47 Gulyás József költészete épp ezért csak látszólag objektív, azaz a világ tárgyait és dolgait realitásukban megnevező líra. Még a leghétköznapibb cselekvés és a dokumentált esemény („Ülök itt 1958-ban egy padon.”) is képes a szavak és mondatok jelentéses elrendezettsége révén átcsúszni a képzelet irreális tartományaiba: „[...] valaki rám szól és felriadok / három évvel később, / egy őszi napon.” (Három év után) A hétköznapi (majdnem) narratív beszédformák változatos poétikai eljárások révén válnak egyedi versnyelvvé. Leghatásosabb teremtő mozzanat ezekben az alakulásokban az idő és a benne élő szubjektum relativizálása, a dolgok megszemélyesítése, a jelenségek áthelyezése és felcserélése. Megrendítő példája ennek egy, a gyerekkorról szóló „kihagyásos”, a kezdetet a központozás minden szabályát nélkülöző szerkezetével is érzékeltető látványvers. gyerekkor egy kikötőben hol nincsenek hajók sem közel sem távol a parthoz mint a gyerekkkor olyan ez a kikötő nem tudom miért vagyok itt honnan miért nem tudom ki vagyok érzem a tengert mint önmagamat ó egy lenni velem a kikötőben hol nincsenek hajók
Idő és szubjektum a balladában Vannak Gulyás József költészetében versek, amelyekben nem a panta rhei által relativizálódott idő, hanem a balladák súlyos, archaikus időérzékelése érvényesül. Címében is jelölő a Ballada-ének, de a valóságos időből kizökkent élmény hatja át a Várakozás című verset is. Ez utóbbi balladás ének primer terében különleges, abszolút jelen időben rekedt „ólomidő” érvényesül, amely egyúttal a halál tragikumának elodázását szolgáló eufemizmus is – a várakozás ideje eltakarja vagy kizárja az anya tudatában a fiai haláláról szóló hírt, míg az elbeszélés (lévén a ballada epikai műfaj is!) jelen idejében, a narrátor által értesülünk egy lezárt múlt időről: a fiúk haláláról.