. A nyitónapot szentmise zárta, melynek főcelebránsa Labancz Zsolt tartományfőnök atya volt.

Az előadásokból, beszélgetésekből, prédikációból kiderült többek között, hogy mit jelent szegénynek, rászorulónak lenni; megtapasztalni, hogy mindnyájan rászorulunk egymás segítségére; hogy miközben segítünk másokat, mi magunk is gazdagodunk. Meglepő talán a felismerés, de az tűnik igazán szegénynek, aki nem tud/ akar segíteni, adni semmit embertársainak, hanem önző módon csak magának él. Fontos felismerésre juthattunk: ami emberi életünkben igazán fontos, azt pénzért nem lehet megszerezni, azt ingyenes ajándékba kapjuk (szülői törődés, barátság, szerelem).

A szentmiséhez kapcsolódóan a diákok és mentortanáraik egy nagy, zöld színű zsineget közösen megragadva szimbolikusan is összekapcsolódtak, hogy kifejezzék egységüket a karitatív szolgálatra. A zöld színű fonál egy-egy darabjából ki-ki egy karkötőt készített magának a projektév jelképeképp.

Elsőáldozások

Alapos előkészület után 4. évfolyamos diákjaink október hónap vasárnapjain járultak először szentáldozáshoz a Piarista Templomban. Az elsőáldozás a keresztény életútnak fontos állomása: az Oltáriszentségben jelenlévő Jézussal személyesebb, közvetlenebb módon találkozhatnak a hitükben is fejlődésben lévő gyerekek.

A hófehér ruhába öltözött kisdiákok a szüleik mellett ültek a szentmisén, majd az ő kíséretükkel mentek fel az oltár elé, hogy életükben először magukhoz vehessék a szentostyát. A szertartásokat Fórián-Szabó Zoltán plébános atya vezette.

Köszönjük szépen a felkészítésben való közreműködést a plébános úr mellett Bodzáné Kutas Rita hitoktató kollégának, valamint a gyerekek tanítóinak. Adja Isten, hogy a keresztségben megkezdődő kegyelmi élet, mely 14

piaristák

alapítva: 1714 (1993) honlap: www.kecskemet.piar.hu most az elsőáldozásban megerősítést nyert, tovább növekedhessen gyermekeinkben, s hogy még inkább kiteljesedjen majd a bérmálás szentségében.

1956 emlékezete

Ünnepi műsorunkban az 1956-os forradalomra, hőseire és áldozataira, hazánkra és elődeinkre, idősekre és az akkori fiatalokra emlékeztünk, különös tekintettel Brusznyai Árpádra, a forradalom vértanújára, egykori piarista diákra. Iskolai megemlékezésünkben diákjaink mellett a Szegedi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Énekegyüttese is közreműködött Gyuris János vezényletével. Ünnepségünk díszvendége az 1956-os forradalom utáni megtorlás egykori elítéltje, Brusznyai Árpád cellatársa, a 85 éves Fekete Pál tanár úr volt, aki egy rendhagyó történelem óra keretében tanúként idézte fel a korabeli idők szereplőit, összefüggéseit. Köszönjük szépen emlékezetes előadását.

Köszönjük továbbá meghívott vendégeinknek és diákjainknak az ünnepi műsorban való szerepvállalását, különösen is Marton József tanár úr szervezői munkáját.

PIARISTA ISKOLA kecskemét Krakkóban jártunk

Október második hétvégéjén feledhetetlen napokat töltöttünk a gyönyörű Krakkóban, ahol piarista ifjúsági találkozón vettünk részt a lengyel piarista atyák, világi piarista tanárok és diákjaik szervezésében. Ezen az alkalmon kb. 600-an voltunk jelen Lengyelországból, Csehországból, Fehéroroszországból valamint Magyarországról, ahonnét piarista iskoláink közül a nagykanizsai, a budapesti, a váci, a szegedi és a kecskeméti képviseltette magát. Iskolánkból 16 gimnazista diák és két kísérőtanár vett részt a rendezvényen.

A házigazda lengyelek nagy szimpátiával és kitüntetett figyelemmel voltak felénk, magyarok felé. A találkozó végén kedves ajándékokkal leptek meg bennünket: teásbögrét és piarista sálat kaptunk. Reméljünk, hogy a jövő nyáron sikerül újra megrendezni ezt a remek hangulatú piarista ifjúsági találkozót.

Köszönjük szépen a magyar résztvevők nevében Németh Gábor SP tanár úrnak, hogy összefogta a majdnem 100 fős magyar piarista delegációt. Köszönet továbbá Agócs Andrea tanárnőnek, aki a kecskeméti diákok kísérője volt.

Emlékezetes programjaink: • városnézés a gyönyörű Krakkóban, Lengyelország középkori fővárosában • rekollekciós előadás fiataloknak • kiscsoportos beszélgetések liturgia • imaórák, szentségimádás, bűnbánati és ifjúsági misék ója • a jelenlévő nációk énekes-zenés bemutat cal tánc sok sokbuli • fergeteges piarista

Kalazancius-bál

November 17-én iskolánk szülői munkaközössége hatodik alkalommal rendezte meg alapítványi bálunkat. Az est két háziasszonya, a bál fő szervezői, Dr. Bíró Györgyi SZMK elnök és Dr. Urbánné Lehoczki Adrienne SZMK elnökségi tag volt. A bál elején ők, valamint az iskola nevében Nagy Attila SP igazgató köszöntötte a nagyszámban megjelent vendégeket.

A báli műsorban először szalagavatóra készülő végzős diákjaink bécsi keringőjének bemutatóját láthatták a jelenlévők, melyet Hajagos Kiss Margit kolléganőnk tanított be nekik. Ezután profi versenytáncosok fellépése szórakoztatta a közönséget. A műsor és a vacsora után kezdődött a táncos mulatság. A jókedvről a Program

Zenekar gondoskodott. Különleges formában, folyamatosan zajlott a tombolasorsolás, ahol gazdára talált a szülők és az osztályközösségek által adományozott temérdek sok ajándéktárgy. A terített asztalra kerülő finomságokat a piarista iskola konyhájának köszönhettük.

A bál két főkoordinátora mellett hálás köszönet illeti mindazokat a cégeket, vállalkozásokat, szülőket, tanárkollégákat és technikai munkatársakat, aki nagylelkűen támogatták iskolabálunkat, közreműködtek megszervezésében. A rendezvény kapcsán befolyt adományokat idén intézményünk informatika oktatásának technikai fejlesztésére fordítjuk.

Nagy Attila sp

piaristák

15

piarista iskola szeged

Szegedi ősz

SZEGED

vértanúinkra emlékezve Ereklye az oltárban

Idén a szokásosnál ünnepélyesebben ünnepeltük meg templomunk búcsúját. A mise főcelebránsa és szónoka Gyulay Endre püspök atya volt, aki annak idején a telket adományozta, sőt, a templom felépítésének költségeit is fedezte. Az alkalmat az is különlegessé tette, hogy az oltárban ereklyét helyeztünk el, emiatt ritka és szép szertartásokat láthattunk a misén: az oltár megkenését olajjal, az égő gyertyákat a négy sarkán és a felszálló tömjénfüstöt.

Ezzel egy régi hagyományba kapcsolódtunk bele.

Ugyanis már a II. századtól szokás volt, hogy – ahol lehetett – az oltárokat vértanúk sírja közelében vagy afölött emelték. Erre emlékezve később kötelezően ereklyét kellett helyezni a mozdíthatatlan (latinul fixum) oltárokba. A II. vatikáni zsinat óta megszűnt a szabály kötelező jellege, de hagyományként továbbra is fennmaradt a szentek tiszteletének ez a formája.

alapítva: 1720 (1991) honlap: www.szepi.hu Templomunk a spanyol polgárháborúban mártírhalált halt piarista vértanúk titulusára (címére) van szentelve, elsőként a világon. II. János Pál pápa avatta őket boldoggá 1994-ben, életrajzukat iskolánk adta ki 2007-ben Megtanítanak megbocsátani címmel. Közülük Alfredo Parte Sáíz csontereklyéje került most az oltárba. A relikviát márványlap takarja el, a szabályok szerint „mozdíthatatlanul”. Ez a lap is egy régi, háború előtti, azóta lebontott oltárból származik.

Az ünnepségen jelen volt Ruppert József piarista atya, aki annak idején a vértanúk boldoggá avatásának posztulátora (tisztviselője) volt. Az ebéden elmesélte az ereklye, illetve a márványlap kalandos történetét is, amelyet a jelenlévők nagy érdeklődéssel hallgattak.

Böszörményi Géza

Boldog Alfredo Parte Sáíz rövid életrajza Burgosban született 1899-ben, hívő keresztény családból.

Gyerekkorától ismerte a piarista atyákat, és már korán be akart lépni a rendbe. Rajta kívül Inocencio nevű testvére is piarista lett. Szerzetesként szeretetre méltó és megbízható rendtárs és tanár volt. Spanyolország középső részén, Kasztíliában működött a villacarriedói iskola gazdasági vezetőjeként és a kollégium elöljárójaként. Nagyon jó humorérzékkel rendelkezett, kedvelte a zenét, furulyázott és dobolt.

A gyerekek rendkívül szerették, pedig igényes és szigorú volt velük. Betegsége miatt fél lábára sántított. Elmenekülhetett volna az üldözés elől (papi hivatásának megtagadásával vagy eltitkolásával), de erre nem volt hajlandó. Utolsó heteit a Santander kikötőjében horgonyzó börtönhajón töltötte. Sötét és egészségtelen környezetben tartózkodott 907 (!) rabtársával együtt. A szenvedést erős lélekkel viselte, segítette a többieket élelmének megosztásával, lelki vigas�szal. Amikor a nemzeti légierő bombázta a várost, megtorlásképpen a fogvatartók elkezdték legyilkolni a foglyokat.

Alfredo Parte atya 1936. december 27-én szenvedett vértanúhalált, tarkólövés végzett vele. Testét tömegsírba temették, a háború után azonban rokonai visszakaphatták és illően végső nyugalomra helyezhették földi maradványait.

16

piaristák

Sík Sándor Piarista egyetemi szakkollégium Piarista Ifjúsági Találkozó Krakkóban, október 12–14.

Még szeptember közepén, alighogy az iskola elkezdődött, osztályfőnökünk beszámolt nekünk egy közeledő programról, a krakkói Piarista Ifjúsági Világtalálkozóról. A bejelentés elnyerte a tetszésünket: osztályom egyharmada már akkor eldöntötte, hogy jelentkezik az utazásra.

El is jött a várva várt nap. Október 11-én, csütörtökön negyedórás késéssel, de elindultunk Szegedről. Kecskeméten felszálltak az ottani iskola diákjai, majd Pesten megvártuk a magyar delegáció többi tagját, a váciakat, a pestieket, illetve a nagykanizsaiakat. Az ismerkedés érdekében minden iskola csoportja megfeleződött, és az egyik társaság a Szegedről, a másik a Nagykanizsáról induló buszra szállt fel. Az út további részét, mondanom sem kell, nagyon jó hangulatban töltöttük. Hajnali kettőre értünk Krakkóba. Ám lengyel barátainkat ez sem akadályozta meg abban, hogy lufival a kezükben, integetve várjanak minket, sőt, még szendvicseket is csináltak nekünk, ha netán éhesek maradtunk volna a hosszú út után.

Pénteki napunk nagy része városnézéssel telt, ami egy délelőtti közös programból és egy délutáni szabadfoglalkozásból állt. Megnéztük a főteret, körbejártuk a várost, sőt még azt az épületet is megtekintettük – igaz,

csak kívülről –, amelyben II. János Pál pápa élt krakkói püspökként. Mi ezzel nem értük be, úgyhogy még a Wawelt is körbejártuk, és meghallgattunk egy érdekes mesét a krakkói vár sárkányáról.

Péntek késő délután megtörtént a találkozó hivatalos megnyitója is, amelyre minden iskola egy kis bemutatóval készült. Ezt követően részt vettünk egy lengyel nyelvű esti imán, amelyből sajnos nem sokat értettünk.

Szombaton, reggeli után egy domonkos rendi szerzetes atya tartott beszédet, amit fordítottak nekünk. Az előadást egy kiscsoportos beszélgetés követte, majd ebéd a belvárosban és egy kis szabadidős program következett.

A délutánunk inkább a lelki dolgok jegyében telt: egy lengyel nyelvű szentmise és egy koncert, ahol minden ország a saját nyelvén vallásos dalokat adott elő. Vacsora után egy piarista bulin vettünk részt, amely során egy lengyel atya beöltözött kacsának, és a színpadon zenére táncolt, mi pedig utánoztuk. A parti után szentségimádás volt, majd nyugovóra tértünk.

A vasárnapi reggeli elfogyasztása után ünnepi szentmisére mentünk. Ezután a program hivatalos lezárása, majd ebéd és búcsúzkodás következett.

Ebéd után mindenki hazaindult. A program igazán jó, a város nagyon szép, a társaság pedig felejthetetlen volt.

Remélem, lesz még lehetőségem hasonló találkozókon részt venni, egyszer talán majd Magyarországon.

Oláh Bálint 10. a

Jubileumi Öregkollégista Találkozó a Sík Sándor Egyetemi Szakkollégiumban A Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium 20. tanévének kapcsán jubileumi öregkollégista találkozót tartottunk október 6-án. A találkozón az eddig végzett mintegy 150 kollégistából több mint harmincan jöttünk össze az ország különböző részeiből. Többen családostul vettünk részt az eseményen, így a résztvevői létszám hetven körül mozgott. Külön öröm, hogy a kollégium mindkét volt igazgatója velünk ünnepelt: a találkozót Sárközi Sándor és Szegheő József atyák által celebrált misével kezdtük. A folytatásban vacsora következett, a végén pedig születésnapi tortával emlékeztünk a jubileumi 20. évre. A „hivatalos” program utolsó része hagyományosan egy közös beszélgetés, melynek során mindenki beszámolt a ballagása óta vele történt dolgokról, jelenlegi életéről. Az első generáció tagjai ráadásként a fiatalabbaknak meséltek a kollégium indítása körüli élményeikről. A találkozó hajnalig tartó baráti beszélgetésekkel zárult.

Az esemény eredményeként kell megemlíteni, hogy a

kollégium több ötletet és felajánlást is kapott a már végzett fiataloktól, melyek a jelenlegi hallgatók munkáját és a kollégium működését segítik.

Ezúton is köszönjük az „öregeknek” a kollégium könyvtárának fejlesztésére felajánlott adományait!

Jusztin István

piaristák

17

Őszi forgatag

GÖD

– még mindig színes a paletta Gödön Talán amiatt is, hogy a mi nyarunk igen rövidre sikerült, gyönyörű ősz köszöntött a rend egyetlen szakképző iskolájára. Nemcsak a természetben találtunk azonban csodálnivalót, hanem időnként az osztályteremben, személyes találkozásainkban, interjúkban és előadásokban, sőt, még a focipályán is.

Kezdjük a végéről! Iskolánk egyik fontos része, a kollégium (még a nevünkben is helyet kapott, nem véletlen…) jelentős eseménye az őszi kispályás focitorna, amelyen ezúttal is nagy lelkesedéssel vettek részt a nevelőtanárok és a diákok. A tavaly is kiválóan focizó tizenegyedikes csapat ebben az évben is megszerezte a bajnoki címet, persze ezt már tizenkettedikesként. Nem meglepetés ezután, hogy a torna legjobb játékosa Székely Dániel (12. asztalos), a legjobb kapusa pedig Czang Sándor (12. kőfaragó) lett. Akinek ment a kispályán, a nagyon sem szeppent meg, így történt, hogy a Villa és a B-épület közötti rangadót ismét a Villa nyerte (5-2-es arányban), de a „kicsik” megfogadták, hogy mire elolvad a hó, megtalálják az utca túloldalán lakók elleni legbiztosabb taktikát, s legközelebb nem hagyják, hogy Maci az ellenfélnél játsszon…

A kollégiumi ősz másik nagy eseménye az őszi túra volt, amit Tatai János nevelőtanár vezetésével ezúttal a Naszályra szerveztek a fiúk. Sikerült ugyan kiválasztani az egyetlen napot, amikor reggeltől éjjelig szakadt az eső, de ez nem vette el egyikük kedvét sem, s a kitartás megérte, mert a hajnali szarvasbőgést már nem esőben 18

piaristák

alapítva: 1991 honlap: www.g-piar.hu hallhatták. Legközelebb a Téli Túra Nagybörzsönybe indul, reméljük, hogy sikerül rá pályázati összeget is nyerni.

S ha már pályázat! Mi is megküzdöttünk a TÁMOP 3.1.412/2 nevű sárkánnyal, s miután minden fejét levágtuk, még azokat is, amelyek közben nőttek ki, reménykedünk, hogy a közjegyző jelenlétében megtartott sorsoláson mi is előkelő szerepet kapunk a folytatásban. De mivel a törpök élete sem csak játék és mese, lássuk, mi történt még a Duna-parton!

Kétféle országos rendezvényen is részt vettünk. Az egyik az iskolánkról szólt, a másik pedig megmozgatta azt.

Igazgatónk, Rubovszky György Zsolt a Katolikus Iskolák Napján kerekasztal-beszélgetésen hallatta hangját a Mária Rádióban. A volt piarista diák, Fülöp Ákos atya által vezetett műsorban sok érdeklődő részletes képet kapott intézményünkről.

A Magyar Diáksport Napon, amihez már második alkalommal csatlakoztunk Wagner László szervezésében, minden tanulónk részt vett. A 2012 méteres futáson délben startoltak a versenyzők, amelyet a tanárok és a mesterek közül is többen teljesítettek. Aki akart, focizott vagy bokszolt a tanárok ellen, de tollasozásra és sakkozásra is adódott alkalom.

PIARISTA ISKOLA GÖD Szeptemberben ismét újraindult az iskolai „nagy” Szülői Munkaközösség. Talán mi sem hittük volna, hogy ennyire érdeklődők az idejárók szülei, akik már közösen bográcsoztak is a tanárokkal és havi találkozóikon sok, számunkra fontos ötlettel segítették a tanévkezdést.

Szintén kora ősszel folytatódtak az iskolához és a rendházhoz egyaránt kötődő Fraternitad szerda esti találkozásai. A közösség idén is szerzetesekből, tanárokból és a piarista karizmát jól ismerőkből áll.

Októberben a tavaly elkezdett Skanzen-program keretein belül Wagnerné Éry Júlia vezetésével ismét több diákunknak nyílt arra lehetősége, hogy a (leendő) szakmájához kapcsolódóan vegyen részt foglalkozásokon, és jobban megismerje a szentendrei Skanzent. A kétnapos látogatáson osztályonként négy kilencedikes és tizedikes tanulónk vett részt. Látókörük szélesítéséhez hozzájárult, hogy ezúttal nem a padban tanultak valami újat. Ugyanez volt a cél akkor is, amikor az októberi iskolai mise keretein belül megemlékeztünk az Élelmezési Világnapról, ahol Jurth Ildikó elmagyarázta a fiúknak, hogy miért fontos időnként arra is gondolnunk, hogy a világ bizonyos részein éheznek.

Az aradi vértanúk emlékére gyertyát gyújtottunk, s idén sem szokásos formában emlékeztünk az 1956 októbervégi forradalomra: Kemény Gábor vezetésével mindenki valóban átélhette a felkelés történéseit, a reményteli kezdet utáni vérbefojtást.

Sokat kell idén is terveznünk. Mivel jövőre átalakul a szakképzés, és a négyéves képzés egy évvel rövidül, már most azon dolgozunk, hogy ez a változás minél zökkenőmentesebb legyen számunkra. Szakmai érettségit is lehet majd ezentúl tenni Gödön, ami azoknak segítség, akiknek már van egy szakmunkás bizonyítványuk, és két év alatt nappali tagozaton tudnak iskolába járni. Ezzel kapcsolatban még inkább mi vagyunk, akik tanulunk, de lehetőségünk volt arra is, hogy megmutassuk, hogyan működik nálunk a hitoktatás. A beavató

iskola lényegéről és tapasztalatainkról beszélt a meghívott, elsősorban ifjúság pasztorációban tevékenykedő szakembereknek Dekiszkyné Fejér Rita Székesfehérváron, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának Őszi Tanulmányi Napján.

November 16-án nyílt napot tartottunk, melyen ezúttal is megtudhatták az érdeklődők, hogyan működnek a tanműhelyeink, és pontosan mit is csinál egy-egy szakma tanulásakor az, aki piarista diák Gödön. A szülőket és érdeklődő nyolcadikosokat egy-egy hozzánk járó „fiunk” kísérte végig az iskolán, de a garantáltan interaktív bemutató mellett igazgatói bemutatáson is részt vehettek az érdeklődők. A kiállításon megnézhették mindazt, ami a műhelyeinkből kikerült, s az elmúlt év legemlékezetesebb (és megörökített) pillanataiból is vetítést tartottunk. Azok kedvéért, akik nem tudtak most eljönni, december 7-én ismét nyílt napot szerveztünk.

Ugyanezen a napon tartottuk hagyományos zarándoklatunkat Vácra, a Hétkápolnához. Szerencsénkre nem volt nagyon hideg, nem esett az eső sem, így jó hangulatban gyalogoltunk el a Duna mentén. Út közben volt időnk beszélgetni és megismerni Göd környékét. A kilencedikesek és tizedikesek a zarándoklat végén szentmisén vettek részt, melyet Radnics Zoltán atya celebrált.

Egyébként igencsak érdeklődik irántunk a sajtó újabban. Az Új Ember Magazinban iskolánk igazgatójával jelent meg interjú, a Mária Rádió reggeli Napindítójában is szerepeltünk pár hete, de nemrég nálunk forgatott az Echo TV is. Ezeket most nem lenne könnyű ide tűzni, de helyette válogattunk néhány fotót közösségünk életéből.

Ez csak néhány szín arról a palettáról, amely Gödön van.

Leleményesebbek a rólunk készült plakátokon és szórólapokon még többet láthatnak…

Besze Erika és Rubovszky György Sp

Nálunk történt szeptember 13. Őszi Naszály-Túra a Kollégiumban szeptember 21. a Magyar Diáksport Napja szeptember 24. beadtuk a TÁMOP 3.1.4-12/2 pályázatunkat szeptemberben kollégiumi focibajnokság (folyamatosan) október 2.

Pedagógiai Műhely október 9. Villa vs. B-épület Kollégiumi Nagypályás Rangadó október 9–10. projekt a szentendrei Skanzenben október 13.

SZMK-főzés október 16. szentmise – Élelmezési Világnap november 6.

Pedagógiai Műhely november 16.

Nyílt Nap november 16. zarándoklat (Vác) december 7.

Nyílt Nap

piaristák

19

Várakozás

A gyermek mosolya elképeszt és lefegyverez

Karácsony titka nem pusztán annyi, hogy Isten emberré lett, hanem azt éljük át, hogy az Örökkévaló, a Mindenható gyermekké lett. Nem köteles hódolatra kényszerít minket, hanem karját széttárja, szeretetünket koldulja.

Miután a vízözönnel lemosta a földről a bűnös, szennyes embereket, miután félelmetes jelekkel igazolta hatalmát, most még egy esélyt ad nekünk: „Valójában ilyen vagyok.

Karjaidba vehetsz, de el is utasíthatsz.” „A Gyermek mosolya elképeszt és lefegyverez” – írja Paul Claudel. Elképeszt, mert teljesen nincstelen, egy rideg istállóban látja meg a napvilágot. De szívből tud örülni a legkisebb ajándéknak, a pásztoroktól kapott túrónak, sajtnak. Lefegyverez, mert teljesen védtelen, kiszolgáltatja magát. Megtanít rá, hogy nem lehet másként szeretni. Aki barikádok mögé vonul, aki bezárkózik bi-

Mosonmagyaróvár

alapítva: 1739 (1994) honlap: www.piaristamovar.hu zalmatlansága börtönébe, alkalmatlanná teszi magát a szeretetre.

Amikor a gyermek mosolyát követve Máriára esik pillantásunk, hálával meghajtjuk fejünket, mert nevünkben is ő mondta ki a befogadó „igen”-t. Azóta minden rezdülése, figyelme, szeretete mindörökké egyszülöttjéé.

Amikor az evangéliumot olvasom, Jézus szavai, tettei mögött ott látom édesanyját, hisz ő tanítgatta beszélni, olvasni, imádkozni. El lehet-e képzelni, hogy ha valamit kér fiától, elutasító választ kapna?

Mögöttük ott áll József. Két legdrágább értékét bízta rá az Úr: Jézust és Máriát. Csodálkozhatunk azon, hogy fél?

Szó sincs arról, hogy jegyese iránti bizalma ingott volna meg. Magát érezte kicsinek a küldetéshez: „De, Uram, ismersz engem, hogy tudnék én szándékodnak megfelelni?”

Egy angyal megerősíti, és ezentúl már elfelejti aggodalmait, készségesen gondoskodik arról, aki oly nagy szeretettel „Atyjának” szólítja őt.

Mi lehet fontosabb, mint az a Jézus-közelség, amelyet átélünk karácsonykor? Nem, egyáltalán nem hangulat ez! A legmélyebb igazság érint itt meg bennünket, amelyről mégis oly gyakran megfeledkezünk. A men�nyet és a poklot már itt a földön megtapasztaljuk, attól függően, hogy befogadjuk vagy elutasítjuk Őt.

Farkas István sp

„Mit hozott a Jézuska?”

A boldog gyermekkori várakozások öröme újra föléled bennünk az idei advent és karácsony közeledtén. A régi kérdésre – „Mit hoz/hozott a Jézuska?” – biztos választ találnak, adnak és kapnak a mosonmagyórávári piarista diákok. A leendő elsőáldozókkal együtt (3.A és 3.B osztályok) díszítjük fel a kápolna karácsonyfáját. Semmi más dísz nem lesz, csupán a szentmisében használatos ostya-kenyér! Együtt rakjuk föl a fára egy cérnaszállal díszül az ajándékot, az ostyákat, az értünk testté lett Jézus emlékérére, s jelezve azt, hogy ő most is ételünkbe, kenyerünkbe, lelkünkbe akar költözni, s ott lakást akar venni. Tudjuk már, mit várunk a karácsonytól: ahogy énekli a „Szent vagy, Uram” 18. számú éneke: „Betlehembe ne menjünk, föltaláljuk, jelen a szent oltáron, s magasztaltjuk…” Így induljunk el az idei karácsonyra!

20

piaristák

Varga Zoltán

PIARISTA ISKOLA MOSONMAGYARÓVÁR

Adventi és karácsonyi programok Mosonmagyaróváron • Az adventi hétfő reggeleket gyertyagyújtásaink teszik meghitté.

• Nagy izgalommal várják a gyerekek az angyalkagyűjtő versenyt.

Angyalkát a roráték alkalmával lehet kapni, a verseny osztályok között zajlik.

• Hagyományosan december elején nyitja kapuit a jótékonysági kézműves kiállítás és vásár.

• Mikulásunk az idei évben is meglátogatja az osztályokat!

• Az advent igazi meghittségét idézi fel a már hagyományossá váló Ghymes-koncert, amelyen énekkarosaink is fellépnek • Második éve kerül sor a betlehemi jászol kiállítására az iskola kápolnájában.

• Az ötödik osztályosok adják elő minden évben a Betlehemest a város óvodásainak és az iskola tanulóinak.

• A Családok Átmeneti Otthonában már ötödik éve lepjük meg műsorral az ott lakó gyermekeket. Szintén évek óta várnak minket az Idősek Otthonában, ahol két alkalommal is fellépnek alsós diákjaink. December 24-én a Szent Gotthárd Plébániatemplomban a város gyermekeinek mutatjuk meg Betlehemesünket.

• Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának karácsonyi ajándékosztásán iskolánk alsósai adnak műsort • Karácsonyi műsorral kedveskedünk a város lakóinak a városi Téli Fesztiválon.

• A Szülői Munkaközösség szervezésében idén is megrendezésre kerül a karácsonyi vásár.

• A második iskolanyitogató „Lábnyomok a hóban” címmel várja a város leendő elsőseit és szüleiket.

• Az advent méltó zárása az adventi rekollekció és az osztálykarácsonyok

Piarista kalendárium

december

lazanci Sz n Dragonetti Gáspár, Ka December 7. ba rá ko es év 5 11 an áb m lt meg Ró álható.

1628-ban ezen a napon ha Pantaleo templomban tal n Sa ai m ró a ja Sír . rsa József munkatá

ent

rháborúhatárában a spanyol polgá ég zs December 9. kö i ba m Llo t go sá eg yike. nvedett vértanú avatott 13 piarista vértanú 1936-ban ezen a napon sze á gg ldo bo en -b 95 19 az rista atya, ban Boldog José Ferrer pia s a kisebb papi December 17. napon vette föl Kalazanciu a en ez an áb ln po ká i yházök n a püsp ntelték pappá az urgelli eg sze n 1582-ben Osca városába po na a en ez én nt re rá 1583-ban szi rendeket, őt pedig eg y év ja várának kápolnájában. meg yéhez tartozó Sanahu ore December 18. olasz piarista nővérek (Su az pa pá us Pi X. t en Sz á gy ta jóv 1911-ben ezen a napon ha t.

Calasanziane) intézményé anyol polrosának kikötőjében a sp vá r December 27. de an nt Sa t go sá nú nvedett vérta 13 piarista 1936-ban ezen a napon sze 95-ben boldoggá avatott 19 az a, aty ta ris pia rte fredo Pa n! gárháborúban Boldog Al nú atyáról lásd a 16. oldalo rta vé a at nk su Írá e. yik vértanú eg piaristák

21

nagyKANizsa

Adventi hagyományaink

Két tonna ruha és egy csepp szeretet

Immáron sokéves hagyomány nálunk, a kanizsai piárban az adventi jótékonysági vásár. Diáktársaimmal és tanáraimmal együtt én is örömmel veszek részt, mint segítő.

De mit is csinálunk ezeken a vásárokon? Péntek délután osztályonként elkezdjük berendezni tornatermünket és ebédlőnket. Ezt néha a pénteki testnevelési órák kárára, vagy javára tesszük (attól függ, ki futna szívesen Cooper-t, és ki nem). Majd jövünk mi, akik önként és dalolva maradunk segíteni. Hozzávetőleg két tonna ruhát pakolunk, szortírozunk, hajtogatunk. Szombaton ezeket a kupacokat áruljuk. Este újrarendezzük őket. Vasárnap szintén áruljuk. Majd a legvégén összehatjuk, dobozoljuk és elpakoljuk a megmaradt három tonna ruhát (nem vicc, ilyenkor tényleg többnek tűnik), illetve az egyéb vásári portékákat.

Hogy miért kell tintát és papírt pazarolni ennek bemutatására?

Igen, lényegében tényleg úgy tűnhet, mintha saját örömünkre pakolgatnánk mindenfélét ki és vissza. De mindezek közben mindannyian mosolygunk és boldogok vagyunk, pedig tisztességesen elfáradunk a két és fél napos vásár végére. Azt hiszem, tudtunkon kívül egy öngerjesztő folyamat „csapdájába” esünk. Valahogy mindig akad valaki, aki elkezd szeretetet sugározni felénk. Eszünkbe jut, hogy ezzel a munkával másoknak segíthetünk, akik egyébként nem biztos, hogy „bolti áron” be tudnák szerezni azokat a dolgokat, amiket nálunk jelképes összegért megvehetnek. Egyfajta belső öröm gyűlik össze bennünk, mely érzés egyre csak erősödik, miközben kiszolgáljuk a vásárlót, szóba elegyedünk a standunkat felkeresőkkel, és megtapasztaljuk, hogy sok esetben valóban segítséget nyújtunk akár pulóver, akár beszélgetés, akár odafigyelés formájában.

Azt tapasztaltam, hogy a piarista családban mindig találunk valakit, aki segít nekünk. Ezt különösen akkor

alapítva: 1765 (1992) honlap: www.nk-piar.hu éreztem, amikor a második vásár alkalmával rám bízták, hogy szépen rendezzek el megközelítőleg 200 férfi pulcsit. Becsülettel neki is álltam, de sajnos origamiból és ruhahajtogatásból mindig is egyformán gyenge voltam. Szerencsémre akadtak segítőim, tanárnőim és tapasztaltabb diáktársaim személyében, akik kihúztak szorult helyzetemből. Ugyanígy én is nyújtottam segítséget, amikor bútorokat kellett összeszerelnünk. Végül mindnyájan megtaláltuk azt a helyet, ahol a legtöbbet tudunk segíteni. Hisz mindnyájan mások vagyunk, de mind valamiben tehetségesek: van, aki ügyesen hajtogat, van, aki a rendszerezésben, pakolásban jeleskedik, és mindig van, aki igazából mindenhová odamegy, de mielőtt befogná valaki dolgozni, elmond egy viccet, amitől jókedvünk támad, majd gyorsan odébb áll.

Lényegében úgy vagyunk együtt, hogy mindenki segít mindenkinek azért, hogy másoknak segítsünk. :) És ez így jó. Ha valaki segített már önzetlenül, úgy gondolom, érti, mit próbáltam leírni.

Aki esetleg ezt még nem élte át, annak tudom javasolni, hogy jöjjön el vásárunkra és személyesen csöppenjen bele a kanizsai piár adventi forgatagába. Jó hangulatot és segítőkész embereket biztosan talál majd. Ja, ruha is van, dögivel! ;) Rachler Áron, kanizsai végzős diák

Nálunk történt november 15. Óvónők fóruma november 23.

Gimnáziumi nyílt nap november 24. Öregdiák találkozó a patrocíniumi programok keretében november 26. Ovis rajzverseny eredményhirdetése december 1–2. Piarista Adventi Jótékonysági Vásár december 6. Súlyos léptek hallatszanak az óvoda és az alsó tagozat folyosóján… december 12.

Tanítók közös imaórája december 16. és 20. Karácsonyi koncert

22

piaristák

PIARISTA ISKOLA NAGYKANIZSA Ősszel a Magas-Tátrában Egy kis csapattal úgy döntöttünk, hogy az előre jelzett cudar idő ellenére az őszi szünetben elmegyünk túrázni a Tátrába.

Bemelegítésként indulás előtti este néhányan megnéztük a Dósai atya által javasolt Fehér pokol című filmet. Nem voltunk teljesen tisztában azzal, hogy miről is szól, bár a cím árulkodó volt… Jobb lett volna máskorra hagyni, mert úgy kisebb félelemérzettel indultunk volna el.

Az odafelé vezető úton csodaszép őszi tájban és színesebbnél színesebb erdőkben gyönyörködhettünk. Mellettünk több kis patak is csordogált. Végül megérkeztünk a télbe: hóesés fogadott minket a Csorba-tónál és a nagy köd miatt nem sok mindent láttunk a tájból.

Másnap is szakadt a hó. Az aznapi cél a Rizy csúcsa volt, és bár ekkor már mindannyian tudtuk, hogy nekünk, kezdőknek, ez ilyen időben teljesíthetetlen, mégis mentünk, ameddig tudtunk. A havas táj és a hóval borított fenyőfák karácsonyi hangulatot idéztek. Leírhatatlanul gyönyörű volt a vidék, nem tudtunk betelni vele. Útközben betértünk egy menedékházba. Ott ki forró teával, ki forralt borral olvasztotta ki magát, majd folytattuk utunkat a mesebeli világba…

Este a szálláson finom vacsora és MELEG várt minket. Vizes cipőinket a kandalló előtt sorakoztattuk fel – mint a jó gyerekek, akik a Mikulást várják –, hogy reggelre megszáradjanak. Vacsora után néhányan szaunáztunk, mások meg biliárdoztak vagy beszélgettek. Az utolsó napon csak egy rövidebb túrára került sor. Délután indultunk haza, a télből az őszbe.

Felejthetetlen élmény volt ez számomra, s szeretnék legalább még egyszer eljutni a Magas-Tátrába.

Dudora Heni, kanizsai végzős diák

Advent az óvodában Mint tudjuk, az advent a várakozás, a készülődés időszaka. Várakozunk Jézusunk eljövetelére, felkészítjük a szívünket, lelkünket a Vele való találkozásra. Mint ahogyan a házunkat kitakarítjuk a vendégek fogadása előtt, úgy dobunk ki minden feleslegeset a szívünkből, amikor Jézust készülünk oda befogadni. Megtöltjük sok jósággal, szeretettel, hogy kényelmes lakhelyet készítsünk Neki.

Ilyenkor kicsit talán jobban odafigyelünk magunkra, kicsit türelmesebbek, segítőkészebbek vagyunk egymás iránt. Kicsit elcsendesedünk, hogy meghalljuk, amit az Úr Jézus suttog a szívünkbe.

Nincsen ez másképp az óvodánkban sem. Felkészítjük a szívünket a karácsony csodájának befogadására. A gyerekekkel közösen készítjük el az adventi koszorút és gyújtjuk meg minden nap a közös imádság előtt, „Adventi hírnök” című dalocskánkat énekelve. Átgondoljuk a cselekedeteinket, apró feladatokkal bízzuk meg a gyermekeket, akik jótéteményeikért egy-egy gyertyát színezhetnek ki a saját karácsonyfájukon, egymással versengve, kinek lesz a legtöbb, mire elérkezik közénk a Megváltó.

Adventi naptárunkból minden nap előkerül egy-egy karácsonyi történet, mese, vers, ének, amit a gyermekek szájtátva hallgatnak, és örülnek a meglepetésnek.

Minden évben akad olyan nagycsoportos, aki vállalkozik arra, hogy szüleivel rorátén vegyen részt.

A készülődésből a szülők sem maradhatnak ki. Nálunk, a Süni csoportban évek óta szokás, hogy minden héten

más-más bibliai üzenetet olvashatnak, amely segíthet ráhangolódni az ünnepre. Ez az az időszak, amikor a Szent Család is elindul a szálláskeresésre, és minden nap másik családnál talál otthonra, míg el nem jut mindenhová a csoportban.

Sokszor tanulhatunk a gyermekektől, hogy mennyire őszintén várakoznak Jézusunk érkezésére. Ők még észreveszik mindazt a csodát, amellyel a Mennyei Atya megajándékoz bennünket nap mint nap. Képesek becsülni a szépet, a kedveset, a mosolyt, egy ölelést, egy jó szót. A szemükben ott csillog Jézus szeretetének fénye.

A gyermekekkel együtt kívánunk mindenkinek nagyon szép készülődést, várakozást és tisztogatást a szívekben!

Kóréné Horváth Anita

piaristák

23

Emlékezetes pillanataink

VÁC

A váci piarban

Magyar, szlovák két jó barát…

Többen szeretnénk, ha a fenti mondás előbb-utóbb elterjedne, ezért is kezdte meg iskolánk 2012 őszén kapcsolatát a nyitrai Szent Cirill és Metód Gimnáziummal. Az egynapos látogatások keretében, szeptemberben vendégül láttunk 15 diákot és tanáraikat, majd októberben mi látogattunk el hozzájuk.

A program mindkét helyen hasonló volt: bemutatkozó beszélgetés angolul, városnézés, ebéd. Nálunk még belefért egy métázás a főtéren, Nyitrán pedig egy kisebb koncert, amelyen megcsodálhattunk a szlovák lányok zenei tehetségét.

Mindkét fél várja a vidám hangulatú, baráti látogatások folytatását.

alapítva: 1714 (1990) honlap: www.vpg.sulinet.hu

Palkó Balázs – Bódi Zsuzsanna

villanások a krakkói SMP diáktalálkozóról Esti zuhanyzásnál a hosszú sorban álláskor születnek a legjobb nemzetközi barátságok, pláne ha nyelvórákat adunk egymásnak…

A szombati szabadidőben megfáradtan egy adag gőzölgő latte macchiatóval a kezünkben leültünk a főtéren.

A napfény meg-megcsillant körülöttünk az árustandokon, emberek ruháin és a kőpadlón. A főtér közepén egy hatalmas, gyönyörű zongorán egy művészforma alak Beatles-t játszott… de csodálatosan! A szívemből szólt…

Piar Party: ahol több száz diák keze a magasban, egyszerre ugrik, fordul és hullámzik a tömeg…

Az ünnepélyes lezárás után a lengyelek külön ajándékkal készültek (bögrék, tollak), és az átadáskor mind egyszerre kiáltották: ria, ria, Hungária!

Hazafele út, ahol a kecskeméti, szegedi és váci diákok versengése folyamán fantasztikus versköltemények születtek.

Papp Tália 11.c

24

piaristák

PIARISTA ISKOLA VÁC

Hihetetlen és elmon dhatatlanul jó érzé s volt 80 fiatallal és élő zenekari kísérettel eg yütt ilyen nagy horderejű művet előadni, mint Mozart Requiemje. Mikö zben énekeltük, libab őrös lettem és őszintén sa jnáltam, mikor befej eztük.

Varg a Jú lia

tölt el, amiMindig nagy felüdüléssel a színpadon. kor József Attilát szavalok k ezek a felléRendszerint akkor vanna bb szükségem pések, amikor a legnagyo . Sok hálával van egy kis lelki támogatásra zvételemért. tartozom az ebben való rés Ignác z Dániel

Olimpikon a Patrocíniumon

Az idei Patrocínium ünnepét Vácott egy rendkívüli találkozás tette felejthetetlenné a diákoknak. Szilágyi Áron kardvívó olimpiai bajnok volt a vendégünk, aki a nyári londoni játékokon a magyar delegáció első aranyérmét szerezte. Azon szerencsések közé tartozom, akik interjút készíthettek vele.

A még csak 22 éves sportoló különleges szerénységgel, egy karddal, egy sisakkal, és egy olimpiai aranyéremmel lépett be iskolánk kapuján. Közel 450 diák állt a sorban, hogy személyesen találkozhasson vele. Amikor megkérdezték tőle, úgy a századik fénykép és a háromszázadik aláírás között, hogy szeretne-e esetleg egy kis pihenőt tartani, ő mosolyogva csak annyit felelt: „Semmiség ez egy edzéshez képest!” – és lelkesen folytatta.

Az olimpiai bajnok mesélt nekünk londoni érzéseiről, emlékeiről, sőt, olimpiai kulisszatitkokról is. Arról, hogy hogyan tudja összeegyeztetni egyetemi tanulmányait, magánéletét és az edzéseket, s arról is, miként került hozzá közel a kardvívás. Az olimpikon kitért a motiváló erőre, ami segíti munkája, felkészülése során. A fiatal sportoló kiemelte: a legfontosabb, hogy mindenkinek legyen célja az életben, legyen minden nap oka, hogy felkeljen az ágyból. Szavaiból kiegyensúlyozottság, intelligencia, kedvesség és szerénység sugárzott, amelyekkel mindenki szimpátiáját kivívta.

Ez a nap sok örömet okozott nekem. Úgy gondolom, hogy Szilágyi Áron példája mindannyiunk számára útmutatásként szolgálhat a tanulásban, a sportban, és emberségben, hiszen olimpiai bajnokként is meg tudott maradni olyan embernek, akit nem csak sportolóként lehet példaképként állítani a mai fiatalok elé.

Gimnáziumunk immár harmadik éve szervezi a rend alapító szentjére, Kalazanci Szent Józsefre emlékezve a Patrocíniumi Fesztivált. A rendezvény idén megújított formában várta a látogatókat: diákokat, szülőket, tanárokat és a váci polgárokat.

November 8-án halottainkra emlékeztünk a „Memento Mori” koncert keretében. Az est során a Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola és a Piarista Gimnázium egyesített kórusa Mozart Requiemjének kórustételeit énekelte a Szakközépiskola zenekarának kíséretében – teltház előtt – Benyus Sándor karnagy úr vezetésével. Az emlékezésben megrendült lelkeket Mozart zenéje és a diákok nagyszerű előadása vigasztalta.

November 15-én a gimnázium irodalmi színpada varázsolta el a publikumot. József Attila halálának 75. évfordulójára emlékezve ismert és kevésbé ismert versek és zenei feldolgozásaik hangoztak el diákjaink és öregdiákjaink előadásában. A különleges est során elhangzó hangszeres dalfeldolgozások jó részét maguk a diákok szerezték. Cselló, citera, zongora, klarinét, fuvola, dob és néptánc tette még izgalmasabbá a színvonalas irodalmi műsort.

A harmadik novemberi estét a fesztivál állandó fellépő csapata, a Misztrál tette emlékezetessé. Zene, irodalom, mélység, magasság, jókedv és sok nevetés… Mivel a Misztrál-fiúk három gyermeke jár már iskolánkba, így a muzsikusok egy kicsit „haza” is jöttek zenélni. Otthon is érezték magukat, mint a korábbi években.

Hornyák Veronika 13.C

Kalász Ákos

III. Patrocíniumi Fesztivál a Piarista Gimnázium dísztermében

piaristák

25

piarista iskola Búzaszem

Advent a Búzaszemben

Búzaszem

így várjuk őt

A karácsonyi készülődés a Búzaszemben András-nappal kezdődik.

Előtte a kisfarsangban táncház és mulatság uralja a hétvégéket, s a kisfarsang farkán disznóvágás zárja le a mulatságokat, majd a bálozás átadja helyét az elcsendesülésnek, a készülődésnek.

András-nap reggelén hat órakor már talpon a csapat a közeli mangalica konda környékén, hét órakor pedig már az iskola udvarán folyik a feldolgozás, annak régi rendje és módja szerint. Míg az udvari üstökben főnek a finomságok, addig a férfiak a kolbászt töltik, a gyermekek a malac körmeivel foglalatoskodnak, az édesanyák pedig a vendégeknek tálalnak, miközben odabent már készül a bálterem díszítése.

Napnyugta után veszi kezdetét az András-napi bál, ahol már a délelőtt töltött, estére frissen kisütött kolbász és hurka illata lengedez – az aulában pedig a Dunazug zenekar húzza a moldvai és mezőségi talpalávalót.

A moldvai tánc különösen szép ilyenkor, hiszen körtánc, azaz közösségi, ahogy a Búzaszem is. Éjfélkor a szertelen mulatságot ima és zsoltáréneklés szakítja félbe, majd az elcsendesült társaság némán hazamegy. Így kezdődik az ádvent a Búzaszemben.

Nyolcéves hagyomány nálunk, hogy reggelente minden ádventi napon összegyűlünk, s gyermekek és felnőttek együtt daloljuk a Jézus-váró énekeket. A Búzaszembe érkezőt ilyenkor az egyházi év ideillő énekei fogadják.

Nagy megtiszteltetés ért minket néhány éve, amikor is egy roráté után Beer Miklós püspök atya is megtisztelt bennünket a reggeli közös éneklésnél.

Eleinte többnyire az iskolában tartottunk rorátékat, de mostanában inkább azt ösztönözzük, hogy a családok az egyházközségi rorátén vegyenek részt.

A búzaszemes gyermekek adventkor betlehemezni járnak. Az egy-egy osztályból minden évben másik 3-4 család a vendéglátó, így a nyolcéves iskolai idő alatt egyegy családnál kétszer is vendégeskedhetünk, de legalább egyszer mindenhova eljutunk. S persze szolgálnak a betlehemjátszó gyermekek a körülöttünk élőknek is: idősotthonba, gyermekotthonba, óvodába, néhány céghez is elmennek, hogy elvigyék az eljövendő örömhírt. A felnőttekből és nagyobbacska gyermekekből szerveződött betlehemes csapat pedig este végigjárja az ismerős családokat, meglepetést hoz az otthonokba.

26

piaristák

alapítva: 2004 honlap: www.buzaszem.hu Miközben a háziak az öreg pásztor szavait hallgatják, énekhang csendül a hideg éjszakában: „Kérjük a szép Szűzanyát, kérje értünk Szent Fiát, Hogy nékünk is nyissa meg majd az égi hazát.”

A betlehemes nemcsak a néphagyomány felélesztése, továbbéltetése, de a Búzaszem közösségformálása szempontjából is fontos, hiszen ebből a hagyományból is mindig új kötelék, új élet támad. A gyermekek és a felnőttek saját jövőjüket építik, miközben szemüket a régiek hagyományai által az eljövendő Jézusra függesztik.

A karácsony előtti esték valamelyikén – a mise után - a Jézusvárás az utolsó az adventi várakozás iskolai eseményei közül. Ilyenkor összegyűlünk, miközben a sötétben egyetlen nagy, Jézust jelképező gyertya ég. Egyesével járulunk a fényhez, s a kezünkben tartott gyertyát meggyújtjuk, majd elhelyezzük a teremben, amely lassan az egyre több meggyújtott gyertyától kivilágosodik. Ezzel a növekvő fénnyel és karácsonyi énekkel zárjuk le a közös adventi várakozást, s innen már a családoknak adjuk át a gyermekeket, hogy otthon folytathassák tovább azt, amit a Búzaszemben elkezdtünk.

Keszey Tivadar

Sátoraljaújhely

PIARISTA ISKOLA Sátoraljaújhely

A hit ünnepe Sátoraljaújhelyen

alapítva: 1789 (1992) honlap: www.piarista-koll.sulinet.hu Több mint 40 évvel azután, hogy az utolsó piarista atya (Etele György) átadta a rendház kulcsait, kezdhette meg a rend működését újra Sátoraljaújhelyen. A kényszerű szünet után 1992. július 1-én ismét a kegyes rendiek tulajdonába került a rendház és elkezdhették nevelő, oktató munkájukat a Kossuth Lajos Középiskolai Piarista Kollégiumban.

Erre a 20 évvel ezelőtti eseményre emlékeztünk rendezvénysorozatunkkal az V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium Árpád-házi Szent Margit iskolával együtt: „20 éve indult újra a katolikus nevelés és oktatás Sátoraljaújhelyen” címmel. A programok a művészetek széles palettáját ölelték fel: képeslapkészítő verseny, gyalogtúra a „Hit éve” jegyében, szavalóverseny, Szent Cecília énekverseny, fotókiállítás színesítették a rendezvényt.

Kollégiumunk „Múlt, jelen, jövendő” címmel 3 korcsoportban városi rajzversenyt hirdetett meg.

Nagy örömünkre diákjaink eredményesen forgatták a rajzeszközöket. Takács Ádám első, Csáki Stefánia második helyezést ért el a középiskolás korcsoportban. A felső tagozatosok versenyében pedig a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Urbanovics Viktor állhatott fel.

Verses, énekes műsor keretében a kollégiumunk előtti parkba Sivulszky József piarista atya és iskolaigazgató emlékére fát ültettünk. 1789-ben ő volt az, aki a piarista oktatást és nevelést elindította városunkban.

Az ünnepségek csúcspontjaként a Latabár Színházban magas színvonalú műsort nézhettek meg a meghívott vendégek. Az előadást megtisztelte jelenlétével dr. Ternyák Csaba érsek úr és Labancz Zsolt piarista tartományfőnök úr is.

Diákjaink a „Valahol Európában” című színdarabot adták elő nagy sikerrel. A főbb szerepeket Huszák Krisztián, Demeter Zsuzsanna, Herceg János, Urbanovics Viktor és Kocska Ádám játszották.

Pokrócos Zsuzsanna

piaristák

27

Tanulmányi ház Csíkszereda

Csíkszeredából jelentjük...

a piarista tanulmányi ház novemberi eseményei November 1. Meghitt imaest zajlott (szentgyónással és közös imával) Mindenszentek estéjén Ferencz Gabriella igazgatónő, a Diákbizottság és Sárközi Sándor atya szervezésében.

November 2. Halottak napi szentmisét tartott a kolozsvári Piarista (Egyetemi) templomban a piarista és mariánumista öregdiákok, valamint a Báthori Líceum diákjai előtt Kállay Emil atya. Utána a Házsongárdi temető sírkertjében koszorúztak.

November 7. A Mária Rádió Hónapról hónapra c. műsorában Sárközi Sándor és Ferencz Kornélia beszélgetett és olvasott fel Fekete István novemberi témájú elbeszéléseiből (A költőnő, Egy nap, A pumi). Közben Mozart Requieméből hallhattunk részleteket.

November 11. Heti rendszeres-

alapítva: 2007 honlap: csikszereda.piarista.hu séggel vesszük fel a Mária Rádió Csíksomlyói Területi Stúdiójában a Könyvforgató c. műsort, sok muzsikával tarkítva. Amit most „forgattunk”: a Ki nekem Jézus Krisztus? c. kötet (1977, Eisenstadt). Az adás minden vasárnap fél négytől hallható, műsorvezetője Ferencz Kornélia.

November 13. A Csíkszeredai Csángó Bentlakásban Ferencz Gabriella igazgatónő szervezésében zajlott megbeszélés fehér asztalnál a csángó diákok nevelői és osztályfőnökei közt, majd ezt követte a diákok műsora, falvaik bemutatása – szóban, táncban, énekben, jelenetben.

November 27. Patrocínium, Kalazanci Szent József ünnepe

nagykárolyban jártunk November 26-27-én Labancz Zsolt tartományfőnök látogatást tett Nagykárolyban az ott élő piarista nővéreknél a tartományfőnökség kommunikációs munkatársainak kíséretében. Bepillantást nyerhettek a Kürti-Bokor Judit nővér által vezetett rendház napi életébe, amelynek minden egyes perce az elhagyott, kitaszított és rendkívül szegény körülmények közt élő gyermekek megsegítéséről és a befogadó-elfogadó szeretetről szól. Megtekintették a helyi piarista szellemiségű óvodát és iskolát, a régi könyvtárat és a temetőt, majd az elkövetkező év terveiről és a szükséges helyi, elsősorban építészeti vonatkozású fejlesztésekről, beruházásokról beszélgettek.

December 1-2-án a nővérek nyílt nap keretében tartották meg a korábbi évek hagyományainak megfelelően adventi-karácsonyi kiállítással egybekötött vásárukat is, amelyen idén is több mint 300 érdeklődő vett részt.

Szathmáry Melinda

„A karácsonyvárás fontos része az ajándékok, dísztá rgyak elkészítése, melyekből mi ndig jut kiállításra is. Me gte lnek a kis szobák, a folyosók, a sarkok gyertyákkal, ad ven ti koszorúkkal, asztali és fali díszekkel, angyalkákk al, változatos ajándéktárgyak kal. A kézzel és szeretett el készített különlegességhez a bentlakó gyerekek egy mo sol yt is adnak a vendégeknek, ettől lesz különleges a lát oga tás ” – vallják a nővérek.

28

piaristák

Piarista

Mit tenne jézus?

elmélkedés a „Plasztik szerelem” című film kapcsán

Ha rövid filmleírásokat, összefoglalókat, ajánlókat olvasgatunk a Plasztik szerelem (Lars and the Real Girl) című opusról, akkor érthetetlenné válik, hogy honnan írásunk címe, miért kell ebbe az őrültnek tűnő guminős sztoriba belekeverni Krisztus Urunkat... A válasz nagyon egyszerű: mert előkerül a filmben, mert szeret belekeveredni extrém helyzetekbe, mint pl. az emberi élet, mint egy-egy személy vagy közösség élete. A történet egy pontján pedig el is hangzik a „Mit tenne Jézus?”– kérdés, amely teljes komolysággal van feltéve és megválaszolva is.

Az alapszituáció a következő: van egy félénk, pszichésen némileg beteg srác (Ryan Gosling), aki magányosan éldegél, nem mer kapcsolatokat létesíteni, még a bátyjához – aki pedig feleségével együtt nagyon szereti őt – sem szívesen megy át. Ám egyik este váratlanul, széles vigyorral arcán bekopogtat, hogy megismerkedett egy lánnyal. A rokonok megörülnek, de hamar arcukra fagy a mosoly, mikor Lars beállít egy guminővel. A fiú teljesen élő lényként kezeli a plasztik Biancát, és igen feldobott állapotban van, hogy barátnője lett, mesél a lány múltjáról, beszél hozzá, meg is eteti (illetve megeszi a lány adagját).

Tehát: itt van egy láthatóan sérült fiatalember, aki rendel magának egy guminőt, amire élő személyként tekint.

Könnyen félresöpörhetnénk a témát: Mi ez az őrültség, hova jutottunk a 21. századra?… Vagy megvonhatnánk a vállunkat: sötét, abszurd, groteszk humornak valószínűleg elmegy. A Plasztik szerelmet azonban érdemes sokkal komolyabban venni. Craig Gillespie filmje drámai alkotás (mely valóban tartalmaz groteszk és komikus elemeket) a gyógyulásról, a közösségről és bizony Jézusról, a jézusi mentalitásról. A már idézett – Mit tenne Jézus?

– kérdést a közösség lelkésze teszi fel. Lars családja ugyanis két irányból kér segítséget: egy pszichológusnőhöz fordulnak, illetve a templomi gyülekezethez. Mindkét választás remek döntésnek bizonyul, mivel mindkét helyről jézusi válasz és segítségnyújtás érkezik.

A filmnek talán nem is annyira az egyértelműen a középpontban lévő Lars a főszereplője, hanem inkább a közösség. Mit reagál a közösség egy „bolondra”, aki közéjük tartozik, akin most változtatni hirtelen nem lehet, akinek van egy fantazmagóriája, amit nem lehet kiverni a fejéből: hogyan reagál a Test (az a bizonyos krisztusi), ha egy tagja beteg? Mit tenne a Fő, Krisztus? „Ne zavard köreimet!” – nem, ez úgy rémlik, másvalakitől származik. „Menj, szedd össze magad, aztán fogadlak…” – egyetlen rászorulónak sem mondta ezt a Mester, sőt Ő kifejezetten azokhoz jött, akiknek orvosra van szüksége: a betegekhez, a „szegényekhez”. A „Mit tenne Jézus?” kérdésre tehát a következő válasz érkezik a közösség részéről: belemenne a játékba. (Nemde ezt tette a megtestesülés által is, mikor belebocsátkozva emberi életünk „játékába”, megváltotta azt?) Érdekes – és ez nagyon jól példázza pszichológia és hit lehetséges kapcsolatát –, hogy a pszichológusnő is hasonlót mond: bele kell menni Lars játékába. A fiú azért vett magának guminőt, azért kezeli élőként, mert ez valamiért fontos neki.

Megváltoztatni most nem lehet a gondolkodásmódját.

Mellette kell állni, át kell kísérni őt ezen a krízisen, mely valami újnak a megszületését segítheti elő.

A kis gyülekezet is elkezd tehát élőként tekinteni Biancára, óriási szeretettel veszik őt körül, amely szeretet természetesen Larsnak szól. A fiúban – akinek fiatalkori traumáiról csak szolid említés történik – újra megszületik a bizalom, új alapokra talál a szeretet. Egy idő után pedig túljut a krízisen: szerelmes lesz (egy igazi lányba), és már meg meri élni szerelmét, mer kapcsolatot létesíteni, talán épp azért, mert megtapasztalta, hogy elfogadják őt sérülten, betegen is. Ő maga vet véget Biancával való viszonyának, mégpedig úgy, hogy eljátssza a gumilány halálát. A közösség végigviszi a játékot – hisz ők is felfedezhették, hogy az tulajdonképpen épp annyira fontos volt számukra, mint Lars számára –, eltemetik Biancát, akiről a lelkész a gyászbeszédben elmondja, hogy men�nyi fényt vitt az életükbe, mennyit tanultak tőle, hogyan változtatta meg az életüket, mi mindent köszönhetnek neki. És valóban: a gumilány megmutatta közösségük erejét, az elfogadás és a szeretet átalakító és gyógyító hatását, mely őket is jobb emberré, jobb gyülekezetté változtatta.

Mit tenne tehát Jézus? Hát belemenne a játékba, mindenáron, mindhalálig, ha a másikról, a testvérről van szó. És hogy miért is a gyerekekre mutat rá, hogy ilyeneké a mennyek országa? Talán azért, mert azt biztosra vehetjük, hogy ők egy pillanatig sem haboznának, hogy belemenjenek-e egy játékba.

Borbás Péter

piaristák

29

Kalazanci József egy pedagógiatörténész szemével (6. rész)

Josep Doménech i Mira

A szerző a pedagógia doktora. A barcelonai egyetem hispán és katalán filológia szakán végzett, majd tanfelügyelő volt. Katalóniában az Oktatási Minisztérium tagja. A Távoktatási Egyetemen koordinátorként és tanárként dolgozott. Kutatási területe az összehasonlító neveléstudomány.

Campanella védőirata

Kalazancius a nagy filozófus, Tommaso Campanella (1568–1639) iránt is ugyanazt a megértést és a rokonszenvet mutatta, amellyel Galilei iránt viseltetett. Campanella saját korának egyik legdicsőbb és legtermékenyebb elméje volt, és olyan filozófiai munkák szerzője, mint a Metafizika, olyan utópisztikusoké, mint a Napváros, és olyan politikai jellegű műveké, mint A spanyol monarchia.

Campanella, akit ugyancsak többször meghurcolt az inkvizíció, és több mint húsz évet töltött egy nápolyi börtönben, Galilei barátja volt, akivel sok levelet váltott, és akit ellenségei támadásaival szemben az Apologia pro Galileo című könyvecskéjében védelmezett. Annak ellenére, hogy korának egyik legvitatottabb személyisége volt, Kalazanciussal is kiváló és gyümölcsöző barátságot ápolt.

A gondolkodó, aki utópiáiban a társadalom megreformálására tett javaslatokat, amelyben a hátrányos helyzetű néposztályok nevelése rendkívül fontos szerepet játszott, ideáljaiban nagy hasonlóságot mutatott a pedagógussal, aki újító munkásságával már azon dolgozott, hogy ezt az utópiát megvalósítsa. Nevelési céljában az elméletalkotó és a gyakorlati ember, a gondolkodó és a megvalósító egymásra talált.

Kalazancius szokásos bátorságával és szellemi nyitottságával meghívta a vitatott gondolkodót Frascatiba, hogy a piarista tanárok filozófiai felkészítésében részt vegyen.

Noha ez az együttműködés nem tartott hosszú ideig, a filozófus minden bizonnyal jelentős hatással volt tanítványaira.

30

piaristák

Így hát nem meglepő, hogy Campanella – épp úgy, ahogy azt Galilei barátjával is tette – Kalazancius védelmére kelt. A piarista rendnek sok nagy ellensége és ócsárolója akadt. Kalazanciusnak fél évszázadon keresztül olyan külső és belső feszültségeket kellett elviselnie, amelyek végül oda vezettek, hogy az inkvizíció rövid időre börtönbe is záratta. Később pedig generálisi megbízatásától is megfosztották – abban a szerzetesrendben, amelynek ő volt az alapítója. A rendet pedig lefokozták, és a teljes eltűnés veszélye fenyegette. Ahhoz, hogy tovább működhessenek, a piaristáknak mindig szüksége volt segítségre és védelmezőkre. Ezért jelentős a Liber Apologeticus című mű, amelyet Campanella írt Kalazancius védelmére. A filozófus ebben a könyvben kifejti a kalazanciusi munka újító és forradalmi jellegét. Szerzője a piarista rend ellen felhozott minden vádat egytől egyig megcáfolja. Így hát Campanella a következőképpen válaszolt azoknak, akik Arisztotelész nézetei mögé bújva az emberek tudatlanságának védelmére keltek, és támadták Kalazanciust amiatt, hogy a szegényeket tudományokra oktatja, és társadalmi zavarkeltéssel vádolták őt: „A tudomány a lélek és az emberi nem tökéletessége. Az emberiség annál haladottabb lesz tehát, minél többje van belőle. Maga Arisztotelész a Politika című művének ötödik könyvében zsarnokoknak hívja azokat, akik tudatlanságban akarják tartani a népet, hogy büntetlenül tehessék a rosszat anélkül, hogy számon kérnék érte őket, és a munkások züllöttsége is a tudás hiányából fakad.”25 Az apológia egy előszóból és két fejezetből áll: az első a világiakról, a második pedig a szerzetesekről szól.

Mindkét fejezetben felsorolja azokat a vádakat, amelyekkel a piarista rendet illették, majd mindegyiket sorban megcáfolja. Ez a mű roppant erőteljes védelmezése Kalazancius életművének.

(Folytatjuk) Jegyzet: 25.

Tommaso Campanella: Apología de las Escuelas Pías; idézi: György Sántha: San José de Calasanz. Su obra y escritos, BAC, Madrid, 1956, 726.

Forrás: Eredetileg az UNESCO összehasonlító neveléstudományi folyóiratában jelent meg: Perspectivas 23 (1993/3–4) 808–821.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Tandem

az „én Kalazanciusom”

kalazanci szent józsef izgalmas és sokszínű személyiség. mi, akiket vonz a rendalapító karizmája,

szintén nagyon sokszínűek vagyunk. ebben a cikksorozatban személyes vallomásokat olvashatunk piarista szerzetesektől és világiaktól arról, hogy nekik személyesen mit jelent kalazancius, mi

ragadja meg őket a rendalapítónkban, hogyan inspirálja őket az életben. szeretnénk, ha minél

többen megfogalmaznák, milyen is az „én kalazanciusom”.

1

Az én Kalazanciusom szenved, ha fáj a lába, és nem szereti, ha csalódás éri. Nagyon hálás tud lenni klassz találkozásokért, és persze örül, ha jól alakul egy-egy kacifántosabb ügy. Vannak barátai, és megvannak a kedvenc beszédtémái és helyei.

Egyszóval, az én Kalazanciusom emberi. Jó vele beszélgetni, sőt már összenézni is – mosolya és tekintete megértést és biztatást sugároz. Amikor neki ecseteltem, hogy mennyire gáz már, hogy 26 évesen még nem tudom, hol a helyem, hova is szól a küldetésem, meg hogy mennyi minden kavarog bennem, jóízűen összekacagtunk – ha ő ennyi idősen megtalálta volna a helyét, most nem beszélgethetnénk.

Jó tőle élni tanulni, hálás vagyok, hogy engem meghallgatva osztja meg tapasztalatait. Szeretem, ahogy bölcs derűvel tud beszélni hibáiról, útkereséséről, fájdalmairól – mindezek hogyan formálták, mit kezdett velük, hogyan sikerült erősödnie egy-egy dologban. Hogyan tudta feldolgozni, hogy van, amit csak elfogadni lehet, megváltoztatni nem. Arra is megtanít, hogy a munkánk gyümölcsei nem biztos, hogy egyértelműen láthatóak, de egyszer biztosan beérnek majd. Szóval hajrá, just do it!

Szeretem, mikor lelkesen és rajongással, mégis egyszerűen magyaráz meg nekem valamit. Legutóbb az imádságról beszélgettünk, amivel kapcsolatban éreztem magamban kelleket, elvárásokat, és nála is mintha érzékeltem volna valami hasonlót. Pedig szörnyen egyszerű – mondta. Az ima fel-lélegzés. Ha egész nap bent kuksoltál, járj egyet a friss levegőn; ha egész nap pörögtél, ülj le, pihenj meg egy kis időre. És beszélgess Vele, aki ugyanezt az életet élte, oszd meg ügyes-bajos dolgaidat, vagy csak figyelj Rá csendben. Az ima ugyanakkor megtartó rendszer is – mivel a kedved sokszor nem arra vinne, amire igazán szükséged van.

Az én Kalazanciusom az imádság embere, hogy a tettek embere lehessen. A szolgálat és a fellélegzés harmóniában van nála. Megdolgozott, megküzdött érte, nem jött magától. És engem is erre az egész-ségre hív, meg az azért való munkára. Az én Kalazanciusom radikális. Mély gyökeret eresztett, és sokakat hordoz. Céltudatos és kemény. Ez az oldala távolról vonz, közelről kicsit félelmetes – azt hiszem, meg is van a következő beszédtémánk.

Végül szeretem, hogy más Kalazanciusa egészen más, hogy mindenkinek megvan a „sajátja”, de mégis van olyan, hogy: mi, és olyan is, hogy: együtt.

Borbás Péter

2

Először kecskeméti tanár koromban jártam szülőhelyén, Peralta de la Salban, autóbuszos rendi kirándulással.

Este érkeztünk oda. Következett a nagyszabású vendéglátás, de ezt kihagytam. Kiültem a kisváros (fő)terére, egy nagy lombú fa alá, a padra. Szellőzködő-hűsölő emberek jöttek-mentek, beszélgettek, kóbor macskák kergetőztek. Én meg egyszerűen boldog voltam, hogy itt vagyok, az ő egykori kovácsműhelyük közelében, kergetőző nagytestvérei és erélyesen ki-kiszóló, vacsorára hívó édesanyjuk, donna Maria erőterében…

Egy más alkalommal aragón-katalán földre repültünk, végigjárva fiatal (papi) életének állomásait falvak, városok és hegyek közt. Ekkor már alaposan, sokat tanulmányoztam életrajzát-leveleit. És a legendáktól mentes Kalazancius sokkal jobban vonzott, mint a kegyes jámborsággal kiszínezett; egyfajta néma beszélgetőtársammá lett. Nagyon figyeltem. Egykori iskolái, egyetemek, no meg az Újvilágból mérhetetlenül felaranyozott, káprázatos templomok.

Püspöki titkár volt, jó kilátásokkal… Ezt hagyta majd ott.

Ez nem bódította el. Akkor Mosonmagyaróváron tanítottam, veszekedtem, építkeztem…

Rómában a spanyol polgárháború piarista vértanúinak boldoggá avatásán vettünk részt, szegedi tanártársakkal, a Sík Sándor Szakkollégium diákjaival... Szent Péter tér: „Flow!” A stadionban Róma-Lazio, 0:0!... Egyik délután néhányan elmentünk a Tiberis túloldalán fekvő, egykori szegénynegyedbe, a Santa Dorothea templomhoz. Ez nem flow, ez maga az átlagos egyszerűség. És mégis, bepillantva a szűkös sekrestyébe – úgy volt, hogy „fölöttem csattog, ver a szívem…” Innen indult el minden! Brandini atyának segédkezve itt tanított olykor, vasárnaponként Colonna bíboros palotájából kijárva, sok-sok bambinót, de a HVCs-ből is (Helyi Vagány Csávók) került ide néhány bizonyára. Még gyóntam is… Volt mit. A bíborosi palotát nem láttuk. Kalazancius is elhagyta, bár hálásan. S a selyemreverendát lecserélte, normálisra. Jól mutat azon egy-két folt. Csak ne akarj ezután palotákban járni…

Kecskeméten, a templomunk sekrestyefolyosóján levő vízcsapot-falikutat Ferenc sekrestyésünk néhány éve elnevezte Kalazancius-forrásnak. Elámultam... Valahogy így csörgedez bennem is, és búvópatakként újra meg újra felszínre kerül, önkontrollként és 59 évesen is lelkesítő normaként, éltető vízként az ő (sokat tanulmányozott) egyénisége, életstílusa. Megszerettem. Figyelem…

Sárközi Sándor

piaristák

31

80

Köszöntő

Jelenits istván 80. születésnapjára Tisztelt Tanár Úr!

A Sík Sándor Kollégium közössége nevében köszöntjük 80. születésnapja alkalmából! Hálásak vagyunk a kollégium alapításáért, az előadásokért, a lelkigyakorlatokért.

Továbbra is Isten áldását kérjük életére!

Tisztelettel:

A Sík Sándor Kollégium csapata

„Nem hősnek – szentnek kell lenni” „Életünk fabatkát sem ér a megajándékozottság tudata nélkül.”

E szavakat egyik rendtársunk ünnepi köszöntőjén mondtad. Beszédeidben, írásaidban is gyakran visszatér: „Az élet félig hódítás, félig ajándék.” Amikor a pedagógus hivatásáról szólsz, jelen van szavaidban az emberformálás felelőssége, küzdelmes jellege, de arról is vallomást teszel, hogy a fiatalok ajándékok is számunkra: „szigorú angyalok, a megalkuvás, megbocsátás hiányzik belőlük”.

Bárkihez szólsz, az átéli, hogy komolyan veszed, tiszte-

led. Nem előre gyártott sablonjaid, „petárdáid” vannak, amelyet elsütögetsz. Akik így fordulnak mások felé, azokról ezt írod: „Ez nem felnőtt emberekhez méltó játék.” Arról is tanúságot teszel, hogy a megajándékozottságot leginkább az ünneplésben éljük át, ahogy megfogalmazod: „Az ünneplésben ellenőrizni tudjuk, hogy a hétköznapok során nem vesztünk-e el.”

Kedves Tanár Úr, Scylla és Charybdis közt hajózunk. Az egyik fenyegető veszély számunkra, hogy csak hódítani akarunk, csak hősök akarunk lenni, és így megy tönkre életünk. A másik veszély: tétlenül várjuk, hogy szánkba repüljön a sült galamb. Köszönjük, hogy segítesz bennünket a veszélyes szirtek közt hajózni, célba jutni. „Isten nem vezet, hanem kísér. Jön velünk arra, amerre megyünk.” Életünk, hitünk kulcskérdése az engedelmesség. Amikor szabadságunkat veszélyeztetve érezzük, lázadozunk, sok ostobaságot elkövetünk, csakhogy megmaradjon bennünk az illúzió: „szabadok vagyunk”. Ebben a kiútkeresésünkben nem egyszer csapdákba esünk, súlyosan sérülünk, csorbul szabadságunk is. Aztán egyszer csak rádöbbenünk a Thomas Merton által megfogalmazott igazságra: „Szabadságunkat nem az engedelmesség veszi el, hanem a zsarnokság.”

Amikor egyik interjúdban az idézett mondatokat olvastam, exegézis óráidból a zsoltármagyarázatok jutottak eszembe. Belénk égetted Isten türelmét, ahogyan negyven éven át vezette népét az Ígéret Földje felé.

– Aztán az a sok ezer kilométer biciklizés idéződött fel, amelyet diákként, kispapként, majd tanárként tehettem meg Veled. Fontos a sok élmény, tapasztalat, amelyet szereztünk ezek során, de talán legfontosabb annak átélése, hogy az ember: „homo viator”.

Kedves Tanár Úr! Köszönjük, hogy életünk kísérője vagy – nekem közel ötven éve. Nem diktálsz, nem orákulumokat mondasz, hanem jelen vagy életünkben. Amikor meghallgatod gyónásainkat, szemeden tükröződünk, tisztábban látunk, erőt kapunk egy-egy szakasz szerencsésebb befutásához.

Végezetül sokunk nevében – Paul Claudel szavaival – fogalmazom meg reményünket: „És én hiszem, hogy egykor veled együtt, magam is a Paradicsomba érek, Reverendád szegélyébe fogódzva, egyszerűen, mert megígérted.”

Farkas István sp – Mosonmagyaróvár

32

piaristák

Csak pár sort kértek a szerkesztők, hogy írjunk Jelenits atyáról. Nehezen kezdtem bele, mert tudtam, hogy nem nagyon lehet csak pár sort írni róla, hisz tömérdek emlékünk van vele kapcsolatban, aki minden bizonnyal a legmeghatározóbb magyar piarista szerzetes volt az utóbbi 50 évben.

Nagy Attila SP – Kecskemét

A közelség távolából Kecskeméti diákként nem ismertem őt úgy, mint piarista tanárt. Időnként nagy tekintélyű provinciálisként, ahogy akkoriban még mondták: „rendfőnökként” jelent meg Kecskeméten.

Kispapként ismertem meg jobban Jelenits tanár urat, aki teológiai tárgyakat (biblikum, exegézis) tanított a kalazantínereknek, illetve az akkoriban csatlakozó más szerzetesrendbéli újoncoknak. Határozott, céltudatos, nagy tudású és munkabírású, tekintélyes piarista képe bontakozott ki, aki viszonyítási pont volt rendtársai és a piarista kispapok számára is. (Emlékszem, hogy szívesen utánoztuk is gesztusait, szófordulatait.) És persze nem csak a piarista rendben vagy a Katolikus Egyházban hallgattak a szavára. Sok cikkét olvashattuk napilapokban, folyóiratokban, számos interjút készítettek vele tévécsatornák, rádióstúdiók. Ezekben is mindig intelligensen, tekintélyesen tudott hozzászólni bármilyen vallási, pedagógiai, irodalmi vagy éppen közéleti kérdéshez.

A kispapévek után Vácra kerültem piarista tanárnak.

Jelenits atya ott is tanított egy osztályban magyart, sőt még 1 évre osztályfőnökséget is vállalt. Tudván, hogy Pesten is mennyi feladata van, valamint, hogy mindemellett még a gödi szakmunkásképzőben is tanít, nagy csodálattal voltam irányában. Azt láttam mindebben, hogy megszólítható, nyitott ember volt a lelkipásztori feladatokra, aki nem azért vállalt tömérdek feladatot, mert nem volt képes nemet mondani bármire is. Sokkal inkább érezhette, hogy „az aratás sok, és a munkás viszont kevés”. Nekem ez egy életre mérvadó példa lett, amit magam is igyekszem valamelyest követni. Egyéb szempontból is jó volt rá figyelni, tőle tanácsot kérni, a véleményét kutatni fontos történések, változások kapcsán, magánügyekben is.

A bensőséges rendtársi kapcsolatot, figyelmet is számtalan esetben megéltem Jelenits atyával kapcsolatban.

Egyszer valami dolgom volt Pesten, a piarista rendházban. Összefutottunk, köszöntöttük egymást, amiből az lett, hogy meghívott kávézni, amit a folyosón főzött le számomra, mert a szobájában túl nagy volt a „sűrűség”, oda nem fértünk volna be. Sok más alkalommal is tapasztaltam emberséges, gyengéd, barátságos szeretetét, figyelmét.

Kedves Pista bátyám, boldog születésnapot kívánok!

Köszönöm az odafigyelő, mosolygós szemed mögött megbújó jóságodat, bölcsességedet, alázatodat, humorodat és derűdet! Köszönöm fáradtságot nem ismerő, példaadó életedet! Szívesen olvasom írásaidat, a veled készült interjúkat, szívesen hallgatom megnyilatkozásaidat tévében, rádióban, interneten. Így, egyfajta „közvetített közvetlenségben” érzem magam közel hozzád.

Különösen is hálás vagyok azért, hogy elmesélted, hogyan született meg az egyik adventi himnusz Creator alme siderum sorának „Szelíd kezedben csillagok” fordítása. Én is végzek fordítói munkát vagy bíbelődök mások fordításainak javításával, és gyakran eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül, mert te bizony „tudod”, miről van szó. Te tudod, milyen időigényes, sok töprengést, lassú szemlélődést, befogadó nyitottságot igénylő tevékenységről van szó. „Oly távol vagy tőlem, és mégis közel”… Az István a király rockopera jól ismert sorával kívánom az Úr áldását életedre!

Tőzsér Endre SP

piaristák

33

A szerzetesi név Minden piarista a rendbe való beöltözésekor szerzetesi nevet vagy titulust választ, amely egy szentre vagy hittitokra utal. Ezt a latin „a”, (illetve az olasz „del” vagy a spanyol „de”) birtokjelző szócskával kapcsolják keresztnevük után (pl. Josephus a Matre Dei, Giuseppe della Madre di Dio), magyarul pedig a „nevezett” határozószóval adható vissza (Isten Anyjáról nevezett József). Így a piaristák szerzetesi neve két részből áll: az egyik a hagyományos keresztnév, a másik pedig egy ahhoz kapcsolódó titulus.

A névválasztással tehát a piarista új égi pártfogót és egy egész életre szóló programot kap.

Az első piaristák, Kalazanci Szt. József és társai nem sokkal 1617. március 25-én történt beöltözésüket követően választottak maguknak szerzetesi nevet. Ebben a sarutlan kármeliták példáját követték, akik – a középkori szerzetesrendek szokásával szemben – a szerzetesi ruha fölvételekor nem keresztnevüket, hanem vezetéknevüket (családnevüket) hagyták el (pl. Teresa de Jesús, Juan de la Cruz). Ezt a szokást átvették a katolikus megújulás korának más reformrendjei is, mint a sarutlan ágostonosok vagy a trinitáriusok, és végül a piaristák is. Erre a rend 1621-ben készült konstitúcóiban a fogadalom szövegének közölt formulája utalt: „Ego N. a Sancto N”.

1659-től Camillus Scassellati generális (1659–1665) megpróbálta a titulus helyett inkább a származási hely használatát bevezetni, ahogyan az például a kapucinusoknál volt szokásban (magát például „P. Camillus de Scassellatis ab Urbino”-nak nevezte), de asszisztensei beadvánnyal fordultak a szerzetesi kongregációhoz és kérésükre VII. Sándor pápa 1660-ban megparancsolta, hogy a piaristák „ne születési családi nevükön, hanem valamely szentről” („non ex cognomine gentilio, sed ex nomine alicuius sancti”) neveztessenek.

A 18. század közepétől azonban, Paolino Chelucci generálissága alatt (1748–1754), mégis használatba jött a családi név használata.

Az 1754. évi generális káptalanon már a hivatalos jegyzőkönyvben is megjelentek a családnevek. A rendi iratokban ugyan emellett továbbra is föltüntették a teljes szerzetesi nevet, de annak külső

1.

2.

34

piaristák

Koltai András

piarista ablakzsirá

használata fokozatosan 3. visszaszorult. Személyes, belső ügy lett, jelképes kifejezője annak a szemérmességnek, amely egyébként is jellemzi a piarista lelkiséget.

Sok piarista a kezdeti időktől kezdve nemcsak családnevét cserélte föl egy titulussal, hanem – a monasztikus rendek példájára – keresztnevét is megváltoztatta a rendbe való belépésekor. Magyarországon is ez számított általánosnak (pl. Erdős Ádám » Stephanus a S. Ladislao, Szt. Lászlóról nevezett István). Ez a gyakorlat a 19. század elején fokozatosan tűnt el. Utoljára 1886-ban fordult elő, hogy a rendbe való beöltözésekor két növendék elhagyta keresztnevét (Szapita Oszkár » Antal, Vörös Sándor » Cyrill).

Még 1892-ben is voltak azonban olyanok, akik fogadalmuk letételekor választottak új nevet (az első fogadalmas Jakobinyi Péterből Alajos és Tubán Gyulából Tibor, valamint az ünnepélyes fogadalmat tevő Bite Jánosból Béla lett).

Irodalom SÁNTHA, Scassellati, in EphCal 30[1961], 203–205).

SÁNTHA, Corsini, in EphCal 39[1970], 28).

SÜMEGHY György, Gondolatok a szerzetesi névről, in Karácsonyi Füzet 1987, 24–30.

Képek 1. Lang Fülöp (Philippus a S. Theresia) besztercei piarista elöljáró portréja (ismeretlen festő, 1769). A föliraton szerzetesi és családneve is szerepel.

2. Conradi Norbert (Norbertus a Passione Domini) piarista tartományfőnök portréja (ismeretlen festő, 1800 körül). A föliraton már csak családi és első szerzetesi neve szerepel (eredeti keresztneve Ignác volt).

3.

Dugonics András (Andreas a S. Angelo Custode) piarista, egyetemi tanár és író portréja (Wagner Antal metszete Czetter Sámuel rajza alapján, 1818). A metszeten a név már magyarul szerepel (keresztneve is András volt).

Patrocíniumi programok

piaristák

35

Áldott, békés, kegyelmekkel teli karácsonyi ünnepeket kíván a Piarista Rend Magyar Tartománya!