Page 1

PESTI BÖLCSÉSZ Az elte btk hök lapja • 247. szám, 2017. április

Tőzsér István Martin: Alkotás, önkifejezés, közösség Határozott igen a Színházra • Hogyan öltözködnek a bölcsészek? • Szerepjáték


DUNAI REGATTA AZ ÉV SPORTFESZTIVÁLJA

CHEERLEADER BEMUTATÓ


247. szám 2017. április 2-4. Határozott igen a Színházra 5. Nincs ülés, nincs fájdalom 6. Ahol könyvek is megkóstolhatóak 6. Édes, de nem annyira 7. Szerepjáték mint szabadidős tevékenység 8-9. Így nem lett András szentföldi kalandozása legenda 10-12. Alkotás, önkifejezés, közösség 13. A (test)vér kötelez? 14-15. Grafikai tanszék, egy kiállításon 16-17. Hogyan öltözködnek a bölcsészek? 18. A parafília démona 19. Egy beteljesületlen szerelem története 20. Bolondos vénemberek (Filmkritika) 21. Jólemezvan? (Zenekritika) 22. Bársonytafota (Színház) 23. Tarisznya Táborok 24. Holdfény (Széppróza)

Kedves olvasóink! A huszonegy éves Tőzsér István Martin annyira komolyan veszi a filmezés iránti elkötelezettségét, hogy a közös filmtudományi óránkat követő interjú végeztével egyből vonatra szállt, hogy új munkájához forgasson vidéken. Ugyanilyen lelkesedés járja át a tavaly megszűnt, majd újraindult Színház című színházművészeti folyóiratot, amelynek szerkesztőségi ülését lapunk szerzői, Kalmár Balázs és Varga Gréti keresett fel a most induló új rovatunk első cikkéhez. Élményt gyűjtöttek, és leckét kaptak alázatból, kitartásból. Áprilisi lapszámunkban a Nassoldába és a most nyílt Magvető Caféba is elkalauzolunk benneteket, de II. András királyunk szentföldi kalandjai mellett Salinger és Oana Chaplin szomorú románcát is végig kísérhetitek. Három Oscar-díjas öregúr pedig talán szívderítő mosolyt csal az arcotokra. Reményeink szerint ezt a hónapot a tavaszi feltöltődés, a húsvéti locsolkodás és a kínált, sokszínű kulturális programok (például egyetemünk önálló tehetségkutatója, a Patina) jegyében töltitek. Szigorúan elszakadva az íróasztaltól, laptoptól, székektől. Mészáros Márton, főszerkesztő (A hátsó borítón a Pesti Bölcsész Újság csapata (a teljesség igénye nélkül) látható. Álló sor: Molnár A. Aliz tördelő, Mayer Kata főszerkesztő-helyettes, Mészáros Márton főszerkesztő, Kalmár Balázs és Vass Enikő szerzők. Ülve: Gregor Lilla szerző, Kozics Júlia alkalmi fotós, Tóth Melitta, Varga Gréti, Lukács Andrea szerzők és Szlávich Eszter korrektor.)

Főszerkesztő, olvasószerkesztő: Mészáros Márton Korrektor: Szlávich Eszter Főszerkesztő-asszisztens: Mayer Katalin Vezető szerkesztő: Tóth Melitta Főmunkatársak: Legény Zsófia, Gregor Lilla Tördelőgrafikus: Molnár A.Liz Fotó: Bánkövi Dorottya, Gaár Orsolya Felelős kiadó: Murai László elte btk hök elnök Terjesztés: Czinege András Nyomdai kivitelezés: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Betűtípus: Chronicle, Abril Fatface, FF Meta Szerkesztőség: 1088 Budapest, Múzeum körút 4. H épület Megjelenés: 1500 példányban, havonta Elérhetőségünk: pbu@btkhok.elte.hu


Határozott igen a Színházra A Színházról nem csak színházimádóknak Varga Gréti „Kell egy csapat”, mint ahogyan Sándor Pál Régi idők focija című filmjében mondják. Kicsit közhelyes és elcsépelt ez a mondat, mégis ez volt az első, ami eszembe jutott a Színház folyóirat szerkesztőségi ülésén tett látogatásunkkor. Herczog Noémi, Králl Csaba, Rádai Andrea és Tompa Andrea között valóban teljes összhang mutatkozott, és nem, ezt nem azért mondom, mert lelkes olvasója vagyok a Színház folyóiratnak, és minden hónapban várom, hogy megjelenjen. Fontosnak tartom, hogy ma Magyarországon, ha nagy nehézségek árán is, de egy ilyen intellektuális folyóirat fent tud maradni. Illetve újra megjelent azt követően, hogy tavaly egy időre felfüggesztették a megjelenést. Szerzőtársammal, Kalmár Balázzsal kíváncsiak voltunk arra is, hogyan támadt fel a lap. Igazából valamilyen szintű anyagi támogatást kaptak a Fővárostól, de véleményük szerint ez csak egy mentőmellény volt, ami ideig-óráig elég. A támogatásért cserébe vannak bizonyos témák, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a havi folyóiratban. Például szerezniük kell határon túli anyagokat, bővebben informálni az olvasókat a gyerekszínházakról, de ezek ellen nincsen kifogásuk. A főszerkesztő, Tompa Andrea kiemelte, hogy a városvezetés abba, hogy mi legyen a véleményük, természetesen nem szól bele. A tartalmat nem, csak a tematikát befolyásolják. Ezt az álláspontot a szerkesztőség is tartja, hiánytalanul liberális módon kezelik az anyagokat. Ha szakmai szempontból jónak találják, de ellentétes a véleményük a szerzővel, a cikket akkor is publikálják. Arra is odafigyelnek, hogy ne csak a szakmának szóljanak a cikkek, ne csak a szakmabeliek számára legyenek érthetőek a vélemények. Céljuk, hogy a más területek iránt érdeklődőket is megragadják. Erre szolgál például a színház határterületeinek bevonása, pszichológusok írásainak megjelentetése is. A szlogenjüknek („szakmai és olvasható”) megfelelően ki kell hogy elégítsék a művészeti érdeklődésű olvasók igényeit.

2

Továbbá céljuk, hogy a lap valóban olvasható legyen, de ne bulvárosodjon el. Zömmel olyan témákat keresnek, amelyek őket érdeklik, de figyelnek rá, hogy minden területre koncentráljanak. Nyilvánvalóan a legfőbb cél az olvasottság. Az, hogy az olvasók hogyan gondolkoznak ma a színházházról, mire kíváncsiak a kulturális élettel kapcsolatban, alapvetően meghatározza a munkájukat. Észrevételeztük, hogy régebben jelent meg drámamelléklet, de manapság már nem. Ezt ők is sajnálják, de ennek is a piszkos anyagiakhoz van köze: nagyon drága lenne, a támogatás ezt már nem fedezné. Mint köztudott, van egy szinhaz.net elnevezésű weblap is, amely teljesen más munkamorált igényel, mint a fizikai értelemben megjelenő lap. A folyóirat és az internetes terjesztés különbségeiből kifolyólag minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek az egymás közti munkamegosztásra. A mai világban felmerülhet a kérdés (noha nem az én irányomból), hogy van-e létjogosultsága a nyomtatott verziónak, ha úgyis van honlap. Erre egyértelműen azt a választ adták, hogy „ennek a lapnak nyomtatva is van értelme”. „Ezt a struktúrát nem tudja visszaadni a netes anyag”, mivel ez teljes mértékben egyben van, bármikor levehető a polcról. Ugyanakkor az olvasás közben nem kalandozunk el a ránk zúduló hirdetések, linkek töménytelen mennyiségében. A nyomtatott folyóirat egy burok, amelyben jobban el tudunk mélyedni. Mivel mindannyian folyóiratokon szocializálódtak, és az a véleményük, hogy a publikálás szempontjából is értékesebb, ha cikkük egy kézzel fogható folyóiratban jelenik meg, szükségszerű, hogy a lap továbbra is működjön. A netes anyagok sokkal frissebbek, gyakran egy premier után rögtön megjelenik a honlapon a kritika az előadásról. A lapkiadásnál természetesen szintén aktuálisnak kell lenniük, de ez bonyolult dolog az időhiány miatt. Érthető módon fél évvel korábban nem kezdhetnek fókuszálni egy adott programra... Számomra nagyon izgalmas volt, hogy kihelyezett szerkesztőségi ülésükön elhangozott az állítás,


miszerint szeretik keverni a korosztályokat – mármint abból a szempontból, hogy független, modern előadásokra is szívesen küldenek idősebb szerzőket, konzervatívabb programokra pedig fiatalokat. Lényeges kiemelni, ezáltal szélesebb körű rálátást biztosítanak. Számomra az is szimpatikus volt, hogy a tanulást is előtérbe helyezik, vagyis – szakmai alapon – reagálnak a cikkekre. Véleményük szerint mindenkinek fontos, hogy valamiféle visszajelzést kapjon, átgondolja a munkáját, és ezáltal fejlődjön. Nehézségként merül fel a számukra az is, hogy manapság „senki nem él kritikából”, nehéz jó kritikust választani, mert iszonyú kevesen vannak. Ezért nem csak az ott dolgozó szerzők útját egyengetik, hanem indítottak egy színházi mentorprogramot is.

Ez azért is klassz lehetőség, mert ingyenes. (Saját tapasztalatból tudom, hogy a fiatalok képtelenek magas összegek befektetésére.) Az eddigi visszajelzésekből, jelentkezésekből is érződik, hogy kifejezetten magas az érdeklődés a lehetőség iránt. A mentorprogramról szóló online írásuk a legolvasottabb cikkeik közé került. A nagy érdeklődés reményre ad okot, és elnézve a néhány tagból álló szerkesztőség elszántságát (pontosítva: megszállottságát), nem aggódom a lap jövője miatt. Számtalan érdekes témáról esett még szó, amelyek sajnos nem férnek bele ebbe a cikkbe, de remélem a beszámolómmal valamennyit sikerült átadnom ebből a remek kalandunkból. ■

Értelmiségi lecke op. 1 Azt hiszem, annyiban rossz újságíró vagyok, hogy nagyon preferálom a személyességet és a töredékességet. Mégis azt hiszem, talán ez a két dolog az, ami hitelesen tud közvetíteni valamit. Lírai gondolatok egy folyóiratról. Kalmár Balázs Tartottam az elfogódottság hangjaitól. Felemelő érzés, ha az ember egy általa példaképnek vagy etalonnak tartott folyóirat (ez lenne a Színház) szerkesztőségével tölt el egy kellemes másfél órát, mialatt faggathatja őket érdekes és izgalmas dolgokról, ráadásul tegező nexusban. Ez adhatná a szubjektív hangom alaptónusait. Árnyalva azzal, hogy ezek az emberek odafigyelnek rám, kíváncsiak a kérdezőre. Talán ez meghálálhatatlan élmény? Elgondolkodtam ezen. Mi hatott meg, mi lelkesített, emelt föl vagy éppen fanatizált egy márciusi csütörtökön, a Móka Kávézóban délelőtt 11-kor? Mit adhatott Grétinek és nekem az ott eltöltött idő? Azt hiszem az, hogy egy olyan Magyarország levegőjét szívhattuk, ahol nagyon jól esik/esne élni. Nem tudom eldönteni, hogy utópia vagy egy rothadó kéreg alatt rejtező lélek-e ez az ország. Mit tud ez a haza, ahol olyan jó élni? Először is támaszkodik az egyetemes emberi értékekre és a több száz, több ezer éves emberi kultúrára, hagyományra. Ennek kifejezésére igazán alkalmas a színházművészet.

Az ember a maga teljességében jelenhet meg – puszta, önálló jelként. Olyan jelként, amelyre a múlt rápakolta a jelentésrétegeket és kinek műveltsége, nyitottsága alapján jut el ebbe vagy abba a rétegbe. De ennek a jelnek az a tulajdonsága, hogy képes új jelentéssel bővülni. Ehhez hozzátartozik az is, hogy folyamatosan rákérdezünk önmagunkra és a világunkra, és a válaszadás folyamatában kitágítjuk eddigi határainkat, új dolgokat ismerünk meg. Ezt pedig csak nyitottsággal, egymás iránti lehető legteljesebb odafigyeléssel lehet igazán elérni. A nyíltság, az őszinteség és a kérdezni tudás elemi ahhoz, hogy az általam vizionált hazakép jól működjék. Mindezt pedig átszövi a magyar nyelv, és benne minden érzelem, tudás, emlék, amit a nyelv hordoz. Valami ilyesmi lehet boldog magyarnak lenni. Valami ilyen levegőt éreztem a kávé és tea erős illatkeverékének forgatagában. Ezzel találkoztam ott, hála annak a négy embernek, akikkel beszélgettem: Herczog Noéminek, Králl Csabának, Rádai Andreának és Tompa Andreának. Rögtön befogadtak minket, tárt karokat kaptunk és ez csoda.

3


Egy darabka szabadság: Varga Gréti, Herczog Noémi, Králl Csaba, Tompa Andrea, Rádai Andrea, Kalmár Balázs Fotó: Gaár Orsolya

Csoda az is, hogy van egy ilyen pici sziget, mint amilyen a szerkesztőség. Sokat mondó, hogy találkozásunk nem egy irodaházban vagy valamilyen jól felszerelt, szerkesztőségről alkotott ideánkat kielégítő helyen, hanem egy aprócska kávézó aprócska emeletén zajlott le. Inspiráló az a közeg, ahol öt plusz egy ember munkája működtet egy egyedül maradt, komoly nívóval rendelkező művészeti folyóiratot, már-már hazardírozásnak tűnő anyagi körülmények között. Ebből – anyagilag – nem lehet meggazdagodni, csak szellemileg. Elsőre véd- és dacszövetségnek tűnhet, de inkább színházszeretők családja ez, ahol a fanatizmus az összetartó erő. Komoly tanulság ez nekünk, fiatalabb nemzedéknek, bölcsészkari lapot üzemeltető ifjaknak, fenekünkön a tojáshéjjal. Lecke elköteleződésből, hitből, küzdésből, akarásból és demokráciából – első fokon. Másodfokon pedig: profizmus a nincstelenségben. Azt hiszem, meg kell ragadnunk azt a biztos, egyetemi hátteret, és el kell kezdenünk igazán fontos dolgokról beszélgetnünk. ■

4

Minden évbe belehalnak

,,Azt lehet tudni nem hivatalosan (még nincs hivatalos értesítés, de már kiszállították az április számot), hogy a folyóirat támogatása idén 60%-a a kértnek (és amiből reális meg lehet csinálni), 2018ra és 2019-re viszont kb. 23 %, amiből legfeljebb 2,5 szám hozható ki. Ez a hároméves pályázat végeredménye, ami számunkra elég tragikus. Úgy látszik, minden évbe bele kell halni” – mondta lapunknak Tompa Andrea, a Színház főszerkesztője, közvetlenül lapzártánk előtt. ■

Tompa Andrea Forrás: Facebook


Nincs ülés, nincs fájdalom Friss kutatások szerint öt évvel kevesebbet él az, aki rendszeres ülőmunkát végez. A jelenség világméretű, így tanulmányok és önsegítő kézikönyvek tucatjai lepték el a piacot. A sok ülés hát-, váll- és nyakfájdalmat okoz, de akár a cukorbetegség kialakulásában, elhízásban is szerepet játszhat. Mészáros Márton A digitális kultúrában egyre szaporodnak azok a munkák, amelyek asztalhoz kötött munkavégzést igényelnek. Egyes felmérések szerint a közoktatásban tanulók mellett leginkább az informatika tudományágában dolgozók, a tudósok, kutatók, újságírók, írók vannak leginkább kitéve annak, hogy órák hos�szát író- vagy számítógépasztalnál, esetleg laptopjuk felett gubbasszanak. Az internetes álláskeresőkön találni olyan kategóriát, amely ülőmunka szerint csoportosítja a munkalehetőségeket: más foglalkozások mellett csomagolóként, minőségellenőrként, szerelékösszeállítóként, titkárnőként, sofőrként, szervezőként is ültőhelyben kell végezni a munka javát. Az ülőidegzsába hagyományosan az ülőmunkát végzők betegsége, tartja a mondás. (Azokat, akik hosszan ülnek számítógép előtt, szemszárazság, fejfájás, kimerültség is szokta gyötörni.) Csakhogy az isiász mellett szervezetünket számtalan más panasszal is terhelhetjük, ha sokat ülünk: néhány éve publikált felmérések szerint a tartós ülés többek között az elhízás, a cukorbetegség, de akár a depresszió kifejlődésének is zöld utat adhat. A huzamosabb ülőmunka a test „elmacskásodásán” kívül rossz testtartást is előidézhet, az pedig hajlottá vagy íveltté teheti a gerincet. Köztudatott, a tipikus irodai ülőmunkát végzőknél több mozgásszervi betegség jelentkezik, mint azon társaiknál, akik aktívan végeznek fizikai munkát. Napi átlagos hat óra folyamatos ülés öt évvel rövidíti meg az egyébként aktív ember életét is, jelentette be Michael Jensen, az amerikai Mayo Klinika kutatója négy évvel ezelőtt. – A hosszantartó ülőtevékenység valóban mozgásszervi panaszokat idéz, ilyenkor elsősorban a hát, láb, nyak területén éreznek fájdalmat

Forrás: HowStuffWorks

a páciensek. A foglalkozás-egészségügyi orvos és a munkavédelmi munkatárs remek tanácsokkal tud szolgálni, de az ilyen jellegű felvilágosítás hazánkban sajnos még nem túlságosan ismert – mondta lapunknak Pinke Zsuzsa háziorvos. Mint említette, a rendszeres ülést egyóránként érdemes megszakítani, és formatervezett ergonómiai székek, asztalok használata megelőzheti a fájdalmat. Akkor, amikor a prevencióval már megkéstünk, masszázs és gyógytorna is segíthet a panaszok enyhítésén. Mivel a jelenség világméretű és egyre többeket sújt, Kelly Starrett amerikai sztárgyógytornászfizioterapeuta Asztalhoz kötve címmel néhány éve könyvet írt arról, miként előzhető meg a nagyobb baj. Kötete, amely számottevő ideig szerepelt a New York Times és a Wall Street Journal sikerlistáján, alapvetően kézikönyv, amely remek tanácsokkal szolgál a dinamikus, aktív és legfőképpen egészséges munkavégzéshez. A könyv kreatív ötleteket nyújt ahhoz is, hogyan optimalizáljuk a hátsó fertályunkon töltött időt, s azt is megmutatja, miképpen csökkentsük a hát, nyak és váll területén a huzamosabb ideig tartó üléstől keletkezett fájdalmat. Ugyanis az ülés káros hatásai kizárólag gyakori felállással és testmozgással védhetőek ki. ■

5


Ahol könyvek is megkóstolhatóak Esterházy Péter gyakran álmodozott egy ideális kávéházról. Ebben a kávézóban sosem tudhatod, hogy melyik író ül éppen a szomszéd asztalnál, ki kortyol bele a teájába. A Dohány utcában márciusban nyílt Magvető Café célkitűzése, hogy törzshelyként szolgáljon szerző és olvasó számára. Itt a kiadó összes forgalomban lévő könyvét fellelheted, leveheted a polcról, sőt mondhatni, teád vagy kávéd mellé meg is kóstolhatod. Mi több: reggelizhetsz a könyvek és irodalmi idézetek ölelésében. Finom teák, kávék, borok várnak. Választhatsz az üvegburák alá felpakolt sütemények közül. Az alkalmazottak, ahogy egy szépirodalmi kiadó kávézójához illik, intelligensek és barátságosak. A kávézó könnyed hangulatú, egyszerű stílusú: a könyvespolcok, a padló, az asztalok, minden berendezési tárgy világos fából készült. Az, akinek pedig véletlenül a kezéhez tapadna valamelyik könyv, a kávézó hátuljában található hosszú folyosón keresztül

Forrás: Magvető

Ágoston Enikő

átsétálhat a Líra áruházba, ahol kiszemeltjét megvásárolhatja. Az új kulturális hely teret ad irodalmi programoknak is: könyvbemutatóknak, rendhagyó irodalomóráknak, de színházi bemutatót is terveznek. Annak a szerzőnek, aki tagja a Szépírók Társaságának, az Írószövetségnek, a József Attila Körnek vagy a Fiatal Írók Szövetségének, lehetőség nyílik – minden nap egyszer – verssel vagy rövidprózával fizetnie a kávéért. A kéziratokat jótékonysági célra használják fel. A Magvető Café alig tíz percnyi kényelmes sétára található az elte bölcsészkarától. Habár a városközpontban van, mégis ideális, csendes hely. ■

Édes, de nem annyira Mészáros Márton A város központi részén, a Káldy Gyula utcában üzemel a Naspolya Nassolda, amely az édesszájúak kedvence, noha süteményeiket, tortáikat az egészséges táplálkozás jegyében készítik. Termékeiket glutén-, tej-, tojás- és hozzáadott cukormentes adalékokkal, kizárólag természetes alapanyagokból építik fel. „Műélvező laikusként” felmerült bennem a kérdés, mivel pótolják a cukrot, de a mindig kedves pultos lány gyorsan megvilágosította homályomat. Akkor, amikor egy-egy torta elkészítésekor édeskés ízt szeretnének előállítani, cukor helyett mézet használnak, árulta el. Mivel természetes alapanyagokat használnak, a legtöbb torta nem igazán édes, de ez semmit nem von le a finom ízekből. Az árak

6

viszont az exkluzivitás miatt némileg magasak, a falánkoknak inkább ez szab(hat) gátat. Noha tonkahabos csokitorta, gránátalmás sajttorta, mákos citromtorta, a híres japán zöld tea ízesítésével operáló matcha torta és cseresznyekrémmel bevont, kisalakú almás sütemény is fellelhető pultjukban, a felsorolás mégis egyedül a tavaszi felhozatalra igaz. Ugyanis a Nassolda kínálata évszakról évszakra változik, hiszen gyümölcstortáikat például szezonális gyümölcsökből készítik. Az, aki szeretne egészségesen édességet falatozni, netán házilag készített gyümölcslevet kortyolgatni, biztosan törzshelyre talál az otthonos és stílusos cukrászdában. Ha ellátogat a Naspolya Nassoldába, szinte biztos az is, hogy a cukrászüzlet kutyusa hangtalanul, nagy farkcsóválásokkal a társául szegődik. ■


Szerepjáték mint szabadidős tevékenység A szerepjáték számtalan eddig még kiaknázatlan karrierlehetőséget is rejt magában. Az ezzel foglalkozó kurzus oktatója lapunknak azt mondta, a játék, amely szorosan kapcsolódik a kultúrához, a legősibb tanulási forma. Lantos Bence A Szerepjáték és kultúra néven futó szeminárium kísérletet tesz a szerepjáték és az ahhoz kapcsolódó fogalmak (pl. Nem Játékos Karakter, mesélői szabadság, karakteralkotás dilemmái) definiálására, megvitatására. Célja, hogy bemutassa a szerepjátékot mint szabadidős tevékenységet, és rávilágítson a szerepjáték eszközként való használatának területeire a kommunikációban, a művészetben, az oktatásban, tréningben – mondta lapunknak Dr. Lippai Edit, elte Pedagógiai és Pszichológiai Karának oktatója. Szerepjáték alatt azt a játéktevékenységet értjük, ahol a résztvevő egy elképzelt figura karakterét ölti magára, a karakterrel pedig kihívásokat teljesíthet, aminek következtében a karakter tapasztalatokat szerezhet és fejlődhet. A játéktevékenység folyamata – a meghívott előadók adatai szerint – kiegészül kreatív, művészeti próbálkozásokkal, és a csapatban való együttműködés örömeinek és nehézségeinek megtapasztalásával is. Összességében ez egy ismeretterjesztő, gondolatébresztő óra, mindazok számára, akik szívesen kalandoznak ebben a szubkultúrában, illetve érdeklődnek a szerepjátékosok által implikált fantázia-univerzumok iránt. Kíváncsiak voltunk, Lippai tanárnő miért fogadta el a felkérést, hogy szerepjátékról szóló órát tartson. – Saját tapasztalataim azt mutatták, hogy a szerepjáték minden formája olyan önmegismerési úttá vált, ami megérdemel egy egyetemi szintű képzést. Kutatóként is érdekel a téma, és oktatóként szívesen segítek minden olyan hallgatót, aki kisebb-nagyobb lélegzetű, de tudományos igényességű kutatást végez ebben a témakörben

– mondta a Pesti Bölcsész Újságnak. Lippai Edit hozzátette, meghívott előadóik általában szintúgy olyan szakemberek, akik játékosok, játékszervezők, világalkotók, művészek, ugyanakkor többségük emellett kutatással és oktatással is foglalkozik. A nem szerepjátékozóktól talán valamennyire távol állhat az óra tematikája, de a tananyagban oktatottak mégis érvényes állításokat fogalmaznak meg. A játéktevékenység önmagában nem új jelenség, hiszen egyidős az emberiséggel. A játék a legősibb tanulási forma. Az ősi misztériumjátékokat tekinthetjük élő szerepjátékoknak, az asztali szerepjáték a 20. század második felében született meg, az online szerepjátékok a 21. században váltak milliós nagyságrendű felhasználót megmozgató világjelenséggé. A marketing után az oktatás is kezdi felfedezni a játékosításban (gamification) rejlő motivációs potenciált, mesélte Lippai. A téma tehát egyaránt aktuális és fontos, egyszerre régi és új, de ami a hallgatók számára külön érték, az az, hogy számtalan eddig még kiaknázatlan karrierlehetőséget is rejt magában. – Éppen ezért folyamatosan arra törekszünk, hogy a legfrissebb eredmények és szakirodalmi gyűjtemények kerüljenek a tananyagba. Minden félév különbözik az előzőtől, aktualizáljuk a tartalmat, a forrásokat. A meghívott előadóktól is ezt kérjük, ők egyébként gyakran csupán hónapok tapasztalataival érkeznek, de rendkívül lelkesek és felkészültek. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a témában mozgó kutatókkal, fejlesztőkkel és a magyarországi játékszervezőkkel is – tette hozzá. A sikert mi sem mutatja jobban, mint az, hogy szinte minden órára beülnek játékosok, mesélők, játékszervezők, adminok, akik külső érdeklődőként szeretnének lépést tartani a legújabb ismeretekkel. ■

7


Így nem lett András szentföldi kalandozása legenda Amikor a Szentföld megsegítésére vonultunk címmel tartott konferenciát az I. Tóth Zoltán Kör annak alkalmából, hogy II. András nyolcszáz éve indult el a Szentföldre az ötödik keresztes hadjáratra. A március 23-i ülésen négy előadást tartottak a Kari Tanácstermében: a téma legjelentősebb kutatói ismertették a legújabb kutatási eredményeket. Erdős András Patrik Az első előadást karunk Történelem Segédtudományai Tanszékének habilitált egyetemi docense, dr. Körmendi Tamás II. András keresztes hadjáratának nyugati forrásai címmel tartotta. Előadásában kiemelte azt, hogy valójában men�nyire szűkös a vonatkozó krónikaanyag: a legtöbb információt a magyarok részvételéről Jacques de Vitry püspöknek a pápai udvarba írt jelentései tartalmazzák, a többi forrás nem elég önálló (tőle vesz át nagyobb részleteket), vagy nem elég informatív. Az ő híradásán kívül csupán a király ereklyevásárlásaira (Képes Krónika) és az ő távozása után is ottmaradt magyar harcosokra (Paderborni Olivér) van adatunk. Mivel az információk nagy részének így egy olyan szereplő szolgált forrásául, aki nem kedvelte András királyt (igencsak negatívan nyilatkozott róla), nem csoda, hogy a korabeli krónikaírás rossz színben festi le a magyar uralkodó szerepvállalását. A valóság ezzel szemben az II. András „dölyfös elvonulásáról” (otthagyta a Szentföldet, mintegy három hónap után), hogy ott-tartózkodásának időtartama teljesen átlagosnak nevezhető: a legtöbb uralkodó nem vezette ennél tovább a seregeket, hanem hazatért. Árulásnak tehát – ellentétben a Vitrynél megfogalmazott értékeléssel – nem lehet nevezni a magyar király távozását, az viszont valószínűleg megfelel a leírtaknak, hogy a magyar sereg komoly hadisikereket nem tudott elérni. Másodiknak Dr. Veszprémy László, a Hadtörténeti Intézet igazgatója lépett a pódiumra, hogy

8

Az V. keresztes hadjárat az újabb szakirodalomban címmel tartson előadást. Ennek során ismertette a hadjárattal kapcsolatos legfrissebb nemzetközi kutatások eredményeit. Az egyik legfontosabb a hollandiai Haarlem város legendás története volt Damietta (ma Dumyat, Egyiptom) ostromának az ő flottájuk általi megtöréséről: az egyértelműen mitikus, időben általuk sem jól beazonosítható eseményre a város sikerrel épített kultuszt. Az előadó ennek kapcsán vetette fel a kérdést: vajon II. Andrásnak szintén lett volna lehetősége hasonló legendateremtésre? A másik, ami a közönség számára a legmeglepőbb lehetett, az volt, hogy a helyi keresztény közösség ekkor, a XIII. század elején már igencsak visszafogott örömmel, óvatosan fogadta a keresztes vállalkozásokat. Alighanem ezt a magatartást a szaracén államhoz való – kimutatható – hűségük mellett a megtorlástól való félelem is táplálta. Rövid szünetet követően dr. Bácsatyai Dániel, az mta btk Történettudományi Intézetének munkatársa következett, Megjegyzések II. András külkapcsolataihoz az 1210-es években című előadásával. Bácsatyai hosszan ismertette a magyar és az angol korona között fennálló élénk diplomáciai viszonyt. Leszögezte, hogy a Földnélküli János király udvarában ezekben az években megforduló legalább három magyarországi követnek semmi, a keresztes háborút illető célja nem volt. A legfőbb szándék valószínűleg az lett volna, hogy a gyermek Béla herceg (a későbbi IV. Béla) számára eljegyzést eszközöljenek János lányával. Mivel az angol király az egyik erős hűbéresének szánta a lányát,


a terv meghiúsult. Élénk volt a külkapcsolat ekkor a Bolgár Cársággal is: II. Andrásnak két nádora is járt ott követségben, s később ott sikerült nyélbe ütni a magyar trónörökös eljegyzését is. (Más kérdés, hogy 1218-ban, a keresztes hadjáratból hazatérőben András végül a nikaiai császár lányának, Laszkarisz Máriának kezét kérte meg fia számára. Később valóban a bizánci hercegnő lett Béla felesége.) Az utolsó előadást dr. Major Balázs, a ppke btk Régészettudományi Intézetének intézetvezető docense tartotta. Magyar régészeti munkák eredményei az V. keresztes hadjárat serege által érintett közel-keleti várakban című előadásának középpontjában a legnagyobb szentföldi várnak, a rövid ideig a johannita lovagrend székhelyéül szolgáló Margatnak

a feltárása állt. II. András 1218-ban, a térségből való távozása előtt látogatta meg a várat, s ezután jelentős adományt tett a johanniták javára. A feltárás jelen állását és jövőbeli perspektíváit mutatta meg a kutatás, kiemelve azt is, hogy nézhetett ki a vár (és az alatta elterülő város) a magyar uralkodó említett látogatásakor. 1202-ben ugyanis földrengés sújtotta a térséget, a vár beomlott részeit pedig nem feltétlenül ugyanúgy építették vissza, de később is történtek átépítések. A régészeti munkálatok legismertebbje a Menny és Pokol freskó visszaállítása volt. Mint elhangzott, ez a legnagyobb keresztes freskó az egész Szentföldön. Szintén nem pusztán régész szemmel érdekes vonása a várnak a megdöbbentően komplex vízgyűjtő- és elvezető rendszere, amelynek feltárása hamarosan befejeződik. ■

Mi folyik a BTK-n? Lukács Andrea

Mayer Kata

A Pesti Bölcsész Újságban létrejött egy új típusú rovat, amelyben a Hallgatói Önkormányzat által meghirdetett hivatalos tudnivalókról tájékoztatjuk az elte btk hallgatóit. Reméljük hasznotokra válik a törekvésünk. Az aktuális információk közül talán a leglényegesebb a végzős diákoknak szól: nekik április 3-19. között kell leadniuk a szakdolgozatukat. Ez a tanári képzésben tanulók számára nem vonatkozik. A tavaszi szünet örömhíre mindannyiunkat érint: április 12-18. között szabadon lógathatjuk a lábunkat, sőt május elseje idén hétfőre esik, természetesen aznap sincs tanítás. A felhőtlen pihenő alatt remélem, valóban feltöltődhetünk a közelgő tavaszi féléves vizsgákra, amelyekre április 21-től lehet jelentkezni. Április 25-én a Magvető kiadó a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet 34-es tantermében tartja Király István néhai irodalomtörténész, országgyűlési képviselő Napló 1956-1989 című kötetének bemutatóját. A beszélgetést Turi Tímea szerkesztő vezeti. ■

A tavaly indult Patina tehetségkutató az elte btk saját tehetségkutatója. A miénk, azért mert együtt bulizhatunk tehetséges bölcsészek produkcióira. Azontúl, hogy valóban szórakoztató, minőségi programnak lehetünk részesei, társaink új oldalát fedezhetjük fel egy kiváló közösségformáló élmény során. Fontos, hogy a lehetőség adott legyen mindenki számára. Élményeiről hallgatótársunkat, a huszonegy éves Csicsek Zoltánt faggattuk, aki a Zenek és a Csibész formációval jelentkezett a tavalyi megmérettetésre. „Nagyon jó az, hogy ezáltal tulajdonképpen egy egész egyetem ismert meg, ennek köszönhetően tudtunk most áprilisban is koncertezni. Ami pedig még külön öröm volt: kezet foghattunk a legendás Omega tagjával, Benkő Lászlóval, aki tényleg megdicsért minket.” A Patina kategória-győztesei felléphettek a Bölcsész Napokon. A nyertesek emellett lehetőséget kapnak, hogy az EFOTT-on is bemutassák produkciójukat. Jelentkezni április 20-ig lehet, majd 27-én a MÜSZIBEN találkozunk.. ■

9


Alkotás, önkifejezés, közösség Tőzsér István Martin középiskolás kora óta színház- és filmkészítő. Miután nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, az elte magyar alapszakos hallgatójaként kezdett tanulni, de a filmezéssel nem állt le. Egyik munkája márciusban a BIG Diákfilmfesztivál különdíját kapta meg, legutóbbi rövidfilmjében pedig Mészáros Blanka, a Katona József Színház színésze alakítja a főszerepet. Martin azt mondja, az alkotás öröme és a közösség összetartó ereje hajtja. Az interjút készítette: Mészáros Márton

Dolls című ötperces kísérleti játékfilmed márciusban a BIG Diákfilmfesztiválon különdíjat kapott, három évvel ezelőtt pedig az Országos Középiskolai Filmszemle elismerését nyerte el. Mennyire tudod elengedni az elkészült alkotásokat? Kérdezem ezt többek között azért is, mert a forgatás óta számtalan új munkád és terved született. Éppen most gondolkoztam azon, hogy a Dolls-t már három éve készítettem, s mégis gyakran megkérdezik, miről szól a film, de én is gyakran megkérdezek másokat arról, hogy számukra mit jelent. Arra jöttem rá, hogy ez a film nekem mindig mást mond – úgy, hogy természetesen nem a film lesz más, hanem azon keresztül mérhetem le, hogy én mennyit változtam. Egyébként elengedtem már ezt a munkámat, de ahányszor megnézem, mindig saját magamra reflektálok, ami szerintem nagyon hasznos. Díjak és díjak között van számodra különbség? Az általad felsorolt két díj mellett 2015-ben a Gyerekszem Filmfesztiválon is díjat vehettem át a Dolls-ért. Az utóbbi két elismerés különdíj volt. Amikor március közepén, a BIG Diákfilmfesztiválon megkérték, hogy mondjak néhány szót, valami olyasmit mondtam, hogy a különdíj magában foglalja a különös, a más jelentését is. Számomra a különdíj azt mondja, hogy benne van valami más, s ez igaz a kisfilmemre is. Ez nem egy átlagos rövidfilm, hanem kísérleti munka. Azt hiszem, a zsűri is észrevette azt a különösséget, amit szerettem volna átadni. Persze egy fődíjnak is nagyon örülök, ez nem kérdés.

12

Filmekre, színházi produkciókra áll össze a barátaival Fotók: Bánkövi Dorottya

Ezeken a filmes mustrákon a szakmai zsűri mondott neked bármit is a filmedről? Mundruczó Kornél, Kende János, csak néhány név a grémiumból. Sas István, az O.K. Filmszemle zsűritagja a kísérleti szempontok alapján elemezte a filmet. Azt mondta, a színház és film közötti átmenet nagyon érdekes


benne. Szerinte talán ezért olyan különös, ez fogja meg igazán a néző szemét. A nézők általában azt mondják, hogy valóban olyan, mintha színházban lennének, de mégis érzékelik, hogy filmet néznek. Mundruczó szintén a film és színház közötti furcsa átmenetre világított rá.

Mi motivál? Az alkotás öröme, az azon keresztül történő önkifejezés, a közösség ereje. Az, hogy másokat húzni-vonni tudjak felfelé, és az, hogy együtt készítsünk ütős produkciókat. Na meg az, hogy amit megalkottunk, azt sokaknak adhassuk át.

Mi volt az első ötleted, amiből kibontottad a Dolls című filmet? Egy bevásárlóközpontbeli ruhaüzletben nézelődtem, amikor meghallottam a Moderat New Error című számát. Ahogyan körbenéztem a ruhákon, az embereken, egyből képeket kezdtem látni magam körül. Miután kijöttem az üzletből, nem hagytak nyugodni ezek a „víziók”. Idővel tisztultak az ötletek a fejemben, és a képeket logikai, ok-okozati összefüggésbe állítottam. Ez durván egyéves folyamat volt, míg a film elkészítése egy szűk hónapot ölelt fel. Körülbelül két hétig forgattunk, akkor sem minden napon. Utána másfél hétig tartott a vágás és az egyéb utómunkálat.

Erős, határozott személyiség vagy? Olyasvalaki, aki szeret másokat irányítani? Azt nem tudom és nem is szeretem megítélni, hogy milyen személyiség vagyok. De ha valamit el szeretnék készíteni, mindent elkövetek, hogy olyan embereket találjak magam mellé, akik megértik, hogy mit szeretnék. Ha az ötletem és a lelkesedésem inspirálóan hat rájuk, onnantól nyert ügyünk van.

A film alkotói közül sokakkal azonos gimnáziumba, a kiskunmajsai Dózsa György Gimnáziumba jártatok, igaz? Igen. A nagyon tehetséges operatőröm, Toldi Gergő, akivel a kezdetektől együtt dolgozunk, az osztálytársam volt. Őt leginkább az operatőri-vágói terület érdekli. Nagyon bízom abban, hogy a továbbiakban is lesz lehetőségem vele dolgozni. Visszatérve rád: hogy sajátítottad el a filmkészítés alapjait? Erre a kérdésre mindig mást felelet adok, mert sajnos nincsen sztenderd válaszom. Igazából kiskorom óta mindig érdekelt a színház, a film és a cirkusz. A cirkusz volt a nagy kiindulópont, artistaként, bűvészként vagy bohócként szerettem volna dolgozni. Tízéves koromig úgy volt, hogy a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában fogok tanulni. Emellett mindig ott volt a színház és a film, az alkotás – leginkább a csapatban alkotás. Aztán ahogyan időközben felcseperedtem, újabb és újabb magánjellegű és művészi ingerek értek, egyre inkább körvonalazódott, hogy mit szeretnék csinálni a későbbiekben.

Melyik munkád és miért jelentette a legnagyobb kihívást? Az utolsó kisfilmem, a nyáron forgatott Admiratio, amelynek Mészáros Blanka, a fővárosi Katona József Színház fiatal művésze a főszereplője. Nagy feladat képzett és foglalkoztatott színészt meggyőzni egy amatőr által rendezendő filmre. Hogyan figyeltél fel rá? Először a kecskeméti Katona József Színház Liliom című előadásában láttam. Abban a főszerepben rögvest lenyűgözött! A színlapon a neve mellett láttam, hogy e.h., vagyis egyetemi hallgató. Később a fővárosi Katonában is láthattam, méghozzá a kétrészes, újrafordított Faust Margarétájaként. Akkor, amikor Goethe nagyművét néztem, már a fejemben volt a kisfilm. Azt is tudtam, hogy ki lesz a férfi főszereplőm, csak a női karakter megformálója volt kérdés. Csakhogy, amikor kijöttem a színházból, egyből tudtam: Blanka tökéletes a szerepre! Mi fogott meg benne? Olyan magas frekvencián rezeg, olyan sugárzása van, amely a nagy tehetségek között is kevésnek adatik meg. Blanka varázsol. Ha ránézel, egy virágot látsz, aki előtted nyílik ki. Hogy jutottál el hozzá? Posán Zsuzsa filmvágó sokat segített abban, hogy megszerezzem Blanka telefonszámát. Ő hívta fel, s

11


kért nekem időpontot. A Katona József Színházban találkoztunk, meghívtam egy limonádéra, kicsit meséltem magamról, elmondtam, miért szeretném, ha eljátszaná a főszerepemet. – Oké, legyen – mondta, habozás nélkül. Remek volt vele dolgozni, két-három szavas instrukciók elegendőek voltak arra, hogy pontosan rájöjjön, mi az, amit szeretnék. Nem érzed úgy, hogy nem az elte magyar alapszakán és filmelmélet és filmtörténet minorján, hanem a Színház- és Filmművészetin lenne a helyed? Két évvel ezelőtt jelentkeztem Horváth Csaba osztályába, fizikai színházi koreográfus szakra. Színházrendezés ez is, csak a fizikai színházi vonulatot képviseli. Noha a gyermekkorom a zenés színház bűvöletében telt el, a második fordulóban, a táncos résznél elbuktam. Nem csak ismerni kell a táncműfajokat, meg is kell azokat mutatni. A következő évben nem jártam sehova, hanem felkészültem az emelt magyar érettségire (a gimi alatt annyi mindent csináltam, hogy erre nem jutott kapacitásom), amelyet aztán sikeresen le is tettem. Az irodalommal emelt szinten való foglalkozás sok ajtót kinyitott bennem, ezért döntöttem a magyar szak mellett. Most a filmelmélet- és filmtörténet minor követelményeit teljesítem, de még az is lehet, hogy a filozófia minor jobban fog érdekelni.

„Mészáros Blanka varázsol: egy virág, aki előtted nyílik ki” Március végén ismét forgattál, méghozzá a régi csapatoddal, akikkel a gimnáziumi éveid alatt ismerkedtél meg. Elárulod, min dolgozol? Csak annyit szeretnék elmondani, hogy vidéken forgattunk, méghozzá több imázs-filmet. Ezekkel persze célom van, valamit szeretnék majd meghirdetni, de nem szeretnék a dolgok elé menni. Mit kell tudni a TIM Production nevű produkciós csapatodról? Ez egy olyan társaság, amely produkciókra jön össze. Ha filmet szeretnék készíteni, akkor filmes

12

csapatként, ha színházban gondolkozom, színházi csapatként működik. És nagyon jó ezzel az általam létrehozott társulattal dolgozni. Az elmúlt években több zenés színházi produkciót is színpadra állítottam Kiskunmajsán, a városi színházteremben. Ezeket maradéktalanuk szerette a közönség is, hiszen az ottaniakhoz ez a műfaj alig jut el. (A zenés színház a szívem csücske, rendszeresen járok budapesti színházakba is, de Londonban is láttam musicalt, a majsai médiaszakos gimiben pedig én igyekeztem felpezsdíteni ezt a műfajt.) A színpadi munkák sikerességét alapvetően az adta, hogy a százfős szereplőgárdából nagyjából tíz ember keménymag. Ők azok, akikkel évek óta közösen gondolkozunk. Sokan féltik a gyermeküket a művészvilágtól, téged mennyire támogat a család? Teljes mellszélességgel támogatnak, bár akkor, amikor nem tudok kellő időt rájuk fordítani, már én érzem kellemetlenül magamat. Nemrég például fél évig nem tudtam hazamenni Bajára, így ez idő alatt az anyukámmal sem tudtam találkozni. ■


A (test)vér kötelez? Könnyedség vagy felelősség művészcsaládban felnőni? Segítség vagy küzdelem a saját rokonainkkal dolgozni? Ezek és ezekhez hasonló kérdések merültek fel a Generációk Estjén, a Hadik Kávéházban.

A Hadik Irodalmi Szalon – népszerű kulturális programsorozatuk új állomásaként – alkotó testvéreket mutatott be a március 22-én tartott rendezvényükön. Noha az internen előzetesen kellett regisztrálni az eseményre, a Bartók Béla úti történelmi kávéházban lévő tumultus kellőképpen meglepett. Karinthy Frigyes és írótársai egykori törzshelye zsúfoltságig telt ezen a hétköznap estén, bár ez tulajdonképpen nem meglepő. Elvégre az évről évre rangosabb irodalmi beszélgető-program szervezői négy ismert művészt hívtak könnyed csevejre, amelyet Juhász Anna irodalmár vezetett. Nem ez volt az első alkalom, hogy a szalon megrendezte a Generációk Estjét, de ez mégis egy új sorozat kezdetét jelenteti, mivel eddig szülő-gyerek párosokat hívtak. A mostani rendezvény különlegessége, hogy a vendégek testvérpárok: Haumann Petra és Máté színművészek, Barabás Zsófia festőművész és Lőrinc trombitaművész, zeneszerző. Petra számára művészcsaládban felnőni „nem árnyék, hanem mesterkurzus” volt, mint mondta. Hozzátette, hogy relatív könnyű helyzetben voltak, mivel nap, mint nap figyelhették az édesapjukat, a Nemzet Színésze címmel elismert Haumann Pétert. Egyébként a mai napig rengeteget tanulnak tőle, erősítették meg mindketten. Viszont amikor Petra a Színház- és Filmművészeti Egyetemre adta be a felvételijét, nem engedte, hogy édesapja felkészítse a vizsgára. Döntését azzal indokolta, hogy félt, nehogy csalódást okozzon neki. Zsófi és Lőrinc, akik Barabás Márton festőművész gyermekei, szintén „inspiráló közegként” idézték fel családi hátterüket. Lőrinc így emlékezett vissza gyerekkorára: „Papa festett, én meg gyakoroltam.” Fontos megemlíteni, hogy a szülők egyikük-

Fotó: Németh Dániel

Varga Gréti

nél sem erőltették a művészeti pályát, de mindenben támogatták őket. A Haumann testvérek szerint a művészi affinitás velük született, belülről jön. „Ez az egy van, amit csinálni szeretek. Ez az egy, nincsen más” – jegyezte meg Máté. Az este folyamán szóba került az is, hogy Petra és Máté ugyan két különböző úton érték el céljaikat, de mégis azonos szakmában dolgoznak. A közös munka kapcsán említették a Magyar Színházban futó A fösvény című darabot, amelyben a három Haumann most először lép színpadra együtt. Velük ellentétben Zsófi és Lőrinc két különböző pályát választott, noha így is vannak kapcsolódási pontjaik. Például Lőrinc zenei albumait Zsófi illusztrációi színesítik – sőt, ha a nővér teheti, elmegy testvére koncertjeire. Mondani sem kell, Lőrinc sem szalasztja el azt az alkalmat, amikor nővére kiállításának megnyitójára mehet. A történetmesélést a résztvevők által hozott gyerekkori videók, filmrészletek, alkotásokról készített fotók tették átélhetőbbé. Az eseményt Barabás Lőrinc trombitából előcsalt dallami zárták keretbe, az estet ezzel nyitották és zárták. Üdvös, hogy mind két testvérpár a magánéletben és a munkában egyaránt jól együtt tud működni, támaszai egymásnak. Abból, ahogyan egymás alkotásaira figyeltek, kitűnt, hogy valóban büszkék a másikra. ■

13


Grafikai tanszék, egy kiállításon A Rényi András által oktatott Jelenkori művészet kurzus keretében a Magyar Képzőművészeti Egyetem Graphics Open2 kiállításán jártunk. Dobó Bianka képzőművészt, az intézet oktatóját és a kiállítás kurátorárt kérdeztük a tárlatról. Vass Enikő Először is az első Graphics Open kiállítás kapcsán: habár nem tudom, hogy abban részt vettél-e, de milyen változásokat fedeztél fel az azóta eltelt öt év alatt? Az első kiállítás szervezésében még nem vettem részt, ezért csak a meglévő fotók és cikkek alapján tájékozódtam arról, hogy milyen volt az első Graphics Open. Sajnos egyértelmű összehasonlítást nem tudok tenni, mivel akkor nem készült részletes, fotóval ellátott műtárgylista vagy katalógus, pedig az kiindulópontul szolgálhatna az egyes országok munkáinak összehasonlításában. Úgy tudom, akkor sem volt műfaji megkötés, akkor is mindenki egyénileg válogatta ki, mivel szeretné reprezentálni a tanszékét. Mi volt az elsődleges cél? A kiállítás célja, hogy egy színtéren mutassa be a közép-kelet-európai képzőművészeti egyetemek grafika tanszékeinek munkáját. A kiállítás másik törekvése, hogy bemutassa a felsőfokú grafikaoktatás eredményeit, és azt, hogy mi a kortárs grafika válasza a jelenkor kérdéseire. A tárlat egyfajta seregszemleként egyaránt bemutatja a hagyományos műfajokat, valamint az újszerű és a modern technikai törekvéseket. A műalkotáson keresztül megismerhetjük egymás szakmai törekvéseit. A kiállítás képet ad a grafikai képzés jelenlegi helyzetéről, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók képességeiről, útkereséseiről.

14

Miért éreztétek fontosnak, hogy újabb grafikai kiállítást rendezzetek? A hosszú távú célunk az, hogy a kiállítást néhány évente megismételjük. Szeretnénk azt is, ha bővíthetnénk a résztvevő országok és intézmények számát. Az eddigi összegzések alapján a három év tűnik ideálisnak, az öt év már túl nagy kihagyás. A kiállítással szerettük volna felfrissíteni a kommunikációt a közép-európai intézmények hasonló tanszékei között, ezzel teret adva új együttműködési lehetőségeknek. A kapcsolatok fenntartásától azt is várjuk, hogy hosszú távon a hallgatóinknak több alkalma lesz részt venni külföldi kiállításokon. Fontosnak éreztük, hogy a hallgatók nagyobb betekintést kapjanak a társintézmények munkáiba, amire visszajelzéseik alapján folyamatos igény mutatkozik. A triennálészerű rendszeresség fontos, mivel az segíti az egyes intézmények között bizalom kiépítését. Ezalatt azt értem, hogy ha a rendezők már ismerik a helyszínt és a várható időpontot, akkor hosszú távra

A hallgatók képesek meglátni a szépet az ipari struktúrákban Fotó: Banczik Róbert


tudnak tervezni ezzel az eseménnyel. Egyébként a rendszeresség nekünk is fontos, mivel egy már működő modellhez könnyebb támogatót találni. A kiszámíthatóság pályázatoknál is előnyt jelent. Biztosabb anyagi háttér mellett kevesebb kompromisszumra kényszerülünk, így még reálisabban mutathatjuk be a nemzetközi és hazai törekvéseket.

„a most induló művészgenerációra már nem a kritikus, verbalitásra épülő közelítésmód jellemző” Szurcsik József festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorhelyettese is említette, hogy tervben van egy újabb kiállítás. Itt a triennálé típusú rendszerességre és a társintézményekkel közös események szervezésére gondolt. Ezekkel kapcsolatban még nem tudok konkrét részletekkel szolgálni. Tárlatvezetésén ő az egyek művek közötti hasonlóságra fókuszált. Beszélhetünk nemzetiségek közötti különbségekről az egyes műalkotásokat tekintve? A hasonlóságokat én is kiemelném. Noha a munkák előválogatását minden intézmény maga végezte, a kiállított anyag mégis egységes egészként működik. Úgy érzem, sikerült úgy installálni a munkákat, hogy nem érzékelhetők éles határvonalak a különböző országok alkotásai között, sőt sikerült megtalálni a közös témákat, tendenciákat is. Ezekre a trendekre mutatott rá Virág Ágnes művészettörténész a megnyitóbeszédében. Szerinte a most induló művészgenerációra már nem a kritikus, verbalitásra épülő közelítésmód jellemző, inkább a poétika került a középpontba. A nemzetközi tárlat anyagában a művészettörténész szerint három nagy téma látható. Sok alkotó kutatja azt, hogy milyen az ember, az általuk megformált alakok azonban ritkán kapnak arcot, bár erre is akad példa. A hallgatókat foglalkoztatja az épített környezet, és a kiállítás tanúsága szerint képesek meglátni a szépet akár az ipari struktúrákban is. Ugyanakkor fontos témaként jelenik meg a természet is.

Szurcsik mesélte, hogy a megnyitón vendégeként itt voltak a résztvevő intézmények tanárjai, diákjai, és azt mondták: „hogyha ezt tudták volna, mást hoztak volna.” Mire gondolhattak, mi lephette meg őket? Az előző kiállítás óta eltelt öt év túl hosszú időnek bizonyult. Sokan már a helyszín adta lehetőségekre sem emlékeztek, holott az szerintem fontos tényező egy kiállítás anyagának válogatásánál. Habár küldtünk fotókat és leírást a terekről, ez nem helyettesítheti a tapasztalatot. A łódźi és a kolozsvári vendégek először vettek részt a kiállításon, nekik is nagyon tetszett a kiállítótér és a hely szelleme. Másrészt fontosnak tartom, hogy megismertük a hasonló tanszékeken folyó munkát. A következő alkalommal már ezt figyelembe véve tudjuk megfogalmazni a pályázati kiírást. Úgy vélem, ez nem csak nekünk hasznos, a vendégeink is ráláthattak egymás munkájára és, így kialakult egy egészséges versengés az intézmények között, ami mindenképp jó hír a jövőre tekintettel. Ha jól tudom, a tárlat egyik kurátoraként te válogattad a kiállított műveket. Mi alapján történt a szelekció? Ahogy már korábban említettem, a munkák előválogatását a tanszékekre bíztuk. Nem volt műfaji, illetve méretre vonatkozó megkötés. A Magyar Képzőművészeti Egyetem grafikus hallgatói munkáinak válogatásában törekedtünk a műfaji sokszínűségre, illetve arra, hogy megjelenjen az a kísérletező magatartás, ami jellemző a szakunk hallgatóira. Milyen élményeid vannak a kiállítás megrendezésével, installációjával kapcsolatban? A kiállítás szervezése és lebonyolítása során rengeteg pozitív és hasznos tapasztalattal gazdagodtam. A mostani kiállítás talán kissé sűrűre sikerült, a következő kiállításon mindenképp egy redukáltabb anyagot lesz érdemes kiállítani, mivel egy ekkora anyagnál nehezen megvalósítható az, hogy minden munka egyformán tudjon érvényesülni. Fontos szervező szempont volt, hogy ne bontsuk szét az anyagot intézmények szerint, ezzel is a hasonlóságokra, nem a különbségekre szerettünk volna koncentrálni. ■

15


Hogyan öltözködnek a bölcsészek? Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy pont úgy vagyok fölöltözve, mint egy bölcsész. Én meg nagyokat pislogtam, elgondolkodva azon, mégis hogyan öltözik egy bölcsész. Tóth Melitta

Kedves barátnőm, harmadéves magyar szakos hallgatótársam igazán karakánul gondolkodik Bölcsészöltözetről beszélni valószínűleg sztereo- a divatról is. Gondoltam, nála határozott megtípia. Csakhogy az előítéleteknek is lehet reális oldásra lelek. Nem tévedtem, de egészen mást alapja, így megkapargattam a bölcsészöltözet fo- kaptam, mint, amit vártam: a lány lazán annyit galmát. Megnyitva az internetet elsőre nem sok írt vissza Messengeren, hogy ő erre ugyan nem használható információt találtam. Ha beírod, válaszol, mert szerinte ilyet még kérdezni is ciki. hogy bölcsészruha és kidobja, hogy menyasszonyi Meg amúgy is, ez sztereotipizáló kérdés. A többi ruha, akkor pardon. De egy-két oldal említi az „etno hallgatótársam kevésbé szélsőséges, jóval pontostílust”, amit régebben a bölcsészekhez kötöttek. sabb választ adott. Ez amolyan hippis – mondjuk ki: csipkés – feltűnő Rózsa Dávid keleti nyelvek és kultúrák szaszínű és mintájú ruhatípust takar, de én igazából a kos hallgató szerint sincs egységes öltözet, de bölcsészkaron még egy embert sem láttam így felöl- a bársony kordnadrág és a szemüveg, mint kiegétözni. Sikertelen világhálós kutatásom zárásaként szítő, vele gyakran jön szembe az elte bölcsészfaképnél hagytam az internetet és megkérdeztem kari épületeinek folyosóin. Illetve a kék, sárga néhány hallgatótársamat arról, hogy szerintük, mi, és zöld hajú lányok természetes lelőhelyének bölcsészek hogyan öltözködünk. a bölcsészkart jelölné meg, ha kéne választania. Siklós Katalin kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató szerint három különböző öltözködés különíthető el: az átlagosak, a divatosak és a „kékre festett hajúak.” Utóbbiak azok, akik nap, mint nap meghökkentő szettekben nyűgözik le hallgatótársaikat. Továbbá saját magán pedig azt vette észre, hogy hátizsákkal jár, mióta bölcsész, no de nem tudja, hogy a két dolog összefüggésben van-e. Horváth Iringó harmadéves néprajzos szerint az alap kiegészítő a sál, ő is mindig hordja. Rendszeresen hord pulcsit, a szoknyához valamilyen színes harisnya, bokacsizma páA magyar szakos Pintér Dorina szerint a bölcsészlányok soha nem szőkék rosul, a kezébe pedig egy szál Fotó: Bánkövi Dorottya cigaretta kerül. Barátnője úgy

16


A germanisztika szakos Vitályos Réka sállal szédít Fotó: Bánkövi Dorottya

látja, az elte bölcsészkarán a lányok mindig két táskával mászkálnak. Csiszér Dániel végzős magyaros is találta már szembe magát olyan szituációval, amikor megmondták neki, hogy bölcsészesen öltözött föl. Ez akkor történt, amikor ing-pulcsi szerelésben volt. Szerinte a bölcsészek nem hordanak túl drága holmikat – egyfelől (szűkös) kereseti lehetőségeik, másfelől azért, mert egy bölcsész általában nem a külsőre helyezi a hangsúlyt. Pintér Dorina szintén magyaros hallgató szerint a szemüveg már csak azért is alapvető a bölcsészkaron, mert annyi olvasást, mint amennyit ezen a karon követelnek, szinte senkinek a szeme nem bír el. Szerinte abszolút vannak sztereotip beidegződéseink. „Van a munkás, van az informatikus, a bölcsész, és persze lehetne tágítani a kategóriákat. A szemüveges informatikusok meg szeretik a szemüveges bölcsészlányokat. Ez mind sztereotípia. Nagyon sok lánynak vörös haja van közülünk, de legalábbis barna. Azt viszont megfigyeltem: érdekes, hogy a bölcsész lányok szinte soha nem szőkék” – vezette le.

Dorina is a pasztell-bézs színű kabátokat említette, Bikkes Gábor anglisztika szakos hallgató is ezt figyelte meg a bölcsészlányokon. Utóbbi szerint a ronda mama pulcsi is menő nálunk, illetve a standardok megbolondítása, a nadrágszárak feltűrése, a színek fura kombinálása, és szerinte vannak, akik teljesen old schoolba szeretnék nyomni. Erről rögtön eszembe jutott egy régi kedves történet, amikor elsőévesként barátnőimmel elsétáltunk az elte informatikai karához és megismerkedtünk pár sráccal, akik így minősítettek minket: „Ti biztos a bölcsészkaron tanultok, mert csinosak vagytok és furcsák”. Mindenesetre a keresgetés és kérdezősködés után sem tudnám megmondani, hogy van-e egységesen jellemző bölcsész öltözet, de ez talán nem is baj. Elvégre mindenki hordja azt, amiben jól érzi magát. Ha az bölcsészes, az jó; de ha nem az, az sem baj. ■

19


A parafília démona „A világon minden a szexről szól, kivéve a szex, mert az minden másról” – kezdte Hevesi Krisztina szexuálpszichológus, az elte ppk egyetemi oktatója március 20-án, az egyetem Lágymányosi kampuszán tartott előadását. A szürke ötven árnyalata regény- és filmtrilógia kapcsán a BDSM szexuálpszichológiájáról folyt a szó: sok perverzió – szemérmet nélkülöző példákkal. Pintér Dorina Mit ad A szürke ötven árnyalata? Durva erőszak vagy romantikus dramaturgia? Hiába nézünk horrorfilmet, mégsem támad kedvünk gyilkolni. (Jobb esetben.) E. L. James eladási rekordokat döntött trilógiájának esetében is elítélhetjük vagy kedvelhetjük azt az életmódot, amelyet Christian folytat, érezhetünk empátiát Anastasia iránt, de nem feltétlenül próbálnánk ki mindazt, amin keresztülmennek. Mindenki döntse el maga, hol húzza meg a határokat – mindenesetre jó, ha kéznél van egy tiltószó. Ahhoz, hogy megérthető legyen, mit takart Hevesi előadása, fel kell fedni azoknak a „bizonyos” szexuális viselkedésformákra alkotott mozaikszónak a jelentését: a BDSM magyarul a kötözés és fegyelmezés, dominancia és alávetettség, szadizmus és mazochizmus fogalmakat fedi. Nos, ezek azok, amikkel találkozhatunk a regényben, s úgy gondolom, aki ismeri a történetet, annak nem kell további részletekkel szolgálnom. A trilógia záródarabjában elénk tárul a férfi főszereplő, Christian családi háttértörténete: gyermekkorában apja bántalmazta, s a szexuálpszichológus mi másra vezeti vissza a szexuális szokásainkat, ha nem a gyermekkorunkra? Tehát ahhoz, hogy-e vágyak kialakuljanak, szükség van valamiféle traumára? Azt hiszem, az esetek többségében elmondható, hogy ez érvényes állítás. Részletről-részletre minden vis�szavezethető, s a feltárással akár az adott fétis meg is szüntethető. Az előadás során elhangzott egy-két példa, szóba került egy amputált végtagra lázba jövő lány és egy internetpornó-függő férfi, akiknek egyenesbe jött az élete, miután szakember segítségével feltárták korábbi traumáit.

18

Magam sem gondoltam volna, hogy jelenleg körülbelül 120 parafíliát tudhat magáénak az emberiség. (Sőt, biztos vagyok abban, hogy ez a szám jócskán emelkedne, ha létezne gondolatolvasás.) Természetesen vannak olyan perverziók, amik nem értek hidegzuhanyként, mint például a láb-, harisnya- és magassarkú-imádat, de az újdonság volt, hogy a nekrofília és a pedofília mögött az ártalmatlan perverziónál több húzódik meg. Érdekességképpen kiemelnék néhány konkrét szexuális devianciát, amelyhez ismert korszakok vagy személyek köthetők. Ilyen például a lábelkötés, vagyis a lótuszláb erotikus töltete a 10. századi Észak-Kínában, derült ki az előadáson. A 19. század Párizsában akadtak olyan bordélyházak, ahol az orgazmus elősegítése céljából élő pulykák álltak férfiak rendelkezésére. Hasfelmetsző Jack cipőfetisiszta volt, míg Mauglira, Romulusra és Rémusra talán a dorafíliát, vagyis az állatbőrbe bújáshoz, állatként viselkedéshez való vonzódást kapcsolhatjuk. Goethe és III. Henrik francia király mizofíliában „szenvedett”, őket a piszok és a szennyeződés hozta lázba, míg Mozart szexuális izgalmáért az ürülék felelt (koprofília). ■

Infó

Akit a téma bővebben érdekel, keresse Hevesi Krisztina Szextrém című kötetét, amelyben egyéb szókimondó, cenzúrázatlan érdekességre lelhet. A kötet 2014-ben, a a Kulcslyuk könyvkiadónál jelent meg.


Egy beteljesületlen szerelem története Valós tények és az írói fantázia szüleménye Frédéric Beigbeder francia író magyar fordításban tavaly megjelent új regénye, amely Charlie Chaplin későbbi feleségének, Oona O’Neillnek és a Rozsban a fogó szerzőjének, J. D. Salingernek kérészéletű szerelmét meséli el. Az Oona és Salinger című kötet élvezetesen idéz meg egy kort, mégis hiányérzetet kelt az olvasóban. Szabó Dorka Már-már magunk is a 1940-es évek New Yorkjának pezsgő közegébe kerülünk: gomolygó cigarettafüst, könnyű jazz száll a levegőben – a szerző filmszerűen tudósít a korabeli klubhangulatról. A hajdani Stork Club pezsgését a „Nagy Alma” krémje növeli: az irodalmi élet sztárja, Truman Capote és a filmes nagyágyú, Orson Welles mellett felbukkan az akkor még csak írópalánta Salinger és a tizenhat éves üdvöske, Oona, aki Eugene O’Neill Nobel-díjas amerikai drámaíró leánya. A klub összes férfitekintete a fiatal lányra szegeződik. De az ellenkező nem figyelmét illetően nincs ez másképp Jerry Salingerrel sem, aki hírhedt volt arról, hogy tőle sokkal fiatalabb lányoknak csapta a szelet. Az életrajzi regényből hamar kitűnik, Oonát is gyorsan behálózza, s valami egészen megmagyarázhatatlan vonzalom alakul ki kettejük között. A férfit hamarosan behívják katonának, így levelezésben folytatódik a románc, ami azonban hamarosan egyoldalúvá válik: Oona O’Neill időközben megismerkedik a nála harminchat évvel idősebb Charlie Chaplinnel. Szinte első látásra szerelembe esnek, majd harmincnégy át boldog házasságban élnek. Salinger dühét és csalódottságát további megválaszolatlan levelekben hozza a nő tudtára, végül teljesen megszakítják a kapcsolatot egymással. Újra csak 1980-ban találkoznak.

A mintegy negyedszázada publikáló Frédéric Beigbeder a levelekhez való hozzáférés híján saját képzeletére támaszkodva fogalmazza meg azokat, ahogy bizonyos események is csupán a képzelete szüleményei. A regénnyel ellentétben, Oona O’Neill és J. D. Salinger elválásukat követően soha többé nem találkoztak. Az író életrajzi művét teletűzdeli saját élményekkel és kommentárokkal, amelyeket hol beépít a történetbe, hol pedig csak lábjegyzetként tüntet fel. Az Európa Forrás: Európa Kiadónál megjelent igényesen kivitelezett kötet egyik erőssége, hogy a leírt tényeket egyedülálló fotókkal támasztja alá. Lőrinszky Ildikó fordítói munkája ellenben némileg nehézkesen, kissé zavaróan igyekszik visszaadni a szereplők modorosságát, ugyanis az angol kifejezésekkel teletűzdelt párbeszédek a regény végére már fárasztóvá válnak. Frédéric Beigbeder műve ezektől a húzásoktól nem válik egyöntetűen dokumentumregénnyé, de nem is a valóságtól elemelt történet. Aki szeretne kívülállóként a történetbe helyezkedni és figyelemmel kísérni egy majdnem-szerelem kezdetét, annak kedvére lesz az Oona és Salinger olvasása. ■ (Európa Kiadó, 2016., 376 oldal)

19


Filmkritika

Bolondos vénemberek Három nagyfater elszabadul: a Vén rókák című keserédes vígjáték hiába készült jó szívvel, csupán üdítő, mintsem szórakoztató. Michael Caine, Morgan Freeman és Alan Arkin közösen négy Oscar-díj tulajdonosai, legendás színészi képességük mégis kiaknázatlan maradt. Mészáros Márton

a be nem fizetett egyenlegekről tudósító felszólítáÉgesd el, így emeli fel resokat. Akkor sokallnak be, szelős hangját Al Pacino, ami-kor megtudják, hogy miután megnézte a vele harminc-negyven év munkészült bugyuta reklámot kaviszony után befagyasztják az Adam Sandler nevével a nyugdíjukat, majd azt el is fémjelzett Jack és Jill című vesztik. Ki tudja, mit tenne Bankot rabol a három öregúr (Alan Arkin, Morgan vígjátékban. Tony Montana ilyenkor az átlagos kisember. Freeman, Michael Caine) Forrás: InterCom és Frank Slade alezredes Azt viszont látjuk, hogy a hámegformálójának most három szintén Oscar-díjjal rom hetvenes-nyolcvanas bácsi bankrablásba kezd. elismert társa, Sir Michael Caine, Morgan Freeman Ötletes és jópofa, ahogyan a történet a rablós filmek és Alan Arkin gondolhat valami egészen hasonlót – hagyományát követve végigmegy az alapos felkészümár ha végigülik a Vén rókák másfélórás játékidejét. lésen. Aranyosan zavarba ejtő az, amikor az öregurak A heist-filmek kifejezetten jópofák: a szubzsá- bolti lopással melegítenek elő a nagy akcióra, vagy ner olyan élvezhető filmeket adott az iparnak, mint az, amikor életükben először füveznek. Noha van amilyen a Kelly hősei, a Kutyaszorítóban vagy a Belső benne akció, mégis kisnyugdíjas tempó az, amit a ember. A bűncselekmény tervezésére és kivitelezé- film követ. A feszesség hiányát oldják a szereplők sére fókuszáló művek akkor még érdekesebbek, ha korcsoportjához képest szokatlan rapbetétek, amea rablás középpontjában néhány öregember áll. Ezt lyek valóban ütős örökzöld slágerekkel, Ray Charles, a tévésorozatok világában színészként befutott Zach Otis Redding, Dean Martin dalaival vannak körítve. Braff, a Vén rókák című vígjáték rendezője minden Az öregfickók története szabályos mederben bizonnyal így gondolta. Sőt, magam is azt hiszem, halad: az egyedüli izgalmat talán csak a majdnem hogy van abban potenciál, ha öregekkel bolondítunk végérvényesen elhibázott bankrablás, az egyedüli meg egy egyébként már sokszor látott történetet. csavart pedig a film lezárása adja. Szellemes, hogy akA Vén rókák például azzal játszik el, hogy mi történhet kor, amikor azt hinnénk, hármuk közül az egyikőjük akkor, ha három agg úgy dönt, hogy krimisorozatok- meghalt, kiderült, hogy valójában annak esküvőjén ból szerzett tapasztalataik alapján bankot rabolnak. vagyunk. Méghozzá a mindig zsémbes Albert egy (A történet nem teljesen eredeti: 1979-ben, Martin fiatalos nagyit vezet oltár elé, akit az egykor szoBrest rendezésében mozikba került egy azonos című borszerű szépség, a hetvenes évei közepén is csinos film, csak ott nem a nagyvállalatok mohóságán volt Ann-Margret (aki valaha a filmtörténelem egyik a hangsúly.) legerotikusabb táncát nyomta le Elvissel a Viva Las A lányát és leányunokáját azok megélhetési gond- Vegas-ban) játszik. De ettől még nem lesz sem igajai miatt befogadó Joe, a családjával évi egyszer ta- zán eredeti, sem tökös a film, az öregcsontok csupán lálkozó Willie és az életút Albert kisnyugdíjasok. szívet melengetnek. ■ Az utóbbi időben rájuk jár a rúd, sorra kapják (Premier: április 6.)

20


Zenekritika

Jólemezvan? Valamiért a magába feledkezett magyarországi zenei szcéna nem nagyon szokott foglalkozni az országhatáron kívüli magyar zenekarokkal. Csupán egy-két projekt üti meg az ingerküszöböt a zenei blogoknál. A Jóvilágvan ebbe a képbe robban be vadiúj lemezével, amit március 30-án a Barba Negrában mutatott be. Z. Nagy Lajos A Jóvilágvan 2007-ben alakult Párkányban, azóta a banda két lemezt adott ki: a 2011-es Hanne és a 2013-as Stúrovszkaya címre hallgatót, emellett Moszkvától Berlinig bejártak a fél világot. Visszatérő vendégek a Gombaszögi Nyári Táboron (ami az egyik legmenőbb felvidéki program, ahol 2008 óta gyűlik össze a felvidéki fiatal magyar gondolkodó társaság megfejteni a világot, na meg jól érezni magát), aminek himnuszt is szállított a zenekar. Hitvallásuk szerint nem akarnak mást, mint megérinteni, ösztönözni, és elősegíteni az összművészeti tevékenységet. Ez utóbbi miatt saját fesztivált is rendeznek. Igen, ennyire komolyan gondolják. A legutolsó anyag óta nem véletlenül telt el négy év: a zenekar hangzása gyökeresen átalakult. Érdekes, hogy a mostani elektronikásodó trenddel szemben ők éppen akusztikusabb hangzásra váltottak. Hiába, az biztos, hogy nem divatprojektről van szó. Felpuhultak az elektrokáosz döngölős diszkóbítjei, nincs törülköző-pörgetős kiállás, sem hős gitárszóló, az ugrálós ska is a múlté. Az új lemez példátlan műfaji egységességet mutat. Bár saját bevallásuk szerint a funktól az indie-n keresztül egy halom műfaj felfedezhető hatásként, ezt olyannyira sikerült szintetizálni, hogy ebből semmit sem veszünk észre. Az egész album konzekvensen az első szám által lefektetett alapot viszi végig. Valahol félúton a magyaralter és a folk között találjuk meg műfajunkat, de talán

jobban érthető, hogyha a Magashegyi Underground dalaira gondolunk. Az összehasonlítást adja magát, hiszen Bokor Réka hangja rendkívül hasonlít Bocskor Bíborkáéra, a számok hangulata, hangszerelése is kísérteties. Értsd: Forrás: B. R. amikor a cikkíráshoz készülvén hallgattam az albumot, a szomszéd szobából benyitottak, mert nem is tudták, hogy jött ki új Magashegyi-szám. A Magashegyitripről két szám ránt le: a Leopárd, amivel kapunk egy kedves Kardos-Horváth utánérzést; illetve az agresszívan fülbemászó Abrakadabra, amiben húsvéti tojásként rejtették el, mit rejtették el, tolták az arcunkba a Mosoly-t a Mary Popkids-Punnany Massif együttműködéstől. Nézzük más oldalról: az a szám lesz sláger, ami emlékeztet más slágerekre. Az egyenlet szerint az album sláger lesz – amit meg is érdemelne. Bár az album nem hordoz hatalmas zenei megfejtéseket, nagyon jó kis lemezről beszélünk. Elejétől a végéig hallani a szeretetet, amivel készült. Bokor Réka hangja nagyszerű, a belőtt stílust hibátlanul hozzák. Az album hallgatása közben egy percig sem unatkoztam. Noha van néhány botrányosan fülbemászó dal is a lemezen, a szövegek belemenősek, komolyak. Ha szereted a Magashegyit, a Jóvilágvant is imádni fogod. Arról nem is beszélve, hogy nehezített terepen dolgozik a zenekar. Megérdemli a felvidéki magyar zene a támogatást, főleg ha ilyen jó lemezeket tud kitermelni. ■

21


Lehet a biciklit a földön ülve, sőt fekve hajtani, lehet a sámlit Volkswagennek vagy álarcnak használni, lehet a mosdólavórban hattyút úsztatni, és le lehet fejezni ezt a hattyút. Még vérzik is. Persze ehhez az kell, hogy előbb az ember a tenyeréhez szorítson egy kést. Pontosabban az asszony. Már. Gregor Lilla Esterházy Péter/Csokonai Lili Tizenhét hattyúk című regényéből – Bársonytafota címmel – készült monodrámát játszik Nagy Petra, ötödéves bábszínész-hallgató. A regény már önmagában a nyelvezete miatt általában igen megosztó – talán más miatt nem nagyon, hiszen pusztán a szöveg megértése is sokszor nagy nehézséget jelent. Az előadás viszont első mondatától kezdve élt ezzel a nyelvvel, tartva a zökkenést, amiről sokszor azt sem lehet eldönteni, időbeli, térbeli vagy csak a regiszter különbözik ennyire a megszokottól. „Én, Csokonai Lili löttem e nyívvel tellyes világra az 1965. esztendőben 17. septembris virradólag Csepel szürke lapályában” – kezdi a csonka lábú Lili a kerekesszékben ülve, majd visszapörgetve az események folyamát, elmeséli, hogyan történt, hogy „Kéri Marci ódalán megösmerék mindent.” A monodráma szerintem több szempontból nagyon nehéz műfaj, gyakran a befogadása is az. Egyrészt az alkotók a többi szereplő „hiányának” kompenzálása miatt hajlamosak telepakolni kellékekkel a színpadot úgy, hogy a végére az az egy szereplő is elvesszen a díszletrengetegben. A Bársonytafotá-ban is gyorsan megtelt a színpad eszközökkel, de ezek nem váltak feleslegessé használatuk után; mindent jelentéssel töltöttek fel Lili emlékei. Szemléletes példája ennek a darabon végigvonuló, a kerékhez kapcsolódó jelképháló, amelyet a bicikli, mint a szexualitás és a kerekesszék, mint a tehetetlenség egymással összekapcsolódó szimbólumai alapoztak meg. Azt hiszem, nem véletlen, hogy az esti meséket egy ember adja elő: a monodráma második veszélyének azt tartom, hogy a néző beleun az egyszereplősség monotonitásába, és elalszik, mint a jógyerek. Lilit ettől sem kellett

22

félteni, hiszen amellett, hogy az elénk tárt élet kalandos, olykor jóízűen elbeszélgetett (vagy veszekedett) a Kéri Mártonnak kikiáltott kampós végű bottal, vagy éppen árnyjátékszerűen jelent meg a frissen teregetett lepedő mögött. A darabot többek között Kaposváron és a Színmű Ódry színpadán is látni lehetett, a legutóbbi előadást pedig a PATYOLAT//Próbaüzemben rendezték. Maga a hely is megér legalább egy látogatást: a nyolcadik kerületben találjuk ezt az eldugott, alternatív kulturális befogadóteret. Kulturális befogadótér, művészettér, mert közel sem csak a fentihez hasonló, fiatal, többnyire az utóbbi években debütáló alkotók színházi előadásait láthatjuk itt. A bejárat melletti kiállítótermen keresztül vezet az út, érdemes tehát előbb érkezni, hogy itt is körül tudjunk nézni. Az omladozó lépcsőházból felérve egy színházi romkocsma-szerű helyen találjuk magunkat: itt a véletlenszerű romok helyett díszletek és kellékek állnak a falaknak támasztva, az egyik fotelben pedig a hely tulajdonosa beszélget néhányakkal. Előfordul, hogy aki az egyik nap még színész vagy rendező, a másik nap közönségszervezőként vagy jegypénztárosként segít be a többieknek. A színházteremben pedig színdarabok és koncertek váltják egymást, pici nézőtérrel, sok kedves és ismerős arccal. ■

Fotó: Gregor Lilla

Színház

Bársonytafota


Tarisznya Táborok A magyarországi oktatással és a társadalom integritásával kapcsolatban napról napra rengeteg probléma vetődik fel. Egyre több szervezet alakul és dolgozik ezek kiküszöböléséért, a nehézségek áthidalásáért, a kapcsolatteremtésért vidék és főváros, gyerek és tanár, roma és nem roma között. A Tarisznya Táborok az egyik legfrissebb ilyen irányú kezdeményezés.

A szervezet 2015-ben indult útjára. Ez ekkor három lelkes ötletgazdát és egy maroknyi önkéntest takart. 2016 nyarán tartották az első három tábor, egyelőre próbaüzemmódban: az egész rendszert a táborok előtti egy-két hónapban állítottuk össze, és alaposan módosult még a programok közben is. Azóta alapítvánnyá váltunk, az önkénteseink száma folyamatosan nő, céljainkat is pontosítani tudtuk. Két hátrányos helyzetű faluval van jelenleg állandó kapcsolatunk, Litkével (Nógrád megye) és Magyarbánhegyessel (Békés megye). A nyári, egyegy hetes napközis táborokat ezen a két helyszínen tartjuk, ezek után pedig sor kerül a harmadik táborra – ez 2016-ban Agárdon volt. Az első kettő résztvevői közül a kiemelkedők lehetőséget kapnak, hogy a harmadik táborba is velünk tartsanak, rajtuk kívül pedig határon túli gyerekek érkeznek még erre a tíz napra. Így, amíg a „helyszíni” táborok inkább a tanulmányi kérdésekre koncentrálnak, az „ottalvósban” előtérbe kerül a szociális készségfejlesztés és az érzékenyítés is. A Tarisznya Táborok alapvető célja, hogy a 8-14 éves gyerekekből előássunk valamiféle tanulmányi motivációt. Tehát nem tárgyi tudást próbálunk átadni, hanem a különböző tanulmányterületek iránti érdeklődést felkelteni olyan módszerekkel, amelyek interaktívak, a gyerekek mindennapjaihoz kapcsolódnak és általában projektközpontúan szerveződnek. A tábor szerves részét képzik önismereti és szociális készségek fejlesztésére irányuló elfoglaltságok is, ezek lehetővé teszik, hogy az eltérő háttérrel rendelkező gyerekek együttműködő közösséget és maradandó barátságokat alakítsanak ki. Hogy a gyerekekkel

Forrás: Tarisznya Táborok

Gregor Lilla

megmaradjon a folyamatos és személyes kapcsolat, egyszer-egyszer a tanév közben is ellátogatunk a két faluba, ilyenkor persze a játéké a főszerep, hiszen év közben kapnak elég tanulnivalót az iskolában. A szervezők önkéntes alapon vesznek részt a táborok összeállításában. A gyerekek érdeklődési köreinek sokszínűsége miatt, és hogy minél több mindennel meg tudjuk őket ismertetni, különösen jó, hogy az önkéntesek is a különböző területekről érkeznek: van köztünk orvostanhallgató, informatikus, irodalmár, pszichológus és gimnazista, néhányan pedig éppen Amerikában, Kínában vagy Skóciában élnek. Azonban egy ingyenes táborsorozathoz sosem lehet elég az erőforrás, ezért az idei táborokhoz most is várjuk a lelkes táboroztatni vágyókat. A tavalyi nyár végén egybehangzó volt a véleménye gyerekeknek és önkénteseknek: hihetetlen élmény volt, mindenki kapott valamit a táboroktól. A gyerekek között máris lehet látni a változás csíráját, például, amikor valaki büszkén bejelenti, hogy most ő segít az igazgatónak az iskolai bál megszervezésében, vagy amikor két tábor között az újabb és újabb terveivel bombázza az önkénteseket. A táborokról további információt találsz, önkéntesnek jelentkezhetsz a tarisznyataborok.hu oldalon. ■

23


Mintha egyedül botorkáltam volna a sötétben. Próbáltam követni a körülöttem csapongó hangokat, de egyre csak távolodtam tőlük. A fejem mellett hirtelen összecsaptak a nevetések, a semmiből buktak ki a kacagások, csattogó fehér villanásokkal kísérve. Ekkor már inkább menekülni próbáltam. Csak kerüljek minél távolabb tőlük, csak jussak ki innen, csak lennék már megint egyedül. De minél inkább próbáltam taszítani a hangokat, annál közelebb kerültek. Minél erősebben emeltem lábamat, annál jobban húzott vissza és esetlenül tapadt a földhöz. Fejemben a kavalkád kezdett aggasztóan nyomasztóvá válni. Feszült, csak feszült tovább. Robbanni készült. Leguggoltam a földre, fejemet erősen a térdemnek passzíroztam. Gondosan figyeltem, hogy a levegőt mindig az orromon szívjam be, és a számon lélegezzem ki. Jéghideg csönd lett. Éreztem a mozdulatlanság fanyar illatát. A hátamon lassú ütemmel álltak fel a szőrszálak. Szépen egymás után. Engedtem a szorításból. Fejemet lassan felemeltem. Ezüstös vakság lepte be a termet. Szemem keservesen tiltakozott. Hunyorogva néztem körül, emberi alakok után kutatva. Mintha mindegyik teljesen fehér lett volna, tetőtől-talpig. Minél jobban hozzászoktam a világossághoz, annál inkább kirajzolódtak vonalaik. Hosszú fehér ruhájuk alig engedett valamit látni bőrükből, arcukat pedig hosszúkás hófehér maszk

Illusztráció: Kneipp Virág

takarta. A holdfény bevilágította a tükrökkel körbekerített termet, és minden alak láthatóvá vált. Mind egyforma volt. Meredten álltak, majd egyszerre mozdulva leemelték magukról az álarcot, és alatta ugyanaz az arc virított. A tükör felé fordultam, és lassan, remegő kézzel én is levettem fehér arcomat. ■

Lelkes Anna

Fotó: Pesti Bölcsész Újság

Széppróza

Holdfény

1994-ben született Budapesten, jelenleg másodéves magyar szakos hallgató az elte-n. A középiskola után elvégezte a Bálint György Akadémia újságíró képzését. Itt ismerkedett meg az újságírás klasszikus műfajaival. Megcsapta a varázsuk, s úgy fest, azóta se tud szabadulni a bűvölettől.

24


A szerkesztőség tagjai kellemes húsvéti tojásfestést kívánnak!

Pesti Bölcsész Újság • 247. szám  

Tőzsér István Martin interjú, Határozott igen a Színházra, Hogyan öltözködnek a bölcsészek?, Szerepjáték

Pesti Bölcsész Újság • 247. szám  

Tőzsér István Martin interjú, Határozott igen a Színházra, Hogyan öltözködnek a bölcsészek?, Szerepjáték

Advertisement