A polgári eljárások mostohagyermeke: az igazságügyi

A polgári eljárások mostohagyermeke: az igazságügyi nyelvész szakértő

A különféle polgári és büntető eljárásokban igen gyakran kerül sor igazságügyi szakértő kirendelésére vagy felek általi bevonására. Nagy eljárásjogi kódexeink rendre meghatározzák, hogy a bíróságok és az eljáró hatóságok mikor vehetnek igénybe igazságügyi szakértőt. Jellemzően akkor kerülhet erre sor, ha az eljárásban olyan bizonyítandó tény merül fel, amelynek megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges. Olykor előfordul, hogy a felek a bizonyítási teher alakulására vonatkozó bírói kioktatás körében írásbeli tájékoztatást kapnak arról, hogy valamely kérdésben a bíróságnak nincs se ismerete, se szaktudása. A bizonyításban érdekelt fél számára ebből az következik, hogy igazságügyi szakértő kirendelését kell indítványoznia, ha eleget kíván tenni az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek.

Dr. Arató Balázs PhD, ügyvéd, egyetemi docens, Kereskedelmi Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszék, Károli Gáspár Református Egyetem Álláspontom szerint a bíróságok gyakran rendelnek ki igazságügyi szakértőt, illetve adnak helyt ilyen indítványnak akkor is, amikor erre valójában nem is lenne szükség, mert a per alapvetően a bíróság által eldöntendő jogkérdésre korlátozódik. Ez a gyakorlat abból eredhet, hogy a másodfokú bíróságok sokszor nem kellően részletes vagy alapos bizonyítás miatt utalják vissza első fokra az ügyeket, amit az első fokon eljáró bíróságok ilyen módon próbálnak elkerülni. Az elmúlt években arra is volt példa, hogy a bíróság a közjegyzői nemperes eljárásban beszerzett igazságügyi szakvélemény ellenére maga is szakértőt rendelt ki ugyanazon szakkérdésre nézve, jóllehet a régi Pp. hatálya alatt a közjegyzői nemperes eljárásban készült szakvéleményt a bíróság által kirendelt szakértő véleményével kellett egyenértékűnek tekinteni. Végül meg kell említeni azt az esetkört is, amikor a bíróság nem kívánja egyedül felvállalni az ítélkezés felelősségét, hanem azt részben vagy egészben az igazságügyi szakértőre igyekszik hárítani, és ezért ad helyt egyik vagy másik fél szakértő kirendelésére irányuló újabb és újabb indítványának. E tanulmány szerzője ezt a gyakorlatot rendkívüli mértékben helyteleníti, mert az igazságszolgáltatásban betöltött szerepkörök súlyos torzulásához vezet és alapjogi aggályokat vet fel. Különösen akkor veszélyes ez, amikor a bíróság túlzott mértékben alapoz olyan – esetleg állandóan változó, a tudomány mai állását tükröző – szakterületre, amelynek nincs kiforrott módszertana és ahol nem garantált a szakértői eljárás folyamatos ellenőrzése. A közelmúlt egyik példátlan esete volt, amikor a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértőtől eltűnt a per tárgyát képező végrendelet, a szakértő azonban – bírói felhívásra – mégis benyújtotta ellenőrizhetetlenné vált véleményét az eljárásban. Az okirat eltűnése miatt hátrányos helyzetbe került fél segélykiáltásai az igazságszolgáltatás gépezetének teljes tétlenségével, tehetetlenségével találkoztak. Ez a per még folyamatban van, és a sérelmet szenvedő fél csak abban reménykedhet, hogy az ügy új bírája jogállami ítélettel fogja helyreállítani a megbomlott rendet, a szakértői kamara pedig levonja a megfelelő konzekvenciát a rábízott okirattal elszámolni nem tudó szakértőre nézve.

A polgári peres eljárásokban a szakértő kirendelésére és magánszakértő alkalmazására vonatkozó szabályokat az új Pp. jelentős mértékben átalakította. Jelen tanulmány célja azonban nem a mindenki által megismerhető jogi háttér bemutatása, hanem sokkal inkább az igazságügyi nyelvész szakértőkkel kapcsolatos gyakorlat és szemléletmód ismertetése. Álljunk meg egy szóra tehát a nyelvész szakértőknél!

Igazságügyi nyelvész szakértő a büntetőeljárásokban Összességében elmondható, hogy a büntetőügyekben eljáró hatóságok és bíróságok gyakorta vesznek igénybe igazságügyi nyel-

vész szakértőt. Jellemzően akkor kerül erre sor, amikor azt kell megállapítani, hogy két vagy több írásszöveg származhat-e ugyanazon személytől, összebeszéltek-e a tanúk vagy a vádlottak, betanított-e a vallomás, vagy befolyástól mentes. Az írások és előadások szókészletének, grammatikai jellemzőinek hasonlósága lehet árulkodó, ezeket igyekszik a nyelvész szakértő feltárni. Bizonyos esetekben arra is lehet a szóhasználat alapján következtetni, hogy az elkövető, például a zsarolólevél szerzője, milyen műveltségű, helyesírása valóban fejletlen, vagy csak tudatosan torzított. Ezen információk rendkívül fontosak lehetnek a nyomozók és a bírók számára. Az igazságügyi nyelvészet modern irányai – bár még csak korlátozottan – arra is következtetni engednek, hogy az ismeretlen elkövető milyen nemű, és mekkora a valószínűsége annak, hogy be is váltja zsarolólevélbe foglalt fenyegetését. Viszonylag gyakran kerül sor igazságügyi nyelvész és írásszakértő együttes kirendelésére levelek vagy okiratok grammatikai, szókészlettani és írásszakértői vizsgálata céljából. Megállapítható, hogy büntetőügyekben a hatóságok és a bíróságok nem ritkán alapoznak is az igazságügyi nyelvész szakértő vagy az ő részvételével működő szakértői konzíliumok véleményére, tehát azt ténylegesen bizonyítási eszköznek tekintik.

Igazságügyi nyelvész szakértő a polgári és egyéb eljárásokban A polgári peres eljárásokban már korántsem ennyire gyakori a nyelvész szakértő kirendelése. Nem mintha a felek kevesebbszer indítványoznák, csak éppen a bíróságok hozzáállása más, mint a büntetőügyekben eljáró jogalkalmazóké. A felek részéről gyakran mutatkozik igény arra, hogy jogvitájukat nyelvész szakértő bevonásával rendezzék. Ilyenkor vagy a bíróságtól kérik igazságügyi nyelvész szakértő kirendelését, vagy maguk nyújtanak be szakvéleményt, és annak tartalmára hivatkoznak okirati bizonyítékként. A bizonyításban érdekelt felek előszeretettel indítványozzák nyelvész szakértő kirendelését olyan perekben, amelyek tárgya valamely szerződés vagy jognyilatkozat szövegének értelmezése, a favor testamenti elvének alkalmazása vagy elnevezések hasonlóságának, összetéveszthetőségének vizsgálata. Ez utóbbi főként a védjegyekkel kapcsolatos eljárásokban és a reklámszövegeket érintő perekben merül fel. A személyhez fűződő jogok megsértése miatt indult eljárásokban a felek által kedvelt, a bíróság által viszont többnyire figyelmen kívül hagyott bizonyítási eszköz a nyelvész szakértő véleménye. Végül említést érdemelnek még azok az ügyek is, amelyek a szindikátusi szerződések és a társasági jogi dokumentumok egybevetése, az esetleges ellentmondások feltárása körül forognak, illetve amelyek tárgyát a mostanában divatos családi alkotmányok egyes rendelkezéseinek értelmezése képezi. Az alábbiakban azt tekintjük át az elmúlt huszonöt év esetjoga alapján, hogy jellemőzen milyen típusú ügyekben, mely kérdések tisztázása céljából merül fel igény a felekben igazságügyi nyelvész szakértő bevonására, és a bíróságok miként viszonyulnak ehhez, megfigyelhető-e egységes gyakorlat, levonhatók-e általános következtetések.

Szerződések és jognyilatkozatok szövegének értelmezése A hatályos Polgári törvénykönyvünk szerint a jognyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a címzettnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Az ilyen tárgyú jogvitákban a bíróság nem a fél utólagos nyilatkozatának tulajdonít jelentőséget, hanem szükség esetén, ám viszonylag ritkán, igazságügyi nyelvész szakértőt rendel ki. A felek gyakran bíznák nyelvész szakértőre például annak vizsgálatát, hogy egy hitel- vagy kölcsönszerződés feltételei érthetők-e, nem mondanak-e ellent egymásnak, a bíróságok viszont csak ritkán adnak helyt ilyen indítványnak, és e kérdéseket inkább maguk döntik el.

Okiratokkal (például végrendeletekkel) kapcsolatos polgári perekben jellemző kérdés a szakértőhöz, hogy több, a peres fél által fogalmazott okirat, illetve beadvány vizsgálata alapján megállapítható-e, hogy egy bizonyos másik okiratot is a peres fél fogalmazott. A nyelvész szakértőt a bíróság ilyenkor – ha bevonásának szükségességével egyetért – általában írásszakértővel együtt rendeli ki.

Általános szerződési felek értelmezésével kapcsolatos perekben gyakran indítványozzák a felek, hogy a bíróság rendeljen ki nyelvész és közgazdász szakértőt együtt.

Nyelvész szakértő kirendelését az egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének való megfelelés körében, közgazdasági szakértő kirendelését pedig az objektivitás, a ténylegesség és arányosság, továbbá az átláthatóság elve megvalósulásának vonatkozásában szokták kérni. A bíróságok csupán nagyon korlátozottan adnak helyt ilyen indítványnak, és jellemzően sem a nyelvész, sem a közgazdász szakértőt nem rendelik ki.

Igen gyakorinak mondható a nyelvész szakértő kirendelésére irányuló indítvány biztosítási jogviszonnyal és biztosítási szerződéssel kapcsolatos perekben. A felek ilyen esetekben azt várják a nyelvésztől, hogy állapítsa meg, a biztosítási szerződés alapján mit hihetett a biztosított a biztosító helytállásának terjedelmével kapcsolatban. Egy konkrét ügyben azzal az indokolással zárkózott el a bíróság a nyelvész szakértő kirendelésétől, illetve hagyta figyelmen kívül a fél által beszerzett nyelvész szakértői véleményt, hogy a biztosítási szabályzat vizsgálatakor a helyesírás szabályainak szigorú alkalmazása nem vezethet a szerződés egyes rendelkezéseinek kiterjesztő értelmezéséhez. A bíróság arra is utalt ítéletében, hogy a fél által benyújtott nyelvész szakértői vélemény nyelvtanilag helyes ugyan, ám nem lehet belőle tartalmilag olyan szerződési akaratra következtetni, hogy a biztosító mindenféle vízkárért helytállni tartozik. Önmagában tehát a nyelvész szakértő által elvégzett grammatikai értelmezés nem volt döntő a felek konkrét jogviszonyában és a biztosító helytállásának terjedelmét illetően.

Hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződések, valamint az ezekre vonatkozó jogszabályok értelmezésével kapcsolatos perekben találkozhatunk olyan – másodfokon is megfogalmazódó – bírói állásponttal, amely szerint nincs szükség nyelvész szakértő bevonására akkor sem, ha azt kell vizsgálni, hogy egy adott szerződési kikötés megfelel-e az átláthatóság, egyértelműség és érthető megfogalmazás elvének. A bíróság szerint ha ehhez az átlagfogyasztó szintjét meghaladó bíró ismeretei sem elegendők, hanem különleges szakértelem kell, akkor eleve nem is beszélhetünk a feltételek megfelelőségéről az átlagos fogyasztó szemszögéből; a feltételek megfelelőségének vizsgálata azonban jogkérdés, és nem szakértői kompetenciába tartozik.

A bírói gyakorlatban kikristályosodni látszik az átlagfogyasztó fogalma, bár szabatos definícióval egyetlen ítéletben sem találkozunk. Az egyik érdekes, pénzügyi lízingszerződéssel kapcsolatos ügyben azért tartotta szükségtelennek a bíróság a fél által indítványozott nyelvész, valamint pénzpiaci szakértő kirendelését, mert szerinte a per tárgyát képező szerződéses kikötéseket az átlagfogyasztónak kell tudnia értelmezni, vagyis nem annak van jelentősége, hogy egy szakértő meg tudja-e állapítani a kérdéses rendelkezések tartalmát, azt kell ugyanis vizsgálni, hogy erre egy átlagfogyasztó képes-e. A bíróság ebben az ítéletben nem fejti ki, hogy miért ne várhatnánk választ a szakértőtől arra a kérdésre, hogy az adott megfogalmazás az átlagfogyasztó számára érthető-e, illetve hogy a szerződést olvasva milyen képzetek támadhatnak az átlagos műveltségű fogyasztóban. Ugyancsak

pénzügyi jellegű szerződés képezte tárgyát annak a pernek, amelyben a bíróság kifejezetten rögzítette, hogy az „átlagos fogyasztó” egy, a bíróságok és a törvény által felállított jogi absztrakció, így az, hogy az ilyen fogyasztó szemszögéből mi számít érthetően és egyértelműen megfogalmazott kikötésnek, kizárólag bírói mérlegelés körébe tartozó jogkérdés. Ebben a perben tehát a bíróság egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a közérthetőséget nem nyelvtudományi szempontból, hanem az átlagos fogyasztó szemszögéből kell vizsgálni. Több ítéletben is rámutattak a bíróságok arra, hogy ha a kérdéses kikötések egyértelműsége és érthetősége kizárólag nyelvész szakértő szakvéleményével bizonyítható, akkor már önmagában ez is az egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének sérelmét jelenti.

Ellenérvként merülhet fel, hogy ezekben a perekben nem mindig az egyértelműség és érthetőség volt a kérdés, hanem sokkal inkább az, hogy egy átlagos fogyasztó a konkrét szöveget hogyan értelmezi; ez pedig, álláspontom szerint, nem kezelhető kizárólag jogkérdésként, hanem nyelvész szakértői kompetenciába is tartozik.

Egy másik ügyben nagyobb sikerrel járt az a fél, aki maga szerzett be nyelvész szakértői véleményt. A per tárgyát egy bankhitelszerződés képezte. A fél azt igyekezett bizonyítani, hogy nem volt lehetősége a szerződést teljes terjedelmében megismerni és megérteni, mert ahhoz nem biztosítottak számára elegendő időt. A nyelvész szakértő megállapította, hogy egy ilyen nagy terjedelmű közjegyzői okirat gyors felolvasásához csaknem háromórányi időtartam lenne szükséges, ez azonban nem biztosítaná a pontos szövegértést. Ennek érdekében jóval lassabban kellene a szöveget felolvasni, ami nagyjából öt órát venne igénybe, különös tekintettel arra, hogy a felperes nem jogász, az okirat viszont olyan bonyolult jogi szakszöveget tartalmaz, amelynek értelmezése még gyakorló jogászok számára sem magától értetődő.

Ebben a perben a bíróság végül figyelembe vette a nyelvészszakvéleményt, és annak ellenére alapozott rá ítéletében, hogy a bizonyítási eszközt a fél szerezte be. A bíróság kimondta azt is, hogy önmagában ez a körülmény nem teszi aggályossá a szakvéleményt, hiszen a magánszakértő eljárására is a törvényben írt szabályok vonatkoznak.

Olykor csupán az örökhagyó által használt igeidőkből lehet arra következtetni, hogy a végrendelkezéskor vagy a végrendelkező halálakor élő személyi kör-e a kedvezményezett.

Végrendeletekkel kapcsolatos perek Viszonylag gyakran fogalmazódik meg igény végintézkedésekkel kapcsolatos perekben igazságügyi nyelvész szakértő bevonására. Hangsúlyozandó, hogy a végrendelet szövegének értelmezésébe csak akkor bocsátkozhatnak a jogalkalmazó szervek (közjegyzők, bíróságok), ha az okirat alakilag aggálytalan. A végintézkedés szövegének értelmezése körül jellemzően olyankor merülnek fel kérdések, amikor az okiratot maga az örökhagyó fogalmazta, és egyes rendelkezések nem kellően egyértelműek. Ilyenkor hívható segítségül a favor testamenti elve annak érdekében, hogy az örökhagyó akarata minél teljesebben érvényesüljön. E kisegítő elv alkalmazása tehát az örökhagyó feltehető szándékának lehető legteljesebb körű feltárását szolgálja. Bizonyos megfogalmazások értelmezése nyelvész szakértői kompetenciát igényelhet. Sokszor az is csupán a szöveg grammatikai elemzése útján állapítható meg, hogy mire terjed ki a hagyaték, akart-e például az örökhagyó bizonyos vagyontárgyak esetében a törvényes öröklésnek teret engedni. Olykor csupán az örökhagyó által használt igeidőkből vonható le megalapozott következtetés arra nézve, hogy a végrendelkezéskor vagy a végrendelkező halálakor élő személyi kör-e a kedvezményezett. Összességében megállapítható, hogy a bíróságok a favor testamenti elvének alkalmazása körében akkor támaszkodnak igazságügyi nyelvész szakértő véleményére, ha grammatikai szempontú szövegelemzés szükséges az örökhagyó feltehető szándékának feltárásához.

Védjegyekkel és reklámszövegekkel kapcsolatos eljárások Az elmúlt évek tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a védjegyekkel és reklámszövegekkel kapcsolatos ügyekben – különösen a hatóságok – nagyobb mértékben támaszkodnak nyelvész szakértői véleményekre, mint más polgári eljárásokban. Főként az első fokon eljáró Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) gyakorlatában láthatunk erre példákat, illetve versenyjogi és fogyasztóvédelmi ügyekben találkozhatunk legalább valamilyen mértékben figyelembe vett nyelvész szakértői véleményekkel.

Reklámszövegekkel összefüggésben jellemző kérdés a szakértőhöz, hogy mire következtethet a fogyasztó a hirdetés szövegében szereplő kifejezések hallatán, alkalmas-e a reklámszöveg megtévesztésre. Ebből lehet következtetni ugyanis arra, hogy megvalósul-e a hatóság fellépését igénylő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat.

Egy konkrét ügyben például annak volt jelentősége, hogy az akár szó feltételességet fejez-e ki. Az eset kapcsán egy hitelreklám kamatra vonatkozó ígéretét kellett vizsgálni. A nyelvész kirendelését a felperes indítványozta, de a bíróság érdekes módon nem tartotta szükségesnek szakértő bevonását, nem adott helyt a fél indítványának.

A védjegyekkel kapcsolatos ügyekben sokszor központi kérdés, hogy az oltalomban részesítendő elnevezés az átlagfo-

gyasztó szintjén nem téveszthető-e össze egy másik védjeggyel vagy megnevezéssel. A hasonlóság kérdésében a felek gyakran fordulnak nyelvész szakértőhöz, és az SZTNH előtti eljárásban okirati bizonyítékként hivatkoznak az így beszerzett szakértői véleményre. Az elmúlt években volt rá példa, hogy az SZTNH osztotta a nyelvész szakértő álláspontját, támaszko-

dott a fél által benyújtott szakvéleményre, sőt azt kifejezetten meg is említette eljárást lezáró döntése indokolásában. Jellemző kérdés ilyenkor a szakértőhöz, hogy a vizsgálandó két megjelölés vizuálisan, hangzásban, fogalomban és jelentéstartalomban hasonló-e, összetéveszthető-e. A nyelvész szakértő először is mindhárom kommunikációs szinten, tehát vizuális, hangzási és fogalmi-jelentéstani szempontból egyaránt górcső alá veszi a két elnevezést, majd pedig összegző megállapítást tesz arra nézve, hogy fennáll-e a hasonlóság vagy összetéveszthetőség általában, illetve az átlagfogyasztó szemszögéből.

A bíróságok, szemben az első fokon eljáró hatóságokkal, jellemzően ilyen ügyekben is elzárkóznak az igazságügyi nyelvész szakértő bevonásától, véleményének figyelembevételétől, és saját kompetenciájukba tartozónak tekintik az öszszetéveszthetőség megítélését. Egyedül reklámszövegekkel és minőségvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos ügyekben találunk példákat e szigorú bírói viszonyulás enyhülésére. Egy konkrét ügyben például a nyelvész szakértőnek a tudományosan bizonyított és tudományosan alátámasztott kifejezéseket kellett összehasonlítania. A nyelvész szerint a különbség abban áll, hogy a tudományosan alátámasztott kifejezés azt üzeni az észszerű fogyasztónak, hogy az adott kérdésben tudományos vizsgálatok történtek, míg a tudományosan bizonyított kifejezés ennél tágabb jelentéstartalmú, és arra utal, hogy a tudományos vizsgálatok megtörténtek, le is zárultak. Élelmiszer- és élelmiszertulajdonság-megjelölések értelmezésével kapcsolatos ügyekben jellemző kérdés a szakértőhöz, hogy az élelmiszerminőségre utaló megjelöléseknek mi a jelentésük a mai beszélt nyelvben.

Egy másik ügyben a szakértőnek abban a kérdésben kellett véleményt alkotnia, hogy mit jelent a termékre (üdítőitalra) írt garantált minőség kifejezés, abból mire következtethetünk. A bíróság arra kereste a választ, hogy e reklámszöveg hallatán a fogyasztónak milyen jogos elvárásai lehetnek

a termék gyártójával szemben. A nyelvész arra a következtetésre jutott, hogy a garantált minőség kifejezés tartós állandóságot jelent, a fogyasztó felé ezt a képzetet közvetíti. Ebből következően a legcsekélyebb mértékű minőségbeli fogyatkozás sem megengedett. Ebben az ügyben a bíróság alapozott a szakvéleményre a gyártóval szemben támasztott követelmények megítélésekor.

Egy harmadik ügyben ugyanakkor a bíróság azért utasította el a nyelvész szakértő kirendelésére irányuló indítványt, mert véleménye szerint a magyar nyelvű szöveget a magyar nyelvet anyanyelvi szinten beszélő személyek, így a peres felek és a bíróság is kellően tudják értelmezni.

Összefoglalóan megállapítható, hogy az ilyen típusú ügyekben nem érvényesül teljes mértékű elzárkózás a jogalkalmazók részéről, és olykor még a bíróságok is alapoznak a nyelvész szakértőre, ám a gyakorlat korántsem egységes.

Hogy egy megfogalmazás sértheti-e valakinek a becsületét, jó hírnevét, nyelvész szakértői kérdés is lehetne. Mit ért például a beszélő herdáláson vagy mutyizáson?

Nyelvészszakvélemény a személyiségi jogi perekben Azt hihetnénk, hogy az ilyen típusú ügyek valóságos tárházai a különféle nyelvész szakértői véleményeknek. Személyiségi jogi pert többek között akkor indíthatunk, ha valaki nyilvánosan olyan kifejezést használt velünk kapcsolatban, amely sérti a becsületünket. Az, hogy egy megfogalmazás sértheti-e valakinek a becsületét vagy jó hírnevét, akár nyelvész szakértői kérdés is lehetne. Mit ért például a beszélő herdáláson vagy mutyizáson? Milyen képzetek támadnak az átlagfogyasztóban annak hallatán, hogy egy szervezet maffiaszerűen működik? Megvalósul-e például a bűncselekménnyel vádolás, ha valakiről ilyesmit állítunk? Vajon nem jogos-e az igény, hogy ezekről a kérdésekről nyelvész szakértő alkosson véleményt egy személyiségi jogi perben? A bíróságok válasza egyértelműen nemleges. Az ilyen perek tapasztalatai alapján elmondható, hogy szinte elenyésző azon esetek száma, ahol a bíróság bármilyen mértékben alapozott volna nyelvész szakértői véleményre annak megítélésekor, hogy az elhangzott kifejezés alkalmas-e a becsület vagy a jó hírnév megsértésére. A bíróság tehát ritkán tartja szükségesnek nyelvész szakértő kirendelését, de a felek gyakran élnek ezzel az eszközzel, és nyújtanak be saját maguk által beszerzett nyelvész szakértői véleményt. Legfeljebb akkor merülhet fel szakértő kirendelésének szükségessége, ha szókészletvizsgálattal azt kell megállapítani, hogy két írásszöveg származhat-e ugyanattól a személytől, erre viszont személyiségi jogi perekben nem túl gyakran kerül sor. A bíróságok különféle indokokkal zárkóznak el a nyelvész szakértő kirendelésére irányuló indítvány teljesítésétől. Sokszor a különleges szakértelmet igénylő szakkérdés felmerülését vonják kétségbe, és úgy vélik, hogy az egyes kifejezések tartalmának, jelentésének vizsgálata nem nyelvszakértői kérdés, hanem a szavak általánosan elfogadott jelentését kell alapul venni annak megítélésekor, hogy az olvasók az elhangzottakat hogyan érthetik. Az pedig, hogy valamely állítás vagy kifejezés sérti-e az emberi méltóságot vagy megvalósít-e zaklatást, egyáltalán nem nyelvészi kompetencia, hanem kizárólag a bíróságra tartozó kérdés. Hiába csatolnak a felek maguk nyelvész szakértői véleményt, a bíróságok jellemzően kirekesztik a bizonyítékok köréből, és még csak okirati bizonyítékként sem veszik figyelembe. Konkrét bírósági ítélet rögzíti, hogy a személyiségi jogi perben vitatott kifejezés értelmezése és értékelése nem nyelvész szakértői kérdés, hanem jogkérdés, így egyedül a bíróság alkothat véleményt arról, hogy a sérelmezett kijelentés az átlagolvasó számára mit közöl, hamis színben tünteti-e fel a valóságot, vagy sem. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy nem kellene-e mégiscsak bizonyos esetekben nyelvész szakértő segítségét kérni annak megállapításában, hogy például egy jogi kifejezés nem rögzül-e más, köznyelvi jelentéstartalommal az átlagfogyasztó gondolatvilágában.

Véleményem szerint a nyelv folyamatos változását, módosulását sem kellene figyelmen kívül hagyni.

Egyéb ügyek Igazságügyi nyelvész szakértő bevonására népszavazásra bocsátandó kérdésekkel kapcsolatban kerülhet még sor. Ezekben a nem túl gyakran előforduló esetekben a szakértő abban a kérdésben nyilvánít véleményt, hogy a feltett kérdés megfelel-e a választópolgári egyértelműség követelményének, lehet-e rá egyetlen igennel vagy nemmel felelni. Álláspontom szerint a szakértő kimondva, kimondatlanul ekkor is azt vizsgálja, hogy az átlagos műveltségű választópolgár miként értelmezi az adott szöveget, vagyis olyan kompetenciakörben jár el, amelyet tőle a bíróságok egyéb ügyekben elvitatnak.

Még elutasítóbb a bíróságok viszonyulása olyan esetekben, amikor jogszabály szövegét kell értelmezni. Csupán elvétve fordul elő, hogy ilyen kérdésekben a jogalkalmazók teret engednének bármiféle szakértői véleményalkotásnak. Egységesnek tűnik az álláspont, hogy a jogszabályok szövegének értelmezése a bíróság szakmai kompetenciájába tartozik, így nincs szükség külön speciális szakmai ismeretekkel bíró szakértő bevonására. Ezen a pajzson nagyon ritkán és csak rendkívül bonyolult jogszabályszövegek esetében sikerült az elmúlt években rést ütni. Egy közigazgatási perben például az adójogi norma (Áfatv.) helyes nyelvtani értelmezésének bizonyítására a fél nyelvészszakvéleményt nyújtott be. Az eljáró közigazgatási bíróság ezt okirati bizonyítékként vette figyelembe, nem volt érzékelhető merev, elvi elzárkózás a bíróság részéről.

Az adójogi vagy közbeszerzési jogi normák tehát sokszor igen bonyolult, a laikus számára nem érthető megfogalmazásúak, így elvétve ugyan, de találkozhatunk nyelvész szakértői véleményekkel, a jogszabályok értelmezésére azonban továbbra is döntően a bíróság jogosult.

Összegző megállapítások Az elmúlt évek, évtizedek esetjoga alapján megállapítható, hogy a bíróságok büntetőügyekben jóval gyakrabban rendelnek ki igazságügyi nyelvész szakértőt, és alapoznak is a szakvéleményre. A bíróságok polgári és közigazgatási ügyekben egyelőre még idegenkednek a nyelvész szakértő bevonásától, és a fél által benyújtott szakvéleményt okirati bizonyítékként is csupán korlátozottan veszik figyelembe. Kikristályosodni látszó fogalom az átlagos fogyasztó általi (meg)érthetőség, ennek tartalma azonban még viszonylag bizonytalan, hiányzik az egységes és szabatos definíció.

Ugyancsak kijelenthető, hogy a bíróságok az átlagos fogyasztó általi (meg)érthetőség kérdését nem a nyelvtudomány irányából közelítik meg, hanem az átlagos fogyasztót egyfajta jogi absztrakcióként kezelik, vagyis az átlagos fogyasztó általi (meg)érthetőségre jogkérdésként és nem szakértői kompetenciába tartozó kérdésként tekintenek.

Míg a polgári ügyekben ítélkező bíróságok nagymértékben hagyatkoznak más szakértők véleményére, addig az igazságügyi nyelvész szakértők kirendelésétől jellemzően idegenkednek. A legtöbb perben, ahol ilyen szakvélemény született, a peres felek valamelyike bízott meg magánszakértőt. Az igazságügyi nyelvész szakértő tehát mostohagyermek a szakértők között a polgári eljárásokban, mégpedig olyan mostohagyermek, aki – véleményem szerint – jobb sorsra érdemes.

Végül célszerű lenne megfontolni az igazságügyi nyelvész szakértők és nyelvtudományi intézetek fokozottabb bevonását a jogalkotási eljárásba. Tudomásom szerint ilyen tendencia érvényesül, a jogalkotó felismerte ennek szükségességét, amit a magam részéről dicséretesnek tartok. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 2. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie. Nem kérdéses, hogy a jogszabályok egyre összetettebb életviszonyokat szabályoznak, ezért a jogszabályszövegek egyre bonyolultabbak. Míg korábban az állampolgárok az erkölcsi normák alapján ki tudták következtetni, hogy mi a helyes magatartás, addig ma egyre gyakrabban kell jogszabályszöveget értelmezniük ahhoz, hogy a jogalkotó által megkövetelt magatartást tudják tanúsítani. A jogszabályokkal szemben tehát követelmény a közérthetőség, de a jogalkotó nem mindig tudja megítélni, hogy mikor felel meg a törvény ennek a követelménynek. Álláspontom szerint az igazságügyi nyelvészek számottevő mértékben hozzá tudnak járulni szakértelmükkel ahhoz, hogy az állampolgárok számára közérthető jogszabályok szolgáljanak zsinórmértékül.  Afegyelmi eljárás keretében több szinten születhet határozat. A határozathozatallal kapcsolatos szabályozás alapján az Üttv., a FESZ, valamint a 11/2018. (VI. 25.) MÜK-szabályzat rendelkezései alkalmazandók.

Az Üttv. 114. § (1) bekezdése értelmében az ügyvédi tevékenységet gyakorló személy fegyelmi ügyében első fokon a regionális fegyelmi bizottságból, másodfokon az országos fegyelmi bizottságból alakított fegyelmi tanács jár el.

Ebből következően a fegyelmi ügyben az érdemi határozatot valamennyi esetben fegyelmi tanács hozza.

Az első- és másodfokon eljáró fegyelmi tanácsok a regionális fegyelmi bizottság, illetve az országos fegyelmi bizottság kamarai választások során megválasztott tagjaiból a jönnek létre, akiket a bizottság elnöke jelöl ki.

A regionális fegyelmi bizottság és az országos fegyelmi bizottság tehát nem fegyelmi ügyben eljáró szerv, hanem egy olyan választott testület, amelynek elnöke rendelkezik az Üttv. és a FESZ rendelkezései alapján bizonyos jogosítványokkal (tanács kijelölése, kizárásra irányuló kérelem elbírálása vagy indítványozása, közigazgatási perben az országos fegyelmi bizottságnak mint alperesnek a képviseletére vonatkozó jogosultságok stb.), ugyanakkor maga a bizottság az Üttv.-ből és a FESZ-ből levezethetően önálló jogosultsággal nem rendelkezik.

A regionális fegyelmi bizottságok létrehozásáról a területi kamara szervei keretében az Üttv. 162. § (1) bekezdésének e) pontja mint a területi kamara szervéről rendelkezik azzal, hogy a regionális fegyelmi bizottságra vonatkozóan az Üttv. 169. § (1)–(6) bekezdésében foglaltak tartalmaznak rendelkezést.

A regionális fegyelmi bizottsággal kapcsolatban az Üttv. 169. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a területi kamarák a fegyelmi jogkör gyakorlására regionális fegyelmi bizottságot hoznak létre. E megfogalmazásból nem állapítható meg az, hogy a területi kamarák ezt milyen formában jogosultak létrehozni, ki dönthet a területi kamara részéről a regionális fegyelmi bizottsághoz történő csatlakozás kérdésében (elnök, elnökség, közgyűlés), történhet-e kilépés, máshova csatlakozás.