KISZÁMOLTÁK, HÁNY INTELLIGENS FAJ LEHET A TEJÚTON A SETI és E.T

A SETI ÉS E.T., VALAMINT MÁS FÖLDÖNKÍVÜLIEK

KISZÁMOLTÁK, HÁNY INTELLIGENS FAJ LEHET A TEJÚTON | Harminchat kommunikálni képes civilizáció lehet a Tejútrendszerben – derült ki egy friss tudományos modellszámításból. Mint ahogy az is, hogy miért nem tudunk velük mégsem „beszélgetni”.

Brit tudósok szerint… – nem kevés hír kezdődik így. Azaz már-már szállóigévé vált ez a bevezető félmondat. Vagy éppen – vérmérséklettől, beállítottságtól függően – szitokszóvá, netán egyszerűen csak üres frázissá.

Néhány napja azonban egy tényleg elgondolkodtató adatsor járta be a világsajtót. E szerint 36-ra tehető azon bolygók száma, amelyeken fejlett, akár rádióhullámokkal is üzenni tudó civilizáció létezhet – legalábbis a brit tudósok álláspontja szerint…

A Nottinghami Egyetem szakemberei nem sikerkönyvet írtak, de nem is tévéműsort vagy hollywoodi szuperprodukciót gyártottak, hanem egyszerűen csak számolgattak – eredményeiket viszont hitelesíti, hogy a szakmai körökben jól ismert The Astrophysical Journal is közzétette azokat.

ÖTMILLIÁRD ESZTENDŐ Christopher Conselice, az intézmény asztrofizikus-professzora közleményben ünnepelte csapata eredményét. A hangzatos bejelentés mögött azonban jobbára egy egyszerű modellszámítás húzódik meg. Az újdonság legfeljebb az benne, hogy ma sokkal több bolygóról tudunk, mint akár csak öt-tíz esztendeje. Ez a szám most már közel 4300, így pontosabb becslést lehet adni arra nézve, hogy a galaxisunkban található bő 250 milliárd csillag közül hánynak lehet bolygórendszere, és azok közül mennyien lehetnek azok, amelyekben Föld típusú, az életet hordozni képes planéták vannak.

A britek számításukat a kopernikuszi határ szabályára alapozták, amely szerint az értelmes élet kifejlődéséhez hozzávetőleg ötmilliárd év szükséges. Vizsgálták azt is, hogy galaxisunk csillagai közül melyiknek milyen a kora. Leegyszerűsítve tehát arra jutottak, hogy a Tejúton jó közelítéssel 36 olyan nap lehet, amely körül olyan bolygórendszer van, amelynek valamely tagján a miénkhez hasonló fejlettségű civilizáció kialakulhatott. De a változókat figyelembe véve valójában 4–211 ilyen csillag létezhet – hívták fel a figyelmet.

Abból indultak ki, hogy a földi életnek 4,5 milliárd évre volt szüksége ahhoz, hogy rádióhullámokkal kommu

nikálni képes emberiség alakuljon ki rajta. A legalább 5, illetve a 4,5–5 milliárd esztendő a gyenge és erős kopernikuszi határ. A nagy szórás abból is adódik, hogy még csak becsülni sem tudjuk, milyen hosszú ideig marad fenn egy fejlett civilizáció, mielőtt egy természeti vagy társadalmi kataklizma elpusztítja vagy magát a közösséget, vagy esetleg csak a kommunikációs képességet, hajlandóságot.

LEGALÁBB 17 EZER ÉV De ha feltételezzük, hogy több tucat értelmes civilizáció van éppen, és eloszlásuk egyenletes a Tejúton, akkor is átlagosan 17 ezer fényévenként akad egyetlen kommunikálni képes társadalom. Mi száz éve indítottuk útjára első rádióadásainkat, és ha a friss számítás igaz, akkor még 16 900 esztendeig nem jutnak el más intelligens fajokhoz, vagy ha előbb el is jutnak, le

het, azok már kihalnak addigra, mire a mi jeleinket foghatnák…

Mindez nem zárja ki, hogy az elmúlt évmilliókban már voltak nekünk üzenő értelmes lények, de a civilizációs időablakok – a sok ezer éves célba érési intervallumokat is figyelembe véve – nem feltétlenül működnek. További hatalmas probléma, hogy a Nap típusú törpecsillagok fényét nem vagy alig érzékeljük, így nem tudjuk, valójában mely Földön kívüli bolygórendszer felé irányítsuk antennáinkat.

Az esélyeink a kapcsolatfelvételre tehát körülbelül olyanok, mintha a Csendes-óceánon véletlenszerűen elhelyeznénk 36 (vagy akár 211) gumicsónakot. A bennük lévőknek adnánk egy öt kilométeres hatósugarú adóvevőt, valamint egy hónapra való élelmet és vizet. Még ez esetben is nagyságrendekkel több lenne az esély arra, hogy két gumicsónak egy hónapon belül az adóvevők hatósugarán belülre kerül, mintsem annak, hogy mi a planétánkon intelligens lények üzenetét fogjuk.

Az ilyen adások befogásának az esélyét viszont növelheti, ha nem száz, ha

nem sok-sok ezer éven át képes fennmaradni, fejlődni egy idegen társadalom. És mondjuk képes százszámra automatákat küldeni minden irányba, amerre ígéretes bolygórendszereket feltételez. Egy magasabb technológiai színvonalat feltételezve elképzelhető, hogy pár ezer, pár tízezer esztendeig működni képes jeladó szondák a közelébe juthatnak egy-egy rádiós kommunikációra képes civilizációnak.

Az efféle szcenárióban reménykedőket segíti az a tény is, hogy van egy egységes, kozmikus rádiósáv, amelyben érdemes hallgatóznunk, melyet a bolygó légköre átenged, illetve a kozmikus háttérzajtól jelentősen távol helyezkedik el a hullámhosszspektrumon. Feltételezzük persze, hogy a szén- és oxigénalapú létformáknak hasonló légkörre van szükségük.

Ugyanakkor a Nottinghami Egyetem tudósai szerint az, hogy eddig nem bukkantunk idegen értelemre, azért nem jó jel, mert arra mutat, hogy sok ezer éves civilizációk nem vagy nagyon ritkán fordulnak elő a Tejúton. (Távolabbi galaxisok milliárdjai léteznek, ám az ezekkel való kapcsolat lehetetlen, mert a legközelebbi, az Androméda-köd [M31] is 2,5 millió fényévre van, tehát egyetlen üzenetváltás ötmillió évbe telne…)

1, 200 VAGY 20 000 A világ legnagyobb tudományos felfedezése lenne tehát, ha bármilyen, hát ha még értelmes életnek legalább érdemi nyomaira, bármilyen cáfolhatatlan bizonyítékára bukkannánk. Ennek ellenére a SETI (Search for ExtraTerrestrial Intelligence – földön kívüli intelligencia keresése)-kutatások mégis inkább hobbijelleggel folynak, nem pedig állami alapkutatások részeként. Ez pedig nemcsak azt jelzi, hogy itt egy nagyon izgalmas, de nem megfogható

tudományos határterületről van szó, hanem azt is: a tudományos világ nagyobb része egyáltalán nem hisz abban, hogy értelmes lényektől érkező rádiójeleket foghatunk. Pedig ha piszok szerencsénk lenne, akkor a Csendes-óceán két sárga csónakja egy napon akár találkozhatna is. Ehhez azonban reálisan az szükséges, hogy nagy pontatlanság, tévedés legyen a Nottinghami Egyetem teoretikus, pusztán matematikai modelljében, és ne legfeljebb 211, hanem inkább ötvenszer-százszor enynyi idegen civilizáció legyen. S meg is érkeztünk a jó öreg Fermi–Hart-paradoxonhoz (lásd erről külön írásun

| SKYNET |

HA VANNAK, MIÉRT NINCSENEK SEHOL? Ha a földön kívüli civilizációk létezésének nagy a valószínűsége, akkor hol vannak? – tette fel a kérdést az atombombaprogramban is dolgozó világhírűfi zikus, Enrico Fermi, amikor 1950- ben kollégáival, valószínűleg Teller Edével, Herbert Yorkkal és Emil Konopinskival ebédelt. Ezt az elméleti problémát alaposabban 1975- től vizsgálta Michael Hart. A Fermi–Hart-paradoxon tehát egy igen fontos alaptézis lett az idegeneket kutató szűkebb tudományos körökben. Ez pedig feloldhatatlan ellentmondás marad mindaddig, amíg cáfolhatatlan tudományos bizonyítékot nem találunk a földön kívüli civilizáció bármilyen formájára, nem bukkanunk esetleg kolonizált bolygórendszerek, idegen szondák nyomára, rádiójelekre. Ezek szerint az intelligens élet mégis ritka, vagy az a gond, hogy az értelmes fajok vélhető megjelenési formáiról, fejlettségi szintjéről vagy társadalmukról, céljaikról szóló feltevéseink tévesek. Azaz nem kolonizálnak, nem szempont nekik az űr felfedezése és más létformák kutatása. Vagy éppen: tényleg nincsenek pár ezer évnél tovább élő fejlett civilizációk, így az időablakaink nem találkoznak, mert e társadalmak szükségszerűen elpusztulnak vagy elpusztítják magukat, mielőtt például meghallhatnák egymás rádióüzeneteit. Mert ha mondjuk a csillagközi utazás sima, földi rakéták sebességével zajlik, akkor is csak 5–50 millió évbe telne például kolonizálni az egész galaxist, ami rövid időtáv kozmikus viszonylatokban – még sincs nyoma űrgyarmatosításnak. De ha a kolonizáció célszerűtlen vagy érdektelen is az összes idegen civilizáció számára, a galaxis nagyarányú felfedezése még mindig lehetséges szondákkal, ám ezeknek sincs jele a földi ásatások sok millió évre visszapillantó eredményeiben sem. Rádiójeleket sem fogunk száz éve sehonnan, pedig az ötvenes-hatvanas évektől kezdve célirányosan hallgatjuk az űr mélységeit. Ha mást nem, legalább régen kihalt intelligenciák kósza adásait kellene fognunk nagy néha. Három fontos kutatót kell még említeni. Frank Drake 1960-ban megpróbálta rendszerbe foglalni és megbecsülni a földön kívüli élethez kapcsolódó számos valószínűségi változó értékét, ám szélsőséges bizonytalanságokba ütközött. Ezen kritériumok maximumát használva 1966- ban Carl Sagan arra jutott, hogy a Tejútrendszerben akár egymillió kommunikációra képes civilizáció található – bár később e becslését túlzónak nevezte. Maga Drake tízezerre tette ezt a számot. Frank J. Tipler viszont a Drake-formula minimális értékeit vette elő: arra jutott, hogy a galaxisonkénti civilizációk átlagos száma sokkal kevesebb, mint egy… A baj az, hogy fogalmunk sincs a képlet alapszámairól: mondjuk arról, hogy hány bolygórendszerben alakulhat ki élet, ezek közül hány fejlődik intelligenssé, vagy ha azzá is fejlődik, átlagosan meddig marad fenn egy-egy technikai civilizáció.

kat is), amely csak annyit kérdez: ha léteznek idegenek, akkor hol vannak, miért nem látjuk, halljuk őket, miért nem leljük a nyomaikat? HALASKA GÁBOR