1 minute read

STABILAN ,,KEREKEZIK" A TÓSZEGI KERÉKPÁRGYÁR

AZ ACCELL HUNLAND EURÓPA LEGNAGYOBB ELEKTROMOSKERÉKPÁR-GYÁRTÓ BÁZISA

STABILAN „KEREKEZIK” A TÓSZEGI KERÉKPÁRGYÁR

Húsz évvel ezelőtt alakult a holland Accell Group nemzetközi kerékpárgyártó cég hazai leányvállalata. A tószegi Accell Hunland Kft.-t ma már Magyarország száz, JászNagykun-Szolnok megye három legnagyobb vállalata között tartják számon.

– Az Accell Hunland történetét a folyamatos területi, mennyiségi és minőségi fejlődés jellemezte. Az első tíz évben csak hagyományos kerékpárok gyártása történt, míg a második évtizedben egyre nagyobb teret nyert az elektromos kerékpárok előállítása. Utóbbiak népszerűségének emelkedésével egyre növekedtek az igények, aminek eredményeként ma már csak ilyenek kerülnek le a szerelőszalagokról – foglalta össze röviden Vass Attila ügyvezető. – A folyamatos fejlődés eredménye, hogy Európa legnagyobb elektromoskerékpár-gyártó bázisa jött létre Tószegen, és a 2019-es eredmények alapján Jász-Nagykun-Szolnok megye harmadik legnagyobb vállalkozásává növekedtünk, valamint bekerültünk Magyarország száz legnagyobb vállalata közé. 2020 novemberében megünnepeltük a hárommilliomodik kerékpár legyártását. Olyan prémium márkákat gyártunk, mint a Winora, a Haibike, a Ghost, a Lapierre vagy a Raleigh – részletezte a cégvezető.

A célkitűzésekkel kapcsolatban kiemelte: legfontosabb szempont, hogy a vevők számára a legjobb minőséget biztosítsák, s kiemelt jelentősége van, hogy a vevő az általa megvásárolni kívánt terméket időben megkapja. Természetesen legalább ennyire fontos, hogy a tulajdonos is elégedett legyen az eredményekkel. – Ezekhez a célokhoz biztosítjuk a megfelelő és megbízható gyártási technológiát. A vállalatnál dolgozó kollégák számára pedig biztosítjuk a folyamatos fejlődés lehetőségét és a korszerű, jó munkahelyi körülményeket.

Vass Attila arról is beszámolt, hogy a járványhelyzet rájuk is hatással volt. Rámutatott, hogy a koronavírus először az igények csökkenését jelentette, mivel a legnagyobb piacokon az üzletek zárva tartottak. A járványhelyzet javulását követően, 2020 második felében viszont már az igények ugrásszerű növekedése jelentett kihívást. – Sikeresen megoldottuk ezt a feladatot. 2021-ben aztán az igények tovább nőttek, amelyekkel sem a beszállítói piac, sem a szállítmányozó cégek nem tudtak megfelelően lépést tartani. Beszállítóink jelentős része távol-keleti, és ott az oltottsági szint sokkal alacsonyabb mint Európában, ezért a megújuló járványhullámok sokkal erősebben hatnak a termelésre. Most úgy látjuk, hogy az ellátási piac 2023-ban tud stabilizálódni – összegezte.

Az Accell Csoport mindezekkel együtt, ahogyan eddig is, ezután is tovább kívánja erősíteni piaci pozícióit. – A fejlesztésekben további innovatív megoldásokra törekszünk, és a gyártásban is biztosítani kívánjuk a folyamatos fejlesztést, hogy vevőink továbbra is elégedettek legyenek az általunk gyártott kerékpárokkal – hangsúlyozta a továbbiakkal kapcsolatban Vass Attila ügyvezető. Rimóczi Ágnes

HIRDETÉS Beküldött fotó Vass Attila, az Accell Hunland Kft. ügyvezetője

*627027*

This article is from: