Vár Ucca Műhely 45.

51 –- Kár, hogy az iharkúti asszonynak nem három gyereke van. Akkor most kint lennénk a vízből – mondta befejezésül az apja. – Ezen akár nevetni is lehetett volna, de nem nevettek. Talán azért, mert nem is szánta tréfának, talán azért, mert túl nagy volt a baj, vagy talán azért, mert arra gondoltak, hogy Kelleréknek viszont tényleg három gyerekük volt. Három lányuk. A legkisebb néhány évvel ezelőtt szörnyű kínok között meghalt. Odakint játszott az udvaron, aztán a sok futkosástól megszomjazva beszaladt a házba, és felkapta a keze ügyébe eső első poharat. Nagyanyja ott mosott a konyhában, és abban a vizespohárban lúgot tartott. Egy pillanat műve volt az egész, de már nem tudta megelőzni. A kislány keze fürgébben mozgott, mint a halálba készülő öregasszonyé, aki talán éppen miatta akar maradni. Hogy majd legyen egy társa a temetőben.

Leültek ebédelni.

– Akkor ez az utolsó ebédünk – mondta az apja.– Délután összepakolunk.

– Persze, hogy összepakoltok. Nekem – felelt a nagyapja. Én elmegyek, ti négyen meg maradtok.

A kanalak megálltak a levegőben. Nagy veszekedés, patália meg jajveszékelés kezdődött apja, anyja meg öregapja között. Ő meg a nővére megszeppenve hallgattak. Öregapja megitta az ebéd utáni szokásos kupica pálinkáját, aztán elővette az ebéd utáni szokásos szivarját, amire még Amerikában kapott rá, és amiből csak egyetlenegyet szívott el naponta, majd szép nyugodtan magyarázni kezdett.

– Először is, az a bitang soha nem adná vissza a dolláromat. Másodszor, az iharkúti asszony is rég összepakolt mindent a gyerekeivel együtt, az se adná vissza a dolláromat. Azon felül Németországban vár rá a férje. Nem hagyom, hogy csak úgy elherdáljátok, amiért megdolgoztam, amire húsz évig vigyáztam, mint a szemem világára, és amit a végén elkunyeráltatok tőlem.

Közben olyan hatalmas füstfelhőket eregetett a szivarjából, hogy szinte eltűnt mögöttük.

– Harmadszor pedig én Amerikát is megjártam, és onnan is visszajöttem. Clevelandhez képest ez a Németország csak egy ugrás. Onnan is vissza fogok jönni, Ne féltsetek ti engem. Magatokkal törődjetek, meg ezekkel itt – mutatott rá meg a nővérére. Majd fel is kelt, odament hozzájuk, és megsimogatta a fejüket. Először az övét, aztán a nővéréét. Ő volt neki a gyerek, a nővére csak lány volt.

Az eső végképp elállt, kikapcsolja az ablaktörlőt, a forró májusi nap tüzelni kezd a szélvédőn, amely belülről hirtelen bepárásodik. Levegőt fújat rá. És megtöröli a szemét, amire szintén belülről mintha valami finom párafátyol borult volna. Már rég nem gondolt ilyen hosszan azokra az időkre, már rég megbékélt velük. Most is kár volt ennyire belelovalnia magát.