Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Müpa Budapest – Béla Bartók National Concert Hall OKTÓBER 18. | 19.30
Liszt: Haláltánc • Danse Macabre, S. 126
Liszt: Magyar fantázia • Fantasia on Hungarian Folk Melodies, S. 123
szünet • interval
Brahms: 2. (D-dúr) szimfónia • Symphony No. 2 in D major, Op. 73
I. Allegro non troppo
II. Adagio non troppo
III. Allegretto grazioso (Quasi Andantino) – Presto ma non assai
IV. Allegro con spirito
Közreműködik • Featuring: PALOJTAY János – zongora • piano, Gürzenich-Orchester Köln
Vezényel • Conductor: Andrés OROZCO-ESTRADA
For the English version see page 5.
Liszt Ferenc: Haláltánc – Parafrázis a Dies irae dallamára, S. 126 Liszt 1838-ban Marie d’Agoult-val járt Pisában, ahol megtekintették a város híres temetőjét, a Campo Santót. A sírkertet gótikus kerengő övezi, melynek külső falán egyetlen ablakot sem nyitottak. Az így kialakított hatalmas, egybefüggő falfelület valósággal kínálja, hogy nagy méretű freskókkal borítsák. A kerengő festői díszítése – amit Giotto tanítványai kezdtek meg –több mint egy évszázadig tartott. Az egyik legkülönösebb és legizgalmasabb freskó A halál diadala (Trionfo della Morte), melyet Buonamico Buffalmacco készített 1340 körül. Liszt képzeletét már ekkor, 1838-ban megragadta ez a hallatlanul expresszív és borzongató alkotás, s azonnal össze is kapcsolta a Dies irae gregorián dallammal. A kompozíciós alapötletet – a Dies irae variációs feldolgozását egy zongoraverseny keretében – egy másik híres haláltánc-ábrázolás is inspirálhatta: Hans Holbein (1497–1543) nevezetes metszetsorozata, mely sajátos műfajából adódóan „variációk egy témára”.
Liszt Ferenc: Magyar fantázia, S. 123
Liszt Ferenc egyik legkiválóbb tanítványa, Hans von Bülow huszonhárom éves volt, amikor első nagyszabású előadóművészi körútjára indult. A Bécset, Pestet, Drezdát és Lipcsét érintő koncertsorozatot maga Liszt készítette elő nagy gondossággal és körültekintéssel. Tanítványát hatásos darabokkal látta el, kéziratban lévő új művei ősbemutatóját is rábízva.
A Magyar fantáziáról a korabeli sajtó, illetve maga Bülow is Magyar rapszódiaként számolt be. Kétségtelen, hogy a mű zenei anyaga ismerős lehet például Liszt 14. magyar rapszódiájából, ám maga a szerző már a címadással is jelezte, hogy önálló kompozíciónak tekinti: Phantasie über ungarische Volksmelodien, azaz Fantázia magyar népi dallamokra.
A 14. magyar rapszódiával való rokonság miatt sokáig úgy tartották, hogy a Magyar fantázia puszta átdolgozása és zenekari hangszerelése a korábbi darabnak. A későbbiekben azonban kiderült, hogy egy másik, Liszt életében nem publikált mű szolgált a kompozíció alapjául. Gárdonyi Zoltán például amellett érvelt, hogy a Magyar fantázia valójában a Liszt életében kiadatlan 21. rapszódia zenekari változata, hiszen a feldolgozott dallamok közül három mindkét darabban megtalálható. Az egyik a „Magasan repül a daru” szöveggel közismertté vált népies műdal, melynek szerzőjét nem ismerjük. A másik az úgynevezett „Koltói csárdás”, melyet Liszt 1846 végén Kolozsvárott hallott először barátja, Teleki Sándor gróf jóvoltából Pócsi Laci máramarosszigeti bandája előadásában, s olyan hatással volt rá, hogy (mint Teleki írja) „szemei kigyulladtak, ujjaival pattogtatott s belekiáltott a nótába (…), zongorája mellé ült, apróztuk és ameddig mi hajtottuk, ő megírta első ábrándját”. A harmadik kölcsöndallam a korban nagyon népszerű Rákóczi-nótából származik.
Johannes Brahms: 2. (D-dúr) szimfónia, op. 73
A Zene című, 1910 és 1944 között megjelenő folyóirat 1933-ban, Brahms születésének századik évfordulójához igazodva több cikkben is foglalkozott a komponista életművével, művészetének jelentőségével. Sebestyén Ede a zeneszerző magyarországi fellépéseiről írt összefoglaló tanulmányában bőséggel idéz egykori beszámolókból. Az egyik legkorábbi koncertre 1879-ben került sor, amikor Brahms zongoraművészként és karmesterként is fellépett Budapesten: a d-moll zongoraversenyt adta elő, illetve a 2. szimfóniát vezényelte, valamint egy kamaraesten is közreműködött, ahol a c-moll zongoranégyes előadásában vett részt. A zenekari estet decemberben, a fűtetlen Vigadóban rendezték, a 2. szimfóniát már csak a nézők fele hallgatta meg, mivel – írta a korabeli kritika – „a nagyterem hidegét hangverseny toalettben és szalonkabátban sokan már nem bírták tovább kiállni. Akik ott maradtak, a zenekari mű számos, hatással kidolgozott és szabatosan kiszínezve előadott részletét élvezték; a szerzőt, aki személyesen vezényelt, ismételve megtapsolták.” Egy másik kritika így számolt be: „A hangverseny fényes sikere Brahms Jánosnak, e nagyhírű zeneköltőnek tulajdonítható, aki most jelent meg először filharmonikusaink körében. Modern Bachnak, majd Schumann és Beethoven örökösének szeretik nevezni. Egyet értünk azokkal, akik azt állítják, hogy Beethoven óta nem írtak ilyen szimfóniát.”
A 2. szimfónia magyarországi előadására nem sokkal a bécsi premier (1877) után került sor, a bemutató karmestere Richter János volt. A kompozíció alaphangulata derűs, felszabadult, „olyan vidáman és kedvesen szól, mintha egyenesen egy ifjú házaspár számára íródott volna” – foglalta össze Brahms Clara Schumannhoz írott levelében. A drámai és leplezetlenül Beethoven szellemében fogant 1. (c-moll) szimfónia után sokan érezték úgy, hogy ez Brahms pasztorális szimfóniája, ugyanúgy ellenpólusa a megelőzőnek, miként Beethoven 6. szimfóniája az 5.-nek.
PALOJTAY János
Palojtay János ötévesen vette első hivatalos zongoraóráit, majd középiskolás korában több évig zeneszerzés szakon is tanult. Tizenhárom éves korától a különleges tehetségeknek fenntartott osztályban folytatta tanulmányait a Zeneakadémián, ahol később Kemenes András és Wagner Rita növendékeként végzett. A salzburgi Mozarteumban Rohmann Imre volt a mestere, kitüntetéses diplomája megszerzése után pedig Kirill Gersteinnél tökéletesítette tudását a Stuttgarti Főiskola posztgraduális képzésén. Nemzetközi karrierjét 2012-ben a santanderi Paloma O’Shea Zongoraversenyen elért 3. helyezése indította el, melynek köszönhetően Spanyolország, Franciaország, Ausztria és Olaszország jelentős hangversenytermeiben, többek között a madridi Auditorio Nacional és a párizsi Salle Cortot falai közt adott szólókoncerteket. Ugyanebben az évben a Gilmore Alapítvány Rising Stars sorozatának szólistájaként debütált az Egyesült Államokban, Kalamazooban. Az elmúlt években olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Oliver von Dohnányi, Jesús López Cobos, Juanjo Mena, Vajda Gergely, Madaras Gergely, Hamar Zsolt vagy Keller András.
Andrés OROZCO-ESTRADA
Andrés Orozco-Estrada a 2025/26-os szezonban vette át a GürzenichOrchester Köln vezetését. A karmester Medellínben (Kolumbia) született, zenei tanulmányait hegedűsként kezdte. Tizenöt évesen vette első karmesteri óráit. 1997-től Uroš Lajovic tanítványaként a bécsi Zene- és Előadó-művészeti Egyetemen tanult, 2022 óta ugyanitt immár tanít is. Több zenekarban töltött be vezető pozíciót, a Houstoni Szimfonikusok zeneigazgatója (2014–2022), valamint a hr-Sinfonieorchester vezető karmestere (2014–2021) volt. A 2023/24-es évadtól az Orchestra Sinfonica Nazionale della Rai vezető karmestere. Vendégként rendszeresen dirigálta a Lipcsei Gewandhausorchestert, a Müncheni Filharmonikusokat, a Drezdai Staatskapelle Zenekarát, a Royal Concertgebouw Zenekart, a Zürichi Tonhalle Zenekart, a Bostoni és a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekart. Andrés Orozco-Estrada elkötelezettje a fiatal tehetségek támogatásának. Két ifjúsági zenekarával (Filarmónica Joven de Colombia, Orquesta Sinfónica Freixenet) rendszeresen turnézik, és különböző projekteket vezet Kolumbiában, illetve Spanyolországban. A 2025/26-os évad egyik különleges eseménye lesz az Orquesta Sinfónica Freixenet debütálása a New York-i Carnegie Hallban.
Gürzenich-Orchester Köln
A Gürzenich Zenekart 1827-ben a Kölni Koncerttársaság hívta életre, az együttes 1888 óta Köln város zenekara. A Gürzenich-Orchester Köln napjainkban évi százezer koncertlátogatóját és mintegy 160 operaelőadás közönségét szolgálja ki. A zenekar büszkén tekint vissza múltjára, Johannes Brahms, Richard Strauss és Gustav Mahler számos művének ősbemutatójára és azokra a karmesteróriásokra, akik hozzájárultak az együttes zeneiségének elmélyüléséhez, egyedi profilja kialakulásához. A Gürzenich Zenekar operatörténeti rangjához több 20. századi premier is hozzájárult, Kölnben mutatták be Korngoldtól A halott várost (1920), Zemlinskytől pedig A törpét (1922), mindkét művet Otto Klemperer vezényletével. Günter Wand irányításával szintén itt állították elsőként színpadra Fortner Vérnász című darabját (1957) és Zimmermanntól A katonákat (1965), utóbbit Michael Gielen dirigálta.
Ferenc Liszt: Danse Macabre – Paraphrase on Dies Irae, S. 126
In 1838, Liszt visited Pisa with Marie d’Agoult, and went to see the town’s famous cemetery, the Campo Santo. The burial ground is surrounded by a cloister, whose outer walls bear no windows. It was all but imperative to adorn the vast, continuous wall surface with large frescos. Begun by Giotto’s pupils, the work lasted for over a century. One of the most curious and rousing of the frescos is Trionfo della Morte (The Triumph of Death), painted at around 1340 by Buonamico Buffalmacco. Liszt’s imagination was gripped by this impressively expressive and eerie fresco when he first saw it, and he immediately associated it with the Gregorian melody of Dies Irae. The basic idea for the composition – the variation treatment of the Dies Irae in a piano concerto –may also have been inspired by another famous representation of the danse macabre, the famous set of engravings by Hans Holbein (1497–1543), which are, thanks to the distinctive genre, themselves variations on a theme.
Ferenc
Liszt: Fantasia
on Hungarian Folk Melodies, S. 123
Hans von Bülow, one of Ferenc Liszt’s best students, was 23 when he embarked on his first concert tour. With dates in Vienna, Pest, Dresden and Leipzig, the tour was prepared by Liszt himself, with great care and attention to detail. He gave impressive pieces to his student and even entrusted the premiere of some of his own new, unpublished compositions to him. The Fantasia on Hungarian Folk Melodies was described in the press of the time, and by Bülow himself, as a Hungarian Rhapsody, and the musical material of the piece may undoubtedly be familiar, for example, from Hungarian Rhapsody No. 14. However, the composer made it clear he considered it a work in its own right by giving it the title Phantasie über ungarische Volksmelodien, i.e. Fantasia on Hungarian Folk Melodies.
Owing to its closeness to Hungarian Rhapsody No. 14, the Fantasia on Hungarian Folk Melodies was for a long time considered a mere revision and orchestral arrangement of the earlier piece. However, it later became evident that the composition was based on another work, which was not published during Liszt’s lifetime. Zoltán Gárdonyi, for example, argued that the Fantasia on Hungarian Folk Melodies is, in fact, the orchestral version of Rhapsody No. 21, which was only published posthumously, since the two pieces share three of the melodies adapted. One is the folkish art song, ‘Magasan repül a daru’ [The Crane Flies High], whose composer is unknown. The second is the socalled ‘Koltó Csárdás,’ which Liszt first heard in Kolozsvár (Cluj) at the end of 1846, courtesy of his friend Count Sándor Teleki, performed by Laci Pócsi’s band from Máramarossziget (Sighetu Marmației). It impressed him so much that (as Teleki writes) ‘his eyes lit up, he started snapping his fingers and he
shouted into the song (...) He sat down at his piano, and while we were playing diminished rhythms, he wrote his first fantasia.’ The third melody was taken from the Rákóczi Song, which was very popular at the time.
Johannes Brahms: Symphony No. 2 in D major, Op. 73
In 1933, on the 100th anniversary of the birth of Brahms, A Zene (Music), a journal published from 1910 until 1944, devoted several articles to the oeuvre and importance of the composer. In his overview of the composer’s performances in Hungary, Ede Sebestyén quotes contemporary reviews at length. One of the earliest occasions took place in 1879, when Brahms appeared in Budapest as both pianist and conductor, performing Piano Concerto in D minor, conducting Symphony No. 2, and also taking part in the recital of a chamber piece, Piano Quartet in C minor. The orchestral concert was held in December in the unheated main hall of Vigadó, and only half of the audience would stay to listen to Symphony No. 2, because, we learn from a review, many refused to brave the cold in evening dress. Those who stayed could enjoy ‘effectively elaborated details performed with accurate embellishments, and the composer, who conducted personally, was applauded repeatedly.’ According to another review, ‘The concert owed its brilliant success to Johannes Brahms, the famous composer, who now made his debut among our philharmonic orchestras. He is often called a modern Bach, or an heir to Schumann and Beethoven. We agree with those who say that no symphony like this has been written since Beethoven.’ The Hungarian performance of Symphony No. 2 took place shortly after the Vienna premiere (1877), with János (Hans) Richter conducting. The prevailing mood of the composition is serene, liberated, ‘cheerful and genial as if it were written expressly for newly-weds,’ as Brahms put it in a letter to Clara Schumann. After Symphony No. 1 in C minor, which was dramatic and unabashedly Beethovenian, many felt that this pastoral work was as much a counterpoint to its predecessor as Beethoven’s Symphony No. 6 was to his No. 5.
Andrés OROZCO-ESTRADA
Andrés Orozco-Estrada is General Music Director of the Gürzenich-Orchester Köln as of the 2025/2026 season. He was born in Medellín, Colombia, and initially studied the violin. He took his first conducting lessons at the age of 15, and in 1997 he began to study with Uroš Lajovic at the Universität für Musik und darstellende Kunst in Vienna, where he has been teaching since 2022. He has been at the helm of several orchestras, and was Music Director of the Houston Symphony Orchestra (2014–2022) and Principal Conductor of the hr-Sinfonieorchester (2014–2021). He has been Principal Conductor of the Orchestra Sinfonica Nazionale della Rai since the 2023/2024 season. He has been a regular guest conductor of the Leipzig Gewandhausorchester, the Munich Philharmonic, the Dresden Staatskapelle Orchestra, the Royal Concertgebouw Orchestra, the Zurich Tonhalle Orchestra, the Boston Symphony Orchestra and the San Francisco Symphony Orchestra. Committed to supporting young talent, Andrés Orozco-Estrada regularly tours with two youth orchestras (Filarmónica Joven de Colombia, Orquesta Sinfónica Freixenet), and directs various projects in Colombia and Spain. The Orquesta Sinfónica Freixenet will make its debut at New York’s Carnegie Hall in the 2025/2026 season.
János PALOJTAY
Receiving his first formal piano lessons at the age of five, János Palojtay also studied composition at secondary school for several years. Starting his studies at the Liszt Academy at 13, in the class of special talents, he graduated as a student of András Kemenes and Rita Wagner. After graduating with honours at the Salzburg Mozarteum, where his mentor was Imre Rohmann, he further honed his skills at the postgraduate programme of the Stuttgart Conservatory with Kirill Gerstein. His international career took off after he finished third at the Paloma O’Shea Piano Competition in Santander in 2012 and he was invited to give solo recitals in major concert halls in Spain, France, Austria and Italy, including the Auditorio Nacional in Madrid and the Salle Cortot in Paris. The same year he made his US debut as a soloist in the Gilmore Foundation’s Rising Stars series in Kalamazoo. Recent years have seen him work with such conductors as Oliver von Dohnányi, Jesús López Cobos, Juanjo Mena, Gregory Vajda, Gergely Madaras, Zsolt Hamar and András Keller.
Gürzenich-Orchester Köln
The Gürzenich-Orchester Köln was established by the Cologne Concert Society in 1827, and it became the city’s official orchestra in 1888. Today, the Gürzenich-Orchester Köln serves 100,000 concertgoers and the audiences of around 160 opera performances every year. The orchestra looks back proudly on its past, on the premieres of many works by Johannes Brahms, Richard Strauss and Gustav Mahler, and on the conducting giants who have contributed to the deepening of the orchestra’s musicality and the development of its unique profile. Several 20th-century premieres contributed to the Gürzenich Orchestra’s reputation in the world of opera: Korngold’s Dead City (1920) and Zemlinsky’s The Dwarf (1922) were premiered in Cologne, with Otto Klemperer conducting on both occasions. They were the first to perform Fortner’s Blood Wedding (1957) under the baton of Günter Wand, and Zimmermann’s The Soldiers (1965), with Michael Gielen conducting.
A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál ingyenes kiadványa
Kiadja: Müpa Budapest Nonprofit Kft.
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Nyomdai kivitelezés: Pátria Nyomda Zrt.
A címlapon: Gürzenich-Orchester Köln
Címlapfotó: Astrid Ackermann
Szerkesztő: Molnár Szabolcs
A szervezők a szereplő- és műsorváltoztatás jogát fenntartják.
E-mail: info@lisztunnep.hu
Telefon: +36 1 555 3000
lisztunnep.hu