KLASSZ NŐK
Klassz nők Santavecz Anita
Lux Terka és a századvégi Budapest 2011-ben jelentette meg újból Lux Terka regényét, a Budapest-et a Noran Könyvesház. A szöveget Kádár Judit gondozta és utószót is írt hozzá. Jelenleg nem sokat tudunk Lux Terka életéről. Kádár egy ponton úgy nevezi az írónőt, mint „a titokzatos Lux Terka”. Annyi bizonyos, hogy a folyóiratkultúra emlékeiből meríthetünk némi inspirációt a kutatásához. Az 1890-es években már jelentek meg írásai vidéki lapokban, pl. az Arad és vidéké-ben, a Pécsi Napló-ban és a Debreceni Ellenőr-ben. A századvég felé, Czóbel Minka már visszahúzódott anarcs pusztai birtokára és nem publikált többet. Ebben az irodalmi időszakban felmerülhet még aktívabb alkotóként Beniczkyné Bajza Lenke, aki Bajza József lánya volt. A századforduló felé egyre több női alkotó gondolta úgy, hogy bekapcsolódik az irodalmi életbe. Ezen alkotók hangja a nyilvános diskurzus részét képezte, a mai kánonban azonban már csupán marginalizált szerep jut nekik. A 18–19. században felmerül a nők társadalmi felemelkedésének gondolata és ebben a korszakban kezdenek el a nők irodalmi szereplőként megjelenni. Egy mai középiskolás azonban irodalmi tanulmányai során csupán egy-két női alkotó nevével találkozik. Az egyetemi klasszikus magyar irodalmi előadásokon kötelező olvasmányként megjelölt szövegek között csupán egyetlen női alkotó, Czóbel Minka szerepel. Ha beszélnek is női alkotókról, általában filológiai megalapozottság nélkül teszik azt, és így csupán bizonytalan általánosítások születnek róluk. Pedig érdemes lenne komolyan venni az irodalomnak ezen képviselőit is. Lux Terka regényének elolvasása után pedig még inkább hiszek ebben a gondolatban. Mit lehet tudni Lux Terkáról? Az 1920-as évek végén a Légrády testvérek kiadtak egy kortárs antológiát
Ritoók Emma, a szellem kalandora 1945. április 3-án halt meg Ritoók Emma írónő. Ritoók Emma haladó szellemiségű értelmiségi volt. Sokféle témában nyilatkozott meg, nemcsak író, hanem költő, esztéta és műfordító is volt. 1868-ban született Nagyváradon. Nemesi származású, református középosztálybeli családból származott. Közép- és felsőfokú tanulmányokat szeretett volna folytatni, azonban ez nem volt egyszerű, mert a nők számára egyetemi tanulmányok folytatása csak a két 1895-ös rendelet megjelenése után vált elérhetővé. Ritoók számára ekkor nyílt lehetőség arra, hogy érettségi vizsgát tegyen. Négyen a tűz körül című novelláskötete előszavában arról ír, hogy az érettségi teljesítése után érezte úgy, hogy elkezdődött az élete. Ezután a budapesti egyetemen bölcsészetet tanult. A szakirodalom nem tartja fontosnak szépirodalmi munkásságát, én azonban szeretnék leszámolni ezzel a vélemén�nyel. Ritoók Emma a keveset kutatott szerzők közé sorolható. A szellem kalandorai című regény az 1920-as évek szellemi eredménye. Publikálására 1922-ben került sor. Nem csupán kiemelkedő szépirodalmi alkotás, hanem kiváló kortörténeti dokumentumként is olvasható. Keletkezésének történetét általában a Vasárnapi Körben szerzett tapasztalataihoz kötik. A regény a 20. század első két évtizedének Magyarországát és Budapestjét mutatja be. Megismerhetjük a fiatal polgári értelmiség századeleji mozgalmait, az 1919-es politikai és társadalmi változásokat és a Trianonhoz vezető eseményeket. Megelevenednek azok az évek, amikor Magyarország a háborúba sodródik, képet kaphatunk a harcokról, zavargásokról, a menekülésről és a vándorlásról. A történet Donáth Ervin életét követi nyomon. A regény a fiú felnövéstörténeteként is értelmezhető. Ervin gyerekkora egy vidéki kisvárosban telik – már ekkor úgy gondolja,
PESTI BÖLCSÉSZ 2018. április
|11
Száz Magyarok Könyvei címmel. Ebben a kiadványban Lux Terka is publikált. A szerkesztők felkérték arra az írónőt, hogy írjon a kiadvány számára egy önéletrajzot. Lux Terka „önéletrajzában” kifejtette, hogy megmaradna eddigi titokzatos szerepében, szereti, ha nem tudnak róla sokat az emberek. Ez is írói hitelét szavatolja, hiszen szerinte a sikereit önerőből volt képes megvalósítani, nem pedig kapcsolatok és szívességek révén. Az író eredeti neve Dancsházi Oláh Ida volt és 1873-ban született. Egyszer házasodott 1883-ban, de a kapcsolat válással végződött. A férj Szöllősy György volt. 1901-ben novellája jelent meg a Vasárnapi Újság-ban, ami széles olvasótáborral bírt. Publikált ezen kívül a Hét című lapban is, amely a konzervatív ízléssel szembeforduló orgánum volt, illetve a Budapesti Napló munkatársaként is jegyezték. A Légrády testvérek 1900-ban alapítottak egy független napilapot, a Pesti Hírlap-ot – az írónő a húszas évekig publikált ebben az újságban. Luxnak markáns elképzelései voltak a nők emancipációs törekvéseiről. A Népszavá-ban cikk jelent meg róla 1910 januárjában azt az eseményt rögzítve, amikor a szociáldemokrata nőmozgalom aktivistája volt. Lux ekkor kifejtette a véleményét a feminizmussal kapcsolatban, illetve a női választójog témájában. Fontosnak tartotta a társadalmi egyenlőtlenség felszámolását. A Nő című lapban számos cikket publikált, amelyekben a nőmozgalommal és a pacifizmussal foglalkozik. A korai cikkekben még nem tartotta fontosnak a nők választójogának kiharcolását, az évek során azonban sokat változott szemlélete és később a nők egyenjogúságának megteremtéséhez elkerülhetetlennek találta a politikai és jogi vonatkozások megalapozását is. Lux Terka írásaival Kádár Juditon kívül Sánta Gábor irodalomtörténész foglalkozott. A „Minden nemzetnek van egy szent városa” című tanulmánykötet a századfordulós Budapest narratíváival foglalkozik. A szerző itt figyelmet szentel Lux Terka Budapest című regényének. Ez az író legismertebb műve, amely 1908-ban jelent meg. Kádár Judit szerint a Goriot apó-ra emlékeztet, hiszen a főszereplő Fáni, akárcsak Eugene de Rastignac, naivan és lelkesedéssel veti bele magát a nagyvárosi életbe, a történet azonban a fővárostól való megcsömörléssel és a társadalomból való kiábrándulással végződik. Lux társadalmi tablót ábrázol. A regény bemutatja a századforduló Budapestjének nyüzsgő életét. Megjelennek kilátástalanságban élő szegények, az egyszerű gyári munkások, a bohém művészek és a pazarló gazdagok. A regény központi alakja Schneider Fáni, akinek
végigkövethetjük az életét a gyermekkorától. A narrátor nagy figyelmet fordít arra, hogy bemutassa, milyen változáson megy keresztül Fáni jelleme. A fejlődésregények sémáját is felfedezhetjük a sorok között, azonban egyéni interpretáció kérdése, hogy mennyiben tekinthető fejlődésnek a lány jellemének alakulása, illetve hogy milyen természetű is ez a változás. Fáni szegény munkáscsaládból származó kislány, akit elsősorban a szépsége tesz különlegessé környezete számára. Egy testvére van, Szepi, aki okos, ám a narrátor szerint csúnyácska kisfiú. A testvérek szeretik egymást, sok időt töltenek el együtt, a báty vigyáz Fánira és óvja az elkallódástól. Egy nap azonban megtörténik a baj. Fánit elcsábítja egy szobrász. A kislány modellt áll a művésznek, majd a szeretője lesz. Fáni családját megbotránkoztatja a kislány tette, azonban segíteni nem próbálnak neki, hanem azonnal elítélik. Egyedül Szepi látogatja meg a szobrászt, és próbál hatni a lelkiismeretére, hogy vegye el a lányt feleségül, mert ez az egyedüli módja annak, hogy a társadalom ne vesse meg Fánit. A szobrász csupán gúnyos nevetéssel válaszol a kérésre. Szepi tehetetlennek érzi magát, és ezen a napon megfogadja, hogy olyan pozícióba fog kerülni felnőtt korában, ahonnan megszüntetheti a társadalmi igazságtalanságokat. A szobrászt nem érdekelte Fáni személyisége, csupán külső szépsége. A lányt nem is emberként kezelte, hanem művészetének alapanyagaként. Inspirációt merített a lány csodálatos testi adottságaiból, de arra nem volt érzékeny, hogy belső szépségét meglássa. A lány modellt állt a művésznek, aki a Venus című szobrot készítette el a találkozások alkalmával. A szobrász, miután elkészült a művével, megszakította a kapcsolatot a lánnyal. A narrátor ezután „elvágja” a történetet ennél a szálnál, amikor a kétségbeesett helyzetben találjuk Fánit. Az elbeszélő ezek után beszámol a három évvel később bekövetkezett eseményekről. Fáni ekkor már magabiztos fiatal lány, aki sokat változott az évek során. A sorozatos igazságtalanságok, amiket megtapasztalt, erősebbé tették. Ő is, ahogyan bátyja, megfogadja az őt ért sérelmek miatt, hogy tönkreteszi a körülötte lévőket. Ahogy idősödik, egyre magabiztosabb lesz, meggazdagodik és igazi femme fatale-lá válik. Lux regénye nagy érzékenységgel ragadja meg a századfordulós Budapest társadalmi problémáit. Egy erős akaratú női karakter próbál meg eligazodni a társadalmi „dzsungelben”, utakat, lehetőségeket keresve az érvényesülésre. Mai szemmel is érdekes olvasmány, hiszen rádöbbentheti az olvasót arra, hogy egy évszázada is hasonló problémák vették körül az embert, mint ma.
hogy más, mint a többiek. Ervin úgy látja, hogy a többi gyerek élete abból áll, hogy szorgalmasan tanulnak az iskolában, majd hazatérve gyerekes csínyeket követnek el vagy játszanak. A fiú viszolyog már ettől az életmódtól. Igazi barátra nem tud szert tenni, a gondolataiba menekül. Gyakran ragadják el a képzelgései, ezért nehezen érteti meg magát a többiekkel. Először a kis Wéber Gyula kezd el hozzá kötődni, aki csodálattal hallgatja Ervin magyarázatait órákon át. Egy napon azonban a gazdag zsidó családba született Ervin ellátogat Gyuláékhoz, és világossá válik számára, hogy szegények. A regényben a gyermekkori ártatlanság nem oldja fel a kiáltó egyenlőtlenséget a társadalmi rétegek között. Ervin elfordul Gyulától. A fiú ezután Budapestre költözik, és ott folytat tanulmányokat. A pesti társaság egyik kiemelt figurájává, afféle művész filozófussá válik. A szöveg végig lebegteti azt a kérdést, hogy vajon Ervin zsenialitása csupán reprezentáció vagy valós képesség-e. A fiú egész életén át keresi a nőt. Számos lánnyal, asszonnyal folytat majd viszonyt, de egyik kapcsolata sem kecsegtet pozitív kicsengéssel. Ervin végig megfejtehetetlen kérdésekre keresi a választ, az állandó filozofálgatás improduktív, csapongó, gyökerek és igaz kapcsolatok nélküli élethez vezet. A regény bemutatja a század első évtizedeinek budapesti társadalmát, a kallódó művészek életét, a törekvő értelmiségi fiatalok új eszmék bevezetését hirdető csoportját. A szereplők közötti dialógusok által bepillantást nyerhetünk a kor filozófiai, művészeti és tudományos elképzeléseibe. A regényben fontos szerepet kap a zene, amely kiemelt expresszív erővel bír. Ervin kisgyermekként tapasztalja meg először, hogy milyen nagy hatással van rá a zene. Egy haldokó ember utolsó zongorajátékát hallja. Ez az élmény egész életén át fontos marad a számára. A későbbiekben ő is zongorázni kezd. Gyermekkori barátja, Wéber Gyula is hivatásos muzsikus lesz, akivel már mint felnőttek látják viszont egymást. Ritoók olyan narratív eszközökkel él, amelyekkel ábrázolni tudja a zavargások, harcok, vándorlások dinamikus, kaotikus, stabilnak elgondolt rendszereket megdöntő aspektusait.
Ezekben a jelenetekben nagy erővel ragadja meg a tér rendezetlen, átláthatatlan voltát. A karaktereknek nincs lehetősége a stabil nézőpontból való szemlélésre. Nagy hangsúlyt kap a mozgás, a folyamatosság logikája. A harcok során szétomló város stabil struktúrája felbomlik és a „régi” városhoz köthető vizuális tapasztalatok érvényüket vesztik. A széthullás következtében új látványvilág jön létre, amely folyamatos átalakulásban van. A menekülők fő intenciója a szétdúlt város elhagyása. A vándorlóknak el kell hagyniuk a megszokott terüket, otthonukat. Nemcsak életterüket kell maguk mögött hagyniuk, hanem múltjukat is. Az egész életüket eddig Budapesten élő polgárok a város épületeihez kötődtek, hiszen ezeken a helyeken történtek velük események. A térből számukra kiolvashatóvá válik a múlt. A kaotikus idők során azonban az épületek roncsolódnak, elpusztulnak. A tér ezen elemeinek törlődésével megszűnik a lehetősége annak, hogy a tér narratívakonstráló potenciállal rendelkezzen. Az elpusztult épületekből nem olvashatóak ki a továbbiakban a múlt történetei. A regényben a harc, a vándorlás és az emlékezés komplex összefonódása jelenik meg. A regényen kívül a világháború borzalmainak tapasztalatait az 1920-ban megjelent Sötét hónapok című verses kötetben is megírta. A harcok, a menekülés és az elvándorlás jelenségeiről több műnemben is írt, ezeknek a tapasztalatoknak a kifejezésére narratív és poétikai lehetőségeket is teremtett. Érdekes reprezentációs eljárás az, ahogy a világot befolyásoló militáns logikát képes epikus és lírai keretben is ábrázolni. Ritóók Emma művei egyedi, érdekes és a társadalmi, poltikai, migrációs eseményekre érzékenyen reflektáló perspektívát nyújtanak a kor történetének minél teljesebb megismeréséhez. Ritoók Emma izgalmas személyisége a magyar nőtörténetnek. Tevékenységével a múlt századi haladó nő típusát képviseli, aki fontosnak tartotta, hogy művelődjön, és hogy intézményi keretek között részesüljön oktatásban. Sokoldalú érdeklődése, elmélyült, művészeti, esztétikai tudása a kor egyik fontos gondolkodójává avatja. Érdemes emlékeznünk rá.