Müpa Magazin 2023/24 évad 5. szám

Kedves Olvasónk!

Több mint tíz éve van lehetőségem arra, hogy számomra fontos és szeretett programokat készítsek az egyik legfontosabb közönségnek: a gyerekeknek. A Hetedhét Táncházban a tánc, a mozgás, a ritmus, a mese és az élő zene varázsol, míg az Iskoláskoncerteken a jeles napjainkhoz kapcsolódó szokásvilágot elevenítjük meg.

A cél hagyományaink megismertetése és átörökítése, hogy a gyerekek megértsék, megéljék és a saját életükben is hasznosítani tudják a hagyomány világában rejlő tisztánlátást, erőt, dinamikát.

Büszke vagyok a Müpára, hogy fölvállalja a hagyományőrzés fontosságát, és teret ad olyan hiteles, autentikus csoportoknak, akik saját zenei-táncos kultúrájukat élik a mindennapokban. Fontos, hogy át tudjunk adni saját hagyományainkból, mert

bármilyen úton indulnak is el az életben a következő generációk, tisztában kell lenniük saját múltjukkal.

E gondolatok mentén merítkezünk meg a Mezőség zenéjében Horváth Csabával és Tóth Ildikó „Fecskével”. Kívánom, hogy Önök is merítkezzenek meg nyári programjainkban, és találják meg azokat a gyökereket, amelyekbe kapaszkodni tudnak.

Farkas Zoltán Batyu

Fotó: Nagy Attila / Müpa

Fotó: Réthey-Prikkel

Tamás / Müpa

Müpa Magazin

A MÜPA INGYENES KIADVÁNYA

Alapító:

Müpa Budapest Nonprofit Kft. Káel Csaba vezérigazgató

Főszerkesztő:

Libor Anita

Kiadványmenedzser: Hetényi Dóra

Szerkesztőség:

Papageno Consulting Kft. 1398 Budapest, Pf. 600 E-mail: magazin@papageno.hu

Felelős kiadó:

A Papageno Consulting Kft. ügyvezetője

A lapszám szerzői: Albert Mária, Csabai Máté, Csepelyi Adrienn, Darida Benedek, Frauenhoffer György, Gáti Katalin Teodóra, Jászay Tamás, Kondor Kata, Makrai Sonja, Marossy Krisztina, Mihályi Dávid, Mörk Leonóra, Nagy István, Paál János, Réz András, Seres Gerda

Nyomda: Pátria Nyomda Zrt.

HU ISSN 1788-439X

Müpa

1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. Telefon: (+36-1) 555-3000

E-mail: info@mupa.hu

A szerkesztés lezárult: 2024. május 6.

A címlapon: Kozma Orsi

Címlapfotó: Mari Ornella / Müpa

A programok rendezői a szereplő-, műsorés árváltoztatás jogát fenntartják! www.mupa.hu

A Müpa stratégiai partnerei:

A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium

Horizont 81 Hullámhossz

In memoriam Eötvös Péter

MÜPA CSAK EGY VAN

18 A Ring számokban

19 Müpa Percek

20 Müpa Betekintő:

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

22 Müpa Hős:

Túri Marika

26 Müpa Kitekintő:

12 A Ringnél szebb feladatot elképzelni sem lehet

Fischer Ádám 75 28 Közös alkotói energiák

Páros interjú Nóvé Somával és Tövisházi Ambrussal

Akik nélkül nincs Ring

Nyáron sincs megállás

Bebop podcast Náray Erikával

Hogy rezeg az agyunk a Pink Floydra?

A dongó, a futás és a pofonok

A zene keresztútjai

Mi az a crossover és miért ilyen népszerű?

Slágerek a klasszikus zenében 3 Nyitány

Reggel 6-kor kis mobilszékkel a Müpa előtt

15 éve költözött a Met a Müpába

Wiener Konzerthaus ÉLET+MŰVÉSZET

JEGYZET

50 Csabai Máté: Reggel, délben, este

64 Darida Benedek: Scott Bradlee Budapesten, Liszt Amerikában

80 Csepelyi Adrienn: Mi az elegancia? Szappan és víz

52 Muzsikáló könyvek

Zenészek a Balaton körül

Egy nap Kozma Orsival

Helyek Woody Allen térképén

Nagy szellemek a gépben Az elektronikus filmzene múltja és jelene

Ahány kapu, annyi világ A Duna Művészegyüttes

Utazás és zene tökéletes összhangja 78 Mintha egy angyal társaságában lennénk Recirquel a Müpa Sátorban 82 In memoriam Kerényi Ágnes

Huszadik őszére készül a Müpa

Snétberger Ferenc és Kelemen Barnabás

Fotó: Csibi Szilvia / Müpa

Két merőben eltérő stílusban alkotó, kivételes személyiség lesz a Müpa 2024/2025-ös, 20. évadának művésze: a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas jazzgitáros, zeneszerző és zenei tehetséggondozó, Snétberger Ferenc, valamint az ugyancsak Kossuth- és Liszt-díjjal kitüntetett hegedűművész, Kelemen Barnabás. Snétberger Ferenc Movements címmel október 24-én a Müpa hangversenytermében mutatja be legújabb munkáját, december 17-én pedig a Snétberger Trióval ad majd koncertet, míg Kelemen Barnabás kamaraestjét november 12-én hallgathatjuk meg a Bartók Béla Nemzeti Hang versenyteremben.

A 110 éves magyar animációt ünnepli a Müpa Filmklubja

John Halas: Állatfarm

Fotó: Park Circus Halas & Batchelor Collection

A magyar animációs filmtörténet legszabadabb művészeivel ismerkedhetünk a Müpa vetítésein: olyan jeles alkotók munkáit gyűjtötték össze, akik alapjaiban határozták meg a műfaj alakulását és a nézők viszonyát az animációs filmekhez. A sorozatban vetítik a klasszikusok közül John Halas hidegháborús hangulatú Állatfarmját, Jankovics Marcell János vitéz ét és Dargay Attila Lúdas Matyi ját. Kovásznai György rendezése, a Habfürdő, valamint még egy Jankovics Marcell-film, a Fehérlófia hozzák a pszichedelikus vonalat, de Richly Zsolt Háry János a és Gémes József Daliás idők je is egyedülálló élményt nyújt majd. A sorozat házigazdája Barkóczi Janka és Orosz Anna Ida lesz.

Egyetemisták fedezhetik fel a Müpa titkait

Fotó: Posztós János / Müpa

Mi zajlik a színfalak mögött? Hogyan működik egy kulturális intézmény? Mi minden történik, mire egy látványos előadás vagy egy világszínvonalú koncert a közönség elé kerül? Október 2-án egy laza Egyetemi Napra várja a felsőoktatásban tanulókat a Müpa: rendhagyó módon ismerhetik meg az intézmény működését, szakmai beszélgetéseken vehetnek részt, nyilvános főpróbákat és filmeket nézhetnek meg. Sőt, vezetett séták keretében azokra a titkos helyekre is bejuthatnak, amelyeket a közönség előtt általában zárva tartanak!

Albert Mária

Fotó: Csibi

Szilvia / Müpa

„Miként Bartók, Eötvös Péter is rengeteg zenei tervvel, teli bőrönddel távozott.” Kurtág György szavai ezek, amelyek Eötvös Péter temetésének napján a Budapest Music Centerben tartott megemlékezésen hangzottak el.

Feltört benne a személyes fájdalom, mert Eötvös nemcsak pályatárs és barát volt, hanem „mindenkor mércéje annak, hogy mit csinálunk, jó irányba megyünk-e, vagy változtatni kellene. Számomra Kocsis Zoltánnal együtt a legfontosabb előadó volt, minden olyan kompozíciómat, amelynek igazán értéke volt, ők mutatták be” – mondta.

„A nagyszerű barát elvesztésének mérhetetlen bánatával, ugyanakkor derűddel, életörömöddel feltöltődve szeretnék a gyászolókhoz és hozzád is szólni – kezdte búcsúját Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. – Székelyföldről indultál a székelyek életerejével, konokságával felvértezve. A kíváncsiság hajtott, az emberi lét és küzdelem megfejtésének kíváncsisága, hogy hogyan fedezheti fel magát az ember a zene és a kép dimenzióival.” Eötvös színpadi és filmes látványhoz való vonzódása egész életművét átszövi – mutatott rá Káel Csaba. „Imádtad a filmet, a színházat, a muzsikát. Munkásságod ezen derékhadához 15 színpadi művet, operát, 15 színpadi kísérőzenét, 21 filmzenét, összesen 51 látványhoz kötődő művet sorolhatunk. Operáidat legszívesebben zenés színháznak hívtad, ezzel is jelezve a játék, a látvány iránti erős kötődésedet.” Felidézte: „2004-ben hazaköltöztél Magyarországra, hazahúzott a szí-

ved. Bölcsen döntöttél, hiszen részt vettél a Müpa felvirágoztatásában. A BMC lett az otthonod, a Müpa ragyogásod hazai horizontja. Büszkék vagyunk arra, hogy öt Eötvös-opera, a Le Balcon , a Paradise reloaded – Lilith , az Angels in America , a Sleepless (Álmatlanság) és a Senza sangue magyarországi premierjének is a Müpa adhatott otthont. 2019–2020-ban te voltál az évad művésze, karmesterként és szerzőként három koncerttel kápráztattad el a publikumot. Ezt az együttműködést minden közreműködő – és magam is – életre szóló élményként élte meg, hála türelmes, végtelenül komoly és lenyűgözően derűs személyiségednek.

Mindannyian tudtuk, hogy az a kedves ember, akinek az évadot szenteljük, egy világszerte elismert, végleg hazatérő magyar zseni.”

„Akinek fontos a szó, nehéz is” – mondja a narrátor Esterházy Péter szövegében a Halleluja –Oratorium balbulum elején. Kovács Géza művészeti menedzser számára ugyancsak: „Nehéz a szó, ha Eötvös Péter halála az ok, hogy beszéljünk. Eötvös Péter hamvai ma sírba kerültek. Bartók Béla, Kocsis Zoltán, Jeney Zoltán sírja mellett. Egész jó társaság – jegyezné meg huncut mosolylyal, ha itt lenne. Ám nincs itt, és mi most azért vagyunk együtt, hogy elsirassuk, hogy búcsút vegyünk tőle, hogy elvégezzük a halálakor elkezdett gyászmunkát, és hogy elfogadjuk: egy olyan világban kell élnünk, ahol ő már nincsen.Tanítványok és előadók, zeneszerzők és alkotótársak, családtagok és a szűkebben vett barátok tarka köre tanúsíthatja, hogy

Eötvös Péter szelídsége lefegyverző volt, hogy következetessége nem ejtett másokon sebet.

Hogy céltudatossága

szövetségessé tette az érdektelent is.

A zenetörténet dolga lesz összegezni, feldolgozni életművét, mely hatalmasan magasodik fölénk.”

„1997-ben játszottam az UMZE-val, ő vezényelt, én ütőhangszeren működtem közre – emlékezett Gőz László, a BMC vezetője. – Még nem ismert. Megkérdezte, ki ez az új ütős az Amadindában? Rácz Zoltán bevallotta, nem ütős, hanem harsonás. Akkor kezet fogtunk, és két hónap múlva már Atlantis című lemezének kiadásáról beszélgettünk... A kapcsolat olyan erőssé vált, hogy minden művét, amit addig nem adtak ki, és az attól fogva megírt összes darabját a BMC adta közre. 2024ig 24 lemezt jelentettünk meg. Amikor a BMC Mátyás utcai háza épülni kezdett, elkötelezetten részt vett a tartalmi megtervezésében. Ez elmondhatatlanul fontos volt számunkra, mert nemcsak

az Eötvös Intézetnek adtunk helyet, hanem együtt terveztük a BMC bővítését is. A dátum persze csúszik, de meg fogjuk csinálni, az ő intenciói alapján! Hiszen konkrét elképzelései voltak, hogyan működhet ma egy kortárs opera. Sokat járt a BMCbe, nemcsak dolgozni, hanem koncertekre is. Minden új lemezünkről elmondta a véleményét. Lett köztünk egy zenei apa-gyerek viszony. A BMC-ben ő mindig van és mindig lesz.”

Eötvös és Lukács Miklós cimbalomművész kapcsolatának története 2004-ben kezdődött. „Gőz László telefonált, hogy Péter szeretne velem beszélni. Szakcsi Lakatos Bélával készítettünk egy duólemezt, ezt hallotta, és eldöntötte, ettől kezdve szeretne velem dolgozni. Fábián Márta – Eötvös zeneakadémiai osztálytársa – visszavonult az aktív cimbalmos élettől, és szükség volt

valakire, aki a műveit előadja. Gyönyörű húsz év volt! Hálás vagyok neki, teljesen új tereket nyitott számomra a cimbalom területén és magában a zenében is. Köszönhetek neki egy csodálatos cimbalomversenyt is, amit éppen tíz éve mutattunk be Portóban. Rengeteget dolgoztunk, szimfonikus zenekarokkal, kamarazenekarokkal, a világ legcsodálatosabb helyszínein.

Megerősítette bennem

aggszűzszerepek találtak meg. Talán emlékezett a 2009-es Radames-előadásra, amelyet a Szombathelyi Bartók Fesztiválon mutattunk be. A darabot eredetileg német-angol-olasz keveréknyelven írta, sokat küzdöttünk a szöveg magyarításával, végül roppant ironikus, frenetikus produkció kerekedett. A Valuska próbáira többször eljött, ahogy az egészsége engedte. Sajnos éreztük, hogy folyamatosan romlik az állapota. Nagyon szerettem volna, hogy még ott lehessen a bemutatón. Hogy megmutathassuk, érezzük, értjük a műve elképesztően elegáns társadalomkritikáját. Ez szerencsére megtörtént.”

A tanításban példát adott, hogy mi az a folyamat, amin végig kell menni, milyen alázattal, tisztességgel kell végezni a munkát. Szerette azt, ahogy kísérletezem a pizzicatóval és az ujjal pengetéssel.

A darabon, amit búcsúzóul eljátszottam, ott van a keze nyoma, mert korábban megmutattam neki, és tanácsokat adott, hogyan legyen puhább, szebb a hangzás. A mű címét most kiegészítettem: Aura – Hommage à Eötvös Péter.”

Az utolsó opera, a 2023 decemberében bemutatott Valuska egyik női főszereplője, Szabóki Tünde így emlékezett Eötvös Péterre: „Tavaly január végén találkoztunk vele először, hogy a darabról meséljen. Az első nagy szólórész akkor már készen volt, azután június végén újra beszélgettünk, kézbe vehettük a kottát, Vajda Gergely megcsinálta a zongorakivonatot. Bemutatta, hogy milyen karaktereket szeretne látni a színpadon, mi pedig ennek nyomán formáltuk meg a szerepünket. Ő választotta ki a szereplőket, meglepett, hogy mennyi mindent tudott rólunk, ugyanis rendszeres operalátogató volt. Hálás vagyok neki, hogy felfedezte az énem másik oldalát, hogy van komikus vénám is, mert engem addig jobbára kesergő, szenvedő

„2001, a Párizs–Dakar című kompozíció felvétele óta rendszeresen dolgoztunk együtt – mondta Fekete-Kovács Kornél trombitaművész, a Modern Art Orchestra vezetője. – A BMC kiadványának zenei felvételvezetője voltam, emellett én játszottam az egyik trombitaszólamot, Gőz László a másikat, Vajda Gergely vezényelt. Nagyon sokat tanultam tőle, részt vettem kurzusain, hálás vagyok a sorsnak a kapcsolatunkért. Úgy gondolta, hogy hangszerelőként vagy társzeneszerzőként megbízhat bennem. Több alkalommal felkért, hogy egy-egy művét alakítsam át. Kilencven százalékban szabad kezet adott, természetesen végül egyeztettünk. Ilyen volt például a Párizs–Dakar, amelynek 2019-ben általam elkészített második változata a spanyolországi Salamancában hangzott el. Legutóbbi felkérése, amelyen most is dolgozom, a Balkon (Le Balcon) című operából készülő zenekari szvit. Egyik szeretett alkotása volt, és méltánytalannak tartotta, hogy olyan ritkán játszszák. Így támadt az az ötlete, hogy legyen a darabból zenekari szvit, ami könnyebben előadható. December 5-ig kell vele elkészülnöm, mert a Müpa emlékestjére tűztük ki az ősbemutatót. A koncertnek ez a premier áll a középpontjában, köré pedig azokat a műveket szerkesztettük, amelyek összekötik Eötvöst és a Modern Art Orchestrát, illetve engem. A Párizs–Dakaron kívül megszólal a Lectures différentes című szaxofonkvartett, valamint a Music for New York , egy különleges, elektronikus zenei alapú kompozíció.”

EÖTVÖS PÉTER EMLÉKÉRE

2024. december 5.

A Ringnél szebb feladatot elképzelni sem lehet

Interjú Fischer Ádámmal

Kondor Kata

Grafika: Csomor Katerina

Fotó:

Kotschy

Gábor / Müpa

Egyszer azt nyilatkozta, először akkor merült fel önben, hogy karmester lesz, amikor kisgyerekként elvitték egy koncertre, és nem volt elégedett a produkcióval.

Valóban történt egy ilyen eset, öt-hat éves korom körül hallgattam az Üstdob-szimfóniá t, és

azt gondoltam, ha karmester lennék, megmondhatnám az üstdobosnak, hogy játsszon hangosabban.

Emlékszik arra a pillanatra, amikor érett fejjel meghozta a döntést: karmester lesz?

De a családban többen voltak karmesterek, apám és az unokatestvérem is, a nagybátyám pedig karigazgató volt. Utóbb kiderült, apám nagyon szerette volna, hogy én is vezényeljek, de sosem mondta. Mindig azt képzelte, hogy magamtól csinálom, de valószínűleg sugárzott belőle, én meg azt akartam, hogy örüljön.

Sokáig az volt az érzésem, hogy sosem történt ilyen, hanem egyik dolog automatikusan követte a másikat. Kisgyerekkori bejelentésem után apám olyanokat mondott, hogy „hogyan leszel te karmester, ha nem gyakorolsz naponta két órát zongorán?”, de abban a korban erre nem tud mit felelni az ember. Azt gondolom, a személyiségem nem predesztinált arra, hogy karmester legyek. Sose akartam vezető pozícióba kerülni. Persze a karmesterséget is többféleképpen lehet csinálni, nekem is meg kellett tanulnom, hogy mire vagyok alkalmas, és mi az, amit ne akarjak. Sokáig voltak kétségeim, hogy jó pályát választottam-e, de az utóbbi húsz-huszonöt évben rájöttem, ennél szerencsésebben nem is alakulhatott volna az életem, hiszen abból élek, amit pénz nélkül is csinálnék, annyira boldoggá tesz.

Mire gondolt, amikor azt mondta, bizonyos dolgokat meg sem próbál?

Ha vezető pozícióban vagyok valahol, sokszor szembekerülnek a rövid és hosszú távú érdekek. Főzeneigazgatóként például el kell döntenem,

Fischer Ádám

hogy egy adott zenész elég jó-e, meg kell-e hosszabbítani a szerződését. De amikor egy koncertre készülünk, a rövid távú érdeknek megfelelően mindent meg kell tennem, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa.

A karmester nagyon sokat tud segíteni a zenészeknek, és én jobban szeretem, amikor a koncert után nem azt mondják, hogy milyen jól vezényeltem, hanem hogy ők milyen jól játszottak.

mert az teljesen szétesett volna. Nem is vállalt ilyen feladatot. Én operakarmesterként szocializálódtam, ott sokszor pillanatok alatt kell dönteni, és ha valaki nem tud azonnal, egyértelműen mutatni egy váratlan gyorsítást vagy lassítást, rögtön baj lesz. Ugyanakkor a második, harmadik előadáson már lehet építeni a zenészek tapasztalatára, mivel hallják az énekeseket, és megfelelően fognak reagálni.

Önről általában két zeneszerzőre asszociálunk, Haydnre és Wagnerre. Hogyan váltak ilyen fontossá a pályája során?

Így előfordult, hogy az illető az én koncertjeimen rendszeresen jobban teljesített, mint máskor. És az összes fiatal zenész, aki sokkal jobb volt nála, és várt a pozícióra, rám lett dühös, amiért nem küldtem el. Ekkor rájöttem, hogy nekem nem az az erősségem, hogy főnök, hanem hogy vendég legyek. Mostanában már jobb a helyzet, a Dán Kamarazenekarnál huszonöt éve vagyok vezető karmester, de ott közösen döntünk a zenekar képviselőivel. A karmester kis túlzással olyan, mint a politikus: csak annyit kell tudnia, hogy kinek a tanácsát érdemes követni.

Azt mondta, a karmesteri munkát nagyon sokféleképpen lehet csinálni. Mégis melyek azok a készségek, tulajdonságok, amelyek feltétlenül szükségesek ehhez a szakmához?

Mondok egy konkrét példát: az általam szinte istenített, nagyra becsült kollégám, Nikolaus Harnoncourt igazából nem tudott vezényelni, azonban kiváló zenész volt. Óriási koncerteket adott, de soha nem tudott volna kevés próbával beállni Bohémélet et vezényelni az Operában,

Nem lehet azt mondani, hogy más nem létezik számomra, a pályámat a Bécsi Állami Operában például olasz operák karmestereként kezdtem. Legtöbbször az Otelló t vezényeltem, a Metropolitanben is azzal debütáltam. Haydnnal kapcsolatban a véletlen is szerepet játszott: Bécsben tanultam a főiskolán, amikor szóba került, hogy a kismartoni Esterházy-kastély parlagon hever. Akkoriban még létezett a vasfüggöny, alig pár kilométerre tőle, nyugati szemmel tehát már a világ végének számított. Valaki felvetette: „Te magyar vagy, hogy látod ezt a problémát?” Elkezdtem rajta gondolkodni, és ebből alakult ki a Haydn Fesztivál ötlete, aminek a kismartoniak nagyon örültek, mert ők is szenvedtek attól, hogy elfelejtették őket. De ha egy Mozarthoz köthető helyszínre kellett volna koncertet szervezni, azt ugyanúgy megcsináltam volna. Wagner rel is hasonló történt: bár gyerekkorom óta nagyon szeretem a zenéjét, nem én javasoltam a Müpának a Wagner-napok ötletét. Miután azonban 2000-ben meghívtak Bayreuthba Ringet vezényelni, jobban megértettem ennek a zenének a motivációit, funkcióját, és fontosnak éreztem, hogy mindezt megmutathassam itthon is. Aki ugyanis ott találkozik a zeneszerző műveivel, máshol is jobban vezényli őket. De szükség volt a többiek lelkesedésére is, elsősorban Zoboki Gáboréra, a Müpa építészére. Az első évben a Parsifal lal kezdtünk, de a Müpa akkori igazgatója, Kiss Imre rögtön mondta, hogy a Ringet kell játszani, arra sokkal többen akarnak majd jönni. Nyitott kapukat döngetett, mert a Ringnél szebb feladatot elképzelni sem lehet.

Azt viszont nem tudtuk előre, mennyivel intenzívebb a tetralógia hatása, amikor egymást követő napokon játsszák.

Fotó:

Kicsit féltem is, hogy kibírjuk-e, de az első alkalommal Az istenek alkonya utolsó üteme után úgy éreztem, elölről tudnám kezdeni.

Sokszor szembesülünk azzal, milyen aktuális a Ring üzenete, ön ugyanakkor nemcsak a zenén keresztül igyekszik formálni az emberiséget, hanem gyakran szólal meg közéleti kérdésekben is. Amikor közéleti kérdésekben állást foglalok, azt soha nem politikai, hanem emberi jogi szempontból teszem. Van egy angol mondás, amit nagyon szeretek: egy igazi gentleman csak veszett ügyért harcol. Ha a többségi vélemény szemben áll az enyémmel, az nem azt jelenti, hogy ne mondjam ki, amit gondolok. Annak idején nekem is külföldre kellett mennem, hogy karmesternek tanulhassak, tudom, milyen nehéz, amikor az ember kirekesztve érzi magát, nem találja a helyét. Hát még mennyivel nehezebb annak, akit rákényszerít a sors, hogy elhagyja az otthonát! Nem foglalkozom azzal, hogy politikai szempontból helyes-e segíteni a menekülteknek. Mindig lesz olyan, aki visszaél más jótettével, és olyan is, aki gazdagítja a befogadó országot. Ilyen kérdésekben ügyvéd vagyok, nem bíró. Ahogy a Bibliában is szerepel: inkább kíméljünk meg egy városnyi embert a tíz igazért.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK A NIBELUNG GYŰRŰJE

A RAJNA KINCSE 2024. június 20.

A WALKÜR 2024. június 21.

SIEGFRIED 2024. június 22.

AZ ISTENEK ALKONYA 2024. június 23.

Nagy

Attila / Müpa

Szabó T. Anna régóta, megkerülhetetlen szerző a kortárs magyar irodalomban: az összegyűjtött és új verseket nemrégiben közreadó Vagyok című kötettel a Literárium Extra vendége volt.

Egy fantasztikus koncerten, a Müpában debütált a Platon Karataev negyedik albuma, a Napkötöző

A boldogságot hajszoló Peer Gynt történetét Velekei László koreográfiája és a Győri Balett táncosai értelmezték újra.

A világhírű gitárvirtuóz, Al Di Meola pengetős csúcstalálkozót hívott össze a Müpa színpadára: a francia flamencogitáros, Juan Carmona, a görög gitárés buzukivirtuóz, Michael Paouris és az olasz mágus, Peo Alfonsi mellett a spanyol Sergio Martínez csatlakozott Di Meolához, valamint fellépett a magyar Gotthárd Mihály is.

Vashegyi György és a Nemzeti Filharmonikusok Káel Csaba rendezésében vitte színpadra Puccini halhatatlan szerelmi történetét, a Manon Lescaut-t. A címszerepben Monica Zanettint láthatta a Nemzeti Hangversenyterem közönsége.

Fotók: 1. Posztós János / Müpa, 2., 4. Csibi Szilvia / Müpa, 3. Nagy Attila / Müpa, 5. Hirling Bálint / Müpa

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Egy külön világ csak a zenének

Kondor Kata

A Müpa termei nem csupán egyedi profiljukban, de külső jegyeikben és kis titkaikban is különböznek egymástól. A komplexum szívében helyet foglaló Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem azonban mintha nem is ebből a világból származna: a tökéletes akusztika érdekében teljesen független az épület többi részétől. Ismerjük meg a zene szentélyét!

Fotó:

Nagy

Attila / Müpa

Nem csak elfogultságból érezzük úgy, hogy igen impozáns hangszert hallgathatunk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, hiszen Európa második legnagyobb koncerttermi orgonája található itt. 6712 sípból áll, amelyek a 7 centiméteres mérettől egészen 9 méterig terjednek. Ám a közönség csupán néhányat láthat közülük, többségükben a fal mögött helyezkednek el.

A terem 52 méter hosszú, 26 méter széles és 26 méter magas. Összesen 1700 fő fér el benne, ha a 60 állóhelyet is beleszámoljuk. A színpad az előadás igényeinek megfelelően bővíthető, 200 négyzetméter a legkisebb mérete, 290 négyzetméter pedig a legnagyobb. Utóbbi esetben a nézőtér a hármas számú sorral kezdődik.

A hangversenyterem 17 ezer tonnás vasbeton szerkezete rezgéscsillapító gumipárnákon és acélrugókon áll, a környezetétől teljesen függetlenül. Nem véletlenül érezzük úgy, mintha egy önálló univerzumba csöppentünk volna: minden feltétel adott, hogy a külvilág semmilyen zavaró rezgése ne zavarja meg a zenei élményt. A terem a kiváló akusztikai mérnök, Russell Johnson munkáját dicséri, aki korábban olyan koncerttermek akusztikai tervezésében vett részt, mint a New York-i Jazz at Lincoln Center, a Sala São Paulo vagy a szingapúri Esplanade komplexum.

A mennyezetről lelógó, diófa borítású hangvető ernyő és a terem zengőkamráinak különböző pozícióival eltérő akusztikai környezet állítható elő, az egyes koncertek hangzásigényeinek megfelelően. Ezek beállításával, a hangszerekhez hasonlóan, lényegében a termet is behangolják az előadások előtt. A közönséget ilyenkor a széket takaró huzatok helyettesítik, amelyek úgy verik vissza a hangot, mint az emberek ruhája és haja.

Fotók: 2. Hirling Bálint / Müpa, 3. Réthey-Prikkel Tamás/ Müpa, 4. Posztós János / Müpa,

„Mondták, hogy van itt valaki, aki tud varrni”

Arcok a kulisszák mögül: Túri Marika

Gáti Katalin Teodóra, Mihályi Dávid

Lassan húsz éve megy át a Müpa összes jelmeze Marika kezei között, sőt, még egyes kollégák ruhadarabjai is megfordulnak nála, ám a több ezer darab közül így is pontosan tudja, melyiket hol keresse. De mit is csinál egy öltöztető? Milyen trükkjei vannak arra, hogy akár harminc másodperc alatt ruhát cseréljen egy művészen? Többek közt ez is kiderül a Müpa jelmeztárának vezetőjével készített interjúból.

Fotó:

Csibi

Szivlia / Müpa

Fotó:

Mikor és hogyan kerültél a Müpába?

2005 májusában, még a Budapest Táncegyüttes öltöztetőjeként. Az Egri csillagok című táncjátékot mutattuk be, és akkor tudtam meg, hogy a Nemzeti Táncszínház öltöztetőt keres az itteni táncelőadásaihoz. Imádtam népviseletet varrni és öltöztetni is, de az állandó utazást, pakolást, a nehéz jelmezek cipelését, ami korábban a munkámmal járt, már nem bírta a gerincem, úgyhogy váltanom kellett. Amikor idekerültem, a Müpa műhelye üres volt. Egy mosó- és szárítógép állt a mosodában, egyetlen ruhatartó állvány sem volt összerakva, a műhely közepén pedig egy szabászasztal és egy háztartási varrógép árválkodott egy vasalódeszka társaságában.

Húsz év alatt sok minden történt e falak között. Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt két évtizedből? Ennyi év öltöztetői munkával a hátam mögött tudom, hogy nem hiába keveredtem ide. De leginkább arra vagyok büszke, hogy ezalatt az idő alatt egyetlen művésszel sem volt nézeteltérésem. Sokszor kapok dicséretet a művészektől, és noha nem vagyok könnyű eset, empatikusnak tartanak. Az első bemutatóm végén úgy sírtam, mint egy kisgyerek, mert bár nem álltam a színpadon, tudtam, hogy a taps az öltöztetőknek is szól.

Jól sejtem, te vagy az az ember, akit először kérdeznek meg a művészek, ha nem találnak valamit. Ez azt jelenti, hogy az előadás alatt végig a színpad mellett kell lenned?

Ha saját előadásunk van, és nincs próba, akkor az előadás előtt egy órával már ott vagyok. Ha öltöztető próba is van, akkor azon is ott kell lennünk, hiszen ilyenkor lepróbáljuk az egész folyamatot. Ilyen például a Holle anyó: reggel bejövünk, összeszedjük a sztendereket (ruhatartó állványokat – szerk.), dobozokat, és megyünk a színpadhoz. Általában én vagyok a szólisták öltöztetője, Mariann kolléganőm pedig a táncosoké. A Holle anyó esetében szerencsések vagyunk, mert mindenki fel tudja venni az első ruháját, a legnagyobb szükség a gyorsöltözéseknél van ránk.

Olyankor mi történik pontosan? Jöttek már szembe velem olyan videók, ahol a színpad mögött lerántják a ruhákat a szereplőkről, de olyat is láttam, ahol a művész énekelt is közben. Ezek valóban így zajlanak?

Van ilyen is, de az, hogy hogyan oldjuk meg ezeket a helyzeteket, mindig megbeszélés tárgya. Ha például cipzáras ruháról van szó, akkor csak lehúzom, és halkan jelzem a művésznek, hogy hova lépjen, mivel nagyon kevés az idő.

Holle anyó

Nagy Attila / Müpa

A Holle anyónál Süle Dalma öltözése úgy szokott zajlani, hogy lejön a színpadról, leveszem róla az aranykabátot, miközben Holle anyó ruhája már körben elő van készítve, hogy könnyedén bele tudjon lépni, és én onnan emelem fel rá. Közben a fodrász is segít, tartja Dalma haját, amíg felhúzom a cipzárt, vagy éppen megfogja az övét. Ezután rendbe teszem a levetett aranyruhát, mert ezt meg kell ismételni visszafelé is, az idő pedig nagyon kevés.

Meddig tart egy ilyen gyorsöltözés?

Volt már harminc másodperces öltözésem is, de az a letépős megoldás. Ilyen volt például itt a Müpában a Pán Péter egyik jelenete, amikor a főszereplő először találkozik a gyerekekkel. Abban a részben a gyerekek először utcai ruhában vannak, majd hálóingben. Akkor csak annyira volt idő, hogy lejöttek a színpadról, letéptük a ruhát, és már küldtük is vissza őket. Sok ilyen trükköt alkalmazunk.

Beszéljünk egy kicsit a környezetedről. Amikor belépek hozzád a varrodába, mindig ámulatba ejt ez a sok gyönyörű ruha és a textíliákat körbelengő jellegzetes illat. Miket találunk itt, és mi velük a feladatotok?

Ez a sok ruha, amit a műhelyben látsz, többnyire a futó előadások jelmezei. Emellett a feladataink közé tartozik a házban dolgozók formaruháinak javítása, a törölközők mosása, de ha például valamelyik színpadi függöny elszakad, azt is mi hozzuk rendbe. Nap mint nap új produkciók, új művészek érkeznek hozzánk, de ha nem is tudom pontosan minden egyes művész nevét, figyelni kell rájuk, és a megfelelő módon kell kezelni őket.

Az operáknál különösen koncentrálni kell, hiszen ha egy darabot több napig játszanak nálunk, akkor a ruhák kapcsán gyakorlatilag minden a mi fela­

datunk:

vasalunk, mosunk, karbantartunk, és persze öltöztetünk is, ha szükséges. Ha a Müpa saját produkciójának a jelmezeiről van szó, akkor mindehhez hozzájön a ruhák tárolása és felújítása is.

Fotó:

Csibi Szilvia / Müpa

Nornák Wagner

Az istenek alkonya című zenedrámájának előadásában

Fotó:

Nagy Attila / Müpa

Említetted, hogy szoktatok ruhákat javítani, a művészektől a kollégákig mindenkinek segítetek.

Tudnál mondani egy-két szokatlan kérést, helyzetet, amivel az évek során találkoztál?

A feladatköröm számos vicces szituációt szül, nemrég például a Holle anyó előadása alatt azzal a kéréssel találtak meg, hogy gyorsan kerítsek egy arany nyakkendőt, mert az egyik énekes otthon felejtette a sajátját. Persze kerítettem. De emlékszem a legelső ilyen élményemre is: egyik nap jöttem be az egyes portánál, és egy biztonsági őr magába roskadva ült egy széken. Valaki odajött hozzám és azt súgta: „Marika, ennek az úrnak segíteni kéne.” Kérdeztem, hogy mit tehetek érte. „Hát tudod, amikor beérkezett dolgozni, szétreccsent a nadrágja…” – felelte a kolléga. De volt olyan hostessünk is, aki azzal jött le hozzám, hogy leszakadt a szoknyája alja, és azt mondták neki, hogy van itt valaki, aki tud varrni.

Jövőre lesz húszéves a Müpa, gondolom, rengeteg ruha gyűlt össze a műhelyben az elmúlt két évtized alatt. Körülbelül mennyi jelmez lehet itt?

Számot nem tudok mondani, de tényleg nagyon sok van. Igyekszünk egy-egy jelmezt többször használni, mert rossz érzés, ha csak állnak itt az öltönyök, az ingek, a cipők, a köpenyek.

A Müpa születésének első percétől itt vagyok.

A kezem által épült fel a jelmeztár, és pontosan tudom, mit, mikor és hova tettem.

Az is rögtön eszembe jutott, hogy hol van az a bizonyos arany nyakkendő a raktáron belül, amiről korábban meséltem. Ha ruháról van szó, minden rögzül a fejemben.

Akkor felteszem a legnehezebb kérdést: melyik a kedvenc ruhád? Igazából nincs ilyen. Látványra talán a nornák ruhái Az istenek alkonyából, mert nagyon érdekes felületűek. De amit a Rajna-lányoknak másodjára készítettem, az is nagyon egyedi jelmez volt.

Régi és új Bécsben találkozik

Kondor Kata

A Müpa kulturális intézmény, de több is annál: különleges érték Budapest építészetében, valamint egy előkelő szakmai klub, az Európai Koncerttermek Szövetségének tagja. Ismerkedjünk meg a következő klubtárssal, a bécsi Konzerthaus épületével!

Fotó: Rupert Steiner

1913-ban Bécs közönségét lázba hozta, hogy városuk a nagy hagyományú Musikverein mellett újabb koncerthelyszínnel gazdagodott. Az eredetileg három előadótérből álló Konzerthausban az 1998 és 2001 közötti felújítás során egy negyedik, a rétegműfajok és meghittebb atmoszférájú produkciók befogadására alkalmas termet is kialakítottak.

Nagyterem: Az 1886 fő befogadására alkalmas Nagyterem az épület szívében található. Régi és új találkozik itt: miközben a renoválás során helyreállították az épület eredeti szépségét, a legmodernebb technikával is ellátták, hiszen a komolyzene sztárjai mellett nagy jazzelőadók is fel szoktak lépni. A teremben a klasszikus stílusjegyek, az arany és a fehér dominálnak.

Schubert terem: A gyönyörű kazettás mennyezetéről híres Schubert teremben 320 fő tud leülni. Miközben a helyszín egy kicsit a régi szalonok hangulatát kívánja felidézni, és olyan népszerű kamarazenei sorozatoknak ad helyet, mint a Lunchtime-koncertek, gyakran más funkciókat is betölt: konferenciákat, díszvacsorákat is rendeznek benne.

Mozart terem: Belépés után balra kell fordulnunk, ha a Mozart teremben szeretnénk meghallgatni egy koncertet. A parádés akusztikájú térben nemcsak hangversenyeket rendeznek, de felvételeket is készítenek, a szomszédban közvetlenül egy hangstúdió található. A 735 széket felsorakoztató terem műsora is igen változatos, a szólókoncertek különösen fontos szerepet játszanak a programban.

Berio terem: Az alagsorban kapott helyett a Konzerthaus legfiatalabb, izgalmasan modern belső térrel rendelkező hangversenyterme, a híres 20. századi olasz komponistáról elnevezett, 400 fős Berio terem, mely már névadásával is jelzi fő funkcióját: elsősorban a modern-kortárs zene számára jött létre. A technikai lehetőségek alkalmasak arra, hogy megfeleljenek a napjaink zenéje által támasztott rendhagyó kihívásoknak, ugyanakkor itt tartják például az ifjúsági programokat is.

Fotók: Lukas Beck

Közös alkotói energiák

Interjú Tövisházi Ambrussal és Nóvé Somával

Nagy István

Rendhagyó interjúsorozatunk keretein belül legutóbb Áron András beszélgetett a Platon Karataev frontembereivel, ezúttal pedig az Amorf Ördögök, illetve a Samurai Drive közelgő koncertje kapcsán Tövisházi

Ambrust és Nóvé Somát vettük rá egy közös beszélgetésre.

Mennyire ismeritek egymás munkásságát? Emlékeztek rá, mikor hallottátok először egymás zenéjét?

Tövisházi Ambrus: Tavaly egy szabad estémen elkeveredtem a Kolorádó Fesztiválra, belefutottam a Mordái zenekar koncertjébe, és nagyon-nagyon tetszett. Maga a helyszín is adott egy különleges élményt, a zene pedig a legjobb értelemben volt meglepő. Szerintem első ránézésre, avagy hallásra ti komor, sok textúrából és sűrű hangképekből álló cuccot csináltok, ami közben humoros is. Olyan, mintha azok a népdalok, amiket a Muzsikástól ismertem meg, sokkal sötétebben és egyben viccesebben szólalnának meg.

Nóvé Soma: Én tőled először az Erik Sumo Band dalait hallottam, aztán pedig nagyon tetszett a Liza, a rókatündér című film általad szerzett zenéje.

Ambrus, téged az Amorf Ördögök kapcsán ismert meg a hazai közönség, de a zenekar három lemez után 2006-b an váratlanul feloszlott. Mi volt ennek az oka?

T. A.: Nehéz ezt pár mondatban összefoglalni. Minden, amit emberek együtt csinálnak, magában hordozza a konfliktus lehetőségét. Abból az együttműködésből kihoztuk a maximumot. Tariska Szabolcs régi korokat idéző, olykor vicces, olykor komolykodó szövegei ezekben a sanzonokban remekül működtek,

de aztán úgy éreztem, hogy ezt a dolgot be kell rakni a fagyasztóba. Nem könnyű erről beszélni, és nem is lenne fair azokkal a zenekartagokkal szemben, akik nem ülnek most ennél az asztalnál. Pláne, ha olyan örök harcostársakról van szó, mint Tariska Szabi vagy Péterfy Bori. Ott akkor az volt a logikus lépés, hogy csinálunk egy új zenekart annak az embernek hármunk közül, aki tud rendesen énekelni. Ez lett a Péterfy Bori & Love Band.

A Middlemist Red tavaly novemberben adta az utolsó koncertjét a Dürer Kertben rendezett Reflektor Fesztiválon. Azóta eltelt 5 hónap, nyilván valamelyest már leülepedtek a dolgok. Véglegesnek tekinthető a búcsú?

N. S.: Nagyon szeretek a Middlemist Red tagjaival zenélni, és nagyon szeretek velük időt tölteni. Alkotás szempontjából most nincs releváns státuszban a zenekar, és egy darabig biztosan nem áll össze, mert egyikünkben sincs meg az a koncepció vagy vízió, aminek mentén újra elindulhatnánk.

T. A.: Bizonyos szempontból hasonló volt a helyzet az Amorf Ördögöknél is. Mi sem vesztünk össze, de azt éreztük, hogy abban a formában nem tudunk tovább alkotni. Nem működtek a közös alkotói energiák, és ilyenkor az a korrekt döntés, ha leáll a zenekar.

N. S.: Én azt éreztem, hogy ha folytatjuk, akkor szép lassan kivéreztetjük a projektet, amihez mindannyian nagyon kötődünk szakmailag, zeneileg, érzelmileg. És úgy voltam vele, hogy a zenekar csak akkor tud esetleg újra összeállni majd valamikor a jövőben, ha most abbahagyjuk.

Ambrus, te nemrég kiszálltál a Péterfy Bori & Love Band koncertzenekarból, noha alkotóként, producerként továbbra is a produkció része vagy. Miért hoztad meg ezt a döntést?

T. A.: Mindig is a stúdióban éreztem jobban magam, az élő zenélés később jött az életembe. Szeretek koncertezni, de a stúdiós játszadozás, kísérletezés érdekel a leginkább. Nehéz volt most ez a váltás, mert én találtam ki a zenekart, és már régóta egyengetem Bori szólókarrierjét a zenéim segítségével. Az utóbbi időben azonban azt éreztem, hogy a koncertezés inkább csak elszívja az energiámat. Egy nagyon kedves fiatal srác az utódom, Hodován Milán, aki hozzám hasonlóan szintén készít filmzenéket. De közben épp most rakjuk össze Bori új lemezét, írtam rá dalokat, producerkedem. Sikerült úgy meglépni ezt az egészet, hogy nem okozott nagy megrázkódtatást, bár azért egy kicsit sajnálom őket, hogy most sokat kell próbálniuk az új felállásban.

Miközben a Middlemist Red egyre kev e s ebbet koncertezett, a Mordái mindinkább előtérbe került. A legutóbbi album 2022-es keltezésű – van tervbe véve új anyag az idei évre?

N. S.: Akarunk csinálni egy 4-5 számos minialbumot, illetve az Akváriumban fogjuk ünnepelni az ötödik születésnapunkat április 4-én.

Nemrég megint belevágtam egy új projektbe:

ifj.

Csoóri Sándorral, vagyis Sündivel alkotok duót, megosztott frontemberi feladatokkal.

Ő brácsázik, tamburázik és énekel, én pedig gitáron és buzukin játszom, valamint szintén énekelek. Áprilisban jelenik meg a bemutatkozó anyagunk, ami egy ötszámos lemez. Mindössze egy óra alatt rögzítettük.

Az Erik Sumo Band mennyire aktív mostanában?

T. A.: Nem annyira, de majd jobban felpörgünk. Lesznek koncertek, egyelőre nem olyan sok, de szeretném visszatolni az energiát abba a zenekarba. Tavalyelőtt megjelent két hétszámos EP-nk, egy diszkós sorozat két részeként. Az a helyzet, hogy ha az ember minden filmzenés felkérést elvállal, akkor a zenekarára nem túl sok ideje marad, és egy kicsit most ebben a csapdában vergődöm. Remélem, nemsokára megtalálom a visszavezető utat.

A Samurai Drive-nak egy lemeze jelent meg eddig, négy évvel ezelőtt, pár hónapja pedig kiadtátok a Remedy című dalt, ami stílusában eltér a korábbiaktól. A második album ehhez az új számhoz hasonlóan poposabb, táncosabb lesz?

N. S.: Idén tervezzük megjelentetni az új lemezt, de teljesen más lesz, mint a Remedy. Az egy soulos stílusú dal, az album viszont inkább triphopos hangvételű lesz. Gyerekkorom kedvenc műfaja volt a triphop.

T. A.: Ki volt a kedvenc triphopelőadód?

N. S.: Tricky. Nagyon szeretem a Massive Attacket is, de nekik nincs olyan albumuk, ami elejétől a végéig lenyűgözne. Yonderboi triphopos hangulatú dolgait is nagyon szeretem, meg DJ Krusht is sokat hallgattam régen, és úgy érzem, most egy kicsit visszatérek ehhez a műfajhoz. Tizenhat éves koromban az első zenei bütykölgetésem az volt, hogy triphopos alapokra beatköltők verseit raktam rá.

Ambrus, mik az aktuális filmzenei munkáid?

T. A.: Nemrég végeztem a Kék Pelikan című animációs dokumentumfilm zenéjével, és itt most szeretnék egy picit visszakanyarodni a Liza, a

rókatündér hez. Azt elég sokan látták itthon, nemzetközi visszhangja is volt, a filmzenénk is nyert díjat külföldön. Ketten dolgoztunk a soundtracken: Csengery Dániel csinálta a score-t, vagyis a kísérőzenét, én pedig a filmben elhangzó dalokat. Azért említem ezt, mert a Kék Pelikan zenéjét sem egyedül csináltam: Preiszner Miklós volt az alkotótársam. Sokan – amúgy jogosan –úgy képzelik maguk elé az alkalmazott filmzenét készítő művészt, hogy egyedül, remeteként ül egy 15 négyzetméteres helyiségben, és magányosan bütykölget. Nekem viszont ez már nem először közösségi élmény, és tök jól van ez így.

Soma, te grafikusként is tevékenykedsz. Milyen jellegű munkáid vannak ezen a területen?

N. S.: A grafikusi munkáim nyolcvan százaléka zenei vonatkozású.

T. A.: Te készíted a zenekaraid borítóit?

N. S.: Igen, mindegyiket. Eddig kb. 25 borítót készítettem, és nemcsak a saját projektek számára, hanem másoknak is: például a Run Over Dogsnak, a Grabovskinak, a Sasa Lelének. Számomra a grafikai munka amolyan meditatív funkciót lát el.

Ambrus, a saját produkcióid mellett külső producerkedést is szoktál vállalni. Több lemezt készítettél már a Kiscsillagnak, illetve a te nevedhez fűződik a Jazz című Heaven Street Seven-album. Vállalsz mostanában is ilyesmit, vagy ez már nem fér bele az idődbe?

T. A.: Éppenséggel vállalnék, de az utóbbi időben nem nagyon kapok ilyen megkeresést.

Úgy látom, a ma induló zenekarok sokkal jobban tudják, hogy mit akarnak, és azt a hangzást sokkal könnyebben megtalálják a saját eszközeikkel.

Nem nevezhető klasszikus értelemben vett produceri munkának, de mostanában az köti le rengeteg időmet és energiámat, hogy a Kispál és a Borz felkérésére egyfajta hangzást gatyába rázó munkakört lássak el. Ez csodajó munka, egyrészt mert ilyet még nem csináltam, másrészt tinédzserkoromban óriási Kispál-rajongó voltam. És most a tavaszi turné első külföldi állomásaira is megyek velük. Apróságokról, amolyan finomhangolásról van szó, amit talán az átlagnéző nem feltétlenül vesz észre, én viszont remélem, hogy az összhatást és a zenekaron belüli jó érzést is emeli majd. Visszatérve a kérdésre: a producer szónak, illetve funkciónak nagyon sok jelentése van. Nekem valahogy úgy tűnik, hogy egy szólóelőadóval könnyebb együtt dolgozni producerként, mint egy zenekarral. Utóbbi esetben a producer egy személyben gondozó, pszichológus és kicsit pap is kell hogy legyen. Van egy diplomáciai vonzata is ennek a munkának, nehéz jól és lelkiismeretesen csinálni. A HS7 lemezét, amit említettél, kudarcként éltem meg. Úgy érzem, nem sikerült elérni a kitűzött célokat, és sem a producer, sem az együttes nem távozott elégedetten a stúdióból. Azokat a Kiscsillag-lemezeket viszont, amelyeken dolgoztam, nagyon szeretem most is. De nem egyszerű dolog az a fajta producerkedés, amikor egy csapattal kell dolgoznod.

Milyen emlékeket őriztek a korábbi müpás fellépéseitekről?

N. S.: A Middlemist Reddel játszottam ott a covid utolsó periódusában.

T. A.: Parkolós koncertetek volt? Nekünk olyan fellépésünk volt Péterfy Borival, még a covid korábbi időszakában.

Az emberek nem ülhettek be a terembe, úgyhogy az autójukból hallgattak minket a külső parkolóban. Volt kint egy nagy LED ­fal, azon nézhettek minket, ahogy az üres koncert teremben kamerák előtt zenélünk.

A hangot pedig úgy lehetett megoldani, mint az autós moziban: a nézőknek egy bizonyos frekvenciára kellett tekerniük az autórádió kapcsolóját. A koncert előtt egy kis ablakon kiintegettünk a közönségnek, Lovasi András is ott volt velünk mint vendégfellépő.

N. S.: Tavaly is játszottam még a Müpában: van egy projektem, amiben iamyank és Vangel Tibor társaságában a Doors dalait dolgozzuk át, és ezzel a formációval léptünk fel. A dalszövegeken kívül szinte minden mást nagyon megváltoztattunk. Mivel semmilyen előzménye nem volt a dolognak, talán hihették azt páran, hogy ez most valami klasszikus értelemben vett Doors-tribute lesz, de a nézők teljesen mást kaptak.

T. A.: Szerintem a hangod, a hangtartományod eléggé hasonlít Jim Morrisonéra.

N. S.: Igen, ezért javasolta Dobos Csaba zenei me -nedzser, hogy legyen egy ilyen produkció. Az ő ötlete volt. Szerintem jól sikerült a koncert, és fogunk még fellépni, meg lemezt is tervezünk.

T. A.: Nagyon szeretem a Doorst, különleges dolog volt. Akkor ismertem meg őket igazán, amikor kijött Oliver Stone filmje, pedig az egyáltalán nem tetszett. A zene viszont nagyon. Hihetetlen, ahogy megcsinálták azt az időtlen életművet, basszusgitár nélkül.

Milyen különleges produkcióval készültök a közelgő Amorf Ördögök-, illetve Samurai Drivekoncertre?

T. A.: Nálunk Kulka János lesz a vendégfellépő, egy dal erejéig. Nagyon örülök, hogy elvállalta a felkérést. Tariska Szabi és én csináltunk neki egy lemezt, ami tavalyelőtt jelent meg, és arról fogunk eljátszani vele egy számot.

N. S.: A mi koncertünknek az lesz az érdekessége, hogy kamarazenekari felállásban fogunk játszani. Lesznek vonósok és fúvósok is.

HEY, JUNE! AMORF ÖRDÖGÖK

Minibár és a Celluxbetyár 2024. június 1.

SAMURAI DRIVE AND THE CRAZY 88 2024. június 8. Fotók: Csibi Szilvia / Müpa

Az

Akik nélkül nincs Ring

Csepelyi Adrienn

Nélkülük – nem túlzás – nincs Wagner-napok. Azon a színvonalon legalábbis, amelyről világszerte híres a fesztivál, biztosan nem: korrepetitorként „összefésülik” a szélrózsa minden irányából érkező, rendkívül kevés helyszíni próbával beálló vagy épp utolsó pillanatban beugró énekeseket. Bartal László és Bartinai Gábor két különböző pontról indult Wagner felé. Egyikük vezényel is – másikuk énekel, ha szükséges. Akár Brünnhildét is.

Catherine Foster

istenek alkonya előadásán

Fotó:

Nagy Attila / Müpa

Felülről rálátni az erdőre

– Bartal László

„Fiatalkoromban a Máté-passió és a Don Giovanni után rögtön a Ring következett – meséli Bartal László karmester és korrepetitor, s már a hangsúlyaiból is hallani: Wagnernek kiemelt jelentősége van az életében. – A Tannhäuser t vezényeltem először az Operában. Azt vallom, hogy a Trisztán mindenek felett, de azért a következő Az istenek alkonya . Életcélom lett, hogy eldirigálhassam a Ringet. Azóta végigkísér.”

Azt mondja, Wagnert korrepetálni az anyagból adódóan különleges feladat. „Az olasz operában vannak a dallamok, azt kíséri a zenekar. A Ringnél pedig van a zenekari dallam, a zenekari harmóniafolyamat, ami kiad egy sodrást. Ezt a folyamatot át kell hallani, át kell látni. Ehhez jön az énekes szólama, és e kettőnek egyszerre kell működnie. Hasonló ez ahhoz, mint amikor a fától nem látjuk az erdőt, de ha helikopterrel fölé kerülünk, egészen a láthatárig repül a tekintetünk. Korrepetitorként kell érzék ahhoz, hogy el ne vesszen az ember a részletekben.”

Bartal László – mindenki ezt említi róla először –rendkívül alapos korrepetitor: lefordít, kiszótáraz, esztétikai és minden egyéb szempontból megvizsgálja az anyagot. „A teljességre törekszem, és amennyire lehet, »bevasalom« az énekeseken a szólamot. Amikor zeneigazgató voltam, akkor is szerettem korrepetálni, illetve magam elkezdeni a próbafolyamatot, ami nagyon fontos. Az imprinting, ugye: mint Konrad Lorenz kacsáinál. ”

Bartal László azt mondja, a Wagner-napok kapcsán leginkább az a feladatuk, hogy összerendezzék az énekeseket, és olyan apróságokon dolgozzanak, mint a kiejtés, esetleg egy-egy szöveghiba.

„Fischer Ádámnak vannak olyan ötletei, amelyek a kottából nem derülnek ki. Számára jelentőségteljes részletek, ahol szeret nagy

hatást kiváltani egy­ egy pianóval, generálpauzával.

Ezeket fontos továbbadni, megszoktatni az énekesekkel. A legnagyobb kihívás maga a mennyiség, hiszen egy év alatt kopik a tudás, és hirtelen egy teljes Ringet kell elővenni, miközben bármelyik Wagner-opera önmagában is nagy falat.”

Amikor a Wagner-napokkal kapcsolatos legemlékezetesebb élményéről kérdezem, a közönség nélküli covid-közvetítést említi: „Koncertszerű előadás volt, amit streamelhettek a nézők. A zenekar a színpadon ült, az énekesek pedig a zenekar előtt álltak, és ily módon a karmester is a hátuk mögött volt. Így aztán félig-meddig én dirigáltam a darabot az énekeseknek. Figyeltem, hol van Fischer Ádám keze, de sokszor nem lehetett látni, meg persze tudtam is, mit hogyan kell. Elvégre a vezénylésnek az a lényege, hogy legalább egy egységgel mindent előre tudjon az ember. Nekem talán ez volt a legszebb emlékem, itt éreztem magam a leghasznosabbnak.”

Pedig Bartal László „normális esetben” is dirigál a Ringben, mégpedig a külső zenét, például amikor Erda a Föld mélyéből énekel, hiszen az énekesnő nem látja Fischer Ádámot, és nem is hallja a zenekart.

Az énekesek beosztását külön titkárság intézi, elképesztő szervezési bravúrokkal. Mivel a szólisták vagy már eleve ismerik a művet, vagy külföldön tanulják meg, nagy szerep esetén „ráérnek” másfél évvel korábban elkezdeni foglalkozni vele, kisebb szerepre elég lehet fél év. „Mostanra a magyarok közül már mindenki énekelte a szerepét, úgyhogy a Wagner-napok előtt másfél hónappal kezdjük feleleveníteni a szólamokat.”

Bartal László szerint a Wagner-napok sikerének két fő titka van: „Egyrészt a lehető legjobb énekesek érkeznek ilyenkor, másrészt Fischer Ádám révén egy sodró lendületű előadást hallhatnak a nézők. Sosem válik unalmassá.”

Nem volt könnyű kezdés – Bartinai Gábor

Beszélgetésünk Bartinai Gáborral némileg meglepően indult.

„Először konziban, zenetörténet-órán tanultunk Wagnerről. A fiatal Móricz Klára jött oktatni az akkor nyugdíjba vonuló Sólyom tanár úr helyett, és egy teljes félévet szentelt Wagnernek. Más évfolyamokból is tömegével tódultak a hallgatók az óráira. Kis részletekben nagyon érdekesnek tűnt, de hogy élőben meghallgassak egy Wagnert...”

Amikor végre rávette magát, a második jelenet végétől már nagyon fészkelődött A Rajna kincse alatt, de azért adott még egy esélyt a Ringnek: elment A walkür re is. „Ugyanaz történt: a második felvonástól borzasztóan szenvedtem. Jó ideig nem is próbálkoztam újra. Olyannyira nem, hogy amikor elkezdtem dolgozni az Operában, kérdezték, volna-e kedvem A Rajna kincsével foglalkozni, én meg mondtam, hogy ha lehet, inkább maradjunk valamilyen kevésbé megterhelő darabnál. Végül, évekkel később, a Parsifal lett az első, amit megtanultam, máig ez áll a legközelebb hozzám a Wagner-repertoárból. Ezt választottam a bécsi Staatsoper próbajátékára is, ahol aztán öt éven át dolgoztam.”

A Müpába 2009-ben került, Németh Judit ajánlására. „Boldog voltam, hogy Fischer Ádámmal játszhatok Wagnert, és olyan világsztárokkal próbálhatok, mint Linda Watson.”

Hihetetlen élményekből nem volt hiány az évek során. Bartinai Gáborról érdeklődve szinte minden kollégája ugyanazt jegyezte meg először: ha a szükség úgy hozza, gond nélkül énekel Brünnhildét is főpróbán. Márpedig a szükség gyakran hozza úgy.

„Brünnhilde úgy lettem, hogy Catherine Foster és Iréne Theorin között be volt osztva, ki mikor énekel – utóbbi kapta a főpróbát, de sajnos beteg lett. Beugróként Allison Oaks vállalta végül A walkür t, rengeteg repülőúttal és hatalmas bravúrral, de csak a főpróba harmadik felvonására tudott megérkezni, úgyhogy a második felvonást kénytelen voltam én énekelni. Az istenek alkonya próbáján Rálik Szilvia segített ki, de az első és a harmadik felvonás között volt egy Álarcosbál-próbája. Úgyhogy ott a második felvonást énekeltem, a negyedik jelenetet, ami a legdrámaibb rész az egész darabban. Aztán az ötödik jelenetre megérkezett Szilvia. Volt, hogy a Siegfried címszereplője a főpróbán a harmadik felvonás zárójelenete előtt nem tudta folytatni. Akkor a játékmesterünk, Polgár Etelka azonnal felugrott a színpadra, és beállt játszani, én pedig odaültem Fischer Ádám mögé, és énekeltem. Tavaly Hagen, Wotan és a Vándor voltam: ezek egy kicsit jobban megfelelnek a hangi adottságaimnak, legalábbis Brünnhilde és Siegfried szólamához képest.”

Bartinai Gábor azt mondja, nagyon sok nehézség van a munkájukban, de soha nem gondol arra, hogy valami nehéz.

Összetett munka a miénk.

Meg kell tanulni a darabot, segíteni kell az énekeseknek, amennyire lehet.

A kommunikáción is sok múlik, hiszen az énekesek hibáira kell rámutatnunk. Az utolsó pillanatban történő változásokról nem is beszélve. Először mindig elszörnyedek, amikor ilyesmi előfordul, és nekem kell beugranom, ugyanakkor van benne egy kihívásfaktor – Fischer Ádám vezényletével énekelek főszerepeket egy kiváló zenekarral. Nem rossz ez, lássuk be.”

Szerintem sok operaénekes cserélne vele.

Nyáron sincs megállás

A koncertterem zárva, de a jazz tovább szól

Frauenhoffer György

Azt már tudjuk, hogy naptej és könyv nélkül nem érdemes nekivágni a nyári szezonnak, de jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mit kezdjünk a vakáció alatt előtörő Müpa-hiányunkkal. A jó hírünk az, hogy ezekben a szűkös hetekben sem hagyjuk hallgatnivaló nélkül közönségünket.

Fotó: Nagy Attila / Müpa

Náray Erika vendége

Scherer Péter

Fotó:

Pályi Bea / Müpa

A Müpa közönsége az elmúlt években már hozzászokhatott ahhoz, hogy a programkínálat bőven túlnő a Komor Marcell utcán. Elég csak az élő közvetítésekre, korábbi produkciók felvételeire és a tematikus playlistekre gondolni. És természetesen a 2022-ben útjára indult podcastra, a Bebopra.

Nem a Bebop a Müpa első kísérlete arra, hogy elérhető közelségbe hozza a sokszor ijesztő szakzsargonnal és bonyolult ritmusképletekkel fűszerezett jazzuniverzumot. 2016-ban mutatkozott be a közönségnek a Jazzrajongók sorozat, amelyben színészek, írók, médiaszemélyiségek –egytől egyig rejtőzködő jazzrajongók – meséltek a műfajhoz kötődő meghatározó élményeikről. Az estek közvetlen hangulatát nemcsak a jó zene, hanem a kiváló műsorvezető személyisége is segítette.

„Nagyon sokat számított már a Jazzrajongók alatt és később a Bebop indulásánál, hogy zenei háttérrel is rendelkezem – meséli a jazz szakot is végzett színésznő, Náray Erika, aki mindkét program műsorvezetője. – Vendégeimmel félszavakból is megértjük egymást, hiszen a jazz közös nyelvünk. Emellett persze arra is figyelünk, hogy a közönség is mindig pontosan értse, miről beszélünk.”

Bár a Jazzrajongók véget ért, a helyére lépő Bebop podcast az elmúlt két évben számtalan emlékezetes beszélgetésnek adott otthont. „Nehéz lenne kiemelni egyetlen kedvenc adást.

Abban a szerencsében van részem, hogy minden alkalommal kivételes zenei tehetségekkel és szakértőkkel beszélhetek, akik sokszor a jazztörténet legjelentősebb pillanataiban voltak jelen. Csak hogy egyetlen közeli példát említsek: nem is olyan régen egy félmondatban megemlítettem, hogy

úgy tudom, Paul Anka kifejezetten Frank

Sinatrának írta a MyWay dalszövegét, mire a beszélgetőpartnerem,

Jazzkovács László egyből rávágta, hogy ezt ő is pontosan így tudja.

Paul Anka ugyanis személyesen mesélte neki” –idézi fel Náray Erika.

Mindenkinek mást jelent a tökéletes nyári zenei aláfestés, de jó ajánlat a vízparti napozás mellé egy korai fülledt jazzklub élő felvétele, baráti találkozókhoz egy big band koncert, átolvasott délutánokhoz a Miles Davis-összes. A többi élethelyzethez pedig a Bebop, ami újabb és újabb zenék egész sorához adja meg a kulcsot.

Seres Gerda

Fotó: JEGAS RA / Adobe Stock

A zene az érzelmi fejlődés és az érzelmi intelligencia lehetséges fejlődésének egyik záloga – hangsúlyozza Csépe Valéria. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a HUN-REN Agyi Képalkotó Központ kutatóprofesszora szerint a zene és az éneklés e kettős hatása miatt igazán hatékony tanulást segítő módszer, elménkre és az érzelmeinkre egyaránt hat. Miként rezeg az agy a pentaton skálát hallva, és vajon ezekből a rezgésekből lehet-e rekonstruálni a vizsgált alanyok által hallott rockdalt?

Csépe Valéria zene- és énekmániás. Nevetve hozzáteszi: „szolfézs-szökevény”, aki hangszeren nem játszik, de a kóruséneklésen nőtt fel, és ott volt Gróh Ilonával a Ringató foglalkozások születésénél. Amikor a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyetteseként munkálkodott, a székház felolvasótermében a titkársági dolgozóknak is szervezett Ringató t. Számos tanulmány, kötet szerzője, aki pedagógusokkal ismerteti meg az éneklés és a zene előnyös hatásait.

„Nincs olyan tantárgy, ahol ne lehetne a művészettel segíteni a megértést, támogatni a tudást, és érzelmeket rendelni hozzá, amelyek a memória ragasztóanyagai.”

úgy szoktam mondani: nagyobb az akusztikus lötyögés. Minden zene hat az érzelmekre, tehát a kéreg alatti területekre. Az evolúció során ezekre az alsóbb rétegekre nőttek rá a nagyagy féltekéi a mindent kontrolláló agykéreggel. Vannak olyan énekek, amelyeknek bár nem értjük a szövegét, pontosan érezzük, miről szólnak. A siratóktól például ösztönösen megborzongunk” – hangsúlyozza.

A pszichológus felhívja a figyelmet az amerikai National Institute of Health tavalyi kutatására, amelynek során a Pink Floyd Another Brick in The Wall című számának hallgatása közben megjelenő agyi aktivitásokat rögzítették, és a mért agyi frekvenciák alapján – a mesterséges intelligencia segítségével – komponálták újra a dalt.

„A zene és az éneklés segíti azoknak az agykérgi hálózatoknak a fejlődését, amelyek feladata a beszéd és a nyelv kialakítása, használata, észlelése, a nyelvi szerkezetek felépítése. Ezek egymást átfedő hálózatok. Van olyan részük, amely az elmére, az ismereteinkre hat. A zenében nagyobb a fegyelem, a beszédben szélesebbek a határok,

Csépe Valéria számára különösen kedves a régi magyar zene, azon belül pedig a pentaton skálára épülő népdalok. „Gondoljunk bele, hogy a legtöbb gyerekdal az ötfokú pentaton hangsort használja, hiszen az igen egyszerű, a népzenei gyűjtések is sok ilyet találtak. Ha végignézünk a világban, akkor láthatjuk, hogy ez a skála az indiaitól az afrikai kultúrán át az európai klasszikus zenéig sok helyen megjelenik. Ausztráliában él egy nagyszerű zeneszerző, Mark Puddy, aki beleszeretett a pentaton skálába, és elsősorban gyerekkórusoknak ír kisebb, szolmizálva elénekelhető darabokat. Ezt hívják Pentatonic Patchworknek. Amikor hallottam őket, arra gondoltam: erre mindenütt a világon szükség lenne. Aztán nem sokkal később ellátogattam egy japán óvodába, ahol ugyancsak ezzel a módszerrel zenéltek. Mikor felhívták a gyerekek figyelmét arra, hogy magyar vagyok, elém állt egy négy-öt éves forma kisfiú, és azt kérdezte tőlem sajátos kiejtéssel és hanglejtéssel: Kodály? Ezt az örökséget használni, frissíteni kellene!

A pentatonra úgy rezeg az agy, mintha egy titkos kódot használna.

Ha lesz még elég időm kutatni, akkor leginkább ezzel szeretnék foglalkozni.”

A dongó, a futás és a pofonok

Darida Benedek

Henry Maske, az amatőr, majd az 1990-es német újraegyesítést követően profi bokszlegenda előszeretettel vonult be a ringbe az „OFortuna” dallamára Carl Orff Carmina Buranájából. Az egykori NDK-ban született öklöző amatőrként többek között nemzeti, Európa- és világbajnoki, valamint olimpiai aranyat nyert, profiként pedig megszerezte, majd tíz alkalommal megvédte a Nemzetközi Bokszszövetség félnehézsúlyú világbajnoki címét. Maske tudhatott valamit.

Hogy Orff zenéje és a velőrengető jobbhorgok között pontosan milyen összefüggés áll fenn, annak megválaszolásával a tudomány egyelőre adósunk.

Az

viszont

bizonyos, hogy a klasszikus zene jótékony kísérője a testmozgás szelídebb fajtáinak, így

a futásnak is.

Egyrészt tapasztalatból állítom ezt, másrészt erre utal például az interneten fellelhető számos, kifejezetten futóknak összeállított komolyzenei lista. E gyűjteményeket természetesen érdemes fenntartással kezelni: az ismert videómegosztó témánkba vágó tracklistje például használhatatlannak tűnik. Önmagában Vivaldi G-dúr szimfóniájával vagy Corelli F-dúr concerto grossójával, Rossini Allelujájával semmi gond nincs, viszont az összesen negyvenperces anyag az éles tempóváltások miatt legfeljebb iramjátékos futáshoz ajánlható. A másik végletet képviselik azon zenei szakportálok, melyek nem csupán zeneműveket ajánlanak futáshoz, hanem azt is feltüntetik, az adott darabot kinek az előadásában érdemes hallgatni. Ugyanakkor a berlini Philharmonie koncertlá-

togatói, illetve egy felkészülési edzésen részt vevő amatőr félmaratonista között szembeötlő különbségek mutatkoznak. Előbbiek ideális esetben a muzsika hatására az úgynevezett ataraxia állapotába kerülnek, amikor (az ókori sztoikusok szerint) a lélek nyugalmát semmi nem képes megtörni. Utóbbiaknál, mondjuk a 16. kilométer környékén, gyakoribb az oxigénhiány állapota, amikor már nagyjából mindegy, hogy Brahms V. magyar tánc a a bécsi, avagy a londoni filharmonikusok előadásában szól a fülhallgatóból…

Mi a következőket tanácsoljuk a futás és a klasszikus zene iránt egyformán elkötelezett, nyájas olvasónak:

1. Lehetőleg ne hallgassa futóedzésein RimszkijKorszakov A dongó című darabját – hacsak nem éppen a 100 méteres síkfutás Usain Bolt által felállított világcsúcsának megdöntésére készül.

2. Használja bátran a Müpa által összeállított, kifejezetten futóknak szóló listát a két óránál rövidebb futásaihoz. Két óránál hosszabb futásokhoz kétszer hallgassa meg!

A zene keresztútjai

Mi az a crossover, és miért ilyen népszerű?

Paál János

Bár a 21. században már nehéz tiszta műfajokról beszélni, műfaji sajátosságok, egy-egy zenei hagyomány által kijelölt csapások azért még léteznek. Amikor ezek az ösvények találkoznak, amikor egy dal (vagy akár egy egész életmű) két vagy több jól beazonosítható műfaj jegyeit egyaránt magán viseli, akkor beszélünk crossoverről.

Subtones feat.

Otis Sands

Számtalan oka lehet annak, hogy egy művész letér a zenei háttere által számára kijelölt útról, és hosszabb-rövidebb időszakokra beemeli életművébe valamely más műfaj elemeit. A döntés hátterében állhat a népszerűség vágya (ha belefárad abba, hogy hiába évtizedes munkával elsajátított készségkészlete, nem tudja áttörni műfaja üvegplafonját), küldetéstudat (ha például azt tűzi ki céljául, hogy egy viszonylag ismeretlen zenei világot népszerűbb műfajok eszköztárával kiegészítve tegyen hozzáférhetőbbé), vagy a puszta kíváncsiság (ha művészetfelfogása középpontjában a folytonos megújulás vágya és a kísérletezőkedv áll). Bármi legyen is a hajtóerő mögöttük,

a crossover zenei projektek a művészi szabadság és autonómia nagyszerű

kifejezőeszközei lehetnek.

válásának, illetve annak, hogy az online zeneszerkesztő programok, valamint a videó- és zenemegosztó platformok segítségével egyre több olyan eszköz áll a művészek rendelkezésére, ami teret ad a kísérletezésnek. Ők pedig –szerencsénkre – élnek is ezekkel a lehetőségekkel, mind többen mernek megtorpanni egy-egy kereszteződésben, körbenézni, és elkanyarodni ismeretlen utak felé.

Vannak műfajok, amelyek bár különböző zenei hagyományokból táplálkoznak, mégis rokonságot mutatnak egymással, így bő táptalajt jelentenek a crossover kísérleteknek. A rockzene és az opera például külsőségeikben (a díszletek és jelmezek jelentőségében), valamint drámaiságra való törekvésükben is hasonlítanak, a 70-es és 80-as évek óta pedig gyakran keresztezik is egymás útjait. Ebben felbecsülhetetlen szerepe volt – többek között – Freddy Mercury operaszeretetének is. A pop-rock és a jazz szintén jó párost alkot, amire alighanem George Benson több mint fél évszázadra kiterjedő és 10 Grammy-díjjal jutalmazott életműve a legjobb példa. Benson még attól sem riadt vissza, hogy mindössze egy évvel megjelenése után feldolgozza és sajátos hangzású jazzlemezzé varázsolja a Beatles 1969-es, Abbey Road című albumát.

Ötven évvel ezelőtt azonban az efféle műfajkeveredés még jóval ritkábbnak számított, mint napjainkban. A crossover népszerűsége köszönhető a műfajhatárok folyamatos fakulásának, a legkülönbözőbb zenei hagyományok elérhetővé

A Müpa 2024-es programjában már eddig is számos crossover esemény kapott helyet. A Subtones, hazánk egyik legizgalmasabb jazz-pop-formációja Otis Sandsjö mozaikszerű szaxofonjátékával kiegészülve szakított át szinte minden elképzelhető műfajhatárt, a jazzbois fúziós jazz-hiphop-triója pedig a Kaláka együttessel működött együtt, hogy hidat verjenek meglehetősen eltérő zenei világaik közé. A sorozat ezután sem szakad meg: augusztusban a JazzTime fesztivál keretei között lehetünk tanúi izgalmas műfajkeveredéseknek, szeptemberben pedig a New Yorkban alapított Postmodern Jukebox értelmez újra kortárs pop-rock-dalokat swing- és jazzklasszikusok stíluselemeinek felhasználásával.

POSTMODERN JUKEBOX: THE ’10’ TOUR 2024. szeptember 13., 14.

AZ ÉVAD MŰVÉSZE: SNÉTBERGER FERENC: MOVEMENTS

Concerto gitárra és zenekarra –ősbemutató 2024. október 28.

Snétberger Ferenc

Fotók: Csibi Szilvia / Müpa

Reggel 6 ­ kor

kis mobilszékkel a Müpa előtt

15 éve költözött be a Metropolitan Opera a Müpába

Vajon jó ötlet-e az operákat bevinni a mozikba, és az eredeti jegyár töredékéért árulni a produkciókat? A Metropolitan Operának biztos válasza van a kérdésre: igen, jó ötlet. A Met élő közvetítései már az első években több millió dolláros bevételt hoztak, új közönséghez értek el és gyakran telt házzal futottak. A Müpának köszönhetően pedig ennek a sikertörténetnek mi is részesei vagyunk.

„Leghűségesebb látogatóink óriási sorokban várakoztak a jegypénztár előtt, sorszámokat kellett osztani és kordonokat felállítani az előcsarnokban, hogy a kora reggel tömegével érkező nézők rendezetten várják ki, amíg a jegypénztárhoz érnek. Volt, aki már reggel 6-kor egy kis mobilszékkel ült a Müpa bejárata elé.” A történet nem valamelyik nemzetközi világsztár látogatásáról vagy a Wagner-napokról szól, hanem a Müpa 2008/2009-es évadban elinduló Met Live in HD sorozatának első időszakáról, a kulisszatitkokba pedig Olasz Réka Dorina, a program produkciós menedzsere avat be.

Tizenöt évvel ezelőtt egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy színházi vagy zenei produkciókat mozivásznon keresztül követhetünk, még akkor sem, ha ezeket az előadásokat éppenséggel a világ legnagyobb kulturális intézményeiből közvetítik. A fiatal Müpa találkozása volt ez egy fiatal műfajjal: a New Yorki-i Metropolitan Opera 2006-ban indította el élő HD-közvetítéseit Amerikában, Norvégiában és Japánban, a mi régiónkban azonban csak 2008-ban váltak elérhetővé a produkciók, így a Müpa az első lehetséges pillanatban csatlakozott a programhoz.

„Akkoriban az egész műfaj újdonságnak számított. A Müpa is csak három éve működött, mi is teli voltunk kérdésekkel – meséli Olasz Réka Dorina. – Hogyan fogadja majd a közönség? Fognak-e tapsolni a végén, fognak-e újra jegyet venni azok, akik már látták? Szerintem bátran kijelenthetjük, hogy a sorozat népszerűsége minden várakozást felülmúlt.”

Az első időkben jellemző elegánsabb ruhák és a közvetítéseket záró nagy tapsok ugyan szépen lassan kikoptak, az előadások népszerűsége töretlen maradt. És jó eséllyel marad is, hiszen a következő évadban olyan produkciókat láthat a közönség a vásznon, mint a Tosca, az Aida, a Fidelio, a Figaro házassága, A sevillai borbély, a Salome Richard Strausstól, a Hoffmann meséi Offenbachtól, illetve a Met új produkciója, a Grounded Jeanine Tesoritól.

Frauenhoffer György

METROPOLITAN-OPERAKÖZVETÍTÉSEK

A MÜPÁBAN

2024. október 5., 6.

OFFENBACH: HOFFMANN MESÉI

2024. október 19.

JEANINE TESORI: GROUNDED

A MET ÚJ PRODUKCIÓJA

2024. november 23., 24., 27.

PUCCINI: TOSCA

2025. január 25., 26.

VERDI: AIDA

A MET ÚJ PRODUKCIÓJA

2025. március 15., 16.

BEETHOVEN: FIDELIO

2025. április 26., 27.

MOZART: FIGARO HÁZASSÁGA

2025. május 17. R. STRAUSS: SALOME

A MET ÚJ PRODUKCIÓJA

2025. május 31., június 1.

ROSSINI: A SEVILLAI BORBÉLY

Photo © Paola Kudacki / Met Opera

Slágerek a klasszikus zenében

Csabai Máté

Gyakran előfordul, hogy Mendelssohn népszerű hegedűversenyét hetente hallhatjuk valamelyik fővárosi koncertteremben, mégsem hiszem, hogy az első szembejövő felismerné az utcán. Kalaf áriáját („Nessun dorma”) már többen eldúdolnák, főleg azok, akik a tévé előtt szurkoltak az 1990-es focivébé idején. A Bajnokok Ligájának Händel-komponálta himnuszát ne is említsük.

Fotó: Intercom

Popkultúra és komolyzene többnyire távol állnak egymástól, a kivétel pedig a szabályt erősíti. Többnyire a film jelent átjárót a kettő között. A Dühöngő bika nyitójelenete elképzelhetetlen Mascagni intermezzója nélkül a Parasztbecsületből, s ugyanígy kihagyhatatlan A keresztapa harmadik részének operaházi jelenetéből is. Az Imigyen szóla Zarathustra sokáig az Űrodüsszeia nyitójelenetét jelentette, amit nemrég a Barbie értelmezett újra. Mindenki emlékszik Wagner lovagló walkürjeire az Apokalipszis most zajos helikopterei mögött, s persze a Kék Duna-keringő re táncoló kozmoszra Kubrick Űrodüsszeiájában. Alighanem részben Oliver Stone-t kell okolnunk Barber Adagió jának népszerűségéért, amely azóta a temetkezési vállalkozók kedvence lett. Tudjuk azt is, hogy

nem

mindig a legjobb zeneművekből

lesz a legalkalmasabb filmzene,

de Mahler Adagiója esetén ez is teljesült. A Halál Velencében amerikai producereinek annyira tetszett a zenedarab, hogy rögtön ugrasztották az asszisztensüket: „Ügyes ez a Mahler, dolgoztassunk vele máskor is.” Vajon elkophat és megváltozhat egy zenedarab azért, mert a koncerttermek ölelő biztonságából kikerült a tévébe vagy a moziba?

Valami ilyesmi történt a Für Elise, Beethoven kiadatlan zongoradarabja esetében is, amit elfelejtett volna a világ, ha egy kottakiadó fel nem fedezi negyven évvel a szerző halála után. Ma legfeljebb jazzátdolgozásban halljuk, no meg zeneiskolai növendékkoncerteken, de „rendes” hangversenyen alig. „Lehetetlen eljátszani, és

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

BO SKOVHUS DALESTJE

2024. június 14.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

ISTENEK ÉS HŐSÖK –A LEGNÉPSZERŰBB

WAGNER­DALLAMOK

2024. június 25., 29.

EURÓPAI HIDAK: BUDAPEST–BRÜSSZEL

A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR

ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ IFJÚSÁGI

ZENEKARÁNAK KÖZÖS ESTJE

2024. szeptember 20., 21., 22.

ez bizony nagy kár” – írta róla Igor Levit pianista a New York Times hasábjain. Más eset Vivaldi A négy évszak a , amely hasonló gyakorisággal csendül fel, ha telefonos ügyfélszolgálatok menüjében várakozunk, mégis elnyűhetetlennek tűnik, s olykor-olykor karakteres előadók még újdonságot is tudnak mutatni benne. Vagy Liszt II. magyar rapszódiája, amit a Tom és Jerry vagy Dargay Attila Lúdas Matyi jának ifjú nézői és a frakkos, kisestélyis úri közönség tagjai egyaránt jól ismernek. S ha van zenedarab, amely éppenséggel helyére kerül, ha reklámban, kávéházban, loftlakásban csendül fel, az Satie Gymnopédie- je (persze az első!), amit az ambientzene előfutáraként szoktak emlegetni. A korabeli franciák a musique d’ameublement (bútorzene) névvel illették: olyan, ami szól, de nem hallgatják, s ha véletlenül a színpadon csendülne fel, közben lelkiismeret-furdalás nélkül merenghetnénk azon, hova menjünk az idén nyaralni.

A komolyzene öt évszázad vaskos kottatárát jelenti, és bár újabb Sors-szimfóniára nehéz bukkanni, a műfaj éppen attól örök, hogy mindig marad benne felfedeznivaló. Máskülönben úgy járunk, mint Boccherini Menüett jével: bár egykor biztosan komolyan vették a hallgatói, ma már csak akkor használják – többek között az Ace Ventura egyik jelenetében –, ha a sznobizmust kell kifigurázni.

Reggel, délben, este

Játsszunk el egy pillanatra a gondolattal! Ezúttal nem a nap végén jutalmazzuk meg magunkat egy koncertélménnyel, hanem ezzel indul a reggelünk. Még a nap is süt talán, C-dúrban, a munkaidő pedig csak később kezdődik. Utána zötyögünk az irodába, kórházba, iskolába, ki hova, de sietnünk kell, késésben vagyunk, mert botor módon visszatapsoltuk a szólistát még egy ráadásra. Ám fülünkben a Mozart-verseny hangjai, s talán kitart egész napra. Micsoda úri luxus lenne, amiből még az udvari komponisták kenyéradóinak is csak hétvégente jutott ki!

Senki nem írja elő, hogy hangversenyt délelőtt, délután vagy este szabad csak látogatni, mégis hozzászoktunk a fél nyolcas kezdéshez. Ahány kor, annyi szokás: a 17. századi Angliában, ahol egyre többen engedhették meg maguknak ezt a szórakozást, rendszeresek voltak a délutáni koncertek, ráadásul a belépőjegyhez olykor finom sör és korlátlanul fogyasztható dohány is járt. Magától értetődő, hogy királyok, hercegek és egyéb főurak akkor részesültek azokban a „nem-testi örömekben”, mint „amiket a muzsika ád” (Kazinczy), amikor csak óhajtották. A neveze-

tes schubertiádák kora este kezdődtek, és a résztvevők vérmérséklete szerint messze belenyúlhattak az éjszakába. Ezek persze kivételek. A világ már rég megegyezett, hogy este a legjobb koncertre járni, akkor is, ha éppenséggel Haydn Reggel-szimfóniája van műsoron.

Hadd hívjuk fel a figyelmet mégis a matinékoncertekre – kamarazenét különösen üdítő ilyenkor hallgatni –, meg a ritka délutáni hangversenyekre, amik után még az orvos sem ellenzi a jó vacsorát. Vagy éppen azokra az eseményszámba menő napokra, amelyeken Wagner tetralógiáját hallhatjuk. Ülünk a nézőtéren délután négykor, felcsendülnek A walkür, a Siegfried vagy Az istenek alkonya hangjai, és elégedetten állapítjuk meg, hogy fél napot operára pazarolni luxus, de nem felesleges.

Csabai Máté

Fotó: Hirling Bálint / Müpa

Fotó: Hirling Bálint / Müpa

Muzsikáló könyvek

Mörk Leonóra

Könyvajánlónkkal helyet foglalhatnak Wagner asztalánál, ellátogathatnak a Bach házaspár otthonába, és megtudhatják, hogyan változtatták meg a világot Mahler szimfóniái. Ezenkívül olvashatnak egy zene ihlette szerelemről és a táncházmozgalom évtizedeiről.

Walkürök és receptek

Wagner életének két nagy szenvedélyét közismerten a zene, illetve a női nem jelentette. Mellettük azonban egyéb élvezetes tevékenységekben is kedvét lelte, így például szeretett jókat enni-inni és másokat is vendégül látni. Erről idéz fel családi legendákat a zeneszerző dédunokája, Daphne Wagner, akinek visszaemlékezéseit két szerzőtársa segített sajtó alá rendezni. A Wagner család életének legfontosabb színhelyéül a bayreuthi Villa Wahnfried szolgált, a komponista és felesége, Cosima Liszt itt adott rendszeresen vacsorát a barátoknak és kollégáknak. Ezeknek a vendégségeknek a menüiből ismerhetünk meg harminc, gyönyörű fotókkal illusztrált receptet az almás sörlevestől a szalonnával tűzdelt nyúlgerincen és a lipcsei zöldséges egytálon át a narancsos palacsintáig és a rózsalevelekkel díszített áfonyakrémig. Sőt, hamarosan meg is kóstolhatunk néhány fogást, mert az idei Wagner-napok étlapját ezek közül a receptek közül állították össze.

Tánc az élet

Jávorszky Béla Szilárd: TÁNCHÁZ 50 Történetek a táncházmozgalom fél évszázadából (Kossuth Kiadó)

Daphne Wagner, Tilman Spengler, Barbara Lutterbeck: VENDÉGSÉGBEN WAGNERNÉL (Collection Rolf Heyne)

Muzsikuskarriereket indított el, megszámlálhatatlan rajongót szerzett a magyar népzenének, és világszerte elismert értékké vált a táncházmozgalom. Ami egy Liszt Ferenc téri könyvklubból indult, hamarosan meghódította az egész országot, sőt, a határokon túlra is eljutott. A mozgalom születésének ötvenedik évfordulója alkalmából a könyvben zenészek, táncosok és koreográfusok vallanak a műfajhoz fűződő érzéseikről, és öt évtizedet átfogó fotóanyag idézi fel a táncháztörténelem legemlékezetesebb pillanatait.

Bokor Pál: SZERELMEK TAVASZA

Beethoven és a Brunszvik lányok regénye (Atlantic Press Kiadó)

Szerelem zenekísérettel

Mi, 21. századi koncertre járók azért szeretjük Beethovent, mert remekműveket írt. Kétszáz évvel ezelőtt a zenerajongó fiatal lányok azért szerették, mert remekműveket írt, és mert olyan szenvedéllyel közelített hozzájuk, hogy nem lehetett ellenállni neki. Nem is nagyon álltak ellen, zavarba hozva ezzel a zenetörténészeket, akik azóta is fáradhatatlanul kutatják, ki lehetett a muzsikus legszebb szerelmes levelének címzettje, a halhatatlan kedves. Ahány szakember, annyi megfejtés és annyi női név. A jelöltek listáján azonban mindenképpen elöl állnak a Brunszvik lányok, Jozefin és Teréz. Romantikus regényében Bokor Pál szintén kísérletet tesz arra, hogy választ adjon a kérdésre: kit szeretett Beethoven, és ki viszonozta ezt a szerelmet?

A színfalak mögött

Fogalmam sincs, játszódik-e más regény is a Müpában. Nekem azonban ez a kedvenc budapesti kulturális intézményem, ahol még lehet fényesre pucolt bőrcipőt viselő férfiakat látni, ahol a szomszédos székeken ülők barátságosan jó estét kívánnak, és ahová számtalan emlékezetes koncertélmény köt. Ezek után nem volt kérdés, hogy amikor kitaláltam ennek a könyvnek a történetét, és a középpontjába egy zenerajongó magyar lány és egy híres osztrák zongoraművész találkozását állítottam, Bécs, Salzburg és az osztrák Alpok mellett az egyik fontos helyszínnek a Müpát választottam. Itt játszódik a regény egyik kulcsjelenete, és a szereplőket nemcsak a hangversenyterembe, hanem a színfalak mögé is elkísérhetjük.

Csembalóvirtuóz tizenhárom gyerekkel

Bach árnyékában könnyű volt eltűnni. Még fiainak is majdnem sikerült, hát még feleségeinek, akik közül az elsőnek jóformán csak a neve maradt ránk. A második, Anna Magdalena valamivel jobban járt, őróla többet tudunk, bár hiteles arcképét neki sem ismerjük, és emléktáblát is csak néhány éve kapott Lipcsében néhány lelkes helybeli hölgy erőfeszítéseinek köszönhetően. Holott az asszony egész életében bátran szembement mindazzal, amit a kor a nőktől elvárt: énekesként maga is sikeres karriert futott be, amelyet házasságkötése után sem adott fel, de nagyra becsült munkatársa volt férjének is, aki rendszeresen fellépési lehetőséget biztosított neki, és rábízta művei lemásolását. Szex, halál, menüett: a könyv címében megfogalmazott hármas valóban meghatározó szerepet játszott Anna Magdalena életében, hiszen tizenhárom gyereket hozott világra, közülük hetet eltemetett, és virtuóz módon játszotta csembalón férje neki írt darabjait.

Mörk Leonóra:

HOLDFÉNYSZONÁTA (Jaffa Kiadó)

David Yearsley: SZEX, HALÁL, MENÜETT

Anna Magdalena Bach és kottafüzetei (Európa Könyvkiadó)

Zenék a Balaton körül

Makrai Sonja

10.

6.

7.

8.

9. Grafika: Szalóki

Lilla

A hatvanas évek, 1977

Cseh Tamás, Másik János és Bereményi Géza csendesen nosztalgikus vallomása a kamaszkori balatoni nyarakról, twisztről és Sartre-ról: arról, hogy milyen volt gimnazistának lenni a Kádár-rendszer Magyarországán.

Táguló gyűrűkben konszolidációt hullámzott a szép Balaton, Emlékszem átmentünk Bélatelepről Révfülöpre egy nyári napon.

Földvár felé félúton, 1980

Bródy János első szólólemezének legnagyobb slágere. Múltba révedő, szomorkás történet egy sofőrről és egy lányról, pont, mint Bertha Bulcsu A kenguru című regényében – csak itt hepiend nélkül. Mert van, hogy jobb félúton.

Ott állt a lány az út jobb oldalán, Egy sárga rózsa hervadt homlokán, A szürke úton csak állt várakozón, Földvár felé félúton.

Országút blues, 1983

K. úr és B. elvtárs végzetes találkozása Siófoknál. A Hobo Blues Band klasszikusa a rendszerváltás előtti Magyarországról, ahol az élet minden volt, csak nem álom.

Keletről a Volga Siófokhoz ért, B. elvtárs ott hátul, a lényegre tért, Félrenéz a sofőr, a sziréna zúg, Hétköznapi eset, vértől mocskos út.

Balatoni nyár, 1986

A KFT keserédes slágere egynyári kalandokról, alkoholba fojtott bánatról és az élet mulandóságáról. Nagyszerűsége lírai egyszerűségében rejlik.

Ültünk a mólón és néztük, hogy járja a táncát a vízen a fény. Élveztük, mennyire jó ez a sablonos helyzet. Hamburgert ettünk és vártuk, hogy jöjjön a fél négy, mert utazunk már.

Nekem a Balaton, 1999

(Németh Lehel slágerének feldolgozása)

„Az Örs vezér téri aluljáróban találtam meg ennek a hatvanas évekbeli táncdalnak a kislemezét, ami azonnal magával ragadott: fogtuk magunkat, és csináltunk belőle egy komolytalan verziót. Kipróbáltuk, hogy mi hárman – Tariska Szabolccsal és Péterfy Borival közösen – hogy működünk együtt. Így született meg az első kislemezünk, és itt indult el a zenekar igazi története.” (Tövisházi Ambrus – Amorf Ördögök)

Nekem a Balaton a Riviera, Napozni ott szeretek a homokon, Nekem csak jó estét a buona sera, Nem töröm más szavakon a kobakom.

Balatoni nyaraló, 2014

Balatoni életérzés főtt kukoricával és lángossal, a Cimbaliband nevéhez hűen igazi cimbalom rock ’n’ roll módon megfogalmazva.

35 fokban Balcsi a tenger, Súlyos csomagtól hajlik a tengely, Hűtőtáskája sörrel tele, Ordít az árus: májsz májsz bitte.

Nyári gyerekek a Balaton ­ parton, 2014

Hupákolva kacagni, hullámlovagolva vakációzni, gyermeknek lenni egy életen át – erről énekel a Kelemen Kabátban.

Hupákolunk, pancsolgatunk, csárázunk a parton, mármáládés palacsintát nyel most be az arcom. Csattanjunk a vízbe stégről ugorjunk egy seggest, igénytelen fecskédre meg nem kaphatsz ma egyest.

Fürdőzők a Balatonnál, 2019

„Kollektív társadalmi önreflexió lehetne, ha kulturálisan jól olvasnánk a Balatont. Rájöhetnénk arra, hogy abban a pillanatban a legcsodálatosabb, amikor nem akarjuk róla elhinni, hogy tenger. Erről beszél ez a dal is, miközben a klip a magyar író- és költőtársadalom nagyjainak –Pilinszkytől Nagy Lászlón át Örkényig – balatoni montázsa. A Balaton egyfelől a szabadság metaforája, másfelől pedig alighanem jól mutatja ennek az elképzelt szabadságnak a korlátozottságát, hisz mindig látjuk a túlpartot.” (30Y – Beck Zoltán)

Fürdőző angyalokat látok a Balatonon, bukottak tengere. Könyvelők vannak szabadságon, írók és mindnek van gyereke.

Balaton, 2019

Az Aranyakkord örömzenei „hangulatkupaca” szabadságról, a pillanat megéléséről, Kiss Tibi és Vastag Gábor tolmácsolásában.

Holtomiglan, holtodiglan, Horgonyragasztó iszapban, Napsütésben, forró nyárban, Bikiniben, fecskenadrágban, Jó látni kacsát úszni a tavon.

Pont olyan, mint rég (A Balaton dala), 2020

Az Irie Maffia és Fluor Tomi laza találkozása a magyar tengernél. Az elmúlt nyarak hangulata egy kis karanténnosztalgiával fűszerezve.

Világít a parázs az éjszakában, Itt ülünk, mint hajdan a félhomályban, Te meg én, álltunk együtt kézen fogva, A hegy tetején, a világ mintha csak rólunk szólna.

1

Balatorium – Balaton hangjai, 2023

A nád susogása, a tihanyi apátság harangjainak zengése, a hullámzó víz robaja. A Balaton hangjai, melyeket Дeva, Hegedűs Józsi, a Jazzbois, az Onakom és a Wave of Sound formált saját dallá, hogy így hívják fel a figyelmet a tó védelmének fontosságára.

Nyári ringatózáshoz készült a Müpa Magazin balatoni dalválogatása, keressék a Spotify-on!

„Fejlődni és megérteni saját magamat tulajdonképpen az életem küldetése”

Egy napunk Kozma Orsival

Marossy Kriszta

Amikor elindultam egész napos randinkra, azon gondolkodtam, vajon a színész, az alteres-szűzriadós és kimnowakos, a vadóc Jazz+Az-os, a díva Cotton Club Singers-es, a szólókarrieres vagy a nevével fémjelzett kvartettes Orsival fogok eltölteni egy napot? Szerencsére már az első percben kiderült, hogy Orsi nem kategorizálható, egyik dobozba sem illik bele, vagy minden egyszerre igaz rá. Egyszerre kedvesen visszafogott, fegyelmezett felnőtt, vidám és bármilyen poénra kapható gyerek, féltő anya, társ egy életre és örök útkereső, megújuló.

Kozma Orsi

Jó korán találkoztunk. Te mikor kezded a napod?

Amikor iskola van, akkor hatkor, de nyáron is legkésőbb hét körül. Mindig pacsirta típus voltam, és ezen a koncertezés sem változtatott. A család többi tagja még alszik, amikor én már megyek a kutyával sétálni, tulajdonképpen ez a valódi ébresztőm. Van, hogy utána már kávét sem kell innom, mert a csend, a friss levegő és a séta tökéletesen átmozgat, beindítja a napomat. Ez az idő az enyém, utána jön a kis családi káosz: közös reggeli a lányokkal (tízéves ikerlányai, Sára és Anna – a szerk.), majd a férjem bevonul a fürdőszobába, és kezdődik a versenyfutás a fürdőért és az idővel… Mostanában a lányok már önállóan mennek iskolába, ami nagy könnyebbség. A férjem is indul a próbatermébe dolgozni, én meg vagy otthon vagyok délelőttönként, vagy kicsit később indulok a városba. Nekem általában a délutánok és az esték mozgalmasabbak, főleg, ha fellépés is van.

Toffi kutyát egy éve fogadták örökbe, és valóban úgy néz Orsira, mint a megmentőjére. A fotózás közben is nehezen viselte a távolságot, még nem teljesen tud feloldódni a biztos pont, a család nélkül. „Az, hogy anya vagyok, hatalmas lökést adott érzelmileg és emberileg, nem gondoltam volna, hogy ezt egy kutya még meg tudja fejelni. Rengeteget tanulok a kapcsolatunkból, nagyon sokat ad ez a kis lélek, néha azt érzem, hogy mindent tud. Nem is értem, eddig hogy bírtunk kutya nélkül élni, előtte meg azt nem értettem, hogy gyerek nélkül hogy bírtunk. Vele teljes a család.”

Többször nyilatkoztad, hogy féltős anya vagy… Sajnos vagy nem, de nem lettem olyan laza anyuka, mint amilyennek képzeltem magam a lányok megszületése előtt. Természetesen azért megváltoztam,

nem az vagyok, akit a legtöbben a Jazz+Az­ os vörös hajú, kicsit szétesett lányként ismertek meg.

Ez nem azt jelenti, hogy nem tudok lelazulni, játszani, bevállalós lenni, de már nem gondolom, hogy úgy kéne viselkednem, mint húszévesen. Azt azért nem mondanám, hogy folyamatosan parázok, de tényleg aggódós lettem, féltem őket ebben az egyre többször tapasztalhatóan kemény, világban. Igyekszem őket önállóságra nevelni, mert arra is egyre nagyobb szükségük lesz. Az egyedül iskolába járás új, de már jó ideje itthon is ki kell venniük a részüket a közös munkákból.

Amikor felhívtalak, hogy szeretnénk végigkísérni egy napodat, nyitott voltál, de azt kérdezted, vajon kit érdekel, hogy te alapvetően anya és háziasszony vagy? Mikor jön a háziasszony részed?

Éppen a lányok reggeli távozása után. Rendet rakok, takarítok, főzök, a kertben teszek-veszek, gondozom azt a pár tő szőlőt, ami itt nő a kertünkben. A délelőttökben nagyon jó, hogy egyedül vagyok. Nekem is kell a csend, az újratöltekezés, az olvasás vagy a filmnézés. Bár erre elég kevés időm marad, hosszú listám van azokról a filmekről, amiket meg szeretnék nézni.

Orsi nagypapája, Kozma Pál szőlőnemesítő, kertész mérnök, a mezőgazdasági tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt. Örökségét a fia, Orsi apukája vitte tovább: ifj. dr. Kozma Pál Fleischmann Rudolf- és Darányi Ignác-díjas szőlőnemesítő, a pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet főmunkatársa, aki kimagasló munkásságáért 2022-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. A gyerekekkel együtt szívesen hallgatják a történeteket a szőlőnemesítésről és a borokról, és – persze a lányok nélkül – kóstolnak is. Amikor a házukat vették, volt már a kertben két régi szőlőtőke, amikből az édesapa vitt is nemesíteni pár kacsot, később pedig elültettek két kis csemetét, amikre még az ebédlőből is rálátnak.

Próbálni mikor szoktál?

Iskolaidő alatt délelőttönként, de nyáron, amikor lazább az élet, akkor van, hogy délu tán, vagy akár este. Heti egy alkalommal online gyakorlok az énektanárommal, Kovács Brigittával.

Az ember azt gondolná, hogy befutott, gyakorlott énekesként már inkább te adhatnál órákat, nem azt, hogy minden héten te veszel… Szinten kell tartanom magamat, ezen a téren nem lehet kijelenteni, hogy „kész vagyok”. Brigittával több mint húsz éve ismerjük egymást.

A Toldy Mária Musical Stúdióban Marika nénivel együtt tanított minket. A kapcsolat ott kezdődött, mostanra pedig mély és értékes barátsággá nemesedett, már-már anya-lánya kapcsolattá. Félszavakból értjük egymást, tulajdonképpen ő a pszichológusom is, de azért próbálom nem mindennel őt terhelni. Sokszor elég csak egy-két mondatot váltanunk, és helyükre kerülnek a dolgok.

A lányaitok is zenésznek készülnek? Járnak különórákra?

Sárinak és Annának természetes közege a zene, szép hangjuk van, próbálgatják a hangszereket, sokszor vannak a backstage-ben – főleg nyáron –, de nem akarjuk mindenáron, hogy zenészek legyenek. Mindkettőjüknek megvan a saját világa, német kéttannyelvű iskolába járnak, Anna asztaliteniszezik a BVSC-ben, Sára pedig ritmikus gimnasztikázik az MTK-ban, Budán. Nagy szervezést igényel, hogy a város két különböző pontjára hordjuk őket, de a férjem ebben is igazi

társ. Igyekszik úgy beosztani a stúdiós és zenés munkáit, hogy el tudja őket vinni, igaz, várakozás közben néha unalmában kényszervásárolgatásba kezd. (nevet) Nyáron sem szabadulunk fel teljesen, mert Sárinak öt hét kötelező edzőtábora van, ahova reggel vinni kell, és délután elhozni. Meg persze zenészként nyáron van a legtöbb fellépésünk, amit igyekszünk úgy beosztani, hogy ne egyszerre legyünk távol, bár ez nem mindig sikerül. Ilyenkor általában barátok segítenek, mivel mindkettőnk családja vidéken él. Közös nyaralásra inkább az őszi szünetben megyünk, akkor gondtalanabb az életünk.

Ezek alapján ritka alkalomnak tűnik, hogy együtt van a család.

Ha nincs fellépés, igyekszünk a vacsorát igazi találkozási pontként kezelni. Akkor tudunk leülni beszélgetni, megosztani a nap során minket ért élményeket, tervezni, vagy csak ne vetni dolgokon. Ez az egész nap esszenciája, jó esetben négyesben. Aztán amikor a gyerekek lefekszenek aludni, Tamással folytatjuk a beszélgetést.

Rengeteg dolgot kell megoldanotok, partnerként kell viselkedni immár tizennégy éve. Hogy megy nektek?

Megyünk együtt az úton, amit vállaltunk, és együtt változunk, ha kell. Annyi mindent vittünk véghez közösen, és igen, vannak nehéz, túlterhelt időszakok, de mindig átvészeljük őket. Van,

amikor rengeteg a fellépésem, és arány talanul sok teendő szakad az ő nyakába. Ilyenkor nem mondom, hogy egyetlen felhő sincs felettünk az égen, de nem azért lett ő a férjem, hogy feladjuk.

A házastársak többsége nagyon hamar feladja, pedig ez is egyfajta munka, amibe érdemes és kell energiát fektetni. Tamás számomra a legerősebb bástya, az az ember, akivel a legjobban szeretek beszélgetni. Nem azért házasodtam vele össze, mert úgy alakult, hanem mert szeretem, mert ő az én másik felem, értékesek vagyunk egymásnak, és vele szeretném leélni az életem.

Ez mennyire szép végszó lenne… De azért mesélj egy kicsit a Csillogó fekete lemezek című estedről is, ami szeptemberben lesz a Müpában!

Rájöttem, hogy nagyon érdekelnek a nagy magyar énekesnők: a sorsuk és a dalaik egyaránt.

Úgy érzem, rajtuk keresztül talán még közelebb juthatok önmagamhoz.

Az estre sok korszak sok női előadójától hozok valamit, Kapitány Annie-tól a Koncz–Kovács–Zalatnay-féle beatkorszakon és Bontovics Katin, Katona Klárin keresztül Cserháti Zsuzsáig. A dalokkal és történeteikkel el szeretném mesélni, hogy mit jelentenek nekem, és mit a magyar zeneiparnak. A személyes szál az egyik veszszőparipám, ezért is hagytam ott a Cotton Club Singerst. A saját utamat akarom járni, még ha néha göröngyös és nehéz is. Csak ezáltal tudok önmagamhoz eljutni. Fejlődni és megérteni saját magamat tulajdonképpen az életem küldetése.

KOZMA ORSI:

CSILLOGÓ FEKETE LEMEZEK

Nagy magyar énekesnők 2024. szeptember 6.

Postmodern Jukebox

Scott Bradlee Budapesten, Liszt Amerikában

A ragtime-mal (a szóval és a műfajjal is) 1985-ben találkozhattam először, ekkor kezdték vetíteni a magyar mozik az E. L. Doctorow hasonló című regényéből készült Miloš Formanfilmet. (Hogy az 1981-es világpremier után miért kellett négy évet várni a hazai bemutatóval, azt csak a Jóisten tudja, s két alfalvi ember. Talán a rendező személye okozta a késlekedést, Forman ugyanis hazája szovjet lerohanása után elhagyta a keleti blokkot, és Csehszlovákiából az USA-ba emigrált.)

A bemutató után úgy tűnt nekem, mintha mindenhonnan a rag szinkópái szóltak volna, meg a ragtime-király Scott Joplin olyan klasszikusai, mint a Magnetic Rag, a Leola vagy a The Easy Winners.

Évekkel később tudtam meg, hogy a ragtime már jóval Forman nagy sikerű alkotása előtt megkezdte fényes pályafutását hazánkban, sőt, számos érdekes magyar vonatkozással rendelkezik. Liszt Ferenc II. magyar rapszódiájának motívumai több amerikai ragtime-szerző alkotásában is felbukkannak (ilyen például Harry Jentes 1911-es Rhapsody Ragje), ifj. Berkes Béla „császári és királyi tánczenész” pedig

már 1912-ben elkészítette a ragtime-klasszikus Hitchy Coo honi változatát, amely magyarul a Kicsi tyúk címet kapta… (A témával kapcsolatban érdemes elolvasni Simon Géza Gábor Ragtime az Osztrák–Magyar Monarchiában című cikkét; az írás az interneten is hozzáférhető.)

A fentiek a Postmodern Jukebox idei budapesti fellépésének apropóján jutottak eszembe. Mint ismeretes, a PJB Scott Bradlee amerikai zongorista, komponista, hangszerelő különleges zenekara, melyben az általa meghívott muzsikusok projektenként változó felállásban játszanak. Bradlee alapkoncepciója, hogy egymástól távol eső zenei nyelveket hoz közös nevezőre, például napjaink popzenéjét különböző jazzes stílusokba öltöztetve, dixielandként, szvingként adja elő – vagy éppen ragtime-ként. Ha a PJB-koncerten a zenészek esetleg ragtime-ot is játszanak majd, jusson eszünkbe, hogy ezzel a műfaj több mint százéves hazai történetéhez írnak újabb fejezetet.

Darida Benedek

Fotó: MidJourney

Helyek Woody Allen térképén

Woody Allen ötvennyolc éve rendezte első filmjét, s mivel rendezéseinek száma pontosan ugyanennyi, az átlagot nem nehéz kiszámítani: 1 film/év. Még a fele sem lenne tréfa. A Müpa Filmklubjának most búcsúzó sorozatába, A nagy Woody Allen menet be tizennyolc darab fért be.

Réz András

Így is rendkívüli élmény, hiszen a világ változásait ugyanannak az alkotónak a nézőpontjából szemlélhetjük. Csakhogy az alkotó is változott egy keveset az évtizedek során. És ne értse senki úgy, hogy a magánéletéről van szó, bár mostanság nem ritka, hogy az alkotót és alkotásait, az általa teremtett karaktereket összemossák a valós személlyel.

Woody Allen első alkotói időszakát még a paródia, a stand-up comedy, a mockumentary uralja – kevéske burleszkkel fűszerezve. Aztán a hetvenes évek utolsó harmadától ( Annie Hall, Manhattan és társaik) sokkal bonyolultabb emberi viszonyokkal kezd foglalkozni. A sztorikba belopakodnak a családtörténetek és anekdoták, a bűntörténetek, a csodák, az önazonosság kérdése. A 21. században Woody Allen óvilági kirándulásokra indul és – nem mellékesen – súlyos morális dilemmák bukkannak fel műveiben.

Kétségtelen, hogy Woody Allen már korábbi filmjeiben is felsorakoztat válogatott erkölcsi vétségeket, de az illetlen vágyak, a házastársi hűtlenség, a kukkolás vagy a perselypénz hűtlen kezelése még nem billen át a bűn kategóriájába. Egy másik ember eltűnésének, pláne halálának kívánása/megrendelése már más megítélés alá esik, a 2005-ös Match Point pedig még ennél is keményebb bűntörténet. Bűnregény. És társadalmi dráma. Ez alkalommal Woody Allen nem oszt szerepet önmagára, tökéletesen tisztában van ugyanis azzal, hogy az általa megjelenített karakterek rendszerint vicces, önironikus zsidócskák, akik szellemes dialógokkal bújnak ki a sors/végzet szorításából. A Match Point

2.

viszont nem kínál ilyesfajta kibúvókat, a nézőnek igazi drámával kell szembesülnie.

A Match Point más szempontból is fordulópont. Woody Allen történeteinek többsége New Yorkban játszódik. Világos, New Yorkban minden megtörténhet. Néha – ironikusan! – említést tesz Kaliforniáról, de megvan róla a nem túlságosan kedvező véleménye. Az Óvilág nála inkább hivatkozás: a világnak az a régiója, ahol az igazi művészet lakozik – Van Goghtól Bergmanig. Európai kirándulásainak gyakorlati oka van: európai finanszírozók akadnak filmjeire. A Match Point az első „városfilmje” (London), amelyet Barcelona, Párizs, Róma – aztán halványabban San Sebastián – követ. A 2011-es Éjfélkor Párizsban fölöttébb sikeres kirándulás. Időutazás. (A Hétalvó val ellentétben nem a jövőbe, hanem a múltba, az 1920-as évek Párizsába, az avantgárd aranykorába.) Woody Allennek a múlthoz való viszonya egyébként nem elhanyagolható. Igaz, néha csak zenében ruccan vissza az 1920-as, 30-as évekbe, de itt jelentősebb kirándulással van dolgunk.

A sok tréfálkozás közepette filmjeiben meglehetősen kritikusan viszonyul aktuális jelenéhez

– a füvező hippikhez, a televíziózáshoz, a terapeutákhoz, az automobilizmushoz, a fogyasztói világhoz, a sznobériához stb., stb. Az Éjfélkor Párizsban mulatságos karaktereinek forgolódása közepette azonban felsejlik a kérdés: lehet, hogy jobb, élhetőbb hely és kor volt? Vagy legalábbis szórakoztatóbb?

Tudta-e?

Woody Allen háromszor dolgozott Zsigmond Vilmos magyar operatőrrel, a Férfit látok álmaidban , a Kasszandra álma , valamint a Melinda és Melinda című filmen. Utóbbi címét Káel Csabának köszönhetik a filmkészítők: „2003-ban találkoztunk egy manhattani forgatási helyszínen, ahol adtam Woody Allennek egy Bánk bán DVD-t. Ő a szereplőlistát

kezdte ízlelgetni, és nagyon megtetszett neki Bánk feleségének neve, úgyhogy az addig munkacímen futó produkció végül a Melinda és Melinda címet kapta.”

A nagy Woody Allen menet már eddig is nyilvánvalóvá tette, hogy Woody Allen remek drámaíró. (Filmjeinek egy részét nem nehéz színpadon elképzelnünk, főleg hogy némelyiket eredetileg színre írta.) A 2013-as Blue Jasmine nem színpadi mű, de a drámája nagyon is az. Jasmine (Cate Blanchett) kihullik a saját életéből. A saját családjából. A keleti parti jólétből és kifinomultságból. Felkerekedik, és beköltözik San Franciscóban

élő húgához. (Ne feledjük, hogy Woody Allen térképén Kalifornia a vadság és szellemi olcsóság világa.) Ez egy egészen más társadalmi közeg. Másként néznek ki az emberek, másként kommunikálnak. Jasmine elveszettsége és otthontalansága csak icipicit komikus. Erőteljesebb benne a megrendülés és Woody Allen furcsa engedékenysége: elfogadja, hogy a keleti parton is van élet, még ha az nem is ugyanolyan.

A sorozat záródarabja a Café Society (2016). Sok szempontból tekinthető egyfajta Woody Allen-antológiának, hiszen felvonulnak benne Woody Allen nagy motívumai: a zsidó család (természetesen jiddise máme is van, plusz kommunista testvér és gengszter fivér), a New York–Hollywood tengely, a show business gravitációja, a megcsalás-megcsalatás kérdése és a 30-as évek muzsikája. Woody Allen narrátorként csak a hangját adja a történethez. Nem mintha a Café Society humormentes övezet lenne. Csakhogy ennek a filmnek van egy kis kesernyés bukéja is. Mert míg korai filmjeiben Woody Allen szívesen folyamodott olyan dramaturgiai megoldásokhoz, amelyekben egy viccel, egy családi vacsorával vagy egy fülbemászó zeneszámmal valamiféle happy endinget sejtetett, itt a szilveszteri buli kicsit borongósabb. Az igen vegyes úri közönség táncol. Hogy merre fordul hőseink sorsa és a jövő, nem sejthetjük. (Szeretettel ajánljuk Kristen Stewart mosolyát.)

Aztán a 18 + 1 filmből álló sorozat végén talán néhányan úgy érzik, kár, hogy vége. Mit tehetnénk? Fogadjuk el, hogy Woody Allen filmjei alkalmasak egyfajta függőség kialakítására. Ezzel azért nem szükséges terapeutához fordulni.

MÜPA FILMKLUB –A NAGY WOODY ALLEN MENET

MATCH POINT (2005)

2024. május 6., 15. ÉJFÉLKOR PÁRIZSBAN (2011)

2024. május 20., 27. BLUE JASMINE (2013)

2024. június 3., 10.

CAFÉ SOCIETY (2016)

2024. június 17., 24.

Fotók: 1. BBC Films, 2. MediaproducciÒn, SLU, Versátil Cinema, SL & Gravier Productions, Inc., 4., 5. Gravier Productions, Inc.

Blue Jasmine

3.

Café

Society 4.

Nagy szellemek a gépben

Az elektronikus filmzene múltja és jelene

Paál János

Philip Glass

Nosferatu –némafilm

Sebastian Heindl orgonakíséretével

Fotó: Nagy Attila / Müpa

A „filmzene” kifejezés hallatán legtöbbünknek először sodró lendületű nagyzenekari kompozíciók, a romantika zenei hagyományait idéző evokatív hangszerelések jutnak eszünkbe. Nem is véletlenül, hiszen a mozi első száz évében

a rendezők a nagy ívű, érzelemgazdag és drámai megoldásokat részesítették előnyben, amikor zeneszerzőt kerestek filmjeikhez.

a film zeneszerzője a kor lehetőségeit csúcsra járatva komponált zenét Lang disztópikusindusztriális látványvilága mellé, sejthető, hogy ha rendelkezésére állt volna az elektronikus zene eszköztára, valószínűleg élt volna a lehetőséggel. Ez a felismerés több, az elektronika világából érkező zenészt – például Jeff Millst és Dieter Moebiust – is arra inspirált, hogy új, alternatív aláfestő zenét komponáljanak a filmhez.

Az 1960-as évektől és az első szintetizátorok megjelenésétől kezdve azonban nemcsak a popés a komolyzenében, hanem a filmekben is egyre elterjedtebbé váltak az elektronika által lehetővé tett új megoldások.

A filmzene történetében sajátos utat járt be Fritz Lang 1927-ben bemutatott, azóta a filmművészet egyik vitathatatlan alapművévé vált alkotása, a Metropolis. Bár Gottfried Huppertz,

Másképp ugyan, de Stanley Kubrick 1971-es mesterműve, a Mechanikus narancs is teret adott a hagyományos és az elektronikus zene sajátos összjátékának. A film kísérete részben klaszszikus zeneművek tradicionális, nagyzenekari verzióiból, részben pedig szintén komolyzenei alapművek Wendy Carlos által újraalkotott elektronikus átiratából áll. Ez a kettősség nagyszerűen tükrözi a főszereplő, Alex bonyolult és változó viszonyát a zenéhez, különösképp Beethoven IX. szimfóniájához, ugyanakkor egyfajta látlelete is az elektronikus zene megállíthatatlan térnyerésének a filmes világban.

Az elektronikus filmzenék története az ezt követő évtizedekben olyan klasszikusokkal bővült, mint Vangelis A szárnyas fejvadász hoz, a Dust Brothers A harcosok klubjához, valamint John Carpenter saját filmjéhez, A 13-as rendőrőrs ostromához készített munkái.

Fotók: Kotschy Gábor / Müpa

The Philip Glass Ensemble

Fotó:

Ryuhei Shindo

Napjaink sztár-filmzeneszerzői közül Hans Zimmer életművében mutatkoznak meg leginkább az elektronikus zene hatásai. Legismertebb újkori kompozícióiban a fülbemászó dallamok és lenyűgöző témák mellett már hangsúlyosak a soundscape-ek („hangterek”) is, amik mintha egy újabb dimenziót toldanának hozzá a képsorokhoz. Christopher Nolan és Denis Villeneuve grandiózus filmeposzaihoz nagyszerűen illik ez a szemléletmód, mint azt többek között a Batmantrilógiához, az Interstellar hoz, a Szárnyas fejvadász 2049 -hez és a Dűnéhez készült munkái is bizonyítják. Zimmer ugyanakkor már korábban, például Barry Levinson sokkal meghittebb és bensőségesebb hangulatú, 1988-as Esőember ében is bátran alkalmazott hasonló megoldásokat.

Ahogy John Williams, Danny Elfman, Alexandre Desplat és Thomas Newman, a hagyományos nagyzenekari hangszerelést előnyben részesítő filmzeneszerzők számára Wagner, Rachmaninov, Csajkovszkij és Stravinsky jelenti a biztos viszonyítási pontokat, az elektronikát szívesebben alkalmazó komponisták alighanem a 60-as, 70-es évek úttörő minimalista zeneszerzői, Philip Glass és Steve Reich örököseinek számítanak.

Az a szabadságvágy és kísérletezőkedv, ami Glass és Reich életművében tükröződik, zeneszerzők egész generációinak nyitott utat a mind újabb kifejezésformák felé.

Glass ráadásul nem csupán önálló elektronikus zenei kompozíciói val, hanem filmzenéivel is gazdagította felbecsülhetetlen hatású életművét. Ezek közül talán a legismertebbek a Godfrey Reggio elementáris hatású dokumentumfilmjeihez, a Qatsi -trilógiához készült munkái, amelyekből kettőt a Müpa közönsége is élőben csodálhat meg.

PHILIP GLASS, GODFREY REGGIO: KOYAANISQATSI –KIZÖKKENT VILÁG (1982)

Filmkoncert a Philip Glass Ensemble közreműködésével 2024. szeptember 23.

PHILIP GLASS, GODFREY REGGIO: NAQOYQATSI –ERŐSZAKOS VILÁG (2002)

Filmkoncert a Philip Glass Ensemble közreműködésével – magyarországi bemutató 2024. szeptember 24.

MEGJELENT AZ ÚJ

ROADSTER MAGAZIN

Keresd a Libriben, a jobb újságárusoknál, és a Bortársaság üzleteiben!

UTAZÁS / INSPIRÁCIÓ / KALAND

Ahány kapu, annyi világ

Jászay Tamás

Fotó: Végh Tamás

Nagyszabású bemutatóval ünnepli a tavaszt a Duna Művészegyüttes: a kétrészes est ihletője és névadója a székely kultúrkincs sok évszázada csodált és ma is készített műalkotása, a székelykapu. Juhász Zsolt rendezővel személyes motívumokról és a szimbólumok jelentőségéről is beszélgettünk.

„Kedvenc székelykapum talán nincs, de ha arra járok, mindig elgondolkodom, vajon hogyan pottyant épp egy pomázi körforgalom mellé ez a misztikus építmény, a szépséges székelykapu? Amikor elhajtok mellette, eszembe jutnak székely barátaim, meg azok az utak és találkozások, amikor náluk időzhettem – feleli Juhász Zsolt koreográfus, a Duna Művészegyüttes Székelykapu című produkciójának rendezője arra a kérdésemre, melyik a számára legkedvesebb székelykapu. – Azért is nehéz válaszolni, mert nincs két egyforma kapu: minden készítő a saját lelkét faragja bele, az ő sajátos jelképeit és családi karakterét jeleníti meg rajta.”

A tárgyi-épített örökséghez tartozó székelykapu legalábbis meglepő választás egy táncszínházi produkcióhoz, vetem fel. Juhász Zsolt egyetért, ugyanakkor elárulja azt is, hogy villámcsapásszerű felismerés vezetett a bemutatóhoz: „Egy dokumentumfilmet láttam a székelykapukról, és azonnal tudtam, hogy a bennük rejlő titkot, jelképeket, érzelmeket muszáj táncos formába öntenem:

a székelykapuban ott él a teljes székelység.”

közben ne feledkezzünk meg a sokak által ismert góbéságról se: az élet feltétlen szeretete mellett a furfangos énjük is hangsúlyos.”

A Székelykapu című est erről is tudósít. Az első rész a székely őstörténetre összpontosít, ifj. Csoóri Sándor világzenei ihletésű dallamaira a székely sors fordulópontjai köszönnek vissza a színpadon. A második rész fókuszt vált, amikor az autentikus székely néptánckincsre koncentrál: a szövegek, a zenék, az énekek, meg persze a pajkos, virtuóz táncok a néplélekhez visznek közel. Az előadás két fele közötti éles váltás nagyon is tudatos: „A székelykapu mindig átjáró két világ, múlt és jelen, de a tegnap és a holnap között is. Az előadás alapfogalma az idő, illetve az idővel folytatott játék. De hát épp erről szól a sok-sok kapun megtalálható idézet is: »Áldás a bejövőnek, béke a kimenőnek« .”

Juhász Zsolt alkotói karakteréből és a választott témából is adódik, hogy történetmesélés helyett a látványon, a mozgáson és a zenén keresztül megfogalmazott impulzusok lesznek lényegesek: „A táncszínházban sosem kell mindent érteni: ha otthon, nyugalomban, vagy másnap, ébredés után áll össze egy-egy kép jelentése, az is rendben van. Ha sikerül elérni, hogy a néző elgondolkodjon ennek a népnek a sorsán, utánanézzen, kik ők és hogyan élnek, az már boldoggá tesz minket.”

A személyes motiváció is adott volt, hiszen a rendező-koreográfus az elmúlt évtizedekben számos ízben dolgozott Erdélyben, különösen Székelyföldön: „Ez sosem csak munka: egy többhetes próbafolyamat alatt rengeteget tanul az ember az ott élők lelkéről és kultúrájáról. Barátságok, tartós kapcsolatok szövődtek, és mára megtanultam és megértettem, mi teszi különlegessé a székelyeket.”

Rendkívül inspiráló a közeg, mondja Juhász: „Felvillanyoznak a viseletek, a tárgykultúra, a zenei világ. Ha a székely emberről kell beszélni, a szilajság és a makacsság jut eszembe elsőre. Nem véletlen, hogy a kisebbségi létben konokul kitartottak, de

Amikor a felkészülésről és a próbafolyamatról kérdezem, Juhász Zsolt elmondja: „A táncosaimmal rengeteget beszélgettünk a témákról, ők is beleásták magukat az egyes epizódok háttértörténetébe. Létezett egy alaptudásuk a székelységről, amit négy koreográfus kollégámmal közösen árnyaltunk. Ezután pedig estéről estére együtt építjük fel a székelykaput a színpadon, hogy a néző is átléphessen rajta egy másik világba.”

DUNA MŰVÉSZEGYÜTTES:

SZÉKELYKAPU

2024. május 28., 29.

Utazás és zene tökéletes összhangja

Hosszú nyári autózások előtt megszokott program volt a CD-k átválogatása, hogy pontosan megtervezzük: milyen zenével próbáljuk meg elviselhetővé tenni azt a rengeteg időt, amit egy helyben ülve kell töltenünk pihenésünk helyszínéig. Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója az ilyen utak előtt mindig komoly előkészületbe fogott, gondosan kiválogatta azokat a lemezeket, amelyek leginkább illeszkedtek úti céljához. „Fontos volt számomra, hogy szinkronba tudjam hozni az utazást az autós zenei élménnyel. Emlékszem, egyszer Münchenbe mentem autóval, ami egy 7-8 órás út, és elhatároztam, hogy mindig a tájhoz illő zenét fogok hallgatni a kocsiban. Az elején elindultam Budapestről Bartókkal és Liszttel, Sopron közelében már Haydnt hallgattam, Bécshez érve Beethovent. Linznél jöhetett Bruckner. Salzburgban természetesen Mozart szólt, Münchenbe érve pedig Strauss. Fantasztikus élmény volt, ahogy az utazás és a zene tökéletes összhangba került.”

Természetesen ez a módszer más úti célok esetén is alkalmazható. „Európa kulturális gazdagságát ilyen válogatások összeállításával élhetjük meg igazán: az olasz tengerpart felé indulva már Velencébe érve pezseg a levegő Vivalditól, Donizettitől, Verditől, Puccinitől. A komolyzene mellett más műfajokból is válogathatunk: Spanyolország felé fordulva Manuel de Falla műveivel hangolódhatunk, Portugáliába érve pedig a fado lehet a stílusos aláfestő zenénk.”

A Lexus modelljei a kézműves kidolgozottság és a high tech megoldások egyedülálló kombinációját nyújtják, egyszerre kényeztetik az utasok esztétikai érzékét, biztosítanak páratlan kényelmet és gondoskodnak az autóban ülők és a közlekedés többi szereplőjének maximális biztonságáról az aktív biztonsági rendszerek és vezetéstámogató technológiák különlegesen széles tárháza révén. A vezetés közbeni kikapcsolódást a környezetbarát, ugyanakkor nagy teljesítményű, kimagasló vezetési élményt biztosító öntöltő hibrid elektromos vagy plug-in hibrid elektromos rendszer biztosította csendes futás mellett a prémium, szinte koncertélményt nyújtó Mark Levinson audiorendszer teszi teljessé.

Hosszú nyári autózásokhoz ajánljuk a Müpa válogatását a Spotify-on!

A Müpa stratégiai partnere a Lexus.

„Mintha egy angyal társaságában lennénk”

Gáti Katalin Teodóra

Fotó: Hirling

Bálint / Müpa

Átütő nemzetközi sikerét követően a Recirquel társulat különleges immerzív előadása, az IMA szeptemberben visszatér a Müpa repertoárjára.

„A produkció, amelyet több mint száz alkalommal játszottunk a világ legnagyobb fesztiválján, az edinburgh-i Fringe-en, hatalmas érési folyamaton ment át” – fogalmazott Vági Bence művészeti vezető. Az egyszemélyes darabot a társulat öt világklasszis artistaművésze: Horváth Zita, Seguí-Fábián Eszter, Illés Renátó, Zsíros Gábor és Charles-Eric Bouchard egymást váltva adja elő.

A Recirquel előadásaiban egyre nagyobb hangsúlyt kap az emberközpontúság.

A The Times című lap kritikusa, Donald Hutera szerint „az IMA az év legígéretesebb, legkifinomultabb és legérzékibb produkciója”,

Ehhez nagyban hozzájárul a szakrális helyek atmoszféráját idéző különleges installáció, melyben az előadóművészek belső utazásra invitálják a közönséget. Vélhetően ennek is köszönhető, hogy itthon és külföldön egyaránt sok a viszszatérő néző, aki újra át szeretné élni az IMA nyújtotta egyedi élményt. „A sátor két rétege közé rengeteg, folyamatosan mozgó fényforrást helyeztünk el, ami a közönség számára láthatatlan, miközben bent teljes béke honol, és a milliónyi fénypont között lebegő előadó ejt ámulatba. Úgy érezzük magunkat, mintha magzatburokban lennénk – meséli Vági Bence, majd hozzáteszi: – További érdekesség, hogy a nézők az előtérbe érkezve egy nagy lebegő hálóra rögzíthetik az imáikat, és az így megfogalmazott gondolattal léphetnek be az előadótérbe. A művészek lelke ott rejlik a darabban: finom gondolatok elültetésével születtek meg az első mozdulatok, majd a koreográfia vezérgondolata az lett, miként formálhatjuk egy életen át a hitünket.”

A Fringe fesztivál egy hónapja alatt Edinburgh-szerte több mint háromezer-ötszáz előadást láthatott a publikum, de az IMA ezek közül is kiemelkedett.

a The Guardian a 2023-as Fringe TOP 50 showja közé választotta a darabot, a To Do List pedig így írt róla: „kihagyhatatlan transzcendentális immerzív csoda, mintha egy angyal társaságában lennénk – 2023 kötelező műsora”.

Vági Bence abban látja a siker titkát, hogy a fesztivál hatalmas zajában, ahol rengeteg kön ynyű kikapcsolódást kínáló előadás, valamint kísérleti alkotás és számtalan újcirkuszi produkció is elérhető volt, az IMA csendre, meditációra hívott. „Az, hogy az összes előadás telt házzal ment, azt bizonyítja, hogy az emberek vágynak az elcsendesedésre. Nagyon jól esett a rengeteg elismerés és pozitív kritika, de a siker a boldogsághoz hasonlóan rövid ideig tartó érzés. Az tudott könnyeket csalni a szemembe, amikor két artistaművészemnél látogatóban járva az egyik falon az elmúlt tíz év összes emlékét végignézhettem. Az igazi öröm számomra, amikor együtt próbálhatok a művészekkel, akik fantasztikus, érzékeny, kifejező csodalények. Pótolhatatlan érzés, amikor a gondolataink mentén addig soha nem létezett képek, mozdulatok jelennek meg előttünk a próbateremben. A sors adta kiváltság, hogy mindazokkal az emberekkel, akikkel közösen küzdünk az álmaink megvalósulásáért, baráti viszonyban dolgozhatok.”

Az IMA összművészeti alkotói munka gyümölcse: a látvány- és fénytervezés, a zene és a hangzás együttesen hozzák létre az installáció terének tágas, lebegő hatását. A Szirtes Edina zeneszerző és Terjék Gábor sound designer által fémjelzett zene, az IMA installációs tere, melyet Vági Bence Vladár Tamással együttműködve tervezett, és a Lenzsér Attila lighting designer munkáját dicsérő különleges fények még tovább erősítik a belső utazás élményét.

RECIRQUEL: IMA 2024. szeptember 6-29.

Mi az elegancia? Szappan és víz

Nem a ruha teszi az embert – az alkalmat azonban annál inkább. Szeretek felöltözni, ha hangversenyre megyek, pláne, ha operaelőadásra. Tele a fiókom a legkülönfélébb kiegészítőkkel, amelyek közül azonban van jó néhány, amelyet sose vennék fel koncertre. Nem azért, mert nem elég elegánsak. Hisz ahogy Cecil Beaton, a világhírű fotográfus és jelmeztervező megfogalmazta : „Mi az elegancia? Szappan és víz.” Tehát: nem annyira a látvány, mint az a fontos, hogy ne zavarjam a többi embert. Például azzal, hogy külön bejáratú ütősszekciót üzemeltetek a karomon vagy a nyakamban.

Szenzoros lévén (ez azt jelenti, hogy bizonyos ingereket, esetemben a hangokat az agy sokkal intenzívebben érzékeli és más módon dolgozza fel, mint a neurotipikus embereknél) jó párszor álltam már a sikítófrász küszöbén amiatt, mert a hangversenyteremben valaki úgy érezte, nincs azzal semmi gond, ha előkap egy legyezőt, ami minden egyes mozdulatnál finoman kattan. Vagy, mondjuk, olyan textilt vesz fel, ami még a mezzoforténál is hallható minden egyes moccanáskor. Hogy úgy mondjam: a susogós melegítőben nem a melegítő, hanem a susogás zavarna a koncertteremben.

Egy emlékezetes áriaesten például hárman kellettünk, hogy egy közöttünk ülő kedves vendég felfogja: a fülbevalója akkora zajt csap, hogy ő viseli, de a mi fülünket bántja. Gondolom, sokan emlékszünk Jonas Kaufmann fellépésére is, amikor a

színpadról jelezte: a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem akusztikája egészen kivételes – de az a rossz híre van, hogy visszafelé is működik. Szóval ez nem egy neurodiverz ügy, hanem konkrét barbarizmus.

És hát budapesti koncertjáró körökben mindenki ismeri „a nejlonszatyros embert”. Igen, ő egy létező személy, ráadásul igen nagy rendszerességgel látogatja a legkülönfélébb hangversenyeket. Különös ismertetőjegye, hogy holmiját nejlonszatyorban hurcolja magával, amit nem átall a produkció teljes hoszsza alatt az ölében szorongatni, mintha legalábbis a walkürök azért lovagolnának be a színre, hogy egyszer csak felkapják, és tovavágtassanak vele. Egyszer annyira elegem lett a folytonos zörgésből, hogy felszólítottam: legalább tegye már a széke alá a zacskót, hogy nyugtunk legyen – ám ő akkora felháborodással tagadta ezt meg, mintha legalábbis a zeneszerző belekomponálta volna a nejloncsörgést a műbe, csak én vagyok annyira műveletlen, hogy ezzel nem vagyok tisztában. (Fontos: nem Ligeti-darab volt.)

A zenetörténet összes pianissimói nevében könyörgöm: „Zitti, zitti, piano, piano!” (A vonatkozó Rossini-dallamot tessenek hozzáképzelni.)

Csepelyi Adrienn

Fotó:

Csibi Szilvia / Müpa

SZEGEDI KORTÁRS BALETT: HAMUPIPŐKE

Családi mesebalett 2024. május 25.

HOLLERUNG GÁBOR

a Budafoki Dohnányi Zenekar ügyvezető zeneigazgatója

Fantasztikus, minden korosztályt magával ragadó produkció! Annál többet nem is kell mondanom, mint hogy hét- és kilencéves unokáim teljesen odavoltak a darabtól, az előadás után még napokig táncoltak otthon Prokofjev zenéjére. Szeretettel ajánlom kicsiknek és nagyoknak, hihetetlenül élvezetes kikapcsolódást nyújt mindenki számára.

KRUSOVSZKY DÉNES

Kamaszkoromban – a Wim Wenders-féle Buena Vista Social Clubtól nem függetlenül – egy ideig erősen a kubai zene hatása alá kerültem, a Chan Chan t például kívülről fújtam, pedig nem is tudok spanyolul. Aztán elmúlt a láz, de a Kuba iránti vonzódás búvópatakként megmaradt. Az, hogy Eliades Ochoa most fellép Budapesten, egyszerre időutazás a karib-tengeri szigetország zenei múltjába és a saját kamaszkoromba.

ELIADES OCHOA 2024. május 29.

YUJA WANG SZÓLÓESTJE 2024. május 31.

NAGY EMMA

énekes, Nagy Emma Quintet

Yuja Wang olyan előadóművész, akinek színpadi jelenléte és személyisége képes betölteni a legnagyobb hangversenytermeket. Erős karaktere és kifinomult játékmódja tökéletes egyensúlyban van. Konzis korom óta követem a munkásságát, koncertjén pedig egyik kedvenc zeneszerzőm, Messiaen műveiből is játszik majd.

író

Fotó: Nagy Attila / Müpa

Fotó: Valuska Gábor

Fotó: Julia Wesely

Kerényi Ágnestől búcsúzunk

Szívünkben mély fájdalommal és megrendüléssel búcsúzunk szeretett kollégánktól, Kerényi Ágnestől, a Müpa jegyértékesítési és információs csoportjának korábbi vezetőjétől, akit a Müpa saját halottjának tekint.

Ágnes 2024. május 1-jén hagyott itt bennünket, ám a kezdetek óta a Müpa-közösség tagja volt. A Budapesti Tavaszi Fesztivál munkatársaként már akkor értékesített jegyet a Müpába, amikor az épület még nem is állt.

2007-től irányította vezetőként a jegyértékesítési és információs csoportot, majd közel 15 év után, a rá jellemző alázattal engedte át a teret a tehetséges fiataloknak, és eggyel hátrébb lépve, de tudását megosztva az utolsó pillanatig segítette a csapatot, hozzájárulva a Müpa kimagasló sikereihez és kiváló kapcsolatához saját közönségével.

Ágnes szenvedélyesen szerette munkáját és kollégáit. Egy vele készült korábbi interjúban így fogalmazott: „A telt házas, sikeres előadások egy összetartó csapat munkájának és szoros együttműködésének eredményei.”

Ő maga mosolyogva figyelt vagy bölcsen hallgatott, de tanácsaival bárkinek segített, ha szüksége volt rá. Mosolya és vidám természete mindenkire hatással volt a Müpa épületében és azon kívül is.

Ágnes emléke örökre él a Müpa falai között és kollégái szívében.

Nyugodj békében, drága Ágnes!