Büntető populizmus helyett társadalmi békére törekvés

Dr. Bárándy Péter jegyzete* Büntető populizmus helyett társadalmi békére törekvés

I. A Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület 2019. november 15-én tartott kongresszusának résztvevői előtt elmondott beszédében Ferenc pápa, hűen tanításhoz, akkurátusan meghatározta a büntetőjog – jogalkotás, jogalkalmazás – társadalmi feladatát. Kitért a büntetőjogászok által oly sokat vitatott büntetés céljára is, és úgy gondolom, némi szkepticizmussal, de helyesen foglalt állást e kérdésben is.

Méltó dolog lenne részletesen foglalkozni a pápa e gondolataival, hacsak nem ítéljük egyszerűen úgy, hogy azok mindenben megfelelnek a krisztusi tanításnak, és ezzel továbblépünk. Valószínűleg az e gondolatkörben röviden kifejtett pápai álláspont – amely szigorú tagadása a ma terjedő büntető populizmusnak – méltó fölhívás a büntetőjogászok számára, hogy a jelen cudar világban ismételten átgondolják a büntetőjog e két meghatározó alapkérdését.

II. Ebben az írásban azonban nem ezzel a két alapvető fölvetéssel foglalkozom, hanem a római katolikus egyházfő beszédében megjelölt és a büntető anyagi jog – és kisebb részben alaki jog – továbbfejlesztését igénylő feladattal. 1. A globalizált gazdaság nagy hatalmú tényezőinek a társadalmi egyenlőséget, általános jólétet, az emberi jogokat, alapjogokat sértő, veszélyeztető magatartásának büntetőjogi szabályozásával, illetve annak lehetőségeivel.

Nem vitatható, hogy ezek a – valóban sokszor az állami hatalmaknál is jelentősebb – hatalmas befolyással, erővel rendelkező gazdasági szervezetek és meghatározó vezetőik egyéni vagy csoportérdekek érvényre juttatása érdekében gyakran a társadalomra súlyosan veszélyes, károkozó, erkölcstelen működést valósítanak meg. „A piac idealizálása, bálványozása, a profitmaximalizálás minden más megfontolástól lecsupaszított elve” törvényszerűen vezet a nagyvállalati makrobűnözésre a tulajdon, az ember és a környezet megsértésére, veszélyeztetésére. a) A szervezetek döntéshozói, döntéselőkészítői mint természetes személyek felelhetnek az általuk megvalósított bűncselekmények miatt (például a környezet és a természet elleni bűncselekmények, korrupciós bűncselekmények, a költségvetést károsító bűncselekmények, a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények, stb.).

A felelősségre vonást bármely állam kezdeményezheti, illetve lefolytathatja, amelynek a területén a bűncselekmény bármely tényállási eleme (elkövetési magatartása, valamely eleme vagy az eredmény) megvalósul. Indokolt lehet azonban az ilyen sok állam polgárát és területét érintő súlyos kihatású bűncselekmények elkövetőivel szemben a feltétlen büntető hatalom (univerzalitás) területi és személyi hatálya elvén alapuló eljárás alkalmazásának lehetővé tétele is. Ez a magyar jogban a területi és személyi hatály szabályozásának esetleges módosítását teheti szükségessé. b) A jogi személy büntetőjogi felelősségének kérdése:

A magyar jogban a 2001. évi CIV. törvény szabályozza. E jogi megoldás lényege eredetileg és a módosítások után ma is,

hogy csak szándékos bűncselekmények természetes személy általi elkövetése esetén jöhet szóba a jogi személy büntetőjogi felelőssége mint kvázi származékos vétkesség. Ezt az alapbűncselekményt a jogi személy javára, előnyszerzés céljából vagy azt eredményezve kell elkövetni, tehát jellemzően célzatos és általában materiális bűncselekmények jöhetnek szóba.

E hivatkozott törvény két módosításában felismerni vélem azt a tendenciát, hogy a jogalkotó a természetes személy konkrét felelősségrevonásától, megbüntetésétől próbálja függetleníteni a jogi személy felelősségrevonásának lehetőségét.

Amikor ez a jogintézmény megszületett, már akkor szó volt arról, hogy esetleg ez a másik megoldás érvényesüljön. De úgy látszik, hogy a jogalkotó később máshogy döntött. E jogintézményt lehetne módosítani, el lehetne mozdulni abba az irányba, ahol Nagy-Britannia és Svájc is

megtalálta a megoldást. Nem csupán és nem jellemzően materiális és célzatos, tehát szándékos bűncselekmény elkövetését várnánk el a meghatározott természetes személy tekintetében a jogi személy büntetőjogi felelősségének megállapíthatóságához, hanem gondatlan bűncselekmények megvalósítását is elegendőnek tartanánk, vagy esetleg nem is követelnénk meg a természetes személy felelősségének megállapítását. Véleményem szerint a jogi személy büntetőjogi felelősségének alapját valójában az képezhetné, hogy a jogi személy struktúrája, felügyeleti, ellenőrzési rendszere, belső szabályozottsága olyan, hogy az törvényszerűen idézi elő a károkozó és erkölcstelen működést. Ez az az irány, amely talán használhatóvá tenné a jogi személyek büntetőjogi felelősségének megállapíthatóságát lehetővé tévő jogintézményt. Ennek hátterében az az elgondolás áll, hogy a bűnös magatartást megvalósító személyt szervezeti környezete predesztinálja arra, hogy ilyen magatartást tanúsítson. Amennyiben ez a legfőbb determináns az ő elhatározásában, ez tegye lehetővé a jogintézmény alkalmazását. E változtatások – beleértve egy megfelelő és végrehajtásukat garantáló nemzetközi szerződésekkel biztosított szankciórendszert – hozzájárulhatnak az említett gazdasági hatalmak esetenkénti társadalomra veszélyes működésének gátlásához. 2. Az erőszak – akaratlan – ösztönzése

Az országok jelentős részében az államok – még a demokrácia alapvetéseit tiszteletben tartók is – a terrorizmus, illetve a szervezett bűnözés fokozottabb jelenlétére vagy veszélyére hivatkozva a hatósági erőszakalkalmazás határait átjárhatóbbá teszik. Ezzel az erőszak alkalmazása a jogi szabályozás ilyen irányú módosításával az élet egyre elfogadottabb részévé válik.

E tendencia Magyarországon is érvényesül, de elsődlegesen a jogos védelem határainak feloldódásában manifesztálódik. A Btk. 22. § (2) az úgynevezett szituációs jogos védelem a szabályozás alkot-

mányosságának alapvető kételyeit veti föl. Már a megdönthetetlen vélelem megfogalmazása is idegen a Btk. fogalmi rendszerétől. „Úgy kell tekinteni, mintha…” Amennyiben a jogtalan támadás személy ellen vagy lakásba jogtalan behatolás útján éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan történik, vagy a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveres behatolás útján, azt élet elleni támadásnak kell venni.

A jogtalan támadó ilyen körülmények közötti bárminő személy elleni támadása vagy jogtalan behatolása a szándékának vizsgálata nélkül feljogosítja a védekezőt a támadó életének kioltására. Aligha vélhetjük e rendelkezést – összevetve a 23/1990es alkotmánybírósági határozatban kifejtettekkel – alkotmányosnak. E szerint ugyanis a jog az emberi életet csak védheti, ha nem ezt teszi, a rendelkezés önkényes. Az élet elvételének indoka e határozat szerint csupán a másik élet konkrét védelme lehet. A 4/2013. sz. BJE-határozat a szöveg értelmezésében megfelelő iránymutatást ad, azonban az alkotmányossági aggályokat nem oszlatja el.

Az Alaptörvény V. cikkének odavetett mondata az önvédelem jogáról nem oldhatja föl az ellentétet az élet védelmének és a jognak az alkotmányos viszonya és az úgynevezett szituációs jogos védelemjelensége között. 3. A pápai beszéd a világ számára morális iránytűként jelentkezik, ezért fontos, hogy gondolatilag eljut a büntetőjogászok és a kriminológusok jelentős hányada által szorgalmazott helyreállító (restoratív) igazságszolgáltatás eszmééig.

Jól érzékelhetően elfogadhatatlannak és céltalannak tartja a büntető irracionalitás által előhívott szabadságkorlátozó intézkedések és büntetések túlburjánzását. Az ebből törvényszerűen fakadó, személyiséget pusztító börtönbéli zsúfoltságot és önkényt.

Valóban, a büntetőjog intézményeinek nem csupán a társadalom által igényelt igazságosság érvényre juttatását kell céloznia, hanem a társadalmi béke helyreállítása érdekében a bűncselekménnyel sérült szabadságjogokat kell visszaállítania.

Ennek a szemléletmódnak az első jegyei a mi büntető anyagi és alaki jogunkban is – dicséretesen – megjelentek, például a tevékeny megbánás büntethetőséget megszüntető, illetve korlátlan büntetésenyhítést biztosító jogintézményében.

Írásom ezen részében jelölni szerettem volna azokat a jelenségeket, amelyek a pápai beszéd tartalmi elemeinek megfelelően jelennek meg a magyar büntetőjogban, illetve a pápa által megfogalmazott e jelenségekkel kapcsolatos gondolatok megalapozottságára kívántam rámutatni.

Elfogadhatatlannak és céltalannak tartja az irracionális szabadságkorlátozó intézkedések és büntetések túlburjánzását, a személyiséget pusztító börtönbéli zsúfoltságot és önkényt.

III. Végül. Kellő hangsúlyt kell kapnia a pápai megnyilvánulásból tükröződő azon meggyőződésnek, hogy a büntetőjogászok társadalmát alkotó hivatásrendek tagjainak mindennapi cselekvését a rendek stabil szabályainak szenvedélyes betartása határozza meg. Ez a normahűség biztosíthatja – többek között –, hogy a hivatásgyakorlók, így mi, ügyvédek is, ellenállva a politika által szorgalmazott büntető populizmusnak, a büntetőjognak a pápa által vallott feladatát, a társadalmi béke biztosításában való részvételt elláthassuk.

Legyen így!  (A szerző a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület magyarországi csoportjának elnöke.)