Pesti Hírlap 06.26.

Page 1

HÉTVÉGI KIADÁS

2020 | 06 | 26

„Nincs üldözési mániám. Viszont üldöznek”


{ PESTIHIRLAP.HU } • 2 • 2020. JÚNIUS 26. • PÉNTEK

{Á L L Á S P O N T }

A vádirat után Egyre kevésbé érdemes áttörésre számítani Szerbia és Koszovó washingtoni tanácskozásán, ha az egyáltalán létrejönne. Szerdán kiderült, hogy a Koszovó ügyében illetékes különleges ügyészség háborús bűnök elkövetésével vádolja a hivatalban lévő államfőt, Hashim Thaçit, és a parlament volt elnökét, a titkosszolgálat megszervezőjét és volt igazgatóját, a pártelnök Kadri Veselit. Thaçi – a koszovói albán gerillák, az UÇK egyik legfontosabb vezetője – egyelőre csak a washingtoni utat mondta le, az elnöki posztot megtartja (persze ez is gyorsan változhat; Ramush Haradinaj kormányfőként azonnal lemondott, amint Hágába rendelték). Az USA elnökének különmegbízottja, Richard Grenell egyébként már néhány napja próbálja csökkenteni az elvárásokat. Azt mondta például, hogy a Fehér Házban tartandó tárgyalás fő témája a gazdasági kapcsolatok fejlesztése lesz (különleges gazdasági övezetet hozna létre Szerbia és Koszovó között). És nem, Donald Trump nem találkozik Aleksandar Vučić elnökkel, a szerb politika állócsillagával (aki akkorát nyert az ellenzék többsége által bojkottált választásokon, hogy szinte egypárti parlamenttel kormányozhat). És nem, nem lesz szó határmódosításról, területcseréről. Trump embere szerint az úgynevezett szakértők eddig elsősorban a politikai kérdések megoldását erőltették, szerinte viszont a gazdaság fontosabb. Grenell hozta tető alá a Belgrád és Prishtina közötti repülőjárat újraindításáról szóló megállapodást. Ennek mindenki udvariasan tapsolt, holott elég nyilvánvaló, kevés lényegtelenebb kérdés van annál, hogy Szerbia és volt tartománya, a szakadár Koszovó fővárosa között repül-e a Lufthansa. Pár hete még minden némiképpen egyszerűbbnek tűnt. Donald Trumpnak szüksége van valamilyen, gyakorlatilag bármilyen külpolitikai sikerre. Észak-Korea nem jött össze, Irán nem tört meg, szaúdi barátai disszidenst darabolnak a konzulátuson, az elnök veje nem teremtett békét a Közel-Keleten, az afganisztáni kapitulációt, a szíriai kivonulást és a kurdok elárulását sem lehet feltétlenül sikerként eladni. Akkor legyen Koszovó, a balkáni problémahalmaz. A berlini nagykövet, a külügyi kérdésekben edződött, arrogáns anti-diplomata – ám Trumphoz lojális – Grenell elnöki különmegbízott lett, és gyors eredményeket akart. Partvonalra szorította a külügy emberét, Matthew Palmert, majd megbuktatta Albin Kurti prishtinai kormányát, és elérte, hogy elnökök elfogadják meghívását a Fehér Házba. Mit is tehettek volna? Az albánok az USA kliensei, hűséges szövetségesek és végrehajtók, akiket elborzaszt a lehetőség, hogy

Washington leértékeli őket és Koszovót (Trump fia felvetette, hogy csökkenteni kell a koszovóban állomásozó amerikai katonák számát, ez Prishtinában olybá tűnhetett, mintha a teljes kivonulást lebegtetnék). A szerbek pedig 1999-ben megtanulhatták, hogy nem kötelező mindenben együttműködőnek lenni, de ajánlatos annak látszani. Az USA annyira be akarta indítani a 2008 óta tetszhalott albán-szerb párbeszédet, hogy attól az EU is megrémült. A balkánon érdekelt Berlin nagyon nem akar területcserét, az önön jelentőségébe szerelmes Emmanuel Macron pedig kimaradni nem akar semmiből, mert mi van, ha valami esetleg mégis összejön, miközben a Berlin-Párizs tengelyből csak Berlin van jelen? A brüsszeli (berlini, párizsi) rémületnek van egy pozitív hozadéka: az EU különmegbízottja az egyik legjobb balkános diplomata, a volt szlovák külügyminiszter, Miroslav Lajčak lett (országa egyike azoknak, amelyek nem ismerik el Koszovó függetlenségét). Lajčak elég keservesen tepert, hogy valahogy felkapaszkodjon a washingtoni folyamat szerelvényére: Prishtinában Thaçi egy ideig lebegtette a találkozójukat, és konkrétumokat kért az uniótól (erre a pimaszságra az USA-val szemben sosem vetemedett volna). Lajčak mindenesetre biztosított valamilyen európai jelenlétet, ami nem csak azért fontos, hogy Brüsszel fontosnak tűnjön: Koszovó és Szerbia viszonya hosszú távon európai probléma, itt kell együtt élni avval, amiben egyszer megállapodnak. Moszkva valamivel könnyebben megoldotta, hogy a folyamat része legyen, Szerbia védhatalmaként jelentős befolyással bír a belgrádi kormányra, és Vučić nem tehetné meg, hogy Vlagyimir Putyin bármiből is kihagyja (mert akkor talán legközelebb az oroszok őt hagynák ki a szerb kormányból). Csakhogy egy fehér rendőr több mint 8 percig térdelt a fekete George Floyd torkán, és megölte. Floyd sokadik (fekete) áldozata volt a (sorozatos) rendőri túlkapásoknak és erőszaknak, haláltusájáról túl sok videó készült. Az USA hetek óta tiltakozik, tüntet, helyenként pedig súlyosabb zavargások robbantak ki. A Trump-kampány jelenleg rosszul áll (gyakorlatilag mindenütt lemarad a demokrata jelölt, Joe Biden mögött), és úgy tűnik, hogy az elnök nem igazán érti, milyen folyamatok zajlanak az országban. Vagy éppenséggel érti, és továbbra is az etnikai/faji megosztottságra, a konfliktusokra, az erőszakra, a félelemre és gyűlöletre erősítene rá. Helyzetét nem teszi könnyebbé, hogy a bíróság nem tiltotta be a volt nemzetbiztonsági tanácsadó, John Bolton könyvét.

A keményvonalas, ENSZ-gyűlölő Bolton – aki csalódott Trumpban, mert nem bombázta Iránt – az elnököt alkalmatlannak tartja, sőt kifejezetten veszélyesnek (az elnök pedig nyilván már megbánta, hogy Boltont annak ellenére kinevezte, hogy bajuszos; Trump nem szívleli a bajuszt és a bajuszosokat). Ilyen körülmények között milyen esélye van az albán-szerb kiegyezésnek? Nem a nagy, történelmi megállapodásnak, hanem valami kisebbnek, de működőképesnek? Tettek gesztusokat: Prishtina felszámolta a szerb árukra kivetett, 100 százalékos védővámokat, Belgrád, úgy tűnik, felfüggeszti a lobbizást Koszovó elismerése ellen. Thaçi helyett a kormányfő, Avdullah Hoti utazhatott volna Washingtonba, de csütörtökön a Twitteren jelezte, hogy Prishtinában marad. Ki vezetheti a koszovói küldöttséget? És a szerb elnök kit küldhet maga helyett? Vagy kész rangon alul tárgyalni? Ha lennének is tárgyalások, bizalom mennyi lesz? Hiszen Trumpról mindenki megtanulhatta, hogy az elnök szenvedélyesen és betegesen hazudozik, ez az alapállapota, csak így tud létezni, és bárkit bármikor képes elárulni. Prishtina helyzetét nehezíti az államfő elleni vádemelés, illetve a hónapok óta tartó politikai válság, az, hogy felborultak az eddigi konszenzusok. Belgrád 2016-ban is Trumpnak szurkolt, és most is kitartanak mellette (Ivica Dačić külügyminiszter felszólította a szerb származású amerikaiakat, szavazzanak a republikánus jelöltHirdetés

re), bár eddig sok hasznuk nem volt ebből. Igaz, káruk sem, hiszen Trumpot a Balkán sem érdekli, mert ott nincs golfpályája, és a környezetében sincs olyan, akit üzleti vagy más okokból érdekelne. Vučić a vasárnapi választásokon óriásit nyert, gyakorlatilag nem lesz ellenzéke a törvényhozásban (hiába vitte le 3 százalékra a bejutási küszöböt). A választási folyamatot nehéz szabadnak és tisztességesnek nevezni, és hiába hangoztatja európai elkötelezettségét, a teátrális, patetikus szerb elnök alakuló rezsimjével Brüsszelnek is foglalkoznia kell, ha még nem késő. Vučić eddig mondhatta, még egy kicsivel jobb helyzetre van szüksége, mielőtt elismeri Koszovót, vagy más engedményt tenne, de most már nincs hova erősödnie, ő ellenőriz és irányít mindent, pártja szinte erőszakszervezetként működik. Mi kell még? Ha szombaton a szerbek és az albánok találkoznak a Fehér Házban, Washington a gazdaságról tárgyalna velük (a politikai megoldást átengedné az EU-nak). Ám úgy tárgyalnak, hogy talán mindannyian abban lennének érdekeltek, hogy novemberig kihúzzák, amíg ki nem derül, milyen kormányzattal kell folytatniuk. A Thaçi elleni vádemelés mindent felboríthat. Ez Grenellnek lenne a legkínosabb, jelenleg leginkább ő szeretne valamilyen eredményt. Senki sem szánná a kudarc miatt, hiszen mindent csak azért erőltetett, hogy szeszélye főnöke kedvére tegyen. Ebben a mostani amerikai akciózásban nem volt ötlet, nem volt terv. Makai József


• 3 • { PESTIHIRLAP.HU }

2020. JÚNIUS 26.   PÉNTEK

Ártatlan emberek fognak meghalni

Egy hónap telt el George Floyd halála óta, az antirasszista tüntetések pedig tovább folytatódtak Amerika-szerte. A Black ­Lives Matter mozgalom az elmúlt hetekben óriási népszerűségre tett szert, főként a fiatal afroamerikaiak, spanyol ajkúak és fehérek körében. A tüntetők a rendőrség átalakítását követelik. Szerdán a Nemzeti Gárda bevetését rendelte el a kormányzó Wisconsinban. Kedden éjjel 200-300 tüntető vonult az utcára, és ledöntötték Hans Christian Heg szobrát. Ebben az az érdekes, hogy Heg éppen a rabszolgatartás ellen kampányolt a 19. században. A demonstrálók később ablakokat törtek be, Molotov-koktélt dobtak a városháza épületére, és az állam egyik demokrata szenátorát is megtámadták, miközben a tüntetést videózta. „A fejemet, a nyakamat és a bordáimat rúgták. Itt ártatlan emberek fognak meghalni” – írta Tim Carpenter szenátor a Twitterre. A rendőröknek paprikasprét kellett bevetniük, hogy feloszlassák a tömeget.

Trump kedvenc elnöke még áll a Fehér Háznál Eltávolítják Theodore Roosevelt szobrát a New York-i Nemzeti Történelmi Múzeum elől – jelentette be Bill de Blasio, a város polgármestere. A múzeum vezetősége azért kérte a szobor eltüntetését, mert a Roosevelt alakja mellett álló afroamerikai és bennszülött alak alávetettként ábrázolja ezeket a társadalmi csoportokat. Közleményükben azt írták, a múzeum és a közönség is felkavarónak találja az ábrázolást. Hétfő éjjel Andrew Jackson szobrát is megpróbálták ledönteni a Fehér Ház előtti parkban, de a rendőrök még azelőtt közbeléptek, hogy a kötelekkel sikerült volna ledönteni a 15 tonnás műalkotást. A kedvenc elnökének alakja elleni támadást már Donald Trump sem hagyta szó nélkül: „Meg kell értenünk az országunk történelmét és kultúráját. Megérthetjük, és utálhatjuk, de nem dönthetjük le, például, George Washington szobrát sem. A fél ország Washingtonról van elnevezve, ezt egyszerűen nem tehetik” – mondta az elnök. A rabszolgatartók szobrainak eltüntetésein felbátorodva az őslakosok is demonstrációt szerveztek a spanyol hódí-

tók szobrainak eltávolításáért Új-Mexikóban. A legvitatottabb megítélésű spanyol hódító Juan De Oñate, az állam első kormányzója, aki 800 őslakos kivégzését rendelte el. Az ő szobrát még a tüntetések előtt eltüntették, szerda reggelre pedig egy későbbi kormányzó, Diego de Vargas alakja is eltűnt a Santa Fé-i Catedral Parkból. Szintén szerdán kezdték meg John C. Calhoun szobrának eltávolítását egy dél-karolinai városból – a korábbi amerikai alelnök pártolta a rabszolgatartást. Az HBO Max pedig ezen a héten tette vissza műsorára az Elfújta a szél című filmet. A képsorokhoz egy magyarázatot fűztek, amiben azt írják, „elutasítják a rabszolgatartás szörnyűségeit”, és két videót is mellékeltek, amiben röviden megismerheti a 19. századi történelmi korszakot a néző.

FOTÓ | JOHN MINCHILLO – MTI AP

Több államban folytatódtak a tüntetések a rendőri túlkapások ellen, a reformtervet viszont elkaszálta a szenátus. Wisconsinban megtámadtak egy szenátort, Theodore Roosevelt szobrát eltüntetik New Yorkból, az Elfújta a szél viszont újra látható.

Hirdetés

Politikai összecsapás lett a rendőrségi reformból Elkaszálták az amerikai szenátus demokrata tagjai a republikánusok tervezte rendőrségi reformot. A száztagú törvényhozó szervben 60 szavazat kellett volna a reformtervek elfogadásához, azonban a 45 demokrata tag szavazata elégnek bizonyult a vétóhoz. Chuck Schumer, a sze­ná­ tus demokrata szárnyának vezetője már korábban jelezte, hogy szerinte a reform „menthetetlen”, gyenge, azonban nehéz helyzetbe kerültek: útját állják a változásoknak, ezért a republikánusok azzal vádolhatják őket, hogy miattuk nem alakíthatják át a rendőrség felépítését. Tim Scott republikánus szenátor, aki a reform­ tervek kidolgozását vezette, azt mondta: kétséges, hogy még idén átalakíthatóak lesznek a rendőrségek, mert a demokraták nem egyeznek bele az általa javasolt reformokba, és több republikánus vezető is egyetértett vele. A demokraták javaslata szerint országszerte kötelezővé kellene tenni- a testkamera viselését a rendőröknek, és tiltani kellene a fojtófogást, míg a republikánus terv csak megvonná a szövetségi támogatásokat azoktól a rendőrőrsöktől, ahol nem tiltják a fojtófogás alkalmazását. A demokraták mellett George Floyd családjának ügyvédje szerint sem elég erős a republikánus reformterv. Vámosi Ágoston

AJKAI KRISTÁLYÉJSZAKA Csak szilánkok maradtak

MEGSZÜNTETÉS HELYETT ELSORVASZTÁS Újra jön a MÁVAUT?

PÓTÓLHATATLANOK Benedek Tibor és Kárpáti György emlékére

A VILÁGSZÍNVONALTÓL A KÖZÉPSZERIG – II. A magyar mezőgazdaság Trianonja

A REMÉNY SZÁMKIVETETTJEI Látlelet a magyar ellenzékről

KOSSUTH – DÍJAS CSIBÉSZ Bodrogi Gyula portréja

A KORMÁNY LEGYŰRI A TELEPÜLÉSÉKET Kiéheztetés

MINT XIV. LAJOS UDVARÁBAN Fleck Zoltán jogász, szociológus szerint a világ

A 168 Óra már szerdától kapható! www.168ora.hu

/168ora


{ PESTIHIRLAP.HU } • 4 • 2020. JÚNIUS 26. • PÉNTEK

Nehéz az újraindulás az autósiskoláknak Teljesen elestek a bevételüktől a vezetésoktatók a veszélyhelyzet kihirdetése után. A Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke szerint rájuk nem gondolt a kormány a nehéz időkben. A koronavírus miatt március 19-étől felfüggesztették a közlekedési és az alkalmassági vizsgákat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont együtt döntött arról, hogy ezeket a pandémia miatt nem lehet megtartani. A két hónapnyi kimaradás miatt nehéz helyzetbe kerültek a magyar autósiskolák, és bár már újra elkezdték a munkát az oktatók, Orosz János

a Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke szerint még mindig kevés tanuló van ahhoz, hogy rendesen fenn tudják tartani magukat az iskolák és az oktatók. – A koronavírus betörésekor a taxisok helyzetére rögtön reagált a kormány, és bár ott is sokan maradtak munka nélkül, nálunk tejesen felfüggesztették a munkát. A kijárási korlátozás az oktatóinkra nem vonatkozott, mert nekik munkavégzés céljá-

teres távolságot tart egymástól az oktató és a tanuló, és utóbbi rádión keresztül kapja az utasításokat. Szerinte ez a fajta képzés megfelelt volna az egészségügyi előírásoknak, és valamen�nyi bevételhez is jutottak volna az iskolák, ezáltal a dolgozók is. Már zajlanak a félbe hagyott oktatások, de még mindig kevés diák van ahhoz, hog y a cégek ugyanúgy fenn tudják tartani magukat, mint a koronavírus előtt.

ból ki lehetett menni, de a tanulók nem mehettek el vezetni. Ez azt jelentette, hogy két hónapig eg yáltalán nem volt bevétel. Az oktatók nem tudták eltartani a családjukat, az autók fenntartása is költséges, emellett az iskolákban dolgozóknak sem tudtak fizetést adni – mondta Orosz, hozzátéve, hogy a hitelmoratórium miatt az autó részleteit nem kellett fizetni, és mivel katások, kedvezményeket is kaptak, de utóbbi bevétel nélkül nem sokat számított a nehéz időkben. – Rengeteg problémával fordultak hozzám a kollégák, és megpróbáltunk egymáson úgy segíteni, ahogy tudtunk – mondta az elnök. Mint fogalmaz, nem érti, hogy miért vettek el minden képzést, ugyanis például a motoros oktatásnál körülbelül 50 mé-

Nem veszett el a pénz Azok, akik a koronavírus előtt kezdtek bele a jogosítvány megszerzésébe, zavartalanul folytathatják a tanulást, ugyanis a befizetett pénz nem veszett el. Mindenki arról a szintről mehet tovább, ahol márciusban abbahagyta. A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont szerint az elmúlt időszakban országszerte mintegy 30 ezren vettek részt valamilyen vizsgaeseményen, a többség „B” kategóriás jogosítványt szeretné megszerezni. Orosz János elmondta, hogy a tanulóknak 2 év áll rendelkezésre, hogy megszerezzék a jogosítványt, így szerinte nekik időben nem okozott nagy gondot a

két hónapos leállás. Azonban a központ gondolt azokra, akiket mégis ez a két hónap sodort veszélybe, és a koronavírus miatt kicsúsztak a két éves határidőből. Hogy nekik ne kelljen mindent az elejéről kezdeniük, 180 napra meghosszabbították a határidőket, amiért a tanulóknak külön fizetniük sem kell.

Betartják az előírásokat Orosz János szerint az oktatók átlag életkora 60-70 év körülire tehető, ezért fokozott veszélyben vannak a vírus miatt. Szerencsére nem veszik félvállról a helyzetet, és meg tesznek mindent, hog y a bevételük mellett az egészségük is megmaradjon. – Jó minőségű szájmaszkot és gumikesztyűt használnak az oktatók, hogy megfékezzék a vírus terjedését. Szerencsére külön utasítani sem kellett, hogy a munkatársak betartsák az előírásokat, ugyanis a legtöbbjük 65 év feletti, tehát tudja, hogy veszélyeztetett. Az is megnyugtató, hogy a 18 ezer munkatársunk közül csak két ember kapta el a vírust – mondta Orosz. Szerinte a tanulóvezető oktató kiöregedő szakma. Zsigmond Viktória

A legjobb dolog, ha törődünk egymással Ahány félék vagyunk, annyiképpen próbálunk odafigyelni a szervezetünkre. Egészséges táplálkozás, fogyás, több testgyakorlás, az alkoholfogyasztás mérséklése, a dohányzás abbahagyása. Utóbbi különösen nem meglepő, hiszen mi is lehetne nagyobb áldás magunk és a környezetünk számára, minthogy például a dohányzást, ezt a rossz szokásunkat átgondoljuk! Nemzetközi felmérések szerint a Földön jelenleg több mint egymilliárd ember dohányzik, hazánkban pedig 2 millióan cigarettáznak. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) statisztikája sem kecsegtetőbb. A szervezet évente megjelenő körképe szerint Magyarország dobogós a dohányzók aránya tekintetében az OECD országok között. Cigarettázáskor a dohányosok a környezetükben lévőket is veszélynek teszik ki. A füstben keletkezett káros anyagok számukra is ártalmasak, ezért nagyon

fontos, hogy a dohányzás ártalmainak csökkentésére minél nagyobb figyelmet fordítson a társadalom. A legtöbben a nikotint – ami valóban erős függőséget okozó anyag és fogyasztása okozhat például fejfájást, szédülést – tartják leginkább felelősnek a betegségek kialakulásáért, pedig a témában jártas vezető tudományos szervezetek szerint az elsődleges veszélyforrás az égés és az égés során keletkező füst. A dohányfüst több mint 7000 vegyi anyagot – így arzént, formaldehidet, cianidot, ólmot, nikotint és szén-monoxidot – tartalmaz,

amelyek közül 93-ról állapította meg az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszer­ engedélyezési Hivatala, az FDA, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre. Könnyű belátni, hogy az ártalomcsökkentés legjobb módja, ha az emberek egyáltalán rá sem szoknak a dohányzásra. A dohányzás ártalmait úgy kerülhetjük el, ha nem fogyasztunk dohányés nikotintartalmú terméket. Dohányzás esetén pedig igyekezni kell minél hamarabb leszokni róla, ugyanis a leszokással egyértelműen csökken a megbetegedések valószínűsége. Ráadásul így nemcsak a dohányosok, de a környezetükben lévők – szeretteik, barátok és kollégák – sincsenek kockázatnak kitéve. Ezért, ha már valaki dohányzik, azzal tud a legtöbbet tenni a saját és mások egészségéért, ha minél hamarabb felhagy káros szokásával. Azonban azok, akik valamilyen okból kifolyólag mégsem teszik le a cigarettát, azáltal, hogy esetlegesen valamelyik füstmentes

technológiát választják, nemcsak saját magukat, de a környezetüket is alacsonyabb kockázatnak tehetik ki. A különféle füstmentes technológiák a cigarettánál kevésbé káros alternatívát nyújtanak, mivel közös bennük, hogy égés és füst nélkül működnek. Így amellett, hogy kevesebb toxikus anyag szabadulhat fel, mint a cigarettafüst esetében, nemcsak maguk a használók, de a környezetükben tartózkodók is kevesebb mérgező anyagnak lehetnek kitéve. Fontos, hogy már számos különböző füstmentes technológia létezik, melyek hatása teljesen eltérő. A hasonló elven működő technológiákon belül is óriási különbségek vannak. Füstmentes kategóriába tartozik például az e-cigaretta, a nikotinsóval működő vagy a hevítéses technológia. Előbbi kettő dohány helyett nikotintartalmú folyadék, illetve nikotinsó felhasználásával állít elő nikotinpárát, míg a hevítéses technológia olyan hőmérsékletre hevíti a dohányt, amely már elég ahhoz, hogy a dohány- és

nikotinpára felszabaduljon, de még ne történjen égés, és így füst se képződjön. Ugyanakkor az új technológiák sem kockázatmentesek, hiszen ezek is tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, megemeli a szívfrekvenciát, valamint a vérnyomást, és egyelőre ezen új alternatívák használatának hosszú távú hatása sem ismert. A nem megfelelő minőségből fakadó esetleges mellékhatások pedig csak megbízható forrásból származó anyagokkal kerülhetők el. Az ártalomcsökkentés leghatékonyabb módja továbbra is kizárólag az, ha nem dohányzunk. Ha pedig dohányzunk, az ártalmakat úgy csökkenthetjük a leghatékonyabban, ha teljesen abbahagyjuk a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztását. A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, amely a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával készült.


• 5 • { PESTIHIRLAP.HU }

2020. JÚNIUS 26.   PÉNTEK

Robbantások:

FOTÓ | MIHÁDÁK ZOLTÁN – MTI

Futni hagytak egy gyanúsítottat Az olajszőkítésből meggazdagodó Energol Rt. egyik volt vezetőjének, Drobilich Gábornak a halálával kapcsolatban a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy a társaság számlájára írható talán több robbantás is. A cikk után egy volt rendőr kereste meg lapunkat és mesélt arról, hogy egy eljárás, amely segíthetett volna a megoldásban, hogyan tűnt el.

„Ott kapcsolgattam a távirányítót, hogy kiderüljön, mihez tartozik. Még szerencse, hogy nem volt benne elem. Ha lett volna, akkor élesítem a bombát és felrobbanunk” – idézte fel 1999 őszi emlékét a Pesti Hírlapnak a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer elleni osztályának egyik volt nyomozója, aki jelenlegi munkahelye miatt kérte, hogy a cikkben ne szerepeljen névvel. A megúszott robbanás színhelye egy budaörsi ház telke volt a Szabadság út és a Komárom utca sarkán, ahová az egykori nyomozó kábítószert lefoglalni ment ki társaival. A robbanószerkezetben három szlovák gyártmányú plasztik ipari robbanóanyag, Danubit volt. De hogy miként került mindez oda, az ingatlan bérlője, L. László nem árulta el a rendőröknek. „Azt mondta, hogy nála aludt valaki, és ő hagyhatta ott a bombát, de hogy ki volt a kedves vendég, nem árulta el. A férfival szemben robbanóanyaggal és robbanószerkezettel való visszaélés gyanúja miatt büntetőeljárás indult az Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál.”

Mint a volt rendőr elmondta, a gyanúsítottról tudták, hogy az olajszőkítésben részt vett energolos csapathoz tartozik, és hogy kábítószert szállít nekik. „A házkutatást követő napon az igazságügyi szakértő közölte velünk, hogy a szerkezet és a robbanóanyag száz százalékban egyezik azokkal, amelyeket több robbantásnál használtak.” Így azzal, amelyet 1998. március 12-én a Független Kisgazdapárt Belgrád rakparti székháza előtt találtak, valamint azzal, amellyel négy nappal később a párt akkori elnökének, Torgyán Józsefnek a rózsadombi lakásánál robbantottak és gépkocsikat rongáltak meg. Emellett egyezett a bomba a Kőér utcai Spartacus sporttelepnél 1999. június 11-én élesített szerkezettel is, amelyben ugyancsak Danubit volt. A detonáció következtében egy ember súlyosan, kettő könnyebben megsérült. Ezek a robbantások összefüggtek az Aranykéz utcában 1998. július 2-án történt, négy halálos áldozatot követelő merénylettel, ott is Danubitot vetettek be. Az egyik áldozat, Boros Tamás volt a táma-

dás valódi célpontja. Mégpedig azért, mert a férfi elszámolási vitába került az energolosokkal, és vallomást is tett a rendőrségen. A robbantás miatt megindult nyomozásban rögtön előkerült a szlovák-szál, és felmerült a gyanú, hogy a merényletet Jozef Roháč és társai hajthatták végre. A Béke Hotelben megszállt csapatot ugyanis térfigyelő kamerák révén beazonosították. A bűnözők által használt Polski Fiatot pedig Roháč egyik tettestársa, Josef Hamala vásárolta meg álnéven, hamis papírokkal. Roháč kiadatását viszont akkor nem sikerült elérni. Ám Jozef Roháč nem úszta meg a felelősségre vonást. A bíróság a férfira az Aranykéz utcai robbantásért, illetve a VICO tulajdonosának, Fenyő Jánosnak az 1998. február 11-én történt megöléséért életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki. Az Energol Rt. egyik volt vezetőjét, Portik Tamást pedig a robbantás megrendelése miatt ítélték el 13 évre. Portik aztán ugyanennyit kapott még a Fenyő meggyilkolására kiadott megbízásért is. Ebben az ügyben folyik még egy eljárás, ugyanis az ügyész-

ség szerint Portikot a médiavállalkozó Gyárfás Tamás bujtotta fel Fenyő megölésére. Több mint húsz évnek kellett tehát eltelnie ahhoz, hogy a bűnösök megkapják a büntetésüket. Azt nem tudni, hogy a Budaörsön megtalált robbanószerkezet és Danubitok gyorsíthatták volna-e a felelősségre vonást. A volt rendőr ugyanis rendszeresen érdeklődött az Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál arról, hogy hol tart a nyomozás. Főleg, hogy az általuk őrizetbe vett férfit két nap múlva elengedték azzal, hogy úgysem fogja megmondani, ki hagyta a robbanóanyagot, meg a szerkezetet nála. „Egy idő után azt tanácsolták, ne foglalkozzak az üggyel, majd ők megoldják. Nekem úgy tűnt, nekik is megmondták, hogy mi legyen az eljárással” – tette hozzá a volt rendőr. Az ügyészség szervezete az akkorihoz képest megváltozott. A budaörsi történet kimeneteléről érdeklődő megkeresésünkre a Központi Nyomozó Főügyészség első körben azt válaszolta, hogy nem tudták beazonosítani az eljárást. Csikász Brigitta

A szervezett bűnözés számára az egyik extra bevételt az olajozás adta, vagyis az olajszőkítés, ami azt jelentette, hogy az üzemanyagként való használatra alkalmatlanná tett gázolajból használhatót állítanak elő. Ezt végezte az Energol Rt., amihez személyek révén kapcsolódott a luxus­autókkal kereskedő Conti-Car is. A két cég folyamatos üzleti kapcsolatban állt, ugyanahhoz az alvilági körhöz tartoztak, és milliárdokra tettek szert a kilencvenes évek elején.


• 6 • { PESTIHIRLAP.HU }

2020. JÚNIUS 26.   PÉNTEK

{P U B L I C I S Z T I K A }

Taps és nevetés, akkor és most

Orbán Balázs A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára

A parlamenti ülésszak vége felé közeledve érdemes számot vetni a mögöttünk hagyott időszakkal. Már csak azért is, mert a magyar Ország­ gyűlés mint a szuverenitás legfőbb letéteményese még mindig az ország legfontosabb közéleti vitáinak színhelye. S talán még több is ennél: a parlament falai között kicsiben leképeződik a nemzet lelki alkata. De vajon visszatükröződik-e az egykori miliő a mai magyar parlamenten? Fellapozva az 1867es kiegyezés utáni Országgyűlés anekdotáit, úgy tűnik, nagyon is. Akkor sem volt másképp, mint most: stabil, tömbszerű kormányoldal, erős miniszterelnökkel, aki magabiztosan navigál, miközben a kormánypárttal szembeni töredezett ellenzék nem válogatott az eszközökben, hogy felhívja magára a figyelmet, aminek gyakran a megszégyenülés és hangos nevetés lett a vége. Az elmúlt időkben sokat olvasgattam ezeket a régi parlamenti történeteket. Alább, három pontban szedtem össze a maiakhoz kísértetiesen hasonlító eseteket: 1. VASTAPSSAL A DEMAGÓGIA ELLEN Emlékezetes pillanata volt a mostani ülésszaknak Szabó Tímea felszólalása és a rá adott kormányzati válasz. Szabó képviselőasszony azt nehezményezte, hogy a kormány a határontúli magyar közösségeknek juttatott a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközöket, mire a kormányoldalon hosszú, ütemes tapssal fejeztük ki, hogy mennyire egyetértünk a döntéssel. A képviselőasszony beszédideje eközben lejárt, így nem volt alkalma bocsánatot kérni – sajnos később sem tette meg. Akciója annyira visszaütött, hogy még napokkal később is kénytelen volt magyarázkodni, hogy ő nem a határon túli magyaroktól sajnálja a védőfelszerelést. Miközben pontosan ez volt a mondanivalójának lényege. A mostani kormánypártok módszere,

azaz a taps és nevetés mindezzel együtt nem előkép nélküli. Az első dualizmuskori országház megalakulása sem volt zökkenőmentes. Több ellenzéki érzületű magyar város tagadta meg a felelős kormány döntéseinek végrehajtását. Mikor a kormánypártok ezt szóvá tették, az ellenzéki Csemátony Lajos vette védelmébe a jogszabálysértést, s az ellenzéki városok esetleges megbüntetését vizionálta (egyébként ez is egy párhuzam). Ekkor a kormánypártok hangos szintén nevetéssel és tapssal válaszoltak a felszólalásra. Mint ahogyan napjainkban sincs így, az akkori ellenzéki félelmek sem igazolódtak be. Nem büntettek meg nagyvárosokat, s a dualizmus utáni kormányok a modernkori Magyarország legsikeresebb korszakát alapozták meg működésükkel.

védségbe jelentkezők száma, akik így, kiképzésük idejére is fizetést és egyéb juttatásokat kaphatnak. 3. BERAGADT FŐVÁROSI FEJLESZTÉSEK Tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy a főváros fejlesztése csak ma okoz éles vitákat. 1872-ben nem kisebb személyiség, mint maga Jókai Mór tette szóvá az épp egyesülés előtt álló városok, azaz Óbuda, Buda és Pest áldatlan állapotait. Kétségtelen előnye van annak, ha a felszólaló hon­atya egyben tehetséges író: Jókai felszólalását ugyanis általános derültség övezte a tisztelt házban. Az író maró gúnya mentén szem nem maradt szárazon:„ Vízvezetékünk vize elromlott, nem volt iható, összehívták a szaktudósokat, ezek elővették a górcsöveket, retortákat, astrolobiumokat, (Általános nagy derültség.) megnézték, megmérték, tanakodtak rajta, hogy a víz rossz. De hogy mi a baja? Azt nem tudják. (Általános nagy derültség.) Ennyit én is tudok.” Nem nehéz Jókai helyzetértékelése és a mai viszonyok között felismerni a párhuzamot. Bár Budapest mostani vezetése valóban megállapította, hogy a Lánchíd felújításra szorul, mégsem sikerült a cselekvés útjára lépni: továbbra sem írt ki tendert a főváros a híd felújítására, noha a szükséges források rendelkezésre állnak. Jelen állás szerint talán majd augusztusban. Jó lenne azért tenni is valamit!

2. AZ ÚJONCOK KÖSZÖNIK AZ AGGÓDÁST, DE ŐK BEVONULNAK Visszatérő vitája volt a dualizmus korának az újoncmegszavazás kérdése. A kor rendszerellenzéke nem támogatta a közös hadsereg felduzzasztását. A helyzet azonban úgy állt, hogy a XIX. század második felében már minden nagyhatalom igyekezett felduzzasztani a hadseregét, az európai feszültség már akkor érzékelhető volt, így az újoncok megszavazása volt az egyetlen járható út. Még akkor is, ha ez a Monarchia közös hadserege, nem pedig önálló magyar honvédség volt. De a lényeg, a mostani magyar kormány is fontos feladatnak tartja a hadsereg fejlesztését, s így a toborzást is. Ez a törekvés a koronavírus gazdasági kárainak enyhítésében is visszaköszönt: részben az önkéntes tartalékosképzés felpörgetésével igyekezett a kormány segíteni az állásokat elvesztett polgárokon. Az ellenzék persze hevesen kritizálta a lépést. Friss hír, hogy a terv egyébként bejött: a járvány kezdete óta megduplázódott a hon-

A helyzet tehát változatlan. A kormány a helyén, teszi a dolgát, az ellenzék viszont nem a kormány, hanem a teljes politikai rendszer ellenzéke kíván lenni, csakúgy mint a dualizmus korában. Ez azonban – mint egykor, most is – túl nagy feladat, s egyben felesleges vállalás. A nagy erőlködés pedig oda vezet, hogy értelmes érvek híján, túlfűtött erőlködés közepette nevetségessé válik. Marad tehát a taps és a nevetés.

hány formájára is. A TI Magyarország egy közelmúltbeli felmérése szerint a magyarok csaknem kétharmada a hálapénzt nem tartja korrupciónak. Még meglepőbb, hogy az emberek 45 százaléka a közlekedési rendőrök lefizetését sem tekinti annak – ez utóbbi korrupciós forma amúgy ennek ellenére jelentősen visszaszorult az elmúlt években. A többség azt gondolja, hogy a korrupció Magyarországon hozzátartozik az élet rendjéhez. Persze tudjuk, hogy a korrupció éppenhogy hátráltatja a közjó érvényesülését. Sokan mégis azt gondolják, hogy „nekik mindegy”, hogy a közhivatalokban vagy az üzleti életben tisztán vagy átláthatatlanul, kapcsolatokon keresztül, akár kenőpénzzel zajlanak az ügyek. A többség nem jelentené a korrupciót, rálegyintenek, vagy azért, mert „úgysem történne semmi”, vagy azért, mert félnek, hogy ha nem tartják be a kádári-orbáni „ne szólj szám, nem fáj fejem” parancsát, a végén még nekik eshet bántódásuk. Ennek a korrupcióval kapcsolatos apátiának számos oka van, maiak és történetiek egyaránt. Gondoljunk csak a késő Kádár-rendszerbeli „fusizásra”, amikor a közvagyon megdézsmálása „ügyes” cselekedetnek számított. Vagy emlékezzünk a korakapitalizmus „légy közel a tűzhöz”, és „fogd a pénzt és fuss” mentalitására – ezek mind megágyaztak a szabálykerülésnek. Ezt a hozzáállást fejelte meg aztán 2010 után a rendszerszintű korrupció, amit a Fidesz hos�szú évek alatt kifejlesztett és ma is csúcsra járat. Ehhez ideológia is társul(t): a deklarált cél az volt, hogy bizonyos vagyonelemek és erőforrások új-

raosztásával nemzeti burzsoáziát és középosztályt kell teremteni. Nem véletlen, hogy a TI Magyarország friss kutatása is megerősíti: az állami és az „utcai” korrupciót teljesen másképp ítélik meg a magyarok. Az előbbivel kapcsolatos vélekedéseket főleg a pártpreferenciák mozgatják, míg az utóbbiak a társadalmi, demográfiai tényezőktől függnek. Vagyis az Orbán-rendszer híveinek többsége a felülről vezérelt vagyonátcsoportosítást nem korrupciónak látja, hanem (ideológiailag megalapozott) politikának. De sajnos évtizednyi távlatból jobbára nem gyarapodó és önálló (értsd: az államtól független) egzisztenciával rendelkező polgárságot, hanem kormányzati megrendelésektől függő és mesésen meggazdagodott oligarchákat, továbbá állami apanázs után kuncsorgó „járadékvadászokat” látunk. A Válasz online a minap kimutatta: négy kormányközeli oligarchának (Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Szíjj László, Tiborcz István) a közbeszerzésektől függő építőipari vállalkozásai 2015 és 2019 között négyszer akkora árbevételt termeltek, mintegy 2000 milliárd forintot, mint a megelőző öt évben Simicska Lajos hasonló érdekeltségei, a nyereségrátájuk pedig dupla akkora volt, mint a nagy elődnek. Megbukni látszik az a kísérlet, amelynek nyomán az állami korrupció, vagyis a kormányközeli oligarchák és a kedvezményezett rétegek helyzetbe hozása, valamint a „régi elitek” háttérbe szorítása eszköze lehet a társadalom széles rétegeit gyarapító gazdasági fejlődésnek. Kicsit olyan ez, mint keresztülhazudni magunkat az igazsághoz – az sem éppen egyszerű feladat.

Apátiába fojtva Martin József Péter A szerző a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója és a Budapesti Corvinus Egyetem külsős adjunktusa

Vajon mit szólna Hofi, ha szembesülne azzal, hogy – egy friss Eurobarometer felmérés szerint – az Európai Unióban a magyarok a leginkább toleránsak a korrupcióval szemben? A korrupció az, amiből kihagynak – mondta egyszer összekacsintós-cinikusan a Kádár-korszak nagy nevettetője. Vagyis, ha haszonélvezői vagyunk, akkor nincs vele gond, ha viszont kimaradunk a buliból, akkor azért felháborodunk. Az EU minapi kutatása szerint honfitársainknak mindössze 38 százaléka véli úgy, hogy a korrupciót nem lehet tolerálni, a túlnyomó többség szerint ez bocsánatos bűn. Szlovákiában ugyanez a mutató 48, Csehországban 41 százalékon, Lengyelországban 71 százalékon áll, az uniós átlag pedig 69 százalék. A skandináv országok teljesen más viszonyrendszerben működnek, Finnországban a polgárok 83 százaléka nem viseli el a korrupciót; arrafelé nem is kérdés, hogy a korrupció káros és üldözendő cselekedet. Évek óta ellentmondásos mintázatok rajzolódnak ki a magyaroknak a korrupcióról alkotott véleményéről. A Transparency International (TI), mint a világ legnagyobb korrupció elleni szervezete Magyarországon is rendszeresen végez közvéleménykutatásokat, amelyek ugyanabba az irányba mutatnak, mint a mostani Eurobarometer-vizsgálat. Honfitársaink tisztában vannak azzal, hogy korrupt országban élnek – a legújabb statisztikák szerint 87 százalék szerint elterjedt a korrupció hazánkban, míg az uniós átlag csupán 71 százalék –, viszont meglepően megengedőek a korrupcióval szemben. Ez igaz az állami korrupcióra és az „utcai” visszaélések né-


• 7 • { PESTIHIRLAP.HU }

FOTÓ | MÁTÉ PÉTER - JELENKOR KIADÓ

2020. JÚNIUS 26.   PÉNTEK

Temetés előtt „Amit a következőkben látni fognak, a képzelet szüleménye. Tehát nem elképzelhetetlen.” (Nada csoport, 1974) Ne is lássalak, mondta anyám. A félhomályos előszobában álltunk, négy- vagy ötéves lehettem. Nem tudtam, mit követtem el. Nem tudom. Ne is lássalak, mondta. Aztán eltelt majdnem negyven év, és tényleg nem voltam látható a számára. Meg a magam számára sem. „Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig / Legelget a tehén / S lassan megmérgeződik” – kezdődik Apollinaire híres verse, a Kikericsek1. Lassan mérgeződik meg az ember is, és észre sem veszi. Mert nemcsak a fizikai abúzus mérgez, hanem a szavak is. És a párkapcsolati erőszak szinte mindig a szülő-gyerek viszonyban elkövetett vagy elszenvedett erőszak következménye. A szülőhöz való gyermeki viszonyulás pedig maga a megélt és elfogadott természetesség. Nagyon sok idő és energia kell meglátni, hogy amit természetesnek fogadtunk el – hiszen magától értetődő volt –, az korántsem természetes. Csak egy torzkép. Nem idilli rét, hanem aknamező. Amelyen Apollinaire teheneihez hasonlóan le­ gelészünk. Gyógyulni – vagy gyógyulni akarni – viszont sohasem késő. Ha megvizsgáljuk az életünket, Radnótit parafrazeálva, gépen kell fölé szállnunk, és térképként kell vizsgálnunk a tájat. Mely a hazánk. Ez emelkedés egyúttal azt is megmutatja, milyen mélyről kellett indulnunk. „Ismerd meg önmagad” – állt a delphoi jósda homlokzatán. És segítséget kérni – elkezdeni egy terápiát például – nem szégyen, főleg, hogy valójában magunknak segítünk vele.

1

Radnóti Miklós fordítása.

2

András László.

Íme, néhány mondat, amely hosszú évtizedekig természetesnek hatott számomra, ma viszont már nem az: Szégyellem, hogy megszültelek. Te nyomorult. Apai nagyapádnak volt agybaja, sírba is tette nagyanyádat. Te most olyan vagy, mint ő volt. A sor folytatható lenne. De fölösleges. Meglátni önmagunkat csak tiszta tükörben lehet. Rozsdás tükörben rozsdafoltos lesz az arcunk. Van egy pillanat, amikor rádöbbensz, hogy ha legközelebb a földre kerülsz, nem fogsz tudni többé fölkelni. És ekkor, ebben az egyszerre szétfolyó és éles pillanatban lesz tétje az életednek. Mert onnantól – mostantól – kezdened kell vele valamit. Hogyan is van A kis hercegben? „Szelíden dőlt el, ahogyan a fák.” Aki ezt írta, jó eséllyel sosem látott fát kidőlni. Nem hallotta a recsegést, a csikorgást, a sikolyokat, a morajt. Nem látta, hogy a magatehetetlenül dőlő test hogyan ránt magával más, egészséges fákat, hogyan pusztít el maga körül, dőlésirányban, mindent. Az életed tétje nem kívüled van, az életed tétje nem egy nő, egy akadémiai tagság vagy a gondoskodó utódok. Az életed tétje az egyensúlyod. És a belátás, hogy amikor kibillensz, majd dőlni kezdesz, akkor olyan terület felé fordulj, ahol nem lapítasz szét senkit és semmit. Hogy a halálod észrevétlen legyen. Pedig mindannyian a figyelemre vágyunk, még a halálunkban is. Ki ne képzelgett volna kamaszként a saját temetéséről, amelyen ezrek vonulnak bűntudattal a koporsó mögött;

bűntudattal, hogy elmulasztottak valamit. Vajon gondolunk-e arra, hogy saját magunkat ne mulasszuk el? És itt jön a képbe a vallás. Mert Isten vagy szeret, vagy gyűlöl. De ez úgyszólván mindegy. Hiszen nincs eszköze, hogy ezt kimutassa. Vagy nekünk nincs értelmünk felfogni. Mert Isten vagy létezik, vagy nem létezik. De ez is úgyszólván mindegy. A lényeg a bizonyosság, akármelyik irányban. Semmi bonyodalom. Ha van, akkor szerethető (tét nélkül), ha nincs, akkor gyűlölhető, vagy éppen szerethető a hiánya (tét nélkül). Az ember viszont csupa átmenet, csupa árnyalat. Mondj bármi bizonyosat, csak egyetlen bizonyosságot arról az emberről, akit a világon a legjobban szeretsz, és akit ismerni vélsz. Határozz meg egy ilyen egyszerű viszonyt – szeretetet vagy gyűlöletet – bárkivel kapcsolatban. Egyedül a szerelem képes – időlegesen – ilyen egyértelművé homályosítani a világot. És a vallás is szerelem, csak annak valamiféle csökött, gyáva torzképe, amely megkísérli kiküszöbölni az elkerülhetetlent. A veszteséget. A bizonytalanságot. A változást. Az aszimmetriát. Mindazt, amit egy másik ember jelenléte előhívhat az életünkből. „Mert rész szerint van bennünk a prófétálás…” – zárnám önironikusan. Kérjetek, aztán majd kiderül, kaptok-e. „Zörgessetek, és zörögni fog.”2 Babiczky Tibor


{ PESTIHIRLAP.HU } • 8 • 2020. JÚNIUS 26. • PÉNTEK

{I N T E R J Ú }

Nincs üldözési mániám. Viszont üldöznek Semmi sem pont úgy van – illetve majdnem minden épp az ellenkezője. A tények még mindig makacs dolgok – hát még, akik sorba rendezik őket. Permanens háborúról, Lánchídról és koronavírusról kérdeztük Karácsony Gergely főpolgármestert.

Van-e olyasmi Budapesten, amivel elégedetlen, és nem a kormány tehet róla? Persze, rengeteg. Mondana két példát? Az, hogy kinek a hibája, nehéz megmondani, de a levegőminőséggel nagyon elégedetlen vagyok, és nem gondolom, hogy Orbán Viktor személyesen leheli ki a nitrogén-dioxidot. De a városnak rengeteg szerkezeti hibája is van, amivel szembe kell néznünk, és le kell győznünk. A kormányról pedig annyit: nincs üldözési mániám. Viszont üldöznek. Például – ahogy a plakátkampányán olvasható – az itt megtermelt adóbevételek 97 százalékának elvonásával. Csakhogy erről nem a most hivatalban lévő kormány döntött. A most hivatalban lévő kormány döntött arról, hogy 30 év után először a fővárosi önkormányzat nettó befizetője lesz a magyar

költségvetésnek. Annak az egyenlege, amit a főváros kap az általa ellátott számtalan állami feladatra állami normatívaként, és amit befizet a költségvetésben szolidaritási hozzájárulásnak hazudott önkormányzati adóként, az évente 15-20 milliárd forintnyi elvonás. Ennyivel járulunk hozzá a központi költségvetéshez, miközben működtetjük az ország legnagyobb közlekedési infrastruktúráját, ellátunk rengeteg kulturális, szociális és egyéb feladatot. Ilyen soha korábban nem volt. Igaz, a kormányok egy ideje fejőstehénként kezelik Budapestet. Le is soványodott ez a fejőstehén. De most először küldik vágóhídra. Fürjes Balázs államtitkár lapunknak arról beszélt korábban: legalábbis vitatható az állítás, miszerint Budapest nettó befizető lesz. Nem az. Tényekkel nem érdemes vitatkozni. Nagyjából a Lánchíd felújításának árával azonos össze-

get tesz ki az elvonás mértéke. Olyan időben, amikor a válságot legjobban megérző Budapesttel is illene szolidárisnak lenni. Már nem lélegeztető gépekben számolunk, hanem Lánchídban? A helyzet komolyabb annál, mint amit a kérdésfeltevés sugall. Hiszen éppen akkor vonja el ezt az állam, amikor finoman szólva nem dübörög a gazdaság. Idén nagyjából 30 milliárd veszteségünk van a jegybevételek kiesése miatt a tömegközlekedésben, nem tudjuk, hogy az iparűzési adóbevétel milyen mértékben roppan ös�sze. Valószínűleg ez az év, a kormány elvonásától függetlenül is a fővárosi önkormányzat legros�szabb éve lesz. Miért roppanna össze az ipar­ űzésiadó-bevétel? Fürjes szerint 10 milliárddal még növekedni is fog. Attól, hogy államtitkár úr mondja, még nem lesz igaz. Nézzük a té-

nyeket: a kormány által a költségvetéshez benyújtott iparűzési adókra vonatkozó előrejelzések szerint jövőre csökken az önkormányzatok bevétele. Múlt héten arra ébredtünk, hogy a fideszes képviselők elvesznek a várostól 12 milliárdot, ezen a héten arra ébredtünk, hogy újabb 5 milliárdot vesznek el. Az előbb mértékegységként használta a Lánchidat. Csak pénzt, vagy időt is lehet ezzel számolni? Mindkettőt. A fővárosi önkormányzat 9 év alatt odáig jutott el, hogy kiírt egy közbeszerzést a Lánchídra. Nem vagyok egy visszamutogatós, hátranyilazós típus, de azért a 8 hónapja hivatalban lévő városvezetéstől elvárni azt, amit más 9 év alatt nem csinált meg, úgy, hogy a mi 8 hónapunkból 3 hónap gyakorlatilag egy világjárvány kezelésével telt, ezt nem érzem nagyon fairnek. Az elődöm kiírt egy közbeszerzést a Lánchíd felújításával kapcsolatos be-

ruházásokra. Amikor megjöttek az árak, dobott egy hátast. Majdnem a kétszerese jött ki a becsült költségeknek. Ő maga mondta azt, hogy ez így nem oké. Azt a fene se tudja, hogy alábecsülte a beruházást a főváros, vagy így szívatták az egyébként a kartellbe tömörülő cégek. Kartellbe tömörülő cégek? Ez egy büntetőjogi tényállítás. Nem, ez egy politikai, sokak számára közismert leírása annak, ami történik a magyar építőiparban. Ami a Lánchidat illeti, szerettük volna elkezdeni minél előbb a beruházást, a pluszfedezet biztosítása érdekében kértem a kormányt, hogy a korábbi 6 milliárd mellett még 4 milliárdot biztosítsanak, és ezzel együtt a főváros is megemeli 4 milliárddal a maga részét, és így plusz 8 milliárd forintból az alagút nélkül meg lehetett volna csinálni a Lánchíd felújítását abban a közbeszerzésben, amit Tarlós Istvánék írtak ki. A főváros egyszerűen nem volt abban a helyzetben, hogy ezt a plusz-­


• 9 • { PESTIHIRLAP.HU }

2020. JÚNIUS 26.   PÉNTEK

forrást, ezt a plusz 8 milliárdot önmaga teremtse elő. Nem kaptuk meg a plusztámogatást. Ezen persze nem nagyon sírdogálok, ám az, hogy a még Tarlós által indított közbeszerzés keretében újítsuk fel a Lánchidat, emiatt lekerült az asztalról. Így az elmúlt 8 hónapban nem történt semmi. Ez tényszerűen nem igaz. Először is a híd állagának védelmében kitiltottuk az 5 tonnánál nehezebb járműveket, a Budapest Közút pedig több javítást végzett az útfelületen. Hétvégétől pedig 30 km/órára csökkentjük a sebességkorlátozást a Lánchídon. Augusztus 20-án pedig megtiltjuk, hogy a tűzijáték idején használják a hidat, mivel az további állagromláshoz vezethet. Az előző közbeszerzés jogilag ennek az évnek az elején zárult le. Onnan ketyeg az óra. Azóta elkészítettük azt a műszaki dokumentációt, amivel kisebb költségvonzattal újra neki tudunk futni a közbeszerzésnek. Emellett a kormány, bár azt ígérte, hogy módosítani fogják a 6 milliárdos támogatásra vonatkozó döntésüket, ezt a mai napig nem tette meg. Ha ezek megvannak, akkor nyáron ki lehet írni a közbeszerzést. Arra készülünk, hogy ez heteken belül megtörténik. Sok különbség van az előző és a mostani városvezetés között. Az egyik ez: ők nem újították fel 9 év alatt a Lánchidat, mi felújítjuk. És pont. Lapunknak adott interjújában Fürjes Balázs azt mondta: ez tényként kezelhető. Sőt így még több pénzhez is juttatta a fővárost Karácsony Gergely, mint Tarlós István. Életszerűen hangzik, ugye? Panaszkodik a kormányzati pénzelvonásra, arra, hogy emiatt tarthatatlan helyzetbe kerül a város, miközben a Fidesz kommunikációja szerint Budapestnek 180 milliárd forintnyi államkötvénye van. Van itt pénz. Ha elfogad egy jótanácsot: a Fidesz kommunikációjánál fontos a forráskritika. Egyrészt az a 180 valójában 150, másrészt áll vele szemben 114 milliárd forintnyi adósság, ha pedig az összes megszorítást figyelembe veszem, az adósság és a megszorítások sokkal többet tesznek ki, mint az állampapír. Ráadásul, ami állampapírban van, az nem úgy van, hogy holnap felnyitom és csinálok belőle Lánchidat. Nem is szeretnék hozzányúlni. Vannak olyan megtakarítások, amiket egy felelős városvezető nem használ fel például működési célokra. Tudniilik a Lánchíd fontos, nagyon fontos, de azért van még jó sok teendő ebben a városban. Kívülről azt lehetett érzékelni, hogy az októberi hivatalba lépése után konstruktív alkufolyamatok indultak a kormánnyal – mindez azonban leg feljebb február végéig tartott. Azóta nyílt háború zajlik. Hasonlóan látom a helyzetet, azonban azt kell mondjam: a mi

stratégiánk nem változott. Reagálunk arra a kihívásra, amivel szembe kell néznünk. Szerintem a miniszterelnök, amikor bejött a pandémiás helyzet, két politikai utat mérlegelt. Az egyik alapján valóban létrejöhetett volna egyfajta nemzeti együttműködés, az ellenzéknek tett gesztusokkal és az önkormányzatok bevonásával a hatékony védekezésbe. A másik: felhasználja a járványt arra, hogy letolja az ellenzéket a térképről. Az utóbbi mellett döntött. Ezért hadat üzent az önkormányzatoknak is. Valóban úgy érzi, hogy nem változott a főváros stratégiája, kommunikációja? Külső szemlélőként ezt nem tudnánk megerősíteni. Nem hallgatunk, ha a város érdeke, a budapestiek támogatása a tét, ez igaz. Ha holnap a kormány visszavonja a szolidaritási járulék jelenlegi mértékét, akkor holnap meg fogjuk dicsérni a kormányt és mi is teszünk gesztusokat az együttműködés érdekében. De az elmúlt időszak nekünk arról szólt, hogy nagyon durva, rendkívül méltatlan és megalapozatlan támadásokkal szemben kellett védekeznünk. Azt látjuk, hogy Budapest-adó kivetésével akarják elvenni a cselekvőképességünket, megakadályozni, hogy segítsünk a válság miatt bajba jutott embereknek és vállalkozásoknak. Ilyen helyzetben nem mondhatom azt, hogy konstruktív együttműködésre törekszem, mert most nem ezt kell mondanom. Ez a háborúskodás politikai szempontból akár nekünk még használhat is – de a városnak árt, és egyáltalán nem szeretnék egy ilyen háborús pszichózisban várost vezetni. Nem ilyen a lelki alkatom. Az ös�szes létező csatornán megüzentem, hogy ennek nincs értelme. Mindenhonnan az jött vissza, hogy így döntött a miniszterelnök, dzsihád van. Akkor most mit csináljak? Feltett kézzel nézzem végig, hogy kivégzik a várost? Nem fogom ezt tenni, nem erre adtak felhatalmazást a budapestiek. Hatékonynak tartja, hogy beleálltak ebbe a háborúba? Lehet ennek bármilyen pozitív eredménye a városra nézve? Önmagában már az is pozitív, hogy elmondjuk a budapestieknek, hogy mi történik, mi lesz a sorsa az adóbefizetéseiknek. Karácsony Gergely, a politikus számára ez lehet pozitív. Nem érdekel. Engem a város érdeke érdekel. Budapest polgárai­ nak tudniuk kell, hogy mi történik, mit tesznek a városukkal. Kétségtelen, hogy a főváros és kormány közötti háborús helyzet rossz a városnak. De ha elindítanak velünk szemben egy rágalomhadjáratot, akkor legalább a tényeket, amik ezzel kapcsolatban relevánsak, azokat csak ki kell tenni az asztalra. Budapestiként leginkább úgy tűnik: a háborúskodás tényleg

{I N T E R J Ú }

oda fog vezetni, hogy összeomlik a Lánchíd. Odáig nem. A Lánchíd fel lesz újítva. A retorikai túlzások mögött azért történnek dolgok. Nem vagyunk érdekeltek abban, hogy ez a háborús helyzet tartós legyen a főváros és a kormány között. Abban vagyunk érdekeltek, hogy miután Budapest hosszú évtizedek óta szolidáris város, most, a válság idején végre Budapesttel és a budapestiekkel is szolidárisak legyünk. Úgy tűnik, mégis fenntartják, részt vesznek benne. Ha meg kell küzdenünk az igazunkért, hát megküzdünk. El kéne tűrnöm, hogy Szálasiként ábrázoljon a fővárosi Fidesz, például? Orbán Viktort is ábrázolták Hitlerként. Én? Soha. Azért ez alapvető különbség. Láng Zsolt, úgy látszik, nem érettségizett történelemből és nem látta, hogy a történelemkönyvekben még a mai napig benne van ez az emblematikus fotó. Ez sokkal többről szól: vane az értelmes várospolitikai vitáknak bármilyen közege. Elvileg ez lenne a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa. Mégis lemondta a legutóbbi ülést. Elhalasztását javasoltam. Mert nem asszisztálok ahhoz a hamis látszathoz, hogy a kormány csilivili látványtervekkel csapja be a budapestieket, miközben a másik kezével kizsebeli a várost. Én azt mondtam, hogy addig ne játsszuk el, hogy minden rendben, amíg az egész város működését érintő kérdésekben nem látunk tisztán. Ilyen például a jövő évi költségvetés. Látványterveket nézegetünk, miközben a fővárost olyan költségvetési pályára teszik, ami finanszírozhatatlan és fenntarthatatlan. Ahhoz nagyon nagy baleknak kell lenni, hogy ehhez mosolyogva asszisztáljak. Lesz ülés, már készül a napirend, de mosolyogni ott sem fogok, hanem megküzdök a városomért. A támadások között felhozta a Pesti úti idősotthon ügyét. Vis�szatérő kritika volt a kormány­ oldalról, hogy a főpolgármester még arra sem vette a fáradtságot: elmenjen a Pesti úti idősek otthonába. Nézze, mit hozott volna olcsó politikai PR-on kívül az, hogy a járvány kellős közepén, a látogatási tilalom alatt ott tébláboltam volna, védőfelszerelést pocsékolva, a dolgozókat megzavarva felelősségteljes munkájukban? Más a politikai szocializációnk lehet, de én tudom, hogy egy politikus egy kórházban, egy idősotthonban, bárhol, ahol betegeket ápolnak, ha megjelenik a fotósok kereszttüzében, csak egy dolgot tud: zavarni. Az illetékes főpolgármester-helyettes elkísérte a tisztifőorvos asszonyt, amikor kellett. Az ös�szes vezetővel rendszeresen tartottunk videókonferenciát, pontosan tudtam, hogy mik a problémák, és mindenben tudunk segíteni. A járvány első szakasza után

minden intézményvezetőt megkeresünk, az ő igényeik, tapasztalataik alapján készül az intézkedési terv. Tartunk tőle, hogy lesz második hullám, sőt a világban látjuk, hogy egyáltalán nem csitul a járvány. Van-e a fővárosnak előrejelzése? Saját szakértői csapattal készített a közeljövőről forgatókönyvet? Igen. A közgyűlésen tárgyaltunk egy előterjesztést arról, hogyan készülünk a második hullámra. Ha van olyan pillanat, amikor a főváros és a kormány közötti együttműködésnek erősödnie kellett volna, az pont a járvány. A legtöbb intézkedésünket nem az alapozta meg, hogy a magyar kormánnyal, vagy a tisztiorvosi szolgálattal tudtunk volna egyeztetni. Elkezdtünk beszélgetni európai városok vezetőivel. Maszkviselés: amikor a kormány még arról beszélt, hogy többet árt, mint használ, és aki egészséges, ne hordjon maszkot, Prágában kötelezővé tették a tömegközlekedé-

sen az arc eltakarását. Egy ilyen helyzetben a főpolgármesternek nem könnyű eldöntenie, hogy mi a helyes. Azt láttam, hogy a maszkviseléssel kapcsolatban van egy Európa-szerte általános protokoll, de a magyar kormány ellenzi, én amellett döntöttem, hogy zárt térben (üzletekben) és a közösségi közlekedésen legyen kötelező az arc eltakarása. Végül a kormány követte Budapest példáját és bevezette ezt országszerte. Közben természetesen készülünk a második hullámra. Van egy saját, szűk csapatunk, akik tanácsadóként dolgoznak, és van egy nagy önkéntes kör, akiknek a véleményét kikérjük. Folyamatosan figyeljük a nemzetközi tapasztalatokat, védőfelszereléseket, tesztkapacitást tartalékolunk az intézményeink számára. Senki nem tudja megmondani, mekkora valószínűséggel tér vissza a megbetegedés ősszel, de mivel ennek esélye nullánál nagyobb, ezért nekünk készülnünk kell erre. Tálos Lőrinc – Trencséni Dávid


{ PESTIHIRLAP.HU } • 10 • 2020. JÚNIUS 26. • PÉNTEK

{T U R I Z M U S }

Állva evezés kutyával és a koviubileves A vízibicikli és a lángos örök klasszikus a balatoni strandokon, de ne féljünk kipróbálni az újat, az állva evezést vagy a kovászosuborkából készült, igazán nyári, frissítő levest se.

Lúcia Air A cég tulaja, Kántás Andor 1990ben kezdte légiszolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozását működtetni. A Lúcia Air története azonban csak 2002 őszén kezdődött. Andor akkor 9 éves, Rett-szindrómás kislányáról a repülőgépét Lúciára keresztelte, ami mára Magyarország egyik ikonikus és jól ismert repülőgépévé vált. A Lúcia repülővel, és Latky Csongor barátjával Keszthelyről Ausztráliába, egészen Sydney-ig repült, ahol ottani magyar barátok támogatásával megalapította a Lúcia Air-t. A repülés célja a Lúcia, és a hozzá hasonló, halmozottan beteg gyermekek állapotára való figyelem felkeltése volt. Keszthely városközpontjában, 2007-ben alapította meg a „Gondviselés Házát”, mely egy, halmozottan sérült csöppségek részére létrehozott, fejlesztő napközis otthon. Kislánya, Lúcia is ebbe az otthonba járt. Az intézmény a mai napig sikeresen működik. (Forrás: Move in Balaton) A Lúcia Air a setarepulesbalaton.hu oldalon érhető el, helyileg Balatonkeresztúr külterületén találhatók.

Mozgás & Balaton Tavaly augusztusban született meg az ötlet, hogy a Balaton körüli sportolási lehetőségeket, sportszer-kölcsönzőket egy interaktív, GPS-alapú térkép segítségével lehessen megtalálni, így jött létre a Move in Balaton, azaz a MiBo, amely a mibo.hu oldalon érhető el, számítógépre és mobilra is optimalizált formában, angol és magyar nyelven. Az idei év a koronavírus-járvány miatt nehézkesen indult, mivel csak olyan szolgáltatásokat ajánlanak, ahol már kiépült a személyes kapcsolat és merik is ajánlani az aktív kikapcsolódásra vágyóknak – avat be minket a részletekbe Stork Réka ötletgazda. Golfklub, kalandpark, kerékpárkölcsönző és szer-

viz, lovaglás adják a „szárazföldi” kínálatot a Move in Balatonon – sőt a sétarepülés formájában még egy harmadik elem, a levegő is felkerült az interaktív térképre – a Balaton környékén azért mégis a víz az úr. Rövid szöveges leírás mellett kereshetünk a strandok, szörfiskolák, vitorlás és SUPbérlési lehetőségek, vízibiciklikölcsönzők között.

De mi az a SUP? „Aki az extrémebb vonalat követi, az is megtalálja a neki való sportot, hiszen a Balatonon mindig is trend volt a windsurf és a wake­ board, illetve ezek ezerféle változata, aki viszont a jógához hasonló, lazulós-levezetős, stresszoldó sportokat kedveli, annak ott a SUP,

ami most nagyon felkapottá vált” – ismerteti a trendeket Stork Réka. A Stand Up Paddle – azaz állva evezés – a szörfözés és a kenuzás szerelemgyermekének tűnik első látásra. Magyarországra csak az elmúlt 5-10 évben tört be a Hawaii szörfösök által szabadidősporttá fejlesztett ősi vízi közlekedési mód. Ma már nem a szörfdeszkára kell felállnunk egy kellően hosszú evezővel, hanem direkt erre a célra való SUP-deszkákat is lehet venni, illetve kölcsönözni. Az állva evezés szelíden átmozgatja az egész testet és javítja az egyensúlyérzéket is, rajongói szerint legfőbb értéke a sportnak, hogy szinte meditatív tevékenység. A fonyódi kutyastrandon akár a kutyánkkal is felpattanhatunk egy SUPdeszkára.

Béreljünk kapitányt Nem kell se saját hajó, se jogosítvány ahhoz, hogy kipróbálhassuk a balatoni vitorlázás élményét, mert kapitánnyal együtt is lehet hajót bérelni. A lehetőségek az egyszerű sétahajózástól addig terjednek, hogy szakértő segítséggel kipróbálhassunk egy-két fogást is, ne csak utasként üljünk a hajón, de belekóstolhassunk a vitorlázásba is. Érdemes előre időpontot foglalni, mert – Kremán Erik, az alsóörsi Hungarian Sea Yact vállalkozás vezetője a Pesti Hírlapnak elárulta – egyre nagyobb az érdeklődés, miközben a kikötőhelyek és így a bérelhető hajók száma is véges a Balatonon. A bérlő részéről nem igényel különösebb felszerelést a vi-


• 11 • { PESTIHIRLAP.HU }

2020. JÚNIUS 26.   PÉNTEK

FORRÁS | SHUTTERSTOCK

{T U R I Z M U S }

AZ ÉV STRANDÉTELE VERSENY KORÁBBI GYŐZTESEI: •

2015: Kalóz, Fövenyes – Harcsa & Krumpli,

2016: Kishableány, Badacsony és Paletta,

2017: Paletta, Balatonboglár – Pulled Ponty,

2018: Konyhám, Balatonfenyves – Gofcsi,

2019: Tiki Beach Bisztró, Zamárdi

Balatonboglár – Big MEKK,

A Magyar Turisztikai Ügynökség Covid-kézikönyvének ajánlásai természetes vizű strandok számára A fürdővíz-használati engedéllyel rendelkező természetes fürdőhelyek azzal a feltétellel látogathatóak, hogy a túlzsúfoltság elkerülése érdekében a közös háztartásban élő személyeken kívüli személyek között 2 méter távolság betartása szükséges. A fürdőhely területén, a büfékben és a mellékhelyiségekben, zuhanyzókban folyamatos fertőtlenítőszeres takarítást kell elvégezni, a dolgozók részére vírusölő hatású kézfertőtlenítő-szert, szükség szerint védőeszközöket kell biztosítani. A megfelelő távolságtartásra a mellékhelyiségekben is ügyelni szükséges. Az üzemeltetőnek biztosítania kell a játékok, padok, rendszeres fertőtlenítését is. A pénztáraknál csökkenteni szükséges a sorban állási időt, például több pénztár megnyitásával.

torlázás, öltözködjünk lazán, kényelmesen. Ha jó az idő, akkor adja magát a fürdőruha, de érdemes váltás ruhával és melegebb holmival is készülni, mert a vízen minden megtörténhet. Illik figyelni a lábbelire: tűsarkúban nem léphetünk a fedélzetre és kerüljük a féknyomra hasonlító nyomot hagyó fekete talpú cipőket is, beszállás előtt ellenőrizzük, nem ragadt-e bele kavics. Ezek egyike sem tesz jót a hajótest borításának.

Minden strandon van már jó büfé 2015 óta rendezik meg az Év Strand­étele versenyt. Az eddigi nyertesek között olyan ételekkel, mint a gofrival keresztezett tócsni, a Big MEKK névre keresztelt kecskesajtos szendvics, vagy a tavalyi év legjobb strandétele, a koviubi­ leves. „Úgy jutottam el arra a következtetésre, hogy szükség van egy ilyen versenyre, hogy minden évben sorra születtek a cikkek, hogy milyen rosszak a balatoni büfék, miközben már megjelent egy egészen új minőség, sőt, azt lehet mondani, hogy már minden strandon van jó büfé is” – mondja Kardos Gábor filozófus, borász, a verseny ötletgazdája, a Balatoni Kör tagja. Az ötlet bevált, a szakmai elismerés motivációt ad a vendéglátósoknak és

irányt mutat a kínálat fejlődésének. „Ez persze nem mentesít az alól, hogy rendbe kéne tenni a gazdasági hátterét is a szezonális vendéglátásnak. Nincs kulturált üzleti modellje annak, hogy miként lehet behozni 30 nap alatt másfél milliós bérleti díjakat. Ezért jár áldozatokkal, és nem is egyszerű friss és helyi, minőségi alapanyagokkal dolgozni. A mirelitet nem kell kidobni három esős nap után, azt akár még a következő szezonban is el lehet adni, ha megmarad. A friss alapanyagokat nem” – mondja Kardos.

Balatoni street food Hogy mi számít strandételnek? Nem csak a szó szerint strandokon üzemelő büfék kínálata kerülhet a zsűri elé, amely majd kiválasztja az év legjobbját, elegendő közel lenniük a vízparthoz. „Akár a Badacsony tetején is lehet, ha onnan látszik a Balaton” – mondja Kardos, aki úgy definiálja a strandételt, hogy „a beach food a street food balatoni megfelelője”. Fontos, hogy helyi alapanyagokat használjanak a büfék, amiből viszont nincs elég. „Egy nagyobb büfé olyan volumenben dolgozik, hogy esélytelen megfelelnie ennek az elvárásnak, amen�nyi alapanyagot ők rendelnek. Kizárt, hogy mondjuk a csirkemell

környékről származó kapirgálós csirkéé legyen” – sorolja a balatoni büfézés problémáit. „A verseny viszont arról szól, hogy a stílusban megjelenjen egy olyan igényesség, amely levetkőzi a »kádárista retró« vonalat, az ötlettelenséget. Amit mi képviselünk, az az »antiretró«, de nem feltétlenül kell, hogy újhullámos legyen. Mi annak is nagyon örülünk, ha valaki csinál egy sima hurka-kolbászt, de azt bitang jól. Minőségi – ideálisan a régióból származó – alapanyagból, eredeti receptúrával, frissen. A nevezők között fellelhető a bisztró-vonal, »a street foodon belüli fine dining« is, ahol kimondottan magas gasztronómiai színvonalat képviselnek – ezek többnyire újhullámos helyek, de nem feltétlenül –, és e mellett vannak olyan büfék is, akik kommerszebb, eladhatóbb ételeket kínálnak, azokat viszont igényesen készítik el.” A magas színvonal és a helyi alapanyagok használata mellett az is fontos szempont, hogy a kiválasztott ételek egészségesek legyenek. „A finom és az egészségesen elkészített étel egy ponton túl ugyanaz. Hiszen mindkettő lényege, hogy friss és minőségi alapanyagokat használjunk” – vallja Kardos. Tálos Lőrinc

– Koviubileves.

AZ ÉV STRANDÉTELE VERSENY 2020-AS MEZŐNYE: •

A Konyha 2.0, Gyenesdiás,

A Konyhám, Balatonfenyves,

Aligha Kert Club, Balatonaliga,

Bambusz Büfé, Balatongyörök,

Cantine, Balatongyörök,

Fapipa, Fonyód,

Fogas Bisztró, Alsóörs,

Fröccsterasz és Strandgrill Erika, Balatonmáriafürdő,

Halvödör, Balatonszemes,

Kis Kapitány, Zamárdi,

Málna Büfé, Balatonlelle,

Mistral Bistro, Balatonlelle,

Parti Bisztró, Zamárdi,

Port Étterem, Balatonmáriafürdő,

Rock Burger Cirkusz, Balatonszemes,

Somogyi Lángosozó, Balatonboglár,

Spéci Hot Dog & Krumpli, Balatonboglár,

Süss Fel Nap Strandbisztró, Balatonalmádi,

Tengósok Kikötője, Balatonakarattya,

Tiki Beach Bisztró, Zamárdi (a címvédő),

Viktor Bor- és Vendégház, Balatonmáriafürdő,

Villa Strandbisztró, Balatonlelle,

Vitorlás Bisztró, Keszthely.


{ PESTIHIRLAP.HU } • 12 • 2020. JÚNIUS 26. • PÉNTEK

TV-MŰSOR I június 26. péntek 15:50 A mentalista Krimisorozat V/3. 16:45 Elif - A szeretet útján Filmsorozat III/195. 18:00 RTL Híradó – Esti kiadás 18:50 Fókusz Közszolgálati magazin 20:10 Barátok közt Filmsorozat 9933-9934.

21:00 Jófiúk Vígjátéksorozat I/2. Szereplők: Mihályfi Balázs, Hevér Gábor, Király Dániel, Pokorny Lia, Parti Nóra, Kovács Panka, Gáspár Tibor 21:50 Különben dühbe jövök Krimisorozat I/10. 22:45 RTL Híradó 23:15 Halálos fegyver Akcióvígjáték-sorozat I/13. 00:15 Gyilkos lelkek Krimisorozat I/3.

15:40 Kegyetlen város Filmsorozat 8. 16:45 Remények földje Romantikus filmsorozat 123. 18:00 Tények Hírműsor 18:45 Tények Plusz 19:40 A Piramis Game-show 21:25 Ninja Warrior Hungary Vetélkedő

23:00 Magánnyomozók I. Doku-reality sorozat 16. A detektív doku-realityben egy magánnyomozó iroda mindennapjaiba nyerhetnek bepillantást a műfaj kedvelői. A sorozat középpontjában átlagos emberek nem hétköznapi történetei állnak. 00:00 Családi Titkok Reality sorozat

15:40 Don Matteo - VIII. évad VIII/24/1 16:50 Gasztroangyal 17:45 Mozogj otthon! 18:00 HÍRADÓ 18:30 Nemzeti Sporthíradó 18:45 Fogd a kezem! I/151/92 19:35 Rex felügyelő III. évad III 20:30 Gyilkosságok Franciaországban 11/2

22:05 Róma ege alatt Szereplők: Alessandra Mastronardi, Marco Foschi, James Cromwell, Nathalie Rapti, Elena Arvigo 23:50 Kenó 23:55 Diagnózis 1. évad I/13/12

14:45 Több mint testőr Akciófilm (1992) 17:10 Holtidő Akciófilm (1995) 18:50 Végképp eltörölni Akciófilm (1996) Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Vanessa L. Williams, James Coburn, James Caan

21:00 A magányos lovas Kalandfilm (2013) Szereplők: Johnny Depp, Helena Bonham Carter, Tom Wilkinson, William Fichtner, Armie Hammer, Barry Pepper, Ruth Wilson 23:50 Aljas nyolcas Akciófilm (2015)

15:00 Úszó erőd Akciófilm (1992) 17:10 Rambo 2. Akciófilm (1985) 19:00 A Nap könnyei Háborús akciófilm (2003)

21:15 Fejlövés Akciófilm (2012) Szereplők: Sylvester Stallone, Sung Kang, Sarah Shahi, Christian Slater, Jason Momoa 23:00 Pain & Gain Életrajzi film (2013) 01:30 A tengerészgyalogos A hazatérés Akciófilm (2013)

SPORT2 18:00 Lóverseny Kincsem+Tuti 1123 M4 SPORT 21:00 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: MOL Fehérvár FC – FTC mérkőzés EUROSPORT 2 22:00 SNOOKER Világbajnokság, Sheffield

14:55 Doktor House Drámasorozat III/23 15:45 Doktor House Drámasorozat III/24 16:35 Castle Krimisorozat IV/23 17:25 Castle Krimisorozat V/1 18:15 A mentalista Krimisorozat VI/3 19:05 Észbontók Vetélkedősorozat VII/9 20:05 Észbontók Vetélkedősorozat VII/10 21:00 Ünneprontók ünnepe Vígjáték (2005) Szereplők: Owen Wilson, Vince Vaughn

23:20 Anyák napja Vígjáték Szereplők: Julia Roberts, Jennifer Aniston, Kate Hudson, Jason Sudeikis

16:00 Baywatch Kalandfilmsorozat IV/15 Főszereplők: David Hasselhoff, Pamela Anderson, David Charvet, Jeremy Jackson, Michael Newman, Alexandra Paul, David Chokachi, Gena Lee Nolin, Yasmine Bleeth, Kelly Packard, Jaason Simmons, Jason Brooks, Jon Valenti, Nancy Valen 17:00 CSI: Miami helyszínelők Krimisorozat VI/8-9 19:00 New Amsterdam - Vészhelyzet New Yorkban Filmsorozat I/13 20:00 Dr. Csont Krimisorozat VIII/12 21:00 Dr. Csont Krimisorozat VIII/13 22:00 Gyilkos elmék Krimisorozat XIII/15 23:00 Nyomtalanul Krimisorozat III/13-14

TV-MŰSOR I június 27. szombat 06:00 Teleshop 06:30 Kölyökklub 08:55 Infinity Nado Animációs filmsorozat 09:25 Teleshop 10:20 ÉletmódKalauz 10:55 Autogram 11:25 Édesítő Női életmódmagazin 72. 11:50 Különben dühbe jövök Krimisorozat I/10. 12:35 Magnum Akciókrimi-sorozat II/3. 13:25 Ház a tónál Romantikus film 15:20 Castle Krimisorozat VI/10-12. 18:00 RTL Híradó – Esti kiadás

19:00 Egyik kopó, másik eb Akcióvígjáték 21:00 Kutya hideg! Kalandfilm 23:35 Összeláncolva Thriller

05:50 TV2 ANIMÁCIÓ Rajzfilmek 09:45 Trendmánia 10:20 Bitter magazin Magazinműsor 10:50 SzÉpítők Ingatlan-magazin 11:25 Poggyász 11:55 Miért éppen Minnesota? Romantikus vígjáték (2009) 13:55 Valami Amerika Vígjáték (2001) 16:25 Columbo: Az ínyenc gyilkos Krimi (1978) 18:00 Tények Hírműsor 18:55 Tények Plusz

19:55 A múmia visszatér Akció-kalandfilm (2001) Szereplők: Brendan Fraser, Rachel Weisz, Dwayne „The Rock” Johnson, John Hannah, Arnold Vosloo 22:30 Drágán add az életed! Akciófilm (1988)

06:00 HÍRADÓ 06:40 Kenó 06:45 Magyar Krónika 07:15 Szerelmes földrajz 07:20 Napi áhítat 07:45 Térkép 08:20 Noé barátai 08:50 Divat & dizájn 09:25 Nálatok, laknak állatok? 10:00 Balatoni nyár 12:00 Déli harangszó 12:00 HÍRADÓ 12:40 Nemzeti Sporthíradó 12:50 Jó ebédhez szól a nóta 13:20 A Hungarikumok 8/2 13:50 Hölgyek öröme I/8/2 14:45 A Durrell család 15:35 Vuk 17:00 Gasztroangyal 18:00 HÍRADÓ 18:30 Nemzeti Sporthíradó 18:40 SzerencsePerc 18:45 Szerencse Szombat 19:40 Winnetou 3/3 21:20 Hullámok hercege 23:25 Kenó 23:30 Csak színház és más semmi I/6/1

06:50 Lucky Luke - A Daltonok szökésben Animációs kalandvígjáték (1983) 08:30 Shaun, a bárány - A film Animációs kalandvígjáték (2015) 10:10 Maugli, a dzsungel fia Kalandfilm (1994) 12:10 Hazárd megye lordjai: A visszatérés Akcióvígjáték (1997) 13:55 A maszk (1994) 15:45 Scooby Doo 2.: Szörnyek póráz nélkül 17:25 Az őrzők legendája

19:10 Sátánka - Pokoli poronty Vígjáték (2000) 20:50 A Hangya és a Darázs Akciófilm (2018) 23:00 Atomszőke Akcióthriller (2017)

06:30 Az első lovag Kalandfilm (1995) 09:10 Alvin és a mókusok 2. Családi animációs film (2009) 10:50 Nagyon vadon 2. Animációs film (2008) 12:20 Bunyó karácsonyig Vígjáték (1994) 14:25 Nagy durranás Vígjáték (1991) 16:00 Az elnök végveszélyben Akciófilm (2013)

18:30 Csatahajó Sci-fi akciófilm (2012) 21:00 Kingsman: Az aranykör Akcióvígjáték (2017) 23:15 Abraham Lincoln, a vámpírvadász Fantasztikus akciófilm (2012)

EUROSPORT1 14:00 Kerékpár Nemzeti körverseny, Francia kerékpáros körverseny 1. szakasz DIGISPORT 2 17:45 Vízilabda OSC Újbuda – FTC Telekom (ism.) M4 SPORT 20:00 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: FTC – Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés

06:30 Jóbarátok Vígjátéksorozat V/24-VI/2 07:50 Agymenők Vígjátéksorozat VI/7-8. 08:40 Ide süss! III/6-7 10:30 Az elveszett ereklyék fosztogatói Akciósorozat II/21 11:30 Az elveszett ereklyék fosztogatói Akciósorozat II/22 12:30 Doktor House Drámasorozat III/20-22 15:00 Anyák napja Vígjáték 17:15 Verdák 2. Animáció 19:10 Verdák 3. Animáció

06:45 SpongyaBob Kockanadrág Animációs vígjátéksorozat VII/16-17 07:45 Jobs - Gondolkozz másképp Életrajzi film (2013) 10:00 Monk - A flúgos nyomozó Krimivígjáték-sorozat VIII/15-16 12:00 Mr. Whiskey Akcióvígjáték-sorozat I/6 13:00 CSI: A helyszínelők Krimisorozat IX/15-16 15:00 Született detektívek Krimisorozat III/8-10 18:00 Páratlan páros Krimisorozat I/13

21:00 A szépség és a szörnyeteg Fantasy Szereplők: Emma Watson, Dan Stevens, Luke Evans 23:25 Ünneprontók ünnepe Vígjáték

19:00 Megint 17 Romantikus vígjáték (2009) 20:55 Szenilla nyomában Animációs kalandvígjáték (2016) 22:45 Válótársak Filmsorozat III/1-2

06:00 Jóbarátok Vígjátéksorozat VI/3-6 07:45 Agymenők Vígjátéksorozat VI/9 08:10 Agymenők Vígjátéksorozat VI/10 08:35 Ide süss! III/8-9 10:35 Trendközelben Magazinsorozat XX/17 11:00 Doktor House Drámasorozat III/23 12:00 Doktor House Drámasorozat III/24 12:50 Négy karácsony Vígjáték 14:25 Váratlan szépség Dráma

05:00 CSI: A helyszínelők Krimisorozat IX/15-16 07:00 SpongyaBob Kockanadrág Animációs vígjátéksorozat VII/17-18 08:00 Kismamának áll a világ Vígjáték (2009) 09:45 Monk - A flúgos nyomozó Krimivígjáték-sorozat 11:40 Született detektívek Krimisorozat III/8-9 13:30 Rosewood Krimisorozat II/19-20 15:20 Megint 17 Romantikus vígjáték (2009) 17:15 Szenilla nyomában Animációs film (2016)

TV-MŰSOR I június 28. vasárnap 06:00 Teleshop 06:30 Kölyökklub 09:10 Infinity Nado Animációs filmsorozaT 09:40 Teleshop 10:35 A Muzsika TV bemutatja! 11:05 Édes Otthon 11:35 Szuperzöld 12:10 Profi a konyhámban Sztár gasztroshow 61. 12:35 Négy esküvő és egy temetés Filmsorozat 5. 13:30 A kis szuperhős nagy álma Dokumentumfilm 15:10 Harry Potter és a Főnix Rendje Kalandfilm 18:00 RTL Híradó – Esti kiadás 18:50 Cobra 11 Akció-sorozat XXIII/3.

19:45 Excsajok szelleme Vígjáték 21:35 Sherlock Holmes 2. - Árnyjáték Akcióvígjáték 00:00 Kémvadászok - A szolgálat kötelez Akciófilm

05:50 TV2 ANIMÁCIÓ Rajzfilmek 10:00 #KandászMamik Szülőszoba és minden, ami család 10:30 Több mint TestŐr - Best Of 2020 Nyár 11:05 Super Car Autós magazin 11:35 Életmódi 12:10 OtthonTrend Lakberendező magazin 12:40 StartupBörze Magazinműsor 13:15 Tucatjával olcsóbb 2. Családi vígjáték (2005)

15:15 James Bond: Aranyszem Akciófilm (1995) 18:00 Tények Hírműsor 18:50 Pixel Sci-fi-vígjáték (2015) 21:00 Az 5. hullám Sci-fi thriller (2016) 23:20 A fogoly Krimi (2014) 01:50 Poligamy Romantikus vígjáték (2009)

06:00 HÍRADÓ 06:40 Kenó 06:40 Mozogj otthon! 06:50 Balatoni nyár 08:05 Vallási műsorok 12:00 Déli harangszó 12:00 HÍRADÓ 12:50 Jó ebédhez szól a nóta 13:25 Antoine de Saint-Exupery 14:20 Édes anyanyelvünk 14:30 Kárpáthy Zoltán 16:00 Hatoslottó sorsolás 17:25 Borbás Marcsi 18:00 HÍRADÓ 18:40 Egynyári kaland 19:40 Katharina megoldja Az újrakezdés 21:20 A tábornok lánya 23:10 Kenó

23:15 A merénylet - Szarajevó 1914.

06:30 Shaun, a bárány - A film Animációs kalandvígjáték (2015) 08:00 Maugli, a dzsungel fia Kalandfilm (1994) 10:00 Hazárd megye lordjai: A visszatérés (1997) 11:50 Scooby Doo 2.: Szörnyek póráz nélkül 13:30 Az őrzők legendája Animációs film (2010) 15:15 Sátánka - Pokoli poronty Vígjáték (2000) 16:55 A Hangya és a Darázs Akciófilm (2018)

19:00 Vadiúj vadnyugat Akcióvígjáték (1999) 21:00 Utazás a Föld középpontja felé (2008) 22:45 A magányos lovas Kalandfilm (2013)

06:45 A Szmokinger Akcióvígjáték (2002) 08:40 Túl a sövényen Animációs vígjáték (2006) 10:15 Dr. Dolittle 2. Családi vígjáték (2001) 11:55 Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei (2016) 14:20 Reszkessetek, betörők! (1990)

16:20 Mission: Impossible Fantom protokoll Akciófilm (2011) 18:50 Női szervek Akcióvígjáték (2013) 21:00 Last Vegas Vígjáték (2013) 22:45 Pompeji Kalandfilm (2014)

M4 SPORT 14:00 Asztalitenisz magyar csapatbajnokság Férfi elődöntők DIGI SPORT 1 21:35 Labdarúgás – Olasz Bajnokság Parma – Internazionale EUROSPORT 1 22:30 LG FIA Túraautó Világbajnokság Slovakiaring

16:20 Ünneprontók ünnepe Vígjáték 18:30 A szépség és a szörnyeteg Fantasy 21:00 Pókember Akció 23:20 Annabelle Horror

19:00 Örömapa 2. Vígjáték (1995) 21:00 Elhajlási engedély Vígjáték (2011) 23:00 X-akták Sci-fi sorozat XI/6 23:55 Döglött akták Krimisorozat IV/14


• 13 • { PESTIHIRLAP.HU }

2020. JÚNIUS 26.   PÉNTEK

SUDOKU Írjon az ábrák üres négyzeteibe 1 és 9 kö‑ zötti számokat úgy, hogy a sorokban, az oszlopokban, és a 3x3‑as kis négyzetek‑ ben minden szám csak egyszer szerepelhet!

GyerekSarok

Kiadja a Global Post Hun Kft.    Felelős kiadó: Szabó Dániel ügyvezető igazgató    Szerkesztőség: 1068 Budapest, Benczúr u. 45.    Munkatársak: Főszerkesztő: Trencséni Dávid Főszerkesztő-helyettes: Makai József Képszerkesztő: Pozsonyi Roland Szerkesztők és újságírók: Csikász Brigitta, Dercsényi Dávid, Pion István, Svébis Bence, Tálos Lőrinc, Vámosi Ágoston, Zelki Benjámin, Zsigmond Viktória Tervezőszerkesztő: Csaba Krisztina, Zimmermann Zsolt Olvasószerkesztő, korrektor: Spirk Ildikó Irodavezető: Kassai Zsigmond   E-mail: info@pestihirlap.hu   Laptulajdonos: Milkovics Pál, Brit Media Kft. | milkovics@pestihirlap.hu


{ PESTIHIRLAP.HU } • 14 • 2020. JÚNIUS 26. • PÉNTEK

FORRÁS | FÓRUM HUNGARY

King’s Man: A kezdetek

Moziba járni szertartás Villányi Dániel forgatókönyvírót, filmkritikust kérdeztük, hogy miként hatott a járvány filmnézési szokásainkra, és mennyire álltak le a filmforgatások.

Filmek, amiket már nagyon várunk Újra kinyitottak a mozik, ám egyelőre még szűkös kínálatból vetítenek. A premierfilmek csak lassan térnek vissza vászonra, az eredeti bemutató dátumához képest jókora késéssel. Tíz olyan filmet szedtünk össze, amit már a járvány előtt is eléggé vártunk, és most végre kiderült, mikor is kerülnek a mozikba.

Corpus Christi

Egy szokatlan pap története, aki véletlenül öltötte magára a reve­ rendát. Daniel egy javítóintézet­ ben nevelkedik, és minden álma, hogy pap legyen. Egy kis faluban szerencséje lesz: prédikátornak nézik, és kapva kap az alkalmon, szokatlan nézetei pedig új pers­ pektívát adnak a falubelieknek. Miért várjuk? Nemcsak az Os­ car-jelölésig jutott a legjobb nem­ zetközi film kategóriában, de ta­ valy szeptember óta 34 díjat sö­ pört be. Elég jó belépő. Várható premier: július 2.

A láthatatlanok

A bürokrácia ellehetetlenít egy nőknek fenntartott hajléktalan­ szállót, ám ezt négy, mindenre elszánt szociális munkás nem hagyja annyiban. Miért várjuk? A társadalmi prob­ lémákat mindig is érzékenyen le­

hetett megragadni vígjátéki esz­ közökkel, pláne, ha ezt a franci­ ák tették. Várható premier: július 9.

Mulan

Az egyik legkedveltebb kínai mon­ dából készült kalandfilmben egy fiatal lány az ország egyik legna­ gyobb harcosává válik egy olyan korban, amikor a nőknek férfi ru­ hát kellett ölteni, hogy hőssé vál­ janak. Miért várjuk? Valójában nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a Dis­ ney – nem túl jó hírnek örvendő – élőszereplős feldolgozásai kö­ zül hogyan szerepel ez a film, ami­ ben eredetileg is szinte csak em­ berek vannak. Várható premier: július 23.

Tenet

Egy szó, ami ajtókat nyit meg, egy kém, akinek az egész világot

kell megmenteni, és egy tényező, ami mindig bekavar: az idő. Miért várjuk? Egy film Christo­ pher Nolantól, ami az előzetes alapján pont olyan csavaros (vagy zavaros?) mint az Eredet, és olyan menő, mint A sötét lovag-trilógia. Ide vele! Várható premier: július 30.

Pesti balhé

Egy régi, de annál furcsább bará­ ti társaság magukhoz méltó fur­ csa akcióra készül: egy árverés­ ről nem ellopni, hanem belopni akarnak egy festményt. Miért várjuk? Egész konkrétan ez az első magyar film, amit a jár­ vány után bemutatnak a mozik­ ban. Hát ki ne várná?! Várható premier: augusztus 13.

Hang nélkül 2.

Egy olyan világban, ahol minde­ nütt szörnyek lesnek ránk, óva­

Újra kinyitottak a mozik, de vajon milyen pluszélményt tud nyújtani egy filmszínház az otthoni filmnézéssel szemben? Még mindig privilégiumnak számít a mozi? Az bizonyos, hogy növekszik az otthoni filmnézés aránya a moziba járás kárára, de mivel összességében is jóval több mozgóképet fogyasztanak a nézők, mint akár egy-két évtizede, még ez a kisebb arány is sok-sok mozielőadást jelent, aminek intézménye (számomra inkább szertartása) szerintem sosem fog eltűnni. Teljesen más hatású, ha egy filmet magunknál kisebb méretben, egy képernyőn nézünk meg, vagy egy magunknál sokkal nagyobb mozivászonra kivetítve, közben több száz másik emberrel együtt nevetve vagy sírva, közösségi élményt is átélve. A látványos szuperprodukciók és a filmre vizuális művészetként gondoló alkotások helye a jövőben is a moziban lesz, mert csak ott működnek igazán. Forgatókönyvíróként hogy tapasztalta, az elmúlt hónapokban teljesen leállt a hazai filmgyártás, vagy voltak olyan fázisok, amiken így is lehetett dolgozni? A forgatások teljesen leálltak, produkciók csúsztak és csúsznak, de ez a bő két hónap azért szerencsére nem volt olyan hosszú, hogy mindent teljesen a feje tetejére állítson. Pont a forgatókönyvekben még akár jobban el is lehetett merülni a karantén kényszerű szabadideje alatt, és a korlátozások fokozatos feloldásával mi például a castingot is el tudtuk kezdeni egy készülő mozifilmhez, természetesen az aktuális járványügyi előírásokat betartva. A mozik bezárása elsősorban a streamszolgáltatóknak kedvezett, sőt több kezdeményezés is indult (itthon is), melynek keretében a forgalmazók az interneten mutatták be a filmjeiket. Milyen hatása lehet ennek a filmfogyasztás jövőjére? Nem várok radikális változásokat ezen a téren, talán néhány esetben majd bátrabban kísérleteznek a stúdiók egy-egy filmjük bemutatásával az interneten (vagy ott is), de az igazi nagy pénz még mindig a mozijegyekben van. Mozgóképes formák terén a határok fokozatos eltűnése biztosan folytatódik a sorozatok, miniszériák, „streaming-filmek”, mozifilmek között, de hogy ezeket miként fogyasztjuk, abban egyelőre visszatérünk a járvány előtti állapotokhoz. Csak közben a Netflixnek sokkal több pénze lett.

tosságra int minden pillanat. Plá­ ne, ha a rémek hallása olyan kifi­ nomult, hogy a legapróbb zajra is ugranak. A második rész egy család birtoka után elvezet a nagy­ világba. Miért várjuk? Nagy kihívás egy olyan horrorfilm, ami nem hoz­ hatja ránk a frászt hangokkal, és már ezért is dicséretes az alapöt­ let, ami számtalan feszültségfor­ rást tud kiaknázni. A moziban pedig egy pisszenés sem hallat­ szott az első rész vetítése közben. Várható premier: szeptember 3.

King’s Man: A kezdetek

A különleges kémszervezetről szóló akció-komédia harmadik felvonása a múltba vezet vissza, és a titkosszolgálat megalakulását regéli el. Miért várjuk? Az eddigi részek olyan parádésan figurázták ki az akció- és kémfilmek kliséit, hogy a harmadik résznek is maximális bizalmat szavazunk. Reméljük, nem alaptalanul. Várható premier: szeptember 17.

Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy

A történelem egyik leghíresebb koncepciós pere a francia hadse­ reg tisztje, Alfred Dreyfus ellen zajlott a 19. század végén. A mo­ numentális nagyjátékfilm ennek részleteit viszi vászonra. Miért várjuk? Roman Polański­

ról az utóbbi időben inkább csak a botrányok miatt hallottunk, itt volt az ideje, hogy végre egy film kapcsán is emlegessük a nevét, rendezőként. Várható premier: szeptember 17.

Fekete Özvegy

A Bosszúállókból ismert Natasha Romanoff előtörténetében nem­ csak családjával és múltjával, de egy veszélyes összeesküvéssel is szembesülünk. Miért várjuk? Mert bár a Scarlett Johansson által alakított szuper­ hőstől a Végjátékban elbúcsúz­ tunk, jó lesz még egyszer, utoljá­ ra a vásznon látni, pláne egy jól megérdemelt, önálló filmben, aminek jó részét Magyarországon forgatták. Várható premier: november 5.

007 – Nincs idő meghalni

James Bond visszavonultan él Ja­ maicán, maga mögött hagyva az akciókat és az ügynökséget, míg­ nem – ahogy az lenni szokott – feltűnik egy régi barát, aki a se­ gítségét kéri. Miért várjuk? Egyfelől mert ez lesz a 25. hivatalos James Bond-film, másfelől ez lesz az a James Bondfilm, amiben ötödik alkalommal, egyben utoljára szerepel Daniel Craig. És mert: James Bond-film! Várható premier: november 19. Svébis Bence


• 15 • { PESTIHIRLAP.HU }

2020. JÚNIUS 26.   PÉNTEK

{S P O R T }

SPO RT@ PEST I H I RL AP. H U

Mitől maradhat töretlen a magyar póló sikere?

Ha szigorúan csak az eredményeket nézzük, akkor a vízilabda évtizedek óta a klasszikus magyar sikersportágak egyike. A férfi válogatott az 1900-as évek eleje óta kilenc olimpiát nyert meg, háromszor lett világbajnok, tizenháromszor pedig Európa legjobbja. Ha nem szigorúan csak az eredményeket nézzük, akkor a magyar férfi vízilabda egy kicsit igazán a miénk, magyar szurkolóké, mint egy különleges gén, hiszen egy generációkon átívelő sikersztoriról van szó. Benedek Tibor halálával azonban nemcsak legnagyobb játékosát, de egyik legkiválóbb, újító edzőjét is elvesztette a magyar vízilabda. Amit a háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok játékos az UVSE-ben alkotott, az lehet az alapja a sportág jövőbeni sikerének – mondta lapunknak az Eurosport online szerkesztő-újságírója, a Ráúszás vízilabdás blog alapítója, Takács Márton. „Megítélésem szerint Benedek Tibor a vízilabda egyetemes történetének legnagyobb alakja. Úgy emberileg, mint szakmailag olyan fedezettel rendelkezett, mint senki más ebben a sportágban. Az ő elképesztően sikeres játékosmúltja, a vízilabdához való hozzáállása, a szorgalma, az alázata olyan minta, amin nemcsak játékosok, hanem más sportolók, edzők, szurkolók, újságírók nőttek fel. Játékosként és edzőként is a legmagasabb szintet képviselte, halála óriási, pótolhatatlan veszteséget jelent. Az UVSE-ben ráadásul olyan nevelői munkát produkált az elmúlt másfél évben, és olyan lenyűgözően szerepelt többnyire gimnazista korú játékosaival az OB I-ben, amely példa megreformálhatja a hazai tehetségképzés alapjait. De hogy mindez nélküle történik majd, felfoghatatlan.” Benedek Tibor játékosként az egyszeri és megismételhetetlen Kemény-korszakban érte el legnagyobb sikereit. „Az eredmények önmagukért beszélnek, az a felnőtt válogatott a 2000-es évek legjobb csapata volt a vilá-

gon. Viszont az ő sikereik elfedték a sportágban tapasztalható gondokat, az utánpótlás nem tudott elegendő tehetséget kinevelni, így fordulhatott elő, hogy még a londoni olimpián is a 36 éves zseniknek kellett a hátukon cipelniük a többieket” – mondja szakértőnk.

Ő volt a fény, amit évtizedek óta követtünk SZÉCSI ZOLTÁN az Egri Vízilabda Klub elnöke

Pont a Kemény-érának köszönhető, hogy a magyar férfi vízilabdával kapcsolatban a közvélemény szinte elvárja a sikereket a csapattól. A tokiói olimpiával kapcsolatos terveket ugyanakkor nagyban átírhatja, hogy a válogatott kapitánya, Varga Dénes meglebegtette visszavonulását, és ar-

ra utalt, hogy a jövőben inkább csak klubjára, a Ferencvárosra szeretne koncentrálni. A pólórajongók máris aggódni kezdtek, hogy mi lesz a csapattal Varga Dénes nélkül. Takács Márton szerint Varga Dénes kiválósága vitathatatlan, egy ösztönös zseniről van szó, aki a világ jelenlegi legFOTÓ | ILLYÉS TIBOR

A Benedek-féle tehetségképzés lehet a kulcs a magyar vízilabda diadalmenetéhez.

FOTÓ | KOVÁCS TAMÁS – MTI

Belénk kódolt vízilabda

kitűnőbb vízilabdázója, és hiánya helyezésekben mérhető. Ugyanakkor szakértőnk helytelen gondolkodásmódnak tartja, hogy ennyire egy játékostól tennék függővé a válogatott eredményes szereplését. A Benedek-örökség továbbvitele azonban megalapozhatja a ma-

gyar férfi vízilabda további töretlen sikerét. Így gondolja ezt Szécsi Zoltán is, az Egri Vízilabda Klub elnöke, aki Benedek Tibor halála után lapunknak azt nyilatkozta, követi korábbi csapattársa példáját. „Ő volt a fény, amit évtizedek óta követtünk, az egész Egert arra a mintára építettem fel, amit ő az UVSE-nél csinált.” Emellett a szakértő azt is fontosnak tartja – éppen az Eger példájából okulva –, hogy a kluboknak több lábon kellene állniuk. „Több klasszis légiós távozott az országból, Szivós Márton pedig visszavonult és edzőnek állt. Ő és a két éve edzősködő Varga Dániel tréneri munkája viszont folytonosságot jelenthet Benedek Tibor tevékenységével, a hozzájuk hasonló intelligens és hiteles szakemberek, mint amilyen Cseh Sándor, Dabrowski Norbert, Märcz Tamás és Varga Zsolt is, jelenthetik a garanciát a sikeres jövőre. A sportág itthoni DNS-ének része a magas színvonalú képzés és intelligencia, a tradíció, hogy a legjobb játékosok nagy részéből edző vagy sportvezető lesz, így maradhat sikeres a magyar vízilabda továbbra is.” Kőváry Anett


{ PESTIHIRLAP.HU } • 16 • 2020. JÚNIUS 26. • PÉNTEK

1987 óta június 26. a kábítószer-ellenes világnap.

AMIT JÓ, HA TUD A MAI NAPRÓL

1954. június 27-én, 66 évvel ezelőtt aktiválták a világ első atomerőműjét az oroszországi Obninskiben – 48 évig működött.

1846. június 28-án, 174 évvel ezelőtt szabadalmaztatta Adolf Sax az általa kifejlesztett hangszert: a szaxofont.

Az utóbbi idők legmelegebb hétvégéje jön, akár 37 fok is lehet, de a vasárnap mindent tönkretesz, 10-15 fokkal is eshet a hőmérséklet.

Az időjáráshoz méltón most nem meghirdetett programot ajánlunk olvasóinknak, hanem a vízpartot – tulajdonképpen bárhol.

2020

5

DOLOG,

06.26.

nélkül az amerikai űrutazások előkészítésére, de munkásságukról keveset lehetett tudni egy évtizeddel ezelőttig. Róluk szól A számolás joga (Hidden Figures) című, Oscar-díjra is jelölt 2016-os amerikai film, amely Margot Lee Shetterly azonos című regénye alapján készült, és három ilyen tudósnak – Katherine Johnsonnak, Dorothy Vaughannak és Mary Jacksonnak – állít emléket.

FORRÁS | VÁRKAPITÁNYSÁG NZRT.

Az amerikai űrkutatási hivatal első afroamerikai mérnöknőjéről, Mary Jacksonról kapta új nevét az épület – jelentette be szerdán Jim Bridenstine, a hivatal igazgatója. Mary Jackson 15 évvel ezelőtt halt meg, az 1950-es évek elejétől állt a NASA szolgálatában. Az afroamerikai tudósnők azon kicsiny csoportjához tartozott, akik bonyolult számításokat végeztek minden segédeszköz

FORRÁS | NASA

MARY JACKSONRÓL NEVEZTÉK EL A NASA WASHINGTONI FŐÉPÜLETÉT Tavaly utcát neveztek el az afroamerikai női matematikusok tiszteletére az űrkutatási hivatal washingtoni központja mellett. Az utca neve Hidden Figures Way lett. A NASA az 1940-es években kezdett felvenni diplomás afroamerikai nőket, hogy emberi számítógépként alkalmazza őket. A szervezetben mind származásuk, mind nemük miatt diszkriminációt szenvedtek el.

nagy része még a középkorban épült. Ugyanitt került elő egy 1516. századra tehető díszes mérlegsúly, és eg y 16-17. századi gyógyszeres üveg ólomkupakja, amin Mária látható a gyermek Jézussal. De találtak egy ezüstláncon függő áttört medált is, és

több mint 20 darab érmét, közöttük egy 1500-as évekbeli salz­ burgi phenninget, ebben a „csomagban” volt II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárja is. A terület ugyanakkor a budai Vár egyik legfontosabb építészeti öröksége.

FORRÁS | FORTEPAN

Középkori lépcsőt és várfalszakaszt, de ami még izgalmasabb, értékes tárgyi leleteket, köztük II. Ferdinánd mag yar király ezüst dénárját találták meg a Várkapitányság régészei a budai Várban, ahol feltárták a barokk palotába vezető egykori rámpa boltozatát is. A Táncsics utca 9. alatti kaszárnyaépületben pedig több száz éves emlékekre leltek, előkerült egy mélyen a padlószint alá vezető lépcső, aminek

KÖZÉPKORI KINCSEK KERÜLTEK ELŐ A BUDAI VÁRBAN

A CÍMZETT ISMERETLEN Régi mániám… – a Stefánia út A Pesti Hírlap sorozatában ismert utcák és terek kevésbé ismert névadóit mutatjuk be. Kiről kapta a nevét a Stefánia út? És mit köszönhet az egykor itt lakó Vorosilov marsallnak a környék, akinek szintén viselte nevét a kérdéses út? „A régi mániám, végighajtani a Stefánián” – kezdődik a híres dal. A Stefánia út a polgári élet szimbóluma, egy letűnt kor emléke: elegáns villasor, követségek szegélyezik, de itt található a Puskás Ferenc Stadion, és a Földtani Intézet is, valamint itt lakott Bajor Gizi, híres Kossuth-díjas színésznő is. A Stefánia út elődje 1879-ben jött létre, akkor még Corso útnak hívták, és a VII. kerülethez tartozott.

1888-tól hívják Stefánia útnak, akkor viszont még a Hősök tere és az Ajtósi Dürer sor közötti szakasznak is ez volt a neve. Azt a szakaszt Olof Palme, a meggyilkolt svéd miniszterelnök tiszteletére nevezték át 1987-ben – erről június 12-i lapunkban írtunk bővebben. 1895-ben nyílt meg a Stefánia úton, a Városliget szélénél az impozáns, neobarokk Stefánia Palota, amely úri kaszi-

nónak épült, Erzsébet királyné, Mikszáth és Jókai is járt ide. Eredeti neve Park-Club volt, mai nevét csak 1993 óta viseli, 1947 óta a honvédségé. Lechner Ödön remeke, a Magyar Állami Földtani Intézet épülete 1899-ben készült el, amikor még szőlő- és g yümölcstermő vidékek álltak a környéken. 1946-tól Vorosilov út lett a Stefánia, a szovjet katonai hatalom megszilárdításában fontos szerepet vállaló Vorosilov marsall után. Vorosilov maga is a róla elnevezett úton lakott, és neki köszönhetjük, hogy az orosz hadsereg nem

költözött be a Földtani Intézetbe, és nem használta istállóként sem, mint pl. a kőbányai Szent László templomot. Vorosilov ugyanis hobbigeológus volt, és személyes pártfogásába vette a neki is megtetsző épületet. A Népstadion megépülése után nyolc évvel, 1961-ben Népstadion út lett a közterület neve, az is maradt 1990-ig. Stefánia belga királyi hercegnő volt, Habsburg–Lotarin-

giai Rudolf osztrák–magyar trónörökös, Ferenc József és Erzsébet királyné harmadik gyermekének a felesége, 1881ben házasodtak meg. Rudolf 1889-ben, 30 évesen öngyilkos lett, Stefánia 1900-ban hozzáment gróf Lónyay Elemérhez. Stefánia szeretett sütni, főzni, az út és a palota mellett vagdalt és torta is őrzi emlékét. Zelki Benjámin


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.