MDI_2025-03-06 by mccmediaholding

Kocsis Máté

Mire számíthatnak a külföldről ﬁnanszírozott szervezetek?

Milyen szigorítás várható a kábítószer elleni küzdelemben?

Mit üzen Manfred Webernek?

Gátlástalan támadásokkal szemben

gátlás nélkül védjük meg az országot!

Ordo amorisa mieinkért felelünk

A magyar demográfiai program, a családtámogatások rendszere háromféle reakciót vált ki a nagyvilágban. A semlegest most hagyjuk.

Az amerikai jobboldal és sokan mások csodálva nézik, már csak azért is, hogy egy kormány meg meri lépni, illetve a hatása okán. Elvégre a teljes termékenységi arányszám a 2011-es 1,23-ról 2019-re felkúszott 1,59-ra – kétségtelen, a teljes reprodukcióhoz 2,1 kellene.

Az összeurópai termékenységi ráta az Eurostat szerint 2020-ban a friss és többgenerációs bevándorlókkal együtt 1,5 volt. A legmagasabb, 1,83-os adat Franciaországé volt – ez a friss bevándorlókat levonva valószínűleg 1,73 lenne, a régebbi bevándorlógenerációk nélkül pedig még alacsonyabb. Romániában 1,8, Csehországban 1,71, Dániában 1,68 volt a mutató. A legrosszabb 1,13-os ráta Máltáé, Spanyolország 1,19-os, Olaszország 1,24-os adattal szerénykedik a sereghajtók közt –és ezekben a számokban már benne vannak a friss és a többgenerációs bevándorlók is. Hazánk kicsit az átlag felett áll.

SZILVAY GERGELY

„A kormánynak joga van előnyben részesíteni a politikai közösség túlélését és jólétét segítő lépéseket”

A másik reakció elvileg is elveti a népesség növekedésének állami ösztönzését, mivel diszkriminatívnak véli a gyermeket nem vállalókra nézve, és nativistának, azaz rasszistának tartja. Emellett fél a népességnövekedés okozta felmelegedéstől, és félti a világ véges erőforrásait. A hiányt bevándorlással orvosolná – aztán a különböző kultúrák képviselői csak tolerálgassák egymást, az egyik legyen idegen a másik hazájában, a másik legyen idegen a sajátjában. Egy hanyatló népességű országban az állami ösztönzőrendszer létrehozása igenis jogos mind a természeti törvény, mind a józan ész alapján, és magyarázatra nem szoruló alapelv a „populáció” – vagy inkább nemzet – időben való túlélésének zsigeri akarata. A világ túlnépesedésében nem a Nyugat a hibás. Isten és a természet által

belénk kódolt szándék az, hogy az isteni szeretet megnyilvánulásának engedve és azt terjesztve „szaporodjunk és sokasodjunk” – a sokasodás a térítés ügye, a szaporodás azonban a házaspároké. A nativizmus és a rasszizmus vádja nevetséges és szánalmas. A népességimport, ahogy a nyugatiaknál látjuk, több problémát okoz, mint amennyit megold. Eleve fura, hogy ezt a kérdést arrafelé puszta matekként, összeadási-kivonási képletként kezelik, mellőzve a kulturális, érzelmi, kötődési aspektusokat.

Egyébként is, mint arra legutóbb az amerikai alelnök, J. D. Vance is hivatkozott, az ordo amoris, vagyis a szeretet rendje keresztény alapelve pont az ellenkezője a globalistákénak: azaz először magunkért, aztán a családunkért, a barátainkért, a munkatársainkért, a közösségeinkért, a tágabb környezetünkért, a nemzetünkért vagyunk felelősek, belülről kifelé, és csak a végén a nagyvilágért. Teremtményi mivoltunk miatt végesek az erőforrásaink, a szeretet rendje pedig így rendeli felhasználni őket. Nincs mindenkire egyaránt érvényes „univerzális szeretet”. A hozzánk közel állókat jobban kell szeretnünk, több értük a felelősségünk, mint a tőlünk távolabb levőkért.

Aztán ott vannak a diszkriminációt kiáltók, akik szerint a családtámogatási politika indirekte hátrányba hozza a családot nem alapítókat. Nos, ha ez így van, az járulékos veszteség. A semlegesnek mondott politika ugyanis a családosokat hozza de facto hátrányos helyzetbe. A kormánynak pedig joga van előnyben részesíteni a politikai közösség túlélését és jólétét segítő lépéseket.

Úgy néz ki, az eddig is bőkezű családtámogatási programok további kedvezményekkel bővülnek. Ez is a szociális politika egyik formája. Köszönet a Mindenhatónak, hogy lehetőség van rá.

|18| |34|

6 | Fókusz

KÖZÉLET

8 | Gátlástalan támadásokkal szemben gátlás nélkül védjük meg az országot!

Interjú Kocsis Mátéval

14 | Alaptörvényben rögzítik a nemeket

Újabb fontos pontokkal egészül ki Magyarország alkotmánya

17 | Haza csak ott van, ahol statárium is van?

PETRI LUKÁCS ÁDÁM

18 | Magyarország a családok adóparadicsoma lehet

Jön Európa legnagyobb adócsökkentési programja

24 | Demográfiai patthelyzet a világban

Világszerte kihívást jelent a születésszám csökkenése, az okok közt szerepel a világjárvány és a gazdasági helyzet is

28 | A Habsburg Birodalomról amerikai szemmel

GALI MÁTÉ könyvajánlója

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a külföldről finanszírozott szervezetek jövőjéről, a Pride sorsáról és Magyar Péterről

8. oldal

29 | Páncélba zárt szellem L. SIMON LÁSZLÓ

30 | Szemben a globalista hidrával DORNFELD LÁSZLÓ

KÜLHON

32 | Felvidéki iskolahalál vagy észszerűség?

Nehéz döntések előtt áll a felvidéki társadalom: egy-másfél tucatnyi középiskoláját vonhatják össze takarékossági okokra hivatkozva

KÜLFÖLD

34 | Egy katasztrófa, és ami utána jön

Talán sosem bontakozott még ki úgy egyenes adásban a történelem, mint Donald Trump és Volodimir Zelenszkij sajtótájékoztatóján

36 | Van-e még belpolitika Ukrajnában?

Miről szól az ukrán belpolitika, és kik formálják az elnökön kívül a háború negyedik évében?

38 | Gúzsba kötött merzi tánc

RALF SCHULER

40 | Német, osztrák, két jó elvtárs

Újra együtt menetelnek a németek és az osztrákok, arccal a bal–jobb nagykoalíció felé

43 | Hogyan köss békét egy öngyilkos merénylővel?

HAJDÚ TÍMEA

MAKRONÓM

44 | Ha munka van, minden van György László gazdasági stratégiákért felelős kormánybiztos a középosztály megerősítését célzó kormányzati szándékról

SPORT

48 | Az ő sikere a miénk is!

Szoboszlai Dominik a pályán feltartóztathatatlan, és sokak szerint az imázsát is jól építi

Impresszum

ÉLET

58 | Kibányászni a lelket a traumák alól

Deák Péter több mint négy évtizede segíti népi hagyományokkal a szolnoki gyermekotthonban élő gyerekeket

LEMEZ

64 | Jó ez

Dresch Mihály Reptető című lemezéről

TÁRCA

A kertember 34.

65 | Mi hát a kert?

HEGYI ZOLTÁN

UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS

66 | Szebb országot akarunk?

DEMKÓ ATTILA

Címlapfotó: Földházi Árpád

Lapigazgató-főszerkesztő: Szalai Zoltán | Főszerkesztő-helyettes: Boris Kálnoky, Szalai Laura | Lapszerkesztő: Őry Krisztina | Főmunkatárs: Petri Lukács Ádám, Sal Endre, Szilvay Gergely | Rovatvezetők: Nagy Gábor (Közélet), Veczán Zoltán (Külhon, Külföld), Santo Martin (Makronóm), Nagy Péter (Sport), Rajcsányi Gellért (Élet, Meta) | Művészeti vezető: Keczeli Zoltán | Tördelőszerkesztők: Kónyi Zoltán, Krix Bettina | Vezető fotós: Földházi Árpád Fotó: Ficsor Márton | Munkatársak: Ádám Rebeka Nóra, Almási B. Csaba, Baranya Róbert, Farkas Anita, Ferentzi András, Győrffy Ákos, Hajdú Tímea, Kemenes Tamás, Kohán Mátyás, Konopás Noémi, Kovács Gergő, Nagy Ervin Nagy Kristóf, Pálfy Dániel Ábel, Veszprémy László Bernát | Vezető olvasószerkesztő: Póla Gergely | Olvasószerkesztők: Gulyás Orsolya, Weisz Teodóra | Adatelemző: Nagy Kristóf | Kiadó: Mandiner Novum Zrt. 1093 Budapest, Lónyay utca 28/5. | Levelezési cím: 1082 Budapest, Üllői út 48. | Felelős kiadó: Kereki Gergő | Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 6729 Szeged, Szabadkai út 20. | Felelős vezető: Marancsik Roland ISSN 2676-9298 | MANDINER.HU – főszerkesztő: Kereki Gergő | főszerkesztő-helyettes: Kacsoh Dániel | Árusításban terjeszi a Lapker Zrt. | Előfizethető e-mailben: ugyfelszolgalat@mandiner.hu; honlapon: mandiner.hu/elofizetes Lehetséges fizetési módok: bankkártya, csekk, banki átutalás. Előfizetési díj belföldre: 1 évre 41 880 Ft, 6 hónapra 20 940 Ft, 3 hónapra 10 470 Ft, 1 hónapra 3 490 Ft.

| 2025. 03. 06–12.

fókusz

Volodimir Zelenszkij, Donald Trump és J. D. Vance a Fehér Házban február 28-án. A találkozó kedélyes hangulatban kezdődött, ám hamar megfagyott a levegő. A washingtoni egyeztetésen az amerikai elnök és alelnök többek között számonkérte az ukrán államfőt, amiért nem elég hálás az eddigi amerikai segítségért, ami nélkül Ukrajna nem tudna eredményesen védekezni az Oroszország elleni háborúban. Trump a találkozót követően kijelentette, Zelenszkij „nem tisztelte az Egyesült Államokat a nagyra becsült ovális irodában. Visszajöhet, amikor készen áll a békére”. A témában készült cikkünket Külföld rovatunkban olvashatják.

Gátlástalan támadásokkal szemben gátlás nélkül védjük meg az országot!

KACSOH DÁNIEL FOTÓ: FÖLDHÁZI ÁRPÁD

Hogyan változik a külföldről finanszírozott szervezetekre vonatkozó szabályozás?

Milyen szigorítás várható a kábítószer elleni küzdelem frontján? Mi lesz a Pride sorsa? Ezekről is kérdeztük Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét.

Az utóbbi évtizedben számos törvény és korlátozás érintette a magyar belpolitikába beavatkozó, külföldről pénzelt szervezeteket, emiatt viták is voltak Brüsszellel. Mivel tudunk ma többet, amiért kormánybiztost kell küldeni ennek kapcsán a tengerentúlra?

Az Egyesült Államokban az akták nyilvánosságra hozatala nyomán kitört az utóbbi évtizedek legnagyobb politikai korrupciós botránya. A Trumpkormányzat lebuktatta a hálózatot, fény derült arra, hogy az amerikai adófizetők dollármilliárdjaiból befolyásolták egyes országok belpolitikáját, terjesztve a szélsőségesen liberális woke ideológiát. Az ügynek van egy magyarországi lába is. Kétségtelen: a jelenségről nagyjából mindenki értesült már, aki a közéletben jártas, láthattuk, tudtuk, hogy nemcsak politikai vagy ideológiai, hanem gazdasági érdekből is ténykednek mifelénk külföldi támogatottságú szerveződések és személyek. Azt is lehet látni, mely médiafelületek állnak be azonnal egy olyan irányvonal mögé, amely Brüsszelből érkezik, s amelyet a magyar emberek többsége amúgy ellenez. Ez ráadásul olyan propaganda, amely nem tűri az ellenvéleményt.

Például?

Amikor tíz évvel ezelőtt a kormány elkötelezte magát az illegális bevándorlás elutasítása mellett, hamar szemben találta magát az európai elittel és az uniós intézményekkel. Itthon pedig a kül-

földről finanszírozott újságok arról cikkeztek, hogy a brüsszeli álláspont a helyes, a magyar társadalom nagy része által osztott álláspont pedig embertelen.

Az olyanokra gondol, mint a 444 Az a baj, hogy továbbmennek című cikke?

Igen. Mindig van médianyomás a kormányon olyan ügyekben, amelyekben vita áll fenn az Európai Bizottsággal vagy másokkal. Szintén szembetűnő, hogy a külföldről pénzelt szervezetek úgynevezett jelentései miatt szokták rendre elítélni és büntetni Magyarországot, illetve akár álhírek terjesztése nyomán tüntetéseket generálni. A nagyhatalmak részéről egyébként ez egy régóta alkalmazott, kiforrott módszer: sok pénzzel beavatkozni egy ország belügyeibe, felbolygatni a társadalmi viszonyokat, akár megbuktatni a demokratikusan megválasztott kormányt. Ott van például Grúzia, ahol nemrég nem az a párt nyert választást, amelyet a nyugati baloldal szeretett volna, most, a USAID-lista közzététele után pedig kiderült, hogy huszonötmillió dollárt küldtek Amerikából oda az elektromos közlekedés népszerűsítésére. Ez az ürügy nyilván bullshit, valójában médiát finanszíroztak és tüntetéseket szerveztek az ország felforgatására. Ennek a nemzetközi politikai és médiakorrupciós hálózatnak a magyarországi táskás emberét pedig úgy hívták, hogy David Pressman. Vagyis amit eddig sejtettünk, azt már tudjuk is, itt az ideje, hogy feltárjuk a részleteket.

„Jó gazdasági lehetőségek előtt állunk, ha összekapaszkodunk, meg tudjuk csinálni”

KOCSIS MÁTÉ

1981-ben született Budapesten. 2006 és 2009 között a főváros VIII. kerületének alpolgármestere, 2009 és 2018 között polgármestere volt. 2011-től a Fidesz budapesti alelnöke, 2015-től 2019ig elnöke. 2012 és 2016 között pártja kommunikációs ügyeit irányította. A 2010–2014-es ciklusban kerületvezetői munkája mellett országgyűlési képviselő, a Fidesz frakcióvezető-helyettese volt. 2018-tól frakcióvezetőként tevékenykedik. Nős, három gyermek édesapja.

A tényszerűség kedvéért: az érintettek, zömmel újságírók, erre azt szokták mondani, hogy mivel a magyar állam nem dotálja őket, kénytelenek elfogadni akár külföldi támogatást, ettől még a függetlenségük nem sérül. Hogyan lehet törvényileg leírni, mi a problémás tevékenység? Kezdjük azzal: ez a magyarázat rosszabb mese, mint Bódis Kriszta Csipke Józsikája! Ez duma. Örülök, hogy vége van annak a világnak, amikor meg lehetett etetni a magyar közvéleményt azzal, hogy egymástól függetlenek a dolgok. Ha már itt tartunk: a magyarországi média nagyobb részét ma is külföldről finanszírozzák, a kedvezményezettek pedig mindig függetlennek hívják magukat. Miért? S miért van az, hogy azok a politikusok, akik szintén külföldről kapják a pénzt, rendre civilnek mondják magukat? Ez megtévesztés, sőt a választók becsapása. Mivel azt nem akarják mondani, hogy „jó napot, én szélsőséges liberális vagyok, legyen kedves támogatni a programomat”, kitalálnak fedősztorikat, hogy

„A nagyhatalmak részéről régóta alkalmazott módszer: sok pénzzel beavatkozni egy ország belügyeibe és megbuktatni a demokratikusan megválasztott kormányt”

ők csak a növényeket vagy épp a macskákat védik, nem is akarnak politizálni. Aztán valahogy mindig felsejlik a migráció, a háborús vagy épp a genderpropaganda. Nincs új a nap alatt, ugyanaz az érdekkör akar hatalomhoz jutni – most azon dolgozunk, hogy bezárjuk a maradék kiskaput is előttük. A munka zajlik, kis türelmet kérnénk.

A miniszterelnök az évértékelőjében feladatokat szabott, s erre vonatkozóan a húsvétot jelölte meg határidőként. Mik lesznek az irányok?

„Törvényben kell kötelezni a bankokat arra, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal által listázott, külföldi állam befolyása alatt álló szervezetek pénzmozgását figyeljék”

Támpontokat tudok adni, izgalmas jogalkotás előtt állunk. A legfontosabb, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal jogköreit bővíteni kell, továbbá fontos, hogy azon szervezetek vezetőinek, amelyek az eltelt években külföldről, az Egyesült Államoktól vagy az Európai Bizottságtól támogatást kaptak, célszerű lenne vagyonnyilatkozatot tenniük. Nézzük meg, kik ők, mennyi pénzt kaptak, milyen vagyonra tettek szert, miből gazdálkodnak, miből finanszírozhatják vajon a tüntetéseiket. A hálózatban érintett személyek általában nem szeretik a verőfényes napsütést, inkább az árnyékban dolgoznak. Némelyiknek még a nevét sem tudjuk – az olyan sorosista liberális felforgatókat persze már ismerjük, mint az Amnesty International vagy a Transparency International, illetve a Magyar Helsinki Bizottság. Ezek mind filantróp jogvédőknek állítják be magukat, pedig ez csak az álcájuk. Szerintem törvényben kell kötelezni a bankokat arra, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal által listázott, külföldi állam befolyása alatt álló szervezetek pénzmozgását figyeljék, s ahol felmerül a tiltott külföldi finanszírozás lehetősége, zárolják a számlát.

Ez keményen hangzik, jó nagy purparlé lesz belőle. Szerintem pedig abból van a valódi purparlé, hogy az utóbbi években valakik külföldi pénzen gátlástalanul hatalomra akartak jutni Magyarországon. Ez jóval nagyobb probléma, sőt botrány, mint hogy egy nemzeti kormány az ilyen akciókat meg akarja akadályozni. Ne legyen kétség: gátlástalan támadásokkal szemben gátlás nélkül fogjuk megvédeni az országot. Ezt a meccset ráadásul ők kezdték, ők tekintették a hazánkat holmi átjáróháznak, kiszolgáltatottá akarták tenni, mi pedig azt gondoljuk, hogy Magyarország szuverén. Ezt a harcot tehát örömmel megvívjuk.

Mikor lesz kész a normaszöveg?

Pontos időpontot nem tudok mondani, de még a tavasszal túl kell esni rajta, még a liberálisoknak is…

Mi egyébbel készülnek a parlamenti ülésszakra?

Orbán Viktor sok bejelentést tett az évértékelőjében, igaz, a teendők zömét miniszterekre, nem képviselőkre bízta.

A tervek szerint az Országgyűlés még a nyári szünet előtt elfogadja a 2026-os költségvetést, amit jórészt érintenek a miniszterelnök által ismertetett pontok, intézkedések. Úgy tervezünk, hogy a gazdaságunk

már idén visszatérhet a régi kerékvágásba – a koronavírus-járvány, a háború, az elhibázott szankciós politika meg az energiaválság előtti utolsó évben, 2019-ben még 7,4 százalékos GDP-növekedést produkált az ország. Nagyot mentünk. Most ismét jó esélyünk van arra, hogy magunk mögött hagyva a nehéz esztendőket lendületet vegyünk, felívelő pályára álljunk. A nemzetközi környezet is kezd meglenni hozzá, gondoljunk bele: csupán arra a hírre, hogy az amerikaiak elkezdtek tárgyalni az oroszokkal a békéről, tíz százalékkal csökkent a földgáz világpiaci ára.

Aligha reprezentatív, mégis az ellenzékre és a nyugat-európai fősodorra is jellemző vélemény, amit a Momentum részéről Tompos Márton fogalmazott meg: a gyors béke veszélyesebb a háborúnál is. Erről mit gondol?

Kezdjük ott: a Momentum politikusai finoman sem a legmagasabb intellektuális színvonalat képviselik a magyar politikában. Megjegyzem, erre a pártra többen haragszanak, mint ahányan a létezésükről tudnak. Ami azonban a megfogalmazott véleményt illeti, a háborúpártiak és a békepártiak közötti harc korántsem zárult még le, az európai elit zöme továbbra is az előbbi kategóriába tartozik, elég csak megnézni a legújabb lépéseiket. Annak ellenére van ez így, hogy az Egyesült Államok elnöke le akarja zárni a harcokat, békét akar teremteni, a sorosista médiafelületek és politikusok azonban továbbra is a háború folytatását szorgalmazzák. A Momentum is ezt szajkózza, noha a brüsszeli elit már lecserélte őt a Brüsszel Péter nevével fémjelzett csapatra. Nem vagyok világmegfejtő, csak egy egyszerű frakcióvezető a magyar parlamentben, ám azt látom, hogy az USA mostani vezetése sem az amerikai érdektől függetlenül akar véget vetni a háborúnak. Ezért kéri vissza Donald Trump az Ukrajnának adott amerikai támogatást valamilyen formában. Nem akar beleszólni más országok életébe, pláne nem akar háborúkat, de a saját országa érdekeit igenis képviseli. Nem Európa vagy Magyarország érdekeit nézi, az a mi dolgunk – lenne. Furcsa módon az Európai Bizottság meg a nagyobb tagállamok vezetői nem ezt teszik. A háború fenntartása nem Európa érdeke, mi csak rámentünk a konfliktusra, a brüsszeli elit mégis folyamatosan rendeli az említett hálózathoz tartozó médiamunkásoktól a háborúpárti anyagokat.

KÖZÉLET

Ugyancsak az évértékelőn hangzott el először, hogy hadjárat indul a drogkereskedők ellen, azóta Horváth László személyében kormánybiztos is van a feladatra. Miért most került ez elő? Felemészti a fiataljainkat a narkó. Ez tűrhetetlen. A kábítószer régebben inkább nagyvárosi probléma volt, de már vidéken is terjed, a droghasználat nem függ egzisztenciális vagy társadalmi helyzettől. A számok riasztók. Az előző tizennégy évben sem volt tétlenkedés ezen a téren, de most eljött az ideje, hogy külön erőforrásokat összpontosítsunk a küzdelemhez, minden eszköz meg van engedve. Kőkemény szigorításokra van szükség, gátat kell vetni annak a nemzetközi trendnek, ami a drogok elfogadottá válását eredményezte. Ez legalább olyan fontos, mint a kormány családpolitikája. Ha minden leendő szülőnek meg akarunk adni minden támogatást ahhoz, hogy gyermeket tudjon vállalni, akkor legalább olyan fontos, hogy meg is védjük őket, például a kábítószertől. Különben a drog meg fogja ölni azt a korosztályt! Meghökkentő és brutális jogszabályok jönnek; a rendőrségen, a Belügyminisztériumban, továbbá valamennyi illetékes állami szervezetnél soha nem látott erőkoncentráció következik. Közben nyilván ismét ki fogják dugni a fejüket a földből a drogliberalizációt követelő szervezetek, a Juhász Péterek és társaik, mondván, ez nem jó irány.

Újabb front nyílhat a minap elfogadott fővárosi drogstratégia nyomán Budapest és a kormány között.

A liberális városvezetők politikája ezen a téren mindig kimerül abban, hogy „adjunk segítséget a drogozáshoz”. Ilyen a tűcsereprogram, a VIII. kerületben nemrég vezették vissza. Csakhogy ez az álhumánus hozzá nem értés valójában ösztönzi a szerhasználatot, ráadásul a környékre vonzza a kereskedőket is, akik annál boldogabbak, minél többet tudnak eladni. Ennek a Józsefvárosban látszanak is a következményei, noha polgármesterként nekem annak idején sikerült legalább részsikereket elérnem ezen a téren. Mi úgy látjuk, előbb keményen fel kell lépni a bűnözőkkel szemben, aztán foglalkozzunk az áldozatok problémáival, de ne abban segítsük őket, hogy szerhez tudjanak jutni. Ez most nem a keresztbe tett lábas liberális szociológiai elemzések ideje.

Miért nem lesz Pride Budapesten?

Talán a szervezők is tisztában vannak azzal, hogy amit évről évre az Andrássy úton művelnek, az a társadalom nagyobb részét irritálja. Az abnormalitás provokálja a normalitást. Úgyhogy várjuk az erre vonatkozó javaslatokat.

„A kábítószer elleni küzdelem legalább olyan fontos, mint a kormány családpolitikája”

Több alkotmánymódosítást is tervez a kormány, például annak rögzítését, hogy a férfi férfi, a nő nő, továbbá a gyermekek egészséges fejlődéshez való joga más alapjogokat is felülírhatna. Ez lenne az indoklás a betiltás mellett?

A gyermekvédelem minden körülmények között hangsúlyos. Aki gyermeket nevel, tudja, mi a probléma a Pride felvonulással, illetve a közösségi médiában és a nyilvánosság egyéb fórumain látható utóéletével. Három gyermekem van, nem szeretném, ha ők ezeket a tartalmakat nézegetnék.

Meglátjuk, mi lesz, és hogy mit szól mindehhez a legerősebb ellenzéki formáció. Erről még nem nyilvánult meg. Tudjuk, mit gondolnak.

Valóban?

Azzal, hogy Magyar Péter maga mellé vette Bódis Krisztát, egyértelművé vált, hogy ez a Brüsszel által kitartott magyar politikus hitet tett a genderőrület mellett, ahogy sok más témában is ezt az utat követi. Önmagában a hölgynek a személye, illetve a politikába való felemelése, a mellette való harsány és erős kiállás egyértelművé teszi: a Manfred Weber által támogatott Tisza Párt és

Brüsszel Péter elkötelezte magát a genderpropaganda mellett. Aki ismeri a közéletet, annak ez nyilvánvaló.

A fővárosi Fidesz-frakció tiltakozott, hogy Bódis fontos beosztást kapjon a budapesti önkormányzatnál.

A Fidesz-frakció jól küzdött. A velünk szimpatizálóknak is meg kell érteniük, hogy néhány dologban a végletekig következetesek vagyunk. Nem fogunk soha semmilyen pozícióra olyan személyt támogatni, aki migrációpárti, háborúpárti, és aki propagálja a genderőrületet. Ez a helyzet. S mivel Bódis Krisztára ebből legalább kettő feltétlenül igaz, senki ne lepődjön meg, ha foggal-körömmel ellenezzük bárminemű pozícióba jutását.

gondolkodó felének elég volt arra, hogy a helyén kezelje ezeket a fenyegetőző, gyerekes mondatokat. Mi meg annyira rettegünk, hogy miközben én soha életemben nem jártam testőrökkel, Brüsszel Pétert büntetett előéletű gorillák kísérgetik mindenhova…

A logikát értem, de nem lehetne a pártelnököt a rendes nevén hívni?

Neki ez a „rendes” neve, szó sincs nyelvbotlásról. Tisztázzuk! Aki ismeri Brüsszel Péter életútját, tudja, hogy a véleménye megvehető. Őt ki lehet fizetni. És most egy ország szeme láttára ejtette foglyul a brüsszeli elit. Hogy ez most történt, a mentelmi joga kapcsán, vagy korábban, igazából mellékes. Az biztos: ő onnan kapja a biztonságát, a pénzét, a mögötte lévő csapat pedig a finanszírozást, cserébe háború-, gender- és migrációpárti fazonokat hoz be a magyar közéletbe, Gerzsenyi Gabriella személyében pedig a rezsicsökkentést nyíltan támadó politikust foglalkoztat az európai parlamenti frakciójában. Csak az nem látja, aki politikailag vak: ezek ugyanazok a mantrák, amelyeket évek óta hallgatunk, például Márki-Zay Pétertől. Az olyan embert tehát, akit Brüsszel fizet és fog, aki az ottani politikát viszi, azt Brüsszel Péternek hívják. Ez a helyzet. Üzenjük Manfred Weber úrnak és társainak, ne rájuk, inkább a magyarokra bízzuk, kiben látják a magyar jövőt. Hadd döntsék el ők, olyan embert akarnak-e az ország vezetőjének, aki mindenkit elárult, s aki azt szajkózza, amit Brüsszelből diktálnak. Egy birodalmi kitartottat. Bár kormányon vagyunk, Brüsszelben ellenzékben, és nekünk ez elfogadhatatlan képlet.

Milyen állapotban van a Fidesz és a közössége?

„Azzal,

hogy Magyar Péter maga mellé vette Bódis Krisztát, hitet tett a genderőrület mellett”

Magyar Péter szerint szinte hetente van válságtanácskozás a Karmelitában a Tisza áradása miatt. Milyen gyakori az efféle program a Fidesz-frakció esetében?

Mi félóránként ülünk össze emiatt. Viccet félretéve: nagyjából egy évvel ezelőtt Brüsszel Péter azt mondta, miatta a Liszt Ferenc repülőtéren járó motorral várják a menekülő kormánytagokat a feltankolt gépek. Mifelénk erre azt mondják, ez hülye. Szerintem az azóta eltelt időszak az ország

Nem hiszem, hogy fáradtak lennénk, ahogy egyesek próbálják bebeszélni. Sőt. Belülről is azt érzem, hogy kifejezetten motivált időszakban vagyunk. Az Egyesült Államok felől végre hátszél van az ország számára, jó gazdasági lehetőségek előtt állunk, ha összekapaszkodunk, meg tudjuk csinálni. A kormányzó párt ereje majdnem teljes, a lelkesedésünk nagyobb, mint valaha. Az ellenfeleink sunyi módszereinek leleplezése ráadásul arra sarkall minket, hogy induljunk rohamra, ahogy mifelénk mondani szokták: játsszuk le! Szegény baloldali honfitársaimnak ellenben nem túl rózsás a helyzetük, nekik négyévente kell beleszeretniük egy új vezetőbe és pártba, aztán rendre csalódnak. Négy év múlva szerintem Brüsszel Péterre is úgy fogunk emlékezni, mint ma Márki-Zay Péterre. Megjegyzem, érdekes kérdés, hogy milyen viszonyt alakít ki egymással a következő voksolásig a Manfred Weber-féle Tisza Párt és a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció. Miután Tarr Zoltán EP-képviselő volt szíves elárulni, hogy nem maguk írják a párt programját, alighanem azt sem ők döntik majd el, kivel kell összefogni, hanem azok, akik nekik diktálnak.

Alaptörvényben rögzítik a nemeket

VIZVÁRI SOMA

Úgy tűnik, az új amerikai kormány teljesítménye megerősítette a magyar miniszterelnököt abban, hogy a nemzetközi politika hajója új irányt vett, így eljött az ideje, hogy újabb fontos pontokkal egészüljön ki az Alaptörvény. Összefoglaltuk, amit a módosításokról tudni lehet.

„Szembeszél ide vagy oda, új, keresztény, nemzeti alkotmányt adtunk az országnak” – mondta Orbán Viktor február végén megtartott évértékelőjén. Amire hivatkozott, az csak a kezdet volt, a kormányfő beszédében utalást tett arra, hogy a kabinet számos helyen módosítani kívánja az Alaptörvényt.

NÉGY FAL KÖZÖTT

„Írjuk bele az alkotmányba, hogy az ember vagy férfi, vagy nő. És pont. Sőt, azt tanácsolom, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő” – hangzott el a beszédben, mire azonnal beindult a találgatás, nem volt ugyanis egyértelmű, hogy a kormány be kívánja-e tiltani a Pride-ot.

Nem kellett sokáig várni, múlt szerdán ugyanis terítékre kerültek az alkotmánymódosítások a kabinet ülésén, majd egy napra rá a Miniszterelnökséget vezető miniszter

A FŐPOLGÁRMESTER BELEÁLLT,

A TISZA KERÜLI A TÉMÁT

„Készülünk a 30. Budapest Pride-ra, mert az, hogy idén is lesz Pride Budapesten, pont olyan magától értetődő, mint két ember szerelme, pont annyira nyilvánvaló, mint hogy ebben a városban senki, de senki nem szenvedhet hátrányt amiatt, amiben hisz, ahová született, és hogy kit szeret” – fogalmazott Karácsony Gergely pénteki Facebookbejegyzésében. A főpolgármester szerint „bárki bármit mond, Budapesten, ebben a sokszínűségére büszke, szabad városban idén júniusban is lesz örömünnep, lesz szeretetünnep, lesz szabadságünnep, vagyis lesz Pride. Még az is lehet, hogy nagyobb, mint eddig bármikor”. A Tisza Párt egyelőre nem nyilvánult meg, a főváros múlt heti közgyűlése alkalmával az Origo próbálta kideríteni képviselői véleményét a Pride-ról, sikertelenül. Mindenesetre a frakció azt a Bódis Krisztát javasolta a Fővárosi Szociális Közalapítvány kuratóriumába, aki lmbtq-aktivistaként is tevékenykedik.

„Orbán Viktor szerint a Pride árt a gyermekek egészséges, kiegyensúlyozott fejlődésének”

további részleteket osztott meg a kormányinfón. Gulyás Gergely úgy fogalmazott, „abban a köztéri formában, ahogy a Pride-ot az előző évtizedekben megismertük, nem lesz Pride a jövőben”. A kormány szándéka felől Orbán Viktor sem hagyott kétséget: „Korábban sem kellett volna hogy legyen, de volt, mert az amerikai nagykövet ment az élén a menetnek, ami világosan kifejezte azt, hogy a világ nagyhatalmai ezt támogatják. Most azonban változás történt, az amerikaiak az ilyen típusú nagyköveteket hazahívták, így a Pride-on nincs nemzetközi védelem” – fogalmazott a miniszterelnök pénteki rádióinterjújában. Hangsúlyozta, Pride nem lesz többé, mert árt a gyermekek egészséges, kiegyensúlyozott fejlődésének.

Gulyás Gergely a kormányinfón azt is elmondta, az Alaptörvény rögzíti majd, hogy két nem létezik: a nő és a férfi. A miniszter kifejtette, 2010-ben ennek még nem lett volna jelentősége, de a világ úgy felgyorsult, hogy ma már szükséges leszögezni. Szerinte a Nyugat nem követi a józan ész parancsát e kérdésben. Orbán Viktor rádióinterjújában úgy fogalmazott, hogy Magyarországon még nem szabadult el az őrület, ezért sokan nem értik, hogy miért szükséges ez a lépés. Ő is a Nyugatra hivatkozott, ahol sok helyen már nem csak bináris nemek vannak. „Gendertanszékek vannak a világban, és mindenféle orvosi kezeléseket javasolnak. Magyarországon ez nem megy, mert szemben áll a gyerekek érdekeivel” – hangsúlyozta.

A kábítószer-probléma is szóba került a miniszterelnöki évértékelőn. „Pintér Sándor belügyminiszter urat arra kérem, hogy a kábítószer-kereskedőkkel szemben rendeljen el hajtóvadászatot. A kábítószer-kereskedő ronccsá teszi és megöli a másik ember gyerekét, ezért nem érdemel sem kíméletet, sem kegyelmet. Nem is fog kapni” – hangzott el. A múlt heti kormányinfón Gulyás Gergely megerősítette, hogy az Alaptörvény kimondja majd a kábítószer-használat tilalmát is, továbbá rögzíteni fogja, hogy a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való joga az élethez való jogon kívül minden más joggal szemben elsőbbséget élvez.

A USAID-BOTRÁNY KÖVETKEZMÉNYEI

A kormányfő megígérte, hogy „sürgősen megteremtjük az alkotmányos és jogi feltételeit annak, hogy ne kelljen tétlenül néznünk, amint álcivil közéleti szervezetek a szemünk láttára szolgálják ki a külföldi érdekeket, és szerveznek politikai akciókat. (…) Legyen új törvény az amerikai Magnyitszkij-törvény mintájára! Zárjuk el a Soros-hálózat pénzcsapjait, az állami szervek tegyenek eleget szuverenitásvédelmi kötelezettségüknek, az eddigi elkövetőkkel pedig tartassuk be a törvényeket”. Orbán Viktor a TV2-nek adott múlt szombati interjújában a USAIDügyet a világ legnagyobb korrupciós botrányának és befolyásolási kísérletének nevezte.

Ahogy arra a Faktum oldal rámutatott, a hivatkozott Magnyitszkij-törvényt 2012 decemberében, Barack Obama elnöksége idején fogadta el az

„A kormánybiztosnak fel kell tárnia, kik és milyen forrásokhoz jutottak a USAID programjában Magyarországon”

amerikai kongresszus. A jogszabály szűkebb értelemben vett célja az volt, hogy megbüntesse azokat az orosz tisztviselőket, akik felelősek voltak Szergej Magnyitszkij 2009-es haláláért. Az orosz adójogi ügyvéd ugyanis feltárt egy 20 milliárd rubeles adócsalási ügyet, amelyben adóhatósági tisztviselők is érintettek lehettek. Az amerikai törvény felhatalmazza az ország szerveit arra, hogy szankciókat vessenek ki olyan külföldi személyekre, akik súlyos emberi jogi jogsértésekért követnek el, felelősek kínzásokért, állami terrorcselekményekért, merényletekért, vagy jelentős korrupciós ügyekben érintettek, ami nemcsak a közpénz elsikkasztását vagy a közérdekű szerződések manipulálását jelenti, hanem általánosságban a befolyással való üzérkedést is. A szankciók széles körűek lehetnek, kiterjedhetnek az érintettek amerikai vagyonának befagyasztására és az országba való belépés megtiltására is.

A USAID-ügy magyar vonatkozásaival László András európai parlamenti képviselő kormánybiztosként fog foglalkozni. A kabinet azt várja tőle, hogy az amerikai

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke és László András. A kormánybiztostól azt várja a kabinet, hogy az amerikai szervekkel való kapcsolatfelvételt követően teljes körű jelentést tegyen le az asztalra

„A jövőben a kistelepülések dönthetnek arról, kikkel szeretnének élni”

szervekkel való kapcsolatfelvételt követően teljes körű jelentést tegyen le az asztalra. Fel kell tárnia, kik és milyen forrásokhoz jutottak a USAID programjában Magyarországon, milyen befolyást szerzett általuk az amerikai kormányzat, milyen formában befolyásolta ez a magyar közvéleményt, illetve milyen célok és szándékok húzódtak meg a támogatások mögött.

ÖNVÉDELEMHEZ ÉS KÉSZPÉNZHEZ

VALÓ JOGOK Napirendre került a helyi kisközösségek önvédelemhez való joga is, így a jövőben a kistelepülések dönthetnek arról, kikkel szeretnének élni. A lépés előzménye szintén a miniszterelnöki évértékelő volt, amelyben a kormányfő feltette a kérdést: „Van-e joguk a kistelepüléseknek megvédeni falusi, vidéki méretüket és arculatukat? Ha van, akkor adjunk nekik eszközöket, hogy érvényt szerezhessenek a joguknak, és gátat szabhassanak a beköltözésnek. A vidék, a falu, a kisváros nem kísérleti terep, hanem örökség” – fogalmazott, felszólítva Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztert a szükséges lépések kidolgozására.

A tárcavezető ezzel kapcsolatban múlt szerdán azt mondta, szándékaik szerint az Alaptörvényben deklarálják a települések, helyi közösségek önazonossághoz való jogát, amelyet az Alaptörvényben rögzített alapelvekkel összhangban hátrányos megkülönböztetés nélkül lehet majd gyakorolni. Egy sarkalatos törvényben pedig lehetőséget adnak a képviselő-testületeknek arra, hogy adott esetben korlátozzák a településre beköltözést. Navracsics Tibor a helyi önazonosság védelmének lehetőségeként említette az ingatlanszerzés kizárását, az állandó lakcímmel rendelkezők elővásárlási jogát, az ingatlanszerzés feltételhez kötését és a helyi adózást. A miniszter tájékoztatása szerint már az Országgyűlés tavaszi ülésszakán tárgyalni fogják az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt.

Orbán Viktor a készpénzhasználattal kapcsolatban is változást jelentett be. „Pozitív választ adunk arra a képviselői indítványra, amely alkotmányban garantálná a készpénzhez való jogot. A készpénz szabadságkérdés, ezért használata nem szokás, hanem jog. Azt hallom, hogy a digitális pénzé a jövő. Meglehet, de igazi, kézzelfogható biztosíték csak a készpénz lehet. Nem akarunk a bankok rabszolgái lenni. A bankkártya a banké, a készpénz a tiéd. Várjuk Lázár János miniszter úr parlamenti indítványát” – fogalmazott beszédében. Az építési és közlekedési miniszter egyeztetett a készpénzhasználatot alkotmányos joggá tevő parlamenti javaslatot jegyző Mi Hazánk elnökével, Toroczkai Lászlóval. A pártelnök tavaly a parlament plénuma előtt emelt szót az ügyben, a miniszterelnök pedig már akkor támogatásáról biztosította a kezdeményezést.

HAZA CSAK OTT VAN, AHOL STATÁRIUM IS VAN?

PETRI LUKÁCS ÁDÁM

„Minden bírósági ügy az osztályharc egyik epizódja” – mondta Andrej Januarjevics Visinszkij, Sztálin főügyésze. Ennek szellemében nyilatkozott Magyar Péter a minap: „Orbán Viktor kormányának mennie kell. És menni is fog. Hamarosan indul a börtönférőhelyek bővítése és az »út a börtönbe« program. Minden más csak szimpla átverés.”

Az ellenzék vezetője egy ideje következetesen azzal kampányol, hogy börtönbe veti „Orbánt és bandáját”. Másként nem értelmezhetők a szavai, ugyanis a másik lehetőség az lenne, hogy konkrét jogsértésekről tud, ez esetben kötelessége lenne feljelentést tenni, a nyomozóhatóságnak pedig vizsgálatot indítania. Visszatérő motívuma ezeknek a jogállamellenes, uszító szövegeknek a gazdagok elleni hergelés, ami szintén népszerű eleme volt minden totalitárius diktatúrának.

Ám – s ez a kevésbé érdekes szempont – politikusokat és üzletembereket támad. Előbbieket politikai döntéseikért lehetne csak felelősségre vonni, utóbbiakat gazdaságiakért is, azonban az európai normák szerinti közbeszerzések nyertesei a ma ismert adatok szerint mindig jogkövető módon nyerték el megbízásaikat, és teljesítették őket. Minden olyan esetben, amikor nem így van, az ellenzéki szónoktól függetlenül eljárást kell indítani. Aki tud efféléről, a közjó érdekében haladéktalanul tegyen feljelentést.

„Magyar Péter szerint eljárás se kell, elég, ha ő megmondja, ki menjen börtönbe”

„A hazánkat túszul ejtő 3000 bűnözőnek elindul az »út a börtönbe« program, Magyarország pedig végre újra fejlődő pályára áll” – mondja a Tisza Párt elnöke, felidézve a legsötétebb komcsi időket, amikor politikai utasításra randomizáltan vágtak zárka mélyére embereket, s azt mondták, az ellenséggel való leszámolás a fejlődés kulcsa.

Magyar Péter szerint – amennyire érteni vélem a gondolatmenetét – vannak olyanok, akikkel régen jóban volt, vagy épp munkát kért tőlük, ám most már tisztán látja: meggazdagodásuk börtönnel büntetendő. Ez azt feltételezi, hogy az illetők bűncselekményt követtek el. Ha így van, s ezt a bíróság jogerősen kimondja, és büntetésként szabadságvesztésre ítél valakit, akkor a Tisza Párt elnökének kétségtelenül igaza lesz.

Meglehet, a pártelnök azért áll hadilábon az efféle jogi intézményekkel, mert ő sem veti alá magát az ellene indult közvádas eljárásnak, mentelmi jogával védve magát. Azonban – s ez a fontosabb – az „Orbánt ne” tömegmozgalom vezetőjének szövegéből az derül ki, hogy fittyet hány az elemi jogi normákra. Még eljárás sem indult, nemhogy ítélet, ő máris börtönbe küldene sokakat.

Ezt a világot ismerjük. A már említett Visinszkij tétele szerint politikai ügyekben elégséges a rendőrhatóság előtti vallomása a vádlottnak, ezért verték ki belőlük a Dzerzsinszkaján vagy az ÁVH pincéjében. Magyar szerint eljárás se kell, elég, ha ő megmondja, ki menjen börtönbe.

Bizonyára számos választópolgár unja vagy utálja a kormányzó pártot, ez minden demokráciában így van, így normális. Ha többen lesznek, akik utálják, majd kiszavazzák őket a hatalomból. Azonban meggyőződésem, hogy az Orbánnal ellenszenvezők elsöprő többsége is híve a joguralomnak. Nekik is hadat üzen ezekkel a kirohanásokkal Magyar Péter, ez annak ellenére nyilvánvaló, hogy lehetséges választói egyelőre igyekeznek mindent elnézni neki.

Magyarország a családok adóparadicsoma lehet

SZALAI PIROSKA

MINISZTERELNÖKI FŐTANÁCSADÓ, AZ NKE ÁNTK GAZDASÁG

ÉS VERSENYKÉPESSÉG KUTATÓINTÉZETÉNEK MUNKATÁRSA

Orbán Viktor miniszterelnök meghirdette Európa legnagyobb adócsökkentési programját. Négy év alatt létrejöhet egy egyedülálló adórendszer, amelynek a középpontjában a családok állnak.

Már itt élnek köztünk azok a lányok, akik egész életük során mentesülnek a jövedelemadó-fizetési kötelezettség alól. Mire a fiatalok kedvezményéből kinőnének, ott lesz nekik a harminc év alatti gyermekes anyák kedvezménye, majd jön a két vagy több gyermekesek egész életen át tartó szja-mentessége.

Ha valami, akkor ez tényleg világraszóló nóvum. Más országokban csak beszélnek a munka és a család összhangjáról, Magyarország megteremti a szükséges anyagi alapot az itthon élő, dolgozó, a magyar adórendszer alá tartozó családoknak. A program nem előzmények nélkül való. 2010 óta számos olyan innovációt vezetett be a kormány,

amely egyszerre segíti a foglalkoztatás bővülését és azt, hogy a családokban mihamarabb megszülethessenek a tervezett, vágyott gyermekek.

A baloldali kormányok az adórendszeren keresztül is büntették a gyermeket nevelőket, s ezzel elérték azt, hogy egész Európában nálunk volt a legnagyobb szegénységi többletkockázata a gyermekeseknek. Az utóbbi tizenöt év magyar adórendszere viszont arra épül, hogy mindenkinek legyen munkája, és legyenek erősek a családok.

A második Orbán-kormány már az első adóévében, 2011-ben bevezette a családi adókedvezményt, amely kiterjed az egy gyermeket nevelő szülőkre is.

A 20–40 ÉVES NŐK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON

(FŐ, JANUÁR 1-JÉN)

„Az utóbbi tizenöt év magyar adórendszere arra épül, hogy mindenkinek legyen munkája, és legyenek erősek a családok”

2015-től az első házasokat havi 5 ezer forint adókedvezmény illeti meg. 2020 óta a négy vagy több gyermekes anyák életük végéig szja-mentesen dolgozhatnak. 2022-től a 25 év alatti fiataloknak, 2023-tól a 30 év alatti anyáknak sem kell szja-t fizetniük az átlagkereset mértékéig.

Most ez a rendszer bővül úgy, hogy egyrészt két lépcsőben duplájára nő a családi adókedvezmény – júliusban a felével, jövő januárban a másik felével emelkedik a mértéke –, másrészt pedig a négygyermekes anyák életük végéig szóló szja-kedvezményét októberben a háromgyermekesekre, majd jövő januártól lépcsőzetesen a kétgyermekesekre is kiterjesztik.

A SZÁMOK NYELVÉN

A 2024. évi bruttó átlagkereset közel 650 ezer forint volt, ami az alapbért és az azon kívül az év folyamán kapott minden egyéb, a munkáltatótól származó bevétel egy hónapra

eső részét tartalmazza. A nők esetében kicsivel 600 ezer forint felett volt ez az összeg, a férfiaknál pedig 696 ezer forint – az egyszerűség kedvéért számoljunk olyan párokkal, ahol mindkét fél bruttó 650 ezer forintot keres havonta. Ha egyikük sem jogosult adókedvezményre – s már több mint két éve házasok –, akkor együtt nettó 864 500 forintot kapnak havonta.

Ha van egy gyermekük, s az édesanya még nem érte el a 30 éves kort, akkor 107 500 forinttal több a nettó jövedelmük, mint a kedvezmények nélkül, jövőre pedig 117 500 forinttal lesz több, mivel az adókedvezmény egy gyermek esetében nem 10 000, hanem 20 000 forint lesz. (A 23. oldalon szereplő táblázatban szereplő példákban az apa vette igénybe a családi kedvezményt, az anya pedig a fiatal anyáknak járót.)

Ha két gyermekük van, s az anya már betöltötte a 30. évét, akkor most a családi adókedvezmény jár nekik, ami 40 000 forint. (A példában ezt is az apánál számoltuk el.)

Orbán Viktor idei évértékelőjén

„Most hiányoznak azok a szülőképes korú nők, akik a kilencvenes években nem születtek meg”

Jövőre már 80 000 forint kedvezmény jár, s mivel az anya még 40 év alatt van, teljes szja-mentességet érvényesíthet. Így a kedvezményük a mostani több mint négyszerese lesz: 177 500 forint.

A háromgyermekesek esetében hasonlóan számoltunk, de itt a példánál maradva az apa családi kedvezménye nemcsak az szja-ra volt elegendő, maradt levonható összeg a tb-ből is. Az édesanya idén októbertől élete végéig szja-mentesen dolgozhat, így jövőre együttesen havi 295 500 forint kedvezményre jogosult a család. Ez már több, mint a tavalyi nettó átlagkereset kétharmada, szinte egy pluszkeresőt kap a család. 2010 előtt nem ilyesmiről szóltak a hírek.

NEGYVENÉVES

A GYED

Magyarországon és a keleti blokk más országaiban a nőknek jóval korábban munkába kellett állniuk, mint Európa többi részén: a második világháború után. Anyáinknak,

nagyanyáinknak nem is volt lehetőségük részmunkaidős foglalkoztatásra. Az itteni családok sokkal korábban szembesültek a munka melletti gyermeknevelés gondjaival, mint a Lajtán túli szerencsésebb országokban.

1967-ben, a gyermekgondozási segély (gyes) bevezetésekor még szabadságot és segélyt adtak a kisgyermekes anyáknak a húszhetes szülési szabadság letelte után. A szülési szabadságra akkor is táppénz járt, ami ugyan rövid, de mégiscsak keresetarányos juttatás. Később a fiatalok képzettsége és

így a fizetése is egyre magasabb lett, a gyes alacsony szintje jókora bevételkiesést jelentett a családi kasszából, ami hozzájárult a gyermekvállalási kedv csökkenéséhez.

Éppen negyven éve, 1985-ben aztán bevezették a gyermekgondozási díjat (gyed), ami akkor a világon egyedülálló módon a táppénzhez hasonló mértékű keresetarányos juttatást adott a szülési szabadság után is.

A gyed is hozzájárult ahhoz, hogy 1990 és 1995 között a rendszerváltó országok közül nálunk esett vissza az egyik legkisebb mértékben a termékenységi ráta: csupán feleakkora csökkenésünk volt, mint Csehországnak, Szlovákiának és Bulgáriának. A másfél millió munkahely megszűnésének idején sok nőnek menekülési útvonalat jelentett a hároméves gyed, hiszen legalább egészségbiztosításuk volt. Ez a családi bevétel a tíz éven át két számjegyű, néhol 30 százalékot is meghaladó infláció időszakában ugyan gyorsan elértéktelenedett, a munkanélküliségnél jobb volt.

a középosztály zsugorodásához vezetett, de a teljes társadalmat elszegényítette.

„2011 és 2022

2000-ben az első Orbán-kormány vezette be ismét a gyedet, aminek már a híre is megállította a romlást, s elindított egy kismértékű termékenységi javulást. A rendszerváltó országokban a termékenységi ráta épp 1998 és 2002 között érte el a minimumát. Akkor 1,28 volt az érték nálunk, Bulgáriában 1,09, Csehországban pedig 1,13.

között csupán tíz országban nőtt a termékenységi ráta, a legnagyobb mértékben

Magyarországon”

Aztán 1995-ben jött a Bokros-csomag, amely többek közt a gyedet is megszüntette, s egyik pillanatról a másikra Európa legnagyobb termékenységromlást elszenvedő országává tette hazánkat. Ez végzetes bűn volt a kormánytól, s hoszszú lett az árnyéka. Az akkor meg nem születő kislányok ma is hiányoznak a harminc év körüli anyák köréből, ez is hozzájárul az alacsony születésszámhoz.

1997-ig folyamatosan csökkent a magyarországi reálkereset, egészen az 1966-os szintre visszazuhant, ami nemcsak

Az ezredfordulót, majd az uniós csatlakozást követő gazdasági konjunktúra, a foglalkoztatásbővülés és a reálkeresetemelkedés a környező országokban a termékenység folyamatos javulását eredményezte. Nálunk 2002 után stagnálni kezdett a termékenységi ráta, és a foglalkoztatás bővülése is elmaradt, így sorra megelőztek bennünket a szomszédaink. 2004 és 2010 között jelentősen nőhetett volna a születések száma, ha a kormányok családbarát intézkedéseket hoztak volna. Ekkor voltak legaktívabb gyermekvállalási korban az 1975–1976-ban született nagy létszámú generációk, a „szocpolgyerekek”, akiknek a szülei már két gyermek vállalásával lakótelepi lakáshoz juthattak. A Gyurcsány–Bajnai-kormányok azonban támogatás helyett a családokat terhelő megszorításokat vezettek be: eltörölték a gyermekek után járó adókedvezményt, megszüntették a 2002 előtti kedvezményes lakásvásárlási kölcsönt, helyette jöttek az egekig növekvő törlesztőrészletű devizahitelek.

A TERMÉKENYSÉGI RÁTA ALAKULÁSA

EUROSTAT, KÉSZÍTETTE: SZALAI PIROSKA

KÖZÉLET

Így jutottunk el a nálunk már 2006-ban induló válságidőszakhoz, amelyben 2010-ig folyamatosan süllyedt a foglalkoztatás, 2011-ig a termékenységi ráta – ekkor már mindkettőben az unió sereghajtói között voltunk. A 2011. évi 1,23-os termékenységi rátánk nemcsak Európa legrosszabbja volt, hanem a valaha mért legalacsonyabb magyar érték is.

TIZENÖT ÉVNYI CSALÁDBARÁT KORMÁNYZÁS

2010-ben a mélységes mély gödörben levő gazdaságot nem a családok további sarcolásával kívánta kivezetni a válságból az irányítást átvevő Fidesz-kormány. Egyik első lépésként 2011-ben elindította a családi adókedvezmény rendszerét. A 2013-ban induló munkahelyvédelmi akcióban a kisgyermekes nők foglalkoztatóinak jelentős adókedvezményt nyújtott, ha visszaveszik az anyákat a gyed és a gyes után, így növelve annak biztonságát, hogy a gyermekvállalás után is megmarad a munkahelyük. Hasonló kedvezmény korábban soha nem volt, támadta is miatta a kormányzatot az erősödő genderlobbi.

A gyed mellett 2014-ig csak akkor dolgozhattak az anyák, ha lemondtak a juttatásról, ezért aztán a kisgyermekes nők nagy arányban jelentek meg a feketén foglalkoztatottak között. Ne feledjük el, ebben az időszakban devizahitel-csapdában vergődött a gyermekes családok egy nagy része, hónapról hónapra elviselhetetlen mértékben nőttek a törlesztőrészletek, s a legtöbben arra szorultak, hogy a kisgyermeknevelés mellett kiegészítsék a család jövedelmét valamilyen munkából származó bevétellel. Sokaknak derékba tört a pályafutásuk, mert nem tudták teljesíteni a szakmájuk magasabb szintű műveléséhez szükséges vizsgákat, illetve nem tudták igazolni a szükséges gyakorlati időt a gyed és a gyes ideje alatt.

Ebben az évezredben 2007-ben volt a legmagasabb a 20–40 éves nők létszáma: 1,53 millió fő. Mára ez a szám 1,13 millióra csökkent – vagyis másfél évtized alatt egyharmadával lettek kevesebben, ez soha nem látott mértékű csökkenés. 2007-ben az 1967 és 1987 között született nők voltak ebben a korcsoportban, ma pedig az 1985 és 2005 között születettek, s ezekben az években már jóval alacsonyabb volt a termékenység, mint a rendszerváltozás előtt. Ők a magyar történelem legnagyobb termékenységiráta-esésének időszakában született, nagyon kis létszámú generáció tagjai. Tehát most hiányoznak azok a szülőképes korú nők, akik a kilencvenes években – a rendszerváltozással együtt járó foglalkoztatáscsökkenés és hatalmas infláció, majd a Bokroscsomag idején – nem születtek meg. Ennek ellenére 2021-ig sikerült fenntartani a születésszámot, mert a gyermekvállalási hajlandóság növekedése ellensúlyozta a női létszám csökkenését.

„A háború sújtotta Ukrajnával szomszédos országok szenvedték el a legnagyobb mértékű születésszám-visszaesést”

KÖZÉP-EURÓPAI PARADOXON

A cikk írásakor az Eurostat legfrissebb termékenységi adatai 2022-esek. 2011 és 2022 között csupán tíz országban nőtt a termékenységi ráta, a legnagyobb mértékben Magyarországon. Az Európai Unió átlaga 1,54-ról 1,47-ra csökkent az évtizedben. A legnagyobb romlást Írország szenvedte el, 2,03ról 1,56-ra zuhant, s a folyamat nem állt meg. A második legjelentősebb romlás Finnországot sújtotta. Javulást Litvánia és Lengyelország kivételével a rendszerváltó országok, illetve a félig idetartozó Németország, továbbá Portugália és Ciprus ért el.

2014-től a gyed extra intézkedéscsomag révén az állam lehetőséget adott az anyáknak arra, hogy a gyed ideje alatt munkát vállaljanak bármilyen óraszámban, ha a család igényli. Ez az intézkedés nem terhelte a költségvetést, az Eurostat szerint mégis az ezredforduló óta eltelt huszonöt év legnagyobb születésszám-emelkedését hozta. A változást 2013 májusában, anyák napja körül jelentették be, s 2014 februárjában növekedésnek indult a születések száma. 2014ben az Eurostat szerint 3757-tel több gyermek született, mint az előző esztendőben.

2013 augusztusában Magyarország kifizette a teljes IMF-hitelét, s ezzel megszabadult a gazdasági szuverenitását leginkább csökkentő külső tényezőtől. Ezek után beindult a gazdaság, bővült a foglalkoztatás, felgyorsult a reálkeresetek növekedése, s lehetőség nyílt számos családtámogató intézkedés bevezetésére, mint a csok, a babaváró kölcsön vagy a babakötvény. Ezek mind a családok anyagi helyzetét javították, s hatásukra milliók tudtak kijönni azok köréből, akiket a szegénységi kockázat fenyeget. Nálunk csökkent Európában legnagyobb mértékben a gyermekszegénység is, s 2021-ig nőtt a termékenység, elérve az 1,61-os rátát.

Európa kettészakadt a termékenység tekintetében. A volt keleti blokk országaiban többéves átlagban javulást tapasztalunk, a többi országban viszont nem. Délen már az előző pénzügyi válság után is nagyon alacsony volt a termékenység, s nem javult, hanem tovább romlott. A nyugati és az északi országokban ebben az évtizedben detektáltuk a nagyobb romlást.

Hazánkban a termékenységi ráta a Bokros-csomag óta 2021-ben volt a legmagasabb, 1,61-os. 2022-ben a magyar csökkenésnél az EU huszonegy országában volt jelentősebb a romlás, így 2022-ben a csökkenés ellenére is előreléptünk, az uniós országok között a hatodik helyre.

A 2023-as Eurostat-adatok hiányában a helyi statisztikai hivatalok adatai alapján becsülöm, hogy további előrelépés várható az országok sorrendjében. Az unióban a járvány előtti utolsó békeévhez képest 2023-ban 12 százalékkal kevesebb gyermek született. Nálunk ez a csökkenés megközelítőleg 7 százalékos volt, míg Lengyelországban több mint 25, Romániában és Csehországban pedig 20 százalékkal esett vissza a születésszám. Megállapítható, hogy a háború sújtotta Ukrajnával szomszédos, illetve ahhoz közeli országok szenvedték el a legnagyobb mértékű viszszaesést. Egyértelmű, hogy a családok biztonságérzete itt sérült a legjobban.

„A

lakossági megtakarítási

ráta hazánkban

volt a legmagasabb az unióban”

Adókedvezmények nélküli pár

1 gyermekes pár, 30 év alatti anya

2 gyermekes pár, 30–40 éves anya

3 gyermekes pár, 30 év feletti anya anya

Mitől kisebb mégis a visszaesés nálunk? A magyar helyzet előnye egyértelműen a 2010 óta folytatott családbarát kormányzásnak tudható be. A többi országban szinte szabadesésben csökkent a születésszám, nálunk viszont a családtámogatási rendszer egyfajta féket jelentett.

HÁBORÚBÓL

A BÉKÉBE

Sajnos 2024-ben sem állt meg a termékenység csökkenése. Ebben szerepet játszik, hogy a szomszédban dúló háborúnak még mindig nincs vége. A foglalkoztatás nálunk nem romlott, sőt a női mutató javult. A 20–64 éves korúak foglalkoztatási rátája 1 százalékpontot nőtt, ami becslésem szerint egyike lesz az öt legjelentősebb javulásnak a tagállamok között. Az Eurostat adataira még várni kell, de e korcsoport 77,1 százalékos foglalkoztatási rátája valószínűleg megközelítette a németországi szintet, a hatodik-hetedik helyen lehetünk a rangsorban.

A reálkereset-javulásunk tavaly 9,2 százalékos volt, ami minden idők harmadik legnagyobb növekedése. A KSH 1960 óta méri, és csak 2002-ben és 2017-ben volt jobb a mutató. A fogyasztás ugyan inkább az év vége felé kezdett emelkedni, a lakossági megtakarítási ráta 2023 második negyedéve és 2024 második negyedéve között (öt negyedéven át) hazánkban volt a legmagasabb az unióban, 2023 második negyedéve és 2024 első negyedéve között a rendelkezésre álló jövedelem ötödét megtakarítottuk, 2024 második negyedévében pedig már csaknem a negyedét.

2025 minden bizonnyal a béke éve lesz. A nemrég bejelentett adócsökkentési program pedig növelheti anyagi biztonságérzetünket, hozzásegíthet ahhoz, hogy ismét előre tudjunk lépni. Ahogyan Churchill fogalmazott: „Egyetlen társadalomban sincs hasznosabb befektetés, mint csecsemőkbe tejet adagolni.”

Bruttó

Bruttó Szja Szja

DEMOGRÁFIAI PATTHELYZET A VILÁGBAN

Világszerte kihívást jelent a születésszám csökkenése: Dél-Koreában a legsúlyosabb a helyzet, Európában elsősorban az olaszok küzdenek a problémával. Szakértők szerint az okok közt szerepel a világjárvány és a gazdasági helyzet is.

Az Eurostat adatai alapján 2008 óta csökken a születő gyermekek száma az EU-ban. Abban az évben még 4,68 millió gyermek született, 2022-ben már csak 3,88 millió, 2023-ban pedig 3,67 millió. A Euronews múlt év végi cikkében rámutatott: 2023-ban 5,5 százalékkal esett vissza a születések száma, ami az eddigi legnagyobb éves csökkenés.

LESÚJTÓ OLASZ ADATOK

Az írásból az is kiderül, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint az ezer főre jutó születési arány (nyers születési arányszám) Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban, Litvániában és Lettországban volt a legalacsonyabb 2023-ban és 2024-ben. Az olaszoknál volt a legroszszabb a helyzet, náluk tavaly az átlagos nyers születési ráta 6,5 volt, vagyis ennyi születést regisztráltak ezer lakosra vetítve, Cipruson ugyanez a szám 10,5 – ezzel a szigetország vezet.

Az olasz jelenséggel foglalkozó Fortune lap felhívta a figyelmet, hogy az ország termékenységi rátája 1,24, ami az egyik legalacsonyabb a világon. A lap szerint az elsődleges okok közt szerepel, hogy magasak a gyermekgondozási költségek, az ország gazdasága vérszegény, az anyaság pedig mára csupán egy lett a „választható életpályák” közül.

Jobb a helyzet Franciaországban, ahol 2023-ban 1,68 volt a termékenységi arányszám – de ez is elmarad a 2022es adattól, ami 1,79 volt. Emmanuel Macron elnök tavaly májusban megkongatta a vészharangot, és „demográfiai újrafegyverkezést” hirdetett: egyebek mellett ingyenes termékenységi vizsgálatot javasolt a fiataloknak – a Le Monde cikke szerint 3,5 millió embert érint a meddőség Franciaországban –, valamint új fizetett anyasági és apasági támogatást jelentett be. A helyzettel a The Guardian is foglalkozott, megemlítve: rendkívül kicsi azoknak a száma, akik

SZALAI LAURA

már 25 évesen elkezdik tervezni a gyermekvállalást, a francia nők átlagosan 31 éves korukban szülnek. Ez persze nem kirívó, általánosságban igaz, hogy a szülővé válás késésével Európában emelkedik az anyák átlagéletkora. 2013-ban az anyák legnagyobb csoportját a 25 és 29 év közötti nők alkották, 2023-ban már a 30 és 34 év közöttiek.

MI ÁLL A HÁTTÉRBEN?

Közép-, Kelet- és Nyugat-Európában az előre jelzett termékenységi ráták mind a 2050-es és 2100-as globális átlag alatt maradnak. S hogy mi ennek az oka? A szakértők úgy vélik, a születésszám

csökkenését olyan tényezők okozhatják, mint a világjárvány, a nem megfelelő biztonságérzet és az egekbe szökő infláció.

A világ másik felében más okok dominálnak: Japánban köztudomásúlag a munkakultúra fogja vissza az embereket a családalapítástól. Az extrém hosszúságú munkaidő, a túlórázás miatt a munkavállalók túlhajszoltak, egészségi problémáktól szenvednek; külön kifejezést, a karósit használják a kimerülés okozta elhalálozásra. Ez alapján nem csoda, hogy a japán termékenységi ráta régóta csökken, s 2023-ban mélypontra, 1,2-re esett vissza. Az elkeserítő helyzetet a kormány is felismerte, és lépett,

„A

szülővé válás késésével emelkedik az anyák átlagéletkora”

például biztosította a férfiak apasági szabadságát, az önkormányzatok pedig intézkedéseket vezettek be a munkakörülmények javítására.

Decemberben Tokió kormányzója bejelentette, hogy bevezetik a négynapos munkahetet, amelynek elsődleges célja ugyancsak a gyermekvállalás ösztönzése. A főváros vezetése áprilistól a munkahét rövidítése mellett több munkaszünetet ad az alsó tagozatos gyermekeket nevelő szülőknek.

Képalá

Japánban külön kifejezést alkottak a kimerültség miatti halálozásra

Emmanuel Macron francia elnök több francia gyermeket akar

DÉL-KOREA KATASZTRÓFÁTÓL TART

Nem Tokió az egyetlen hely Ázsiában, ahol felismerték a családbarát politika szükségességét. Szingapúr tavaly új iránymutatást vezetett be, amely arra ösztönzi a cégeket, hogy tegyenek eleget a munkavállalók rugalmas munkavégzés iránti kérelmének – ez magában foglalhatja a négynapos hetet vagy a rugalmas munkaórákat. Erre szükség is van, ugyanis a bőséges támogatások, adókedvezmények és gyermekgondozási segélyek ellenére a termékenységi ráta a 2000-es évek óta extrém alacsony, csupán 1 körül alakul.

„Japánban a munkakultúra fogja vissza az embereket a családalapítástól”

Még rosszabb a helyzet DélKoreában, az ország ugyanis 2018 óta az egyetlen a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD), ahol az arány 1 alatt van. A helyi statisztikai hivatal azzal számol, hogy 2072-re 36,22 millió főre csökken a lakosság a 2020-as 51,83 milliós csúcsról. Halvány reménysugár, hogy a múlt héten a szervezet arról számolt be, tavaly az újszülöttek száma 238 343 volt, 3,6 százalékkal több a 2023-as adatnál. Ezáltal a termékenységi ráta 0,75-ra emelkedett az előző évi rekordalacsony 0,72-os értékről, de még mindig meszsze elmarad a népesség stabil fenntartásához szükséges

2,1-es minimumtól. Az Oxford Institute of Population Ageing egyetemi kutatóközpont Dél-Koreát említette az első olyan országként, amely eltűnhet. Az előző húsz évben egyébként a szöuli kormány 380 billió vont, 250 milliárd eurót fordított a gyermekvállalás ösztönzésére. A The Washington Post egy munkaügyi minisztériumi jelentésre hivatkozva a dél-koreai demográfiai katasztrófa elsődleges forrásának azt jelölte meg, hogy a vállalatok csaknem fele még mindig bünteti azokat a munkavállalókat – férfiakat és nőket egyaránt –, akik szülői szabadságot vesznek ki.

Kína ugyancsak népesedési válság felé tart: a South China Morning Post beszámolója szerint 2023-ban 9 millió születést regisztráltak, ami a legalacsonyabb adat a feljegyzések 1949-es kezdete óta. A Reuters pedig arról számolt be, hogy a Kínai Népesedési és Fejlesztési Kutatóközpont becslése alapján az ország teljes termékenységi rátája 2022-re 1,09-ra esett vissza.

A vezetés az aggodalomra okot adó statisztikát látva jelezte, az oktatásra, a tudományra és a technológiára fog összpontosítani, hogy javítsa a népesség életminőségét, emellett a cél a „mérsékelt termékenységi szint” fenntartása a gazdasági növekedés érdekében.

Demográfiai trendek az Európai Unióban

Az ábrán a 100 ezer lakosra jutó születések számának változása látható a 2020-as évek elején az egy évtizeddel korábbi születésekhez képest. A trendek pontosabb megragadása érdekében nem egy-egy év adatát hasonlítjuk össze, hanem a 2010-es évek elejét 2010, 2011 és 2012 átlagával, a 2020-as évek elejét pedig 2020, 2021 és 2022 átlagával szemléltetjük. Ezzel elkerülhetjük azt, hogy az egyes évek kiugróan jó vagy rossz statisztikáiból vonjunk le általános következtetéseket az európai uniós országok évtizedes demográfiai trendjeire.

DániaCsehországLettországSzlovákiaHorvátországBulgáriaHollandiaLuxemburgSvédország EU27Portugália MáltaÉsztországFranciaországLengyelországBelgiumLitvániaSzlovéniaGörögországFinnországOlaszországSpanyolországÍrország

Forrás: Eurostat

A Habsburg Birodalomról amerikai szemmel

Az utóbbi években örvendetes módon megszaporodott a nyugat-európai és amerikai szerzők Habsburg Birodalom történetéről írt műveinek átültetése magyar nyelvre. Elég csak az egykori amerikai diplomata, Aaron Wess Mitchell A Habsburg Birodalom nagystratégiája vagy éppen az angol történész, Martyn Rady A Habsburgok – A világ urai című kötetére gondolnunk. Ebbe a sorba illeszkedik a Hollandiában született, de tudományos pályáját már az Amerikai Egyesült Államokban kibontakoztató történész, Pieter M. Judson A Habsburg Birodalom – Új történet címet viselő monográfiája, amely a rangos társadalomtudományi könyvkiadó, az Osiris gondozásában jelent meg 2024 végén.

A firenzei Európai Egyetemi Intézetben oktató Judson a birodalom történetét kronologikus sorrendben, Mária Terézia 18. századi uralkodásától kezdve 1918-ig, a Habsburgok államának IV. Károly királyunk (I. Károly néven osztrák császár) regnálása alatt végbement felbomlásáig tárgyalja. Bemutatja, hogy a 18. században az uralkodók miként kíséreltek meg egységesített és központosított intézményrendszert bevezetni a nyelvi és etnikai szempontból egyaránt sokszínű monarchiájukban, majd pedig a 19. század folyamán végbemenő államépítő törekvéseik kerülnek terítékre, zárásként kitekintéssel arra, hogy a birodalom romjain létrejövő utódállamok hogyan emeltek át korábbi jogszabályokat, államigazgatási gyakorlatokat a dinasztiától.

„Nem köszön vissza az a régi és téves narratíva, miszerint az Osztrák–Magyar Monarchia »a népek börtöne« lett volna”

A szerző szerint könyve „vitamű”, és valóban több, a magyar olvasót vitára késztető állítása van. Mivel a kötet lapjai alapvetően a birodalom ciszlajtán, tehát nem magyarországi felére összpontosítanak, találkozhatunk benne a felvilágosult abszolutizmusként is jellemzett 1850-es évekkel, a szabadságharc vérbe fojtása utáni időszak a magyar történet-

írásban hosszú ideig és olykor még manapság is az önkényuralom kora néven ismeretes. Judson szerint hazánkban ekkor tekintélyelvű és centralista rendszert vezettek be, míg összességében egy liberális birodalom alapjainak a lefektetése zajlott. Szintén továbbgondolásra érdemes, hogy bár a szerző elismeri, a nemzetiségi kérdés rendezetlenségének meghatározó szerepe volt a Habsburgok államának szétesésében, szerinte a nemzetiségi problémák elsikkadtak a mindennapokban, és az uralkodócsalád tudatosan törekedett is arra, hogy a jogrendszer, a sorkatonaság vagy éppen az iskoláztatás révén központosítson, és elérje, hogy az állampolgároknak ne a nemzeti vagy a tartományi, hanem a birodalmi identitása erősödjék. Ez a meglátás minden bizonnyal helytálló lehetett Ciszlajtánia vonatkozásában, Magyarországot illetően azonban, ahol a függetlenségi hagyományok erősek voltak, és a bécsi centralizációs törekvések rendre ellenállásba ütköztek, már sokkal kevésbé igaz.

Ugyanakkor éppen a nemzetiségi kérdés kapcsán nagy erénye a könyvnek, hogy nem köszön vissza belőle az a régi és téves narratíva, miszerint a Habsburg Birodalom, majd 1867 után az Osztrák–Magyar Monarchia „a népek börtöne” lett volna. Mi több, a szerző szerint életképes államalakulat volt, amely döntően az első világháborús veresége következtében bomlott fel.

Pieter M. Judson munkája összességében eredeti, a korábbi kutatási eredményeket egységes elbeszélésbe foglaló kötet, amely nem hiányozhat a Habsburg-múltunk iránt érdeklődő hazai olvasóközönség könyvespolcáról.

Pieter M. Judson: A Habsburg Birodalom – Új történet. Osiris Kiadó, 2024

Páncélba zárt szellem

| L. SIMON LÁSZLÓ | ÍRÓ, KULTÚRPOLITIKUS

Végre hazatértek Magyarországra a Marosvásárhelyen ragadt műkincsek. A Fejedelmek aranya –Uralkodói reprezentáció Erdélyben című nagyszabású kiállítást a Csíki Székely Múzeum a Magyar Nemzeti Múzeummal (MNM), a Pénzmúzeummal és az Iparművészeti Múzeummal közösen szervezte meg. Ismertetője szerint a kiállítás valóságos kincsek tárháza, amelyhez hasonlót korábban nem láthatott a székelyföldi közönség.

Az Erdélyi Fejedelemség gazdasági és hatalmi potenciálját is tükröző tárlat megrendezését főigazgató koromban nem pusztán történeti és művészettörténeti jelentősége, hanem nemzet- és kultúrpolitikai üzenetei miatt is támogattam. Nem voltam ezzel egyedül, jól mutatja ezt, hogy a csíkszeredai megnyitón a székelység két meghatározó politikai vezetője, Korodi Attila polgármester, korábbi parlamenti képviselő és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is fontos beszédet mondott.

együttest állami garanciavállalás nélkül vittek egy másik ország területére. Valójában a kiállítás anyaga profi műtárgyszállító autókon utazott Erdélybe, fegyveres kísérettel.

„Hiller István a teljes magyar múzeumi szakmát sértette meg”

A kiállítás Csíkszeredáról Marosvásárhelyre utazott, ahonnan Gyulafehérvárra ment volna tovább, majd a megújult sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba. Nem kell részleteznem annak a jelentőségét, hogy az Erdélyi Fejedelemség hatalmi potenciálját bemutató kiállítást a ma már csaknem színromán Gyulafehérvárra is várták a helyiek. Arról a városról van szó, ahol a történelmünk szempontjából tragikus időszakban tartott román nagygyűlésen kimondták Erdély és a Román Királyság egyesülését.

A tárlatot a kormányzat kultúrpolitikai céljait figyelembe véve, de a romániai magyar érdekképviselet politikai érdekeit is tiszteletben tartva készítettük elő, gondosan figyelve minden részletre. Ehhez kellett az MNM kiváló szakembereinek, különösen is Tóth Csaba kurátornak az elhivatottsága, a csíkszeredai múzeumigazgatónak és csapatának a profizmusa, a társintézmények, különösen a Pénzmúzeum támogatása, valamint a befogadó múzeumok partnersége. A profi munkát hiányoló Hiller István szocialista képviselő a teljes magyar múzeumi szakmát sértette meg, amikor az Országgyűlésben pancser munkának nevezte, hogy sok száz millió forint értékű műtárgy-

A valódi probléma kettős volt: egyrészt a Magyar Nemzeti Múzeum jelenlegi vezetésének a saját döntése volt, hogy Marosvásárhelyről nem viszi tovább a kiállítást, amit én személy szerint sajnálok. Az MNM és a székelyföldi, illetve más erdélyi múzeumok között olyan gyümölcsöző szakmai együttműködést indítottunk el, amilyenre évtizedek óta nem volt példa. Egy volt kulturális miniszternek illene tudnia azt is, hogy fölösleges az állami garanciavállalás, ha egy olyan EU-s országba adunk kölcsön műtárgyat, amely esetében nemzetközi szerződések garantálják a visszaadásukat. Szó sem volt róla, hogy a román hatóságok nem akarják visszaadni a műtárgyakat, csak olyan szállítási, biztonsági feltételeket szabtak, amelyeket megfelelő méretű román páncélautó híján végül az MNB tudott biztosítani. A korábban nem kért extra feltételeknek a román jogszabályi alapja is rendelkezésre állt, csakhogy arrafelé úgy működnek a dolgok, – amint azt egy erdélyi múzeumvezető kollégám mondta –, hogy vannak törvények, amelyeket senki, még a hatóság sem tart be, aztán ha az az érdekük, akkor mégis alkalmazzák.

S bizony ez az eset kísértetiesen egybeesett a korábbi múzeumigazgató marosvásárhelyi polgármesternek, Soós Zoltánnak a román korrupcióellenes ügyészség általi zaklatásával és őrizetbe vételével. Hiller Istvánnak itt kellett volna keresgélnie, s persze a Magyar Nemzeti Múzeumnak is ennek fényében kellett volna eljárnia a műtárgyak mihamarabbi hazahozatala érdekében. Szerencsére Hankó Balázs miniszter átlátta a helyzetet, s fellépésének köszönhetően a műtárgyak hazatértek. Attól tartok azonban, hogy az említett román jogszabály és a hazai múzeumok jogos félelme miatt a székely és az anyaországi múzeumok között kialakult kiváló szakmai kapcsolatok leépülhetnek, és ilyen nagyszabású vándorkiállításra hosszú évekig nem lesz példa.

Szemben a globalista hidrával

| DORNFELD LÁSZLÓ |

Az elkövetkező hónapok meghatározó ügye lesz a USAID és Soros György nevével fémjelzett politikai botrány.

Csaknem 34 milliárd forintot költött Soros György 2016 és 2023 között a magyarországi kormányellenes szervezetek támogatására – olvasható az Alapjogokért Központ legújabb elemzésében. A magyar jobboldalon – érthető módon – nagy eufória fogadta a USAID felszámolásáról szóló döntést, amely lyukat ütött a liberálisok globális hálózatának finanszírozásán, megakasztotta a politikai korrupciós gépezetet. Azonban sokan felhívták a figyelmet arra, hogy korai az öröm: ugyan Brüsszelben most káosz van, a küzdelmet nem fogják feladni. Jól mutatja ezt, hogy Londonban egyes európai vezetők létrehozták a háborúpártiak koalícióját, amely mellett az EU vezetése is teljes mellszélességgel kiáll. Ha Európa hagyja, hogy a birodalom megszilárdítsa a hatalmát Brüsszelben, végleg szembekerül a Donald Trump nevével fémjelzett Egyesült Államokkal – amely a 2016 utáni időszakkal ellentétben ezúttal nem hagyja, hogy rászedjék. Ezért is fontos feltárni azokat a szálakat, amelyek összekötik a bukott demokrata párti mélyállamot az európai liberális elittel.

„A modern történelemben példátlan politikai korrupcióra derült fény”

Ahogy arról Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt évértékelőjében, a liberális birodalom elvesztette Washingtont, de az Európai Unióra mint másik központra még számíthat. Budapesten is van egy lerakata, amelyet hosszú évek óta pénzel, két céllal: az egyik a közvélemény befolyásolása számukra fontos kérdésekben (háború, genderügyek, migráció), a másik a nemzeti érdekeket védő jobboldali kormányzat megbuktatása, hogy aztán egy minden követelésüket kiszolgáló vezetés kerüljön a helyére. Az élő példa Lengyelország, ahol a törekvéseik sikerrel jártak. Mind a USAID, mind Sorosék működése kapcsán fontos leszögezni, hogy a már-már konspiratív működésbe hajló átláthatatlanság alapvető érdekük volt, ezzel tudták leplezni szándékaikat. Előbbi esetében a támogatottak listája csak azután vált nyilvánossá, hogy az Elon Musk vezette hivatal megkezdte a szervezet felszámolását. A másik trükkjük az volt, hogy olyanok is részesültek a pénz egy hányadából, akik tényleg valamilyen társadalmilag fontos munkát látnak el.

Ezért sem jelent semmit az, hogy a USAID legnagyobb hazai kedvezményezettje a Pázmány Péter Katolikus Egyetem volt, ez ugyanis csak arra szolgált, hogy elleplezzék vele a liberális szervezetek támogatását. A jelentősen csökkentett kapacitással működő új szervezet már csak a korábbi pénzügyi vállalások tíz százalékát fizeti ki; mindez mutatja, hogy ez az, ami a tényleges célra, vagyis segélyezésre fordítódott, a többiből a liberális hálózatot építették és működtették. Ilyen szemmel érdemes a Soros-hálózat működését is figyelnünk. Soros György legelső alapítványát Magyarországon hozta létre 1984-ben, erre különösen büszke lehet, hiszen az Open Society Foundation (OSF) honlapján is szerepel ez az információ. Különösen aktív érdeklődését a kelet- és közép-európai térség iránt több tény is jól mutatja, például az, hogy az alapítvány tizenöt európai irodája közül tizenegy található itt, Nyugat-Európában pedig mindössze három működik. Az is érdekes egybeesés, hogy az OSF egyik irodája Georgiában működik, ahol hónapok óta tart a politikai bizonytalanság, mivel a liberálisok nem hajlandók elismerni a magyar jobboldallal jó viszonyt ápoló – és a CPAC Hungaryn is felszólaló – Irakli Kobahidze választási győzelmét. A másik ilyen tényező az, hogy Magyarországra milyen aránytalanul sok forrás jutott az ngó-knak. A 300 milliárd forintnyi teljes európai támogatás több mint tíz százaléka, körülbelül 34 milliárd forint érkezett az eltelt években hozzájuk. Mivel a teljes összeget negyvennél is több országnak szánták, ez kimagasló értéknek számít. Ráadásul mind a 2018-as, mind a 2022-es választás előtt kiugró pénzügyi támogatást láthatunk. Érdemes gyanút fognunk, hogy esetleg mégsem furcsa véletlenek sorozatáról van szó, hanem valaki külső eszközökkel, tervezetten és tudatosan akar beavatkozni a magyar demokráciába.

Az összkép akkor sem javul sokat, ha áttekintjük az egyes szervezeteket. Az elemzés példákon keresztül mutatja be, milyen módokon próbálták a kedvezményezettek a kapott támogatást politikai tőkére váltani. A nevek aligha lehetnek

ismeretlenek a jobboldalon, azt is mondhatnánk a Casablanca című film nyomán, hogy „a szokásos gyanúsítottak” az érintettek. Ott van rögtön a lista elején a CEU, amely állítólag már elhagyta az országot, a valóságban azonban mind a mai napig részben itt működik, csak oktatni nem oktathat. Ezt bizonyítják a megszervezett eseményei, köztük olyanok, amelyek muníciót adhatnak Brüsszelnek is a kormányzat ellen folytatott politikai boszorkányüldözésben. Vannak továbbá azok a szervezetek, amelyek magukat jogvédőként pozicionálva igyekeznek megakasztani a kormány munkáját. (Az Egyesült Államokban lawfare, azaz jogi hadviselés néven ismerik ezt a módszert, és ott is próbálják Donald Trump elnök intézkedéseinek lassítására használni.) A Magyar Helsinki Bizottság például a tranzitzónák ellehetetlenítését kísérelte meg így, és meg is fenyegette a kormányt, hogy kemény kártérítések fizetésére számíthat a bírósági eljárások során. Hasonló szerepet tölt be a Társaság a Szabadságjogokért, amely például arról készített útmutatót, hogyan lehet elkerülni a jogi felelősségre vonást a kormányzati tájékoztatási plakátok megrongálásáért. Érdemes azt az esetet is felidézni, amikor a Háttér Társaság azt akarta elérni, hogy egy „nemét megváltoztató” biológiai férfi igénybe vehesse a „nők 40” korkedvezményes nyugdíjat. Még egyértelműbb politikai beavatkozást sejtet az, amikor a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat vagy a Political Capital ré szesül ezekből a pénzekből. Mindez pedig csak a jéghegy csúcsa a támogatott százötvenhárom szervezet közül. Joggal

háborodik fel tehát mindenki, amikor erről értesül, még ha idehaza nem hat is az újdonság erejével, hiszen már a 2022-es választás után egyértelművé vált a módszer. Ahogy aztán ismét beláthatott a kulisszák mögé az, aki figyelt az Eva Kaili-botrány során. Ott ugyanis maguk az érintettek vallottak arról, hogy óriási korrupciós pénzeket mozgattak meg ngo-hálózatuk segítségével.

Most azt látjuk, hogy a világ nagy része megmozdult a híreket látva, hiszen a modern történelemben példátlan az ilyen mértékű politikai korrupció. Egyre világosabb például az, hogy a Szerbiában és Szlovákiában zajló tüntetések mögött is feltűnnek az érintettek, de már a „bezzeg nyugaton” sem tudják ezt szó nélkül hagyni, így például az egyébként eléggé baloldalba simuló Friedrich Merz is válaszokat követel. Egy államnak nemcsak joga, de kötelessége is megvédeni a szuverenitását, azt pedig jól láthatjuk, hogy a kormányzat egy jól szervezett hálózattal áll szemben. Az amerikai állami része ugyan elhalt, a magáncsatornák és Brüsszel pénzosztó gépezete még rendelkezésére áll. A hidra nem pusztul el egyetlen feje elvesztésétől. Valószínű, hogy a következő hónapok politikai közbeszédét a háború kérdése mellett ez az ügy fogja meghatározni. Európa patriótáinak mindkét ügyben tovább kell majd opponálniuk Brüsszel globalista vezetését.

HIRDETÉS

Felvidéki iskolahalál vagy észszerűség?

VECZÁN ZOLTÁN

Nehéz kérdések előtt áll a felvidéki társadalom: egy-másfél tucatnyi középiskoláját vonhatják össze takarékossági okokra hivatkozva. Aggasztó módon még csak most kezdődött meg az érdemi előkészítő munka annak felderítésére, hogy egyáltalán mit lehet tenni.

Az első hírek tavaly ősszel érkeztek arról, hogy egy szlovák minisztériumi javaslatcsomag alapján már a 2025–2026-os tanévet is „racionalizálva” kezdenék meg a középiskolák. Ez súlyosan érintené a magyar közösséget: tizenhat intézményük összevonását, illetve bezárását említették úgy, hogy magyar tannyelvű gimnáziumból huszonhárom van, szakközépiskolából pedig alig néhány.

A magyar álláspontot Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó tolmácsolta: Pozsonynak a kisebbségi kormánybiztossal, a magyar pedagógusszövetséggel és a civilekkel együtt kell döntenie. A gond az, hogy – feltételezve az ukázt kiadó minisztérium és a megye jóindulatát – nem világos, mit akar a szakmai képviselet és a magyar közösség, holott a kéttucatnyi intézmény nagy része már régen száz fő alatt működik.

A kiindulási pont a javaslat, hogy a megyék kezdjék meg az összevonást és a bezárást. A végrehajtás során azonban gyakran nem mérlegelnek, ezért szükséges a magyar párt határozott fellépése. „Ehhez azonban tudni kellene, hogy mit kell képviselnünk” – mutat rá a problémára Őry Péter, a Magyar Szövetség alelnöke, akinek Csallóközcsütörtök polgármestereként rálátása van az ügyre. Elmondása szerint a magyar szakmai intézményrendszerben semmilyen anyag nem áll rendelkezésre, egy tavalyi kezdeményezés pedig megrekedt a szándéknyilatkozat szintjén.

A minisztériumi sugallat először 300, majd 200 gyerekről szólt mint a fenntarthatóság észszerű alsó határa. „Harminc gyerekre nem lehet fenntartani harminc alkalmazottat”

Jó példa a megelőlegezett vertikális összevonásra a Kassai főegyházmegye első magyar tannyelvű iskolaközpontja Szepsiben

– példálózik Őry, márpedig három éve az egyik közeli általános iskolában épp ez volt a helyzet, az önkormányzat kényszerű módon be is zárta. De saját régióját is felemlegeti, ahol nagyjából négyszáz diákra öt magyar elemi iskola jut, pedig valószínűleg „értelmesebb lenne kettőt fenntartani,

Magyarországi támogatásból újult meg nemrég a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola

amelyet viszont csúcsra fejlesztünk”. Az általános iskolákat amúgy egyelőre nem érinti a terv, talán mert a középiskolákon mérik le, hogyan reagál a társadalom. Őry szerint ha már muszáj összevonni, akkor a vertikális racionalizálás, az alap- és középiskolák egyesítése lehetne az egyik megoldás.

A gyermekszám tendenciózusan csökken: a szlovákiai első osztályosok száma a 2023–2024-es tanévhez képest például 58-ról 57 ezerre, a magyar tannyelvűekbe járóké 3852-ről 3635-re. Vagyis eltűnt egy teljes intézménynyi gyerek. A hosszú távú fenntarthatóság tehát kérdéses mind a tanárlétszám, mind az épületek fenntartása kapcsán, és minden a racionalizálás irányába mutat, akkor is, ha egyesek elvi okokból ellenzik egy százéves magyar iskola beszántását, vagy az állásukat féltik.

nak feltétele. És akkor nem születik belőle tiltakozáshullám, amelyet az ellenzék kormányellenes hangulat gerjesztésére használhat” – magyarázza Őry Péter.

Mivel a koncepció még nincs készen, a párt érvelése szerint a legokosabb egyéves halasztást kérni a minisztériumtól, mert „hangulatot kelteni könnyű, a megoldási javaslatok mérlegeléséhez és elfogadtatásához viszont idő kell”. Először is alapelveket kell megfogalmazni: például ahogy Gubík László pártelnök leszögezte, magyar iskolát csak magyar iskolával lehet összevonni.

Aztán jön a gyakorlat. Őry Péter szerint Kassán például végig lehetne gondolni, hogy az eddigi létszámmal, fejpénzzel egy erős iskolát képes fenntartani a helyi és környékbeli magyarság – például Márai gimnázium és ipari szakközépiskola néven –, vagy két, akár középtávon veszélyeztetett intézményt. A vertikális összevonás eszközéhez nyúltak Ipolyságban: a megyei fenntartású, kis diáklétszámú magyar tannyelvű gimnáziumot összevonják a város által fenntartott általános iskolával, így egy kis helyi „iskolai szuperközpont” keletkezik. Ha bezárna a gimnázium, akkor Párkányban, hatvan kilométerre lenne a legközelebbi magyar tannyelvű intézmény.

Nehézséget jelent a földrajzi adottság is: itt nincs olyan tömbmagyarság, mint Erdélyben, a felvidékiek csíkban élnek a határ mentén, Pozsonytól Királyhelmecig, ami nehezíti a diákok észszerű távolságról való „összevadászását”. Ha nincs közel jó magyar iskola – vagy éppen a szülő úgy ítéli meg, hogy túl sok a problémás gyerek –, inkább átviszi a gyerekét szlovák intézménybe, vagy éppen Magyarországra ingázik. Az előbbinek az asszimiláció, az utóbbinak a kint ragadás a veszélye.

Különösen nagyok a hiányosságok a magyar nyelvű szakképzés terén. Rugalmasan kellene követni a munkaerőpiacot, a slágerszakmákat, mert az is vonzerőt jelent.

„Csak koszorúzásból nem lesz jövő, minőségi oktatás kell”

Amin muszáj dolgozni, az az összevonás mikéntje. „Ha van végre szakmai koncepciónk, hogy mit szeretnénk és tudunk elérni a következő tizenkét-tizennégy évben, akkor azt képviselhetjük pártként. Ha jól csináljuk, ez nem egy kierőszakolt iskola-összevonás lesz, hanem értelmes racionalizáció és a minőségi magyar oktatás megmaradásá-

Nagyot álmodva a határon átnyúló együttműködésekben is lenne ráció, elosztva a feladatokat a régiók között: Kassán lehetne robotizációs, Miskolcon műszerész-elektronikai képzés – példálózik Őry. „Jön a Volvo Kassára, a BMW meg Debrecenbe; ha azt mondjuk a srácoknak, hogy ezekkel a szakmákkal keresel háromezer eurót a szomszéd gyárban, özönleni fognak.” Gubík László pártelnököt idézve hangsúlyozza: csak koszorúzásból nem lesz jövő, minőségi oktatás kell. „Színvonalas képzéssel lehet ellensúlyozni a magyar nyelvű oktatás hátrányos voltáról szóló sztereotípiákat. S ha még lovagolni, hokizni, kirándulni is lehet itt, akkor jön a fiatal akár szlovák–magyar vegyes házasságból is; hiszen melyik szülő nem a legjobbat akarja a gyerekének?”

KÜLFÖLD

EGY KATASZTRÓFA, ÉS AMI UTÁNA JÖN

VECZÁN ZOLTÁN

Talán sosem bontakozott még ki úgy egyenes adásban a történelem, mint Donald Trump és Volodimir Zelenszkij február 28-ai sajtótájékoztatóján.

Jó kérdés, van-e még innen visszaút, minden értelemben.

„A történelem legnagyobb diplomáciai katasztrófáinak egyike” – írta a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti találkozóról a brit The Guardian. Ebben kivételesen egyetértettek azok, akik a békét sürgetik, és azok is, akik Ukrajna további felfegyverzését és gránitszilárdságú biztonsági garanciákat követelnek a részére. Egy biztos: aznap nem írtak alá semmit Washingtonban, sőt az ukránokat olyan szokatlan elánnal tessékelték ki, hogy a delegációnak szánt ételt is a Fehér Ház dolgozói fogyasztották el.

A média kiemelt figyelmet szentelt a tárgyalás protokolláris és nonverbális elemeinek is, onnantól kezdve, hogy vajon Zelenszkij miért nem tisztelte meg öltönnyel az eseményt, azon keresztül, hogy ki milyen testtartást vett fel, egészen odáig, hogy ki vágott kinek a szavába. A vendéglátó fél higgadtsága egy idő után elpárolgott, és nyersen leállította ukrán kollégáját, aki áttételesen orosz invázióval fenyegette az amerikaiakat. Trump úgy fogalmazott, hogy Zelenszkij „a harmadik világháborúval játszik”, „tiszteletlen” az orszá-

Egy történelmi léptékű szóváltás pillanatképe

gával szemben, egyébként pedig nélkülük nincsenek ütőkártyák a kezében. Kijelentette: „sokkal többel támogattuk önöket, mint sok ember szerint kellett volna”. Azt is mondta Zelenszkijnek, hogy vagy megegyeznek, vagy végeztek egymással, akkor viszont megnézheti magát.

Különlegesség, hogy a történteket élő adásban láthatta a világ, de szemlátomást ez sem fogta vissza a szereplőket. Több elemző rámutatott, hogy Zelenszkij – aki végső soron kívülálló, színész-komikus, nem politikus, tehát nem beszéli a diplomácia nyelvét –az utóbbi években hozzászokott ahhoz, hogy a morális felsőbbrendűség pozíciójából beszélhet, mosolyt és bólogatást mindenképp kap, ha fegyvert vagy pénzt nem is, így legalább tud mit felmutatni otthon. Ez Trumppal nem működött, mert az amerikai elnök szintén kívülről érkezett a politikába, és még Zelenszkijnél is hajlamosabb erőteljesen fogalmazni.

„Donald Trump úgy fogalmazott, hogy ukrán kollégája a harmadik világháborúval játszik”

Arról megoszlanak a vélemények a kommentárokban, hogy ki idézte elő a helyzetet, hogy ki sértette meg (jobban) a diplomácia szabályait, hogy egy-egy kommunikációs gesztus bátor határozottság vagy primitív modortalanság volt. Olyan vélemény is van, hogy a játékelméletekből ismert gyáva nyulas helyzetet játszotta a két fél, abban bízva, hogy a feszültség növekedésével majd a másik rántja el a kormányt. A The Australian úgy jellemezte a dolgot: „diplomáciai autóbaleset hoszszú távú következményekkel”. Másképpen nézve – ahogy Erving Goffman kanadai szociológus elmélete szól – megóvták a másikat, ezzel mindannyiuk arcát valamilyen semmitmondó politikusi szöveggel.

Az eset óta elemzések tömege született, amelyekben szó van az oroszokkal való tárgyalás és nem tárgyalás lehetőségeiről, a ritkaföldfémalku lehetséges pontjairól, az amerikai védelmi garanciák elvi vagy gyakorlati megvalósulásáról – Trump azt mondta, hogy ez a problémák két százalékát jelenti: ha van megegyezés, lesz biztonság. A megállapodás körüli korábbi nyilvános huzakodás pőrén a világ elé tárta a rég meglévő törésvonalakat. Kijev a korábbi évek realitásából kiindulva elköteleződött az amerikai Demokrata Párt iránt, és Trump szándékai és stratégiája kapcsán igyekezett zökkenőmentesen továbbvinni a kincstári optimista kommunikációs stílust. Ám hamarosan kiderült, hogy az új kormánnyal szemben nem működik. Az amerikaiak kihelyeztek rengeteg pénzt – a lényegen nem változtat, hogy a Trump által em-

lített ötszázmilliárd vagy a tényellenőrök által hangoztatott háromszázmilliárd dollár az igaz, mindkettő hatalmas summa –, és az új elnök benyújtotta a számlát. A háborúba rokkanó Ukrajnában fellelhető gigantikus ritkaföldfémkincs közös kitermelésével és hasznosításával ténylegesen mindenki nyerne. Az amerikaiak visszakapnák a befektetésüket, és kiválthatnák a Kínától való ritkaföldfémfüggésüket, Ukrajna pedig de facto megkapná a biztonsági garanciákat. Elvégre nincs az az őrült orosz birodalmi elme, amely hozzá merne érni amerikai biztonsági személyzet által őrzött objektumokhoz; Moszkvában arra is kínosan ügyeltek, hogy közvetlenül ne sértsenek amerikai érdekeket. Ukrajna nem kacérkodna többé a NATOtagsággal, ami vörös posztó az oroszok szemében. Zelenszkij tehát nem tudta hazavinni a biztonsági garanciák ígéretét, mivel Trump nem volt hajlandó úgy tenni, mintha megadná. Az amerikai elnöknek legfontosabb republikánus szavazókat – mint azt a felmérések kihozták – nem igazán hozza lázba, hogy saját jólétük árán tovább segítsék Ukrajnát. A CBS és a YouGov felmérése azt is kimutatta, hogy az amerikaiak 44 százaléka egyik oldalt sem támogatja, és enyhe többség áll csak Ukrajna mellett, jellemzően demokrata pártiak, vagyis Trump szempontjából érdektelenek.

S hogy mi lesz a diplomáciai katasztrófa után? Erről szintén megoszlanak a vélemények. Láthatóan formálódik egy brit–francia–német pólus Európában, a „hajlandók szövetsége”, amely afféle pót-NATO-ként igyekszik magára húzni a biztonsági garanciák ügyét. Igaz, Emmanuel Macron francia elnök az Ukrajnába küldendő békefenntartók grandiózus ötletét némi utánaszámolás után szimbolikus kiállásra redukálta. S magasban van a figyelmeztető ujj is: ha Európa mellőzi az amerikai dominanciájú NATO-t, annak beláthatatlan következményei lehetnek.

Eközben van némi bizalom abban, hogy minden marad a régiben: a szükséghelyzet és az, amit Trump is mondott – hogy miközben tárgyalgatnak, emberek ezrei halnak meg –, úgyis visszaűzi Zelenszkijt az ovális iroda asztalához. S miután megtette a maga köreit és gesztusait a demokrata pártiaknak, az európai donoroknak meg persze az otthoniaknak, mégiscsak aláírja az egyezményt az amerikaiakkal – hiszen sok választása nincsen.

Van-e még belpolitika Ukrajnában?

PATAKI ZOLTÁN

Miről szól az ukrán belpolitika, és kik formálják Volodimir Zelenszkij elnökön kívül a háború negyedik évében? Milyen jövőjük lehet az ukrán–magyar kapcsolatoknak?

Többek közt e kérdéseket jártuk körül Dobsa István kárpátaljai politikus segítségével.

A Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozóján történt összeütközés jelzi, hogy akár a vártnál jóval korábban nagy változás következhet be az ukrajnai belpolitikai helyzetben.

Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének elnöke azt mondja, a katonai fejlemények és a nemzetközi támogatás alakulása mellett a mindennapi problémák – a gazdasági helyzet, a korrupció, az újjáépítés kérdése – is mind nagyobb jelentőséggel bírnak az ukrajnai közéletben. Ukrajnában 2014 óta, az utóbbi három év nyílt háborúját megelőzően is fegyveres konfliktus zajlott. Ezek tükrében nevezhető a belpolitikai helyzet stabilnak, de ez sajátos, törékeny stabilitás” – fogalmaz Dobsa.

A hadiállapot miatt nem lehet választásokat tartani. Bár a törvényhozás formálisan működik, jelentősen nőtt az elnöki végrehajtó hatalom ereje. Lényeges kérdés a KMKSZ ISZ vezetője szerint, hogy hosszabb távon sikerül-e visszatérni a fékek és ellensúlyok egészséges rendszeréhez.

A pártpolitika időközben átalakult. A háború elején a kormány betiltott tizenegy oroszbarátnak titulált pártot, ezek az erők eltűntek a parlamentből. A viták főként a háború kezeléséről, a gazdaságról és az ország jövőjéről szólnak. A legnagyobb erő, A Nép Szolgája, Volodimir Zelenszkij populista és centrista alapokon álló szervezete maximálisan támogatja az európai integrációt, a NATO-csatlakozást és a háború teljes körű megvívását. Petro Porosenko volt elnök pártja, az Európai Szolidaritás konzervatív és erősen nyugatbarát. Ellenzékből támogatja a háborús erőfeszítéseket,

Az új időszámítás előtt: Volodimir Zelenszkij elnökválasztási kampánya 2019 májusában a kijevi parlament előtt

bár az utóbbi időben egyre gyakrabban kritizálja az elnököt. A Haza – Összukrán Tömörülés, Julija Timosenko korábbi miniszterelnök pártja populista és nemzeti irányultságú, és bár támogatja a háborút, gyakran kritizálja a kormány gazdaságpolitikáját. Timosenko szerint sem lehet egy háborúban álló országban választást tartani. A liberális és reformista Hang párt az átláthatóságot és a korrupcióellenes intézkedéseket hangsúlyozza, és határozottan EU- és NATO-párti nézeteket képvisel. A nyíltan szélsőjobboldali erők, mint a Szabadság Összukrán Tömörülés vagy a Nemzeti Hadtest, főként önkormányzati szinten aktívak.

Az orosz invázió első hónapjaiban a pártok többsége támogatta a vezetést, és egyfajta háborús egységkormányzás alakult ki. A konfliktus elhúzódásával azonban az ellenzéki pártok egyre kritikusabbá váltak – mondja Dobsa István, hozzátéve: Zelenszkij népszerűségét az utóbbi időben eltérően mérik a források. „Úgy gondolom, az idő a legbiztosabb indikátor, figyeljük a körülményeket, és azok megválaszolják

„Az orosz invázió első hónapjaiban a pártok többsége támogatta a vezetést”

„Potenciális elnökjelölt

Valerij Zaluzsnij, a fegyveres erők korábbi főparancsnoka”

a kérdést. Akadnak olyan politikai szereplők, akik elindulnának egy lehetséges választáson.”

Ilyen például Petro Porosenko korábbi államfő, aki közölte: a háború befejezése után tervezi az indulását az elnöki posztért. Olekszij Aresztovics, Volodimir Zelenszkij korábbi tanácsadója már 2023 novemberében bejelentette, hogy indulni kíván. Potenciális jelölt továbbá Valerij Zaluzsnij londoni nagykövet, a fegyveres erők korábbi főparancsnoka; őt előkelő helyen mérik a közvélemény-kutatások. Lehetséges jelöltként tartják számon Vitalij Klicskót, Kijev polgármesterét, korábbi nehézsúlyú ökölvívót.

A magyar nemzetiség politikai képviseletével kapcsolatban Dobsa István emlékeztet: a magyarok nincsenek jelen

a parlamentben, és ennek egyik oka a megfelelő választókerület hiánya. 1998ban és 2002-ben még figyelembe vették a magyarság etnikai arányát, 2019-ben már nem. A másik ok, hogy elmaradtak az országos pártlistás megállapodások: korábban Gajdos István az azóta betiltott Régiók Pártjának listájáról, Brenzovics László pedig a 2019-ben átnevezett Petro Porosenko-blokk listájáról jutott be a törvényhozásba. „Reméljük, a jövőben változás lesz, előremutató lenne, és megfelelne az európai normáknak például a kisebbségi kvóta bevezetése” – mondja Dobsa István.

Arra a kérdésre, hogy a kárpátaljai magyarok milyen politikai képviseletet tudnak felmutatni, azt válaszolja: önkormányzati szinten erős az érdekképviselet. A főbb magyar szervezetek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség – Ukrajnai Magyar Párt, valamint az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt. A legutóbbi helyhatósági választáson, 2020 októberében sikeresen szerepeltek a magyar jelöltek. A Kárpátaljai Területi Tanácsban a KMKSZ-é a negyedik legerősebb frakció, ami szép eredmény. A beregszászi kistérségben, amely a kárpátaljai magyarság kulturális központja, szintén jól szerepeltek a magyarok: két pártjuk együtt megszerezte az abszolút többséget. Babják Zoltán személyében a város polgármestere is magyar. Mindezen kívül több kistérségben van magyar többségű testület és magyar településvezető. „Kijelenthetjük, hogy helyben aktív szereplői maradtunk a politikának.”

Hogy miként alakulhat a magyar–ukrán viszonyrendszer, azzal kapcsolatban Dobsa úgy fogalmaz: „A helyzet bonyolult, de egyáltalán nem mondanám reménytelennek. Minden nehézség ellenére helyi és regionális szinten a magyar közösségnek van intézményes politikai képviselete, vannak szervezeteink, intézményeink.” Megjegyzi: a hosszú távon jól működő jószomszédi viszony alapfeltétele a párbeszéd, a kölcsönös engedmények keresése lenne. „A közös kompromisszum Ukrajna részéről a magyar kisebbség jogainak biztosítása és a korlátozások felülvizsgálata, Magyarország részéről pedig Ukrajna európai integrációs törekvéseinek támogatása lenne, ami hozzájárulhatna a bizalom erősödéséhez.” Dobsa István úgy látja: a háborús helyzet még inkább bizonyította, a kárpátaljai magyarok Ukrajna törvénytisztelő, békeszerető állampolgárai, és a békés együttélésben érdekeltek.

Gúzsba kötött merzi tánc

| RALF SCHULER |

NIUS HÍRPORTÁL POLITIKAI SZERKESZTŐJE ÉS A SCHULER! FRAGEN,

WAS IST INTERJÚCSATORNA VEZETŐJE

Friedrich Merz a szocdemekhez kötötte kancellárságát – de hogyan lesz ebből irányváltás?

Végre egyenesben: aki mostanában közelről látja Friedrich Merzet, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökét, egy igazán nyugodt vezetőjelöltet lát, aki közel jár életcéljához, hogy kancellár legyen. Emmanuel Macron francia elnök vacsorára fogadja őt az Élysée-palotában. Merz nagyobb függetlenséget javasol az Egyesült Államoktól, és nyíltan beszél arról, min kell változtatni Brüsszelben. Ez a világvezetők ligája, amelyet mindig is a magáénak tartott, és amelytől csak a kedvezőtlen körülmények és a politikai igazságtalanság fosztotta meg. Megérkezett. Majdnem megvan. A berlini főhadiszálláson, a Konrad Adenauer-házban Merz keresztbe tett lábbal áll a pultnál, de a szükséges koalíciós partner, a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) még nincs a zsebében. Lars Klingbeil, a szocdemek társelnöke máris megsértődött azon, hogy a kereszténydemokraták feltettek egy apró kérdést az államilag támogatott civil szervezetek politikai semlegességéről, és a koalíciós tárgyalások egyfajta előfeltételeként a vizsgálat visszavonását követeli. Az előzmény: az Éljen a demokrácia! nevű állami programban évente több mint hatszáz kezdeményezést, projektet, egyesületet finanszíroznak csaknem 200 millió euróval, szinte mindegyik baloldali, zöld vagy mindkettő, s manapság gyakran „a jobboldal” ellen, nemritkán a kereszténydemokraták ellen is szeretnek tüntetni. Mivel azonban a támogatásban részesülők elvileg nem folytathatnak politikai tevékenységet, a CDU és a Bajorországi Keresztényszociális Unió (CSU) átláthatóságot követel.

Ez látszólag mellékes hadszíntér a német politikában, de jelzi a táborok közötti feszült légkört. A baloldal egésze és különösen az SPD dühös, mert Merz a választási kampány végén a „baloldali őrültek” ellen szólalt fel, és valószínűleg találva érzik magukat.

RALF SCHULER

1965-ben született Berlinben. Több mint tíz évig a Bild parlamenti szerkesztőségének vezetője volt, most a Nius hírportál politikai szerkesztője és a Schuler! Fragen, was ist interjúcsatorna vezetője. Legutóbbi könyve, a Der Siegeszug der Populisten – Warum die etablierten Parteien die Bürger verloren haben. Analyse eines Demokratieversagens (populisták győzelmi menete – miért vesztették el a polgárokat a hagyományos pártok? Egy demokráciaárulás elemzése) a baseli Fontis kiadónál jelent meg.

A koalíciós tárgyalás tehát, amelyet a CDU–CSU egyfajta formalitásnak tekint Friedrich Merz kancellárrá emeléséhez, nem lesz könnyű, és még nincs lefutva. Ez hamar kiderült, miután Merz és Klingbeil személyesen beszélt – mondják a kancellárjelölthöz közel állók. A CDU egyik vezetője szerint a szocdemeknek meg kell mondaniuk, mit akarnak, és megkapják.

Mindezt fontos tudni, ha látni szeretnénk, hogy Merz valóban irányt váltana-e kancellárként, és ha igen, merre. Mert sokkal nehezebb a helyzete, mint azt a közvéleménynek sugallja. Az SPD-t megbüntették és megtépázták:

16 százalékot szerzett. A szocialistáknak a hatalom és a kormányzásban való részvétel önmagában nem cél. Ez azt jelenti, hogy Merz valószínűleg rosszul gondolja, ha azt hiszi, csak meg kell csörgetnie a céges autója kulcsait ahhoz, hogy az SPD behódoljon neki. Bár senki nem beszél nyíltan az uniópártok kormányalakítási kudarcáról, a koalíciós tárgyalások nem kecsegtetnek biztos sikerrel. Mivel a CDU–CSU kizárt minden együttműködést az Alternatíva Németországért (AfD) párttal – amellyel meglenne a többsége –, az SPD támogatására van utalva. És éppen ez a konstelláció akadályozza majd, hogy Friedrich Merz meg tudja valósítani az ígért politikai változást. Merz milliárdokat akar megspórolni a költségvetésben az állampolgári juttatások lefaragásával, és szigorúbban büntetné a kedvezményezetteket, ha nem vállalnak munkát. Mivel az állampolgári segélyek és juttatások témája közel áll az SPD szívéhez, a kancellárjelölt le is tehet erről, és legfeljebb kozmetikai korrekciókat végezhet majd.

A szociáldemokraták bejelentették, hogy nem támogatják Merz szigorú határellenőrzését, és biztosan nem zárják le a határokat. Itt sem lesz igazi szakítás Németország eddigi migrációs politikájával. Energiapolitikai szempontból valószínűleg megegyezhetnének a pártok az áramárak támogatásáról, de a párizsi klímacélok feladása nem valószínű.

Az egyetlen dolog, amiben a CDU–CSU és az SPD meg tud állapodni, az az adósságfelvétel. És nem is kicsi. Bár Merz elkötelezett az alaptörvényben szereplő adósságfék mellett – amely a GDP 0,35 százalékát kitevő adósságot enged a költségvetésnek –, a levegőben van egy több száz milliárd eurós egyszeri „speciális összeg”. Itt találkozik a két fél érdeke.

Merz mindenképpen többet szeretne befektetni a védelembe, hogy függetlenebbé váljon az Egyesült Államoktól, ehhez 2028-tól évente legalább 30 milliárd euróval többre van szüksége. A szociáldemokraták bevonásához az infrastruktúra-építést a védelmi korszerűsítés részeként be lehet tenni az adósságcsomagba, hogy nagyobb mozgástér legyen a költségvetésben.

Európai szinten a kancellárjelölt már tárgyalt Emmanuel Macronnal egy legalább 200 milliárd eurós adósságalapról, hasonlóan a korábbi eurómentőalaphoz. Hogy a német adósságorgia nyomás alá helyezi-e az euró rendszerét, nem érdekli a koalíciós partnereket.

Friedrich Merz összességében nem fog éles váltást hozni a német politikában, mert az csak a „jobboldali populistaként” elszigetelt AfD-vel lenne lehetséges. Az SPD-hez való kötődés pedig valószínűleg tovább fokozza a CDU-val szembeni általános bizalomvesztést. Merz jóakaratú jelölt, ám a balközéphez kötött láncai meg fogják semmisíteni.

Friedrich Merz győzött, de szorult helyzetben kell kormányt alakítania

Német, osztrák, két jó elvtárs

RAJCSÁNYI GELLÉRT

Újra együtt menetelnek a németek és az osztrákok, arccal a bal–jobb nagykoalíció felé. Mi várható a kényszerszövetségek korszakától?

Egy időben zajlik és egy irányba tendál a németországi és az ausztriai kormányalakítás. Mivel a két germán ország hazánk első és második legnagyobb külkereskedelmi partnere, nem mindegy, milyen politikai viszonyok alakulnak ki a következő évekre nyugati szomszédságunkban. Az, hogy a két országban egyszerre folynak a kormánytárgyalások, Ausztria és Németország politikai válságát mutatja: Bécsben a szeptemberben tartott választás óta keringőztek a kormányalakítás körül, Németországban pedig csak ez év őszén lett volna voksolás, de a baloldali–liberális kabinet bukása miatt előre hozták februárra.

A két ország politikai fejleményeiről rendre írunk e hasábokon: mint ismeretes, szomszédunknál ősszel az Ausztriai Szabadságpárt (FPÖ) nyerte meg a választást az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Ausztriai Szociáldemokrata Párt (SPÖ) előtt; a minapi német választáson pedig a Kereszténydemokrata Unió (CDU) győzött, megelőzve a feltörekvő Alternatíva Németországért (AfD) pártot és az összeomló Németországi Szociáldemokrata Pártot (SPD).

A politikai erőviszonyok és a trendek tehát sok tekintetben azonosak: példátlanul erőssé váltak a rendszerkritikus, karakteresen jobboldali formációk a germán országokban,

és e kihívás ellen a hagyományos rendszerpártok összefogással védekeznek, akár kényszerkoalíció árán is. Amit előre látunk: a nagyobb erőt képviselő mérsékelt jobboldali pártokat fogják ugráltatni és dögönyözni összezsugorodott, de annál harcosabb baloldali „szövetségeseik” mind Ausztriában, mind Németországban. Elvtársi egyetértésben.

Az összes párt közül a leglátványosabb pávatáncot kétségtelenül az Osztrák Néppárt járta el, és jelen állás szerint ő nevethet a legnagyobbat a végén. Az ÖVP alázuhant a Sebastian Kurz elnökségét jellemző népszerűségi magaslatokból, és a tavalyi kampányhajrában mutatott visszakapaszkodás ellenére is csak 26 százalékot szerzett, második helyen befutva a hatalmasat erősödő FPÖ mögött. A harmadik helyezett szocdemeket ugyanúgy 21 százaléknyi szavazó támogatta, mint öt évvel korábban. Bejutott még a NEOS – Új Ausztria és Liberális Fórum, valamint a Zöldek is.

Azonnal megindult a nagy helyezkedés Bécsben: a győztes párt joggal kérte a megbízást az államfőtől a kormányalakításra, de nem kapta meg, mert az

„A

politikai erőviszonyok és a trendek sok tekintetben azonosak”

ÖVP és az SPÖ jó előre jelezte, hogy nem kér az FPÖből, ellenben kész a nagykoalícióra. A tárgyalásokba aztán a liberálisokat is bevonták, mivel az ÖVP–SPÖ párosnak mindössze egyfős többsége lenne.

A „vesztesek triójának” tárgyalásai november 12-én kezdődtek, és január első napjaiban látványos kudarccal értek véget. Előbb a liberálisok faroltak ki, mondván, nem látják lehetségesnek saját nézeteik és programpontjaik megvalósítását a két nagyobb párttal összefogva, majd a néppártiak zárták rövidre a vesződést. Karl Nehammer kancellár és ÖVPelnök bejelentette, hogy nem látja lehetségesnek a megállapodást, egyúttal távozott a párt vezetői tisztségéből. Hírek szerint a választáson harmadik helyezett szocdemek, élükön a vonalas baloldaliként

Vörös front: Lars Klingbeil és társai az SPD összejövetelén

Christian Stocker (középen) osztrák néppárti kancellár szocdem és liberális partnereivel

ismert Andreas Bablerrel, addig és olyan mértékben erőltették balos programpontjaikat, hogy az a velük szövetséget kereső néppártiaknak is sok volt.

Mindez következményekkel is járt, például azzal, hogy minden látványos ellenérzése dacára Alexander Van der Bellen államfőnek csak oda kellett adnia a kormányalakítási megbízást a választáson győztes FPÖ-nek. A párt és vezetője, Herbert Kickl triumfált, és önbizalommal teli fogadkozással készült. Csak egy partner jöhetett szóba, és mivel a szabadságpártiakkal való koalíciót elvből kizáró Nehammer távozott az ÖVP éléről, nem volt látványos akadálya a két jobboldali párt tárgyalásainak. Az ÖVP élére kerülő Christian Stocker korábbi elzárkózásán felülemelkedve kinyújtotta kezét az FPÖ felé. Az év első heteiben sokan bizakodhattak egy szabadságpárti–néppárti koalícióban, már csak azért is, mert józan ésszel és kellő távolságból látható, hogy meglenne a kompatibilitás a két erő között. Ráadásul az FPÖ nem is volt olyan tűzfal mögött, mint az AfD Németországban, országos szinten is többször volt már kormányon, és most is több tartományt együtt irányít az ÖVP-vel. A jobb–jobb tárgyalások sorsa viszont megint csak a bukás lett: az ÖVP kisebbik, vesztes pártként túl sokat akart a győztestől, utolsó, ultimátumszerű követelései pedig már nem a józan belátást tükrözték, hanem a megállapodás szándékos kisiklatását célozták. Február 12-én így Herbert Kicklnek kellett bejelentenie, hogy a koalíciós tárgyalások kudarccal végződtek. Öröm az ürömben a szabadságpártiaknak, hogy a népszerűségük időközben tovább növekedett, az ÖVP-é pedig zuhanni kezdett.

oktatást. A választási győztest kikerülő hárompárti kormányzás tehát megkezdődik, utánuk az özönvíz – vagy a lavina.

A német szövetségi parlamenti választást az előző szűk négy évet ellenzékben töltő CDU nyerte meg a voksok 28 százalékával. A második helyre jött fel a rendszerkritikus AfD 20 százalékkal, a szocdemek 16 százaléka történelmi vereségnek számít. Bejutott még a Szövetség ’90 – Zöldek és a radikális Baloldal párt. Mint ismeretes, minden német formáció, köztük a CDU is élesen elhatárolja magát az AfD-től, nem is látszik esélye egy jobboldali koalíciónak, még a CDU–AfD-közeledésnek sem. Tény: az AfD eddig sokkal kitaszítottabb szereplője volt a német politikának, mint az FPÖ az osztráknak, hiszen utóbbi az ötvenes évek óta aktív, és hozzászervesült a hagyományos nagy pártok világához.

„A leglátványosabb pávatáncot kétségtelenül az Osztrák Néppárt járta el”

Most minden szem Friedrich Merzre szegeződik: a sok évtizednyi ambíciója beteljesülésének kapujában álló CDU-s veterán vajon mit fog tudni kihozni a tárgyalásaiból, kancellárként milyen utat választ hazájának és nem kis mértékben Európának? De a folyón akkor kell átlépni, amikor odaérünk: egyelőre a szociáldemokratákkal van dolga, nem kevés, és nem lesz egyszerű. „Nyílt és konstruktív” – vallják a felek az első tárgyalási körökről, de messze még a vége. A részletekről lapzártáig semmi nem szivárgott ki, a tárgyalóbizottság tagjai nem nyilatkoznak.

Bécsben aztán újra elkezdődött a vesztesek keringője: az alig néhány héttel korábbi nyilvános szakítás után ismét kapcsolatot keresett az ÖVP, az SPÖ és a NEOS – és jelen állás szerint meggyőzték egymást arról, hogy jobb együtt kormányozni, mint az FPÖ-t hatalomra engedni. Február 27-én a három szervezet bejelentette a 211 oldalas programszövegen alapuló koalíciós megállapodást, e hétfőn pedig Bécsben megvolt Ausztria első hárompárti kormányának eskütétele.

Christian Stocker az ÖVP szürke eminenciásából lett hirtelen kancellár, helyettese pedig az elszánt baloldali Andreas Babler. A néppártiaké lesz a belügy, a honvédelem, a gazdaság, a mezőgazdaság és az európai ügyek; a szocdemeké a kultúra, a média, a lakhatás, a pénzügyek és az infrastruktúra; a liberálisok pedig megkapták a külügyet és az

Ami bizonyos: a szocdemeket Lars Klingbeil társelnök vezeti a tárgyalásokon. A 47 éves politikus nemzedékváltást és új lendületet ígér a választáson összerogyó pártnak, várható tehát, hogy verbálisan és programilag is a másfél évszázados mozgalom vörös zászlaját szeretné újra magasba emelni. Ez azt jelentheti, hogy megpróbál minden saját oldali, balos, szocdem programpontot áterőltetni a koalíciós társra szoruló Friedrich Merzen. Ő viszont kormányzási irányváltással kampányolt és nyert választást. A CDU–SPD-nagykoalíció ezért nem vehető biztosra, hiába ez az egyetlen működő többség a jelen német politikai helyzetben. Ha megegyeznek, Merznek egy kicsi, de keménykedő baloldali párttal az oldalán kell irányváltást elérnie; ha nem sikerül, akkor a CDU-nak saját kereszténydemokrataságát visszaerősítve kell a Jóisten segítségét kérnie a továbbiakhoz. Kisebbségi kormányzás? Új választás? Vagy a legnagyobb tabutörés, a nyitás az AfD felé? A tabutörések korában minden eshetőségre fel kell készülnünk.

Hogyan köss békét egy öngyilkos merénylővel?

| HAJDÚ TÍMEA | A MANDINER MUNKATÁRSA

A Hamasz kemény ellensége Izraelnek, nem érdekli a saját túlélése, csak a mártírság.

Az öngyilkos merénylő „tökéletes példája annak, hogy mit tettek önmagukkal” – írja Matti Friedman kanadai–izraeli író Pumpkinflowers című könyvében. A Gázát uraló Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamasz) is úgy gondolkodik, mint egy öngyilkos robbantó: miközben megpróbálja elpusztítani az ellenségét, sem önmagát, sem a környezetét, sem a családját nem kíméli.

A terrorszervezet nemrég egy propagandisztikus parádé közepette átadta a 2023. október 7-én elrabolt Bibasz család három tagjának, illetve Oded Lifsic újságírónak a holttestét a Vöröskeresztnek. Később kiderült, hogy a Siri Bibasz nevét viselő koporsóba egy idegen holttestet raktak, az izraeli fél feltételezése szerint azért, mert így akarták eltitkolni, hogy a fiatal nővel nem izraeli légicsapás, hanem palesztin terroristák végeztek. Az ő földi maradványait végül másnap adták át. Arra a rögtönzött színpadra, amit a Hamasz felállított a koporsóknak, az esemény után gyerekek rohantak fel és ugráltak lelkesen a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt ördögi figuraként ábrázoló poszter előtt. Sok gázai már az anyatejjel szívja magába az Izrael-ellenességet.

A lakosság szenvedése nem kis részben ennek az öngyilkos hozzáállásnak a következménye. A palesztin terrorszervezetek az utóbbi közel húsz évet azzal töltötték, hogy az övezet alatti alagútrendszert bővítették. Így lehetséges, hogy az izraeli haderő több mint egy évvel a bevonulása után sem fedezte fel az összes járatot, és csak néhány túszt tudott kiszabadítani.

A 2023. októberi mészárlás és a túszok szenvedése sokakban megölte a kétállami megoldás ideáját,

mert azokat az embereket is érintette a terrorakció, akik a legjobban hittek a békében. A megtámadott Nir Oz kibuc lakói között sok békeaktivista volt, köztük a támadás idején nyolcvanöt éves Jocheved Lifsic. Őt és a férjét, a fentebb említett Oded Lifsicet elrabolták, a házukat felgyújtották. Jocheved a férje temetésén megrendülve mondott beszédet: „Megrázott az elrablásunk és a halálod. Annyi éven át harcoltunk a békéért és a társadalmi igazságosságért – sajnos súlyos ütést mértek ránk a másik oldalról azok az emberek, akiknek segítettünk.”

Az utóbbi hetekben palesztinok tömege ünnepelte a foglyokért – köztük bűnözőkért és terroristákért –cserébe elengedett izraeli túszok utolsó megalázását. Az egész világ láthatja, hogyan hint csillámport egy gázai nő a fegyveresekre, hogyan szelfizik egy fiatal lány egy mudzsáhiddal, és köszöni meg neki, amiért „ünnepnappá tette a születésnapját, október 7-ét”. Volt, aki a Bibasz család földi maradványainak átadásakor kenguruban hozta ki a saját gyerekét. Hétről hétre borzalmas jeleneteket szervezett meg a Hamasz, amiket a katari Al Jazeera közvetítése révén a világ bármely részén lehetett követni, akár szinkronizálva vagy felirattal.

Ez az öngyilkos hozzáállás példája, hiszen a terroristák magukra vonják a világ haragját azzal, hogy a közvetítésekben szétbombázott épületek között győzelmet hirdetve túszokat aláznak meg. Egy ilyen ellenséggel nehéz harcolnia Izraelnek, és sok áldozattal jár, békét viszont nem tud kötni vele. Az amerikai kormány a magáévá tette ezt az álláspontot, a világ jelentős része azonban nem.

Ha munka van, minden van

HALASKA GÁBOR A MAKRONÓM INTÉZET

A magyar gazdaságpolitika azokat segíti, akik tesznek a sorsuk jobbra fordulásáért – mondja György László. A gazdasági stratégiákért felelős kormánybiztost a középosztály megerősítését célzó kormányzati szándékról kérdeztük.

Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban többször kijelentette, hogy azok az országok lesznek stabilak, amelyeknek erős a középosztálya. Miért?

A középosztályhoz tartozás meghatározásából következik. Arisztotelész több mint 2300 évvel ezelőtt azt mondta, az számít középosztálybelinek, aki felépített valamit az életében, és szeretné továbbépíteni, ezért van veszítenivalója és ebből fakadó felelősségtudata, s e felelőssége tudatában hozza meg a saját és a közössége életét érintő döntéseket. Ezzel egybecseng Széchenyi István víziója, a magabíró Magyarország képe, amelyet magabíró magyarok építenek. A magabíró olyan ember, aki nem szorul más segítségére, hogy megéljen. Ezek az építkező, ambiciózus, önerejükből a jég hátán is megélő emberek adják egy társadalom stabilitását. Ha sok van belőlük, a rendszer is stabil.

Jó néhány közgazdász úgy látja, hogy a középosztály már nem bővül, inkább stagnál, sőt egyes vélemények szerint sorvad, különösen az utóbbi évek inflációja okán. Ön hogyan látja?

Fejlődésorientáltak vagyunk. Minden élő organizmus akkor érzi jól magát, ha növekedni tud. Az ember is úgy van kitalálva, hogy akkor érzi elemében magát, ha képes egyről a kettőre lépni. Az arisztotelészi definíció értelmében ez a vágy szorosan kapcsolódik a középosztálybeliség érzéséhez. Az elmúlt három háborús év az egész európai középosztály számára nehéz volt, mert nem tudott előrelépni. Ráadásul mi, emberek veszteségminimalizálók vagyunk. Száz forint áremelkedést nagyobb veszteségként élünk meg, mint amekkora nyereségnek száz forint béremelkedést. Vagyis hiába haladta meg a bérek növekedése az árak növekedését már a múlt év közepére, bosszúsak vagyunk az árak emelkedése miatt. Bárhogy értékeljük is az elmúlt három évet, 2010hez képest most 1,7 millióval, a társadalom közel ötödével

többen vallhatják magukat középosztálybelinek, ami történelmi léptékben és nemzetközi összehasonlításban is példa nélküli bővülés.

Mi alapján?

A középosztály forradalma című könyvemben szakirodalommal gazdagon alátámasztva mutatom be, hogy négy feltétel együttes teljesülése esetén beszélünk középosztálybeliségről.

„Becsüljük meg azokat, akik gyermeket vállalva hozzájárulnak a nemzet hosszú távú fenntarthatóságához!”

„Abszolút értelemben a felső középosztály profitál ebből a politikából a legjobban, de relatív értelemben az alatta lévő rétegek”

Az első a jövedelmi. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint az számít középosztálybelinek, aki az átlag hatvan százalékánál többet, a kétszeresénél kevesebbet keres. Igen ám, de így a szomáliai és a svájci középosztálybeli is középosztálybeli, holott nagyobb különbség talán nem is lehetne köztük. A második feltétel ezért a vagyoni helyzetre vonatkozik: a jövedelme alapján a középosztálybeli csak akkor tartozik valóban a középosztályba, ha vagyoni értelemben nem szegény. Ezt pedig az Eurostat anyagi szegénységre vonatkozó mutatójával mérjük. Az Eurostat tizenhárom feltételt vizsgál, és ebből ha legalább ötöt nem tud teljesíteni az egyén, akkor szegénynek számít, például nem tudja kifűteni a lakását, nincs váratlan kiadásokra félretett pénze, nincs autója, nincs internetkapcsolata, és így tovább. De ez még mindig kevés: fontos a lakhatás is. Egy kedves barátom szerint, aki a stockholmi Karolinska Institutet kutatóprofesszora volt, a svéd középosztályról alkotott kép hamis, mert az e réteghez tartozó nyugdíjasok kiszorulnak a bérleményükből,

visszaesik az életminőségük. A szakirodalom is alátámasztja ezt a jelenséget. A negyedik feltétel pedig arról szól, hogy mi végre az anyagi stabilitás, a két lábbal a földön járás, ha nem törekszünk arccal az ég felé: a szellemi és a lelki fejlődés iránti vágy is a középosztálybeli ismérve.

És e négy szempont szerint ma ötödével többen tartoznak a középosztályba, mint tizenöt éve? Hogyan lehetséges ez?

A kulcs a meritokratikus, vagyis érdemalapú magyar társadalom- és gazdaságpolitika, amely a középosztálybelieket segíti, vagyis azokat, akik tesznek a sorsuk jobbra fordulásáért. A kormány évi 4 billió forintot, a GDP mintegy 5 százalékát csoportosítja át a spekulánsoktól elvont forrásokból – különadók, gazdaságfehérítés, munkahelyteremtés, az államadósság kamatterheinek csökkentése és átcsatornázása – a dolgozó, gyermeket nevelő és vállalkozó családoknak. A miniszterelnök bejelentése értelmében ez a tovább bővülő családi adókedvezményeken, az egykulcsos szja-n, a rezsivédelmen,

a babaváró hitelen, az ingyenes iskolai étkeztetésen és tankönyveken keresztül valósul meg. Ez a mechanizmus a 2010 előtti adórendszerhez képest évente több mint egymillió forinttal hagy többet egy átlagos család malacperselyében.

Igen, de a gazdagokat jobban támogatja, mint a szegényeket. Ez így nem pontos. Úgy van kitalálva a magyar adórendszer, hogy aki többet tanul, többet dolgozik, és ezért többet keres, az arányaiban többet is vihessen haza. Továbbá becsüljük meg azokat a szülőket, elsősorban az édesanyákat, akik gyermeket vállalva hozzájárulnak a nemzet hosszú távú fenntarthatóságához. Ez így meritokratikus és fenntartható. Abszolút értelemben tehát a felső középosztály profitál ebből a politikából a legjobban, de relatív értelemben az alatta lévő rétegek. Nem véletlenül nálunk csökkent a szegények aránya a leggyorsabb ütemben az egész Európai Unióban 2014 óta. Relatív értelemben azoknak javult a legnagyobb mértékben a helyzete, akik a segélyezésből átkerültek a munka világába, akiknek a rezsivédelem a legnagyobb relatív változást eredményezi a rendelkezésre álló jövedelemben.

A

Hogyan látja, utcára kerülhetnek a középrétegek bizonyos szegmensei a robotika, a mesterséges intelligencia látványos terjedése miatt?

„Nem véletlenül nálunk csökkent a szegények aránya a leggyorsabb ütemben az egész EU-ban 2014 óta”

középosztály alakulása jövedelmi, vagyoni, lakhatási szempont

és a szellemi, lelki fejlődés iránti vágy alapján

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) definíciója szerint a mindenkori átlagjövedelem 60 és 200 százaléka között keresők tekinthetők középosztálybelinek. Ez a meghatározás azonban nem vesz figyelembe olyan fontos minőségi tényezőket, mint a kultúrafogyasztás vagy a saját tulajdonú ingatlan, amely mind az erős középosztály fontos ismérve. Az ábrán ezért öt kategóriában szemléltetjük a magyar társadalom utóbbi években tapasztalt fejlődését. Az alsó osztály jövedelme nem éri el az átlagjövedelem 60 százalékét, a felső osztályé legalább kétszer akkora. A három középső kategória nemzetközi mércével középosztálynak tekinthető, hiszen rendelkezik a megfelelő jövdelemi szinttel. A teljesebb összkép érdekében azonban ezt a csoportot három része bontva láthatjuk.

Fontos látni, hogy nemcsak a háborús fenyegetettséggel és geopolitikai válságokkal küzdünk, hanem egy technológiai átalakulás kellős közepén is vagyunk, amely fenekestül forgathatja fel a munkaerőpiacot. A mesterséges intelligencia az irodai munkahelyeket veszélyezteti, a humanoid robotok terjedése pedig a kétkezi munka világát. Közhely, viszont igaz, hogy minden veszély egyben lehetőség is. Azok a régiók, azok az országok fognak jól kijönni ebből az átalakulásból, amelyek gyorsan adnak jó válaszokat. Ezért dupláztuk meg 2022 óta az egyetemek költségvetését – és költünk európai viszonylatban az egyik legtöbbet a felsőoktatásra –, és az új irányítási modell szerint működőknek a pénz felét csak akkor adjuk oda, ha kiszolgálják a környezetükben felmerülő társadalmi és gazdasági igényeket. Ezért vittük közelebb a szakképzést és a felnőttképzést a vállalkozásokhoz, és emeltük meg a szakképzésben dolgozók bérét 926 ezer, a köznevelésben dolgozókét 844 ezer forintra. Mindezzel időben el tudjuk kezdeni a felkészülést a változásokra. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy segítsük a jelen és a jövő magyar munkavállalóit abban, hogy képesek legyenek felkészülni a küszöbönálló feladatokra.

Forrás: EU-SILC, Makronóm Intézet

Mi vár a közeljövőben a középosztályra? Ha munka van, minden van. Ha pedig nincs munka, akkor legyen lehetőség tanulásra, új képességek fejlesztésére, változtatásra, hogy újra legyen munka. Ahogyan a vállalati világban is az innovációra, alkalmazkodásra képes, agilis, modern szóval reziliens vállalkozásokat tartják életképesnek, úgy mi, magyarok is akkor tudunk stabilak maradni, ha innovatívak és alkalmazkodóképesek vagyunk. „Mindennek változnia kell, hogy semmi se változzon” – ez volt a vezérmotívuma a japán gazdasági csodának a második világháború után. Japán egy főre eső gazdasági teljesítménye 1950-ben az amerikai 22 százaléka volt, 1990-re a 90 százalékára emelkedett. Azon dolgozunk, hogy a mostani változás ne bizonytalansággal teli legyen a magyaroknak, hanem a fejlődésünket szolgálja, és így a középosztálybeliség

erősítse.

Az ő sikere a miénk is!

NAGY PÉTER

Jelenség lett, márka, de elsősorban egy nemzetközi klasszis, akit tehetsége mellett most már a munkamorálja okán is elismernek. Szoboszlai Dominikról, a Liverpool 24 éves játékosáról elemzések sora készül. A pályán feltartóztathatatlan, és sokak szerint az imázsát is jól építi.

A retinánkba égett a pillanat. Volt ilyen, és lesz is, mégis más. Hogy miért? Mert ez a mienk. Lehet, hogy a marketingesek dörzsölik a tenyerüket, mivel látták, érezték, hogy ennek poszteren, bekeretezett fotón, bögrén és más emléktárgyakon a helye, de nekünk egészen mást jelent. Munkát, de rengeteget, lemondást, áldozatot – nem egyet, nem kettőt –, frusztrációt, vért, verejtéket, sírást, fájdalmat, nélkülözést, sikert. Sikert.

Ikonikus pillanat. Szoboszlai Dominik elhasal. A magyar válogatott 24 éves csapatkapitánya elkészül az erejével. Üres a tank, kifogyott, ennyi. A fejét fenntartja, de nem sokáig, nem bírja, az arca végül a nedves gyepre zuhan. Erőt vesz magán, átfordul, most már a hátán pihen, aztán megigazítja a haját. Lassan feltápászkodik, de még mielőtt elindulna, összegörnyed, a térdein támaszkodik.

A Liverpool FC székesfehérvári középpályása sztár lett, klasszis. Nem a Manchester City ellen az Etihad Stadionban játszott meccsen, amelyen gólt szerzett, és egy gólpasszt is kiosztott. Nem is a Newcastle elleni találkozón, amikor már a 11. percben betalált. 2023. június 30-án. Ekkor történt ugyanis, hogy a világ egyik legjobb edzője a világ legjobb bajnokságába, a világ egyik legjobb csapatához csábította. Azóta „csupán” elég szinten tartania, hétről hétre bizonyítania, hogy nem véletlenül és nem hiába fizettek ki érte 70 millió eurót a Leipzignek.

MEGÁLLÁS NÉLKÜL ZAKATOL

Szoboszlai esete kicsit olyan, mint azé a főnöké, aki szerint az dolgozik a legjobban, aki folyamatosan az irodában végzi a munkáját, mert az otthoni munka nem látható közelről, nem megfigyelhető, megtapasztalható. Honfitársunknak elsősorban azt rótták fel, hogy nem szerez elég gólt, ergo nem látványos az, amit tesz. Erre betalál: egyszer, kétszer, de közben kioszt egy asszisztot, sőt mindezek előtt kihagyhatatlan helyzetbe hozza társát, aki mégis célt

téveszt. Utóbbinál előveszik, mert lövés helyett passzolt, önzetlen volt. Érdekes egyébként: ahogy megjöttek nála a gólok, hirtelen mindenki a munkamoráljáról kezdett beszélni. A 1112 kilométerekről, amiket egy meccsen fut, a sprintjeiről, a le- és visszatámadásairól, a labdaszerzéseiről és -érintéseiről, a párharcairól. Statisztikák, elemzések, kimutatások, hőtérképek – mindenki azt keresi-kutatja, hogyan és miként képes erre. Megállás nélkül zakatol, szó szerint. Azok azonban, akik nemcsak nézik, de látják is a mérkőzéseit, tudják, nem tegnap kezdett el keményen melózni. Gyerekkorában, mintegy két évtizede. Ez azt jelenti, hogy majdnem húszéves munkatapasztalata van. Liverpoolban tudják, látják, mert a szurkolók ismerik, elismerik. Anglia egyik legjelentősebb és legnépesebb városában a mai napig tisztelik a jó iparosokat, és megbecsülik azokat, akik sokat gürcölnek, még ha az aranykorra emlékeztető gyárak legtöbbje mára bezárt is.

„Szoboszlai beindult. Emlékszem, két hónapja azt mondtam, nem látom, hogy mit tesz hozzá a csapathoz. De nézzenek rá most, egyszerűen zseniális!” – fogalmazott Ian Wright. Az Arsenal egykori csatára is azok közé tartozik, akik a gólok száma alapján ítélnek meg egy játékost.

A magyar futballista mentális erejét mutatja, hogy minél többször és többen kritizálták, annál jobb teljesítményt nyújtott a következő mérkőzésen. „Már Lipcsében is látni lehetett, hogy mire képes: van benne egyfajta nemtörődömség, ami miatt nem görcsöl rá a mecscsekre. Átlagon felüli a rúgótechnikája, szenzációs a jobb lába, ezt senki nem vitathatja. Már csak azért kell szurkolni, hogy semmilyen sérülés ne törje meg a karrierjét” – mondta róla az egykori NB I.-es gólkirály Tiber Krisztián.

TÚL VAN SZTÁROLVA?

Szurkoljunk neki, mert az ő sikere a miénk, magyaroké is. De miért vannak károgók, kárörvendők, negatívan

kommentelők, akik folyton-folyvást azt hangoztatják, hogy túl van sztárolva? Szabados Gábor sportközgazdász szerint a válasz pofonegyszerű: mert nem vagyunk hozzászokva. „Én is találkozom ilyen véleményekkel. Ez azért van, mert az emberek nincsenek hozzászokva, hogy van egy olyan labdarúgónk, akit nemcsak a magyar, de a külföldi sajtóban is sztárként kezelnek. Ezzel a helyzettel most találkozunk először – fogalmaz. – Nem sokan élnek ma már azok közül, akik emlékeznek arra, milyen érzés, hogy egy magyar játékosnak meghatározó szerepe van egy topcsapatban. Az utolsó ilyen labdarúgó Puskás Ferenc volt, az viszont nálunk nem kapott publicitást, ahogy a Real Madridban

„Nem

vagyunk hozzászokva, hogy van egy olyan labdarúgónk, akit a külföldi sajtóban is sztárként kezelnek”

játszott. Nyugodtan kijelenthetjük: ami Szoboszlai Dominikkal történik, olyan a mi történelmünkben még nem igazán volt.” A szakértő szerint a Liverpool a legjobb formában lévő együttes a világon, és ebben a magyar futballistának is jelentős érdemei vannak. Szabados úgy gondolja, sokakban az kelthet visszatetszést itthon, hogy a liverpooli középpályás dominálja a sporthíreket. „Az ismertségnek mindenképpen van negatív aspektusa, és az elvárások is megnőttek vele szemben” – állapítja meg, hangsúlyozva, hogy amennyit és ahogyan a médiában szerepel Szoboszlai, az megfelel az értékének a sport világában.

A szakértő megjegyzi, hogy az előző tíz évet figyelembe véve a magyar foci ismét felkerült a térképre – köszönhetően a válogatottunknak, amely egymás után háromszor jutott ki az Európa-bajnokságra, illetve a Ferencvárosnak, amely rendszeresen kvalifikálja magát valamelyik nemzetközi kupasorozat főtáblájára. Ezzel együtt úgy látja, hogy a magyar labdarúgás megítélésén Szoboszlai Dominik javít a legtöbbet. Hogy a népszerűségét a labdarúgásunk ki tudja-e használni, esetleg forintosítani, arról Szabadosnak egyértelmű véleménye van: „A játékosaink külföldi kérői is látják, hogy egy másik magyar mire képes, ez hatással van a transzferre. Az utóbbi egy-két évben voltak érdekes esetek: például Kecskemétről – ahol jó a képzés – sikerült a spanyol első osztályba szerződni. Nem azt mondom, hogy ez mind Szoboszlai miatt van, de sok köze van ahhoz, hogy a futballunknak jobb lett a renoméja.”

ott más polcon van, de ne felejtsük el, hogy csak 24 éves. Európában az ára és marketingjelentősége szempontjából simán lehet top tízes játékos.”

A STÍLUS TERÉN IS DIKTÁL

„Van benne egyfajta nemtörődömség, ami miatt nem görcsöl rá a meccsekre”

A sportközgazdász attól nem fél, hogy a hazai szurkolók elrugaszkodnának a valóságtól, hiszen azzal mindenki tisztában van, hogy nálunk nem Mohamed Szaláhok szaladgálnak mellette, így az ő hatása is más a válogatott játékára, mint a klubcsapatáéra. „Annyi kreditje már bőven van, hogy ha egyszer-kétszer gyengén teljesítene címeres mezben, azt is túléli. Tudom, hogy erős a hasonlat, de sokáig Lionel Messi sem tudott sikeres lenni az argentinokkal, pedig a Barcelonával halmozta a trófeákat. Aztán ahogy érettebb, idősebb lett, őket is fel tudta emelni” – mutat rá. Szabados Gábor arra is kitér, hogy Szoboszlai már márkaként is létezik. „Nem kérdés, Magyarországon ő az első számú sportmárka. Nemcsak 2025-ben, hanem tulajdonképpen valaha. Az itthoni sportolókból elsősorban azok lesznek sztárok, akik rá hasonlítanak. Az értékét ráadásul már nemcsak a magyar, de a nemzetközi piacon is mérik. Persze

Szoboszlai Dominik a futballon kívül az aktuális trendeket illetően is irányt mutathat – véli Schiffer Miklós divat- és stílustanácsadó, divatszakértő, író, üzletember is. „A legnagyobb sztár ezen a területen kétségkívül David Beckham, aki minden vonatkozásban stílust teremtett: öltözködésben, hajviseletben, még a tetoválások terén is. Hogy miért menő őt, őket követni? Mert az emberben ott a vágy, hogy ezáltal a kiemelkedőkhöz, a híresekhez, a megközelíthetetlenekhez lesz hasonlítható. Szoboszlai szerencsés alkat, ezért belőle Beckham típusú sztár válhat, ám ahhoz hosszú, kitartó munka és sok okos lépés szükségeltetik” – fogalmaz Schiffer. Hozzáteszi: az angol világklasszis labdarúgó esete is megmutatja, hogy a tüzet mindig táplálni kell, bár az se túl jó, ha folyamatosan nagy a lángja. A stílusszakértő szerint a sztárok is tudják, hogy nem elég drágának látszani, annak is kell lenni. „Szoboszlai csuklóján olyan órákat fotóztak le, amilyeneket vállalatvezetők, gyártulajdonosok, multimilliárdosok hordanak. Üzletemberek ötvenéves korukban vesznek maguknak Patek Philippe-eket, amiket Dominik fiatalon visel. Nem kritizálom ezért, csak megállapítom. Ezek az allűrök azonban nem biztos, hogy a helyes irányt mutatják, és emiatt sokan a klasszikusok felé fordulnak. A másik baj, hogy a tárgy felismerhetősége sokszor fontosabb, mint a használhatósága” – fogalmaz Schiffer Miklós. Ő egyébként a fiatal hírességekre zúduló pénzmennyiség nagyságát is károsnak tartja.

A Life-on megjelent elemzés alapján Szoboszlai Dominik hétköznapi öltözékei jellemzően sportosak, de elegánsak is. Gyakran látható márkás sportcipőben, amely jól kiegészíti az egyszerű, mégis stílusos farmernadrág-póló kombinációt. Nem riad vissza a merész színektől, gyakran választ élénk felsőket, amelyek kiemelik a karakterét. Nemegyszer jelenik meg luxusmárkákban, szereti hangsúlyozni az adott márkát, amit éppen hord.

Schiffer azzal zárja, hogy Szoboszlai kiváló alkattal bír, és csak rajta áll, hogy eljut-e olyan magasságokba a divatban, mint mondjuk David Beckham. Mi azért inkább azt reméljük, hogy a pályán ér el hasonló sikereket, mint az angol csillag.

KÖNYVEK A JÖVŐRŐL

Startupok és nemzetbiztonság

BÖSZÖRMÉNYI-NAGY GERGELY A BRAIN BAR JÖVŐFESZTIVÁL ALAPÍTÓJA

A techvilág tehetségeinek vissza kell találniuk az értelmes feladatokhoz, a többdimenziós kihívásokhoz, itt az ideje, hogy videójátékok és marketingalgoritmusok fejlesztése helyett újra a nemzetbiztonsággal foglalkozzanak, ahogyan Neumann és társai tették – véli a Szilícium-völgy különc filozófusa.

A kaliforniai Szilícium-völgy huszonkét évvel ezelőtt. A 21. századi gazdaság legjelentősebb megatrendje, az internet mint szórakoztató platform éppen csak bontogatja a szárnyait. A nyugati világ még mindig a „történelem végének” fukuyamai utópiájában él, biztos tudatában annak, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei végül a szabadságra és jólétre épülő életmódjuk ideáljával felülkerekednek a bolygó más szegleteit uraló sötét erőkön.

Néhány szokatlan és kellemetlen nézetei miatt rendkívül ellentmondásosnak tartott figura – köztük a PayPalból meggazdagodott zseni, Peter Thiel és különc jóbarátja, Alex Karp – ugyanitt, ugyanekkor furcsa vállalatot alapít. A Tolkien-történetek mágikus, távolba látó gömbjéről elnevezett Palantir a médiára, online kereskedelemre és videójátékokra összpontosító digitális korszellemhez képest merőben eltérő világképet képvisel: az alapítók célja a nemzetbiztonság technológiai forradalma. Az, hogy 2001. szeptember 11. összeomlása soha ne ismétlődhessen meg.

pontjaira, azonosítani a külső és belső (technikai vagy személyi) kockázatokat és bizonyos mértékig előre jelezni a várható eseményeket.

A Palantir Technologies azóta legendává vált. A befektetőknek azért, mert az amerikai tőzsdéken új és új csúcsokat ostromol. A jobboldalnak azért, mert visszahozta azt a dicsőséges 20. századi paradigmát, hogy a legokosabb, legtalálékonyabb elmék nemcsak a fogyasztói kapitalizmust építő technológusként, de a hazájuk szolgálatában is megtalálhatják a számításukat. A baloldalnak pedig azért, mert a reakciós üzletemberek agyszüleményéből a védelmi ipari komplexum nagy beszállítójává avanzsáló, titokzatos vállalat mindent megtestesít, amitől irtózni ildomos. Mit csinál pontosan a Palantir? Erről kevés tudható, aligha véletlenül. Ami bizonyosnak tűnik, hogy hatalmas mennyiségű adat egyedi rendszerezésével képes rámutatni a különböző szervezetek, intézmények gyenge

A társalapító-vezérigazgató Alex Karp a techvilág egyik legeredetibb személyisége. Filozófiát és jogot tanult, pszichológiát kutatott – s bár fiatalabb korában szocialistának vallotta magát, ma már úgy tekint a vállalatára, mint a woke-elmebaj tökéletes antitézisére. Új könyvében, amelyet a Financial Times az év legjobban várt kötetének nevezett, a technológiai szektor teljes újraszervezése mellett érvel, azt állítva, hogy ha a Nyugat új generációs szellemi elitje továbbra is telefonos alkalmazásokra, marketingalgoritmusokra és játékokra – ahogy ő nevezi, énközpontú szabadelvűségre – fecsérli a tehetségét, akkor végleg elveszíti a civilizációs versenyt Kínával szemben. A legnagyobb zsenik – lásd a magyar marslakókat, élükön Neumann Jánossal – korábban magától értetődő módon dolgoztak a kormánynak, s vállaltak szerepet az ideológiai és geopolitikai küzdelmekben, ma pedig a tudásiparra az egyetemektől a vállalatokig inkább az önelégültség, a fontos ügyektől való távolságtartás jellemző.

A kiemelkedő tehetségeknek el kell tudniuk viselni, ha a többségnek tisztán politikai okokból nem tetszik, amit csinálnak. Képessé kell válniuk arra, hogy ne a legdivatosabb területeken helyezkedjenek el, hanem valóban fontos, „mély és többdimenziós” problémák megoldásán munkálkodjanak. A legsürgetőbb a nyugati országok számára a techguruk és a védelmi minisztériumok együttműködésének kiépítése, különös tekintettel a mesterséges intelligenciára.

Alexander C. Karp – Nicholas W. Zamiska: The Technological Republic – Hard Power, Soft Belief, and the Future of the West. Crown Currency, 2025 FOTÓ: BRAIN BAR

VESZPRÉMY LÁSZLÓ BERNÁT

AZ EGY VALÓSÁG MEGHAMISÍTÁSA

ÁDÁM REBEKA NÓRA

A kísértés természeténél fogva nyugtalanító érzés, ami csakis annak a valóságán keresztül érthető meg, hogy minden ember szívébe eredendően bele van vésve Isten erkölcsi törvénye.

A nem elhangolt lelkiismeret rögtön figyelmeztet, amikor kísértéssel találkozunk, ám maga a kísértés még nem jelenti azt, hogy vétkeztünk. Az utóbbi néhány hónapban hatalmas erővel robbant be az életembe az a kérdés, vajon mikortól követek el bűnt.

Mostanában megtalálnak könyvek. Nem keresem vagy választom őket, egyszerűen eljutnak hozzám. Ezzel párhuzamosan kialakult az az élményem, hogy két-három könyvet is olvasok egy időben, még sincs befejezetlenség- vagy összekavarodás-érzésem. Épp ellenkezőleg – mivel ezek többnyire teológiai könyvek, hagiográfiák és lelkiségi irodalmi művek, olyan, mintha egyetlen kifogyhatatlan tudásanyagot lapozgatnék. Pár hónapja a Szent Gellért könyvesboltban megszerezték nekem Corona Bamberg Az emberség ára című könyvét, ami a kora keresztény remeték és szerzetesek tapasztalatai alapján íródott. A kis könyvecske – amellett, hogy eddig sosem tapasztalt otthonosságérzést nyújtott – a negyedik fejezetnél finoman megállított, arra késztetve, hogy időzzek el benne egy kicsit. A szóban forgó szakasz Az ostromlott ember címet viseli – és bevallom, azóta sem mentem tovább, annyira az elevenembe vág, hogy egy időre sátrat vertem itt. Az ember legnagyobb harca nem a külső ellenségekkel, hanem saját belső világával zajlik. Az elvonulás és a csend nemcsak békét hoz, hanem felerősíti a belső vívódásokat is: a kételyeket, félelmeket, kísértéseket, sőt gyakran a lelki szárazság időszakait is. S mivel ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni vagy elfojtani, egyszerűen nincs más jó és igaz döntés, mint tudatosan szembenézni velük. Újra és újra rá kell döbbennünk, hogy egy olyan erő működik bennünk, amely akaratunk ellenére tevékeny. „A belső ember szerint örömömet találom Isten törvényében, de más törvényt

tapasztalok tagjaimban: ez küzd értelmem törvénye ellen és a bűn törvényének rabjává tesz, amely tagjaimban van” – Pál apostolnál jobban talán senki nem fogalmazta meg a jelenséget.

Fontos emlékeztetni magunkat, hogy Jézus is szembesült kísértésekkel, mégis bűn nélkül maradt; kulcsfontosságú tehát, hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket. A bűn nemcsak a tettekben, hanem már a szívünkben és a gondolatainkban is megfoganhat. Idő volt, mire ténylegesen megértettem azt, amire Jézus figyelmeztet: hogy ezek ugyanúgy beszennyezik az embert, mint a nyilvánvaló cselekedetek. A kísértés tehát akkor válik bűnné, ha hagyjuk, hogy gyökeret verjen bennünk – veszedelmes mélység ez.

A bűn, amit a kísértés hozott létre, a szívben kezdődik, és a gondolatainkban talál otthonra. A felszínes kísértésekből ugyanis egy idő után egész belső történetek és párbeszédek kerekednek, olyan rejtett terek jönnek létre, amikben az ember – gondolja ő – ártatlanul elidőzik egy kicsit. Csakhogy ezek minden esetben párhuzamos valóságok, vagyis az egy valóság meghamisítása történik bennük, ami már önmagában is felér a győzelemmel a kísértő számára.

Jakab apostol a Szentírásban arról beszél, hogy a kísértés a hitünk megpróbáltatása, de aki állhatatosan kitart és nem vétkezik, „elnyeri az élet koronáját”. Ha innen tekintünk rá, akkor ezek az ostromok nemcsak leküzdendő akadályok, hanem lehetőségek is. Az ember a megpróbáltatások által egyre közelebb kerülhet Istenhez, ezért a lelki harc elengedhetetlen állomás a tökéletesség útján.

„Mindeddig emberi erőt meghaladó kísértés nem ért titeket. Hűséges az Isten, aki erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok” – Isten ígéretet tett arra, hogy mindig kínál nekünk menekülési lehetőséget, de az már a mi felelősségünk, hogy felismerjük-e és igénybe vesszük-e.

Az ember legnagyobb harca nem a külső ellenségekkel, hanem saját belső világával zajlik.

Százévnyi kaland és szépség

NIZALOWSKI ATTILA

Közel száz évet élt Lyka Károly, Budapest és tágabb hazánk krónikása, lexikonírója, a magyar művészettörténet népszerűsítője.

Lyka Károly festő, művészettörténész egy profán epizóddal festi le, hogyan indult a pályája az 1890-es évek elején. Azt írja Vándorlásaim a művészet körül című önéletrajzában, hogy készített két arcképet, írt néhány cikket és tanulmányt, és az összegyűlt négyszáz aranykoronából el tudott utazni nyugatra tanulni. Hozzátette, hogy Nápolyban a hónapos szobát potom áron kapta, mert a magyar valuta ötször erősebb volt a líránál, és ha nem élt is fényesen, nyugodtan tudott dolgozni. Kijárt a kikötőbe, rajzolta a különös alakokat, majd olyat látott, amit a helyiek is csak ritkán. Esett a hó. Szóval, volt egyszer egy ilyen Magyarország is, panasz, Erasmus és parti diszkó nélkül, ilyen vándorlegényekkel.

Hatvan évvel ezelőtt hunyt el Lyka Károly, és sokféle Magyarországot látott élete csaknem száz éve alatt. Nemcsak művész volt, de az első és egyik legnagyobb szakíró is. Amikor észrevette, hogy milyen hiányos a 19. századról szóló szakirodalmunk, bújni kezdte a régi újságokat és naplókat elszórt adatokért. Aztán bejárta az országot, interjúkat készített, és feljegyezte minden megfigyelését. Hamarosan egész szekrényre való anyaga gyűlt össze, és publikálni kezdte. Ennek köszönhette, hogy meghívták egy német lexikon szerkesztőjének, ő írta a magyarok életrajzát. A több évtizedes munkának igen örült, mert ez volt az első alkalom, hogy egy neves külföldi kiadvány végre figyelt Magyarországra. Egyébként is sokakat segített pályájukon az írásaival; egyáltalán, ő indította el az első nyugati színvonalú szaklapot, a Művészetet.

Alapvetése volt, hogy a kritikánál ne a művész iránti szimpátia vezesse a tollát, csakis az, hogy a vállalt munka kellően el lett-e végezve.

Elegáns, szép kiállású fiatalember volt, mint egyik pártfogoltja, Kós Károly építész, aki szintén nem volt mindig ráncos, öreg bácsika. Később fess férfi lett hófehér kézelővel, francia bajusszal és zsirárdikalappal, akár egy Maupassant-alak, aki buzgón látni akarja a szépet a világban. Az embertípus eltűnt a nemzeti emlékezetünkből, mert később csak a munkáslázongásokra, költők dühöngéseire, vesztett politikai csatákra volt szabad emlékezni a belle époque-ból. Lyka Károly sok emberrel ápolt kapcsolatot. Adyval is többször beszélt a kávéházban, de csak egyetlen esetet említ meg a találkozásaikból. Ady örömmel újságolta neki, hogy írt egy szép verset, egyik ellensége orra alá dörgöli, aki a falra fog mászni. Íme, a nagy alkotások létrejöttének hétköznapi háttere. A rend kedvéért megjegyzendő, hogy Lyka a budapesti nyelv romlásáról is értekezett, továbbá felismerte, hogy a magyar irodalom és festészet mennyire más úton jár az ő korában. Előbbi egyre halmozza jelzőket, elhagyja a kötött formákat, az utóbbi az egyszerűbb felé tart. Sajnálta is, hogy milyen kezdetleges az iskolai rajztanítás, még a tanárok sem értik a lényeget.

Mintha ez a sok munka nem lett volna elég, a természettudományokért, főképp a botanikáért is rajongott. Sokfelé járt kertet, erdőt megcsodálni, még lexikonszerzőkkel is beszélt, mert megértette őket.

„Igazi reneszánsz emberként kicsiben és nagyban is a szépet és az örömöt kereste”

A mindentudás vágya vezette az építészeti kritika felé is, a művészetet ugyanis teljességében fogta fel. Egyik kedvence a népi elemek felhasználása volt, ezen belül a szecesszió és Lechner Ödön maga. Ebéd után gyakran találkozott vele a Japán kávéházban, ahol az barátjával, Szinyei Merse Pállal töltötte az időt. Kettőjüket az új művészi felfogás gyakran gúnyolt hőseinek nevezte, s szomorúan látta, hogy a törékeny testalkatú, selyemsapkás, sápadt, tüzes szemű építész az asztal fehér márványlapját mint tarkítja új és új ötleteivel. Lechner ugyanis sokáig nem kapott állást a Műegyetemen, mert annak „főkacitái” elgáncsolták. Olyan is előfordult, hogy megnyert egy pályázatot, de másnak a tervét valósították meg. Erre írta Lyka: „Akiket a sors nem áldott vagy vert meg rendkívüli tehetséggel, azt kárpótolta a gyűlölet önvédelmi fegyverével.” Lyka ezek szerint a jövőbe is látott. Napjainkban sok bírálat éri a betonból készülő budavári épületeket. Budapest főépítésze állt a mozgalom élére, elképesztő történelemhamisításnak tartva ezt. Pedig sok országban csinálják így. Párizsban például senki sem követelte, hogy a Louvre üvegablakait kézzel öntsék, vagy hogy gyertyával világítsanak a múzeumban. Egyébként meg akkor a daru és a teherautó is csalás a csiga és a szamaras kordé helyett. De a helyzet ennél is rosszabb. A főépítész ezek szerint nem tudja, hogy külföldön ma már sorra bontják vissza a hatvanas évek szürke, jellegtelen és a hetvenes évek üveg-acél homlokzatait, hogy helyükre klasszicistát, eklektikust építsenek, mert ezek illenek a meglévő, de szétzilált városképbe. Sőt, egyre több olyan új ház épül, amely követi a stílust, tehát nem átalakításról, újraépítésről van szó.

A kedvence a Kiskunság szikes vidéke volt az emberi létezés nyomai nélkül. Pedig akkorra már bejárta Német-, Francia-, Görög- és Olaszországot, Egyiptomot és Szíriát, a Balkánt. Kedvence a kakukkfű volt, amelynek több ezer egyede ment át a kezén az évek alatt, és könyvet írt róla. Igazi reneszánsz emberként kicsiben és nagyban is a szépet és az örömöt kereste, mert jól kitanulta Michelangelót, Raffaellót meg a többit a négyszáz koronájából.

Akár különcnek is tűnhet Lyka Károly, holott nem volt az. Az aktról írt tanulmányából derül ki ez. Észrevette, hogy korában megszaporodott az akt, amely korántsem az volt, mint most egy iskolás mobilján. A művészképzés leghatékonyabb formájának tekintette, és felfigyelt rá, hogy a nyakig gombolkozók világában mennyire más a viszony hozzá, mint a görögöknél, akik többet látták és jobban ismerték a testet például az olimpiai játékok miatt. Legfőképp a változatlanságot látta benne, mert minden változik a történelemben és körülöttünk, de a testünk nem, még akkor sem, ha a stílus, a művész egyéni hajlamai vagy a technika színt adnak neki. Bár látnánk mi is, rohanó, rosszkedvű, pocakos budapestiek, hogy az öröm nem a kockában, hanem bennünk van, és a másikban – vagy legalább Lechner a néptől kölcsönzött tulipánjaiban.

Üdvözlet az Amalfi-partról

KÖVÉRNÉ KALMÁR MÓNIKA „SÜTIS MÓNI”

A hatvanöt éves beszerzési koordinátor, Lemhényi Ottó harminc éve dolgozott a Multifruit Impex Kft.-nél. Egész nap táblázatokat töltött ki, szállítóleveleket ellenőrzött, és néha telefonált, miért is nem érkezett meg időben egy rakomány banán.

Élvezte a munkáját. Az irodában mindenki tudta, hogy ha egy számlával gond van, akkor ő biztosan meg tudja mondani, mi történt, mert harminc éve saját színkódos rendszer van a fejében. Főnökök, munkatársak jöttek-mentek az évtizedek alatt, de Lemhényi Ottó maga volt az állandóság. Nem akart előléptetést, soha nem fúrt senkit, fizetésemelésért sem folyamodott, még szabadságra sem szívesen ment; egyszerűen csak tette a dolgát.

Egyedül élt, kutyája, Peti tavaly pusztult el. Tizenhat éves volt a kis fekete tacskó, és még mindig nagyon hiányzott Ottónak. Nem lesz másik – gondolta. A tízemeletes panel ötödik emeleti, 54 négyzetméteres lakásában nem akart többé állatot tartani. Nem ivott, nem dohányzott, jó ideje már nőkkel sem ismerkedett. Egy szenvedélye volt csupán: szerelmes volt az Amalfi-partba.

„Az utolsó estére készült el a nevezetes Amalfi-parti sütemény, a torta caprese al limone”

Mindent tudott a salernói-öböli 55 kilométeres partszakaszról, az itt található kis városkákról. El is látogatott volna oda már, csakhogy rettegett az utazástól. A járművektől. Még a helyi járatokra sem szívesen szállt fel, de harminc kilométernél többet nem tett meg 2012 óta, amikor hivatalos ügyben kénytelen volt a megyeszék-

helyre utazni. Az is elég kellemetlen emlék maradt, hamar felkavarodott a gyomra, sokan is voltak, nem tudott időben szólni a sofőrnek, hogy álljon meg… Repülni meg aztán biztos, hogy sosem fog, ez nem is volt számára kérdés, ha a buszt ennyire nem bírja, a repülőn tán meg is halna.

Így aztán soha nem ment sehova. Mivel az Amalfi-part iránti rajongása közismert volt a munkatársak előtt is, márciusban, a hatvanötödik születésnapja alkalmából megajándékozták egy Nápolyba szóló retúr repülőjeggyel. Egyhetes útra, hogy megnézhesse a várost, és aztán végigjárhassa az imádott partszakaszt is. Hogy minden biztosan rendben legyen, tiltakozása ellenére segítettek neki szállást foglalni – megmutatták, hogyan fizetheti ki gyorsan és kényelmesen a bankkártyájával –, ellátták jótanácsokkal, merre kiránduljon majd a csodás időben.

„Kibontott egy üveg limoncellót, és »Egészségetekre!« üzenet kíséretében küldött egy képet a kollégáknak”

Elérkezett az indulás előtti nap, a munkatársak elbúcsúztak Ottótól, és megígértették vele, hogy mindennap küld fotót a helyről és az ételekről, amiket megkóstol. És bár valami furcsa fényt láttak a szemében, mindenki megnyugodott, amikor másnap a munkahelyi Facebook-csoportba megérkezett az első kép. Ottó volt rajta, mosolyogva, napszemüvegben, előtte egy csésze eszpresszó, a háttérben nehezen kivehetően, de ott volt a tenger és a Vezúv. Nem volt jó minőségű fotó, de mindenki tudta, hogy Ottó nem egy szelfikirály, így elnézték neki az alig felismerhető tájat.

Mindeközben Lemhényi Ottó valójában ki sem mozdult ötödik emeleti panellakásából, győzött a repülőtől való rettegése – ám otthon berendezte magának Nápolyt, Positanót. Posztereket vett, meg citromos terítőt, és nagy képernyős tévéjén nézte a 8K HDR-videókat, időnként elé ült, és lőtt egy szelfit. Mivel volt már Spotifyelőfizetése is, szép sorban lejátszotta az „Amalfi coast” kifejezésre talált műsorlistákat.

Kibontott egy üveg limoncellót, és „Egészségetekre!” üzenet kíséretében küldött egy képet a kollégáknak, majd a konyhába vonult. A bevásárlást az előző héten megejtette, pontosan tudta, miket fog elkészíteni a héten, és tartotta is magát a tervhez. Kedden például a beszerzett scialatielli tésztát Sorrentino módra tálalta, azaz jó fokhagymásbazsalikomos paradicsomszószban, minimozzarellákkal gazdagítva, és a végén még egy kis parmezánnal is megszórva. Szerdán vitello tonnato volt a menü, zellerrel, hagymával, fehérborral főzött borjúhús hajszálvékonyra szeletelve, főtt tojásos, kapribogyós tonhalmártással nyakon öntve. Kelt tésztát készített, focacciát, pizzát sütött, Aperol spritzet ivott napszemüvegben az erkélyen, vagy fehérbort kortyolgatott Fellini és Tornatore filmjeit nézegetve. Az utolsó estére készült el a nevezetes Amalfi-parti sütemény, a torta caprese al limone. Öt tojássárgáját kihabosított tíz deka porcukorral, majd hozzáadta a húsz deka olvasztott vajat. Belekevert harmincöt deka mandulalisztet, két biocitrom lereszelt héját, majd a citromok kifacsart levét és a hét közben elfogyasztott limoncellóból a maradék fél decit. A tojásfehérjéket kemény habbá verte további tíz deka porcukorral, és lazán a keverékhez forgatta. Sütőpapírral borított huszonkét centi átmérőjű tortaformába öntötte a masszát, és százhetven fokon ötven perc alatt megsütötte. Este elégedetten kuporodott a fotelba, a tévén az egyik videómegosztón talált Ein Sommer in Amalfi című filmet indította el. Egy pohár proseccóval kísérte a citromos mandulatortát, amelyről természetesen nem mulasztott el képet küldeni a munkahelyi csevegőcsoportba.

„Köszönöm nektek, életem legcsodásabb hete volt” – írta a kollégáknak, és őszintén ezt gondolta. Bár nagyon elfáradt, élményekben gazdag napokat élt meg. Szívek érkeztek válaszul a csoportba, majd pittyenés: a főnöke írt. „Nagyon örülünk, készülj, jövőre Párizsba küldünk!”

Kibányászni a lelket a traumák alól

Minden gyermek, aki állami gondozásba kerül, egy-egy tragikus sors, de ez nem jelenti azt, hogy reménytelen is – vallja Deák Péter, aki a népi hagyományok segítségével több mint négy évtizede a szolnoki gyermekotthonban élő gyerekek nevelője és életútjuk kísérője.

Jól emlékszem rájuk, pedig azóta eltelt majdnem huszonöt év. Négyen voltak. Mint egy sorminta, egy fiú, egy lány, egy fiú, egy lány. A legkisebb három, a legnagyobb tizenkettő, a kicsi még nem látott húst, a nagy már profin fosztogatta egy meghajlított dróttal az aluljárók automatáit. Szombaton érkeztek, álltak dacosan a nappaliban, kezükben nagy fekete szemeteszsák, bennük alig megkezdett életek romjai. Én húszéves voltam, a világból nem sokat értettem, azt pláne nem, hogyan nem kell ez a négy gombszemű gyerek senkinek. Néhány év gyerekotthoni munka azonban megtanított sok mindenre. Legfőképpen arra, hogy a dolgok nem mindig ilyen egyszerűek; hogy ítélkezni tényleg csak Istennek van joga; és hogy a múltat megváltoztatni nem, de a jövőt átírni mindig lehet.

A TEREMTŐ CSELEI

Ez utóbbira tette fel az életét Deák Péter népi iparművész, gyermekotthoni nevelőtanár is, aki több mint négy évtizede igyekszik minden rendelkezésére álló eszközzel elhitetni az állami gondoskodásban nevelkedő gyerekekkel, ők is érnek annyit, mint családban felnövő társaik. Ezek az eszközök pedig amilyen egyszerűek, olyan jól működnek. Talán éppen az egyszerűségük miatt, talán mert a gyökerük a múltba vezet: a kétkezi munka, az alkotás öröme, a természet közelsége önmagában gyógyít. A gyógyításra, a sokszor elképzelhetetlen fizikailelki traumák elsimítására jött létre sok éve az általa vezetett szolnoki gyermekotthon népművészeti alkotóháza is, ahol agyaggal, nemezzel, festékkel,

jó szóval, határozott szelídséggel és a rengeteg gyermeki nehézség, kudarc ellenére sem fogyó hittel folyik rendületlenül a sorsátírás kísérlete.

„Mondhatnám, hogy véletlenül kerültem erre a pályára, ha nem tudnám ma már biztosan, hogy nincsenek véletlennek, csak a Teremtő cselez ki minket időnként az esetlegesség látszatával. De az tény, hogy fiatal koromban nem éppen a pedagógusságról ábrándoztam” – emlékezik vissza Deák Péter a kezdetekre. A víz alatti világért volt oda, különösen rajongott a halakért, halbiológus akart lenni. Az egyetemre nem vették fel, ezért előbb másfél évig Szarvason harcolt a haltelepen; vékonydongájú kölyök a hatalmas szlovák parasztgyerekek között, jó kis kiképzés volt az élethez. Majd édesapja az újabb sikertelen felvételi után, megunva a szerinte céltalan útkeresést, szépen hazaparancsolta.

„Kiképeztek rádió- és tévéműszerésznek, jártuk a mesteremmel a környező településeket, én olykor-olykor felkéretőztem a padlásra, erősen vonzottak a letűnt idők tárgyai. Akkoriban főleg a régi textiles eszközök után kutattam, nagyon érdekeltek a régi szőttemények” – mesél Deák Péter az életében először tapasztalt isteni cselről. Ami azért nem teljesen a semmiből jött, hiszen mindenféle családi előzmény nélkül kamaszkora óta vonzódott a népi hagyományokhoz. Szarvason például eljárt az egyik kollégája nagymamájához szőni tanulni, majd megismerte Székely Évát, aki a nomád nemzedék egyik meghatározó tagjaként óriási hatást gyakorolt rá, és Erdélybe, a Felvidékre, a Délvidékre is többször eljutott.

FARKAS ANITA FOTÓ: FICSOR MÁRTON

DEÁK PÉTER

1960-ban született Jászberényben. Szövő, népi iparművész, a népművészet ifjú mestere, a magyar kultúra lovagja, fejlesztőtanár, mentálhigiénés szakember, drámapedagógus, hagyománykutató. Több mint negyven éve a szolnoki gyermekotthonban élő gyermekek nevelője, fiatalok mentálhigiénés segítője, lelki támogatója, életútjuk kísérője, támasza. Komplex személyiségfejlesztő kézműves-foglalkozások feltételeinek megteremtője, kézműves- és életúttáborok szervezője. Mindennemű tevékenységét a keresztény értékekre alapozva szolgálatként éli meg. Az ökológiai szemlélet elkötelezettje, tanítványait a természettel való szerves kapcsolatra neveli. Nemzetközi ifjúságvédelmi tehetséggondozó program elindítója, a tárgyi és szellemi hagyományok interaktív módszerekkel való átadásának szorgalmazója, ez irányú szakmai programok kidolgozója. Vezsenyben él feleségével, egy fiuk és egy unokájuk van.

„Olyan eklektikus és sugárzó ez a kis szolnoki alkotóház: tele van felhalmozott szeretettel”

HADD NYÍLJON A BÖRTÖNAJTÓ!

A sokáig széttartónak tűnő szálakból aztán Szolnokon gombolyodott színes fonál. Deák Péter a fentiek hatására és a pedagógia iránti vonzalma okán is beiratkozott a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolára, majd egy jó barátjával folytatott utcai beszélgetés hatására úgy döntött, szerencsét próbál az az idő tájt létrehozott helyi gyermekvárosban.

Mint meséli: a nyolcvanas évek elején ebből a szempontból is merőben más világ volt. A gyermekotthonok zárt társadalomként működtek, megalomán és keményen uniformizált struktúrában, részben elavult pedagógiai módszerek mentén,

nem csak szimbolikus rácsokkal körülvéve. Egyedül Szolnokon háromszázhúsz gyermeket, fiatalt próbáltak úgy felvértezni a hamar elérkező önálló életre, hogy a mindennapjaikban főképpen szabályok és utasítások voltak, sikerélmény viszont, leszámítva néhány sporteseményt, alig. „Az én ifjonti hevületem ezt nem bírta el, és a fiatal pedagógustársaimmal együtt mihamarabb változást akartam. Hogy a gyerekek fájdalmait, indulatait valahogy enyhítsem, és így a saját munkámat megkönnyítsem, és hogy végre megtaláljam a magam értelmes és célra tartó helyét is e sajátos létben; ez mindannyiunk legnagyobb feladata az életben” – gombolyítja tovább a történetet az akkor már nem csupán a szőttesekbe szerelmes, de az egykori paraszti életmód minden elemét lassanként felfedező és kipróbáló Deák Péter. Az első „lazító, motiváló” gyermekotthoni kézműves-foglalkozások próba szerencse alapján működtek. Vitte a tenyérnyi bőröket, szerszámokat, madzagsodrót, szalagszövőt, természetes anyagokat. Leült, elkezdett velük dolgozni, és várta, hogy a kezdeti visszahúzódásukat, bizonytalanságukat legyőzve köréje gyűljenek a gyerekek. Jöttek is, mint szelíd csillagok a József Attila-versben.

mint közvetítő észrevétlenül átadjon még egy nagyon fontos üzenetet: kik vagyunk mi, magyarok itt, a földnek ezen a táján.

TÜRELEM, SZERETET ÉS ELFOGADÁS

„A kétkezi munka, az alkotás öröme, a természet közelsége önmagában gyógyít”

A Deák Péter-féle módszer – ha lehet egyáltalán módszernek nevezni ezt az ösztönszerűen követett és máig formálódó utat – második fokozata hasonlóan az egyszerű példamutatásra épült: gyerünk ki a természetbe, hadd nyíljon a külsőbelső világok ajtaja. „S lettünk egyre többen. Túráztunk, szalonnát sütöttünk, jurtát építettünk, tanultuk a növények, állatok életét, és vittük haza a talált kincseket, kukoricaszárat, mogyoróveszszőt, nádat. Ezekből mind alapanyag lett a benti »feldolgozóban«, ahol a kötelező nevelési időn túl folyamatosan bütyköltünk, játékot készítettünk, gyertyát mártottunk, faragtuk, szőttünk, bőröztünk, kovácsoltunk.” Nem maradtak el a sikerek sem, sorra jöttek a szakmai díjak, amelyek, szárnyakat adván a gyerekeknek, minden belső és külső kényszer nélkül erősítették a folyamatok dinamikáját. Alkotás közben meg persze ment a beszélgetés, a régiek hogyan éltek, ettek-ittak, játszottak, ünnepeltek. Évről évre felidézték a hajdani népszokásokat is, évtizedekig mentek például betlehemezni, egyszer egy börtönben is megfordultak a műsorukkal – emlékszik vissza Deák Péter. Eközben folyamatosan járta a maga gyűjtőútjait is szerte a Kárpát-medencében, hogy

Ennek a tudása különös jelentőséggel bírhat azok számára, akiknek az identitása amúgy is ingatag. Nem feltétlenül azért, mert nem tudják, honnan jöttek, hanem mert a közeg, ahonnan érkeztek, nemhogy szilárd talajjá nem válhatott a lábuk alatt, de bármikor újra elsüllyedhettek benne. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a gyermekvédelem már régóta nem az árva gyerekek mentsvára, Deák Péter például egész pályafutása alatt mindössze egykét olyan fiatallal találkozott, aki azért került állami gondoskodásba, mert mindkét szülője meghalt, sőt félárva is csak elvétve akadt. Az ok általában a család életvitelében rejlik – alkoholizmus, kábítószer, egyéb függőségek, pszichés betegségek, családon belüli erőszak, szélsőséges elhanyagolás és a többi –, ami miatt a hatóságok kénytelenek kiemelni a gyereket. És bár a kilencvenes évek eleje óta jelentősen javult a gyermekotthonok infrastrukturális helyzete, attól még minden egyes ide kerülő fiatal ma is „egy-egy tragikus sors”, több kudarc-, mint sikertörténettel a kimeneteli oldalon.

„A rendszerváltozás után a nagy intézeteket megszüntették, helyette kisebb egységekben maximum tizenkét fős lakásotthonok működnek, és továbbtanulás esetén huszonéves korig tarthat az utógondozás. A kézműves-alkotócsoporttal

Deák Pétert 2024-ben Highlights of Hungary díjra jelölték Borbás Marcsi nagyköveti ajánlásával. A Highlights of Hungary egy nonprofit platform, amely évente kategóriák nélkül díjazza a legkiválóbb magyar teljesítményeket. A cél, hogy a tehetség, szorgalom, bátorság, lokálpatriotizmus és hazaszeretet ötvözeteként létrejövő magyar történetek széles körben ismertté váljanak, minél többeket inspirálva a cselekvésre. A kezdeményezés tavaly rekordévet zárt: a 25 jelöltre több mint 110 ezer szavazat érkezett 1500 településről. A díjat és a vele járó kétmillió forintos pénzjutalmat ezúttal Gáll Levente és Tímea, a Magyar Hospice Alapítvány, valamint Szabadfi Szabolcs pék vehette át. A díjátadóval egy időben megjelent a Highlights of Hungary kiadásában az Inspiráló magyarok – 24 lebilincselő sikertörténet című interjúkötet, amely az utóbbi tíz évben bemutatott ötszáz kiemelkedő magyar teljesítményből válogat.

a kilencvenes évek közepén költöztünk ide, Szolnoknak ebbe a félreeső utcájába, amely az egyik első lakásotthona volt a megújuló gyermekotthonnak. Édesanyám tősgyökeres szolnokiként emlékezett rá, hogy a házban a háború előtt egy zsidó családnak volt szatócsboltja. 1996-tól a magyarországi gyermekvédelemben egyedülállóan itt működött népművészeti-kézműves-terápiás közösségi alkotóház. Ma már csak raktár, a súlyos állagromlás miatt valószínűleg másik helyszínt kapunk” – folytatja Deák Péter. A raktár szót azonban kéretik jelképesen érteni, mert a falak és a tárgyak – legyen ez bármilyen közhelyes is – itt tényleg elevenen mesélnek. Nincs olyan négyzetcentiméter, amit ne borítanának el mindenféle munkák a szőttesektől kezdve a festményeken, rajzokon át a megszámlálhatatlan agyagfiguráig, bőrtárgyakig, a kirándulások, táncházak, utazások, táborok fotóiról nem is beszélve.

Arra a kérdésre, hány gyerek érezhette itt végre jól, biztonságban magát az évek során, a gondosan vezetett, kézzel-géppel írt, fényképekkel és újságcikkekkel, dokumentációval teli füzetek sokasága ellenére sincs pontos válasz. Már csak azért sem, mert rengeteg a visszajáró és a „külsős”, többek között annak az alapítványnak köszönhetően, amelyet művészetterapeuta feleségével közösen hoztak létre 2001-ben a Szolnok Város Pedagógiai Díja mellé járó pénzből.

„Amikor megkaptam a kitüntetést, egyszerre jutott eszünkbe, hogy ebből valami olyat dolgot kell elindítanunk, amelynek a célja, hogy személyre szabottan segíteni tudjuk a gyermekotthonból kikerülő fiatal tehetségeket, illetve hátrányos helyzetű alkotó gyerekeket. Voltak, akiknek eszközt és anyagot vettünk a munkájukhoz, másokat a tanulmányaikban támogattunk, és szakszerű lelkimentálhigiénés ellátást is nyújtottunk, kinek mire volt éppen szüksége. Ezzel közösségépítés is kezdődött, a fiatalok elkezdtek maguktól visszajárni az alapítvány programjaira. Ezért olyan eklektikus és sugárzó ez a kis szolnoki alkotóház: tele van felhalmozott szeretettel” – mutat körbe, a szemével szinte simogatva a falakat.

Végső soron pedig ez, a közösség megteremtése és építése az origója mindennek – jegyzi meg –, amire ma is óriási szükség van. Sőt, ha lehet, még inkább, hiszen az egyre atomizálódóbb társadalmunkban kallódó gyerekek a régieknél is jobban szomjazzák a figyelmet – azt, hogy belekapaszkodhassanak valamibe, amitől értékesnek érezhetik magukat, és nem gondolják hiábavalónak az életüket.

„Ezért nem elég a népi kézművesség hagyományait csupán őrizni, élővé is kell tenni őket; legalábbis én mindig erre törekedtem. Ahogyan az alkotóházban,

úgy az évenkénti tiszavárkonyi alapítványi táborunkban sem csak régi mesterségeket tanulunk. Vannak kulturális programok, lelki beszélgetőkörök és millió dolog, amelynek révén a résztvevők sorstársként, testvérként kovácsolódnak össze. Hívő emberként ez idáig mindig kaptam erőt a folytatáshoz, hiszem, hogy ez így marad. Az egyik legnagyobb vágyam, hogy ha csökkentett üzemmódban is, de afféle pótnagypapaként tovább kísérhessem és támogathassam annak a rengeteg fiatalnak az életét, aki a gondoskodásom alatt nőtt fel. És persze szeretnék jó nagypapája lenni a saját unokámnak is” – mondja.

És azt is szeretné, hogy minél többen lássák, milyen szép, embert próbálóan nehéz, de erkölcsileganyagilag ma sem kellően értékelt szakma az övék. Ha utóbbin javítani lehetne, talán nem volna annyi pályaelhagyó sem. Ez óriási probléma, mert az amúgy is instabil állami gondozott gyerekek még bizonytalanabbá válnak, ha gyakorta új gyerekfelügyelők, nevelők veszik körbe őket. Nagy a felnőttvilág felelőssége, hiszen „minden gyermek egy csodálatos birodalom. Az átélt szörnyűségeik okán nekünk a gyermek lelkével kell legfőképpen dolgoznunk, azt kell kibányászni valahogy a traumák

„Hívő emberként ez idáig mindig kaptam erőt a folytatáshoz”

alól. Ehhez sok idő, rengeteg türelem, szeretet és elfogadás szükséges. De amikor látod, hogy becsülettel megállja a helyét abban a világban, amely a születése után nem bánt éppen kesztyűs kézzel vele, ahhoz az érzéshez semmi nem fogható”.

DRESCH MIHÁLY REPTETŐ CÍMŰ LEMEZÉRŐL

JÓ EZ

GYŐRFFY ÁKOS

Ami a Reptetőn hallható, az magyar népzene a legjavából, pedig nem klasszikus magyar népzenét hallunk, hanem saját szerzeményeket. Ilyen az, amikor a hagyományba életet lehel valaki, amitől az ragyogni kezd.

Dresch Mihályról nem nagyon lehet már újat írni. Persze a dicséretből soha nem elég, főként akkor, ha dicséretünk tárgya alaposan rá is szolgált. Munkásságáról megemlékeztünk már több alkalommal ezeken a hasábokon, illetve a lap elektronikus felületén. Nem szoktam önmagamat idézni, most mégis előbányásztam, hogy mit írtam a Dresch Vonós Quartet előző, 2021-ben megjelent Ongaku című lemezéről: „Elképesztő technikai tudással párosuló improvizációk. Ahogy a népzenét a saját képére formálta, de úgy, hogy attól az eredetisége, az autentikussága megmaradt. Úgy értelmezi át a »parasztzenét«, hogy közben mégis a forrás közvetlen közelében jár. Művészetének egyik legfontosabb üzenete talán az, hogy megmutatja, mennyire élő és használható a hagyomány. Hogy mindez nem vitrinbe való, nem múzeumok félhomályába és szakkönyvek lábjegyzetei közé.”

Mindezt új lemezének kapcsán is ugyanígy leírhatnám. A Reptető ott folytatja, ahol az Ongaku abbahagyta, és nagyon jól van ez így. Persze volt közben a tavaly megjelent Live in London című lemeze is, igaz, az klasszikus kvartett felállásban készült, és azon inkább zenéjének jazzközeli aspektusai kerültek előtérbe. A Reptetőn is kvartettet hallunk, de egészen másfélét. Nincs benne dob például. Van nagybőgő (Bognár András), cimbalom (Zimber Ferenc), brácsa (Csoóri Sándor) és fuhun, tárogató, szaxofon (Dresch Mihály).

Egy népzenét játszó együttesről beszélünk tehát, olyanról, amely egyszerre játszik és nem játszik népzenét. Mert Dresch varázslatának lényege éppen ebben áll, ebben a „kvantumállapotban”. Ami a Reptetőn hallható, az magyar népzene a legjavából, pedig nem klasszikus magyar népzenét hallunk, hanem saját szerzeményeket. Ilyen az, amikor a már fentebb emlegetett hagyományba életet lehel valaki, amitől az ragyogni kezd.

Olyasmi történik itt, mint a természetben kora tavasszal. Egy titokzatos érintésre egyszer csak kibújnak a földből a pirosló hunyorok, az odvas keltikék és a csillagvirágok. Az addig a sötétben szunnyadó erők megmozdulnak. Dresch Mihály játéka és egész eddigi életműve ennek jegyében áll. A Reptető nem hoz újat. Ennél fontosabb dolog történik itt: újra megteremti, fenntartja a csodát. Nagy szavak, elismerem, de ha Dreschről beszélünk, nem fukarkodhatunk a nagy szavakkal.

Szabad zene, parasztzene, kortárs zene, ez így mind együtt a legmagasabb minőségben van jelen ezen a lemezen (is). Dresch kollégái kiválók, mint mindig, a szerzemények hol dinamikusak, hol balladisztikusan poroszkálnak, hol a cimbalom van elöl, hol a brácsa, hol a nagybőgő, mégis az egész az, ami kiad valami önmagánál többet. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy ebben a muzsikában a megelevenedő hagyományt halljuk, és ez olyasmi, amihez mostanában egyre ritkábban van szerencsénk. Nem a skanzenekbe, táncházakba „zárt” népzene szólal meg itt, hanem mintha egy bálban, egy lakodalomban, a fonóban vagy az erdőszélen lennénk valamikor a 19. század végén, amikor mindez még valóban kiterjedt és élő zenei tradíció volt.

Dresch nem vesz tudomást arról, hogy 2025-öt írunk, a saját idejében (időtlenségében) él, egy olyan időben, ahol mindez még valóság. Tudja, hogy nem számít, milyen évet írunk, mert valami egészen más számít: az, hogy a zenéje közvetlenül a létezésből merítse erejét. „Mér mondjátok? Jó ez” – hangzik el valamelyik zenész szájából a címadó darab legvégén. Nem tudom, mit mondtak a többiek, de hogy jó ez, az a legkevesebb, ami erről a lemezről elmondható.

Dresch Vonós Quartet: Reptető. Fonó, 2024

Tavasz táncolás

Korai örömökkel

Szoknyalibbenés.

A KERTEMBER 34.

Mi hát a kert?

| HEGYI ZOLTÁN |

A kertember ásott. Annak ellenére, hogy természetesen tisztában volt az ásásmentes kert számtalan előnyével (a lusták eldorádója, ízületek kímélése, a talajlakók vegzálásának elkerülése), de nem volt kedve évekig szórakozni a tarackkal. Sem azzal a másik nyavalyással, aminek a gyökerei úgy terülnek szét hosszában és széltében, akár valami nyálkás pókháló. Ásott tehát, ha nem is nagyon és mélyen, épphogy csak egy kicsit, úgy fél ásónyomnyit. Az új magaságyások miatt, azoknak az eljövendő helyén. Ekkor váratlanul, ki tudja, agyának melyik tartományából felbukkant egy szöveg, ami ezt megelőzően az interneten került elébe, hol máshol. Ez: „Ha a pedofília csak egy szexuális irányultság, akkor az elásásuk csak kertészkedés.” Nem tudta, sírjon vagy inkább nevessen, így aztán ásott tovább, immáron dudorászva. Böjtmás, avagy kikelet havában, ezért inkább csak úgy magában, magának. „Egy madár ül a vállamon, ki együtt született velem.” Amikor abbahagyta, és a föld forgatását is egy kicsit, leült egy padra, és hagyta, hadd forogjon tovább a föld. Weöres felettébb alkalmas ehhez az állapothoz. „Néha messzire kell menni, hogy az ember rájöjjön, hogy minden, ami számít, az otthon van. Ne keressük, mert nem találjuk máshol azt a békés nyugalmat, ami átjárja a szívünket és átöleli a lelkünket.”

A kertembernek már jó ideje a kert nyújtotta mindezt. Vajon miért? És hol a dolgok eredője? A kertember mindenféle tudományokat hívott segítségül a helyes megfejtéshez, a genetikától a kulturális antropológiáig, hogy végül, mint már oly sokszor, a szimbólumok adják meg a jó választ. A kertember jeleket látott, és képekben gondolkodott. Hogy melyik jelkép mikor és minek hatására jelent meg benne és az adott jelenben, nos, az a megtudás még váratott magára. Például a japánok úgy két hónapja kezdték el a dzsungelharcot a fejében, és azóta a kertember haikukat írt fejben a kertben. Aztán amikor csinos kis haikuhalmaz kerekedett benne, és az építmény már nagyon kikívánkozott a szabad levegőre, fogott egy botot, és belerajzolta

azokat a verseket a porba, és ott is maradtak mindaddig, amíg el nem mosta őket az eső, vagy össze nem taposták a macskák és az őzek, először csak apró tappancsnyomokat hagyva a betűkön, majd olyannyira összekuszálták a szöveget, hogy értelmét vesztette, vagy éppen újat nyert.

Na de vissza a kert kultuszához, amely alighanem a paradicsomból indult el hódító útjára. Így alighanem az sem lehetett véletlen, hogy amikor a kertember apránként elnevezte a kert részleteit, az írókert, a rozmaringkert és a virágoskert mellett paradicsomkert is született, számtalan méretű, színű és formájú paradicsomokkal, amik büdöskék és bazsalikomok társaságában múlatták a nyáridőt. Többek között ezért is örült annak, hogy magyarnak született, mert ez például a tométó és a paradájz használatával kissé megbicsaklott volna.

Szóval az van, hogy a kert szimbóluma egyrészt a földi paradicsomnak és magának a kozmosznak, amelynek középpontja az édenkert, másrészt előképe mintegy az égi paradicsomnak és jelképe a paradicsomi létnek megfelelő lelkiállapotnak. Íme hát a kezdet és a vég, valamint a köztes létben az átölelt lélek. A teremtés földi paradicsoma egy kert volt. Ádám művelte, ő volt a kertész. A kert-ész, ha tetszik. A ciklikus kor kezdetén, amikor a növényi kultúrák még mindent vittek, a vég pedig egy város lesz, a mennyei Jeruzsálem. Az emlékeknél maradva, a kollektív emlékezetnél akár, bátran kijelenthetjük, és a kertember ki is jelentette, hogy például az antik Róma kertjei az elveszett paradicsom jelképei voltak. Na, ott mi mehetett, különösen délen – gondolta, miközben kósza deszkák után nézett az ágyásokhoz. Vagy a japán és a perzsa kertekben. A távol-keleti kert amúgy is és eleve a világ kicsinyített mása, hogy befogadható és átlátható legyen ez a világ, ha már egyszer, egyben és ugyanakkor a maga eredetiségében helyreállított természet jelképe.

Jól és pontosan írja tehát Hi Kang kínai költő, hogy „micsoda öröm a kertben sétálni. A végtelen útját járom”. A kertember is így van ezzel valahogy, nyír egy hanyatt esett nyolcast a fűbe, és előfordul, hogy napokig ki sem megy a kertből, a titkok őrzőjéből, mert a kapun túl egy más világ van, homályos tükrökből álló útvesztővel.

Szebb országot akarunk?

DEMKÓ ATTILA

A fejünkben dől el, hogy milyen országban akarunk és fogunk élni.

Budapest gyönyörű. Nem csak az építészete, bár az is lenyűgöző. Mégis, ott azért több versenytárs van. Szerencsésebb, gazdagabb, ősibb városok. De a világ kevés fővárosa rendelkezik ilyen természeti adottságokkal. Ezt csak az tudja igazán, aki sokat jár nyugattól keletig. Igen, Budapest különleges. Se Bécs, se Pozsony, se Belgrád nem öleli úgy szervesen körbe a folyamot, ahogy a mi fővárosunk. Washington, Brüsszel, Róma és Moszkva is Budapest mögött van az életminőséget vizsgáló legtöbb indexben. A térségben csak Bécs, a sokszoros világrekorder jár előttünk, de ugye már említettük, ott a Duna nem igazán a város része. A hegyek meg lehetnek nagyobbak, hiszen ott kezdődik az Alpok, de nem úgy élő elemei a városnak, ahogy a Gellért-hegy vagy a Várhegy. Szép, élhető város Bécs, de nem Budapest. Annyi túrautunk, annyi kilátónk van, mint kevés hasonló méretű városnak. A Duna panorámája és a Mátra kékje az egyik irányban, hegyek és dombok a másikban, amíg a szem ellát. Fél élet sem elég, hogy minden leágazást és kunkort bejárjon az ember csak a város határain belül. Mindig vár egy új látószög, egy meglepetés, egy szikla az erdő közepén, amit még nem láttunk. A képbe csak az nem illik, ami a túrautak szélén van. Az nem jó, nem európai, nem lehetünk rá büszkék. Mintha még mindig nem tudnánk, hogy a szemét nem jön le magától a hegyről, de a legkisebb dombról se.

Ez nem a hatóságok, a kerületek, a főváros, az állam hibája. Nem „a politikusoké”, a nagy embereké. Nem kell a felelősséget hárítani. Ebben nem más a felelős. Mi vagyunk. Ez elsősorban az emberek, a budapesti polgárok hibája. Még mindig nem értették meg sokan, hogy az otthonuk nem a küszöbükig vagy a kerítésükig tart, hanem az egész város a miénk. Ha pedig valaki rászól egy szemetelőre, jön a felháborodás: mi köze hozzá? Az, hogy ez közügy. Közös tulajdonunk minden festékszóróval összerondított szikla, összeszemetelt bokor, összefirkált pad.

Sokszor öt métert sem kell menni februárban egy erdőszélen, hogy kidobott fenyőt találjon az ember. Pár méterrel beljebb ott a tavalyi is. Valószínűleg ugyanaz rakta ki, és jövőre is ezt fogja tenni. Még az is lehet, hogy úgy gondolja, jót tesz. Végül is csak egy fát visz ki az erdőbe. Nem messze sittből épül lassan egy szemétdomb. A HulladékRadar alkalmazáson ezt már be lehet jelenteni. El fog hamarosan tűnni, de az a mentalitás, ami létrehozta, nem javítható egy applikációval.

Kicsit odébb hegyikerékpárosok vették át az uralmat. Jó sport, nincs ebben vita, kell hogy legyen helye Budapesten. Lenyűgöző lehet leszáguldani a János-hegyről. De nem mindenhol és mindenkor elfogadható az adrenalinfutam. Egy-egy útvonalon félméteres vályúkat vágtak a domboldalba, máshol meg ugratókat alakítottak ki szorgos munkával. A miénk az erdő, az övék is, de azért nem ennyire. Legyünk igazságosak, látszik a fejlődés. Megújult sok minden az erdőkben, az erdők szélén. Csak hiába újul meg valami az adónkból, ha mi magunk amortizáljuk idő előtt. Hogyan lehetne előrelépni? Az ember kínjában csak ötletel, amikor egy összegraffitizett sziklát lát az erdő közepén. Kamerát tenni, vadászni az elkövetőkre? Szigorítani a büntetési tételeket? Van új szabályozás, keményebb, mint a korábbi, de nem lehet mindent megfigyelni. A mentalitás szintjén kell változtatni. Hogy érezze át az elkövető, minden ilyen cselekedet közösségellenes, minden ilyen cselekedet szégyen. Fejben dől el, hogy Ausztria vagy a Balkán akarunk lenni. 2025-ben, harmincöt évvel a rendszerváltozás után van még tennivaló. Anyagiakban sokat, nagyon sokat közeledtünk nyugati szomszédunkhoz. Állandó elégedetlenségünkben, amit hamis politikai szlogenek is táplálnak az egyáltalán nem létező leszakadásról, ezt nem hisszük el. Az anyagi zárkózás azonban nem elég, igényben is kellene közeledni. Az igazi nagy szakadék ma már ott van.

A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata

Közélet, gazdaság, átfogó elemzések, vélemények és viták

Magyarország vezető konzervatív

hírportálján

Lentulai Krisztián egy eddig

nem látott, extrém kihívás elé

állítja a vendégeit: közéleti szereplőket, politikusokat és sztárokat egyaránt.

Iratkozzon fel a Mandiner YouTube-csatornájára Ön is!

MDI_2025-03-06

Kocsis Máté

Gátlástalan támadásokkal szemben

gátlás nélkül védjük meg az országot!

Ordo amorisa mieinkért felelünk

KÜLHON

KÜLFÖLD

MAKRONÓM

SPORT

META

ÉLET

fókusz

Gátlástalan támadásokkal szemben gátlás nélkül védjük meg az országot!

KOCSIS MÁTÉ

KÖZÉLET

Alaptörvényben rögzítik a nemeket

A FŐPOLGÁRMESTER BELEÁLLT,

A USAID-BOTRÁNY KÖVETKEZMÉNYEI

HAZA CSAK OTT VAN, AHOL STATÁRIUM IS VAN?

Magyarország a családok adóparadicsoma lehet

A 20–40 ÉVES NŐK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON

A GYED

A TERMÉKENYSÉGI RÁTA ALAKULÁSA

KÖZÉLET

TIZENÖT ÉVNYI CSALÁDBARÁT KORMÁNYZÁS

KÖZÉP-EURÓPAI PARADOXON

A BÉKÉBE

DEMOGRÁFIAI PATTHELYZET A VILÁGBAN

MI ÁLL A HÁTTÉRBEN?

DÉL-KOREA KATASZTRÓFÁTÓL TART

Demográfiai trendek az Európai Unióban

A Habsburg Birodalomról amerikai szemmel

Páncélba zárt szellem

Szemben a globalista hidrával

| DORNFELD LÁSZLÓ |

Felvidéki iskolahalál vagy észszerűség?

KÜLFÖLD

EGY KATASZTRÓFA, ÉS AMI UTÁNA JÖN

Van-e még belpolitika Ukrajnában?

Gúzsba kötött merzi tánc

Német, osztrák, két jó elvtárs

Hogyan köss békét egy öngyilkos merénylővel?

| HAJDÚ TÍMEA | A MANDINER MUNKATÁRSA

Ha munka van, minden van

A

és a szellemi, lelki fejlődés iránti vágy alapján

Az ő sikere a miénk is!

MEGÁLLÁS NÉLKÜL ZAKATOL

A STÍLUS TERÉN IS DIKTÁL

Startupok és nemzetbiztonság

AZ EGY VALÓSÁG MEGHAMISÍTÁSA

Százévnyi kaland és szépség

Üdvözlet az Amalfi-partról

Kibányászni a lelket a traumák alól

HADD NYÍLJON A BÖRTÖNAJTÓ!

TÜRELEM, SZERETET ÉS ELFOGADÁS

DRESCH MIHÁLY REPTETŐ CÍMŰ LEMEZÉRŐL

JÓ EZ

A KERTEMBER 34.

Mi hát a kert?

Szebb országot akarunk?