MUST BE SO”
Habár a Jephtát Händel ószövetségi témájú oratóriumainak sora előzte meg, a mű első szavai – „Így kell lennie” – és általában véve a végzet elfogadásának témája a zeneszerző élethelyzete révén szimbolikus többletjelentést nyert. Georg Friedrich Händel (1685–1759) hatvanhat évesen, meggyengült egészségi állapotban fogott bele a mű komponálásába 1751. január 21-én. Bő három héttel később bal szeme látásának romlása, majd elvesztése miatt átmenetileg abbahagyta a munkát, amint azt a második részt záró, „How dark, o Lord, are Thy decrees” („Mily homályosak, Uram, a Te döntéseid”) kezdetű kórus egyébként is bizonytalan, egyenetlen kottázású kéziratába ő maga bejegyezte. Az oratórium szövegének és saját válságos helyzetének párhuzama nyilvánvalóan mélyen érintette. Hamarosan folytatta ugyan a komponálást, de a művet orvosi kezelések mellett, tőle szokatlanul hosszú idő alatt, augusztus végére fejezte csak be. Zenéje nem tükrözi e nehézségeket, sőt, stílusa új színekkel lett gazdagabb az egy évvel korábbi mártír-oratórium, a Theodora kivételesen komor hangjához képest. Händel ezt megelőzően is több különböző stílus jellegzetességeit ötvözte műveiben, a Jephtában pedig már az egyszerűségre, finom érzelmessége törekvő új, gáláns irányzat hatása is érződik.
HÄNDEL ÉS AZ ORATÓRIUM
Händel az 1730–40-es években számos angol nyelvű, többnyire ószövetségi témájú oratóriumot komponált, amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy már életében klasszikusként tekintsenek rá. Pedig elsősorban az operához vonzódott azóta, hogy a rendkívüli zenei tehetségű, de apja kívánságára jogi tanulmányokba kezdő fiatalembert barátja, Georg Philipp Telemann megismertette a műfajjal. Tanulmányaival felhagyva hamarosan a hamburgi operaház zenekarához szegődött, és húszévesen sikerrel mutatta be első operáját is. A következő években Itáliát bejárva feltérképezte a különböző színpadi hagyományokat, majd Londonba költözött, ahol olasz nyelvű operáival rövid időn belül nagy elismerést vívott ki. 1720-tól közel két évtizeden át különféle színházi vállalkozások zenei igazgatójaként operák sorát komponálta és adta elő kortársai műveivel együtt.
Több mint negyven operáját az utókor sokáig mellőzte, pedig oratóriumai sem érthetők meg nélkülük. Operáihoz hasonlóan Händel ezekben is a dráma érzékeltetését, a mély empátiával kezelt szereplők érzelmeinek kifejezését tartotta legfontosabbnak. Olasz, francia, német és angol hatásokat egyaránt ötvöző zenéje az eszközök lehető legszélesebb skáláját használta fel. Saját kompozíciói mellett másokéiból is kölcsönzött, ha azokban találta meg az adott helyzetet vagy érzelmet leginkább kifejező alapanyagot. (Míg az eredetiségre törekvő romantikus esztétika elítélte ezt az eljárást, Händel korában sokkal inkább inspirációs forrásként tekintettek rá.)
A Jephta különösen sok ilyen kölcsönanyagot rejt, és izgalmas lehetőség annak vizsgálata, hogy Händel az általa ismert hatalmas repertoárból mi alapján választotta ki a beemelt részleteket, illetve hogyan alakította őket. A kifejezés eszközéül szolgálhatott számára a formával való játék, a bevett formák kitágítása, módosítása, vagy váratlan dallami, harmóniai lépések alkalmazása kiszámíthatónak vélt helyzetekben. Különösen jellemző Händelre a rendkívül sokoldalú hangszerelés, a hangszínek, hangszerkombinációk egyedülálló használata.
Az operajátszás tartós problémái – a műfaj rendkívül magas költségei, a viszálykodó külföldi sztárok és a vetélkedő társulatok –, valamint a közönség igényének és érdeklődésének hatására az 1730-as években Händel tudatosan fordult az angol nyelvű oratóriumok felé. A nyomtatásban is megjelenő művek Anglia-szerte ismertté váltak, helyi zenekedvelő egyesületek is szívesen előadták őket. Népszerűségüket az angol nyelvű szöveg mellett vallásos témájuknak is köszönhették. Középpontjukban a drámai konfliktusok állnak, melyek alapanyagát az ószövetségi történetek és azok hús-vér alakjai szolgáltatták. Az olasz opera seria formai kötöttségeitől és a sztárénekesek elvárásaitól megszabadulva a zeneszerző még szabadabban alakíthatta zenéjét úgy, hogy az a tartalmat szolgálja. Händel oratóriumainak másik sajátossága a kórusok kitüntetett szerepe, hiszen az énekkar végig a hangszeresek mellett állhatott anélkül, hogy fel-, illetve le kellett volna vonulnia. A kórus hol a cselekmény értelmezőjeként, hol pedig a – néha egyazon művön belül több különböző – nép megszemélyesítőjeként lép fel, mélyebb dimenziót adva az adott néphez tartozó szereplők egyéni konfliktusainak. A lírai Jephtában viszonylag csekély szerep jut a kórusnak, de az általa megszólaltatott tételek – például amelyben az ellenséget megsemmisítő Úrról énekel, vagy a segítségül küldött égi lények seregét idézi fel –az oratórium legemlékezetesebb részletei közé tartoznak.
JEPHTA DIADALA
Thomas Morell, Händel tapasztalt librettistája a Jephta szövegkönyvét a Bírák könyve alapján írta meg, de a történet korábbi feldolgozásait és különböző angol költők verssorait is felhasználta. A cselekményt új alakokkal egészítette ki, és a barokk opera lieto fine, azaz boldog végkifejlet iránti elvárásával összhangban keresztényi értelmezést adott a befejezésnek.
A mű első részében megismerhetjük a történet különböző karakterű főszereplőit. Izrael népe a korábban elűzött Jephtát kéri, álljon élükre az ammoniták uralma ellen vívott harcban. Jephta szilárd hittel készül a csatára, magabiztosan lépkedő dallamú, gazdagon díszített áriájában arról énekel, hogy erénye nemcsak győzelemhez segíti, de naggyá is teszi őt. Annál mélyebb szerető felesége, Storgè szomorúsága, de tudja, fájdalmánál fontosabb népe sorsa. A szerelmes Hamor szenvedélyesen búcsúzik Jephta lányától, a szelíd Iphistől, aki emlékezteti őt hazája iránti kötelességére, ugyanakkor azzal bátorítja, hogy a csatából visszatérve elnyerheti kezét. Kettősük után a drámai helyzeteket és kontrasztokat mindig kihasználó Händel a címszereplő belső vívódásával szembesít. A zenei jellemzés révén az alakok világosan formáltak, de nem statikusak, a szereplők minden megnyilvánulása új oldalukat világítja meg. A kételyekkel küzdő Jephta esküt tesz: ha győztesen tér haza, feláldozza azt, aki először üdvözli őt. Szavainak súlyát az énekbeszédet kísérő vonósok emelik ki, és a szenvedő nép fohásza nyomatékosítja. A következő jelenetben jobban megismerjük a két nőalakot is: Storgèt, akinek zaklatott lelkében baljós érzések kavarognak, illetve az őt derűsen támogató Iphist. Händel az olasz opera műfajából átvett, a szereplők érzelmi állapotát tükröző da capo (visszatérő formájú) áriákat rendkívül változatos zenei tartalommal tölti meg, Storgè áriájában például a viharos első szakaszt felváltó fájdalmas középrész kontrasztja érzékelteti az asszony lelkiállapotának hullámzását. Iphis, akit egyszerűbb, gyakran táncos karakterű dallamok jellemeznek, egy bourrée ritmusú áriával válaszol.
A sereg bátran vonul csatába, a nagyszabású, virtuóz kórustételben a harsonák is megszólalnak. A harc kimeneteléről Hamor elbeszéléséből értesülünk, hiszen az oratórium szempontjából nem a csata történései lényegesek, hanem a Jephtát fogadalma betartására kötelező isteni közbelépés. Az előző tabló párjaként felhangzó kórustétel felelgető vonósfutamaiban az Izrael népének segítségére siető mennyei
seregek jelennek meg, amelyek kavargását az álmélkodó kórus akkordjai hangsúlyozzák. Hamor diadalmasan fordul Iphishez, remélve a boldogságot, amelyet a lányért vívott küzdelem tett számára még értékesebbé. Iphis azonban apja elé készül. Meghatott örömét, lényének finomságát kiemelő áriája mögött a hallgató számára már felsejlik tragikus sorsa, csak a diadal, Zebul – Jephta testvérének – győzelmi áriája késlelteti az elkerülhetetlent. Megérezzük Jephta félelmét is, amikor Zebult inti: nem övék a dicsőség, hanem az ellenségre lesújtó Istené.
JEPHTA ÖSSZEOMLÁSA
Az Úr diadalát ünneplő magasztos kórus után a mit sem sejtő Iphis köszönti apját, Jephta ekkor szembesül esküje következményével. Áriája egyszerű eszközökkel, a dallam töredezettségével, váratlan kromatikus lépésekkel közvetíti bénult döbbenetét. Storgè utat enged kétségbeesésének, míg Hamor inkább magát ajánlja fel áldozatul Iphis helyett. A káprázatos ábrázolóerejét általában egy-egy szólista vagy a kórus érzéseinek kifejezésére fordító Händel életművében ritkaság az ezt követő négyes, amelyben Storgè, Hamor és Zebul először külön-külön, majd együtt könyörög Jephtához Iphis életéért, miközben Jephta önmagával viaskodik, de végül kitart Istennek tett fogadalma mellett.
Az addig mindig derűs, kislányos Iphis érett komolysággal fogadja a döntést, Jephta fogadalmának hangzását idéző vonóskíséretes recitativójában és az abból fokozatosan kibomló áriában biztosítva apját, hogy kész odaadni életét, csekély áldozatként népe szabadságáért. Az oratórium talán legdrámaibb részlete Jephta recitativója, mely a lánya önfeláldozása felett érzett megrendüléstől a szinte őrületig fokozódó kétségen át vezet a teljes megsemmisülésig. Händel saját tragédiája is ott rejlik a már említett, „Mily homályosak, Uram, a Te döntéseid” kezdetű terjedelmes kórus mögött, amelyet áthat a hitbeli meggyőződés: bármit is mérjen Isten az emberre, az úgy van jól.
A dráma lélekben már lejátszódott, Jephta gyötrelmét, Iphis önfeláldozását nem feledteti a pozitív befejezés. Most azonban Jephta az áldozatra készül: az angyalokat kéri – többet már nem tehet –, hogy segítsék Iphist égbe vezető útján. Iphis szelíd búcsújában az idős Händel is elköszön az élet szépségeitől. Szemtől szemben állva a halállal, a lány átszellemülten a mennyre emeli tekintetét – s e ponton még
egyértelműbbé válik a Morell által Iphisnek nevezett alak rokonsága a görög mitológia Iphigéniájával: az áldozat pillanatában angyal lép közbe, kinyilatkoztatva, hogy Isten nem kívánja Iphis halálát, apja fogadalmát szűzi tisztaságban neki szentelt élettel teljesítheti be. A záró áriák és együttesek a megkönnyebbülést, a hálát és az Úr dicsőségét közvetítik.
Írta: Riskó Kata
Michael Spyres generációjának egyik legkiválóbb tenorja, nevéhez több mint negyven DVD és CD fűződik. A Missouri államból származó énekest különlegessé teszi egyedülálló „baritenor” hangfekvése és rendkívül széles, a barokktól a 20. századig terjedő repertoárja. Legotthonosabban a bel canto stílusban, valamint a romantikus és a francia nagyopera világában mozog, de keresett előadója a német hőstenor szerepeknek is. Olyan vezető operaházakban lép fel, mint a Teatro alla Scala, a Metropolitan Opera, a Bécsi Állami Opera, a londoni Royal Opera House vagy a Párizsi Opera. Teljesítményét 2022-ben Gramophone-díjjal, 2024-ben pedig az International Opera Awards, az Oper! Awards és az Opus Klassik díjaival ismerték el.
Joyce DiDonato sokszoros Grammy-díjas amerikai koloratúrmezzoszoprán, előadóművész, producer és tanár, aki több mint négy évszázadot felölelő repertoárjával, változatos diszkográfiájával, egyedi projektjeivel megtestesíti a 21. századi énekes alakját. A Metropolitan Opera 2023/24-es évadának nyitó- és záróprodukciójában is szerepelt – Helen nővért alakította Jake Heggie Ments meg, Uram! című operájában, illetve Virginia Woolfot Kevin Puts művében, Az órákban –, a következő szezonban pedig Händel Theodorájának Irene-jeként tért vissza a madridi Teatro Real színpadára. Nagy sikert aratnak tematikus estjei – Éden című programja a Müpában is látható volt –, és olyan együttesekkel koncertezik, mint a Philadelphia Zenekar, a Berlini Filharmonikusok vagy A Forradalom és Romantika Zenekara. 2024-ben megkapta a Concertgebouw-díjat, amelyet eddig mindössze tizennégy művész nyert el.
Fotó © Sergi Jasanada
Fotó © Marco Borrelli
Mélissa Petit szülővárosában, Saint-Raphaëlben és Nizzában tanult énekelni, majd 2010-ben a Hamburgi Állami Opera Nemzetközi Operastúdiójához, 2015-ben pedig a Zürichi Operaház társulatához csatlakozott. A francia szoprán 2017 óta olyan jelentős helyszíneken és fesztiválokon debütált, mint a Bregenzi és a Salzburgi Ünnepi Játékok, a Párizsi Opera vagy a pekingi Nemzeti Előadóművészeti Központ. Monteverdi Orfeójától Richard Strauss Rózsalovagjáig számos műben, elsősorban klasszikus és romantikus operákban lépett színpadra. A közelmúltban nagy sikert aratott Janáček A ravasz rókácska, valamint Gounod Rómeó és Júlia című operájának címszerepével a Theater an der Wienben, de európai koncertturnén is részt vett Cecilia Bartolival.
Cody Quattlebaum amerikai bariton az opera- és koncertszínpadok keresett előadója, repertoárja a barokktól a kortárs művekig terjed. Az évad elején Kent Nagano vezényletével a Carl Orff műveiből összeállított, Trionfi című trilógiában lépett fel a Hamburgi Állami Opera színpadán, emellett többek között Almaviva grófot énekelte a Figaro házasságában az Angol Nemzeti Operában. Hangversenyénekesként Bach, Händel, Beethoven, Muffat, Eisler és Berlioz műveiben hallható olyan együttesek vendégeként, mint az Academy of Ancient Music, a Philharmonia Baroque Orchestra vagy a Bostoni Szimfonikusok. 2018-ban a Glyndebourne Opera Cup, 2017-ben a Metropolitan Opera országos énekversenyének döntőse volt.
Fotó © Christophe Serrano
Fotó © Altin Kaftira
Jasmin White hajlékony és bársonyos altja Rossini könnyed világától Wagner drámai mélységeiig a legkülönbözőbb szerepek megszólaltatására alkalmas. A kiváló technikával és lebilincselő színpadi jelenléttel rendelkező amerikai énekesnő 2024-ben szerződött a bécsi Volksoper társulatához, ahol Mozart, Csajkovszkij, Puccini és Nicolai operáiban lép színpadra. Részt vesz Händel Az Idő és a Kiábrándulás diadala című oratóriumának előadásain a
Les Arts Florissants együttesével, az Il Pomo d’Oróhoz
csatlakozva pedig a Jephta mellett Händel Alcina című operájával turnézik. Tavasszal Salzburgban a Finn Rádió Szimfonikus Zenekarával, majd Amerikában a Kansasi és az Oregoni Szimfonikusokkal Mahler-szimfóniákat ad elő.
A sokoldalú olasz szoprán, Anna Piroli repertoárja a középkortól napjaink zenéjéig terjed. 2021 óta rendszeresen fellép Jordi Savall együttesei, az Hespèrion XXI és a Capella Nacional de Catalunya produkcióiban, de együttműködik olyan kiváló régizenei és kortárs formációkkal is, mint a Collegium Vocale Gent, az Il Pomo d’Oro, a La Cetra, a Cantando Admont, a Schallfeld Ensemble, a L’Arsenale vagy a Divertimento Ensemble. A közelmúltban a Muzsika, illetve Proserpina szerepét énekelte Monteverdi L’Orfeójában, a Második boszorkányt Purcell Dido és Aeneas című operájában, de fellépett Bach h-moll miséjének és Magnificatjának, Mozart c-moll miséjének és Beethoven IX. szimfóniájának szólistájaként is.
Fotó © Shirley Suarez
Fotó © Carlo Ferraroni
Az olasz csembalista és karmester, Francesco Corti a perugiai, a genfi és az amszterdami konzervatóriumban végezte tanulmányait. 2006-ban megnyerte a lipcsei Nemzetközi Bach Versenyt, 2007-ben a Bruges-i Nemzetközi Csembalóversenyen második helyezést ért el. Szólistaként és karmesterként bejárta Európát, az Egyesült Államokat, Latin-Amerikát, Ázsiát és Új-Zélandot. Olyan együttesekkel működik együtt, mint az Il Pomo d’Oro, a Les Musiciens du Louvre, a Freiburgi Barokk Zenekar, az Akademie für
Alte Musik vagy a Bázeli Kamarazenekar. Legújabb szólólemezén Domenico Scarlatti műveit játssza, korábbi felvételeiért elnyerte a Német Hanglemezkritikusok Díját, a Diapason d’Ort és a Grammophon-díjat. 2016 óta a Schola Cantorum Basiliensis csembalóprofesszora, de világszerte tart mesterkurzusokat is.
Fotó © Caroline Doutre
Il Pomo d’Oro
Fotó © Giulia Fassina
A 2012-ben alapított Il Pomo d’Oro Zenekar a barokk és klasszikus korszak alkotásainak autentikus, dinamikus interpretációival vált a historikus előadói gyakorlat elismert képviselőjévé. Nevük Antonio Cesti egyik operájára utal, amely egy uralkodói esküvő alkalmából született, és káprázatosan gazdag színpadképével az opera korai történetének egyik leglátványosabb, leggrandiózusabb produkciója lehetett.
Az il Pomo d’Oro zenészei Európa legrangosabb koncerttermeinek és fesztiváljainak visszatérő vendégei, akik a ma esti koncert szólistáin kívül olyan művészekkel működnek együtt, mint Cecilia Bartoli, a kontratenor Jakub Józef Orliński vagy
Baráth Emőke. Vezető karmesterük 2016 óta Maxim Emelyanychev, 2019-től pedig első vendégkarmesterként Francesco Corti is rendszeresen dolgozik velük.
A zenekar tagjai:
Orgona
Maria Shabashova
Csembaló
Guillaume Haldenwang
1. hegedű
Stefano Rossi, Lucia Giraudo, Jesus Merino, Laura Andriani, Veronica Bohem
2. hegedű
Nicholas Robinson, Ruiqi Ren, Dmitry Lephekov, Cristina Prats Costa, Andria Chang
Brácsa
Svetlana Ramazanova,
Archimede De Martini, Jonathan Ponet
Cselló
Natalia Timofeeva, Kristina Chalmovska, Ludovico Minasi
Nagybőgő
Jonathan Alvarez, Riccardo Coelati
Fuvola
Marta Gawlas
Oboa
Rodrigo Gutierrez, Petra Ambrosi
Fagott
Alejandro Perez
Kürt és trombita
Alexandre Zanetta, Olivier Mourault
Az Il Pomo d’Oro Kórus 2021-ben jött létre, és először Händel Theodora című oratóriumának turnéja és lemezfelvétele keretében lépett a nyilvánosság elé, az albumért 2023-ban elnyerve a BBC Music Magazine kórusdíját is. A Giuseppe Maletto által irányított együttes tagjai az itáliai régizene specialistái, akik különösen nagy tapasztalattal rendelkeznek Monteverdi és Gesualdo madrigáljainak előadásában, de Monteverdi, Cavalli, Gabrieli és Gesualdo egyházi zenéjében is otthonosan mozognak. 2024-ben az Il Pomo d’Oro zenekarával és Maxim Emelyanychev vezényletével Carissimi Jephte című oratóriumát, valamint Purcell Dido és Aeneasát adták elő Európa-szerte, de felléptek Gesualdo Sacrae Cantiones című gyűjteményének darabjaival, illetve Zágrábban Monteverdi Vespro della Beata Vergine című kompozíciójával is.
A kórus tagjai:
Rossana Bertini, Francesca Cassinari, Alena Dantcheva, Anna Piroli, Marta Redaelli, Giulia Beatini, Elena Carzaniga, Elena Biscuola, Annalisa Mazzoni, Giuseppe Maletto, Gianluca Ferrarini, Massimo Lombardi, Alessandro Baudino, Matteo Bellotto, Davide Benetti, Guglielmo Buonsanti, Marco Scavazza
Il Pomo d’Oro kórus Fotó © Nicola Dalmaso
SUMMARY
“It must be so” – these opening words of Jephtha and the theme of accepting fate in general undoubtedly took on symbolic meaning in the life of George Frideric Handel (1685–1759) in 1751 as, with his eyesight failing, he composed what would become his last major work. Written by Thomas Morell based on a story from the Old Testament, the plot has the people of Israel recruit the exiled Jephtha to lead them into battle against the oppressive Ammonites. Jephtha makes a terrible vow: if he triumphs, he will sacrifice the first living being to greet him. This being then turns out to be his unsuspecting daughter, Iphis, who – moved with joy – approaches her triumphant father. Despite the despair of her mother, Storgè, and the offer of Hamor, who fought in the hope of marrying Iphis upon his homecoming, to take her place as the sacrifice, Jephtha, after a long struggle, decides to honour his vow to God, and Iphis, accepting her fate, meekly bids farewell to life. Unlike the biblical story, the oratorio has an angel arrive to prevent the human sacrifice, declaring that Iphis must instead dedicate her life to God by living her life as a pure virgin.
In his oratorios, as in his operas, Handel focused on drama, and on the emotions and conflicts of characters he treated with deep empathy, portraying them to great effect by means of the most diverse possible array of musical devices. In the case of Jephtha, it is perhaps with the titular character and his internal struggle that he most closely identified. His portrayal of the girlishly cheerful Iphis, who is later spiritually transformed in the face of death, is wonderfully tender. The mother – who first fears for her husband before being filled with terror and rage on learning of the vow – is given quite a different nature. What Handel created were clear but not rigidly defined basic characters, with each aria revealing a new side of their personalities. Particularly multifaceted is the chorus, which speaks on behalf of the people of Israel, invariably in forms inspired by the plot and through expressive musical techniques.
This production features the historically informed music ensemble Il Pomo d’Oro, founded in 2012 and playing under the baton of Francesco Corti, himself an outstanding interpreter of Handel’s works not only as a conductor but also as a harpsichordist. In the title role, we will hear the extremely versatile tenor Michael Spyres, with Storgè sung by the world-renowned mezzo-soprano Joyce DiDonato, who is at home anywhere in a repertoire spanning four centuries. Joining them will be Mélissa Petit as Iphis, Jasmin White in the alto role of Hamor, Cody Quattlebaum as Zebul and Anna Piroli as the Angel.
