16
VÁR UCCA MŰHELY 47.
tére kell figyelnünk. A „Patmosz” 1803 februárjában befejezett tisztázatában a szóban forgó hely a kérdéses metafora nélkül a következőképpen hangzik: „titokzatosan, / arany párába burkolózva, / gyorsan föltornyosulva, / egy iramban a nappal, / ezer hegyorommal illatozva, felragyogott / előttem Ázsia…” s ha Hölderlin néhány hónappal később tekintettel az új változatra a „hegyorom” helyére „asztal”-t tesz, amit közvetlenül követ „Ázsia” neve, úgy ez nem annyira azt jelenti, hogy még most is értéket tulajdonit a metafora néven nevezésnek, amire az „asztal” metaforikus jelentése szert tett számára. De még ha figyelmen kívül hagyjuk is ezt a keletkezéstörténeti mozzanatot, ezért még nem követelhetjük meg azt, hogy a „Békeünnep” nyitó strófájában talán beleértett táj a nevén neveztessék, ám e himnusz stílustörvényét adja éppenséggel az, hogy nem ismer sem szubsztantivisztikus, sem adjektivisztikus tulajdonneveket7 (egyetlen kivétel a 42. sorban található, ahol „szir pálmalomb”-ról esik szó). A „Kenyér és bor” valamint a „Patmosz” két helyének problematikájával kapcsolatban azonban nem szabad elfelednünk, hogy a metaforikus értelmezés cáfolata elsősorban nem rájuk, hanem egy általános megállapításra alapozott. „…ha metaforának szánta volna”, olvashattuk, „úgy Hölderlin egész életművében példa nélkül állna.” Minthogy ez a mondat Hölderlin költészetének legjobb ismerőjétől származik, hiábavaló dolog volna, ha egész életművét meg akarnánk vizsgálni abból a szempontból, tartalmaz-e további, adott esetben ráadásul több példát, hiszen ezek az egész életművel szembesítve aligha rendelkeznének súllyal. Itt azonban egyáltalán nem az érv tárgyi helyességét kell ellenőriznünk, hanem metodológiai és ismeretelméleti előfeltevéseit, melyek egyáltalában lehetővé teszik, hogy a tárgyi helyességről szó essék. Ennélfogva azt a kérdést kell fölvetnünk, hogy mennyiben lehet egy bizonyos hely metaforikus értelmezésében kifogásolni azt, hogy ha a költő metaforának szánta volna, akkor munkásságában példa nélkül állna. Az érvelés világosan emlékeztet a természettudományos eljárásmódokra. A természettudományok princípiumai közé tartozik ugyanis az, hogy tárgyuk sajátszerűségében nyernek megalapozást, hogy nem egyes jelenségeket értenek meg, hanem általános törvényeket ismernek fel s a jelenségeket ezekből kívánják magyarázni. Ezért itt az egyszerit, a példátlant vagy abnormálisként fogják fel, ami még mint ilyen a normára utal, vagy csodaként, a törvény megszegéseként értelmezik, ami előtt a tudomány leteszi a fegyvert. Ez azonban egyáltalán nem érvényes az irodalomtudományra. Eme diszciplína is élhet a mondott eljárással, méghozzá akkor, amikor általános ismeretekhez akar jutni. Ha például általános megállapítást akar megfogalmazni Hölderlin metaforikájáról, akkor egész életművé7
V. ö. Kempter, Das Leitbild, 88.