MDI_2025-03-27

VÉG(R)E?

—

Törvény védi a gyerekeket a deviáns szexuális szokások reklámozásától

A szigorítás háttere: mit mond a jog és a pszichológus? —

A gőg, neheztelés és harag felvonulása

Pride: büszkeség, gőg. Érdemes volna pszichológiailag utánajárni, miért is ezzel a címkével látták el az lmbtq-felvonulásokat, amelyek mostanra globális jelenséggé váltak. A büszkeség még elmegy, de a gőg mégiscsak jellemhiba. Ahol az angol Szentírásban pride-ot írnak, ott a magyarban gőgöt. A Példabeszédek könyve szerint: „Utálat az Úrnak minden gőgös ember, kezemet adom rá: nem marad büntetlen!” De maradjunk a jóindulatú értelmezésnél, a pride-osok úgysem tekintik referenciának a Bibliát.

SZILVAY GERGELY

A Pride, ha minden igaz, a Stonewall Inn New York-i melegbárban tartott 1968-as rendőrségi razzia után kezdett masírozni a nagyvárosok utcáin, mintegy megemlékezésként az akcióról. Ha ezt vesszük, meg a rendszeresen használt kisebbségi áldozati retorikát, akkor az derül ki, hogy valójában a nietzschei resentment, azaz a neheztelés és harag fogalma jobban kifejezi a Pride lelkületét. Az lmbtq-mozgalom neheztel és haragszik a világra. Ezt próbálja átfordítani, átmaszkolni büszkeséggé, de ez elég keserű büszkeség. Nézzük, mit mondanak a szakértők! Hal Melinda klinikai szakpszichológus lapunknak kifejtette, hogy az utóbbi években szadomazochisztikus szexuális tartalmak jelentek meg a felvonuláson, akár láncon vezetett emberek is. Ez mind egyértelműen egyszerre szexuális és erőszakos ingerlés, ami összességében zavarodottságot, értetlenséget, szorongásos nehézségeket vagy akár hangulati ingadozásokat válthat ki az arra nem felkészültekben. Emellett a kötődési mintázatról negatív képet láttat. Bánki M. Csaba pszichiáter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora azt fejtegette, hogy a Pride nem jogokról, hanem a botránykeltés szabadságáról szól.

„A Pride a felfordult világot akarja normalizálni, normává tenni”

Mivel pedig az lmbtq-mozgalom azt hirdeti, hogy tagjai nem tehetnek arról, milyen a szexualitásuk, ezért az nem érdem, így büszkeségre sem ad okot.

A Pride nem önmagában áll (vagy vonul), együtt kell értelmezni az lmbtq-mozgalommal. A kulcs az emberkép: eme mozgalom antropológiája teljesen más, mint a hagyományos emberkép. Élesen szétválasztja a testet és a lelket, testünket és egész valónkat nem tekinti értelmes egésznek, amelynek célja, teleológiája van.

Persze mindenkinek lehetősége van kárt okozni saját magának. Csakhogy másokkal ezt nem teheti meg. A gyermekek pszichéje még törékenyebb, képlékenyebb, mint a felnőtteké. Nincs olyan, hogy lmbtq-gyerek, mivel a gyermeknek nincs tudatos nemisége, az később alakul ki; a pszichoszexuális fejlődés egészen húszéves korunkig tart. A nemiidentitás-zavart a kisgyermekek kamaszkorukra spontán kinövik. Az lmbtq kamaszok jelentős hányada ifjúkorára elfelejti a tumultuózus éveket, és heteroszexuális lesz. Magyarán nem jó, ha a gyermekeket belerángatják az lmbtq-harc frontvonalába.

A történelmen végigvonul a felfordult vagy kifordított világ karneváli jelensége, amelyből nekünk leginkább a farsang maradt. Ekkor kigúnyolták a hatalmasságokat, nők férfinak, férfiak nőnek, laikusok püspöknek öltöztek – ezért „felfordult világ”. Ilyesmiknek a maradványa a New Orleans-i Mardi Gras vagy a riói fesztivál meg a velencei karnevál is. Mondhatnánk, hogy a Pride is ez modern formában. Csakhogy a Pride eme felfordult világot akarja normalizálni, normává tenni. A régiek ilyet nem akartak. S nekik volt igazuk.

6 | Fókusz

KÖZÉLET

8 | Megszűnt Európa rendje

Interjú Maróth Miklóssal

14 | Vége a provokációnak?

A Pride rég nem az elfogadásról szól, sokkal inkább a deviáns szexuális szokások felvonultatásának a terepe

22 | Újragombolnák az uniós kabátot

A nemzeti alkotmány álljon újra az európai jog felett, és vessenek véget az Európai Unió Bírósága hegemóniájának – ezt javasolja az MCC és az Ordo Iuris kutatóintézet

24 | Versenyben a diákokért

Milyen szempontok alapján érdemes iskolát választani? Mennyire vannak segítségünkre a rangsorok?

28 | Valami mindig megtapad

LÁNCZI ANDRÁS

30 | Kormányon nem lehet sumákolni

ZILA JÁNOS

Maróth Miklós Széchenyinagydíjjal kitüntetett professzor az értékvesztett Európáról, a magyar tudomány presztízséről és az elhúzódó orosz–ukrán háborúról

KÜLHON

32 | Magyar sportolósors a mai Romániában

8. oldal |14| |34|

Biró Krisztiánt senki nem kereste a román birkózóválogatottól, amióta Dragoș Zuz edző levetette vele a magyar mezt, ő pedig tiltakozásul otthagyta az edzőtábort

KÜLFÖLD

34 | Nehéz szülés Némethonban

Bár a CDU és az SPD nagykoalíciója elméletben könnyen összeállhatna, most mindkét párt a maga komplett programját szeretné lenyomni a másik torkán

38 | A háború pusztít, a tárgyalás döcög Továbbra sincs megegyezés a tűzszünetről, az amerikaiak gyorsítanák, az oroszok lassítják a folyamatot

41 | Valakit itt elárulnak VECZÁN ZOLTÁN

GAZDASÁG

42 | Lelepleződtek a multik

Bevált a kormány terve, az árrésstopnak köszönhetően a várakozásokat meghaladó mértékben csökkent az érintett harminc élelmiszerfajta ára

SPORT

48 | Kilépett az árnyékból a fényre

Imre Bence tavaly nyár óta a világ legerősebb kézilabdabajnokságában szerepel – a fiatal tehetség első Bundesliga-idényéről mesélt lapunknak

META

KÖNYVEK A JÖVŐRŐL

52 | A hit mint észszerűség

JEGYZET

53 | Védjük meg a gyerekeket, de hogyan?

MÁTHÉ ZSUZSA

Impresszum

TUDOMÁNY

54 | Magyar kutatás célozza a minél gyorsabb repülést

A repülésben a határ a csillagos ég – vagy annak határa: hazai szakemberek kutatómunkája is segíti a légi járművek sebességnövelését

DIVAT

56 | A kiválasztottak táskája

Státuszszimbólum, renoméján a viharos gazdasági helyzet sem hagyott nyomot – ez az Hermès divatház ikonikus Birkin táskája

ÉLET

58 | Ezt akartam mindig: összekötni az eget a földdel

Ferencz Marcel friss Kossuth-díjas építészmérnök mesterekről, szárnyaló magyar lélekről és arról, hogy a jövőbe csak a múlt kincsein át vezethet út

SZÍNHÁZ

64 | Várj reám, és én nem jövök

Személyes apokalipszis és ma is tökéletesen érvényes, röhejes korrajz – a Miskolci Nemzeti Színház Ivanovját már csak a címszereplő Harsányi Attila miatt is érdemes legalább egyszer megnézni

TÁRCA

A kertember 35.

65 | A tavasz ébredése HEGYI ZOLTÁN

UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS

66 | Lelassulni SKRABSKI FRUZSINA

Címlap: Mandiner-grafika

Lapigazgató-főszerkesztő: Szalai Zoltán | Főszerkesztő-helyettes: Boris Kálnoky, Szalai Laura | Lapszerkesztő: Őry Krisztina | Főmunkatárs: Petri Lukács Ádám, Sal Endre, Szilvay Gergely | Rovatvezetők: Nagy Gábor (Közélet), Veczán Zoltán (Külhon, Külföld), Santo Martin (Makronóm), Nagy Péter (Sport), Rajcsányi Gellért (Élet, Meta) | Művészeti vezető: Keczeli Zoltán | Tördelőszerkesztők: Kónyi Zoltán, Krix Bettina | Vezető fotós: Földházi Árpád Fotó: Ficsor Márton | Munkatársak: Ádám Rebeka Nóra, Almási B. Csaba, Baranya Róbert, Farkas Anita, Ferentzi András, Győrffy Ákos, Hajdú Tímea, Kemenes Tamás, Kohán Mátyás, Konopás Noémi, Kovács Gergő, Nagy Ervin Nagy Kristóf, Pálfy Dániel Ábel, Varga Mátyás Zsolt, Veszprémy László Bernát | Vezető olvasószerkesztő: Póla Gergely | Olvasószerkesztők: Gulyás Orsolya, Weisz Teodóra | Adatelemző: Nagy Kristóf | Kiadó: Mandiner Novum Zrt. Cím: 1114 Budapest, Bartók Béla út 43–47. | Felelős kiadó: Kereki Gergő | Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 6729 Szeged, Szabadkai út 20. | Felelős vezető: Marancsik Roland | ISSN 2676-9298 MANDINER.HU – főszerkesztő: Kereki Gergő | főszerkesztő-helyettes: Kacsoh Dániel | Árusításban terjeszti a Lapker Zrt. | Előfizethető e-mailben: ugyfelszolgalat@mandiner.hu; honlapon: mandiner.hu/elofizetes Lehetséges fizetési módok: bankkártya, csekk, banki átutalás. Előfizetési díj belföldre: 1 évre 41 880 Ft, 6 hónapra 20 940 Ft, 3 hónapra 10 470 Ft, 1 hónapra 3490 Ft.

fókusz

Ferenc pápa a hívőket köszönti a római Gemelli-kórház erkélyéről, mielőtt visszaindul a Vatikánba 2025. március 23-án. A római katolikus egyházfőt február 14. óta ápolták a kórházban kétoldali tüdőgyulladás miatt. A szentatya első nyilvános szereplésén bár nehezen beszélt, köszönetet mondott a kórház előtt várakozó tömegnek, külön megszólított és megáldott egy nőt, aki virágot tartott a kezében.

FOTÓ: AFP / ALESSIA GIULIANI

Megszűnt Európa rendje

KACSOH DÁNIEL FOTÓ: FÖLDHÁZI ÁRPÁD

Mi Magyarország útja a változó világrendben? Merre tovább, Európa?

Milyen állapotban van a magyar tudomány? Interjú a Széchenyi-nagydíjjal kitüntetett Maróth Miklós professzorral.

Professzor úr, látta már a Hunyadi sorozatot?

Nem, és félek tőle, nem is fogom. Ez nem elvi kérdés, pusztán arról van szó, nincs rá időm, a televízióban csak a híreket szoktam megnézni, moziban is akkor voltam utoljára, amikor a ma már ötvenévesnél idősebb fiaim még a lábamon ültek a vetítőteremben. Aki humán területen dolgozik, annak olykor céltalanul is kell olvasnia szövegeket. Szó sincs tehát arról, hogy elutasítanám az ilyen „világi hívságokat”.

És mit gondol arról, hogy az ilyen produkciók ráirányítják a figyelmet történelmünkre, illetve a hőseinkre?

Ezt fontosnak tartom. Mindig irigyeltem az angolok hasonló történeteit, például Artúr király legendáit, amelyek azt sugallják, ők valamiféle kivételes nép. Mostanában a törökök sulykolják bele az arab világba meglehetősen kommersz dolgaikkal vezető pozíciójukat – megjegyzem, mivel ezeket a kulturális termékeket Magyarországon is el lehet érni, sokan török olvasatban ismerik meg történelmi eseményeinket. Ennek a műfajnak tehát van egyfajta propagandaereje, én ugyanakkor nem szorulok rá, magamtól is tudom, hová tartozom, hol a helyem.

Ha már itt tartunk: gratulálunk a nemzeti ünnep alkalmából átvett Széchenyi-nagydíjához. Nem ez az első rangos állami elismerése. Mit jelent önnek? Egy módon adhattam a feleségem tudtára, hogy ez komoly esemény: közöltem vele, ehhez új ruha

kell. Azt azonban én is csak az unokámtól tudtam meg, hogy eddig hatszor osztották ki e díjat, s ez volt a hetedik alkalom. Ennél is jobban megrendültem, amikor megnéztem, kikkel osztozom az elismerésen.

Elismerés vagy felelősség?

Számos kitüntetést kaptam életem során, s mindig azt éreztem, egyszer talán majd meg is érdemlem.

A Magyar Corvin-lánc Testület székházában vagyunk. Ennek a körnek olyan személyiségek a tagjai, akik sok mindent letettek az asztalra, és tanácsaikkal most vissza akarnak adni a nemzet egészének. Jól látom?

Az ember akkor jár el helyesen, ha mindig adni akar a nemzetének. Amikor járom az országot, látva a hétköznapokban dolgozó embereket, mindig szembesülök vele, hogy kik és hogyan tartják el úgymond a tudományt. Ők teremtik meg a lehetőséget arra, hogy az egész országnak hasznos szellemi teljesítmények szülessenek a részünkről. Mindig is tisztában voltam tehát azzal, hogy voltaképpen kivételezett helyzetben vagyok, ami felelősséggel jár. Kötelességem szolgálni a hazámat, ez számomra egyértelmű.

„Az ember akkor jár el helyesen, ha mindig adni akar a nemzetének”

MARÓTH MIKLÓS

1943-ban született Budapesten. Az ELTE BTK latin–görög–arab szakán végzett, 1970ben doktorált, 1974-ben a nyelvtudomány kandidátusa lett, 1988 óta a nyelvtudományok doktora. Ösztöndíjjal tanult Bagdadban, Bécsben, vendégkutatóként a Harvard, illetve a Cambridge-i Egyetemen. Évtizedekig az MTA Ókortudományi Kutatócsoport munkatársa volt, 1992-től a PPKE BTK egyik szervezője, alapító dékánja, 2013-ig klasszikafilológia és arabisztikaprofesszora. 2002 óta az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének igazgatója, 2019. szeptember 1-jétől az MTA régi kutatóintézeteit összefogó szervezet, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke. Az MTA rendes tagja, a Magyar Corvin-lánc, a Széchenyi-díj, valamint a Széchenyi-nagydíj birtokosa.

„Csomó európai ország nevetség tárgyává vált”

Hogyan látja a magyar tudomány presztízsét ebben a gyorsan változó világban?

Ez rendkívül összetett kérdés. Lehet mindenféle statisztikát összerakni például a publikációk növekedéséről, ám az nem mutatja a teljes képet. Már csak azért sem, mert ez a terület világszerte felhígult, a legtöbben már csak karriervágyból jegyeznek tudományos cikkeket, miután ez lett az előmenetel feltétele. Ma sokkal inkább születnek alibi könyvek, mint valódi súlyos munkák. Fontos azonban rámutatni: a magyarok átlagosan kevesebbet publikálnak, de jobb minőségben. Kérdés, hogyan folytatódik mindez, mi lesz a jövő útja, ám szégyenkezni semmiképp nincs okunk.

A jövő útja lehet a mesterséges intelligencia?

Lehetőséget vagy veszélyt lát benne? Fiatalkoromban rengeteg olyan tevékenységet kellett folytatni, ami rendkívül időigényes volt, ám nem vitte előre az embert. Például az első könyvemet Svájcban írtam, a legépelése három hónapig tartott, egy szerkesztő barátom javaslatára pedig újabb három hónapig tartott a tagolás és az újragépelés. Ez összesen fél év. Ma ilyesmire nincsen szükség: tehát a számítógép semmiképp nem jelent veszélyt, éppen ellenkezőleg. Szerintem a mesterséges intelligenciára is így kell tekinteni, a kérdés az, mire akarjuk használni. Az lenne a jó, ha a technikai feladatokat váltanánk ki vele.

Az Egyesült Államok ötszázmilliárd dollárt készül az MI fejlesztésére költeni.

Eredeti gondolata ettől még nem lesz a mesterséges intelligenciának, a tudomány lényege márpedig az, hogy eredeti gondolattal álljon elő az ember.

Visszatérve Magyarországra: mennyire jogos a nyugati vád, hogy a kormány korlátozza a tudomány szabadságát?

Ez már a Kádár-korban sem volt igaz, az én területemen bizonyosan nem, nemhogy napjainkban. Egy próbálkozásról tudok: volt egy kolléganőm akkoriban az akadémiai könyvtárban, akit a kommunista párt bízott meg még az ötvenes években az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról szóló kötet megírásával, ám mire elkészült, a megrendelt narratíva már nem volt érvényes, így elmarasztalták. Szegény belebolondult. Ma azonban egyenesen abszurdum még a felvetés is, hogy bárkinek politikai utasítások mentén kellene végeznie

a tudományos munkáját. Sőt. Az utóbbi években a kutatóintézeti hálózatnál azt tapasztaltuk, hogy a nemzetközi mainstream társadalomtudományi folyóiratok liberális irányzatúak: ha Magyarországról a kormánnyal ellentétes ideológiát képviselő munkát kapnak, megjelentetik, ha nem olyan érkezik hozzájuk, erre esélye sincs a szerzőnek. Vagyis nemzetközi szinten igenis lehet érzékelni ellenkező irányú nyomást. Bizonyos területeken a tudománynak igazodnia kell a liberális irányvonalhoz, ha érvényesülni akar – ami szomorú. Itthon ellenben semmiféle hatalmi nyomást nem tapasztaltam.

Maróth Miklós átveszi a Széchenyi-nagydíjat

Sulyok Tamás köztársasági elnöktől az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából az Országház kupolacsarnokában március 14-én

„A jövőnk azon múlik, mennyire sikerül felfuttatni a tudományos életünket”

Egy minapi interjúban Európa értékvesztéséről értekezett. Hogyan látja ma ezt a kérdést?

Amikor az ember folyton értéksemlegességről hall, illetve arról, hogy a gyermek majd eldönti, milyen nemű lesz, amikor felnő, tulajdonképp arról van szó, hogy egészen egyszerűen kikerülik a különböző értékeket. Ezek az értékek valaha szülőről gyermekre, nagyszülőről unokára szálltak. Gyermekként sokat voltam én is a nagyszüleimnél, így túlzás nélkül mondhatom, belekóstoltam a tizenkilencedik századba, megéltem a huszadikat, az unokáim révén pedig a huszonegyedikbe is beleláthatok. Fontosnak tartom, hogy meglegyen a kapcsolódásunk a régi korokhoz. Korábban évszázadokig nem változott annyit az élet, mint most néhány évtized alatt. Megvannak a töréspontok is. Például 1956 előtt és után Magyarországon teljesen mást játszott a rádió, mivel a forradalom utáni egyetlen közvetlen engedmény a

nyugati zenék beengedése volt, a magyar nóták és népdalok rovására. Biztosan maradi vagyok, de régen már az öltözet alapján meg lehetett mondani, honnan származik az illető – ma mindenki szinte ugyanolyan ruhákban van szerte a világon. Oda a hagyomány és az erkölcsi tartás, ma diszkókultúra van.

Ezek inkább formai jegyek. Egy alkalommal arról értekezett, most fordul elő először Európa történetében, hogy válságok idején nem nyúl vissza a gyökereihez. Pedig ebből korábban újabb és újabb reneszánszok következtek. Ez mit jelent?

Ez megszakadt. Napjaink nyugati politikusai úgy döntöttek, befogadunk embereket, akiket nem aszszimilálunk, sőt magunk fölé emeljük őket, hiszen minket lehet, őket nem szabad megsérteni. Látjuk a következményt: nem maradnak meg a hagyományos európai értékek.

KÖZÉLET

Melyek ezek egyébként?

A család, a megbízható, lelkiismeretes és tisztességes munka, valamint a szervezettség. Ezek mind hanyatlanak. Utóbbi kapcsán elég arra gondolni, hogy a kiutasított illegális migránsokat nem képesek kitoloncolni, csomó európai ország nevetség tárgyává vált. A napóleoni háborúk idején volt egy mondás, miszerint egy egyiptomi katona felér két franciával, két egyiptomi másfél franciával, tíz egyiptomi két franciával, száz egyiptomi pedig tíz franciával. Miért? A szervezettség miatt. Megszűnt Európa rendje, bejött egy olyan réteg, amelyre nem vonatkozik az állami törvény, a saría szerint akar élni. Az iszlám szabályai szerint csak akkor maradhatnak idegen környezetben Mohamed követői, ha meg tudják teremteni maguk körül a muszlim élet lehetőségeit – és ha térítenek. Vagyis nem arról van szó, hogy integrálódnak, hanem ők akarnak integrálni minket. Ezért alakultak ki zárványok a kontinens nagyvárosaiban.

Európa számos válság és csapás után is újra tudta építeni a társadalmait az évszázadok során. Élt már át ennél roszszabb korszakokat is. Nyilván. Én egyébként az izolációnak sem vagyok a híve, hiszen amikor Európa megismert más kultúrákat, amelyekkel érintkezett, abból gyakran tudott erősödni és fejlődni. Amit érdemes másoktól átvenni, az gazdagít. Európa mindig nyitott volt a világra, a határain túlra is tekintett, kíváncsi volt mások kultúrájára. A mi egyetemeinken ezeket oktatják is, ami fordítva nem jellemző. Az úgymond egyéni migrációval és befogadással sincs semmi probléma – ellenben a tömeges illegális bevándorlással annál több. Már Arisztotelész megmondta: ha egy görög városállam túl sok idegent fogad be, előbb-utóbb elüldözik a városlakókat, vagy fordítva történik. Egy valódi politikai közösség feltétele az, hogy közösen akarjanak valami jót megvalósítani, ám ha van egy csomó idegen, akinek egészen mást jelent a közjó, nem jöhet létre semmilyen egység. Például az Osztrák–Magyar Monarchia a legjobb értelemben vett multikulturális állam volt, ahol volt egy közös kulturális és erkölcsi alap, kiegészülve az egyes nemzeti kultúrákkal, s ez így végül is sikerrel tudott működni. Európában ez ma nincs meg, ezért szétesik. Magyarország ellentart, nekünk továbbra is élnek a közös kulturális erőforrásaink – amelyek között bizony ott van Hunyadi is mint nemzeti hős.

Ráadásul egy óriási győzelem kapcsolódik hozzá, ami egyébként nem jellemző nemzeti ünnepeinkre. Árnyalnám. Hiába verték le az 1848–49-es szabadságharcot, anélkül nem valósulhatott volna meg a virágkort indító kiegyezés, ahogy 1956 nélkül sem a rendszerváltozás. Lehet leegyszerűsítve állandó kudarcokról beszélni, csakhogy az nem fedi a valóságot. A Szent Koronának sajátos nimbusza van, kevesen tudják, hogy ez Európa második legrégebbi koronája – csakhogy a legöregebb mögött már nincs is ország, nevezetesen a Német-római Császárság. Mi megmaradtunk, ez önmagában óriási siker.

„Minél

tovább húzzák a háborút, annál nagyobb lesz a veszteség”

Tagja a miniszterelnök stratégiai tanácsadó testületének. Mit javasolt neki legutóbb?

Először is: a kormányfő rendkívül éleslátó és értelmes, elég csak arra gondolni, hogyan szerepel a nemzetközi politikai porondon. Nem túlzok, egész jól elvan a tanácsaink nélkül is. Ettől függetlenül számos területen meghallgatja a véleményünket, alternatívákat akar felvázolni, a választás lehetőségét megteremteni az egyes kérdésekben. A minisztériumi hivatalok teszik a dolgukat, tőlünk viszont leginkább az az elvárás, hogy vadonatúj és merész ötletekkel álljunk elő. A tanácsokkal aztán már a miniszterelnök úr gazdálkodik, ez az ő felelőssége, illetve az ország anyagi helyzetének függvénye.

Kapott már a fejéhez, mondván, épp az ön tanácsára jelentett be valamit Orbán Viktor?

Maradjunk annyiban, hallottam olyat, hogy arra hivatkozott, amit épp én mondtam neki.

Ha már tanácsok: megítélése szerint min kellene mihamarabb változtatni az országban?

Azt mindenképp szögezzük le, akármilyen témában nem adhatunk tanácsot, csakis a szakmai tudásunknak megfelelő

„Európa már nem nagyhatalom, pedig évszázadokig az volt”

kérdésekben. Nálam ez elsősorban a kultúra és a tudomány. Hogy mit reggelizzen a kormányfő, abban például nem vagyok illetékes. Ami a kérdés lényegét illeti: Magyarországon számos kihívás, probléma van, ami elsőre nem látszik. Kevesen tudják például, hogy az Alföldnek már több olyan része van, amely fejlettebb, mint a Dunántúl egyes régiói. Ugyanakkor Vas megyéből például egyre többen mennek Ausztriába munkát vállalni, egyes osztrák falvakban színmagyar utcák vannak. Erre fel kell hívni a figyelmet. Azt már mondanom sem kell, a hattagú tanácsadó testületből hárman Vas megyeiek. Komolyra fordítva a szót: a jövőnk azon múlik, mennyire sikerül felfuttatni a tudományos életünket. Ami erre a területre jut a központi költségvetésből, az alig elég valamire. Akárcsak a háborúhoz, a tudományhoz is három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Az innovációt pedig nem a tudományos kutatást végző műhelyektől, így az egyetemektől kell elvárni. A tudományos kutatás lé-

nyege ugyanis az, hogy pénzt fektetünk abba, hogy tudást szerezzünk. Az innováció lényege ezzel szemben az, hogy tudást fektetünk abba, hogy pénzt szerezzünk. Az innováció természetes közege a piaci logikával működő „üzem”. A Magyar Corvin-lánc Testületnek ugyancsak tagja a volt MTA-elnök Lovász László, aki egy olyan matematikai tételt fedezett fel, amely nélkül ma nem lenne okostelefon. Bár ez csupán egy elem volt az innovációs láncban, vagyis nem ő találta fel az okostelefont, mégis nélkülözhetetlen az eredmény szempontjából.

Az Egyesült Államokban fordulat következett be, Kína előretör, Oroszországot nem sikerült legyőzni. Európa egyelőre tanácstalan, milyen pályára álljon – mennyire optimista a magyar jövőt illetően?

Magyarországnak valahogy mindig meg kellett találnia az utat a változó világrendben. Ez most is így van, s szerintem a miniszterelnök helyesen jelölte meg az irányt. Látni kell, Európa már nem nagyhatalom, pedig évszázadokig az volt. Ma a G7 országai a világ javainak 30 százalékát állítják elő, míg a feltörekvő és bővülő BRICS-államoknál ez a szám 36-37 százalék. Magyarország eddig remekül alkalmazkodott a gyökeres változásokhoz, szerencsére van egy keleti és egy nyugati lábunk. Mind a kettőn állni kell. Időben csatlakoztunk a Türk Államok Szervezetéhez is, miközben nagyon helyesen továbbra is tagjai vagyunk az európai közösségnek. Fontos, hogy egyik irányba se zárjuk be a kapukat.

Az utóbbi években az orosz–ukrán háborúhoz való semleges viszonyulás kapcsán olvassák a fejünkre a nyugati elköteleződés hiányát. Erről mit gondol?

Max Planck szerint a tudomány területén az új felfedezések nem úgy terjednek el, hogy azonnal mindenki belátja az igazságukat, hanem úgy, hogy az ellenzői kihalnak. Helyes politikai felismerésnek tartom a magyar kormány részéről, hogy ez nem a mi dolgunk. Őszintén: meg nem tudnám mondani, mi a különbség az oroszok és az ukránok között, az orosz állam mégis Kijevben született, az első világháborúig fel sem merült, hogy lenne egy olyan ország, amelyet Ukrajnának hívnak.

Az ukrán nemzet most született meg, mondják. Már ha így van. Látszik a diplomáciájukon, hogy semmiféle hagyományuk nincs az államiságban. Ebbe a szörnyű konfliktusba Európának se lenne beleszólása, viszont gazdasági érdekei vannak. Annál erkölcstelenebb dolgot, mint hogy a saját maguk számára a gesztenyét lényegében az ukrán áldozatokkal kapartatják ki, nehezen tudok elképzelni. És most még heccelik, tovább akarják hergelni őket. Pedig ha 2022 nyarán Isztambulban megkötik a fegyverszünetet, ahogy arra minden lehetőség megvolt, Ukrajna nem veszít el ennyi területet és embert, nem szenved el ekkora károkat. Minél tovább húzzák a háborút, annál nagyobb lesz a veszteség! A jelek szerint azonban rajtunk kívül ez alig érdekel valakit Európában.

? VÉGE A PROVOKÁCIÓNAK

ALMÁSI B. CSABA, BOKOR GÁBOR, KRUPINCZA MARIANN

A Pride rég nem az elfogadásról szól, sokkal inkább a deviáns szexuális szokások felvonultatásának a terepe. Mostantól ennek vége lesz, de miért volt szükség a jogszabályok szigorítására? Körbejártuk.

KÖZÉLET

„Nem engedhetünk, nem mondhatunk le gyermekeink védelméről – hiába rángatnak bíróság elé Luxembourgban. Sőt, azt javaslom, itt menjünk át ellentámadásba. Írjuk bele az alkotmányba, hogy az ember vagy férfi, vagy nő. És pont. Sőt, azt tanácsolom, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével” – fogalmazott Orbán Viktor évértékelő beszédében bő egy hónapja. A miniszterelnök az lmbtq-felvonulás szervezőinek azt üzente, minden hasonló tett kidobott pénz és idő, „mindegy, mit mond Weber körzetparancsnok és az ő magyar ügynökei”. Azóta az események felgyorsultak, s a múlt héten a parlament módosította a gyülekezési törvényt, amely szerint tilos olyan gyűlést szervezni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti.

Sulyok Tamás még a szavazás napján aláírta a törvénymódosítást. Az államfő közösségi oldalán úgy vélekedett: a gyermekjogok és a gyülekezési jog korlátlan érvényesülése során kialakuló összeütközés fogalmilag csak az egyik alapvető jognak a másik javára történő, arányos és szükséges mértékű korlátozásával oldható fel. Mint fogalmazott: jelen esetben az alapvető jogok alanyi köre (gyermekek/gyülekező személyek) és eltérő sérülékenysége önmagában is kellő súlyú érvet jelent ahhoz, hogy a gyermekek jogainak védelme javára a gyülekezési jog arányos törvényi korlátozásával történjen az alapvető jogok gyakorlása közötti normaütközés feloldása. „A parlamenti képviselők több mint kétharmada által elfogadott törvényi korlátozás kizárólag a gyermekek Alaptörvényben biztosított alapvető jogait érintő nevesített magatartások tilalmára terjed ki, így a gyülekezési jog lényegi tartalmát nem érinti” – tette hozzá Sulyok Tamás. A gyülekezési törvény módosítását egyébként a kormánypárti képviselőkön kívül a Jobbik és a Mi Hazánk képviselői is támogatták.

MAGYAR PÉTER HALLGAT

A lépés nem meglepő módon heves reakciókat váltott ki a közéletben, a parlamenti szavazás napján a Momentum képviselői még füstgyertyát is gyújtottak. „A baloldali pártok esélyt látnak a gyülekezési törvény szigorításában. A mostani akciózással az a céljuk, hogy visszavonják magukra a figyelmet, és megpróbálják visszaterelni a Magyar Péterhez távozó szavazóikat, ezzel pedig fel tudják tornázni a népszerűségüket a bejutási küszöb fölé” – fogalmaz a Mandinernek Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója, hozzátéve: már csak az „identitásszavazók” vannak az óbaloldalnál. A politológus rámutat: a gyülekezési jog szigorításával kettévált az ellenzék, hiszen a Tisza vezetője nem akar beleállni a témába, ugyanis fennáll a veszélye, hogy jobboldali szimpatizánsokat veszít, tehát nem akar kockáztatni. Az idei Pride felvonulást – már ha a törvénymódosítás után megtartják – június 28-ára szervezik. Kiszelly szerint Magyar Péter arra játszik, hogy a megélhetéssel kapcsolatos témái tovább tartanak majd, mint a Pride-ügy, márpedig a szakértő úgy véli, a nyári uborkaszezonban már nem lesz meghatározó politikai téma a felvonulással kapcsolatos változás. Úgy számol,

„A módosításokkal az a cél, hogy vége szakadjon a Pride körül kialakult öncélú provokációs hullámnak”

akkor lehet hosszabb ideig napirenden tartani a gyülekezési törvény módosítását, ha esetleg megtartják a Pride-ot, és a hatóságok kiszabják a bírságokat. Megjegyzi, a Fidesz a kiemelten fontos gyermekvédelem terén ismét fel tudott mutatni egy eredményt, törekvést, amelyet – ha nem lesz megtartva a Pride – sikerként könyvelhet el, ha pedig mégis lesz felvonulás, akkor folytathatja gyermekvédelmi törekvéseit, amelyekhez újabb felhatalmazást kérhet a választóktól.

MILYEN ESETBEN TARTHATÓ MEG A PRIDE?

Az elfogadott jogszabály értelmében Magyarország területén kizárólag olyan gyűlés tartható, amely tekintettel van a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogára, ezért tilos az olyan rendezvény megtartása, amely a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározott tilalmat sérti. A gyámügyi törvény egyik rendelkezése szerint a gyermeki jogok biztosítása érdekében nem szabad tizennyolc éven aluliaknak pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerű-

„A nemi identitások reklámozásától a jog eszközeivel is meg kell óvnunk a gyerekeket”

síti, jeleníti meg. Az illetékes hatóság a gyűlés megtartását megtiltja, ha a rendezvény szervezőjével való egyeztetést követően a rendelkezésre álló információk alapján megalapozottan feltehető, hogy a bejelentés tilalmazott gyűlés megtartására irányul.

Az is fontos változás, hogy a gyűlést a megtartása előtt legfeljebb egy hónappal korábban lehet bejelenteni. A parlament arról is határozott, hogy nemcsak az követ el jogsértést, aki a gyülekezési hatóságot félrevezetve tiltott gyűlést tart, hanem az is, aki ilyen eseményen közreműködőként, résztvevőként szerepet vállal. Ezek a cselekmények ezentúl szabálysértésnek minősülnek, ami miatt pénzbírság szabható ki. A bírság adók módjára behajtandó, és az így befolyt összeget a gyermekvédelem céljaira kell fordítani. A bírságot közérdekű munkával, valamint szabálysértési elzárással nem lehet megváltani.

A törvény azt is meghatározza, hogy a tilalmazott gyűlés résztvevői esetében mikor lehet megállapítani a szabálysértést: akkor, ha a gyűlést nem hagyják el azt követően, hogy a rendőrség tájékoztatta őket arról, hogy a megtartott rendezvényt megtiltották. Lényeges és vitát kiváltó rendelkezés az is, hogy a jövőben a szabálysértés elkövetésével gyanúsítható ember személyazonosságát arcképelemzéssel is megállapíthatják.

A PRIDE ÉS AZ NGÓ-K

A hazai Pride-ot 2001 óta rendezik meg a Szivárvány Misszió Alapítvány szervezésében; honlapjukon a szervezők „a hazai lmbtqközösség legnagyobb és legláthatóbb eseményeként” hivatkoznak rá. Mostanra azonban a Pride már nemcsak egy felvonulás, egy demonstráció, hanem 2018 óta egy teljes hónapig tartó rendezvénysorozat, amelynek során változatos fórumokon próbálják hirdetni elfogadtatás címszó alatt a másságot. A Pride mögött feltűnnek olyan szervezetek is, mint például a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság, az Amnesty International Magyarország vagy például a Háttér Társaság, amely az egyik legaktívabb lmbtq-jog-védő. A jobboldali pártok és közéleti szereplők évek óta kritizálták a felvonulást, mivel az eseményeken rendszeresen előfordult, hogy a felvonulók provokatív, közszeméremsértő módon mutogatták magukat.

KÖZÉLET

A törvény a már folyamatban lévő eljárásokra is vonatkozik. A jogszabály egyes pontjai a kihirdetést követő napon, míg további rendelkezései az alaptörvény módosításával összhangban április 15-én lépnek hatályba. A tizenötödik alkotmánymódosítás azt rögzíti, hogy a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való joga alapvető jogok ütközése esetén – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz.

Arról egyelőre megoszlik a jogászok véleménye, hogy zárt térben, például egy sportcsarnokban vagy csak engedéllyel megközelíthető területen – körbekerített mezőn, szigeten – megtartható-e a Pride vagy egy hasonló rendezvény. Ez valószínűleg akkor derül majd ki, ha a szervezők ezt kérik, és a rendőrség reagál rá.

KÉT ALAPJOG ÜTKÖZIK

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a Mandinernek kifejti, először is érdemes tisztázni: a módosításokkal az a cél, hogy vége szakadjon annak az öncélú provokációs hullámnak, amely az előző években a Pride körül kialakult. Szerinte mint a polgári kormány sok más intézkedését – például a kábítószer-ellenes szigorú fellépéssorozatot –, úgy ezeket a változtatásokat is a gyermekvédelem szemüvegén keresztül érdemes nézni.

„Ha valaki kinyitja a budapesti és nem mellékesen a világ más országaiban zajló Pride felvonulások képgalériáját, akkor igencsak meg fog lepődni azon, amit lát. Megbotránkoztató, provokatív, szexuálisan öncélú öltözékek, kutyakosztümös-latexbugyis felvonulók, a genderelmebaj radikális megjelenítése, nem beszélve a vallásgyalázó és -sértő tartalmakról, mindez a nyílt utcán, fényes nappal, mindenki által látható módon” – hívja fel a figyelmet. Szerinte ez a rendezvény már régen nem a szexuális kisebbségek jogai melletti kiállásról szól, s egy normális világban általában nem lenne értelmezhető, hogy valaki a szexuális orientációjának reklámozása céljából utcára menjen. „A problémára finoman szólva sem megoldás az, hogy »aki nem szeretné, hogy a gyermeke mindezt lássa, az ne menjen ki vele

Az lmbtqi+-mozgalmakat segítő szervezetek által kapott támogatások (2023, Ft)

A vizsgált szervezetek támogatásainak több mint 72 százalékát az Európai Unió költségvetéséből vagy külföldi államtól, nemzetközi szervezettől származó támogatások tették ki. Miközben az szjafelajánlásokról a magyar adófizetők személyesen döntenek, alig a 8 százalékát adták a finanszírozásnak.

Az Európai Unió költségvetéséből vagy külföldi államtól, nemzetközi szervezettől származó támogatások

A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlása

Egyéb adományok

Magyar Helsinki Bizottság Amnesty International Magyarország

Háttér Társaság Társaság a Szabadságjogokért Szivárvány Misszió Alapítvány Labrisz Leszbikus Egyesület

Transvanilla Transznemű Egyesület

„A pszichológus úgy véli, a szexualitással bizonyos kor alatt nem kellene ilyen mértékben szembesülniük a gyerekeknek”

a Pride-ra« – mint ahogyan oly sok bölcs baloldali politikustól hallhattuk. Ők is tudják, hogy egy digitalizált világban ez már nem így működik, a szexuális propaganda megtalálja a gyerekeket is” – szögezi le.

Szánthó Miklós rámutat, jelen esetben két alapjog ütközik, egyrészt a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való jog, másrészt a gyülekezési jog. „Ezek az alapjogi kollíziók gyakori jelenségek az alkotmányjogban, elég csak a véleményszabadságnak és az emberi méltósághoz való jognak az ütközésére gondolnunk. Alkotmánybíróságok világszerte emelnek egyes alapjogokat mások fölé, a magyar Alkotmánybíróság is így tett a kilencvenes évek elején az élethez és az emberi méltósághoz való joggal” – magyarázza.

Szánthó szerint mindig az a kérdés, mi a védendő társadalmi érdek, alkotmányos érték: jelen esetben nyilván a gyermekek jogai, ami az alkotmánymódosítással az élethez való jogot leszámítva felülírhat minden más alapjogot, így a gyülekezési jogot vagy adatvédelmi szempontokat is. Lehetséges, hogy néhány évtizede erre még nem lett volna szükség, ám a nyugati civilizációban az utóbbi időben azt tanítják a gyerekeknek, hogy a heteroszexualitás tanult dolog,

ami megváltoztatható. „A nemi identitások univerzumszabályokat meghazudtoló tágulásának reklámozásától a jog eszközeivel is meg kell óvnunk a gyerekeket” – szögezi le. Úgy véli, azok a balliberális képviselők, akik füstgyertyával próbálták megzavarni a gyermekek védelmét szolgáló törvények elfogadását az Országházban, azt a globalista anarchiareceptet követik, amit külföldi kitartóik a finanszírozásért cserébe elvárnak tőlük. „Itt ér össze az ideológiai nyomásgyakorlás és a politikai korrupció, s ne legyen kétségünk, ugyanaz a brüsszeli mélyállam nyitogatja a pénzcsapot a balhézó óbaloldal és a jófejkedő újbaloldal felé. Az EU és a nyílt társadalom hálózatához tartozó média és ngó-k jogi és kommunikációs uszítása borítékolható, és ez megint szuverenitáskérdésekhez vezet: szerződéses felhatalmazás hiányában milyen alapon szólhatna bele Brüsszel a család- és gyermekvédelmi jogalkotásba, pláne a kapcsolódó alkotmánymódosításba?” – teszi fel a kérdést.

„Arról egyelőre megoszlik a jogászok véleménye, hogy zárt térben megtartható-e a Pride”

MÁR RÉG NEM EGY ÜNNEP

„Emlékezetes, hogy a gyermekvédelmi törvényt 2021-ben módosították, abban helyet kapott, hogy tilos a heteroszexuálistól eltérő nemi orientáció népszerűsítése. A Pride pedig jó ideje szembement ezzel. Már rég nem egy ünnep, jogok melletti kiállás volt azoknak, akiknek a nemi identitása eltér a heteroszexuálistól. Megannyi olyan kirívó és radikális történésnek lehettünk szemtanúi a felvonulásokon az eltelt években, amelyek minden erkölcsi és morális határt átléptek. Arról nem is beszélve, hogy megjelentek a rendezvényen a politikai aktorok, akik a tömeget a saját céljaikra használták fel” – hangsúlyozza a Mandinernek Hal Melinda klinikai szakpszichológus. Példaként hozza azokat a párokat, amelyek egymást pórázon sétáltatva, kutyamaszkban vettek részt az eseményen, vagy olyan ruhában és kiegészítőkkel jelentek meg, amelyek szadomazohisztikus szexuális aktust idéztek meg. Ilyen a bőrheveder, a szájpöcök vagy az ostor.

Az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatója arra is rámutat, hogy ezek az elemek megzavarhatják a gyermekek lelki, szellemi és erkölcsi fejlődését. Sőt, szorongást is kelthetnek a kiskorúakban. Hal Melinda emlékeztet, a legtöbbször azon résztvevők voltak a leghangosabbak ezeken az eseményeken, akik ilyen szélsőségeket képviseltek. „Még azok is tisztában voltak azzal, hogy ilyen szereplők is megjelentek a felvonuláson, akik személyesen nem látogattak ki. Ezek a deviáns személyek idegrendszeri és érzelmi kárt tudnak okozni a befogadónak. De az lmbtq-közösség tagjainak helyzetét is tovább nehezítik azzal, hogy viselkedésükkel kivívták a társadalom egy

A gyülekezési jog módosítása ellen tüntetők, miután a Kossuth térről átvonultak a Margit hídra 2025. március 18-án

„Megjelentek a rendezvényen a politikai aktorok,

akik

a tömeget a saját céljaikra használták fel”

részének ellenszenvét” – mutat rá, hozzátéve: bizonyos kor alatt nem kellene ilyen mértékben szembesülniük a gyerekeknek a szexualitással.

A szakember szerint ha egy szülő kiviszi a gyermekét a Pride-ra, az nem változtatja meg törvényszerűen a kiskorú szexuális orientációját, de egyértelműen szorongást és zavart kelt a gyermekben, és nem minden szülő van arra

felkészülve, hogy egy ötéves gyermekkel arról beszélgessen, miért jelenik meg egy felnőtt hiányos öltözetben, miért van beragasztva a szája, vagy miért mászik valaki után négykézláb. „A szexuális orientáció különböző megnyilvánulásainak megértéséhez lelki érettség, szimbolikus gondolkodás kell, ami nem biztos, hogy egy tíz év alatti gyermeknél megvan” – magyarázza.

KARÁCSONY GERGELY: LESZ PRIDE!

„Budapest nem hagyja magukra, megvédi mindazokat, akiknek volt is, van is bátorságuk kiállni az önbecsülésükért, a közösségükért, a szabadságért, a szerelem erejéért. Pride lesz! Még az is lehet, hogy nagyobb, mint valaha” – reagált a változásokra Karácsony Gergely a Facebook-oldalán. Nem mindenkinek volt azonban elég és hiteles a főpolgármester kiállása. Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere élesen bírálta a főpolgármestert, miután elutasította két, a Pride-dal kapcsolatos előterjesztését. Baranyi azzal vádolta Karácsonyt, hogy nem áll ki kellőképpen az lmbtq-közösség mellett, és a világ leggyávább főpolgármesterének nevezte őt. Baranyi szerint a politikai haszonelvűség nem lehet válasz a szabadságjogok csorbítására. „Az ellenzéki taktikázást már jól ismerjük. 2018-ban és 2022-ben is megvolt az eredménye: a Fidesz totális győzelmet aratott. Ha hiszünk valamiben, akkor azt nem szabad feláldozni azért, mert adott pillanatban ez tűnik kifizetődőnek. Ha hiszünk valamiben, akkor azt meg kell védeni, nincs helye a »megalkuvásnak«” – írta.

utcán fényes nappal, vagy szexuális aktust imitálva vonaglanak a konvoj autóin. De érdemes azt is felidézni, hogy agresszív cselekedetek is történtek a felvonuláson, amikor erőszakos egyének kerültek a tömegbe. Olyanok, akiket nem szűrtek ki a szervezők” – mondja a szakértő.

KÁOSZBAN NINCS SEM TESTI, SEM LELKI FEJLŐDÉS

Hal Melinda arra is felhívja a figyelmet, tanulmányok alátámasztják, hogy a normálistól eltérő szexuális tartalmak közvetlen vagy közvetett fogyasztása kedvezőtlenül hathat a későbbiekben a párkapcsolatokra. „Nem véletlen, hogy manapság egyre nehezebben találnak hosszú távra társat maguknak a fiatalok. Többek között a Pride és az ahhoz kapcsolódó megannyi inger is hozzájárul ahhoz, hogy egyre kevesebben keresnek igazi, intim és kötődő kapcsolatot. Miért is keresnének, amikor gyermekkorukban azzal szembesültek, hogy valaki láncon vezeti, szinte dehumanizálva, nagy nyilvánosság előtt a társát? Ráadásul a szexualitás és az agresszió együttes látványa lövedékszerű ingerlést nyújt az idegrendszernek. Az a szakértő, aki mindezt eltagadja, a káosz mellett áll ki. „Káoszban pedig nincs sem testi, sem értelmi, sem lelki fejlődés” – szögezi le.

A klinikai szakpszichológus felidézi azokat a képsorokat is, amikor a Pride-on felvonulók vallásgyalázó magatartást tanúsítottak: papnak és apácának öltözve, kereszttel a kezükben jelentek meg a tömegben, a kamionokon. Sőt, sátánista szimbólumok is fel-felsejlettek a fotókon. „S ha már jelmezek, akkor arról is fontos beszélni, hogy az sem gyerekeknek való látvány, ahogy csili-vili női ruhába bújt férfiak menetelnek az

A szakpszichológus összegzésképp elmondja, hogy a Pride esetében az utóbbi években az is problémává vált, hogy felcserélte az alapvető értékeket. A demonstráció az életvédelemmel helyezkedett szembe azáltal, hogy azt üzente, bárki bármilyen formában élheti a mindennapjait. „Jómagam nem szeretném, hogy a gyerekemet a Pride nevelje, illetve azok az influenszerek, akik a közösségi médiában kiállnak e mellett az eszmeiség mellett. Szülőként szeretném én eldönteni, hogy mi módon ismertetem meg vele a szexualitás kérdéskörét” – hangsúlyozza.

Újragombolnák az uniós kabátot

KOHÁN

MÁTYÁS

A nemzeti alkotmány álljon újra az európai jog felett, az Európai Bizottságot rendeljék a tagállami kormányok alá, és vessenek véget az Európai Unió Bírósága hegemóniájának –többek között ezt javasolja a Mathias Corvinus Collegium és az Ordo Iuris kutatóintézet.

Nagyot álmodott a magyar Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a lengyel Ordo Iuris kutatóintézet: Great Reset néven az EU átfogó reformjára irányuló javaslatcsomagot tett le az asztalra, amelyet március elején az amerikai republikánusok legfontosabb agytrösztjével, a Heritage Foundationnel közösen mutatott be. A dokumentum szerzői fekete öves européerek – Rodrigo Ballester, az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője tizenhat évet dolgozott uniós tisztviselőként, Jerzy Kwaśniewski Ordo Iuris-elnök négy lengyel igazságügyi miniszternek volt a tanácsadója, Jarosław Lindenberg pedig harminchárom évet töltött a lengyel külügyminisztériumban, négyszeres nagykövet és külügyminiszter-helyettes volt.

A Great Reset szerzői megállapítják, hogy az Európai Unió ma természetét tekintve valahol egy nemzetközi szervezet és egy állam között van: bár a tagállami kormányok meghatározók az Európai Tanácsban, az közvetlenül alkalmazandó jogszabályokkal bír; közös valutája van; az uniós tagállamok állampolgárai a nem uniós állampolgárokhoz képest többletjogokat élveznek a többi tagállamban; és nemzetek feletti a közigazgatása. Az EU jelenlegi fejlődési iránya azonban „aggodalomra ad okot”, mivel „aláássa azokat az alapvető értékeket, amelyeket fontosnak tartunk: a képviseleti demokráciát, a nemzeti szuverenitást, a kulturális identitás tiszteletben tartását, a vélemények sokszínűségét, a gazdasági szabadságot és fejlődést, a családot mint a társadalom természetes és alapvető egységét (férj, feleség és gyermekek), valamint a belső biztonságot”.

A képviseleti demokrácia értékét az sérti, hogy a fontos EU-s intézményeket, köztük az Európai Bizottságot és az Európai Unió Bíróságát sem a nép választja. A nemzeti szuverenitást az ássa alá, hogy az unió intézményei „saját szerepüket messze túlterjesztik a szerződések által megszabott határokon”, miután az Európai Parlamentet és az Európai Tanácsot is az egyre szorosabb integráció hívei,

„Az Európai Unió legyen a mostaninál rugalmasabb, decentralizáltabb, demokratikusabb és dereguláltabb intézményi konstrukció”

a centralisták nagykoalíciója uralja. Az EU vagy figyelmen kívül hagy, vagy kifejezetten támogat a polgári szabadságjogokra leselkedő számos fenyegetést, akadályozza a meg nem született gyermekek abortálásának vagy a fogyatékkal élők eutanizálásának tilalmát. A tagállami kulturális identitások leépítéséhez járul hozzá a mesterséges „európai identitás” és „kulturális európaiság” erőltetése, az eltávolodás Európa gazdag kulturális örökségétől. A javaslatcsomag szerzői szerint emellett az unió „nem volt képes megfelelően kezelni a belső biztonságot fenyegető modern kihívásokat”, elsősorban az illegális migrációt. Az EU, amely „egykor a gazdasági növekedés motorja volt, lassan annak akadályává válik”, hiszen míg korábban a deregulációt, az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlását segítette elő, mára évente több száz szabályozást vezet be. 2017 és 2024 között például 562 oldalnyi új adatvédelmi változtatást hoztak, valamint 271 oldalnyi e-kereskedelmi és fogyasztóvédelmi rendelkezést terheltek az EU-ban működő cégekre.

E lesújtó diagnózis alapján kínál a Great Reset átfogó reformjavaslatot, azt is két változatban: huszonhárom pontban foglalja össze az EU-s intézményrendszeren belül a gyökerekhez való visszatéréshez megvalósítandó reformokat, és alapelveket vázol fel arra az esetre is, ha a tagállamok inkább egy új kezdet mellett döntenének.

A gyökerekhez való visszatéréshez az MCC és az Ordo Iuris azt javasolja, hogy az Európai Unió legyen a mostaninál rugalmasabb, decentralizáltabb, demokratikusabb és dereguláltabb intézményi konstrukció, hatásköreit gondolják újra, az egyhangúság legyen érvényes minél több politikaterületen, újra a nemzeti alkotmány álljon az európai jog felett, az Európai Bizottságot rendeljék ismét a tagállami kormányok alá, erősítsék meg az Európai Tanács és a miniszteri tanácsok szerepét, vessenek véget az Európai Unió Bírósága hegemóniájának, az Európai Parlament játsszon másodlagos szerepet az Európai Tanáccsal szemben a törvényhozási folyamatban, és vizsgálják felül az Európai Unió által közpénzből finanszírozott projekteket. E kilenc átfogó cél strukturálja a huszonhárom konkrét javaslatot, amelyek között szerepel az Európai Unió átnevezése „nemzetek európai közösségére”; a szerződések módosítása annak érdekében, hogy a tagállamok nemzeti érdekeik alapján igazíthassák integrációjuk szintjét az Európai Unióhoz; az egyoldalú kilépés megengedése minden meglévő vagy újonnan elfogadott jogszabály alól. Javasolják azt is, a szerződések tartalmazzák világosan, hogy „az unióra átruházott hatáskörök kivételével a hatáskörök a tagállamoknál maradnak”. Indítványozzák, hogy az Európai Bizottság alakuljon át a tagállamok szolgálatában működő „általános titkársággá”, és a továbbiakban ne legyen kizárólagos joga a jogalkotási folyamat kezdeményezése, valamint ne képviselhesse az Európai Uniót külső viszonylatban, csak a miniszterek tanácsának engedélyével, és akkor is maximum miniszteri, nem állam- és kormányfői szinten. Csökkentenék és havi nettó tízezer euróban maximálnák az EU-s köztisztviselők bérét is, továbbá számtalan, az EU szerződéseinek jogi, ám politikailag rendkívül jelentős részletszabályaira vonatkozó módosítási javaslatot tettek.

Arra az esetre azonban, ha a reformfolyamat túl nehezen volna megvalósítható, a Great Reset szerzői azt javasolják: épüljön újra az európai szervezet a nulláról, új szerződés és közös jogrend alapján. Ehhez öt alapelvet kínálnak. Elsőként azt, hogy az új együttműködés alapja a nemzeti szuverenitás legyen. Második felvetésük, hogy a bürokratikus – azaz közvetlen demokratikus legitimációval nem rendelkező – szervekkel szemben élvezzenek határozott elsőbbséget a demokratikusan megválasztott tagállami kormányok kormányközi szervei. Harmadikként szorgalmazzák, hogy az európai integráció à la carte folyjon, a tagállamok választhassanak a többszintű integrációs projektek közül – ha tetszik, maguk dönthessék el, hogy a többsebességes Európa melyik szintjéig integrálódnak. Negyedik alapelvül javasolják, hogy legyenek erős formai garanciák a hatáskör-átruházás és a szubszidiaritás elvének érvényesítésére, egyértelműen meghatározva a tagállami és az intézményi hatásköröket; ötödikként pedig a nemzeti alkotmányok elsőbbségét.

VERSENYBEN A DIÁKOKÉRT

ŐRY KRISZTINA, BOROS JÚLIA

Lassan a végéhez ér a gimnáziumi felvételi folyamat, egy hónap, és kiderül, kit hová vettek fel. De milyen szempontok alapján érdemes iskolát választani? És mennyire vannak segítségünkre a rangsorok?

Az MCC és az Oktatási Hivatal idén első alkalommal közzétett országos gimnáziumi rangsorát értékeltük.

2025 februárjában megjelent a Mathias Corvinus Collegium és az Oktatási Hivatal középiskolai rangsora, amely hét új szempont alapján állította sorrendbe az ország száz legjobb gimnáziumát. A leginkább az érettségieredményekre, a felsőoktatási felvételik sikerességére és az iskolák tehetséggondozási eredményeire építő rangsorban új szempontok is megjelentek. Körbejártuk, mit mutat és mit nem az új toplista, hogyan vélekednek róla az iskolaigazgatók, és mit érdemes egyáltalán mérni egy iskola megítéléséhez.

Setényi János, az MCC Tanuláskutató Intézetének vezetője elmondta, a rangsor összeállításánál az Oktatási Hivatal legfrissebb adatállományát vették alapul, a fő akadémiai dimenziók a felvételi statisztikák, a kompetenciamérések és az iskolai tanulmányi eredmények voltak. „Az MCC a teljesítményalapú megközelítés híve, ezért a mérés szempontjai között ezúttal a tanulmányi versenyek is megjelentek, ettől konzervatív és versenyelvű a lista – fogalmaz. – Ami igazán érdekel bennünket, az a hozzáadott érték –hangsúlyozza Setényi. – Vannak elit iskolák, ahol az intézmény hozzáadott értéke nem

olyan magas, míg vannak olyan gimnáziumok, ahol szerényebb családi háttérből érkező gyerekeket juttatnak el kiváló érettségi szintig. Ezt is jó volna megjeleníteni a szempontok között. Le fogunk ülni az Oktatási Hivatallal, és áttekintjük, hogy a meglévő adatállomány mentén milyen innovatív indikátorokat tudunk még beemelni a rangsorba. Célunk, hogy a továbbtanuláson gondolkodó szülők és gyerekek egy továbbfejlesztett, cizellált rangsort kapjanak” – mondja az oktatáskutató, és megjegyzi, mivel ez egy kommunikációs eszköz is, az egész oktatási szféra figyeli az ügyet. A 100-as listáról szólva Setényi János úgy fogalmaz, az első 75-ben benne lenni kifejezetten jó gimnáziumra vall. Fontos a lakóhely szerinti választás is, helyben egy középosztálybeli társaság tud összeverődni, jó szellemű iskola jó szellemű tanárokkal,

„Az MCC a teljesítményalapú megközelítés híve, ezért a mérés szempontjai között a tanulmányi versenyek is megjelentek”

ÉRETTSÉGIÁTLAG SZERINTI TOP 5

1. Fazekas Mihály Gimnázium 82,28

2. Eötvös József Gimnázium 81,73

3. Radnóti Miklós Gimnázium 81,65

4. Veres Péter Gimnázium 80,43

5. Szent István Gimnázium 80,05

„Szerencsésebb lenne tantárgyanként vizsgálni az elért eredményeket”

ahol a fiatalságukat is megélik a gyerekek. „Érdemes benézni egy tanterembe, látni a tanárok arcát, utánanézni, mi van az adott iskoláról fent az interneten. A tanárok mindenütt vegyesek – a pedagógusi az egyik legnagyobb foglalkozási csoport Magyarországon, 130 ezer fő –, ha van egy-két nagy hatású tanár, aki egy életen át elkíséri az embert, már komoly érték. Az osztály minősége is fontos, hogy egy szabad szellemű, jó hely legyen, ahova a gyerek szeret járni. Persze mindig vannak különleges képességű gyerekek, ők versenyistállóba valók, mert bírják, sőt igénylik a teljesítménynyomást. Az ilyen iskolákban meghajtják a diákokat, hogy a gyöngyszem kiguruljon belőlük” – fejti ki az oktatáskutató.

A lista alsó harmadában szintén fontos középiskolák találhatók, azok is lehetnek keltetők. A tehetséges gyerekek egy része, különösen a fiúk, későn érnek, és 16 éves koruk körül jön meg az eszük, akkor összekapják magukat, és egy ilyen gimnáziumból szintén bejutnak egyetemre – mondja Setényi János. „A szülőknek azt a kérdést kell feltenniük, hol tart a gyerekük. Nem gimit kell választani először, hanem a saját gyerekünket kell megismerjük, ő a kabát, és ehhez varrjuk a gombot, nem pedig fordítva.”

S hogyan vélekednek a listáról az iskolaigazgatók? Menynyire tartják az új mutatókat irányadónak? Két budapesti gimnázium igazgatóját kérdeztük.

Csapodi Zoltán, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium igazgatója lapunknak elmondta, a rangsoroláshoz használt szempontok közül egyértelműen relevánsnak tekinthetők a tizedikes kompetenciamérések, illetve a gimnáziumi közép- és emelt szintű érettségi vizsga eredményei. Ezek ma a legfontosabb mutatói a diákok és így az egyes középiskolák teljesítményének. Épp emiatt ezeket az eredményeket akár több indikátorként is hasznosítani lehetne, azaz külön a matematika- és külön a szövegértéskompetenciamérések pontjait, s az érettséginél is szerencsésebb lenne tantárgyanként vizsgálni az elért jegyeket. Az, hogy egy iskolába hányan jelentkeznek, Csapodi Zoltán szerint önmagában nem hibátlan mutató. Kifejtette, hogy a Trefortban büszkék arra, hogy évről évre hatszoros túljelentkezés van, de nem örülnének, ha ennél is több jelentkezőt kellene regisztrálniuk. A szóbelire való behívás magas ponthatára miatt az alacsonyabb pontszámúak be sem adják a jelentkezési lapot, hisz esélyük sincs bekerülni, így ez a mutató ebben a formájában nem jelzi egy gimnázium minőségét. Az országos középiskolai tanulmányi verseny (OKTV) fontos megméretés, de az idei lista nem nagyon vette figyelembe, hogy egyes

CSAPODI ZOLTÁN

RANGSOR

tárgyakból alig néhány iskolából kerülnek ki a versenyzők (például a nemzetiségi nyelveknél), míg más tárgyaknál háromszáz intézmény sok ezer diákja küzd a kevés döntős helyért; korrekciós tényezők beszámításával ez az indikátor a jövő évtől már remélhetőleg jobban fogja tükrözni a valós rangsort – tette hozzá Csapodi.

A Trefort igazgatója szerint manapság divat megmérni a teljesítményt, s így meghatározni egy tanár, diák vagy épp az egész iskola „értékét”. Teljesítményt elsősorban a versenyek mérnek, főleg, ha jól meg vannak határozva a szabályok és a feltételek. A valóság Csapodi szerint azért izgalmas és érdekes, mert szubjektív, ő például az épp az MCC által szervezett országos középiskolai problémamegoldó versenyt (OKPV) szereti a legjobban, mind felkészítő tanárként, mind zsűritagként. Úgy véli, összetett kompetenciákat mér, sőt fejleszt: szükség van történelmi, földrajzi, gazdasági ismeretekre, de sokkal inkább kreativitásra, előadókészségre. Ezek nem mérhetők, de szubjektív módon megítélhetők, sőt fejleszthetők. A való világban is erre lesz szükségük az iskolából kikerülő fiatal felnőtteknek: problémamegoldó képességre, csapatban való együttműködésre, vitakészségre és előadókészségre, szerinte ezek az úgynevezett hozzáadott értékei a gimnáziumnak.

Arra a kérdésre, hogy miben tud segíteni egy ilyen toplista, azt feleli: a szélesebb közvélemény is figyeli a rangsorokat, azaz nem csak azok, akik épp iskolaválasztás előtt állnak. Középiskolát alapvetően mégsem listák alapján érdemes választani. Fontos szempont, hogy jó gimnáziumot találjunk a gyermekünknek, de egy szülő szerinte sokkal több szempontot mérlegel, s jó esetben elsődlegesen személyes benyomások és információk alapján dönt. Az igazgató az öt gyermekének három különböző gimnáziumot választott, s utólag is úgy látja, hogy jól döntöttek. Csapodi szerint fontos, hogy a gyermekünk személyiségének és életállapotának megfelelő intézmény mellett döntsünk.

BARLAY BENCE

Barlay Bence, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója vitatja, hogy az új rangsor mutatói jól írják le egy-egy középiskola valódi kvalitásait.

A felvételi eredmények pontszámai önmagukért beszélnek – véli Barlay –, ám az élmezőnyhöz tartozó gimnáziumok körében gyakori jelenség, hogy a végzős diákságnak a 3035 százaléka külföldre megy egyetemre, így az ő eredményeiket nem tartalmazza a rangsor. Ami a kompetenciamérés számait illeti, a Szent Imre igazgatója szerint országos szinten is nagy dilemma, mennyire tükrözik egy gimnázium oktatási teljesítményét. Ebből az adatból nem lehet megállapítani, hogy egy iskola tulajdonképpen mennyi hozzáadott értékkel dolgozik, hiszen nem veszi figyelembe az adott oktatási intézmény földrajzi, szociológiai helyzetét – érvel. Barlay Bence szerint az érettségi eredmények átlaga fontos mutató, ahogy az emelt szintű vizsgák aránya is. A gimnáziumi felvételihez első helyen írt középiskolai köz-

ponti eredményeket vitatják a leginkább tanári, iskolavezetői vagy oktatási körökben, ezt ő is kifogásolja, mert szerinte nem veszi figyelembe a lokális adottságokat, sem a népsűrűséget. Néhány esetben látványos változás van a rangsorban az eddig ismert toplistához képest: van olyan iskola, amely egyértelműen ennek a számadatnak köszönhetően ugrott előkelő helyre, ami épp ezért vitatható.

Az első helyen jelentkezők arányát mérő mutató kapcsán az igazgató elmondja, a felvételi bizottságuk egyetlen gyerektől sem kérdezi meg, hányadik helyen jelölte be az iskolát. A gimnáziumban azt tapasztalják, vannak olyan szülők, akiknek fontos, hogy az intézmény ott legyen az élbolyban, ám érdekes szituációk is előállnak, például amikor a család szembetalálkozik azzal, hogy ez egy katolikus iskola, amivel bizonyos kötelezettségek is járnak. Az, hogy hányan jelölik

„Az, hogy hányan jelölik meg első helyen a gimnáziumot, nem mutatja az intézmény hozzáadott értékét”

TOP 5

1. Fazekas Mihály Gimnázium

2. Pécsi Művészeti Gimnázium

3. Veres Péter Gimnázium

4. Lovassy László Gimnázium

5. Apáczai Csere János Gimnázium

„A jó oktatás gyökereket és szárnyakat ad”

meg első helyen a gimnáziumot, megint csak egy megelőlegezett információ, és nem mutatja az intézmény hozzáadott értékét – teszi hozzá Barlay Bence. Az OKTV-döntősök arányával kapcsolatban megjegyzi, az jó mutató lenne akkor, ha figyelembe vennék az iskola méretét, szerinte ezt az adatot a 10–12.-es évfolyam diáklétszámához képest lenne célszerű megvizsgálni.

Arra a kérdésre, hogy hogyan segít az iskolaválasztásban a rangsor, Barlay azt feleli, bízik benne, hogy a szülők nem csak a statisztikák alapján választják a Szent Imrét. A rangsor nem mér közösséget, nem méri azt, hogy mekkora személyes odafigyelés jut egy-egy gyerekre, mennyi pluszt tesz bele egy osztályfőnök a munkába. Nem mutatja a cserkészetet, a regnumot, a diákszínpadon folyó tehetséggondozást, az iskola spirituális, mentális tevékenységét. S hogy mire van szüksége egy kamasznak a középiskolás években? Arra, hogy az érettségi napjaiban elmondhassa, életre szóló barátokra tett szert, olyan tartást és muníciót kapott az élethez, amilyennel gerincesen megállhatja a helyét a nehéz helyzetekben, és olyan élményeket, amelyeket majd hatvanévesen is örömmel idéz fel – fejti ki az igazgató.

Fontos az iskolák összemérése, de legalább olyan fontos a vita, amely napjainkban folyik arról, mi a dolga egy középiskolának. Mint Setényi János felidézi, a 19. századi gimnáziumnak a feladata a klasszikus műveltség átadása, úriemberek és részben úrinők képzése volt. Az érettségi egyfajta beavatási szertartás volt a középosztályba – fogalmaz az MCC szakembere. A gimnáziumok tömegessé válásával külön humán és reálgimnázium jött létre, de továbbra is maradt a kiművelt emberfők nevelésének a feladata. Ez ma sem változott az oktatáskutató szerint. Ugyanakkor két nagy kihívást lát a gimnáziumok előtt. Az egyik, hogy mennyire engedik be a külvilágot, és feladatuknak tekintik-e az arra való reagálást. Ilyen például a drogprevenció, a családi életre való felkészítés, a környezettudatosság, a digitális kompetenciák tanítása stb. „Nyugat-Európa

bizonyos részein ez már bekövetkezett, és a hagyományos tantárgyak rovására egy projektalapú salátát eredményezett. Csakhogy időközben a nyugati világ vesztett jelentőségéből, a világgazdaság központja Ázsia lett, és helyt kell állni a versenyben. Azok a fiatalok, akik a gyermekkedély által szabályozott bevásárlókosaras projektvilágban nőttek fel, tulajdonképpen semmihez nem értenek” – mutat rá Setényi. A másik kihívás a pszichikai problémák medikalizációja. Elterjedőben van egy új nyelv, a klinikai pszichológia nyelve, az oktatásról e nyelven beszél ma a Nyugat, azt sugallva, mintha robbanásszerűen nőne a problémás gyerekek aránya, ám ez koránt sincsen így. Inkább családi, neveltetési zavarokról van szó, az önszabályozás, a fegyelem, a fókusz zavarairól – állítja az oktatáskutató.

Az MCC Tanuláskutató Intézetének igazgatója Goethét idézve hangsúlyozza: a jó oktatás gyökereket és szárnyakat ad. „A fiataloknak tudniuk kell, kik ők, mik az erősségeik, tudatosítani kell bennük a gyökereiket. De szárnyakat is kell adni nekik: képzelőerőt, tudásvágyat, a tanulás képességét. Ha mindig csak annyit szabunk ki nekik, amennyit biztosan meg tudnak csinálni, és ezért hatalmas dicséretet adunk, akkor ahhoz szoktatjuk őket, hogy túlontúl gyakorlatias, pragmatikus életet éljenek. Holott az életet jó értelemben véve idealistán kell élni, magasra kell célozni” – véli.

Valami mindig megtapad

| LÁNCZI ANDRÁS | FILOZÓFUS

Vagy ahogy az eredeti latin kijelentés szól: semper aliquid haeret, vagyis mondjon valaki bármilyen gyalázatos képtelenséget is a lejáratandó személyről, a befeketítés sikerülni fog, mert „nem zörög a haraszt”, illetve a „kabátlopás” megtörténhetett. Bizonyíték nem kell, csak bizonyos körülmények gyanús együttállása. A vádaskodás ismételgetése, a gyanú sulykolása pedig növeli a lejáratás hatásosságát. Önmagában a gépies ismételgetés azonban előbb-utóbb a hangoztató ellen fordulhat: a „valami mindig megtapad” retorika ugyanis csak egy papagájt igényel, szónoki képességekre nincs szükség.

Hatásos politikai beszéd csak akkor születhet, ha a beszélő személyisége, morális tartása és az elmondott szöveg fedi egymást. Az illető személyes története, hogy ki is ő, miért volt eddig sikeres, és mondandójának tartalma egymást erősíti vagy rombolja le. Egy politikus esetében az idő vagy segíti a személyes hitelességet, vagy gyengíti. Attól, hogy valaki fiatal, még nem hiteles, ugyanis a kor nem érdem. Az idővel kialakuló tapasztalati gazdagság nagy előny, ha erőt, bátorságot, kiegyensúlyozottságot, alázatot és bölcsességet sugárzó politikust mutat az embereknek. Fordítva is igaz, amikor a hosszú politikai pálya viszontagságai kimerítik, kiégetik, erőtlenné teszik az adott politikust. A mondanivaló erejét felerészben a személyiség teljességén alapuló hitelesség adja. A mondanivaló pedig akkor hatásos, ha gondolatok szülik a beszéd metaforikus és egyéb díszeit. Hogyan vehető észre a gondolat hiánya? A gondolattalanság egyik jele, ha valaki politikai kliséket használ. Ilyen például ez a mondat: „Ennél már nincs lejjebb.” Valóban nincs, ha már századszor halljuk ezt a minősítést. Frappánsnak hangzik ez a szólam: „Nemzeti Együttbűnözés Rendszere.” De második hallásra már nem az: ha komolyan

gondolja – hangsúlyozom: gondolja – a megfogalmazó, akkor először önmagát kellene feljelentenie vagy a lincselő tömegek elé vetnie magát. Azt persze tudjuk, hogy aki irányít, az mentesül. Ezt hitték a francia forradalomban is, mígnem a korábbi zsűri tagjai a nyaktiló padozatán találták magukat. Aztán itt van ez a másik gondolattalansági klisé: „elvesztette közpénzjellegét”. Az ügyesnek szánt egykori védekező kifejezésből mára a lopás megbélyegző mondata lett: szerintem tartalmilag ráillik a kommunista államosítás politikájára és a privatizáció liberális politikai célkitűzéseire.

„A gondolattalanságnak és a félgondolatiságnak végtelen a tárháza a szólásszabadság világában”

A gondolattalanságnak és a félgondolatiságnak végtelen a tárháza a szólásszabadság világában. Egy mesterséges intelligencia által írt beszéddel nem lehet politikailag azonosulni. Az ilyen szövegek mögött nincs ott a gondolkodásból fakadó szenvedés, a felismert igazság, öröm és kínlódás elegye, ami átsüt egy jó politikai beszéden. A mechanikus felszólalás alkalmas felsorolásra, sulykolásra és ígérgetésre. Csakhogy a felsorolás nem érvelés, a sulykolás nem gondolkodás, az ígérgetés nem ténybeszéd. Indulatot kelteni szinte bármilyen hergelő szóval és kijelentéssel lehet, de ahogy a düh elpárolog, a hergeltségi állapot is alábbhagy, az érzelmek visszatérnek az odújukba. Viszont kétségtelen, hogy a „bátran rágalmazz, valami mindig megtapad” (audacter calumniare…) régi, bevált eszköz. Plutarkhosz fogalmazta meg először, kifejezve, hogy ha a megtámadott megvédi is magát, a sérülés helye megmarad. A görög-latin gondolat A sevillai borbélytól kezdve Goethe Faustjáig több műben is felbukkan. S itt van ma is közöttünk. Mint romboló-támadó fegyver potenciálisan a politikai erőszakot készíti elő. Nem egyszerűen kommunikációs trükk, hanem az igazság tudatos pusztítója. Leépíti a közéleti szereplők hitelességét, és gyilkos kórként alattomosan rágja az egész politikai testet.

Corvinus Executive MBA

• Kettősdiploma-program az MSM – Maastrichti Egyetemmel partnerségben

• Fókuszban a stratégiai és kritikai gondolkodás gyakorlása, személyre szabott vezetésfejlesztés

• A QS International Trade Rankings világranglistáján 2025-ben 20. helyezést ért el a képzés a saját kategóriájában

Gyorsítsd fel a karriered velünk!

Kormányon nem lehet sumákolni

| ZILA JÁNOS | AZ ALAPJOGOKÉRT KÖZPONT ELEMZŐJE

Magyar Péter politikai karaktere az utóbbi hetekben kezd eltűnni az olyan, számára meglehetősen kényelmetlen kérdéskörök húsdarálójában, mint a Pride felvonulások vagy Ukrajna támogatása és uniós csatlakozása. A többi, mára csonttá aszott baloldali szereplő pedig nyálcsorgatva várja, hogy szavazótáborának lehulló darabjait ismét a magáévá tehesse. Nyilvánvaló, hogy a Tisza Pártnak egyik kérdésben sem lenne valami nagy mozgástere, ha kormányzati pozícióba kerülne, a lavírozás pedig a szavazatvesztés minimalizálásáról szól.

A miniszterelnök évértékelője óta tudjuk: a kormány arra készül, hogy a nemzetközi politikai erőtér átalakulását és megnövekedett mozgásterét kihasználva tovább szélesítse a gyermekek védelmét szolgáló jogszabályok rendszerét. Ezért a jövőben nem lesz lehetőség a Pride vonulások megtartására. A belpolitikai térben az ügyben a másik oldalt azok képviselik, akik a gyülekezéshez való jogot priorizálják, és úgy vélik, a gyermekek védelme nem indokolja a korlátozását.

„Mi

értelme van annak, ha egy megosztó kérdésben egy politikus

Nyilvánvaló, hogy a Fidesz szavazótábora támogatja a kormánypártok lépéseit, ahogy velük szemben a baloldalon is van egy kemény mag, amely elutasítja azokat. Magyar Péter köre azonban látványosan lapít, hiszen olyan választókat is maga mögött akar tudni, akik a legkevésbé sem hívei a szivárványos fesztiváloknak. Azon a kérdésen sem kell sokáig rágódnunk, hogy vajon mit gondolnak minderről a Tisza Párt külföldi szövetségesei. Az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság határozott választ ígért a Pride hazai betiltására. A legnagyobb ellenzéki párt e három malomkerék – a gyermekvédelmet előnyben részesítő és a Pride-ot féltő választók, valamint az európai liberális elit – között őrlődik. Magyar Péterék azért szenvednek, mert még a szavazóbázisuknak sem tudnak olyat mondani, ami ne okozna azon belül számottevő megosztottságot. A legkínosabb mismásolást az a Bódis Kriszta mutatta be, aki a hírek szerint a Tisza Párt választási győzelme esetén egy miniszteri poszt várományosa. Közleményének tételmondata így hangzik: „Ellenállni a kísértésnek, tűrni a megaláztatást a szabadság nevében,

azért nem beszél egyértelműen, mert az általa képviselt irányvonal miatt szavazókat veszítene?”

azért, hogy visszavegyük a hazánkat, és visszaállítsuk a demokráciát.” Ezzel azt írja körül, hogy – a demokrácia helyreállítása jegyében – inkább nem mondják el, mit tennének a hatalom megszerzése esetén egy olyan kérdésben, amely az előző hetekben a közbeszéd egyik központi témájává vált, és amelynek kapcsán az emberek többségének határozott véleménye van. Önmagában az is szimbolikus, hogy a közlemény éppen az ő neve alatt jelent meg. Ismeretes, Bódis a Csipke Józsika című mese szerzője, a magyarországi lmbtqmozgalom ismert alakja, a Pride fesztiválok kapcsolódó rendezvényeinek szervezője. Sokáig nem kell találgatnunk, hogy miként viszonyulna a gyermekvédelem kontra Pride összevetéshez egy olyan kormány, amelynek ő is a tagja. A macska sem azért játszadozik az egérrel, mert olyan jó barátok lennének, mindenki tudja, hogy mit fog tenni vele, ha a karmai közé kerül. Ha valakinek mégis kétségei lettek volna, annak tépelődését Magyar Péter szavai zárják rövidre, aki a Deutsche Wellének adott interjújában gyakorlatilag a szavát adta, hogy eltörölnék az lmbtq-parádét tilalmazó jogszabály-módosítást: „Azt mondhatom önöknek, hogy inkább a gyülekezési jogról kellene beszélnünk, ami kulcsfontosságú, és ami az alkotmányaink középpontjában áll. Azt hiszem, az Európai Unió összes alkotmányában benne van, és minden lehetséges módon meg kell védenünk. Mi pedig ennek megfelelően fogunk cselekedni – mondta, majd hogy senkinek ne maradjon fikarcnyi kételye sem, hozzátette: – Amit megígérhetünk és meg is fogunk tenni, az az, hogy a gyülekezési jogokat megtartjuk, ahogyan az korábban volt.”

Ahogy nem lehet csak kicsit terhesnek lenni, úgy ebben a társadalmi dilemmában is kizárólag A és B opció létezik: vagy lesz Pride, vagy nem lesz Pride. Ha pedig a Tisza Párt kormányra kerül, akkor egyértelmű, hogy ismét lehet majd lmbtq-felvonulást tartani. A kérdés inkább a következő: mi értelme van annak, hogy egy választókat megosztó kérdésben egy politikai szereplő mindenféle szóvirágba öltve, mismásolva elmondja a véleményét, majd

kijelenti, hogy azért nem beszél egyértelműen, mert az általa képviselt irányvonal miatt szavazókat veszítene? Mire tartja egy ilyen párt és egy ilyen politikus a választókat? A Bódis-féle kommüniké szerint a kormánypártok – amelyek a többségi akaratnak megfelelően a gyülekezési jog fölé helyezik a gyermekvédelem ügyét – ezzel csupán a Tisza Pártot akarják eltántorítani az útjától és a céljától is. Utóbbi pedig nem más, mint az „Orbán-rendszer megszüntetése”. Ebből azonban legfeljebb annyit szűrhetünk le, hogy ők együtt, politikai közösségként ennél tovább nem is látnak. Ám ahogy közelítünk a választáshoz, az embereknek ez egyre inkább kevés lesz. Főleg, ha vonakodva árulják el, mit is tennének, ha megkaparintanák a hatalmat. Hasonló kép rajzolódik ki előttünk Ukrajna ügyében is. Láthatóan lehetetlen összeegyeztetni a magyar választók túlnyomó többségének akaratát a Tisza Párt európai szövetségeseinek elgondolásaival, ezért igyekeznek ködösíteni. Manfred Weber tavaly áprilisban világossá tette: az Európai Néppártnak csak az lehet a tagja, aki kiáll Ukrajna mellett. Ráadásul a Tisza Párt vezető politikusai között is bőven akadnak olyanok, akik keleti szomszédunk támogatása mellett vannak. Egyik európai parlamenti képviselőjük, Kollár Kinga korábban az ukránoknak és az akkori amerikai kormánynak hálálkodott azért, mert „megállították az oroszokat”, tavaly novemberben az egész delegáció „Addig támogatjuk Ukrajnát, amíg szük

séges” feliratú pólóban díszelgett a brüsszeli ülésteremben, most pedig Kijev uniós csatlakozásáról is összevissza hebegnek. Magyar Péter többször is azt állította, hogy a kérdés nem aktuális, Ukrajna Európai Unióba való belépése még messze van, és „senki nem gondolhatja komolyan, hogy ez most releváns kérdés” – noha Ursula von der Leyen már februárban arról beszélt Kijevben, hogy „az érdemeken alapuló folyamat” olyannyira jól halad, hogy a csatlakozás már 2030 előtt megtörténhet. Az Európai Parlamentben talán lehetőség van arra, hogy a Tisza Párt inkább tartózkodjon, amikor Ukrajna fegyverekkel, pénzzel vagy uniós tagsággal való megsegítése kerül terítékre, kormányzati pozícióban azonban már más a helyzet.

Az utóbbi években Magyarország többször egyedül vétózott meg olyan döntéseket, amelyek hazánk érdekeivel és a választók nagy többségének akaratával ellentétesek, ám ha ezekben a kérdésekben a magyar miniszterelnök nem mond nemet, lényegében hozzájárul a fősodor akaratának megvalósításához. A kormányzás tehát veszélyes üzem, ott már nem lehet maszatolni, és ezt a választók figyelembe fogják venni 2026-ban.

HIRDETÉS

Magyar sportolósors a mai Romániában

VECZÁN ZOLTÁN

Azóta sem kereste senki Biró Krisztiánt, Maros megye legjobbját a román birkózóválogatottól, amióta Dragoș Zuz edző levetette vele a magyar edzőmezt, ő pedig tiltakozásul otthagyta az edzőtábort. Esete nem egyedi, a minta egyértelmű.

Ha valaki a romániai sport múltjával vagy akár jelenével foglalkozik, nem tudja elkerülni, hogy mindenütt Erdélybe és a magyarokba botoljon. Nem csak arról van szó, hogy az 1922-ben felállított első román futballválogatottban a magyarok, a svábok és a zsidók mellett egyetlen román nemzetiségű játékos rúgta a bőrt; hogy vásárhelyi, szatmárnémeti vívómestereink nélkül nem létezne az, amit ma román vívásnak nevezünk, vagy hogy a kolozsvári Károlyi Béláék fedezték fel Románia legnagyobb tornászcsillagait. A jelennel is így áll a helyzet, elég csak a diadalmas román jégkorong-válogatottra gondolni, amely lényegében a háromszéki csapatok bővített verziója.

Ha nem lehet is megkerülni a magyarokat, azért bőven akad rá kísérlet. Bár a legkonfliktusosabb terep mindig a labdarúgás volt és marad, a többi sportágban is találni soviniszta incidenst. Egy 1958-as eset igazán jól példázza, meddig voltak hajlandók elmenni a román sportélet irányítói, ha magyarellenességről volt szó. A zsidó nemzetiségű újságírót, Max Bănușt például azért ítélték nyolcévi börtönre magyar sovinizmus és rendszerellenesség miatt, mert az általa szerkesztett bukaresti, Stadion című sportmagazin címlapjára Szabó Zoltán rúdugrót helyezte, aki akkor döntötte meg a nemzeti csúcsot – ámde a nyomda korlátai miatt a fehér mezén lévő román trikolór kék-sárga-piros helyett zöld-szürke-pirosas árnyalatban lett kinyomtatva, ami már kellemetlenül emlékeztetett a magyar trikolórra. Az észérvek senkit nem érdekeltek. Se kiköpni, se lenyelni: ha már magyar sportoló szerzett Romániának diadalt, a nevét a Ceaușescu-rendszerben

jellemzően románul írták le az újságok. Lásd az 1960-as és 1964-es olimpiai bajnok magasugró Balázs Jolándát, alias Iolanda Balașt; a legsikeresebb tornászt, Szabó Katalint, vagyis a lapokban Ecaterina Szabót vagy éppen Bertalan Istvánt (Ștefan Birtalan), aki három olimpiáról három érmet hozott. Magyar abban a rendszerben akkor kapott magyar nevet, ha bűnbakot kerestek: így volt ez „Ștefan Covacival”,

Bölöni György élő legenda: miatta időnként még a magyar ékezeteket is sikerült megtanulniuk a román betűvetőknek

a román futballválogatott edzőjével, aki, miután 1981-ben a román válogatott kikapott Budapesten, majd döntetlent játszott Bukarestben, „árulóként” immár Kovács István néven futott az ottani lapokban. Mintha semmit nem változott volna ez a felfogás, Biró Krisztián márciusi esete is az identitásról szólt: a 22 éves sportoló, Maros megye legjobbja a román birkózóválogatott tagjaként vett részt Kisinyovban, Moldovában egy edzőtáborban. Egy magyar feliratú mezben edzett volna, azonban a szabadfogású szö-

Nem Biró Krisztián esete az egyetlen magyarellenes atrocitás a romániai sportéletben. Tavaly a fiatal birkózóénál jóval súlyosabb eset rázta meg a romániai sportéletet, amikor egy mindössze 15 éves magyar tornásznövendéket alázott meg két román sporttársa. A helyszín szintén egy edzőtábor volt Resicabányán. Z. K.-t a két sportoló a radiátorhoz kötözte, a haját levágta, levetkőztette, hamut öntött a fejére, és egyéb módokon is megalázta, miközben a magyarsága miatt gyalázta. A lugosi tornászfiú esetét minden szinten igyekeztek eltussolni, még a Román Tornaszövetség is; végül egy kolozsvári származású magyar üzletember kínált neki ösztöndíjat a sportolás folytatásához.

„Sem bocsánatot nem kért, sem megegyezésre való hajlandóságot nem mutatott senki”

vetségi kapitány, Dragoș Zuz le akarta vetetni vele. Biró Krisztián ezt nehezményezte, hiszen szokás szerint ő és mások is edzettek más nemzetek mezeiben, s addig ezzel nem volt gond, Zuz azonban a kérdésre közölte: „igen, bajom van a magyarokkal”. Végül a helyzet miatt Biró Krisztián otthagyta az edzőtábort, s míg a Magyar Birkózók Szövetsége a román társszervezettől magyarázatot követelt, Zuz maga egy közleményben azzal védekezett, hogy valójában nincsen baja a magyarokkal, és azzal vádolta Birót, hogy nem járt eleget edzeni. „Bevett szokás, szoktunk mezt cserélni a nemzetközi edzőtáborokban, ez a tisztelet jele is. Nekem is van orosz, német, brazil, mindenféle” – mondja lapunk megkeresésére Biró Krisztián. Annak, hogy e pólókban edzenek, praktikus okai is vannak: a válogatott mindössze két mezt ad, nekik napi két edzésük van, s a versenyekhez előírás, hogy a románt kell felvenni, így ezzel szoktak „spórolni”. Korábban ez nem jelentett problémát, azonban a 2024 januárja óta edzősködő Zuz szemében a magyar felirat vörös posztó volt. Ilyen viselkedéssel Biró a válogatottban eddig nem találkozott, sosem volt probléma a magyarsága, „mi a csapattársaimmal olyanok vagyunk, mint egy család” – teszi hozzá. Zuz lépésén a társai is megdöbbentek, „egy válogatott edzőnek szerintük is azzal kellene foglalkoznia, hogy a versenyre készüljünk, nem azzal, hogy a sportoló milyen felszerelésben edz”. A birkózó határozottan visszautasítja az edző vádjait is. „Hamis állítás, hogy csak tizenhat napot edzőtáboroztam volna. Bekértem a részvételi adataimat a szövetségtől: voltam Moldovában kétszer, Grúziában, Brassópojánán és még sok helyen, persze országon belüli edzőtáborban is az Európa-bajnokság előtt” – sorolja Biró. Azt is hozzáfűzi: nem tudja, hogy a magyarsága miatt-e, de többször akadt konfliktusa Zuzzal. A távozása óta otthon edz azzal a klubedzővel, akivel 2013 óta dolgozik. Azóta sem kereste sem Zuz, sem senki a válogatottól; sem bocsánatot nem kért, sem megegyezésre való hajlandóságot nem mutatott senki. „Ez zavar, mert lehet, hogy meg lehetett volna beszélni privátban, nem kellett volna idáig jutni” – vélekedik a magyar sportoló.

Nehéz szülés Némethonban

RAJCSÁNYI GELLÉRT

A pesszimistább forgatókönyv kezd kibontakozni Németországban: bár a CDU és az SPD nagykoalíciója elméletben könnyen összeállhatna, most mindkét párt a maga komplett programját szeretné lenyomni a másik torkán, és inogni kezdett Friedrich Merz remélt kancellársága.

Mondhatjuk huszáros cselnek, mondhatjuk közbotránynak is, de tény: a februári választás után még egyszer összeült az előző, választás útján már leváltott és újraformált német parlament tagsága, hogy történelmi léptékű döntést hozzon az ország mozgásterének bővítéséről, sutba dobva az egyik legfontosabb német alapelvet: a költségvetési takarékosságot.

Mi is történt? Miután februárban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) megnyerte a választást, Friedrich Merz elnöknek két lehetősége maradt a parlamenti többség megszerzésére: vagy a rendszerkritikus jobboldal felé nyit, vagy inkább a szocdemeket választja egy régi-új nagykoalíció reményében. Merz végig állította, hogy nem fog szövetségre lépni az Alternatíva Németországért (AfD) párttal, a jobb–jobb koalíció tehát jelen állás szerint esélytelen, ellenben Németország Szociáldemokrata Pártjával (SPD) az eltelt hetekben megkezdődtek a tárgyalások.

Ahhoz viszont, hogy a példátlanul viharos nemzetközi környezetben az egyébként is számos belső válságtól sújtott (recesszió, félresikerült energiapolitikai fordulat, szociális feszültségek, migrációs hátterű bűnözés- és terrorhullám) Németország hajója egyáltalán meg tudjon mozdulni és valamilyen

irányban el tudjon indulni egy új vezetés alatt, az országnak mozgástérre van szüksége.

A német politikum azonban másfél évtizede, egy másik világhelyzetben a mozgásterét leszűkítő kényszerzubbonyt húzott magára – ami egyszerre volt látványos megtestesülése az örök német népléleknek és Angela Merkel kancellár személyes ideájának: a takarékosságnak. A 2009-ben a német alkotmányba emelt adósságfék megszabta, hogy a költségvetési hiány maximum a bruttó hazai termék 0,35 százalékát érheti el. A világgazdaság pénzbősége idején és a merkeli modell sokáig sikeres működése során az adósságfék bevált. Egyszerre lehetett bezzegpéldaként mutogatni más, főleg dél-európai uniós tagállamok előtt az adósságnövekedés és hiány nélküli gazdálkodás lehetőségét, másrészt a német gazdaság globális megítélésének és kilátásainak is jót tett a takarékos állam alkotmányba emelt ideája.

Most viszont 2025-öt írunk, és egymásra halmozódó válságjelenségek terhe alatt nyög Németország, ez okozta az előző német kabinet bukását is. A kormányzásra készülő német erők pedig kezdték belátni, hogy nem érdemes egy másik korszakra szabott kényszerkorlátot az eszme kedvéért fenntartani

Friedrich Merz és súlyos ballasztjai a düsseldorfi karnevál ábrázolásában

Igény volna a hatalomra: Lars Klingbeil új szocdem vezető

„A német fősodor úgy döntött, a választás után még egyszer összehívja az előző parlamentet”

– létezik másik út is, és egyszer Európa vezető gazdasága is rátérhet arra a kényelmes megoldásra, amit mások évtizedek óda vígan alkalmaznak: az adósságfelvételből való gyarapodásra.

A korszakos döntést el kellett fogadnia a német parlamentnek is, méghozzá kétharmados, alkotmányos többséggel. A februári választás után megalakuló Bundestagban viszont a két radikális

rendszerkritikus szervezetnek, a jobbos AfD-nek és a Baloldal (Die Linke) pártnak együtt megvan a több mint egyharmados blokkoló kisebbsége. A további kormányzást is magának vindikáló német fősodor így aztán úgy döntött, a választás után még egyszer összehívja az előző parlamentet, és meglévő kétharmadával átnyomja az alkotmány megváltoztatását.

A minapi szavazáson ennek megfelelően forrtak az indulatok a négy órán át tartó vita során, végül 513 igen és 207 nem mellett átment az adósságfék eltörlése. Az AfD részéről Michael Espendiller egyenesen választási csalónak nevezte Friedrich Merzet, utalva arra, hogy a CDU kancellárjelöltje a választás előtt még az adósságfék megtartása mellett kampányolt. A másik rendszerkritikus erő, a Baloldal politikusa, Sören Pellmann pedig tisztességtelennek, kiszámíthatatlannak és antiszociálisnak nevezte Merz politikáját, egyben pedig balról kritizálta a szocdemek és a Szövetség ’90 –Zöldek képviselőit, mondván, elárulták eszményeiket, és „néhány ezüstért teljesítették a gigantikus fegyverkezés elvárásait”.

Friedrich Merz sokat tapasztalt angolnaként siklott el a fogós kérdések és számonkérések elől. A Bildnek nyilatkozva szükségszerűnek nevezte a változást, és azt állította, ezek a helyes döntések olyan időkben, amilyenekben élünk; a vádakat nem tartotta igazoltnak, a cél pedig az, hogy a jövőbe mutató beruházások megvalósulhassanak.

Az új szabályozás értelmében a német hadsereg és védelmi képességek rendbetételéhez a katonai és polgári védelmi kiadások kikerülhetik a maradék adósságfékszabályokat, sőt a szövetségi költségvetés korlátait is. Emellett az infrastruktúra fejlesztésére és a klímasemlegesség 2045-ös eléréséhez szükséges beruházásokra 500 milliárd eurót vesznek fel. Az adósságfelvételt a következő tizenkét évre engedték meg, meghatározott célok elérésére. És még egy alapvető változás: a német szövetségi tartományok addig a szintig vehetnek fel hitelt, ameddig a szövetségi államnak volt megengedve, vagyis a bruttó nemzeti össztermék 0,35 százalékáig.

Mindez óriási fordulatot és pénzesőt jelent a közeljövőben Németországban. A döntést nagy egyetértésben hozták meg a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták és a zöldek.

De lesz-e ebből nagykoalíciós kormányzás? A húsvéti határidő közeleg, a végső megállapodás pedig még távolinak látszik. Friedrich Merz továbbra

„A tárgyalások mintha egy nagyobb politikai vihar felé tartanának”

is a szocdemekkel képzeli el a CDU kormányzását, de egyes kommentárok szerint húsvétig biztosan nem lesz megegyezés. A koalíciós tárgyalássorozat tizenhat munkacsoportjának hétfői prezentációjából kiderült, hogy sok pontban nincs még egyetértés. Pedig az eredeti tervek szerint ezen a héten mentek volna végig a pártvezetők a tárgyalások forró fázisán, hogy aztán a húsvét előtti napokban megtegyék a nagy bejelentést.

Német lapértesülések szerint a tárgyalások mintha egy nagyobb politikai

vihar felé tartanának, középen az első számú politikusi felelősség terheivel először szembesülő Friedrich Merzcel. A CDU vezetője korábbi álláspontjának feladása, az adósságfék eltörlése miatt a fiskálisan konzervatív jobboldaliak célkeresztjébe került. A baloldal számára kedves döntéssel Merz könnyebbé akarta tenni a nagykoalíciós megállapodást – a CDU részéről viszont sokan azt mondják, ha már nincs adósságfék, akkor ideje minden másban kemény reformokat csinálni, azokhoz pedig igazodjon az SPD. Hangadóik joggal

mondhatják: a tárgyalások során és a remélt megállapodásban is világossá kell tenni, hogy a választást a CDU nyerte meg, nem pedig az SPD.

A kereszténydemokraták viszont szembesülnek Lars Klingbeil, a választáson hatalmasat zakózó, majd vezércserét végrehajtó szocdemek új elnöke ambiciózus, nemritkán arrogáns fellépésével, aki a párt szorult helyzete ellenére épp most akar vonalas baloldali politikát folytatni a CDU-s nagy testvérrel szemben. Egy a Stern magazinnak nyilatkozó szocdem politikus

„A válaszadóknak csak a 37 százaléka találja támogatandónak Merz kancellárságát”

Jelölt a lejtőn

Friedrich Merz még nem kancellár, de már csökken a támogatottsága a választók körében. A ZDF német közszolgálati televízió legfrissebb felmérése alapján a választók 73 százaléka szerint Merz és a CDU az adósságfék elengedésével átverte az embereket. Ezt gondolja a CDU–CSU-szavazók 44 százaléka is.

Merzet március elején a válaszolók 44 százaléka gondolta jó jelöltnek a kancellárságra, és 50 százalék mondott nemet rá, ám a véleményük tovább romlott. Már csak a válaszadók 37 százaléka találja támogatandónak Merz kancellárságát, és 53 százalék mond nemet rá. Egyébként a lakosság támogatja az adósságfék eltörlését: a válaszadók 64 százaléka van mellette, és 32 százalék tartaná meg a korlátozó szabályozást.

a kereszténydemokratákat kritizálja: „Felolvassák nekünk a teljes választási programjukat, és azt várják, hogy egy az egyben elfogadjuk.” A keményvonalas elvtársak még a segélyezés és a migrációs politika területén is a legbalosabb nézeteket szeretnék megvalósítani a közös kormányzásban –ami, tekintve a CDU győzelmét és az AfD erejének megkétszereződését hozó közhangulatot, önsorsrontó és rövidlátó elképzelés.

Merz a nem kívánt fejleményekről is megnyilatkozott: kizárta, hogy a CDU-val

egymagában kisebbségi kormányt alakítson, amennyiben az SPD-vel való tárgyalások elbuknak. Leszögezte: a következő kancellárnak erős többségre van szüksége a Bundestagban. Megerősítette, hogy továbbra is a keményebb migrációs politika mellett áll, és ezt szeretné elfogadtatni a szociáldemokratákkal is. Szerinte meg kell felelni a polgárok elvárásainak, a problémákat meg kell oldani – különben a következő választáson „kiterítik a vörös szőnyeget a populisták elé – és én nem kívánom ezt tenni” – fogalmazott a kancellárjelölt.

Friedrich Merz a német Bundestagban szavaz

A háború pusztít, a tárgyalás döcög

HAJDÚ TÍMEA

Míg az amerikaiak gyors eredményre törekednek, az oroszok lassítják a tárgyalási folyamatot az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Továbbra sincs megegyezés a tényleges tűzszünetről.

Az impozáns rijádi Ritz-Carlton hotelben március 24-én újra összeültek az orosz és az amerikai tárgyaló felek, miközben az ukrán delegáció a hatalmas épület egy távolabbi részében várakozott. A két ország diplomatái biztosra akartak menni: külön emeleteken rendezkedtek be.

Ez a kép jól illusztrálja az utóbbi hetek ukrajnai háborúról tartott tárgyalásait: bár minden szereplő egy épületben volt, sőt talán még meg is pillantották egymást az előtérben, mégsem tudtak egy asztalhoz ülni. Bár szinte mindennap nyilatkozik valamelyik ország valamely név nélküli tisztviselője a nemzetközi sajtónak, a konkrét tárgyalásokról csak megszűrt és szerkesztett tartalmak érhetők el. Egyelőre minden sokkal lassabban halad, mint azt Donald Trump amerikai elnök remélte, amikor a kampány alatt azt mondogatta, „egyetlen nap alatt” véget vet a háborúnak. A választás után elismerte, hogy az orosz–ukrán konfliktus lezárása nem lesz könnyű feladat – ezzel valószínűleg akkor szembesült igazán, amikor telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A március 18-ai telefonhívásnál jelen volt Steve Witkoff, az elnök közel-keleti különmegbízottja, akit a gázai tűzszünet megszervezése után Trump Moszkvába küldött. Az USA első embere novemberben eredetileg Keith Kellogg vietnámi veteránt és korábbi tábornokot nevezte ki orosz–ukrán különmegbízottnak, hogy megoldja konfliktust. A tisztviselő elsősorban az ukránokkal alakított ki jó kapcsolatot. Februárban Kellogg feltűnően hiányzott az orosz–amerikai tárgyalásokról – mint később kiderült, az oroszok nem

akarták az asztalnál látni. Az amerikai NBC Newsnak egy magas rangú orosz tisztviselő elmondta: „Kellogg túl közel áll Ukrajnához. Nem nekünk való ember.” A Trump-kormányzat egy tisztviselője az NBC újságírójának megerősítette, hogy Oroszország nem akarta Kellogg bevonását. A tábornoknak március 15-én csendben megváltoztatták a pozícióját, és csak az ukrajnai különmegbízotti címet tartotta meg.

Így került be a tárgyalói csapatba Steve Witkoff korábbi New York-i üzletember és Trump közeli szövetségese. Witkoff az elnök egyik leghűségesebb embere, aki végigjárta vele a bírósági tárgyalásokat. Semmi tapasztalata nincsen a nemzetközi diplomáciában, de hasonlóan gondolkozik, mint Trump.

A rijádi tárgyalások előtt a megbízott bejárta az amerikai médiát, amelyből nagyjából megismerhető, hogy miként is gondolkozik a tárgyalói csapat. Witkoff Tucker Carlsonnak

„Putyin egy Trumpot ábrázoló festményt küldött ajándékba az amerikai elnöknek”

mert „orosz propagandát” hangoztatott. Witkoff az interjúban kijelentette, mindkét oldalt meg kell érteni a lezáráshoz.

A korábbi üzletember kétszer is tárgyalt Putyinnal, beszámolója érdekes bepillantást ad az oroszok amerikaiakkal kapcsolatos diplomáciai taktikájába. A tisztviselő Carlsonnak elmondta: kedvelte az orosz elnököt, és szerinte Putyin tiszteli Trumpot. Meg kell jegyezni, hogy az amerikai elnök is hajlamos szépeket mondani ellenséges vezetőkről, mert az az elve, hogy egy tárgyaláshoz jó viszonyra van szükség, ezért beszélt zavarba ejtően pozitívan például Kim Dzsongun észak-koreai diktátorról. Witkoff az interjúban megosztott egy történetet, amely az orosz diplomácia ravaszságát mutatja: az orosz vezető elárulta neki, hogy amikor Trumpot egy merénylő megpróbálta megölni, akkor elment egy templomba imádkozni az elnökért. A második látogatás során Putyin egy Trumpot ábrázoló festményt küldött ajándékba az amerikai elnöknek. Az ilyen epizódok nem segítenek Trumpnak otthon, hiszen ezzel az oroszok rájátszanak arra a 2017-ben népszerű és az utóbbi hetekben a nyugati sajtóban újra feléledő narratívára, miszerint „Trump az orosz érdekeket szolgálja”.

Az oroszok Trumppal kapcsolatos taktikája szöges ellentétben van az európai vagy az ukrán elképzelésekkel. Az európaiak tudják jól, hogy Trump nagyra értékeli, ha valaki személyes kapcsolatot próbál építeni vele, de míg a nyugati politikusok szemtől szemben dicsérik őt, addig a tanácsadóik a Politicónak és egyéb lapoknak azt nyilatkozzák, hogy csak hízelegni akartak neki. Ráadásul Trump valószínűleg tudja, hogyan beszéltek róla, amíg nem volt elnök. Volodimir Zelenszkij fehér házi diplomáciai ballépése pedig annak ellenére történt, hogy a republikánusok jó tanácsokkal látták el a találkozó előtt.

adott interjújában kijelentette, ő „úgy érzi, hogy Putyin békét akar”. Talán nem véletlen, hogy a harcedzett orosz diplomaták szívesebben beszélnek Witkoff-fal, mint Kellogg-gal, mert valószínűleg azt gondolják, hogy a mindenkiről szépen nyilatkozó New York-i férfit könnyebb kijátszani. Az interjú egyébként akkora port kavart, hogy Volodimir Zelenszkij pártjának egyik képviselője kijelentette, Witkoffot el kell távolítani a tárgyalói csapatból,

Az oroszok igyekeznek minél nagyobb tisztelettel és minél hivatalosabban viselkedni az amerikaiakkal, miközben valójában nem sokat adnak. Ez történt a Putyin–Trump-telefonhívás során is. Trump harmincnapos tűzszünetet kért, helyette azonban csak részleges tűzszünetet kapott, amely során a két fél nem támadhatja egymás energia-infrastruktúráját. Witkoff a telefonhívással kapcsolatban azt állította, hogy a médiában megjelent elemzések ellenére nem volt sikertelen. Kijelentette: bonyolult lesz a végleges megállapodás, ezért az amerikai delegáció célja először is a tűzszünet, amely alatt megkezdődhet a tárgyalás a békéről. Witkoff állítása szerint a megegyezés legnehezebb része az oroszok által elfoglalt kelet-ukrajnai területek és a Krím kérdése.

Trumpos és putyinos szuvenírek Moszkvában

„A megegyezés legnehezebb része a kelet-ukrajnai területek és a Krím kérdése”

Elmondta: az oroszok úgy gondolják, joguk van ezekhez a területekhez, de nagy kérdés, a nemzetközi közösség elfogadná-e a döntést. Az ukrán vezetés pedig bizonytalan abban, túlélheti-e Zelenszkij politikai karrierje, ha területet ad fel. Az amerikai–orosz tárgyalások előtt a Trump-adminisztráció diplomatái az ukránokkal is egyeztettek Rijádban. A megbeszélések elsősorban a Fekete-tengerről szóltak, mert az oroszok tengeri tűzszünetet kezdeményeztek. Ez újabb lépés a teljes körű tűzszünet felé, ameddig azonban még mindig hosszú az út. Több ukrán tisztviselő azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy a tengeri tűzszünet elsősorban az oroszoknak kedvez.

A tárgyalásokat továbbra is csak a távolból követheti az Egyesült Királyság és az Európai Unió. A Trump-kormányzat vezető tagjai rendszeresen keményen nyilatkoznak Európáról. Bár a szaúdi megbeszélések eddig elsősorban az orosz–ukrán háborúról szóltak, az oroszok elérték, hogy az amerikaiak egyéb témákban is egyeztessenek velük.

Olyannyira, hogy Steve Witkoff nemcsak a kétoldali kapcsolatok helyreállítását vetítette előre, hanem már a lehetséges együttműködésről beszélt. „Ki ne akarna egy olyan világot, ahol Oroszország és az Egyesült Államok együttműködik jó dolgokban? Azon gondolkodjanak, hogy miként integrálják a sarkvidéki energiapolitikájukat, a tengeri utakat, és küldjenek cseppfolyósított földgázt együtt Európának…” – sorolta Trump főtárgyalója. Egyes elemzők szerint az oroszok célja eleve az, hogy a tárgyalásokon eltereljék a szót az ukrajnai háborúról egyéb témákra.

Miközben az oroszok és az amerikaiak az impozáns Ritz-Carlton hotelben tárgyaltak, a háború folytatódik, s mindkét oldal azzal vádolja a másikat, hogy megtámadta az energia-infrastruktúrát: az egyeztetések előtti éjszakán egy Szumi nevű várost ért orosz csapás. Ha teljesül az amerikaiak vágya, és végre egy emeleten, egy lakosztályban és egy asztalnál kötnek ki a tárgyaló felek, az az előzményekre való tekintettel diplomáciai bravúr lesz.

Steve Witkoff: diplomáciai tapasztalata nincs, de Trump bizalmasa

Valakit itt elárulnak

| VECZÁN ZOLTÁN | A MANDINER ROVATVEZETŐJE

Az ukrán nép elárulása, ha megalapozatlanul belengetik neki az EU-tagság ábrándját.

Ukrajna nem lehet tagja addig az Európai Uniónak, amíg nem teljesíti a szükséges feltételeket. Ukrajna az EU tagja lehet, amint teljesítette a szükséges feltételeket. A két mondat között érdemi tartalmi-jelentésbeli különbség nincsen sok, üzenetben, retorikában annál több. Az első a 2022-es magyar álláspont – akkoriból, amikor Ukrajna csak egy volt a korrupció sötétségéből kikecmeregni kívánó, félautoriter kelet-európai EU-tagjelöltaspiránsok közül, és nem egy kivéreztetett, megkínzott – és a minden más esetben alkalmazott eurokrata kegyetlenséggel szólva finanszírozhatatlan – ország.

A második pedig az európai fősodor véleménye, amely éppenséggel nem tett mást, mint hogy a korábbinál egy szebb szavakkal dekorált előszobába kísérte Kijevet, még tetszetős, de irreális céldátumot is adott neki, jelesül a 2030-ast. Mindezt elképedve nézték a kopottas váróban sorszámukat szorongató nyugat-balkáni államok: az Ukrajna egy főre eső GDP-jének másfél-kétszeresét termelő Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Szerbia, amelyek tizenöt-tizenhét, a „korelnök” Észak-Macedónia pedig huszonegy esztendeje várja bebocsáttatását, csökkenő reményekkel és egyre szaporodó sérelmekkel. Akinek a szájából az európai magországok üzenete szólt, az nem volt más, mint Gitanas Nausėda litván elnök, aki a március 20-ai uniós csúcsra elcammogtában bökte oda az újságírósorfalnak, alig leplezett félmosollyal. Közgazdászként minden bizonnyal átfutott néhány kétségbeejtő számsor az agyán, miközben kibökte: könnyen lehet, hogy Ukrajna beelőzi a nyugat-balkániakat a csatlakozásban, ha teljesíti a szükséges feltételeket.

A magyar álláspont kapcsán – ami az elvek megtartása mellett a helyzetre reagálva változott, nem

pedig „európai módon” a helyzethez alakította elveit – sokan sokadszor is Ukrajna, sőt Európa elárulását emlegették, azért meg külön, mert meg merészeli kérdezni a magyar embereket is az ukrán EU-tagságról. Ezt a bélyeget az amerikaiak is megkapták, mert Donald Trump vette a bátorságot, és megpróbálja hidegháborúvá fagyasztani a forró öldöklést, leállítani a vérszivattyút, ami, ahogy az elkerülhetetlen orosz áttörés közeledik, egyre inkább ukrán oldalról szedi majd áldozatait. Persze nem puszta altruizmusból: józan számításból teszi – America First! –, de mégis az egyetlen nyugati szereplőként, akinek egyszerre van akarata és ereje is leállítani az öldöklést.

S ha már árulás: nem inkább Ukrajna, pontosabban az ukrán nép elárulása, amit Nausėda tett: belengetni az EU-tagságot, tudván, hogy az utolsó szalmaszál után kapó ukránok úgyis csak a nekik kedvező részt hallják meg, miközben valójában a VIP-előszoba is pont ugyanolyan váró, mint ahol a balkániak rostokolnak? Hiszen ha az EU kicsit is komolyan veszi a saját szabályrendszerét, még egy 2040-es dátum is csodával határos módon lenne tartható egy ilyen mérvű pusztítás után. Ha viszont már ígéretet tettek, és véletlenségből állnák is a szavukat az eurokraták Kijevnek, nem Európa elárulása lenne beengedni Ukrajnát szőröstül-bőröstül, jogfosztó törvényestül, a háborúban kövérre hízott fegyvercsempészsereggel és a Baloga klánhoz hasonló maffiaoligarchákkal, s mindezek tetejében olyan felszámolhatatlan nyomorral, amelynek kezelése sok-sok évre a mélypontra lökheti az amúgy sem acélosan teljesítő uniót?

Mert hát ez a baj a hangzatos ígéretekkel: amikor bekopogtat a valóság, olyankor óhatatlanul az a történet vége, hogy valakit elárulnak.

Lelepleződtek a multik

NAGY KRISTÓF

Bevált a kormány terve, az árrésstopnak köszönhetően a várakozásokat meghaladó mértékben csökkent az érintett harminc élelmiszerfajta ára. Felvetődik a kérdés: mi lehetett a valódi célja a külföldi tulajdonú üzletláncoknak az irreális áremelésekkel, amelyek aligha állnak összhangban üzleti érdekeikkel?

Látványos eredményt hozott a kormány beavatkozása az élelmiszerláncok árpolitikájába: március 17-én, az árrésstop bevezetésének napján 500-1000 élelmiszer ára csökkent érezhetően. A legjelentősebb mérséklődés a tejtermékeknél tapasztalható, a mérték számos árucikknél meghaladja az 50-60 százalékot. Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban világossá tette, hogy az utóbbi hónapokban végbemenő élelmiszerár-emelkedésnek semmi köze a piaci folyamatokhoz, ezért a kormány nem nézheti tétlenül, hogy a láncok kifosszák az embereket.

Miközben a teljes hazai ellenzék a multik pártjára állt, a baloldali sajtó pedig a nagy, tőkeerős nemzetközi üzletláncok profitjáért aggódik, a kereskedők mindeddig nem szolgáltak érdemi magyarázattal, vagyis nem tudni, miért fizettek az emberek sok esetben kétszer annyit egy alapvető élelmiszerért, mint amennyi – nyereséges értékesítés mellett – indokolt lett volna.

Orbán Viktor néhány példával is érzékeltette, hogy egyegy élelmiszer bolti árának hány százaléka a kereskedők profitja. A csirkeszárny árának 42 százaléka, a sertéskaraj

árának 55 százaléka, a tej árának 68 százaléka, a tejföl árának 129 százaléka és a vaj árának 87 százaléka egy az egyben a multiláncok nyereségét gyarapította, mielőtt március 17-én életbe lépett volna az árrésplafon.

Fontos kiemelni, szó nincs arról, hogy a kormány az árrésstoppal elvenné a multik nyereségét. A kiskereskedelmi beszerzési ár és az áfa nélküli, azaz nettó fogyasztói ár között legfeljebb 10 százalékos árrést továbbra is alkalmazhatnak.

Felvetődik a kérdés: milyen okból emelték az egekbe a legalapvetőbb élelmiszerek árát a kereskedők úgy, hogy piaci érvekkel ezúttal nem magyarázható a gyakorlat? Ráadásul ezzel megnyitottak egy újabb inflációs időszakot, amelyet már nem lehet az orosz–ukrán háború okozta piaci nehézségekkel indokolni.

DÜBÖRÖG A KAPZSINFLÁCIÓ

élelmiszerek túlárazásával a legkiszolgáltatottabb családoknál már a „működés” a tét, vagyis az, hogy meg tudnak-e vásárolni annyi élelmiszert, amenynyire szükségük van.

„A multiknak magyarázatot kellene adniuk arra, miért hátráltatták a fogyasztás növelését célzó és az inflációt letörő kormányzati erőfeszítéseket”

Az üzletláncok és a baloldali sajtó rendszeresen azt hangsúlyozza, hogy a korábbi árstopok és a kötelező akciózás, valamint az extraprofitadó óriási veszteséget okozott az üzleteknek. Felvetődik a kérdés, hogy ebben az esetben mit értünk veszteség alatt: a megadóztatott extranyereség csökkenéséről van szó, vagy a működés kerül veszélybe?

Egyértelmű, hogy az adózás utáni tiszta nyereség növelése állhat a háttérben, s nem az üzletek működtetése és a bérek kifizetése lehetetlenül el. Nem zárható ki emellett a politikai beavatkozás, szerepvállalás sem, a külföldi tulajdonú multik már korábban is támadták a jobboldali magyar kormány családbarát lépéseit. Közben az alapvető

EZT KELL TUDNI AZ ÁRRÉSSTOPRÓL

A kormány februárban jelentette be, hogy beavatkozik az élelmiszerpiaci folyamatokba, mivel az infláció új lendületet vett, holott ennek nincs piaci oka. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter három lépésben határozta meg a kormány beavatkozási lehetőségeit. Első körben az üzleteknek lehetőségük lett volna önkéntes árcsökkentésre, ám azt nem hajtották végre. Második lépés a március 17-étől május 31-éig bevezetett árrésstop. Ennek lényege, hogy a kiskereskedelmi nettó beszerzési árat legfeljebb 10 százalékkal haladhatja meg a fogyasztói ár. Nem igaz tehát az az állítás sem, hogy a kormány megfosztja a multikat a nyereségüktől, mivel nem lépett életbe újra a korábbi szabályozás, ami tiltotta az árrés alkalmazását. Az árrésplafon 30 alapvető élelmiszer-kategóriát érint, 700-800 termék ára csökkent 30-50 százalékkal. Ez jelentős könnyítés a családoknak. A kormányrendelet azt is előírja, hogy a korlátozás bevezetése előtti árumennyiség és a saját márkás termékek aránya nem változhat. Végül azt is világossá tette a kabinet, ha nem csökkennek tartósan az árak, kénytelen újra a hatósági árak bevezetéséhez folyamodni.

Az extraprofitadó mértéke 100 milliárd forint éves árbevétel felett 4,1 százalék. Ez azt jelenti, hogy ha egy kiskereskedelmi szereplő árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot, a fölötte lévő rész után kell megfizetnie a 4,1 százalékos kötelezettséget. Mivel az energiaárak, a szállítási és logisztikai költségek, valamint a beszerzési árak 2024-ben gyakorlatilag nem változtak, a 2022es és 2023-as, árstoppal és jelentős működésiköltség-emelkedéssel sújtott esztendők után nehéz elhinni, hogy ekkora árrésekre van szükség ahhoz, hogy a boltok ki tudjanak nyitni, és a dolgozók megkapják az egyébként alacsonynak számító fizetésüket. Ráadásul nemzetközi boltláncokról van szó, amelyek más országokban mesés nyereséget realizálnak, vagyis szó nincs arról, hogy erre az irreális árpolitikára kényszerülnének.

Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a korábban árstopos termékeket hosszú ideig valóban veszteséggel tudták értékesíteni az üzletek, de ezt már egyszer – kamatostul – kifizettük. 2023 első hónapjában, amikor a legmagasabbak voltak Magyarországon az élelmiszerárak, és több inflációs rekord megdőlt nálunk, egyértelművé vált, hogy a kereskedők más élelmiszerek árának emelésével mérsékelték veszteségeiket. Idén januárban számos élelmiszer ára alacsonyabb volt, mint 2023 januárjában.

Érdekes körülmény, hogy az irreális árréseket egy olyan időszakban kezdték alkalmazni a boltláncok, amikor a fogyasztás és a forgalom egyébként stagnált, és mindenki azt várta, hogy az emberek költekezni kezdjenek. A fogyasztás ösztönzése éppen azoknak a piaci szereplőknek lett volna elemi érdeke, amelyek a kisebb összegű, de folyamatos, akár heti rendszerességgel végrehajtott áremelések mellett döntöttek, azt a benyomást keltve, hogy még mindig érdemes spórolni és kevesebbet vásárolni.

A Központi Statisztikai Hivatal adataiból világosan kiderül, hogy a tavaly még stagnáló, januárban viszont újjáéledő kereslet ellenére is nőtt az élelmiszerüzletek bevétele. 2023-ban visszaesett a kiskereskedelmi forgalom, de abban az évben is bőven magasabb nyereséget értek el az üzletek, mint 2022-ben. Ez röviden azt jelenti, hogy éves összevetésben a visszaeső, stagnáló vásárlási kedv mellett is nőtt a bevétel: 2023-ban 700 milliárd forinttal 2022-höz képest, 2024-ben pedig további

GAZDASÁG

100 milliárd forinttal az előző évhez képest. Fontos megjegyezni, hogy tavaly a működési és beszerzési költségek érdemben nem változtak.

Szintén fontos körülmény, hogy egy gyártói márka termékénél az árrés mértéke sok élelmiszernél az 50 százalékot is meghaladta, a saját márkás termékeknél pedig a nemzetközileg is bevett 10 és 20 százalék közötti haszonkulcs volt a jellemző. Ez is a magasabb bevételt szolgálja, mivel az árérzékeny vásárlóknak olyan kínálatot hoz létre, amelyben egyértelmű, hogy a legtöbben a jóval, akár több száz forinttal olcsóbb saját márkás terméket vásárolják meg.

Összefoglalva tehát, a saját márkás árukra való áttérés ösztönzése és a profit indokolatlan növelése egyértelmű, a nyereség növelésével pedig ellentétes – és újabb kérdéseket vet fel – az, hogy a minden képzeletet felülmúló haszonkulcsokkal az üzletek lényegében hátráltatták a fogyasztás felpörgését tavaly, noha pont ez lenne az előfeltétele a forgalmuk növekedésének és a sokat támadott szektorális különadó kivezetésének.

POLITIKAI SZEREPBEN A MULTILÁNCOK?

A statisztikai hivatal adatai egy másik érdekes körülményre is rámutatnak. A múlt év szerény, a vártnál jóval kisebb gazdasági növekedését nagyban meghatározta a belső fogyasztás stagnálása, vagyis a 2023-ban éppen a magas árak miatt bezuhanó bolti vásárlási, költekezési hajlandóság jóval lassabban tért vissza, az emberek inkább spóroltak, attól tartva, hogy újra meglódul az infláció. Ez a félelem nem volt alaptalan: tavaly a 60–120 százalékos árrések kiépülése miatt gyakorlatilag hétről hétre emelkedett az olyan alapvető élelmiszerek ára, mint a tej vagy a húsfélék.

Ez azt jelenti, hogy éppen azok a piaci szereplők akadályozták, hogy a fogyasztás lendületet vegyen, amelyeknek ez elemi érdekük lenne, hiszen a profit szempontjából a legfontosabb tényező, hogy minél többen vásároljanak, és minél több pénzt hagyjanak a kasszánál.

Az alapvető élelmiszerek esetében a kereskedők árpolitikája alkalmas arra, hogy a vásárlókat – akik nem mellesleg a választópolgárok is – megtévessze. Erre jó példa, hogy az infláció tavaly 3,7 százalékos volt, 2023-ban pedig 17,6 százalékos, vagyis 2024-re valóban leszorította a kormány az árakat. A háztartások mégis azt tapasztalták, hogy folytatódik a drágulás. Ennek oka, hogy az alapvető élelmiszerek árát tavaly júliustól szinte hetente emelték az üzletek. A 2,8 százalékos tartós tej ára fél év alatt több mint 60 százalékkal nőtt.

A legszélesebb körben keresett élelmiszerek árának folyamatos emelése miatt az emberek tehát azt érzékelhetik, hogy a kormány gazdaságpolitikája nem vált be, az egyértelmű adatok pedig nem tükrözik a realitásokat. Közben az infláció valójában

„Tavaly gyakorlatilag hétről hétre nőtt az olyan alapvető élelmiszerek, mint a tej vagy a húsfélék ára”

visszaszorult, amit alátámaszt, hogy a nem alapvető élelmiszerek, a tartós fogyasztási cikkek, valamint az üzemanyagok és a lakossági rezsiköltségek sok esetben nemcsak stagnáltak, de bizonyos termékek és szolgáltatások ára 2023-hoz képest jelentősen esett. Erre jó példa a nem tartós tejek ára, 2023 januárjában egy liter 1,5 százalékos uht tej 800 forintba került, a trappista sajt kilogrammonkénti átlagára pedig a duplája volt a jelenleginek.

Felvetődik a kérdés: a külföldi tulajdonú, Magyarországot többször is az Európai Unió Bírósága

elé rángató multiláncok akár a nyereségük egy részéről is lemondanának azért, hogy az emberek tévesen úgy érezzék, a kormány gazdaságpolitikája kudarcot vallott?

KARTELL VAGY SZABADPIACI VERSENY?

A baloldali közgazdászok még mindig a multiláncok pártját fogják, holott a 2008-as gazdasági válság bebizonyította, hogy a szabályozatlan piaci verseny milyen káros következményekkel jár. Sokan még mindig azt állítják, hogy az irreális áremelkedésért a kormány okolható, amiért beavatkozott a piaci versenybe, és ösztönözte a keresetek gyors emelkedését.

Ez az állítás is megdőlt. Június végéig tartott az utolsó, az orosz–ukrán háború következményeit

„A

2,8 százalékos tartós tej ára fél év alatt több mint 60 százalékkal nőtt”

tompító állami szabályozás, amely kimondta, hogy a korábban árstopos élelmiszereket csak beszerzési áron értékesíthetik a kereskedők. Maga az árstop 2023. július végéig tartott, vagyis két és fél éve nem beszélhetünk hatósági árakról, és így az emiatt realizált – a fogyasztókon végül behajtott – veszteség sem állja meg a helyét. Másfél éve tehát már semmilyen kormányzati korlátozás nem avatkozott be a tisztának mondott piaci versenybe.

Éppen ezért szintén magyarázatra szorul, hogyan fordulhatott elő, hogy a Tesco, a Spar, az Auchan, a Lidl, az Aldi és a Penny is ugyanazt az irreális árrést vezette be, ráadásul ugyanakkor. A piaci folyamatok ugyanis a tejtermékek esetében átlagosan 10-15 százalékos árváltozást indokoltak volna, mivel a nyers tej világpiaci ára az év második felében emelkedésnek indult. Korábban a kristálycukor gyors drágulását lehetett piaci okokra visszavezetni. Mostanra az alapanyagárak korrigáltak, a tejtermékek feldolgozói ára pedig nagyjából 10 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor, vagyis az árrésstopnak köszönhetően most valóban piaci árakkal találkozhatnak a vásárlók.

„A

külföldi tulajdonú multik már korábban is támadták a jobboldali magyar kormány

családbarát lépéseit”

Az irreálisan nagy árréssel kapcsolatban számos kérdés felmerül, miközben a fogyasztóknak jó hír, hogy egy bevásárlás akár 30-50 százalékkal is olcsóbb most, mint két héttel ezelőtt. Versenyjogi szempontból felvetődik a kérdés, hogy azok a piaci szereplők, amelyek a verseny tisztaságát hangoztatják, és az irreális áremeléseket ennek hiányával magyarázzák, vajon egyeztetett módon növelték-e a fogyasztói árakat az alapvető élelmiszereknél.

A multiknak magyarázatot kellene adniuk a következő kérdésekre: miért nem támogatták, sőt miért hátráltatták a fogyasztás növelését célzó és az inflációt letörő kormányzati erőfeszítéseket, miközben a boltoknak is elemi érdekük lenne a GDP és a kiskereskedelmi forgalom növekedése? Miért az alapvető élelmiszereknél alkalmaztak olyan árpolitikát, amely a vásárlókat a spórolásra és nem a költekezésre ösztönzi? Végezetül miért állítják azt, hogy a működésüket sodorta veszélybe a kormány a korábbi árstopokkal, miközben világos, hogy a 2023-ban mélypontra zuhanó kereslet mellett is óriási, 1000 milliárd forintos bevételnövekedést értek el, ami már a válságidőszakban is bőven meghaladta a költségnövekedést? Fontos megemlíteni azt is, hogy egyik nagy multilánc sem tervez kivonulni Magyarországról, vagyis mégiscsak jövedelmező a magyar fogyasztó. Összességében azt is érdemes lenne felfedniük az üzleteknek, hogy valójában gazdasági vagy inkább erőfölényükkel és monopolhelyzetükkel visszaélő politikai szereplőként tekintenek magukra.

GAZDASÁG

„Az árak nem azért fontosak, mert a pénzt ilyen nagyra tartjuk, hanem azért, mert a társadalom gyors és hatékony információközvetítő eszközei, amelyek segítenek a sok helyütt szétszórt információmorzsákból egy nagy képet alkotni”

(THOMAS SOWELL)

Thomas Sowell szerint az árváltozások fontos információtartalommal bírnak. Hazánkban arra következtethetünk belőle, hogy valami nincsen rendben az élelmiszerek árával. Az euróárfolyam 4 százalékos forinterősödést, azaz importárcsökkenést mutatott, és a szállítási költségeket meghatározó üzemanyagárak is mérséklődtek 2025-ben, az élelmiszerek ára januárban mégis 1,9, februárban pedig 1,2 százalékkal emelkedett.

A Nemzetgazdasági Minisztérium elemzése azt mutatta, hogy a magas hazai árak egyik oka a nagy árrés alkalmazása. A sertéskarajnál 55, a lisztnél 67, a tejnél pedig 79 százalékos árréssel is szembesülhettek a magyar vásárlók. Ez volt az oka annak, hogy a minisztérium március 17-ei hatállyal 30 termékcsoport esetében 10 százalékban maximálta a kiskereskedelemben felszámítható árrés mértékét.

Az intézkedés nem példa nélküli nemzetközi viszonylatban. Gaius Gracchus Kr. e. 123-ban már élt az árszabályozás eszközével. Görögország, Montenegró és Románia is alkalmazott hasonló módszert az előző években, méghozzá sikerrel. A közelmúltban az alternatívaként felmerülő áfacsökkentéssel is próbálkoztak államok, például Spanyolország és Luxemburg, azonban ezen adóvágások általában nem jutottak el a fogyasztókhoz, akik továbbra is magas árakkal találkoztak.

Az árrésstop kiválóan működött. A bevezetés első napján az 1000 érintett termék háromnegyedének csökkent az ára, egyes tejtermékeké akár 50-60 százalékkal. Az átlagos áresés mértéke 16 százalék volt. Tekintettel arra, hogy a magyar családok bevásárlókosarának negyedét jellemzően e termékek teszik ki, egy vásárlás alkalmával átlagosan 4 százalékkal fizettek kevesebbet, mint korábban.

JANUÁRBAN

1,9 százalékkal

drágultak az élelmiszerek

FEBRUÁRBAN

1,2 százalékkal Az élelmiszerek ára havi

drágultak az élelmiszerek

2,8%-os zsírtartalmú tartós tej, liter

Finomliszt, kg

Napraforgó-étolaj, liter

Csirkemellfilé (csont és bőr nélkül), kg

Tojás, 10 darab

Trappista sajt, kg

Legalább 80%-os zsírtartalmú vaj, 100–125 g-os, db

12%-os zsírtartalmú tejföl, 300–450 g-os, db 20%-os zsírtartalmú tejföl, kg

Spanyolország

— A kormány 2023-ban 4-ről 0 százalékra csökkentette a kenyér, a liszt, a tej, a tojás és néhány alapvető élelmiszer áfakulcsát.

— Az adócsökkentés csak részben jutott el a fogyasztókhoz.

Franciaország

— A kormány 2023ban minimumárat vezetett be néhány alapélelmiszerre, hogy védje a gazdákat.

— A szabályozott élelmiszerárak növekedtek.

Luxemburg

— A kormány 2023-ban 1-3 százalékponttal csökkentette az áfakulcsokat.

— Az adócsökkentés nem hozott árcsökkenést a boltokban.

Csehország

— A kormány 2024-ben egyszerűsítette az adórendszert, kivezette a 15 százalékos áfakulcsot, és egységes 12 százalékos kulcsot vezetett be.

— Az adócsökkentés nem hozott árcsökkenést a boltokban.

A francia forradalmi kormány árplafont vezetett be az alapvető termékek széles körére, többek között a kenyérre, a gabonára, a lisztre, a húsra, az olajra, a hagymára, a szappanra, a tűzifára, a bőrre és a papírra vonatkozóan.

A CÉL AZ INFLÁCIÓ LESZORÍTÁSA VOLT.

Franklin D. Roosevelt mezőgazdasági kiigazítási törvénye minimumárat vezetett be az olyan terményekre, mint a búza, a gyapot, a kukorica és a tejtermékek.

A CÉL AZ ÁRAK CSÖKKENÉSÉNEK (DEFLÁCIÓ) MEGÁLLÍTÁSA VOLT.

Horvátország

— A kormány 2023ban vezetett be ársapkát először 30, majd 70 termékre.

— A szabályozott termékek ára 10–50 százalékkal csökkent.

Görögország

— A kormány 2023ban vezetett be árréskorlátot alapvető élelmiszerekre, amelynek mértéke a 2021. decemberi árrésük volt.

— A szabályozott termékek ára csökkent.

Montenegró

— A kormány 2024ben több mint 500 termékre vezetett be 5–15 százalékos árrésstopot.

— A szabályozott termékek ára csökkent.

Románia

— A kormány 2023-ban 14 alapélelmiszerre vezetett be 20 százalékos árrésstopot.

— Számos termék ára 20-30 százalékot esett.

Az angol kormány árplafont és kvótarendszert vezetett be a cukorra, a vajra és a szalonnára.

A CÉL AZ INFLÁCIÓ MEGFÉKEZÉSE VOLT.

A közös agrárpolitika keretében garantált minimumárakat vezettek be a tejtermékek, a gabonafélék, a cukor és a hús esetében.

A CÉL AZ EURÓPAI MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐK TÁMOGATÁSA ÉS AZ ÉLELMEZÉSBIZTONSÁG GARANTÁLÁSA VOLT.

Kilépett az árnyékból a fényre

NAGY-PÁL TAMÁS

Imre Bence tavaly nyár óta a világ legerősebb kézilabda-bajnokságában szerepel. A 22 éves magyar válogatott jobbszélső a nehéz kezdés után jól helytáll a német THW Kielben, de a java még csak most jön. A fiatal tehetség első Bundesliga-idényéről mesélt lapunknak.

Két évvel ezelőtt egy húszéves srác életében először léphetett pályára a magyar férfi-kézilabdaválogatottban – rögtön egy tétmérkőzésen, a Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Akkor még a legtöbben úgy ismerték Imre Bencét, mint Imre Géza olimpiai bajnok ezüstérmes vívó és Kökény Beatrix olimpiai ezüstérmes kézilabdázó gyermekét. A 2023 áprilisában rendezett meccsen rögtön 9 gólt szerzett, a csapat kijutott az Eb-re, a kontinenstornán pedig 20 találattal tette le a névjegyét az ötödik helyen záró nemzeti együttesben. Azóta megjárt egy olimpiát, szerepelt világbajnokságon, és tavaly nyáron a Ferencvárosból a világ legerősebb ligájának rekordbajnokához, a német Bundesligában szereplő THW Kielhez szerződött.

TŐLE VÁRJÁK, HOGY A HÁTÁRA VEGYE A CSAPATOT

Imre Bence kilépett szülei árnyékából, és a magyar kézilabdázás egyik legnagyobb ígéretévé vált.

„Szerettem volna elérni, hogy ne a szüleim által azonosítsanak be – vallja őszintén a Mandinernek. – Főleg fiatalabb koromban, ha nem jól ment a játék, de mégis a pályán maradtam, akkor az volt az első gondolatom, hogy biztos csak azért játszom, mert ismerik a szüleimet. Anya próbált távol maradni, amikor a Fradiba igazoltam. Ő is ott dolgozott, de nem szólt bele semmibe – ez fontos volt a részéről. Örülök, hogy most már a teljesítményem miatt ismernek az emberek. Amikor jól megy, dicsérnek, amikor nem, akkor elvárják, hogy jobb legyek. Pont a minap találkoztam néhány kommenttel, hogy magamhoz képest nem voltam formában a világbajnokságon, de ez inkább csak motivál, hogy még jobb legyek.”

FOTÓ:

A sportoló nem egészen két év alatt elérte azt is, hogy ha rosszabbul megy a válogatottnak, akkor a szurkolók tőle várják, hogy a hátára vegye a csapatot. Annak ellenére, hogy nemrégen volt az a bizonyos Litvánia elleni találkozó.

A REKORDBAJNOK KIEL

1904-ben alapították a THW Kielt, amelynek 1923 óta van kézilabda-szakosztálya. Az első bajnoki címre 1957-ig vártak, a klub valódi sikerkorszaka pedig a kilencvenes évek óta tart: huszonhárom bajnoki aranyérmüknél senki nem szerzett többet, tizenkétszer hódították el a Német Kupát, négyszer pedig a Bajnokok Ligáját is megnyerték. A Kiel ügyvezető igazgatója 2019 óta a magyar származású, 203-szoros osztrák válogatott Szilágyi Viktor.

„Örülök, hogy most már a teljesítményem miatt ismernek az emberek”

Imre Bence arra, hogy a Montenegró elleni Ebselejtezőn három góllal nyertek idegenben, majd néhány nappal később Tatabányán döntetlent játszottak, így gondol vissza: „Több újonc volt a keretben – még élénken emlékszem, amikor én is hasonló szituációban voltam. Mivel az első két Eb-selejtezőt megnyertük Finnország és Szlovákia ellen, ez a legjobb időszak a szövetségi kapitánynak arra, hogy kipróbálja az újakat. Tudtuk előre, hogy Montenegró lesz a legnehezebb ellenfél, főleg idegenben, telt ház előtt. A csapat nagy részének a negyven válogatottsága is alig van meg, tele vagyunk fiatalokkal. A végén voltak kisebb hibák, de magabiztosan nyertünk, összességében pedig jó meccset játszottunk. A tatabányai találkozó már sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Baj nincs, de ilyen sok magyar néző előtt nem jó érzés nem nyerni, ráadásul szerintem jobbak vagyunk Montenegrónál.”

Baj tényleg nincs, mert bár a döntetlennel még nem jutott ki a válogatott az Eb-re, a kvalifikációt így Finnország és Szlovákia ellen kell bebiztosítania, ami egyáltalán nem lehetetlen feladat. A kérdés inkább az, meglesz-e az Európa-bajnoki sorsolás kiemelése miatt fontos első hely a csoportban.

ZÁGRÁB RÉME MÁR NEM

KÍSÉRT – CSAK FÁJ

Márpedig a magyar válogatottnak ott a helye a kontinenstornán, hiszen a januári világbajnokságon is bizonyította, az elitbe tartozik – ki ne emlékezne a Horvátország elleni zágrábi negyeddöntőre, amikor végig vezetve, de az utolsó percben kapott góllal végül vereséget szenvedtünk?

„Itt, az edzőtáborban már nem beszéltünk erről a meccsről – vágja rá Imre. – Biztos, hogy néha még előjön az emléke, de már itt van a következő feladatunk: ki kell jutnunk az Eb-re, ráadásul egyre többen játszunk erős csapatokban, így könnyebb túllépni a negatív emlékeken. Persze azért fáj, hogy így alakult, de azon leszünk, a jövő évi Európabajnokságon túlszárnyaljuk a nyolcadik helyet.”

Erős csapatból és célkitűzésekből Imre Bencénél sincs hiány. Tavaly nyáron, mindössze 21 évesen belecsöppent a német Kielbe, vagyis a kézilabda Premier League-jébe – vitán felül áll: a Bundesliga a világ legerősebb bajnoksága. „Két részre bontanám az első kieli idényemet – értékeli. – Jól sikerült a beilleszkedés, és az edzőmeccsekre sem lehetett panasz, de utána a tétmérkőzéseken már nem jött ki annyira a lépés. Majd következett egy jobb

„Gyakorlatilag nem pihentünk már lassan két éve”

hónap, és egyre stabilabb lettem. Nemrég pedig arról kaptam visszajelzést a klubomtól, hogy elégedettek velem, úgyhogy egyre jobban érzem magam. Ez nagyban összefügg azzal, hogy egyre több barátot szerzek, egyre több mindent értek németül. A szerepem is egyre nagyobb. Érdekes, hogy a vb után is az elején ment jobban, utána kevésbé, de az egész csapat elfáradt kicsit, hiszen tavaly nyáron olimpia volt, gyakorlatilag nem pihentünk lassan két éve. Wetzlarban volt is egy fájó vereségünk. Az Európa-ligában egyenes ágon jutottunk a nyolcba, a Német Kupa négyes döntőjében is ott leszünk. A cél, hogy az El-ben is meglegyen a final four, és megszerezzük a Bajnokok Ligája-indulást érő első két hely valamelyikét – nem lenne baj, ha megnyernénk a Bundesligát.”

MAGYAROS RANGADÓBÓL

NINCS HIÁNY NÉMETORSZÁGBAN

Nem lesz könnyű, és ebben egy válogatott csapattársnak is alaposan benne van a keze: Magyarországról nézve meglepetés, hogy Sipos Adriánék, vagyis az MT Melsungen sokáig vezette a bajnokságot, a múlt hét végén csúszott le az élről, de a hátránya még így is csak egy pont az éllovas Füchse Berlin mögött.

„Aki látta már bármelyik meccsüket, annak nem meglepetés, hogy így szerepelnek – magyarázza

Imre. – Most nyertünk ellenük az Európa-ligában tizenegy góllal, de a helyén kell kezelnünk a sikert. Sipiéket sok sérülés hátráltatja, aminek nem örülünk, mert mindenki azt szeretné, hogy a legerősebb csapatok lépjenek pályára. Nekünk is volt ilyen időszakunk, de szerencsére már jön vissza minden maródi. A Bundesligában talán még jobban számít, kinek mennyi sérültje van. Ha egy-két jó formában lévő játékos kiesik, akkor tényleg ki tudsz kapni még a tizennyolcadik helyen állóktól is, annyira kiegyensúlyozott a liga. És szeretnénk, ha az is maradna, ezért szurkolunk mindenkinek, hogy felépüljön. De még így is nagyon jó csapatuk van, a harmadik helyen állnak. Szombaton pedig éppen náluk játszunk rangadót – nagyon kellene a győzelem!”

Magyaros rangadóból ebben az évadban nincs hiány. Április 12–13-án rendezik a Német Kupa négyes döntőjét – ugyanabban a kölni Lanxess Arenában, ahol a BL final fourt is –, amelyen négy magyar is pályára léphet. Imre mellett Siposék is bejutottak a Melsungennel, csakúgy, mint történelmi bravúrt végrehajtva a másodosztályú HBW Balingen-Weilstetten is Nagy Benedek kapussal, valamint Leimeter Csabával a soraiban.

„Nemrég mondtam Beninek, hogy szívesen játszanék velük döntőt. Ehhez csak Sipiéket kellene valahogy megverniük, nekünk meg a Löwent – nem tudom, melyik a nehezebb feladat. A Löwen ellen idén egy győzelem és egy vereség a mérlegünk,

ÍGY DEBÜTÁLT IMRE

BENCE

A THW KIELBEN

POZÍCIÓ JOBBSZÉLSŐ

ÉLETKOR 22 ÉVES

MAGASSÁG 185 CM

TESTSÚLY 72 KG

SOROZAT

Német Kupa

„Megtanultam tízezer ember előtt játszani”

de ez mit sem számít, a Lanxess Arenában pályára lépni más élmény, majdnem olyan, mintha a BL-ben játszanánk. A jegyek már elkeltek, úgyhogy ugyanaz az őrült hangulat várható. Szeretném már ott megnyerni az első trófeámat a Kiellel, de Sipi ugyanerre vágyik a Melsungennel. Azért jó lenne, ha nekem egy évvel rövidebb idő alatt sikerülne – akkor tudnám ezzel zrikálni Sipit” – mondja. Merthogy Sipos Adriánnak ez már a második idénye a Bundesligában – egyelőre trófea nélkül. Persze ezek a zrikák mentek már a válogatott márciusi összetartásán is. „Mindig mennek, de azért most a sok sérültjük miatt próbáltam visszafogni magam, csak óvatos megjegyzéseket tettem Sipinek. Az első fél évben én kaptam tőle, miután nyertek nálunk. Háromszor találkoztunk eddig: egy-egy kieli és melsungeni győzelem mellett egy döntetlen a mérleg. Lehet még két meccsünk, ha találkozunk a kupadöntőben is, de több vereséget már nem tervezünk ellenük.”

A bajnokságba nem is fér bele, ha tényleg szeretnének visszatérni a Bajnokok Ligájába, ugyanis bár csak három pont a hátrány az éllovas Füchse Berlin mögött, a szoros mezőny miatt ez csak a negyedik helyre elég. Addig is az Európa-ligában vitézkednek, ami nem ismeretlen terep Imrének, de európai topcsapat játékosaként először vesz részt ebben a sorozatban.

„Így más egy kicsit. Nem akarok nagyképű lenni, de azt látom rajtunk, hogy magabiztosak vagyunk ebben a sorozatban. Az igaz, hogy könnyű csoportunk volt, noha a középdöntőben már a Melsungennel is kellett játszanunk. Viszont végig tudtuk, hogy ott leszünk egyenes ágon a negyeddöntőben – az a két mérkőzés mínusz, amit ezzel nyertünk, rendkívül fontos lehet tavasszal. Ennek megfelelően magabiztosan hoztuk a meccseket, egy-kettő közülük szorosabb volt, de a győzelmünk nem forgott veszélyben.

„Ha egy-két jó formában lévő játékos kiesik, még a tizennyolcadik helyen állóktól is ki tudsz kapni, annyira kiegyensúlyozott a liga”

Az El-ben egyébként nem járnak annyira sokan a találkozóinkra – de négy-ötezer ember mindig van a lelátókon. A bajnokságban viszont nyolcezer alatt nincs nézőszám, és a tízezer sem ritka. Az elején még meg kellett szoknom, de most már ezzel sincs gondom, megtanultam tízezer ember előtt játszani. Ennek majd nagy hasznát veszem a későbbiekben, aminek külön örülök.”

Imre Bence eddig 22 mérkőzésen 61 gólt szerzett a bajnokságban – vajon a szurkolók megállítják már a kieli utcákon? „Engem még nem állítanak meg – mondja nevetve. – Ez egy kétszázötvenezres város, amelynek van futballcsapata is, úgyhogy valamit le kell tenni az asztalra ahhoz, hogy az utcán is megismerjenek. A múltkor a klubshopban vásároltunk a családdal, akkor volt olyan szurkoló, aki aláírást kért tőlem, illetve a csarnok környékén is fel szoktak ismerni. Az utcán azonban még nem, az a régebb óta itt játszók kiváltsága. Azon dolgozom, hogy ez megváltozzon, ám ahhoz teljesítenem kell!”

A hit mint észszerűség

BÖSZÖRMÉNYI-NAGY GERGELY A BRAIN BAR JÖVŐFESZTIVÁL ALAPÍTÓJA

Valami történik, a hitehagyott Nyugaton egyre többen szomjazzák a transzcendenciát. A vallásosság nemcsak hasznos, de észszerű választás is, itt az ideje, hogy a hívők megragadják az alkalmat, és beszélgetni kezdjenek a bizonytalanokkal – mutat rá a változó korszellem kínálta esélyre Ross Douthat.

Az 1979-ben született Ross Douthat amerikai konzervatív gondolkodó sokáig csupán arról volt ismert, hogy értékrendje ellenére – a gyanakvóbb természetűek szerint viszont éppen azért, egyfajta díszjobboldaliként –állandó rovatot kapott a The New York Times hasábjain. Azután megírta The Decadent Society (a dekadens társadalom) című zseniális könyvét, amelyben tömör, frappáns összefoglalóját adta annak, hogyan lett az értelemre és nagyszerűségre törekvő Egyesült Államokból infantilis kultúra, saját sikerének áldozata. A katolikus Douthat idén új kötettel jelentkezik, amely arról szól, miért lenne érdemes a Homo sapiens összes egyedének visszatérnie a valláshoz.

Az biztos, hogy valami történik. Számos jel utal arra, hogy a középkor óta fokozatosan ateistává váló nyugati civilizáció „szomjazza a transzcendenciát”. A posztmodern felfordulás, ami nem a woke-hullámmal kezdődött, s nem is ért véget annak trumpi vereségével, olyan ideológiai abszurditásokhoz vezetett, hogy még az istentagadás kortárs főpapja, Richard Dawkins evolúcióbiológus is bejelentette, kulturális értelemben inkább kereszténynek vallja magát. „Az új ateisták agresszív vallásellenes polémiája megkopott” – Douthat szerint ez a tendencia ritka lehetőség a hívőknek, hogy nyitott és kedélyes beszélgetésbe elegyedjenek a társadalom nem hívő tagjaival.

Douthat amellett érvel, hogy a vallásos hit nemcsak észszerű, hanem szükséges is az emberi tapasztalat teljességéhez. Azokhoz szól, akik titkon érdeklődnek a vallás iránt, de hiúságuk megakadályozza őket abban, hogy látszólag irracionális döntést hozzanak. A valóságban a vallásosság nagyon is racionális választás. A teremtés ideája könnyed összhangban áll az ősrobbanás tudományos elméletével, a világegyetem finomhangoltsága, illetve a tudat és az öntudat létezése egyenesen megmagyarázhatatlan egy tisztán materialista

nézőpontból. A hinduk, a muszlimok, a buddhisták, a zsidók, a katolikusok vagy a protestánsok nem egy babonás régmúlt maradványai: a vallás a fajunk születése óta meghatározza az ember viselkedését, mert alapvető szükséglet a közösségek kohéziójának és erkölcsi stabilitásának megteremtéséhez. A hitetlenség megköveteli, hogy figyelmen kívül hagyjuk mindazt, amit eredendő vallásos késztetésünk sugall nekünk. Éppen ez a hívő perspektíva intellektuális előnye – hogy jobban megbirkózik a mindennapokban szemünk elé kerülő bizonyítékokkal.

Szerzőnk találó megfogalmazása szerint az a meggyőződés, hogy Isten nem létezik, „a modern társadalomba való belépés költségeként funkcionál”. Szerinte az emberek egyre nagyobb része így is érzékeli – a szekularizmust „kényelmetlen intellektuális alapbeállításként, nem pedig szabadon választott felszabadulásként” élik meg. „Ahogy a felszabadulás ígéretei feloldódnak, és eluralkodik a boldogtalanság és a szorongás, az ateizmus védekező üzemmódba kapcsol. Komolynak és keményszívűnek mutatja magát, egy költségnek, amit az intellektuális felnőtté válásért fizetsz.” Douthat szerint „a posztkeresztény jövőkép nem hozta el a liberális utópiát”, nem véletlen, hogy „egyre többen elégedetlenek a saját hitetlenségükkel”.

„A vallásosság valójában a legészszerűbb válasz a létezés értelmezésére, titokzatosságának és örömteliségének feldolgozására.” Egy szelíd, elmélkedő hangvételű, párbeszédre törekvő könyv az önmagukra adó ateistáknak, agnosztikusoknak, szkeptikusoknak és olyan hívőknek, akik szívesen dolgoznak meggyőződésük szellemi-lelki talapzatának erősítésén.

Ross Douthat: Believe – Why Everyone Should Be Religious. Zondervan, 2025

Védjük meg a gyerekeket, de hogyan?

MÁTHÉ ZSUZSA

Minden felnőtt, a gyermekek védelmét fontosnak érző embert felelősség terhel.

Abban minden jóérzésű magyar ember között egyetértés van, sőt politikai hovatartozástól függetlenül mindenki hangsúlyozza is, hogy a gyermekvédelem ügye fontos. A többség bizonyosan osztozik abban a vélekedésben is, hogy szempontrendszere más, szintén lényeges társadalmi kérdésekkel szemben elsőbbséget is kell hogy élvezzen nemcsak az állam szervei, de társadalmunk minden intézménye, aktora és végső soron minden felnőtt ember részéről.

De ha a fenti állítások igazak, vajon miért állnak épp e – látszólag konszenzusos – terület kérdései a legvitatottabb, legnagyobb indulatokat korbácsoló viták középpontjában? Most épp a Pride felvonulás kapcsán.

Ha valódi válaszokat keresünk, a fecsegő politikai felszín alá kell merülnünk, mert valójában a kereszténységben gyökerező, ám annak tanításaival mára radikálisan szembeforduló kultúránk súlyos válságát tükrözi ez a gyerekek körül tomboló szellemi viharzóna. Nagy erők dolgoznak ugyanis azon, hogy megszűnjék a nyugati társadalmakat korábban sikerre vivő és összetartó erkölcsi rend, érvényüket veszítsék a legalapvetőbb normák, amelyekhez az emberek többsége igazodott élete során. Azok a normák, amelyek viszonylagos biztonságot és kiszámíthatóságot teremtettek az egyének és a közösségek számára. Ilyen kimondásra nem szoruló érték és bevett életcél volt a házasságkötés, a családalapítás, a szexualitás gyermekáldással való összefüggésének elfogadása. Mindez az értelmes és megtartó rend azonban egyre inkább feloldódik, a közérdek elpárolog a személyes elvárások széttartó sűrűjében, az objektív igazság pedig a relativizmus oltárán vérzik el olyannyira, hogy kimondása mára normaszegéssé lehetetlenült. Ez a lebontó folyamat vezet oda, hogy a szebb napokat látott Európában ma a fiatalok tömege – a személyes családi minták hiánya és a közösség értékrendjének felbillenése miatt – nem kíván gyermekvállalással bíbelődni, nem hisz a holtomiglan-

holtodiglan tartó házasságban, sokuk tudatában a szexualitás puszta biológiai szükségletté silányult, elszakadva annak spiritualitásától és az emberi kapcsolat mélységétől; sőt egyre többen nem biztosak már abban sem, hogy valójában fiúk vagy lányok. A közösség morális válsága egyre mélyebb személyes identitásválságban jelenik meg – nem véletlen, hogy szoronganak, depressziósak és magányosak a fiatalok, s borúsan látják a jövőt.

Legyinthetnénk, hogy ez a hajó már elment, hogy az európai ember menthetetlen. De akinek gyermeke, unokája van, aki a történelem szövetét személyes életével utódjaiért is felelősséggel szövi, soha nem adhatja fel a kibillent egyensúly helyreállításáért vívott küzdelmet.

Ezért, a kollektív semmibe zuhanásunkra adott válaszreakcióként született meg a magyar emberek többségének helyeslését élvező, ám a nemzetközi térben példátlan mértékben támadott magyar gyermekvédelmi törvény. Az Alaptörvényünk is ezért védelmez olyan evidens fogalmakat, mint a „férfi” és „nő”, „apa” és „anya”.

És emiatt támogatandó az a nagy port felverő intézkedés is, amely szerint a közterületektől elzárva, azaz gyermekeink látókörétől távol tarthassanak csak olyan provokatív, botránkozásra okot adó, a szexualitást öncélúan megjelenítő, a nemi identitás kapcsán pedig a fiatalok megtévesztésére alkalmas nézeteket hirdető rendezvényt, mint a Pride. Az ott megtestesülő ideológia, amely a szabadosság mellett a szexuális orientációk sokféleségét, a nemi identitás fluiditását, a biológia törvényeinek felülírhatóságát hirdeti, nemcsak hamis képzeteket kelt a gyerekekben és a szexualitással ismerkedő fiatalokban, de akár egész életükre kiható kárt is okozhat fejlődésükben.

Ennek felelőssége pedig mindannyiunkat, minden felnőtt, a gyermekek védelmét fontosnak érző embert terhel. Legyen bátorságunk felülemelkedni politikai csatározásainkon, és védjük meg együtt a jövőjüket!

Magyar kutatás célozza a minél gyorsabb repülést

GÓZON ÁKOS

A repülésben a határ a csillagos ég – vagy annak határa: hazai szakemberek kutatómunkája is segíti a légi járművek sebességnövelését.

Március közepén a londoni Heathrow repülőtéren, egy elektromos állomáson keletkezett tűzeset több mint 1300 repülőjárat 300 ezer utasának a terveit borította fel. A műszaki hiba ilyen nagy tömegeket érintő hatása ismét ráirányította a figyelmet a világ légi közlekedésének sérülékenységére, a levegőben húzódó útvonalak és a repülőterek zsúfoltságára. A hasonló balesetek idején felmerül a kérdés: miként lehet a légi forgalom hatékonyságát növelni, például az átszállások számát csökkenteni vagy a jelenleginél is nagyobb távolságokat minél gyorsabban áthidalni? A lehetséges megoldásként felmerülő hiperszonikus, vagyis messze hangsebesség feletti repülést a budapesti Műegyetem közlekedéstudományi kutatói is vizsgálják.

Az első sugárhajtású utasszállító repülőgép 1949-es bemutatkozása után rohamos tempóban egyre hatékonyabb gépeket fejlesztettek. A mai modern hajtóművek képesek a több száz tonnás gépeket óránként 950 kilométeres vagy akár még nagyobb sebességgel repíteni, akár tizenhárom kilométeres magasságban. „Ne gondoljuk azonban, hogy megállt a fejlődés” – szögezi le Sziroczák Dávid, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának kutatója. Az utasszállítók egyik lehetséges fejlesztési iránya az, ahol a cél a sebességnövelés.

A hiperszonikus kifejezés alapja a latin sonus, azaz a hang, amely véges sebességgel képes terjedni. Tengerszinten a levegőben másodpercenként 340 méter a hangsebesség értéke, azaz nagyjából 1240 kilométer óránként. A magasság növekedésével a hangsebesség csökken a légkörben – magyarázza a BME Repüléstudományi és Hajózási Tanszékének szakembere az egyetem, a Pro Progressio Alapítvány, valamint az Élet és Tudomány közös kutatásismertető fel-

hívására készített tanulmánya kapcsán. A hang sebessége a repülésben fontos viszonyítási pont. Milyenek lehetnek a jövő hiperszonikus utasszállító repülőgépei?

A terület két repülőgéposztályt foglal magában: az úgynevezett űrkilövőket és a szállítógépeket. Az űrkilövők vastag felületekkel, lekerekített, gömbölyded formákkal bírnak. A szállítógépek ezzel szemben tűhegyes, éles vonalakkal készülnek. Egy űreszköznek ugyanis el kell viselnie a légkörbe visszatérés terheléseit, egy szállítónak pedig a légellenállást kell minimalizálnia.

Az űrkilövők alapvető célja a világűr elérése, a hasznos teher kijuttatása, majd a visszatérés a légkörbe és a biztonságos leszállás – ismerteti Sziroczák Dávid. Fontos kérdés e feladathoz az űr definíciója. A legszélesebb körben elfogadott meghatározás a világhírű magyar tudósról, Kármán Tódorról elnevezett Kármán-vonal, amely a világűr határát 100 kilométeres tengerszint feletti magasságban állapítja meg. E vonal jelentősége az, hogy felette egy repülőgép nem képes elég felhajtóerőt létrehozni aerodinamikai úton, mielőtt elérné a Föld körüli pályára álláshoz szükséges sebességet. Vagyis e vonal elválasztja a repülőgépeket az űreszközöktől. Az űrkilövők belátható technológiai határai az úgynevezett alacsony Föld körüli pályák, vagyis sajnos a sci-fikben látható „polgári” űrhajók még nagyon messze vannak a megvalósulástól.

A szállítógépek feladata egyszerűbb: a hasznos terhet a lehető leggyorsabban juttassák el a világ bármely pontjára. Űrbeli társaiktól eltérően ezek a járművek végig a légkörben közlekedhetnek, a tervek szerint ötven-hatvan kilométeres utazómagasságban. Egy Tokió–Los Angeles út 110 perc alatt megvalósíthatóvá válhat, szemben a mostani több mint

„Ötven-hatvan kilométeres utazómagasság szerepel a tervek között”

A Concorde egykor a repülés csúcsterméke volt: feléledhet a szuperszonikusok világa?

10 órával. Bár a fapados légitársaságok nem fogják alkalmazni ezt a technológiát, de mindig lesz olyan, akinek az ideje elég drága, hogy megfizessen egy ilyen utat. Még hasznosabb alkalmazás, ha természeti katasztrófák, járványok, válságok idején néhány óra alatt megérkezik a segítség.

A mai technológiával elvben már megalkothatók ezek a járművek, viszont a megvalósítás még fejlesztést igényel. A legnagyobb kihívás a hajtásrendszer. Két meghajtástípusban gondolkodhat a tudomány: a mai sugárhajtóművekhez hasonló, „lélegző” hajtóművekben, illetve rakétahajtóművekben. A rakéták hatalmas tolóerőre képesek, és a légkörön kívül is működnek, nem véletlen, hogy most is rakétát használnak az űreszközök indítására. Azonban ehhez a tolóerőhöz rossz hatékonyság társul, mert az égéshez szükséges oxigént a rakétának magával kell vinnie.

Az űrrakétákkal ellentétben a lélegző hajtóműveknek nem kell oxidálószert hordozniuk, mert a légkörből szabadon felvehetik. Amikor azonban a magasság emelkedésével ritkul a légkör, már nincs elegendő oxigén a hajtóművet működtetni. Ráadásul amikor a hajtómű beszívja a levegőt, össze kell sűrítenie az égéshez. A sűrítés a levegő melegedésével jár, minél gyorsabb a repülőgép, annál inkább. A forró levegővel pedig kevesebb tüzelőanyagot lehet elégetni, mint a hideggel,

mert a hajtómű anyagai csak egy bizonyos hőmérsékletet képesek elviselni. Ezért a sebesség növelésével a levegőt használó hajtóművek tolóereje előbb-utóbb elfogy.

Tehát a rakéták mindig működnek, csak nagy fogyasztással; ha pedig a levegőből veszünk fel oxigént, akkor az hatékony, de csak bizonyos magasságig és sebességig. A probléma feloldására három út van. Egyrészt lehet többfokozatú járműveket készíteni, ahol egy hordozójármű a hatékony lélegző hajtóműveivel feljut egy adott magasságra, ahol a felső fokozat(ok) leválnak, és rakétahajtóművel folytatják útjukat. Másrészt lehet egy járművet többféle hajtóművel is felszerelni, ennek nyilvánvaló hátránya a többletsúly, amit emiatt hordoznia kell. Harmadrészt megoldás az úgynevezett hibrid és kombinált ciklusú hajtóművek használata, amelyek képesek sugárhajtóműként működni, nagy magasságokon pedig folyékony oxigént használnak, azaz rakétaüzemmódra váltanak. Hogy a három lehetséges megoldás közül melyik lesz a befutó, azt nemcsak a szűken vett műszaki szempontok fogják eldönteni, hanem az anyagi, gazdaságossági, közlekedésszervezési – és talán környezetvédelmi – megfontolások együttesen.

Együttműködésben az Élet és Tudománnyal

A kiválasztottak táskája

SZALAI LAURA

Évekbe telhet, amíg az ember hozzájut, és van olyan darab, amelyért egy ingatlan árának megfelelő összeget is elkérnek. Státuszszimbólum, és a viharos gazdasági helyzet sem hagyott nyomot a renoméján – ez az Hermès divatház ikonikus Birkin táskája.

„Öt évet várni egy táskára?!” – kérdezi felháborodottan az eladótól Samantha Jones az 1998-ban debütáló kultikus sorozat, a Szex és New York egyik epizódjában, miután megtudja, hogy várólistára kell kerülnie, ha meg akarja venni álmai táskáját, a négyezer dolláros Birkint.

Azóta ez az összeg a sokszorosára nőtt, nem ritka, hogy egy-egy példány ára egy ingatlanéval vetekszik. A használt darabok esetében pedig a határ a csillagos ég, már ami az értük elkért összeget illeti – a szakértők ezért kiváló befektetésnek tartják az Hermès Birkin táskáját. Vajon miért vált ennyire áhított darabbá egy kiegészítő?

Elsőként érdemes felidézni a ma főleg selyemsáljairól és táskáiról híres divatház nagy múltra visszatekintő működését. Thierry Hermès 1837-ben alapította meg családi vállalkozását, amely nyergeket és bőrárukat gyártott elsősorban az európai királyi családok részére. A vállalat termékkínálata folyamatosan bővült, s az 1900-as években kezdett táskákat készíteni; 1935-ben bemutatták azt a kézitáskát, amely később Grace Kelly, a színésznőből lett monacói hercegné után Kelly néven vonult be a divattörténelembe. Aztán jött a Birkin, amelynek megalkotását Jane Birkin brit származású énekes-színésznő inspirálta. 1981-ben ugyanis az Hermès vezérigazgatója, Jean-Louis Dumas mellett ült egy Párizsból Londonba tartó repülőgépen, és utazás közben minden holmija kiesett a táskájából. A színésznő azt fejtegette Dumas-nak, milyen nehéz olyan táskát találni, amelyben min-

den holmi elfér egy hétvégére. Az ötletelés végül vázlatok készítésébe torkollott állítólag egy roszszullétre fenntartott zacskó hátulján. Három évvel később pedig az Hermès átadta a művésznőnek az első Birkin táskát.

És hogyan is készül egy Birkin? Valamennyi Hermès táskát – vagyis nem csak a Birkint – egyetlen kézműves készíti a divatház műhelyében, ami mindenképpen hagyományosabb gyártási folyamat, mint a legtöbb márkánál, ahol általában többen dolgoznak a kézitáska-készítés egy-egy fázisán. Ezáltal egyetlen Birkin táska elkészítése átlagosan 48 munkaórát vesz igénybe, és a szakemberek évekig képezik magukat, hogy meglegyen a szükséges precizitásuk. Bár ennyi idő csak két napnak tűnhet, érdemes tudatosítani, hogy ez 48 munkaóra – vagyis több mint egy hétig készítenek egyetlen táskát. Az Hermès kézművesei nem akármilyen eszközöket használnak, a The Telegraph szerint a divatház valamennyi alkalmazottjának megvan a maga szerszámkészlete, amelyet a nyugdíjazásakor magával visz.

Vannak limitált, egyedi Birkin darabok, ezekre tényleg éveket kell várnia a vásárlónak. Például 2015-ben a The Wall Street Journal szerint egy

„Az egyik limitált darabot 222 ezer dollárért adták el egy hongkongi aukción”

fuksziaszínű, bordáskrokodil-bőrből készült, gyémánttal kirakott, 18 karátos fehérarany csattal díszített darabot 222 ezer dollárért adtak el egy hongkongi aukción egy telefonos licitálónak.

Számos legenda szól várólistákról és olyan vásárlókról, akik más Hermès termékeket vásárolnak abban a reményben, hogy ezáltal kapcsolatot tudnak kiépíteni egy üzletben, s így esetleg könnyebben hozzájuthatnak a vágyott darabhoz. Ezek az akciók nem mindig sülnek el jól. Tavaly két kaliforniai vásárló pert indított az Hermès ellen; egyikük több tízezer dollárt költött a márkánál, azonban amikor egy második Birkinre is le akart csapni, visszautasították, mondván, hogy a különleges táskákat a hűséges vásárlóknak tartják fenn. A másikuk pedig állítása szerint több alkalommal próbált táskához jutni, de mindig hoppon maradt, mivel az üzlet tájékoztatása szerint egyéb termékeket is meg kell vennie ahhoz, hogy igényelhessen az ikonikus darabból. Az igazsághoz hozzátartozik, néha azért előfordul, hogy valaki egyszerűen besétál egy boltba, és szerencséje van.

S hogy van-e hatása a viharos gazdasági helyzetnek a Birkin táskák iránti keresletre? A válasz röviden: nincs, sőt. 2022-ben az Hermès bevétele éves szinten 23 százalékkal 11,6 milliárd euróra, azaz rekordszintre emelkedett, idén év elején pedig a CNBC csatorna arról számolt be, hogy a viharvert luxuspiacon továbbra is erős a kereslet az Hermès legexkluzívabb termékei iránt. A vállalat 17,6 százalékkal 3,96 milliárd euróra növelte bevételét a december 31-éig tartó három hónapban, meghaladva a 3,69 milliárd eurós előrejelzést. S hogy ez minek köszönhető? A divatház vezetője szerint a luxusvásárlóknak, akik lojálisak.

Persze a luxusipar és a környezetvédelem közötti, egyre kibékíthetetlenebb ellentét az Hermèst sem kerülte el. Már tíz évvel ezelőtt nagy visszhangot keltett, hogy Jane Birkin arra kérte a vállalatot: mindaddig ne nevezze Birkin Crocónak a táskáit, míg a krokodilokon alkalmazott szörnyű eljárással jut hozzá az alapanyagokhoz. Két éve pedig a PETA állatvédő szervezet szegezte a divatháznak a kérdést: továbbra is úgy kezeli az egzotikus állatokat, mint élő, lélegző „szövetet”, vagy elkötelezi magát a természetvédelem mellett, és olyan alapanyagokat használ a jövőben, amelyekért nem kínoztak vagy öltek meg állatokat.

Ezt akartam mindig: összekötni az eget a földdel

A Néprajzi Múzeum megszületésével Széchenyi István százötven éves álma vált valóra. Ezt a távlatot megértve hogyan is gondolhatnám, hogy egyedül az enyém a dicsőség? – teszi fel a kérdést Ferencz Marcel. A friss Kossuth-díjas építészmérnökkel mesterekről, szárnyaló magyar lélekről és arról beszélgettünk, hogy a jövőbe csak a múlt kincsein át vezethet út.

Óriási elismerés, mégsem a Kossuth-díj van az irodájában a fő helyen, hanem Plesz Antal fényképe. Ő a mester?

A mester édesapám. Plesz Antal az atyamester, aki a legendás Miskolci Építész Műhely vezetőjeként olyan egyedülálló szellemi közeget teremtett maga köré, amelynek az ugyancsak építészmérnök édesapám is a szerves része és alakítója lehetett. Ott nőttem fel mellettük, láttam, ahogyan a folyton gomolygó cigarettafüstben reggeltől estig rajzolnak, és hogy ne legyek láb alatt, nekem is mindig adtak valamilyen apró feladatot a tervezőasztalnál. Mesterek egymást követő generációi között élni, tőlük tanulni, a gondolataikban, szavaikban fürödni életre szóló tanítás és élmény, amiért nem lehetek elég hálás. Mindent nekik köszönhetek, fontosnak tartom, hogy erre mindennap emlékeztessem magam.

Nehogy az egó egyszer csak átvegye az uralmat? Pontosan. Embernek maradni csak úgy lehet, ha tudjuk, mennyit és mit kaptunk az előttünk járóktól. És azt is, hogy a tudást nem tarthatjuk meg magunknak, hanem folytatva a láncot, kötelességünk továbbadni a következő nemzedékeknek. Nincs olyan munkám, amely során a mestereimtől magamba szívott emberfeletti tanítások ne jönnének elő. Állandó, intenzív belső beszélgetésben vagyok velük. Ami nem azt jelenti, hogy szolgaian másolnám őket. Az igazi mesterek ilyesmit nem is várnának soha.

Hanem mit várnak?

Semmit. Adnak. A fő feladatuk egyébként sem az, hogy a szakmát megtanítsák. Hanem hogy embert neveljenek. A tanítvány nem tud különbséget tenni érték és értéktelen között, a mester viszont rá

tud mutatni a kettő közötti különbségre. Ez pedig azért fontos, mert segít rátalálni az útra; a világon mindannyian az értékteremtésre, a szeretetteli közegben megélt boldogságra törekszünk. Egyszerűen erre születtünk.

Irigylem az optimizmusát.

Ez nem optimizmus, hanem alapvetés. Nincs olyan, hogy rossz ember. A mesterek ezt tudják, és időt, energiát nem sajnálva addig bontják a személyiséget, amíg meg nem találják benne a jót. Persze vannak, akik nem hajlandók nyitni az ő szelíd kérésükre – mert a nyitottságot csak kérni lehet, parancsolni nem –, velük tényleg nehéz mit kezdeni.

Visszatérve a gyerekkorára, milyen meghatározó élményei vannak még?

A mindennapokat tekintve átlagos módon éltünk. Miskolc külső részén laktunk, ezért az életemhez ugyanúgy hozzátartozott a lepusztult épületek

FERENCZ MARCEL

1970-ben született Miskolcon. Kossuth-, Ybl Miklós- és kétszeres Pro Architectura díjas építész, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. 1989ben érettségizett a budapesti Árpád Gimnáziumban. 1993–1994-ben az USA-beli Nashville-ben, az Earl Swensson Associates tervezőirodánál volt gyakornok, majd 1997-ben diplomadíjjal fejezte be tanulmányait a Műegyetemen. 1999 és 2004 között a BME Rajzi és Formaismereti Tanszékén volt tanársegéd. DLA fokozatát 2007-ben a BME-n nyerte el, 2012-ben habilitált építőművészet tudományágban a PTE doktori iskoláján. 1993-tól a Napur Architect építésziroda tagja, 2015 óta az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának professzora. A 12. és a 18. Velencei építészeti biennálé magyar pavilonjában rendezett kiállítások vezető építésze. A Duna Aréna szerző építésze, a Nemzeti Atlétikai Központ vezető tervezője. Az általa tervezett Néprajzi Múzeum számos rangos nemzetközi kitüntetést nyert. Irodájával jelenleg a Mathias Corvinus Collegium központi épületének tervein dolgozik.

FARKAS ANITA FOTÓ: FICSOR MÁRTON

látványa, a nálunk szegényebb vagy elesettebb emberekhez való természetes kapcsolódás és a nagyapám udvarunkon álló fáskamrájának szinte filozofikus közege. Ajándék volt mindez. Mert egy gyereknek az a jó, ha minél több dolgot megtapasztal. És ha sokat van a szabadban és szabadon. A rengeteg tárgy, játék inkább árt, mint használ. Nekünk alig volt néhány, ezért korán megtanultuk használni a fantáziánkat, kiszíneztük magunk körül a világot. Az egyébként már ezekben az időkben, a nagy bandázások alatt is feltűnt, hogy szeretek csapatokat összerakni, az élükre állni, megmondani, merre menjünk, mit csináljunk. Voltaképpen ma sem csinálok mást, csak már egy cég élén állva, és soha nem önérdekből, hanem a magasabb rendű értékteremtés szent célját szem előtt tartva.

Érdekes, mert az építészet, legalábbis a tervezés része éppen hogy magányos tevékenységnek tűnik. Pedig nem az. Egy épület megvalósulásához rengeteg ember együttes erőfeszítésére, munkájára, hitére van szükség. Különösen igaz ez a nemzet számára fontos középületek esetében.

Mint például az ön által megálmodott új Néprajzi Múzeum?

Akár. Hiszen ha nem merült volna fel valakikben a gondolat, hogy ideje lenne végre méltó helyszínt találni az intézménynek, nem lett volna pályázat, így tervezés és építkezés sem. És itt nem csupán a mostani döntéshozókra célzok. A Néprajzi Múzeum megszületésével Széchenyi István százötven éves álma vált valóra, azaz hét-nyolc emberöltő kellett hozzá, hogy a vízióból valóság legyen. Ezt a távlatot megértve, befogva hogyan is gondolhatnám, hogy egyes-egyedül az enyém a dicsőség? Csupán közvetítőként vagy még inkább szolgálóként igyekeztem beteljesíteni több nemzedék közös vágyát.

Úgy látszik, sikerrel, hiszen a városligeti épület eddig több mint harminc nemzetközi díjat nyert, és ami talán fontosabb, találkozási, közösségi ponttá vált. Mi a titok?

Minden építész ugyanazt szeretné: adni. A legjobb képességei által valami olyat belekódolni egy épületbe, ami jobb emberré teszi az odalátogatókat, akik az ajtón kijőve legalább egy fokkal szebbnek látják a világot. Hogy mi a titok? Először is magának a helynek a szelleme, ami sok mindent meghatároz. Ez nem üres frázis, komolyan hiszek a létezésében. Egyetemistaként sokszor felmentem a budai Várba, vagy körbejártam a Hősök terét, és minden alkalommal megborzongtam tőle, hogy az építészet és a természeti környezet harmonikus együttese milyen óriási hatást gyakorol a lélekre.

„Én

nem bárhol akarok élni, tervezni, hanem pont itt, ahol születtem, felnőttem”

A Néprajzinál mi volt ez a sok mindent meghatározó hely szelleme?

Az az óriási, történelmi sűrítettségű mátrix, ami körülveszi. A lehető legméltóbb formát kellett megtalálni, ami egyszerre illeszkedik a nemzeti origó Hősök teréhez, a mindenkori névtelen magyar hősöket szimbolizáló 1956-os emlékműhöz, arról nem is beszélve, hogy ugyancsak itt van a Városliget kapuja, ahova a szórakozni, feltöltődni vágyó pesti nép már kétszáz esztendeje jár. Amikor mi is meghívást kaptunk a Néprajzi építésére kiírt pályázatra, két kérdés körvonalazódott bennem. Az egyik, hogy szárnyra tudom-e szökkeltetni valahogy ezt a rengeteg tragikus történetet is őrző területet mint nemzetünket összefogó „kultúrkehelyt”, a másik, hogy miként lehetne itt 21. századi módon egy olyan találkozási pontot létrehozni, ahol a közönség ugyanazt az emelkedettséget érezheti, mint Széchenyiék, amikor a Néprajzi Múzeum létrehozásáról kifejezték akaratukat. És ahogyan az általában lenni szokott, a kérdésekben rögtön benne rejlett a válasz is.

Azaz?

egyre több látogató érkezik a ligetbe kifejezetten a Néprajzi Múzeum különlegesnek vélt tartalma, látványa és hangulata miatt.

Ön pedig ezek után bárhol élhetne, dolgozhatna a világon.

„Az építészet szellem és valóság határán keletkező sajátos költészet”

Lett volna lehetőségem hosszabb időre Amerikában és máshol is maradni, de eszembe sem jutott. Én nem bárhol akarok élni, tervezni, hanem pont itt, ahol születtem, felnőttem – nem véletlenül. Egyébiránt egyszerű a dolog. Az ilyesfajta válaszutaknál az embernek meg kell állnia egy pillanatra, és tisztáznia magában, honnan kapta és kapja a forrást, az alkotói energiát, a táplálékot a munkájához. A gyökereket nem lehet elvágni anélkül, hogy az súlyos károkkal járna. Gondoljunk csak nagy költőinkre, akik nem írhatták volna meg a legszebb, legmegrendítőbb műveiket, ha nem a magyar valóságban élnek. Ez a gondolat engem már tízévesen drámaian megérintett. Emlékszem, milyen megrendültséget, belső meghatottságot éreztem, amikor meghallottam például a Szózatot; nem minden szavát értettem, de mélyen átéltem az összes sorát. Olyannyira, hogy akkoriban verseket is írtam.

Hogy a teret magát kell megemelni. A horizont megnyitása amúgy is az emberi szellem alapvető szükséglete, ezért másszuk a sziklát, megyünk a hegyre, vágyunk a vízpartra. És ahogy a külvilág nehézségeit rétegről rétegre kizárva haladunk felfelé a Néprajzi két zöld „karján”, miközben egyre csendesedik a város zaja, a levélzörej, a szélzúgás, a madarak hangja meg erősödik, hitem szerint egyegy pillanatra önmagunkra találhatunk. Fent pedig a csoda fogad: a budai hegyek szintén végtelenséget sugalló vonulata, amely felett Gábriel arkangyal szobra lebeg – mintha örökre magába szeretné sűríteni az összes itt születő érzést és gondolatot. Ez az egész egyben a folyton szabadságra vágyó, szenvedélyes magyar lélek szimbóluma is.

És ha lefelé megyünk?

Ugyanúgy végtelenre tágul a tér, hiszen a homlokzaton is jelezve ezer rétegben sorakoznak múltunk üzenetei. A múzeumi tartalom nem csupán egy óriási tárgygyűjtemény, hanem az identitásunk, életerőnk eleven alapja, nélküle nem ilyenek lennénk – vagy rosszabb esetben talán már nem is lennénk. Ezért fontos úgy megmutatni mindezt, hogy bárki a világon akár előzetes tudás nélkül is kapcsolódni tudjon hozzá, érezze a tárgyakból és az egész épületből áradó „üzenetet”. És úgy tűnik, jó úton járunk, hiszen a visszajelzések alapján

Végül mégis az építészet győzött. Lehet, hogy ezzel vesztettünk egy nagy költőt?

Nem tudom, költőnek milyen lettem volna, csak azt, hogy ezek a dolgok rejtélyes módon egy tőről fakadnak. Ott volt például Latinovits Zoltán, aki ha megmarad az eredeti szakmájánál, valószínűleg fantasztikus építész lett volna. Mai nagy színészekkel is beszélgettem a társművészetekhez való viszonyukról, egytől egyig hasonlót mondtak: valahogy ösztönösen érzik, melyik festmény, szobor vagy épület az igazán értékes. Mert ugyanazzal a típusú gondolkodással szűrik át a valóságot, és mindig a belső felkészültségtől függ, hogy azt ki milyen minőségben tudja kiértékelni. Nem véletlen, hogy a művészet megszemélyesített múzsáit mint a társadalom lélektani alappilléreit régen az oszlopcsarnokokban is megjelenítették. A kortárs építészetben már nincsenek ennyire egzakt jelek, de attól még sokunkat izgat, hogy a mai funkcionális kihívások erdejében hogyan tudjuk érzékeltetni mindezt. A Néprajzinál például nem hét pillér vagy oszlop van, hanem ezredévünk megdíszített sávjaiból épül fel a külső borítás.

Pedig ez sem igen divat ma a mindent minimalizálás korában.

Valóban, az épületdíszítés mint elvárás vagy igény nagyjából száz éve eltűnt, és vele elsüllyedt jó

néhány mesterség is a díszítőfestőtől a kőfaragón át az épületszobrászig. Ennek következményeként az építészet mára kiszakadt a művészetek közül, és a művészetek is kiszakadtak belőle, hiszen egy szobrot vagy festményt ma kizárólag önmagában, önálló műalkotásként tudunk elképzelni – ez mindkét oldalról behatárolja a lehetőségeket. Az ornamentika teljes elmaradása pedig azért rossz, mert nem csupán a szem gyönyörködtetésére szolgál. Erős kód, egy nemzet, sőt akár egy tájegység rejtett gondolati írása, amely úgy egyedi, hogy közben a föld összes magaskultúrájához kapcsolódik. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a szavak nélkül kimondott érzelmeinket, sorsfordulóinkat, ünnepeinket fejezi ki térbe írva.

Van még egyáltalán igény ilyesmire?

Hogyne. Itt van például a Parlament, a világ egyik legismertebb és legszebb épülete, amit mindenki látni akar. Mert az emberek igenis ki vannak éhezve a szépre, a nem vártra, a náluk magasabb valóságra. A legalapvetőbb állapotunk a fejlődés, és a legelemibb igényünk a csodavárás. A várakozás maga gyönyörű dolog, de amikor a csoda egy költemény, egy dal vagy akár egy épület formájában egyszer csak szembejön velünk, és összetalálkozunk általa a néplélek egy darabjával, az nemcsak az identitásunkat erősíti meg, de erőt meríthetünk belőle a mindennapi harcainkhoz is. Én ezt hívom kultúrának.

És mit hív építészetnek?

Az építészet a társadalom mozgásterébe írt életigények térbeli megfogalmazása, amely így egyedülálló módon összeköti az eget és a földet. Szellem és valóság határán keletkező sajátos költészet, hatalmas felelősséggel és kockázattal. Ha egy építész elront valamit, a betonba öntött sorok nem törölhetők, és ha nem is az örökkévalóságig, de jó néhány évtizedig bárki elolvashatja azokat. Amúgy meg az építészet mindenen felül egy gyönyörű játék, amelynek van egy fontos indító láncszeme: a rajzolás. A rajz a szellem és az anyag közé ékelődik be. A bennünk cikázó vizuális tartalmak, gondolatsorok – akár egy egész vers – valóságba emelésének az első fázisa, hogy az ember meghúz egy vonalat, mert minden tervezés rajzolással kezdődik. Sokat beszéltünk a mesterekről, akiktől ezt is meg lehet tanulni: mi a jó vonal, és hogyan kell papírra vetni. Csak ennek az elsajátítása tíz-tizenöt évig tart. És akkor még nem beszéltem a vonal hét rétegéről: egyetlen vonalra hét megoldás is születhet, attól függően, a rajzolója éppen hogyan érzi magát. A vonal olyan, mint egy gyönyörű imádság, órákig tudnék róla beszélni. Számunkra megítélhető egy ember gondolkodása aszerint, miképpen húz meg egy vonalat.

„Embernek maradni csak úgy lehet, ha tudjuk, mennyit és mit kaptunk az előttünk járóktól”

És önöket, építészeket hogyan ítélik meg? Korábban a Müpát is tervező Zoboki Gábor azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy „mára kiszorítottak minket – vagy kiszorítottuk magunkat – a kultúra és a közélet sűrűjéből”. Valóban így van?

Nagy tisztelettel követem a kiemelkedő mester munkásságát. Én kevésbé látom drámaian a helyzetet. Az kétségtelen, hogy mivel az építészet meghatározó identitáshordozó elem a társadalom számára, nem mindegy, kik és milyen eszmeiség mentén miket építenek, ahogyan az sem, hogy a nemzetek egyre fokozódó versenyében egy nép fel tud-e mutatni olyan produktumot, amely globálisan is megállja a helyét. De én nem érzem kiszorítva magunkat sehonnan. Nem is gondolkodom ilyesmin. Egyszerűen teszem a dolgomat, a magyar néplélekből, népmesékből, népi kultúrából és az azzal szorosan összefüggő természetből merítve az ihletet és az erőt. Nem formai oldalról olvasva, inkább érzetek alapján kapaszkodom beléjük. Petőfi írta: „Ha a föld isten kalapja, / Hazánk a bokréta rajta!” És ez ma sem változott. Kiváltságos nemzet vagyunk egy kiváltságos földrajzi környezetben. A fiataljaink meg igazán okosak, különleges, egyedi gondolkodásúak. Sokat vagyok közöttük, már csak a hat gyerekem miatt is, és egyáltalán nem értek egyet azzal a gyakran és szívesen hangoztatott frázissal sem, hogy az oktatási rendszerünk olyan rossz volna.

Ha már oktatási rendszer, az önök irodája nyerte meg a Mathias Corvinus Collegium új, gellérthegyi épületének tervezését is. Itt mi lesz a mögöttes filozófia?

A legmagasabb rendű életcélom, hogy ez megvalósuljon. Alapvetően nem gondolkodom másként ezzel kapcsolatban, mint a korábbi nagy középületeimnél, amelyek mindegyike egy-egy fontos magyar identitáselemet próbált megszemélyesíteni univerzálisan is érthető módon. Így lett a vizes sportokkal és általában a Dunával való szoros viszonyunk kifejezője a Duna Aréna, a mélyből a magasba emelt kincseink szimbóluma a Néprajzi Múzeum, és született meg a sportok királynője előtti hódolat jegyében az atlétika koronája, a városi közösségi helynek is szánt Nemzeti Atlétikai Központ. A gellérthegyi Mátyás-palota – én így neveztem el az új MCC-házat – pedig ugyancsak egy ilyen nemzeti identitáselemet fog hordozni. Nem csupán átvitt értelemben, hanem szó szerint is, hiszen már az

-

„Nem mindegy, kik és milyen eszmeiség mentén mit építenek”

„Kiváltságos nemzet vagyunk egy kiváltságos földrajzi környezetben”

1640-es évekből ismerünk metszeteket, amelyek azt mutatják, hogy az építkezésre kijelölt ponton akkoriban is egy stratégiai épület állt – egyfajta véderőműként őrködve a város felett, és elválasztva az anyagot a hegy titokzatos szellemétől. Vagyis ez ugyanolyan határvonal volt, mint ahogyan Mátyás király is határként jelenik meg az uralkodóink sorában. Akármit mondanak is a történészek kora valóságáról, ő hozta el az örök igazság és aranykor ígéretét, mert megvolt az a képessége, hogy az előtte lévő és az utána következő fél évezredes korszakot is rendbe tudta tenni. Vagyis ez egy vállaltan Mátyás tiszteletére emelt, az ő sok száz évvel korábbi üzeneteit meghallgató és továbbadó, a késő gót és

a korai reneszánsz jegyeit harmonikusan ötvöző épület lesz, megpróbálván legalább egy kis részét visszasugározni annak a bölcsességnek, tudásnak, népet óvó atyai erőnek, amivel egyenesben tartotta az országot. Mindez az MCC mint intézmény törekvésével is szépen összecseng. A küldetés ugyanaz, mint Mátyás királyé volt, aki iskolát alapított, és minden más módon segítette a tehetséges fiatalok kiteljesedését a humanizmus jegyében, a nemzet és az emberiség szolgálatára.

Tehetséges fiatalból otthonra is jut, a hat gyermekéből eddig kettő követte az építészpályán.

A feleségem, aki nélkül ma sehol nem tartanék, anynyi mindent köszönhetek neki, szintén építész. De a fiúkra nem erőltettünk semmit, remélhetőleg ugyanúgy észrevétlenül átitatódnak az életfeladattal, mint annak idején én. Csodálatos nézni, ahogy megtartva a generációk folytonosságát szép lassan önállóvá nőnek a nagyapjuk segítő, támogató keze alatt.

VÁRJ REÁM, ÉS ÉN NEM JÖVÖK

Személyes apokalipszis és ma is tökéletesen érvényes, röhejes korrajz – a Miskolci Nemzeti Színház Ivanovját már csak a címszereplő Harsányi Attila miatt is érdemes legalább egyszer megnézni.

Sokszor szajkózzuk, hogy nem csak Budapesten van élet, de – főleg kényelemből, lustaságból – keveset teszünk ennek megmutatására, ami okoz is némi lelkifurdalást. Színházfronton különösen így van, hiszen a legnagyobb figyelem a fővárosi teátrumokra irányul, vagy még inkább az azokban időnként bekövetkező vagy be nem következő igazgatóváltásokra, ami ugyancsak gátja az ott folyó munka elfogulatlan értékelésének. Akárhogy is, érdemes időnként vidéken is alaposan szétnézni, hiszen Szombathelytől Szegedig igazán kellemes meglepetések érhetik az embert.

A Miskolci Nemzeti Színház Béres Attila vezetésével kifejezetten jó időszakát éli, és ezt nem csupán a jegyeladások igazolják vissza, hanem az is, hogy a város képviselő-testülete tavaly száz százalékban támogatta, hogy újabb öt évig ő maradhasson az igazgatói székben. A recept egyszerű, műfajtól függetlenül „jót s jól” kell csinálni, és mindig figyelni az arányokra: ha a nagyszínpadon nevetés van, a kamarában legyen egy kis sírás is – és fordítva. Ottjártunkkor sem volt ez másképp, előbbiben a Primadonnák ment éppen, tőle egy utcasaroknyira pedig az Ivanov. Csehovra voksoltunk, és nemhogy nem bántuk meg, de túlzás nélkül az utóbbi hónapok egyik legjobb színházi élménye lett belőle. Persze furcsa ezt a szót használni egy olyan előadás kapcsán, ami tragikomikus történetként „kendőzetlenül ránk zúdítja a depresszió és a kilátástalanság felemésztő és egyben röhejes korrajzát” – ahogyan a színlap találóan megfogalmazza.

De hát Csehov már csak ilyen, közhely vagy sem, tényleg mindent tud a folyton valódi kapcsolódásokra vágyó, mégis

végtelenül magányos és kiszolgáltatott emberi lélekről. A férfiéról különösen, aki – mint általában a Csehov-művekben – most is addig sajnálja és siratja magát, az elveszett vagy annak hitt lehetőségeit, amíg a nagy önsorsrontásban szépen a szakadékba nem löki azokat is, akiknek még lenne némi jogos elvárásuk, netán vágyuk az élettel szemben.

Harsányi Attila pedig tökéletes az archetípus Ivanov szerepében. Már az első, frottírköpenyes megjelenésével eléri, hogy szeretve utáljuk, és az érzés végigkísér a csaknem három órán át; az embernek hol megölelni, hol jól megrázni lenne kedve – visszafogott játéka bőven túlmutat a megúszhatatlan életközépi válság tüneteinek illusztratív felvonultatásán. Ő a zuhanni készülő kisbolygó, amely körül szorgosan, de hasztalan keringenek a többiek, és ami nagy szó, mégis mindenki egyenrangú ebben a Szabó Máté által feszesen megrendezett előadásban. Nincs gyenge pont szinte egy sem, értve ezalatt az össz-színészi munka mellett a kifejező díszletet (Khell Csörsz), jelmezeket (Füzér Anni) és szöveget is (a dramaturg Perczel Enikő). A szinte a talán feloldásnak szánt, burleszkszerűre hangolt végre vonatkozik. Ez a helyszínen kevésbé tetszett, de az azóta eltelt néhány hétben megengedőbb lettem; talán nem baj, ha az a bizonyos csehovi puska nem mindig úgy sül el, ahogy azt várnánk.

Anton Pavlovics Csehov: Ivanov. Miskolci Nemzeti Színház. Rendezte Szabó Máté. A szöveget Gáspár Ildikó és Páll Antal szövegkönyvének felhasználásával átdolgozta Perczel Enikő és Szabó Máté.

FARKAS ANITA

A KERTEMBER 35.

A tavasz ébredése

| HEGYI ZOLTÁN |

Nyulak ugrálnak

A fán mókusok zaja Pattanó rügyek

Wedekind „gyerekdarabja” a polcon porosodik, Sztravinszkij hallgatásba burkolózik, talán a hűvös hajnalok miatt, a kertember inkább Lorenzo de’ Medici feleségére gondol titokban, de máris, alig néhány másodperc elteltével önfelment, mert a más feleségére gondolás (velencei, akár egy tükör, aranyfényű keretben) esetében nem lehet bűn, már csak a közöttük tátongó elvesztegetett évszázadok miatt sem, és azért sem, mert az a római nő, ki eredendően német, a csodálatos firenzei felesége, nem a megkívánás titokzatos tárgya, esztétikum csupán, tele jelekkel, esetleg allegória, a szépséges tavaszé, ami ébredezik éppen, hogy aztán majd a lelkiismeret-furdalás legcsekélyebb jele nélkül elrabolja a forróvérű nyár, az a fagylaltját nyalogató bonviván, de ez még odébb van. Na ilyen az, amikor a kertember gondolatai elkalandoznak, vadul csaponganak a Sandro Botticelli rendezőpályaudvar labirintusában, és nincs az a váltóőr vagy állomásfőnök, aki rendet tudna vágni közöttük, és csak az segít a visszazökkenésben, a buddhisták által melegen ajánlott, múlton rágódást és jövőfürkészést gondosan elkerülő totális jelenélésben, hogy a kezében tartott kalapáccsal, ami felfogható a mester egyik alakjának a sok közül, a hatvanas szeg helyett a körmére baszarint egy rettenetest, mivel magaságyásokat barkácsol az általa új veteményesnek nevezett, eleddig háborítatlan területen. Ekkor üvölt egy közepest, mert tud ennél kisebbet és nagyobbat is, de most megelégszik ezzel, ami szintén jó, mert kipréselődik a tüdőből az elhasznált levegő, és ugyanazzal a lendülettel hálát ad az Úrnak ezúttal azért, mert nem lenyelte a reménybéli felhasználásig a szájában tartott további hatvanasokat, hanem inkább kiköpte mindet, és úsztak a levegőben azok a szegek (amióta egyszer Erdélyben felvilágosították, hogy szögek nincsenek, hanem szegek vannak, kivétel a derékszög, a tompaszög meg a hegyesszög, mert azt azért az a mezőségi ács is belátta, hogy hülyén hangzana a derékszeg, és inkább megszegte a nála lévő kenyeret, de nem úgy, mint egy esküt, és legelőször egy keresztet rajzolt rá komoly tekintettel), mintha egyenesen Krisztus keresztjéhez készülnének megbocsátásért.

Nyilván a közelgő húsvét miatt történt így, miközben nemcsak a tavasz ébredezett, de a szupervulkán is Nápoly környékén, mélyen a víz alatt, és megáradt az Arno, és Firenzében barna hömpölygéssel fenyegette a Ponte Vecchiót, ott, ahol annak idején a Magnifico szépséges felesége, Clarice Orsini sétált elegánsan, és signor Botticelli látta ezt, és tüstént bele is festette Primavera című képébe a szellős kompozíció központi alakjaként az Úr 1492. évében, amikor a Genovából induló hajós benézte Indiát, de cserébe felfedezte a világnak Amerikát. És ez a világ tévedésből indiánoknak nevezte az ott élő natívokat, akiket aztán ki is irtottak kis híján egy szálig, akiket meg mégsem, azokat rezervátumokba dugták, majd kaszinókat adományoztak a leszármazottjaiknak, hogy ott igyák a tüzes vizet, amit persze nem bírt a szervezetük, és akiknek nem jutott kaszinó, és bajszukon sem billegett morzsa, hiszen ki látott már bajuszos indiánt, azaz őslakost, azok lakókocsikban álmodtak dübörgő bölénycsordákról.

Szóval, hitetlenek ezek az olaszok, akik már akkor is olaszok voltak, amikor Olaszország még nem is létezett, és már akkor pizzát ettek, amikor még nem tudták, hogy ez a neve. Na de Clarice Orsiniből mindeközben Vénusz lett, mert ez a Vénusz nem hagyta nyugodni Botticelli úr, azaz Alessandro di Mariano di Vanni Filipepi csapongó képzeletét és háborgó lelkét, hiába festette meg hat évvel azelőtt a Vénusz születését, újra nekiveselkedett az istennőnek, aki azóta is bájosan, kacéran, az élet szeretetétől megmámorosodva tekint le rajongóira. És ha ez nem lett volna elég, odafestette mellé a nem kevésbé gyönyörűséges Flórát, a tavasz és a virágok istennőjét, naná hogy pompás virágos ruhában, aki aztán tényleg ontja magából a boldogságot és a gyönyört, olyan, mint egy tavaszi zápor, ami fűszere a földnek, amint azt egy másik ravasz újraélesztőtől, Shakespeare Williamtől tudjuk. És ott van még azon a festményen Khlórisz nimfa, aki a jeleneten kívül Flórává változik, mert Zephyr, a vizet árasztó szél istene így kívánja (meg), valamint három tüneményes grácia; és most, most a kertember táncra perdül ezzel a hölgykoszorúval, és eltáncolnak a házig, melynek úrnője már mindent beborított magokkal és palántákkal, és együtt táncolnak tovább, mert tavasz van, letagadhatatlanul.

Lelassulni

SKRABSKI FRUZSINA

Elköltöztünk a Balatonra. Egy erdő közepére. Reggel nyuszik, őzek és szarvasok ugrálnak az úton, amikor viszem a gyereket az iskolába. Amikor kinyitom a szemem, a Balatonról visszatükröződő nap vakít el.

Én, a született városi soha nem tudtam magamat elképzelni egy ilyen helyen. Nyárra kibírom, de unom. Kiskoromban is lecipeltek ugyanide a szüleim (mert ők vettek itt a hegyoldalban ötven éve egy romos présházat), és irigykedtem azokra, akik úttörőtáborba mehettek (oda engem nem engedtek), vagy legalább üdülőbe. Sőt, még a lakótelepiekre is irigykedtem. Beton volt a jelem az óvodában.

A koronavírus-járvány idején költöztünk ide egy baráti családdal, és ott fordultam ki megszállott városi öntudatomból. Régóta üzemeltetünk itt egy borászatot, vannak házaink, nagy birtokunk. A covidélet nekünk maga volt a teljes idill. A gyerekek közösen fedezték fel az összes tücsköt, zsurlót, kifogták a sneciket, amikből este lakomát készítettünk.

Lógó orral vonultunk vissza Budapestre, amikor újra kinyitott az iskola. A férjem és a gyerekem azóta nyúzott, hogy éljünk itt, aztán tavaly beadtam a derekamat. Felhívtam a helyi iskolát, volt hely, úgyhogy bepakoltunk a kocsiba nyár elején és itt maradtunk.

Az is szempont volt, hogy nem tetszett a budapesti iskolai közeg. Furcsa viselkedésű gyerekeket láttam (volt olyan, aki az alapján állított fel kasztrendszert, hogy kit milyen kocsival hoznak a szülei), elkezdődött a „kinek milyen cipője és milyen mobilja van, ki milyen csetcsoportba lépett be” világ. De fontos, hogy nem menekültünk, csak jól jött a váltás. Egy kalandnak fogtam fel: huszonöt év házasság után jó a

változatosság! Elsőre sokkolt az új élet. Nyugodtan lehetnék kamionsofőr is, anynyit autózom az országban, de megfogott a hely szelleme. Belassultam. Azért az se volt kutya, hogy szeptemberben elvittem a gyereket az iskolába, aztán leúsztam az egy órámat a Balatonban, majd iskola után elmentünk supozni a gyerekkel. Vannak előnyei a balatoni életnek, na. Lassan szoktam ezt a slow flow-t, de ma már azt hiszem, van valami egészséges és valóságos, egyben furcsa és megmagyarázhatatlan ebben a világban. Kezdjük a világösszeomlással és a kiszolgáltatottsággal. Nálunk van víz (kútból), van fűtés (cserépkályha), van fa (vannak erdőink), terem itt mandula, paradicsom, tök, és van bor… Szóval ha bármi okból akadoznának a közszolgáltatások, akkor egész sokáig kihúznánk. Persze ha zombihadseregek jönnek, akkor mindegy. Látszik ebből, mi mindenre jutott időm gondolni.

Na de szerencsére nincs világvége, hanem szép, nyugodt világ van. Az elején féltem, hogy gyüttment leszek, hülye városi. Ezzel szemben mindenki kedves. Meghívtak a helyi borászok találkozójára (nem vagyok borász), összebarátkoztunk polgármesterekkel, helyi képviselőkkel, papokkal, orvosokkal, tanárokkal, vállalkozókkal, osztálytársak szüleivel. Mindenki elképesztően kedves. Jó dolog a nevén köszönteni a boltvezetőt, a rendőrt és a postást. Egyáltalán: jó dolog, hogy itt mindenki köszön.

Ami a legcsodálatosabb, az az iskola és a gyerekek. A gyerekem nem divatozik, de valamiért kikönyörgött egy fekete cipőt, arany G betűvel az oldalán (nem volt drága, csak annak néz ki), és aggódtam, hogy mi visszük be az érintetlenségbe a hülyeséget. Két hét után félve kérdeztem, hogy irigykednek-e rád az osztálytársak. Nem irigykedtek, észre se vették. Mindenki együtt játszik az udvaron, nyugodtak, kedvesek, segítőkészek, és olyan hangosan köszönnek, hogy zavarba jövök. „Itt még gyerekek a gyerekek”, mondta az egyik tanár, akinek örömködtem a paradicsomi állapotokon. Gyerekek a gyerekek, emberek az emberek, és nyuszik a nyuszik. És mise a mise. Közösségi életet jelent. A papot ismered, a szomszédnak köszönsz, eljársz a közösségi alkalmakra, mert nemcsak bemész, kimész, hanem együtt gyakoroljuk a vallásunkat. A szüleim – Kopp Mária és Skrabski Árpád – kutatásai szerint a legtovább és legboldogabban a gyakorló vallásosok élnek, utánuk jönnek az ateisták, a leghamarabb pedig a „maguk módján vallásosok” hunynak el. Ugyanis a közösségeink és az életcélunk a boldogságunk és egészségünk forrása.

A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata