
7 minute read
Hogyan vélekedik a világ ügyvédsége a jogállamiságról?
by panpress
UIA állásfoglalás kínai élmények inspirációja után Hogyan vélekedik a világ ügyvédsége a jogállamiságról?
Az UIA-IROL (UIA-Jogállamisággal foglalkozó Intézete) elfogultság nélkül foglalkozik az emberi jogokkal, a védelem védelmével, a jogi hivatás és az igazságszolgáltatás függetlenségével, valamint a jogállamiság védelmével. Betartja a nemzetközileg elfogadott normák és szabványok szerint elismert jogállamiság meghatározását, összhangban az Egyesült Nemzetek Szervezete által előterjesztett meghatározással. Az UIA-IROL szerint az így meghatározott jogállam nem megváltoztatható, univerzálisan alkalmazandó, és a jogállamiság világszerte történő védelmére szolgál.
Advertisement
Az UIA ugyanakkor elkötelezett amellett, hogy nyílt párbeszédet és vitát folytasson mindazokkal, akik véleményt formálnak ezekben a fontos kérdésekben, beleértve azokat is, akik egyet nem értésüket fejezik ki. E hangok közül néhányan úgy dönt, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a jogállamiság fogalmát vagy éppen elutasítják annak védelmét. Mások még arra törekszenek, hogy újradefiniálják a jogállamiságot, hogy ezáltal megváltoztassák annak lényegét vagy kihagyják annak alapvető jellemzőit.
Az UIA-IROL elismeri, hogy az ilyen hangok kritikát is kiválthatnak azokból, akik inkább figyelmen kívül hagyják vagy bojkotálják az egymással szemben támasztott nézeteket közötti kiegyenlítődést, vagy akik úgy érvelnek, hogy a vitában való részvétel az elfogadhatatlan álláspontok legitimálását szolgálja. Az UIAIROL mindazonáltal elkötelezett amellett, hogy a lehető legszélesebb körű globális elkötelezettséggel, mint alapvető eszközzel, mindenütt együttműködjék a jogi szakma képviselőivel az ügyvédek védelmének előmozdítása és a jogállamiság támogatása érdekében, az egész világon.
Ezért az UIA elnöke, Jeremy Roth úgy döntött, hogy elfogadja a Kínában, Guangzhouban (Hancsau-ban), 2019. december 9-10-én tartott globális ügyvédek fórumára a több mint 400 000 aktív ügyvédet képviselő All China Lawyers Association (ACLA - Kínai Országos Ügyvédi Kamara) meghívását. Jeremy Roth elnök részt is vett a két napos rendezvényen, amelyen kínai ügyvédek százai, közel hatvan országból érkezett jogászok, valamint más nagyobb nemzetközi jogi szövetségek, például az IBA, a LawAsia, az IPBA és a CCBE vezető képviselői voltak jelen.
A fórum során a kínai kormány képviselői a jogállamiságnak a kínai vagy szocialista változatára hivatkozva, azt - annak sajátos jellemzői fényében - úgy határozták meg, mint a nemzet jólétének, stabilitásának és „társadalmi igazságosságának” megőrzéséhez szükséges eszközt. Ez a meghatározás nem érintette a jogállamiság alapvető vonatkozásait, ideértve az emberi jogok vagy a kisebbségek jogainak védelmét, az ügyvédi kamarai és a bírói függetlenséget, valamint a hatalmi ágak szétválasztását.
Az UIA elnökét, Jeremy Roth-ot eredetileg azért hívták meg a megnyitó beszédet mondjon ezen a nagy fórumon. Amikor azonban a konferencia szervezői kérésének eleget téve előzetesen benyújtotta nekik beszédtervezetének végleges változatát, lemondták ezt a programpontot, megnyitó beszédét nem mondhatta el. Ebben a beszédben Jeremy Roth , az UIA-IROL elnöke a következőket tervezte elmondani: „Elkötelezettek vagyunk a jogállamiság előmozdításában és védelmében annak a kifejezésnek a valódi és teljes értelmében, ahogyan azt nemzetközileg elfogadták, ideértve az Egyesült Nemzetek Szervezetét is. A jogállamiság egyebek között a nemzet politikai hatóságainak polgáraik előtti elszámoltathatóságát, a hatalmi ágak szétválasztását, valamint nyilvánosan kihirdetett, méltányosan végrehajtott és független bírói ítélkezést jelenti, összhangban a nemzetközi emberi jogi normákkal és gyakorlattal. Ebben az összefüggésben előmozdítjuk és megvédjük a jogi hivatás alapvető elveit, valamint azt az egyedülálló szerepet is, amelyet mind az egyes ügyvédek, mind az ügyvédi kamara kiváltságos őrökként , valamint a polgárok jogainak és a jogállamiság védelmezőjeként betölt. Támogatjuk az ügyvédi kamara és a bírói ítélkezés függetlenségét, amelyek nélkül nincs jogállamiság. Fontos szerepet játszunk világszerte azon ügyvédeknek - azaz a védők - védelmében, akik nem tudják szabadon, önállóan és megtorlástól való félelmükben ellátni feladataikat.
Örülök annak, hogy ma itt vagyok, mert úgy gondolom, hogy valódi lehetőségünk van az eszmecserére, az információcserére és lehetséges közös projektek cseréjére kínai ügyvédekkel olyan témákban is, mint például: az ügyvédek társadalmi felelőssége, ide értve a jogállamiság védelmé, annak teljes összefüggéseiben, és az ügyvéd kollégák védelmét. Mondanom sem kell, hogy ezek a területek néhány olyan kihívásokkal is szembe kell nézni, amelyek a dolgok alapos átgondolását és elkötelezett vitát igényelnek - különösen
A jogállamiság olyan alapelv, amellyel a párt vezeti az embereket az ország mindennapjaiban. A jogállamiság az ország irányításának alapvető eszköze. Nagyobb teret kell adnunk a jogállamiság fontos szerepének az ország és a társadalom irányításában. Mindenképp elő kell mozdítanunk az ország törvényi irányítását és fel kell gyorsítanunk a szocialista országunk jogállamiságon alapuló felépítését. - Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára, a Kínai Központi Katonai Bizottság és a Kínai Népköztársaság elnöke (Forrás: All-China Lawyers Association, acla.org.cn)
akkor, ha a véleményünk szerint alapvető fontosságú jogi szakma értékeket fenyegetettségét észleljük bárhol a világon.”
Súlyos csalódottságát fejezte ki Jeremy Roth elnök a konferencia szervezőinek amiatt, hogy nem engedték elmondani a tervezett megnyitó beszédében megfogalmazott észrevételeit, különös tekintettel a kínai hatóságoknak a jogállamiság-meghatározására vonatkozóan. Később a konferencia során, az ACLA által szervezett ügyvédi egyesületek és ügyvédi társaságok elnökeinek kerekasztal-találkozóján Jeremy Roth elnök lehetőséget kapott felszólalásra. Akkor megismételte a jogállamiság nemzetközileg elfogadott meghatározását, amint azt fentebb részleteztük, és hangsúlyozza, hogy határozottan nem értett egyet azzal a gondolattal, hogy a jogállamiságnak különböző változatai létezhetnek. Hangsúlyozva, hogy a jogállamiság meghatározása egyetemes, azaz hogy csak egyféle jogállamiság létezik.
A nemzeti és a nemzetközi jogi szövetségek bizonyos képviselői hasonló érveket fogalmaztak meg.
E tekintetben az UIA-IROL a leghatározottabban nem ért egyet a jogállamiság fogalmának bármilyen megváltoztatásával, és kifogásolja, hogy Kína vagy bármely ország ezt a fogalmat félreértelmezve használja egyedi nemzeti célokra.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára 2004. augusztus 23-i, „A jogállamiság és az átmeneti igazságszolgáltatás konfliktusos és a konfliktus utáni társadalmakban” című jelentésében leírta, hogy mit ért a nemzetközi jog értelmében a „jogállamiság” fogalmán: „Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) számára a jogállamiság olyan irányítási elv, amelyben minden személy, intézmény és szervezet, köz- és magánszereplő, beleértve magát az államot is, elszámoltatható a nyilvánosan kihirdetett, egyenlően érvényesített és független törvények mellett a gyakorlatba átültetett, és amelyek összhangban állnak a nemzetközi emberi jogi normákkal és a bevett gyakorlattal. A jogállamiság fogalma olyan intézkedéseket igényel, amelyek biztosítják a törvény felsőbbrendűségének, a törvény előtti egyenlőségnek, a törvénynek való elszámoltathatóságnak, a törvényi alkalmazás igazságosságának, a hatalmi ágak szétválasztásának, a döntéshozatalban való részvételnek, a jogbiztonságnak, az önkényesség elkerülésére vonatkozó elvek betartását, valamint az eljárási és jogi átláthatóság.”
A civilizált társadalomban a jogállamiság (Rule of Law) szerves részét képezi a hatalmi ágak szétválasztása, a törvény egyetemes és egyenlő alkalmazhatósága, valamint a jogi és bírói hivatások függetlensége. A szinte ugyanazon a kifejezés: a „törvény általi szabály” (rule by law) használata azonban a feje tetejére állítja a dolgot, mivel nagyon eltérő tartalmat takar: a törvények iránti engedelmességet követeli meg, tekintet nélkül azok tartalmára vagy anyagi vagy eljárási igazságosságára, valamint a bűnüldözés elsőbbségére, tekintet nélkül annak végrehajtására,.
Az UIA-IROL többször rámutatott arra, hogy Kínában az ügyvédeket gyakran üldözik pusztán hivatásuk gyakorlása miatt. Az UIA-IROL konkrétan számos olyan kínai ügyvédről tud, akiket fenyegetettek; akik „eltűntek”; akiket hivatásuk gyakorlásában korlátoztak; fizikailag, pszichológiailag megkínoztak; akiktől megtagadták az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, ideértve az általuk választott ügyvédet is; megtagadták a tisztességes eljáráshoz való jogukat; megfosztották engedélyüktől a jog gyakorlásához; mindezt pusztán azért, mert elkötelezettek voltak jogászi-ügyvédi hivatásuk gyakorlása iránt. Az UIA-IROL számos nyilatkozatot adott ki és csatlakozott hasonló más megnyilatkozásokhoz, amelyekben kifejezi súlyos aggodalmát kollégái ellen Kínában elkövetett ilyen súlyos és elfogadhatatlan jogsértések miatt.
A legfrissebbeket említve: - 2019. július, az UIA felszólítja a szabadon bocsátott kínai kormányt, hogy ejtse a még mindig őrizetben lévő ügyvédek és aktivisták elleni vádakat. https://twitter.com/ - 2019. február, Közös levél Wang
Quanzhang fogva tartásáról https://lawyersforlawyers.org/ - 2018. december, közös petíciós levél
Wang Guanzhang szabadon bocsátása érdekében https://www.odage.ch/medias/ - 2018. április, UIA felhívása Wang
Quanzhang támogatására https://www.uianet.org/en/ - 2017. március, a jogi szakma együttes nyilatkozata 709 szigorú fellépés ügyében https://www.hrichina.org/en/ - 2017. január, sajtóközlemény a veszélyeztetett ügyvédek világnapján https://www.uianet.org/en/ - 2016. október, levél az ACLA-nak az ügyvédek megfélemlítésével és támadásaival kapcsolatos aggodalmak kifejezésére - 2016. szeptember, sajtóközlemény, miután Wang Yu kijelentette, hogy - a hatóságok nyomásának engedve - elutasítja a Ludovic Trarieux nemzetközi emberi jogi díjat https://www.uianet.org/en/ - 2016. június, sajtóközlemény a Wang Yu kínai ügyvédnek odaítélt 2016. évi
Ludovic Trarieux Emberi Jogi Díj alkalmából https://www.uianet.org/en/ - 2016. január, a jogi szakma és az ügyvédek közös nyílt levele a Kínában megfélemlített és fogva tartott ügyvédek aggasztóan növekvő mértéke miattl https://www.uianet.org/en/ - 2016. január, Közös nyilatkozat a 709es ügyben https://www.uianet.org/en/ https://www.chinaaid.org/2016/
Azzal a szándékkal vett részt Jeremy Roth elnök a Global Lawyers Forum-on (az Ügyvédek Világórumán), hogy az UIA nyílt párbeszédre vonatkozó teljes elkötelezettségével összhangban kapcsolatba lépjen a kínai ügyvédekkel és képviselőikkel, az UIA tagszervezetével, az ACLAval, és hogy hangsúlyozza az UIA elkötelezettségét a nemzetközi értelemben meghatározott és elfogadott jogállamiság mellett, eszmecserét ajánlva azoknak is, akik azzal nem értenek egyet, s hogy vitában, fejthessék ki véleményüket, avagy felülvizsgálhassák addigi álláspontjukat. Ilyen nyílt és őszinte kommunikáció révén lesz esély arra, hogy az egész világ tiszteletben tartsa a jogállamiságot annak valódi és teljes értelmében. Az UIA várja, hogy folytathassa ezt a fontos párbeszédet a Kínában hivatásukat gyakorló ügyvédek százezreivel és ügyvédi kamarájuk képviselőivel. Mert anélkül ugyanis nem lehet teljes a jogállamiság ott, ahol nincs független ügyvédi kamara, amely elkötelezetten tud kiállni a jogállamiság mellett.