TOP Gazdaság

Page 16

A Dometic Zrt. bővíti új termékpalettáját SZPONZORÁLT TARTALOM

A

Fotó: Pesti József

Kálmándi Gábor (balra), a Dometic jászberényi gyárának igazgatója és Molnár Gergely, a Dometic Zrt. vezetője és EMEA-régióért felelős beszerzési vezetője

fiát is a skandináv vállalati kultúra határozza meg. Folya­matos változás és fejlődés, együttműködés, felelősségteljes munkavégzés és hosszú távú elkötelezettség jellemzi. Kétévente mérjük az alkalmazottak elégedettségi szintjét, és összehasonlítjuk a külső referenciaértékkel. A tavalyi felmérés alapján jelentős javulást látunk a korábbi eredményekhez képest. Különös hangsúlyt fektetünk a dolgozói biztonságra is, ezért a vezetőség hetente biztonsági körutat tart a gyárban. A cég immár 927 napja balesetmentes – beszélt a vállalati kultúra jellemzőiről Molnár Gergely. A Dometic termékeit emberek milliói használják szerte a világon, legyen szó lakókocsi- és motorcsónakos felszerelésekről, vagy speciális hűtő- és fűtőberendezésekről, melyek a mobil életstílust, a kényelmet és a szabadidő eltöltését segítik. Emellett széles termékválasztékkal ren-

delkeznek a haszon- és személygépjárművek, valamint a luxusautók elektronikai rendszeréhez, hűtéséhez és fűtéséhez. Kálmándi Gábor, a Dometic jászberényi gyárának igazgatója elmondta, hogy a gyárban 2012-től honosodott meg a kompresszoros hűtők gyártása, 2015-től gyorsult fel az új termékek gyártása, és ez a tendencia a jövőben is folytatódik. – Az energiahatékonyság a gyártási és felhasználási szakaszban régóta kulcsfontosságú környezetvédelmi cél, mely hozzájárul a Dometic tevékenységei és termékei éghajlati hatásainak csökkentéséhez. A teljes gyár úgynevezett lean átalakuláson megy keresztül, ami azt jelenti, hogy azonos mértékű operatív létszámmal és mérnöki támogatás mellett lényegesen nagyobb mennyiségű terméket tu­ dunk előállítani azonos időegység alatt – részletezte a gyárigazgató. Illés Anita

Speciális hűtéstechnikai berendezések is találhatók a Dometic termékkínálatában

16

TOP GAZDASÁG JNSZ MEGYE - 2022 · melléklet

Fotó: Pesti József

Fotó: Pesti József

A világ vezető svéd cégcsoportjának története több mint százéves múltra tekint vissza. A kétmilliárd dolláros árbevételű cég világszerte mintegy hétezer embert foglalkoztat. Termékeiket több mint száz országban értékesítik. Európa több országában, valamint Afrikában, Ázsiában és Amerikában vannak gyártóüzemeik. A Dometic Zrt. Magyarországon két telephelyen, Jászberényben és Budapesten működik. – A termelési egységen kívül a csoportnak két fontos fejlesztési központja van, Jászberényben és az európai beszerzési központ Budapesten. A tavaly januárban megnyílt budapesti iroda nemcsak beszerzési központként működik, hanem értékesítésnek, marketingkommunikációnak, termékfejlesztésnek és projektmenedzsmentnek is helyet ad. Az iroda létszáma és funkciója folyamatosan bővül, létszámát idén szeretnénk megduplázni – mondta Molnár Gergely, a Dometic Zrt. vezetője és EMEA-régióért felelős beszerzési vezetője. – A magyarországi cégfilozó-

*627173*

svéd székhelyű Dometic Group piacvezető a kültéri, otthoni és professzionális fogyasztói termékek gyártásában és fejlesztésében. A cég kiterjedt termékportfóliója megtalálható többek között a szabadidőjárművekben, motorcsónakokban, luxusautókban és teherautókban. A cég jászberényi gyárában kompresszoros hűtőszekrényeket, minibárokat és mobil hűtőszekrényeket gyártanak. Az innováció, a minőség és a fenntarthatóság mellett nagy hangsúlyt fektetnek a munkavállalók biztonságára és elégedettségére.

Világpiaci színvonalú termékek készülnek a jászberényi gyárban


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.