Pesti Hírlap 06.09.

Page 1

Ilyen rádiót még nem hallott |

Adás meglehetősen ritkán, 157 naponta érkezik belőle, az is egy pillanatig tart, de nagyon erős. A forrása pedig mindeddig ismeretlen

8 • 1. ÉVFOLYAM 34. SZÁM • KEDD

DIGITÁLIS KIADÁS INGYENES NAPILAP

Most temetik George Floydot Az indulatok nem csillapodnak – sőt

ESTE

26°

REGGEL

15°

2020 | 06 | 09

Újra élnek a döglött ügyek Hét év alatt 22 gyilkost kaptak el

3

4

A színház zárva, a büfé nem

Indiát kicsinálta a COVID–19 Már 130 ezer fölé emelkedett az aktív esetek száma

8

Az Átrium Színház a kényszerszünetben inkább Átrium Bisztrót nyitott

2

Az oroszok már a járműjavítóban vannak Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt londoni magyar nagykövet oroszokkal együtt vette meg a Dunakeszi Járműjavítót 6

Aki most vág bele, lecsúszott a jóról A vírus csak pillanatokra verte le az autóárakat

7


2020. JÚNIUS 9. • KEDD • 2 •  FOTÓ: BALOGH ZOLTÁN – MTI

Megnyílt a szlovén határ

Összeomlott az indiai egészségügy

Kedden negyvenen gyógyultak meg a COVID–19 betegségből Magyarországon, ezzel 2324-re emelkedett a gyógyultak száma. Az aktív fertőzöttek száma tovább csökkent, jelenleg 1143 koronavírusos betegről tudunk. Az elmúlt napon három új fertőzöttet azonosítottak, ilyen alacsony számra pedig március 15. óta nem volt példa. A mérések óta a legalacsonyabb szintre csökkent a kórházban ápoltak száma is: jelenleg 365 koronavírusos beteget ápolnak, közülük húszan vannak lélegeztetőgépen. Keddtől mind a tizenkét szlovén-magyar határátkelő megnyílik – írta Szijjártó Péter külügyminiszter a közösségi oldalán. Szlovéniában mindössze 17 aktív fertőzött van. A rendőrség adatai szerint a magyar, szerb, szlovén, osztrák és szlovák állampolgárok egymás országainak területére járványügyi korlátozás nélkül léphetnek be. A magyarok Csehországba és Németországba is korlátozások nélkül utazhatnak. (Az oldalt összeállította: Vámosi Ágoston) Hirdetés

Brazíliában pedig nemcsak rejtegetik az adatokat, de a tesztek túlnyomó része is használhatatlan. Keddtől feloldottak minden kijárási korlátozást Moszkvában. Az orosz főváros polgármestere azzal indokolta a döntést, hogy a kórházakból már több ember távozik, mint amennyit felvesznek. Moszkvában az elmúlt héten kétezer új esetet regisztráltak minden nap, az áldozatok száma pedig megközelítette a háromezret. Indiában 130 ezer fölé emelkedett az aktív esetek száma. Az országban hetek óta több mint százezer tesztet végeznek minden nap. Mumbaiban és Delhiben a legsúlyosabb a helyzet: a fővárosban hétfőtől enyhítettek a kijárási korlátozáson, pedig a kórházak már most sem bírják a terhelést. Egy koronavírusos férfit öt delhi kórházból küldtek el, míg végül belehalt a betegségbe. Egy öttagú indiai orvosszakértői csoport szerint heteken belül a jelenlegi 30 ezerről 100 ezerre emelkedhet a fertőzöttek száma Delhiben. A 212 milliós népességű Brazíliában eddig mindössze egymillió tesztet végeztek el. Egy São Pauló-i laboratóriumban nemrég ellenőrizték a teszteket, és ez további kérdéseket vetett fel a hivatalos adatokkal kapcsolatban. „Februárban és márciusban özönlöttek a kínai tesztek Brazíliába. Tizenegyféle gyorstesztet vizsgáltunk meg, ebből kilenc a szemétbe való” – mondta dr. Celso Granato, a laboratórium vezetője a BBCnek. „A kormány szerint jobb ezeket a teszteket használni, mintha nem tennénk semmit, de ez nem igaz, hiszen így téves eredményeket kapunk” – tette hozzá. Európa nagy részén már visszaszorult a járvány, de a WHO szerint globálisan mérve egyre súlyosabb. Az aktív esetek több mint felét az Egyesült Államokban, Brazíliában és Oroszországban azonosították. A világszerte regisztrált 7,2 millió fertőzöttből 3,5 millióan már meg­ gyógyultak.

HIRDETÉS


2020. JÚNIUS 9. • KEDD • 3 •

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Kedd este temetik George Floydot

Philadelphiában a rendőrök is az utcára vonultak, mert egyik társukat erőszakkal vádolják. Élőben közvetítik George Floyd temetését kedden a texasi Houstonból. A magyar idő szerint este 6 órakor kezdődő szertartáson legfeljebb 500-an vesznek részt. A család és a közeli barátok mellett Sylvester Turner, Houston polgármestere, és Jamie Foxx színész is elkíséri utolsó útjára Floydot. A temetésen többen is felszólalnak, köztük emberi jogi aktivisták, valamint Joe Biden demokrata elnökjelölt videóüzenetét is levetítik. A szertartás költségeit Floyd Mayweather világbajnok bokszoló vállalta magára. A nagyközönség hétfőn, egy nyilvános houstoni megemlékezésen vehetett végső búcsút Floydtól. Philonise Floyd, George bátyja azt mondta, a testvérére sokan tekintettek példaképként, öccse, Rodney pedig továbbra sem képes feldolgozni a tragédiát. Floyd halálának hatására a minneapolisi városi tanács feloszlatta a város 800 tagú rendőrségét, a bíróság pedig megtiltotta a fojtófogás alkalmazását. Hétfőn a francia belügyminiszter is bejelentette, hogy az országban tilos a fojtófogás alkalmazása a rendőröknek.

Egymásért tüntetnek a rendőrök Hétfőn egy Floydéhoz hasonló letartóztatásról készült felvétel terjedt el az interneten. A texasi városban tavaly márciusban vettek őrizetbe egy 40 éves afroamerikai férfit, aki a letartóztatás közben életét vesztette. Javier Amblert azért vették üldözőbe a rendőrök, mert elfelejtette lekapcsolni az autója távolsági fényszóróját, egy 22 mérföldes autós üldözést követően pedig Austinban sikerült elfogni. Ambler felemelt kézzel szállt ki az autójából, ésa nem volt nála fegyver, de nem hagyta magát megbilincselni. A rendőrök testkameráinak felvételén többször is hallható, hogy Ambler azt mondja, nem kap levegőt, hasonlóan Floyd utolsó szavaihoz. Nem sokkal később a rendőrök levették róla a bilincset, és szívmasszázst alkalmaztak, de már nem tudták újraéleszteni a férfit. Philadelphiában hétfőn több mint száz rendőr vonult az utcára, mert egyik társukat azzal vádolják, hogy megvert egy főiskolást a múlt heti tüntetésen. Egy felvételen az látszik, hogy a megvádolt rendőr vascsővel üti a tüntető fejét, aki súlyos fejsérülést szenvedett. A tüntető

kórházba került, sérülését 10 öltéssel kellett ös�szevarrni. A rendőrök korábban azzal a két társukkal szemben is együttérzésüket fejezték ki, akik Buffalóban a földre vittek egy 75 éves tüntetőt. Az idős férfi szintén súlyos fejsérülést szenvedett. A két rendőrt felfüggesztették az állásából, emiatt pedig a velük dolgozó 57 rohamrendőr kilépett az egységből. George Floyd gyilkosát, Derek Chauvint és három társát másodfokú gyilkossággal, illetve bűnpártolással vádolják. Chauvin, 1,25 millió dolláros (383 millió forintos) óvadék ellenében szabadlábon védekezhet. Társainak 750 ezer dollárt kellene letétbe helyezniük óvadékként, Chauvinhoz hasonlóan őket is 40 év börtönre ítélhetik. George Floyd halálesete tömeges tüntetéshullámot gerjesztett szerte az Egyesült Államokban és Európában. A legtöbb demonstráció békés volt, de az USA nagyvárosaiban, Párizsban, Brüsszelben és Londonban is előfordultak ös�szecsapások. A tüntetők fő követelése a rendőri brutalitás visszaszorítása, elsősorban a színes bőrűekkel szemben. Vámosi Ágoston


2020. JÚNIUS 9. • KEDD • 4 •

Döglött ügyekben:

Régi, reménytelennek tűnő emberöléses ügyeket oldanak meg, és juttatják rácsok mögé azok elkövetőit a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály munkatársai. Az egység vezetőjével, Petőfi Attila vezérőrnaggyal beszélgettünk többek között a kollégáival szemben támasztott elvárásokról és emlékezetes esetekről. Az ön által vezetett egység, a Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály elnevezése kissé kacifántosabb a korábbinál, amiről csak „döglött ügyek osztályaként” beszéltek. Miért változott az egység elnevezése? A „döglött ügyek osztálya” egy populárisabb elnevezés, és a szervezeti állománytáblába nehezebben illeszkedik be, annak hivatalos neve egyébként az Erőszakos és Vagyon Elleni Ügyek Osztálya volt. Az életvédelmi osztály 2013 januárjában jött létre, majd 2015-ben megalakult a vagyonvédelmi egység, és átalakultunk főosztállyá. Most összesen huszonketten vagyunk a főosztályon, mert a vagyonvédelmi osztályon dolgozó hat kollégához kaptunk még öt főt, hogy egy nemzetközi, olasz-német-magyar együttműködés keretében felszámoljunk egy olyan szervezett bűnözői csoportot, amely gépjárművek illegális értékesítésével foglalkozik. A kiemelt ügyek felderítése egyébként azokat az emberölés miatt folyt eljárásokat jelentik, amelyekben a megyei rendőr-főkapitányságok nem találták meg a tettest vagy a tetteseket. Jelenleg 11 kollégám 15 eljárást vizsgál. Illetve a gyilkossági ügyek mellett azok az eltűnéses esetek is hozzánk tartoznak, ahol felmerül a gyanú arra, hogy az illető azért nincs meg, mert emberölés áldozatává válhatott. Kovács Lajos ezredes, aki korábban a „döglött ügyek osztályát” vezette, azt mondta, hogy a tettesek lebuktatását az segítí, hogy idővel megváltoznak az emberek közötti viszonyok, és barátokból ellenségek lesznek. Valóban ez

FORRÁS: POLICE.HU

Monotonitás, precizitás és kudarctűrés járul hozzá leginkább a régi gyilkosságok felderítéséhez? Ez is számíthat az ügyek megoldásában, de sokat jelent az, hogy a bűnügyi technika egyre fejlettebb, például a nyomrögzítés, ami több elkövető megtalálásában is szerepet játszott. Hét év alatt huszonkét gyilkost fogtunk el. Akadt olyan év, amikor egyet sem, és volt olyan év, hogy többet. Számomra a legemlékezetesebb esetek között van Balla Irma és a soroksári futónő, Gy. Krisztina gyilkosának megtalálása, illetve a szikszói vagy a makói emberölés felderítése. Mesélne valamelyik ügyről? Az utóbbi még 2004. november 16-án történt. Egy nyolcvan év feletti nőt és a hozzá látogatóba érkező ötven év körüli lányát ölték meg a Csongrád megyei városban fényes nappal. Mindkettőt vascsővel fejbe verték és mindkettőnek elvágták a torkát. Az idős asszony unokáját gyanúsították meg a bűncselekmény elkövetésével, de aztán őt el kellett engedni, mert nem volt bizonyítható, hogy ő végzett a két nővel. A nyomozást 2006-ban megszüntették, majd 2019-ben kezdeményeztük az ügy továbbfolytatását. Mi tűnt fel önnek rögtön? Az, hogy a nyomok alapján egy egyszerű embert kell keresnünk. Ugyanis a tettes nemcsak pitiáner dolgokat vitt el, hanem gátlástalan is volt. A véres lakásban a két holttest mellett eltöltött három órát és közben megevett egy almát, de meg is mosakodott és levette a cérnakesztyűjét, amit aztán ott hagyott a helyszínen. Így tett a gyilkossághoz használt vascsővel is, azt a földbe szúrta. Ezek miatt biztosak voltunk abban, hogy egy megélhetési bűnözővel állunk szemben, aki feltehetően másik bűncselekményt is elkövet majd. És hogy lett meg ez a személy? Elkezdtük a kesztyűben megmaradt DNS-mintákat megkeresni, és az alapján sikerült egy olyan hosszú képletet összerakni, amely alkalmas volt egyedi azonosíthatóságra. A gyanúsított esetében korábban csak rossz minőségű ujjlenyomatot rög-

zítettek, és az nem volt alkalmas a gépi azonosításra, ezért manuálisan több száz, Csongrád megyei vagyon elleni bűncselekmény elkövetőinek az ujjlenyomataival vetették össze. Így jutottunk el végül a férfihoz, Sz. Déneshez, akit idén február 18-án fogtak el, és akinek a DNS-azonosítása is sikerre vezetett, így a bíróság a bizonyítékok alapján elrendelte a letartóztatását. Említene egy olyan felderített ügyet, amelyet sokáig eltűnésként kezeltek? Majdnem másfél évtizedig eltűnt személyként tartottak nyilván egy szegvári férfit. Ám mivel ismert volt, hogy ő és a felesége sokat veszekedett, felmerült a gyanú arra, hogy a neje ölte meg. Mint kiderült, a nő egy vita hevében pajszervassal agyonverte a férjét, a holttestet pedig elásta. Hogy hol, az már nem derült ki, mert bár megmutatta nekünk, hogy a szántóföldön hova temette el a házastársát, a holttest nem került elő. Még annak ellenére sem, hogy egy focipálya nagyságú területet megmozgattunk. Egyébként amikor az asszonnyal közöltük, hogy őt gyanúsítjuk a férje megölésével, megtört és megkön�nyebbült. Az ügy megoldását segítette az is, hogy egyértelmű volt az, hogy a nő hazudik. Amikor sorozatosan vakvágányra kerülnek és nap mint nap kudarcként élik meg, hogy még mindig nem sikerült egy tettest elkapni, hogyan lehet erőt meríteni a további munkához? Olyan emberekkel dolgozom együtt, akik képesek tűrni a monotonitást, el tudják viselni a kudarcot, és képesek molyolni az ügyekkel. A soroksári gyilkosságnál például a történtek idején négymillió telefonhívás volt a térségben, azon belül is több ezret kellett elemezni, adathalmazokat értékelni és egymással összevetni. Mindezek miatt a munkánkat csak türelemmel és precizitással, szintetizáló gondolkodással lehet végezni. Emellett elengedhetetlen az élettapasztalat is, így talán nem meglepő, hogy az életes nyomozók átlagkora 45 év. A legfiatalabb kollégám is 38 éves, és majdnem húsz éve rendőr. Csikász Brigitta


2020. JÚNIUS 9.

• KEDD • 5 •

A csonka tudat Szentpéteri Nagy Richard

szerencsétlen, életre nem való, néma ellenállás, a hangtalan ellenkezés

Mikoron száz évvel ezelőtt a trianoni tükörteremben a magukat győztesnek tartó nagyhatalmak szétszabdalták a történelmi Magyarországot, talán többségükben nem is hitték, hogy egyszer és mindenkorra dolgoznak, valóságosan végleges munkát végeznek. Sőt, éppenséggel már akkor látszott, hogy az első világháborút lezáró békékkel nem békél meg a kontinens lakosságának egy része, és e békétlenség újabb háborút szül majd, melyben bűnösök és jók egyként keserülnek, s ember hitei kivált meggyöngülnek ismét, amint az – Ady szavaival – az első világégés során történt. A magyar társadalom ugyancsak elutasította a diktátumot – határokon innen és túl egyaránt –, és évtizedeken át folytatta dacos lelki harcát a döntéssel szemben, nem nyugodva bele a fájó végzetbe. De lám, a század elmúlt, a revíziós küzdelmek legfeljebb csak átmeneti és kétes sikereket hoztak, és a nemzet belefáradt a hiábavaló, lázas berzenkedésbe, a meg nem hallgatott panaszba, a végtelenített sírásba, könnyekbe, jogvédelembe, gyászba, keserűségbe. Semmi sem sikerült. Csupán a szerencsétlen, életre nem való, néma ellenállás, a hangtalan ellenkezés, a hangos élni vágyás, a mindennapi alkalmazkodás és minden remények feladása maradt, s így az ország kényszeredetten, lehorgasztott fejjel, a sziszü-

phoszi szenvedés értelmetlenségének belátásával, boldogulni akarván végre feladta a harcot, és – akármilyen kegyetlen is ezt kimondani – napjainkra elfogadta a sorsát. Ám veszíteni nemes szívvel, egyenes derékkal, tiszta lélekkel is lehet, és ez a vesztesmúlt-feldolgozás az anyaországnak, e csonka-Magyarországnak a jelek szerint nagyon nem sikerült. Ez sem sikerült. Társadalmunk jelentős része ugyanis ma keveset, vagy semmit sem érez a trianoni fájdalomból, és önszemléletében nem az egykori, hanem az új határok képe él. A világháború győzteseinek víziója száz év múltán legyőzte a hajdani szellemet: az évszázados utóvédharcok az egykori antant totális győzelmével értek véget. Választott hazám Magyarország – az égi térképek szerint, írta nagy versében kortársunk, Nyilas Attila. Csakhogy ezek az égi térképek elszálltak a széllel, eltűntek a felhőkkel a huszadik század viharaiban. A Trianon előtti Magyarország képe nemcsak az utóbbi száz év valóságos térképeiről, de az utóbbi évtizedek magyar társadalmának kollektív tudatából, magyar honfitársaink nagy részének szívéből is kiveszett. Ezzel a ténnyel kell számolnia annak, aki ma nosztalgiázásra adja a fejét.

A diktatúra diszkrét bája Dési János

Felnőtt életem első éveit egy diktatúrában töltöttem. Hanyatló volt és mind erőtlenebb, mondhatni fogát hullató sárkány — de mégiscsak diktatúra. E tapasztalataim alapján állíthatom, hogy diktatúrában is lehet ám élni — csak nem jó. Meghúzhatod magad, de a lényeg az, hogy sosem tudhatod honnan csap le rád a hatalom. Itt jegyezzük meg, hogy a „hatalom” képviselője, a másik épp olyan szerencsétlen kiszolgáltatott, mint te: a házmester, a rendőr, az osztályfőnök, az Ifipark igazgatója. De ez is sovány vigasz. Szóval, gyere, diktatúra, kibekkelünk? Ha Super Mariót festesz a Blaha Lujza térre — elvisz a rendőr. Mert diktatúránknak nincs humorérzéke. Nyársat nyelt kispolgár. Rend, csend, fegyelem, valamint tiszta udvar, rendes ház. Ha neonáci tüntetés folyik, kemény rasszizmussal leöntve — akkor ez rendőrileg elnézésre kerül. És nemcsak azért, mert a focihuligán nagyszerűen alkalmazható demokratikus elemek megfélemlítésére, hanem mert a rendőr sem hülye a túlerővel kötözködni. Majd a harmadik bében lesz kapsz, amikor a rendőrbácsi gumibottal, könnygázzal megy a leckéjüket el nem készítő ifjú lázadók ellen. Ott lesz aztán eljárás, meg túlerő, ahogy a tilos helyen parkoló (csúnya dolog az is, na) békés polgár ellen is szívesebben kerül foganatosításra intézkedés, mint a nagydarab kocsmatöltelék ellen. A focihuligán és a neonáci dolga az, hogy a békés polgár érezze, csak semmi okoskodás. És különben is, kell az ellenség, ha nincs cigány gyilkos, majd csinálunk valakiből. Mert aki bűnöző, az ugye cigány.

És lesz egész nyáron korlátlan rendőri felhatalmazás igazoltatásra, okkal-ok nélkül, csak hogy tudd a helyed. Ahogy van vészhelyzet, és ha nincs, majd csinálunk azt is. A diktatúrának amúgy sem feltétlenül az a lényege, hogy a polgár verve jó és bármikor lecsukhatnak. Ó ugyan. A diktatúra lényege, hogy ne érezd magad biztonságban, bármikor lecsaphassanak rád — és ugyan az esetek döntő többségében nem szoktak, de azért érezd lebegni azon a hajszálon (paraszt) Damoklesz kardját. És fontos azt is elérni, hogy ne legyen a népek között szolidaritás, mert az a diktatúra halála. Az önkéntes rendőr csapjon oda, a valami kis egzisztenciát elérő polgár gondolja azt, hogy mindenki annyit ér, amennyije van. A mélyszegénységbe taszított pedig érezze, hogy őt meg lehet alázni, büntetni, bántani — és a felemelkedés útját elzárni. Faluszéli kórháztöltő családból ma az ország legjobb egyetemére kerülni, majd Soros pénzből Oxfordban tanulni? Ezek az idők elmúltak. Kisegítő iskola, munkanélküliség, megvetés. A diktatúra emberei közben hazavitték a Balatont, az Andrássy utat, a főúri kastélyokat, és most ismerkednek a késsel és villával. S közben nem veszik észre, hogy marad a társadalomnak egy jó része, amely már tudja, hogy lehet rablólovagok között diktatúrában élni, de azért van ennél jobb is. Úgyhogy, lesz is.


2020. JÚNIUS 9. • KEDD • 6 •

Az orosz Transzmasholding és a Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt londoni magyar nagykövet közös tulajdonában álló cég megszerezte a Dunakeszi Járműjavító 90%-át. A MÁV-Start emeletes vonatait Dunakeszin gyártó Stadler leül az új menedzsmenttel, és korábbi nyilatkozataik alapján nem kizárt, hogy el fognak költözni Dunakesziről. Lezárult a Dunakeszi Járműjavító (DJJ) értékesítése, miután a TMH Hungary Invest Zrt. megvásárolta a cég 90 százalékát a magyar államtól és a MÁV-tól, írja az MTI. Az új tulajdonos 50-50%ban az orosz Transzmasholding vasúti járműgyártó csoporthoz tartozó TMH International AG, valamint a Magyar Vagon Zrt. Utóbbi cég tulajdonosa Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt londoni magyar nagykövet. A Dunakeszi Járműjavító 10%-a továbbra is a kistulajdonosok tulajdonában van – akik között a járműjavító és a MÁV alkalmazottai szerepelnek. A DJJ kistulajdonosai a januári hírek szerint határozottan nem szerettek volna hozzájárulni az orosz üzlethez. Így az csak most, júniusban köttetett meg hivatalosan, és csak a gyár 90%-a került az orosz-magyar vegyesvállalathoz. De a tulajdonosváltáshoz ez is elég, úgy tűnik, a DJJ 600 embert foglalkoztat, akik a MÁV vagonjainak szerelését is végzik, és akik szintén az orosz céghez kerültek át, a DJJ menedzsmentjével együtt, derül ki a Transzmasholding angol nyelvű közleményéből. A magyar állam még tavaly májusban adta át egy rendelettel, versenyeztetés nélkül orosz tulajdonba a DJJ-t. Az üzlet azonban sem a tavaly nyári, sem a később novemberig meghosszabbított határidőig nem ment végbe. A Transzmasholding és a Dunakeszi Járműjavító 2018 őszén nyert el közösen egy nagyjából egymilliárd euró, azaz mintegy 350 milliárd forint értékű, 1300 vasúti személykocsiról szóló megrendelést az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaságtól, ehhez kellett a tulajdonosváltás. Ebből te-

FOTÓ: MÁTHÉ ZOLTÁN – MTI

Az oroszok már a járműjavítóban vannak hát 680 vasúti személykocsit a magyar üzemben gyártanak, a fennmaradókat pedig a TMH csoport oroszországi, tveri gyárában készítik, áll a TMH június 8-ai közleményében. Április 22-én írtuk meg, hogy megszületett a végleges pénzügyi megállapodás az Egyiptomnak gyártott 1300 vasúti kocsira. Abban a közleményben azonban még nem esett szó arról, hogy az új kocsik akár részben Dunakeszin készülnének, vagy hogy a gyártásban még mindig kötelező lenne a minimum 50%-os magyar értékhányad. Ami azért volt beszédes, mert akkor még nem ment végbe Dunakeszi megvétele.

A Stadlert is érdekelte Dunakeszi

A Stadler, amely Dunakeszin szereli össze emeletes vonatait a MÁV-Start számára, novemberben azt mondta a Világgazdaságnak, megvenné a Dunakeszi Járműjavítót. Már tettek ajánlatot a cégre korábban is, de arra nem reagált a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A friss fejleményekről Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta lapunknak: – Amint lehetséges, leülünk tárgyalni a Dunakeszi Járműjavító új menedzsmentjével, hogy megismerjük egymás álláspontját. A Stadler az esetleges orosz kézre kerülésről május 27-én azt mondta lapunknak,

Megerősítjük korábbi álláspontunkat, miszerint az alvállalkozói szerződés azonnali felmondásra biztosít lehetőséget a részünkre, amennyiben a Dunakeszi Járműjavító tulajdonosi szerkezetében változás állna be.

Addig viszont az első 11 emeletes motorvonat gyártása az alvállalkozói szerződésnek megfelelően továbbra is zajlik”, mondta a svájci járműgyártó ügyvezető igazgatója. A Dunakeszin ös�szeszerelt emeletes vonatok egyébként még az idén el kell, hogy készüljenek.

A kocsik teljesítették a próbafutást Magyarországon

Az Egypt Independent azt írja, az első 31 vasúti kocsi várhatóan június végére megérkezik Egyiptomba, 22 már úton van. Ezek a kocsik a Transzmasholding tveri gyárában készültek, és Magyarországon bonyolították le a tesztfutásokat, amelyek sikeresek voltak, nem találtak problémákat.

Nagy üzlet a magyar járműiparnak, de lehetett volna még nagyobb

Az új tulajdonosok tervei szerint a TMH csoport által átadott licenszek alapján nagyszabású technológiai transzfer is megvalósul Dunakeszin. A közlemény szerint a TMH Hungary Kft. már megkezdte a magyar beszállítók kiválasztását, és további külföldi cégeket is bevonnak a projektbe, amelyek Magyarországra telepítik gyártókapacitásukat, és innen szállítanak a projekthez rész­ egységeket, berendezéseket, további magyar munkahelyeket teremtve. A Transzmasholding azt is közölte, kiemelkedő lehetőségnek tartja az egyiptomi vasúti projekt közös megvalósítását, ezért Dunakeszin kívánják létrehozni fő közép-európai vasúti járműgyártó- és karbantartó központjukat. Ezzel a magyar vasúti járműgyártás történetének eddigi legnagyobb vállalkozásaként hatszáznyolcvan vasúti személykocsi gyártása kezdődhet meg a Dunakeszi Járműjavítóban – áll a közleményben. Az is említésre méltó azonban, hogy az egyiptomi vasúti kocsik gyártására a magyar Ganz Motor is pályázott, végül éppen a magyar kormány lehetetlenítette el az üzletet, mivel az a magyar cég helyett éppen a Transzmasholding mögé állt be a hitellel 2016-ban – erről a Direkt 36 oknyomozó portál írt részletesen 2018-ban. Zelki Benjámin


2020. JÚNIUS 9. • KEDD • 7 •

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Téved, ha azt hiszi, olcsóbbak lettek az autók

Vannak, akik arra alapozták az autóvásárlást, hogy a koronavírus majd leviszi az árakat. A rossz hír, hogy az árcsökkenés megtörtént, de most már minden visszatért a régi kerékvágásba.

A vásárlók mellett még az autókereskedők is ar­ ra számítottak, hogy meg fog látszódni az autó­ árakon a pandémia, amiben igazuk is volt. Vár­ konyi Gábor autókereskedő márciusban saját blogján arról írt, hogy a cégek leépítései miatt a flottaautók visszakerülnek a flottás cégekhez, ez pedig totális felforduláshoz vezethet. Ekkor a ke­ reskedők nem voltak derűlátóak, de végül nem jöttek be a számításaik, abban azonban nem so­ kan bíztak, hogy már júniusra visszatér minden a járvány előtti állapotra. – Én magam is azt gondoltam, hogy körülbe­ lül fél évig fog tartani az árcsökkenés, de nem így történt – mondta a Pesti Hírlapnak Várkonyi Gábor autókereskedő. – Ebből is látszik, hogy sokkal jobban megúsztuk az egész koronaví­ rus-járvány okozta válságot, mint amire bárki számított volna – tette hozzá. Ez nem azt jelen­ ti, hogy egyáltalán nem lehetett megérezni az au­ tókereskedelemben a válságot. Volt egy rövid idő­

szak, amikor lankadt a vásárlási kedv, ami az ára­ kon is észrevehető volt. Március közepén szinte megállt az autóvásárlási láz, ami abból is látszó­ dott, hogy egyre kevesebben keresték fel az ez­ zel foglalkozó oldalakat. – Nagyon rövid ideig tartott az árak változása, ami csökkenést hozott. Március közepén kezdő­ dött el, amit nemcsak én, hanem a kereskedő kollégáim is tapasztaltak. Viszont csak május má­ sodik feléig tartott ez a változás, most már gya­ korlatilag minden szinten ott tartunk a használt autó árakban, mint a koronavírus előtt – mond­ ta Várkonyi. Márciusban, a koronavírus betöré­ sekor a hirtelen kialakult új helyzet miatt az em­ berekben volt egy kisebb pánik, ekkor voltak, akik túl akartak adni az autójukon. Azonban a he­ tek alatt jól látszódott, hogy egyre kevésbé fél­ nek az emberek a következményektől, így az au­ tót sem akarták már eladni. Tehát nem nőtt meg ugrásszerűen az eladni kínált autók száma – vagy

legalábbis nem tartott sokáig –, így a vásárlók­ nak is csak rövid ideig állt fenn ez a kedvező idő­ szak. Azok, akik arra várnak, hogy a 2008-as válság­ hoz hasonlóan majd most jó áron tudnak autót vásárolni, csalódniuk kell. A használt autók pia­ cán a járvány előtti állapot állt vissza, a gyárból kigurított autókért pedig most nem hogy keve­ sebbet, hanem még többet kell fizetni, mint ko­ rábban. – Annak, aki nagyon jól akart járni, akkor kel­ lett volna autót vásárolnia, amikor senki nem akart, tehát március-május között. Aki most tért észhez, és azt gondolja, hogy a kereskedők ol­ csóbban fogják adni az autókat, az téved – mond­ ta a szakértő. Ez annak is betudható, hogy az em­ berek ugyanúgy vásárolnak autót, mint a pandé­ mia előtt. A két hónapos karantén nem szegte az emberek kedvét, most mindenki pótolni akar­ ja a lemaradását, és aki autóvásárlást tervezett még korábban, az újranyitások után meg is tet­ te. Várkonyi szerint a vásárlási kedv nem csök­ kent, sőt ő azt is el tudja képzelni, hogy egész év­ re vetítve 2020 a koronavírus-járvány okozta fenn­akadások miatt sem lesz sokkal rosszabb az autókereskedők szempontjából, mint amilyen az előző évek voltak. ZSV


2020. JÚNIUS 9. • KEDD • 8 •

2020

5

DOLOG, AMIT JÓ, HA TUD A MAI NAPRÓL

1870-ben, 150 évvel ezelőtt halt meg Charles Dickens angol regényíró (Twist Olivér).

1950-ben, 70 évvel ezelőtt számolta fel a Rákosi-kormány a szerzetesrendeket.

1970-ben, 50 évvel ezelőtt megszületett Miklósa Erika, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar koloratúrszoprán opera-énekesnő. Boldog születésnapot kívánunk!

Az időjárás egyszerre hideg- és melegfront-hatást eredményez, könnyebben megfájdul a fej, nehezebben jut levegőhöz a tüdő. Vigyázzanak magukra!

Újévi nyitány Vásáry Tamással ‒ az óriási sikerű évköszöntő koncert felvételét láthatják a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek Facebook-oldalán, ma este fél 7-től.

06.09.

Nyit az Átrium – a színház még nem, de a bisztró már látogatható A Margit körúton található Átrium Színház kényszerű szünete ellenére az épület egyedi, Bauhaus stílusú előcsarnokában új vendéglátóhely nyílt Átrium Bisztró néven. A vendégeket egész napos reggelivel, mindenmentes édességekkel, somogyi házi sültekkel és egyedi italkínálattal várják, a pandémiás korlátozások enyhítését követően pedig koncertek és kulturális programok is lesznek. A tágas belső tér lehetővé teszi, hogy a vendégek biztonságos távolságban és kényelmesen ülhessenek le asztalaikhoz. A hely kutyabarát, így bárki betérhet a kedvencével is. Nyitvatartás: hétfőtől szerdáig reggel 9-től este 10-ig, csütörtökön és pénteken reggel 9-től éjfélig, szombat délután 4-től éjfélig, vasárnap viszont egyelőre zárva tart a bisztró.

Nem csak a Kihívás-mélységgel kapcsolatban szerezte meg az elsőséget Kathryn D. Sullivan – írta a New York Times, ugyanis egyben ő az első amerikai nő, aki űrsétát tett. Így pedig kétség sem fér hozzá, hogy Sullivan lett az első nő, aki egyaránt járt az űrben és elérte a Föld legmélyebb pontját, a Mariana-árokban található Kihívás-mélységet (Challenger Deep) – 11 034 méterrel a Csendes-óceán felszíne alatt. Sullivan a NASA asztronautájaként 1984 és 1992 között összesen háromszor járt az űrben, rögtön az

első alkalommal ki is ment a semmibe, ő tesztelte le, hogy ilyen helyzetben is lehet-e tankolni az űrrepülőkbe. Lehet. Most vasárnap pedig a 68 éves nő és Victor L. Vescovo, a missziót finanszírozó amerikai felfedező nagyjából másfél órát töltött az árok mélyén egy speciális tengeralattjáróval. Miután mélytengeri kutatás céljából képeket készítettek, megkezdték a nagyjából

FORRÁS: ENRIQUE ALVAREZ-EYOS

FORRÁS: JANE BIRIUKOVA - SHUTTERSTOCK

A NASA űrhajósa lett az első nő, aki lemerült a Föld legmélyebb pontjára

négy órás emelkedést. Visszatérve a felszínre, az expedíció hajójáról Sullivan felhívta a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó űrhajósokat, hogy beszámoljon nekik teljesítményéről. K at h r y n Su l l iva n a mú g y ge oló g u s é s o ce ano g r á f u s , a z O b a m a-ko rmányzat egyik államtitkára volt, valamint a Nemzeti Óceán- és Légköri Intézetben is vezető szerepet töltött be.

Rendszeresen óriási rádiókitörés jelei érkeznek a bolygónkra A csillagászok újabb ismétlődő gyors rádiókitörést (FRB-t) érzékeltek – írja az Index. Az FRB-k döbbenetes erejű, viszont csak egy szempillantásig tartó rádiójelek a világűrből. Eredetük egyelőre a rejtélyek homályába vész, a magyarázatok a szupersűrű neutroncsillagok összeolvadásától — természetesen — az idegenek üzenetéig terjednek. Az FRB-k alig

néhány milliszekundumig tartanak, mégis több energia van bennük, mint amennyit a Napunk egy évszázad alatt kibocsát. Van néhány FRB, ami szabályos időközönként ismétlődik, a mostani mérés azonban szokatlanul hosszú időszakot mutat: a kitörés 157 naponként küldi felénk rádióhullámait, a mérések szerint ez az FRB mindig 90 napig aktív,

majd 67 napig hallgat. Ebben az esetben sem tudni, hogy mi okozza ezt a fura periodicitást. Felmerült például, hogy egy magnetár (vagyis egy nagyon erős mágneses terű neutroncsillag) forgási tengelyének ingadozása áll a hátterében. De az is lehet, hogy egy kettős rendszerben keringő neutroncsillag mozgása okozza.

Kiadja a Global Post Hun Kft.   Felelős kiadó: Szabó Dániel ügyvezető igazgató   Szerkesztőség: 1068 Budapest, Benczúr u. 45.   Munkatársak: Főszerkesztő: Trencséni Dávid Főszerkesztő-helyettes: Makai József Képszerkesztő: Pozsonyi Roland Szerkesztők és újságírók: Csikász Brigitta, Dercsényi Dávid, Pion István, Svébis Bence, Tálos Lőrinc, Vámosi Ágoston, Zelki Benjámin, Zsigmond Viktória Tervezőszerkesztő: Csaba Krisztina, Zimmermann Zsolt Olvasószerkesztő, korrektor: Spirk Ildikó Irodavezető: Kassai Zsigmond   E-mail: info@pestihirlap.hu   Laptulajdonos: Milkovics Pál | milkovics@pestihirlap.hu


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.