Varucca 50 beliv

Page 64

64

VÁR UCCA MŰHELY 50.

Pontosan illeszkedhetne A kúpcserepek megrogytak Szédítő magasságban az egymásnak feszülő szarufák logikus rendszerében Holnapra létrát ígérek a süppedő csendben vegetáló világnak Árnyékok hínárhalmainak, koszból szövődő rombunkereknek, kábító bűzök folytonosan sebet ejtő mérgezett tőreinek, amint éppen húzzák ki őket felismerhetetlen tárgyak felfakadt roncsaiból Szennyes rozsdaverejték és remegés Átszerkesztem ezt az évszázados geometriát A tudást hozzá kölcsönbe, az időmet ajándékba kapom S amit én magam hoztam, már nem találom Talán azért, hogy megértsem, nincs, nem lehet soha semmim Semmi, ami megtartana egyetlen helyen Semmi, ami kizárólag az enyém Van rá egy napom, egy órám, vagy csak egyetlen percem is a zajgó őrületek gyilkos osonásában, amikor végre közel leszek hozzá, és megtántorodom Légvárfalaim sosem próbált sáncrendszerét kipörgeti sarkam alól a kénflitteres csillaghuzat Vihar veri ki a bádog szellőzőfedelet A tűzfal kétujjnyi rést hagyva elhajlik a következő özönvíz elől Látni vélem egy repedés tektonikus futását az ujjam hegyéig és a mérgező nedvesség barna foltjainak pimasz terjedését a gerenda rostjai közt


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.