Ahol csak lehetséges, álljanak helyre a bűncselekmény során

Ferenc pápa beszéde a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület XX. világkongresszusának résztvevői előtt Ahol csak lehetséges, álljanak helyre a bűncselekmény során megsérült kötelékek, és orvosolni lehessen az okozott kárt

Sala Regia, Vatikánváros, 2019. november 15.

A Nemzetközi Büntetőjogász Egyesület (Association Internationale de Droit Pénal) a büntetőjogi szakemberek legrégebbi tudományos szövetsége, több mint háromezer tagot számlál. Ötévente tart kongresszust. A 2019. évi római nemzetközi kongresszus a büntető igazságszolgáltatás és a a vállalati üzleti összefüggéseket vizsgálta, tekintettel a nemzeti jogalkotási intézkedésekre, amelyek célja a vállalkozások bevonása a bűnmegelőzésbe. A kongresszus ezért a nemzetközi viták szempontjából is különös jelentőséggel bíró témákra összpontosított. Ezek már régóta szerepelnek a kormányok napirendjén is, mint a valóban fenntartható fejlődés megteremtésének lényeges céljai: egyebek mellett az élelmiszerjogon, a korrupció elleni küzdelmen át a nemzetek feletti üzleti büntetőjog kidolgozásáig a tisztességes verseny fejlesztésének érdekében. A kongresszus témáinak súlyára tekintettel Ferenc pápa vatikáni látogatásra hívta meg a tanácskozás résztvevőit, s beszédben összegezte előttük a büntetőjoggal kapcsolatos álláspontját. A jelentős véleményformálásról az Ügyvédek Lapja két kommentárt is kért büntetőügyekkel foglalkozó magyarországi szaktekintélyektől: dr. Bárándy Pétertől és dr. Fenyvesi Csabától. Jegyzeteiket a pápa beszéde után közöljük. A Ferenc pápa beszédében foglaltak hátteréhez az első oldalon található szerkesztőségi jegyzetünkben próbáltunk rövid hátteret felrajzolni.

Tisztelt uraim és hölgyeim! Kérem, fogadják szívélyes üdvözletemet, és akárcsak előző találkozásunk alkalmával, hadd juttassam kifejezésre elismerésemet a társadalom érdekében végzett szolgálatukért, ahogy mindazért, amit az ember méltóságát és jogait tiszteletben tartó igazságszolgáltatás kibontakozásáért tesznek. Szeretnék megosztani önökkel néhány gondolatot olyan kérdésekkel kapcsolatban, amelyekkel az egyház is szembesül evangelizációs tevékenysége, valamint az igazságosság és a béke érdekében végzett szolgálata kapcsán. Hadd mondjak itt köszönetet Paola Severino professzor asszony (a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület soros elnöke, aki a pápa beszéde előtt tájékoztatta a katolikus egyházfőt a konferencia tanácskozásáról – a szerk.) szavaiért.

A büntetőjog mai helyzetéről A büntetőjog az elmúlt évtizedekben – elsősorban más tudományágak hozzájárulásának köszönhetően – számos új ismerettel gazdagodott a maga szankcionáló funkciójának gyakorlásával kapcsolatban. Előző találkozónkon utaltam már némelyikre.1

Mindazonáltal a büntetőjog ennek az ismeretelméleti nyitásnak ellenére sem tudta megóvni magát azoktól a veszélyektől, amelyek napjainkban a demokráciát és a jogállam teljes körű működését fenyegetik. A büntetőjog másfelől gyakran elsiklik a valóság tényei felett, és ily módon egyfajta merőben spekulatív tudás képét ölti magára.

Vegyük szemügyre a mai helyzet két fontos szempontját.

1. A piac idealizálása, bálványozása A törékeny, sebezhető személyiség védtelenül áll az istenített és abszolút szabállyá váló piac érdekeivel szemben. (vö. Evangelii gaudium, 56; Laudato si’, 56). Manapság némely gazdasági tényezők az államnál is nagyobb hatalmat gyakorolnak (vö. Laudato si’, 196). A spekulatív tőke globalizációjának korában ez a jelenség a korábbinál is szembeszökőbb. A profitmaximalizálás minden más megfontolástól lecsupaszított elve modellszerűen – automatikus! – kirekesztést von maga után. Ez a jelenben nagy erővel sújtja azokat, akik e folyamat társadalmi és gazdasági terhét viselik, a jövendő nemzedékeket pedig arra ítéli, hogy ők fizessék meg mindennek környezeti árát.

A jogászoknak ma mindenekelőtt azt a kérdést kellene feltenniük, miképp tudnák tudásukat arra fordítani, hogy feltartóztassák e jelenséget, amely veszélybe sodorja a demokratikus intézményeket és az egész emberiség fejlődését. Minden büntetőjogász azzal a kihívással néz szembe, hogy miképp lehet korlátok közé szorítani a büntető irracionalitást, amely egyebek között a tömeges elzárásokban, a börtönökben tapasztalható zsúfoltságban és kínzásokban, az őrök önkényeskedésében és visszaéléseiben, a büntetés hatályának kiterjesztésében, a társadalmi tiltakozás kriminalizálásában, az előzetes letartóztatás visszaélésszerű alkalmazásában és a legelemibb büntető- és eljárásjogi garanciák megtagadásában nyilvánul meg.

2. A büntetőjogi idealizmus veszélyei A büntetőjog mint tudomány előtt álló egyik legnagyobb kihívás az, miként haladható meg az az idealisztikus látásmód, amely a kellt a valósággal azonosítja. Ugyanis a büntetés kiszabása nem igazolható morálisan a rendszabályokba vetett bizalom erősítésének képességével, sem azzal az elvárással, hogy minden személy szerepet töltsön be a társadalomban, és úgy viselkedjen, ahogy azt tőle elvárják. A büntetőjogot normatíváiban nem lehet elválasztani a valóság elemi adataitól, például azoktól, amelyek megmutatják a szankció valódi működését. E tények mindenfajta alábecslése korántsem valamiféle technikai erény, hanem egyenesen a hatalomgyakorlás legtekintélyelvűbb vonásait segíti elfedni.

A gazdasági bűncselekmények társadalmi kárt okoznak A büntetőjog egyik legnagyobb mulasztása az, hogy a szelektív szankcionálás következtében csupán csekély figyelem jut – ha jut egyáltalán – a leghatalmasabbak bűncselekményeire, különös tekintettel a nagyvállalatok makrobűnözésére. Nem túlzok, amikor így fejezem ki magam. Nagyra értékelem, hogy az önök kongresszusa vizsgálat tárgyává teszi ezt a problémakört.

A globális pénztőke áll sok súlyos – nemcsak a tulajdon, hanem egyúttal az ember és a környezet sérelmére elkövetett – bűntett mögött is. Szervezett bűnözésről van szó, amelyet egyebek között az államok túlzott eladósodásáért és bolygónk természeti erőforrásainak kifosztásáért terhel felelősség.

A büntetőjog nem maradhat kívülálló szemlélő az olyan magatartás láttán, amelynek során egyesek aszimmetrikus helyzeteket kihasználva a kollektív jólét rovására visszaélnek hatalmi helyzetükkel. Például amikor mesterségesen, spekuláció útján előidézik az államadósságot megtestesítő értékpapírok árfolyamának csökkenését, nem törődve azzal, hogy így egész nemzetek gazdasági helyzetét befolyásolják vagy súlyosítják (vö.: Oeconomicae et pecuniariae quaestiones. Megfontolások a mai gazdaságipénzügyi rendszer egyes aspektusainak etikai tisztázása érdekében, 17).

Ezek olyan bűntettek, amelyek súlyosság dolgában felérnek az emberiség elleni bűncselekményekkel az olyan esetekben, amikor éhezésre, nyomorra, kényszerű emigrációra, elkerülhető betegségek okozta halálra, környezeti katasztrófára, valamint őshonos népek kiirtására vezetnek.

A környezet védelme a büntetőjog által Tény, hogy a büntetőjogi válasz csak akkor következik be, amikor a bűncselekményt már elkövették; tény, hogy a bekövetkezett kárt nem teszi jóvá, a hasonló bűncselekményeket sem előzi meg, s csak ritkán van visszatartó hatása. Tény, hogy egyfajta büntethetőségi szelektivitás érvényesül, ami miatt a szankcionálási funkció általában a legsebezhetőbbeket sújtja. Tisztában vagyok azzal is, hogy van egy fenyítő (punitív) irányzat, amely azt vallja, hogy a legváltozatosabb társadalmi problémákat a büntetőrendszeren keresztül kell megoldani.

Pedig az elemi igazságérzet azt diktálná, hogy ne maradjanak büntetlenül az olyan magatartások, amelyekre általában a nagyvállalatok ragadtatják magukat. Kivált az ökocídiumnak nevezhetők: a levegő, a föld- és vízkincs tömeges elszennyezése, a növényzet és az állatvilág nagy mértékű pusztítása és minden olyan cselekmény, amely környezeti katasztrófát idézhet elő vagy elpusztíthat egy egész ökoszisztémát. A katolikus egyház katekizmusába bele kell foglalnunk – már gondolkodunk is rajta – a környezet elleni bűn, az „ökológiai bűn”, a közös otthonunk elleni bűn fogalmát, ez ugyanis kötelességünk.

A pánamazóniai térség zsinati atyái ebben a szellemben javasolták, hogy az ökológiai bűnt Isten, felebarátunk, a közösség és a környezet elleni cselekedetnek, esetleg mulasztásnak minősítsük. A jövendő nemzedékek elleni bűnről van szó; megjelenési formái pedig az olyan cselekedetek és szokások, amelyek környezetszennyezéssel, a környezet összhangjának pusztításával járnak, továbbá áthágják a teremtmények kölcsönös függésének elveit, és szétszakítják szolidaritásuk hálóját. (vö.: A katolikus egyház katekizmusa, 340–344).2

Mint az önök tanácskozásai is jelezték, ökocídiumon egy meghatározott terület ökoszisztémáinak olyan mérvű károsítása vagy elpusztítása értendő, amely súlyosan ronthatja az ott lakók életlehetőségeit. A béke elleni bűncselekmények ötödik kategóriája ez, amelyet a nemzetközi közösségnek ekként kellene elismernie.

Hadd használjam fel ezt az alkalmat arra, hogy önökön keresztül felhívással forduljak szakterületük minden vezetőjéhez és szereplőjéhez: erőfeszítéseikkel mozdítsák elő közös otthonunk megfelelő jogi védelmét!

A büntetőhatalom bizonyos visszaéléseiről Ennek a résznek a lezárásaként szeretnék visszatérni néhány olyan problémára, amelyek tovább súlyosbodtak a legutóbbi találkozásunk óta eltelt évek során.

1. Visszaélés az előzetes letartóztatással Már korábban is aggodalmamnak adtam hangot az előzetes fogvatartás önkényes alkalmazásával kapcsolatban. Sajnos azóta a helyzet több országban és térségben is súlyosbodott. Az ítélet nélkül fogva tartottak számaránya e területeken bőven felülmúlja a börtönnépesség ötven százalékát. Ez a jelenség hozzájárul a fogvatartás körülményeinek romlásához, a rendőri és katonai erők ilyen célú jogtalan felhasználásához.3 Ha az előzetes letartóztatást különleges körülmények fennállása híján vagy túlzottan hosszú ideig alkalmazzák, megsértik az ártatlanság vélelmének elvét, miszerint a terhelt ártatlan, amíg a bűnösségét nem bizonyítják.

2. Az erőszak akaratlan ösztönzése Több országban is megreformálták a jogos önvédelem intézményét, és megpróbálták a kötelességteljesítés legitim formájának beállítani, ezzel igazolni a biztonsági erők tagjainak bűncselekményeit.4 Fontos, hogy a jogászközösség megvédje a jogos önvédelem hagyományos ismérveit, és megakadályozza, hogy a büntetőjogi demagógia az erőszak ösztönzésévé vagy az erő aránytalan alkalmazásává fajuljon. Ezek jogállamban elfogadhatatlan magatartásformák, és általában rasszista előítéletekkel és a társadalom peremére szoruló társadalmi csoportok iránti megvetéssel járnak együtt.

3. A kirekesztés és a gyűlölet kultúrája A kirekesztés kultúrájában – amely a jóléti társadalmakban elterjedt más társadalomlélektani jelenségekkel is párosul – súlyos tendencia figyelhető meg: hajlamos a gyűlölet kultúrájává fajulni. Sajnos nem elszigetelt jelenségekről van szó. Mindez kétségkívül átfogó elemzést igényel, mindenesetre felszínre tör benne mind a fiatalság, mint a felnőttek rossz társadalmi közérzete. Nem véletlen, hogy olykor a nácizmusra jellemző jelképek és cselekmények tárulnak elénk. Bevallom önöknek, hogy hallgatván egyes vezetőket, akik a rendért vagy éppen a kormányzásért felelősek, Hitler 1934-es, 1936-os beszédei jutnak eszembe. Ma, 2019-ben! A nácizmusra jellemző cselekedetek ezek, mert a zsidók, a cigányok, a homoszexuális orientációjú emberek elleni beszédével a nácizmus a kirekesztés és a gyűlölet iskolapéldája. Annak idején így jártak el, és ma újjászületnek ezek a dolgok. Éberségre van szükség világi és egyházi részről egyaránt, hogy még véletlenül se következzen be megalkuvás ezekkel a – tételezzük fel, nem szándékos, ám – elfajult jelenségekkel.

4. A jogi hadviselés (lawfare) Időnként megesik, hogy a média, az ellenfelek és a gyarmatosított igazságszolgáltatási szervek hamis vádak alapján öszszehangolt offenzívát indítanak politikai

vezetők ellen.5 Így aztán, a lawfare eszköztárát bevetve és a korrupció elleni mindig is szükséges küzdelemmel visszaélve veszik fel a harcot nem kedvelt kormányokkal, korlátozzák a szociális jogokat6 és mozdítják elő a politikaellenes érzelmek terjedését, amelyeknek egyedüli haszonélvezői azok, akik tekintélyelvű hatalomra törnek.

Ugyanakkor miért van az, hogy az adóparadicsomok alkalmazása, amelynek célja, hogy a legkülönfélébb rendű és rangú bűncselekményeket el lehessen palástolni, különös módon nem számít korrupciós megtartásnak, sem a szervezett bűnözés kategóriájába nem soroltatik?7 Ugyanígy, tömegesen maradnak észrevétlen vagy bagatellizáltatnak el mint puszta érdekellentétek olyan cselekmények, amelyeknek során közpénzek kerülnek magánkézbe. Mindenkit arra kérek, gondolkodjék el ezen.

Felhívás a felelősségvállalásra Szeretném felhívni mindazok figyelmét, akik büntetőjogi szakértők és akiket különféle szerepekben felkérnek arra, hogy büntető jogalkalmazási feladatot vállaljanak: a büntetőjog alapvető célja, hogy oltalmazza azt a jogi eszköztárat, amely a legnagyobb jelentőségű a közösség szempontjából, minden ezen a téren kirótt feladat és betöltött megbízatás mindig is visszhangot ver a közvéleményben és hatással van a közösségre. Ez nagy felelősséget ró az igazságszolgáltatás minden rendű és rangú résztvevőire, a bíráktól az irodai tisztviselőkön át a közrendőrig bezárólag.

Mindenkinek, akinek ezen a téren jut feladat, egyfelől kötelessége szüntelenül szem előtt tartani a törvényt, amelynek előírásait a következmények súlyosságának megfelelő figyelemmel és lelkiismeretességgel kell megtartania, másfelől nem szabad elfelejtenie, hogy a törvény önmagában sohasem képes megvalósítani a büntetőjog célját; azt az érintett személyekre alkalmazni is kell. A törvényeknek az esetekhez és személyekhez való hozzáigazítása elengedhetetlen és nagyon nehéz, ám lényegbevágó feladat. Ahhoz, hogy a büntető igazságszolgáltatás ne váljék cinikus és személytelen mechanizmussá, kiegyensúlyozott és felkészült, mindenekfelett azonban szenvedélyes – igen: szenvedélyes! – emberekre van szükség az igazságszolgáltatásban, akik tudatában vannak annak, milyen súlyos kötelesség és mekkora felelősség hárul rájuk. Csak így kerülhető el, hogy a törvény – mindenfajta törvény, nem csak a büntetőtörvény – öncélúvá váljon, csak így érhető el, hogy az érintettek szolgálatában álljon, akár terheltekről, akár sértettekről van szó.

A büntetőjog egyúttal csak akkor tudja ténylegesen és hatékonyan megóvni a közösség lényegi jogi javait, ha a tényleges és nem csupán formális igazságszolgáltatás eszközeként működik. Ezenkívül kétségtelenül a helyreállító büntető igazságszolgáltatás felé kell haladnunk.

A helyreállító büntető igazságszolgáltatás útján A börtönön mindig legyen „ablak” Minden bűncselekménynek van sértettje, és mindegyik esetben sérül két kapcsolat: az elkövető és a sértett, illetve az elkövető és a társadalom kapcsolata. Már jeleztem, hogy a szankció és a bűncselekmény között aszimmetria áll fenn8, s hogy a rossz cselekedet nem igazolja a rossz válaszcselekedetet. Az áldozatnak kell igazságot szolgáltatnunk, nem a támadót kell kivégeznünk.

A keresztény gondolkodás felől nézve a dolgokat: az igazságszolgáltatás modelljének tökéletes megtestesülése Jézus életében lelhető fel, ő ugyanis miután megvetették, sőt az életet kioltó erőszakot alkalmaztak ellene, végső soron feltámadásában a béke, a megbocsátás és az engesztelés üzenetével fordul a világhoz. Nehezen elérhető, de a mindannyiunk jó életéhez nélkülözhetetlen értékek ezek. És hadd idézem itt Severino professzor asszonynak a börtönökről mondott szavait: a börtönön mindig legyen „ablak”, nyíljon ott a jövőre láthatár. Mindig a visszailleszkedés legyen a cél. Alaposan végig kell gondolni, hogyan is kell vezetni egy börtönt, hogyan kell elhinteni a visszailleszkedés reményének a magvait. Meg kell gondolni, vajon a büntetés el tudja-e érni ezt a célt, és hogy miképp kell e célhoz elkísérni az elítéltet. És el kell ismét gondolkodni az életfogytiglani büntetésen.

Társadalmainknak az a hivatásuk, hogy a párbeszéden alapuló igazságszolgáltatási modell felé haladjanak, hogy ahol csak lehetséges, helyreálljanak a bűncselekmény során megsérült kötelékek és orvosolni lehessen az okozott kárt. Nem hiszem, hogy ez utópia lenne, kihívásnak azonban kétségkívül nagy. Olyan kihívás, amelyet mindannyiunknak vállalnunk kell, ha észszerűen, békésen és demokratikusan akarjuk kezelni polgári együttélésünk problémáit.

Kedves barátaim, köszönöm önöknek ezt a találkozást. Biztosítom önöket, hogy a jövőben is önök mellett állok az ember szolgálatában kifejtett áldozatos igazságszolgáltató munkájukban. Nem kétséges, hogy azoknak, akik a keresztségben kapott keresztény hivatás szerint élnek, ez a munka kiváltságos terület a világ evangélium szerinti ösztönzésére. Mindannyiuknak, azoknak is, akik önök közül nem keresztények, szükségük van Isten segítségére, mert Ő minden értelem és igazságosság forrása. A Szűzanya közbejöttével mindannyiukra a Szentlélek fényét és erejét kérem. Teljes szívemből megáldom önöket, és kérem, imádkozzanak értem. Köszönöm.  (Az olasz nyelven elhangzott eredeti szöveget magyarra fordította: Betlen János, teológiailag Komlós Attila MDiv, ThM, jogi-szakmailag dr. Fenyvesi Csaba professzor, PTE ÁJK büntetőjogi tanszék lektorálta)

Jegyzetek

1 Vö.: Beszéd a Nemzetközi Büntetőjogi

Egyesület küldöttsége előtt. 2014. október 23. 2 Vö.: A Pánamazóniai Püspökök Szinódusának záró dokumentuma: Új utak az egyház előtt – egy mindenre kiterjedő ökológiáért. 2019. október 28., 82. 3 Vö.: Beszéd a Nemzetközi Büntetőjogi

Egyesület küldöttsége előtt. 2014. október 23. 4 Vö.: Beszéd a Halálbüntetés Elleni

Nemzetközi Bizottság küldöttsége előtt. 2018. december 17. 5 Vö.: Homília, 2018. május 17.

L’Osservatore Romano (2018. május 17.). 6 Vö: Beszéd a Pánamerikai Bírák csúcstalálkozóján a szociális jogokról és a ferences doktrínáról. 2019. július 4. 7 Oeconomicae et pecuniariae quaestiones. Megfontolások a jelenkori gazdasági és pénzügyi rendszer néhány aspektusának etikai tisztázásához, 30. 8 Vö.: Levél a Nemzetközi Büntetőjogi

Egyesület XIX. világkongresszusának résztvevőihez és a Latin-amerikai

Büntetőjogi és Kriminológiai Egyesület III. kongresszusához. 2014. május 30.