Bűnözők kezébe kerülhetnek az Ukrajnába küldött fegyverek
FOTÓ: EPA
AAKTUÁL KTUÁL
meg kell akadályozni hogy az erőszak modern hadifegyverekkel párosuljon. Az Europol az ukrajnai háborúval összefüggésben a kibertámadások számának növekedését is regisztrálta. Két évvel ezelőtt a nyomozóknak sikerült dekódolniuk az üzeneteket az EnchroChat alkalmaAz Euro Europol op vezezásból, amelyet elsőtője, Cat Catherine he De sorban a bűnözők Bolle eg egy gy Szkopjéhasználtak. „Ez felban tartott tarto biztonsági tárta előttünk, hogy a konferencián rendőrségi szervezett bűnözés hoCatherine De Bolle vezetők előtt azt mondta, gyan veszélyezteti Európa fennállhat a terrorista tevébiztonságát, úgy véljük, alákenység veszélye az EU-ban. Külföl- becsültük ezt a veszélyt” – mondta. di harcosok – köztük dzsihadisták, A veszély egyébként nem új keletű. szélsőjobbosok – már a háborús öve- Ukrán bűnüldöző szervek már két éve zetben vannak, radikalizálódhatnak, arra hívták fel a figyelmet, hogy elkéés visszatérhetnek az EU-ba. De Bolle pesztő méreteket öltött az illegális arról is szólt, hogy az Ukrajnába irá- fegyverkereskedelem az országban, nyuló fegyverszállítmányok olyan a banditák átvették és sikeresen alproblémát okozhatnak, amely túlmu- kalmazzák a rendvédelmi szolgálatat a háborún. Fennáll a veszélye an- tok módszereit. Szakértők akkor azt nak, hogy a fegyverek rossz kezekbe mondták, a helyzet romlása összefügkerülnek. Emlékeztetett: a 30 évvel gésben van az ország keleti régiójáezelőtti balkáni háborúból szárma- ban meglévő háborús állapotokkal, zó fegyvereket még ma is használják aminek következtében sokkal több különböző bűnözői csoportok szerte lett az illegális arzenál, és már nem Európában. Ezért az Europol nemzet- csak könnyű kézifegyverekről, revolközi munkacsoport felállítását tervezi, verekről van szó. Sokkal drasztikuhogy stratégiákat dolgozzanak ki a sabb harci eszközök: kézigránátok, helyzet kezelésére. Az európai rend- vállról indítható páncéltörő rakéták őrhatóság figyeli ismert terrorista és forognak közkézen. erőszakos szélsőségesek titkos ki- és A most zajló háború ezen a helyzebelépési tevékenységét Ukrajna és az ten tovább rontott. Szervezett bűnözők EU között. települtek a határra, „profiljuk” pedig A Welt am Sonntagnak adott interjú- igen széles körű. Szerepel benne az ban pedig arról is szólt De Bolle, hogy emberkereskedelem, a csempészet, olyan mértékű az erőszak az euró- a menekültek támogatását szolgáló pai utcákon, ami korábban csak La- pénzek lenyúlása és a fegyverkerestin-Amerikára volt jellemző. Közölte: kedelem.
FOTÓ: MTI
FOTÓ: AFP
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Az Europ Europol, pol,, vagyis az Európai Rendőrségi g Hivatal Hivvat vezetője arra hívta fel a fifigyelmet, gyy g hogy az Ukrajnába küldött fegyverek bűnözők küld k kezébe ke ezé kerülhetnek, és fennállhat fenn áll a terrorista te tevékenység evé veszélye szély yye e is az uniós országokban. orszá rszá ág g
FOTÓ: EPA
FOTÓ: EPA
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Ungváron a helyi lakosokat is kiképezték a fegyverek használatára. Kéznél vannak a Molotov-koktélok is
14
A menekülteket emberkereskedők is fenyegetik
Ripost7 2022/23