Müpa Magazin 2024/25 évad 4. szám

Müpa vendégkönyv: V kingur Ólafsson

Szalóki Ági

Fotó:

Emmer László

Kedves Olvasó!

Lassan 20 éve annak, hogy a Szájról szájra formáció tagjaiként Bognár Szilvivel, Herczku Ágival és Palya Beával koncertet adtunk a Müpa Fesztivál Színházában. Az Anima Sound System, a Makám, a Balkán Fanatik, a Fonó zenekar, a Sebő együttes, a Hólyagcirkusz társulat, a Folkesztra, a Besh o droM és az Ökrös együttes énekeseiként külön-külön már egészen fiatalon lehetőségünk nyílt nagy fesztiválokon és koncerttermek színpadain énekelni, de összehozott minket a népzene szeretete, az egymáshoz kapcsolódás, egymásra hangolódás vágya: hogy a hangunk összefonódjon, összesimuljon, hogy egymást megtartva, felemelve, egy szólamban, több szólamban énekeljünk magyar és bolgár dalokat.

Gencsapátiból, Sátoraljaújhelyről, Bagról és Budapestről indultunk útnak, egyformán lenyűgözött minket a magyar paraszti kultúra, a Kárpátmedence gazdag népdalkincse, ugyanazzal a szenvedéllyel tanultunk énekmestereinktől, Tanai Erzsébettől, Budai Ilonától és Bodza Klárától, erdélyi és moldvai falusi asszonyoktól.

A Szájról szájra ugyan feloszlott, de idén márciusban, a Müpa 20. születésnapja alkalmából azt a megtisztelő felkérést kaptuk, hogy álljunk újra

össze, és adjunk koncertet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Csodálatos volt újra együtt énekelni, és jó, hogy a kezdetektől eltelt időben még közelebb kerültünk egymáshoz, nem csak a színpadon: nőként, zenészként, kollégaként, anyaként, pedagógusként is támaszai vagyunk egymásnak. Generációk ünnepéről szólt a Müpa 20. születésnapja: a zene, a népzene marad a mindent meghatározó állandó, csupán a szereplői, tolmácsolói változnak, újulnak meg. Ezt a megújulást, ezt a szájról szájra terjedést és továbbélést már a Dalinda – Nádasdy Fanni, Paár Julianna és Tímár Sára triója – képviseli: nemcsak a modern hangzásokban, hanem abban is, ahogyan nyitnak az összművészet felé, és nemcsak a néptáncot mint társművészetet hívják meg a színpadra, hanem a vizuális művészeteket is. Biljarszki Maxim médiaművész fényfestményei is megjelennek majd a Müpa falain, hogy egy hangokkal és mozdulatokkal ki nem fejezhető szólamot adjanak hozzá a mi szeretett népzenénkhez. Az énekszó hatása ilyen különleges kísérőkkel még emlékezetesebb lesz, bízom benne, hogy 20 év múlva is emlegetjük majd!

Fotó: Posztós János / Müpa

Müpa Magazin

A MÜPA INGYENES KIADVÁNYA

Megjelent 15 000 példányban

Alapító:

Müpa Budapest Nonprofit Kft. Káel Csaba vezérigazgató

Főszerkesztő:

Libor Anita

Kiadványmenedzser: Hetényi Dóra

Olvasószerkesztő: Magyarszéky Dóra

Képszerkesztő: Szabó-Jilek Ádám

Szerkesztőség:

Papageno Consulting Kft. 1398 Budapest, Pf. 600 E-mail: magazin@papageno.hu

Felelős kiadó: A Papageno Consulting Kft. ügyvezetője

A lapszám szerzői:

Benedek Szabolcs, Csabai Máté, Darida Benedek, Gáti Dorka, Jászay Tamás, Kecskeméti Balázs, Kondor Katalin, Makrai Sonja, Marossy Kriszta, Mihályi Dávid, Mörk Leonóra, Orosz Anna Ida, Seres Gerda

Nyomda: Pátria Nyomda Zrt.

HU ISSN 1788-439X

Müpa

1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. Telefon: (+36-1) 555-3000 E-mail: info@mupa.hu

A szerkesztés lezárult: 2025. április 30.

A címlapon: Söndörgő Címlapfotó: Csibi Szilvia / Müpa

Köszönjük a Kacsakő Bisztrónak a helyszínt a címlapfotózáshoz!

Köszönjük a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. segítségét a Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszodában Co Lee fotózásához!

A programok rendezői a szereplő-, műsorés árváltoztatás jogát fenntartják!

www.mupa.hu

A Müpa stratégiai partnerei:

A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium

3 Nyitány

6 Horizont

82 Hullámhossz

MÜPA CSAK EGY VAN

14 A Müpa számokban

15 Müpa Percek

16 Müpa Hős: Szilágyi Katalin

22 Müpa Kitekintő: Párizsi Filharmónia

24 Müpa Betekintő:

Zászlótér

26 Egész évben szülinap Müpa 20 kiállítás

JEGYZET

48 Csabai Máté: Borban a vigasság

80 Darida Benedek: A Gillespie-örökség

8 A Söndörgő az évad együttese

„A folyamatos változás inkább inspirál, mint félelemmel tölt el”

28 Ösztönösen árad belőlük a zene Páros interjú

Csemer Boglárkával és Láng Dorottyával

34 Hullámok hangjain

Zene és víz

38 Blaupunkt a tenger felé

40 Don Giovanni, a bűvös szoknyavadász

44 Wagner és a Tannhäuser

Égi és földi szerelem között

ÉLET+MŰVÉSZET

50 Valóság és képzelet

Kék Pelikan és a Műanyag égbolt a Müpa Filmklubban

54 A magyar irodalom szerelmesei

58 CoLee egy napja

„A zene soha nem fog elhagyni engem”

66 „A hegedű mesél, beszél velem együtt”

Tesz-Vesz Muzsika

68 Sakál a Müpában

72 GisL

Fémes kabinokba csomagolt romantika

76 Mozarttól Mozartig

Nyári könyvajánló

Kötetlen műhelybeszélgetések a Müpában

Sokan szeretnének többet tudni a hangversenyeken elhangzó zeneművekről: nekik szól a Müpa új, Műhelybeszélgetések című sorozata, amelynek eseményei laza, klubszerű hangulatban, egy csésze tea mellett telnek majd. Az Előadóteremben és a hozzá tartozó Kék teremben a házigazda Fenyő Gábor lesz. 2025. május 12-én Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmónia, míg május 27-én Thomas Adès és a Bécsi Filharmonikusok koncertje lesz a téma, júniusban pedig Wagner operáihoz kapcsolódnak majd az összejövetelek: 6-án és 29-én a Tannhäuser hez, 26-án és 28-án A nürnbergi mesterdalnokok hoz.

Megújult ajándéktárgyak a Müpa 20. születésnapjára

A Müpa új, letisztult dizájnnal rendelkező, esztétikus és praktikus ajándéktárgyai fenntartható, természetes anyagokból, fából, parafából és bambuszból készültek. Megvásárolni az épületben található Vince könyvesboltban lehet őket – akár magunknak, ajándékba vagy emlékbe, hogy mindig velünk legyen egy darabka Müpa-élmény. Egy jegyzetfüzeten hazavihetjük a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem rajzát, egy kulacson a jellegzetes canopyt, de megőrizhetjük az intézmény jól ismert koncerttermi székeinek körvonalait is.

Nyári fesztiválhangulat a Müpában

Július 2. és 10. között világraszóló könnyűzenei koncertek robbantják be a nyarat, míg augusztus végén a JazzTime fesztivál zárja a szezont. A programról nemzetközi sztárok gondoskodnak: új lemezével érkezik a Morcheeba, Kurt Elling a Weather Report örökségét idézi meg zenekarával, Youssou N’Dour friss albumát mutatja be. A brazil Eliane Elias hangulatosan buja jazz koncerttel érkezik, Cory Wong pedig kilenctagú zenekarral szakítja le a fejünket. A nyárzáró JazzTime augusztus 29–31. között várja a közönséget: a Rolling Stones vagy a Nine Inch Nails vokalistájaként is ismert Ms. Lisa Fischer a Pannon Filharmonikusokkal lép fel, érkezik a Dizzy Gillespie Band, végül Morgan James és a Budapest Jazz Orchestra gondoskodik a felejthetetlen élményekről.

Söndörgő

„A folyamatos változás inkább inspirál, mint félelemmel tölt el”

Seres Gerda

A 30 éves Söndörgő a 2025/26-os évad együtteseként több alkalommal is megcsillogtatja a Müpában muzsikájának sokszínűségét. Klasszikus interjú helyett ezúttal arra kértük a zenekar tagjait, közös történetükből válasszanak ki számukra meghatározó momentumokat, hogy e mozaikokból álljon össze a teljes kép.

A MESTERRŐL

Eredics Áron: Nagy mesterünk Versendi Kovács

József tamburaprímás, ő adta tovább nekünk a tamburazene hagyományait. A vele való találkozás ugyanolyan alapvető volt a Söndörgő életében, mint apáink, a Vujicsics iránymutatása. Józsi mohácsi cigányzenész dinasztia leszármazottja, aki lenyűgöző tudással rendelkezik. Játéka egészen egyedi, sehol a világon nem tamburáznak így.  Éttermi zenész hátteréből adódóan számára magától értetődő, hogy mindent magas színvonalon kell játszania – műfaji korlátok nélkül. Neki köszönhetően ébredtünk rá arra, mennyi mindenre alkalmas a tambura hangszercsalád. Hatása a zenekar játékán is érezhető, hiszen úgy kezdtük használni ezeket a hangszereket, ahogyan az elődeinkre még nem volt jellemző.

A lénye is meghatározó volt számomra, az, ahogyan a fiatal generációkkal bánt. Nem végzett tanárember, mégis az egyik legjobb zenepedagógus, akit ismerek. Érdekes kérdés, hogy mi tesz valakit jó mesterré. Tőle tanultam az életigenlés, életszeretet fontosságát. Hogy teljesen mindegy, az ember milyen körülmények között él, magának teheti az életét boldoggá. Józsi és családja erre példa számomra. És ha számba akarom venni, mi mindent tanultam tőle, akkor feltétlenül meg kell említenem azt is, hogy tőle tudom, hogyan kell jó halászlevet főzni.

AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL

Eredics Dávid: A vendégművészekkel közös munka mindig új irányba vitte a zenei gondolkodásunkat. Régi barátom, Wertetics Szlobodán még a banda tagja volt, amikor hozott egy kazettát, amit az

utazások során sokat hallgattunk. Ferus Mustafov macedón szaxofonművész és zenekarának kölni koncert felvétele volt. Egyszerűen behúzott minket a zenéjéből sugárzó energia, ezért rögtön bakancslistára tettük a vele való együttműködést.

Amikor a 2000-es évek elején elkezdtük szervezni a szentendrei Söndörgő Fesztivált, az volt a célunk, hogy ne csak népzenei berkekből hívjunk fellépőket. Eleinte magyar előadókban gondolkodtunk (hogy egyet említsek, a Hot Jazz Band is zenélt nálunk), de idővel Szlobodán segítségével eljutottunk Mustafovhoz. Nagyon nyitott volt, azonnal közölte, hogy bármikor szívesen lát minket Szkopjében.

Egy ideig a Vujicsicséhoz hasonló úton jártunk, ám gondolkodásmódunkat, zeneiségünket folyamatosan formálták az együttműködések – például Mustafovval. Szakmailag is fel kellett hozzá zárkóznunk, és izgalmas új irányokat fedeztünk fel vele.

Egy ilyen elképesztő tudású szaxofonostól az ember nem is elsősorban dallamokat vagy technikát tanul, sokkal inkább gondolkodást, illetve azt a képességet, hogy zenélés közben a lehető legnagyobb energiákat mozgassa meg.

Közös lemezünk is készült vele, és sokat játszottunk együtt. Sajnos már nincs köztünk, de a Müpában az egyik koncertünkön az unokájával, Fercho Mustafovval közösen fogunk zenélni.

AZ ÚJ UTAKRÓL

Eredics Benjamin: Az első indiai koncertturné számomra rendkívüli élmény volt. 14 évvel ezelőtt a dániai World Music Expón hallott minket egy indiai koncertszervező, ésmeghívta a Söndörgőt egy fesztiválra. Első alkalommal Tompos Kátya is velünk jött. Egy szúfi fesztiválon játszottunk, és először éltük meg azt, hogy egy ilyen közösségben mintha megállna az idő. Egy másik bolygóra kerültünk. Nem egyedüli európai zenekarként érkeztünk, de furcsán kilógtunk. Egészen más zenét játszottunk, mint az ott fellépők többsége, mégis hihetetlen nyitottsággal fogadták, és műfajtól függetlenül utat talált a közönséghez.

Nagyon szerencsésen alakult az életünk, mert rengeteg inspiráló muzsikussal találkoztunk, és ebből mindig sokat merítettünk. Minden zenész más „nyelvezetet” használ, és bár ez sokszor – az évszázados-évezredes hagyományban – magától értetődőnek tűnik, jó rácsodálkozni arra, milyen remekül működik, milyen erősen hat. Valahogy így képzelem azt, ahogyan a szüleink generációja fiatalon találkozott az autentikus népzenével, és közülük sokan erre tették föl az életüket.

A folyamatos

változás inkább inspirál, mint félelemmel tölt el.

Biztosan meg lehetne úszni, hogy mindig új utakat keressünk, én mégis azt élvezem leginkább, amikor a komfortzónánkon kívüli, elsőre talán ijesztő helyzetekből kell kihoznunk valami izgalmasat.

APÁKRÓL ÉS FIÚKRÓL

Eredics Salamon: A Roskilde Fesztivál Európa egyik első nagy, szabadtéri rockfesztiválja volt, amit Woodstock ihletésére, eleinte Mick Jaggerék cuccaival rendeztek meg Dániában. Nagyon sokat hallottunk róla otthon, mert apánk a Vujicsiccsal fellépett ott 1983-ban, és mesélt például arról, hogy az ő napjukon a sztárfellépő a legendás basszusgitáros, Jaco Pastorius volt. Változnak az idők, mert mire minket meghívtak, a fő műsorsávban Rihanna énekelt. Nagyon örültünk a lehetőségnek, és amikor megérkeztünk, egyszer csak megjelent egy

nyolcvan év körüli, botra támaszkodó férfi azzal, hogy kik a Vujicsics fiai. Mondtuk, hogy mi vagyunk azok. Kiderült, hogy ő szervezte ide az apák fellépését 30 évvel ezelőtt! Megölelgetett minket, örült, hogy most a fiúkat is hallhatja. Euforikus élmény volt az a koncert.

Már gyerekkorunkban megfertőződtünk a magyarországi délszláv és balkáni népzenével, és a Vujicsics miatt már volt egy mintánk arról, miként érdemes ennek az értékeit színpadon megmutatni.

A Söndörgőnek ez volt a bölcsője, és az őserő, amit ebben a zenében éreztünk, számunkra is inspiráló volt, ma pedig ezt az erőt már a saját „szavainkkal” igyekszünk kifejezni.

AZ ÖSSZHANGRÓL

Dénes Ábel: A legmeghatározóbb élmény számomra az volt, amikor 2021 augusztusában a Városmajori Szabad téri Színpadon játszottunk. 2019 decemberében csatlakoztam a Söndörgőhöz, de a járvány miatt ez volt az első igazán nagy fellépésem velük, amikor több száz embernek muzsikálhattunk. Ott ismerkedtem meg Sebestyén Mártával, akinek a neve minden népzenével foglalkozó ember számára fogalom.

Nem volt egyszerű bekerülni egy összeszokott csapatba. Az első néhány év arról szólt, hogy megtaláljam a helyem az együttesben, ami addigra olajozottan működött, hiszen Salamon belépésével ők négyen már 15 éve muzsikáltak együtt. Ráadásul az összeszokottságuk nemcsak a zenekari létből, hanem a testvéri kapcsolatból is fakad, ez pedig egészen rendhagyó és izgalmas töltetet ad a dolognak.

Amiért szerintem megkerestek, az az, hogy bár a Söndörgő az anyanyelvi szinten „beszélt” népzene felől indult, a műfaji határok hamar elmosódtak, és más hatások is előtérbe kerültek. Én hasonlóképpen a népzene megismerésével kezdtem, de aztán jazzt tanultam, jelenleg is a Zeneakadémia jazzbőgős mesterképzésére járok, ez pedig összhangban van az együttes zenei nyitott ságával.

SÖNDÖRGŐ

JUBILEUMI KONCERT A MÜPÁBAN

A múlt zenéje, a jövő hangjai 2025. december 28.

Fotók: Csibi Szilvia / Müpa Helyszín: Kacsakő Bisztró, Szentendre

TÖBB MINT

15 000

VENDÉG

TÖBB MINT

4 féle termék

MÜPA × SAUSKA

9 új

AJÁNDÉKTÁRGY

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS fotóból álló kiállítás 334

Sennheiser támogatásával

2 nap 9 műfaj 20 előadás 301 előadó

8 órányi koncertfilmvetítés Ünnepi Müpa Magazin 52 oldalas műsorfüzet ÓRIÁSMONTÁZS 70 m² KÉPPEL 1067 db 140 lebegő karmesterpálca forgó installáció távcső 2 db Müpa ZeneszobaHomea

A Recirquel több előadásából is válogató, lélegzetelállító műsorral köszöntötte születésnapján a Müpát.

A születésnapi hétvégén élőben csendült fel a Behívó zenéje

Kelemen Barnabásék családi koncertjén a Müpa színpadán debütált a legifjabb Kokas-gyermek, Lénárd.

A Müpa 20 éves történetét feldolgozó, egész évben látogatható kiállításhoz impozáns katalógus is készült.

Szathmáry Zsigmond éjszakai orgonajátékát fényfestés kísérte a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Fotók: 1., 2., 3. Posztós János / Müpa, 4. Hirling Bálint / Müpa

„A koncertek

végén látni a csillogó szemeket”

Arcok a kulisszák mögül

Mihályi Dávid

A Müpa idén nemcsak huszadik jubileumát ünnepli, hanem mindazon kollégáit is, akik a kezdetek óta az intézményben dolgoznak, és akik minden napjukat a kultúrának szentelik. Szilágyi Katalin produkciós igazgatóhelyettes többek között arról mesél nekünk, mi minden történik a színfalak mögött, milyen együtt dolgozni a világ legkiválóbb művészeivel, de megtudhatjuk, mit takar a titokzatos „rider” szó, valamint azt is, hová érdemes ülni a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Itt vagyunk a Müpa előcsarnokában, amiről elsőre nem is gondolnánk, milyen fontos pontja a háznak. Neked melyik a kedvenc helyed az épületben?

Nagyon sok ilyen tér van, de a legelső számomra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Ha tehetem, a koncertek előtt bemegyek, amikor még üres, és zajlanak az utolsó simítások, vagy nézőként az elsők között foglalok helyet. Van valami igazán fennkölt benne, és borzasztóan élvezem figyelni, mi történik, mielőtt megérkeznek a nézők, egész addig, amíg kiürül a nézőtér.

Sokféle véleményt hallottam már, de szerinted melyik a legjobb hely a hangversenyteremben? Ez elfogultan hangozhat, de ott tényleg nem lehet rossz helyet találni. Műfajonként és produkciónként változó, hogy hová érdemes ülni, de a személyes kedvencem a földszint középső blokkjának leghátsó sorai, mert onnan az emelkedő nézőtér miatt jobban rá lehet látni a színpadra, és hangosított koncertek esetén a keverőpult közelségében adott a megfelelő hangzás is. De szívesen ülök az első emeleti oldalerkélyekre is, főleg szcenírozott előadásoknál, mert onnan nagyon jól rá lehet látni a színpadra és a zenekari árokra is, ha ott játszanak a zenészek.

Mi volt a legmeghatározóbb koncertélményed? Fantasztikus élmény volt, amikor Keith Jarrett jazz-zongorista adott szólókoncertet, és minden jelenlévő némán hallgatta a többórás improvizációs folyamot.

Ez azért is ritkaság, mert a hazai közönség nagyon

köhögős.

A némaság azonban annak is volt köszönhető, hogy a rider előírta, bármilyen zavaró hanghatás (például telefoncsörgés), illetve kép- vagy hangfelvétel-készítési kísérlet esetén a művész le fog vonulni a színpadról, így erre a közönség figyelmét külön fel is hívtuk. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt, mert mindenki megbabonázva hallgatta a mestert. De épp az a célunk, hogy ez a varázslat megtörténhessen.

A sok olyan dolgozó egyike vagy, akik idén a huszadik itt töltött évüket ünneplik, így adja magát a kérdés: hogyan indult a te történeted?

A diplomámat a Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán szereztem meg, ahol az utolsó évben elkezdett érdekelni a kulturális diplomácia. A kultúra meghatározó része volt a gyerekkoromnak, kultúraszerető családban nőttem fel, édesanyám szobrászművész, illetve magam is sok mindent kipróbáltam: rajzoltam, kórusban énekeltem és hangszeren is játszottam. Megvolt tehát a kultúra iránti alapvető érdeklődésem, de láttam a művészeti pálya kihívásait és nehézségeit is.

Jókor voltam jó helyen, hiszen épp a Müpa megnyitásának évében diplomáztam, a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál eltöltött szakmai gyakorlatomon keresztül vezetett az utam ide a Müpába, ahol már a kezdetekkor érezhető volt, milyen fontos szerepet kapnak majd a nemzetközi kapcsolatok. A 2005 márciusi megnyitó környékén még gyakornokként helyezkedtem el, majd szeptembertől már teljes állásban dolgozhattam.

Mi a titka annak, hogy valaki két évtizede egy munkahelyen dolgozik?

Nem esik nehezemre lojálisnak lenni, mert valami olyasmihez lehetek hű, ami értékteremtő. Szerencsére mindig úgy alakult, hogy amikor már rutinszerűvé kezdett válni a munkám, megtalált egy-egy új feladat, munkakör, ami kellő motivációt nyújtott.

A nemzetközi kapcsolatok után egy ideig produkciós menedzserként dolgoztam, majd ennek a területnek lettem az igazgatóhelyettese. Amit még kiemelnék, az a csapat emberi és szakmai minősége. A kollégáim nagy részével együtt kezdtünk és együtt fejlődtünk, közben barátságok szövődtek, ami szintén nagy megtartó erő.

A produkciós igazgatóság a rendezvények gyakorlati megvalósításáért felel. Pontosan mit takar ez?

Ha röviden kellene összefoglalnom, akkor kollégáimmal azon dolgozunk, hogy közönség és művész számára egyaránt élmény legyen a nálunk eltöltött idő. Fő feladatom, hogy a produkciós menedzserek és a rendezvényszervezők munkáját koordináljam, ugyanakkor mivel a Müpában rengeteg a rendezvény, nagyon szabályozott működésre van szükség.

A produkciós igazgatóság vezetőségének az a feladata, hogy biztosítsa azokat a kereteket, amiknek köszönhetően a kollégák a napi munkájukat végezni tudják. Minden koncertnek, rendezvénynek

van felelőse, akit személyre szabottan választok ki, és akinek a feladata a produkció teljes körű gondozása. A sajátomat viszont egyfajta bábáskodásnak élem meg; mindegyik eseményt szemmel tartom, de a megvalósítást a kollégáim menedzselik. Időnként vannak olyan kiemelt kulturális projektek is, amelyek vezetése közvetlenül hozzám tartozik, mint például a Müpával majdnem egyidős Jazz Showcase tehetségbörze, a pandémia idején nagy sikerrel életre hívott Müpa Zeneműpályázat vagy a nemrég lezárult magyar EU-elnökség kulturális programjainak koordinálása.

Szoktak extrém igények befutni hozzátok?

A catering sok esetben sarkalatos kérdés. A menedzsment, illetve az ügynökség az adott koncert előtt elküldi az úgynevezett ridert, vagyis annak leírását, hogy a produkció milyen kritériumok mellett valósulhat meg – ebben a technikai, szállással és utazással kapcsolatos elvárásokon kívül az is benne van, hogy mire lesz szükség az öltözőben (például mennyi és pontosan milyen törülközőt készítsünk be, vagy hogy – jellemzően operaéne -

keseknél – van-e igény párásítóra). A rider – ami egyébként a szerződés része, és szigorúan be kell tartani – azt a célt szolgálja, hogy a művész mindenhol egységes bánásmódban részesüljön, néha azonban olyan dolgokat is tartalmaz, amikre maga a művész is rácsodálkozik, amikor megérkezik az öltözőbe.

Ez azt jelenti, hogy sok esetben a rider nem a művész konkrét igényeit tükrözi? Igen, ilyenkor derül ki, hogy legyen szó akármekkora világsztárról, az exkluzív, nagyon különleges bánásmód az ételeket-italokat illetően – például hogy csak meghatározott márkájú és típusú ital lehet bekészítve számára az öltözőben – nem is az ő valódi szükségletét takarja, hanem a menedzsment vagy az ügynökség előírása, hogy garantáljanak egy bizonyos színvonalat. Szerencsére sokszor a nagyon extrém kívánságokat is meg lehet szelídíteni, a nehezen beszerezhető külföldi márkák helyett például azokkal egyenértékű magyar terméket szoktunk ajánlani a művész figyelmébe, amiért van, hogy hálásak is, mivel így nem

ugyanazt kapják minden turnéhelyszínen. Lehetnek azonban olyan elvárások, amelyek teljesítése nem képezheti alku tárgyát, például ha egy művész allergiás valamire, esetleg speciális étrenden él, akkor arra kiemelten kell figyelni.

Melyek a legkedvesebb emlékeid művészekkel kapcsolatban?

Jó néhány szép emlékem van produkciós menedzseri koromból, amikor én magam is állandó kapcsolatban voltam a művészekkel. Az egyik ilyen az Életek éneke című koncerthez kapcsolódik, amit a Hagyományok Házával együttműködve rendeztünk meg. Erdélyi népzenészek léptek fel, köztük az erősen látássérült gyimesi prímás, Zerkula János bácsi is. Amikor állandó kísérőjével belépett a hangversenyterembe, és a próbán először szólalt meg a színpadon a hegedűszó, annyit mondott:

„mennyire gyönyörű ez a terem”.

Tanulmányaid és szakmai tapasztalatod révén sok külföldi rendezvény munkálataiban vettél részt. Melyik volt a legemlékezetesebb projekt? Ezek mindig olyan nehéz kérdések! Most a legfrissebbet emelném ki: Liszt Via crucisának előadását a brüsszeli Cathédrale des Saints Michel et Gudule-ben, a féléves EU-elnökség idejéből. Többek között azért volt különleges, mert nem az eredeti alkotás hangzott el, hanem egy Fekete-Kovács Kornél és a Modern Art Orchestra művészei által feldolgozott és áthangszerelt verzió, aminek nagy sikerű bemutatója a 2022-es Liszt Ünnep keretében a Bazilikában volt. A koncert próbája nyitott ajtóknál zajlott, és már akkor jó érzés volt látni, ahogy a katedrálisba érkezők megörülnek a zenének, és helyet foglalnak a padsorokban, a szülők magyarázzák a kisgyerekeknek, hogy milyen hangszereket hallanak éppen. Végül telt házas lett a koncert, amin nagyon vegyes életkorú és összetételű közönség várt minket: a diplomáciai protokollvendégektől a nyugdíjas ötvenhatos menekülteken át a Brüsszelben élő és dolgozó kisgyerekes családokig. Ott is megtapasztalhattam azt az érzést, amit nem tudok megunni. Imádom azt érezni, hogy amiért dolgozom, annak olyan hozadéka van, ami nem számokban mérhető. Ez motivált mindig: a koncertek végén látni a csillogó szemeket.

Fotók: Nagy Attila / Müpa

Mindent a zenéről

a Párizsi Filharmónia

Kondor Kata

A Müpa egy előkelő klub, az Európai Koncerttermek Szövetségének tagja. Ismerkedjünk meg egy újabb klubtárssal, a francia főváros varázslatos zenei központjával. Két épületével, koncerttermeivel, múzeumával és számos programjával a lehető legtöbb oldalról mutatja be a muzsika világát, de az ezüst színben ragyogó épület tetejéről akár a párizsi látképben is gyönyörködhetünk.

A Párizsi Filharmónia új, szupermodern komplexumát alig tíz éve, 2015-ben adták át. A januári megnyitóünnepség szomorú apropót kapott, mindössze egy héttel a Charlie Hebdo-merénylet után került rá sor, így az intézmény rezidens együttese, az Orchestre de Paris Fauré Requiemjét játszotta Paavo Järvi vezényletével. A pompázatos épület mindenkit lenyűgözött: a 2400 fő befogadására alkalmas koncertterem a szőlőskert alakú típusba tartozik (a nézőtér körbeveszi a színpadot), és természetesen pompás akusztikával rendelkezik, a muzsika minden irányban bezengi a teret. Még ugyanebben az évben átadták a 6055 sípból álló, monumentális orgonát is.

A neves építész, Jean Nouvel munkája messziről felhívja magára a figyelmet. 340 ezer madár formájú, kissé eltérő árnyalatú alumíniumlapocska kapcsolódik egymásba, amelyek csillogó-villogó külsőt adnak a spirális alakú épületnek. Ha pedig felmegyünk a tetőn lévő kilátóteraszra, az Eiffeltoronyig is elláthatunk.

A nagytermen kívül helyet kapott egy kamaraterem, különböző próbahelyiségek, kiállítótér és a Filharmónia ifjúsági programjai számára létrejött egyéb terek is. Szükség is van a sokszínű funkciókat betöltő helyiségekre, hiszen felsorolni is nehéz volna mindazokat a neves együtteseket,

amelyek itt működnek: a már említett Orchestre de Paris mellett az Ensemble intercontemporain, a Les Arts Florissants, a Párizsi Kamarazenekar és az Île-de-France-i Nemzeti Zenekar is a Filharmóniában lelt otthonra.

Ám a klasszikus (és kortárs) zenei túlsúly mellett az intézmény más stílusoknak és műfajoknak is teret ad: jazz, világzene, izgalmas kortárstánc-produkciók is helyet kapnak a programban, hétvégenként pedig az egész családot várják különböző témájú minifesztiválokkal, megfizethető jegyárakkal.

Szintén a Párizsi Filharmóniához tartozik, bár külön épületben foglal helyet a húsz évvel korábban, 1995-ben átadott Cité de la Musique (A zene városa). Amellett, hogy itt is található koncertterem, a hely fontos szerepet tölt be a zenei ismeretterjesztésben, nagyszabású, mégis emberi léptékű bemutatóterekből álló múzeum működik benne, amely a barokk kortól napjainkig vezet végig a hangszerek történetén. De felkereshetjük a multimédiás könyvtárat is, illetve részt vehetünk koncerteken, ismeretterjesztő programokon is. Így talán nem túlzás azt állítani: kevés helyen tudunk annyi aspektusból megismerkedni a zenével, mint a Párizsi Filharmóniában.

Fent és lent a Zászlótér

Kondor Kata

A legtöbben szívesen szusszannak egyet a koncertek előtt a földszintről nyíló lépcsőzetes térben, amely nemcsak kiállításoknak, hanem számos ifjúsági és néhány felnőtteknek szóló programnak is helyet biztosít, sőt volt már sajtótájékoztató helyszíne is. A központi nyüzsgéstől félreeső Zászlótér a Müpa rejtett kincse.

Fotó: Pályi Zsófia / Müpa

A Zászlótér sajátos alakja kedvez a vizuális műfajoknak, gyakran rendeznek itt kiállításokat: láthattuk például a Müpa plakát-, illetve fotópályázatának győztes alkotásait, a 2023-as Wagner-napok alatt pedig egy páratlan gyűjteményt a zeneszerző műveinek színlapjaiból. A nagy belmagasság lehetőséget ad felülről belógó installációk elhelyezésére is, melyeket nemcsak lentről, de a Fesztivál Színház vagy a felsőbb szintek felé haladó lépcsőkről, folyosókról is szemügyre vehetünk. A Müpa huszadik születésnapját ünneplő kiállítás keretében karmesteri pálcák függnek itt, de előfordult már rendhagyó karácsonyfa is.

Különleges hangulatával a Zászlótér hamar népszerű programhelyszínné vált, így egy saját kis színpadot is kapott, amelyre a lépcsőkön-babzsákokon helyet foglaló közönség arénaszerűen, felülről nézhet le. Számos gyerekelőadás valósul meg rajta, nem csupán az egész Müpát betöltő Cifra Palota egyes eseményei, hanem például a kicsiket a jazz és a világzene birodalmába bevezető koncertek is – zajosabb eseményeknél a jegypénztári rész akusztikai falakkal választható le. De itt szokott iskolai csoportok számára rendhagyó irodalomórát tartani Grecsó Krisztián, itt került sor Fischer Ádám előadására a Wagner-napok keretében, és korábban ez volt a fiatal muzsikusoknak bemutatkozási lehetőséget biztosító Jazz Showcase egyik helyszíne is. Egy tér, ahol kicsik és nagyok, különböző műfajok rajongói kényelmesen, fesztelenebb körülmények között élvezhetik a Müpa utánozhatatlan programjait.

Lépcsőzetes padló, piros szőnyeg és több emelet magasságig nyitott légtér – a Müpa Zászlótere különösen izgalmas térkonstrukció. Nem véletlen, hogy a hely változatos funkciókat is betölt, miközben arra is alkalmas, hogy egyszerűen elüldögéljünk benne, hiszen kissé távolabb esik az előcsarnok jövés-menésétől, ráadásul nemcsak a jókedvre derítő, színes csíkos padokon foglalhatunk helyet, de sokan a puha szőnyegre is letelepednek.

Fotók: 1. Posztós János / Müpa, 2. Nagy Attila / Müpa, 3. Pályi Zsófia / Müpa

Egész évben születésnap

A Müpa fennállásának 20. évfordulóját nemcsak emlékezetes programok, de egy egész évben látogatható, látványos kiállítás is ünnepli. A fotók, videók és interaktív installációk segítségével az elmúlt két évtized legszebb kulturális élményeit idézhetjük fel – a Müpa falai között és online is.

Fotó: Nagy Attila / Müpa

A Müpa 2025-ben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, aminek nyitányaként március közepén rendezték meg a Müpa 20 – Generációk ünnepe című programsorozatot.

A tárlat különleges elemei – például a forgó installáció, a két távcsővel felfedezhető molinó, a lebegő karmesteri pálcák, illetve a Müpa Home Zeneszoba – élményszerű betekintést nyújtanak a Müpa elmúlt húsz évébe és jelenébe.

A Müpa az elmúlt húsz évben a minőségi kultúra otthonává vált – a kiállítás pedig szívet melengető alkalom arra, hogy közösen idézzük fel az ezernyi felejthetetlen pillanatot. Kellemes időutazást kívánunk!

A kiállítás egész évben, a Müpa nyitvatartási idejében díjmentesen látogatható. Akik inkább otthonról barangolnának a múlt emlékei között, a 20.mupa.hu oldalon digitálisan is elérhetik a fotókat. A kiállítás méltó lenyomata annak a két évtizednek, amely során 25 000 esemény valósult meg és közel egymillió fellépő járt az épületben.

A jubileumi év egyik leglátványosabb eleme a Müpa egész épületét átfogó, nagyszabású kiállítás, amely az elmúlt két évtized meghatározó pillanatait mutatja be, és közel 300 fotót, egy 1200 képből álló óriásmontázst, valamint válogatott hang- és filmfelvételeket vonultat fel.

Fotók: 1., 2. Hirling Bálint / Müpa, 3. Nagy Attila / Müpa

1.

3.

2.

Ösztönösen árad belőlük a zene

Seres Gerda

Csemer Boglárka és Láng Dorottya

Két csodálatos énekesnő, akik először találkoztak személyesen, de hamar

kiderült: több köti össze, mint ami elválasztja őket. Csemer Boglárka Boggie nemsokára Petruskával közös estjét mutatja be a Müpában, míg Láng Dorottya operaénekes a Wagner-napokra tér vissza. A reggae-től a francia sanzonokon át Bartókig kalandoztunk.

Más-más műfajban tevékenykedtek, de mi az, ami összekapcsol benneteket?

Láng Dorottya: Számomra felüdülés, hogy végre olyan zenésszel beszélgethetek, aki nem az általam jól ismert körökben mozog. Boggie lazasága különösen tetszik, hát nézd, körmöt lakkoz beszélgetés közben!

Csemer Boglárka Boggie: Az alapokat én is a klasszikus éneklésben sajátítottam el, de aztán hamar elkezdtek más stílusok érdekelni, és sokkal több pozitív megerősítést kaptam a pop és a jazz műfajában. A technika ugyanaz, inkább csak stiláris különbségek vannak.

Dorottya, te nem kacérkodtál más műfajokkal?

L. D.: Dehogynem! Gyerekként nagyon sokat voltam otthon egyedül, és a lakásunkban hihetetlenül jó volt az akusztika. A rádióból Céline Dion, Barbra Streisand, Bryan Adams dalai szóltak, én pedig állandóan velük énekeltem. Aztán egy szeretett középiskolai énektanárnőm megszervezett egy Varázsfuvola-előadást. Én 17 évesen Pamina szerepét énekeltem úgy, hogy előtte sosem hallottam élőben operát. A kottát nem ismertem, így hallás után tanultam meg a darabot. Annyira magával ragadott, hogy elkezdtem érdeklődni a komolyzene iránt. Közben beiratkoztam az ELTE magyar-angol szakára, és egy reggae-zenekarban énekeltem. Egy koncert után az egyik tag felhívott, hogy hogyan képzelem el a jövőt, mert ők nem bennem gondolkodnak: túl sokat énekelek és nem rasztás a hajam… Összedőlt a világom, magánénektanárhoz mentem, és elkezdtem komolyzenét énekelni. Anyukám megkérdezte, biztosan ezt akarom-e, mert nálunk a családban ennek nem volt semmilyen előzménye.

Cs. B.: Nálunk sem. A szüleim munkások voltak, sajnos már nem élnek. Ők az éneklésnek csak a rózsaszín oldalát látták, eljöttek a vizsgáimra, a koncertjeimre, és nagyon büszkék voltak, de fogalmuk sem volt – ahogyan nekem sem – arról, hogy ez a pálya milyen nehézségekkel jár. Kitartás, szorgalom, hit kell hozzá.

A világ az egyszerűsödés felé tart, pörgetjük a zenéket, öt másodpercenként váltunk.

Nehéz elérni, hogy a közönség elmélyült figyelemmel, nyitottsággal forduljon felénk.

A komolyzenében is érezhető ez a változás?

L. D.: Az emberek agya máshogy van „huzalozva”, mint tíz vagy húsz éve, de a lényeg ugyanaz marad.

A zene most is képes áttörni azt az áthatolhatatlannak tűnő burkot, ami körülveszi az embereket.

De érzem, hogy sokkal több energia kell hozzá.

Egy operaénekes kevésbé tud közvetlen kapcsolatot teremteni a közönségével, míg Boggie erre a személyességre a konferálásnál is törekszik.

L. D.: A miénk kevésbé direkt műfaj, a színpadon rendkívüli összhangra van szükség. Egy operánál figyelsz a karmesterre, a muzsikusokra, a partnerekre, sokszor még egymás lélegzetvételét is érezzük, és ha minden összeáll – mert hazugság volna azt állítani, hogy mindig így van –, az a közönség számára is kivételes élmény. A Müpában sok ilyen koncertre emlékszem.

Mikor éreztétek először azt, hogy a helyeteken vagytok?

Cs. B.: Ez nálam folyamatosan hullámzik. Néha azt érzem, a helyemen vagyok, máskor pedig azt, hogy még sehol nem tartok. 2023-ban, a tizedik, jubileumi évem elején elkezdtem csak a hiányokat látni, hogy mi az, amit még mindig nem sikerült elérnem. Sok munkámba került, hogy lássam az eredményeket: szép pályát futottam be, van egy remek zenekarom, olyan dalokat írok és énekelek, amilyeneket akarok. A jubileumi koncert reggelén felhívtam a gitárost, hogy jók-e a dalok, van-e az egésznek értelme. Még tíz év után is képes voltam magam kétkedésbe hajszolni! Máskor pedig olyan önbizalmam van, hogy a bezárt ajtón is átmegyek.

Láng Dorottya

Csermer Boglárka

L. D.: Ezt akár én is mondhattam volna. Annyi a különbség, hogy míg Boggie maga menedzseli a zenekarát, a projektjeit, én felkéréseket kapok, és eldönthetem, hogy az adott előadásban részt veszek-e.

Olyan vagyok, mint Dorothy: megyek a sárga köves úton, de valójában fogalmam sincs, hová

vezet.

Tíz évvel ezelőtt – amikor Cherubinót és Rosinát énekeltem – el sem tudtam képzelni, hogy egyszer majd Judit szerepére kérnek fel A kékszakállú herceg várából. Teltebb lett a hangom, Wagner- és Strauss-operák találnak meg, és most érzem úgy, hogy végre azt csinálom, ami igazán illik hozzám.

Utóbbiak drámai, nehezebb szerepek.

L. D.: Kinek mi a nehéz? Nekem például Hamupipőke szólamát elénekelni akrobatamutatványnak tűnik. Néha el is felejtem, hogy a koloratúra merre megy: föl vagy le. Nem az a célom, hogy elkápráztassam az embereket, hanem imádom érezni, ahogyan ösztönösen árad belőlem a zene.

Cs. B.: Ez olyan, mint egy drog. Kimondhatatlanul szeretek énekelni, és amikor egy dal vagy egy produkció eljut arra a szintre, hogy csak árad, az a világ legjobb dolga.

Szeretem Dorottyában, hogy amikor oratóriumot vagy dalokat énekel, akkor is az adott karakter bőrébe bújik. Boggie, neked van lehetőséged efféle szerepjátékra?

Cs. B.: Ha a saját dalaidat énekeled, folyamatosan a gondolataidat, legbelső érzéseidet kínálod tálcán. Vannak előadóművészek, akik szerepekbe bújnak, én viszont gyakran érzem, hogy nem vagyok elég bátor, nem merek színészkedni, mert félek, hogy akkor hiteltelenné válok. A francia sanzonestemen olyan dolgokat is meg merek csinálni, amiket a Boggie-koncerteken soknak éreznék. Többéves munkám van abban, hogy a saját dalaim előadásánál merjek kicsit játszani, de közben ne csorbuljon az őszinteségük.

L. D.: Számomra a zenélés közösségi élmény. Amikor otthon tanulok egyedül, az katasztrófa. Leülök a zongorához, néha kétszer kell megnéznem az előjegyzést, mert egy keresztet nem vettem észre… Nagyjából megtanulom, ami le van írva, de akkor kel életre, amikor elmegyek korrepetitorhoz. A mi szakmánkban az a nehéz, hogy sokat gyakorolsz egyedül. Megtanulsz egy szerepet, aztán van három napod, hogy bepróbáld a zenekarral, karmesterrel, miközben éppen egymás inspirálása lenne a lényeg, a közös flow-élmény.

Boggie, a Petruskával közös új projektetek, a Hunclorique a magyar népzenéből inspirálódik. Hogyan jött létre?

Cs. B.: Meg kellett érnem ahhoz, hogy visszataláljak a magyar népzenéhez, és ebben egy algériai utazás segített. Az algériai emberek élnek-halnak a saját kultúrájukért, mi azonban kicsit eltartjuk magunktól a népdalainkat, mondván, az olyan iskolás, vagy nem akarunk „magyarkodni” – ez is milyen ostoba kifejezés. Angolul, franciául énekelek, de a saját identitásommal nem tudtam mit kezdeni. Számomra az iskolás élmények jelentették az utolsó fogódzót. Petruska Andrist is hasonló gondolatok foglalkoztatták, és egy hónap alatt összeraktuk a koncert vázát. Szerintem érzékenyen nyúltunk az anyaghoz, megmutatjuk azt a szépséget, ami ezekben a több száz éves népdalokban van.

Dorottya, a nemzetközi zenei életben dolgozol. Ott számítanak a magyar gyökerek?

L. D.: Azt tapasztalom, hogy Nyugat-Európában felnéznek rád, ha kiderül, hogy magyar vagy. Ismerik Bartókot, Kodályt, Ligetit, Kurtágot, Eötvöst és a kiváló karmestereinket, szólistáinkat. A magyar lélek különleges, és ez a zenénkben is megmutatkozik.

HEY, JUNE! HUNCLORIQUE

Boggie & Petruska 2025. június 11.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK WAGNER: TANNHÄUSER 2025. június 6., 29.

HŐSÖK ÉS HŐSNŐK Népszerű Wagner-részletek 2025. június 30.

Fotók: Pályi Zsófia / Müpa

Hullámok hangjain

Jászay Tamás

Állatok és növények, hegyormok és lankás völgyek: a minket körülölelő természet mindig is meghatározó inspirációt jelentett a zeneszerzőknek.

A leggyakrabban használt elem ugyanakkor egészen biztosan a víz – nyári zenei ajánló, nem csak, de elsősorban vízpart közelébe.

A vízzel önmagában még semmit se mondtunk, hiszen az hol békés patakként, hol hömpölygő folyóként, máskor viharos tengerként vagy éppen misztikus örvény képében köszön vissza a koncerttermek pódiumain. A csobogás, a hullámzás, sőt a vízesések fenyegető moraja önmagában is zenei hatást kelt, amelyet a komponisták számos eszközzel adtak vissza sikerrel az elmúlt évszázadokban.

Nem csak hangjegyekkel, szavakkal is persze. „Senki sem szereti jobban a természetet, mint én; nem visszhangozzák­ e a fák, erdők, sziklák mindazt, amire az emberiség vágyik?” – teszi fel a kérdést tanítványának a nagy Beethoven egy 1807-es keltezésű levélben. Johannes Brahms életrajzírója feljegyezte, hogy a zeneszerző tavasszal és nyáron hajnalban kelt, hogy kiadós sétát tegyen az erdőben, ahol a madarak dalát és az ébredő természetet figyelte – és ebbéli tevékenységében még az eső sem akadályozta. Egy kortársa idézi a komponistát: „Sosem érzem unalmasnak az esőt, hiszen gyönyörű a panoráma. Rossz időben is az: ilyenkor egyszerűen egy másfajta szépség tárul elém.”

De vajon hogyan lehet az állandóan mozgásban lévő, változékony és kiszámít-

hatatlan vizet a zene eszköztárával megragadni?

csermelytől a veszélyes égiháborúig minden megfesthető hangokkal.

A zeneszerzők persze nem hagyhatták figyelmen kívül azt sem, mi mindent jelent és képvisel a víz. Számos vallásban és mitológiában a megtisztulás és megújulás szimbóluma, miközben lehet a tragédia előképe is – gondoljunk csak a vízözön mítoszaira. A víz és a zene közötti legfőbb hasonlóságot abban ragadhatjuk meg, ahogyan mindkét „anyag” folyamatosan mozog és áramlik. Úgy tűnik, a víz különböző arcainak és aspektusainak megjelenítésére keresve se találhatnánk alkalmasabb és sokoldalúbb médiumot a zenénél.

Klasszikus, sokak által jól ismert példa Smetana Moldvája, amely hűen követi a folyó útját a forrástól egészen Prága városáig, miközben a víz sodrását, játékosságát és méltóságát is plasztikusan érzékelteti. Ravel Vízi játékok című kompozícióját Liszt Ferenc zongoradarabja, A Villa d’Este szökőkútjai ihlette: a francia komponista a hullámok csiklandozásától kacagó pogány vízistennek állít benne zenei emléket.

Hasonlóan népszerű Debussy A tenger című „impresszionista szimfóniája”, amely – a szerzőt inspiráló művészeti irányzat jegyében – a hatalmas víztömeget a nyugodt hullámzás és a tomboló vihar pillanataiban egyaránt megmutatja. Apropó, vihar: nem lehet kihagyni Wagner A bolygó hollandi jának monumentális nyitányát sem: útja során az örök vándorlás terhét cipelő címszereplő a természet erőivel szembesül.

A gyors zongorafutamok illúziókeltőn idézhetik fel a hullámzás és csobogás hangjait, míg a dinamikai váltások a víz erejét, annak fokozódását vagy épp elcsendesedését érzékeltetik. Az üstdobokhoz és a rézfúvósokhoz fordul a komponista, ha az óceán hatalmát, a viharos tengert akarja ábrázolni. A lényeg: a halkan csordogáló

A vihar persze hálás téma minden komponista számára. Ki ne tudná felidézni Vivaldi A négy évszak jának harmadik, a nyárnak dedikált tételét, amelyben a hegedűszólam villámként csap le az idillre, hangjegyekké formálva a természet zabolátlan erejét. Vagy ott van a már említett Beethoven Pastorale­szimfóniája, amelynek negyedik, Allegro tétele a vihar megrajzolásával érkezik el csúcspontjához.

A víz a kortárs zeneszerzők fantáziáját is okkal foglalkoztatja. A Grammy- és Oscar-díjas zeneszer ző, Tan Dun Water Concerto című munkájában vízzel töltött tálakat használ ütőhangszerként, ezáltal a vizet magát téve nagyszabású kompozíciója részévé. A Müpa közönsége a 2024-es Bartók Tavaszon a Buddha Passion t hallgathatta, ahol szintén erős elem volt a tálak használata. A hetvenes évek elején született az amerikai avantgárd zenész, George Crumb Vox Balaenae (A bálna hangja) című, körülbelül húszperces darabja, melyben a komponista a tenger mélyének titokzatos, időtlen világát különleges hangszínekkel és elektronikus effektusokkal idézi meg.

És ha mindez nem lenne elég, gondoljunk arra, hogy

a

víz közelsége, hangja és látványa bizonyítottan nyugtató hatással bír az emberi lélekre.

A várostervezésben egy ideje használatos a kék tér (blue space) fogalma. Az ennek jegyében gondolkodó urbanisták tevékenységét az az egyszerű felismerés mozgatja, miszerint a vízparti környezet csökkenti a stresszt és elősegíti a mentális ellazulást. Ezt bármelyikünk kipróbálhatja, ha pedig mindeközben, mondjuk, még Ravelt vagy Debussyt is hallgatunk, a teljes kikapcsolódás garantált.

Tan Dun sokat kísérletezik a víz hangjával

Fotó:

Posztós János / Müpa

PROGRAM

MINDIG TÖBBET ADUNK!

Csatlakozzon Ön is, gyűjtsön pontokat, élvezze a kedvezményeket és a pluszélményeket!

Blaupunkt a tenger felé

Darida Benedek

A tenger! Sós, nagyobb, mint a Kurca Szentesen vagy a Tisza a Maros torkolatánál. Plusz pálmafák! Anyám mesélt nekem először a Nagy Kékségről, az 1960-as években ugyanis valami csoda folytán két hetet nyaralt apámmal az Isztriai-félszigeten lévő Lovranban.

Fotó: Simon Berger / unsplash

Amikor aztán 1981-ben ténylegesen találkoztam a tengerrel egy Várna környéki kempingben, a sós víz olajosnak bizonyult, a kellemesnél nagyobb arányban tartalmazott oszló medúzatetemeket, pálma meg sehol. Viszont a majdnem másfél napos odaúton anyám, ikernővéreim és én felváltva dirigálhattunk apámnak, hova tekerje az autóba utólag belemókolt Blaupunkt rádió gombját. Nem az az érdekes, mit sugároztak útközben a román és bolgár adók, csak szigorú zenei ízlésű apám feltűnő engedékenysége. Később persze megértettem:

a kocsihifi alapvető célja nem a sofőr szórakoztatása, hanem a többi utas

szedálása annak érdeké-

ben, hogy a vezető nyugodtan tehesse a dolgát.

zettákat. Aztán valahol a Júliai-Alpokban kiesik a jobb hátsó kerék, a kocsi riszálni kezd, anyám beleránt a kormányba, apám a kezére csap, majd szép lassan sikerül lefékezni és az út szélére kormányozni az autót. Kiszállunk, áthajolunk a szalagkorláton, belebámulunk a nagyjából 300 méteres mélységbe. Mindenki szótlan, nézem a szakadék alját, és azon töprengek, milyen lesz majd felnőni. A hangszórókból pedig még mindig üvölt az Elsárgult levél

A felnőttség otthont jelent, családot, állást, meg hogy el kell juttatni a gyerekeket a bölcsődébe, aztán oviba és iskolába. Ezeket a feladatokat nekem egy gyér tömegközlekedésű agglomerációs kisvárosban kellett abszolválnom, azaz kocsival. A kocsiban hifivel. Értettem én, apám miért engedte annak idején, hogy garázdálkodjunk a zenei kínálattal, de megőrülni se szerettem volna teljesen. Szerencsére gyerekeim elvoltak a gyerekkazetták nélkül, ellenben kifejezetten megszerették például a Dead Kennedyst, a Toy Dollst, a Kispál Én, szeretlek, téged című 2004-es CD-je pedig abszolút kedvenc lett. (Igen, 2004ben a családi kombi már ilyen űrtechnikával is rendelkezett.)

A koncepció remek, de hát ember tervez, Isten végez.

Szüleimmel utoljára 1986-ban vakációztam együtt, ekkor már nagykorú nővéreim nélkül. Az úti cél Isztria, a szállítóeszköz egy Fiat 131-es gépkocsi, gyárilag beépített Blaupunkt rádiós magnóval. Apám ezúttal is hátborzongató türelemmel viseli korcs zenei ízlésünk megnyilvánulásait, felváltva tolja a magnóba az én és anyám kedvenceit, a Bob Marley- és Máté Péter-ka-

Utoljára tavaly nyáron autóztam a tengerhez. Összesen mintegy hétezer kilométerről beszélünk, majdnem Gibraltárig, Andalúziába. Három nap oda, három vissza, a gyerekek már élik a saját életüket, nincs kit lenyugtatni. Így a ma már amúgy elfogadhatóan szóló hifit egyszer sem kapcsoltuk be. Minek is: elhajtunk szépen Liguriáig, majd végig a Riviérán és a Cote d’Azurön, majd keresztül a Sierra Nevadán. A d­moll chaconne -t majd meghallgatjuk otthon, talán egy tempranillót is bontunk mellé.

Hosszú nyári autózásokhoz ajánljuk a Müpa válogatását a Spotify-on!

Csabai Máté

Fotó:

Kevés operát ismerünk, amely egyszerre olyan összetett és szórakoztató, mint a Don Giovanni. Maradéktalan élvezetet talál benne az a néző is, akit csupán a léha csábító tündöklése és bukása érdekel a történetben, de még többet ad azoknak, akik az érzékiség megtestesülését látják a főhősben.

Egyszerre komédia és tragédia, amelyben egyaránt hallunk könnyed, bájos áriákat és sorsszerű, súlyos akkordokat. De kicsoda Don Giovanni, avagy Don Juan – mítosz, archetípus vagy egy tanmese elrettentő példája?

A Don Juan-legenda első nyomait Spanyolországban kell keresnünk: a spanyolok büszkék is rá, hogy olyan mítoszt adtak a világnak, amely azóta is megmozgatja írók, költők, férfiak és nők fantáziáját. A hírhedt libertinus történetét, aki a női szívek elrablására tette fel az életét, először alighanem Tirso de Molina vetette papírra 1630-ban írt, A sevillai szédelgő és a kővendég című drámájában. A katolikus pap, költő és drámaíró mindent tudott a korról, amelyben élt, és a többségnél mélyebben látott bele a körülötte élők lelkébe. Nemcsak a teológiát ismerte, hanem a nemesek és a parasztok életét is, maga is egy arisztokrata törvénytelen gyereke volt, utazásai során pedig számos mesével találkozott. Ahogy a címből kitűnik, két ismert történetmintát tett egymás mellé: az egyik a csábításról szól, a másik pedig az isteni igazságszolgáltatásról.

De merített a portugál és a spanyol népi hagyományokból és toposzokból is. Mivel évekig élt portugál földön, maga is hallhatta a különös férfi évszázadokon át mesélt történetét arról, ahogyan elcsábítja a lányokat, majd eltűnik, mint egy könnyű álom. Járatos volt Szent Iván (vagyis Keresztelő János – San Juan) éjszakájának szokásaiban is, amikor a fiatal férfiak a tűz fölött ugrálnak, hogy bátorságukat bizonyítsák, a lányok pedig szerelmi varázslatokkal igyekeznek jövendőbelit fogni maguknak. A Don Juan-történetben felfedezhetjük egy ősi, Ibériában honos napkultusz nyomait is: a Napisten reggel királyként tündököl, délben dicsőséges, estére beteg, éjjel pedig meghal és eltemettetik. Ugyanezt az utat járja be Don Juan, akit tiszteletreméltó nemesként üdvözölnek nappal, bókokat fogad és oszt, és akár a hagyomány szerint a táncoló napkorong Szent Iván-éjszakán, menüettet jár a násznéppel, napszállta után azonban a bukás várja. Ann Livermore zenetörténész szerint a Kormányzó karakterének ugyancsak pogány istenség lehet az őse, talán éppen Janus,

a kétarcú római isten, a kezdet és a vég ura, aki a kezében kulcsokat tart.

Tirso drámájában Don

Juan azzal az ördögi tulajdonsággal is bír, hogy bármely nőt képes édes szavakkal elcsábítani,

s nem tévedünk, ha erről rögtön a paradicsombéli Lucifer jut eszünkbe. A derék pap a történeten keresztül annak helytelenségére szerette volna figyelmeztetni nézőit, ha egy felelőtlenül elpazarolt élet végén valaki egyetlen bűnbánó imával próbálja helyretenni ballépéseit.

Se szeri, se száma a Don Juan-monda 17–18. századi feldolgozásainak. Molière 1665-ben bemutatott drámája a fő pontokon nem tér el mintájától, de a csábító francia ateista szabadgondolkodóként mutatkozik be, inasa, Sganarelle (Leporello megfelelője) babonás vallásossága pedig gúny tárgyává válik.

A Don Juan iránti érdeklődést Mozart műve, a Don Giovanni srófolta még magasabbra, amelyet

Richard Wagner nevezetes mondása nyomán „minden operák operájának” szokás nevezni.

A javíthatatlan szoknyavadászról E. T. A. Hoffmann elbeszélést, Alekszandr Puskin drámai költeményt írt – utóbbiból egy elfeledett, de nagy hatású orosz zeneszerző, Dargomizsszkij komponált operát (melynek befejezése RimszkijKorszakovra maradt).

A salzburgi mester művét híresen nagyra tartotta Søren Kierkegaard dán filozófus is: „Mozart Don Juanjával lép be azoknak a halhatatlanoknak kis seregébe, akiknek a nevét és műveit nem fogja elfeledni az idő, mivel az örökkévalóság emlékezik rájuk” – írta Vagy­vagy című könyvében. Szerinte Don Giovanni az örök mozgás és szenvedély alakja, aki szükségképpen csak a zene által jelenhet meg a maga teljességében. Nincsen etikai vagy

Mi teszi Don Juan figuráját örökérvényűvé? Az új, mostantól évente visszatérő Mozart-expedíció első témája a nyughatatlan csábító lesz: a Budapesti Fesztiválzenekar, a Fischer Iván Operatársulat, a Müpa és a Vicenzai Operafesztivál közösen mutatja be Mozart Don Giovanni című operáját. A főszereplő köré tematikus programsorozat épül: a nézőket jelmezes vacsorák, Réz András vezetésével filmvetítések, valamint a Szegedi Kortárs Balett Don Juan című táncelőadása várja. Kifejezetten az irodalmi vonat kozásokra helyezi a hangsúlyt Szabó Borbála és Nényei Pál műsora, ahol kortárs jelenetekkel és Mozart Don Giovannij ának dallamaival idézik meg a legendás alakot, de Juhász Anna irodalmár, Tari Annamária pszichológus, Fazekas Gergely zenetörténész és Horváth Gergely műsorvezető részvételével, Miért vonzó a nőcsábász? címmel egy beszélgetésre is sor kerül a Don Giovanni-jelenségről.

vallási iránytűje, csakis a szépséget hajszolja, és ahogy egy hangjegynek, úgy

ennek a figurának is az a sorsa, hogy egyszer megszűnik, elbukik, elhal: amíg létezik, megállíthatatlan, de végzete is elkerülhetetlen.

Az egzisztencialista író, Albert Camus elvetett minden olyan értelmezést, amely szerint Don Juan kétségbeesetten keresi az igaz szerelmet, a lelkében tátongó űrt akarja betölteni, vagy végtelen melankólia hajtja – úgy látta, ez a karakter csupán annyit tűzött ki maga elé, hogy betöltse a jelen pillanat szükségleteit, kielégítse ösztöneit, így aztán attól sem kell félnie, hogy létezik végzet vagy büntetés, amely utolérné.

Végül említsünk meg két filmet is: az egyikben Brigitte Bardot játszotta a csábító egyik alakváltozatát ( Don Juan, avagy ha Don Juan nő lett volna, 1973), a másikban pedig Johnny Depp ( Don Juan DeMarco, 1995) – ő azonban már segítségre szorult, a pszichiáter szerepében Marlon Brando igyekezett kigyógyítani neurózisából. Ebbe a feldolgozásba kevesebb filozófia, annál több érzékiség szorult: „Minden igazi szerető tudja, hogy a legnagyobb kielégülés akkor jön el, amikor az eksztázisnak vége, és ott látja maga előtt a virágot, amely kinyílt az érintése nyomán.”

MOZART-EXPEDÍCIÓ A DON GIOVANNI-HATÁS 2025. szeptember 9-13.

Wagner és a Tannhäuser

Égi és földi szerelem között

Mörk Leonóra

Egyformán rajongott érte Oscar Wilde és Viktória királynő, Baudelaire és

Mark Twain. Noha nehezen született meg, és többszöri átdolgozáson esett át, mégis a Tannhäuser indította el Wagnert a nemzetközi siker útján.

A tiszta és az érzéki szerelem között választani nem tudó lovagköltő története a mai napig a zeneszerző talán legnépszerűbb műve.

Ha végigsétálunk Wartburg várának macskaköves udvarán, könnyen az a benyomásunk támadhat, hogy nem sok minden változott itt az elmúlt hét-nyolcszáz évben. Az összegyűlő Minnesängerek ugyanazt látták, amit mi: magasba törő középkori tornyot, masszív kőfalakat, gerendavázas házakat, repkedő, hófehér galambokat, odalent a völgyben pedig kanyargó utat, amelyen bármikor feltűnhetnek a Rómából érkező zarándokok. Nem csoda, hogy az Eisenach fölött magasodó romantikus vár látványa és története Wagner fantáziáját is megmozgatta, és A bolygó hollandi t követő operája témájául a wartburgi dalnokversenyt választotta.

A komponistát az 1840­ es években láthatólag erősen foglalkoztatta a gondolat, vajon egy szerelmes nő megválthatja­ e a szeretett férfit, ha feláldozza

érte az életét.

A bolygó hollandi hoz hasonlóan a Tannhäuser egyik központi kérdése is ez: a szerelmes nő itt a hűséges és szűzies Erzsébet, a türingiai őrgróf unokahúga, a megváltandó férfi pedig a címszereplő lovagköltő. Az impulzív természetű Tannhäuser felváltva ingázik az égi és a földi szerelem között, hol az egyiket találja túl unalmasnak, hol a másikat túl kimerítőnek. Történetünk kezdetén épp a buja élvezetekbe belefáradva menekül el Vénusz istennő barlangjából (ahová amúgy az erényes Erzsébetet hátrahagyva költözött be), és találja magát előbb a Wartburg melletti mezőn, majd bent a várban, a szerveződő dalnokversenyen. Híres Minnesängerként jó eséllyel pályázhatna mind a győzelemre, mind a

várkisasszony kezére, ha nem tenne tönkre mindent azzal, hogy társai éteri szerelmet megéneklő versenydalaival az érzékiség dicséretét zengő, saját változatát szegezi szembe.

Kitör a botrány. A lovag csak Erzsébet közbenjárására menekül meg a haláltól, ám zarándokútra kell indulnia Rómába, hogy a pápától feloldozást kapjon bűneire. Nem jár sikerrel: a szentatya kijelenti, ahogyan az ő pásztorbotja nem zöldül ki soha többé, úgy a férfi sem menekülhet meg a pokol tüzétől. Tannhäuser elkeseredetten indul haza, és a vele történteket már újra Wartburg közelében járva meséli el lovagtársának, Wolframnak a Római elbeszélésként ismert részletben. Csalódottságában újra Vénuszhoz fordulna, ám ekkor megtudja, hogy Erzsébet meghalt érte, és ezzel megmentette a lelkét. Tannhäuser ott hal meg a lány koporsója mellett, miközben az úton újabb zarándokcsapat bukkan fel, hírül hozva, hogy megtörtént a csoda, kizöldült a pápa botja.

Az opera sodró erejű dallamai és olyan magával ragadó részletei, mint a Zarándokkórus vagy az ennek motívumaira épülő nyitány, sokkal befogadhatóbbnak bizonyultak a 19. századi hallgatóság számára, mint például a teljesen új zenei hangot megütő Trisztán

A nyugat­ európai közönség a Tannhäusernek köszönhetően ismerte meg igazán Wagner nevét, noha az 1845­ ös drezdai ősbemutató után az újabb, párizsi változat 1861­ es előadásait botrányok sorozata kísérte.

Wagner: Tannhäuser

Fotó: Pályi Zsófia / Müpa

A francia főváros arany ifjúsága, a Jockey Club sok gazdag naplopója sérelmezte például, hogy a szerző a szokásoktól eltérően az első felvonás elejére tette a balettet, mit sem törődve azzal, hogy ők csak a második felvonásra érnek oda, miután előbb megvacsoráztak. Végre a páholyaikban ülve azután olyan ordibálást, füttyögést és sípolást csaptak, hogy a zenét alig lehetett hallani. De rajtuk kívül is sokan találták az operát unalmasnak, a kritikusok pedig a drámaiságot és a zeneiséget hiányolták belőle. Wagner három előadás után fel is adta a küzdelmet, és visszavonta a darabot.

Szerencsére a párizsi közönség soraiban olyan érzékeny fülű és lelkű nézők is ültek, mint Baudelaire, aki előbb ujjongó levelet küldött a komponistának, majd hosszú esszében méltatta a darab nagyszerűségét – ennek az esszének tulajdonítják a Wagner iránti rajongás kialakulását Európában.

Wagner zenéje valóban hipnotikus hatást gyakorol a fogékony hallgatóra, és a Tannhäuser erre különösen jó példa.

„Egészen magával ragadó, olyan nagyszerű, és egyes részein vad, meglepő és kifejező” – nyilatkozott Viktória királynő,

aki 1855-ben hallotta először a darabot. Oscar Wilde regényében, a Dorian Gray arcképé ben a címszereplő az operai páholyában ülve „réveteg örömmel hallgatta a Tannhäuser t, és a nagy művészi munka nyitányában tulajdon lelke tragédiáját érezte”. A szintén lelkes Wagner-rajongó, Mark Twain pedig bayreuthi úti beszámolójában azt írta az operáról, hogy zenéje „élvezettel ittasítja meg az embert, és arra ösztönzi, hogy fogja a tarisznyáját meg a botját, és koldulva járja körbe a földgolyót, csak hogy hallhassa”. És valóban, valahányszor műsorra kerül, a Müpába is a világ minden pontjáról érkeznek a vendégek, csak hogy hallhassák ezt a zenét.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK WAGNER: TANNHÄUSER 2025. június 6., 29.

2026 BUDAPESTI WAGNER-

NAPOK

2026. június 18., 25. 18:00

WAGNER: A RAJNA

KINCSE

2026. június 19., 26. 16:00

WAGNER: A WALKÜR

2026. június 20., 27. 16:00 WAGNER: SIEGFRIED

2026. június 21., 28. 16:00

WAGNER: AZ ISTENEK ALKONYA

A jegyek értékesítése várhatóan 2025 júniusában várható. További részletekért látogasson el honlapunkra!

Borban a vigasság

Csabai Máté

Brit tudósok a világ minden kérdésére választ adtak már, így ne csodálkozzon senki azon, hogy létezik szakmai kutatás arra vonatkozóan is, miként hat egymásra a bor és a zenehallgatás. A jó bortól szebbnek halljuk a zenét is, de ha túl hangos a DJ, akkor az ízlelőbimbóinknak mindegy, hogy díjnyertes borválogatással vagy fröccsel van dolguk. Az ízlelés és a zenehallgatás több szinten összekapcsolódik: a mélyebb hangok az édességérzetet erősítik, a magasak a savasságét.

Számos zeneszerzőről tudunk, aki nem vetette meg a jó bort. Gioacchino Rossini, akit nem felforgató muzsikájáért szeretünk, igencsak felforgatta a konyhát, ha beszabadult: a sajtokat pezsgővel fogyasztotta, a halfilét bordeaux-ival, pulykát csakis rajnai rizlinggel, a makarónit madeirai borral.

Richard Wagner száz üveg Rhône-völgyi bort rendelt Bayreuthba, Giuseppe Verdiről pedig tudjuk, hogy szentpétervári koncertútjára több ládányi bort vitt magával Bordeaux-ból. Schubert egyik kedvence a vörös kadarkából készült szekszárdi volt, állítólag még a Pisztrángötös t is ez a nedű ihlette. Nem szeretném

nemzeti büszkeségünket csorbítani, de azt hiszem, a kvintett úgy is megszületett volna, ha csak Chianti van a közelben… S talán Liszt Ferenc is megírja a Szekszárdi misé t jóbarátjának, Augusz Antalnak akkor is, ha csak Villányból tud hozzá bort rendelni.

Egy anekdota szerint Brahmsot vasárnapi ebédre hívta egy tisztelője, és legfinomabb borát ezekkel a hízelgő szavakkal hozta elő a kamrából: „Ez a Brahms a boraim között...” Egy korty után a zeneszerző így kontrázott rá: „Akkor megkóstolnám a Beethovent is.”

Beethoven viszont mindenféle bort megivott, tokajit, burgundit éppúgy, mint az olcsó, ólmozott lőréket. Egy korabeli fültanú, aki megírta Goethe és a nagy komponista találkozását, erről a kijelentéséről is beszámolt: „A zene magasabb rendű kinyilatkoztatás, mint minden bölcsesség és filozófia; ez egy új teremtés bora, és én vagyok Bacchus, aki kipréseli ezt a nagyszerű nedűt az embereknek, hogy megrészegítse őket a spiritusszal.”

Hosszú

Egy különleges találkozásból, két műfaj merész társításából váratlan harmóniák születhetnek. A Sauska egy igazán exkluzív borválogatást álmodott meg a Müpa 20 éves jubileumára.

Találja meg kedvencét előadás előtt mupa.hu A Müpa partnere a Sauska.

Valóság és képzelet a kortárs magyar animációs filmben

Kecskeméti Balázs és Orosz Anna Ida

Műanyag égbolt

Két lebilincselő és zseniális filmmel zárul a Müpa Filmklub sorozata, amely a 110 éves magyar animációt mutatta be. A Műanyag égbolt egy aprólékos műgonddal felépített lehetséges jövőbeli univerzumba kalauzol, a  Kék Pelikan a rendszer változás utáni zavaros évekre tekint vissza

A képzelt jövő és a közelmúlt Magyarországát mutatja be a két legeredetibb kortárs hazai rajzfilm, amelyeket a mai magyar animáció középgenerációjának markáns szerzői vízióval rendelkező tagjai, a Bánóczki Tibor – Szabó Sarolta alkotópáros, valamint Csáki László jegyeznek. Az alkotókban közös, hogy csak hosszú-hosszú várakozás után készíthették el végre első egész estés rendezéseiket, de itt a párhuzam véget is ér, mert az egymástól lehető legtávolabb eső két filmtípussal mutatkoztak be. Bánóczkiék a tudományos-fantasztikus műfajba tettek kirándulást, Csáki László pedig egy ritka gyöngyszemet, az animációs dokumentumfilmet hozta létre.

A Műanyag égbolt története 2123 Budapestjéről indul. A földön a termőtalaj halott. Minden növény és állat kipusztult. A testünk csak 50 évig a miénk. Ezzel a felütéssel kezd a 2023-as Berlinalén debütáló, szlovák–magyar koprodukcióban készített animáció. A Műanyag égbolt a megvalósítás szempontjából mérföldkő a hazai film történetében, ez ugyanis az első rotoszkóp technikával megálmodott egész estés magyar film, miközben a nem túl gazdag hazai sci-fi-termést is gyarapítja.

A rotoszkóp technika az élő szereplős és az animációs megoldások keverését jelenti. A felvételeket először valós szereplőkkel forgatják le, majd az így kapott realisztikus képeket kockáról kockáról átrajzolják, aminek eredményeképp egy különleges, egyszerre elvont és konkrét látvány bontakozik ki. Bánóczki és Szabó filmjében ez a hibrid megoldás kapcsolja össze a jövőt és a jelent:

ugyan az általunk ismert emberi létezésnek leáldozott, még ismerősnek hatnak az itt lakók és a városi kulisszák, köztük

a Lánchíd és a Citadella, illetve a Balaton.

Az alkotói szándéknak megfelelően ez a fölöttébb valósághű, távolról még felsejlő otthonosságérzetet nyújtó látványvilág segít átérezni azt is, hogy a filmben felmerülő konfliktusok, társadalmi és egyéni problémák nemcsak a távoli jövőben, hanem már a mi jelenünkben is hangsúlyos, aktuális kihívásokat jelentenek. A főszereplő házaspár, Stefan és Nóra (Keresztes Tamás és Szamosi Zsófia) végzetes útja az üvegbúra alatt vegetáló Budapestről a Magas-Tátráig vezet: a sci-fi-alapokra épülő filmben megjelennek a road movie, a katasztrófafilm, sőt a testhorror elemei is.

Noha jóval oldottabb hangvétel mellett, ám társadalmi kérdések feszítik a Kék Pelikan t is. Csáki László „bűnügyi” animációs dokumentumfilmje a rendszerváltozás után hamisított vonatjegyekkel Nyugat-Európába utazó fiatalok nyomába ered három olyan férfi történetén keresztül, akik előbb maguknak, majd barátaiknak, végül üzle -

ti alapon kezdték el szakmányban gyártani az indigópapírral írt szelvényeket. Hisz ugyan ’89ben a határátkelők megnyíltak és a fiatalokban túlbuzgott a vágy, hogy világot lássanak, a szabad utazást igencsak megnehezítette a pénzhiány. Leleményes főhőseink a lehető legolcsóbban elérhető, a határ túlfelén lévő első állomásra megvett nemzetközi vonatjegy indigómásolatáról egy otthon kikísérletezett vegyszerkombinációval lemosták a kézzel írt adatokat, s így Párkány helyett máris Párizsig szólt a kezükben tartott menetlevél.

A Pelikan márkájú kék indigópapír kifehérítésének elengedhetetlen kellékei voltak a rendszerváltozást követően a boltok polcait elárasztó nyugati háztartási tisztítószerek, köztük a Domestos. Ám nem ez az egyetlen olyan korabeli márka, amely konkrétan megjelenik a filmben, sőt.

A Kék Pelikan tobzódik a tárgyi miliő minél aprólékosabb felvázolásában, kezdve az 1990­ es, 2000­ es évek budapesti köztereinek és kultikus szórakozóhelyeinek ábrázolásával.

a felvételekre hagyatkozott a film figuratervezője, Horesnyi Máté, amikor a karaktereket megrajzolta, így az „avatárok” mögé bújtatott hús-vér embereket nem lehet beazonosítani, anonimitásuk megtartásával pedig őszintén tudtak vallani a múltbeli (büntetőjogilag már réges-rég elévült) stikliről.

A Magas-Tátrában végződő ökológiai disztópia és a vonatjegy-hamisítók fordulatos sztorija is „játékfilmesen” átélhető, rajtuk keresztül mind az emberi civilizáció elképzelt végnapjainak, mind a rendszerváltozás utáni fiatalság kézzelfogható mindennapjainak autentikus lenyomatát láthatjuk a Müpa Filmklubjában is.

A retró fizikai környezet dokumentumértékű felidézését szolgálja az is, hogy a rajzfilmes jeleneteket időről időre Super 8-as kamerával forgatott betétek szakítják meg, amelyeken a maguk konkrét, fizikai valójában láthatjuk az útlevelet, a Symphonia cigisdobozt, a kazettás walkmant vagy a hagyományos Nokia mobilt.

A rekonstruált jelenetekből álló, személyes ihletésű rajzfilm alapja a megtörtént események szereplőivel készült interjúk hanganyaga. Ezekre

MÜPA FILMKLUB –110 ÉVES A MAGYAR ANIMÁCIÓ

BÁNÓCZKI TIBOR, SZABÓ SAROLTA: MŰANYAG ÉGBOLT

2025. május 26.

CSÁKI LÁSZLÓ: KÉK PELIKAN

2025. június 16.

Kék

Pelikan

A magyar irodalom szerelmesei

Benedek Szabolcs

Hervay Gizella és Szilágyi Domokos

Szilágyi Domokos és Hervay Gizella drámai házassága, Babits Mihály és

Török Sophie különös egymásra találása, vagy épp Weöres Sándor és Károlyi

Amy egymást kiegészítő szerelme mutatja, hogy az irodalmi nagyságok magánélete sem volt mentes a szenvedélytől – és a szenvedéstől sem.

Fotó:

az MNMKK – Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményéből

Szilágyi Domokos és Hervay Gizella egy helyen nyugszanak a kolozsvári Házsongárdi temetőben fiukkal, Attilával. A közös sír talán végre elhoz ta a békét a zaklatott sorsú, lélekben és idegrendszerben külön-külön és együttesen is meg tépázott családnak – tagjainak fájóan rövid életét súlyos tragédiák terhelték.

Hányattatásuk ízig­vérig közép ­ európai történet: a költők idegeit általában amúgy sem drótkötélből fonják, alkatukból eredő vívódásaikra azonban további terheket rakott a történelem, a politika és a kisebbségi lét.

A két kimagasló tehetségű költő – akik nemcsak az erdélyi, de az egyetemes magyar irodalomnak is fontos alakjai – fiatalon esett szerelembe. A házasságukból született fiúgyermek, Attila, becenevén Kobak volt az ihletője Hervay Gizella gyerekkönyveinek. Az asszony nem tudta, hogy férje labilitásában szerepet játszott a diktatúra gyilkos szorítása is: Szilágyi Domokost beszervezte a kommunista Románia rettegett titkosszolgálata, a Securitate. Válásuk után Hervay Gizella Magyarországra költözött, Szilágyi Domokos újabb szerelmi kapcsolatokban keresett menedéket, de egyik sem jelentett számára kiutat, 1976-ban öngyilkos lett. A kamasz Kobak többször volt Bukarestben, barátok felügyelete alatt, mígnem egyike lett az 1977. március 4-i bukaresti földrengés több mint 1500 áldozatának. Hervay Gizella öt évig bírta cipelni a terheket, majd ő is önkezével vetett véget életének.

Ha nem járt is ennyire megrázó tragédiákkal, de hasonlóan mázsás súlyok telepedtek rá Babits Mihály és Török Sophie kapcsolatára. Utóbbi Tanner Ilonaként született, írói névként vette fel Kazinczy hitvesének nevét. Már azelőtt jelentek meg versei, hogy megismerkedett volna Babitscsal, aki a magyar irodalom egy másik nagy alakjától, Szabó Lőrinctől „kapta meg” Ilonát. Bármilyen furcsán hangzik, így történt. Tanner Ilona eredetileg Babitsot kereste meg a verseivel, helyette azonban annak fiatal barátjával és famulusával, Szabó Lőrinccel ismerkedett össze. Egy dolog állt csak közéjük, éspedig az, hogy Babits egy hármasban töltött, szenvedélyes napot követően bejelentette, neki is nagyon tetszik az ifjú hölgy, és feleségül akarja venni.

A barátok telefonon tudatták megállapodásukat Tanner Ilonával, aki elfogadta a döntést. Bár sorra jelentek meg a könyvei, Török Sophie az írófeleség szerepét töltötte be Babits mellett, akinek betegsége alatt ápolója is lett. Örökbefogadott (egyébként rokon) lányukkal, Ildikóval megromlott a kapcsolata, éveken át pereskedtek a Babits-hagyatékért. Később depresszióba zuhant, öngyilkossági tervei voltak, végül magányosan halt meg egy olyan korszakban, amikor a klasszikus örökséget képviselő Babits idegenné vált a kommunista ideológia számára.

Török

Fotó: Fortepan

Weöres

Sándor

és Károlyi

Fotó: Fortepan

Éppenséggel Babitsnál ismerkedett meg Weöres Sándor és Károlyi Amy is, de ez akkor még csak futó találkozás volt. Évekkel később lobbantak szerelemre, amikor annyit sétáltak és beszélgettek egy temetőben, hogy észre se vették, közben beesteledett, és rájuk zárták a sírkertet. Igazi társra leltek egymásban. A férjénél racionálisabb gondolkodású Károlyi Amy osztotta be a pénzt, és határozottan föllépett Weöres alkoholizmusa ellen. A kortársak beszámolói szerint meglehetős szigorral fogta a gyermeki lelkű költőt, aki enélkül valószínűleg fiatalon belehalt volna az ivászatokba.

Weöres korábban Polcz Alaine-be szeretett bele, Galagonya című versét is neki mutatta meg először, és bár a nő elismerte zsenijét, képtelen volt rá férfiként tekinteni. Számára Mészöly Miklós töltötte be ezt a szerepet: több mint fél évszázadon keresztül kitartott mellette, úgy is, hogy tisztában volt vele, az író életében nem ő az egyetlen nő, és házasságuk leginkább a férfiról szól. Ennek egyik jellegzetes megnyilvánulása volt, hogy míg az idővel egyre jelentősebb íróvá váló Mészöly születésnapját rendre nagy társaság ünnepelte, addig ő gyakran elfeledkezett felesége születésnapjáról.

Polcz Alaine az elfojtásba menekült:

első

házassága

kudarccal végződött, a háborúban életre szóló testi és lelki sebeket szerzett.

Többször kellett szembenéznie a halállal, később pszichológiai műveiben ezért is foglalkozott sokat a témával, miközben szépirodalmat is írt.

Megemlíthetjük még Kosztolányi Dezsőt és feleségét, Harmos Ilonát, utóbbi (Görög Ilona néven) maga is jegyzett irodalmi igényességgel megírt memoárokat, Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni pedig a halála után, erős érzelmi töltettel megírt naplóinak közreadásával vált íróvá. A sort lehetne folytatni, hiszen a kortárs magyar irodalomban is vannak párok, akiket az utókor ugyanúgy fog számontartani, mint a fenti példákat.

VERS-ESTEK A MÜPÁBAN

SZILÁGYI DOMOKOS–HERVAY GIZELLA­EST 2025. június 10.

Amy

MINDEN DARABJA ÜNNEP

A zene soha nem fog elhagyni engem

Co Lee

Marossy Kriszta

Co Lee, azaz Halász Kolos cirkuszi múlttal is rendelkezik, az álarc, a megjátszás mégis távol áll tőle. Nyugodt, természetes, önazonos, kedves figura. A bécsi diákévek után a Központ pincéjében kezdett rappelni, innen jutott el a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremig. Túl van négy nagylemezen, csinált saját cirkuszt, a La Promenade -dal pedig végképp berúgta a magyar rap sztratoszférájának ajtaját.

Visszafogott, nyugodt ember vagy. Úgy fogalmaztál, La Promenade című lemezeddel bekerültél a magyar rap első három előadója közé. Ezt minden nagyképűség nélkül állítod. Látszik, hogy stabil alapokon állsz, és elégedett vagy azzal, amit létrehoztál.

Ez az én véleményem, mindenki gondolja úgy, ahogy akarja. Ha valaki jobb, azt is elismerem, mindenre és mindenkire kíváncsi vagyok, mert ez nem verseny. De nemcsak én gondolkodom így, hanem második családom, a WAVY is ezt képviseli.

A 2022-ben alakult WAVY kollektíva összművészeti kísérlet az értékteremtésre, egyben egyensúlyozás az alternatív, kísérleti hiphop, a lo-fi, a garage és a house határmezsgyéjén, progresszív műfaji kereteken belül maradva, meg persze azokon kívül is helyez kedve. Elsődleges céljuk, hogy a tagoknak biztosítani tudják a szabad alkotás lehetőségét –legyen az zene- vagy tartalomgyártás –, szabályok és megkötések nélkül. A kísérlet lazának, ad hocnak tűnhet, pedig a folyamatos, alázatos munka és az egymás iránti tisztelet alapvetően határozza meg a csapatot, melyben találunk előadókat, producereket és DJ-ket, de van külön vizuálos, fotós és videós is.

Ha már a stabil alapoknál és a családoknál tartunk…

A családomnak köszönhetem a biztos alapokat. Öten vagyunk testvérek, én vagyok a nagybratyó a huszonhat évemmel, a legkisebb húgom még csak feleennyi idős.

A családomtól kaptam olyan stabilitást, ami manapság nagyon ritka, ugyanakkor felelősséget is tanultam.

testvérébe, hogy a kisebbeket támogassam, ha kérik. A legidősebb húgom, Emese (Halász Emese, Indigo) már a WAVY-vel zenél, vele mindennapos a kapcsolatom, de a többiekkel is igyekszem minél többet törődni.

Bár a szüleim épp most válnak, de én már kész vagyok, ez a helyzet nem változtat rajtam. A távoli nagybácsi szerepéből visszatértem a nagy-

Meglehetősen kemény tempót diktálsz magadnak: sorban jönnek ki az EP-k, a nagylemezek, van sok fellépés, még több együttzenélés, együttgondolkodás, alkotás. Emellett hogy van időd másra? Megvannak a prioritásaim, amikre időt szakítok. Ilyen a család, a tesók. Sokan kérdezik, hogy felelős döntés volt-e bedobni Emesét a WAVY-be, nem féltem-e ennyi pasi között. Sosem tennék olyat, ami neki rossz lehet, ismerem a csapatot, mindenkiben megbízom. Igazam lett, szinte kishúgukként szeretik őt. A kollektíva célja amúgy is a háttér megteremtése ahhoz, hogy mindenki a lehető legjobbat hozza ki magából. Ezen a ponton össze is ér a két családom.

2024-ben csináltunk egy évzáró koncertet: ott vokálozott először Emese. Közben is éreztem, de amikor visszanéztem a videókat, akkor meg is bizonyosodhattam róla, hogy szinte misztikus összhang volt köztünk: tudta, mit fogok csinálni, egyszerre fordultunk, léptünk egymás felé és vissza. Önmagától működött a koreográfia.

Apropó, koreográfia, színpadi lét… a rap, a hiphop ad hoc műfaj, de te arról vagy híres, hogy a szövegek írása közben már látod azt is, hogyan kéne kinéznie a színpadnak, a vizuálnak, és ehhez ragaszkodsz, akár a saját zsebed kárára is. Ahogy alakulnak a gondolatok, a szöveg, az album, egyre pontosabban érzem, látom, hogy milyenné kell válnia a színpadképnek, de még a színeknek is. Ha ezzel kevesebb pénz marad nekem, nem baj, mert úgy csinálhatom, ahogy valóban szeretném. A júniusi Müpa-koncerten beépített futópadok is lesznek! A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy Emese velem lesz a színpadon, mert emberileg és zeneileg is rengeteget ad.

Az sem klasszikus rapper attitűd, hogy nagy vágyam színházakba, hangversenytermekbe elvinni ezt a stílust, újfajta környezetben, ülő közönséggel dolgozni, hangolódni, teljesen más élményt adni és kapni.

Úgy érzem, idén saját magammal van dolgom. A tavalyi év komoly építkezés volt, mint egy asztalosmunka: nekiülni, csinálni, keményen megdolgozni a biztos alapokért, az eredményekért. A munkát most sem hagynám el, de ezekkel az

alapokkal olyan masinává gyúrnám magam, ami csupán átereszti magán a rapet. Valahogy úgy, hogy már ne a kezeimet dolgoztassam, hanem azok engem.

Hogyan tudsz pihenni ebben a nagy pörgésben?

Vannak dolgok, amik kikapcsolnak?

Nagyon szeretek egyedül is lenni, a saját programjainkon túl nem vagyok bulizós alkat. Amikor nincs koncertszezon, leginkább az aktív pihenés segít, ami egyben felkészülés is a húzósabb nyári időszakra. Figyelek az erőnlétemre, a fizikai jólétemre, rendszeresen járok konditerembe, ahol saját testsúlyos edzéseket csinálok. Az artistamúltamból már csak annyi maradt, hogy néha kézen állok, meg hasonló könnyebb gyakorlatokat csinálok.

Számomra a víz az egyik kiemelt őselem. Tíz évig versenyszerűen búvárúsz

-

tam, de már kicsi gyerekként is állandóan a vízben voltam. Ott mindig jó lenni!

Kolos édesapja egy ismerősével szervezte meg Magyarországon az első Békekonferenciát, ahol talál kozott egy kanadai feketeláb törzsfőnökkel is. Megszerette, megismerte és beépítette a kultúrájukat nemcsak a saját, de a gyerekei életébe is. Ahogy Co Lee mondja, apja spirituális lény, ugyanakkor két lábbal a földön jár, és ennek a kultúrának a megmutatásával szélesítette az ő látókörét is.

De nyáron folyamatos turnézás közben ezekre nem nagyon van lehetőséged. Olyankor hogyan tudod megoldani a töltődést?

Tavaly éppen erre kellett megtalálnom a választ! Sajnos ez nehézségeket okozott a párkapcsolatomban is, mert ugyan nem tudatosan, de a barátnőmet használtam töltőként, miközben nem ez a megoldás a nehézségek, a fáradtság, a kimerültség levezetésére. Meg kellett találnom, mi az, ami úgy tölt engem, hogy másnak nem árt. Ez pedig a természet. Ha tudok, elszabadulok az erdőbe, de néha annyi is elég, hogy egy sarokba leülve magam elé képzelem, hogy ott vagyok. Ez működik, még a turnébuszban is ki lehet így kapcsolni. Ha jól vagyok, akkor minden működik magától. Most egyébként jól vagyok…

Ehhez szorosan kapcsolódik a fürdőbe járás, meg persze a szaunakultúra is. De nemcsak az ismert, olajos, többkörös, tudatos változata fontos az életemben, hanem az indián szaunázás is, amivel apám ismertetett meg. Ez eltér a mi kultúránk szaunázási szokásaitól, nem csupán egy wellnessprogram, sokkal inkább közösségi és spirituális töltődés. Náluk izzasztókunyhók vannak, ahova forró köveket hordanak, és bárki bemehet, az egészen kicsi gyerekektől a legöregebbekig. Az indián szaunázás egyszerre nyújt valamiféle beavatást, befogadást a közösségbe, közösségben levést és megtisztulást is.

Korodat meghazudtoló módon nagyon tudatosan állsz a munkához és ahhoz, ami körülötte van. A zene az életed végcélja, vagy el tudod képzelni, hogy egyszer majd más irányba fordulj?

Bennem leginkább a következő lépés dolgozik, de mélyen érzem, hogy lesz még más dolgom a zenélésen kívül is. Egyelőre ugyan el sem tudom képzelni, hogy mi lehet az, amit ugyanekkora lendülettel és odaadással fogok csinálni, de biztos vagyok abban, hogy a zene soha nem fog elhagyni engem!

HEY, JUNE!

CO LEE: UTAMON 2025. június 7.

Fotók: Mari Ornella / Müpa

Helyszín: Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda

„A hegedű mesél, beszél velem együtt”

Makrai Sonja

Fotó: Posztós János / Müpa

Bóják és légycsapók, fakanalak és vállkendők, maroklabdák és szívószálak – tárgyak, amelyekről nem is gondolnánk, hogy utat nyithatnak a zenéhez. Hegedűsné Tóth Zsuzsanna, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának oktatója közel három évtizede foglalkozik zenei neveléssel, az ő nevéhez fűződik a Tesz-vesz programsorozat, amely 2012 óta várja a kisgyerekes családokat a Müpában.

A különböző korosztályok számára kidolgozott interaktív zenei játékokból álló program célja a zene iránti fogékonyság növelése, az improvizációs készség és a kreativitás fejlesztése, miközben a fent is említett tárgyak által a gyerekek az őket körülvevő világot is megismerhetik. A játékok, énekek és mondókák azonban nemcsak a zenei érzéket, de a mozgást, a szem-kéz koordinációt, a látás és hallás útján történő észlelést is fejlesztik.

A Tesz­vesz muzsika a 1,5–3 évesek, a Teszvesz óvoda a 3–7 évesek számára kínál élményt, és arra is van lehetőség, hogy óvodai csoportok látogassák

a programot.

A Tesz-vesz programok koncepciójának fontos jellemzője, hogy bár van tudatosság és fokozatosság a foglalkozások felépítésében, mégsem kíván rendszeres jelenlétet. Egy-egy alkalom is élményt adhat, a gyerekek és a szülők pedig benyomást szerezhetnek erről a tevékenységközpontú, sajátosan komplex zenei fejlesztő módszerről.

A foglalkozások nemcsak a gyerekekhez, de a szülőkhöz is szólnak: segítséget nyújtanak abban, hogyan vegyék figyelembe a kicsik életkorát, nyitottságát a zenére.

A hangsúly a közös felfedezésen, a közös játékon van.

„Ha kreatívan szemléljük környezetünk tárgyait, megtaláljuk azokat a játéklehetőségeket, amelyek fejlesztő hatással bírnak a gyerekek számára, képesek egyszerre szórakoztatni, de fejleszteni is. A ritmusnak, a tempónak, a hangszíneknek egészen hétköznapi tartalmaik vannak. Szeretném rávezetni a szülőket arra, hogy észrevegyék, mit rejt a gyermeki tudás, mennyire fogékony a gyermeki elme. Például a színek ritmizálásával, a tárgyak szótagszám szerinti csoportosításával, a változatos hangkeltés lehetőségeivel egy komplex játékvilágba kalauzolom el őket” – mondja Hegedűsné Tóth Zsuzsanna.

A program fontos időszakban szólítja meg a családokat, hiszen kilencéves korig meghatározó, hogy milyen élmények érik a gyerekeket. „A foglalkozások állandó része az improvizatív hegedűs mese, amelybe klasszikus szemelvényeket csempészek. Azáltal, hogy a hegedű mesél, beszél velem együtt, hangokkal festi meg a mesejeleneteket, a gyerekek később könnyebben tudják majd értelmezni a narrálás nélküli zenét, felfedezik az üzenetüket, vagy felébred bennük az igény arra, hogy egy választott hangszeren fejezzék ki önmagukat.”

TESZ-VESZ MUZSIKA hétfőnként 3-7 éveseknek

TESZ-VESZ ÓVODA csütörtökönként 1,5-3 éveseknek

Sakál a Müpában

Benedek Szabolcs

Bár nyaranta egy rövid időre bezár, ettől még ilyenkor is találkozhatunk a Müpa koncerttermével – a filmvásznon. Az épület ugyanis nem csupán oly módon hívta föl magára a filmvilág figyelmét, hogy számos programját látogatják hollywoodi sztárok, hanem több alkalommal filmes helyszínként is szolgált.

Eddie Redmayne

A 2014-ben javarészt Magyarországon forgatott Mentőexpedíció (The Martian) című szuperprodukcióban a Müpa például a 81. percben tűnik fel a kínai űrközpont székházaként,

(mű)hóesésben. Az Üvegterem mellett a filmben látható a Zikkurat és a Rákóczi híd, sőt a csepeli HÉV is. De a figyelmes néző más budapesti helyszíneket is fölfedezhet a filmben, így a Hungexpót és a Margitszigetet, vagy a Bálnát, amelynek rendezvénytermében a NASA vezérlőhelyiségének díszleteit építették fel. Vagyis –legalábbis a mozivásznon – Houston és Peking pár villamosmegállónyira esik egymástól.

A Válaszcsapás (Strike Back) hét évadából kettőt forgattak Budapesten. A brit akciófilm-sorozatban a magyar főváros időnként önmagát alakíthatta, ennek megfelelően bomba robban a 47-es villamoson, lövöldöznek a pesti rakparton, láthatjuk a Budavári Siklót, de a Vidámparkot is, amelyet a stáb kedvéért nyitottak meg újra, a szereplők között pedig magyar színészek is fölbukkannak.

Azért Budapest „szerepet is játszott”, az egyik jelenetben például a Müpa az ENSZ székházaként látható, és amikor a forgatókönyv szerint egy páncélautó átment az üvegajtón (amelyet cukorüveggel helyettesítettek), a felvételkor egy közeli lakó aggódó bejelentést tett a rendőrségen, mondván, valami különösen veszélyes zajlik a Müpában.

Természetesen a hazai filmesek is kihasználták az épület filmvászonra kívánkozó adottságait. A 2020-ban bemutatott Pesti balhé című akcióvígjátékban a Müpa előcsarnokában zajló aukcióra csempésznek be egy képet, de a stáb a garázsban is forgatott. Utóbbi bekerült az Alvilág című magyar krimisorozatba (2019) is, a Müpa melletti jégpályával együtt. A 2015-ös A kém (Spy) című akcióvígjátékban Melissa McCarthy sétál ki parókában a Müpa ajtaján. Budapest megint önmagát alakíthatta, a rendező Paul Feignek annyira megtetszett a magyar főváros, hogy a film egyes történéseit az eredeti forgatókönyvtől eltérve ide tette át.

Legutóbb Eddie

Redmayne filmezett a Müpában A Sakál napja című sorozat

kapcsán.

Már az 1970-es évek nagy sikeréből készült remake előzetesében is látható volt a földalatti egyik állomása, illetve a Keleti pályaudvar, a sorozatban pedig más budapesti helyszíneket, illetve magyar szereplőket is felismerhetünk.

A Müpát két formában is: a szemben lévő Millennium Gardens irodaház „játszotta” a müncheni kórházat, így a merénylő a Müpa tetejéről lőtt a kórház ajtaján kilépő politikusra, az épület belseje pedig a tallinni kulturális központként bukkan elő – kívülről is nagytotálban, felismerhetően látszik, amikor Eddie Redmayne bemegy egy hangversenyre.

Káel Csaba és Ridley Scott

Szedenik Krisztina, a Müpa rendezvényszervezője megosztotta velünk a forgatással kapcsolatos egyik legemlékezetesebb élményét is. „Azt hittem, 15 év után már nincsen olyan zug a házban, ahol ne fordultam volna meg, ám a tető, illetve a zsinórpadlás bizonyos részeire, helyiségeibe a stábbal való helyszínbejárás során jutottam el először.”

A stáb 2023 nyarán és őszén, illetve 2024 januárjában összesen 15 napot forgatott a Müpában. Az intézménynek a szokásos nyári karbantartási munkálatok ütemezésében volt annyi mozgástere, hogy a filmeseket be tudják fogadni. Nagy díszletépítést, átalakítást nem igényelt a forgatás, az alkotók egy építészetileg kiemelkedő kulturális intézményt szerettek volna a jelenetben. A Müpa nyitott volt a megkeresésre, mivel a filmesek pont az épület legszebb részeit mutatták meg, ráadásul a hangversenytermi jelenetet a terem adottságai szerint alakították át.

A történet szerint a Sakál az orgona mögé mászik be, és onnan követi el a merényletet, a bejárások során azonban egyértelművé vált, hogy az orgona belső járataiban nem fér el a kamera. Ezután került a képbe a canopy, illetve a zengőkamraajtók, amelyekre a helyszínen figyelt fel a rendező. Végül a jelenetet a terem sajátosságai mentén írták át és forgatták le.

A stáb minden, a kamera által észrevehető feliratot észt nyelvűre cserélt, az eredeti betűtípus, stílus tökéletes másolásával, beleértve a forgóajtók piktogramjait. Eddie Redmayne-nek semmilyen extra kérése nem volt, a stáb is nagyon szeretett vele dolgozni. Olyannyira nem viselkedett sztárként, hogy volt, amikor a forgatási nap végén egyszerűen egyedül kisétált, és elment a 2-es villamossal.

A Sakál stábja a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben

Fotó: Bolvári Norbert

Fémes kabinokba

csomagolt romantika

Gáti Dorka

A romantikus balett egyik legkedveltebb darabja tér vissza a Müpa színpadára: a GisL a Győri Balett előadásában a korszellemhez igazodva mutatja be a 19. század híres szerelmi történetét. Velekei László koreográfus és Lajkó Félix zeneszerző együttműködése a rohanó világban ábrázolja az érzelmek viharát.

A látvány mindent visz a Győri Balett előadásában. Velekei László, a társulat igazgatója, a darab koreográfusa korunk hangos, felgyorsult, érzelemmentes világát fémes, kemény dobozként ábrázolja. Úgy tartja, a világ egyik leghíresebb romantikus balettjének ma is van létjogosultsága, kezei között a GisL minden értelemben a kettősségek, az ellentétek balettje lett.

A szürke díszletben egyszer csak feljön a fény, és egy kis erdőben megtaláljuk a romantikát.

szerelmeseként sokszor tűnődöm azon, mennyire veszélyes terepen járok. Tényleg mindent újra kell gondolnunk? Vagy vannak olyan alapértékek, világnézetek, amelyek mindig érvényesek? Ahhoz, hogy a fiatalokat meg tudjuk szólítani, ötvöznünk kell a tradíciót és az innovációt. A kettő nem működik egymás nélkül.”

Ott találkozik Giselle és Albrecht, akik ebben a védett környezetben – ahol tudnak egymásra figyelni – találják meg a szerelmet. Az érzelemmel azonban együtt jár a féltékenység, amely ármányt és árulást szül. „A cselekményes balettek

Az eredetileg Adolphe Adam muzsikájára épülő, 1841-ben Párizsban bemutatott romantikus balett színpadra állítására Káel Csabától érkezett a felkérés, a Müpa vezérigazgatója alkotótársat is ajánlott, és a Bartók Tavasz is katalizátorként, a projekt megvalósítójaként kapcsolódott be az előadás kivitelezésébe. „Rendkívül megtisztelőnek éreztem, hogy Lajkó Félixszel dolgozhatok, és az együttműködésünk életem egyik legmeghatározóbb élménye lett. Félix szeretett volna megismerni, ezért eljött az Anna Karenina egyik előadására. A szünetben azt kérte, menjek be vele az irodába, és ott helyben lejátszotta nekem a GisL szerelmes duettjének egyik dallamát. Csepi Alexandrával, a darab dramaturgjával úgy döntöttünk, hogy elhagyva a kétrészes balett ötletét, a megvalósítás más előre eltervezett elemein is változtatunk.

A kortárs művészet lényege, hogy párbeszédet folytat a környezetével és reflektál a jelenre.

Ezért csomagoltuk a romantikát fémes kabinokba.”

A koreográfus a romantikus világ elhivatottja, hisz az emberben, abban, hogy nap mint nap próbatételek várnak ránk, amelyek során hol esendőnek, hol erősnek bizonyulunk. Mint mondja: a lényeg, hogy mindig fel kell állnunk.

„Életünk esések és újrakezdések váltakozása. Öt évvel ezelőtt lettem a Győri Balett igazgatója, és ezzel majdnem egy időben apa is. Akkor tanultam meg kezelni azt a fémes világot, amit a GisL­ben

látunk, és azt is, hogy be kell zárnom a kabinokat, meg kell őriznem azokat az értékeket, amelyek a személyiségem részét képezik.”

Az alkotók az eredeti két felvonást összevonták, és ez történt a címmel is: Giselle helyett GisL lett. Attól tartottak, ha meghagyják az eredeti címet, a nézők a klasszikus, hosszú balettet keresik majd, ezért döntöttek a változtatás mellett. Rövidebbre vették a történetet, kihagyták a karaktertáncokat, nagyobb teret kapott a romantika. „A Gisl azért is áll nagyon közel hozzám, mert ezzel indult az igazgatói pályafutásom. Minden egyszerre jött szembe: a világjárvány, az energiaválság. Az együttes azonban annyira akarta a mű létrejöttét, hogy a GisL jelképe lett annak: ha nem adjuk fel, a nehézségekből lehetőségek lesznek.”

GYŐRI BALETT: GISL 2025. május 28., 29.

Fotók: Nagy Attila / Müpa

Mozarttól Mozartig

Mörk Leonóra

Könyv a zenetörténet egyik legizgalmasabb alakjáról, a csodagyerek, zseni és lázadó Mozartról; zenei kalauz kicsiknek és nagyoknak; átfogó monográfia az egyéni humorú grafikusművészről, Engel Tevan Istvánról, muzikális bestiák és cselszövés is szerepet kap összeállításunkban, amelyet a Vince Kiadó Müpában található boltjának kínálatából válogattunk.

S. Nagy Katalin: Engel Tevan István

Johannes Jansen: Mozart

A szerző a Concerto zenei magazin főszerkesztője, egy kötetben megpróbálja röviden összefoglalni mindazt, amit feltétlenül tudnunk kell a zenetörténet halhatatlan alakjáról. Hallhattuk, olvastunk már róla, hogy csodagyerek, zseni, lázadó, de sokak számára Mozart maga a zene. Újrafelfedezni soha nem kellett, hiszen soha nem felejtették el, de az Amadeus című film óta azok is megtanulták csodálni, akik korábban nem hallgatták a zenéjét. A húsz éve piacon lévő, mára klasszikussá vált könyv a TASCHEN kismonográfiasorozatban jelent meg háromnyelvű, magyar–angol–cseh kiadásban.

2026-ban lesz harminc éve, hogy elhunyt az egyéni humorú, neves grafikusművész, Engel Tevan István számtalan könyvillusztráció és egyedi rajz alkotója. Monográfiájában S. Nagy Katalin a művész szemléletének és stílusának változásait elemzi a hatvanas évektől haláláig, kitekintve a hazai és külföldi hatásokra is. Bemutatja Engel Tevan műveinek korán kialakuló jellegzetességeit: a tragikum megjelenítése mellett hajlamát a groteszk ábrázolására, finom humorát.

Gabriela Adamesteanu: Távoli hangok

A szerző a kortárs román próza jelentős alakja, ez az ötödik magyarra lefordított regénye, amelyben Anda Dragomir, a nyugdíjas, özvegy orvosnő a Covid-járvány alatt visszavonul hegyi villájába, ahonnan telefonon kommunikál külföldön élő rokonaival és barátaival. A főhőst a kommunizmus idején elszenvedett traumák, a diktatúra árnyékában megélt fájdalom kísérti. Anda egykori ismerőse, Ceaușescu gyanús balesetben elhunyt pincérének özvegye ma már polgármester felesége és egy luxusszálloda tulajdonosa. Sorsa visszarántja Andát a múltba, felidézve a titkokat, amelyek máig meghatározzák az életét.

Bősze Ádám:

Bestiák

Hallgasd a zenét Pepével!

– Zenélő könyvek gyerekeknek és szüleiknek

A sorozat főhőse, Pepe kíváncsi, világjáró kiskutya, aki nagyon szereti a zenét. Hogy milyen zenét? Bármilyet! Lehet klasszikus, Mozart vagy Vivaldi, lehet jazz vagy blues, rock, diszkó – ő mindet szereti, csak legyen jó. Szólhat Velencében, a párizsi operában, New Orleansban vagy akár Afrikában, hiszen Pepe utazni is nagyon szeret. És ami a legfontosabb, mindenütt vannak barátai, akikkel együtt élvezik a zenét, sőt, gyakran ők maguk is hangszert ragadnak. A sorozat köteteinek olvasói együtt kalandozhatnak a kiskutyával a zene világában.

Bősze Ádám zenetörténész, zenei antikvárius és rádiós műsorvezető legújabb könyvében a zene világának különös teremtményei – boszorkányok, vízitündérek, főnixmadarak és más varázslények –nyomába ered. A kötet nemcsak izgalmas olvasmány a klasszikus zene és mitológia szerelmeseinek, de QR-kódokkal kiegészített hangzóanyagai révén interaktív zenei kaland is – különösen ajánlott azoknak, akiket érdekel a zeneirodalom, vagy csak szívesen kalandoznak el egy mesés, kreatív univerzumba, ahol a fantázia és a muzsika kéz a kézben járnak.

Winkler Gábor: Vígoperák

Winkler Gábor harmadik operákkal kapcsolatos kötetében a vígoperák világába vezet. Az előző két könyv – Szerelem, halál, téboly és Királyok, csaták, történelem – után ezúttal a nevetésé a főszerep, de a könnyed felszín alatt emberi gyarlóságok, fondorlatok és bonyodalmak rejlenek. A szerző operánként ismerteti a cselekményt, a keletkezéstörténetet, a jelentősebb előadásokat, sőt, a témák többféle feldolgozásait is összeveti. Kiváló olvasmány mindenkinek, aki szórakozva mélyedne el az opera világának könnyedebb, de tartalmas szögletében.

A Gillespie ­ örökség

„Elmondom, hogy megy ez. Minden reggel kezembe veszem az újságot, és átfutom a gyászjelentéseket. Ha nem szerepel ott a nevem, akkor teszem tovább a dolgomat. Akkor sem aggódom, ha éppen nem hoznak le rólam fotót. Amúgy meg minden este visszavonulok – az ágyamba.” Ezzel a Dizzy Gillespie-idézettel zárult az Independent 1993. január 7-i nekrológja, amelyben a brit lap az egy nappal korábban elhunyt trombitás-zeneszerző-jazzkirályt méltatta.

A cikk szerzője, Steve Voce írásában azt állítja, Gillespie az ihletett munkának köszönhetően lett a zene történetének egyik legnagyobb hatású szereplője, nem pedig azért, mert zseninek született volna, mint Art Tatum vagy Charlie Parker. Voce megállapításával nem muszáj mindenestül egyetérteni, szerintem például istenadta géniusz volt. Abban viszont igaza van, hogy a trombitás hihetetlen munkabírása is fontos szerepet játszott abban, hogy a bebop és a modern jazz egyik megkerülhetetlen figurájává vált. 18 éves korától gyakorlatilag haláláig játszott, 27 országban háromszáznál több külföldi koncertet adott, és volt olyan év, amikor három albuma is megjelent.

Úgy tűnik, Gillespie vonzotta a végtelenségig terhelhető zenészeket, így például John Lee basszusgitáros-producert, aki 1984-től a trombitás több együttesében és nem egy turnéján is játszott. Lee olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Sonny Rollins vagy Aretha Franklin, 1996 óta pedig Gillespie özvegye, Lorraine Willis, illetve a zenész örökségének más gondozói kérésére három olyan formációban is közreműködik basszusgitárosként-zenekarvezetőként, amelyek a Gillespie-örökséget viszik tovább volt zenésztársak, illetve tanítványok részvételével.

Ezek egyike a változó létszámú, 16-18 fős Dizzy Gillespie Big Band. Egyelőre nem tudjuk, ezúttal pontosan hányan állnak majd színpadra, ahogy azt sem, lesz-e olyan a közönség soraiban, aki 1971. november 1-jén is ott volt az Erkel Színházban, amikor Gillespie először játszott Budapesten.

JAZZTIME

DIZZY GILLESPIE BIG BAND

Vendég: Pocsai Kriszta 2025. augusztus 30.

Darida Benedek

HARMÓNIÁVAL TÖLTVE

A Müpa együttműködő partnere a Verbena.

Kóstolja meg a Verbena cukorkát előadás előtt, és élvezze a zavartalan koncertélményt!

VÍKINGUR ÓLAFSSON SZÓLÓESTJE 2025. december 1.

CSORBA LÓRÁNT

zenész, a Lóci játszik frontembere

TÖRŐCSIK FRANCISKA

színésznő

Óriási dolognak tartom, hogy egy olyan, a nemzetközi élvonalhoz tartozó zongorista lett az évad művésze a Müpában, mint Víkingur Ólafsson. Ez azt jelenti, hogy egy éven belül többször is fel fog lépni Budapesten. Kihagyhatatlan lehetőség a magyar közönségnek! Első hangversenyén Bach, Schubert és Beethoven alkotásait fűzi össze úgy, hogy a három zeneszerző művei egymásra reflektáljanak. Izgalmas koncepció!

Vannak azok a koncertek, amelyekre úgy tekintek, mint egy osztálykirándulásra: nincs mese, az egész bandának ott kell lennie. Krézi fánki liksz, a világ leglazább csuklója, fúvós csúcskísérletek? Mindez kilencfős zenekarral? Gyere, Cory!

CORY WONG 2025. július 10.

JOSÉ GONZÁLEZ 2025. szeptember 27.

Fotó: Dobos Tamás

Fotó: Peter Toggeth Mikel Cee Karlsson

DELOV JÁVOR

dobos, a Random Trip oszlopos tagja

Az utóbbi időben azok a koncertek keltik fel az érdeklődésemet egyre jobban, melyeknek során nemcsak hogy dobot, de akár zenekart sem találhatunk a színpadon, merthogy maga a művész egyszemélyben teremt olyan atmoszférát, amelyből semmi sem hiányzik. José González koncertjén egészen biztosan életre kel majd a sikert számára elhozó kultvideó ezernyi pattogó színes labdával San Francisco lejtőin, bensőséges zenéjén keresztül pedig a svéd-argentin énekes-gitáros aurája tölti majd meg zenei lankákkal és csúcspontokkal a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet szeptember 27-én.

Fotó: IKO

Fotó: Sari Magg

Fotó: Dancs Enikő Bianka

Müpa vendégkönyv: Fischer Ádám