Pesti Hírlap 06.25.

Page 1

Fuss, vadmacska, fuss! | Ha nem is a XX. század történelmén át, de a Budakeszi Vadas-

8

parkon keresztül érdemes lesz futni, ha kedveli a vadmacskákat, vagy csak a mozgást a jó levegőn

• 1. ÉVFOLYAM 44. SZÁM • CSÜTÖRTÖK

DIGITÁLIS KIADÁS INGYENES NAPILAP

ESTE

27°

REGGEL

16°

2020 | 06 | 25

Nem vonultak karanténba a betörők Hiába a home office, a járvány alatt is sok volt a besurranás 4 Ha már találkozunk a medvével, az késő Kerüljük el a kontaktust a vaddal – javasolja Szilágyi István

6

Elfogyhat az oxigén

2

A járvány tetőzésekor a kórházakban nem lesz elegendő mennyiség

Nem csak a MÁV, a Volánbusz is ritkít

3

Még mindig a járványra fogják a menetrend átírását

Gyerünk a moziba be

7

Lassan az összes filmszínház kinyit – mutatjuk, mit érdemes megnézni


2020. JÚNIUS 25.

• CSÜTÖRTÖK • 2 •

Most Afrikába, Ázsiába adhatják őket tovább. „Szakemberekből álló csoport azt mondta, hogy tömeges fertőzés esetén 8500 ember egyidejű lélegeztetésére is szükség lehet, az Operatív Törzs pedig a lehető legrosszabb forgatókönyvre is fel akart készülni, ezért döntöttek úgy, hogy 10 ezer gépre van szükség” – mondta Menczer Tamás, a Külügyminisztérium államtitkára szerdán. Mivel azonban óriási volt a verseny a lélegeztetőgépekért – és nem volt biztos, hogy amit megrendelnek, az meg is érkezik – több mint 16 ezret rendeltek azért, hogy 10 ezer biztosan beérkezzen – írja a hirado.hu. A járvány legsúlyosabb szakaszában Magyarországon 60-70 embert kellett lélegeztetni, a legmagasabb szám 82 volt. Menczer elmondta: a felesleges lélegeztetőgépeket értékesíteni fogják, sőt már vannak is érdeklődők Afrikából és Ázsiából. A váci Celitron nevű cég pedig megkezdte a magyar lélegeztetőgépek gyártását, a nyár végére 1000 darabot használhatnak majd a kórházak.

FOTÓ: ÁRVAI KÁROLY – MTI KORMANY.HU

300 milliárdot költött a kormány lélegeztetőgépekre Egy 39 éves férfi a járvány szerdai magyar áldozata Tovább csökkent az aktív fertőzöttek száma Magyarországon: jelenleg 906 azonosított fertőzött van, közülük 346-an budapestiek. Szerdán elhunyt egy 39 éves férfi, aki a koronavírus mellett többféle krónikus betegséggel is küzdött, ezzel 577-re emelkedett az áldozatok száma. Jelenleg 13 koronavírusos beteg van lélegeztetőgépen, összesen pedig 183 beteget ápolnak a kórházakban. Magyarországon továbbra is járványügyi készültség van érvényben. Ez azt jelenti, hogy az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező az arc eltakarása maszkkal, sállal, vagy kendővel. Hirdetés

WHO:

Kifogyhatnak a kórházak az oxigénből Az Egészségügyi Világszervezet szerint Közép- és Dél-Amerikában még nem tetőzött a járvány. A szervezet arra is figyelmeztetett, hogy a kórházak kifogyhatnak az oxigénellátásból, ha a fertőzöttek száma továbbra is ilyen mértékben emelkedik, vagyis hetente egymillió fővel. „Sok ország már most is nehezen tud beszerezni sűrített oxigént, a kereslet túltesz a kínálaton” – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója. A legtöbb aktív fertőzött jelenleg az Egyesült Államokban (1 millió 300 ezer) és Brazíliában (489 ezer) van, Peruban is több mint 100 ezren hordozzák a betegséget. Az USA-ban április óta nem azonosítottak annyi új fertőzöttet, mint szerdán, összesen 34 700-at. Különösen a déli és nyugati államokban súlyos a helyzet, Észak- és Dél-Karolinában rekordszámú koronavírusos beteget ápolnak kórházakban. A határ túloldalán, Mexikóban szerdán 947 áldozatot szedett a COVID–19, ez a második legsúlyosabb nap volt a járvány kezdete óta. Európa nagy részén – néhány helyi kitöréstől eltekintve – továbbra is lapos a járványgörbe. A turizmus is egyre jobban fellendül: pénteken Észak-Macedónia, szombaton Dánia nyitja meg határait, július 13-tól pedig Finnországba is be lehet utazni. Több mint három hónap után újra megnyílt az Eiffel-torony második szintje, viszont az első héten a látogatók még nem használhatják a liftet. A panorámáért 674 lépcsőt kell megmászni: a műemlék honlapja szerint ez edzettségtől függően 30-45 perc lépcsőzést jelent. Szerdától megnyitják a harmadik szintet is, illetve a liftek is újra használhatóak lesznek. A világszerte regisztrált 9,4 millió koronavírus-fertőzöttből 5,2 millióan már meggyógyultak. A 3,9 millió aktív fertőzött túlnyomó részét az Egyesült Államokban, Brazíliában és Oroszországban azonosították. Vámosi Ágoston

AJKAI KRISTÁLYÉJSZAKA Csak szilánkok maradtak

MEGSZÜNTETÉS HELYETT ELSORVASZTÁS Újra jön a MÁVAUT?

PÓTÓLHATATLANOK Benedek Tibor és Kárpáti György emlékére

A VILÁGSZÍNVONALTÓL A KÖZÉPSZERIG – II. A magyar mezőgazdaság Trianonja

A REMÉNY SZÁMKIVETETTJEI Látlelet a magyar ellenzékről

KOSSUTH – DÍJAS CSIBÉSZ Bodrogi Gyula portréja

A KORMÁNY LEGYŰRI A TELEPÜLÉSÉKET Kiéheztetés

MINT XIV. LAJOS UDVARÁBAN Fleck Zoltán jogász, szociológus szerint a világ

A 168 Óra már szerdától kapható! www.168ora.hu

/168ora


Július 1-től országos buszjáratok szűnnek meg Az Innovációs és Technológiai Minisztérium utasítására, a járványra hivatkozva másodszor is módosít a menetrenden a Volánbusz, néhány buszvonalon kevesebb járat indul, de olyan vonal is van, amely teljesen megszűnik. Az érintett járatok többsége a vonattal párhuzamosan halad, így pótolható.

• Budapest–Sármellék–Zalaegerszeg–Lenti Valamint megszűnnek: • A Budapest–Székesfehérvár–Veszprém–Sárvár–Szombathely, • és a Budapest–Veszprém–Pápa–Bükfürdő buszjáratok.

VEKE: „Ahol jó a vasút, menjenek azzal!” Ahogy a mellékvonalakat, úgy a vasúttal párhuzamosan futó buszokat is elkezdte ritkítani az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Ebben az esetben is a járvánnyal indokolják a lépést és „ideiglenes járványügyi menetrendnek” hívják a változásokat. Az első változások június 20-án léptek életbe, a következő menetrendi módosítások július 1-től jönnek. Ezeket a Volánbusz június 18-án, majd 24-én kiadott közleményben közölte. Már május 25-ei lapszámunkban megírtuk, hogy ritkítana, majd megszüntetne egyes, zömében a vasúttal párhuzamosan haladó autóbuszjáratokat a minisztérium. Azonban az érintett járatok egy része vonattal nem pótolható (pl. Kalocsa–Kecskemét–Eger), illetve olyan is van, amelyek éppen korábban megszüntetett, vagy most ritkított vasútvonalak mentén mennek (pl. Veszprém–Kisbér–Komárom). Az ITM a Volánbuszt arra kérte, vizsgálja fe­ lül a vasúttal párhuzamosan futó távolsági autóbuszjáratok indokoltságát. A Volánbusz közleménye szerint június 20-tól az alábbi változások történtek: • A főváros és Nagykanizsa között négy expresszjárat szűnt meg. • Budapest és Eger között vasárnap kivételével minden nap kettővel kevesebb járat indul; péntekenként további néggyel csök-

kent ez a szám, egy járatpár pedig meghos�szabbított útvonalon, Kazincbarcika és Budapest között közlekedik. • A Budapest-Szeged-Szabadka buszok Szeged-Szabadka közé rövidültek. Július 1-jétől újabb viszonylatokon változik a Volánbusz országos autóbuszjáratainak közlekedése, megszűnik a: • Budapest-Győrszemere-Pápa, • Győr-Székesfehérvár-Kecskemét, • Berettyóújfalu-Debrecen-Miskolc-Ózd, • Veszprém-Kisbér-Komárom, • Budapest-M1-Tatabánya-Oroszlány-Kisbér, • Celldömölk-Sümeg-Zalaegerszeg viszonylat. • Eger és Kalocsa között is megszűnik a közvetlen autóbuszos kapcsolat. A járatok a Kecskemét-Eger szakaszon új időpontban közlekednek, és Cegléden, valamint Jászberényben is csatlakozást biztosítanak a vasúthoz, ezáltal gyorsabbá válik az eljutás például Szegedről Jászberény és Gyöngyös irányába, illetve vissza. • A Budapest-Erdőtelek-Sarud-Tiszafüred viszonylaton egy járatpár megszűnik, egy másik járatpár viszont több helyen áll meg. A Magyar Nemzet május 27-én azt írta, augusztus 1-jétől a további buszvonalakon lesznek még ritkítások: • Budapest–Keszthely–Hévíz–Zalaegerszeg

Ahol sűrű, ütemes IC közlekedés van, ott jogos elvárás, hogy menjenek az utasok vonattal, mondta lapunknak Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke május 25-én. Veszprém, Zalaegerszeg vagy Eger irányába a nemrég végrehajtott, vagy a közeljövőben várható pálya-, jármű-, illetve menetrendi fejlesztések esetében az állam komolyan invesztált, így már eddig is meg kellett volna lépni, hogy a párhuzamosan megmaradt gyorsbusz-járatokat megszüntetik, esetleg piaci alapúvá teszik – ami azt jelenti, hogy a kedvezmények nem lesznek rájuk érvényesek, állami segítség nélkül kell eltartaniuk magukat. De az erre a célra kijelölt, menetrendek „összehangolásával” foglalkozó kinevezettek az évente bedobott hangzatos kijelentéseken túl eddig semmit sem csináltak – mondta a VEKE elnöke. Természetesen nem lehet minden „autópályás” buszt megszüntetni, csak a vasúttal közvetlenül, menetidőben is konkuráló járatokról lehet szó, azok a járatok, amelyek számos kisebb települést is feltárnak a cél nagyváros közelében, nyilván nem tartoznak ebbe a körbe. A megfelelő vasúti szolgáltatáshoz viszont elengedhetetlen az is, hogy a vasútállomásról mindig legyen csatlakozó helyi buszjárat, amely feltárja a települést, mondta Dorner. Zelki Benjámin

FOTÓ: FALUDI IMRE – MTVA BIZOMÁNYOSI

2020. JÚNIUS 25. • CSÜTÖRTÖK • 3 •


2020. JÚNIUS 25. • CSÜTÖRTÖK • 4 •

FOTÓ: MANEK ATTILA MTI

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Ne féljünk a medvétől, de azért kerüljük el Ismét medve bukkant fel Magyarországon. Veszélyt jelentenek ránk? Mit tegyünk, ha kirándulás közben szembejön egy medve? Ezekről kérdeztük Szilágyi Istvánt, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnökét és a veresegyházi medveotthon állatkoordinátorát, aki medvéket nevel az otthonban.

Mit tegyünk, ha medvével találkozunk az erdőn, mondjuk túrázás, gombászás közben? Ha már találkozunk a medvével, az késő. A lényeg, hogy ne találkozzunk vele. Ezt elő lehet segíteni azzal, ha a szomszéd rossz gyerekét vis�szük magunkkal, ha hangoskodunk, ha síppal, dobbal, nádi hegedűvel vonulunk, néha kurjongatunk egyet. A lényeg, hogy hallja az erdő, hogy mi ott vagyunk. Vannak olyan erdei munkák, mint a gomba- és gyógynövényszedés. Azokon a területeken, ahol a medvékkel régóta együtt élnek az emberek, ott megtanulták, hogy ezeknél a munkáknál hangoskodni kell. Ezek szöszmötölős munkák, amelyeket az ember csendben szeret végezni, de nem szabad, tessék közben énekelni. Ha már találkoztunk vele – annak ellenére, hogy a medve kerül minket, és mint a szárazföld legnagyobb ragadozója nem akar konfrontálódni semmiféle élőlénnyel a földön –, akkor mindenképp kurjantsuk el magunkat. Nem szabad semmiféle fenyegető mozdulatot tenni, ne kezdjünk el futni, ne fordítsunk neki hátat. Beszéljünk hozzá, hátrafelé egyenes vonalban ne próbáljunk meg távozni, mert elesünk az első ágban. Oldalazó mozgással, jól láthatóan távolodjunk. Már 20-30 méter is biztonságos távolság, ha nem viselkedünk fenyegetően. Anyamedvével más a helyzet, az védi a bocsait. A medvebocsok érdeklő-

dőek, tanulékonyak, közeledhetnek az ember felé, és az anya is követi őket. Nagyon kerüljük el a medvebocsokat, mert mindig jön utánuk egy háromajtós, tükrös, biedermeier szekrény, aki megkaristol bennünket. Ez egy az élettel összeegyeztethetetlen találkozás. A kullancsoktól azonban még így is jobban félni. Mikor vannak bocsai a medvének? Létezik szezonja a medveveszélynek? Februárban születnek, ilyenkor a nyári időszakban már az anyjukkal sétálgatnak. Egyre több a gomba, bogyós termés, csigákat és más ehető dolgokat keresgélnek. A medvénél ráadásul a párzási időszak is nyárra esik. Meg kell tanulnunk együtt élni a medvével? Jelenleg még kuriózumszámba megy, egy-két hír van évente, hogy medvét láttak valahol az ország területén, a szomszédos országokban viszont tartósan jelen vannak. Örüljünk neki, hogy itt vannak. Az, hogy újra él medve az országban, mert az elmúlt 100 évben – az elcsatolt területeket leszámítva – nem élt, az egy jó dolog, ami annak köszönhető, hogy Magyarország élen jár a vadgazdálkodásban. A farkasok és a medvék egyfajta szimbiózisban élnek, elsősorban dögöt fogyaszt a medve, a farkas ott hagyja

a zsákmányt. A más okból elpusztult állatokat is előszeretettel fogyasztja a medve, ami hasznos. Egyébként nem jó vadász, nagyon gyors, de nem szeret kalóriát égetni. Hogy újra itt vannak a farkasokkal együtt, az a vadgazdálkodásnak köszönhető. Egyre több ember és medve közötti konfliktusról hallani a szomszédos országokban,- és ezek nagy része nem az erdőn, hanem a lakott területeken belül, vagy azok közelében történik. Amikor beetetik a medvéket, az előbb-utóbb azt eredményezi, hogy a medvefagyi visszanyal. Nincs veszélyesebb a beetetett medvénél, mert az ilyen medve összekapcsolja fejben az embert az étellel. Amikor a városiak etetik a medvét, akkor az megszokja, hogy kap szendvicset, és ennek az lesz a vége, hogy akkor is el akarja venni a hátizsákot, ha abban nincs semmi ehető. Erdélyben sajnos nagyon sokan nevelnek, vagy etetik okosban a medvéket, akik azonos időben jönnek az etetésre, és így le lehet gombolni a turistákról egy kis pénzt. A probléma az, hogy a kolduló medvéből lesz a veszélyes medve. Ez nem román sajátosság, Yellowstone-ban ugyanez volt a sztori. Ott azokat a medvéket, amelyek hozzáérnek az autóhoz, elaltatják vagy lelövik. Ne etessük a medvéket! A másik, hogy ahol túl sok a medve – mi még nem tartunk itt – és kevés a zsákmány, ott a medve beszokik az ember közelébe, a gazdaságokban is mindig találni ételt és ott vannak a medvék számára ínycsiklandó illatokat árasztó kukák is. Az Egyesült Államokban már elterjedtek a medvebiztos kukák, megelőzendő a beszokásukat a lakott területekre. Örüljünk, hogy újra itt vannak, de épp az ő érdekükben kerüljük a medvéket? Így van. Az emberek egy része retteg, hiszen belénk van kódolva, hogy félni kell a medvétől. Mások viszont katasztrófaturistaként elindulnak, élelemmel teli hátizsákokkal az észlelés környékére, hátha találkoznak egy medvével. Ne tegyék! Tálos Lőrinc


2020. JÚNIUS 25.

• CSÜTÖRTÖK • 5 •

Térdeplő rendőrök Bencsik Gábor

a rendőrellenességről nem tudok mást mondani, mint hogy egyenes út a katasztrófába

Elém ugrik az interneten egy valószínűleg telefonnal készült videó valamelyik nyugat-európai országból. Két fiatal rendőr próbál föltartóztatni valakit, már leteperték a földre (nyilván ellenállt), körülöttük hadonászó, kiabáló emberek. Elkezdik lökdösni a rendőröket, cibálják a társukat, már ütik is a két rendőrt, az egyiknek akkorát húz be valaki, hogy a rendőr kóvályogva tápászkodik föl, bizonytalan léptekkel keresi a falat, hogy megtámaszkodhassék. Közben újabb rendőrök jönnek, a tömeg kiabál, lökdös, verekszik – itt vége a fölvételnek. Lehet, hogy nemcsak annak van vége. Hanem a nyugalmunknak is. Ahol a rendőrt megtorlatlanul meg lehet ütni, ott vége a rendnek. Dehogy a rendőrállamot sírom vissza. Nem nagy ügy, sokezren csináltuk, inkább csak a helyzet érzékelésére mondom: a hetvenes években, ha csak tehettem, mentem tüntetni március 15-éken. Egyfajta szabadsággyakorlat volt ez, kergetőzés az egyenruhás és civil rendőrökkel. 1973-ban (az volt talán a kor legnagyobb tüntetése) kaptam gumibottal, másik évben előállítottak, a nyolcvanas években egyszer behívattak a kapitányságra, hogy „elbeszélgessenek” velem. Szóval nem voltam nagy barátja a rendőröknek. Azóta is vannak fenntartásaim, és noha az elmúlt harminc évben rossz tapasztalatom magyar rendőrrel a 2006-os rendőrrohamot leszámítva nem volt (nem is őket tartom azért elsősorban felelősnek), a legkevésbé sem bánom, ha szinte láthatatlanul vannak jelen a városainkban. Ők ott, én itt, maradjunk így, majd szólok, ha szükség lesz rájuk. És nem is az egyes emberekről van szó, hanem a rendőrségről, mint intézményről. Amelynek a szabadságomat kell védenie, nem ellenem az olyan rendet, amelyet mások szabnak nekem. De arról a rendőrellenességről, ami most először Amerikában, aztán már egész Európában elszabadult, nem tudok mást mondani, mint hogy egyenes út a katasztrófába. A fejlett világ országaiban a rendőröket éppen a legfontosabb eszközüktől fosztják meg: a tekintélyüktől. A rendőri munkát egyszerűen nem lehet ellátni, ha az egyenruha önmagában nem parancsol tekintélyt. Régen rossz, ha a rendőrt csak a fegyvere védi, hiszen túlerővel szemben az legtöbbször semmit sem ér. Márpedig ha baj van, a rendőrnek szinte mindig túlerővel szemben kell fellépnie.

Olyan videók sora jön szemben a világ hírfolyamában, ahol mindenféle zavargók rendőrautót rombolnak, sőt mi több, rendőrt ütnek – szemlátomást megtorlatlanul. Mindezt azért tehetik, mert értelmiségiek egy befolyásos csoportja, egyetemi oktatók, újságírók, civil szervezeti aktivisták ideológiai hátországot adnak nekik. Nem kétséges, hogy létezik rendőri brutalitás, sok ember között mindig akad néhány, aki visszaél a hatalommal, ha megkapja. Ám amikor a rendőrséget, mint intézményt térdeltetik le, akkor a kisebb bajt nagyobbal akarják orvosolni. George Floyd haláláért az elégtételt nem az intézménynek kell megadnia. Ha a rendőregyenruha viselőjét nem védi páncélként a sérthetetlenségéről vallott közfelfogás, ha a rendőr maga elveszíti a biztonságérzetét, akkor többé nem lesz erő, amely a tömegbe verődött tizen-huszonéves fosztogatókat, a békés járókelőket terrorizálókat, a balhéból rombolókat feltartóztassa. Márpedig a folyamat megindult. A hírcsatornákon egyre több megrendítő videó mutatja, mindez hogyan fest a valóságban. Most már nincs nap, hogy ne lennénk videónéző szemtanúi a rendőrökkel szembeni durva támadásoknak. A legveszélyeztetettebbek természetesen a nagyvárosok, de nem lehetnek kétségeink afelől, hogy ha így megy tovább, a legkisebb faluba is eljut a jelenség. Azért, hogy a helyzet idáig fajult, nem a rendőrök a felelősek, még ha valóban vannak is közöttük nem oda való, agresszív, a hatalmukkal visszaélő emberek. A felelősök a politikusok, akik engedtek a nyomásnak, és még inkább azok az értelmiségiek, akik ideológiai alapot teremtettek ehhez a torzuláshoz, és akik ma is nyomást gyakorolnak a közvéleményre, azon át a politikusokra, hogy támogassák a rendőrség, mint intézmény letérdepeltetését. Ismétlem: ez az egész a kisebb bajnak, a rendőri agressziónak a nagyobbal, a rendőri tekintély lerombolásával való gyógyítása. Ahhoz, hogy a rendőrök hatékonyan megvédhessék a társadalom törvénykövető tagjait, minden társadalomnak meg kell tudnia védeni a rendőreit. A bűnt pártolja, aki ezt kétségbe vonja.

Pesti Hírlap

OLVASÓINK ÍRÁSAIT, BESZÁMOLÓIT, KARANTÉNNAPLÓ-RÉSZLETEIT AZ INFO@PESTIHIRLAP.HU E-MAIL-CÍMRE VÁRJUK.


2020. JÚNIUS 25. • CSÜTÖRTÖK • 6 •

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

A betörők sokszor megszegték a karantént

A közlekedési balesetek számát csökkentette a koronavírus-járvány miatti karantén és home office, ezért kíváncsiak voltunk arra, hogy ebben az időszakban miként alakult a betöréses lopások száma. Úgy tűnik, a betörők nem maradtak otthon.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt különleges jogrend után nem sokkal, március 16-án két sebészmaszkos férfi tört be egy V. kerületi lakásba és lopott el onnan értékes karórákat és fényképezőgépet, több mint 5 millió forint értékben. A maszk ellenére a rendőrök azonosítani tudták az egyik tettest, egy 37 éves tiszacsermelyi férfit, akit március 25-én egy győri lakásban füleltek le. A nyomozók a házkutatáson megtalálták a lakásbetöréshez használt eszközöket, az ellopott műszaki cikkeket és közel 300 ezer forintot. Szintén egészségügyi maszkban ment betörni három budapesti férfi, akik a rendőrök gyanúja szerint március 27-ét megelőzően három belvárosi lakást és egy erzsébetvárosi üzletet forgattak fel. A nyomozók megállapították, hogy a 30 éves H. Béla mind a négy betörésben részt vett, míg társai, az 50 éves Sz. Zsigmond kettő, a 31 éves B. Arnold egy balhénál volt ott. A betörők kezén március 27-én kattant a bilincs, a lakásaikon megtartott kutatások során előkerült több betörésből származó tárgy, így a közel 4 millió forintos lopási kár egy része megtérült. Az angyalföldi rendőröknek is meggyűlt a bajuk a betörőkkel a koronavírus-járvány idején. Március 24-én fogtak el a nyomozók egy budapesti férfit, aki a gyanújuk szerint február 18-­á­tól

kezdve több alkalommal ment be XIII. kerületi építkezési területekre, és azokról szerszámokat, illetve csaptelepeket vitt magával, március 23-án pedig az egyik telephelyről munkagépeket és háztartási eszközöket lopott el. A betörő által elvitt dolgokat, munkaeszközöket is megtalálták, amiket a sértettek vissza is kaptak. Ezek a történetek azt mutatják, hogy a kialakult egészségügyi helyzet ellenére sem álltak le a bűnözők. Bár sokan otthonmaradtak az iskolák, óvodák és bölcsődék bezárása miatt, és dolgoztak home office-ban, de ez nem nullázta le a betöréses lopásokat. Ez az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által lapunknak megküldött adatokból még jobban látszik. Idén, az első öt hónapban ugyanis összesen 3754 betöréses lopást regisztráltak, míg 2019 hasonló időszakában 4186-ot. Az ORFK részéről hangsúlyozták, hogy az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika rendszeréből származnak az adatok, illetve, hogy az adatbázis nem az elkövetési idő, hanem a statisztikában való rögzítés időpontja alapján tartalmazza a bűntetteket. Mindenesetre az érdekes, hogy amíg 2019 első két hónapjában összesen 858 betöréses lopás történt, addig idén januárban 671, februárban

pedig 699. Az is elmondható az adatokból, hogy a tavaly év eleji időszakot kivéve nincsenek nagy hullámzások, a számok nagyjából ugyanúgy alakulnak hónapról hónapra mind a két év megadott időszakában. Először is lássuk az idei, járvány által érintett hónapok adatait! Márciusban 800, áprilisban 804 és májusban 780 betöréses lopást regisztrált a rendőrség. 2019 harmadik hónapjában pedig 935-öt, majd áprilisban 1195 és májusban 1198 betöréses lopás történt. A rendőrség 2019-re vonatkozóan megadta a júniusi adatot is, ami 1151 volt. A járvány közepén, április elején egy ötfős bandát sikerült elfogniuk a Zala megyei rendőröknek. A társaság az ország több településén követett el betöréses lopásokat. Ezek egyike idén január végén történt Nagykanizsán. A tettesek a lakásból laptopokat, tévékészüléket, gitárt, órákat, ékszereket és pénzt vittek el. Két héttel később pedig két további zalaegerszegi ingatlant dúltak fel. A beazonosított és április elsején elfogott banda tagjai közül a bíróság három gyanúsítottat letartóztatott, kettővel szemben pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A házkutatások során megtaláltak több ellopott ékszert, elektronikai eszközt, valamint a bűncselekmények elkövetéséhez használt szerszámokat és két autót is. Csikász Brigitta


2020. JÚNIUS 25. • CSÜTÖRTÖK • 7 •

FOTÓ: MÓNUS MÁRTON – MTI

Sorra nyílnak a magyar mozik Több mint 100 napnyi magány után újra megtelhetnek élettel a mozik. A héten egyre több vidéki és fővárosi filmszínház teszi ki a nyitva táblát, de van olyan, amelynél csak egy hét múlva indulnak be a vetítőgépek.

A héten a fővárosban több mozi is kinyitotta a kapuit. Ma megnyílt például a Művész, Puskin, Toldi, Tabán, a Kino Cafe, Cirko-Gejzír és a Corvin mozi, holnap pedig a Pólus mozi is csatlakozik az újranyitáshoz, ahogy a vidékiek is sorra teszik ki a nyitva táblát. A Cinema City is bejelentette: leporolják a székeket és július 2-től újra beindulnak a popcorn- és vetítőgépek. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Távmozi lehetősége viszont továbbra is fennmarad. Az otthoni mozi élményét a filmszínházak bezárása után hozták létre, a befolyt összeggel pedig az eredeti tervekhez hasonlóan a budapesti művészmozik fennmaradását segítik. A koronavírus miatt március 16. éjfél óta teljes sötétségbe burkolóztak a filmszínházak, ugyanis akkor a kormány megtiltotta ezeknek a nyitvatartását. Pár nappal korábban még csak korlátozták a látogatók létszámát, az akkori rendelet szerint szabadtéren 500 főnél nagyobb rendezvényt nem lehetett megtartani, míg zárt térben 100 embernél több nem tartózkodhatott. Ez a mozikra is érvényes volt. A Cinema City akkori közleményében elmondta, hogy a korlátozásokat betartva továbbra is üzemelteti a mozijait. Egy

előadásra 99 jegyet adtak el, emellett pedig figyeltek a fertőtlenítésre is. Ez a helyzet azonban nem tartott sokáig, a mozik bezártak. Most, 3 és fél hónappal, több mint 100 nappal később újra be lehet majd ülni a vidéki és fővárosi filmszínházakba is. Azonban a koronavírus létezését nem felejtették el a cégek, ezért a biztonságos mozizás érdekében szabályokat is hoztak. A Cinema City esetében a jegyrendszer például minden tranzakció után automatikusan kihagy majd egy helyet. Ez azt jelenti, hogy ha a párjával megy moziba, akkor ülhetnek egymás mellé, de mindkettőjük mellett lesz 1-1 szabad hely, hogy a cég így biztosítsa a védőtávolságot. A munkatársak maszkban fognak dolgozni, és a közös tereket, lobbykat, mosdókat, és a termeket is folyamatosan fertőtlenítik. A mozik területére kézfertőtlenítőt is kihelyeznek, így azokat minden látogató használhatja. A VIP részen is változtattak a nagyobb biztonság érdekében: az ételeknél az önkiszolgálás helyett a Cinema City munkatársai fognak szedni a vendégeknek, ezzel is elkerülve a vírus terjedését. A cég külön kéri a látogatókat, hogy ha bármilyen betegséget, rosszullétet tapasztalnak,

akkor ne menjenek közösségbe, beleértve a film­ színházakat is. A Cinema City filmügyileg nem indít óvatosan. Magyar és európai filmek mellett vászonra kerül a márciusi filmkínálat is, mint például a Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk, a Dolittle, a Bloodshot, a Sötét vizeken, vagy Guy Ritchie rendezésében az Úriemberek. A hazaiak közül meg lehet majd nézni Szabó István Zárójelentés című filmjét, a Seveled című alkotást, amelynek főszerepében Básti Juli, Tenki Réka és Mészáros Béla látható. Később a Vad erdők, vad bércek – A fantom nyomában című természetfilm is vászonra kerül. Az elmaradt premierfilmekre még várni kell, az eredeti dátumhoz képest csak jókora késéssel kerülnek fel ezek a mozik kínálatára. A Pesti Hírlap hétvégi számában olvashat arról bővebben, hogy melyek azok a filmek, amiket tavasszal nagyon vártunk, de a pandémia miatt a bemutatójuk elmaradt. Sőt Villányi Dániel forgatókönyv­ író és filmkritikus azt is elmondja, hogy miért számít még mindig szertartásnak a mozi, és szó kerül arról is, hogy a koronavírus hogyan hatott a filmiparra, változik-e a mozik élete az internetre költözött filmek miatt. ZSV


2020. JÚNIUS 25. • CSÜTÖRTÖK • 8 •

AMIT JÓ, HA TUD A MAI NAPRÓL

A barlangok napja van - Magyarországon 1788 darabot tartanak belőlük számon, nézzenek meg egyet.

1950-ben, 70 évvel ezelőtt támadta meg Észak-Korea Dél-Koreát, ezzel kezdődött a mai napig lezáratlan koreai háború.

Szintén 1950-ben, 70 évvel ezelőtt halt el József Jolán, József Attila nővére.

Holnap sokszor kisüt a nap a felhők mögül, de sok helyen lehet zápor, zivatar – leginkább délután és este, főként az északi országrészben.

Ma este héttől a TRIP WebSzínház Egressy Zoltán Gordiusz című darabja látható élőben a színház Facebook-oldalán.

06.25.

FORRÁS: NFI CHRIPKO LILI

2020

5

DOLOG,

Fuss, Forest! Eredetileg áprilisban rendezték volna, de a friss hírek szerint szeptember 5-én tartják meg a Fuss, Forest! terepfutóversenyt a Budakeszi Vadasparkban. A futás egyszerre jótékonysági és családi program, amin a néhány száz méterestől a félmaratonig hat táv közül választhatnak az indulók. Aki benevez a versenyre, aznap ingyenesen látogathatja a Vadasparkot. A bevételt a vadmacskák védelmére, életmódjuk tanulmányozására fordítják a szervezők. A rajt és a cél a Budakeszi Vadaspark főbejáratánál lesz. A kistávok résztvevői 9.30-tól 10 percenként, a Tűzróka (4 km) és a Vadmacska futam (8,8 km), valamint a Hiúz félmaraton indulói pedig 10 órakor rajtolnak.

1951-ES UNCLE BEN_S REKLÁM - FORRÁS UNCLE BEN'S

Drámaian olvadnak az Alpok gleccserei

Erről is a globális felmelegedés tehet, legalábbis ezt állapította meg egy új német kutatás. Az alpesi gleccserek az ezredfordulótól 2014-ig jégmennyiségük 17 százalékát veszítették el, több mint 22 köbkilométert, különösen súlyos

a helyzet Svájcban. Az Erlangen -Nürnbergi Egyetem tudósai a Nature Communications csütörtökön megjelent számában közölték ös�szegzésüket, ez az első tanulmány, ami nemcsak egyes gleccsereket vagy régiókat, hanem a lánchegység egészét vizsgálta. A munkában radarműholdak adatait használták, hogy a hegyfelszín háromdimenziós modelljét megalkossák, majd ezt összevetették a műholdfelvételekkel. Így mérték meg a gleccserek kiterjedését és magasságát. A legnagyobb mértékű jégolvadást a svájci Alpokban állapították meg.

100 millióért térhetett haza Henrik és Erzsébet Rekordáron kelt el a bécsi Kinsky aukciósház árverésén 2 darab több száz éves báb: a VIII. Henrik királyt és leányát, I. Erzsébet uralkodót ábrázoló bábokért 268 ezer eurót (93 millió forintot) fizetett a nyertes licitáló. Az aukciósház szakértői 5-10 ezer euró leütési árral számoltak a 17-18. század fordulóján szövetből, gyöngyből és képlékeny

anyagból készült, 31,5 és 33,5 centiméter magas bábokért. „Ezzel egy angol licitáló visszavitte hazájába a királyt és lányát” – közölte az aukciósház. Az árverésen még egy rekord született, egy 1905-ben Josef Hoffman által készített cukortartóért 10 240 eurót fizettek, ezzel ez lett a bécsi mester legdrágábban elkelt cukortartója.

Kiadja a Global Post Hun Kft.    Felelős kiadó: Szabó Dániel ügyvezető igazgató    Szerkesztőség: 1068 Budapest, Benczúr u. 45.   Főszerkesztő: Trencséni Dávid Főszerkesztő-helyettes: Makai József Képszerkesztő: Pozsonyi Roland Szerkesztők és újságírók: Csikász Brigitta, Dercsényi Dávid, Pion István, Svébis Bence, Tálos Lőrinc, Vámosi Ágoston, Zelki Benjámin, Zsigmond Viktória Tervezőszerkesztő: Csaba Krisztina, Zimmermann Zsolt  Olvasószerkesztő, korrektor: Spirk Ildikó Irodavezető: Kassai Zsigmond   E-mail: info@pestihirlap.hu  Laptulajdonos: Milkovics Pál | milkovics@pestihirlap.hu


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.